login |

The Cuphead Show!: a 2. évad

2022. 09. 06. 15:50 - Írta: Necridus

Szólj hozzá | kategória: animáció, kritika,

Amikor ránéz valaki a Csészefej és Bögrearc-ra bármi előtudás nélkül, azt gondolhatja, hogy egy évtizedekkel korábbi animációs sorozat felélesztéséről van szó, pedig ez nem igaz, mert az alap az a 2017-es kanadai videójáték, amiben Cuphead és testvére, Mugman elvesztik az ördög elleni fogadást, ezért a lelkükkel kell fizetniük, de helyette alkut kötve inkább a többi adóst adják át az ördögnek.

Hasonló alapokkal kezdett a sorozat, aminek első évadjáról már szót ejtettünk a blogon. Játékos előismeret egyáltalán nem szükséges (az egyébként erős idegrendszerűeknek ajánlott, mert nem a legegyszerűbbek közé sorolandó, hírhedten idegölő), a sorozat saját lábán is tökéletesen megáll, így is piszok erős, amit a második szezon is bizonyított.

A tovább mögött folytassuk spoilerek nélkül.

Az azért nem titok, hogy a főként epizodikus struktúrába igyekeztek belecsempészni egy halványabb átívelős szálat is, nem is véletlen, hogy az első szezon cliffhangere után azzal indítunk, hogy Cuphead és Mugman börtönben vannak, miután Chalice átverte őket. kijutásuk után visszatértünk a kisebb kalandokhoz, néha előkerült újra Chalice, aminél említették a korábbi eseményeket, a végén pedig újra az ördög és a vele kötött alku került előtérbe, amivel újabb cliffhangerrel zártunk – a harmadik szezont berendelték, úgyhogy nem így lesz vége!

Általában nem vagyok az epizodikusság kedvelője, az átíveléseket sokkal jobban szeretem, de a TCS az, ahol egyáltalán nem zavar, hogy háttérbe szorul a főszál és egymáshoz szorosan nem kapcsolódó kalandokat látunk, hiszen olyan különleges stílusban kapjuk ezeket, amik simán lekötnek. Általában azért nem izgat az epizodikusság, mert nincs tétje, itt azonban más eszközökkel sikerül marasztalniuk.

Itt pedig két fő dologra gondolok: egyfelől a harmincas éveket megidéző, az animációk aranykora által inspirált animációs stílus az egyik, amiben néha foltozódik a képernyő, a karaktereink nincsenek túlbonyolítva, abszolút elnagyolt ismertetőjeleik vannak és ha kell, bárminek szeme és szája nő,  hogy néhány pillanatra életre keljen. Egyszerűen élvezet nézni ezt az egyszerű, mégis csodálatos, konzisztens és részletgazdag világot.

Ez is hozzájárul a második okhoz: lehetne ezt szebben is kifejezni, de mégis talán az a legtalálóbb kifejezés, hogy a The Cuphead Show! cuki. Eszméletlen aranyos a folyamatosan csintalankodó testvérpárral és a kalandjaikkal, különböző hangeffektekkel, na meg a szinkronnal. Minden egyes pontja imádnivaló a sorozatnak, egyszerre komolyan vehető és közben gyermeki, szerethető és játékos.

Ezzel simán eladható a fiatalabb korosztálynak, de közben nem lesz gügye vagy felnőtteknek nézhetetlen, egyfelől a cukisága simán beránthat bárkit, másfelől a kalandok, csattanós történetek idősebbeknek is kellemes szórakozást nyújthatnak, ráadásul néha igen nagyot lép, a gonoszokat azért gyakran tudja elég vadul bemutatni, ott van például a hatalmas fogakkal rendelkező édességvárával a srácokat üldöző Cukorkakirálynő, aki fékezhetetlenül próbálja felfalni a csészét és a bögrét.

Aki szerette a régebbi Walt Disney-animációkat, főként a Mickey egereseket, az bátran üljön le Cupheadék kalandjai elé, érezhető, hogy honnan vették a készítők, de közben azért saját identitását is megkapta a sorozat, számomra ettől még szerethetőbbé is vált, mint az előbb említett darabok.

Sokan kritizálják, amiért nincs benne igazán tárgyiasság, mondanivaló, én viszont azt mondom, hogy a The Cuphead Show! pont így jó! Rövid formátumú, abszolút kikapcsoló, energikus kalandok egy eszméletlen aranyos testvérpárral a középpontban. Ritkán újrázom, de ez az, aminek bármelyik epizódját bármikor elő lehet újra venni és jól szórakozni.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz