login |

The 7 Lives of Lea: vége az 1. évadnak

2022. 07. 11. 21:38 - Írta: winnie

1 hozzászólás | kategória: Európa is létezik, kritika, ,

A Lea 7 élete című időutazós, testcserés Netflix-sorozat kezdéséről pár napja már írtam (oké, ezt így hagyom a kontextus (a gyors megnézés) miatt, csak jelzem, hogy a poszt 90%-át 05.05-én írtam meg, befejezni meg 07.06-án volt csak időm, ami…), az alaphelyzet vázolása mellett az is kiderült, hogy viszonylag lelkes voltam a pilot után egyes aspektusai miatt, azonban más jellemzői némi óvatosságra intettek. Most pedig itt vagyok pár nappal később, a finálé után, és az érzéseim ambivalensebbek, mint valaha.

Nyilván az már eleve beszédes, hogy pár nap alatt megnéztem (nem gyakran érek egy szezon végére ilyen gyorsan), és bármennyire is bejött, bőven vannak olyan aspektusai, amikkel nem voltam elégedett, amik messzire helyezik az idei személyes élvonalamtól. De arra mindenképp rá akarok mutatni, hogy elég sikeres lett itthon, hogy kifejezetten  erős pontszáma van IMDb-n, és hogy nem egy nagyon, nagyon pozitív kommentet is kapott nálunk is. Márpedig, ha ez a helyzet egy sorozat esetében, az mindenképp megéri a próbát. Ezt azoknak mondom, akik adnak a társaik véleményére.

A vélemények közötti eltérés abból adódhat, hogy én nem csak időutazás fanatikusként érkeztem, hanem krimirajongóként is. És míg az előbbi műfajának képviselőjeként remekül működik a Léa, addig krimiként abszolút nem. Nem mondom, hogy az elvárás lett volna, de ettől még sajnáltam, hogy komolyabb nyomozgatásról nem volt szó, a főhős nem kutat igazán válaszok után, azok inkább csak az ölébe pottyannak, és a végső rejtély megoldása (legalábbis “az egyik”) a lehető legfantáziátlanabb, mondhatni teljesen random.

DE. Ami a sorozat fővonala, vagyis azzá vált, az nagyon a helyén van. Amikor kikristályosodik, hogy miről akar szólni a Léa, akkor minden a helyére kerül és érthetővé válik. Amikor felsejlik, hogy milyen dilemmákkal szembesül a főhős, és, hogy mi lehet a befejezés, akkor a néző elkezd fészkelődni. És amikor befejeződik a 7. rész is, akkor jó ideig a hatása alatt is marad.

A sorozat ugyanis azzal kezdődik, hogy Léa 1991-ben meg akarja menteni a srácot, akinek a holttestére 2021-ben találtak rá, de valójában, ahogy azt sejteni lehetett, ő és a családja áll a sztori középpontjában, mondhatni saját magát kell megmentenie, a saját életének kell értelmet adnia, a szülei életét kell dekódolnia, a hozzájuk való viszonyát újragondolnia. Szóval míg a rejtély teljesen felejtős lett, addig a lényeg, a belső utazás, az emberi kapcsolatok, a barátságok, az érzések a felszín alatt, nagyon is jól működtek.

A kezdetben viszonylag tét nélküli időutazós testcsere elég hamar tétet kapott. Az már az első részben kiderül, hogy a jelenre is hatással lehetnek a múltbéli cselekedetek, de az csak később, hogy a Vissza a jövőbenhez hasonlóan komoly változásokat is elő lehet idézni, és ekkor tényleg szintet is lépett számomra a sorozat. (Meg akkor is, amikor egy másik dolog kiderült, ami egy nagyon érdekes csavart adott az egésznek, de tényleg nem spoilereznék.)

A lényeg, hogy bár a rejtélyaspektus miatt szomorkodom, a végeredmény összességében szórakoztató lett és nagyon nézette magát – lehet, hogy annyi a siker titka, hogy az ember random találjon rá és a semmiből jobban tud szerepelni a széria, mintsem konkrét érdeklődés vagy egy pozitív kritika után. Majd kiderül a véleményekből. A tovább mögött még kitérek erre-arra spoilerekkel.

(Nem nagyon olvastam friss interjút a készítővel, és ugye az, hogy francia a széria, nem fogja megkönnyíteni az infószerzést róla, de kíváncsi lennék, hogy vajon terveznek-e folytatással. Mármint, félreértés ne essék, a szezon egy abszolút teljes egész, ilyenkor szokták mondani, hogy nem is érdemes folytatni, ráadásul ugye könyvadaptáció volt, de ismerjük a műfajt, szóval nem akarok felelőtlenül állítani semmit róla. Hiszen lehet, hogy eleve az S1 zárása a folytatás lehetősége mellett lett olyan, amilyen.)

Mint írtam, a befejezés szuper volt, piszok erős, amikor először felmerült annak a lehetősége, hogy erre is kifuttathatják az egészet, attól kezdve kattogott ezen az agyam nézés közben, egy újabb “élvezetei” réteget adva az egésznek, mondhatni sajátmagam kreáltam tétet a történetnek. És miközben a haláleset rejtélyének első megfejtése elég ócska lett (ilyen alapon konkrétan bárki tehette, irreleváns a dolog), addig a lezárással kapcsolatos bizonytalanság végig fenntartotta az érdeklődésemet, vártam, hogy fognak pontot tenni a sztori végére. (Az utolsó előtti rész vége kifejezetten izgalmas lett.)

Ez kapcsolta őket össze. Az életüket. Mind ugyanazt a bűntudatot érezték. Miközben nem is tudták, hogy nem ők a bűnösök.

Arról nem is beszélve, hogy az ember maga is elgondolkodhatott azon, hogy vajon mit tenne az adott helyzetbe, hogy hagyja a történéseket lezajlani, vagy közbelépjen, megakadályozza-e azokat, és ennek kapcsán azt sajnáltam, hogy a pilotban rögtön belevágtak a készítők a lecsóba, hiszen nem volt nagyon megalapozva Léa olyan szempontból, hogy annyira nem tudtuk átérezni, hogy miért érzi magát ennyire kívülállónak, és hogy miért lett annyira megszállottja Ismaelnek (a konkrét nyálcsarogatását utána már nem is említem, azt végképp nehéz volt értelmeznem).

Az olykor humoros és könnyed hangvétellel elég éles ellentétben állt az, hogy Léa-nak konkrétan a saját létezése forgott kockán, amikor a szülei eltávolodása fenyegetett (és akkor még max sejthettük csak, hogy mire megy ki a játék), de cseppet sem bántam a hangnem-váltást, bár azt sajnáltam, hogy a belebegtetett “változtatok a múlton és változik a jövő is”-szálat inkább csak mutatóban hozták be, nem akartak a finálé előtt komolyabban eltérni az idővonaltól. (És ugyancsak csalódott voltam némiképp amiatt, hogy bár a pilotban még mutatkozott rá esély, végül nem lettek a jelenben Nagy Találkozások, amikor valakinek a jövőbeli énje összefut a lánnyal, akit a 90-es évek elején is látott.)

Nyilván a fura módon felszabadító befejezés tükrében minden a helyére került, nem érheti szó a ház elejét, tényleg nagyon hatásos volt Léa önfeláldozása, itt remekül jött a narrálós megoldás, és még az is a helyén volt, hogy nem pusztán a csúcsponton ért véget a sorozat, hanem kaptunk egy kis epilógust is Ismaellel, hogy jobban érezzük az ambivalens hepiendet.

Ennyi. Vége. Ég veled, Léa. Ezúttal nincs számomra holnap.

1 hozzászólás Ne habozz!

Rubber Duck - 2022. 07. 12. 00:10

Tetszett. Lezárt egésznek tűnik, de azért kíváncsi lennék, hogyan folytatnák.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz