login |

Search Results for ‘Beépített hiba’

Before We Die: vége az 1. évadnak

2018. 05. 26. 15:34 - Írta: gromit

Add comment | kategória: Európa is létezik,kritika

A gyakorlatilag hosszú felvezetésként működő nyitány legvégén kezdett csak körvonalazódni, hogy igazából miről is fog szólni ez a svéd sorozat. (Értelemszerűen, továbbolvasás előtt érdemes előbb lecsekkolni a linkelt pilotírást.)

A lényeg csak az 1×01 jön, és onnantól válik érthetővé, hogy műfaját tekintve miért aposztrofáltuk  előzetesen családközpontú thrillerként. A keménykedő motoros bandákra önmagukban nem biztos, hogy olyan nagyon kíváncsi lettem volna, de a csavar, hogy ők tulajdonképp csak (gondosan tervezett) mellékszál, sokkal érdekesebbé tette. A nyomozás hamar egy Stockholmban élő délszláv család irányába tolódik el.

A középpontban a nyomozó Hanna és fia, Christian (Chippen), valamint az ő finoman szólva is bonyolult kapcsolatuk áll. Hanna az “aggódó szülőséget” olyan magas szintre vitte (rendőri jelvénnyel kombinálva), hogy börtönből nemrég szabadult fia szóba se akar vele állni. Tudtukon kívül kezdenek el együtt dolgozni Mimicáék lebuktatásán.

Nézői szemmel érdekes, hogy az alapból feszültséggel teli kapcsolat hogyan befolyásolja az együttműködést, és fordítva – amíg nincsenek is ennek tudatában, illetve miután számukra is kiderül. Miközben nekik is, meg nekünk nézőknek is lehet azon izgulni, vajon le fog-e bukni. A Christiant játszó Adam Pålsson (Bron/Broen) alakítását mindenképp ki kell emelnem.

Mimicáék a délszláv háborúból menekülve telepedtek le Stockholmban, a gyerekek már svéd környezetben nőttek fel. Nyitottak egy vendéglőt, ahol minden családtag besegít, miközben alvilági ténykedésük és még magasabbra törő ambícióik mindeddig rejtve maradtak a svéd rendőrség szervezett bűnözés elleni ügyosztálya elől.

Van itt néhány skatulyából előhúzott figura. A látszólag üzletember családfő (Davor), aki amúgy könyörtelen bűnöző. A hallgatag végrehajtó. A lány (Blanka), akinek a legnagyobb a kapcsolata a “külvilággal”, egyetemre jár, kevésbé jártas a család piszkos dolgaiban, de így is menekülne. A vőlegénye (Stefan), akit a család még gyerekkorában vett pártfogásába, igazi wannabe, keménynek és menőbbnek akar látszani, mint amilyen.

A sorozatban vannak klisés megoldások (például a szerelmi háromszögön senki nem fog meglepődni vagy hogy másnak is lehet beépített embere), de voltak teljesen váratlan húzások is, és ütős jelenetek is. A legnagyobb hibának tűnő gyenge pontját is utólag át lehet értékelni (erre majd még visszatérek).

Végig sikerült fenntartaniuk a feszültséget, miközben az északi borongós hangulat is ugyanúgy jellemző rá. A végével, az ügy lezárásával nem voltam elégedett, de az utolsó jelenettel belebegtetett folytatásra kíváncsi lennék – és valóban, már berendelték a 2. évadot. A tovább mögött fűznék még hozzá pár gondolatot, spoileresen.

Tovább…

Atypical: az 1. évad

2017. 08. 11. 22:16 - Írta: winnie

40 comments | kategória: kritika

Hát, ezt nem így terveztem. Mivel nem szoktam se filmes, se sorozatos újdonságok előzeteseit nézni, így értelemszerűen nem voltak nagy elvárásaim a Netflix mai premierje kapcsán. És mivel nem nagyon robogott a hype vonat sem, így gondoltam, megnézek belőle egy részt (esetleg 3-at, hogy dönthessek a sorsáról), kap egy pilotkritikát és kész. Nos, nem így történt: a 8-8,5/10-es pilot után egy délután alatt ledaráltam az évadot.

Nagyon bejött. Most, hogy még így benne vagyok, nem egyszerű megítélni külső szemlélőként a sorozatot. Oké, nem hiszem, hogy ódákat fognak sokan zengeni róla, de az szerintem nehezen vitatható, hogy egy nagyon szórakoztató, szívmelengető komédia (dramedy) kerekedett erről az atipikus családról szóló sorozatban, mely család austista tinédzser fia, Sam úgy dönt, hogy éppen itt az ideje, hogy becsajozzon.

Magáról az autizmusról nem akarok értekezni, nem is nagyon tudnék. A főhős jól funkcionáló autista, nem egy Rain Man, de neki is megvannak a sajátos szokásai, illetve az őt végletekig irritáló dolgok. Mindent szó szerint ért, ami a szívén, az a száján, az érzelmek kimutatása nem ösztönös számára, olykor hirtelen érzelemkitöréseket produkál, de még véletlenül sem idegesítő vagy zavaró figuraként mutatják be (pedig társai annak tartják). És sokat segít, hogy megismertetik velünk a gondolatait, a gondolkodásmódját.

És, ami nagyon fontos, az Atypical nem magától az autizmusról szól, hanem tényleg egy valahol teljesen normális tinédzserről és annak családjáról. És az ő, talán nem is olyan különleges mindennapjaikról.

A sztoriról tényleg nem nagyon lehet többet elmondani. Pár hetet fed le mindössze a szezon, és a nagy elhatározást azért nem követi azonnal tett, hiszen anyuka mindentől óvni próbálja a fiát (hiszen tudja, hogy milyen következményekkel járhat, ha másoktól kezd függeni), apu eközben inkább támogatja, így próbál sután közeledni hozzá, az iskolában pedig az őt óvó húga maga sem tudja, hogy miképp álljon hozzá ehhez.

– All up in my face. Acting like Mom.
– You know, I love your mom,

Persze a családtagoknak megvan a saját élete is, ami nem feltétlenül az Antarktisz-imádó Sam körül forog, de mégis esélytelen, hogy teljesen függetlenítsék magukat tőle. Olyannyira, hogy bármennyire is szeretik egymást, valahol levegőért is kapkodnak, van is, aki úgy érzi közülük, hogy máshol találhatja meg a boldogságot.

A narráció általában tömény expozíció vagy írói lustaság, de itt azt, ami keveset kapunk, beépítették a sztorikba (a természetfilmes párhuzamok pedig nagyon édesek), hiszen Sam terápiára jár, és ott (is) elmeséli, hogy mi jár a fejében. És ez a szál már a pilot végén kap egy fordulatot, idővel pedig tovább is szövik, mint ahogy a 2-3. részben a pilot által bemutatott családi világ is tágulni kezd, egyre több karakter kerül képbe a családtagok történetei kapcsán.

I wish I had a time machine. I would go back in time and never ask her out and also maybe visit the Middle Ages because… jousting.

Persze a legfontosabb szereplő mindvégig apu, anyu és a két tinédzser gyerek marad – mindegyiknek megvan a maga “hátrányos helyzete”, mindegyik “esendő”, és (olykor elég komoly) hibáik ellenére végig kedvelhetőek maradtak. Ez ennél a sorozatnál is kulcs – ha érdekel a sorsuk, ha szorítunk értük, akkor szinte biztos, hogy nyert ügyünk van. (Én speciel annak szurkoltam, hogy ne tragédiába vagy nagy drámába trokoljanak az események…)

Nem tudom, lehet, hogy a színészek miatt (Keir Gilchrist nyilván nagyon jó, de Michael Rapaport és Jennifer Jason Leigh is – bár részemről a tesót játszó Brigette Lundy-Paine (a testvéri kapcsolatok mindig a gyengéim voltak), valamint a “menő” havert, Zahid-ot hozó Nik Dodani a legnagyobb felfedezés), de a négyes nekem nagyon bejött, és még az olyan, külső szemlélőnek akár roppant idegesítőnek tűnő figurák, mint Paige is csont nélkül elkaptak.

– You’re very pretty.
– Thanks.
– I always thought my nose was too big.
– A little, but the rest of your face makes up for it.

Mindenképp szimpatikus volt, ahogy a sorozat minden főszereplő szemszögéből bemutatta az autista családtaggal való együttélést. És nem csak felületesen vázolták vagy elkenték a dolgot, hanem megpróbáltak érzékenyen közelíteni a személyközi viszonyokhoz, meg eleve, magához az autizmushoz is. Nyilván nem vagyok szakértő, de érezni lehetett a készítők részéről azt, hogy komolyan veszik a témát, és próbálnak a valóság talaján maradni. És emellett szórakoztatni.

Az Atypical számomra azok közé a sorozatok közé tartozik, melyek egy csomó, később kidumálható vagy felidézhető pillanatot, jelenetet, poént tartalmaznak. És nem azért, mert annyira nagyszabású, vagy bombasztikus dolgokról lenne szó, sokszor teljesen hétköznapiakról, csendesekről – de ettől még emlékezetesekről. (Csak a futóversenyt és a helyenként kontinuitáshibás vágást tudnám feledni.)

So…, you stole a tuba?

Nagyon örülnék, ha azt mondhatnám, hogy minden porcikáját szerettem az Atypical-nek, de az a helyzet, hogy idővel azt vettem észre, hogy kezd elaprózódni a sorozat. Ez persze nem annyira zavart, mert a főkarakterek mellett a mellékfigurákkal sem volt gondom, de az 1×07 már nagyon a határon mozgott. Ami nem szerencsés, mert kiemelt fontossággal bírt, nem véletlen, hogy ennek a megírását osztotta magára a készítő a pilot és a finálé mellett.

Az 1×07-ben végképp elmerültek két mellékfigura szálaiba (már amennyire egy 30 perces formátum esetén el lehet merülni bármiben is…, de ez más lapra tartozik), amit bántóan túlzónak éreztem, még akkor is, ha összekapcsolták őket a főszereplőkkel. Nem biztos, hogy szerencsés volt ilyen hamar elvenni a teljes fókuszt a Sam-ről és a családjáról. (Persze így is ők maradtak a középpontban, de a szappanosabb csavarokért nagy kár.)

Ettől még a zárás nem írta felül a kezdést, nagyon, nagyon szerettem az első évadot. És nem csak azért, mert az Atypical tipikusan a ‘szerethető’ skatulyába illeszthető sorozat, ezt némiképp degradálásnak is érezném, hanem egész egyszerűen azért, mert képes volt felszabadító, szórakoztató és vicces lenni annak ellenére, hogy alapjába véve egy család szétesését, illetve küzdelmét látjuk, és végeredményben lehet, hogy a dráma felülírhatja a komédiát.

Persze még véletlenül sem lett lehúzó az összkép, az általános vibe-ja a sorozatnak mindenképp derűt sugároz, de persze nem 100%-os komédiára kell gondolni. Mondjuk ahhoz, hogy a mai cinikus világban ezt az olykor túlzottan is naiv humort “komolyan vegyük”, elhiggyük, kell a személyes beállítottság, de szerencsére ezt a sorozatot ilyen szempontból javarészt rám szabták, nagyon hangulatos lett.

– I’m happy.
– Yeah?
– Yeah.

Summa summarum, biztos, hogy újranézős lesz. És biztos, hogy abszolút fel fog dobni másodjára is. Meg harmadjára.

Rogue: vége a 4. évadnak. És a sorozatnak is. – írta matruska

2017. 06. 28. 14:50 - Írta: vendegblogger

4 comments | kategória: kritika

You and me, Ethan, we’re scorpions.
We sting, because it’s our nature to sting.
We sting, and we are better off for it.

5 év alatt 4 évad 50 részben tálalva. Ennyi ideje és lehetősége volt a Rogue című sorozatnak nyomot hagyni nézőiben, amire nem mondhatjuk, hogy a készítők nem törekedtek. Minden szezonra új közegek, új szereplők és új „bűnös utak” voltak jellemzőek, a korábbról csak a legszükségesebbeket mentették át nagyszerűen. (Korábbi írásaink róla: 1. évad, 2. évad, 3. évad, 3,5. évad)

Elég csak arra gondolnunk, hogy az 1. évad után a sorozatot a „beépített zsarus” skatulyába soroltuk be, ahová a 3. évad második felétől már kicsit sem helyezhető, miután az 1. szezon egyedüli emlékeztető elemének tragikus halála bekövetkezett.

Ha valaki az S1 megtekintése után belenézne az utolsóba, akkor talán el sem hinné, hogy ez ugyanaz a sorozat, amit én abszolút pozitívumnak tartok ebben az esetben. A Rogue a fenti idézetnek megfelelően, szereplőihez hasonlóan, skorpió módjára csípett, csak éppen saját magába és számtalanszor, így növelve folyamatosan a minőséget.

A tovább mögött folytatom. Előfordulhatnak a korábbi évados kritikáimra való visszautalások és spoileres részek is.

Tovább…

Line of Duty: kezdett a 4. évad – írta gromit

2017. 04. 13. 14:50 - Írta: vendegblogger

8 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika

Forensics have to be interpreted carefully.

A rendőrségen belüli korrupció sokféle formát ölthet. Alvilági kapcsolattal a háttérben vagy anélkül is, lehet ez egy ügy eltussolása, indokolatlan fegyverhasználat, eltitkolt tárgyi bizonyíték vagy épp tudatosan elhelyezett hamis nyom.

A Line of Duty 4. évadjában a jól ismert AC-12 korrupcióellenes osztály a legutóbbi, azaz egy gyanúsnak tűnő bizonyíték alapján kezd el nyomozni.

Az esti órákban egy fiatal nő el akarja érni a buszt hazafelé és átszalad az úton. Elüti egy autó, de segítségnyújtás helyett valóságos emberrablás következik. Tanúknak esélyük sincs se beavatkozni, se a símaszkos elkövetőről használható leírást adni, de legalább rögtön tudják riasztani a rendőrséget.

Hajtóvadászat indul a vélhetően sorozatgyilkos után, a lányt nem sokkal később egy égő házból sikerül kimenekíteni. A ház lakója (minderre semmit se hederítve? vagy mit sem sejtve?) mindeközben bejelentkezik az éjszakai műszakba. Priusza és ingatag alibije alapján is kiváló gyanúsított.

Eleinte mindenki ünnepli a sikert, csakhogy a törvényszéki szakértő Tim Ifield (Jason Watkins) a helyszínelés után ellentmondást vél felfedezni a tárgyi bizonyítékokban. Kételyét először a nyomozást vezető DCI Roz Huntley-val (Thandie Newton) próbálja megosztani, majd kénytelen az AC-12-esekhez fordulni.

A Line of Duty évadnyitójának a receptjét tulajdonképpen már ismerjük. Nagy horderejű (most egy nőkre támadó sorozatgyilkos) ügyben rendőri hibát gyanítva indítanak nyomozást a korrupcióellenesek. A kezdeti kikérdezéseknél nincs minden csapattag jelen, hogy aztán a kimaradót be lehessen vetni beépített emberként is a vizsgált személy környezetében. A rész végén pedig szinte menetrendszerűen jön egy sokkoló fordulat. Már számítunk rá, hiszen korábbi évadokban hozzászoktattak, hogy jön valami, de olyan zseniális a felvezetés, hogy nem lehet előre megjósolni, pontosan mi fog történni.

Az első három évad minőségben és nézettségben is emelkedő tendenciát mutatott, a sorozat a BBC2 legnézettebb drámájává nőtte ki magát (valaha, de legalábbis az utolsó 15 évben, mióta a nézettségeket elkezdték a manapság szokásos formában számontartani), így megérdemelte az előléptetést a BBC legfőbb csatornájára.

Aki szereti a szerializált (alapvetően 1 évad – 1 ügy formátumú), fordulatokban gazdag nyomozást, és nem feltétlen ragaszkodik a mostanság oly népszerű kisvárosi környezethez, annak mindenképp érdemes bepróbálnia a Line of Duty-t. A 3. évad egy nagy ciklus zárt le, így újoncoknak ez az évadnyitó nagyszerű belépési pont lehet, de érdemes a korábbiakat is pótolni.

A tovább mögött folytatom spoileresen. Tovább…

The Good Place: vége az 1. évadnak

2017. 01. 21. 20:00 - Írta: superpityu

21 comments | kategória: 2016/17 finálék,kritika

Eleanor Shellstrop kinyitja a szemét, előtte egy “Welcome! Everything is fine.” felirat látható falon, majd egy Michael nevű fickó elmondja neki, hogy halott és köszönhetően annak, hogy mennyire példamutató életet élt a Jó Helyre került. Az egyetlen gond az, hogy Eleanor egy cseppet sem jó ember és csak valami hiba miatt kerülhetett ide.

Ezzel indít az NBC őszi újonc sorozata. A pilotról itt írt human, itt pedig winnie. Mint a példájuk is mutatja, nem ez lett mindenki új kedvenc országos szitkomja, de akiknek az elején bejött, azoknak nagy valószínűséggel az évad későbbi részei sem okoztak csalódást.

A The Good Place egészen egyedi próbálkozás, ami hiába próbál újszerű lenni, mégis megvalósítás szintjén átjárja a középszerűség. Persze lehet ezt kompenzálni azzal, hogy írnak egy remek történetet, ezt pedig sikerült is összehozni.

Az igazán furcsa ebben a komédiában, hogy kevés benne a konkrét poén. Talán egyszer sem röhögtem fel hangosan, de minden rész alatt kiült az arcomra valamiféle konstans mosoly, amit nem tudtam levakarni. Jó volt nézni, volt valami egyedi bája, ami miatt szerettem és tetszett, amit láttam.

Igazán kedves, aranyos szerethető sorozat, aminek szinte minden epizódját sikerült olyan cliffhangerrel zárni, hogy azonnal látni akartam a folytatást. Meglepően sok WTF-pillanatot tartogatott magában a The Good Place, végig voltak benne nagy csavarok, és a finálé sem nélkülözte ezeket, de ennyire ne szaladjunk még előre.

Mike Schur, a sorozat atyja (a Parks and Recreation és a Brooklyn Nine-Nine készítője) nagyon szépen dolgozta ki és bővítette részről részre a sorozat univerzumát és mitológiáját. Mindig egyre több információt tudtunk a Jó Helyről, hogy mi is ez, és hogy miként működnek itt a dolgok. Ráadásul a karakterek is kedvelhetőek lettek.

Eleanor  már az elején telitalált volt, később csak egyre jobb lett, ahogy próbált jóvá válni. Ted Danson pedig Michael szerepében rettentően szórakoztató volt végig. Melettük Janet volt az, aki már az elejétől jópofa volt. Viszont a többiek elég döcögősen indultak. Chidi nem tűnt izgalmasnak, Tahani inkább volt sznob, mint jó ember, Jianyu szereplése pedig csak furcsa volt.

Igazából jó volt látni, ahogy fejlődnek a karakterek és egyre többet tudtunk meg róluk, persze ehhez nem feltétlenül kellett volna minden részben flashback, de utólag nem érzem gondnak, hogy voltak, nem rontottak az élményen.

Alapjáraton úgy gondolom, hogy a The Good Place egy 7/10-es sorozat lenne, de a finálét annyira durván felépítették, hogy simán feltornázta ezt 8-9 pontos magasságba. Nagyon jól hozták össze a szálakat, teljesen a semmiből jött, ám mégis logikus volt a csavar, hiszen végig sikerült altatni a nézőt, és senki sem számított arra, amit látott.

Tényleg nem nagyon emlékszem, hogy kaptam volna ekkora WTF-pillanatot mostanában. De akkor jöjjenek a spoilerek a fináléról, a tovább mögött. Tovább…

Hírvasárnap – Review 3. évad! Review-kasza!

2016. 02. 21. 09:06 - Írta: winnie

18 comments | kategória: hírek

  • Premier: Million Dollar Genius S1, Serial Thriller S3 + Finálé: The Rap Game S1
  • Magyar premier – Nickelodeon: 02.29 Alviiin! és a mókusok (ALVINNN!!! and the Chipmunks) 1. évad
  • Magyar premier – Disney Csatorna: 03.14 Penn Zero, a félállású hős (Penn Zero: Part-Time Hero) 1. évad
  • Magyar premier – Nickelodeon: 03.16 100 dolog a gimi előtt (100 Things to Do Before High School) 1. évad
  • Az Angie Tribeca magyar hangjai.
  • Na, erről is külön posztot kellett volna írnom, de annyira azért nem vagyok Game of Thrones-szakértő, szóval íme egy írás arról, hogy miben különbözik a sorozat pilotja a korábban (itt olvasható az eredeti pilotszkript), Tom McCarthy által forgatott, kukázott pilottól. Amiből azért pár jelenetet megtartottak.
  • A Planet Earth készítői új dokusorozatot forgattak The Hunt címmel, mely az élet korforgására, és a ragadozókra, illetve zsákmányaikra koncentrál, a támadási stratégiákra, illetve arra, hogy mennyire nem egyszerű a túlélés a tápláléklánc tetején csücsülőknek. Elvileg mindez a BBC-re érkezik.
  • Pilotszerep/1.: Stockard Channing – Me & Mean Margaret (NBC), Arielle Kebbel – Midnight, Texas (NBC), Zach Knighton – Pearl (ABC),
  • Na, ez egy jófajta interjú, hiszen nemzetközi showrunner-ök beszélnek mindenféléről benne. Róluk van szó: Anna Winger (‘Deutschland 83’), Ludovica Rampoldi and Lorenzo Mieli (‘1992’), Ed McCardie (‘Spotless’), Jeppe Gjervig Gram (‘Follow the Money’), és Maria Feldman & Amit Cohen (‘False Flag’)
  • A Comedy Central berendelte a Review (with Forrest MacNeil) 3. évadját, és egyben kaszálta is a sorozatot. Az S3 rövidebb lesz, ami minimum 3 részt jelent. Andrew Daly ezzel párhuzamosan országos szitkom pilotok castingján vesz részt.
  • Pilotszerep/2.: DeWanda Wise – Shots Fired (FOX), Adina Porter – The Jury (ABC), Odessa Young – When The Street Lights Go On (Hulu), Augustus Prew – Buker Hill (CBS), Jeremie Harris – Legion (FX)
  • Vendégszerep: Keegan-Michael Key, JK Simmons, Patton Oswalt, Christian Slater,Jon Daly, Jon Glaser, John O’Hurley, Dave Willis – Archer,
  • Interjú: a Survivor legutóbbi kiesője, Cseke Eszter (az On The Spot egyik készítője),
  • Pilotszkript: Made in L.A. – Freeform, komédia, készítő: Sascha Rothchild – Pamela Skaist-Levy és Gela Nash-Taylor The Glitter Plan című könyve alapján. Executive producer: Josh Schwartz, Stephanie Savage, Mila Kunis. A könyv a Juicy Couture alapítóiról szól, s arról, hogy alapították meg egy butikban eladóként dologzva divatbirodalmukat 200 dollárból.
  • Pár új, készülőfélben lévő norvég sorozat: Nobel Per Olav Sørensen-től egy Afganisztánból visszatérő katonáról, aki továbbra is cipeli magával a háborút; Valkyrie Erik Richter Strand-től, ami egy illegális klinikát üzemeltető orvosról szól; valamint Pål Jackman és Anne Sewitsky készíti a 2017-re tervezett Monster-t.
  • A Starz 3 spanyol nyelvű projektet indított be:
    • Pilotszkript: Pour Vida – Starz, Richard Villega Jr. novellája alapján egy lány ikerpárról, akik megörökölnek őket felnevelő nagynénjüktől egy épületet Los Angeles keleti részén, és ott bor és tapas bárt nyitnak.
    • Pilotszkript: Santeria – Starz, természetfölötti sorozat két beépített nyomozóról, akik egy bizarr gyilkossági ügyben nyomoznak. A történet a kubaiak és Santeria, egy régi vallás közti bonyolult viszonyra lenne kihegyezve. (Készítő: Alejandro Brugues és Eduardo Sanchez.)
    • Pilotszkript: Maleficio – Starz, természetfölötti thriller az 1983-as mexikói El Maleficio című széria alapján egy üzletemberről, aki halálos alkut köt az Ördöggel. Készítő: Pedro Peirano és Mauricio Katz.
  • A truTv 03.23-án folytatja a The Carbonaro Effect-et, 03.29-én pedig a Hack My Life-ot.
  • A truTv új sorozatai között pedig ott lesz 02.29-től a truInside, ami egy komédiákkal foglalkozó doku antológia lesz, híres filmekről és komikusokról. 03.03-tól pedig elindul a Late Night Snack, amiben rövid komikus jelenetek lesznek, sok ismert arccal.
  • A History is megpróbálkozik 02.25-től egy késő esti komikus blokkal, a Night Class-szel, amit 3 rövidebb sorozat fog alkotni. Az egyik a Great Minds with Dan Harmon lesz Dan Harmon és Richard Korson készítésében, és ebben Harmon egy időgép segítségével híres személyiségeket látogat meg, hogy dumáljon velük, és megmutassa nekik. a jelent. Vendégszereplők: Jack Black, Sarah Silverman, Jason Sudeikis, Dana Carvey, Aubrey Plaza, Kristen Schaal, Nick Kroll, Scott Adsit, Andy Dick, Ron Funches, Paul F. Tompkins, Thomas Middleditch és Robert Smigel.
    A második blokk a Crossroads of History lesz Elizabeth Shapiro készítésében ismeretlen, de fontos történelmi eseményekről (vendég: Lou Diamond Phillips, Brian Baumgartner, Angela Kinsey, Keir O’Donnell, Jack McBrayer, Wayne Knight, Lloyd Ahlquist és Paul Scheer), a harmadik pedig a How to Lose the Presidency, ami valódi felvételekkel amerikai elnökjelöltek hibáit mutatja be viccesen.
  • Már elindult, de gondoltam, megemlítem, hogy február elején startol el az MTV International új Shore-dokurealityje, a Super Shore, amiben a spanyol Gandia Shore és a mexikói Acapulco Shore szereplőit hozzák össze.

Showrunner mester-tanítvány kapcsolatok, Vol. 2: David Chase és Terence Winter – írta Ingorion

2015. 06. 15. 19:30 - Írta: vendegblogger

9 comments | kategória: elmélkedés

Tíz hónap kihagyás után, ott próbálom folytatni, ahol legutóbb abbahagytam, nevezetesen újfent be szeretném mutatni egy sorozat írószobáját, illetve feltérképezni az azok fő(bb) alakjai közötti kapcsolatot.

Míg első írásom alanyaira, a “szubjektív lencsémhez” való ragaszkodás okán esett a választásom, ezúttal nem kisebb feladatot vállaltam magamra, minthogy visszakanyarodjak a mai értelemben vett, modern tévézés alapjaiig. Ha ennyiből (és a címből) nem lett volna világos, az HBO 1999-ben elstartolt gyöngyszeméről, a The Sopranos-ról, azaz a Maffiózókról beszélek.

Bár szeretem magam „sorozattörténelem-buzinak” vallani, valószínűleg nincs így ezzel mindenki, ezért mielőtt a konkrétumokra térnék, szeretnék néhány bekezdést arra szánni, hogy rávilágítsak, miért is számított olyan nagy dolognak, mikor tizenhat évvel ezelőtt, egy pocakos, kopaszodó, olasz származású fickó belépett Dr. Melfi irodájába.

Tudni való, hogy a televízió, mint médium sokáig – egyesek által még ma is – a mozi lesajnált kistestvéreként volt ismert. Egyedülálló ötletekkel, emlékezetes alakításokkal, pazar kivitelezéssel, csak a nagyvásznon találkozhatott a nagyérdemű, s bár akadtak kivételek – példának okáért a mára már kultikus státuszba lépő Twin Peaks -, a tévé inkább az agyatlan szórakozásra, heti egy órás agykikapcsolásra vágyók Mekkája volt.

A network tévék biztonsági játékra való törekvése egyszerűen nem engedte érvényesülni az alkotókat (ez a tendencia még napjainkban is megfigyelhető), a kábeles programok pedig még nem mentek rá a saját tartalmak gyártására. És akkor jött a televíziózást ironikus módon megvető David Chase, hogy kis túlzással mindent megváltoztasson.

Magasról tett a sorozatozás addigi szabályrendszerére, fogta és nemes egyszerűséggel megreformálta azt, ahogy eddig a karakterekről, történetmesélésről gondoltunk. A The Sopranos nemcsak ezért bizonyult hatalmas dobásnak, hanem mert életet lehelt az évek alatt lassan megfáradt maffiatörténetekbe. Úgy tűnt, a témában már mindent letettek az asztalra, Chase azonban csavart egy (nem is olyan) nagyot a jól ismert premisszán: Tony Soprano, a New Jersey-maffia egyik fejese pszichiáterhez jár.

Chase hosszú éveket töltött olyan sorozatok írószobájában, mint a The Rockford Files vagy éppen a Kolchak: The Night Stalker, azonban Kubrick és Scorsese nagy csodálójaként, mindig is filmes karrierről álmodozott. Végül ügynöke beszélte rá, hogy hosszú ideje dédelgetett ötletét, a hagyományos értelemben vett hollywood-i körök helyett, inkább egy csatornának terjessze ki. Valamilyen csoda folytán Chase rábólintott, így kezdődtek meg a Fox-szal való nem túl gyümölcsöző tárgyalásai.

When I wrote the pilot script for Fox, I had a feeling that this whole thing wasn’t going to happen. I knew what network television is like, and this didn’t have that feeling. Sure enough, they passed.

Mint ahogy a fenti idézetből is világosan látszik, nem voltak illúziói azzal kapcsolatban, hogy országos csatorna arculatába illeszthető lenne Tony története, abba pedig nem ment bele, hogy főhőséből beépített FBI ügynököt kreáljanak, ezért menedzsere unszolására, az HBO elé járult a széria alapvetésével.

Az akkori alelnök, Richard Plepler szerencsére azon nyomban ráharapott a dologra, ezzel pedig megkezdődött a szereplőválogatás, rengeteg más hasonló témájú alkotásból sikerült szerezniük arcokat (legtöbbjük a Nagymenőkben/Goodfellas-ban fordult meg), 97-ben leforgatták a pilotot, rá két évre pedig is bemutatásra került az első évad, és a The Sopranos megindult televízió arculatot formáló, díjözönnel megáldott útján, amit nyolc évbe tellett végigjárnia.

Itt érkeztünk el a posztom egyik lényegi kérdéséhez: vajon milyen metódusok szerint alkotott a tévézés egykori úttörője? A tovább mögött ezzel folytatom. Tovább…

Ascension: vége a “minisorozatnak”

2014. 12. 19. 22:05 - Írta: human

41 comments | kategória: kritika

Minisorozat my a**? Előre szólok mindenkinek, hogy bár tényleg sci-fi az Ascension, de sokkal másabb, mint azt előre sejtettük, na és vége sincs. Vagyis van, csak az nem lezárás vagy befejezés, maximum felvezetés néhány cliffhangerrel. Hogy lesz-e folytatás, berendelik-e a 2. évadot, nem tudni. A nézettség nem túl jó, de nem is szörnyű, bármi előfordulhat.

A pilotról itt írtam, akadtak benne meglepetések, de aki épphogy bele akar nézni, az inkább tegye meg gyorsan mindenfajta komolyabb olvasgatás nélkül. Aki már látta, azzal eldumálunk a sorozatról egy kicsit., mert igencsak van miről.

Spoilerek és kommentek a folytatásban.

Tovább…

Pilot-mustra: Matador – 1×01

2014. 07. 20. 18:20 - Írta: winnie

6 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Robert Rodriguez nemrég indult tévécsatornája, az El Rey elsőre nagyot húzott, ugyanis a From Dusk Till Dawn: The Series meglepően jóra sikerült. Így mindenképp voltak bizonyos elvárásaim, amikor elindítottam a Matador-t. Főleg, hogy ennek a pilotját is Rodriguez rendezte.

Ööö, mit is láttam most? A focis-kémes Matador kezdése meglepően idióta volt, de nem a jó értelemben véve. Látszik rajta, hogy tipikus nyári sorozat lehetne belőle, kellemes, olykor brutális popcorn akció, amiben talán valamiféle humor is jelen van, a végeredmény mégis meglepően komolykodó lett, ráadásul a vicces túlzásai ellenére is kifejezetten érdektelen.

MATADOR – 1×01 – 3/10

A “lehet, hogy jó móka lesz”-jelmondat jegyében azért még kap esélyt tőlem a sorozat, de ahhoz túl kell lépni ezen a Rodriguez-féle béna, de mégsem viccesen béna megoldásokkal teli rendezői stíluson. Szeretem Rodriguez sok filmjét (a The Faculty isten, a Machete remek, a Planet Terror kötelező, az El Mariachi és a Desperado alap), van, amikor működik is ez a megközelítés, ő a gagyizást is remekül eladja olykor, de ebben a pilotban szinte minden próbálkozása halk pukkanás kíséretében szállt el a levegőbe.

A történet egy beépített drogellenes ügynökről szól, Tony Bravo-ról, akit egy másik ügynökség is beszervez (azért, mert rohadt gyorsan fut!), hogy elkapjon egy kvázi keresztapát, amihez be kell épülnie annak Los Angeles-i focicsapatába. Szóval irány a próbajáték, és utána kapunk is valami jelzésértékű problémát + megoldást – talán ezért sem jött be annyira a pilot, mert nem volt benne “ügy”, a hangsúly a focizáson volt.

Mexikói gyökerek ide vagy oda, a Matador is beleesik a tipikus amerikai filmes focis hibákba – bár látszik, hogy törekedtek a készítők, mégis egyszerűen röhejes látni a focizós jeleneteket annak, aki kicsit is ért a sportághoz. Nyilván nem ezért húzom le, erre számítunk, benne van, de kezdve a focis felkészítéstől a próbajátékra egészen a próbajátékig rém életszerűtlen volt minden. Az pedig külön gáz volt, ahogy a próbajáték során egy random labdavesztést a pálya szélén a világ összeomlásaként éltek meg a főhőst beszervezni próbálok (“Kész, buktuk a küldetést”), míg egy jó cselt úgy mintha azonnal szerződést kapott volna.

Persze a focis aspektushoz azt mindenképp jegyezzük meg, például az A.S. Roma elnöke is feltűnik a sorozatban, hogy Totti, illetve Gervinho leigazolásának lehetőségére reagáljon. (A Keresztapa próbálja őket megszerezni az L.A. Riot-ba.) Illetve a felkészítést is igazi focista végzi, bár meglep, hogy nem tudtak szerezni egy valódi olimpiai bajnokot vagy Beckham-et. És azon most fenn sem akadok, hogy nő volt az illető – nincs semmi gondom a női focival, de ha ilyen fontos valakinek egy délután megtanulnia focizni, akkor más megoldást választottam volna.

Szóval a fentiek ellenére mégis azt mondom, hogy a sportos aspektus miatt egyeseknek mégis érdekes lehet a Matador, hiszen a(z európai) foci ennyire insider kezelését még nem nagyon láthattuk amerikai sorozatban. De ahhoz, hogy összességében nézhető legyen az egész, kőkeményen fel kéne turbózni az akciózást, a rosszfiúkat, vagy az erőszakos jeleneteket nem csak teljesen random módon, szinte hatás nélkül elszórni.

A forgatókönyvről vagy a dialógok ősbénaságáról direkt nem írok, nincs azzal baj, ha ennyire gázra veszik a párbeszédeket, még talán jól is áll ennek a stílusnak. A főszereplő meg elsőre elég fura, furán átlagos, de végülis szimpatikus.

Unom már, hogy sokadjára is azt írom le, hogy egy sorozatban van potenciál, csak éppen a pilot rohadtul nem aknázza ki. De egyszerűen nem tehetek mást. Persze előfordulhat, hogy én várok el olyasmit a Matador-tól, ami nem vág egybe az alkotói szándékkal, de nekem ez a téma csakis egy vicces-véres, ponyvás, béfilmes körítésben működne, ami az első perctől az utolsóig agyatlan és intenzíven szórakoztató.

Whodunnit? – 1×02: Fire Starter

2013. 07. 06. 14:50 - Írta: winnie

9 comments | kategória: kritika,reality

Na, valaki már tudja, ki a gyilkos? Persze, hogy nem, illetve… Szóval a WhoDunnit? című gyilkosos játéknak (premier kritika és szabályok itt) épp ez a legnagyobb “hibája”, hogy nem lehet kitalálni a végső megoldást. De ez nyilván nem is baj, nem is ez a cél, ráadásul nézőként a heti eseten, az előző részben kiesett játékos halálesetén lehet, sőt, azon érdemes agyalni. Meg figyelni, hogy miképpen terjeszkedik a paranoia a játékosok között.

Ez a különbség a Whodunnit? és a The Mole (Ki a Tégla? Szalma Lászlóval, rémlik még?) között. A The Mole-ban ugyanis a beépített ember szabotálhatja a küldetéseket, s bár valamilyen szinten itt is meg lehet ezt tenni, de igazából a Gyilkosnak ez nem érdeke, a rész végére úgy is kiderül a megoldás, nem változik a nyereményalap, mint a The Mole-ban. (Ja, egyébként pár napja indult el az ausztrál The Mole 6. szezonja, ha érdekel valakit.)

Ez a bizonyítékok alapján történő “kitalálhatatlanság” érthető, hiszen a nem szabad megadni a lehetőséget, hogy valaki egyértelmű tettesnek tűnjön a nézők számára és ez rontson a szórakozáson. A “Ki a gyilkos?”-aspektusnak a legérdekesebb része egyébként a gyilkos viselkedésének megfigyelése lenne, hiszen ő az, akinek színészkednie kell, ő az, aki a kamerába történő interjúit is csak előadja – talán ezek alapján valamire rá lehet jönni, de a poén az lehet, ha a finálé után visszanézzük, hogy miképpen próbálkozott.

Szóval tippre, ha valaki gyanakszik, akkor csak a játékosok viselkedésére alapozhat. Igazából magáról a részről nem nagyon tudok mit írni. Hasonló volt, mint az előző, kicsit húzós volt a gyilkosság elkövetésének módja, voltak érdekes ötletek, de érthető módon le van egyszerűsítve minden és kissé mechanikus is, hiszen a cél az, hogy tartani lehessen a formátumot, miszerint a rész elején a játékosok három helyszínt vizsgálnak meg, utána pedig kapnak egy végrehajtandó feladatot, amit megoldva páran előnyből indulnak a rész vági teszt kitöltésén.

Természetesen ez utóbbi sem olyan, ami alapján tudni lehetne, hogy ki a gyilkos, hiszen aki a legjobban tippel, az lehet, hogy épp a gyilkos személyére nem hibázik rá. Azt azért érdekes látni már most, hogy melyik játékos merre húz, alakulgatnak ki a szövetségek, s részemről bármennyire is élvezem nézni a Whodunnit?-ot (hiányzott már egy ilyen játék!), továbbra sem érzek benne semmi kiemelkedőt. 6810.

Na, majd az 1×03. Talán. Hiszen tudjuk, hogy ki halt meg. Egy újabb fogalmatlan.

Alias: második évad

2010. 07. 08. 13:20 - Írta: human

27 comments | kategória: kritika,retró

Úgy tűnik, tényleg elkapott picit az Alias-láz, hiszen sok egyéb sorozat mellett muszáj volt a második évadot is megnéznem gyorsan. Az elsőről itt írtam. Egyelőre el sem tudom képzelni, hogy ezt hetiben nézni milyen rossz lehetett, de szerencsére nem is kell.

aliass

Kettős azért az évad, mert jó pár említett hibán javítottak simán, de közben meg kicsit szétesettebb lett a főszál. Tehát amik jobban tetszettek a második felvonásban:

  • Sydney öl. Nem erőltetik mindenhova a bunyót, hanem néha bizony lelő embereket, ahogy az ember egy CIA kémtől várja. Legalábbis sorozatban. Ilyen szempontból kicsit komorabb is lett.
  • Az SD6 ügyében durvábban előrelépnek az évad folyamán, nem tökölnek.
  • A zene jelentősen javult.

Sajnos negatívumok is akadnak. A legnagyobb, hogy WTF-ok gyengültek, ahogy a cliffhangerek is valahogy. Vagy csak hozzájuk szoktam? Az tény, hogy a Rambaldi-vonalon jó pár nagyléptékű cucc akadt, viszont amikor azt mondod, hogy “hű, ez már döfi” akkor mindig kiderül, hogy a sok apró mozaikból összerakott valami csak egy újabb mozaik a sokkal nagyobb képben. Konkrétan van egy reset az évad során, ami a következő évadra már nem ígér sok jót. Főleg, hogy a 4. kezdetére még emlékszem.

Véletlenül sem akarom elvenni az Alias érdemeit, baromira szórakoztató volt még ez is. Így már azt is értem, hogy a Heroes-ban miért örültek sokan egy bizonyos David Anders feltűnésének, hiszen itt nagyon laza a csávó, a legjobb szereplő lett villámgyorsan. Az a legjobb benne, hogy nem tököl, ha nehéz döntést kell hozni, egyszerűen cselekszik rögtön. Bár egy kicsit rajta is tudtak gyengíteni az utolsó részre, annyira parancskövetőnek írták.

Pontszámnál erősen gondolkoztam, hogy le kéne 7-re vinni, mégpedig egy bizonyos beépített ember miatt, de hagyjuk, szórakozásilag ez 8/10 lett végig. Nem mellesleg micsoda mellékszereplők akadtak már?

Bionic Woman – 1×01

2007. 09. 28. 11:48 - Írta: Joe-ker

21 comments | kategória: pilot-mustra

Na jó, lehet kövezni (lelki szemeim előtt látom, ahogy a junkie-olvasók humannal az élükön már kezdik is válogatni a formásabb darabokat), de ez nekem eléggé bejött. De először írom a negatívumokat, hogy túllegyünk rajta, aztán tudjam éltetni kicsit.

michelle_ryan_bionic_woman.jpg

Szerintem elég nagy hiba volt lecserélni Mae Whitmant, bár tény, hogy a hugicát végül alakító Lucy Hale jobban hasonlít a főszereplőre (hihetőbb a rokonság), de valahogy mégis kevésbé szimpatikus. Aztán a CGI-nél is kilógott a láb – ez esetben szó szerint, a futós részek baromi rosszul voltak megcsinálva, mintha valami forgólábú prérifarkas-jelenetet másoltak volna le… Harmadrészt pedig az írógárdával kellene valamit kezdeni, mert a párbeszédek néhol nagyon suták voltak, sajnos.

Akkor mégis miért nem húzom le? Mert ezzel együtt is szórakoztató volt számomra, és így másodszorra nézve sem volt annyira unalmas, mint mondjuk egy Prison Break elsőre… A történet ugye adott, egy pincérnőt telepakolnak mindenféle szirszarral, aminek következtében ő lesz a bionikus nő (tükrözés rúlz, ugye), és tud gyorsan ugrani, nagyot futni, a sötétben is hall meg ilyenek. Ja és úgy lát, mint a terminátor, hogy ki ne felejtsem. Milyen állat lenne már, ha nekem is lenne egy beépített OS-em a szememben (ha lehet választani, Mac-et kérnék)? De vissza a kitérőből.

Hogy legyen konfliktus, van egy másik bionikus is, de ő inkább kattant, mint nem, szóval majd biztos fognak sokat harcolni egymással, vagy ilyesmi. Én szivesen venném, humannal ellentétben nekem bejöttek a verekedések, és még a tévés mellékízt sem éreztem rajta (csak az a trendi kamerarángatás ne lenne). A szereplőkről is pozitívan kell nyilatkoznom, hiszen egyrészt Michelle Ryan igenis eyecandy (pedig ritkán mondok ilyet angolokra), másrészt pedig olyan arcokat szedtek még össze mellé, mint Mark Sheppard, Will Yun Lee vagy Miguel Ferrer, Katee Sackhoffról már nem is beszélve (igen, nekem Starbuck-ként is működik).

Nekem amúgy mindig is bejöttek az ilyen “erős csajok lenyomják az ellent” dolgok (kezdve a Buffytól, ugye. Ezért is vártam a PKJ-t, de ott csalódás ért, sajnos), szóval már eleve előnnyel indult a sorozat, és ugyan sajnálom, hogy a FNL látja kárát egyelőre (bizonyos szempontból, ugye), de attól még nem kiáltok egyből cancelért. Az olyan csúnya dolog, nem?