login |

JoJo’s Bizarre Adventure: folytatódott az 5. évad

2022. 09. 04. 15:50 - Írta: Shyllard

Szólj hozzá | kategória: anime, Ázsia sorozatozik, kritika,

A JoJo bizarr kalandjai: Kőóceán, azaz a Stone Ocean visszatérése esetén elsősorban muszáj kiemelnem, hogy a Netflix darálós koncepciója ennél a sorozatnál csúnyán elhasalt. Míg a „Part 1.” esetében még örültem az újdonság varázsának, mostanra kicsit frusztrálóvá vált a történet széttöredezettsége és az alkotást övező kvázi nulla hype. Tényleg ezt érdemli az egyik leglegendásabb, mai napig is futó anime?

Ahogy az előzmény esetében, itt is csak röpke 12 epizódot kaptunk, amik játékidejében megint csak alig tudták elkezdeni kibontani aktuális fő ellenlábasunkat. Szerencsére a végére már tényleg ígéretessé tudott válni Pucci (Tomokazu Seki) személye, de ez az éppen feltörekvő izgalom az új részek valamikor bekövetkező érkezésének idejére már lankadni fog.

Egyszerűen egy ennyire durván shounen esetében nem tartom jónak ezt az ömlesztett premiert, amennyiben nem képes a Netflix az egész történetet egyszerre prezentálni. Hiszen így, a mostani epizódok csak előtérbe hozták a műfaj sajátos kis hibáit, avagy legfőképpen az elnyújtott és önismétlő mivoltát. Ez, pedig az utazás befejezetlensége miatt kevésbé megbocsátható, mint korábban. Mindeközben, összevetve az anime korábbi évadjaival, szinte lehetetlen bármilyen minőségbéli romlást megfigyelni a sorozatban magában.

De ennyit a frusztrációmról, csak muszáj volt kiemelnem a streaming platform modelljéből származó hibákat, amelyek most kifejezetten negatívan is hatnak az alkotásra. Hiszen itt nem egy durva cliffhanger-es évadzáróról van szó, csupán egy szétszabdalt történetről. Amit inkább néztem volna hetiben, akár későbbi kezdéssel, vagy csak pár hónapos szünetekkel, mint ilyen módon.

Az érdeklődőknek, pedig mostanra inkább ajánlanám, hogy várják be a történet befejezését, s csak utána vessék bele magukat Jolyne Cujoh (Ai Fairouz) kalandozásaiba, hiszen önmagában nézve a mostani adaptált JoJo viszontagságai is páratlanul szórakoztatóak. A tovább mögött, pedig spoileresen folytatom miért is.

Nem ismételném az anime főbb erényeit, amit már egy nagyobb összefoglalóban, a spin-offos és a legutóbbi írásomban is kifejtettem. A sorozat még mindig baromira egyedi módon humoros, túlzóan drámai, divatos, undorító, horrorisztikus és iszonyatosan idétlen is egyben. Inkább kiemelném az előző 12 részhez viszonyítva megfigyelhető változást, ami szerencsére egyértelműen pozitív irányba történt (ami nem csoda, hiszen a „Part 1.” az csak egy prológus volt).

Míg Jolyne-t, legfőképpen a hirtelen haragú természete miatt továbbra is a jobb JoJo-k közé sorolom, mostanra a mellékkarakterek is elkezdtek felzárkózni mellé. Kísérők terén F. F. (Mariya Ise) kapott húzósabb momentumokat, illetve érezhetően drámai lezárást, miközben Costello-t (Mutsumi Tamura) és szépen, de lassan görgették tovább előre. Ha tippelném kéne, a történet végére az utóbbi rab lesz a mostani etap legékesebb JoBro-ja. A két nő mellett viszont a prímet mégis csak az igaziból most bemutatott Anastasia (Daisuke Namikawa) vitte, akinek a szereplése bár rövid volt, de annál ütősebb.

A férfi hősszerelmes karaktere már alapvetően nagyszerűen működött az őt főként ignoráló főhősnőnk mellett, miközben a kettejük közös harc és sima jelenetei is zseniálisan nevetségesek voltak. Yo-Yo Ma-val folytatott értelmetlen kalandozásuk klasszikusan ostobán JoJo-s volt, annyira nem volt semmi értelme sem, pláne a Stand és hőseink között hirtelen kialakult bizalomnak. Máshol egy ilyen apróbb mellékvágány hátrányként lenne kiemelve, de itt tökéletesen működött. Yo-Yo Ma-val folytatott „küzdelem” ékes példaként mutatja milyen is ezerre tolva az anime humora.

A többi ellenség is jóra sikerült, pláne Mew Mew (Yuuko Kaida), akinek az emlékezetmanipuláló erejével ismételten iszonyat kreatívan játszottak a készítők. Mellette még az átívelő szál, Dio (Takehito Koyasu) csontjának a visszatérése is jól fel volt építve, a mostani 12 rész elejétől a végéig egy szép ívet alkotva, mégiscsak adva egy keretet a „Part 2-nek”. A fás epizód ötvözve Anastasia szétszerelő erejével a legundorítóbb pillanatait hozta az etapnak, emlékezetes képkockákat prezentálva.

Dio és Pucci összeolvadását jó ötletnek tartom, mert a pap végre így kapott egy nagyon hiányolt élet, aminek köszönhetően már sokkal kompetensebben állja meg a helyét a többi JoJo gonosz mellett. Szépen felépítették a higgadt stratégát, de nagy szükség volt arra, hogy belefecskendezzenek egy kis kiszámíthatatlanságot, no meg jól bevált időmanipuláló-típusú erőt. Ami eddig mindig remekül működött, szóval a végső összecsapás esetében biztos megint csak nagy izgalmakra számíthatunk.

Röviden remek folytatás lett a Stone Ocean Part 2, illetve a Dio-szál miatt még azt is rá lehet fogni, hogy alkot egy kisebb, kerek történetet is ez az etap. Epizodikusan nézve még mindig zseniális az anime, a szétszabdaltság csupán az átívelő szálnak árt, legfőképpen Pucci miatt, aki még csak most fog elérni a csúcsra. Az ő még csak várt bombasztikus szereplése nélkül viszont a mostani 12 rész legfőképpen csak szórakoztató volt, s nem annyira ütős, mint korábban bármely évad. Viszont a JoJo esetében az utazás is legalább annyira fontos, mint ahova kilyukadunk.

Ezen a téren, pedig nem sok panaszra lehet okom, hiszen a sorozat, több mint 170 epizódnál járva is képes még mindig bőven kreatív és elborult meglepetéseket tartogatni. A főhősnőnk már az eleje óta megfogott, mostanra a társai is egészen felzárkóztak hozzá, a végére meg remélhetőleg a gonosz sem fog elmaradni. Bár azt semmiképp sem tartom pozitívnak, hogy az eddigi 24 epizódban a kisebb gonoszok szinte mindegyike jobban ütött, mint Pucci.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz