login |

Ms. Marvel: vége az 1. évadnak

2022. 07. 17. 21:30 - Írta: Necridus

12 hozzászólás | kategória: kritika,

Azt hiszem, sokunk nevében mondhatom, hogy a Ms. Marvel volt a legkevésbé várt Marvel-Disney+ sorozat, hiszen ott volt a misztikus WandaVision, az Amerika Kapitány titulus jövőjéről szóló The Falcon & The Winter Soldier, Tom Hiddleston Loki-ja, Hailee Steinfield (és Jeremy Renner) Hawkeye sorozata (itt a nevek voltak igazán nézővonzók), a kreativitás fellegvárának szánt What If…?, valamint a tudathasadással foglalkozó Moon Knight.

Ezen felhozatal után érkezett meg a kritika tárgyát képző sorozat, amiről laikusként annyit tudhat az ember, hogy egy kezdő színésznő által alakított vadiúj karakterről van szó, aki pakisztáni családba született (ez az átlag közép-európait azért nem mozgatja meg olyan nagyon) , nem találkozik még nagy filmes karakterekkel, és az egész egy könnyedebb, gyerekesebb stílust képvisel, amiből mostanra már egészen besokalltunk az MCU-ban.

Mégis jött a Ms. Marvel és már a kezdéssel bebizonyította, hogy sokkal érdekesebb, lendületesebb, könnyedebb és szerethetőbb darab, mint azt előre vizionálhattuk. Voltak persze negatívumai is, sőt, majd a tovább mögött ki is fejtem ezeket, de mégsem bánom, hogy végignéztem ezt  is, hiszen simán felugrott az MCU-Disney+ sorozatok ranglistájában nálam a dobogóra. A WandaVision rejtélyessége miatt még mindig trónolhat, de az egy egészen más műfajt képviselt.

Ugyan már nekem is kezd a kevésbé sötét stílus és visszafogott gyermekiség unalmassá válni a Marvel univerzumában (nem véletlen halogatom a legutóbbi filmet), mégis pontosan ebben a köntösben úgy tudott megjelenni a Ms. Marvel, hogy egy pillanatra sem zavart. Ennek okait winnie mind felsorolta a pilotnál már, úgyhogy a vonakodók átfáradva oda megtudhatják, miért volt olyan erős a Ms. Marvel kezdése.

A tovább mögött spoileresen folytatom.

Iman Vellani! Iman Vellani! Iman Vellani! 

Nem, ez nem szektás kántálás, inkább amolyan agyakba belevésős cseleked próbált lenni, hiszen a főszereplőnk nevét érdemes lesz megjegyezni innentől kezdve. A 20 éves hölgy IMDb oldalán is látszik, hogy élete első mozgóképes alakításáról van szó, tehát abszolút kezdő színésznőről beszélhetünk, aki játszi könnyedséggel elvitte az egész sorozatot a hátán és kiegyengette az epizódok hibáit csodálatos játékával.

Túlzónak hangozhat, nyilván nekem sem lesz egyik percről a másikra a kedvenc színésznőm, ugyanakkor minden elismerésem megérdemli a lány, aki végtelenül imádnivalóvá változtatta Kamala karakterét, az első pillanatoktól kezdve 110 százalékot beleadva olyan karaktert keltett életre, aminek esetében nem találtam fogást, amire azt mondhattam, hogy itt kibújt a színész a szerepéből, ez egy kreált mozgású és mimikájú karakter.

Ötletem sincs, milyen lehet valójában a lány, de tökéletesen szállította a tinédzserlány szerepét, minden egyes szemöldökfelhúzásban, meglepődő tekintetben, gúnyos mosolyban, csalódó sóhajtásban, vigyorban, rettegő arckifejezésben ott volt a baromi erős játéka, amit állva tapsolnék meg – egy kezdő esetében pláne.

Ami a többi karaktert illeti, leginkább a főhős édesanyját emelném ki, nemcsak a remek játék miatt, hanem a karakterfejlődés miatt is, ahogy a kezdetben ellenszenves, túl szigorú házisárkányból egy támogató, a lányában megbízó anyukává vált. Persze ezt nem hat epizódban tudnák tökéletesen ábrázolni, abban viszont teljesen megfelelően vezették végig a szálát, pont elegendő időt kapott, hogy úgy, ahogy Kamala jelenetein is végigvigyorogjak, úgy a végére az övéin is.

Fontosabb karakter még a tipikus sidekick lenne, aki Bruno volt ezúttal, ő azonban hiába indult pazarul Kamalával tökéletes dinamikát képernyőre víve, a végére már nem tudtam igazán élvezni a karakterét, bár ezt nem az ő számlájára írnám fel, inkább az ötödik epizódéra, ami hiába ütött a múltba visszautazással és Kamala őseinek fontos és tragikus életeseményének ábrázolásával, rettentően elütött az alapsztoritól, számomra nagyon kizökkentő volt.

Ezért is tudtam az évad első felét sokkal jobban élvezni, mint a folytatást. Az elején még Kamala mindennapi problémái vegyültek a karperec erejének megismerésével, a család elől titkolózással, majd megjelentek a dzsinnek a másik világból, akik elmélyítették a mitológiát, izgalmas akciójeleneteket hoztak el, majd visszarepültünk a múltba, elengedtük jelenlegi karaktereinket egy ideig, a jelenbe visszatérésnél pedig már nem tudta összeszedni magát a sorozat.

Eltűntek az eddigi ellenfelek, Kamala is nagy átalakuláson ment keresztül, a szüleinek is ekkor vallotta be, mit is fedezetett fel önmagában, a potenciális szerelme pedig ekkor csillogtatta meg instabil erejét. Rengeteg szál teljesen átalakult az utolsó részre, amit nem igazán bírt el a sorozat, nem érződött, hogy mindegyikkel tudja, mit kezdjen, hogy zárja le, és akkor még be is dobták a kárelhárítókat, mint új ellenfeleket, akik üldözik Kamalát képességei miatt.

Amint a nagy, de kissé túl dedós, kommandósokat gumilabdákkal leverő csatajeleneteknek a végére értünk, a szokásos levezető jelenetekben Kamala végre megtalálta a tökéletes szuperhősnevet, aminél azt gondoltam, hogy Captain Marvel rajongásán túl nem fognak semmit meglépni, ezért is hatott annyira jól az az érzelmes apja-lánya jelenet, amiben Kamala nevének jelentését fedte fel az édesapa. Így, hogy ő kevésbé került hozzám közel, még így is végig tudtam vigyorogni ezt a jelentet.

Az önmagába belezavarodó sztori miatt nem is tudnám túl magabiztosan átadni a történetet annak, aki kérdezni anélkül, hogy felvonná a szemöldökét, hogy mégis mi ez a katyvasz. Az utolsó epizód megmentője egyértelműn Kamala volt, aki erejét minden eddiginél magabiztosabban használva védte az ártatlanokat, megmutatta, mi mindenre képes és új, édesanyjától kapott szerelésében tündökölt. Eddigre sajnos a vizuális játék is eléggé lecsökkent, amit egyszerűen imádtam az első epizódban, ahogy a különböző ötletes háttérben feltűnő feliratokkal, firkákkal dobták fel a jeleneteket.

Azért azt muszáj megemlítenem, hogy ezen problémám ellenére az évadközbeni mellékvágányokat kifejezetten élveztem, például az esküvőn a hosszabb táncos jeleneten nagyon jól szórakoztam. A rengeteg mellékkarakter, Kamala életének, szeretteinek és kultúrájánk átlagnál alaposabb bemutatása mind könnyen fogyasztható volt, mert hangulatilag abszolút passzoltak és karaktereinek szerethetősége szinte végig húzott magával.

Mivel a sorozat nem a jelenlegi Arrowverse módon része egy univerzumnak, hanem sokkal jobban integrált az MCU idővonalába és jelentős ez a sztori, hogy értsük a következő filmek valamelyikét (meglepő módon a The Marvels), érdemesnek tartom megjegyezni, hogy a Fox felvásárlás eredményeképpen megjelentek most már tényleg a mutánsok az univerzumban, hiszen az utolsó jelenetek egyikében megtudtuk, hogy Kamala az elsők egyike.

Azért valahol reménykedtem, hogy ezzel együtt az A.I.M. is érkezik és rátérünk a gyenge Avengers játékok történetére, ahol minden képességgel rendelkezőt elsöpör az útból M.O.D.O.K. szervezete, hiszen eléggé hasonlít Kamala jelenlegi helyzete arra. Helyette (vagy előtte?) teszünk egy kitérőt a Captain Marvel folytatásába, amihez kaptunk is stáblistás jelenetet, így csak megjelent egyetlen egy nagyvásznas, fontos karakter a sorozatban.

A másik kiemelendő pedig a képregényekhez hasonlíthatóság, ami a szokásos adaptációknál előjövő zajongásnál is nagyobbat váltott ki, hiszen Kamala nem a testrészeinek méretének változtatását kapta meg, hanem fénymanipulációt (ami hozott azért néha igen kilógó effektekkel megáldott jelenteket), ugyanakkor most sem győzöm hangsúlyozni, hogy a kreativitás és az eredetitől eltérés nem bűn, amint valaki nem problémaként fogja fel, abszolút érdekes képességként tud tekinteni Kamaláéra.

Ismerős recepttel dolgozott a Ms. Marvel első (és egyetlen?) szezonja, amit már unhattunk volna, de a fűszerezés megemelte a minőségét. A fantasztikus színésznő, a lendületes, könnyed szuperhősködés, a pakisztáni kultúra megismertetése és a kreatív firkák erősítették a sorozatot, amire szükség volt, hogy mégse rossz szájízzel üljek fel a gyengébb finálé után.

12 hozzászólás Ne habozz!

juhaszvik - 2022. 07. 17. 22:04

Egy szuperhősös sorozat, ami jobb lett volna szuperhősös dolgok nélkül. Szerettem a kulturális, vallási, családi szálát a sztorinak, de a képességes vonal az akciókkal gagyik voltak, bezárólag a titkos rendőrséggel, ami utánuk nyomoz.
Az utolsó rész az iskolai kommandós idétlenkedéssel pedig egészen hazavágta az összképet. Nagyon kapkodós lett, amire jó példa a beképzelt csaj, akit csak úgy behoztak plusz segítőnek, mert… miért is?

Amúgy van egy olyan érzésem, hogy ebben a negyedik fázisban mintha kezdene elszabadulni a gyeplő a marvelnél. Mintha már nem igazán számítana, hogy mi miért történik. Mintha már meg sem akarnának magyarázni dolgokat. Példa nekem erre (sok minden mellett), amikor SPOILER a főhős anyósjelöltje megvágta valami spéci késsel a karkötőt, mire nyílt egy kapu a múltba. De miért? És hogyan? A készítőknek már eszükbe sem jut, hogy valamivel is indokolják az ilyen dolgokat. Egyébként a Thor 4 ebben is jó hasonlat.

Továbbá egy off kérdés: azt lehet tudni, hogy a Moon Knightban miért nem volt még egy apró említés sem arról, hogy a Bosszúállók világában játszódik? (már amennyiben ott játszódik)

Necridus - 2022. 07. 17. 22:15

juhaszvik:

Moon Knight: Gyanitom mert az az alapveto gondolat, a parbeszedekbe meg nem feltetlen illett volna.

juhaszvik - 2022. 07. 17. 22:35

És még két gondolat:
Volt egy számomra nagyon lelombozó megjegyzés a sorozatban. Amikor Bruno tech-blabláját úgy reagálja le Kamala, hogy “akkor most mondd úgy, mint akinek vannak barátai”. Az egész sztori úgy kezdődik, hogy a suliban kb. láthatatlan, senkit nem érdekel két barátján kívül, erre betol egy ilyen szöveget. Tipikus példája annak, amikor egy karaktert leküldenek kutyába egy poén kedvéért.

A másik inkább csak egy észrevétel: a Ms. Marvel az első tipik young adult sztorija az MCU-nak. Három pasi rajongja körbe a főhősnőt? Ilyen még a Twilightban sem volt. :)

Necridus: volt egy rész, amikor a gonosz megállításáról volt szó, és Thanos és Ultron helyett Hitlerről és (azt hiszem) Sztálinról példálóztak. Szóval lett volna lehetőségük beleszőni, mégsem tették.

Martina1 - 2022. 07. 17. 23:05

juhaszvik: Ha jól emlékszem végül azzal magyarázták az időutazást, hogy Aisha, a karakter egyik őse hívta oda.

A Ms. Marvelnél számomra teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a Marvel sorozatoknak úgy általában nincs egy showrunnere, aki kicsit kontroll alatt tart mindent. Mert őszintén szólva ebben a sorozatban nagyon sok témába épphogy csak belepillantottunk, mert nem volt idő arra, hogy mindegyiket jobban kifejtsék, a sztoriszálakat a végére nem tudják vagy nem akarják lezárni. És én látom, hogy nem az a baj, nincs ötletük, hanem rengeteg ötletük van. De nem tudnak válogatni közülük, ami miatt abba a csapdába esnek, hogy a végére időhiány miatt nem tudják a sztoriszálakat rendesen lezárni. Úgy érzem kellene egy showrunner, aki egy kicsit kontrollt tart, és összetartja a dolgokat.

Kroat - 2022. 07. 17. 23:10

Hát nem tudom,nekem ez már dedóba teljesen lemenő agyzsibbasztás volt. A pakisztáni történelmi rész érdekes volt, de kilógott a dedóból, mikor emberek milliói menekülnek az valahogy nem tud illeszkedni ebbe a young adult dologba. Rádásul én teljesen belezavarodtam Kamala családfájába is, most ki is volt az a 20-s éveiben járó nő neki a menekülés során? Marvel tényleg kezd szétesni, a vége jelenetek is inkább tűntek random bedobált, kontentet generáló valamiknek mint átgondolt, a sztorit tovább gördítő jeleneteknek. Kamala mutáns ok, és mi a képessége? Jól tud a karkötővel fénycuccokat generálni. Egy mutáns azért mutáns mert az eltérő genetikája valamilyen képességgel és/vagy külsővel ruházza fel. Vagy kerítenek neki később még valamit, ami a karkötő nélkül is megvan neki vagy akkor Hawkeye is az. Neki is van csomó fasza nyíla.

imdragon - 2022. 07. 17. 23:44

Kicsit túlzás ez a sok vastag betű. Javítsatok ki, de a vastagbetű az oldalon a fontosabb dolgokat javallott kiemelni. Ha a cikk felét vastagon szedik, akkor mi értelme van?

Hallak65 - 2022. 07. 18. 00:36

Ez egy borzalmas sorozat volt. Valahogy olyan érzésem volt, mintha egy 12 részes sorozatot nyomtak volna össze 6 részbe. Végig rohantak, kivéve az első részt, ahol nem történt semmi. Másodikban tréning montázs és rossz fiú új karakter. Harmadikban eredet történet és új karakterek. Negyedikben vissza a györerekhez és új karakterek. 5-ben időutazás és új karakterek. 6-ban nagy harc és új karakterek. Szó szerint nem tudom ki kicsoda és micsoda.
A történet klisé hegyek, méghozzá a lehető legelcsépeltebb módon bemutatva. Főhös kivülálló, akibe szerelmes a legjobb barátja, aki még geek is. Jön az új pasi, aki természetesen rossz fiú klisé, akiért rögtön oda vagyuk. Majd jön még egy rossz fiú, akiért már nem vagyunk annyira oda, mert kb 2 rész alatt hírtelen nagyon sok önbecsülésünk lett… Tisztára egy hárem anime… Ja és persze nem értik meg a szülei, az anyjával meg nagyon nem jön ki. Vajon hol láttuk mi ezt már?
Akció? Az itt mi? A csaj képessége hogy csillogó taknyot lő ki magából, ami egy ideig szilárd lesz. Mind ezt elvileg egy karkötő aktivált. Akkor a srácnak hogy van ugyan olyan képessége? Ja és a geek, kicsit húsosabb főhösből hogy lett a végén akrobata?
Főgonosz? Az mi? Van a nagy szemű néni, aki kb 1 részen át nagyon gonosz, majd feláldozza magát… Utána gyorsan behozzuk a Shield utódját, akiből mindenki hülyét csinál persze…
Évadzáró? Kb eszükbe jutott, hogy nem használtunk fel semmit a cgi keretből és mindent beleraktak. 5 részben volt annyi cgi takony, mint az utolsóban. Majd megfűszerezték a reszkessetek betőrőkkel. Kérdem én szuper ügynökség nagyon elit egysége kábító fegyverekkel miért nem lőtt halálra mindent? Utána meg miért használnak éles lőszert? Ja és anyuci meg vesz 180 fokot és támogatja hogy a tinédzser lányából szuperhős legyen akire éles fegyverrel lőnek meg minden veszélyes bullshit!

Ha cultural diverse sorozat kell ami jó, ott a Kim’s Convenience vagy Man Like Mobeen. Neki még szuper erő sem kell, hogy érdekesek legyenek.

Viszont kiváncsi leszek, hogy az MCU-ban a képességei mutánssá vagy inhumanná teszik.

+1 Brie Larson rendes kigyúrta magát. Kudos neki!

Shyllard - 2022. 07. 18. 07:51

Első fele nekem is jobban tetszett, aztán szokásos MCU sorozat módon kicsit szethullott az egész. A család téma és a partíció egész érdeke volt, viszont a gonoszok nagyom gyengusok lettek, így nem volt túl izgalmas egy ütközet sem velük. De a színésznő tényleg telitalálat, szóval várom mi lesz vele a jövőben.

DivShad - 2022. 07. 18. 08:13

Ha nem olvastad a Ms. Marvel képregényeket, akkor egy szórakoztató, popcorn ya sorozat, gagyi cgi-vel és kapkodó sztorival. De ha olvastad …. Akkor ez egy fos. Végig fogtam a fejem, hogy ezt miért kellett? Kiherélt katakterek és köztük lévő kapcsolatok hiánya, elcseszett képesség az eredetihez képest (tudom, a majd egyszer valaha elkészülő F4 film miatt van, hogy ne legyen két hasonló képességű karakter…), ez a dzsinnes-karpereces baromság fájt végig, szabályosan kiabáltam a tv-vel, hogy ne merészeljék még jobban megalázni a karaktert az embiggen-el de mégis … Mi baj volt az eredeti inhuman-es eredettel? Az egyetlen pozitívum az Iman leányzó volt, de azért eleinte szokni kellett őt is. Szóval nagy csalódás volt, maradok a képregénynél meg az Avengers játéknál, ott jobban eltalálták Kamalát.

Declan - 2022. 07. 18. 08:33

Vannak, akiket zavar, ha egy sorozatban saját ötletek vannak! Én örülök, ahol akartak, ott változtattak, az összkép nagyon jó lett.

juhaszvik - 2022. 07. 18. 08:47

Martina1: “Aisha, a karakter egyik őse hívta oda” – És hogyan? És miért? Tényleg ez volt az egyetlen módja annak, hogy a lánya a vonatra szálljon? És mi köze van ennek ahhoz, hogy az anyósjelölt belevágta a tőrt a karperecbe?

Az a baj, hogy kötekedhetnék hosszan, de már nincsenek válaszok. Jól példázza ezt a Thor 4, ahol (SPOILER) fejsze + kecske = űrhajó. Miért? Csak.

Bikuci - 2022. 07. 18. 13:53

Ez egy eredet sztori, ami azért kell, hogy a Marvels-ben tudjuk, hogy ki ez a csaj. Arra jó volt.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz