login |

Pilot: Glitch – írta Scat

2022. 11. 08. 15:50 - Írta: vendegblogger

2 hozzászólás | kategória: Ázsia sorozatozik, kritika, pilot-mustra,

Talán a szíved ezt súgja neked, hogy csukd be a szemedet. Azért, hogy elkerüld a valóságot, és megőrizd a lelki békédet. De úgy hazug életet élnél. Az igazság itt van az orrod előtt!

Írnám, hogy nagyon vártam ezt a sorozatot, hónapokkal korábban kiszemeltem már, úgyhogy végre belekezdhettem…de nem így van. Ugye anno csinált a Netflix egy doramás ajánlót, amiben szerepelt A kiesett idő is, úgyhogy a listámra azért felvettem (ahogy a sorozatok nagy részét).

Aztán jöttek az előzetesek, amik nem hoztak lázba. Végül kijött Netflixre, ami ugye automatikusan lejátszik egy ajánlót, ha csak a címre mész rá. Ez esetben egy jelenetet az első részből, ami annyira hangulatos volt, hogy egyből eldöntöttem, ebbe bele kell néznem. Ezt csak azért jegyzem meg, mert úgy tűnik néha van értelme ennek a funkciónak is.

Ugye a hivatalos tartalomleírás úgy tűnik, mintha nem árulna el sokat, mégis azt teszi. Az első részt még a hét elején megnéztem, hogy gyorsan tudjak írni egy kibeszélőt hozzá, de egyszerűen az alapján nem tudtam volna. Konkrétan a leírásnak a feléig sem(!) jutott a történet az epizód végére.

A második részt megnézve sem sokat javult a helyzet, mert a teljes mondatot még mindig nem sikerült nemhogy feldolgozni, de még csak bemutatni sem. De miért is emelem ezt ki? Mert két rész után sem tudom, hogy pontosan mi a fenéről is szól a sorozat. Mármint persze, eltűnik a főszereplőnő fiúja/volt fiúja és próbálja megtalálni. De, hogy ez milyen rohadt nyögvenyelősen megy!

Az első részben viszonylag hamar találkozhatunk a plakátokon feltűnt földönkívülivel, aki némán szuggerálja főszereplőnket, aki úgy döntött, nem vesz róla tudomást. Ez pedig hol sikerül, hol nem. Már itt furcsálltam a dolgot, mert a széria egy visszaemlékezéssel indít, ahol láthatjuk, hogy a középiskolában Jihyo (a főszereplő) rajong ezért a témáért. Cikkeket gyűjt róla, megfigyeléseket tart éjszakánként, szóval érdekli a téma.

Majd a jelenben pedig ott áll ellőtte egy idegen, és kerüli. Persze később ezt árnyalják egy pszichológussal, ahol megtudjuk, hogy úgy gondolja, hallucinál, ezért „küzd ellene”. Viszont így az első rész gyakorlatilag semmiről sem szól, mert sokszor látjuk a sisakos ufót, ami nem vezet sehová. De komolyan, az első fél óra kb. ez, illetve megismerjük a Jihyo fiúját, családját, munkáját, ilyesmi. Ezek ugye a szokásos témakörök egy doramában. Természetesen a főhősnő szokás szerint introvertált, mégis társaságba járó, ám nem kedveli őket, vagyis kissé antiszociális is talán. Ezt én egy kifejezetten fárasztó kliséként élem meg.

Viszont akkor miért lett a magyar cím „A kiesett idő”? Nos, az idegennel való találkozásokkor olykor sem a karakter, sem mi, nézők nem tudjuk, hogy végül hogyan is lyukadtunk ki oda, ahová. Ezt amolyan képzelgésszerűen látjuk, például Jihyo elszalad előle a város közepén, ám hirtelen egy mezőn kötünk ki, ilyesmi.

Ezek a húzások egyébként hangulatosak, van bennük egyfajta parafaktor, mert nem tudhatjuk, mi fog történni. Például mikor az irodában minden monitor bekapcsol és különböző videókból folyton az a szó van kivágva, hogy figyellek. Ezek a jelenetek marha jók, csak kár, hogy nem rajtuk van a fókusz.

A Glitch műfajilag egyelőre azt mondanám, hogy inkább thriller, semmint hülyéskedő komédia. Persze vannak benne ilyen jelenetek is, de az első két rész alapján úgy vettem észre, hogy az előbbi az, ami dominál. Bizonytalanságban tart minket a történet, hisz gőzünk sincs, mi történik, csak ez másfél óra után engem kiábrándít.

Összességében a hangulat megvan, de zavar, hogy igazából egyelőre úgy érzem, nem tartunk sehová. Az első rész végén eltűnik a főhős fiúja, de a második résznek is csak az utolsó tíz percében kerül elő újra ez a szál értékelhető konkrétumokkal. Addig szórakoznak az ufó klubbal, a munkahellyel, meg kapjuk a visszaemlékezéseket. – utóbbiakban amúgy sejteti a széria, mintha ezeknél is kiesett volna az idő. Vagy az is lehet, hogy ezt csak én látom bele.

Ami sokat segíthet a doramákat nem igazán ismerőknek, az, hogy az első három rész az csak háromnegyedórás, nem pedig a műfajnál megszokott 70-80 perc. Persze ahogy néztem a listában, lesznek itt később egyórás epizódok is, de 2-3 rész után már bárki eldöntheti, hogy érdekli-e, és ezekhez legalább nem kell órákat rászánni.

Ha külön értékelném a részeket, akkor az első 4/10, a második meg legyen 5/10. Ezek alapján nem biztos, hogy folytatnom kellene, de őszintén szólva, kíváncsi vagyok. Hiába cammog csak a cselekmény, a kiesések miatt tudni akarom, hogy mi is áll a háttérben. És hát ilyesmit kell elérnie egy sorozatnak, nem? Hogy tovább akard nézni. Aztán majd később kiderül, hogy érdemes volt-e.

Egy 1992-es felmérés szerint, amit az Egyesült Államokban végeztek, az emberek nagyjából 2%-a állítja, hogy kapcsolatba került földönkívüli lényekkel. Ha az egész világra kiterjesztjük ezt a felmérést, több mint 100 millióan találkoztak földönkívüliekkel az utóbbi évtizedekben.

2 hozzászólás Ne habozz!

Scat - 2022. 11. 08. 20:46

Hmm, folytatni kellene ezt is. Nem egyszerű a junkie élete :)

walaki - 2022. 11. 08. 21:20

Először is, nagyon kóreai. Ha ez nem riaszt el valakit, akkor viszont mindenképp ajánlom bepróbálni.

A kivitelezés jó, a trükkök (bár elég kevés) kifejezetten jók, és annak ellenére, hogy a sztori nagyon faék egyszerűségűnek indul, folyamatosan dobálja a nemvárt csavart labdákat. Komolyan, nem viccelek, eddig minden részre jutott legalább egy oltári nagy csattanó!

A szereplők nagyon jól kidolgozottak, nem egydimenziósak, és hol helyzetekre alapozva, hol backflash-el szépen apránként felépítik őket. Kicsit néha furcsa a reakciójuk, de teljesen érhető, konzekvens az egész.

Ez az a sorozat, ahol biztos nem fogod előre kitalálni, hogy mi lesz az évad végére. Akinek az ilyen talányos-nyomozós-kicsit vicces sorozat bejön, és nem bánja, hogy kóreai (érehetően VAN kultúrális különbség a készítők és köztünk), az ne hagyja ki.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz