login |

Guillermo del Toro’s Cabinet of Curiosities: az 1. évad

2022. 11. 07. 15:50 - Írta: Shyllard

4 hozzászólás | kategória: antológia, kritika,

Még a halloweeni őrületet megelőző héten dobta ki a Netflix a Guillermo del Toro kurációjával összerakott antológiasorozatot, a Rémségek tárát. A kultikus gótikus horror rendező személye mellett viszont nem csak a műfaj szolgálhatott színvonalas nézőcsalogatóként, hanem a 8 epizód 8 rendezőjének a neve is, akik között több ünnepelt és jelentős rajongótáborral rendelkező alkotó is megtalálható. Ilyen személyes kedvencem Ana Lily Amirpour (A Girl Walks Home Alone at Night) és Panos Cosmatos (Mandy) is, de a többiek többsége is szép tapasztalattal rendelkezik.

Az antológia igazi élvezhetőségét, pedig ez a fantasztikus sokszínűség nyújtja, mely ötvöződve Del Toro enyhén érezhető, de mégis alkotói szabadságot maximális szinten előnyben részesítő irányításával a horrorrajongóknak változatosan szórakoztató élményt nyújt. Mint minden hasonszőrű széria esetében a minőség ingadozó, viszont a hangulat maga egészen konzisztens. Hiába érintik a történetek a horror különböző szegmenseit, szinte az összesben jelen van valamilyen módon a gótikus, túlvilági horror, tematikusan összekapcsolva a legnagyobb mértékekben is eltérő szegmenseket.

Utólag visszatekintve az évad egészére leginkább azt tudom javasolni az olyan érdeklődőknek, akik nem szívesen áldozzák idejüket változó minőségű epizódok sorozatára, hogy nyugodtan járjanak utána a történetek körülírásának, no meg a 8 rendező munkásságának, hogy rátapinthasson melyik is az a történet, amely az ő személyét megérintheti. Nincs akkor sem gond, ha 10-15 perc után tovább teker az illető, hiszen a nem kedvelt részt követő élvezhetőségéből semmilyen szinten sem vesz el az azelőtti kihagyása. Ez nem Love, Death & Robots, itt nem olyan rövidek a sztorik, hogy megérje kitartani mellettük még akkor is, ha nagyon unszimpatikus minden aspektusuk.

A hozzám hasonló horrorrajongóknak viszont érdemes kísérletezni, mert nagyon véletlenszerű melyik történet kerekedik ki olyan módon, hogy a végén kellemes módon emlékezhessen vissza rá az illető. Az évadnyitó „Lot 36” sajnos kiszámítható, unalmas és szerencsétlen hangulat indító volt, mely főszereplője Tim Blake Nelson hozta az elvártakat, de nagyon nem tudtam azonosulni a történtekkel, s túlságosan is biztonsági játékos volt az egész felvetés.

Az ezt követő „Graveyard Rats” már ezerszer minőségibb szórakoztatás volt, a szó legszorosabb értelmében, hiszen egyszerre tudott nevetséges lenni és kellemesen borzongató is. A viktoriánus háttér, és persze David Hewlett (Csillagkapu Atlantisz) váratlan felbukkanása már önmagában elég indokként szolgálhat sok érdeklődőnek.

„The Autopsy” F. Murray Abraham főszereplésével remek lehetőségek kész tárházát nyújtotta a színésznek, kinek a néholi közhelyes szövegeket is sikerült a maga furcsa módján úgy tálalnia, hogy ne verje ki a veríték a hátamat. A történet maga nem volt különleges, de a one-man show-os felütés, illetve a boncolás aktusának mélyreható bemutatása okán emlékezetes maradt számomra a 3. rész is.

A 4., “The Outside” című epizód, Ana Lily Amirpour rendezésében hozta a rendezőnő minden védjegyét. A vizualitás undorító volt, a történet iszonyat campy, enyhe feminista alapfelütéssel és több nevetséges momentummal is. A főszereplő Kate Micucci rendkívül sikeresen járta meg a tortúrát, de a mellékszereplők is itt lettek első esetben a legjobban eltalálva az évadban, kifejezetten Martin Starr és Dan Stevens játéka és szerepe.

Az ezt követő két H. P. Lovecraft-adaptáció közül az első, a „Pickman’s Model” talált be nálam jobban. Hiába fogták meg kicsit ügyetlenül az íróra oly mértékben jellemző őrület fogalmát, mégis sikerült a maga egyedi módján valamennyire átadnia egy klasszikus történet hangulatát. Crispin Glover mesterkélt akcentusa és karaktere vitte itt a prímet, bár a főszereplő Ben Barnes-ra sem lehet sok panaszra okunk – de sok dicséretre sem.

A 6., Rupert Grint főszereplésével készült „Dreams in the Witch House” már sokkal gyengébben muzsikált, elképesztően popcorn-os horror hangulatot hozva. A befejezés jól sikerült, de annyira mostanában bevált dramaturgiai fonalakat követett a rész, hogy könnyen feledhetővé válik minden eleme.

A „The Viewing”, Panos Cosmatos rendezésében számomra az évad egyértelmű csúcspontjaként szolgált. A készítő jellemző stílusjegyei elképesztő módon ráterpeszkednek minden egyes momentumra, amely vagy bejön valakinek, vagy nem. Már több írásomban is jeleztem, hogy nekem a stílus sokkal jobban számít, mint a sztori, s itt ez fokozottan igaz. A vizualitása az epizódnak elképesztően emlékezetes és gyomorforgató, a párbeszédek érdekesek és enyhén kiszámíthatatlanok, s a befejezés is bombasztikus. A szereplőgárda, pedig egyszerűen remek, hiszen Peter Weller, Steve Agee, Eric André, Sofia Boutella, Charlyne Yi és még Michael Therriault is nagyon ismerős arcként jelenhet meg a képernyőn sokaknak.

Az utolsó, „The Murmuring” már gyengébben muzsikált nálam, hiába Andrew Lincoln, a Rupert Grint-es epizódhoz hasonlóan itt is mostanában nagyon menő, de unalomig hánytatott történetet láthattam. Az elejétől lehetett tudni, mire megy ki a játék, s nem is lepett meg egyszer sem az epizód.

Összességében tehát, ahogy említettem változó volt az évad minősége, viszont nálam több rész esett a „jó” kalapba, mint a „rosszba”. Melynek köszönhetően nehéz méltató szavaknál különbet emlegetnem a sorozattal kapcsolatban. A Guillermo del Toro’s Cabinet of Curiosities igazi ereje abban lakozik, hogy mert teret engedni a részeket jegyző készítőknek. Minden epizód története és tálalása egyedi, egyértelműen elkülöníthető a többiektől, viszont a hangulat maga konzisztens.

A hozzám hasonló műfajrajongóknak ez az antológiasorozat szimplán egy ajándék. S kétlem, hogy más szándék lett volna az elkészítése mögött, mint hogy kellemes kikapcsolódást nyújtsanak a horror számos szegmensének számtalan rajongójának. Néha egy-egy történetre nem kell több időt áldozni, mint egy-egy epizód, s ez a játékidő tökéletesen elengedő tud lenni az olyan rendezőknek, amilyeneket ez a sorozat sorakoztatott fel.

4 hozzászólás Ne habozz!

V - 2022. 11. 07. 16:45

Szerintem elképesztően rossz ez a sorozat, viszont ugyanúgy, mint a Love, Death & Robots-nál, úgy itt sem tudnám magát a sorozatot rosszra értékelni, mert szerintem az alapkoncepció nagyon jó, így inkább külön-külön szoktam a részeket.

Ennél a sorozatnál én az első 4 részt néztem meg, többet nem bírtam, szörnyű.

Lot 36 nálam 3/10
Graveyard Rats 4/10
The Autopsy 7/10
The Outside 2/10 (ez konkrétan kritikán aluli, mint egy rossz Black Mirror epizód)

Ha nem lenne itt Del Toro neve, ez a sorozat 5-6 körüli pontokon állna imdb-n. Annyi pozitívumot tudok csak rá mondani, hogy nagyon szép a fényképezés és az intro is nagyon jó.

Dohi - 2022. 11. 07. 17:52

sajna ennel egy hasznalt zokni karacsonyra is jobb ajandek, raadasul nagyon elnyujtottak a reszek (pl. a 4., ami fel oraban akar jo is lehetett volna).

egyetlen pozitivum a valtozatossag, ami a love death satobbire kevesbe jellemzo ujabban, de 8 masfele szinu/allagu szar akkor is szar marad (illetve 7, a lot 36 egeszen bejott, pedig az kapott a legtobb kritikat mindenhol).

walaki - 2022. 11. 07. 20:02

Szerintem annyira nem volt rossz (de hű de jó sem).

Voltak részek, amiket konkrétan képtelen voltam értelmezni, akkora baromságnak tűntek (pl a testápolós kitömős), ugyanakkor akadt olyan is, ami kifejezetten tetszett (a meteoros, különösen úgy, hogy Bukaroo Banzai volt a házigazda :-D), a boncolós meg nagyon is ötletesen volt kivitelezve, és remek feszült hangulata volt végig. Nekem nem volt különösebb bajom a patkányos résszel sem, bár nem is hatott meg nagyon, nem több, mint egy tipikus tankönyvi példa horror (no meg rég láttam már McKay-t a vásznon). A szellemes/boszis rész szintén, az sem volt rossz ugyan, de mintha egy kiköpött tankönyvi példa lenne, minden kötelező elemmel, nulla egyediséggel.

Szóval egynek elmegy, annyira nem rossz, hogy ne lehesen egyszer megnézni, de nem fog maradandó emléket hagyni, az biztos.

stargatelost - 2022. 11. 11. 19:12

(A videós poszt alól idemásolom a hsz-emet, vagy ha gondolod, rakd át ide winnie, ez meg del :) )

Nekem összességében bejött. Igényesen volt elkészítve minden epizód, sütött róluk a filmszerűség, nagyon erős volt a színészi felhozatal és a praktikus effektek használata mindig becsülendő.

Írok is róluk spoileresen pár sort rangsorolva, amíg még friss az élmény.

1×02 Graveyard Rats: Ez tetszett a legjobban, David Hewlett kúszása a patkányokkal teli alagutakban kellően félelmetes és klausztrofóbikus volt, az óriáspatkány meg a zombi pedig baromi faszán voltak megcsinálva. A rendező Vincenzo Natali (Cube, Splice), nuff said.

1×07 The Viewing: a legjobb horroralap, amikor egymás számára ismeretlen emberek kerülnek össze, itt meg még vibeoltak is, hogy aztán a végén valami egészen váratlan irányba menjen el az egész.

1×01 Lot 36: Tim Blake Nelson faszán játszotta az unszimpatikus bunkót, a raktár árverezés témája is bejövős, a vége szörny is pofás volt.

1×03 The Autopsy: kellően creepy cucc volt ez, hullaházas boncolós horror mindig örvendetes, hát ha még megspékelik egy kis földönkívülivel is.

Ezek amik tényleg faszák voltam számomra, a többi már annyira nem.

Volt itt ez a 1×05 Pickman’s Model és a 1×06 Dreams in the Witch House, és nem bírtam nem elvonatkoztatni az áthallástól, hogy az előbbiben főszereplő Ben Barnesra a Dorian Grey miatt esett a választás (a festmény téma egyezett), utóbbiban meg Rupert Grint és a beszélő, emberi arcos patkány volt eléggé on the nose (Harry Potterben ugye tudjuk, mi van a patkányával :D). Ilyen el lehet nézni epizódok voltak, az igényesség továbbra is vitte az egészet.

Az 1×08 The Murmuring se volt igazából rossz, Andrew Lincoln alap, a tudományos madárles is érdekes alapot adott az egésznek, és értem én, mit akartak mondani a gyász témájában a szellemházba becsomagolva, de mégiscsak egy unásig ismert ‘új házba mennek és fokozatosan ijesztgetnek a szellemek’ sztori volt…

A legrosszabb pedig a 1×04 The Outside volt, feleslegesen elnyújtva egy órára, jó színészek ide, vagy oda.

Én remélem lesz második évad, mert szerintem tényleg kiemelkedő volt (a Masters of Horror ugrott be), és az utóbbi évek horror antológiáinál (Into the Dark, AHS Stories) pedig fényévekkel jobb volt.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz