login |

The Circle: kezdett a 4. évad

2022. 05. 10. 21:30 - Írta: winnie

4 hozzászólás | kategória: kritika, reality,

Szeretem a Netflix-es, “amerikai” The Circle-t, és nem mondom, hogy mindent elmond a viszonyunkról az, hogy a 4. évad kezdésénél vettem és észre, hogy a 3. szezont sem fejeztem be (valahol a 3×08 felénél tartottam, ezt jelezte a platform), mert ez kábé minden Netflix-sorozatra igaz. Úgy vagyok velük, mint a Memento főhőse a világgal, lelkesen nézem, megélem őket, de amikor valaki odakint hangosan becsapja egy autó ajtaját, akkor felfigyelek arra, és már el is felejtem, hogy mit csináltam pár másodperce. Értsd: elkezdek valami újat nézni – a következő ajtócsapódásig.

Szóval nem csoda, hogy egyrészt elég hamar végeztem a 4. évad első négy részével (és várom az eheti négyet), másrészt pedig a 3. szezonban is már az utolsó előtti epizódnál tartok. Aztán persze ki tudja, lehet, hogy megint csak az 5. évad kezdésére érek majd az S4 végére. De most úgy érzem, hogy nem lesz gond vele, mert szokás szerint elég jó gárdát sikerült összeverbuválniuk, és a teljesen WTF Spice Girls-ös csavar is jól sült el.

A korábbi írásaimban (S2, S3 – az S1 még mindig nem volt meg!) leírtam, hogy mi a véleményem a realityről nézőként, illetve hogy a stílus, a szerkezet miért is annyira érdekes és ingatag egyszerre, próbálom nem ismételni magam (aki érdeklődik, az tényleg olvassa el őket), de megint ki kell emelnem, hogy egy szabott szerkezetű Survivor után imponál egy olyan versengést látni, ahol nem nagyon lehet évadról évadra ismételni a csavarokat, hanem mindig új dolgokat kell bedobni. Márpedig bevált húzások használatával sokkal egyszerűbb egy, a játékosok reakciói miatt egyébként kiszámíthatatlan műfajt kormányozni, mint folyton “ilyen sem volt még!”-megoldásokkal, amiket nem lehet előzetesen tesztelni, hiszen a főpróbájuk a játékban van, és jó eséllyel akkor sem lehet alkalmazni őket később, ha beválnak.

Ilyen a már említett Spice Girls-húzás, amit az évadnyitó végén lengetnek be, szóval némi “oda a meglepetés”-spoiler annak, aki még nem kezdte el a szezont, de nem az a kategória, ami bármi komolyabb élményrontást eredményezne. Arról van szó, hogy Emma és Mel B irányítja az egyik avatárt a többiek tudta nélkül. Azaz kvázi ők is játszanak, ráadásul egy mögöttes céljuk is van, ami egy érdekes csavart ad az egésznek.

Általában a celeb-csavarokért nem vagyok oda (főleg azért nem, amikor ismert emberek játszanak), de az S2-ben Chloe (oké, ő nagyon idézőjelenesen “ismert ember”) szereplés remekül sült el, és amiatt sem panaszkodtam, hogy az S3-ban volt egy Lance Bass-t alakító játékos. És most is inkább pozitívak az érzéseim, főleg, hogy komolyan a játékba nem szóltak bele a sztárok, annyira talán nem is kerültek a középpontba, cserébe viszont elég szórakoztatóak voltak, és a jelenlétük a játékosokat azért elég szépen felkavarta.

És ez kell ebben a játékban, ami még mindig fura, hogy működhet konkrét emberi kontaktusok nélkül és sokszor tényleg csak alap nélküli feltételezésekre építve, miközben minden olyasminek híján van, amit sokan utálnak a valóságshow-ban – komolyan, a családi jellegtől talán csak a helyenkénti káromkodások választják el ezt a változatot.

Nyilván a részletekről most nem írok (majd később), de ami eddig is erős volt, annak most sem vagyunk híján. A cliffhangerök pazarul működnek (nem mintha szükség lenne rájuk a Netflix-modellben, bár így, hogy heti 4 rész jön, végülis kell egy a 4. végére), a casting pedig ismét csak hibátlannak tűnik. Múltkor volt, aki talán kilógott, de most nem nagyon látok olyat, és itt ugye kiemelt fontosságú, hogy valaki ennyi időt eltöltve egy szobában egymagában képes legyen szórakoztató maradni. Gőzöm sincs, hogy mire lennék képes ilyen körülmények között, és azt sem tudom, hogy pörgetik fel magukat ők az ingerszegény környezetben, de le a kalappal előttük.

Remek kezdés volt,na. Megint lelkes vagyok. Csak nem tudom, hogy mikor fog csapódni az a fránya autóajtó odakint…

4 hozzászólás Ne habozz!

Scat - 2022. 05. 11. 07:27

Érdekes, én meg az első évad óta nem néztem bele egybe sem.

Ötletem sincs mivel lehetne ezt feldobni, úgy vagyok vele, hogyha egyet láttam, mindet láttam.

Oké, az első évadban nem voltak hírességek, de nekem ez semmi pluszt nem jelentene. Úgysem találkoznak a játékosok, meg egyébként is, Spice Girls? Nem vagyok már siheder, de nekem ők anno kimaradtak, úgyhogy számomra szinte idegenek.

winnie - 2022. 05. 11. 08:07

Scat: érthető, ha ezt gondolod, hogy mindet láttad, amíg csak egyet láttál, de így, hogy láttam többet, nagyon nem értek egyet, épp azért nem, amit írtam.

mondjuk én a survivorre is ezt mondom, pedig ott szabottabbak a keretek. itt, ahogy mindenhol, egyrészt a játékosok adják a különböző szórakoztatási faktort (tényleg vannak nagyon jó figurák), másrészt valóban nagyon jó és váratlan csavarok vannak benne, érdekes jutalmak, amikkel jól kavarnak állóvizet, de nem mesterségesen, hanem minden attól függ, hogy ki hogy reagál a változtatásra. (és a csavarok kapcsán vannak tényleg nagyon jó, a játékot a feje tetejére állítók, amikre jól kell reagálni.)

arról nem is beszélve, hogy egy első évad lehet óvatos a tapasztalatok hiánya miatt, a folytatás pedig már lehet rafinált játékosokkal teli. papíron. nyilván mindenki eldönti, hogy mi a helyzet.

” nekem ez semmi pluszt nem jelentene. Úgysem találkoznak a játékosok, meg egyébként is, Spice Girls? Nem vagyok már siheder, de nekem ők anno kimaradtak, úgyhogy számomra szinte idegenek.”

akkor olyanok, mint bármelyik játékos, ergó semmit nem veszítesz. bár itt ugye nem az a faktor, hogy ők szerepelnek, mert a játékosok nem tudják, hogy ők játszanak (aki nem ismeri őket, az csak lát egy random játékost, aki ismeri őket, az meg esetleg örül, de akárhogy is, szórakoztatóak), de amikor felfedik magukat, az hoz némi plusz dolgot, és szimpatikus, hogy a szerepük nem az, hogy valakit kiejtsenek, hanem arról szól, hogy vajon kitalálják-e a játékosok, hogy az elmúlt 2 napban melyik játékost irányították ők. (a tét az, hogy ha nem találják ki, akkor megnő a főnyeremény, de persze a játékosok ezt nem tudják.) a lényeg, hogy nem a játék alakulásába szól be itt a celebfaktor, hanem más aspektusba.

Reni - 2022. 05. 12. 19:38

A 3. évad nekem nem jött be annyira, mintha kezdett volna kifulladni a dolog. De a 4. nagyon tetszik, érdekesek a karakterek, meg szerintem új csavarokat is sikerült behozni. Engem szórakoztat!

dragon1986 - 2022. 05. 23. 07:17

Virusos marhaság nem tetszett főleg ez lánc szavazás ezért a legjobb esett ki.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz