login |

Ozark: vége a 4. évadnak. És a sorozatnak is.

2022. 05. 08. 21:00 - Írta: Shannen

17 hozzászólás | kategória: kritika,

Egy újabb minőségi drámától búcsúztunk április végén, miután az Ozark utolsó évadjának második fele is felkerült a Netflixre. Februárban, az előző etap végén azon elmélkedtem, hogy van-e újabb 7 rész ebben a sztoriban vagy csak ugyanazokat a köröket fogjuk újra és újra lefutni. Szerencsére volt, sőt a záró epizódok jóval fókuszáltabbak lettek, kicsit összeránották szálakat, érezhetően tudatosan haladtunk a sztori vége felé. Bár nyilván az évad első felének számomra kevésbé érdekes szálait is muszáj volt tovább görgetni, ám azok végül mind szervesen kapcsolódtak a végjátékhoz.

Ahhoz a végjátékhoz, ami a reakciók alapján erősen megosztotta a rajongókat.

Ám, míg sokaknak a fináléban látott konkrét történésekkel volt problémájuk, számomra a kivitelezés hagyott némi kívánnivalót maga után, melyet leginkább Jason Bateman rendezése számlájára írok, aki túlságosan is elveszett a sorozata zárásának érzelgősségében. Az Ozark az elmúlt szezonok során tudott sokkal kifinomultabban is mesélni, nem kellett öles léptekkel, nyilvánvaló szimbólumokkal, és beleerőltetett mellékszálakkal foglalkozni ahhoz, hogy izgalmas és egyben érzelmes sztorit kapjunk.

A hamisítatlan szorongó és a felszín alatt megbújó feszültségekből adódó Ozark-hangulat most is csúcsra volt járatva, de engem megint akkor tudott ez igazán elkapni, amikor a történet emberi oldala volt kidomborítva. Persze izgalmas, ahogy Marty-ék az FBI meg a mexikói drogkartell között lavíroznak, de a gyomrosok a különféle családi szálakon jöttek igazán.

Nem véletlenül, hiszen az egész sorozat premisszája a család fontossága és a családtagok mindenáron való megvédése. A csavar ott van, hogy ki kit tekint annak a szűk családi kör részének, akikért a tűzbe is menne. Valakinek a testvére nem ér annyit, mint a gyerekei, másnak az unokatestvérei jelentik a mindent. A történet katalizátora szinte minden fontos pillanatnál egy családot/családtagot ért sérelem volt.

Ám míg egyesek a külső ellenséggel szemben közösen tudnak fellépni, addig van, akinek saját magának kell megküzdenie a túlélésért. Bárhogy is, az Ozark világában egy dolog biztos a bűnösök elnyerik méltó jutalmukat, a kevésbé bűnösök pedig csak remélhetik, hogy ezt a happy end nélküli világot valahogy túlélik.

Mielőtt néhány spoileres gondolatot is megosztanék, általánosságban muszáj megemlíteni, hogy a Jason Bateman-Laura Linney-Julia Garner trió az utóbbi évek egyik legerősebb alakításait tette le az asztalra a négy évad során. Persze időről időre szintén remek mellék-és vendégszereplők is felbukkantak, de a sorozat motorjai egyértelműen ők voltak. Mindannyian a maguk módján tragikus sorsú szerepet kaptak, amelyeket az írók folyamatosan árnyaltak.

A karakterek bejárt útjai néhány vadhajtástól eltekintve, alaposan ki lettek dolgozva, hogy aztán végső soron sokszorosan aláhúzzák a sorozat másik igazságát, miszerint ebben a világban nincs megváltás.

Hogy ez mennyire így van, arról a tovább mögött spoileresen ejtek még néhány szót. 

Miközben folyamatosan a kiszállás lebegett Marty szeme előtt, végül ő maga lett Navarro, miközben Wendy, minden látszat ellenére, igyekezett tényleg védeni a gyerekeit, kvázi ő maga tette egyiküket gyilkossá (bár itt nyilván a néző fantáziájára van bízva, hogy kit/mit ért a végső lövés), Ruth pedig sokadjára sem tudott az érzelmein uralkodni, ami végül a vesztét is okozta.

Kódolva volt a karakterekben a sorsuk, nem hiszem, hogy bármelyik fordulaton nagyon meg kellett lepődni a fináléban. A drogkartellek könyörtelen világában nem lehet arra számítani, hogy minden helyzetből ki tudja magát húzni az ember sértetlenül. Hogy megérdemelték-e a sorsukat a szereplők, az egy más kérdés. Ruth-nak nyilván könnyebb volt szurkolni, mint a mindenkin átgázoló Wendy-nek, miközben mindketten kitörni igyekeztek kényszerű helyzetükből.

A zárás kapcsán két dolog miatt voltam kissé elégedetlen. Egyrészt háromszor volt vége a résznek, mire valóban vége lett, és az ilyet inkább írói bakinak szoktam betudni semmint jó kreatív megoldásnak. Másrészt míg Jonah szála jól volt felépítve az évad során és elhittem, hogy valóban fegyvert fog (igaz, a lövés kapcsán még kicsit vacillálok, hogy mennyire hihető), addig Charlotte-tot teljesen leépítették, a fináléban sem volt semmi érdemi szerepe és az egész szezonban látványosan nem tudtak mit kezdeni vele az írók. Ez nyilván az utolsó jelenetben domborodott ki leginkább.

Míga gyerekek szála nem volt egyenletes, addig a biztos pont Wendy és Marty adok-kapokja volt. Egy válságba jutott házasságból indult a történetük, ami a végére sem lett jól működő, ellenben annyi mindent túléltek ketten ezalatt a pár év alatt, hogy egyikük sem tud ebből a helyzetből kilépni és kénytelen közös nevezőre jutni. Remek szemléltető példa volt erre a dugóba kerülős jelenet, ami kicsiben pont azt mutatta be, amit az egész sorozat során láttunk.

Marty-ék folyamatosan akadályokba ütköznek, amint csak egy picit is előrébb lépnek szorult helyzetükből, mindezekért egymást kezdik hibáztatni, ám míg Wendy-t elsodorják az érzelmei, Marty inkább magában fortyog. Egészen addig, amíg a közös ellenség vagy érdek azt nem kívánja, hogy közös erővel lépjenek fel. Ekkor viszont már Marty is képes túllőni a célon, főleg a sorozat vége felé, amikor már tényleg alig maradt valami a higgadtságából.

Mindent összevetve a sorozat végére a Byrde-család azzá vált, akiktől a kezdetekkor a saját életüket féltették. Van hatalmuk, pénzük, és mindehhez emberek vére tapad, hiszen az előbbieket csak így tudják megtartani. Nem egy felemelő történet, de nézőként mégis baromi szórakoztató volt követni négy éven át. Itt volt az ideje a lezárásnak, de azért hiányozni fog az Ozark (nagyon kék) világa.

17 hozzászólás Ne habozz!

Gorgonzola - 2022. 05. 08. 22:26

Nekem kimondottan tetszett a vege. Amugy mar az evad kozepen latszott, hogy ez az egesz a vegen arra fog kifutni, hogy vegervenyesen kemenyvonalas bunozokke valnak Martyek.

szbkty - 2022. 05. 09. 06:43

“Oh, my God! They killed Kenny!”
“You bastards!”
:'(

N'taro - 2022. 05. 09. 07:21

Ozark – No country for hillbillies.
Majd kellene egy Zeke spinoff.

csaba - 2022. 05. 09. 09:25

ez nem sorozatfinálé volt hanem egy sima szezonzáró.

egyrészt nem vagyok benne biztos h nem lesz folytatása mivel semmit sem zártak le rendesen, másrészt ha nem is folytatják spinoff tutira lesz.

valószinüleg buddy dieker és a kansas city mob spinoff

hufnagel - 2022. 05. 09. 14:05

Szerintem a végére nagyon elfáradt a sorozat, Wendy karakterét túltolták, a színésznő meg szintén túltolta, ráadásul ha a karakterek közül valaki hepiendet érdemelt volna az Ruth, na ő meg pont nem kapott.
Nem nagyon volt már ebben több.
Ruth azért kaphatna még egy spin-offot. Bár ahhoz meg nem kellett volna a karakterrel így elbánni, lehetett volna amolyan folytatás-szerű spin-off Ruthal.

Tiger27 - 2022. 05. 09. 17:38

Nagyon nevetséges volt ez a sorozatzáró, ami valójában évadzarónak nézett ki, mivel tényleg semmi sem lett normálisan elzarva. Így totálisan csak lóg a levegőbe az egész. Az utolsó jelenet meg no comment…

SPOILER
Az meg főleg idegesített, hogy a sok szemétség után amiket folyamatosan elkovettek Byrde-ék, még a végén a mennybe is mennek…

zlcsik - 2022. 05. 09. 23:13

Maga az évad nem volt rossz, bár kevesebb volt benne a pörgés, mint a korábbiakban, a lezárás viszont nem tetszett, ennél többet vártam. Elfáradt sajna ez is, nem baj, hogy vége.

(Tehát Nelson észrevette, hogy Ruth bemegy a rendőrségre, erre elmegy Ruth házához, hogy hirtelen elindulásból megölje azt a nőt, aki nyilvánvalóan nincs ott…)

El Diablo - 2022. 05. 11. 08:08

Ha jól emlékszem az évad azzal indult, hogy felborulnak a családi Hondával… Aztán mind kiszállnak, senkinek semmi baja, mennek tovább.
Azóta is azon tűnődöm, hogy ennek a jelenetnek mi értelme volt így, kb. semmire és senkire nem volt semmilyen hatással. Az autó életútja volt lezárva?

Vegetto - 2022. 05. 11. 19:54

Ruth halála lesokkolt,mert őt szerettem legjobban a sorozatban.Ideges voltam hogy a család mindent megúszik a végén.Aztán eltelt egy-két nap a finálé után,és rájöttem hogy ezzel a befejezéssel volt tökéletes a finálé szerintem.Azért mert Ruth tetteinek láthattuk a következményét,meghalt azért amit elkövetett.Az értelmezésem szerint a család sokkal komorabb vég felé robog ezzel az életmóddal.De azt már mi nem láthatjuk,csak gondolhatjuk hogy nagyon csúnya végük lesz egyszer.Az autós felborulásos jelenet,nekem azért ütött,mert egy normális család komoly traumán esne át.Ezek meg mennek tovább,mintha semmi komoly nem történt volna…Sokat elmond ez is arról,hogy milyen emberekké váltak azok,akiknek az elejétől szurkoltunk.
Nagyon szerettem a sorozatot,és elégedett vagyok a zárásával is.Ruth nagyon hiányozni fog😔

Tomi - 2022. 05. 15. 08:56

zlcsik: Nem Ruth-t megy megölni, hanem a nőt. Meg lett fenyegetve, hogy kinyírják, ha nem tartja kordában Rutht.

Sokat elmond a sorozat magyar népszerűségéről, hogy 9 komment érkezett eddig.

KovyZoly - 2022. 05. 16. 20:18

Engem az elején berántott a sorozat, de a végére teljesen befulladt. Míg az elején azért még akár valósnak is el lehetett adni a történéseket, a végén már szinte minden mindegy volt. Öljünk meg mindenkit, csináljunk ki mindenkit.
Az egész bagázsból jóformán Navarro halála sokkolt, mert ő végig ugyanaz a karakter volt, nem csapongott össze-vissza.
Wendy és Marty, meg még többen is úgy beszéltek néha egymással, hogy már szinte kinyírták egymást, de a végén mindig hepi lett a viszony…

Running - 2022. 05. 20. 10:25

Egyetértek az előző hozzászólóval. Az első 1-2 évadban még jobb volt a sorozat, kicsit hihetőbb volt. Ezután részről részre egyre inkább túltolták és már nem tudtak szabadulni ebből a spirálból. Az elgondolással nem volt baj, mármint hogy bűnöző családdá válnak, de konkrétan a fél város meghalt már, de még mindig nem érdekelt senkit.

Egyébként a színészi játék tökéletes volt mindenkinél, sőt, a sztori is érdekes volt, meg a hangulat is. Szóval alapvetően elégedett vagyok, annak ellenére is, amiket leírtam. Bárcsak minden sorozattal csak ennyi baj lenne.

romanista - 2022. 05. 20. 20:32

Ennek a sorozatnak a legjobbak közt van a helye.
Parádés alakítások, környezet, hangulat.
Julia Garner óriási felfedezés, engem is sokkolt Ruth halála.
Sajnos ilyenből van nagyon kevés, mostanság Netflixen egyre több a középszerű cucc, nagyon meg kell válogatnom mit nézek, most inkább HBO-s sorozatok jönnek be (Lakers, Hacks, The Staircase, stb)
Stranger Thingst várom nagyon.

Peti - 2022. 05. 22. 12:20

Egyszerűen már elrobbant az agyam a Márti gyerekétől, micsoda egy kretén! Szinte örülök, hogy vége! XD

ÖregJózsaPajaUnokája - 2022. 05. 24. 00:21

Iszonyat magas színvonal ez a sorozat! A vége, nekem tökre olyan, mint a Maffiózók vége, hogy naaaa, ebből bármi lehet, de mégse se lesz semmi, én így hagynám! Kerek a sztori, izom nehézbűnözők lettek, a gyerekek meg már most azok!

Ripazha - 2022. 05. 26. 05:39

Igen nekem is eszembe jutott, de fel is kiáltottam, hogy komolyan, húznak egy maffiózókat? Csak az a baj, hogy itt nem működik. Itt nem kell agyalni, hogy mi történt, erre kondícionál minket a vágás, de valójában semmin se kell. Ez 4 évad part 1-2 dolog túl lett nyújtva szerintem. Autós jelenet, lóg a levegőben kb. A végét említettem, random visszahoznak szereplőket, oké uccso évad lezárás, elvarjuk a szálakat, de semmit mem vartak el igazán, amit meg igen elég gyermeteg módon, kérjen bocsánatot az fbi a barátnőmtől.
Kissé csalódott vagyok, mert nagyon jó is lehetett volna, zseniális is, csak túlságosan belekavarodtak a szálakba, és nem tudtak egészségesen kimászni belőle.

kamesz - 2022. 06. 16. 18:49

Csak én érzem úgy, hogy Ruth meggyilkolásához Wendy-ék csendben “hozzájárultak”? Végül Ruth is egy probléma, pontosabban egy időzített bomba volt a Byrde-család számára.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz