login |

Extraordinary Attorney Woo: vége az 1. évadnak – írta Scat

2022. 09. 09. 21:57 - Írta: vendegblogger

4 hozzászólás | kategória: Ázsia sorozatozik, kritika,

Nahát, ezt is megértem. Egy dorama, aminek lesz második évadja! És nem úgy, hogy igazából egy évadot forgattak, csak kettészedték, hanem ténylegesen egy új szezont kapunk majd. Sajnos nagy a valószínűsége, hogy csak 2024-ben, mivel állítólag a készítők minden színészt meg akarnak tartani, ám a Jun-hót alakító Kang Tae-oh-nak be kell vonulnia sorkatonának, ami ha jól tudom, valamivel több, mint másfél éves időszak.

Persze mindez nem csoda, a siker hatalmas, itthon is egyre többször szerepel a napi 10-es listákon az Egy különleges ügyvéd, Woo (itt írtam a kezdéséről), és időközben a Netflix globális örökranglistáján is egyre magasabbra jut a nem angol nyelvű sorozatok között. De térjünk rá a lényegre. Ez az évad 9,5/10 volt, és hasonló indokból, mint a Hometown Cha Cha Cha, mert tökéletes nem létezik, ám elképesztően közel áll hozzá.

Mindezt pedig elsősorban a történetével, a karaktereivel, és a pozitív érzelmi hullámvasútjával éri el, amit bár nyugaton már megmutatott a Ted Lasso, de a doramák a mesterei ennek az ábrázolásnak. A tovább mögött folytatom – egy ideig teljesen spoilermentesen, és jelezni fogom, ahonnan áttérek spoilerekre.

Ismerjük el, a cselekményben benne volt az a veszély, hogy Young-woo autista karaktere idegesítővé váljon. Nehéz úgy ábrázolni egy különleges karaktert, hogy nemcsak megérthető, de szerethető is legyen, hisz manapság ennek sokszor egy kioktatásra hajazó attitűd a vége. Ez lehet, hogy hasznos mások esetében, de én nem vagyok oda azért, ha egy sorozatban megmondják nevelési célzattal, hogy mi a jó és mi nem. A jó sorozat bemutatja az adott illetőt, az ő helyzetét, világát, és annak a részesévé tesz annyira, hogy megtudd azt érteni. Sőt, ha nagyon ügyesen írják meg, akkor még arra is rávesz, hogy szoríts, szurkolj, együttérezz a karakterrel. Az Egy különleges ügyvéd, Woo, pedig pont ilyen.

Megmutatja nekünk, hogy egy autista sprektumzavarral küzdő embernek nem fenékig tejfel az élet. Egy szobába bejutás is nagy kihívás neki, az érzelmeket nem kezeli jól, emiatt könnyen megbántja az embereket anélkül, hogy rossz szándék vezérelné. Ahhoz, hogy ezek megértésében fejlődjön, olyan közegre van szüksége, ahol nem csak folyamatosan helyeselnek neki, hanem segítenek, esetenként pedig „rá is pirítanak”, ha valami illetlent tesz.

Ezt pedig kiválóan sikerült megvalósítani a sok-sok mellékszereplővel. Kezdetben az édesapja képviseli, aki becsülettel helyt áll, de ahogy később elhangzik a sorozatban, ez egy magányos feladat, hisz nem igazán érthetik meg mások, hogy ez mivel is jár. Később pedig a kollégái, a barátnője és az ő főnöke (Szőrmók) lesznek azok, akiken keresztül mi is jobban megismerhetjük Young-woot és láthatjuk, miből lesz a cserebogár.

Tetszett, hogy ez nem kapásból történik, hanem íve van. Kezdetben a főnöke is furcsállja a viselkedését, a kollégái közül is lesz olyan, aki sokáig ezt egyfajta „áldozatszerepnek” látja, amivel előnyhöz jut a karrierében, míg több ügyfele is rosszallóan tekint erre. Végül aztán idővel mind megértik ennek hátterét, és a maguk élettapasztalatával „tanítják” Young-woo-t, még ha sokszor ezt nem is szándékosan teszik, hanem csak egy egyszerű beszélgetéssel.

Külön kiemelném, hogy még azoknak a szereplőknek is megmutatták ezt az ívét (visszaemlékezésekkel), akik már régebb óta ismerik Young-woo-t, mint az édesapja (értelemszerűen), és a barátnője, akivel a gimnáziumban találkozott. Sajnos az apuka részenkénti kb. két-három perces szereplései fájóan kevesek, mert egyrészt nagyon jól írták meg őt, másrészt a színész is nagyszerű a szerepében. A barátnőjével való köszönés viszont rettenetesen felkapott lett a közösségi médiában. Nem lepne meg, ha Dél-Koreában a sorozat nézőinek jelentős része így köszönne egymásnak.

A heti ügyes sémát is megtartották. Néha előfordult, hogy két részen keresztül is átívelt egy tárgyalás, de alapjában véve részenként mindig új volt. Bele lehetett volna esni abba a hibába, hogy ezek a jogi részek unalmasak, míg a magánéletiek meg nem (vagy fordítva), de szerencsére nem így lett, laikusként is élveztem a történeteket.

Ezek révén több mindent is bemutattak nekünk, amiken keresztül a koreai társadalmat is megismerhettük. Üzleti, családi, iskolai problémákat is felvetettek, sőt, még az észak-koreai menekültek kérdését is érintették, bár itt a hangsúly azon volt, hogy egy északinak mekkora kihívás beilleszkedni délre, hiába egy népről, egy nyelvről van szó.

Megtudhattuk, hogy milyen nehéz az ottani iskolás gyerekeknek teljesíteni, hogy több időt vesz el az az életükből, mint egy felnőttnek a főállású munka, ráadásul sok szülő számára ez presztízs, ezért erőltetik is őket. Megismerhettünk Young-woo-nál sokkal súlyosabb autizmussal küzdő karaktereket is, akikkel neki kellett szót értenie. Így születhetett meg például a Pengsoo dal feldolgozása is.

Ahogyan azt is, hogy ott is mekkora a bürokrácia, de ha ez nem elég, még az is lehet, hogy a hivatalnokok pitiáner emberek, de láthattunk erre példát az üzleti világból is, ahol előfordulhat, hogy a felperes nem az igazságért küzd, hanem csak azért, hogy bármilyen áron tönkretegyen másokat.

Természetesen ez a sorozat sem hagyhatta ki a Csedzsu-szigetére való utazást (ez egy doramás klisé), ami azzal jár, hogy a karaktereket még jobban lehet mélyíteni, mert ez a sziget általában egy nyaralóhelyként funkcionál a szériákban. Viszont az itteni ügy egy szerzetesrenddel volt kapcsolatos, ami az egyik kedvencem lett, mert az életről szólt, az önismeretről, a tapasztalásról. Az meg, hogy ezt nem kioktató, hanem átérezhető módon sikerült bemutatni, a hab volt a tortán.

Ez a sorozat varázsa egyébként, hogy úgy életigenlő, úgy tud pozitív lenni, úgy tudja a jóságot bemutatni, hogy az végtelenül élvezhető, és mint említettem, átérezhető is. Bár az Extraordinary Attorney Woo-ban is voltak kisstílű szereplők, akik egyfajta „gonoszok” a sorozatban, de ez nincs eltúlozva, sem kihegyezve.

A karakterek közti kapcsolatok, viszonyok alakulása folyton azt mutatja be nekünk, hogy milyen jók is lehetnek az emberek. Mindezt pedig nem egy szirupos, nyálas mázzal éri el, hanem azzal, hogy olyan hétköznapi helyzetbe hozza őket, ahol arra van szükség, hogy éretten döntsenek. Hogy felnőttek legyenek, ne pedig pitiáner szemetek. Egy egyszerű beszélgetésnek is olyan tartalmakat tudtak adni, hogy vigyorog és helyesel közben az ember, hogy igen, ez így is lehetne. 

Ha a karakterek kedvelik a másikat, vagy éppen támogatnák, akkor azt teszik, nem rejtik el szándékaikat, mondván, hogy ezzel visszaélhet a másik. Ha kell esetlenül is, de megteszik. Ez pedig ad egyfajta életszagú bájt az egésznek, hisz nem bölcsekről van szó, nem kivételes emberekről, akik kiváló emberismerők, hanem egyszerű személyekről, akik ha meg is botlanak, akkor sem a rossz szándék vezérli őket. Ha kell, elismerik a hibáikat és tanulnak belőle, ettől kapja meg azt a pozitív felhangot az egész. Próbálják megoldani az eléjük kerülő problémákat, ha pedig nem megy, akkor azt beismerik, beszélnek róla, ezáltal mi nézők is látjuk, hogy milyen emberek, hogy esendőek, hogy együtt lehet velük érezni. Talán kissé túlzás ezt írni, de mi is a részei lehetünk az ő csapatuknak.

Ráadásul a kialakuló barátságok, párkapcsolatok is remekek. Kibontják azokat, emiatt kissé lassúbb is az egész, mint egy átlagos sorozatban, de ez egy doramával jár. Az Egy különleges ügyvéd, Woo is általában 65 perces játékidővel dolgozik (kivéve az első és utolsó részt, azok hosszabbak), emiatt van idő kifejteni az ilyesmit. Természetesen ezek között is fordulnak elő közhelyek, például a főhős szerelmi szálában, vagy egy idővel megjavuló mellékszereplő képében, de igazándiból a klassz dramaturgia ezt is el tudja adni.

Ha választanom kellene, akkor inkább a barátságokra írnám azt, hogy jobban sikerült ábrázolni, de ez főleg csak azért van, mert azokban nincsenek irányváltások vagy hirtelen változások. Ahogy például Myung-sok, aki kezdetben bosszantónak és tehernek tartja Young-woo-t, idővel egyfajta mentorává válik mind neki, mind a kollégáinak is. Utóbbiak közül is az egyikük például már az egyetemről ismeri a főszereplőnőt, mégis, itt válnak igazán barátokká. De a szerelmi szálat biztosító Jun-ho is kezdetben egy megértő, barátságos kolléga, aki csak később válik a romantikus partnerré.

Ebből a szempontból a már gimiben a barátjává váló Gue Ra-mi a kivétel (meg a főnöke, Szőrmók), mert vele kapásból megvan az összhang, róla csak később tudjuk meg, hogyan is alakult ki ez a viszony. Ami még tetszett, hogy idővel ezt a két társaságot összehozza a sorozat, és az a legjobb benne, hogy működik! Nagyon jól sikerül őket összepárosítani az ügyvédekkel. De hát a dorama nézők már tudhatják, hogy ez Csedzsu varázsa.

Illetve még szokásom szerint kitérnék a magyar feliratra, ami összességében jó, de inkább ahogyan haladunk a sorozattal előre. Az elején a hasonlatokat nem sikerült átültetni magyarra, míg az évad közepén már igen, gondolok itt mondjuk a „Brad Pittesre”. Illetve voltak részek, ahol nem lehetett jól átültetni, például az utolsó epizódoknál, amikor egy koreai szót másképp ejtve, más jelentést kapunk. Ezt magyarul nem igazán lehet megoldani, az idézőjelezés valóban a legmegfelelőbb lehetőségnek tűnt. Ami nem tetszett, hogy a „bírónő” megszólítás is sokszor „bíróúrnak” lett fordítva. Az viszont tetszett, hogy Woo Young-woo az eredeti hangsávban is palindromokat mond a neve után, és ezekhez magyar megfelelőket keresett a fordító, nem szó szerint fordította le, ahogy az előzetesben látható. Vagyis néhol felemás, de az egészet nézve rendben volt a fordítás.

Szóval összességben ez a sorozat emberileg egy telitalálat, úgy ismertet meg az autizmussal, hogy nem ez a fő témája. Nem arról szól a széria, hogyan viselkedj, bánj egy ilyen emberrel, hanem megmutatja, hogyan tudnak ők a mindennapokban boldogulni. Mindezt pedig nagyon szerethető, elragadó módon, ahol az emberi kapcsolatok a jóságról szólnak, nem pedig a hátsó szándékokról.

Innentől pedig jöjjenek a spoilerek.

A sorozatban sok jó pillanat volt, a kedvencem az, mikor az utolsó előtti részben együtt sóhajtottam fel Jun-hóval, ahogyan látta, hogy Young-woo elszalad előle. Ez a szakítás egyébként egész logikusan indokolt lett, legalábbis az ügyvédnő szemszögéből, viszont amúgy olyan hirtelen történt, hogy ez bosszantó volt. Persze ezt is meglehet indokolni az autizmussal, de jaj, ne már. Hamarabb kellett volna ennek történnie, nem néhány résszel az évad vége előtt. Mert hát ugye végül újra összejöttek (szórakoztató volt a macskás hasonlat, főleg, mert nekem is van, úgyhogy meg tudtam érteni), de szinte az utolsó pillanatban. Ahogy észrevettem, a doramákban általában azért kifejtik a boldog beteljesülés részét is, itt viszont ez elmaradt. Vagyis, a következő szezonra marad.

A kollégák közül Min-woo pálfordulása is túl gyorsan történt. Jó volt, meg tetszett is a karakter irányváltása, csak nem láttam, hogy hol volt ennek az alapja. Csak úgy megtörtént. Ellenben Myung-sok nagyon korrekt kifejtést kapott arról, mitől is vált olyan emberré, aki már próbál másokkal is törődni, nem pedig „majd csak később”. Bevallom, nem is számítottam erre a hirtelen betegségére, de örülök, hogy velünk maradt. Viszont ahogyan ez kiderült, azzal az „üldözéses” résszel, az nagyon hatásvadász volt. Ha az operatőr a teljes képet mutatta volna, nem csak egy részletet, akkor már nem lett volna miért izgulnunk. Így viszont átverés volt az egész.

A kötelező „gonosz” karakter meg hát… értettem a motivációját, mert féltette a karrierjét a lánya miatt, de, hogy ez minek kellett bele? Komolyan, ha kimaradt volna, semmi sem változott volna a befejezésben. Woo apuka kevesebbet szerepel, de ennyi. Min-woo mesterkedése is csak arra volt jó, hogy végül visszatáncoljon, aminek meg ugye nem volt alapja, mert csak úgy jó emberré vált Csedzsun. Oké.

Young-woo öccse is olyan váratlanul bukkant fel. Világos, hogy ez azért kellett, hogy ne derüljön ki, hogy kinek a lánya, hisz így a Hanbada (már nem olvasom mindig handabandának) igazgatójának nem kellett ezt az infót kiszivárogtatnia, hogy megfúrja vele riválisát, de akkor is baromi mesterkélt lett az egész. Persze, így ezt a veszélyt átvihetik a következő szezonra.

Most úgy tűnhet, hogy sokat panaszkodom, de a mérleg „tetszett nyelvén” akkora túlsúly van, hogy ezek semmit sem vesznek el a sorozat élvezeti értékéből. Őszintén szólva abban bízom, hogyha végül Myung-sok felmond, akkor ahogy azt a kibeszélőben is beszéltük, alapít egy saját ügyvédi irodát, ahová viszi a saját kis csapatát is, Young-woo-stól, mindenestül, mert az egy telitalálat lenne. De ezt majd csak várhatólag 2024-ben tudjuk meg.

Addig is, Woo to the Young to the Woo!

4 hozzászólás Ne habozz!

LambS - 2022. 09. 09. 23:02

Örülök, hogy végül ennyire tetszett a sorozat és adom a legelső képet a kritikádban :)

Én így visszagondolva sajnálom, hogy keveset tudtunk meg pl. Junho életéről, és abszolút egyetértek Woo apuka pár perces feltűnéseivel. Remélem a következő évadban jobban kifejtik ezeket a karaktereket, de leginkább Junhot, mert tényleg semmit nem tudunk róla.

Minden héten alig vártam a részeket, és habár voltak megbotlásai, igazán jó élmény volt. Tanultam belőle az autizmusról, és ami tetszett a kritikádban az az, hogy nem érezted azt, hogy kioktattak. Szerintem ez egy fontos dolog.

Remélem találsz még valami jó kis doramát a jövőben és majd azt is kibeszéljük :) (Csendesen megjegyzem, hogy angol felirattal ebben a hónapban jön Netflixre a Flower of Evil. 2020 egyik legjobb doramája) Addig is,

Dong to the Geu to the Rami!

Scat - 2022. 09. 09. 23:38

Külön kértem, hogy az legyen a “borítókép” :)

Jun-hóról nekem nem hiányzott annyira a plusz infó. Persze, van még hova árnyalni őt. Woo apuka viszont tényleg fájó pont, talán őt is jobban kiemelik majd a jövőben.

Sajnos engem behatáról, hogy szinte csak Netflixen nézek doramát, de jó lenne olyat találni, amit kibeszélhetünk. Klassz volt, hogy ez az dorama kirtikám nem úgy járt, mint a többi, ahol a kutya se szólt hozzá.

Egyébként a Once Upon a Small Town-t már kinéztem magamnak. KakaoTv-s, vígjáték, és ha minden igaz félórás részei vannak, mint a Mad for Each Othernek (abból is lesz cikk).

Ez a Flower of Evil meg thrillernek tűnik első olvasatra. Azt a műfajt szeretem :)

Capri - 2022. 09. 10. 12:28

Nagyon jó írás volt. Köszönöm, Scat!

Scat - 2022. 09. 10. 18:00

Köszönöm, Capri! Ritkán vagyok elégedett a kritikáimmal, de ez most szerintem is jól sikerült.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz