login |

Life & Beth: az 1. évad – írta Marla

2022. 04. 05. 15:50 - Írta: vendegblogger

1 hozzászólás | kategória: kritika,

– Is life worthless?
– Girl, life is trash.
– Yeah, I had a feeling.

A Hulu márciusi premierje, a Life & Beth, Amy Schumer szerelemprojektje, félig-meddig önéletrajzi ihletéssel. Mikor nekikezdtem a sorozatnak semmilyen háttérinformációm nem volt róla, itt láttam az előzetest és örömmel konstatáltam, hogy itt egy újabb dramedy.

Érdekesnek tűnt, a platform is jókat szállított az utóbbi években, így hát gondoltam belekukkantok, tettem mindezt úgy, hogy nem igazán kedvelem Schumert. Nem kifejezetten zavar a jelenség körülötte, de eddig inkább kerültem, nem az én világom. Na de le az előítéletekkel, a pilot után maradtam, hiszen nézette magát ez a 10, egyenként fél órás rész, amit hál istennek egyben kiadott a Hulu. Akit a legutóbb az Inside Amy Schumerben szereplő komikus riasztana el, az ne tegye, itt eléggé letekerték a szokásos schumerságát.

A dramedy nehéz műfaj, meg kell találni a tökéletes arányt, és egyedi hangulatot teremteni, úgy, hogy a történet általában a mindennapokat ragadja meg. Itt sincs nagy rejtély vagy akció, helyette munka, szerelem, barátok, életút, célok keresése. És mindezt a darára szánt fél órás részek hosszába sűrítve kell megtennie. Hányszor láttuk már, hogy valami, amit dramedy-nek szántak, inkább volt dráma és elbírt volna hosszabb játékidőt, vagy lett a vártnál annyival viccesebb a végeredmény, hogy a dráma sekélyesnek hatott? Vagy az arány jó volt, de nem volt hangulat, jó karakterek benne. 

Jó hír, hogy a Life & Beth egészen tökéletesen kikeverte az arányt. Nem mondom, hogy hibátlan, de talán a drámai szál kissé elhamarkodott és leegyszerűsített lezárásán kívül minden a helyén volt. Ha valaki ráhangolódik, akkor annak jelzem, hogy az igazi utazás a harmadik résszel kezdődik, és onnantól kezdve nem igazán enged el a történet, tényleg nézeti magát. Első két rész alapján nehéz ítélni, mert azok csak felvezetnek, de sokaknak, ha ott nem jön be valamelyik karakter vagy épp a hangulat, a sztori, akkor könnyen el fogják engedni. Pedig kár lenne érte!

A történet felütése röviden: Beth a harmincas éveit tapossa New Yorkban, egy középszerű cégnél dolgozik, jó a munkájában, de nem igazán ismerik el. Együtt él a barátjával, főleg megszokásból, barátai nem nagyon vannak, húgával nem igazán beszél. A felszín alatt már összeomlott (volt már ilyen lehangoló az Ace of Base?), de azért induláskor még látjuk a műmosolyt és megy a minden rendben van mantra. Aztán történik valami, ami beindítja a változásokat és innentől végigkövetjük Beth útját, vagy inkább küzdelmét, ahogy beismeri, hogy nem szereti az életét és változtatni próbál.

A karakterek szuperek, Schumer nyilván jól hozza Beth-t, hiszen részben saját magát írta bele. Az igazi fénypontok azonban a mellékszereplők, illetve egy vendégszereplő: Michael Cera karaktere telitalálat, a deadpan mindig is az erőssége volt. Kifejezetten jó volt újra látni valamiben, már nem gyerekként. Schumerrel is meglepően jól működtek együtt.

Beth gyerekkori barátait is jól eltalálták, ahogy a kollégákat is. Szép kontrasztot írnak le velük, nemcsak milyenségük okán, de a Beth-el való kapcsolatuk minőségét tekintve is. Jól castingolták a gyerekszínészeket is. Ugyanez igaz a szülőkre, Laura Benanti (csak ahhoz nem lehetett hozzászokni, hogy szőke) és Michael Rapaport alakításában.

Egy vendégszerepre pedig beugrott Jonathan Groff, az abban a részben elmesélt sztori igazi fénypont volt az évad során. Rettentő szórakoztató jeleneteket kapunk, melyek kifutása elhozza azt az érzést, mikor egyik pillanatban még nevetünk, aztán hirtelen már rosszul érezzük magunkat, és végül leginkább már ott se lennénk.

Mindehhez a főhősnek szembe kell néznie a múltjával, de leginkább a terhelt gyerekkorával. Ezt a divatos flashbackek formájában kapjuk majd meg, illetve egy részt szántak nagyrészt teljesen a múltnak, hogy össze tudjuk rakni mi is történt pontosan. Nincs itt nagy látványosság, bekapcsolódunk Beth életébe egy rövid időre, szorítunk neki, hogy kiket küldjön el a fenébe és kikre figyeljen jobban, látjuk mikor követi a régi sémákat, és örülünk mikor próbál kitörni belőlük. Apró változások ezek, vagy inkább a felvett, hamiskás én fokozatos levetése. 

A történet kerek, egész, lezárt. Nem hinném, hogy folytatni akarják, persze manapság sose lehet kizárni ezt a lehetőséget. A tovább mögött enyhe spoilerekkel folytatom.

Egyetlen fordulatot muszáj ellőni, hogy ki tudjuk beszélni az évadot, ez pedig már rögtön a pilotban megtörténik, a változások elindítója Beth anyjának halála. Egyetlen közös, jelenben játszódó jelenetükben együtt vásárolnak, ez egy fantasztikus úgy veszekszünk, hogy kedves dolgokat kiabálunk egymásnak jelenetben csúcsosodik ki. Ez a pár perc elég ahhoz, hogy lássuk a passzív-agresszív bántást az anyja felől, az elítélést Beth részéről, és egy minden rendben van látszatkapcsolat ápolását.

A végső lökést a változáshoz, Beth barátja adja meg, aki úgy érzi eljött a megfelelő pillanat egy nagyon béna flash mob keretében megkérni Beth kezét… hát ez pont úgy sül el, ahogy gondolnánk. Szóval Beth búcsút mond a pasijának és úgy dönt otthon marad.

Elkezd épülni a kapcsolata húgával, és gyerekkori barátaival látni is szórakoztató. Munka ürügyén visszajár egy szőlészetbe, ahol érdeklődését John (Michael Cera) karaktere keltette fel igazán. Lassan építik a kapcsolatukat, természetesnek hat, és ahogy már volt róla szó, kettejük humora jól működik együtt (asztalos jelenet, nyulak, közös horgászás stb.). Cera szállítja az egysorosokat, az üdítő őszinteséget és kimondatlanul ugyan, de látjuk, hogy bizonyos furcsaságainak oka az, hogy az autizmus spektrumán van (életrajzi elem megint). Egy-két érdekes beszélgetést hoz ez a két karakter között, nagyon szépen kezelték ezt a szálat is.

Néhány fénypontot még kiemelnék Beth útján. Jó látni, ahogy igyekszik jobb döntéseket hozni és látjuk mennyivel boldogabb, amikor nem régi sémákat követ. Szép példa erre a Travisszel való epizód.

Jonathan Groff játssza a helyi jó pasit, akinek szuper a belépője a klubban, de igazából már itt is red flageket mutat, randijuk tényleg elképesztően abszurdra és szórakoztatóra sikeredett. A Travisszel való interakció vége, nem lőném el, hogy a készítők mit tartogatnak nekünk, de miközben jól szórakozunk, engem őszintén megdöbbentett, ami Beth-t várta, és meg is sajnáltam, igazából mindkét karaktert, mert itt Travis háttere is egészen szomorú.

A lezárást pedig rettentő kellemetlen volt nézni. De szükséges rossz volt ez, Beth parádés reakciójával és egy nagy lépéssel a jobb döntések felé.

– It was like a sea otter fucking, like, a slab of marble.
– Okay, so who are you in this situation?
– Obviously she’s a sea otter.
– I’m the fricking sea otter.
– What are you talking about?
– I don’t know.
– Why would I be the marble?
– I don’t know.
– There’s no world I’m the marble.
– Sea otters are kinda hot.
– What?

Kiemelten jó rész volt az első rendes randi Johnnal, a vásárban való bolyongás, játékosság, a kisgyerekkel való interakció, a randi szép befejezése és az annál durvább veszekedésbe torkollása. Önsorsrontás mesterfokon.

Michael Rapaport jól hozta a csapodár apát a múltban, de egészen szép jutalomjáték volt a kliensekkel való vacsorán való kisegítése a jelenben, ami igazából egy kisstílű hustle volt, a karakter specialitása. Itt is remekül helyezték el a szívszorító pillanatokat a humor mellett.

Mindenképp dicsérni kell a sorozatot, hogy a pénzzel kapcsolatban realista volt és nem nagyzolta el, ahogy New Yorkban játszódó sorozatoknál sokszor szokták, mikor az ábrázolt életszínvonal köszönőviszonyban sincs a keresettel. Itt tényleg probléma volt a pénz a múltban (a mini ház Long Islanden, az apjukkal való ebéd stb.) és a jelenben is, amikor a lakás bérleti díja előkerül Beth barátjának sumákolása után.

A fő drámai szál kapcsán kell még néhány szót ejtenünk, nem világmegváltó tragédia zajlott itt, csak az élet, de azért ez is rendesen megnyomorította mindkét gyereket (elég csak a kényszeres hajtépés szálára gondolni). A múlt bemutatása és az ok-okozat felismerése Beth részéről jól ment, de valamiért úgy érezték, ez nem elég. Addig rendben van, hogy megvolt Beth nagy találkozása Lizzel, és itt megint dicséret illeti a készítőket, hogy nem nagy összeborulás lett a vége.

De előjött a szükségtelen kényszer, hogy több karakter is kimondja Beth-nek, hogy engedje el a múltat és lépjen tovább, nyilván más-más példán keresztül szemléltették, de ez felesleges volt. Egyrészt Beth elkezdte a belső munkát, másrészt ez nem fog bemondásra máról holnapra végbemenni, akkor se, ha többször mondják el az embernek. Az igazi változás legszebb fokmérője a hajó körüli hercehurca volt és ez kiválthatta volna a szájbarágós részeket is.

Összességében 8/10-re értékelném az évadot, remek szórakozás volt, jó ritmusú, életszagú dramedy,
szívből ajánlom mindenkinek, látszik rajta, hogy nagy gondoskodással készítették. A stáblista alatt a
jelenet újrajátszása a karaktereknek megfelelő valós személyekkel szuper bónusz volt és keretbe
helyezte a történetet.

1 hozzászólás Ne habozz!

Fearless - 2022. 04. 05. 22:17

Köszi az írást! Meggyőztél, bepróbáltam és tetszik.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz