login |

Search Results for ‘"írta gaines"’

The Chris Gethard Show – 2×09: One Man’s Trash – írta Gaines

2017. 07. 31. 21:00 - Írta: vendegblogger

2 comments | kategória: talkshow,video

A tavalyi év legviccesebb epizódját nem egy szitkom szállította, hanem egy kis kábeladón futó, underground műsor, a The Chris Gethard Show. A talkshow-elemeket improvizációval és varietével vegyítő sorozat „One Man’s Trash” című részének tök banális a koncepciója: begördítenek a stúdióba egy utcai kukát, közlik, hogy van benne valami, és betelefonálóknak meg kell tippelniük, mi az. Ha nem találja ki senki az adás végéig, akkor sosem árulják el.

Egyrészt tehát van ez a thrilleres, 24-es feszültség, versenyfutás az idővel, jönnek a clue-k, egy idő után mi is tudunk találgatni. Ezt csak tetézi, hogy a meghívott sztárvendégek, a The League-es Paul Scheer és Jason Mantzoukas mindent elkövetnek, hogy kisiklassák a műsort. Aminek egyébként elég szövevényes, 150+ részes mitológiája van, de ezt az adást simán meg lehet nézni mindenfajta előismeret nélkül is, tökéletes bevezető a TCGS csodás őrületébe.

Nem fogjuk elárulni, mi van a kukában – vagy egyáltalán kiderül-e –, és légyszi, ti se tegyétek a kommentekben, a meglepetés komoly faktor, legyen elég annyi, hogy megéri végignézni, még annak is, aki sosem láttott korábbi epizódot. A tovább mögött megnézhető az adás.

Tovább…

Horace and Pete: az 1. évad – írta Gaines

2016. 04. 14. 21:40 - Írta: vendegblogger

7 comments | kategória: kritika

– It’s always been just the two guys, Horace and Pete.
– Yeah, well, fuck that. They’re dead, they’re all gone, and it’s just us.

Tíz rész után pontosan olyan fanfár nélkül ért véget Louis C. K. új (mini)sorozata, a Horace and Pete, mint ahogy február elején elkezdődött – a pilotkritika itt olvasható róla. Megjött a köremail a komikus levlistájára feliratkozottak postaládájába, hogy három dollárért letölthető a tizedik rész, de még abban sem írta meg, hogy ez lesz a finálé, hagyta, hogy a nézők maguktól jöjjenek rá.

Nemcsak a sorozat fog hiányozni, ami az év egyik legnagyobb élménye eddig a számomra, hanem ez az újszerű forgalmazási módszer is: borzasztóan élveztem, hogy szombatonként e-mailt kaptam CK-től, és minden héten nulla előzetes tudással ülhettem le a részek elé; fogalmam sem volt róla, kik lesznek a vendégszereplők, merre kanyarodik a sztori, vagy egyáltalán hány perces lesz az epizód. (A játékidő fél órától hetven percig terjedő skálán mozgott.)

Horace and Pete-1

A befejezés közeledtét is legfeljebb abból lehetett sejteni, hogy az ötödik rész a „vége az első felvonásnak” title carddal zárult. Mellesleg CK ezzel minden kétséget eloszlatott: a sorozat, aminek valamennyi részét CK írta és rendezte, nem szitkom, de még csak nem is dramedy, hanem egy színdarab a tévében, azon belül is súlyos sorstragédia, Arthur Miller vagy Eugene O’Neill színműveinek méltó örököse.

Már az FX-es Louie öt évadja során is feltűnt, hogy a hangsúly a nevettetéstől egyre inkább drámai témák boncolgatása felé tolódott, de egy-egy szürreális betét vagy váratlan geg még oldotta a komor hangvételt. Ami azt illeti, a Horace and Pete sem mentes teljesen a humortól, de aki abszurd vagy rekeszizom-szaggató poénokra számít, az csalódni fog.

Horace and Pete-2

Most úgy tűnhet, mintha a sorozat házi feladat volna, egy keserű pirula, amit le kell gyűrni, merthogy mégiscsak illene képben lenni napjaink egyik jelentős sorozatalkotójának legújabb művével. Tény, hogy a Horace and Pete nem rántja be az embert, mint a gépszíj, nem olyan szédületesen szórakoztató hullámvasút, mint mondjuk az American Crime Story.

Cserébe viszont a maga keresetlen módján egy csendes, humánus, megrázó karakterdrámát prezentál, többek közt olyan témákat érintve, mint a mentális betegséggel való együttélés, vagy az, hogy jóvá lehet-e tenni a jóvátehetetlent, meg lehet-e bocsátani megbocsáthatatlan bűnöket. És jelen pillanatban csodálkoznék, ha év végén nem szerepelne a top 3-ban nálam a sorozat. Minimum.

Horace and Pete-5

Pedig eleinte a pilotkritikát jegyző CyClotroniC-hoz hasonlóan bizonytalan voltam, mi lesz ebből, van-e valami nagyobb koncepció, vagy csak random vendégszereplőkkel töltünk majd el egy-egy estét a bárban. A tizedik rész végére azonban gyönyörűen felépült egy komplett, több generációs családtörténet, melynek valódi főszereplője maga a kocsma, illetve áttételesen a múlt, ami ólomsúllyal telepszik a szereplőkre, és lehúzza őket a mélybe.

A százéves történelemre visszatekintő, apákról fiúkra szálló, a hamis nosztalgia borostyánjába kövesedett brooklyni intézményről az évad során apránként derült ki, milyen hétköznapi borzalmaknak adott otthont, mennyire megmérgezte mindkét család életét, purgatóriumba vetve az aktuális Horace-t (Louis CK), Pete-et (Steve Buscemi), Horace nővérét, a családi tradíció ellen lázadó Sylviát (Edie Falco), és az élő őskövület Pete bácsit (Alan Alda).

Horace and Pete-4

A tovább mögött kisebb spoilerek kíséretében folytatom. Tovább…

True Detective – 2×05: A sorozat nem elég szürreális, teszünk róla, hogy az legyen – írta Gaines

2015. 07. 26. 17:22 - Írta: vendegblogger

33 comments | kategória: antológia,kritika

A héten nem volt True Detective-epizódkritika, jövő héten elvileg lesz, de hogy ne maradjunk nafta nélkül, ezért, szokásainkkal teljesen ellentétes módon most egy az egyben bemásolnám egy junkie kolléga, Gaines írását a legutóbbi TD-epizódról, mert…, szóval mert tanulságos, és nekem nagyon bejött, és kíváncsi lennék a véleményekre pro és kontra – akár az írásról, akár arról, hogy mennyi az igazságtartalma a TD-re nézve. (A poszt a Fanboyhíradón jelent meg először.)

A tovább mögött elolvasható a 2×05 “kritikája”. A verbális kontent helyenként 18-as karikás. Tovább…

Harris Wittels emlékére – írta Gaines

2015. 03. 03. 22:20 - Írta: vendegblogger

8 comments | kategória: elmélkedés

Pár napja reggel arra a hírre ébredtem, hogy életének harmincadik évében elhunyt Harris Wittels amerikai komikus, a Parks and Recreation co-executive producere és szereplője – az én egyik személyes kedvencem.

Miután felocsúdtam, és visszaolvastam a Twittert meg az interneteket, azt láttam, hogy rengeteg híresség emlékezett meg róla: Patton Oswalttól Sarah Silvermanen át Aziz Ansariig mindenki dicsérte a tehetségét és emberségét. Közülük sokakkal együtt is dolgozott, de úgy tűnt, hogy azokra is mély benyomást tett, akik csak érintőlegesen ismerték.

A nagyközönség – beleértve az itthoni sorozatrajongókat – azonban valószínűleg nem is nagyon hallott róla. Szeretném ezt a hibát orvosolni, mert ha valaki, akkor Wittels megérdemli, hogy minél többen ismerjék. A tovább mögött folytatom. Tovább…

The Chris Gethard Show – írta Gaines

2014. 01. 23. 14:40 - Írta: vendegblogger

2 comments | kategória: kritika,video

We are losers. But we lose well.

A műsorvezető így szól: „Ez most nem is olyan vészes. Nem parázok annyira, mint a múltkor.” Arra érti, hogy ez a második alkalom, amikor műsorvezetőtársaival együtt bekötött szemmel csinálják végig az adást: fogalmuk sincs, mi történik körülöttük, miközben a műsor írói válogatott módszerekkel próbálják rájuk hozni a frászt.

Fél másodperccel az után, hogy a fenti mondat elhagyja a műsorvezető száját, odaugrik hozzá egy banánjelmezes fickó, és rásóz egyet a tökére. Pillanatok alatt elszabadul a pokol: a bekötött szeműek kiabálva keresik egymást, a levegőbe bokszolnak, sőt, még túszt is ejtenek a közönségből, miközben egy 16 éves betelefonáló felvilágosítja őket, hogy a túlméretezett fehér kendőkkel a fejükön pont úgy festenek, mint a Ku-Klux Klán tagjai.

Üdv a The Chris Gethard Show világában!

Nem könnyű leírni, hogy mi fán terem a TCGS, ezért inkább egy kis háttérsztorival kezdem.

Itt van ez a Chris Gethard, aki lassan tíz éve koptatja a New York-i UCB (Upright Citizens Brigade, az amerikai komikus színtér egyik központi gyűjtőhelye/iskolája/társulata) deszkáit. Egy ízben azt mondták róla, hogy ő még az alternatív komédián belül is alternatív, de kevésbé hízelgően úgy is fogalmazhatunk, hogy azok közül, akikkel együtt kezdte a pályáját, gyakorlatilag mára mindenki befutott, csak ő nem.

Saját bevallása szerint is kudarc a karrierje – a várva várt nagy kitörési lehetőség, a Big Lake, egy 2010-es szitkom, melynek Will Ferrell volt a producere, ő pedig a főszereplője, hatalmasat zakózott, és a bukásért nagyrészt őt tették felelőssé.

Mit tesz ilyenkor egy rendes színész? Los Angeles-ben marad, és a rövid életű ismertséget kiaknázva megpróbál keresni egy szitkomot, ahol íróként vagy mellékszereplőként elhelyezkedhet, majd onnan építi tovább a karrierjét. Gethard ezzel szemben visszament New Yorkba, és egy évvel később megcsinálta a saját, heti rendszerességű kábeltévés műsorát, a The Chris Gethard Show-t (volt egy kábé egy éves előzménye is, egy színházi est, más formátummal, részben más szereplőkkel).

De nem ám azon a kábelen, amit megszoktunk. Nem az HBO-nál, az FX-nél vagy az IFC-nél talált otthonra, hanem a ranglétra legalját választotta, egy lenézett tévés műfajt: a public access televíziózást.

Ha valaki tud a kifejezésre magyar megfelelőt, ne tartsa magában, addig is, megpróbálom körülírni: az a lényege, hogy bárki, az utca embere bemehet a stúdióba, és készíthet egy saját gyártású műsort (pár hetes gyorstalpaló technikai kurzus után), amit aztán az erre specializálódott kábelcsatorna műsorra tűz. Mindez teljesen önerőből történik, nem keresnek pénzt vele; cserébe az az egyetlen megkötés, hogy nem szabad élő adásban farkat villantani, illetve veszélyeztetni a műszaki berendezés (kamerák, kábelek) épségét. Egyébként mindenki azt csinál, amit akar.

A tovább mögött folytatom az ajánlót, videókkal. Tovább…

The Thick Of It – írta Gaines

2010. 11. 06. 23:17 - Írta: vendegblogger

9 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika

I categorically did not knowingly not tell the truth. Even though unknowingly I might not have done.
/Hugh Abbott miniszter, egy bizottsági meghallgatáson/

Anglia az utóbbi években elég sok sorozatával megmutatta, hogy képes kenterbe verni tengerentúli vetélytársait. Ezúttal egy itthon kevéssé ismert, a szigetországban viszont komoly népszerűségnek örvendő vígjátéksorozatra, a The Thick of It-re (magyar címe: A kormányrúdnál, habár nem találtam nyomát, hogy valaha bárhol le is adták volna) szeretném egy spoilermentes ajánló keretében felhívni a figyelmet.

1

Armando Iannucci BBC-s szitkomjának címével két alkalommal lehetett nemrégiben találkozni. 2007-ben az ABC egyik legígéretesebb pilotterveként Christopher Guest és Mitch Hurwitz remake-elni akarta a sorozatot. A nívós szereplőgárda (pl. Oliver Platt) és a nagy hype ellenére a pilotot nem rendelték be – állítólag borzasztó rosszul sikerült. Tavaly már egy jóval sikeresebb elágazása született meg a szériának: egy kvázi-spinoff film, az In the Loop, amit Egy kis gubanc címmel mutattak be nálunk a mozikban, és a forgatóköny Oscar-jelölése kapcsán is hallhattunk róla.

Ha néhány szóval akarnám megragadni a The Thick of It lényegét, azt mondanám: politikai Office. Kicsit félrevezető ugyan a besorolás – az Office-szal ellentétben ez a sorozat nem áldokumentarista, nincs kamerába beszélés és láthatatlan forgatócsoport –, ám a kézikamerás, realista hangvétel, és a helyenként kínos, sértő, máskor lehúzós, megint máskor térdcsapkodós humorban emlékeztet Ricky Gervais mesterművére. Az angoloknak volt már korábban is egy népszerű politikai komédiája, az Igenis, miniszter úr!; a Thick of It, ha úgy vesszük, ennek modernebb, mai viszonyokra alkalmazott, brutálisabb, cinikusabb verziója, egy helyenként bohózatba forduló, maróan gúnyos, zseniális szatíra.

2

De miről is szól a sorozat? A sztori középpontjában egy fiktív csúcsminisztérium, a Department of Social Affairs and Citizenship áll (DoSAC – kb. Szociális és Állampolgársági Minisztérium, az iskoláztatástól kezdve a bevándorlásig sok minden a hatáskörébe tartozik), s annak hol teljesen inkomepetens, hol szimplán fatökű stábja, élén a miniszterrel.

A sorozat betekintést nyújt a tanácsadók és kommunikációs szakemberek folytonos machinációiba, a kicsinyes rivalizálásokba, és a miniszter munkájába, amely általában csak arról nem szól, amiről kéne, és szinte mindig gigantikus botrányokba torkollik. Ja, és természetesen a miniszterelnököt, mint Columbo feleségét, soha nem látjuk.

Mielőtt a tovább mögött tovább ecsetelném a sorozat kiválóságát, álljon itt egy gyors évadáttekintés, mert a DVD-kiadásokkal kissé megkavarodott a számozásuk: 2005 tavaszán ment le a három részes első évad, amit még ősszel követett az ugyanilyen hosszú második (van, ahol ezeket együttesen hívják első évadnak). Ezt két, a sorozat időrendjébe szervesen illeszkedő egyórás „különkiadás” (Rise of the Nutters, Spinners and Losers) és egy negyedórás extra követte 2007-ben, majd 2009-ben került adásba a nyolc részes harmadik évad.

A 4. évadot már berendelték, ha minden igaz, jövőre kerül képernyőre. (Amúgy nem egy hosszú sorozatról van tehát szó, hamar le lehet darálni.) A tovább mögött, még mindig spoilerek nélkül részletesebben is elemzem a sorozatot.

Tovább…

In Treatment 2. évad – írta Gaines

2010. 10. 25. 23:30 - Írta: vendegblogger

5 comments | kategória: kritika

/Az HBO sorozatának 1. évadjáról itt lehet olvasni (anno még én is írtam pilotkritikát), a 3. évad pedig pár óra múlva startol, ezúttal hétfő – 2 rész és kedd – 2 rész tempóban./

I just don’t care anymore… The truth is I’m just fucking sick of sitting in a chair day after day after day listening to people’s problems. – Paul

Oh, boy. Oh, boy. – Gina”

Gyakran szokás emlegetni, hogy az HBO aranykora leáldozott az elmúlt négy-öt évben; hogy a csatorna patináját, renoméját adó mesterművek kifutottak, az HBO zászlóshajó nélkül maradt, és rövid életű, felejthető saját gyártású sorozatok kerültek a képernyőre. Ilyenkor ellenpéldának mindig fel kell hoznom az In Treatmentet: való igaz, hogy sem nézettségben, sem népszerűségben nem mérhető az olyan klasszikus kedvencekhez, mint a Maffiózók vagy éppen a Szex és New York (hogy két merőben eltérő sorozatot említsek), de minőségét tekintve ott trónol a Drót, a Deadwood vagy éppen a Sírhant művek mellett a sorozatok panteonjának csúcsán.

in_treatment_1

Az In Treatment második évadja részben követi az első által kitaposott utat. Szerkezete ugyanaz: hetente öt félórás epizód, ebből négy alkalommal Paul Weston pszichiáter (Gabriel Byrne) négy különböző pácienst fogad, míg az ötödikben ő megy el saját lélekbúvárjához. A sorozat továbbra is erősen kamaradráma-jellegű, minimalista, két (esetleg több) ember beszélgetése tölti ki az epizódok filmidejének nagy részét. A felépítésből eredő nézői nehézségek sem változtak: az első héten mintha öt pilotot látnánk, így türelem kell hozzá, míg szép lassan kibontakoznak a szálak és történetek.

Az új évad azonban számos téren új helyzetet teremt. A hiátusban showrunner-váltás történt, Rodrigo Garcia alkotó leköszönt, s helyét Warren Leight (Law and Order: Criminal Intent) vette át, aki – egy kivétellel – az írógárdát is lecserélte. A sorozat Baltimore-ból New Yorkba költözik, s ennek révén kinyílik, tágasabbá válik a világa: több a külső helyszínen forgatott jelenet, tapintható a nagyváros nyüzsgése. A kanapén négy vadonatúj pácienssel találkozunk, igaz, Gina jelenléte és több átnyúló szál biztosítja a folytonosságot.

in_treatment_4

Ami mit sem változott, hogy az In Treatment fantasztikus alakításaival, elsőrangú forgatókönyvével, érzelmi, gondolati, lélektani hatásával a székhez szögez. Odafigyelést, koncentrációt igényel, de a befektetett energiát olyan katarzisokkal hálálja meg, amire ritkán van példa. A második évadnak ráadásul sikerült túlszárnyalnia a remek elsőt is. Az első évadról erős, a másodikról enyhe spoilerekkel folytatom a tovább mögött.

Tovább…