login |

Search Results for ‘Seherezádé’

Muhtesem yüzyil / Magnificent Century (Szulejmán) – írta Alex

2019. 01. 27. 15:50 - Írta: vendegblogger

8 comments | kategória: Európa is létezik,kritika

Miután Magyarországra berobbantak a török telenovellák, illetve tévésorozatok (ld. Ezel vagy épp a Szulejmán címszereplőjének másik sorozata, a Seherezádé), 2013. januárjában az RTL Klub elhozta az első kosztümös, történelmi ihletésű szériát is, mely elég sokáig sikere vitte a szerda estéket a tévében. A 4 évadot megért széria legtöbb eredeti epizódja 2-2,5 órás volt, amik itthon szét- és megvágva, 12-es karikás verzióban láthattunk – így lett a 139 epizódból álló darab itthon 305 részes.

2018. december 12-én viszont elértünk az út végére – már persze azok, akik időközben nem nézték végig a sorozatot a neten, feliratos formában.

Még egyszer aláhúznám, hogy a sorozat történelmi _ihletésű_. Sokan ugyanis felróják a készítőknek hogy bizonyos történelmi események nem úgy történtek meg, mint ahogy azt a sorozatban bemutatták.

A széria elsődlegesen Szulejmán magánéletére koncentrál. Bemutatja a Topkapi és más paloták bensőséges világát, az uralkodó család fényűző és hatalommal teli életét, ugyanígy a szolgálók, katonák és a közemberek kiszolgáltatottságát, vagy nem egy esetben a hűségét, esetleg árulását.

A legfőbb történelmi események nyilván oszmán szempontból kerültek bemutatásra, voltunk hadjáraton, küldetésen, tengeri ütközetben is. Mondanom sem kell, hogy a műfajnak megfelelően a Szulejmán bővelkedik intrikákban is. Főleg a háremhölgyek, a szolgálók és az úgynevezett szultánák szolgáltatják nekünk az izgalmat.

A történet természetesen leginkább Szulejmánról szól, azonban az uralkodóhoz hozzátartozik a családja. A tovább mögött évadonként végigmennék azon, hogy mit is láthattunk.
Tovább…

Hírvasárnap – Scare PewDiePie 2. évad!

2016. 06. 26. 09:02 - Írta: winnie

11 comments | kategória: hírek

  • Tegnapi magyar premier: Any Given Wednesday with Bill Simmons 1. évad (HBO GO)
  • Premier: Bizaardvark S1 + Finálé: Wynonna Earp S1 (vendégblogger?), Say Yes To The Dress S14, Livin’ Lozada S1
  • (A CBS szombaton is leadja az American Gothic premierjét, mintha az bármit is segítene.)
  • A Curb Your Enthusiasm 9. évadjára minden korábbi szereplő vissza fog térni.
  • Ha valakiben az ellenkezője merült volna fel: az HBO közölte, hogy a Brexit nem fogja pénzügyileg érinteni a Game of Thrones forgatását. Más sorozatot esetleg érinthet, de a GoT elvileg megússza.
  • És, ha már Game of Thrones: kommentben is volt szó a csata történelmi hitelességéről. Erről beszél ebben az interjúban BryndenBFish, aki a blogján a könyvek, illetve a sorozat hadászati aspektusáról szokott írni.
  • Az NCIS 14. és esetleges 15. évadjára is maradni fog Pauley Perrette, David McCallum, Sean Murray és Rocky Carroll, miután aláírták szerződéshosszabbításukat.
  • Pár kérdést megválaszoltak a The Flash 3. évad kapcsán: Tom Cavanagh továbbra is állandó szereplő marad, illetve Violett Beane (Jesse) is vissza fog térni, gondolom, visszatérő kapacitásban.
  • William Fichtner-t (Adam) kiemelték állandó szereplőnek a Mom 4. évadjára.
  • Megvan az SS-GB szereplőgárdája (az alternatív történelmes, “nácik London-ban” drámáról bővebben itt): Sam Riley, Kate Bosworth. Jason Flemyng, James Cosmo, Aneurin Barnard, Maeve Dermody, Rainer Bock, Lars Eidinger
  • Sorozatterv: ReincarNATE – csatorna nélkül, készítő: James Cooper (pilot), David Hayter (showrunner) – Michael Moreci képregénye alapján. Egy nem túl szerencsés magánnyomozóról, akit miután fejbe lőnek, azon kapja magát, hogy korábbi életeinek személyiségeivel tud kommunikálni, például egy vadnyugati seriffel, illetve egy 60-as évekbeli bérgyilkosnővel. A segítségükkel szál szembe az alvilággal.
  • Orange Is The New Black-es interjúk: Samira Wiley + még egy (Poussey), Blair Brown + még egy (Judy King), Kimiko Glenn (Soso – Orange Is The New Black), Danielle Brooks + még egy (Taystee),
  • Nemcsak Mr. Hyde fog szerepelni a Once Upon a Time 6. évadjában, hanem Szinbád és Seherezádé is.
  • A Showtime-os Roadies-ban minden rész egy-egy városban tartott koncertet fog lefedni. És az is kiderült, hogy a főszereplő együttes nem fog zenélni benne – ezt human hiányolta a kritikájában.
  • A YouTube Red berendelte a Scare PewDiePie 2. évadját. És a Foursome 2. évadját is.
  • A The Mindy Project 5. évad 10.04-én kezd majd a Hulu-n. A Hugh Laurie-féle Chance pedig 10.19-én. További dátumok: október – Freakish, 12.07 – Shut Eye
  • A Colleen Ballinger-féle Haters Back Off premierje 10.14-én lesz a Netflix-en.
  • A készítők és a színészek beszélnek a legutóbbi Outlander-részről. Itt pedig Caitriona Balfe (Claire) mond ezt-azt. Itt is.
  • Interjú: Cameron Crowe + még egy (a Roadies készítője), Frankie J. Alvarez, Jonathan Groff, Murray Bartlett (Patrick, Augustín, Dom – Looking), J.J. Abrams és Bridget Carpenter (a 11.22.63 producere és készítője), Will Forte és Kristen Schaal (Tandy és Carol – The Last Man on Earth), Allison Grodner és Rich Meehan (a Big Brother US showrunnerjei),
  • Állandó szerep: James Earl – Scream Queens S2
  • Vendégszerep: Joss Whedon, Cedric The Entertainer – Another Period, David Walton – Masters of Sex (visszatérő), Maya Rudolph – Documentary Now!, Kristen Gutoskie – The Vampire Diaries (visszatérő), Max Brown – Beauty and The Beast,
  • A Survivor S32-ből Debbie vendégszerepelni fog a The Bold and The Beautiful című szappanoperában – képek. (És akkor ez egy újabb foglalkozás.)
  • Az Audience Network berendelte az Undeniable With Joe Buck 3. évadját.
  • A Seeso berendelte The UCB Show 2. évadját.
  • Új sorozat: The 5th Quarter – Go90, 12 rész, készítő: Michael D. Ratner (showrunner) és Matthew Hirschhorn áldoku stílusú sportkomédia a sport világának legnagyszerűbb és egyben kamu történeteinek krónikája. Többek között vendégszereplők: Blake Griffin, Paul George, Chandler Parsons, Shawne Merriman, Jerry O’Connell, Mark Cuban, Ahmad Rashad, Chris Parnell.
  • Új sorozat: Four In The Morning – CBC, 8 rész, komédia, kanadai, készítő: , 4 huszonéves barátról, akik próbálnak utat törni maguknak az életben hajnal négy órakor, ebben a kiszámíthatatlan, érzelmes és némiképp kísérteties időpontban. Eközben pedig olyan témák kerülnek elő, mint élet, halál, szerelem, szakítás, barátság, árulás, stb.

Emlékeztető: Való Világ 5-finálé

2012. 02. 26. 19:57 - Írta: winnie

60 comments | kategória: ajánló,reality

Ma. RTL Klub. 20.00. Való Világ – 5×189 – A Finálé (elvileg 23:55-ig)

A nem nézők most bírják ki, hogy nem írják be a szokásos dolgokat, hátha  nézők vagy a beugrók kibeszélnének valamit. Én például arra vagyok kíváncsi, hogy meg fogja-e erőltetni kreatív szempontból magát az RTL Klub, vagy tudják, hogy a műsor akkor is eladja magát, ha a főszerkesztő kisfia írja a műsormenetet. Majd meséljetek.

A lényeg: Attila, Csaba vagy Seherezádé? Múltkor azért voltak játékosok, akiket fejről ismertem, mostanság a tévén kábé csak Minimax megy, így pár netes híren kívül fogalmam sincs a játékosokról, így azt sem tudom, hogy van-e akkora esélyes, mint a 4. évadban Alekosz. (Esélyes, smesélyes, szóval a top3 között vannak-e a nézőkből szélsőséges érzelmeket kiváltó, papírformának tűnő versenyző, aki protest szavazatokkal, simán elszállhat.) Mik az esélyek, ki érdemelné meg, volt-e nagy spíler, voltak-e szövetségek, kinek a győzelme lenne a világ nyolcadik csodája, vagy csak mindenki lazázott és csak így alakult a vége?

Ahogy nézem, Csaba rögtön az első alkalommal jelölt volt, ergó nem volt odabent kedvenc, Seherezádé egy alkalommal volt jelölt, s Attila jól lavírozva az utolsó adásokban lett csak jelölt (kétszer), a héten a másik jelöletlen, Fecó ellen, akit el is vert. Ennyi alapján, fogalmam sincs, hogy ki esélyes, de remélem kommentekből képbe kerülök.

RTL-nyár

2011. 07. 06. 19:30 - Írta: Desmond Wallace

28 comments | kategória: magyar hírek

Július 18-tól nyári üzemmódra vált az RTL Klub. A múlt heti sajtóközlemény még itt-ott eléggé ködösen fogalmazott, de azóta már konkrétumok is kiderültek az új műsorstruktúráról.  Ennek egyik lényeges elem az, hogy este 7-re kerül a Híradó. Ezt eddig tudtuk, hiszen ezt már jó előre beharangozták Kolosiék. Mert minden magyar strandol, senki nem dolgozik.

A nézettségek szempontjából mindenképpen érdekes lesz ez a húzás, de a blog látogatóit sokkal jobban érdeklik a sorozatok, szóval erről elég is lesz ennyi. A Híradó előtt lesz még Remington Steel ismétlés (az 1×01-től), valamint az Ezel 2. évadja is, ami a jó kezdés után folyamatosan kikap a Seherezádétól.

A Híradó után természetesen a Fókusz jön, majd keddet kivéve minden hétköznap este filmet ad az RTL. Ez azt jelenti, hogy nyári szünetre vonul a Dr. Csont és a CSI: A helyszínelők. Az este 10 utáni sorozatok viszont maradnak, ld. hétfő este a Hazudj, ha tudsz! (22:10-től) és péntek este a Vámpírnaplók (22:10-től).

A legérdekesebb azonban a kedd este lesz, mivel július 19-től jön A mentalista 3. évadja. Ettől a naptól kezdve így fog kinézni az RTL kedd estéje:

20:20 Castle S2
21:20 A mentalista S3
22:20 Döglött akták S5

A mentalista rajongói tehát örülhetnek, visszatér az RTL legnézettebb sorozata – más kérdés, hogy a jelenlegi legnézettebb sorozat, azaz a Castle helyére kerül, ami így bukja előkelő címét. Korábban egyébként úgy volt, hogy csak ősszel jön a 3. évad, de közben meggondolta magát a csatorna, és a kevésbé fontos nyári pangásban indítja el A mentalista 3. évadját. De akkor mi lesz párban majd a Grace klinikával?

Previous Posts