login |

Author Archive

Reign: kezdett a 4.évad – írta infinity

2017. 02. 16. 21:48 - Írta: vendegblogger

1 comment | kategória: kritika

A skótok királynőjének kalandjai hamarosan a végéhez érnek, ugyanis a Reign megkezdte negyedik, egyben utolsó évadját, melynek a központi témája: két királynő és egy angol trón – de előbbiek közül csak egy élheti túl.

Az itthon nem túl nagy rajongótáborral rendelkező CW-s történelmi drámasorozat az előző szezonban nagyon erős volt, karakterileg és a színvonal tekintetében is. Éppen ezért remélem, hogy a következő néhány részben sem unatkozhatunk majd, annak ellenére hogy ettől a kezdéstől nem voltam elragadtatva.

A sorozatra mindig is jellemző volt a kiváló zenei aláfestés (jár a plusz pont jár a készítőknek!), ami a mostani részben is igen csak megállta a helyét, hangsúlyozva ezzel a drámai jeleneteket. Az előző évad végéhez hasonlóan, ez a rész is három szálon mutatta be az eseményeket, ami valószínű a továbbiakban is így marad.

A tovább mögött kisebb spoilerekkel folytatom. Tovább…

Hunted: az első 4 rész – írta Enzo

2017. 02. 14. 15:10 - Írta: vendegblogger

22 comments | kategória: kritika,pilot-mustra,reality

Idén is indult egy embervadászatos reality, a tavalyi The Runner mobilplatformos-élővideós online közösségi őrülete után (amiről szintén írtam) a CBS által műsorra tűzött Hunted a hagyományos tévés formátumban érkezik, az azonos nevű 2015-ös angol sorozat alapötletére építve.

A The Runner-rel ellentétben itt nem egy szökevényt üldöznek kétfős csapatok, hanem kétfős csapatokat igyekeznek megtalálni profi szakemberek, és a hangsúly is inkább az üldözötteken van. Kilenc páros szállt versenybe, én eredetileg azt hittem, hogy mindenki egyszerre indul, de még csak most, a negyedik részben jutottunk el oda, hogy az utolsó kettős is elrajtoljon.

A versenyzők arra vállalkoztak, hogy megpróbáljanak 28 napig észrevétlenek maradni az Irányítóközpont adatelemzőkből, volt bűnüldözőkből, profilozokból és más hasonló foglalkozású „pandúrokból” álló csapata előtt, akik gyakorlatilag bármiféle módszer segítségével (a lehallgatástól a családtagok kikérdezéséig) beazonosíthatják a helyzetüket, és rájuk küldhetik a taktikai egységet.

Ha sikerül kihúzni ennyi ideig, a fődíj 250,000 dollár, és így az első pár rész után azt kell mondjam, hogy jócskán meg kell küzdeni ezért a pénzért: a tökéletesnek tűnő trükkök sem garantálják a „láthatatlanságot” a térfigyelő kamerák és a háromszögelés alapú helymeghatározás világában.

Nálam nagyon betalált a műsor, már anno kinéztem magamnak, de mivel pont mostanában foglalkoztam többet a kiberjelenlét és a törvényszéki informatika témájával, így örülök, hogy a műsorban mindig megmutatják az alkalmazott módszereket.

Persze, néhányat utólag rekonstruáltak (ezt ki is írják az epizódok végén), de ezek az üldözők által használt információszerzési módok mind-mind a valóságból lettek átvéve. Emiatt nem tud nem arra gondolni az ember, hogy ugyanezeket használják „élesben” a különböző ügynökségek – már csak azért sem, mert konkrétan ilyen hátterű tagokból áll a nyomozócsapat, van itt volt CIA- és FBI-ügynök, ex-Navy SEAL, de még Fehér Ház-beli múlttal rendelkező szakember is.

A tovább után konkrétumokkal, majd azt követően spoilerekkel folytatom. Tovább…

Jane The Virgin – 3×10: Ez meg mi volt? – írta Rileey

2017. 02. 12. 21:20 - Írta: vendegblogger

5 comments | kategória: kritika

Tegye fel a kezét, aki számított arra a gyomrosra, amit a legutóbbi epizód vége adott! Azóta se tértem teljesen magamhoz, nem hiszem el, hogy ennyire megvezettek.

Pedig eltölthetne az önelégültség, hogy én bezzeg tudtam. A finálékritikában őszintén eljátszadoztam a gondolattal, hogy ez a bizonyos esemény tényleg bekövetkezhet. Valahogy úgy az egész szituáció adta magát, hogy így kell lennie, de aztán megcáfoltak. Belenyugodtam, hogy akkor majd más konfliktusok terelgetik a karaktereket.

Semmi sem sugallta a rész elején, se a közepén, hogy itt valami megdöbbentő következik. Talán csak a narrátor enigmatikus kiszólásai, de azok sem utaltak konkrétumra.

A flashback-ek szerves részei a sorozatnak, így ezúttal sem lógott ki a lóláb. Sőt, inkább úgy érződött, hogy folytatódott a múltba visszanyúló eredettörténet – ami egyébként jelentheti azt, hogy tudatosan elkezdődött e sorsdöntő pillanat felvezetése.

A készítő, Jennie Snyder Urman legalábbis azt nyilatkozta, hogy a dolog már egy ideje eldöntetett, és pontosan a kiszámíthatatlanság, a nézők sokkolása érdekében vált most esedékessé.

Elég a rébuszokból, a tovább mögött spoileresen adok hangot a hitetlenkedésemnek.

Tovább…

Az anime is sorozat: Shirobako – írta yahman

2017. 02. 12. 15:50 - Írta: vendegblogger

7 comments | kategória: animáció,anime,Ázsia sorozatozik,kritika

(‘Az anime is sorozat’-rovatunk nem szűnt meg, csak kevesebb írást kaptunk. Most ismét van pár tartalékban, kapott is egy külön címkét a műfaj, és persze a továbbiakban is szívesen fogadunk tőletek anime-ajánlókat – winnie)

Egy anime az anime készítésről.

Ennyivel össze is foglalhatnánk, hogy miről is szól a Shirobako, ám ez csak a felszín, és mint minden jó sorozatnál, a lényeg ez alatt keresendő. És hogy mit találunk ott? Egy kiváló, életszerű sorozatot, ami megmosolyogtat, megnevettet, és esetenként még könnyeket is fakaszt.

Öt középiskolás lány, Miyamori, Midori, Misa, Emma és Shizuka, miután első amatőr anime filmjük bemutatásra került, elhatározza, hogy álmukat megvalósítva az anime iparban fognak dolgozni. Két és fél évvel később Miyamori már a Musashino animációs cég gyártás asszisztense.

Miyamori szemén keresztül nyerhetünk betekintést az animegyártás folyamatába, az írástól kezdve egészen az utolsó vágásig, annak minden szépségével és megpróbáltatásával együtt, miközben ő és barátnői próbálják megállni, illetve megtalálni helyüket az iparban. Álmukat, hogy egy napon együtt készítsenek egy animét, mindvégig szemük előtt tartva élik meg a kihívásokat, csalódásokat, örömöket és kételyeket, melyeket a munka és az élet eléjük tár.

A Shirobako igen részletesen mutatja be az anime készítés egyes fázisait. Részt veszünk író meetingeken, castingokon, bepillantást nyerhetünk a rendezők, animátorok, szinkronszínészek, zenészek és természetesen a gyártásért felelős szakemberek munkájába egyaránt. Persze az egyes részlegek közötti konfrontáció, kommunikációhiány, és az ezekből fakadó állandó késések – melyek szerves részét képezik az animegyártásnak -, sem maradnak el.

A Shirobako nem csak az animegyártás kiváló ábrázolása, de a csapatmunkáé, a közös célokért való küzdelemé is.

Önmagában az anime készítés minden részletre kiterjedő bemutatása mit sem érne kiváló karakterek nélkül. Nagyon sok van belőlük, ami a sorozat elején zavaró lehet, de ez is szükséges a hiteles ábrázoláshoz. Mindegyik karakter eredeti, némelyiküket valódi szakemberekről mintázták, szerethető, vagy éppen utálható, és ami a legfontosabb, emberi!

Ez az, ami fantasztikus sorozattá teszi a Shirobakót. A sebezhető, bizonytalan, de mégis elhivatott, és álmaikért tenni akaró karakterek. Nemcsak az öt fiatal főszereplő küzd állandó kételyekkel, önbizalomhiánnyal, de bizony a tapasztalt rendezők, írók, rajzolók is megszenvedik az ihlethiányt, a profizmusra való állandó törekvést, az örök elégedetlenséget, a határidőkkel való folytonos küzdelmet.

A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül. Tovább…

Vera – írta Eloise

2017. 02. 10. 14:55 - Írta: vendegblogger

2 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika

Kevés olyan nyomozós sorozat van, melynek a főszereplője nő. Olyan pedig még kevesebb, ahol a főszereplő nő egyáltalán nem egy jól öltözött és -sminkelt figura, aki mellett nincs valami helyes pasi, akivel összegabalyodhat. A Vera című, hetedik évadja előtt lévő angol krimi nem csak ezért egyedi, de ez a tény mindenképpen kiemeli a tömegből.

A címszereplőt Brenda Blethyn játssza zseniálisan. Elsőre nem igazán érti az ember, hogy egy állandóan morcos és mogorva, kissé mizantróp nőből miért lesz nyomozó, de ahogy telnek a részek, egyre inkább kitűnik, hogy Vera tud érzékeny és kedves is lenni, gyakran szeretne segíteni másokon. Emellett, ami talán a legfontosabb, hogy nagyon jó logikával rendelkezik és szétszórtsága ellenére, remekül átlátja a dolgokat.

A Verának értelemszerűen ő az abszolút főszereplője. Ez különösen az ötödik évadtól látszik, ekkor ugyanis már nincs mellette a korábbi őrmestere, Joe Ashworth. Joe távozása számomra elég nagy űrt hagyott hátra, nem csak azért, mert az őt megformáló David Leon kellemes látvány a szemnek, hanem mert nagyon jól működött a karaktere a sorozatban. Vera és Joe fél szavakból is értették egymást. Volt, hogy még az se kellett, elég volt, hogy egymásra néztek. Emellett egy nagyon jól bemutatott mentor-tanítvány viszony volt köztük.

Az ötödik évadban új őrmester, Aiden Healy kerül Vera mellé, viszont ő már sokkal kevésbé hangsúlyos szerepet kapott, nem is emelték ki a főcímben. Eleinte annyira nem működött a kettősük, valahogy a történetek sem voltak olyan érdekesek, komolyan aggódni kezdtem a sorozatért.

A hatodik évadban viszont kissé helyrebillentek a dolgok, a Vera/Aiden-kettős egyre érdekesebb lett. Ehhez mondjuk, Aident kicsit hasonlóbbá tették Joe-hoz. Kapott egy családot, kevésbé lett arrogáns és még Verával is sikerült megkedvelniük egymást. Ráadásul a hatodik etap egy nagyon erős első résszel indult, ami meghatározta az évad hangulatát.

Vera rendőrségi csoportjának tagjai eléggé jöttek-mentek, de ennek ellenére törekedtek arra, hogy mindenki egyéni karaktert kapjon. Sokukat sikerült megkedvelnem. A hatodik évadra többen már évadok óta csapattagok voltak és elkezdtek összeszokni. Egyre többször gyűltek össze, hogy megvitassak egy-egy ügyet, ami kifejezetten jót tett a sorozatnak.

A sorozat egyébként Északkelet-Angliában játszódik. Ennek nem csak a gyönyörű táj miatt van jelentősége, hanem a széria hangulatát is befolyásolja. Megjelennek például sajátos tájszavak, de az, hogy a főszereplő mindentől távol él, ez is összehozható talán a tájjal.

A Verát általában olyan klasszikus nyomozós sorozatokhoz szokták hasonlítani, mint például az Inspector Morse vagy a Murder She Wrote. Ezek az analógiák sok szempontból valóban igazak, de a Vera jóval komorabb hangulatú. Itt például, többször előfordul, hogy gyermek az áldozat, vagy valamilyen szörnyűség történik vele. Emellett még azt is érdemes megjegyezni, hogy a főhős elég érdekes háttértörténetet is kapott, ami lassacskán bontakozik csak ki.

Sokaknak valószínűleg nem lesz szimpatikus elsőre, de talán másodikra sem Vera karaktere, én viszont rögtön megszerettem. Persze lehet, hogy az is közrejátszik ebben, hogy sok helyzetben teljesen képes voltam megérteni az érzéseit.

The Path: kezdett a 2. évad – írta Delilah

2017. 02. 09. 14:50 - Írta: vendegblogger

12 comments | kategória: kritika

Egy dupla résszel elstartolt a Hulu tavalyi nagy reménysége, a The Path, amit többé-kevésbé be is váltotta az elvárásokat, mert ahogy az első évad során már felhívták rá a figyelmet, eszméletlen atmoszférája van és egy olyan világot mutat be, ami nagyon is létezik, talán pont az orrunk előtt, csak nem veszünk róla tudomást.

A The Path egy szélsőséges szekta vallási mozgalmat, a meyeristák mindennapjait mutatja be és van itt minden, amit a hasonló köröktől elvárunk. Különböző szintek, amiket csak a megfelelő próbák után lehet elérni, állandó beszélgetések (gyónások), ahol kötelező igazat mondani, a kívülállók (hitetlenek) minden rossz okozói, és amúgy is kárhozatra van ítélve mindenki, aki nem a Fény szolgálója.

Mindezekbe egy család szemszögén keresztül nyerhettünk betekintést, a feleség beleszületett, a férj viszont később lépett be a körbe, és amíg az elején minden a legnagyobb rendben ment, mostanra már korántsem ez a helyzet.

Eddie Lane ugyanis elveszítette hitét, nem hisz már sem a Fényben, sem a megváltásban, csak egy dolog egyezik a meggyőződésével, a mozgalom munkája, amit az emberek megsegítéséért tesznek. A tovább mögött folytatom spoilerekkel.
Tovább…

Baskets: kezdett a 2. évad – írta: BotondB

2017. 02. 08. 17:45 - Írta: vendegblogger

2 comments | kategória: kritika

Zach Galifianakis (és Louis C. K.) FX-en futó bohócos (de nem bohóckodós) komédiájának visszatérését aligha várták sokan visszafojtott lélegzettel.

Az első évad itthon nem igazán vonzott be sok rajongót, ami nem véletlen: egyértelműen rétegsorozattal van dolgunk, ami a nagy többségnek valószínűleg az első rész után instant kasza lenne (lehet, az is volt), de aki kedveli a kicsit lehúzós hangulatú komédiákat, annak nem valószínű, hogy csalódást okozna. Ezért ajánlójellegűre vennám a dolgot mielőtt belekezdenék a szezonkezdet értékelésébe, hátha néhányan kedvet kapnak a sorozat bepróbálásához.

Főhősünk, Chip legnagyobb álma, hogy hivatásos bohóc lehessen, ugyanakkor az első pillanattól fogva nyilvánvaló számunkra, hogy egy rendkívül szerencsétlen férfi, akinek szinte soha nem jött össze semmi úgy, ahogy akarta. Azt is mondhatjuk, hogy egy igazi bohóc, csak sajnos nem abban az értelemben, ahogy azt ő szeretné.

Ez a folyamatos kudarccal való szembesülés adja meg a sorozat igazi hangulatát: egyáltalán nem tipikus comedy-vel van dolgunk, mert bár minden részre jut néhány emlékezetesebb poén, mégis sokkal több az elkeserítő, fájdalmas pillanat, miközben Chip amúgy sem tökéletes élete széthullik körülötte.

Zach Galifianakis-nak nagy dicséret jár: rendkívül egyszerű, bravúroktól mentes alakítást nyújt, mégis tökéletes hitelességgel tárja elénk ezt a talán túl emberi karaktert. Lehet, hogy ez a mindenféle különleges tulajdonságot nélkülöző, naturalista ábrázolás is az oka annak, hogy egy-egy szomorú pillanat gyakran egészen szívszorító tud lenni, tényleg könnyen beleélhetjük magunkat a főhős helyzetébe.

Meg kell jegyezni azonban, hogy nem csak Chip képes kiemelkedő pillanatokra, akad még néhány karakter, aki maradandót tudott nyújtani az első etap során: a főhősünk édesanyja az egyik tökéletes példa, akit egy férfi, Louie Anderson alakít méghozzá zseniálisan – nem véletlen, hogy tavaly a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Emmy-t is elvitte a komédiáknál.

Emellett Martha, egy végtelenül jó szándékú, de teljesen szétcsúszott biztosítási ügynök is jelentős szerephez jut a történetben, és néhány emlékezetes pillanatot is okoz a nézőknek. De még Dale, Chip ikertestvére is viszonylag sok időt kapott az évad második felében, így Galifianakis tipikus komikus karakteréből is kaptunk egy kis kóstolót (merthogy Dale-t is ő formálja meg).

Tényleg javasolt bepróbálni annak, aki szereti a kevésbé klasszikus komédiákat, a humor és a fájdalom érdekes egyvelegét, ami kitűnően megfér egymással a Baskets hőseinek életében. A tovább után kisebb spoilerekkel már a 2. szezon startjáról írok. Tovább…

The Vampire Diaries – 8×11: Meglepetések – írta -T

2017. 02. 06. 14:50 - Írta: vendegblogger

22 comments | kategória: kritika

Még emlékszem, hogy amikor kábé 8 évvel ezelőtt elkezdtem nézni a sorozatot, eszembe sem jutott volna, hogy ekkora utat fog bejárni. 8 év azért nem kevés idő, főleg akkor nem, ha azt nézzük, hogy mennyi minden változott a történetben, az eleje óta.

Szereplők jöttek, mentek, voltak itt nagy szerelmek, árulások, meglepő fordulatok, kavarások, halálok, halálból való visszatérések (ebből talán túl sok is akadt), de azt nem sejtettem volna, hogy még mindig tudnak majd olyat húzni az írók, amivel meg tudnak lepni.

Hiszen az évad elején mondhatni csak vegetáltak. Úgy értem, volt nagy adag sztori mindenki számára, de valahogy azt éreztem, hogy minden jobb epizódot egy-kettő kevésbé jó követett. És sajnos sok esetben önismétlésbe léptünk át: Damont megint meg kellett menteni, Stefan megint kikapcsolta az emberségét, Bonnie-nak megint nem volt varázsereje szálra, stb.

Persze megértem én, hogy könnyebb a „jól bevált” dolgokkal játszadozni, csak más körítést szőni hozzájuk, de egy idő után ez már nemcsak unalmas, hanem idegesítő is lehet. Engem személy szerint ezzel az emberség kikapcsolásával tudnak az őrületbe kergetni. Viszont, ami a legutóbbi részben történt, arra bevallom, még én sem számítottam.

A továbbiakban spoileresen folytatom. Tovább…

2017 legígéretesebb újoncai – írta Donnie

2017. 02. 03. 23:02 - Írta: vendegblogger

18 comments | kategória: ajánló,kampány,video

(A tavalyi év legígéretesebb újoncairól szóló bejegyzésünk.) Évről-évre nehezebb dolgom van, amikor a legígéretesebb újoncok listáját kell elkészítenem, hiszen egyre nagyobb a merítési lehetőség. Hozzá kell tenni, hogy szerencsére nem csak mennyiségi, hanem minőségi szempontok alapján is erős kínálatról beszélhetünk.

Sorrendet nem állítottam fel, de érdekes lesz majd visszanézni egy év múlva, hogy mik váltották be a reményeket és mik okoztak csalódást. Titeket pedig arra kérlek, hogy kommentben jelezzétek, melyek számotokra a legreményteljesebb újonc sorozatok.

A tovább mögött a terjedelmes lista címekkel, leírásokkal, szereplőkkel, készítőkkel és előzetesekkel, ha azok elérhetőek. Tovább…

Vikings: vége a 4. évadnak – írta diapolo

2017. 02. 02. 21:40 - Írta: vendegblogger

51 comments | kategória: kritika

Igencsak mozgalmasra sikeredett a negyedik évad második fele is. Minden megvolt benne, ami már korábban is: vér, bosszú, csaták és persze áldozatok. Hiába, a Vikings-nél is forog az idő kereke, egy-egy szereplő nem élhet örökké, ebből a szempontból pedig kiemelt jelentőséggel bírt ez a 10 rész.

Továbbra is Ivart tartom a legizgalmasabb és legérdekesebb figurának, de hogy miért, arról a tovább után írnék, méghozzá spoileresen.

Tovább…

Black Sails: kezdett a 4. évad – írta JoeCole

2017. 01. 30. 21:12 - Írta: vendegblogger

49 comments | kategória: kritika

Bizonyára sokan emlékszünk még, hogy a Black Sails egy könnyed kalózos eszetlenkedésnek indult, hogy aztán már a második évadra lerázza magáról a pejoratív jelzőket és rövid úton az elmúlt évek egyik legminőségibb sorozatává nője ki magát.

A tavalyi évad végén Feketeszakáll visszatérésével és a kalózszövetség megalakulásával szépen megágyaztak az utolsó szezonnak, aminek központi témája – cseppet sem meglepő módon – a Nassauért zajló háború lesz.

A mostani évad a korábbiakhoz hasonlóan erősen kezdett, bár túl sok meglepetéssel nem tudott szolgálni: az eddigi legkomorabb részek ígéretével, a motivációk és a konfliktusok alapvető felvázolásával úgy gondolom, hogy inkább csak a kötelezőt hozta.

Szerencsére azonban volt valami, ami igazán jól sikerült benne, mégpedig a zseniálisan megkoreografált tengeri ütközet, mely során végre a királyi flotta is megmutatta, hogy nem táncol mindig úgy, ahogy a kalózok fütyülnek.

Nem elhanyagolható tény az sem, hogy miképp a tavalyi szezonnyitóban nagy hangsúlyt kapott John Silver karaktere (aki azután jóformán uralta az egész évadot), úgy az idei szezonban a készítőknek láthatóan ugyanez a szándékuk Billy Bones-szal. Hogy ez mennyire fog beválni, az kérdéses: Billy eddig eléggé semmilyen volt, de most egyetlen jelenetben meggyőzőbb tudott lenni, mint eddig bármikor.

Mellette pedig érezhetően Rackhamben is ott a potenciál, aki számomra kicsit meglepő módon a legtöbb érzelmi töltetet csempészte a szezonnyitóba, és aki abszolút háttérbe tudja szorítani a jóval többre hivatott Feketeszakállt. Már most nyilvánvalónak tűnik, hogy az évad színvonala nagyban fog múlni Bones és Rackham karakterein, annál is inkább, mivel korábban Flint kapitányt már teljesen kiaknázták, és Silver is felfedte a legtöbb lapját.

Az eddigiek alapján nincs kétségem afelől, hogy egy ropogós, izgalmas szezonnal zárják le a sorozatot – a Black Sails eddig egyszerre tudott hihetetlen mély drámát és nagyon látványos akciókat produkálni, és a politikai játszmákra és intrikákra is legalább ugyanakkora hangsúlyt fektetett, mint a kaszabolásra.

Azt hiszem, nemcsak a magam nevében írom, hogy ha a sorozat hű tud maradni önmagához az utolsó tíz rész során, akkor feliratkozhat a legnagyobb kedvencek közé.

Father Brown – írta Domi

2017. 01. 30. 14:50 - Írta: vendegblogger

6 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika

Az itthon Brown atya címen ismert, 2013-ban indult Father Brown tipikusan azok közé az angol sorozatok közé tartozik, amikre várni kell. Ennek legfőbb oka, hogy a BBC a délutáni műsorsávba száműzte, és mintha csak minél hamarabb meg akarna szabadulni tőle, naponta sugározza, hogy 2-3 hét alatt elfogyjanak az új részek. Persze nem vagyok igazságos, mert szerencsére kitartóan be is rendelik: nemrég ért véget az 5. évad.

A gyors sugárzásnak köszönhetően a Father Brown nem tartozik a legismertebb krimik közé. Pedig sok szerethető tulajdonsága van: lényegében egy angol katolikus pap izgalmas nyomozásait követhetjük. Ráadásul a karakter egyenesen a híres angol írótól és filozófustól, G. K. Chesterton-tól származik.

Furcsa módon azonban a sorozatnak a címszereplőtől eltekintve nincs sok köze az eredetihez. A szereplőket leváltották, a helyszínt egy kis falura, az idősíkot pedig az 50-es évekre cserélték, és bűnesetek jelentős részét újonnan írják.

Meglepő lehet, hogy egy angol sorozatban a főhős pap katolikus. Ez azzal magyarázható, hogy Chesterton műveiben a nyomozás helyett valójában a teológiai kérdések kapnak fontos szerepet, hiszen őt magát is foglalkoztatták az anglikán és katolikus hit egymástól különböző hittételei, élete végén pedig úgy döntött, hogy átkeresztelkedik katolikussá.

Ebben a szemléletben alkotta meg a katolikus papot, Brown atyát, akinek a szemszögéből évtizedeken keresztül vizsgálta a világot. Az eredetiből tulajdonképpen csak ezt a karaktert vették át, a másik főszereplőt, az atya mellé szegődő rablót, Flambeau-t, pedig évadonként egyszer megjelenő mellékszereplővé tették. Mi maradt akkor az eredeti novellákból?

Tulajdonképpen nem sok. Az 50 perces epizódokban nincs idő komoly bűntények felgöngyölítésére, ráadásul részenként új karakterekkel ismerkedünk meg, így tulajdonképpen gyakran egyáltalán nem nehéz kitalálni, ki a tettes a néhány újonnan felbukkanó szereplő közül. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincs garantálva egy-két izgalmas fordulat. De a sorozat varázsát valójában nem a bűnesetek, hanem a nagyszerű állandó karakterek jelentik.

A tovább mögött folytatom, spoilerek nélkül. Tovább…

Previous Posts