login |

Posts filed under '2017/18'

Második blikk: Deception

2018. 03. 21. 14:50 - Írta: winnie

3 comments | kategória: 2017/18,kritika

Nyilván nem kell ecsetelnem, hogy mennyire akarom szeretni az ABC-s Deception-t, és az elfogultságom még fel is húzta a pilotot az átlagos szint fölé, hiszen azért kellemesen szórakoztató volt, de a folytatással szemben már végképp nem tudok elnéző lenni, ez maximum közepesre sikeredett. Igen, még mindig van mit kedvelni rajta, de túl sok tekintetben teljesen középszer.

A pilotkritikában a Mission: Impossible-t hoztam fel rokon sorozatnak (mivel nem nyomozós, és a két főszereplő annyira nem tűnik szexuálisan kompatbilisnek, ráadásul a külső segítőnek csapata van, ezért az egyesek által említett Castle-párhuzam számomra értelmezhetetlen), még maszk is volt benne, de most a hasonlóan heist-stílusú Leverage jutott eszembe, ami apró machinációk mellett egy rész végi nagy átverésre volt kihegyezve.

Az 1×02 egy elég érdekes, WTF-bűnüggyel indított, ami után hirtelen azt hittem, hogy mégiscsak átmennek krimibe, de szinte azonnal kiderült, hogy ki a gyilkos, és onnantól kezdve az ő elfogására, illetve csőbe húzására koncentráltak. Szóval no whodunit. (Bár, azt azért elismerem, hogy volt az epizódban egy rejtély-komponens, amit nagyon elegánsan oldottak meg – bele sem gondoltam, hogy erre időt szánnak majd.)

Amúgy ez rész még mindig abban a fázisban találta a szereplőket, hogy az illuzionista győzködi az FBI-t, hogy engedjék besegíteni, és hogy reális legyen a reakció, ehhez az FBI-nak nem fűlik a foga, de annyira unalmas volt ez a csikicsuki, hogy a jelek szerint a folytatásban már zökkenőmentes lesz az együttműködés.

– Magic is angles. If I get the angle right, you see this. If I get the angle wrong, you see that.
– Oh, you ruined the trick. Thanks, Cameron. Watch out. He ruins tricks.

A részben elővették a már a pilotban is alkalmazott paneleket, miszerint a főhős egy bűvészeti alapelvet magyaráz és szemléltet a bűnügyön keresztül, kunsztokat mutat be a rendőröknek, és árulja el a megoldásaikat, illetve kvázi funkciótlanul random trükkökkel foglal le bűnözőket, hogy azok a szájukat tátsák. Ezek azok az elemek, amik nem sokat adnak a sztorihoz, csakis a nézőnek szólnak. És ezeket szeretem is nézni, annak ellenére, hogy erőltetettek.

Ennyi volt az 1×02. A rész végén még kapunk egy cliffhangert, amit nem tudok röhögés nélkül leírni, mert a készítők szerintem azt hitték, hogy piszok nagyot lépnek és felkeltik a nézők érdeklődését olyasmivel, ami a világon semmit sem mondott, vagy amit mondott, az egy uncia érdekességet nem hordott magában, főleg, hogy bárhogy interpretálható.

Szerencsére ez az ócska átívelő szál csak fél percet kapott, így nem zavaró, cserébe viszont a másik, a börtönös elég sokat, és az az igazság, hogy karakterizálás ide vagy oda, nálam ez sem működik, többek között azért, mert szerintem Jack Cutmore-Scott egyszerűen nem bír el ezzel a szereppel. Hiszem, hogy ha ez nem lenne a sorozatban, akkor ugyan motivációt buknánk, de sokkal jobban élvezném a végeredményt.

A fent említett Leverage azért is jó párhuzam, mert azt is bántóan közepesnek találtam annak ellenére, hogy imádtam a műfajt és olykor a végső nagy trükköt nagyon jó volt nézni (ha nem folytatom az 1×03 után a Deception-t, egy később részt bepróbálok csak az utolsó 10 perc erejéig, annyit lehet, hogy megér, ha ilyen marad a színvonal…), de muszáj volt kaszálnom hamar, a White Collar (egy másik heist sorozat) legalább bírta 3 évadon keresztül.

Komolyan szurkolok annak, hogy bejöjjön a következő rész, mert eskü, én nézni szeretném. De ahhoz meg kellene ütnie egy szintet. Vagy legalább a mindless fun-komponens legyen olyan erős, hogy maradásra bírjon.

Délelőtti videó 5.: Splitting Up Together

2018. 03. 21. 12:20 - Írta: human

Add comment | kategória: 2017/18,video

A főszereplő házaspár válik, de továbbra is együtt élnek. A szerelem elmúlt, de a gyerek miatt mégis kialakul egy furcsa közösség, család. Itt írtunk bővebben az ABC új komédiájáról, lássunk most két rövid előzetest hozzá a tovább mögött, hiszen nyakunkon a premier.

Szerintem Jenna Fischer és Oliver Hudson miatt a sitcomrajongók közül jó páran bele fognak nézni.

Tovább…

Pilot-mustra: Instinct – 1×01

2018. 03. 19. 21:30 - Írta: winnie

5 comments | kategória: 2017/18,kritika,pilot-mustra

Múlt héten a Deception próbálkozott meg egy “külsős férfi segít a hatóságot képviselő nőnek”-felállással, most pedig a CBS. Előbbi egy illuzionista és az FBI története (és nem nyomozós, ki a tettes?-megközelítés), utóbbi egy abnormális viselkedéseket elemző tanárember és a rendőrség sztorija (ez nyomozós, ki a tettes?-elvű). Ráadásul mindkettő humoros, könnyedebb stílust képvisel.

Nyilván ezek csak a külsőségek, hiszen a sorozatokat nem a vázuk miatt szeretjük, hanem például a karaktereik miatt, esetleg a történetmesélésüknek köszönhetően, amiben krimik esetében a heti rejtély prezentálása és megoldása is beletartozik. És persze a hangulat és a stílus is fontos tényező lehet. Nos, az Instinct karakterek szempontjából simán veri a Deception-t, cserébe csúnyán rejtély terén alulmaradt…

INSTINCT – 1×01 – 5,5/10

 

A sorozat nem törődik sokat az alapozással, egy egyetemi előadás során azonnal megkedvelhetjük Alan Cumming karakterét (aki volt CIA-s amúgy, és mintha valami fura, sötétségbe hajló vonásokat is képviselne, hmm), akit pár perccel később kiránt onnan a Bojana Novakovic által alakított zsaru valami (a könyve köré kreált esetleg) indokkal, és máris belecsöppennünk a sorozatgyilkosos nyomozásba.

Dr. Dylan Reinhart tipikus okostojáskodó figura a nyomozás közben, beleszól, nem követi az utasításokat, irritálja is eleinte rendesen a rendőrt – minket meg az irritálhat, hogy annyira nincs megalapozva a szükségessége, csak asszociálgat és a könyvét idézi (amit a társa is fúj kívülről), ráadásul, mint írom is lejjebb, még az ügyet sem sikerül megoldania. Akkor meg miért kell? Mellékes.

Marhára sajnálom az Instinct-et, mert az első 20 percben abszolút bejött, amit láttam, mert ekkor még a két főszereplőre koncentráltak, őket ismerhettük meg, láthattuk, ahogy kapják a rétegeket, és persze azt is, hogy az első percek okozta nyűg a nyomozó részéről hogy vált át elég hamar elismeréssé, sőt, barátsággá. Egyik színészt sem fogják vissza, mindkettő valahol különc (vagy legalábbis nem unalmas) karaktert hoz, jó köztük az összhang, de külön-külön is működnek, szóval ez már alapból nyert ügy a nézők zöménél.

Az már legyen az én bajom, hogy úgy találtam, az ügy, amilyen érdekesen indult, olyannyira lejtőre tévedt a pilot második felében. A gond az vele, hogy ha valaki “ki a gyilkos?”-sztorit akar, akkor nem sorozatgyilkossal kell próbálkoznia. Ugyanis ilyenkor minden gyilkosság külön esetként funkcionál, különböző embereket kérdeznek ki, mindenki egy jelenetet kap, nincs visszatérő arc, vagyis nem lehet eladni a gyilkos személyét (szemben egy szűk gyanúsítotti kör esetében, ahol mindenki több jelenetben tűnik fel).

Ezekben az ügyekben nincs mit tenni, az erőltetett megoldáshoz nyúlni, ami viszont olyan sablon, hogy rögtön rá tudtam mutatni a tettesre, amint megjelent – pont mint a timeslot-előd Wisdom of The Crowd fináléja esetében, a jelenetbe kihagyható módon beleírt illetőnél mondtam, hogy ő csak azért tűnt fel a színen, mert így vezetik fel. S lőn.

De persze nem szokott izgatni, ha kilóg a lóláb, mert a rész első felét elvitte a két karakter jópofa adok-kapokja (nem kell szexuális feszültséget várni közöttük, a tanár karaktere meleg) a nyomozgatás közben. A folytatásban viszont az is gáz volt, hogy sokkal inkább ráfeküdtek az ügy elméleti síkon való elemzésére a tanár tudására alapozva, és ez nagyon döcögős lett. (Az külön bónusz, hogy behoztak a tanár barátjaként egy hacker funkcióval bíró, “mindennek utána tud nézni” fickót, aki , ha valamit nem tudnak a nyomozók, gombnyomásra köpi az infót. Ezt nevezik lusta írásnak. Zsákutca? Gombnyomás. Hacker. Vagy esetünkben Naveen Andrews.

Arról nem is beszélve, hogy alapvetően ki sem nyomozták, hogy ki a tettes (sőt, tévútra mentek…), hanem csak az ölükbe hullott a megoldás, ami egy kriminél nem veszi ki jól magát. (Majd írok az angol Shakrespeare & Hathaway-ről, ahol a pilotban a két nyomozó két külön szálon jut el a megoldásig, az sokkal elegánsabb lett.)

De nem kell megijedni, a fenti tiráda tárgya a többséget nem fogja zavarni, tényleg csak azért írtam le, hogy legyen valami alapja a pontszámnak, és hogy megmagyarázzam a csalódottságomat.

Egyébként, mint már írtam, Alan Cumming és Bojana Novakovic nagyon működik együtt, öröm volt nézni őket (Cumming-ot nem kell magyarázni, élvezi a dolgot, de nekem Novakovic aranyos, sokszor határozott, máskor meg totál bizonytalan stílusa és karaktere is nagyon bejön), szóval simán lehet, hogy a folytatással már nem lesz gondom. Azonban, ha krimit nézek, akkor valamilyen szinten a rejtély szálat is tolerálnom kell, anélkül nem maradhat egy ilyen sorozat.

A For The People folytatásában

2018. 03. 19. 18:15 - Írta: winnie

Add comment | kategória: 2017/18,video

Nekem kifejezetten bejött az ABC új sorozatának kezdése, jók voltak a dinamikák a jogi drámában, és kellően pörgős volt. A tovább mögött az 1×02 előzetese.

Tovább...

Délelőtti videó 5.: Roseanne

2018. 03. 19. 12:20 - Írta: human

Add comment | kategória: 2017/18,video

Egy valag promó videó érkezett a tovább mögé a Rosanne újraindításához, ami elhozza John Goodman újra a tévébe. Hogy néz ki? A sitcom rajongói örülhetnek? Nyilatkozzon már valaki, aki nézte, vagy anno pótolta. Mert odakint nagyon nagynak tűnik a hype, a kritikusok is dicsérik a felélesztést, itthon viszont a sokkal népszerűbb Will & Grace sem érdekel sok embert.

Tovább…

Instinct: minden, amit tudni kell a sorozatról

2018. 03. 18. 20:00 - Írta: winnie

5 comments | kategória: 2017/18,ajánló,kampány,video

Na, végre egy sorozat, ami nem árul zsákbamacskát: az epizódok sorrendjéből ítélve (1 – 12 – 8 – 5) azonnal lejön, hogy tipikus CBS-es krimi lesz az Instinct, vagyis epizodikus szerkezetű. Ami nem kell, hogy azt jelentse, hogy maga a sorozat tipikus, a szerkezet csakis a jobb eladhatóságot szolgálja, anno a Gotham is epizodikus kriminek volt tervezve. Még ma is sok sorozatnál kérik a készítőket, hogy az első 6-10 részük legyen felcserélhető.

Adja magát, hogy az Instinct egy olyan krimi, ami minden súlyt a főszereplője, illetve a főhőse vállára helyez. A főszereplő most Alan Cumming, akinek kvalitásairól korábban már meggyőződhettünk (mindez persze nem jelent semmit, ld. Jeremy Piven idei epizodikus CBS-krimije, a Wisdom of The Crowd)

A vicces az egészben, hogy amellett, hogy egyszemélyes a krimi, valójában mégiscsak páros a felállás (a partner Bojana Novakovic) és még külső segítős is, hiszen benne egy volt CIA-s egyetemi tanár segít be személyes érintettsége nyomán a rendőrségnek, ahol rájönnek, hogy nem is hülyeség az együttműködés.

A jó hír? (Vagy a rossz.) Hogy nem lesz szexuális feszültség a két főszereplő között, mivel az egyikük meleg, és ez az egyik aspektus, amit kiemelt a készítő, miszerint a CBS most először mer bevállalni ilyesmit, korábban szó sem lehetett volna erről.

A sorozat reklámozását nem vitte túlzásba a CBS, még csapatképet sem nagyon találtam, szóval a plakát alatt, a tovább mögött 4 rövidebb promó, egy videó, amiben a két főszereplő elmagyarázza, hogy miért lesz ez a krimi más, mint a többi pár tucat nyomozós, és a végén 3 pilotrészlet is van, amikből lejöhet a szereplők közötti dinamika.

Tovább…

A Rise folytatásában

2018. 03. 17. 19:10 - Írta: human

Add comment | kategória: 2017/18,video

Az első részről már mindketten írtunk, most lássuk, hogy a folytatásban mi várható. A tovább mögött ott az előzetes.

Tovább...

Pilot: Rise

2018. 03. 16. 14:44 - Írta: human

1 comment | kategória: 2017/18,kritika,pilot-mustra

Bár winnie már írt tegnap az új NBC-sorozatról, de nagy Friday Night Lights-rajongóként csak hozzátennék pár gondolatot, meg bólintanék pár elhangzottra röviden.

A történet tényleg annyi, hogy egy viszonylag lepukkant kisváros, ahol eddig csak a foci volt a minden, és a kiugrási lehetőség a helyi fiatalok számára egy-egy ösztöndíjjal, sőt, pár felnőttnek is a boldogulást jelentette. Erre feltűnik egy a hivatásában kiégett tanár, hogy át akarja venni a színjátszókört, és nem mellesleg egy ellentmondásos musicalt előadatni a fiatalokkal.

Most jöhet valamennyire a “de” és a Friday Night Lights-os múlt. Mivel ez a pilot bár gyengébb volt azon sorozat legelső részénél, viszont hasonlóan egy filmes klisét daráltak le itt is villámgyorsan. Most jöhet ami utána van? Avagy a bizakodók közé kell állnom, mert egy Jason Katims-sorozatnál nem döntenék a legelső rész alapján.

Azt el kell ismernem, hogy ezúttal a karakterek mellé mentek. Nem látszik rögtön egy Coah Taylor, Tim Riggins vagy egy Matt Saracen. Persze az underdog felállás megvan, hiszen a helyiek többsége azt akarja, hogy minden a fociba menjen, ne a színjátszó körbe, és ez katarzist hozhat az évad végére, de…. a pilotba ebből semmi nem jutott.

Konkrétan úgy érzem, hogy az egészet teljesen a “mindenki ismeri ezeket az alapokat” felállásra húzták fel. Pont ezért fog az utolsó percekben ujjongani a néző szerintük. A gond, hogy ez nem így működik. Legalább valakit ki kellett volna jobban emelni. Vagyis inkább úgy mondom, hogy Josh Radnor karakterét kellett volna jobban kiemelni.

Radnor színészetét most nem is jellemezném, mert egyszerűen kimaradtak a küldetéstudatát megalapozó pillanatok. Tényleg nem érezni, miért nem elég neki a sima tanítás, miért akarja felrázni és inspirálni a helyieket, jelentsen az gyereket vagy felnőttet, egy előremutató musicallel.

Arról nem is beszélve, visszatérve az alapozásokra, hogy nem értettem a világításért felelős srác problémáját minek kellett már most behozni. Vagy a főszereplő lányét ennyire felületesen ellőni az első részben. Vagy… – és ez probléma, hogy még tudnám sorolni. Pluszban ott van, hogy a felnőttek számára a Friday Night Lights-ban az egyik legüdítőbb dolog Coach Taylor egészséges családi élete volt. A Rise-ben viszont már most ott a méreg, méghozzá egy gyengébb színész vállára helyezve.

Nyilván kap még esélyt bőven Katims miatt, de pontozásilag nem tudok én sem 6/10 fölé menni. Sőt, még ez is kicsit pozitív a részemről.

Pilot-mustra: Rise – 1×01

2018. 03. 15. 20:55 - Írta: winnie

9 comments | kategória: 2017/18,kritika,pilot-mustra

(A másik pilotkritikánk itt olvasható.) Aki Friday Night Lights-rajongó, az nézze meg az NBC-s Rise pilotjának kezdését, és döntse el magának, hogy érdekli-e ugyanattól a készítőtől egy másik középiskolás sorozat, amiben ugyan kap egy mellékszerepet az amerikai foci is, de a fókusz inkább a színjátszó körön van, és azon, ahogy színpadra állítanak egy musicalt.

RISE – 1×01 – 5/10

Ehh, kénytelen leszek beállni a negatív hangot megütők sorában, bár jelezném, hogy nem egy kritika nyugtatgatja a nézőt azzal, hogy magára talál majd a sorozat, csak időt kell adni neki. Szóval a sztorin tényleg nincs mit csűrni-csavarni. Középiskola, színjátszókör, egy elhivatott tanár, a színészet iránt néhány jobban, néhány kevésbé érdeklődő diák, és persze családi szálak. Mindez egy hanyatló munkásvárosban, ahol a gimis foci az egyetlen menő dolog.

Jó dolog, hogy látni a piloton, hogy mi akar lenni, elég jól definiálja magát a sorozat, megismertet minket (elég felületesen) a tucatnyi kiemelt karakterrel, még a lehetséges konfliktusokat is felvázolnak. Kár, hogy mindezt összevissza és kapkodva tálalják, egész egyszerűen tele van az első rész olyan húzásokkal, amik mögött vagy nem értjük a logikát, vagy teljesen megalapozatlanok, vagy pedig akkora súllyal bírnak, hogy olyat az ember nem határoz el egy pillanat alatt.

Bár színdarabról beszélek, valójában musicalt állítanak színpadra a suliban, erre mindenképp fel kell készülni, szóval aki az énekléseket nem szereti, vagy éppen a Spring Awakening dalai kapcsán rázza a hideg, az csak óvatosan vágjon a sorozatba. Nem tudom, hogy a meghallgatások végeztével mennyit fognak dalolni, illetve hányszor veszik elő a klasszikus nótákat, de szerintem nem fogják háttérbe szorítani az előkészületeket, nem véletlenül castingoltak jobb énekeseket.

Természetesen a musical a témája miatt alapból elég nagy port kavar, de a szereplőknek ez csak a legkisebb problémája, hiszen mindnek megvan a maga baja, ilyen-olyan magánéletbeli zűrök, amik persze kihatással van az iskolai életükre is. Látszólag csak a főhős tanár családi élete kiegyensúlyozott, de csak látszólag, hiszen már a pilotban is megmutatkoznak a problémák. Lesz itt mellékszál bőven, egy ilyen közösségben kizárt, hogy rózsaszín felhős élet legyen, a konfliktusokat sem kell nagyítóval keresni.

És akkor beszéljünk az elefántról, Josh Radnor-ról. Simán elhiszem, hogy a többség nem fog kivetnivalót találni a személyében. Én sem az alakítását kritizálnám, ő teszi a dolgát derekasan. Egész egyszerűen az a gondom (és ahogy olvastam, nem csak én vagyok így vele), hogy nagyon félrement a casting az esetében. Annyi inspiráló és szimpatikus tanárt láthattunk már hasonló filmekben, de Radnor képtelen a pilotban hozni ezt a karaktert.

Lehet, hogy nem ez volt a dolga (mert klisé lenne egy John Keating vagy Mr. Shue?), lehet, hogy csak idővel fog ráérezni, de egyszerűen semmit sem látok benne. Sem azt, hogy mitől ez a vágya a színházkör vezetésére (olyannyira, hogy kvázi a családját hanyagolja miatta), sem azt, hogy a neki megírt szkriptszavakon kívül inspirálni akarná a diákokat, és még annyira jófejnek sem tűnik, hogy tűzön-vízen át kövesse az ember, inkább csak semleges. És mégis, nem csak a tanulók állnak ki kvázi mellette, hanem az első pillanatokban ellenséges elődje is. Hogy mindez miből fakad, az rejtély, és hiszem, hogy egy másik színésznél nem lenne az.

És még képes vagyok talán azért is Radnor-t okolni, hogy a pilot fináléjában semmi felemelőt nem találtam. Papíron biztos, hogy az volt, de még közelében sem jártam azon bizonyos jeleneteket nézve, hogy beleborzongjak abba, amit látok – sem a dalolásba, sem a nagy szavakba, sem a lobogó tűzbe. Amellett, hogy a karakterek “főhőshöz” való viszonyát nem alapozták meg elég jól, még magukban a diákokban sem látta korábban ezt a szintű elszántságot. Miért tették azt, amit tettek? A katarzisomat akarom!

A folytatásban el fogják mélyíteni a szereplőket, ez nyilvánvaló, de pár kivételtől eltekintve most mindegyikük kérdőjeles volt. Például a sztárfocista, aki másodpercek alatt váltott világnézetet. Kérdőjeles a konzervatív család fia, aki minden előjel nélkül kilépett a szülei nyomdokaiból, és kérdőjeles még a korábbi színházi tanár is, akiről hallottuk, hogy mennyire kiállhatatlan, hogy utána azt lássuk, hogy abszolút jó arc. (Nem mintha zavarna, hogy nem ellenségekként készítik fel a gyerekeket.)

A sorozatban mindenképp van potenciál, és kinek ne adná meg az ember még párszor az esélyt, mint Jason Katims-nak, és nem csak azért, mert a Friday Night Lights pilotja után sem sejtettük, hogy korszakos klasszikus lesz pár év múlva. Szóval a biztató, de rengeteg helyen sántító kezdést hiszem, hogy csak jobb folytatás követheti.

Pilot-mustra: For The People – 1×01

2018. 03. 15. 16:50 - Írta: winnie

11 comments | kategória: 2017/18,kritika,pilot-mustra

– You know how we’ve always said that if one of us is about to do something really risky but she really believes in it, then the other will be there to support her no matter what?
– We’ve never said that.
– Really? Okay, well, can you say it to me now, please?

Van egy olyan érzésem, hogy a For The People az idei országos kínálat egyik legkönnyebben passzolt újonca lesz sokaknál, még a Shondaland-es ernyő sem fogja a többséget meghatni. Ennek az oka pedig az, hogy jogi a sorozat. Most nem kezdek el úgy tenni, mint aki nem értené, hogy ha a nyomozós és az orvosos sorozatok sokakat érdekelnek itthon, akkor az ügyvédesek miért nem, inkább elfogadom, mint tényt.

Én viszont kifejezetten szeretem a jogi műfajt, főleg, ha az epizodikus. Míg a krimiknél a rejtély érdekel, a kórházasoknál meg az esetek, illetve a dráma, addig a bírósági sorozatoknál a pro és kontra érvelések, a szócsaták, a szellemi párbajok. Egy jó jogi dráma nagyon hatásos képes lenni. Nem tudom, hogy a For The People mennyire jó vagy minőségi, de az biztos, hogy első nekifutásra kifejezetten szórakoztató volt. Számomra.

FOR THE PEOPLE – 1×01 – 7,5/10

Nagyon kampányolni mégsem fogok a sorozat mellett, mert akit nem érdekel a műfaj, azt nem fogja megtéríteni, ugyanis a lehető legtipikusabb a koncepció, nincs benne különösebb csavar (pl. külső segítő, átívelés vagy modern kütyük), viszont az érdekes dinamikák miatt egy heti nézős, epizodikus, nem annyira mély jogi drámának elmegy. Addig, míg nem jönnek komolyabb átívelések és persze a szappan.

– He’s a good person. He used to be. He cried during “La La Land.”
– Not the mark of a good person.

Lépjünk most túl azon, hogy egy nagyon híres, szép történelmi háttérrel bíró bíróságon, az ún. Anyabíróságon játszódik a sorozat, hiszen a lényeg az, hogy pár egyszerre kezdő védőügyvédről és ügyészről szól. Hárman-hárman állnak munkába, a két veterán főnöktől rögtön kapnak is random ügyeket, és hogy hogy nem, azokat egymás ellen is bokszolják le.

Itt a hangsúly azon van, hogy a pilotba három esetet préseltek be (mindegyiket tárgyalótermi jelenetekkel) és talán a folytatásban is ez lesz, szóval ez törvényszerűen felületesebb (de talán pörgősebb) tálalást jelent. Valamint a már említett dinamikán is, hiszen ha egyenrangúként kezelik a szereplőket, akkor a két oldal képviselői minden héten különböző párosokat alkotva feszülhetnek egymásnak, és talán még az ütközetek végeredménye sem lesz megjósolható.

A For The People úgy tűnik, hogy nem annyira az igazságot akarja kideríteni (nyomozások sincsenek benne), inkább arra fókuszál, hogy melyik oldal tud jobban érvelni a saját igaza mellett – pontosabban, ki tud úgy érvelni, hogy meggyőzze az esküdteket, vagy meghallgatások során a bírót. Nyilván az ügyek kapcsán mondanivalót is hordoz magában és érdekes dilemmákat, jogi kérdéseket vethet fel, de az érvelés, az adok-kapok érdekesebb.

Azt mondanom sem kell, hogy a hat főszereplő közel sem had vadidegent jelent, hiszen hárman már korábbról ismerik egymást – ketten járnak, a harmadik pedig a lakótársuk. Ez amellett, hogy simán a szappanmennyiséget bővítheti az évad előrehaladtával, természetesen felveti a magánélet és a munkahelyi élet szétválasztásának dilemmáját is: a pilot nem is húzza az időt, rögtön egymásnak ugrasztja a szerelmes párt.

Az ügye olyanok, amilyenek, akad morális kérdést feszegető, akad vicces és akad olyan is, ami esetében nézőpont kérdése az igazság megítélése, viszont lehetnének bármilyen jók az esetek, ha a karakterek nem lennének érdekesek. És… azokban motoszkál is valami, nekem legalábbis eladták őket. Annak ellenére (vagy lehet, hogy épp ezért?), hogy mindegyik elég tipikus, kezdve a törtető, mindenkit letaposón, jól utálhatótól, a vicces, barátságos és teperőn át a merevig. Nem váltják meg a világot, mégis jól működnek együtt, jók a dinamikák.

Abszolút élvezetes és, ahogy azt megszokhattuk a Shondaland-sorozatoktól, pörgős volt a kezdés, és csodák csodájára a “kreatív vágást” is úgy ahogy megúsztuk, pedig kíváncsi voltam, hogy a Scandal, a HTGAWM és a The Catch után most mit találnak ki, de mindössze pár turbóra gyorsított jelenetet kaptunk, mindenféle hangeffekt és zavaró tényező nélkül.

This isn’t TV.

Szóval, ha tartják ezt a tempót, és maradnak így a hangsúlyok, akkor biztos néző lennék, de.

Az az igazság, hogy pontosan tudom, hogy erre nagyon kevés az esély. Én vagyok ugyanis az, aki imádta a Scandal kezdését (és első évadját), hogy aztán az S2 elején elmeneküljek, és dettó oda voltam a How To Get Away with Murder startjáért és első szezonjáért, ott a 3. évad kezdése után szakítottunk. A The Catch-et azért nem említem, mert annak a pilotja is béna volt, de végül az első évad kellemes és élvezetes limonádé lett, hogy a 2×01 közben érzett iszonyat üldözzön el.

Pilot-mustra: Champions – 1×01

2018. 03. 15. 14:51 - Írta: winnie

5 comments | kategória: 2017/18,kritika,pilot-mustra

– Hey, slow down, all right? Look, I know you’re mad at me…
– Mad… Doesn’t even begin to describe how I’m feeling. I… am… angry.

Az NBC nem reklámozta nagyon, a kutya sem várta, és marha nagy meglepetésre teljesen felejthető is lett ez a komédia, amiben egy edzőterem-tulajdonos testvérpár kap a nyakába egy iskolás gyereket. Mármint vér szerinti gyereket, köszönhetően egy régi, egyéjszakás kapcsolatnak, és egy iskolának, ahová másképp nem tudna járni a srác, hiszen anyu vidéki.

Igen, ráhagyja a fiát egy gyerekes pasira, akit irtó régen látott. Hihető. (Mint ahogy a pisztolyos kezdőjelenet a rém ócska expozíciójával, tartalomismertetésével. Már azzal elvesztett a sorozat.)

CHAMPIONS – 1×01 – 4,5/10

Az egész felütés rettenetesen sánta, semmi logika nincs benne, de nézzük el, nem ez a lényeg, hanem az, hogy az alapfelállással miképp birkózik meg az “újdonsült” apa (tudott a gyerekről, csak nem vállalt szerepet az életében), valamint a kvázi izomagyú, jópasi tesó. Nem mintha a sráccal nagyon birkózni kéne, hisz ő cserébe teljesen öntudatos és felnőtt, bőven elég neki az apával járó szállás is. Legalábbis első pillantásra.

Második pillantásra persze ki fog derülni, hogy mindkét főszereplőnek elég jót fog tenni, hogy a másik is az életük része lett, szállítva ezzel az érzelmesebb részeket, amik nyilvánvalóan akkor fognak működni, ha a nézőnek bejönnek a főszereplők, főleg a kissrác. Aki szerint J.J. Totah zseniálisan hozza a figurát, az úgyis imádni fogja a végeredményt, akit hidegen hagy, az a sorozattal sem fog sokat törődni.

A félig családi, félig munkahelyi Champions teljesen felejthető lett, főleg annak köszönhetően, hogy a pilotban inkább csak az alapfelállással tököltek, és a 3 főszereplő közötti dinamikákra nem maradt sok idő. Az ilyen sorozatoknál a folytatás mindig sokkal jobb szokott le, hiszen akkor lehet kihasználni először az alapszituban lévő maguktól értetődő poénlehetőséget, idővel pedig a rejtetteket is, a gond csak az, hogy sokan ezt már nem fogják megvárni a visszafogott kezdés miatt.

Mondhatnám, hogy a visszafogottság a humoron is érződik, de valójában ez inkább a sorozat stílusát jelzi, a Champions sokadik azon országos komédiák sorában, amik nem akarnak falrengetően viccesek lenni, nem annyira a nagy poénokra utaznak, hanem inkább a karakterek személyiségében, illetve a kapcsolatukban keresik a viccesebb árnyalatokat. Nem mondom, hogy konstans akarok röhögni, de azért egy komédia legalább legyen szellemes.

A sorozat egyik készítője (és az anya alakítója) egyébként Mindy Kaling, de a pilot nem annyira az ő hangján szólalt meg. Volt pár jó riposzt, illetve popkult utalás, de nem hiszem, hogy (egyelőre) efelé a komédia felé terelném az idén véget ért The Mindy Project rajongóit.

Pilot: Life Sentence

2018. 03. 14. 19:53 - Írta: DennyKeh

3 comments | kategória: 2017/18,kritika,pilot-mustra

Tegnap már írtunk a sorozatról, de azt hiszem, túlzás nélkül állíthatom, hogy a CW dramedy sorozatét vártam a legjobban 2017/2018-as felhozatalból. És nem csak országos szinten, legalábbis hirtelen még kábelen sem jut eszembe sok minden, ami be tudná előzni. A nyitása nézettségileg nem durrant, a kritikái is inkább lent vannak, mint fent, az biztos, hogy egyaránt kapja a hideget és a meleget.

A többségi vélemények ellenére számomra a pilot egyáltalán nem volt csalódás keltő, sőt, rendkívül élveztem ezt a 40 percet, képes volt mosolyt csalni az arcomra nem is egyszer. A Life Sentence hangulata egyszerűen magával ragadó, családias, ezért is vélem úgy, hogy manapság az ilyen nem képes megélni a CW-nál, teljesen más zsánert képviselt, mint a többi a sorozatuk,, eltekintve a Jane the Virgintől és a Crazy Ex-Girlfriendtől.

Azt elismerem, hogy nem való mindenkinek a sorozat, aki pedig túlzottan is ellenzi a már-már szappanos drámát, annak semmiképpen sem ajánlanám, mert erősen érezhetőek ezek a motívumok.

Az alapsztori szerint főhősünkről kiderül, hogy felépült halálos kórjából, a rákból, de a bonyodalmak csak ezután kezdődnek, mikor szembe kell néznie a régi döntéseivel, amit hozott, mikor úgy hitte, nem lesznek következményei, valamint a családi szennyes is szép lassan beszagosítja a szobát.

Az elején bele is vágnék a negatívumokba, de már csak a tovább mögött, spoileresebben. Tovább…

Next Posts Previous Posts