login |

Author Archive

Les Revenants: a 2. évad – írta Eloise

2017. 06. 22. 14:51 - Írta: vendegblogger

Add comment | kategória: Európa is létezik,kritika

A 2012-ben indult francia, természetfölötti sorozat első szezonja igen kedvelt volt az olvasók körében a pilotkritika és az évados írás alapján, a JAws-on még az egyik legjobb nem amerikai sorozatnak is megválasztottuk. Éppen ezért sajnálatos, hogy a 2015-ös 2. évadról viszont szinte szó sem esett. A neten böngészve azt tapasztaltam, hogy sokan csalódtak. Talán ezért? Nekem is vegyes érzéseim voltak.

(Akit a sztori érdekel, a fenti linkeken megtalálja. Ez az a sorozat, amiben egy kisvárosban pár halott visszatér az életbe, mintha mi sem történt volnaaz amerikai Resurrection és az ausztrál Glitch is hasonló koncepcióra épül, az amerikai The Returned pedig konkrét feldolgozása a francia szériának.)

Az első évad a készítők szerint kapott egy korrekt lezárást, szerintem azonban csak még több kérdést tett fel. Ráadásul olyanokat, amikre a folytatás kezdetén sem kaptunk választ. Megjelent benne a “zombi falu”, vagy hogy is nevezzem, ami elég feleslegesnek érződött, hiszen igazán nem vitte előrébb a történetet, és elég nevetséges volt, hogy hol alig lehet kijutni belőle, hol pedig semmi gondot nem okoz.

A tovább mögött folytatom spoilerekkel. Tovább…

The Get Down: vége a 2. félévadnak. És a sorozatnak is. – írta: MoeL

2017. 06. 21. 21:05 - Írta: vendegblogger

3 comments | kategória: kritika

Life is a test;
It will make you
or drive you,
to the ground.

Hadd kezdjem így: teljesen megértem azokat, akik annak idején a pilot után (vagy épp az első kritikák láttán) úgy döntöttek, ebből az erősen rétegsorozatból ennyi elég is lesz. A téma (az ős hip-hop kialakulása és térnyerése), a bronx-béli környezet, a ’70-es évek, illetve az alkotó (Baz Luhrmann) személye mind-mind olyan faktorok, amelyek már külön-külön is riasztóak tudnak lenni, együtt pedig aztán tényleg sokaknál kivághatták a biztosítékot.

Ennek ellenére én megkockáztatom azt a kijelentést, hogy a The Get Down első etapjával (itt egy bővebb írás róla) a tavalyi év egyik legambiciózusabb, legátgondoltabb újonca volt, tele élettel és energiával, egy kis üdítő színfoltot képviselve az aktuális felhozatalban.

A sorozat kaszájának friss híre csak tovább erősítette bennem azt az érzést, hogy jelen sorozat képében az elmúlt egy évben valami egészen különlegest láthattunk a Netflix felhozatalában, és gyanítom, hogy akit a pilot stílusa és hangulata annak idején megfogott, azt egészen a sorozat legvégéig nem is eresztette el.

Az első felvonást nem ismerőknek egy apró megjegyzés: ettől a sorozattól nem érdemes The Leftovers-szintű drámát, sem pedig hangosan röhögős komédiát várni. Ugyan besorolása szerint valóban a drámához áll közel (némi zenei és történelmi beütéssel), ám ezen azért sokat enged a kissé színházias-musicales jelleg, illetve a sokszor szándékosan eltúlzott mellékszereplők. És most, hogy ezt megtárgyaltuk, térjünk is rá a részletekre.

A tovább mögött enyhe spoilerek előfordulhatnak, de a főbb történéseket igyekszem nem ellőni. Tovább…

House of Cards: vége az 5. évadnak – írta: BotondB

2017. 06. 20. 21:00 - Írta: vendegblogger

16 comments | kategória: kritika

Ha azt mondom, presztízssorozat, alighanem sokaknak jut majd eszébe a Netflixen futó politikai dráma, az idén már ötödik évadját taposó House of Cards, amely egyike a csatorna legkorábbi és legfontosabb projektjeinek.

A 2013-ban érkező első évad óta (érdemes elolvasni a 4 évvel ezelőtti kritikát) Frank Underwood zseniális egysorosokkal, lebilincselő monológokkal, valamint szokatlanul közvetlen negyedik falas kiszólásokkal láncolt minket magához, és érte el, hogy minden undorító tette ellenére törődjünk vele és történetével. Ez idő alatt a kétségtelenül tehetséges dél-karolinai politikus a demokrata párt frakcióvezetőjéből tört fel az amerikai politikai ranglétrán, azzal a nem titkolt céllal, hogy a világ legnagyobb hatalmú embere legyen.

A rendkívül sikeres első két évadot egy némileg csalódást keltő harmadik követett, ám szerencsére tavaly a sorozat ismét egykori fényében tündökölt. A készítő/showrunner Beau Willimon azonban idén a távozás mellett döntött. Szerepének fontosságát mutatja, hogy helyét ketten vették át, ám Melissa James Gibson és Frank Pugliese, a két új showrunner sajnos nem teljesen váltotte be a hozzájuk fűzött reményeket.

Az évad legnagyobb problémája szerintem nem a minősége volt, sokkal inkább az, hogy a sorozattól idegen eszközök használatával, sokszor olyan végeredményt kaptunk, ami nem igazán volt House of Cards-os, amikor kellett volna, és túlságosan az volt, amikor valami újat vártunk volna tőle. Kudarcról azonban szó sincs, sokkal inkább az történt, hogy a sorozatot övező hatalmas elvárásoknak nem mindig sikerült megfelelni.

A tovább után spoileresen folytatom. Tovább…

Jane The Virgin: vége a 3. évadnak – írta Rileey

2017. 06. 20. 19:05 - Írta: vendegblogger

7 comments | kategória: 2016/17 finálék,kritika

A Jane The Virgin olyan, mint egy kismacskás videó. Tök mindegy, hogy milyen rossz napod van, nulla az életkedved, elindítod a friss epizódot, és elszállnak a gondok − 40 percre legalábbis. Hihetetlen, hogy már a harmadik évadban járunk, de ez a sorozat képtelen akár egy dekát is veszíteni a minőségéből. Sőt, képes egy kiváló évadot megkoronázni egy még kiválóbb zárással.

Az ominózus esemény után a történet három évet ugrott az időben. A reboot nagyon jót tett a korábban is kifogástalan sorozatnak: új lehetőségeket teremtett, még ha nem is feltétlenül aknázta ki azokat. A kapcsolati változásokon túl a bűnügyi szál is megújult: az egyik szereplő halála felkavarta a kedélyeket és szolgáltatta a továbbiakban is a rejtélyfaktort.

Bővebben a változásokról a tovább mögött.

Tovább…

Waking the Dead – írta Eloise

2017. 06. 20. 14:55 - Írta: vendegblogger

2 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika

Ebben a 2000 és 2011 között 9 évadot megélt krimisorozatban (itthon: Kísért a múlt) Peter Boyd felügyelő csoportja olyan gyilkosságokat próbál megoldani, amelyeket korábban nem sikerült.

Az eseteket különböző módon kerülnek újra elő: van, hogy a gyilkos újra lecsap, előfordul, hogy új bizonyíték kerül elő, de olyan is gyakran előfordul, hogy a korábbi gyilkosságok áldozatainak családtagjai segítséget kérnek. Emellett az is megtörténik, hogy Boyd egy-egy régebbi ügyét tárja a csapat elé, hátha ezúttal sikerül a tettes nyomára jutni.

Boyd különböző szakembereket gyűjtött össze a feladathoz (női többség van a főhőst ellenúlyozandó), aki között van pszichológus, patológus, helyszínelő, és rendőrnyomozó, ők dolgoznak együtt, hogy kiderüljön, ki volt a tettes. Ez természetesen időnként vitákat is generál – a legtöbb nézeteltérés a felügyelő és Dr. Grace Foley, pszichológus között van, bár így is ők állnak egymáshoz a legközelebb.

Boyd, miközben próbál másokon segíteni, meg kell, hogy küzdenie saját, családi gondjaival is, ráadásul az évadok során, s ahogy a legtöbb krimire nem túl jellemző, több kolléga életét veszti vagy új állás után néz.

A sorozat szerencsére nem teljesen komor, az évadok során, egyre több lett a viccesebb pillanat. Például annak ellenére, hogy a főnökük elég határozott és kemény személyiség, a munkatársak nem riadnak vissza attól, hogy „beszóljanak neki”, vagy kifigurázzák. Boyd cserébe nem is kapja fel a vizet, viszont sokszor nagyon bántó tud lenni, és miközben igyekszik megoldani egy-egy ügyet, nem igazán törődik mások lelki világával, cserébe szinte minden helyzetben kiáll a többiek mellett, akik bármivel fordulhatnak hozzá.

Ha másik sorozathoz kellene hasonlítanom, akkor a pszichológiai elemzések miatt a Wire in the Bloodot említeném, a patológiai és helyszínelői elemzések miatt pedig a Silent Witness jutott az eszembe. Ha amerikai példát kellene megneveznem, akkor a Cold Case-t mondanám, hiszen ott is régebbi, nem lezárt ügyekben nyomoznak, és időnként itt is előfordulnak visszaemlékezős részek, melyekben megidézik az eseményeket.

Fura lehet, hogy mivel nem mai a sorozat, eleinte kevesebbet használják a mobiltelefont vagy az internetet, és gyakran hagynak üzenetet az üzenetrögzítőn. Emellett időnként olyan dolgokat említenek technológiai újdonságként, ami számunkra már eléggé elavult. Viszont pont ezért, itt még nagyobb hangsúlyt kap a nyomozói munka, nem nyomkövetőkkel és az internet segítségével találják meg az elkövetőket.

A sorozat hangulatát nagyon eltalálták, elég csak a sötét színek gyakori használatát említenem, ami elég jellegzetes stílust kölcsönöz a Waking The Dead-nek. Ez a drámai hangulat nagyon magával ragadott, ráadásul gyakran egy megrázóbb jelenettel volt vége egy-egy epizódnak. A sorozatban nem próbálták meg az esemény után „kibeszélni”, hogy akkor most mi is történt.

Bevallom, én még nagyon szívesen néztem volna tovább a Waking the Deadet, mem éreztem, hogy elfáradt volna a történet. Az alkotók is hasonlóképp gondolkodhattak, hiszen The Body Farm címen a sorozat spinoffot kapott, melyben a kissé fura itteni patológus segít egy nyomozónak gyilkossági ügyeket megoldani. Sajnos velem ellentétben másokat ezt nem fogott meg és mindössze egy hat részes évad készült belőle.

A kilenc évad során egyébként számos kiváló színésznek volt lehetősége egy gyilkost vagy az áldozat családtagját megjeleníteni. Feltűnt a sorozatban többek között Stephen Moyer, Toby Stephens, Michelle Dockery, Joseph Mawle, Peter Capaldi, Rupert Graves, Samuel West.

El Ministerio del Tiempo: kezdett a 3. évad – írta Qedrák

2017. 06. 19. 21:30 - Írta: vendegblogger

3 comments | kategória: Európa is létezik,kritika

Az elmúlt másfél-két évben ismét divatba jöttek az időutazós sorozatok, az Egyesült Államokban is többet bemutattak, ám egyelőre tiszavirág-életűnek bizonyult ez a hullám, mert nagy részük elvérzett az első évad után. Az időutazós szériák egyik zászlóshajója az El Ministerio del Tiempo nekem a személyes kedvencem maradt (bővebben erről itt) azok után is, hogy az amerikai szériákba belenéztem.

Korántsem természetes a sorozat mellett maradás. Kezdjük rögtön azzal, hogy a hetven perces epizódok egy átlagos junkie-nak gyilkosan hosszúnak számítanak, ráadásul az európai szériák nem feltétlenül örvendenek kirobbanó népszerűségnek itthon. Az első két évadnak mégis megvolt az a sajátos bája, ami a képernyőhöz láncolta az embert, köszönhetően többek között annak, hogy rendkívül kifinomultan adagolták a drámai és a humoros jeleneteket.

A sorozat karakterei hiába voltak sablonosak, a történetvezetésnek köszönhetően mindannyian érdekesek maradtak, és egyetlen pillanatra sem éreztem azt, hogy feleslegesen nyújtják hetven percre az epizódokat. A harmadik évad berendelésének nagyon örültem, és tűkön ülve vártam a folytatást.

Első két részből való spoilerekkel folytatom a tovább mögött. Tovább…

The White Princess: vége az 1. évadnak. És a sorozatnak is. – írta Qedrák

2017. 06. 18. 19:41 - Írta: vendegblogger

1 comment | kategória: Anglia lecsap,kritika

Már az évadnyitó kritikában is utaltam rá, hogy az előddel, a The White Queen-nel szemben ez egy olyan romantikus történelmi sorozat, ahol a romantikának legfeljebb csak halvány jelei fedezhetőek fel. Ennek ellenére a „limonádé” jelleg azért megőrződött, a hangsúly ugyanis főleg a különböző intrikákon, a szereplők egymással szembeni lépésein volt.

A szappanosság mellett pedig mindenkit igyekeztek korhű, 15-16. század fordulóján divatos ruhákba öltöztetni, és az a kevés csatajelenet, amely előfordult benne, inkább csak jelzésértékű volt, semmint a történelmi sorozatokra manapság oly jellemző aprólékossággal és statisztikák tömegével kidolgozott ütközet.

Vélhetően az angol történelemmel kapcsolatos átlagos tudás nagyjából úgy szól itthon, hogy a rózsák háborújáról még tudunk, majd a következő komolyabb momentum már VIII. Henrikhez köthető. A The White Princess a kettő közötti időszakot fedi le, Philippa Gregory regényét követve.

A nyolc rész tulajdonképpen el is mesélte a könyv cselekményét, úgyhogy a hírekben jelzett kasza, hiába voltak tervei a készítőnek a folytatásra, egyáltalán nem meglepetés, egy kerek, egész történetet kaptunk, amelynek hasonló módon lehetséges a folytatása, mint ahogy a The White Queent követte a The White Princess.

A Starzon futó sorozat nézettsége egyébként nem alakult rosszul, bár nem volt eget rengető sem. A premierhez képest növelni tudta a táborát, az évadzáró felkapaszkodott az aznapi ötven legnézettebb kábeles műsor közé, igaz a statisztikákból azért az is kiderül, hogy főleg az idősebb korosztály követte. Ennek talán az is volt az oka, hogy megjelenésében és tematikájában alighanem az ő ízlésükhöz állt közel. Spoilerekkel folytatom a tovább mögött.
Tovább…

Wynonna Earp: kezdett a 2. évad – írta Lantaar

2017. 06. 18. 15:50 - Írta: vendegblogger

1 comment | kategória: Kanada odavág,kritika

Ahogy az az első évad fináléjáról szóló írásban is elhangzott, a katasztrofálisan gyenge pilot után elég jól magára talált a sorozat és a második évad premierje (valamint az azóta lement második rész) alapján sikerült ezt a szintet egyelőre megtartaniuk.

Persze ettől még nem lesz kihagyhatatlan klasszikus a Wynnona Earp, de mindenképpen szórakoztató popcorn, főleg ha nem zavarnak az alacsony költségvetésből eredő (leginkább vizuális) kompromisszumok.

Mert a pénz és az ebből eredő időhiány bizony meglátszik a sorozaton. A CGI… mondanám, hogy láttam már jobbakat a Once Upon a Time-ban, de csak azért, mert az OUaT-ban láthatóan részletesebb, magasabb felbontású textúrákkal dolgoznak. Amin egyébként a legjobban megsínyli a büdzsé visszafogottságát, az a harci koreográfia.

Szerencsétlenségemre pont Agents of S.H.I.E.L.D.-et darálok épp és a Wynonna premierje előtti este néztem újra a második évad első komolyabb bunyóját, May és Agent 33 harcát a hotelben. Aki látta azt a részt, azt tisztában van vele, hogy ez a sorozat egyik kiemelkedő összecsapása volt, nemcsak remek koreográfiával, hanem kiemelkedő kameramunkával.

Hogy miért hozom fel ezt a Wynonna Earppel kapcsolatban? Nos, a premierben történt egy jelenet Wynonna és Dolls egyik ismerőse között, és hát a kontraszt a két sorozat között hatalmas volt. Amíg az AoS-ben pontosan lehetett látni, hogy mi történt, addig itt egyrészt agyon volt vágva a jelenet, másrészt pedig rossz filmes/sorozatos szokás szerint annyit rángott és remegett a kamera, hogy legszívesebben elküldeném az operatőrt egy Parkinson-szűrésre.

Aminek viszont konkrétan az előnyére van a szűkös költségvetés, az a város és a környezet hangulata, hiszen úgy nem nehéz egy koszos, lepukkant kisvárost bemutatni, ha más forgatási helyszínt nem nagyon engedhetsz meg magadnak, mint egy koszos, lepukkant kisvárost.

A premier percekkel/órákkal az első évados finálé után veszi fel a vonalat méghozzá kicsit zavarosan.  A tovább mögött spoileresen folytatom.

Tovább…

Ennemi Public – írta gromit

2017. 06. 17. 15:10 - Írta: vendegblogger

3 comments | kategória: Európa is létezik,kritika

Mi lenne, ha egy közismert sorozatgyilkost (ráadásul gyerekgyilkost) “jó magaviselettel” feltételesen, már büntetése letöltése előtt szabadon engednének? Hogyan illeszkedne vissza, illetve hogyan fogadná a társadalom? Erről szól az Ennemi Public (angolul: Public Enemy) című francia nyelvű belga sorozat, mely ihletét a valóságból merítette.

A 90-es években nagy vihart kavart eset életfogytiglanra ítélt elkövetője (nem a nálunk is nagy publicitást kapott Pándi, hanem Dutroux) néhány éve kérvényezte, hogy elhagyhassa a börtönt, és házi őrizetben folytathassa. Ezt hatalmas közfelháborodás mellett elutasították, de remek alapötletet adott egy hasonló történethez.

Guy Béranger ötszörös gyerekgyilkost 20 évnyi börtön után feltételesen szabadon engedik. Nem haza költözik idős anyjához, hanem kolostorba vonul, valahol az Ardennekben egy kis falu mellett az erdő közepén. A falu lakói természetesen nincsenek elragadtatva az ötlettől, maguk és elsősorban gyerekeik biztonságát féltve tüntetnek ellene, próbálják megakadályozni, később valahogyan eltávolítani a környékről.

A téma, hogy egy közismert sorozatgyilkos érkezése hogyan dúlja fel egy közösség (sőt, rögtön két közösség: a falu és a kolostor) életét, már önmagában is érdekes lehet. Bár ennyire még nem feltétlen lehetne építeni egy tízrészes sorozatot, ha nem történne valami.

Márpedig ha történne valami, például eltűnne egy gyerek a faluból, a népnek rögtön meg is lenne az elsőszámú gyanúsítottja, mi több, tuti tettese, még mielőtt a rendőrség neki tudna állni nyomozást indítani, helyszínelgetni. Ez pedig kétségkívül újabb feszültségekhez vezetne. És vezet is – ehhez nem kell különösebb jóstehetség. Ezen felül viszont a sorozat cselekménye nem kiszámítható. (Egyértelműen ki fog derülni, ki a tettes és hogyan követte el, de ezt nyilván nem fogom most elárulni.)

Béranger kezdetben 1 hétre érkezik, hogy a rend tagjai felmérhessék, valóban elhivatott-e a szerzetesi életre, vagy csak a börtönből akar ilyen úton menekülni. A helybéliek ellenkezése miatt is nagy a biztonsági (és média)felhajtás.

A kis helyi rendőrőrs erősítést is kap egy brüsszeli nyomozó, Chloé Muller személyében. Chloé egy balul sikerült akció után (“próbáljon meg most nem lelőni senkit!”) gyakorlatilag Béranger testőre lesz, és a kolostorban száll meg.

A kisvárosi szerializált krimiknél megszokott módon sok a karakter. Többnyire átlagos figurák, vannak persze lappangó titkok is, de a falu és lakói ábrázolása realisztikusnak tűnik. A karakterek közül néhány kiemelt, de a legtöbben nem egyforma súllyal szerepelnek az egyes epizódokban. A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül. Tovább…

Beautiful People – írta Eloise

2017. 06. 16. 18:40 - Írta: vendegblogger

Add comment | kategória: Anglia lecsap,kritika

Az a 2008-as, két évados angol sorozat a Barney’s áruház kreatív igazgatójának, Simon Doonannek azonos című műve alapján készült. Azonban az életrajzi művön a készítők jelentősen változtattak, ezek közül a legnagyobb módosítás, hogy a történet nem a 60-as években játszódik, hanem a 90-es éveket idézi meg.

A Beautiful People időnként eléggé abszurd. Nem meglepő, ha a szereplők egyszer csak énekelni kezdenek, vagy valamely tévéműsor elemei elevenednek meg. Valószínűleg némi nosztalgia is közrejátszott abban, hogy ennyire magával ragadott. Simonhoz hasonlóan én is a 90-es években voltam kamasz, és elég gyakran úgy éreztem, mintha a saját gyerekkoromat látnám.

A korszak nem csak díszletként szolgál, hanem tényleg megelevenedik. Rengeteg a popkulturális utalás, a 90-es évekbeli zene, sőt sikerült például Dana Internationalt vagy Dannii Minogue-ot is meggyőzni, hogy tűnjön fel a sorozatban. Mivel a helyszín Nagy-Britannia, akad egy-két műsor vagy tévés személyiség, ami számomra ismeretlen volt, de az utalások többségével tisztában lehetünk.

A kamaszkori élményeiről szóló epizódokat a már felnőtt Simon (Samuel Barnett) kommentálja, és ő vezeti is fel őket. Az első évadban kirakatrendezés közben Simon Sachának, a barátjának meséli el, hogy hogyan szerzett meg egy-egy tárgyat. (A második évadban Simon hazatér, mert szakított a barátjával, és már közvetlenül a nézőknek mond el egy-egy emléket.)

Emellett Simon tipikus kamaszkori gondokkal küzd. Keresi önmagát, szeretne beilleszkedni úgy, hogy közben önmaga maradhasson. A családja megőrjíti, közben viszont igazán szereti őket. És persze vannak ajtócsapkodások, nagy jelenetek, majd megjelenik anya, és addig vigasztal, amíg meg nem nyugszol.

A Beautiful People egy igazán kedves mégis abszurd, időnként egyenesen morbid sorozat. Én örültem volna, ha tovább folytatódik, és láthatom, hogy Simon, hogyan kerül Londonba, és hogy lesz belőle népszerű kirakatrendező, de sajnos mindössze két évadot ért meg a sorozat. Számomra igazi hullámvasút volt a tizenkét epizód végignézése. Időnként hangosan nevettem, máskor viszont potyogtak a könnyeim.

A tovább mögött folytatom röviden a karakterek bemutatásával. Tovább…

Prison Break: vége az 5. évadnak – írta Sawyer

2017. 06. 16. 15:05 - Írta: vendegblogger

17 comments | kategória: 2016/17 finálék,kritika

És valószínűleg a sorozatnak is… Remélhetőleg végleg. Mert amit a Prison Break “Resurrection” cím alatt nyújtott, az nem volt más, mint a címet ugyan tükröző, de minőségileg a középszintet is alig súroló katyvasz. (Szerintem elég beszédes, hogy winnie-ék közül senki sem jutott el a szezon végéig, hogy kritikát írjon.)

Az eredeti sorozat hatalmas rajongójaként próbálom nem elfogultan boncolgatni, mi hiányzott ebből a minimalizált évadból, ami annak idején emberek millióit tette sorozatfüggővé a tengerentúlon és idehaza egyaránt, jogosan ítélték-e majdnem minden héten csalódásnak az új részt, és egyáltalán szükség volt-e erre a ráadásra. A tovább mögött spoileresen folytatom. Tovább…

Loud House – írta Tom

2017. 06. 15. 17:56 - Írta: vendegblogger

Add comment | kategória: animáció,kritika

A SorozatJunkie-n már számtalanszor hallottam, hogy az animációk új reneszánszukat élik az elmúlt évtizedben – itt most elsősorban a 2D-s „hagyományos” rajzfilmekre és sorozatokra gondolok. A Disney Channel többek között a Gravity Falls-szal alkotott nagyot, a Cartoon Network az Adventure Time-mal, Regular Show-val és a Steven Unviverse-szel, de ott van még a My Little Pony. Melyik csatorna maradt ki a listából?

A Nickelodeon. Annak ellenére, hogy a 90-es évek prominens gyerekcsatornája volt az elmúlt években, a csatorna minden téren szánalmasan teljesített. Az Avatar: The Last Airbender óta nem sok kimagaslót tudtak felmutatni – még az Adventure Time-ot is hagyták kicsúszni a kezeik közül.

DE, minden jel szerint tavaly ott is végre fény gyúlt a fejekben és ráébredtek, hogy lépést kell tartaniuk a korral, ha hasítani akarnak maguknak ebből a reneszánszból. Ekkor lépett színre Chris Savino és a The Loud House, amit magyarul Lármás család néven ismert. A sorozat jelenleg a 2. évadjában jár, de már a 3. évad is készül elvileg, sőt 2020-ra egy egész estés film is várható.

A történet főhőse egy Lincoln nevű kamaszodó srác, akit az isten megáld (vagy megbüntet – ki hogy érzi) 10 lánytestvérrel, továbbá, mivel szép az élet, ő a középső gyerek is ráadásul. Ez a felállás szinte már maga garantálja a bonyodalmakat, és számtalan kalamajkára ad lehetőséget. A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül az ajánlót. Tovább…

Previous Posts