login |

Author Archive

Legacies: folytatódott a 2. évad – írta Zsu

2020. 01. 23. 18:50 - Írta: vendegblogger

7 comments | kategória: kritika

Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a sorozat eddigi legrosszabb része volt a második évad első epizódja. Jobb mindannyiunknak, ha úgy teszünk, mintha meg sem történt volna. A 2×02 inkább szólt az évad beindításáról, az alaphelyzet újragondolásáról, új szereplők bemutatásáról, mintsem az első évad ismételgetéséről.

Meg kell követnem magam, ugyanis az évad semmivel sem rosszabb, mint az első volt. Ugyanaz a guilty pleasure érzés fog el, ha nézem, ezért a tovább mögött kicsit spoileresen beszélek az évad első feléről, majd a folytatásáról. Tovább…

Anne with an E: a 3. évad – írta vighmarag

2020. 01. 22. 17:20 - Írta: vendegblogger

4 comments | kategória: Kanada odavág,kritika

2017 indult útjára az egykori Breaking Bad-es Moira Walley-Beckett készítésében a legújabb Anna-feldolgozás, az Anne, E-vel a végén! a CBC és a Netflix koprodukciójában. A sorozat vegyes fogadtatásban részesült, voltak, akik piedesztálra emelték az írógárdát az újító szándék okán, míg mások Lucy Maud Montgomery művének meggyalázását kiáltottak.

A kanadai szériának ennek ellenére hatalmas rajongótábora épült ki, a a második évad már rögtön a Netflixen debütált. A harmadik szezon viszont szeptemberi premiert kapott a CBC-n, a streaming-szolgáltatóra viszont csak január 3-án került fel. (Ez pedig talán előre vetítette azt a kisebb kálváriát, mely végül a sorozat végéhez vezetett)

A tovább mögött folytatom spoileresen.

Tovább…

The Brokenwood Mysteries – írta speranza

2020. 01. 19. 21:46 - Írta: vendegblogger

1 comment | kategória: Ausztrália megmutatja,kritika

Ki szereti a feelgood krimi sorozatokat? Az olyanokat, amilben történik egy-két gyilkosság, amit kellemes zenei aláfestés közepette, szép helyszíneken felderít egy szimpatikus nyomozócsapat, miközben remekül szórakozunk és utána azzal a kellemes érzéssel állunk fel a fotelból, hogy feldobta a napunkat?

Nos, a nemrég a hatodik évadjához érkezett The Brokenwood Mysteries, azaz a Brokenwood titkai ilyen.

Első ránézésre hagyományos, epizodikus nyomozós sorozatnak látszik, és tulajdonképpen az is, de mégis kiemelkedik a kínálatból. Kommentekben többször is megemlítettem már, hogy a Brokenwood titkai a Kisvárosi gyilkosságok, azaz a Midsomer Murders új-zélandi megfelelője, csak bohémabb, viccesebb kiadásban. Félreértés ne essék, nem paródiáról van szó, hanem könnyedén szórakoztató dráma sorozatról, amit részben a csavaros gyilkosságok megoldása, de leginkább a hangulat, meg a kissé zizzent karakterek adnak el.

A humort néha csak a háttérben elhelyezett egy – két tárgy szolgáltatja, máskor a tanúk, vagy a gyanúsítottak külleme és jelleme, de a legtöbb esetben a helyzet szüli az iróniát. Nem harsány módon és nem minden áron, hanem csak szolid eszközökkel igyekeznek elérni, hogy közben jókedvünk legyen.

Az ügyek megoldása során pedig ügyes módon információkat csöpögtetnek az országról is. Így tudtam meg például, hogy milyen állat a katipo, mitől olyan értékes a manuka méz, vagy hogy mi a szösz az a tutin, és amolyan brokenwoodi módra annak is emléket állítottak benne, hogy Új-Zélandon forgatták A Gyűrűk Ura-trilógiát. A soundtrack előadói is hazai hírességek, a két legismertebb közülük Tami Neilson és Delaney Davidson.

Az első évad elég sablonosan kezdődik: Brokenwoodba egy haláleset kivizsgálására új detektív felügyelő érkezik a négyszeresen elvált Mike Shepherd (Neill Rea) személyében. Az együttműködése a brokenwoodi rendőrséggel ideiglenesnek indul, de Mike a pilot végére úgy dönt, hogy marad, és itt kezd új életet.

A munkához két fős kis csapatot kap maga mellé, amelynek egyik tagja a szingli Kristin Sims (Fern Sutherland), a másik pedig a vörös hajú Sam Breen nyomozó (Nic Sampson). A csapattal rendszerint együttműködik az orosz származású törvényszéki patológus, Gina Kadinsky (Cristina Serban Ionda) is.

Ők tekinthetők a főbb szereplőknek, bár túl sok időt nem vesztegetnek el a bemutatásukra, inkább munka közben ismerjük meg fokozatosan őket. Rajtuk kívül van még valaki – a kiterjedt rokonsággal rendelkező szomszéd, Jared Morehu (Pana Hema Taylor) – aki idővel amolyan barát-féleség szerepét tölti be Shepherd felügyelő életében. (Ha valaki ismerősnek találja őt, nem téved. Itthon a Spartacus-sorozat egyik gladiátoraként láthattuk már korábban.)

Hogy ez nem hangzik túl érdekfeszítően? Elismerem, de a megvalósítás mégis magával ragadó. Mike az empátiájával, a sajátos módszereivel, öreg autójával és country zenével teli magnókazettáival új színt visz a nyomozásokba, a laza hozzáállása pedig hatással van a két, kissé merevebb gondolkodású beosztottjára és Ginára is.

Különös módon a karakterizálás rajta kívül inkább a mellékszereplőket érinti, akiknek nagy része állandó – lévén, hogy itt valóban egyetlen kisvárosban játszódnak az események – csak a szerepkörük változik epizódról epizódra. Aki az egyikben tanú volt, azt egy következőben esetleg sértettként, vagy elkövetőként látjuk viszont.

Közülük az idős Mrs. Marlowe (Elizabeth McRae) az egyik telitalálat, ő a város élő emlékezete. Egykor nővér volt, mindenkit ismer és minden fontos eseményről tud, ami csak említésre méltó. A másik Frodo, a helyi lúzer (Karl Willetts), aki afféle örökös szemtanú, mert valahogy mindig épp ott szerencsétlenkedik, ahol megölnek valakit.

Ami a leginkább rokonszenvessé tette a szememben ezt a sorozatot, az a mód, ahogyan Mike a munkája ellenére egyfajta elnéző toleranciával viseltetik mások furcsaságai, rigolyái, betegségei iránt. Ennek egyik legszebb példája a demens gyanúsítottak kihallgatása a negyedik évadban, amit úgy tudtak humorosan tálalni, hogy közben se a betegekből, se a betegségből nem csináltak viccet, egyszerűen csak magát a szituációt tették megmosolyogtatóvá az idős színészek bravúros alakításának köszönhetően.

A hat évad soknak tűnhet ugyan, de a szezonok elég rövidek – mindössze négy részesek – amiért valamelyest kárpótolnak bennünket a film hosszúságú epizódokkal – ráadásul a magyar sugárzás teljesen szinte van a kintivel.

A legnagyszerűbb a sorozatban pedig az, hogy bármikor, bármelyik évadba bekapcsolódhatunk, mert így is érthető, és nem fogjuk úgy érezni, hogy kimaradtunk valamiből. Minden krimi iránt rajongónak melegen ajánlom ezt az unikális darabot.

Az anime is sorozat: Kimetsu no Yaiba – írta Csilla

2020. 01. 19. 15:50 - Írta: vendegblogger

6 comments | kategória: anime,kritika

A hétköznapi mókuskerék alkotóelemei mellett, körültekintően igyekszem bánni a szabadidőm begubódzós kihasználtságával. Ebből kifolyólag kizárólag olyan újonc sorozatok követésére vetekszem, amelyeket nemzetközileg is elismerő kritikákkal illetnek, illetve olyan műfajokat képviselnek, amelyek alapvetően dukálnak az ízlésemnek.

Ettől az animétől kezdetben nem dobtam hátast, viszont türelmes izgatottsággal haladtam előre, tudván, számos médium újságírói, szakértői, de a kultuszt kedvelők is egyenesen a 2019-es év legjobb anime szériájának titulálják.

A túlzó jelzővel nem értek egyet, az én szemszögemből aranyérmet nem érdemelt ki, de kétségtelenül dobogós helyre került a sorozat. A komor atmoszféra magával rántott, amelynek következében egy hét alatt ledaráltam az első szezont.

A legkiemelkedőbb tulajdonsága talán, hogy a rétegezetten felépített plot-ot a készítők kifogástalan dinamikával görgetik tovább. A Kimetsu no Yaiba szerzője, Koyoharu Gotouge avatott világépítő készséggel rendelkezik. Remekül mutatja be a fantáziált valóságon alapuló, leplezett Japán birodalmat és korszakot, amelyben emberek naponta szenvednek kínhalált démonok által.

Tanjiro Kamado családjával szintén egy vérszomjas lény végez. A kiindulóponti csavar elsőként idegennek, szürreálisnak hat, végül a mögöttes tartalmak és a közbenső mesterkélések árnyalják a képet. Tanjiro egyik húga, Nezuko ugyanis démonná avanzsálódik, de a fiú nem tesz le az édestestvéréről, helyette útnak indul a társaságában, hogy megoldást szerezzen a visszafordíthatatlannak látszó állapotára.

Kifejezetten eszményi Tanjiro indíttatása: elszántságát nem elsősorban a bosszú táplálja, hanem az eltökéltsége, hogy Nezuko-t megszabadítsa az átoktól. A páros összetartása különösen alakul, hiszen a vér szerinti megszűnt, azonban érzelmileg felizzított családi kötelék hatására, racionális együttműködés alakul ki egy ember és egy démon között.

Külön értékelem, hogy a főhős karaktere kinő az anime sorozatokban bejáratott hedonisták maszlagjából. Nem egy üres, bigott, maszkulin típust képvisel. Tanjiro lágyszívű, nyugodt, ugyanakkor eszes, stabil igazságérzettel rendelkezik. Folyamatosan inspirálja a körülötte cselekvő társait.

Mitöbb, kivételes szenzibilitással áll hozzá a csaták befejezéséhez: hiába a végletekig gyűlölnie kellene a démonfajt, és gyarlóan viseltetni feléjük, ehelyett nemcsak az érintett húgával szemben, hanem az ellenük fellépő, elvetemült bestiák iránt is képes szinte ösztönösen empátiát tanúsítani – a széttiport, mélyen eltemetett, emberi érzelmeik függvényében.

A sorozatban minden egyes szereplő elsajátít egy különleges technikát. Ötletes és lehengerlő képességeket dolgozott ki az író, mind a harcosok, mind az ellenségek számára. Felettébb izgalmas volt látni, miként fejleszti fel azokat újszerű, az egyedi múltak és jelenek ötvözetét megspékelő, nagy horderejű elemekkel. A harcok helyszínei hihetetlenül innovatívak, cidriztetőek és egyben furfangosak, mindemellett korántsem stabilizálják a nézők vérmérsékletét.

A Tanjiro küldetéséhez csatlakozó, Zenitsu Agatsuma, a menekülést prioritásként érvényesítő, ám a megfelelő pillanatokban pártfordulásokat okozó militáns, és a hiperaktív, megfelelési kényszerrel megáldott Inosuke Hashibi kiszínezik a sorozat légkörét. Eleinte nehezemre esett a két – minden lében két kanál – fiúval megbarátkozni, de az idő múlásával a maguk módján, meglehetősen egyediekké, szórakoztatóakká, és szerepérdem vonatkozásban, frappánsan kibontottakká váltak.

Említésre méltó az animáció és a zenék működése. Egyértelműen kifogásolhatatlanok. Az anime dúskál a horrorisztikus és misztikumos jellegzetességekben, kegyetlen harcokban, érzelmileg megterhelő sorsokban, amelyeket számos fordulat old fel. Piszkosul sötét, rejtelmes, kiszámíthatatlan produkció.

Nálam csak azért nem szolgált rá serlegre a Kimetsu no Yaiba, mert az első felvonásban fikarcnyi válaszokat kaptunk csak a fő kérdésekre, ugyanakkor, szerencsére nem lett átlépve az a bizonyos határ, amely után csak felhalmozódnának a végtelenségig a talányok, a megoldások pedig tartaléklángra kerülnének.

Mindez azonban korántsem a rendezés vagy az epizódok számának a visszássága, hiszen az adaptált manga javában fut, és amennyiben a siker töretlen lesz, úgy még két-három évig gyaníthatóan nem zárul le a démonvadászok rendkívül hajmeresztő és olykor válságos kalandja. Ha pontoznom kell, akkor mindent összevetve, az „év animéje” 9/10-est érdemel nálam. 

For All Mankind: vége az 1. évadnak – írta Ace

2020. 01. 17. 21:30 - Írta: vendegblogger

25 comments | kategória: kritika

No one’s ever been here before.

Alternatív történelmi sorozatokkal nem vagyunk elárasztva (szerencsére egyre több érkezik), de amúgy is kicsit nehéz jellemezni a For All Mankind-ot, mert a kizökkent történelem mellett azért bőven van benne dráma és bizony nem kevés sci-fi is.

Ahogy human is írta a pilotnál, már az alap felvetés is nagyon érdekes: mi történt volna, ha az oroszok szállnak le először a Holdra, és ezzel megnyerik az évtizedes űrversenyt? Ráadásul ezzel még csak indít az AppleTv+ sorozata, ahol a pénzt nem sajnálva, valami nagyon minőségit készíthetett Ronald D. Moore, akinek az újkori Battlestar Galactica-t, vagy az Outlandert is köszönhetjük.

Szóval hogyan is lehetne még érdekesebb a dolog? Amerika elvesztette az űrversenyt, de mi van ha ezzel nincs vége, és nem úgy történik, mint a valóságban az oroszoknál, hanem tovább folytatódik a versengés? Továbbra is eredményeket várnak a NASA-tól, és az űrhajósok még inkább meg akarják mutatni, hogy mit is tudnak.

Ezeket a dolgokat nagyon jól és mélyen próbálja bemutatni a For All Mankind,ahogy nő a nyomás nem csak az asztronautákon, de a NASA-nál is “hullnak a fejek”, majd az írók ismét meglepnek minket, és úgy gondolják, kiosztanak még néhány pofont a karaktereknek. Hogy aztán persze sikerek is jussanak nekik bőven. Közben az oroszok is tovább ütik a vasat, hiszen ők vannak előnyben.

Megmondom őszintén, engem sokszor untatni szokott a fapados, hatásvadász családi drámázás, azonban itt elég erősre és érdekesre tudták írni, ráadásul a színészek is nagyon jól asszisztálnak mindehhez.

Joel Kinnaman megteszi ami tőle telik, de a melléje felsorakozott kollégák talán még jobban. Gondolok itt a veterán Sonya Walgerre, és az általa életre keltett Molly Cobb-ra, vagy Colm Feore-re. És szerencsére majdnem minden fiatalabb szereplő kapott egy ilyen rutinosabb rókát is, egyszóval a szereplőgárdára nem igazán tudok panaszkodni.

Ahogy tovább gondolták az űrversenyt és lassan belefolyatják a dráma mellett a scifi vonalat, az engem nagyon megfogott. Akárki akármit mond, hihetetlen belegondolni, hogy micsoda fejlődésen ment át az űrkutatás, míg a nagyhatalmak közötti játszma hajtotta ezt a motort, és hova eljutott volna, ha nem fullad le idő előtt.

Ennek persze megvannak az árnyoldalai is, hiszen mellette folyt, folyik a hidegháború, ami meg nyilván tragikus dolgokkal jár. Sajnos a 60-as és 70-es évek amerikai politikájában nem vagyok otthon, de ha jól tudom, ebben is van jó pár eltérés a valóságtól, minden bizonnyal van olyan a neten, aki ezt már összegyűjtötte, akit érdekel biztos megtalálja.

A látvány és a fényképezés mindvégig pazar, nekem mondjuk egy picivel több akció beleférne, és az űrben fellépő problémákat is kicsit jobban kifejthetnék, esetleg a családi drámából visszavéve, de ez már egyéni ízlés kérdése.

Az biztos, hogy az utolsó két epizód nálam nagyon betalált, ha ezt az arányt tudnák tartani, nálam nyert ügye lenne a sorozatnak. Azért a 7-8/10-et így is végig tartotta, bár néha kicsit soknak éreztem a 60-65 perc játékidőt.

Jó hír, hogy már premier előtt berendelték a második évadot, tényleg kíváncsi vagyok mit hoznak ki belőle ahogy haladunk az időben előrefelé. Az biztos, hogy én kérek még belőle. Sokat!

200 első randi: vége a 2. évadnak. És a sorozatnak is. – írta Bori

2020. 01. 13. 15:50 - Írta: vendegblogger

8 comments | kategória: hazai termék,kritika

Be kell vallanom, hogy a “modern” magyar sorozatkészítés darabjai eddig nem érintettek meg túlságosan. Persze tudok róluk és számon tartom őket, de majdnem teljesen hidegen hagytak.

A 200 első randi első évadja is túl volt már a felén, mikor bekapcsolódtam, véletlenül. Akkor megfogott az, hogy az idősebb színészeken (és Gáspár Katán) kívül a sorozat gerincét ismeretlen színészek adják. Elképesztően üdítő volt látni, hogy Szabó Győzőn túl is van élet és nem az unásig ismert manírokat kell nézni. A másik, ami elsőre feltűnt az egyszerű, de profi, a sorozathoz remekül illő főcím. Gyakorlatilag ez a kettő volt az, ami miatt esélyt adtam az első évadnak és nem bántam meg.

A sztori alapjaival szerintem mindenki tisztában van. Luca fogadást köt az anyjával, aki bár szereti őt, nem sok reményt fűz lánya jövőjéhez. A fogadás tétje, hogy Lucának be kell pasiznia és le kell fogynia a húga esküvőjére, cserébe megkapja a nagymamája házát, amit az anyja legszívesebben eladna. A munkahelyén, egy szerkesztőségében sem alakulnak jól a dolgok. Elveszik tőle a kultrovat szerkesztését, hogy az új fiúnak, Márknak adják (aki mellesleg a főnökkel, Adéllal jár). Bónuszként pedig reménytelenül szerelmes a rádióműsor öntelt sztárjába, Félixbe.

A második évad napra pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol az első véget ért. A tovább mögött folytatom spoilerekkel. Tovább…

The Marvelous Mrs. Maisel: a 3. évad – írta FD

2020. 01. 12. 21:41 - Írta: vendegblogger

8 comments | kategória: kritika

A kritikusok és a nézők körében egyformán nagy népszerűségnek örvendő első nyolc epizódot követően a The Marvelous Mrs. Maisel második évadja (10 rész) is hasonlóan pozitív fogadtatásra talált – hogy mást ne említsek, ismét sikerült begyűjteni hét Emmy-jelölést. Ezek után december elején immár menetrendszerűen érkezett a harmadik felvonás nyolc része az Amazon Prime-ra. Sőt, nem egész egy héttel később már a negyedik évadot is berendelte a streaming-szolgáltató.

Ennyire kedvező véleményeket követően a Sherman-Palladino házaspár forradalmi változtatásokra nyilván nem vetemedett, de azért szépen, óvatosan próbáltak újítani, hogy haladjon, fejlődjön a sorozat. Ez főleg abban mutatkozott meg, hogy a korábbi alapozás után egyes mellékkarakterek szinte teljesen önálló szálakat kaptak, amik szinte egyáltalán nem (vagy legföljebb minimális mértékben) kapcsolódtak Midge Maisel sztorijához.

A készítők dolgát ilyen szempontból nagyban megkönnyítette, hogy a mellékszerepekben már ezerszer bizonyított színészekre teljes nyugalommal bízhatták rá ezeket a melléktörténeteket.

A tovább mögött folytatom spoileresebben. Tovább…

Don’t F**k With Cats: Hunting an Internet Killer – írta Scat

2020. 01. 12. 15:50 - Írta: vendegblogger

10 comments | kategória: doku,kritika

Tavaly év végén vált elérhetővé Netflixen a Ne szórakozz a macskákkal: Vadászat az internetes gyilkosra magyar című dokusorozat. Nem is tudom ennek magyarul mi a műfaja, talán oknyomozó széria? Először spoilerek nélkül fogok róla írni, aztán később kitérek az egész tartalomra, amit természetesen jelezni fogok, úgyhogy nem szaladhattok bele, hacsak nem akartok.

Gondolkodtam rajta, de ez a zsáner nekem eddig kimaradt. Nem rémlik egy cím sem, amit láttam volna és ide sorolható, viszont vannak stílusok és témakörök, amiket nagyon bírok. Netflixes példánál maradva például a Forma 1-es Drive to Survive piszkosul tetszett. A téma miatt érdekelt, a megvalósítás tartott ott.

A Don’t F**k With Cats: Hunting an Internet Killer a címével érte el, hogy érdekeljen. Hiszen – gondoltam én -, aminek direkt ilyen provokatív nevet adnak, amögött biztosan van tartalom.

Viszont ebből ugye az is sejthető, hogy itt bizony állatkínzásról, illetve -ölésről is lesz szó. Ez is elgondolkodtatott, mert egyrészt, könnyebben megsajnálok egy állatot, másrészt, ha az egy macska, akkor ez még hatványozottabban igaz. De végül erőt vettem magamon.

Na most, ami szerintem elsősorban érdekli az embereket a cím után, az, hogy mennyire látszik benne az állatgyilkosság. Meg lehet-e nézni úgy, hogy valaki érzékeny az ilyesmire? A válaszom az, hogy igen. Magukat a felvételeket, amiken ezek az esetek történtek, teljes egészében sosem látjuk.

Megnézetik az interjúalannyal, aki elmeséli, mit lát, illetve nagyrészt halljuk is a háttérzajokat, azonban vért vagy kegyetlenkedést implicite nem láthatunk. Őszintén szólva, ezeknél a felvételeknél az sokkal szívbemarkolóbb, hogy az interjúalanyt mennyire megviseli, hogy végig kell néznie.

Maga a sorozat 3 rész, háromszor egy óra, ami pont elég is arra, hogy feszes maradjon a cselekmény, mégse érezzük azt, hogy felületes. Pedig utánaolvasva hagytak ki dolgokat, de ez, amikor néztem, egyáltalán nem érződött.

A történet spoilerek nélkül annyi, hogy a YouTube-ra 2010-ben felkerült egy videó „egy fiú, két cica” címmel, amiben az elkövető megöli a macskákat. Ennek a felvételnek pedig híre megy a FaceBookon, amibe olyan emberek is belebotlanak, akik elhatározzák, hogy kiderítik, ki is a készítő és rács mögé juttatják. Azonban minél többet derítenek ki róla, annál sötétebb irányt vesz a dolog, emellett a gyilkos folyamatosan és szándékosan nyomokat hagy.

Ezeket a dolgokat interjúalanyokon keresztül ismerjük meg, illetve egész sok archív felvételből, plusz rendőrségi kamerafelvételeket is bejátszanak, nagyon alapos az egész. Ami a legjobb a sorozatban, hogy piszok jól építették fel. Persze ehhez kellett az is, hogy ez az eset olyan legyen, hogy igazából simán elmehetne egy egész estés thrillernek is, annyira fordulatos és filmes. Tényleg voltak részek, ahol nem hittem el, hogy ez igaz, mert annyira jó volt a „csavar”, mintha szkriptelt lett volna.

Ami még meglepett, hogy minderről még csak nem is hallottam. Mármint a konkrét esetről, pedig a dokusorozat után rákerestem, és máig találhatóak róla például BBC cikkek, riportok, szóval nem egy kis helyi eldugott csatornán volt róla szó anno. Feltételezem, hogy emiatt sokkal érdekesebb is volt számomra, mintha tudtam volna mi fog történni.

A rendezés alapos, sosincs üresjárat, bár a második részben engem az megakasztott, hogy a szálak csak nem akartak összeérni. Talán azért, mert évszámok nincsenek a sorozatban, legalábbis az elején a macskás videóknál. Később, a harmadik részben már napra pontos dátumokat kapunk, viszont az előző epizódokban nem igazán érzékelni az időugrásokat. Van róla szó, hogy pár hónapig nem volt semmi mozgás, de ez így elég homályos volt nekem.

Akinek tetszett a Searching (Keresés), nos, annak van egy jó hírem. A Don’t F**k With Cats: Hunting an Internet Killer technikai megvalósítása hasonlít hozzá. Természetesen nem egy laptopon keresztül látjuk az egész dokumentumfilmet, de a YouTube videókat és egyebeket a honlapokon keresztül mutatják. Ezeket nagyon jól sikerült beépíteni a történetbe, egyértelműen dobnak az egész nívóján.

Szóval, ha érdekel valakit egy olyan bűnügy, ami annyira leköti az ember figyelmét, akár egy jól rendezett thriller, mindenképp álljon neki. Nem fog benne csalódni.

A tovább mögött áttérek a spoileres beszámolóra. Innentől csak az olvassa tovább, aki már látta vagy nem is akarja megnézni.

Tovább…

Doctor Who: kezdett a 12. évad – írta Spyblat

2020. 01. 09. 21:30 - Írta: vendegblogger

17 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika

The name’s Doctor. The Doctor…

Egy kicsit csalás lesz ez az írás, mert, mire sikerült megnéznem az idei első részt, addigra már majdnem kijött a második is, aztán úgy voltam vele, hogy ha már dupla rész, akkor legyen egy dupla kritika.

Nehéz objektíven írnom a Doctor Who-ról. Főleg úgy, hogy a feleségemet egy Doctor Who-találkozón ismertem meg. Ez azért annyit elárul rólam, hogy a sorozat mindig is közel fog állni a szívemhez, még akkor is, ha ez már nem az a Doctor Who, amit anno nagyon megszerettem. Teljesen olyan érzésem van, mint korábban a 9. évad kezdésénél: az előző szezon csalódása rányomta a bélyegét az aktuális Doktorral való kapcsolatomra.

Gondolok itt arra, hogy régebben azért nem tudtam annyira közel érezni magam Peter Capaldihoz sem, mert egyszerűen rosszul indult az első szezonja. Így hiába szállított utána jobb, sőt, kifejezetten jó epizódokat, egyik sem maradt meg bennem úgy, mint az általam sokat emlegetett Tennant/Smith-korszak kalandjai. A kezdést látva ugyanezt tudom elmondani az első női Doktorról is.

Maradjunk annyiban, hogy jó volt a kezdés, sőt, a Jodie Whittaker-érában a jobbak között fogjuk emlegetni, ám még így sem maradéktalan élményről beszélünk és nem sikerült berántania sem az egésznek. Spoilerekkel a tovább mögött folytatom. Tovább…

His Dark Materials: vége az 1. évadnak – írta Rozi

2020. 01. 08. 21:30 - Írta: vendegblogger

18 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika

A His Dark Materials évadzárójában nem csak nagyon látványos jeleneteket kaptunk, de végre összefutottak a szálak és kiderült, milyen irányba mozgatják tovább a második szezont.

Kicsit rövidebb kritikával érkeztem az epizódot illetően, aki látta az utolsó részt nyugodtan olvasson tovább a mögött – a végén viszont külön spoiler figyelmeztetés alatt könyves előrejelzés is található a második évadról. Tovább…

Vagabond: az 1. évad – írta LasDen

2020. 01. 07. 16:50 - Írta: vendegblogger

4 comments | kategória: Ázsia sorozatozik,kritika

A nemrég a Netflixen magyar felirattal bemutatott koreai Vagabond-ban adott egy ember, akit nem lehet összeverni, karcolásnál nagyobb sérülést okozni neki, a megölése végképp esélytelen, és nem lehet eltántorítani, megfélemlíteni vagy bármilyen módon rávenni, hogy elálljon a céljától. Ő a Termin…, akarom mondani Csha Dalgon.

Csha Dalgon (I Szunggi) egy feltörekvő kaszkadőr, aki az unokaöccsével él együtt. Ahogy ő, Csha Hun is taekwandózik. Olyan jól, hogy ő is benne van abban a válogatottban, amelyet meghívnak a marokkói-dél-koreai diplomáciai kapcsolatok ünneplésére bemutató meccset tartani.

Az oda feke vezető úton viszont a repülőgép motorja kigyullad és lezuhan, megölve 211 utasát és a személyzetet. Ám Marokkóba érkezve a temetésre, Csha gyanús körülményekre lesz figyelmes és a rejtélyek nyomába ered. Nem tudván milyen titkok húzódnak meg a háttérben…

Nem hiszem, hogy lennének félreértések, de csak a tisztán látás kedvéért ez egy tisztán akció sorozat. Van itt nyomozgatás, szálak felgöngyölítése, de amolyan Jason Bourne-os jelleggel.

A Vagabond hatalmas tempót diktál minden epizódjában, nem nagyon lassítunk le semmiért, maximum amikor Dalgon és Ko Heri (Be Suzy) egy kicsit romantikáznak. Mert ugye ez elmaradhatatlan kelléke a koreai drámáknak.

De alapvetően arról van szó, hogy Dalgon megy a nyomok után, mint egy őrült, míg Heri próbál lépést tartani vele. Miután egy temperamentumos karakter, így aztán minden fordulatra elég erősen reagál és mindent izomból próbál elsőre megoldani (“majd elverem, osz’ jóvan”).

Persze nem hülye ő, csak megy a feje után. Heri először csak a lehetőséget látja az ügyben, hogy előrébb lépjen, de aztán szép lassan ő is nyakig merül az összeesküvésekben.

Ami önmagában nem túl eredeti, vagy éppen bonyolult, de jól van eladva. Tele van apró zsákutcákkal, sikátorokkal, ahol hőseink elveszhetnek a részletekben. Amikből van rengeteg. És nem elég, hogy mindet, mint egy kemény tojást, fel kell törni, az ellenlábasok, mindig egy lépéssel előrébb járnak.

Nem nagyon akarják hagyni, hogy a gyengeségeket akár egy kicsit is kihasználják. Folyamatosan eltussolnak mindent, amit lehet. Ami szinte a legvégéig így van. És már-már frusztrált, hogy nem bírnak rész sikereket elérni hőseink, akárhogy próbálkoznak. Így aztán Dalgonéknak szinte folyamatosan versenyt kell futni az idővel, hogy a rosszfiúkat le tudják leplezni.

Akikből szintén nem kevés van. A politikai és céges világ szinte minden szintje érintett a dologban erről vagy arról az oldalról. Elég sok szereplőt mozgat a széria. Akikre nem lehet igazából panasz, hiszen mindenki hozza a rá kirótt karaktert: van itt vicceskedő mellékfigura, gonosz üzletasszony vagy éppen kapzsi, mindenkinél mindent jobban tudó politikus.

Mondhatnánk, hogy papírmasé szintű karakterizációval rendelkeznek, ami igaz is lenne, de a színészek azért megteszik, amit tudnak, hogy eladják, élettel töltsék meg őket. Még ha ez azzal is jár, hogy elég könnyű átlátni rajtuk – persze csak az, aki jobban odafigyel ezekre. Engem ha magával ránt egy sorozat, akkor nem feltétlenül szoktam észre venni a mögöttes kapcsolatokat, amiket egy kis gondolkodással össze lehet kötni.

Technikai szempontból nincs komolyabb kifogásolni valóm, kivéve a fényképezést. Legfőképpen az akciódús jelenetekre, de úgy az egészre is ráhúzható, hogy rossz leckéket tanultak el a Jason Bourne-szériától. Én nem szeretem, ha rángatják a kamerát, de azért ha valahol jól csinálják, akkor az nem probléma. Itt ez nem áll fenn.

Már-már követhetetlen és másodperces vágások csak hogy teljes legyen a káosz. Lehet, hogy ennek technikai oka vagy csak a színészek hiányossága, erre nincs mentség. Sokkal jobban tudnám szeretni ezt a sorozatot, de így esélytelen.

Ha valaki egy “one and done” sorozatra vágyik, annak rossz hírem van. Bár minden fontosabb kérdés megválaszolásra kerül az évad során, de egy elég komoly cliffhangerrel ér véget. És bár a 2. évad még nem került megerősítésre, de elég jól állnak a csillagok ahhoz, hogy ezt már most szinte biztosra lehessen venni.

De ez utóbbitól függetlenül csak ajánlani tudom a Vagabondot az akciósorozatok kedvelőinek. Egy jól megtervezett hullámvasút lesz annak, aki benevez rá.

Foglyok – írta Osváth Gábor

2019. 12. 28. 14:50 - Írta: vendegblogger

16 comments | kategória: hazai termék,insider,tévéfilm

(Tévéfilmekről nem gyakran írunk a Sorozatjunkie-n, most azonban mégis kivételt teszünk. Az Oscar-díjas Deák Kristóf készítette Foglyokat, amely december 28-án, azaz ma este 19:40-től főműsoridőben lesz látható a Duna TV-n. Több sorozatokból ismert színész, köztük Sodró Eliza (Tóth János), Szamosi Zsófia (Terápia), Fekete Ernő (Alvilág, Társas játék), Lengyel Ferenc (Drága örökösök) és Molnár Levente (Alvilág) is felbukkan majd benne.

A cikk szerzője, Osváth Gábor, aki réges-régen Gaben néven publikált nálunk. Tavaly az itthon beinduló nemzetközi stand-up estek kapcsán írt beszámolót, most viszont a Foglyok egyik producereként mesél a forgatásról, a tévéfilmek ill. mini- és tévésorozatok hazai eljövendő reneszánszáról, és arról, hogy mikor találkoztak össze a Berlin Station színészeivel a gangon – winnie)

Filmfabriq nevű cégem eddigi legnagyobb sikerét aratta, amikor 2017-ben a Média Mecenatúra pályázatán támogatást nyertünk a Foglyok című tévéfilmünk elkészítésére. Amellett, hogy a friss Oscar-díjas Deák Kristóffal pályáztunk, komoly szerepe lehetett a döntésben, hogy egy nem akármilyen témát dolgozott fel a film: azt az igaz történetet, amikor 1953-ban beköltözött az ÁVO egy magyar családhoz. Mindebből Vörös András forgatókönyvíró írt izgalmas, és mégis egy nagyon magyarosan fanyar humorú filmet.

De miért is tévéfilm?

Talán nektek is feltűnt, hogy az utóbbi években egyre több szuper, tévében bemutatott film készült itthon – a jellemzően Köbli Norbert által írt, Szász Attila, Bergendy Péter, Fazakas Péter, Madarász Isti és Kovács István által rendezett alkotásokra gondolok – a teljesség igénye nélkül: A berni követ, Félvilág, Szürke senkik, Szabadság különjárat, Trezor… Mind ugyanezen a fenti, évente kiírt pályázaton nyertek 120-120 milliót.

A mi évünkben kapott támogatást Tóth Barna Akik maradtak-ja is, amely mozifilmeket megelőzve lett idén a magyar Oscar-nevezés, és azóta már a legjobb 10 címet tartalmazó shortlistre is került. Szóval ez egy tendencia ami a tévéfilmekkel történik, és talán nem kell tovább magyarázni, hogy minket is nagyon inspiráltak a fenti alkotások és sikerük. De mielőtt azt gondolnátok, hogy ez már maga a tévéfilmes- és sorozatos reneszánsz, tévedtek – az majd csak 2020-tól jön, de erről majd lejjebb!

A Foglyok volt az eddigi legnagyobb vállalkozásunk, és nagyon büszkék vagyunk a végeredményre. Bár ideális esetben a film önmagáért beszél, néhány érdekességet azért elmesélnék nektek a készítésével kapcsolatban.

Közel 30 színésszel forgattunk, és bizony eléggé belementünk a színházi szezon kezdetébe, így nem volt könnyű dolga Kolos István elsőasszisztensnek a gyártási terv elkészítésekor, hisz 2018. augusztus 21-én kezdtünk forgatni, és szeptember 16-án a 20. forgatási nappal fejeztük be a munkát, és mivel gyakorlatilag minden színészünk játszik és próbál színházban, így kisebb csoda, hogy egy sem volt közülük, aki egyeztetési okokból esett volna ki.

Magunkat egyeztetni se volt könnyű – Dreissiger László producertársammal együtt a Foglyokkal párhuzamosan készült a Szép csendben c. mozifilmünk, így legtöbbször két helyen kellett volna egyszerre lennünk, ami persze nem is mindig jött össze… Rajtunk kívül még Szamosi Zsófia színésznő is dupla műszakot tolt, mert a Szép csendben-ben is szerepelt, ráadásul friss anyukaként otthon kislánya várta.

A nagyszámú színészi gárda egyeztetésén kívül éreztük, hogy a másik kulcsa a sikeres forgatásnak a helyszín megtalálása lesz.

A film fő helyszíne a főszereplő család otthona, valamint az ő házuk gangos udvara, lépcsőháza – a film kb. 90%-a ezeken a helyszíneken játszódik. A gyártási csapat elég sok lakást megnézett, és voltak olyan opciók is, hogy külön-külön vesszük majd fel ezeket, ám szerencsére megtaláltuk azt az épületet, ahol a Hello Baby bár is üzemelt, és az egész lakatlan házat ki tudtuk bérelni. Itt rendezte be Valcz Gábor díszlettervező csapata a család lakását, és más üres lakásokat berendeztünk sminkszobának, gyártási irodának, menzának stb. – tehát olyan volt kissé, mintha egy stúdióban forgatnánk.

A helyszín pikantériáját az adta még, hogy mindössze egy sarokra van az Andrássy út 60.-tól, amely az ÁVH és ezáltal az állami terror központi helyszíne volt (ma: Terror Háza) – ezt az épületet a filmben is többször emlegetik a szereplők. A tovább mögött folytatom további érdekességekkel (Berlin Station-kapocs!), az előzetessel és a plakáttal. Tovább…

Previous Posts