login |

Search Results for ‘Apja lánya’

Apja lánya

2009. 04. 23. 00:02 - Írta: winnie

21 comments | kategória: fun

claire-hrg-kis

Longmire: a 6. évad – írta ayren

2017. 12. 24. 16:00 - Írta: vendegblogger

9 comments | kategória: kritika

Bármennyire is nem vagyok nagy krimirajongó, ahogy azt korábbi posztomban is írtam, a Longmire nálam betalált, köszönhetően a meglehetősen realista indián rezervátumos couleur locale-nak, valamint a remek karaktereknek és dinamikáknak, amik közül számomra egyértelműen Walt (Robert Taylor) és Vic (Katee Sackhoff) kapcsolata vitte a prímet.

A sorozat műfajilag eléggé kevert jellegű: alapvetően krimi, ugyanakkor egyfajta modern western, illetve karakterdráma is – engem, mint azt eddigi írásaim alapján megszokhattátok, utóbbi vonal érdekelt igazán.

A helyzet az, hogy az első évadok epizodikusabb nyomozása nekem jobban bejött, mint a későbbi, több átívelő szálra felfűzött narráció. Ennek egyik oka, hogy az egy-egy résznyi bűncselekményekkel többet láttunk a wyomingi vidékből, több sorsba tekinthettünk bele az epizódszereplők kapcsán, a másik, kőkeményen gyakorlatias ok viszont az, hogy mivel elég rossz a memóriám, nehezen tudom követni évadokon átívelő, elejtett, majd később ismét felvett szálakat.

A tovább mögött folytatom spoilerekkel. Tovább…

Jönnek a magyar premierek

2010. 01. 26. 15:39 - Írta: winnie

30 comments | kategória: magyar hírek

Kicsit összekavarodok olykor, mert előfordul, hogy egy-egy magyar premiert csak kommentben írok meg, vagy Twitter-en és sosem tudom, mit nem említettünk. A teljesség igénye nélkül pár hír – a többiért majd tessék lesni a kommenteket, ha megint feledékeny lennék. (itt a blog komment RSS-e, ha még nem használná valaki).

  • RTL Klub: Például tuti volt arról szó, hogy jövő hét keddtől visszatér A mentalista a 2. évaddal, hogy felvezesse a Grace klinika 5. évadot.
  • HBO: 02.09-én érkezik a Női Szimat Nyomozóiroda (The No.1. Ladies’ Detective Agency), melynek pilotja Anthony Minghella utolsó munkája.
  • TV2: 02.07-től, vasárnap esténként Elsőszámú ellenségem (My Own Worst Enemy), erre legalább emlékszem, hogy megírtuk.
  • AXN: 02.07-én 17.00 The Amazing Race Asia 1. évad és 02.18-tól már Doktor House 5. évad.
  • Cool: 02.14-én jön a Chuck 2. évad.
  • MTV: 02.08 16.15 Paris Hilton újabb öribarit keres (ez a 2. évad)
  • MTV: 02.12 17.55-től dupla részekkel Apja lányai (Daddy’s Girls) – a Run’s House-ból (is) ismert Run DMC két lánya saját dokureality-t kapott.
  • AXN Crime: Február 3-ától szerdánként 15.30-kor Taggart felügyelő.

És mivel készülnek a nagyok? (1. rész)

2007. 12. 12. 13:59 - Írta: winnie

74 comments | kategória: magyar hírek

Azt, hogy az elkövetkező hónapokban, sőt évben milyen új sorozat várható a TV2-n és az RTL Klubon, már sokszor téma volt a blogon (például itt, de érdemes a keresőt használni és a magyar hírek szekcióját böngészni), ezért nyilván semmi újjal nem szolgálhatunk (már csak azért is, mert majd két hétig nulla sorozat lesz műsoron…), max 1-2 időponttal és bónuszként érdemes megnézni a tovább mögött magyar címek alapján, hogy melyik csatorna mit képzel el műsorként, ha azt a szót hallja, hogy karácsony. Durva lesz – 7 nap alatt 59 film és ha jól látom egy sorozat, a Cobra 11.

  • Ami érdekes lehet az RTL Klubon, hogy mi lesz, ha véget ér december 16-án a Pókerarc.
    • Hétfőn este hét után Bartha Sylvia reikarnálódik és levezeti 150 címmel a leggazdagabb magyarokról szóló műsort.
    • Kedd este jön a Pókerarc-döntő.
    • Szerda-csütörtök-péntek este pedig egy érdekes kezdeményezésként az RTL-közeli készítők által csiholt, nagyot bukott Buhera mátrix című magyar film kerül bemutatásra, mint egy háromrészes sorozat (3*26 perc).
    • 12.27-től 19.00 napi 40 percben jön A Széf című vetélkedő(?).
  • Ugyancsak RTL-es újság, hogy naponta este jelentkezik egy ötperces Üdvözöljük a Showder Klubban! című valami. Cserébe az esti sorozatok kezdési időpontjai 20 perccel előrébb jönnek.
  • 12.20-én éjjel 1-kor Döglött akták – 1×22, utána meg random Rém rendes-ismétlés. Nyilván az előbbi karikás epizód
  • 12.22-én Csillag születik döntő.
  • Az 59 darab karácsonyi heti film listája meg a tovább mögött. Nem akarom borzolni az idegezet, bár a Szuperzsaru film után adni a Szuperhekus kutyabőrben címűt, az vicces.
  • Tovább...

Az RTL-es évadnyitó sajttáj

2007. 09. 08. 11:26 - Írta: winnie

37 comments | kategória: magyar hírek

Szóltunk róla, meg is történt, nem maradtunk le semmiről, ezért nem is nagyon siettem azzal, hogy írjak róla. De jobb a békesség, szóval a teljesség kedvéért. Először a sorozatok. Az RTL Klub minden mostani sorozatáról kiadott egy rövidke emlékeztetőt, melyek végére a kezdési időpontokat is odacsapták, de persze nem beszéltek róluk, ezek:

  • Lost – Eltűntek S3: “rövidesen” indul
  • Vészhelyzet S13: 10.02-től
  • Grace klinika S3: 10.02-től
  • A főnök S2: 09.19-én indul.
  • CSI: Miami helyszínelők S2: “rövidesen” indul
  • éééés, az origó infói szerint a Maffiózók S6 leghamarabb 2008. januárjában várható, de… ebből én azt szűröm le, hogy várható.

Érdekes végigpillantani a listán, hogy mi szerepel rajta és mi nem – ami nem szerepel, arról már írtunk. A “rövidesen” kitétel még bizonytalan időpontra vonatkozhat, vagyis akár októbert, akár novembert is jelenthet, de minden bizonnyal a közeljövőt. Pár random spekuláció:

  • a Lost-ot nem sietteti az RTL, hiszen random filmmel veri az Ötödikeseket, így akár ki is várhatják, míg a TV2 lekaszálja (vagy elpakolja) a vetélkedőt és akkor indít a Lost-tal, hiszen a sorozat meg a TV2 random filmjeit verte le tavaly.
  • érdekes a CSI: Miami feltűnése, hiszen a szerda foglalt már. Lehet, hogy más napra tervezik? Lehet, hogy szerdára? Hiszen, ha A szökés rendszeresen ki fog kapni a Doktor House-tól, akkor adná magát a CSI: Miami, mivel a helyszínelők verték House-t. Akkor persze el kéne pakolni a Prison Break-et. Vagy csak egyszerűen előregondolkodott az RTL Klub és már 2008-as premiert is említett?
  • ennek ellentmond az, hogy az Odaátról egy szó sem esik a sajtóanyagban. Félnünk nem kell: a Supernatural S2 jön, ez biztos, csak még az RTL sem tudja, hogy már most indítsák-e a Lost-tal vagy várjanak ki. A kérdésre a válasz a napokban dől el.

És akkor az egyéb műsorok, amikről szóltak:

  • folytatódik a Mónika show, melyben a műsorvezető terhesen előre lezavarja a januárig tervezett adásokat, hogy onnantól vegye majd fel a szülés után a fonalat.
  • folytatódik a Balázs show, “ahol Sebestyén Balázs nem fukarkodik a zavarbaejtő kérdésekkel”
  • indul a Pókerarc, az angol licenszű okos vetélkedő (még nem tudni, hogy mikor) Sebestyén Balázssal és Vágó Istvánnal
  • indul a tehetségkutató Csillag születik Stohl Andrással és Ördög Nórával. A zsűriban Falusi Mariann személye már biztos, de Fábry Sándor is befutónak tűnik – és innentől kezdve a reality is.
  • a Szeszélyes már vissza is tért, de jön új részekkel Gálvölgyi show és a Kész átverés (dettó Balázzsal). Folytatódik az Esti Showder, az Autómánia, a Havazin, a Házon kívül, stb.
  • és jön pár esti szuperfilm: Pókember, Men in Black 1-2, A majmok bolgyója, A Szövetség, Underworld, Az utolsó szamuráj, Kapitány és katona, Trója, Ellenséges területen, Robinson Crusoe, Szahara, Pokolba a szerelemmel, Válótársak, Apja lánya, Kill Bill 1-2, Ponyvaregény, Pánikszoba, Temetetlen múlt, Mr. és Mrs. Smith, xXx, Szállító, Scooby Doo 2, Bolondos Dallamok: Újra bevetésen, Dr. Dolittle 2, Jégkorszak és a magyar Idegölő.

2019/20: Pilotszezon – ABC (komédia)

2019. 04. 18. 18:12 - Írta: human

Add comment | kategória: 2019/20

Elérkeztünk a szezon végének kezdetéhez, ami az országos csatornák pilotforgatásainak ideje is egyben.

A csatornák vezetői év elején kiválasztották a berendelt több tucat pilot-forgatókönyvből azt a 10-20 darabot, amelyekből elkészülhetnek az első epizódok, és amikből aztán az upfronts-ra fognak választani 5-10 új sorozatnak valót. Elvileg az összes pilotberendelés megtörtént, a casting is véget ért, sőt, lehet, hogy a forgatások is. Így most rajtunk a sor, hogy megírjuk, hogy mely sorozattervekből kerülnek majd ki a 2019/20-as újoncok.

(Eddigi posztok: CW.) Most azt nézhetjük meg, hogy az ABC mikből válogatott idén. Lehet tippelni, hogy a májusi upfrontson melyik lesz ott. Vajon leírás alapján ki talál el bármit is? Van egy olyan érzésem, hogy itt a színészek fognak dönteni. A tovább mögött tehát ott a lista.

Tovább…

Hírkedd – Manifest 2. évad! Bogaras szülők-kasza!

2019. 04. 16. 09:05 - Írta: winnie

8 comments | kategória: hírek

  • Mai magyar premier: Magnum 1. évad
  • Premier: Ghosts S1, Not Going Out S10, Back To Life S1, Supershoppers S6, Travel Man 48 Hours In S9. T.I. & Tiny: Friends and Family Hustle S2  + Finálé: Jesus: His Life S1, America’s Hidden Stories S1 + már hétfői volt a The Code
  • (van forrás, ahol a tegnapi American Dad a 14. évad nyitányaként van írva. Szerintem én feladom, mert vagy 3-féle számozás van. Ha valaki útba igazítana, azt megköszönném. És azt is, ha valaki egy TBS-es közleményt találna, amiben konkrétan hivatkoznak évadszámra…)
  • Magyar premier – Sony Max: 04.30 Younger (Younger) 2. évadd
  • Magyar premier – HBO GO: június Krypton (Krypton) 2. évad
  • Új magyar feliratok a Netflix-en: Special – 1×01-03, GLOW – 1×01-03, Jessica Jones – 2×01-02, Black Earth Rising – 1×01-03, The Order – 1×01-03, Sex Education – 1×01-03, Dirty John – 1×01-03, Yummie Mummies – 1×01-03, Mindhunter – 1×01, Murder Mountain – 1×01-03, Cupcake & Dino: General Services – 1×02, Dogs – 1×01-04 és 1×06, Santa Clarita Diet – 1×01-04, The Seven Deadly Sins – 3×01-21, La Casa de Papel – 1×10-11, The Punisher – 1×08-12, Iron Fist – 1×09-12, Designated Survivor – 2×16-18, Workin Moms – 1×02-03, Nailed It! – 1×02-04, Shadowhunters – 2×13-15, The Umbrella Academy – 1×02-03, The Fix – 1×01-03 és 1×05-10, Fuller House – 2×01-02, Cuckoo – 1×01, Tales By Light – 3×01, RuPaul’s Drag Race – 10×06, Daredevil – 3×10-12, My Next Guest Needs No Introduction – 1×01-03 + teljes lett: The Kominsky Method S1, House of Cards S2, After Life S1, Designated Survivor S1, Narcos S3, BoJack Horseman S2, Black Summer S1, Russian Doll S1,
  • A Game of Thrones – 8×01-ben volt két cameo: Rob McElhenney és Martin Starr is Euron hajós emberei között voltak és értek csúnya véget.
  • A The Grand Tour a 4. évadra teljesen új formátumot fog kapni – inkább különkiadásoknak nézem a részeket, amik rendszertelenebbül jelentkeznek majd. A sátrat is dobják, inkább helyszíni bejelentkezések lesznek.
  • Stefanie Reinsperger veszi át a Mária Terézia címszerepét a 2. évadban.
  • A The Terror 2. évadja, ami az Infamy alcímet viseli, a Lodge 49 2. évadjával 08.12-én mutatkozik be az AMC-n.
  • A Black Mirror: Bandersnatch vágása folyamán változtattak olyasmin is, ami miatt egy jelenet teljesen elérhetetlenné vált.
  • Sajtóinfók szerint a WarnerMedia tervezett streaming szolgáltatására elkészülhet egy élőszereplős Ben 10-sorozat.
  • Adam McKay és Will Ferrell befejezte a közös alkotómunkát, külön utakon mennek tovább producerként. Olyan sorozatokat gründoltak együtt, mint az Eastbound and Down, az I’m Sorry, a Drunk History és a többi, Funny or Die-os projekt, az LA To Vegas, a No Activity, a Bad Judge, a Succession, a This Giant Beast That is the Global Economy és a premier előtt álló Motherland: Fort Salem.
  • Danielle Panabaker rendezte az eheti The Flash-epizódot.
  • Az Amazon Prime Video megszerezte a Farscape felújított, HD-változatának streaming jogait. Hozzánk sajnos (egyelőre?) nem került fel a széria.
  • Brad Falchuk készítői szerződést írt alá a Netflix-hez 4 évre, 8 számjegyű, elég komoly összegért.
  • Az NBC berendelte a Manifest 2. évadját.
  • A TV2 elkaszálta a Bogaras szülők-et.
  • Joanna Johnson, a Good Trouble egyik készítője beszél az évadzáróról. Itt is.
  • Craig Plestis, a The Masked Singer egyik készítője beszél a fináléról és a 2. évados tervekről.
  • Vendégszerep: Felicia Day – The Rookie, Leslie Grossman – Goliath S3 (visszatérő), Debbie Allen – SWAT (megint),
  • Állandó szerep: Isabelle Allen, Jake Swift – Find Me in Paris S3, Paul Sparks – Castle Rock S2 (Garrett Hedlund helyére)
  • Interjú: Sarah Babineau és Jonas Larsen (a Comed Central sorozatfejlesztéseiért felelős vezetők), Kingsley Ben Adir (Karim – The OA), Chris Redd (a Saturday Night Live egyik írója), Ben Edlund (a The Tick készítője),
  • Megszűnhet az M3 csatorna, legalábbis május elsejétől eltűnik a kábelszolgáltatók kínálatából. A hivatalos reakció minderre: “tovább erősödik a szabad, személyre szabott műsorválasztás lehetősége azzal, hogy a közmédia klasszikus tartalmait sugárzó csatornáját, az M3-at május elsejétől az m3.hu honlapon ingyenesen lehet elérni.” – vagyis irány a net?
  • Új sorozat: The Singapore Grip – ITV, 6 rész, angol, készítő: Christopher Hampton – J.G. Farrell könyvei, az Empire Trilogy alapján, egy brit családról, akik Szingapúrban élnek a japán megszállás idején. A családfő egy gumiügynök, akinek a lánya belehabarodik az üzlettársa fiába, aki viszont egy rejtélyes kínai menekült bűvköre alá kerül. Szereplők: David Morrissey, Luke Treadaway, Charles Dance, Jane Horrocks, Colm Meaney, Elizabeth Tan, Georgia Blizzard, Luke Newberry, Bart Edwards, Christoph Guybert.
  • Új sorozat: Bella Germania – német, 3 rész, készítő: Daniel Speck, a Németországba menekülő olaszok első hullámáról a 60-as évekből egészen napjainkig. Mindez az újonnan érkezők szemén keresztül, akik találkoznak és szerelembe esne egymással, életük pedig új otthonuk szövetének részévé válik. Szereplők: Natalia Belitski, Silvia Busuioc, Alessandro Bressanello, Denis Moschitto.
  • A Wondery podcast gyártó tévésorozattá kívánja adaptálni Over My Dead Body című szerializált podcastjét. A Tally című első évad egy férj és egy feleség történetét dolgozza fel, két jó kiállású ügyvédét, akinek az esküvőjéről a New York Times is tudósított, és akinek a tökéletes házassága széthullott. Ezt rossz szakítás, még rosszabb válás követte, valamint egy gyilkossági ügy, amiben sok pénzt kaszáló ügyvédek és váratlan társkonspirátorok vettek részt.
  • A Channel 4 Junior Bake Off címmel gyerekeknek szóló The Great British Bake Off-spinoffot rendelt be, ami idén kezd és 15 részes lesz a szezonja.
  • A BBC Tonight With… címmel késő esti komikus talkshow-t tervez indítani, amiben celebek olyan témákról fognak beszélni, amivel a britek éppen szembenéznek. És valamiképp a modern technológiát is bevonják. A műsorvezető pedig nem egy A-listás ismert arc lesz, hanem “one of the most famous leaders in the world” – a világ leghíresebb vezetőinek egyike?

One Day At a Time: vége a 3. évadnak. És a sorozatnak is. (Egyelőre?)

2019. 04. 15. 19:45 - Írta: Shannen

5 comments | kategória: kritika

Alapvetően nem szeretem a többkamerás, élő közönség előtt felvett szitkomokat. Szintén ellenérzéseket szokott bennem kiváltani, ha egy sorozatra azt mondják, hogy “fontos”.

A One Day At a Time egy többkamerás, élő közönség előtt felvett komédia a Netflixen egy kubai-amerikai családról, amiért a kritikusok, szakmabeliek és nézők együttesen kampányoltak, hogy minél többen nézzék, mert nemcsak jó, de fontos is. És bizony én is közéjük tartoztam. Sajnos a sorozatot ez sem mentette meg, a Netflix nem sokkal az évadzáró után elkaszálta, bár sosem tudjuk pontosan, hogy mit is jelent a vélhetően alacsony nézettség.

Hogy mi teszi a ODAAT-ot kiemelkedővé a hasonló családi szitkomok sorában?

Az, hogy van lelke a sorozatnak, hogy a többdimenziós karakterek folyamatosan fejlődnek, változnak, azaz igazi karakterizációt látunk, a történetek, amiket elmesélnek úgy reflektálnak a mai, elsősorban amerikai, viszonyokra, hogy azok nem szájbarágósak, mégis értjük és átérezzük a súlyukat. Ráadásul olyan társadalmi csoportokat helyez középpontba, már azon túl is, hogy egy latino családról szól a történet, akik általában csak mellékszálként szoktak megjelenni a legtöbb sorozatban.

Bár technikailag klasszikus komédiáról van szó, amin lehet mosolyogni, és időnként hangosan nevetni is, azonban komoly témákban sincs hiány, sőt ennek a kettőnek az egyensúlya adja az egész esszenciáját, hiszen a karakterek attól válnak igazán szerethetővé, hogy nemcsak szórakoztató oldalukat, hanem a gyengeségeiket és küzdelmeiket is látjuk.

A sztori középpontjában egy többgenerációs kubai bevándorlócsalád áll: egy tinédzser gyerekeit egyedül nevelő anyuka és a velük élő nagymama, valamint a család jó barátai. A három évad alatt rengeteg olyan érzékeny témát boncolgattak a készítők, sokszor epizódokon vagy épp évadokon át, mint a rasszizmus, homofóbia, PTSD, depresszió, identitástudat, alkoholizmus, szülő-gyerek kapcsolat, és a konklúzió mindig ugyanaz: a család az első. És itt a család egyszerre jelenti a hagyományos értelemben van családot és az ember választott családját, a barátokat is.

A sorozat persze közel sem működne ennyire jól, ha a színészeket nem találták volna el ennyire. Az ODAAT szíve-lelke egyértelműen az anyukát alakító Justina Machado, míg a sorozat csillaga a legendás Rita Moreno a remek egysorosaival, és belépőivel. A többi színész is remekül hozza a karaktereit, ahogy a vendégszereplőkre sem lehetett soha panasz. Ebben a tekintettben a 3.évad nyitánya kifejezetten erős volt hiszen Gloria Estefan, Melisaa Fumero és Stephanie Beatriz is beugrott egy rövid időre.

A tovább mögött röviden és spoileresen ejtek még pár konkrét szót is az utolsó évadról is. Tovább…

Pilot-mustra: Black Summer – 1×01

2019. 04. 11. 19:30 - Írta: winnie

17 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

A rész végén lehullt a lepel: “based on Z Nation” – de nem kell azonnal örülni vagy világgá szaladni! A Netflix ma (magyar felirattal!) bemutatott zombis sorozata egyáltalán nem azt az őrült, zizzent stílust hozza, mint a Syfy tavaly lelőtt szériája, de az első rész alapján nem is a mélységet, a karakterizálást vagy a filozofálgatást kell keresni benne, ahogy azt a The Walking Dead szeretné. De akkor kinek érdemes néznie?

Mondjuk nekem? The Asylum ide vagy oda, az első rész után ugyanis mindenképp folytatom a Black Summert, mert a pilot szerkezete, ahogy bemutatták a karaktereket, kifejezetten tetszetős volt, mint ahogy a stílus is a maga hosszú snittjeivel (a látszólag egysnittes nyitójelenetet majdnem 10 percig futtatták, engem az efféle mindig beszippant). Aztán persze simán lehet, hogy a 3. rész után, amikor komolyabban jönnek a zombik, búcsút intünk egymásnak.

BLACK SUMMER – 1×01 – 7/10

Míg a héten bejelentett harmadik The Walking Dead-sorozat rutinosan ki fogja kerülni a járvány kitörését követő időszakot és már a mélyebb apokalipszisben fog játszódni, a Black Summer a klasszikus formulát követi, nem sokkal vagyunk a járvány kitörése után, amikor is a hadsereg segítségével evakuálják a lakóhelyeket. (Hogy miért, azt jó ideig nem is látjuk, így aki nem tudja, milyen a sorozat, meg is lepődhet idővel.)

Az első jelenetben megismerünk egy három fős családot, és elég hamar a fő küldetésre is fény derül, a főhős Rosa-nak meg kell találnia a lányát, akit a hadsereg egy gyűjtőstadionba vitt. Látjuk, hogy készül erre, milyen akadályokba ütközik, azonban negyedóra után ahelyett, hogy elkezdenénk őt követni, egy újabb karakter bemutatását kapjuk meg. Majd egy újabbét. És egy újabbét, míg végül tudatosul bennünk, hogy a pilot egyesével bemutatja nekünk az első évad főszereplőit.

Most kéne felsorolnom, hogy kikről is van szó, de nem sok minden derül ki a többségről (ami meg igen, az maradjon a spoiler leple alatt), legyen elég annyi, hogy eléggé sokszínű a társaság verődik össze. És az ő összehozásuk kapcsán már az is tetszetős volt, ahogy mindenkit egy mini eredettörténettel alapoznak meg, ami viszont igazán bejött, az volt, ahogy ezek a sztorik egymásba fonódtak, ahogy a korábban már látott eseményeket más szemszögből is megnézhettük.

A kezdés elég intenzív és feszült volt, nem nagyon van még ilyenkor tisztában az ember a világ “szabályaival”, bármi megtörténhet, bárhol veszély leselkedhet, és még jó ideig azt sem tudjuk meg, hogy mi is az a bizonyos veszély. Szóval az indítás nagyjából átadta a világ hangulatát, és közben a kétségbeesett Jaime King arcába mászó kamera a főhőst sem nagyon hagyja menekülni, látjuk, hogy totális a bizonytalanság, halljuk, hogy a hadsereg jobbra-balra bombázik, nem lehet nem szimpatizálni vele.

Először is, szögezzük le, hogy a Black Summer zombijai nem olyanok, mint a TWD-sek. Lehet, hogy nem is érdemes zombiknak nevezni őket, hiszen inkább hasonlítanak megtébolyodott őrültekre, akik hörögnek, őrjöngenek, rohangálnak, csapkodnak és ölnek. Tudom, hogy a gyors zombiknak van egy kisebb ellentábora, de nem hiszem, hogy bármi gond lenne velük, nem zombiként kell tekinteni rájuk.

Nem fogok szabadkozni azzal, hogy a pilot a kategóriájában jött be, mert így is, úgy is lekötött, érdekelni kezdett a folytatás. Még úgy is, hogy nem sokat zombultak benne – vagy lehet, hogy épp ezért tetszett? Persze a 2. résztől nyílni fog a világ, irány az országút, ami stílusváltással is fog járni, de azért reménykedni lehet, hogy a pozitívumok megmaradnak, nem?

Az első szezon egyébként 8 részes, de míg a pilot 44 perc volt, az utolsó két epizód például 25, illetve 20, szóval egy nagyjából 4-5 órás filmként is lehet kezelni a Black Summert (persze lehet, hogy később ki fog domborodni valami epizodikus komponens), aminek most megkaptuk a felvezetését, és most csapunk bele a lecsóba, szerintem hamar el fog dőlni, hogy az élvezetes első 40 perc után mennyire lesz nézős a széria.

A folytatásról a véleményemet majd kommentben leírom, és ha jelentkezek évadkritikával, akkor a teljes szezonról is. (A Z Nation-ös kapocsra tényleg csak zárójelben térnék ki, mert igazából nem is nagyon lehet érteni, egyelőre maximum marketing értéke lehet (ha ugyan!), hiszen nem volt tudtommal semmi közös szövet a két sorozat között, már persze a készítő személyén, és talán a fertőzöttek jellemzőin kívül.)

Hírcsütörtök – Barry 3. évad! The Grand Tour 4. évad!

2019. 04. 11. 09:05 - Írta: winnie

25 comments | kategória: hírek

  • Premier: Dark Side of The Ring S1, Expedition Unknown S7, Under New Management S1, Mummies Unwrapped S1, Homicide City S2, The Last 24 S2, Looking for Rembrandt S01, Hard To Please OAPs S1 + Finálé: Schitt’s Creek S5, White Gold S2 + mostantól csütörtöki a The Twilight Zone
  • + folytatódik a múltkori szivárgás: felkerült a netre a The Red Line című CBS-dráma teljes első szezonja, plusz állítólag a The Act hátralévő epizódjai is, bár azokkal nem találkoztam.
  • Teljes évados premier: Black Summer S1 (Netflix – MAGYAR FELIRATTAL!)
  • Magyar premier – HBO GO: 06.06 A szolgálólány meséje (The Handmaid’s Tale) 3. évad
  • Magyar szinkronos premier – HBO: 05.12 Trónok harca (Game of Thrones) 8. évad
  • Magyar premier – Minimax: nyár Végre otthon – Tip és Oh kalandjai (Home: Adventures with Tip & Oh) 5. évad
  • A Lucifer 4. évadja 05.08-án érkezik a Netflix-re. Ez szerdai nap.
  • Az ABC májusi finálédátumai: 05.08 The Goldbergs, Schooled, Modern Family, Single Parents, 05.12 Shark Tank, 05.16 Grey’s Anatomy, Station 19, For The People, 05.19 America’s Funniest Home Videos, American Idol, 05.20 The Fix, 05.21 American Housewife, black-ish, The Kids Are Alright, Bless This Mess, 05.22 Whiskey Cavalier,
  • A Showtime szerezheti meg a Steve Zaillian-féle Tom Ripley-projektet azonnal sorozatberendeléssel.
  • Pilotszkript: The Tenderloin – History, készítő: Stephen Kay, executive producer és több rész rendezője: Sylvester Stallone. Igaz történet alapján egy rendőrről (Charlies Becker), aki a 20. század fordulóján korrupt, sáros zsarukból alkotott csapatával veszi fel a harcot olasz, zsidó és ír bűnbandákkal New York egyik erőszakos kerületében. (A való életben Becker lett az első és egyetlen rendőr, akit gyilkosság miatt kivégeztek Amerikában.)
  • Philip Winchester (Peter Stone) kiszáll a Law & Order: SVU-ból, nem tér vissza az új szezonra.
  • A HALO-tévésorozat bonyolultsága miatt elhúzódó előkészítésnek köszönhetően a Showtime lecsippentett egy részt a berendelésből, így az első szezon 10 helyett 9 részes lesz.
  • A Tin Star 3. évadja hat részes lesz és Liverpool-ban, valamint annak környékén fog játszódni, a középpontban a visszatérő Worth-család lesz, mely szembenéz a múltjával.
  • Lakossági panasszal próbálták leállítani a Tom Kapinos által készített Lovestruck pilot forgatását Rachel Bilson főszereplését, mert valaki azt állítja, hogy a szomszédjában zajló munkálatok időpontáról és tárgyáról nem adtak pontos tájékoztatást.
  • A The Twilight Zone premierje egyéni nézős rekordot döntött a CBS All Access-en, valamivel többen nézték meg az első napon, mint a Star Trek: Discovery-t.
  • A Leichtman Research Group kutatása alapján 18-44 évesek teszik ki a Live TV streaming szolgáltatások (Sling TV, Hulu Live TV, PlayStation Vue, fuboTV, DIRECTV NOW, YouTube TV) előfizetőinek 71%-át.
  • Clark Gregg rendezte az Agents of SHIELD – 6×01-et.
  • Az HBO berendelte a Barry 3. évadját.
  • Erről is lemaradtam: az Amazon berendelte a The Grand Tour 4. évadját.
  • Phil Klemmer, a Legends of Tomorrow készítője beszél a 4×09-ben történtekről. Itt is.
  • Kenneth Choi (Chimney) beszél a 9-1-1 rá fókuszáló epizódjáról. Jennifer Lowe Hewitt (Maddie) pedig a róla szóló részről nyilatkozik.
  • Vendégszerep: Mary McDonnell – Veronica Mars, Adrienne Barbeau, Tobin Bell, Giancarlo Esposito – Creepshow, Katie Finneran – Why Women Kill (visszatérő),
  • Állandó szerep: Jack O’Connell – The North Water (BBC), Cherry Jones, Pablo Schreiber, Betty Gabriel, Sakina Jaffrey – Defending Jacob (Apple),
  • Interjú: Julia Sweeney (Vera – Shrill), Jenny Snyder-Urman (a Jane The Virgin készítője), Taika Waititi (a What We Do In The Shadows egyik készítője), Maggie Siff (Wendy – Billions),
  • A Pólus Mozi Anime Filmklubban április 12-én pénteken a Dragon Ball sorozat alapján készült mozifilmek közül az első kettőt vetítik, digitálisan felújított képpel, eredeti japán hanggal és magyar felirattal. Tehát a 86-os Shenlong legendája (korábbi címe: A vérrubintok átka), valamint a 87-es Az alvó királylány kastélya (korábbi címe: Alvó hercegnő az Ördög kastélyában). Belépő a két vetítésre együttesen: 1890 Ft, diákoknak 1420 Ft. Jegyek kaphatók a Pólus Mozi jegypénztárában és honlapján.
  • Új sorozat: Home For Christmas – Netflix, 6 rész, norvég, készítő: Per-Olav Sørensen, komikus dráma egy férfiról, aki 30 évesen azt veszi észre, hogy ő az egyetlen baráti és családi körében, akinek nincsen társa. A folytonos megjegyzések és a tökéletes családi karácsonnyal kapcsolatos társadalmi elvárások az agyára mennek, így elkezd vadászni, hogy 24 nap alatt találjon valakit, akivel együtt ünnepelhet családi körben. Szereplők: Ida Elise Broch, Felix Sandman, Kingsford Sayor és Mads Sjøgård Pettersen
  • Az Entertainment 360 megvásárolta V.V. James megjelenés előtt álló könyvének, a Sanctuary-nek a filmes és tévésorozatos adaptációs jogait. A története négy nőről szól, akiknek van egy sötét titka, valamint egy halálesetről, mely feltárja hazugságaikat. A város sztár amerikai foci irányítójának megölése ugyanis nyomozással jár, ami igencsak a nyilvánosság előtt zajlik, ugyanis a gyanúsított a helyi boszorkány lánya. A középpontban a hibáztatás kultúra, valamint a mob (csürhe?) mentalitás fegyverként való használatának veszélyei állnak.
  • Kaszát kapott a napközben Page Six TV című műsor.
  • Az ABC kiterjeszti az American Idol-os közönségszavazást, mely révén az időzónákból egyszerre lehet voksolni – már 04.21-én, egy héttel az élő adások kezdése után élni fog a lehetőség.

Hírpéntek – ICE-kasza! Hit The Road-kasza!

2019. 04. 05. 09:05 - Írta: winnie

10 comments | kategória: hírek

  • Mai magyar premier: Stella Blómkvist – A bűnösök védője 1. évad + Holnapi magyar premier: Parányi varázslat 3. évad, Lego Ninjago: A Spinjitzu mesterei 10. évad, Harcos 1. évad,
  • Premier: In The Dark S1, Cloak & Dagger S2 (dupla!), Scot Squad S5, Celebrity Painting Challenge S1, David Jason Planes Trains and Automobiles S1, Braxton Family Values S6 (tavaszi), Little Women: LA S8, Ghost Bait S2, Hustle & Soul S3, Wife Swap S11, The American Farm S1 + Finálé: Will & Grace S10 (vendégblogger?), Game of Clones S1, Killing Time S1
  • Teljes évados premier: Our Planet S1 (Netflix – MAGYAR FELIRAT!), Chilling Adventures of Sabrina S2 (Netflix – MAGYAR FELIRAT!), Quicksand S1 (Netflix), The Tick S2 (Amazon – vendégblogger?),  Tijuana S1 (Netflix), Roman Empire S3 (Netflix), Spirit: Riding Free S8 (Netflix),
  • Magyar premier – AMC: 06.03 NOS4A2 (NOS4A2) 1. évad
  • Magyar tévés premier – HBO: 05.10 Milliárdok nyomában (Billions) 4. évad
  • Magyar premier – TV2: április Bezár a bazár 2. évad
  • A 100 Code szinkronhangjai.
  • Úgy tűnik, hogy 04.16-ig a tatai vár környékén forog a The Witcher, legalábbis az egyik kommentelők ezen a korlátozások alapján erre következtetett.
  • John Cho lett a Netflix-es élőszereplős Cowboy Bebop-sorozat főszereplője. Még 3 állandó szereplőt találtak meg: Mustafa Shakir (Jet Black), Daniella Pineda (Faye Valentine) és Alex Hassell (Vicious.).
  • A Swamp Thing 05.31-én kezd a DC Universe műsorán.
  • Na, ez érdekes: lehet, hogy feltámasztják a Pitch című tavaly kaszált baseballos FOX-sorozatot, mert akkor a készítőt, Dan Fogelman-t a gyártó stúdió, a Disney’s 20th TV alkalmazásában tarthatnák. (Ami sokat érhet, ugyanis abba a korba léptünk, amikor a menő sorozatkészítők már nem csak több 10, hanem több 100 millió dolláros szerződéseket kötnek gyártókkal.)
  • A The Conners 13 részes 2. évadjára biztos, hogy visszatér Sara Gilbert, John Goodman és Laurie Metcalf (250e-ről 375e dollárra nőtt a gázsijuk), és Lucy Goranson is aláírt, aki 165e dollárt fog kapni részenként. Állandó marad még Ames McNamara (Mark), de nincs szerződése a következőknek: Michael Fishman (D.J.), Emma Kenney (Harris), Maya Lynne Robinson (Geena), Jayden Rey (Mary), de jó eséllyel ők is visszatérnek valamilyen kapacitásban.
  • A CBS nagyon készül a The Big Bang Theory-fináléra, aminek reklámfélperceit 1,2-1,5M dollárért vesztegetik.
  • A Dynamite Entertainment bejelentett egy Altered Carbon-képregényt Altered Carbon: Download Blues címmel. Aminek az egyik írója, a regényszerző, Richard K. Morgan lesz, aki 2005-ben írt utoljára Takeshi Kovacs-ról, szóval ez nagy dolog. Írótársa Rik Hoskin lesz.
  • Glen Morgan is a The Twilight Zone írói között lesz.
  • A Gomorrah 4. évadja a Sky Italia-n 1M nézőt hozott, ami 12%-os növekedés a 3. évados átlaghoz képest.
  • A Canal+ streaming szolgáltatást indított Franciaországban havi 7 eurós áron – saját sorozatokkal és jó import portékákkal.
  • Az Audience Network elkaszálta a Hit The Road-ot.
  • Az Audience Network elkaszálta az ICE-ot.
  • David Caspe, a Black Monday készítője beszél az évadzáróról.
  • A Vulture cikke Gina Rodriguez Jane The Virgin-es monológjának készítéséről.
  • Vendégszerep: Derek Luke – God Friended Me, Sean Astin, Kal Penn, Joshua Malina, John Ross Bowie – The Big Bang Theory (megint), Rowan Blanchard – Snowpiercer (visszatérő – állandó lehet a 2. évadban), Charlie Barnett – You (visszatérő),
  • Interjú: Melissa Toth (a Fosse/Verdon jelmeztervezője), Jessica Kam (az HBO Asia kontentjeiért felelős főnök), Adam DiVello (a Selling Sunset executive producere), Dominik Moll (az Eden készítője),
  • Star Trekes közönségtalálkozó lesz ma és holnap Budapesten – itt vannak a részletek. Ma a Vault 51 Gamer Bar Oktogonban magyar hangok beszélgetése, kerekasztalok és kvíz lesz (részletes program), holnap pedig a Pólus moziban Star Trek: First Contact-vetítés, de előtte werkfilm, egy doku, valamint magyar hangos beszélgetés (részletes program)
  • Új sorozat: cím nélküli komédia – Netflix, 10 rész, komédia, készítő: Mindy Kaling és Lang Fisher – előbbi gyerekkora alapján egy mai, elsőgenerációs indiai-amerikai lány komplikált életéről.
  • Pilotszkript: Poisonwood Bible – HBO, készítő: Anya Epstein és Barbara Kingsolver – utóbbi könyve alapján, executive producer: Amy Adams, egy evangélikus misszionáriusról, aki feleségét és négy lányát 1959-ben, a gyarmati felemelkedés közepette a Belga Kongóba viszi. A könyv bemutatja, hogy miképp fonódik össze és változik meg a család tagjainak sors egy újonnan függetlenné váló afrikai államban.
  • Új sorozat: The Fortress – Viaplay, norvég, 8 rész, készítő: John Kåre Raake és Linn-Jeanethe Kyed, disztópikus thriller a közeli jövő Norvégiájából, mely minden kapcsolatot megszakított a világ többi részével, és egy hatalmas fallal vette körül magát. A nemzet önellátóvá vált, a lakók élvezik a biztonságos jólétet, azonban egy halálos járvány tör ki, ők pedig a falakon belül csapdában ragadnak. A főhős egy ambiciózus tudós, aki az idővel versenyt futva próbál ellenszert fejleszteni, és közben a családját védeni a fertőzéstől.
  • Meghalt Dr. Jim Raman, a The Amazing Race egykori fogorvos versenyzője a 25. évadból.
  • Japán változatot kap az angol Channel 4 sorozata, a The Secret Life of 4 Year Old, amiben kisgyerekeket követnek kamerával.

Previous Posts