login |

Pilot: Twenty-Five Twenty-One – írta Scat

2022. 04. 06. 15:50 - Írta: vendegblogger

2 hozzászólás | kategória: Ázsia sorozatozik, kritika, pilot-mustra,

A Szerelem és egyéb időjárási jelenségekkel egyidőben egy másik dél-koreai sorozat is indult a Netflixen, méghozzá a Huszonöt, huszonegy. Előbbihez hasonlóan ez is heti kettő részenként kerül fel, és ennek a posztnak az írásakor még mindig fut Koreában is (kettő rész van hátra).

A különbség csupán annyi, hogy míg ehhez szombatonként kerülnek fel az új részek Netflixre, az időjósos sorozathoz már vasárnaponként. Tekintve, hogy az epizódok mindegyiknél 70-80 percesek, ezért aki mindkettőt követi (jelen!), annak a hétvégéjét akár le is fedheti. Bár már négy rész is látható, mikor ezt írom, én mégis csak az első kettő alapján mutatnám be a sorozatot. 

A történet napjainkban veszi kezdetét, mikor Na Hee-do elviszi lányát egy balettversenyre, aki miután látta az előtte fellépőt, úgy dönt, hogy ő biztosan nem nyerhet, ezért feladja, majd közli anyjával, hogy soha többé nem fog balettozni. Ezzel a lendülettel „el is szökik” mamájához, Na Hee-do anyjához, és nem is akar visszamenni. De ez a szökés olyan, hogy természetesen mindenki tudja, hogy odament, tehát nem klasszikus értelemben vett, „mint a kámfor”. Én is csak azért hivatkoztam így rá, mert a sorozat is ezt teszi.

A sors fintora, hogy lánya éppen az anyukája szobájába „szökött”, ahol miután körbenézett, és az olyan harmincas os embereket, mint én, elfoghatta a jóleső nosztalgia a videókazetták, walkman, magnókazetták és tamagocsi láttán, végül rábukkan anyja naplójára. A maga módján aranyos és egyben teljesen hihető, amikor elkezdett azon hüledezni, hogy hogyan lehetett ezt a sok mindent kézzel leírni papírra. Hát mennyi idő ez, nem?

Ha már rátalált, el is kezdi olvasni, és itt elevenedik meg a főtörténet, ugyanis nem felolvassa a dolgokat, de még csak nem is narrálja, hanem egyszerűen áthelyeződik a cselekmény az anyja tinédzserkorába, 1998-ba. Az első kettő rész túlnyomó többsége itt is játszódik.

Ekkor Na Hee-do tizennyolc éves, épp a lánygimnázium vívócsapatának a tagja és nagyon szereti a sportot űzni. Rajongója a Te Jang gimnázium másik vívójának, Ko Yu-rimnek, aki az előző olimpián aranyérmet nyert, ezért olyan akar lenni, mint ő. Győztes.

Azonban a sorozatból azt is megtudhatjuk (legalábbis én ebből tudtam meg, fogalmam sem volt, hogy anno volt ilyesmi), hogy 1998-ban hatalmas gazdasági válság volt Dél-Koreában. Rengeteg vállalat csődbe ment, tömegek lettek földönfutók, munkanélküliek és reményük sem volt arra, hogy jobb lesz a helyzet. Korabeli híradós bejátszásból (amiben a „nagyi” a hírolvasó, ezáltal amolyan helyi híresség is) azt is láthattuk, ahogy a lakosságot arra buzdították, hogy minden aranyát szolgáltassa be az államnak, és így legyen fedezete az országnak az IMF hitelre és a válság kezelésére.

Az IMF megszorításai miatt pedig Na Hee-do gimijében megszüntetik a vívócsapatot, mert az iskolának nincs rá kerete (egyébként minden sportcsapatot megszüntetnek), ez pedig azt jelenti, hogy megfosztják az álmától, nem lehet belőle győztes, nem válhat olyanná, mint a példaképe, Ko Yu-rim. Ahogyan az edzője mondja, nem az iskola az, aki ezt teszi vele, hanem a kor.

Na Hee-dót viszont ez nem tántorítja el. Mivel a Te Jang gimnáziumban van egy olimpiai bajnok, ezért ott fent maradhat a vívócsapat, ezért azt találja ki, hogy mindenáron áthelyezteti magát oda, ám ez egyáltalán nem megy olyan könnyen, mint gondolta volna.

Eközben ’98-ban megismerünk egy másik fontosabb(nak tűnő) karaktert, Baek Yi-jint, aki huszonkétévesen részmunkaidőkből próbálja fenntartani magát, miután apja óriásvállalata csődbe ment a válság miatt, és a család is szegény lett. Az ő és Na Hee-do útja keresztezi egymást, és az első kettő rész alapján úgy tűnik, hogy segíteni fogják egymást a helyzetükben.

Míg a lány egy cserfes örökmozgó, aki számára nincs lehetetlen (és ezt tök jó nézni, egyáltalán nem tenyérbemászó tőle a karakter), addig a fiú megkeseredett, hisz nem csak az egzisztenciája veszett el, hanem a családja is, mivel szétszéledtek az országban, nem maradhattak együtt, nehogy az apja családtagjain is beakarják hajtani annak adósságait. Ugyanakkor emellett megfontolt és okos, Na Hee-do suta ötleteihez mindig annyit tesz hozzá, hogy azok életképesek lehessenek, míg utóbbi próbálja kihúzni a fiút a letargiájából.

Igazából az első kettő rész alapján egyáltalán nem nyilvánvalóak a romantikus szálak (persze, ráfoghatjuk, hogy a két főszereplő között lesz, de ezt eddig egyáltalán nem érzékelteti a sorozat), bár meglepne, ha idővel nem lennének. Emiatt egyelőre sokkal inkább felnövéstörténet ez eddig, ami arról szól, hogyan küzdj meg az álmaidért. Ez nekem eddig kifejezetten tetszik, ami elsősorban Na Hee-do jól sikerült karaktere miatt van így, akinek ami a szívén, az a száján, de emiatt szerencsére nem lesz sem arrogáns, sem okoskodó. Ezért sokszor keveredik bajba, ami egyben a legfőbb humorforrása is a sorozatnak.

Idővel egyébként kapunk Baek Yi-jin múltjával kapcsolatban is visszaemlékezéseket, amikből kiderül hogyan élte meg a családja a csődöt, milyen volt azelőtt az életük, illetve az iskolás évei egy részét is láthatjuk, mivel kiderül, hogy ő is a Te Jang gimibe járt. Ráadásul ismeri korábbról Ko Yu-rimet, mivel az apja cége volt a legfőbb szponzora. Legalábbis az első kettő részben ez az indok, de meglepne, ha csak ennyi lenne.

Ami még külön tetszett a sorozatban, az a képi világa. Technikailag nem tudom ezt megítélni, mert nem értek hozzá, de a beállítások szépek voltak, amihez a hangulatos helyszínek csak hozzátesznek. Nem szoktam ezekre külön felkapni a fejemet, de itt többször is megesett. Egyébként erről jut eszembe, hogy a főcím is retró, mert az egész VHS-hatású, ráadásul 4:3-as képarányban láthatjuk. Nem fogok hazudni, a második részben már átugrottam, mert sosem szerettem a hosszú főcímeket (köszi Lost!), de az első részekben általában megszoktam nézni, hogy tudjam, milyen.

Eddig egyelőre azt írnám, hogy 7/10, mert van benne lehetőség, amit pedig eddig nyújtott, az ígéretes. Szeretem a felnövéstörténeteket, plusz a kilencvenes évek és a tamagocsi már önmagában elfogultabbá tesz.

2 hozzászólás Ne habozz!

Scat - 2022. 04. 23. 21:00

Tetszik, hogy végre összeállt a baráti társaság, és az is, hogy Hee-do és Yi-jin tyúklépésekben haladnak, mégis piszok szívmelengető az egész.

Plusz végre mostanra már a mellékszereplők is fontosak lettek, helyes!

Scat - 2022. 05. 03. 10:42

Nos, mostanra legalább már egyértelmű, hogy mire utal a cím. A történések is érdekesek, és kezd beigazolódni az, hogy a főszereplők nem lesznek együtt.

Eddig sem hallhattunk a jelenben játszódó részekben Yi-jinről semmit, de mostanra már a múltban történő dolgok is efelé kezdenek mutatni. Kicsit meglep, hogy az utolsó két részre hagyják ezt az egészet, hosszabb folyamatot vártam.

Egyébként a felnövéstörténettel beletrafáltam, mert amellett, hogy így van, nagyon jól sikerült eddig bemutatni ennek az aspektusait.

Van a Suhancos, Bájoló számában egy sor:

“Hiszem, hogy a sorsom, sajnálja a sorsát.”

A 14. részben végig ezt éreztem a főszereplőkéről.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz