login |

Titans: kezdett a 4. évad

2022. 11. 04. 15:50 - Írta: Necridus

4 hozzászólás | kategória: kritika,

AZARATH. METRION. ZINTHOS!

Azok, akik ugyanúgy ráfüggtek anno az animációs Teen Titans sorozatra (és természetesen a képregényrajongók), mint én, el tudom képzelni, mennyire lelkesen várhatták a Titánok negyedik évadját, amiben az ikonikus kántálásra végre sor került – megtartották remek szokásukat, rögtön két epizódot kaptunk premierként. Persze ahhoz képest máshogy a Titans idén behozza a Church of Blood szektát, amit szinte csak érintettük az Arrow-ban előtte élőszereplős verziókban… és amit remélem, jobban kidolgoznak majd, mint az évadnyitót.

A sorozatnak hobbija, hogy elindul egy kifejezetten biztató úton az évad legelején, minden remekül össze van rakva, majd a szezon utolsó néhány részében összecsapják, szinte rá se lehet ismerni a sorozatra, annyira lélektelen akciójeleneteket, kohéziómentes csavarokat kapunk. Hiába volt a tavalyi évad is ütős az egyik kedvenc képregénykarakteremmel, Red Hooddal, ezt a hibát akkor sem tudtuk elkerülni. Sajnos idén úgy néz ki, hogy rögtön ezzel kezdjük, pedig az irány kifejezetten ígéretes, amerre a sztori halad.

Vessük bele magunkat a spoilerekbe a tovább mögött.

Ismét várost váltottunk, most Metropolisba érkeztek titánjaink, akik azért mentek, mert Superman meghívta Superboy-t, azonban helyette a másik apjával találkoztunk, Lex Luthorral. Hogy milyen Luthor ő, ahhoz sok mindent nem lehet hozzáfűzni, hiszen nem is szerepelt túl sokat, az epizód végén utol is érte végzete. Belebegtették, hogy haldoklik, hat hónapja van hátra, majd Connorral való találkozása során kígyót hányt és meghalt, amiért rossz emberektől kért segítséget.

De nem ő volt az egyetlen, akivel ez történt, a premierben elég sokan elhulltak ezen a kegyetlen módon, aminek a hátterében egyelőre nem tudjuk, ki is áll pontosan, de azt láttuk, hogy van egy maszkos gyilkosunk, egy varázsbottal járkáló nőnk (ő lesz Mother Mayhem), aki valamilyen szektával kántál sötét szobákban, illetve egy egyelőre elég elkeseredett életet élő átlagemberünk, Sebastian, akit a TVDTO univerzumból ismert Joseph Morgan játszik.

A gonoszról tehát még sokat nem tudunk, mindössze azt, hogy a boszorkány követőkkel rendelkezik, akik sötét mágia segítségével gyilkolnak nemcsak nagyhatalmúakat, mint Luthor, hanem átlagembereket is. Azt viszont igen, hogy minden eddiginél hatalmasabb erőkkel kell szembenézniük a srácoknak, hiszen nem egy fejvadász vagy egy őrült által megvezetett volt társuk az ellenség idén, hanem egy természetfeletti erőkkel rendelkező közösség, aminek egyelőre semmilyen határai nincsenek, ami az erejét illeti.

Azt mondjuk bevallom, engem a rejtélyes vonal annyira nem hozott lázba úgy, hogy elég sokat tudtunk előre az évadról, az viszont annál inkább, hogy visszanyúltak a sötétebb tónushoz, ismét az első évadhoz hasonló horrorelemeket kezdtek előrángatni, ami remekül áll a sorozatnak. A Titans éppen azért lett anno akkora meglepetés, mert a családbarát Arrowverse mellett egy igazán sötét, bevállalós sorozatként mutatkozott be.

Még a rejtélyes ellenfelek kissé szakadozott bemutatása nem is zavart igazán, de ami miatt csökkent a lelkesedésem a folytatás iránt, az a belekényszerített akciójeleneteket sorozata. Gondolok itt a nindzsás jelenetre az elsőben, a másodikban meg a nagy összecsapásra, ami abszolút úgy érződött, hogy kell még valami a végére, hogy ne lehessen panaszkodni a kevés bunyó miatt, de igazán odavezető út nem volt, egyszer csak megjelent Mother Mayhem az országút közepén, hogy jól elverje azokat, akiket nem is ismert.

Persze az, hogy a végén Raven haja kifehéredett és eltűnt a homlokán lévő kő, megérdemelt egy levegőbe öklözést, hiszen elindulunk végre egy olyan irányba, amiben Raven nem egy sokadik mellékkarakter, aki offscreen fejlődik rengeteget, hanem központi szerepe lesz, megismerjük a különböző Raven-öket kezdve White Ravennel. Mellette pedig úgy tűnik, hogy Gart is elkezdik végre jobban használni, már most annyi játékidőt kapott az új szerelésében, hogy csak lestem, mióta lett az írók számára ilyen fontos.

A csapat többi tagja is egyébként eddig remekül működik, Kory nemcsak a legprofibb, legbelevalóbb, de remek dinamikája van Dick-kel a csapat kvázi szüleiként, élvezet látni, ahogy a komolyabb gondolkodású vezetők igazgatják a kölköket rögös útjukon. Ide tartozik Tim is, az új Robinunk, akit szerencsére a többiekkel ellentétben nem évadok közt képeztek ki, hanem csak most veszi az kezdetét. Megkapta az ikonikus botját, illetve terepre is megy, de egyértelmű, hogy még hosszú út áll előtte ahhoz, hogy a többiekhez felzárkózzon. Végre lehet látni karakterfejlődést is!

Az utolsó csapattagunk Connor, akinek a szála volt nálam a legkevésbé erős a premierben. Nemcsak azért, mert a Luthorral való kapcsolatára alig fektettek hangsúlyt, hanem azért, mert utána bekerült a börtönbe, de az epizód végén ki is szabadult, amiért … miért? Értem, hogy Ravenék elkapták a maszkost, de megölték, kinyomozták, ki az, elmondták a rendőrségnek, akik hittek is nekik és kiengedték Connort? Ez túl kényelmes írói szempontból, ráadásul az egész szál szinte kapkodott a többihez képest.

Az akciójelenetek és Connor szálának összeszedetlenségén kívül azonban elégedettek lehetünk a nyitánnyal, látszik, hogy van még a sorozatban szufla, amit most elég erőteljesen megtolt az érkező Joseph Morgan. Jó látni végre egy nem azonnal teljes erejével gonoszkodó ellenfelet, hanem egy olyat, akinek látjuk, honnan indult, hogyan változott a sorsa és lett az, aki a Titánok egyik legnagyobb ellenfelévé válik. Ehhez pedig a színész tökéletes választásnak bizonyul! Hidegrázós volt a tükrös jelenete.

Remélem, tisztulni fog a kép és a görcsös akció helyett a történetbe szebben belesimítva érkeznek majd, ahogy a titánok felveszik a harcot Mother Mayhem ellen, akinek szektájához csatlakozik majd Sebastian is. Mellettük jön még Jinx, meg persze ott a tény, hogy Connor kvázi identitáskrízisbe került, Kory után pedig Luthor nyomozott, aminek szintén nem hiszem, hogy ennyi volt. Ígéretes mindenképpen minden, amit kaptunk, csak a kivitelezésre ügyeljenek egy kicsit jobban.

Egyet viszont bátran kijelenthetek: részemről a csapat mérete jelenleg tökéletes. Bőven vannak az idő megfelelő kitöltésére, de azért annyira sokan nincsenek, hogy néhányukról megfeledkezzenek hosszabb ideig. Sajnos Red Hood nem tért vissza (még?), de a premier láttán kezdek megbékélni azzal, hogy nem is fog, hiszen így is megfelelő a csapatból eredő muníció mennyisége.

4 hozzászólás Ne habozz!

Ayrons - 2022. 11. 04. 17:55

Mibe, hogy Luthor visszatér még, ő nem az a fajta karakter akit csak így ki lehet nyírni.
Supermant is jó lenne látni, már csak Connor miatt is.

David33 - 2022. 11. 04. 19:17

Nahyjából egy véleményen vagyunk. Részemről azóta vártam a White Ravenre mióta elkezdődött a sorozat. Bár kicsit félek is tőle mert White Raven gyakorlatileg erősebb mint maga a Spectre akit ugye láttunk az Arrowban is, az ő helyét vette át Oliver. Kíváncsi vagyok hogy egy ekkora erővel mit kezdenek az írók. Egyébként a kérdésre válaszolva kicsit. Gar nagyon fontos szerepet játszik ebben a sztoriban, nem véletlen hogy kicsit talán jobban is látható milyen közeláll Ravenhez. Eddig nem nagyon láttuk őket ölelkezni most meg olyanok voltak mintha egy pár lennének bár lehet ez csak nekem jött le így. Plusz érdemes figyelni Gar vízióira. Egyébként csak nekem tűnt úgy vagy tényleg eltűnt a kék szűrő a sorozatról ami eddig jellemezte? :D Nem mintha hiányozna csak elsőre fura volt. Jo Morganhez tényleg tökéletesen illik Blood karaktere.

Natália - 2022. 11. 04. 21:21

Joseph Morgan hozta a zseniális alakítást, szerettem a jeleneteit, de Rachael is végre több teret kapott az első két részben. :D

Ambriel - 2022. 11. 08. 10:43

A 3. évad kezdése jobban tetszett, de ez sem volt rossz. Örültem, hogy minden karakter megkapta a maga játékidejét. Egyetértek, most pont jó a Titánok létszáma, nem kellenek többen. Joseph Morganben most sem csalódtam.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz