login |

Author Archive

Attack on Titan – 2×03-04 – írta Scat

2017. 04. 26. 18:20 - Írta: vendegblogger

1 comment | kategória: animáció,Ázsia sorozatozik,kritika

A legutóbbi két rész alapján egyelőre úgy tűnik, hogy valóban nem lesz üresjárat, vagy lassabb epizód ebben az évadban, ellentétben az előzővel. Az első rész óta folyamatosan tartják a készítők a pörgős tempót, néha van csak egy kis szusszanásnyi időnk, akkor pedig újabb kirakós darabokat ismerhetünk meg.

A mostani epizódokban igazából két szálon futott a cselekmény, egyrészt ugye a tavalyi trió, azaz Eren-ék és a Felderítő Egység körül, másrészt pedig a legutóbbi szezonban elhanyagolt kadét társakról, akiket ugye elkülönítettek egy távol eső helyszínen, hiszen akkor még nem tudták, ki az „áruló”. Spoilerekkel folytatom tovább a mögött. Tovább…

Letterkenny – írta El-ahrairah

2017. 04. 26. 14:50 - Írta: vendegblogger

3 comments | kategória: Kanada odavág,kritika

There are 5000 people in Letterkenny.
These are their problems.

Aki olvasta anno a Canadian Screen Awardsról szóló bejegyzést, annak feltűnhetett a komédia kategória győzteseként a különös nevű Letterkenny. A 2016-ban indult sorozat egy szürreális szituációs komédia Jare Keeso és Jacob Tierey ötlete alapján.

Az előbbi neve esetleg ismerősen csenghet néhányaknak a szintén nem szokványos elnevezésű 19-2-ból ami egy viszonylag jobban ismert kanadai zsarus sorozat. Ezzel persze sokkal ők sem lesznek előrébb, ugyanis a Letterkenny valami egészen más…

Letterkenny egy fiktív kanadai kisváros Ontario provinciában, ami a sztereotípiák tekintetében az amerikai déli államok kanadai megfelelője. A városkát a kiírás szerint tahók, hokijátékosok, drogfüggők és keresztények lakják, a sorozat pedig az ő mindennapi gondjaikba enged betekintést.

A koncepció eredetileg a “Letterkenny problems” elnevezésű websorozatként látott napvilágot, ahol Keeso és pár haverja faarccal sorolják a kamerába a kanadai vidéki élet kevésbé szokványos – cserébe vicces – problémáit. Ez a széria, valamint néhány egyéb szösszenet továbbra is elérhető a készítők YouTube csatornáján.

A tévésorozat karakterekkel és történetekkel bővítette ki az egypoénos webszéria világát, megtartva a vizuális stílust és a hangulatot. Ebből könnyedén kisülhetett volna valami Mi kis falunk (vagy a kanadai körökben jobban ismerteknek Corner Gas) jellegű feelgood komédia a vidéki életről, de a készítők más irányba mentek, és egy egészen egyedi, bizarr mesterművet sikerült produkálniuk.

– It’s a four leaf clover, make a wish.
– Wish you weren’t so fucking awkward, bud.

A Letterkenny kontrasztokon alapul, sok egymással szemben álló faktor hozza létre azt a szürreális egyveleget ami a humorát adja.

Leginkább beszélgetéseket kapunk, ahol a szereplők kitárgyalják az éppen aktuális eseményeket.

Ezek a dialógusok iszonyatosan pörgősek de egyben iszonyatosan monománok is, minden egyes témát százszor körbejárnak, csak azért, hogy a legváratlanabb pillanatban jöjjön elő valami egészen új agymenés. A vágások hirtelen jönnek és feszesek annak ellenére, hogy soha semmi érdekes, vagy izgalmas nem történik. A karakterek primitívek de időről-időre váratlanul magasröptű beszélgetések bontakoznak ki közöttük, majd frissítésként jön egy kis fingós humor…

A történetről nem sokat írtam eddig, aminek az az egyszerű oka, hogy leginkább nincs is. A fent említett négy csoport (tahók, hokijátékosok, drogosok, keresztények) interakcióit követhetjük nyomon, és a bekövetkező események is többnyire a háttérben zajlanak.

Főhősünk Wayne, a falu bikája egy sztoikus helyi jómunkásember, aki férfifaló húgával Katie-vel, valamint két haverjával szokott az élet nagy kérdéseiről merengeni a zöldséges stand mellett. Kiemelt szereplő még a két hokijátékos akikkel Kate randizik, valamint Stewart, a helyi drogfüggő gótok vezére. Néhány mellékszereplővel megtámogatva leginkább ők keverednek nagyon egyszerű és érdektelen kalandokba, hogy aztán hosszas és bizarr eszmecseréket folytathassanak róluk, miközben egymást oltogatják.

I’d say ‘Give your balls a tug’, but it looks like your pants are doing that for ya.

A fentiekből lejöhet, hogy a Letterenny nem árul zsákbamacskát, itt nincs szükség hosszas vacillálásra, hogy valaki eldöntse bejön-e majd neki vagy sem, nem kell megtekinteni két-három részt mire megtalálja magát a sorozat. Akinek ez a jelenet tetszik, az vágjon bele bátran, mert jó eséllyel a többi is be fog jönni.

Akadályt leginkább a sorozat megértése jelenthet, ugyanis nemcsak elképesztő sebességgel, és nagyon szokatlan kanadai akcentussal pörgetik a nyelvüket a szereplők, de ráadásul annyira tömve van a szöveg poénokkal, szlenggel és utalásokkal, hogy jó eséllyel többször is végig kell hallgatni – vagy megállítgatni – egy dialógust mire minden ízében értékelni tudjuk. Ez nem az a sorozat amit háttérzajnak tesz be az ember.

Pitter patter, let’s get at ‘er.

Összességében mindenkinek ajánlani tudom a Letterkenny bepróbálását aki valami igazán egyedire és szürreálisra vágyik és nem riad vissza a nyelvezetétől. Eddig kettő hat részes évad és egy Szent Patrik napi különkiadás készült el, de az óriási siker tükrében nem meglepő, hogy úton van a harmadik is.

Vera: a 7. évad – írta Eloise

2017. 04. 25. 19:35 - Írta: vendegblogger

Add comment | kategória: Anglia lecsap,kritika

Nagyon vártam a Vera új évadját (itt írtunk bővebben a krimiről), és egyáltalán nem kellett csalódnom. A történetek nagyon érdekesek voltak, a Vera és az őrmestere, Aiden közötti kapcsolat pedig egyre jobb lett, és a rendőrségi csoport is jóval több szerepet kapott, mint korábban. Azt pedig talán már mondanom sem kell, hogy a tájak és helyszínek továbbra is lenyűgözőek maradtak.

Ahogy már korábban is írtam Joe, a korábbi őrmester távozása némi űrt hagyott maga után, amit látszólag Aiden nem igazán tudott betölteni. Viszont mostanra sokat változott a helyzet, Verával nagyon jól megértik egymást, személyes dolgokat is megosztanak, ráadásul képesek egymáson és önmagukon nevetni.

A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül.
Tovább…

Pilot: Famous In Love – írta Tomi

2017. 04. 25. 14:50 - Írta: vendegblogger

6 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Admit it. You wanna be an actress.

A Famous in Love a Pretty Little Liars készítőjének új, Hollywoodról, hírnévről, álmokról, rémálmokról, titkokról, szerelemről és a színfalak mögötti drámákról szóló sorozata in medias res kezd, amikor főhősnőnk Paige Townsen (‘d’ nélkül a vezetékneve végén) visszatér Los Angelesbe, igazi szupersztárként, fotósok várják a reptéren, de a lányon látszik, hogy nem felhőtlenül boldog.

Majd visszaugrunk az időben egy évvel, amikor még csak egy átlagos főiskolás lány volt színésznői ambíciókkal, aki együtt lakik a legjobb barátnőjével, és a legjobb fiúbarátjával (akibe titokban szerelmes is), akik szintén szeretnének berobbanni a filmes szakmába.

A legjobb barátnő elrángatja (oké, valójában nem kell sokáig nyaggatni) hősnőnket egy világhírű könyvsorozat filmes castingjára, ahova rögtön vissza is hívják. Mindenki el van alélva a lánytól, főleg a férfi főszereplő, és igazából itt kezdődnek majd a bonyodalmak, mert természetesen meg is kapja a szerepet. (Eddig meglehetősen hasonlít a sztori a nemrég bemutatott The Arrangement-éhez, nem?)

Közben persze, megismerjük a többi szereplőt is. A producer anyut, akinek a balhés, csajozógép fia játssza a film egyik férfi főszerepét, a srác haverját, aki már nem igazán haver, mert elvileg összekavart a barátnőjével. (Ha még tudná, hogy az anyjával is kavar…, de azért szintén játszik a filmben, anyuci jóvoltából. Csak, hogy legyen bonyodalom.)

Aztán van még itt nekünk tipikus idegesítő színésznőcske, aki majd borsot tör főhősnőnk orra alá, és aki bármire hajlandó csak hogy elérje a célját, meg egy szintén tenyérbemászó újságíró, mondhatni minden tipikus Hollywood. És ez nagyon igaz volt a részre is. Nem hozott semmi újat, amit ne lehetne előre megjósolni. Mindenki nagyon szép, a helyszínek is, a zenék passzoltak a jelenetekhez, de igazából ennyi.

De tényleg, csupán kliséhegyek épülését láthatjuk, ráadásul be kell vallanom, hogy jobban bejött volna, ha párhuzamosan kezdik adagolni az egy évvel későbbi jövőből a jeleneteket, miközben a múltban pedig azt látjuk, hogy hogy jutott oda hősnőnk, ahol most van – az legalább kevésbé lenne tipikus megoldás.

A színészekre kicsit rátérve, már nagyon kíváncsi voltam, hogy a bajos csajnak kikiáltott, egykori Disney-sztárként Miley Cyrus nyomdokaiba lépő Bella Thorne, mit tud kihozni magából, ha neki kell „eladnia” egy sorozatot, és őszintén szólva nem voltam elájulva tőle. Azt nem vitatom, hogy tehetséges, de kizárt, hogy azok a mimikák, melyekkel néhány jelenetet előadott, csak engem idegesítettek volna.

De nem akarom csak őt kipécézni, mert minden más szereplőre is igaz a fenti. Egyedül a kissé különc barátnő jött be jobban, rajta legalább jókat lehetett szórakozni, és hiába talán az ő szála a leginkább kiszámítható, mégis érdekel.

I’m not taking no for an answer. I’m kissing the lips that made out with Rainer Devon and Jordan Wilder.

Ez a kezdés jó indulattal kap egy 4/10-et, mert szeretem az olyan sorozatokat, amelyek a mai filmbizniszt mutatják be, és minden negatívumot leszámítva a pilot nem volt olyan szörnyűséges. De mint említettem, jobban bejött volna egy flashback-es szerkezet, főleg a PLL készítőjétől, hiszen nála tudjuk, hogy másképp forog az idő kereke, s ki tudja, mikor érünk el a “jelenhez”.

The Blacklist: Redemption: vége az 1. évadnak – írta Lantaar

2017. 04. 24. 19:35 - Írta: vendegblogger

Add comment | kategória: 2016/17 finálék,kritika

Még egy országos sorozat, ami a középszer tökéletes megtestesítője. Igazából maga az anyaszériája, a The Blacklist sem kiemelkedő, viszont annak van egy nagy előnye, ami képes valamivel az átlag fölé emelni azt: James Spader karizmatikus alakítása Raymond Reddingtonként.

Sajnos ez az extra és bármilyen más, fájóan hiányzik ebből a sorozatból. A pilotkritika jól fogalmazott: a készítők fogták az elmúlt 5-10 évben nézettségileg sikeres akciósorozatokat, összedarálták azokat, majd megpróbáltak leszűrni az egészet egy formulába. Ennek az eredménye egy jellegtelen massza lett, ami kábé annyira izgalmas, mint egy szelet pirítós egy pohár vízzel reggeliként.

Ez pedig meglátszik a színészek játékán is. Ryan Eggoldnak könnyű dolga volt Tom Keenként, hiszen már négy éve játssza a karaktert, pontosan tudja, hogy milyennek kell lennie. Viszont amíg az anyasorozatban ez az alakítás működött, mint másodlagos karakter, főszereplőként ez bizony egy kicsit kevés.

A tovább mögött folytatom apró spoilerekkel. Tovább…

Grantchester: a 2. évad + a karácsonyi különkiadás – írta Eloise

2017. 04. 23. 16:00 - Írta: vendegblogger

3 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika

Pár óra és itt a harmadik évad kezdése, szóval szerintem érdemes lenne felidézni az egyik legjobb angol krimit.

Egy kiváló írásban mizchris bemutatta a sorozat első évadát, viszont a Grantchester második szezonjáról, valamint a karácsonyi különkiadásról eddig nem esett szó. Pedig érdemes lenne beszélni róla, hiszen a sorozat hangvétele, ha nem is jelentősen de megváltozott, és történt jó néhány esemény, amiről az embereknek valószínűleg eltérő véleményük van.

Több morális kérdés is nagy hangsúlyt kapott. A legtöbb vita a halálbüntetés körül fogalmazódott meg. De szó volt házasságtörésről, kiskorú elleni erőszakról vagy homoszexualitásról is.

A sorozat hangvétele észrevehetően sokkal sötétebb lett. Ez leginkább annak köszönhető, hogy mind Sidney, mind pedig Geordie nehéz időszakon megy keresztül, és próbálják megtalálni újra a céljukat az életben. Sajnos ezt leginkább a pohár fenekén keresik, ami egyikük személyiségének sem tesz jót.

A tovább mögött spoileresen folytatom. Tovább…

Buffy the Vampire Slayer: Odi et amo – írta ayren

2017. 04. 21. 21:50 - Írta: vendegblogger

30 comments | kategória: kritika,régiség

Jó néhány héttel ezelőtt winnie kitett két (egy, kettő), a sorozathoz kapcsolódó posztot a blogra, és miután én is leadtam szavazatomat a legemlékezetesebb epizódra (naná, hogy a musicales!), mindjárt nosztalgiáztam is egyet, és megnéztem az említett részt.

Meglepő módon a látványvilágot leszámítva abszolút nem érzékeltem az eltelt éveket. A karakterek ugyanolyan élők, a poénok ugyanolyan jópofák, Spike pedig pont annyira Spike, mint ahogy arra emlékeztem, úgyhogy – bár ennyi idő után nyilván lerágott csont a téma – kedvem támadt egy retro poszt megírására kedvenc vérszívómról, akinek saját, Top 10 Forever karakterlistámon biztos helye van cirka tizenöt éve.

Valószínűleg sok régi rajongó aláírja, hogy a szimpla tini sorozatnak indult, de aztán magát kultikussá kinövő Buffy the Vampire Slayer legizgalmasabb, legrétegzettebb, egyben legellentmondásosabb karaktere Spike, a vámpír. Mindez rengeteg plusz energiát ad a figurának, ezenkívül az őt játszó James Marsters játéka is elég teherbíró alapnak bizonyul ahhoz, hogy az írók bátran pakolhassanak rá.

De milyen vonásai is vannak a démonvilág Billy Idol-klónjának, melyek szinte azonnal megfogtak? A tovább mögött folytatom. Tovább…

Shadowhunters: eddig a 2. évad – írta ravengirl

2017. 04. 21. 14:59 - Írta: vendegblogger

7 comments | kategória: kritika

Bevallom, hogy a sorozat első évadját elég nyögvenyelősen néztem végig, tipikus guilty pleasure volt számomra: a szereplők szépek, fiatalok és hát, mondjuk ki, középszerű (esetenként gyenge) színészi vénával megáldottak. A sokszor ovis dialógusok sem segítettek és óhatatlanul a filmmel hasonlítottam össze és ritkán volt a sorozat győztes. A kommentek számát nézve igen sokan le is morzsolódtak, azt kell mondjam, sajnos, hogy nem véletlenül.

Nem tudom, hogy a showrunner-váltás, vagy az, hogy már nem volt összehasonlítási alapom (a könyveket nem olvastam), de a 2. évad határozottan pozitív csalódást hozott számomra. Összeszokottabbnak tűnt a színészi gárda, mintha javultak volna a párbeszédek is, több helyszínen zajlottak az események és némi javulás is felfedezhető a színészi játékban. A tovább mögött spoileres leszek. Tovább…

Pretty Little Liars: folytatódott a 7. évad, avagy visszatértek a hazugok – írta Tomi

2017. 04. 20. 14:50 - Írta: vendegblogger

4 comments | kategória: kritika

It’s playtime!

Hol is tartottunk?, merülhet fel a kérdés sokunkban, ugyanis a legutóbbi epizódok egy extra hosszú, nyolc hónapos szünettel ezelőtt kerültek adásba, és ennyi idő bőven elég arra, hogy sok mindent elfelejtsünk. Főleg egy olyan sorozatnál, ahol annyi megválaszolatlan kérdés gyülemlett fel az évek alatt, mint itt.

A szünet előtti rész izgalmaktól egyáltalán nem volt mentes, hiszen ahogy legutóbb írtam, minden szálat megmozgattak és sikeresen megkavarták az “állóvizet” mindenki körül. Spoileresen folytatom a tovább mögött.

Tovább…

Better Call Saul: kezdett a 3. évad – írta GeoCucc

2017. 04. 19. 21:11 - Írta: vendegblogger

16 comments | kategória: kritika

Ezúttal teljes 12 hónapot kellett kiböjtölniük a Breaking Bad-univerzum legelhivatottabb rajongóinak a második évad fináléja után, hogy végre új epizódot kapjanak, és a történet tovább folytatódjon attól a pillanattól, amikor a tévénézők elsőszámú közellenségévé előlépett Chuck leállította a kazettás magnó hangrögzítőjét.

A nagy várakozásokat aztán az évadnyitó kicsit le is lombozta, hiszen az mindvégig a szintén langyosan csordogáló előző szezonzáró meghosszabbításának hatott, hangulatát pedig ismét meghatározta a „szereplő hosszasan csinál valamit, de csak a legvégén mondjuk meg, hogy mit”-jelenség, amibe a készítők mintha olykor képesek lennének belefeledkezni, és amely eszközhöz talán a kelleténél többször nyúltak a második évad során.

Persze nem volt meglepő az általános csalódottság az egyébként így is korrekt nyitányt követően, ha tudjuk, hogy mivel kecsegtettek hónapokon át a készítők, kezdve azzal, hogy a második szezon epizódcímeinek első betűiből milyen üzenet volt kiolvasható.

Nem tekinthető spoilernek, hiszen a benne rejlő marketingfogást felismerve már hónapok óta nyíltan beszéltek arról, hogy az anyasorozat egyik állandó szereplője, a máris a televíziózás történetének legzseniálisabb gonosztevőjeként emlegetett Gustavo Fring visszatér a csapatba, ezáltal az ő titokzatos múltjába is mélyebben beleáshatunk még.

Bár az évad első része még engem is elrettentett attól, hogy kritika írásába fogjak, az író Vince Gilligan és Peter Gould kezei között megnyugtató alapvetéssé vált, hogy a sorozat egyszerűen nem okozhat csalódást, ennek megfelelően pedig a második rész rögtön hozott is annyi zseniális húzást, humoros pillanatot és nosztalgiafaktort, hogy azok által a teljes Breaking Bad-univerzumot tekintve a 10/10-es epizódok közé emelkedett.

A második részben ugyanis nem is egy, hanem rögtön három BB-szereplő is megejtette visszatérését (illetve első megjelenését, ha az idővonalat tekintjük), nem beszélve arról a gyorsétteremről, amely a sorozatban szerzett népszerűségét követően nemrég Austinban tényleges üzletként is megnyitotta kapuit.

És talán nem túlzás kijelenteni, hogy a Better Call Saul világa szempontjából rendkívüli jelenetet hozott Jimmy és Gus egyszerre mulatságos és nyugtalanító találkozása, akik ugyebár a későbbiekben is csak hallomásból tudnak egymásról, így a sorozat két vitathatatlanul legizgalmasabb karaktere többé már aligha fog egymásba botlani.

Ez is csak nyomatékosítja, hogy továbbra is két, egészen más játéktéren zajló történetszálat fogunk figyelni, amelyek időnként összekapcsolódnak, és ez eddig kicsit olyan hatást keltett, mintha két különálló sorozat minden hónapban egyszer crossoverezne egymással. Akkor a Better Call Saul tulajdonképpen egy 20 perces dramedy és egy 20 perces sötét dráma egyvelege?

Mindenesetre most, hogy utóbbinak mozgatórugója, Mike megtalálta a célállomást, végre talán felpörögnek itt is az események, és a sorozat legjobb egysorosait dobáló szereplő levetkőzheti azon személyiségét, amit az előző évad második fele óta valahol Columbo és MacGyver között félúton találhattunk meg. Persze fel kellett építeni a történetet, ahogy eljut a jelenlegi pontra, és össze kellett hangolni a másik szál cselekményével, ami bizonyára nem ment kompromisszumok nélkül.

Így a végére még hadd kalandozzak el a Better Call Saul távoli jövőjébe, amely megvalósításának mikéntje egyre inkább foglalkoztat. Bár bizonyára nézőinek csupán elhanyagolható hányada nem ismeri a Breaking Badet, az előzmény teljes mértékben megállja a helyét önálló sorozatként is. Ennek tudatában viszont rendkívül kíváncsian várom, hogyan fogják végül összekapcsolni a történetet Jimmy jövőbeli énjének, Gene-nek a helyzetével anélkül, hogy újra le kellene játszani a Breaking Bad jeleneteit.

A Better Call Saul eseményeinek a harmadik évadtól kezdődően érezhetően egyre nagyobb súlyuk lesz a továbbiakra nézve, de van egy olyan sejtésem, hogy a Breaking Bad idővonalához elérkezve fogjuk majd a legnagyobb dobásokat látni a jelen vitathatatlanul egyik legalaposabb írópárosától.

2 Broke Girls: vége a 6. évadnak – írta Lantaar

2017. 04. 19. 14:50 - Írta: vendegblogger

10 comments | kategória: 2016/17 finálék,kritika

Nem gondoltam volna hat évvel ezelőtt, hogy ez a sorozat még ma is műsoron lesz. 2-3 év? Simán! De, hogy 6 vagy akár több is? Jó eséllyel kinevettem volna azt, aki ezt mondja. Erre mégis itt vagyunk a CBS szitkomjának hatodik évadja végén és nem igazán lehet semmi olyat mondani róla, amit az előző évadok során ne említettünk volna.

Minőség és tartalom szempontjából egyébként szerintem a sorozat az egyik legstatikusabb és legstagnánsabb a jelenlegi tévés felhozatalban. Ugyan történnek apróbb változások az évadok során, hogy a haladás illúzióját keltsék, de az alapszituáció még mindig az, ami az elején volt és a jelek szerint mindig is oda fognak visszatérni.

Lehet Max és/vagy Caroline kapcsolatban, megnyithatják álmaik üzletét, de (mint ahogy azt a finálé is bizonyította) mindig lesz valami mondvacsinált ok, ami arra kényszeríti őket, hogy anyagi gondokkal küszködve az étteremben dolgozzanak.

Minden rész követi a legalapvetőbb, hagyományos sitcom struktúrát: cold open, utána a rész alapfelvetése egy probléma formájában, ami a pénzhiánytól kezdve kapcsolati problémákig bármi lehet (és itt ne valami kifinomult, nüánszos variációkra gondoljunk, hanem “a pasim imádja a bowlingot, de az nekem egy túlságosan prosztó hobbi, most mi lesz velem?”-jellegű szituációkra), majd jön az eszkaláció, és úgy az utolsó 3-4 percben a megoldás a tanulsággal.

Olyan szinten sablon elemekből építkezik az egész, hogy azt tanítani lehetne bármilyen írói kurzuson. Ha nem használnának modern kütyüket, kifejezéseket, és a nyelvezete nem lenne ennyire nyers, akkor nem maradna más, mint egy 30 évvel ezelőttről itt maradt szituációs komédia váza. A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül. Tovább…

Emerald City: vége az 1. évadnak – írta Lantaar

2017. 04. 18. 15:12 - Írta: vendegblogger

9 comments | kategória: 2016/17 finálék,kritika

Ezt történik akkor, ha egy csatorna mindenáron akar egy Game of Thrones-klónt, de csak egy szerzői jogvédelem nélküli gyerekkönyv sorozatra futja a költségvetésükből.

Na jó, azért közel sem ennyire rossz a helyzet, de mindenképpen ez a felállás. Fogták a klasszikus Oz-könyveket, nyakon borították azokat egy adag grimdark szósszal és jó három év alatt világra hozták az Emerald City-t.

Az eredeti karakterek egyértelmű fekete-fehér moralitása le lett cserélve: gyakorlatilag mindenki morálisan korrupt egy bizonyos fokig. Kivéve Dorothy-t, de persze az évad végére neki is sikerül írni egy-két sötétebb momentumot. Smaragdváros világában mindenki a saját hasznát keresi és ezért bármire hajlandó is, miközben bármi áron próbálja megfúrni a többieket.

Az az igazság, hogy a pilot és az első három rész utáni írásokban felhozottakon kívül nem sok újdonságot lehet elmondani a sorozatról. Azt mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy bár a szezon első felében eléggé széttagolt a sorozat, ahogy több, egymástól elkülönült szálakon folyik a történet, a második felére elkezdenek összefutni a szálak és válaszokat is kapunk rendesen.

Ezekkel a válaszokkal pedig többnyire elég jól bántak az írók és érdekesen tudtak dolgozni velük. Elég sok mindent megtudhattunk a Boszorkányok és a Varázsló viszonyáról, illetve a köztük húzódó feszültségekről valamint Dorothy, Lucas (a Madárijesztő) és a Varázsló múltjáról is kiderültek fontos dolgok.

A színészek az esetek többségében elég jól játszották a rájuk osztott karaktereket, hitelesen tudták közvetíteni azoknak a motivációit, érzéseit. Itt-ott persze mindig kilóg a lóláb és esetünkben sajnos pont két sarkalatos szereplő esetében történt meg.

Az egyik az Dorothy, aki sajnos elég semmilyenre sikerült az évad nagy részében, bár az tény, hogy a végére javult valamennyit és nem csak ment előre meggondolatlanul. A másik számomra pedig a Varázsló.

Vincent D’Onofriót kedvelem, és sok alkalommal megmutatta már, hogy jó színész, viszont itt kétféle alakítást hoz. Varázslóként végig minimális erőfeszítést nyújt, sokszor azt az érzést keltve, mintha nem érdekelné a dolog (vagy rosszabb esetben csak a pénzért vállalta a szerepet), míg a visszaemlékezésekben leginkább a Full Metal Jacket-beli karakterére emlékeztet a játéka, olyan, mintha enyhén fogyatékos lenne. Egyszerűen furán hat a két alakítás közötti váltás.

Ahogy azt a többiek is írták az Emerald City vizuálisan mindenképpen figyelemre méltó, sőt helyenként egyenesen lenyűgöző. Érezhető, hogy (országos szinten) elég sok pénzt beleöltek a díszletekbe és a jelmezekbe, így sikerült elénk tárni egy sokszínű, változatos, de mégis egységes világot.

Viszont e téren is van egy nagy “de”, az pedig a CGI. Szerencsére elég keveset használják a sorozatban, de amikor erre hagyatkoznak bizonyos nagytotáloknál, azok elég vacakul néznek ki, kábé a Once Upon a Time színvonalán mozognak.

Figyelembe véve az évad során történt javulásokat, nyugodt szívvel adok 6.5/10-et a szezonra.

Javult a kezdetekhez képest és a hangulata mindenképpen érdekes, mondhatni egyedi, viszont a fentebb említett negatívumok miatt nem tudtam magasabbra pontozni. Az évad végére bedobtak még egy cliffhangert is a Beast Forever kapcsán, viszont a poszt írásának idején még kétséges a sorozat sorsa, ugyanis az NBC még nem rendelte be a folytatást.

Previous Posts