login |

Pachinko: vége az 1. évadnak

2022. 05. 06. 15:50 - Írta: Shyllard

Szólj hozzá | kategória: Ázsia sorozatozik, kritika,

Véget ért a fantasztikus intróval rendelkező Apple TV+-os, dél-koreai, japán tematikájú Pacsinkó első évadja, melynek középpontjában egy, az előbbi nemzetiséghez tartozó, utóbbi országba emigráló család áll.

Az ígéretes kezdés tökéletesen felvázolta mire is lehet számítani a későbbiekben, így én nyugodt szívvel állíthatom, hogy egy valóban epikus, végére könnyűszerrel könnyfakasztó történetet sikerült a készítőknek elmesélnie.

A váltakozó idősávokkal folyamatosan sikerült pörgésben tartaniuk az eseményeket, s míg a pilot-os írásomban nem győztem hangsúlyozni, hogy egy milyen magas mértékben komótos tempóban kúszó sorozatról van szó, a 4. epizódtól kezdődően egészen felgyorsultak a történések. Mármint saját magához mérten, mert az igen átfedő alapozás során elvetett magvak egy részének az évad végére már elkezdett beérni a gyümölcse, kifejezetten élvezetes és érdekes pillanatokat szállítva.

Viszont itt rögtön meg is kell jegyeznem az egyik, ha nem a legnagyobb negatívumát az alkotásnak: méghozzá, hogy a legtöbb karakter története nemhogy még nem lett lezárva, de esetek nagy részében csak éppen el lett kezdve. Így a 8. epizód befejezésével, egy, még a sorozatok műfajához mérten is teljesen elharapott élménynek tudom csak tekinteni a Pacsinkót, aminek a befejezetlenségét csak a legutóbbi évek alatt zajló Attack On Titan-os szétszabdaláshoz tudom hasonlítani. Persze a tény, hogy nézném már a következő epizódot, valamennyire az érdemét is szolgálja a sorozatnak, de sajnos csak nagyon kevés és kis léptékű szál lett szép masnival lezárva. Szerencsére a 2. évad már be van rendelve.

Mindez, pedig azért is problematikus, mert egy elképesztően mély karakterközpontú drámáról van szó, amelynek a fontosabb momentumainak az élei az évek sodrának előre haladtával csak csorbulni fognak, ezáltal is tompítva az élményt. Épp ezen okból kifolyólag, pedig bármennyire is oda voltam most ezért a 8 epizódért, az érdeklődőknek legfőképpen csak azt tudom teljes szívvel ajánlani, hogy várjanak, míg ez a fantasztikus streaming-es presztízs sorozat a végére ér, s majd egyhuzamban fogyasszák a teljes történetet, mert az egyértelmű, hogy van még itt mire várni. Azok számára pedig, akiknek hozzám hasonlóan nincs már erre lehetősége, enyhe spoileresen folytatom a tovább mögött.

Elsősorban muszáj megjegyezni, hogy jelmez, díszlet és fényképezés terén mennyire elképesztően gyönyörű sorozatról van szó, melynél még a képkockák színvilága is képes az állandó időugrások ellenére folyamatosan érthetően érzékeltetni, hogy éppen melyik adott korban járunk. Egyedüli negatívum, amely ezen téren megjelent, az az egészen gyakran előforduló, egy snitten belül történő elsötétülés-kivilágosodás volt a számomra.

Biztos vagyok benne, hogy nem a tévémmel van a baj, hiszen más Apple TV+-os (vagy egyéb) sorozatoknál sosem tapasztaltam ilyesmit, de nagyon kellemetlen volt, mikor egy-egy hatásosabb jelenet során belassított stroboszkópos élménynek lehettem részese. Nem tudom, hogy ez mi alapján alakult így, de remélem folytatásban fogják tudni orvosolni a problémát (persze, ha ez csak egyéni észrevétel, jelezzétek, mert akkor nagyon el vagyok veszve mi történhetett csak és kizárólag a Pacsinkó során). Viszont szerencsére az összképen még ez az apró kellemetlenség sem volt képes meghatározó módon rontani, de azért annyira zavart, hogy megjegyezzem.

Minden más tekintetben a technikai megvalósítás szerintem páratlanra sikeredett, kezdve a zeneválasztástól a szép beállításokon keresztül a filmes-hatású helyszín-és időhatározó feliratokig. A csúcsra ezen a téren, pedig az utolsó előtti epizódban értek el a készítők, melynek során nem csak a képarány megváltoztatásával voltak képesek minket jól érezhetően a múltba repíteni, de valami fantasztikus hangeffekteket is produkáltak. Konkrétan a hideg rázott ki, ahogy a katasztrófa sújtotta városban olyan süvítő viharos zörejek tömkelege nyomta rá a bélyegét a legtöbb eseményre, amely háttérzaj a klasszikus, régebbi fekete-fehér japán filmek szinte kötelező velejárója volt.

S ezen, Hansu (Lee Min-ho) múltját taglaló epizód nem csak az egyedi technikai megvalósítása miatt vált emlékezetessé, hanem a letaglózó története okán is, amely képes volt egy amúgy addig egysíkú karaktert elmélyíteni. Sajnálatos módon viszont ezen mini-katasztrófafilm szerkezetileg az évadon belül nagyon rosszul lett beillesztve, hiszen az érintett szereplőt a lezárásban már csak egy röpke jelenet erejéig láthattuk. Így, pedig bármennyire is élveztem a fiatal Hansu megpróbáltatásait, ilyen formátumban, ha csupán ezt az egy évadot nézzük, inkább gondolom úgy, hogy a kárára, mint a javára vált a sorozatnak.

Hiszen a 4. résztől kezdődően a készítők elkezdtek építkezni a már említett alapokra, melynek a csúcsához érve hirtelen vettünk egy homlokegyenest, és összességében a mostani maradék 7 epizód tekintetében, kaptunk egy kvázi irreleváns történetet. Amennyiben a sorozatot ezzel a sztorival kezdték volna, nem hiszem, hogy hasonló problémáim lennének, viszont jelent formátumában Yokohoma történései csak megakasztották az évadot. Miközben, merem állítani, hogy vélhetőleg az év egyik legjobb epizódját kaptuk sorozatok terén.

S ezen kettősség, hogy egyszerre baromi minőségit kaptunk, de nézőileg érzek egy apró elégtelenséget, a történet befejezetlensége okán más területeken is jelen van bennem. Ugyanis az évadnyitóban taglalt Solomon-os (Jin Ha) történet a kibontakozva nagyon kellemes irányokat vett, viszont még csak éppen, hogy elindult a fejlődés útján a család legfiatalabb szereplője. Esetében egy olyan döntés meghozásának, s következményeinek lehettünk tanúi melyeknek karakterét érintő fontossága bőven és alaposan ki lettek bontva, de jól érezhetően nála még csak éppen egy résnyire ki lett nyitva az ajtó, amely mögött még számos izgalmas dolog lakozik.

A fiatal Sunja (Minha Kim) egy csöppnyire jobb helyzetben van, hiszen az egyre frusztrálóbb esetlenségét az évad végére már elkezdte levetkőzni főhősnőnk, de ő is csak első igazi lépéseit tette meg az útján, mely idősebb énjéhez (Youn Yuh-jung) vezet. A múltban számomra inkább a jövő ismerete, s a korrajz adta az igazi érdekességet, mintsem főszereplőnk. Japánba érkezve a koreai bevándorlók viszontagságos élete remekül lett megjelenítve, melynek kontrasztja a jelenkori Solomon küzdelmeivel kiválóan működött történetileg. Emellett az ország imperialista és kifejezetten problematikus múltja sincs egy pillanatra sem elrejtve, történelmileg mindenképpen érdekfeszítő eseményeket és jelenségeket bemutatva.

Az idősebb Sunja-t játszó Youn Yuh-jung, pedig a kezdéshez hasonlóan végig remekelt, több szívszaggató pillanatot is szállítva, legfőképpen a fiával, Mozasu-val (Soji Arai) közös útján. Múltba merengései, s sorsának fájdalmassága minden szinten tökéletesen át lett adva, miközben fiatal énjével ellentétben egy pillanatra sem ment át a nő önsajnálkozóba. Szomorú, ámde rendkívül erős mátriárkát jelenített meg a színésznő az évad során egész végig, aki képes volt egészen a zárásig a szíve maradni a történéseknek.

A mellékszereplők közül mindenki szintúgy remekelt, egyedül Tom (Jimmi Simpson) egy enyhén fölös személy számomra, de jelenlétével legalább képes volt valamennyire amerikai (nemzetközibb) maradni a sorozat. Az említett hármas mellett viszont a többi főbb karakter, hozzájuk hasonlóan csak halovány ígéretek egyelőre, melyek még várnak a beteljesedésre. Hansu a saját epizódjának okán biztos még képbe fog kerülni, Naomi (Anna Sawai) is rejtegetett bőven rejtélyt magában, Mozasu is igényel még jó sok képernyőidőt, no meg a fiatal Noah belengetett tragédiája is csak úgy követeli a folytatást.

Így, pedig összességében, a szintúgy Apple TV+-os Különválás című sorozathoz hasonlóan a Pacsinkó is abban a helyzetben van, hogy kérem a következő évadot, de már tegnap. Viszont az alkotás a másik említett címmel ellentétben nem a jóllakott sorozatjunkie érzését kelti bennem, hanem az elégedetlen történetjunkie-ét, aki szeretné tudni, hogy a bemutatott család sztorija még milyen rejtélyeket rejteget magában. Mert bár a Pacsinkó első évada végső soron egy gyönyörű ígéretre sikeredett, mely még így is képes volt szívszaggató momentumokat szállítani, de a mondandójába még csak éppen hogy belekezdett.

Viszont nem akarom elégedetlen és negatív felhanggal zárni az írást, mert ezen türelmetlen várakozásom is csak azt tükrözi, hogy mégis mennyire egy elképesztően minőségi alkotásról van szó. A Pacsinkó első évada nem sajnálta az időt az építkezésre, mely során olyan stabil alapokat volt képes lefektetni, melyre a jövőben remélhetőleg lesz a készítőknek esélyük felépíteniük azt az ígéretes palotát, amelyre számíthatunk az eddigiek alapján. A remek szereplőgárda, s csupán apró bökkenővel bíró, amúgy kiváló technikai megvalósítás mind a műfaj csúcsát képezik, melyek összessége egy lenyűgöző, s nem utolsó sorban epikus családi drámát volt képes eddig felvázolni, melynek folytatására én biztos ott leszek.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz