login |

Severance: vége a 1. évadnak

2022. 04. 10. 21:40 - Írta: human

46 hozzászólás | kategória: kritika,

Olyan jó látni, amikor a hét epizódjában többször is valami “kisebb” sorozat nyer. Mármint nyilván elég drága a Különválás, ezért tettem idézőjelet, de azért az Apple TV+ az egyike a kevésbé népszerű szolgáltatásoknak, még ha 400 000 vagy több forintos Apple termékeket vásárlónak jár is valameddig ingyen.

Az oké, hogy az Apple TV+ eddig is minőségben utazott, de a Severance még a szokásos lécüket is magasan átugrotta. Egy érdekes sci-fi-nek indult, amiben egy chip segítségével képesek az emberek munkahelyi és kinti személyiségét szétválasztani, és így mindenki képes nyugodtan élvezni a kevés magánéletet, ami semmiképp sem zavarhat be a munkába, hiszen a Szétválasztás jó. Jó? Nyilván a pilotírásnál több minden van erről a részéről.

A szezon végére mégis átment egy munkahelyi horrorból valami másba, ami lehet, elriasztana pár embert, de eközben a rejtélyt is sikerült életben tartaniuk, az emberi kíváncsiság a tényleges történetben is ezerrel le volt kötve, pedig “alig történt valami”, közben pedig pont jó tempóban történt minden. Megkedveltük a karaktereket, és elindultak egy olyan úton, amin izgulni lehetett értük. Pedig látszólag egyikük élete sem volt ténylegesen veszélyben ugye, ellenben amiket megtudtak az ledöbbentő nekünk nézőknek is.

Gondolom, mindenki másról mereng a végén, már azon kívül, hogy MI A FENE LESZ A FOLYTATÁSBAN, de szerintem remek feldobása annak, hogy a személyiségünk valójában az egészünk. Nem lehet a rossz és kényelmetlen dolgokat teljesen kizárni, eltemetni, át kell azokat is élni, elfogadni az általuk hozott változásokat is akár. Tudom, egyszerűen hangzik, fafejűbb koromban könnyen legyintettem rá én is, pedig ez valahogy rohadt nehéz (lásd a nosztalgiavonatozások dominálását épp), kell néha az emlékeztető rá. Nyilván sci-fi koncepcióba csomagolva az egész, hogy izgulhassunk mellette. De persze más elmélkedni való is akad, elég csak a vállalati kultúra részre tekinteni a benti részeknél.

Itt a Lost, a Leftovers és a Devs szellemi folytatása. Utóbbi tényleg meglepett, mert nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan kapunk hasonlót. Tévés szempontból remek platinakorban élünk. A dömping miatt nem hívhatom arany időknek már, hiszen annyi néznivaló van, hogy hiába lelkendezem itt vagy a Tokyo Vice-nál szét magam, nem ugranak sokan a play gombra sajnos. Pedig mindkettő magyar felirattal jött rögtön világpremierként.

Hogy ez sajnos vagy szerencsére, azt nem tudom, ők lehet úgy élik meg, hogy bőven van minden nekik, ellenben akik panaszkodnak a “semmi ötlet” “minden egyformán közepes” felhozatalra (amit valahol értek ám, rengeteg nézhető közepesbe lehet botlani!), azok mindenképp nézzenek bele. Mondjuk nehéz, mert az eleje főleg a hangulatról szól, az érdekes világról aminek lassan megismerjük pár játékszabályát, ellenben a végére tényleg ott vagyunk, hogy a 2. évadért (amit már premier előtt berendeltek) kaparjuk a falat.

Atyaég mekkorát ment a Severance! Mi legyen most? Rázzuk Milchickkel? Lehet, hogy nem komplett a csávó, de ezt a számot nagyon adta.

46 hozzászólás Ne habozz!

winnie - 2022. 04. 08. 04:50

nálam simán az év eddigi legjobb újonca egy elég nagy merítésből. nagyon ott volt sok tekintetben, zene, rendezés, látvány, színészek.

szerintem majd írok is róla valamikor, úgyhogy annyit csak róla, hogy eleve az alaphelyzet szuper és rengeteg kérdést felvet, remek irányokba vitték el a sztorit a karakterekkel, a folytatást pedig azonnal akarom zseniális finálé után. és meg csak nem is izgat, hogy mit csinálnak odabent:)

Peter - 2022. 04. 08. 05:49

A 8. rész befejezése engem is kicsinált.. de a 9.? Hát ez ütött. Néha voltak lassú részek, de hatalmas élmény a sorozat. Várom a 2. évadot.

Yooha - 2022. 04. 08. 08:56

Nem mondom, hogy a 9. részben semmi nem történt, de azért lehetett volna több. :)
Reméljük Devon tud majd beszélni az “illetékesekkel”, sajnos Helly R. hallgatósága nem a legjobb táptalaj a “le a Luminnal” forradalom számára, de meglátjuk.
Ja, és ha nem derül ki az epizód végén, hogy mi lett Marc unokahúgával, akkor felkötöm magam, de szerencsére nem hagytak kétségek között e téren.

Irving meg tulajdonképpen nem csinált semmit :)

Atti - 2022. 04. 08. 11:43

Imadtam, engem teljesen berantott! zsenialis utolso resz volt, annak ellenere h lassan tortent minden vegig feszultsegben tartott, orulok h eleg ideig kint maradtak a szereplok ahhoz hogy a kulvilag szamara kideruljenek dolgok ami igy nagyon jo inditas lehet a tovabbi evadra (ha lesz)

Kietle - 2022. 04. 08. 17:59

“Kier azaz Kierkegaard?” Kierkegaard is elég depresszív figura. Azért lehetett volna még egy rész. Pont meg lett volna a 10, hogy lehet amúgy is 9nél abbahagyni.

schray - 2022. 04. 08. 18:57

Ez zseniális évad volt, szinte végig feszült és izgalmas óriási cliffhanger lezárással. Amivel két problémám van:
– nagyon remélem, hogy lesz 2.évad
– nagyon remélem, hogy nem lesz Lost módra random bedobált weirdness meg rejtélyek sora, amire annyi lesz a magyarázat, hogy “a Lumon csak ki akar zsákmányolni és az egész a kapitalizmus metaforája” Tudnom kell, hogy mi az a makroadat, meg miért vannak kecskék. :D

Ena - 2022. 04. 08. 20:06

Király volt az utolsó rész!

Florabell - 2022. 04. 08. 21:26

Pont jó volt az utolsó rész. Nyilván a 2.évad miatt nem fedhettek fel mindent de Helly R. titka bőven elég volt. És az, hogy Mark többé kevésbé sikerrel járt,és rájött hogy él a felesége, Irving is kivételes információk birtokába jutott. Utólag egyébként teljesen logikus a megfejtése annak, hogy Helly outie-ja miért nem foglalkozott az öngyilkossággal.
Hogy Kier Eagan is még életben van az pedig csak hab a tortán.

Atomreaktor - 2022. 04. 08. 22:04

Azt a rohadt életbe, mekkora volt az utolsó rész! És én végig azt hittem, hogy lesz 10. Szerintem nem kérdés a 2. évad.

clegane - 2022. 04. 08. 23:11

a 2. évad már be van rendelve szerencsére!
tényleg nagyon magas színvonalú volt az egész sorozat. csak ajánlani tudom.

rhabalaz - 2022. 04. 09. 19:24

Parádés volt ez az évad. Már anno az első rész nyitó jeleneténél éreztem, hogy ez nekem nagyon be fog jönni, de azt nem, hogy ennyire. Nem tudom, kiket céloztak ezzel a sorozattal, de konkrétan mintha nekem készült volna.
Minden a helyén volt, remek arányokkal operált az évad (rejtély, egyéni drámák, nyomozás, abszurd humor), a színészi alakítás pedig mindenki részéről példásan sikerült.
Technikai szempontból az Apple TV-s sorozatok általában kiemelkednek a mezőnyből, de ez még a tőlük megszokott színvonalon is bőven túltett. Az operatőri munka dicséretes, jó néhány olyan vizuális csemegét és részletet sikerült belecsempészniük az alkotóknak, amiket feleségemmel hangosan is megjegyeztünk egymásnak a nézése közben, hogy “ez mennyire jó ötlet volt már!!” (pl a 8. részben Helly és Mark beszélgetése pár pillanatig a tükörből filmezve) A HDR is okosan, célzottan volt használva, nem a szokásos csiricsáré, bazári módon. A benti iroda vakító fehérsége, a céges bulik neon fényei és a kinti világ sötétebb, borongósabb tónusa mind jó példái ennek. Tényleg volt hozzáadott értéke, még inkább hangsúlyossá téve a jelenetek közötti kontrasztot.
Számomra az is lényeges, hogy amit hallok, az milyen. A Severance esetében erre sem lehet panasz. Az utóbbi időkben hallott egyik legkomolyabb sorozatos hangsávot sikerült alárittyenteniük, meglepően vaskos mélyekkel, ötletes hangkeveréssel és teljesen valósághű hangeffektekkel (pl a lift hangjelzése, ami részben fentről szólt, részben pedig mintha belülről a fejedben szólalna meg).
A zene pedig egész egyszerűen zseniális. Az, ahogyan erre a minimalista zongora motívumra felfűzték az egész évad zenéjét, elképesztő. Ugyanaz az egyetlen téma, ami kicsit eltekerve, kicsit megtrükközve, majd szanaszét darabolva egyéb elemekkel kiegészülve folyton visszatért, hogy újabb színt, réteget, hangulatot adjon hozzá ahhoz, amit éppen látunk – vérprofi dolog, kevesen tudnak ilyet.
A hangulata speciális, ahogyan maga a sorozat is. A tempója, az íve, szürreális jelenetei nem szólnak mindenkinek, de ezt bátran vállalja is, mer egyedi lenni.
Nagyon jó élmény volt, hatalmas köszönet érte az alkotóknak Ben Stillerrel az élen! Rég vártam ennyire a péntekeket :)

Jamesch - 2022. 04. 10. 01:42

najó tetszett, de f*szom, alig történt vmi az évadban

n4nom4n - 2022. 04. 10. 20:04

Idei legjobb eddig!

lajos - 2022. 04. 10. 21:53

“nem derül ki”

Alain Prosztó - 2022. 04. 10. 21:53

Tényleg nagyon jól van adagolva benne minden. Folyamatosan ott volt a veszély, hogy túlságosan átbillen elvontba, WTF-be, de sose lépte át azt a bizonyos határt. Bár néha azért ott táncolt a közelében.

Ugyanígy a rejtély se volt túltolva. Szerencsére, mert engem simán el tud riasztani, hisz nem szeretem a nagy, gonosz összeesküvős témákat. Sőt, igazából eddig csak morzsákat kaptunk abból, mi is a Lumon, meg mit akarnak Eagan-ék.

A hangulat, a látványvilág meg ugye magáért beszél, van az egésznek egy egyedi íze, ami nélkül igazán jó sorozat nem létezik.

Mr. Milchick pedig az egyik legjobb villain, akit mostanában sorozatban láttam.

Szűcs Attila - 2022. 04. 10. 22:12

Pont ez a lényeg benne, hogy annyira megmozgatja az embert a sorozat után is, és ahogy kapargatod a layereket úgy derül ki mennyire mély ez a sorozat. Utolsó részt képtelen voltam ülve nézni :D

bvr - 2022. 04. 10. 22:13

szuper sorozat volt végig! Viszont “sajnos” most aztán tényleg várhatom türelmetlenül a folytatást :)

Narg - 2022. 04. 10. 22:24

Nekem is abszolút “Lost” érzésem volt végig, és nagyon tetszett az egész. Reméljük lesz belőle még pár évad. Abszolút legjobb idei újonc eddig.

tatuko - 2022. 04. 10. 22:56

Rég láttam ennyira jó sorozatot. Minden héten izgatottan vártam a folytatást. Határozottan az év legjobb újonca!
A színészek zseniálisak, a végére mind a négy department tagért ugyanúgy izgultam.

Shannen - 2022. 04. 10. 22:59

Én csak azért nem tudok annyira csápolni, mert a közepe szerintem leült és a “nem történik semmi” tipikus esete volt. Annyira szerencse volt, hogy nem hosszúak a részek, így azért nem volt teljesen elhúzva, bár a folyosókon mászkálásból kicsit szintén több volt a kelleténél, az első 15 alkalommal is lejött, hogy mi a cél ezzel, utána már csak időhúzásnak éreztem néha.

Na de amúgy tényleg nagyon rendben volt, valóban az egyik legjobb idei újonc, mégha voltak is benne elnagyolt dolgok részről részre. De a rejtély-faktor(oka)t jól építgették és gördítették előre, a finálé tényleg zseniális volt, jó helyen vágták el az évadot, pont annyi infó derült ki, amennyinek ki kellett ahhoz, hgy tűkön ülve várjuk a folytatást.

Amit külön kiemelnék az a zene (meg a főcím is egy az egyben remek). Elképesztően adta a hangulatot, pedig annyira nem változatos, de mégis mindig tökéletes illett mindenhova. Imádom.

clegane - 2022. 04. 10. 23:34

szerintem is kimagasló minőségű volt végig elsősorban az írás, de a rendezés meg a színészi játék is (és akkor már a zene is). a részletekben rejlik az ördög, számomra az esetleg kicsit leülősebb részek is (nekem nem tűnt fel ilyen) rendkívül szórakoztatóak voltak a kíválóan összerakott egyes jelenetek miatt.
tényleg teljesen Lost flashbackem lett közben néha, szerencsére azóta megtanított rá Lindelof hogy ne a válaszok miatt nézzem, hanem élvezzem az utazást. tőlem lehet az egész Cég egy McGuffin, ha ennyire sokmindenről tud szólni közben.

Rob - 2022. 04. 11. 08:07

Rég szippantott be ilyen szinten sorozat, mint ez. Két nap alatt ledaráltam, nem tudom, hogy heti nézősként is ilyen élmény lett volna, de majd a második évadnál kiderül.

payskin - 2022. 04. 11. 08:35

Utoljára talán a “We have to go back, Kate” ütött ekkorát fináléban nálam. Full libabőr voltam végig a 9. rész alatt.

CsuDa - 2022. 04. 11. 09:29

Én az utolsó rész után visszanéztem a második részt, és így Milchick néhány mondata Helly felé többlet értelmet nyert. Amúgy el sem kezdtem volna ezt a sorozatot, ha nem rakjátok be az introját külön posztba, szóval köszi nagyon! <3

Amantis - 2022. 04. 11. 10:46

Ez az utolsó rész baromi jól volt összerakva, nagyon jól adagolták a feszültséget.
Várom a folytatást!

kid joe - 2022. 04. 11. 11:11

zseniális sorozat, köszi Sorozatjunkie, ha ti nem vagytok, nem találok rá! (nem ez az első kedvenc, amit nektek köszönhetően nézek/néztem, ld. Banshee)
Engem a közepén lévő leülés sem zavart, szeretem a lassabb tempót. Elképesztő potenciál van még ebben a témában és helyzetben, és továbbra is ilyen magas minőségű az írás, akkor egy igazi klasszikus lehet!
Hol vagy, 2. évad??

btw. nekem Milchick tánca volt a kedvenc jelenetem, egyszerűen annyira zseniális és bizarr volt az az egész jelenet, hogy azóta is vagy 10x visszanéztem :D

Miles Teg - 2022. 04. 11. 11:41

Hol van már a második évad?

Robi - 2022. 04. 12. 10:03

Ez a sorozat így volt jó,számomra fontos volt az “emészthetősége”nagyon bejött a kezdeti lassúsága szinte meg babonazott.A látványvilágban a korszakok kuszasága megfogott.Nem tudtam beazonosítani az időszakot pl képcsöves monitor, 1993-as wv Rabbit ,mindez napjainkra ráégetve.A szereplők telitalálat.Összeségében 10/10

nortai - 2022. 04. 12. 10:06

Sokan említik a Lost-ot, nekem itt sajnos nem adta ezt az érzést, de nem is kell neki annak lennie. Viszont a FROM c. sorozat annál inkább, már csak szereplése miatt is.

Ettől eltekintve maga a koncepció nagyon érdekes, persze akadnak logikai bukfencek, de elgondolkodtató a téma nagyon. Az utolsó rész meg ott hagyott lógni a liftben… Remélem lesz következő évad. :D

Divide - 2022. 04. 12. 10:33

Jól behúztatok a csőbe a rengeteg hét legjobb epizódja jelöléssel, megint ráfutottam egy lufira. :D

Snoopyzit30 - 2022. 04. 14. 19:59

Megint lusta vagyok végigolvasni a kommenteket (később pótolom, ígérem), de annyit elmondhatok, hogy meglepett a sorozat. Az első résznek talán 3x ugrottam neki, mert mindig elaludtam rajta, aztán a 2. résszel is szenvedtem, nem élveztem annyira, de elengedni sem tudtam. Olyan creepynek éreztem, de nem olyan módon, ahogy a Servantot például, ez valami más volt. Éreztem, hogy ezt folytatni kell. A 4. résznél éreztem azt, hogy tényleg érdemes nézni és onnan nem volt megállás.
A műfajok keveredése zseniális, a színészek is nagyot mennek. Az irodai jelenetek olyan nyomasztóak, hogy ilyet már tényleg régen láttam. Valahol azt írták, hogy horror a négy fal között és tényleg. A végtelen fehér folyosók, az abszurd jutalmazások, a Milchick-Cobel kettős zseniális.

Összességében az elején nem könnyen befogadható, de ha türelmes az ember a jutalom nem marad el.
(És mikor jön már a 2. évad?!)

ttwnwbd - 2022. 04. 14. 20:48

Azt a rohadt! :)

totoro - 2022. 04. 16. 11:24

Leszek én a kivétel. Belekezdtem a sok éltetés miatt, és egy rész után lehúztam a vécén. Tipikus Lost-szerű elcseszett és értelmetlen mindfuck.

winnie - 2022. 04. 16. 12:55

ez van, ha az ember mások után megy és elvár valamit?:) azért annak mindig van oka, hogy ha valaki nem kezd el valamit, ha valaki előzetesen nem mondja azt, hogy “hú, ez nagyon érdekel engem.” azt tökéletesen megértem, ha valakinek nem tetszik, de a losthoz nem látok sok kapcsot, max annyit, hogy “nem tetszett, ezért olyan, mint egy másik sorozat, ami nem tetszett”:) ez olyan, mintha én mondanám, hogy az orville nem tetszik, ezért olyan, mint a grace klinika.

viccen kívül, az egyik rejtélyközpontú volt és erősen karakterizált, itt meg nem a rejtély a lényeg és még csak nem is karakterizál, mert konkrétan a főhősök nem is valós emberek. és még flashbackek sincsenek. mindfuck, oké, az van (bár itt szó szerint, mert a szereplők mindja van megfuckolva), de míg egy lostot nem azért szeret az ember, mert feltett egy konkrét kérdést (hacsak azt nem, hogy mit csinál az ember egy lakatlan szigeten), itt van feltett kérdés, ami IRL is tényleg érdekes, hogy milyen lehet, ha az ember elválasztja két énjét. mármint nekem érdekes azért, mert rengeteg következmény-kérdést vet fel. konkrétan a sorozat ezt a kérdést járja körbe rejtélyek nélkül.

keresek persze jobb analógiát és biztos, hogy van, ahogy a pilotírás kommentjeiben is említettem, legjobban talán a homecomingra hasonlít elvekben, mert még a legiont sem hoznám ide, hiába az is mindfuck. mert az másképp mindfuck.

Divide - 2022. 04. 16. 18:38

totoro: Örülj neki, sajnos nekem nem volt ennyi eszem.

Gromit92 - 2022. 04. 17. 13:32

Lehet én nem figyeltem, de engem csak az a bizonyos könyv zavart az évadban, amit nem kezdtek el keresni, nem úgy, mint a kártyát az O&D részlegről

Gergely Illés - 2022. 04. 17. 15:19

Kimondottan tetszett az a koncepció, hogy is lehetünk a saját rabszolgáink és nem is gondoltam rá, hogy ezt ilyen jól is meglehet csinálni. Sokszor éreztem pár huzamot a Westworld-el főleg ez a főszemélyiség és alszemélyiség megjelenítésekor de ez sokkal árnyaltabb és érdekesebb mint a WW féle Bernard-nál.

JKJ - 2022. 04. 17. 18:06

Én még a harmadik rész után abba hagytam, de most újra nekifutottam. Milyen jól tettem! Rég nem izgultam annyira, mint az utolsó részen. Kíváncsian várom a következő évadot!

kpeter - 2022. 04. 17. 20:51

Jó volt ez az évad, de szerintem a kelleténél jobban fel lett hypeolva Egyes részeken úgy éreztem, hogy el van nyújtva, mint a rétestészta. Egy jó fajta 2-2,5 órás mozifilmbe el lehetett volna szerintem mesélni ezt.

Tamás - 2022. 04. 17. 22:46

ez olyan bizarr, mintha azt mondanád, hogy a kelleténél többen szeretik a sorozatot. a hype-nak pont az a lėnyege, hogy nem lehet eltúlozni. ha valaminek nagy a hype-ja, akkor az okkal nagy. a hype nem egy random ember megítélése, hanem nagyon sok embertől fakad. az lenne a csúnya, ha mindenki minden hype-os sorozatra hasonlóképp reagálna.

Akármi - 2022. 04. 18. 20:22

Én azért nem vagyok ennyire elájulva a sorozattól. A kezdeti alapozás nagyon jó volt, az atmoszféra nagyon egyedi, felkeltette az érdeklődést, de utána sok rész úgy telt el, hogy érdemben semmi nem történt.( Helly lentije öngyilkossági kísérlete után például egy huszárvágással megbékélt a helyzetével és gépelgetett tovább. Miért is? Mert a fentije megfenyegette, hogy megbánja ha próbálkozik? Vicc!) A személyi kultusszal vegyes vallási vonal zavaros volt, az pedig, hogy mindent három külsős ember kontrollja alatt csináltak hiteltelen. Az uccsó két részben kicsit felpörgött a sztori, de a nagy hype számomra érthetetlen.

MarNemEmlekszemMiVoltANickem - 2022. 04. 28. 09:23

“ellenben akik panaszkodnak a “semmi ötlet” “minden egyformán közepes” felhozatalra (amit valahol értek ám, rengeteg nézhető közepesbe lehet botlani!), azok mindenképp nézzenek bele”

Ezt csak megerősíteni tudom! 5-6 éve írtam kommentet ide utoljára, de most ismét muszáj. A WW első évada óta nem húzott be ennyire semmi. Redditen Dan Erickson told egy hete AMA-t, érdemes beleolvasni. Nyilván sok extra nem derül ki, de nekem üdítő volt látni, mennyire “normális” faszi.

j.e.d. - 2022. 05. 10. 00:52

Most értem a végére. Lassan indult, a feleségem ki is zállt gyorsan, engem kíváncsivá tett, aztán behúzott, de igen behúzott. És most itt ülök könnyen szemmel, ki szívem 240-et ver, és imádom. Ha az utolsó rész nem kapja meg a vágásért az ÖSSZES létező díjat, különválasztom magam. Elképesztő volt.

RoBour - 2022. 05. 17. 12:16

Az első pár rész borzalmasan lassú volt.
De a végére gyorsult egy kicsit.
Nagyon jó kis sorozat, várom a 2.évadot.

terika - 2022. 05. 28. 18:27

Mérges voltam az utolsó rész után. Elég nagy szemétség így abbahagyni az évadot. XD
A világbemutatás azért tetszett nagyon, mert ugyanannyit értettem meg belőle, mint a szereplők maguk. Később, ahogy telt az idő és a párhuzamos történetek kezdtek kialakulni, több infot kapott a néző, de elég rendesen behúztak az erődbe. Emiatt megértem azokat, akik azt mondják, hogy zagyvaság és unalmas. Tényleg az.
Mondjuk nálam a történetvezetés nem érte el a katarzis faktort egészen talán az utolsó percekig. Emiatt voltam igazán mérges.
Tetszik a ki vagyok én kérdésnek ez a szemlélete, illetve, hogy kinek van joga élni és kinek sem, ki a valódi és ki nem az. Nagyon érdekes aspektus számomra.
Kíváncsi vagyok a 2.évadra.

takingsider - 2022. 09. 28. 08:17

szerencsém volt, az elején kezdtem nézni, még a kritikák megjelenése előtt (hű, el is olvasok most már néhányat), és szerencsés vagyok, mert tényleg azért kezdtem, mert érdekelt, és végig nagyon erősnek is gondoltam, ennek ellenére közben kihagytam egy nagyobb időszakot kb. a felénél (lejárt az előfizetés, közben nagyon sok más dolgom lett stb.), de most két éjszaka befejeztem

spoiler:
ott kezdett el baromi érdekes lenni Helly valós története, amikor az utolsó rész előtt megmutatták a másik két férfit is, ha villanásszerűen is, őt viszont nem, addig ugye nem zavart, amíg kint a benti négy szempontjából egy szálon futott a történet

na szóval, remek volt az évadzárás, volt még egy elég magas polc, eddig az alatt volt azért a sorozat

spoiler:
ami viszont baromi érdekes számomra, az két dolog, az egyik, hogy bár persze tényleg lehet, hogy él a felesége (aki baromi inspiráló és csodálatos nő volt, ugye, akár még meghatározó ember is lehetett), és akkor máris van/lehet értelme ebből a szempontból is a harmadik gyerekes csinos feleségnek (nem csak Helly miatt), és persze nem mondták el, hogy mi is és hogyan történt a feleséggel (megvolt-e a holttest stb.), de azért én nem zárom ki teljesen azt sem, hogy mégsem él, de ha jól értem, akkor vagy bent maradt valami miatt, kinti lét nélkül, avagy így hagyta el, és máshová megy, nem haza, a kintije
a másik, amit nem értek teljesen, habár ezt egyrészt Helly azért kicsit megmutatta, másrészt meg ez az, amire egyszerűen valószínűleg nem kell válasz, ezért sem zavart olyan nagyon, hogy hogyan fogadják el a totálisan értelmetlen elmebajos lenti helyzetet, hiszen ugye csak a tudat van kettéválasztva, az emlékek, stb., azért akik bent/lent vannak, azok egy csomó mindent tudnak, egy csomó tudást megőriztek, tudnak olvasni, térképet készíteni és olvasni, vezetni, számítógépet kezelni stb., vagyis nem 107 órás kisbabák

azt amúgy nem gondolom, hogy a Lumenben folyó munkára, a kecskékre meg az adatfinomításra lesz magyarázat, szerintem itt megmarad a totalitárius rendszerek baromságainak és a teljesen elburjánzó, elidegenítő és egyre inkább arctalanná váló kapitalista kizsákmányolásnak a metaforája

és amit csak félve teszek fel: nekem nagyon meta szinten az is felmerült, hogy a lent az a pokol allegóriája, pláne ugye, hogy “senki mást ne tekints Istennek, csakis engem”

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz