login |

Posts filed under '2016/17 finálék'

2 Broke Girls: vége a 6. évadnak – írta Lantaar

2017. 04. 19. 14:50 - Írta: vendegblogger

10 comments | kategória: 2016/17 finálék,kritika

Nem gondoltam volna hat évvel ezelőtt, hogy ez a sorozat még ma is műsoron lesz. 2-3 év? Simán! De, hogy 6 vagy akár több is? Jó eséllyel kinevettem volna azt, aki ezt mondja. Erre mégis itt vagyunk a CBS szitkomjának hatodik évadja végén és nem igazán lehet semmi olyat mondani róla, amit az előző évadok során ne említettünk volna.

Minőség és tartalom szempontjából egyébként szerintem a sorozat az egyik legstatikusabb és legstagnánsabb a jelenlegi tévés felhozatalban. Ugyan történnek apróbb változások az évadok során, hogy a haladás illúzióját keltsék, de az alapszituáció még mindig az, ami az elején volt és a jelek szerint mindig is oda fognak visszatérni.

Lehet Max és/vagy Caroline kapcsolatban, megnyithatják álmaik üzletét, de (mint ahogy azt a finálé is bizonyította) mindig lesz valami mondvacsinált ok, ami arra kényszeríti őket, hogy anyagi gondokkal küszködve az étteremben dolgozzanak.

Minden rész követi a legalapvetőbb, hagyományos sitcom struktúrát: cold open, utána a rész alapfelvetése egy probléma formájában, ami a pénzhiánytól kezdve kapcsolati problémákig bármi lehet (és itt ne valami kifinomult, nüánszos variációkra gondoljunk, hanem “a pasim imádja a bowlingot, de az nekem egy túlságosan prosztó hobbi, most mi lesz velem?”-jellegű szituációkra), majd jön az eszkaláció, és úgy az utolsó 3-4 percben a megoldás a tanulsággal.

Olyan szinten sablon elemekből építkezik az egész, hogy azt tanítani lehetne bármilyen írói kurzuson. Ha nem használnának modern kütyüket, kifejezéseket, és a nyelvezete nem lenne ennyire nyers, akkor nem maradna más, mint egy 30 évvel ezelőttről itt maradt szituációs komédia váza. A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül. Tovább…

Emerald City: vége az 1. évadnak – írta Lantaar

2017. 04. 18. 15:12 - Írta: vendegblogger

9 comments | kategória: 2016/17 finálék,kritika

Ezt történik akkor, ha egy csatorna mindenáron akar egy Game of Thrones-klónt, de csak egy szerzői jogvédelem nélküli gyerekkönyv sorozatra futja a költségvetésükből.

Na jó, azért közel sem ennyire rossz a helyzet, de mindenképpen ez a felállás. Fogták a klasszikus Oz-könyveket, nyakon borították azokat egy adag grimdark szósszal és jó három év alatt világra hozták az Emerald City-t.

Az eredeti karakterek egyértelmű fekete-fehér moralitása le lett cserélve: gyakorlatilag mindenki morálisan korrupt egy bizonyos fokig. Kivéve Dorothy-t, de persze az évad végére neki is sikerül írni egy-két sötétebb momentumot. Smaragdváros világában mindenki a saját hasznát keresi és ezért bármire hajlandó is, miközben bármi áron próbálja megfúrni a többieket.

Az az igazság, hogy a pilot és az első három rész utáni írásokban felhozottakon kívül nem sok újdonságot lehet elmondani a sorozatról. Azt mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy bár a szezon első felében eléggé széttagolt a sorozat, ahogy több, egymástól elkülönült szálakon folyik a történet, a második felére elkezdenek összefutni a szálak és válaszokat is kapunk rendesen.

Ezekkel a válaszokkal pedig többnyire elég jól bántak az írók és érdekesen tudtak dolgozni velük. Elég sok mindent megtudhattunk a Boszorkányok és a Varázsló viszonyáról, illetve a köztük húzódó feszültségekről valamint Dorothy, Lucas (a Madárijesztő) és a Varázsló múltjáról is kiderültek fontos dolgok.

A színészek az esetek többségében elég jól játszották a rájuk osztott karaktereket, hitelesen tudták közvetíteni azoknak a motivációit, érzéseit. Itt-ott persze mindig kilóg a lóláb és esetünkben sajnos pont két sarkalatos szereplő esetében történt meg.

Az egyik az Dorothy, aki sajnos elég semmilyenre sikerült az évad nagy részében, bár az tény, hogy a végére javult valamennyit és nem csak ment előre meggondolatlanul. A másik számomra pedig a Varázsló.

Vincent D’Onofriót kedvelem, és sok alkalommal megmutatta már, hogy jó színész, viszont itt kétféle alakítást hoz. Varázslóként végig minimális erőfeszítést nyújt, sokszor azt az érzést keltve, mintha nem érdekelné a dolog (vagy rosszabb esetben csak a pénzért vállalta a szerepet), míg a visszaemlékezésekben leginkább a Full Metal Jacket-beli karakterére emlékeztet a játéka, olyan, mintha enyhén fogyatékos lenne. Egyszerűen furán hat a két alakítás közötti váltás.

Ahogy azt a többiek is írták az Emerald City vizuálisan mindenképpen figyelemre méltó, sőt helyenként egyenesen lenyűgöző. Érezhető, hogy (országos szinten) elég sok pénzt beleöltek a díszletekbe és a jelmezekbe, így sikerült elénk tárni egy sokszínű, változatos, de mégis egységes világot.

Viszont e téren is van egy nagy “de”, az pedig a CGI. Szerencsére elég keveset használják a sorozatban, de amikor erre hagyatkoznak bizonyos nagytotáloknál, azok elég vacakul néznek ki, kábé a Once Upon a Time színvonalán mozognak.

Figyelembe véve az évad során történt javulásokat, nyugodt szívvel adok 6.5/10-et a szezonra.

Javult a kezdetekhez képest és a hangulata mindenképpen érdekes, mondhatni egyedi, viszont a fentebb említett negatívumok miatt nem tudtam magasabbra pontozni. Az évad végére bedobtak még egy cliffhangert is a Beast Forever kapcsán, viszont a poszt írásának idején még kétséges a sorozat sorsa, ugyanis az NBC még nem rendelte be a folytatást.

MacGyver: vége az 1. évadnak – írta Lantaar

2017. 04. 17. 14:50 - Írta: vendegblogger

11 comments | kategória: 2016/17 finálék,kritika

A remake sorozatoknak általában van egy átka: nagyon ritka az egyértelműen jó minőségű. Néha kapunk egy kiemelkedőt, mint mondjuk a Lethal Weapon idén, viszont a többség általában a rossz, vagy jobb esetben a “tisztességes iparosmunka” kategóriába esik. Sajnos ez alól a MacGyver sem lett kivétel.

Nem húzom az időt, egyből az értékelésre térek: nekem hozta a 6/10-es színvonalat, viszont nem hiszem, hogy a többségnek valaha is 4/10 felé emelkedne a sorozat, és a korábbi kritikák, valamint kommentek alapján még igencsak felfelé kerekítettem ezt.

Érezhető, hogy az eredeti széria még a mai napig is olyan nosztalgikus erővel él az emberek emlékezetében, hogy sokan már előre, zsigerből utálták (vagy utálni akarták) a rebootot, ami egy mába helyezett előzmény sztori. Mások pedig (szintén a nosztalgiából kiindulva) azt várták, hogy ugyanúgy képes lesz őket lenyűgözni a sorozat a rögtönzött, több-kevesebb tudományos háttérrel rendelkező megoldásaival, mint gyerekkorukban. De nem ezt történt.

Amit kaptunk az nem más, mint egy, a kiterjesztett JAG-univerzum jelenlegi képébe tökéletesen beilleszkedő, az idősebb korosztálynak szánt CBS-es procedurális sorozat, annak minden jó és rossz tulajdonságával együtt. Mindezt a Hawaii-Five-O készítőjétől.

A történések kiszámíthatóak, az akciók átlagosak, a karakterek pedig többnyire egy-két tulajdonsággal meghatározott archetípusok. Szerencsére van köztük elég kémia ahhoz, hogy működjenek a párbeszédek és a (többnyire szórakoztató) beszólások. Ennyi. Se több, se kevesebb.

Akit ez érdekel, az jó eséllyel élvezni fogja a MacGyvert a maga popcorn stílusában, akinek viszont ennél több kell, az jó eséllyel csalódni fog, mert itt bizony nincs “WOW!-faktor”. Aki meg az eredetit isteníti…, nos szerintem ők már veszik a repülőjegyet és készítik a fáklyákat a CBS irodájának a felégetéséhez.

Azt egyébként még érdemes megjegyezni, hogy magát a pilotot újraírták és forgatták, Lucas Tillen és George Eads-en kívül a teljes szereplőgárdát lecserélték, valamint új készítőt hoztak. Az eredeti előzetese még itt-ott megtalálható, viszont hangnemében még az is nagyon hasonlónak látszott a jelenlegi végeredményhez. A tovább mögött spoileresen folytatom.

Tovább…

The Real O’Neals: vége a 2. évadnak

2017. 04. 12. 18:29 - Írta: winnie

6 comments | kategória: 2016/17 finálék,kritika

Az ABC leginkább nagy bajban lévő családi komédiája pár hete finálézott, és kitartok amellett, hogy továbbra sem a The Real O’Neals a leggyengébb ebből a műfajból a csatornán. A gond csak az, hogy a készítők mintha nem mernék 100%-osan felvállalni a sorozatuk másságát, és csak helyenként mernek eredeti hangvételűek, különcök lenni. Ami ugye azért is gáz, mert a sorozat fő témája a másság.

Ez a fő téma egyébként továbbra is a motorja, illetve a legnagyobb gátja is a The Real O’Neals-nek, mert amikor az írók rávetik magukat a meleg főszereplő adta gumicsontra, akkor a többi gyerekről frankón elfeledkeznek. Lehet, hogy évad közben Kenny is kapott pusztán B-sztorit, de képtelen vagyok elhinni, hogy nem működne jobban a sorozat, ha anyu vagy apu jobban ki lenne emelve.

Vegyük például a finálét, amiben Noah Galvin hozta önmagát (semmi újdonság), de igazán csak akkor működött, amikor ott volt mellette valaki. Ellenben Martha Plimpton vagy még inkább Jay R. Ferguson többször is brillírozott – bennük annyi potenciál lenne, de, és tisztelet a kivételnek, a köröket mégis folyton Kenneth-tel futtatják. (Jut eszembe, a két másik testvér még mindig nem túl vicces, de egyre jobban tetszenek.)

A zárás sem volt rossz rész, voltak benne borulós poénok (főleg a felnőttektől, és némiképp a lesből támadó ruhasz Allison-tól), de inkább a visszafogottság volt a jellemző rá, illetve az, hogy belebegtettek egy-két radikálisabbnak tűnő fordulatot, hogy végül visszakozzanak, és egy valójában nem túl érdekes cliff-fel zárjanak.

Nem jó ez így, egy közepesen korrekt komédia kinek kell manapság?

Dr. Ken: vége a 2. évadnak

2017. 04. 10. 14:58 - Írta: human

6 comments | kategória: 2016/17 finálék,kritika

És a sorozat is? Mármint tényleges cancel hír nincs még (simán jöhet berendelés), de ilyen szép sorozatfinálét rég láttam, hiszen eléggé meta volt a főszereplőt alakító Ken Jeong-ra tekintve. Így tetszett is.

Hiába na, az ilyet kajálom: Ken Jeong a valóságban orvos volt, mielőtt elment színésznek. Gondolom a leghíresebb szerepeit ismeritek, hiszen a Community-ben és a Hangoverben is hatalmasat alkotott, mindenki imádta, vagy szerette utálni.

Erre most egy orvost alakít a Dr. Kenben, méghozzá olyat, aki színészi karrierre vágyik. Így jutunk el a fináléhoz, amiben Dan Harmon (az igazi) felhívja, hogy jöjjön el egy főiskolán játszódó sorozata castingjára. A tényleges meghallgatáson Alison Brie a partnere, és Ken felsül. Ellenben Harmon meglát benne valamit, így a tervezett öt soros mellékszerep helyett felajánlja neki az őrült spanyol tanárét.

Na, a fenti jelenetek mindegyikén vigyorogtam. Mármint Community-rajongóknak szerintem kötelezőek. Persze nem dokumentumfilm, szóval poénkodnak a történtekkel ezerrel, meg valószínűleg nem is így volt, viszont vicces nézni.

A probléma a Dr. Ken sorozattal viszont továbbra is a többi. Avagy a finálét hiába dobták fel azzal az 5 perccel, ha közben tisztán látszik mellette a hagyományos családi, és munkahelyi sitcom, ami még csak nem is jó. Mármint gagyi poénokat kapunk, főleg idegesítő karakterekkel és borzasztó fordulatokkal. A Tiffany-sat alig bírtam…

Szóval úgy általánosan továbbra sem tudnám ajánlani a sorozatot, de ezt a finálét nem is volt rossz látni.

Legends of Tomorrow: vége a 2. évadnak

2017. 04. 09. 15:50 - Írta: superpityu

24 comments | kategória: 2016/17 finálék,kritika

Azt a piszkos eget!

Igen, a Legends of Tomorrow nem több egy egyszerű popcorn sorozatnál. Ráadásul nem is görcsöl azon, hogy ennél sokkal több legyen, ennek pedig az lett az eredménye, hogy a csalódást keltő első szezon után kaptunk egy iszonyatosan szórakoztató sorozatévadot, amiben nem igazán lehet kivetnivalót találni.

Pontokban ez nem lesz igazán több 7/10-nél, de mindenképpen dicsérendő, hogy mennyire jól volt ez végig összerakva. Logikai bukfencek ide vagy oda, a készítők ráéreztek arra, miképp is kellene használniuk a karaktereiket. Igaz, könnyebb dolguk volt, hiszen ebben az évadban nélkülöztük az idegesítő szereplőket.

De nemcsak a csapatdinamikát használták fel jól, hanem a történetet is sokkal jobban kidolgozták, mint az első szezonban. Sokkal szerteágazóbb volt a sztori, ráadásul nem féltek felhasználni meglepő történelmi eseményeket (Camelot, Holdra szállás, világháborúk), vagy éppen a történések szerves részévé tenni fontos személyeket (Einstein, George Lucas, Tolkein).

A szezon főszála egy olyan mágikus tárgy keresése körül forgott, amely használatával újra lehetne írni a történelmet. De nem feküdtek rá erre görcsösen, hiszen voltak időközben egyéb kalandok is. Mivel az előző szezonban az Időmesterek főhadiszállása megsemmisült és így a történelem eseményeit nem felügyelte senki, emiatt a Waverider legénysége vállalta magára történelem védelmét. 

Alapjában véve is sokkal jobb koncepció ez, mint a tavalyi Vandal Savage-es idiótaság, amire azért poénosan maga a sorozat is reflektált, hogy mennyire gáz volt az egész. Mellé pedig bedobták a The Flash és Arrow levedlet gonosz karaktereit, hogy kicsit kavarják a szálakat.

Ezt a húzást pedig hiszem, hogy mindenki kétkedve fogadta, de senki sem gondolhatta, hogy ennyire jól fog ez elsülni. Reverse Flash még mindig az egyik legjobb antagonista az Arrowverse keretein belül, ahogyan Merlyn is hozta a formáját, és nagy meglepetésre Damien Darkh is teljesen bejött itt.

Szerencsére, ahogy már fentebb jeleztem a karakterek dinamikáját is nagyon jól eltalálták. Rip Hunter idén sokat volt parkolópályán, így a hajó új kapitányt kapott Sara személyében. Ez a váltás pedig nagyon bejött. Mick még mindig állat, és szerencsére idén sikerült a Jefferson-Stein duót is jobban kihasználni. Ray pedig egyre kevésbé hasonlít nagyra nőtt gyerekre, ami nagy pozitívum.

Ráadásul az új karakterek is beletrafáltak. Nate szórakoztató, nem felesleges karakter, mint tavaly Hawkman. Amaya pedig kábé a legérdekesebb figura jelenleg a történetben, hiszen ő nem a jelenből származik, hanem az animációs sorozatból megismert Vixen nagyanyját alakítja. Plusz a szezonban kiemelt szerepet kapott a Justice Society of America, amelynek ez a karakter az alapítótagja is, így nem egy kezdő hőssel gyarapodott a csapat.

Ami engem igazán meglepett, hogy sikerült összehozni az alternatív világot, és itt sikerült olyasmit is meghúzni, amelyek például a The Flash nem mert megtenni a Flashpoint-os évadnyitójában. Példásul ott van Felicity cameója és nem túl szép végzete, vagy éppen néhány csapattag halála, amelyek mindenképpen arra sarkallták a szereplőket, hogy visszaállítsák a világot az eredeti rendjébe.

Szerintem ebben lesz/lett nagyon jó a sorozat, hogy nem akar kötelezően hozzáidomulni a többihez az univerzumban. Ez az a dolog, amit a The Flash nem mert bevállalni, míg itt van a kistesó, és basszus olyan cliffhangert dobtak a végére, ami elég érdekesen alakítaná a többi sorozatot, hiszen elég nagy zavar lett az időben. Biztosan lesz rá magyarázat, hogy miként kerülik meg az univerzumos ráhatást, de igazából örülök, hogy nem akarnak a készítők kötelező házi feladatot adni a többi sorozat nézőjének.

Részemről több, mint elégedett vagyok a Legends of Tomorrow 2. évadjával, mely bebizonyította, hogy lehet görcsölés nélkül is szórakoztatni a népet. De tényleg, olykor ezer sebből vérzik maga a felvetés vagy éppen a megoldás a sorozatban, és mégis sikerül elterelni a pozitívumokkal a néző figyelmét az esetleges hiányosságokról.

Bones: vége a 12. évadnak. És a sorozatnak is. – írta Cyrill

2017. 04. 05. 18:20 - Írta: vendegblogger

11 comments | kategória: 2016/17 finálék,kritika

Egy hosszú korszak zárult le a Bones befejezésével. A készítő Hart Hansont követő showrunneröket nem érte váratlanul a kasza ténye, így nem kellett tartanunk az elvarratlan szálaktól; az utolsó két epizódban minden szereplő megkapta a maga kisebb-nagyobb lezárását.

A sorozat a 12 év alatt megélt hatalmas hullámhegyeket és hullámvölgyeket, bár az igazi hegyek a korábbi évadokra voltak igazán jellemzőek, azért maradtak nagyon szép pillanatok a végére is. Jöjjenek a kisebb spoilerek a tovább mögött.

Tovább…

Lethal Weapon: vége az 1. évadnak

2017. 03. 28. 21:41 - Írta: Desmond Wallace

16 comments | kategória: 2016/17 finálék,kritika

Minden szkepticizmusom ellenére néhány rész után egyértelművé vált számomra, hogy nagyon fogom szeretni a Lethal Weapon-t, és ezzel nem voltam egyedül, nagyon jó kommenteket kapott a sorozat. Az őszi epizódokat kifejezetten élveztem, majd vártam a januári visszatérést, amikor egy picit megijesztettek az írók, mivel pár rész erejéig nem hozták azt a szintet, amit az évad első felében megszoktam.

Szerencsére csak átmenetinek bizonyult a minőségcsökkenés, mert az 1×13-tól ismét erősödött a Halálos fegyver, és egymás után jöttek a 7-8/10-es részek. Az 1×17 pedig kifejezetten ügyesen vezette fel a finálét, amely arra a főszálra koncentrált, ami Riggs révén végig meghatározta az egyes részek hangulatát, de köszönhetően az íróknak, sosem volt tolakodóan hangsúlyos.

A 18 rész alatt hol a viccesebb, hol a komolyabb arcát mutatta a Lethal Weapon, és mindkettő remekül állt ennek az újoncnak. A két főszereplő nagyon jól működik együtt, a sorozat fő ereje egyértelműen bennük rejlik, a heti ügyeket sose vitték túlzásba, egyszerűen csak asszisztáltak kettejük karakterépítésének.

A mellékszereplők többsége is csak néha tudott kibújni Riggs és Murtaugh árnyékából, ami kifejezetten jó döntés volt az alkotók részéről. Sem a munkatársak, sem a család nem kapott több játékidőt annál, amire feltétlenül szükség volt, és ha a történet nem kívánta meg, akkor nyugodt szívvel pihentették is őket a Forever-t is készítő Matt Miller által irányított írók.

A partvonalon lévő figurák közül leginkább Trish és Maureen Cahill karaktere tudott kitörni az egysíkúságból, illetve Karen Palmer bemutatkozása sikerült lehengerlőre, aki aztán – Riggs legnagyobb örömére – még többször is felbukkant a fináléhoz közeledve.

A folytatásban már rátérek a finálé eseményeire, ami már spoileres terület lesz. Tovább…

Hunted: vége az 1. évadnak

2017. 03. 22. 18:12 - Írta: winnie

5 comments | kategória: 2016/17 finálék,kritika,reality

Kicsit szkeptikus voltam a CBS idei reality-s nagy dobása (kapott egy atomerős amerikai focis felvezetést is), az “embervadászos” Hunted kapcsán, húztam-halasztottam a bepróbálását, még akkor is, ha a premierkritikánk elég pozitív volt. Aztán, amikor elhatároztam, egy teljesen korrekt kezdést láttam, majd pedig kommentben azt a választ kaptam, hogy érdemes folytatni.

Innentől kezdve elég gyors dara volt a Hunted, és odáig merészkedtem, hogy azt mondjam, hogy az év első pár hónapjának nagy tévés meglepetése volt számomra.

A linkelt kritikában leírtuk a lényeget, ami annyi, hogy adott 9 páros (az üldözöttek) és talán ugyanennyi üldöző egység (hunter), akiket egy központ irányít. Az egészet úgy kell elképzelni, mint a Scotland Yard című társasjátékot (vagy hazai klónját, a Police 07-et): az üldözöttek kapnak egy kis előnyt, elbújnak a figyelő szemek elől a 3 amerikai államot lefedő játéktáblán, és “túl kell élniük” 28 napon át anélkül, hogy ne kapják el őket. Akkor jár a nyeremény.

Az üldözők amellett, hogy felhasználhatnak mindenféle hozzáférhető infót, követési lehetőséget (kamerák, lehallgatás – persze csak “játszásiból”) annyi segítséget kapnak, hogy bizonyos időközönként az üldözötteknek meg kell mutatniuk magukat, ami ATM-es pénzfelvétel nyomán valósul meg, ekkor a központnak leadják a drótot, hogy hol vannak és hogy néznek ki.

Itt jön be egyébként a Hunted egyik, és talán fő gondja: nincs szabályismertetés, a néző nem tud mindenről, amiről a játékosok (például, hogy egy helyen nem tartózkodhatnak x napnál tovább, nem mehetnek vissza ugyanahhoz a segítőhöz, stb.), nem tájékoztatják arról – nem mondom, hogy rossz volt a sodródás, sőt, elég hamar túltettem magam rajta, és hátradőltem élvezni, amit látok. Mondjuk a fináléban, amikor kiderült, hogy a végén is vannak külön szabályok, megint csak néztem egyet. (Mondjuk gyakran a napok számát sem ismertük.)

A reality érdekessége (és legnagyobb “találmánya”), hogy nem egyszerre menekül a képernyőn a 9 csapat (a valóságban gondolom egy időben, de ennek nem néztem utána), hanem fokozatosan “indítják őket”, így látjuk őket – van, akikre majdnem egy teljes évad jut, másokra 1-2 rész, gondolom, attól függően, hogy mennyire érdekesek, vagy mennyire történtek velük dokumentálható és prezentálható dolgok.

A spoilerek előtt összességében annyi, hogy nagyon jó volt a Hunted, ami egész pontosan azt fedi, hogy jó volt nézni, és elég profi módon volt összerakva, izgalmas és szórakoztató lett. Szívesen ajánlanám is a reality-ket nem ismerőknek, a gond csak az, hogy épp ők lesznek azok, akik egyes produkciós kérdéseken fennakadnának (rekonstruálás és társai), amin a műfajt értők és (túl) jól ismerők nem. Szóval lehet, hogy mégiscsak realityprofiknak ajánlott.

A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül. Tovább…

This Is Us: vége az 1. évadnak

2017. 03. 20. 21:25 - Írta: winnie

22 comments | kategória: 2016/17 finálék,kritika

Rég írtam helyzetjelentést a This Is Us-ról, de a legutóbbi megszólalásom óta eltelt időben egy pillanatig nem okozott csalódást az NBC sorozata. Folyamatosan szállította a remek pillanatokat, legyen szó meglepő húzásokról vagy érzelmesekről, tényleg az volt az érzésem, mintha nem tudnának hibázni a készítők. Nos…, a fináléig nem is tudtak hibázni. De ott az a fránya 1×18…

Tudom, hogy az elején nagyobb WTF-húzásokkal operált, de az évad második fele megmutatta, hogy a This Is Us nem szorul rá ilyesmire, nem kellenek “nagy dolgok”, ahhoz, hogy működjenek a karakterek, és a közöttük lévő viszonyok. Mondom ezt még akkor is, mintha a készítők úgy érezték volna, hogy márpedig nekik folyamatosan ilyesmin kéne agyalniuk a sorozat kezdése és pedigréje miatt.

És, ha már a WTF-okat nem lehetett halmozni, egy kissé műfajidegen dologgal álltak inkább elő: a rejtéllyel. Oké, nem mondom, hogy az a bizonyos haláleset nem érdekel (mert nyilván igen), de ettől még hiszem, hogy az írók és a sajtó képviselői is túl nagy jelentőséget tulajdonítanak neki, mintha annyit osztana vagy szorozna a dolog – és félő, hogy az “elvárások” miatt nem is fogják annyira jól kezelni, de nem akarom az ördögöt a falra festeni.

Manapság elég gyakran szót emelek a Modern Family-stílusú sorozatok ellen, amikben valójában nem is egy sztorit kapunk részenként, hanem 3, külön futó minisztorit – ezért is tetszik a Life in Pieces, mert ott nem próbálják ezt maszkolni, simán 4 külön történetet mutatnak be. Azonban a This Is Us, köszönhetően a karaktereinek és a történetmesélésének elérte nálam azt, hogy szó szerint egy pillanatig sem gondoltam arra, hogy 10-15 perces meséket látok egy-egy epizódban.

A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül. Tovább…

The Vampire Diaries: vége a 8. évadnak. És a sorozatnak is – írta infinity

2017. 03. 13. 14:50 - Írta: vendegblogger

66 comments | kategória: 2016/17 finálék,kritika

Saying goodbye is never easy.

El sem hiszem, hogy végleg búcsút intettünk a természetfeletti lényekben és mítoszokban gazdag, valamint rendkívüli és hírhedt kisvárosnak, Mystic Falls-nak. Bevallom, néhány jelenetet megkönnyeztem az utolsó részben, köszönhetően annak, hogy igencsak megható képsorokat is kaptunk.

Amikor elkezdődött a rejtélyekkel övezett vámpíros történet, rögtön hatalmas rajongója lettem a TVD-nek, mert kiváló részeket szállított folyamatosan. A minőség ugyan idővel hullámozni kezdett, de az évek során eléggé sokszínű történeteket kaptunk, amik tele voltak kalandokkal és érzelmekkel, szomorúsággal és boldogsággal.

Az utolsó évadban ráadásul hamvaiból újra feltámadt a sorozat. A tovább mögött folytatom spoilerekkel. Tovább…

Son of Zorn: vége az 1. évadnak

2017. 03. 02. 18:35 - Írta: winnie

2 comments | kategória: 2016/17 finálék,kritika

This would be so easy if I had my Zephyrian stuff. You know I’d just walk up to Shannon, cut off her head, put a zombie parasite in her neck hole, sew her head back on, and then command Parasite Shannon to make Alangulon king.

Igazából nem is tudom, hogy mit gondoltam akkor, amikor azt hittem, hogy a Son of Zorn akkora állatság lesz, hogy imádni fogom. Mondjuk egy olyan élőszereplős családi és munkahelyi komédia, amiben az egyik karakter animált. Ehelyett szerintem olyan animációs komédia lett belőle, amiben a legtöbb karakter hús-vér. Más nem jut eszembe, mert döbbenetes, hogy mennyire nem működött nálam már az elején sem, pont, mint a legtöbb animáció.

Ez persze azt is jelenti, hogy a pilot nem csak sima kisiklás volt, sőt, az újdonság ereje miatt az még jobb a részek közé tartozott. Amit ugyanis azóta láttam, az totál mélyrepülés.

Pedig papíron még lehet, hogy működne is a sorozat, mert vannak benne kreatív verbális megoldások a való világbeli és fantasy gondolkodás összemosására, illetve látvány terén is olykor kifejezetten ötletes némelyik snitt. De ettől még mozgóképen az egész semmilyen.

Bár lehet, hogy azzal volt a gond, hogy túlságosan erőltették Zorn fiát (ha már ez a sorozat címe), az ő ügyes-bajos tinigondjai és romantikája cseppet sem volt érdekes, legalábbis annyira biztos nem, mint amikor visszautalgattak az ex-feleség fantasy-s múltjára, vagy olykor sikerült egy idétlenebb szituációba belevinni Craig-et.

A kifejezetten gyenge zárásra még egy fantasy mitológiás cliff is jutott, ami totálisan hidegen hagyott, de szerintem csak azért, mert a fantasy földes jelenetek csak gegek szintjén maradtak meg bennem, a nevekre és arcokra nem emlékeztem. Már persze, ha volt már szó az illetőről, aki a végén bejött a képbe.

Previous Posts