login |

Posts filed under '2018/19 finálék'

Good Girls: vége a 2. évadnak

2019. 08. 18. 21:48 - Írta: winnie

2 comments | kategória: 2018/19 finálék,kritika

Go and be a mom.

Na, csak sorra került az NBC sokszor vicces, sokszor feszült, botcsinálta bűnözős sorozata, ami a Netflix-nek köszönhetően itthon is korrekt népszerűségre tett szert – a pilotot anno én is nagyon szerettem, de az évadkritikában kifejtettem, hogy hol csúszott el nálam a sorozat, és a 2. évados start sem sikerült túl meggyőzőre sajnos. És a szezon zárása?

Az idei utolsó részre (amit jövőre egy extra hosszú 3. évad fog követni!) kábé az volt jellemző, mint a teljes sorozatra. Túl jó a Good Girls koncepciója ahhoz, hogy ne legyen helyenként nagyon élvezetes, viszont egyszerűen képtelenek megszabadulni a készítők olyan sztoriszálaktól, amik csak visszahúzzák a sorozatot idegesítenek engem… Oké, elismerem, ez piszok szubjektív, de akkor is dühös vagyok, hogy nem nekem írják, na!

Szerintem, aki látta a finálét, pontosan tudja, hogy mire és kire (vagy kikre) gondolok, de azért a biztonság kedvéért csak a tovább mögött folytatom spoilerekkel. Tovább…

The Blacklist: vége a 6. évadnak

2019. 08. 16. 14:50 - Írta: winnie

4 comments | kategória: 2018/19 finálék,kritika

A The Blacklist-rajongóknak jó, hiszen bár itthon nem lett siker a tévében a Feketelista, a Netflix a kevés országos sorozatok egyikeként globális szinten hetiben hozza az amerikai bemutató után az epizódokat (ráadásul azonnal magyar felirattal!), szóval minden szép és jó. Az, hogy a sorozat olyan, amilyen, már más kérdés.

Még mielőtt valaki nekem jönne, nem rugdosódni jöttem, csak legutóbb a Super Bowl-rész kapcsán (s)írtam arról, hogy milyen kár volt a koncepcióért, gondoltam kapjon egy posztot a széria, ha már az évadnyitóról nem született, mert én is kíváncsi vagyok arra, hogy mennyire sikerült a szezonban új és érdekes szálakat felvezetni – amennyiben nem csak az eddigi köröket futották le újra, meg újra, meg újra, meg újra.

Az ugyanis gondolom még a keményvonalas fanatikusok előtt sem titok, hogy a 2-3. évad után a The Blacklist-et nagyon kedvelők elég komoly része lemorzsolódott az amerikai országos szériák talán legjobban elnyújtottabb átívelő szálának folyamatosan ide és oda való csűrése és csavarása miatt (hogy a végén kilyukadjunk oda, ahova mindenki gondolta 3 éve, hogy majd kilyukadunk?).

Aki maradt, az minden bizonnyal élvezi ezt a csikicsukit, és nyilván élvezte a 6. évad zárását is, ami látszólag hepiendet, vagy legalábbis elégedett hátradőlést hozott, hogy aztán az utolsó pillanatban történjen valami, ami… mindenkit megdöbbentett? Vagy éppenséggel csak ásítást csalt elő a többségből? (Azon nyilván túllép már mindenki, hogy a hatásos jelenetet (mert az volt!) szokás szerint feláldozták a józan ész oltárán, de inkább legyen a dolog cool, mint bármennyire is tervezhető. Meg minek egyszerűen machinálni, ha lehet mindenféle bizonytalansági tényező bevonásával, nem?

A tovább mögött folytatom spoilerekkel. Tovább…

SEAL Team: vége a 2. évadnak – írta Ace

2019. 08. 14. 14:50 - Írta: vendegblogger

9 comments | kategória: 2018/19 finálék,kritika

A Junkie-sokkal ellentétben ekem a pilot, és a lassabban induló, de a második etapra beerősödő első évad is tetszetős volt, de idén a második szezon sem igazán okozott csalódást, és azt kell mondjam, hogy nem csoda, hogy az olvasók körében is egyre elismertebb a CBS katonás drámája.

Tény, a katonai sorozatok mindig is bejöttek, főleg ha szórakoztatóak, de egyben valóságosnak is érződnek. A SEAL Team ennek a két dolognak a határán próbál egyensúlyozni, ráadásul az, hogy országos csatornán fut (CBS) előny is, meg hátrány is.

Előny, mert viszonylag sokat költenek rá, illetve minőséginek érződik a sorozat, nem bóvlinak; hátrány, mert szerintem a készítők nem lehetnek elég bátrak a dráma terén, és az akció/erőszak résznél azért nem folyik a művér literszám, és az ellentmondásosabb sztoriszálakat is kerülik inkább.

Mindennek az élére sikerült egy igazi tévés veteránt, David Borneazt beültetni, aki Jim Caviezel kiszállása után kapta meg a szerepet. Nem tudom, hogy utóbbival milyen lett volna a sorozat, de Boreanaz telitalálat.

Idén John Glenn személyében új showrunnert is kaptunk, az évad legeleje megint kicsit lassabb volt, de szerencsére az unalmasabb otthoni részekre, amit inkább drámázásra használnak a Seal Team írói, hamar rápakoltak a jóféle bevetésekkel.

A tovább mögött folytatom spoilerekkel.

Tovább…

Life in Pieces: vége a 4. évadnak. És a sorozatnak is.

2019. 08. 11. 15:50 - Írta: winnie

1 comment | kategória: 2018/19 finálék,kritika

Sophia, you go up to your room and you don’t come back down here till you’re pregnant.

Keserédes a búcsú. Még számomra is, aki bár a 4. évados visszaszállási próbálkozásom után gyorsan dobbantottam megint.

Valahol a Life in Pieces is megérdemelte volna legalább feleakkora népszerűséget, mint a Modern Family, hiszen abszolút hasonló a két sorozat, csak ez nem áldokus stílusú, és konkrétan be is vállalja, hogy egy rész négy teljesen különálló, 4-6 perces sztorit mutat meg egy nagy család életéből. És ez az újító formátum végülis kapott négy szezont, szóval nincs miért szégyenkezni.

A zárás azért megpróbált valamennyire összefüggő lenni, vagy legalábbis valami kronológiát felmutatni, főleg azzal, hogy az öt perces sztorikat kontextusba helyezték, és görgették előrefelé a Short-család történetét – egészen a befejezésig, ami az egyik karakter búcsújával járt. (Ezt azért nem nevezném nagy cliffhanger-nek, bár kíváncsi lettem volna, hogy visszahozzák-e, vagy terveznek sztorikat a távollétében is.)

Az viszont sokkal jobban érdekelt volna, hogy mihez kezdenek Heather és Tim történetével, amit felevezettek, mert annak ellenére, hogy a kisbaba több, mint repetitív lenne a sorozatban, mégiscsak vicces lett volna a szituáció..

I’m so confused.

A finálé inkább a felnőttekről szólt, a gyerekek eléggé háttérbe kerültek, mintha kifogytak volna a velük kapcsolatos jó történetekből: Tyler erőltetett volt, Samantha totál partvonalra került (valamiért nem kezelték teljes jogú tiniként), Sophia pedig bár jópofa maradt, de mindezt önismétlő módon. Amíg ők jól működtek, addig a sorozat is sokkal erősebb volt, mint így, amikor már csak nehezékként lógtak a többieken.

Egyébként lehet, hogy a fenti is oka volt anno, hogy lemondtam az egyébként igen szerethető és nagyon pozitív Life in Pieces-ről, amit simán ajánlanék bárkinek, aki jó komédiát keres, mert akinek bejön, az simán rákattan, és ugye 5 perces darabokban is fogyasztható.

The 100: vége a 6. évadnak

2019. 08. 08. 18:47 - Írta: Necridus

26 comments | kategória: 2018/19 finálék,kritika

Sok mindenen csodálkozom a The 100 kapcsán. Először is, hogy mennyire aktívak maradtak az évad alatt a rajongók, másodszor, hogy mennyire tetszett a Junkie-olvasóknak az évad, harmadszor, hogy pár napja bejelentették, hogy a hetedik lesz a sorozat utolsó szezonja. Nem azért, mert a sorozat a csúcson lenne, csak a tavalyi rebootféleség még sok mindennel kecsegtet(hetne).

Bár az S6 eleje nálam egyszerűen rossz volt, ahogy azt hangoztattam Twitteren is (nem is múlott sokon, hogy kaszáljam). Nem tudom, valahogy összecsapottabbnak éreztem, és egyszerűen feleslegesnek a távoli új terület bevezetését. Az új társadalom egyáltalán nem követelte meg, hogy ott ismerjük meg őket, egyszerűen elég lett volna valamennyit arrébb menni, ahol egy teljesen más kultúrát láthattunk volna.

A tovább mögött folytatom spoilerekkel. Tovább…

NCIS: New Orleans: vége az 5. évadnak

2019. 08. 07. 14:50 - Írta: winnie

5 comments | kategória: 2018/19 finálék,kritika

Az NCIS-spinoff, amit szinte egy NCIS-rajongó sem néz? Valahol anno örültem, hogy Scott Bakula egy klasszikus nyomozós NCIS-változat élére áll, és nem annyira az akciózás lesz a középpontban, mint a Los Angeles esetében, de aztán valahova félútra állt be a sorozat a kettő közé. Némi kajálással meg zenével, és sokkal több nyafogással karakterizációval – utóbbi tette számomra kevésbé elviselhetővé az egyébként közepes krimit.

De az is mutatja, hogy nem vagyok elfogult, hogy az elmúlt évek NCIS: NO-kritikái közül azért találni pozitívakat (S1-finálé, S2-premier, S2-finálé, S3-premier, S3-finálé, S4-premier, S5-premier – hogy maradt ki az S4-finálé…?), szóval képes működni ez a sorozat, de nem úgy, ahogy azt az 5. évad lecsengetése tette. Vagyis számomra nem úgy.

Tudom, hogy Louisiana állam a helyszín, ahol a hiedelmek meg a vudu erősen dúlnak, de ettől még nagyon sokszor leírtam, hogy nagyon nem vagyok oda a látomásokért. És már az 5×23 is úgy kezdődött, hogy itt bizonyos valami “nagyon különleges”, halus dupla finálét fogunk kapni. Így is lett, ráadásul az egészet tetézték még némi dzsungeles akciómókával is, ami végképp nem a kenyerem, az a kevés városi nyomozás és téglakergetés, ami az 5×24-be jutott, kábé semmit sem ért.

Mondhatni tehát ez a zárás számomra eleve DOA volt, azaz holtan érkezett, egyedül egy régi szereplő visszahozása és használata volt kellemes meglepetés, az viszont már korántsem, hogy visszajött egy másik régi arc is (a fantáziacsaj Pride elméjében – van, akinek bejön ez a szál?), akit kezdenek elcsépelni, még akkor is, ha felvezették a szálát erre a szezonra.

Mint ahogy azt is kezdik elcsépelni, hogy a főhős ismét kap egy riválist, ismét életveszélybe keveredik, ismét egy hajszál választja el a haláltól, miközben a néző nyilván nem izgul, hogy lelövik-e őt, inkább csak találgat, hogy ezúttal ki és hogy fogja megmenteni, mert az biztos, hogy erre sor fog kerülni. Lehet, hogy ezeket a sorozatokat persze a kiszámíthatóság teszi élvezhetővé, de az nem kell, hogy egyenlő legyen a repetitivitással.

Ez a (dupla) finálé teljesen ihlet nélküli volt, és mondom, az egy dolog, hogy a transzcendens száltól a világból is kiszaladok, de szerintem még a hallucinációk rajongóit (azt a hármat) sem köti le sokadjára. Az pedig végképp necces, hogy a látomások révén oldódik meg az ügy, vagy kerül elkapásra a tettes. De ez is az NCIS: New Orleans, nem csak a bumbumbum.

iZombie: vége az 5. évadnak. És a sorozatnak is

2019. 08. 04. 15:50 - Írta: Necridus

4 comments | kategória: 2018/19 finálék,kritika

Emlékszem, mennyire tetszett a zombilét újszerű sorozatos megközelítésének első híre, amikor először olvastam a blogon az iZombie-ról. A Veronica Mars-os Rob Thomas képregény-adaptációja végre nem az agyfaló, botorkáló (és teleportáló, khm, TWD, khm) élőhalottakat tervezte képernyőre vinni, hanem egy teljesen más világban mutatta volna be a zombikat, ami rengeteg potenciállal rendelkezik.

A természetfölötti krimi pilotja human-nek nagyon bejött, winnie-nek már kevésbé, én pedig azok táborát erősítettem, akik elszórakoztak a részen, de inkább bedobták a “ha majd kerítek rá időt”-sorozatok közé, s azóta is ott volt. Nem is azért, mert nem lett volna jó, hanem mert nem igazán mert a sorozat nagyokat lépni, és folyamatosan csalódnom kellett benne.

A zombiságot csak a látnokságra és az agyas kaják elkészítéséről szóló jelenetekre használták fel, igazából semmilyen komolyabb hatása nem volt jó ideig annak, hogy Liv tulajdonképpen halott. Nyomozgattak, poénkodtak, titkolóztak, de akármilyen más körítésben felhasználhatták volna a látnok, nyomozósegéd csaj történetét.

Már a 3. évad végén is bosszankodtam, mennyire zavaróan félremegy a sorozat minden egyes lehetőséggel teli pillanatában. Komolyabb szerepet kapott az élőhalott világ, elvégre már nem csak Liv volt zombi, hanem rengetegen mások, és végre erősebb drámai szálakat is megindítottak – kár, hogy teljesen bugyután oldották fel őket. Ebben az évadban ráadásul hozták Liv felesleges kapcsolati drámáját (többször is ugye), és olyan karakterek kerültek a képbe, akiknek semmi jelentősége nem volt igazából.

És talán ez a legnagyobb hibája a sorozatnak: hogy fogja magát, bemutat valami olyan helyzetet vagy karaktert, amitől megindul a fantáziánk és mint egy izgága gyerek, úgy várjuk a jobbnál-jobb következményeket, erre -mintha az írók direkt megviccelnének- egyszerűen gagyi módon oldják fel. De mégis miért én írom a zárókritikát, miért néztem én végig ezt a sorozatot?

Akadtak azért igen jó pillanatai, ezt én is bevallom: amikor bekeményített és komolyabban ráfeküdt a zombik fenyegetésére, vagy maga Blaine, aki minden megjelenésével máris feltornászta a középkategóriás részeket egész jóvá. Na meg ugye a remény hal meg utoljára, nem? Bár az biztos, hogy az iZombie újragondoltatta velem, mikor érdemes elkaszálni egy sorozatot, mert többet soha nem fogok ennyi ideig követni egy közepesen jó szériát.

A kasza ugye előre bejelentett volt, így volt ideje az íróknak felkészülni a zárásra, ami ugye az 5. évad utolsó részét jelentette. Szintet is léptek az utolsó évadban, jóval komolyabb történetet hoztak végre, de azért nem mertek kinőni az unalmasnak mondható, bohóckodással összekapcsolt nyomozói szerepéből. A tovább mögött spoileresen folytatom. Tovább…

Jane The Virgin: vége az 5. évadnak. És a sorozatnak is

2019. 08. 02. 21:40 - Írta: Necridus

6 comments | kategória: 2018/19 finálék,kritika

When Jane Gloriana Villanueva entered our lives years ago…

Az én életembe csak másfél hónapja lépett be, de pontosan olyan gyorsan szerethettem bele a sorozatba, mint azok, akik az első percek óta jelen vannak. Minden hibája ellenére rettentő szórakoztató komédiát hozott össze a CW, ami 5 évad és 100 rész után végleg elköszönt nézőitől (a spinoff ugye nem jött össze).

Komédiának címkéztem az imént, de a Jane The Virgin valójában sokkal több ennél. Egy olyan szappanról/telenovelláról beszélünk ugyanis, ami tudja magáról, hogy szappan, és ezt egyszerre felhasználja és kifigurázza, mert megvolt benne minden, ami egy igazi latinamerikai darabban (még spanyolul is beszéltek az angol mellett, ráadásul nem keveset!), de közben ezeket az elemeket idézőjelbe teszi, sokkal humorosabb és könnyedebb stílusban adja elő, mint ahogy megszoktuk.

És valljuk be, mindannyian imádjuk a szerelmi háromszögeket, az eltitkolt ikertestvéreket, a gyilkosságokat és az amnéziás betegeket!

A tovább mögött általánosan a sorozatról, majd spoileresen az évadzáróról. Tovább…

Chicago Med: vége a 4. évadnak – írta infinity

2019. 07. 30. 15:01 - Írta: vendegblogger

2 comments | kategória: 2018/19 finálék,kritika


Az NBC-s Chicago-trilógia legfiatalabb tagja már a 4. szezonjával végzett idén. Mivel a franchise e tagja is sikeresnek bizonyult az évek során, berendelték az 5. évadot is, így ősszel folytatódik a bonyodalmakkal teli történet, melynek a Chicago MED ad otthont.

Sajnos itthon nem örvend akkora sikernek a sorozat, illetve nem rendelkezik akkora rajongói bázissal, mint külföldön, pedig a műfaj kedvelőinek véleményem szerint ezt az alkotást is érdemes bepróbálni.

Szerintem ez is lehetne éppen olyan sikeres, mint például a mára a leghosszabb ideje futó kórházas sorozat címet viselő Grey’s Anatomy, vagy a konkurens csatornákon lévő azonos műfajú társainak egyike.

Az mindenesetre biztos, hogy nekem a pilot óta bejön a széria és az egyik kedvencemként tartom számon, ami főképp a szerethető karaktereknek és az izgalmas bonyodalmaknak köszönhető.

A mostani szezonban is rendesen felkavarták az állóvizet, ami egyértelműen nézőorientálttá tette a Chicago Med-et. Ez persze abból a szempontból jó döntés volt, hogy ebben az évadban sem volt időnk unatkozni. A készítők kiválóan teremtették meg az egyensúlyt a pörgős részek és esetek, valamint a központi karakterek körüli dráma tekintetében, amely nagyban hozzájárult az erős színvonalhoz.

Szerintem remek szezont zárt a sorozat. Az érdekes események mellett kiváló alakításokat láthattunk, mind a vendég-, mind az állandó szereplők tekintetében. Amellett, hogy bejött az évad, természetesen akadt néhány negatívum is, amik nem nyerték el a tetszésemet, de persze ez mindig benne van a pakliban, nem meglepő.

Tovább kisebb spoilerekkel kifejtem a részleteket.

Tovább…

Law & Order: SVU: vége a 20. évadnak

2019. 07. 28. 21:29 - Írta: winnie

3 comments | kategória: 2018/19 finálék,kritika

It’s called power.

A Law & Order: SVU-t (ami ugye ősztől minden idők legtöbb szezont megérő élőszereplős, főműsoridős sorozatává válik) elég gyakran szoktam ajánlani az évadnyitós és szezonzárós írásaimban, ugyanis egy teljesen epizodikus krimiről van szó, amiből az ember bármelyik részt megnézheti, a 4×05-öt, a 12×13-at vagy éppen a 20×10-et, amiről télen külön írtam is, hiszen annyira piszok jó lett – vajon fog reppenni az Emmy-jelölés a Judd Hirsch/Wallace Shawn-duónak? (Hahh, jellemző, hogy mire kikerül az írás, már meg is voltak a jelölések!)

Most viszont nem ezt teszem, ugyanis elég érdekeset húzott a LO: SVU: egyrészt visszahozták a szezon vége felé Callie Thorne, a sorozat során eddig párszor feltűnt védőügyvéd karakterét, másrészt pedig a 20×18-cal elindítottak egy miniátívelést. Persze ez csak annyit jelentett, hogy a 20×24-ben láthattuk a dupla részes sztori második felét, de ügyesen a 20×23-ban (sőt, áttételesen a 20×21-be is) plántáltak némi apróságot a zárás kapcsán.

Szóval, aki kíváncsi lenne Dick Wolf krimijére, annak nem biztos, hogy a zárással kell próbálkoznia, hanem vagy a 20×10-12-es remek trió egyikével (esetleg a közutálatnak örvendő 20×14-gyel…), mert ezúttal jobban belemásztak a karakterekbe, ráadásul Philip Winchester ügyészének a kiszállását is meg kellett alapozni. Hogy jó döntés volt-e így zárni, azt nem tudom, de maga a sztori nekem kifejezetten bejött, mert egy kicsit más bűnözői aspektust emeltek ki.

A tovább mögött folytatom spoilerekkel. Tovább…

The Goldbergs: vége a 6. évadnak

2019. 07. 26. 15:13 - Írta: winnie

3 comments | kategória: 2018/19 finálék,kritika

How dare you use logic and facts against us?!

Szemben az ABC egyes, Amerikában kellőképpen sikeres családi komédiáival (ld. a nálunk 1, 2, illetve 3 évad után pihenőre vonuló Speechless, black-ish, Fresh Off The Boat), a The Goldbergs itthon is alkalmasnak találtatott a nézők szemében. Pedig… Most mondjam azt, hogy ez a leggyengébb mind közül?

Nyilván a siker itthon és odakint (olykor már a Modern Family-t is lenyomja, illetve kommunikálhatjuk úgy is, hogy az már annyira lecsökkent, hogy le tudja nyomni) is ellentmond ennek, és még human is megmondhatója lehet, hiszen pár szezonon át néző volt. De bármikor, amikor elém kerül a The Goldbergs, az jut eszembe, hogy a sorozatot nagyban a nosztalgia faktor és az eltúlzottság adja el, és nem a poénok.

Nem tudok másra gondolni, mert olykor engem is megfog a The Goldbergs, amikor egy film (vagy más 80-as évekbeli mérföldkő) előtt tiszteleg, meg egyébként is tele van ennivalóan bájos megoldásokkal. De ebből az elfogultságomból mindig kizökkent, amikor Murray ordibálni kezd vagy a Barry-t alakító ember túljátszását látom, a hat év óta színészileg javulni képtelen főszereplőről nem is beszélve. (Én komolyan képtelen vagyok elhinni, hogy milliókat nem irritál Sean Giambrone, aki valójában szinkronszínész lenne, bár most a Kim Possible-filmben végre megint “normál” szerepet is kapott Ron Stoppable-ként.)

Are you familiar with the movie “BREAKIN’ 2: Electric Boogaloo”?

A nosztalgiát és a filmes utalásokat én is imádom, bár az évadzáróban a 84-85-ös breaktáncos filmek emlegetésével és sztoriszálba való beszövésével baromira nem tudtam mit kezdeni. Aki persze tudja, hogy mi fán terem a Beat Street, a Breakin’ és a Krush Groove, az örülhetett.

Szóval a zárás csak a közepes szintet ütötte meg nálam, főleg úgy, hogy elég sokat szenvedtek Barry iskolából való kirepülésével, de szerintem a fix nézőket simán vissza fogja hozni a szezon végén belengetett “életem legjobb éve”-ígéret, viszont mivel Adam-ről, a készítő énjéről van szó, ezért nem fogok izgalomba jönni tőle.

Egyébként csak nekem van olyan érzésem, hogy egyre látványosabban veszik vissza a két felnőtt főszereplő súlyát? Nyilván, a gázsinövelés nem nagyon jön szóba, mivel a sorozat nem zajos siker, csak korrekten teljesít, szóval Wendi McLendon-Covey-t és Jeff Garlin-t így lehet valamennyire kompenzálni, hogy kevesebb napot kell dolgozniuk egy héten. Olykor persze kapnak egy-egy hangsúlyosabb epizódot, de a fókusz inkább a gyerekeken van, ami ugyancsak nem hozza meg a kedvemet ehhez a komédiához.

Ja, egy valamit mindenképp javaslok a rajongóknak: a Schooled című spinoffot ne hagyják ki! Nekik kötelező.

FBI: vége az 1. évadnak

2019. 07. 24. 17:30 - Írta: winnie

5 comments | kategória: 2018/19 finálék,kritika

Á, micsoda friss fuvallat volt az FBI első szezonja. Számomra.

Nem azért, mert annyira jó krimi lenne. Sajnos inkább van közelebb a közepeshez, mint a jóhoz, de manapság tényleg nagyítóval kell keresni az olyan nyomozós szériákat, amik nem karakterizálnak, hanem csak és kizárólag a tettes keresésének folyamatára koncentrálnak. Ezerszer szívesebben nézek egy 40 perces bűnügyi sztorit, mint egy 20 perceset, amit szappan és az ügyhöz köze nincs párbeszédekkel dúsítanak fel.

Mindig szoktam emlegetni, hogy anno ugye a CSI (mondjuk ott nem 1*40, hanem inkább 2*20 perc nyomozás volt), a Without a Trace vagy a Cold Case így indult (hogy aztán évadokkal később egyre többet karakterizáljon), de manapság már nem a lélektan és a rejtély számít a nézőnek, hanem inkább az évődés és a romantika. Ami meglep, hogy míg nálam kaszát jelent, ha 20 perc nyomozás mellett 20 perc érdektelenség van (nyilván, ha megfognak a karakterek, akkor nem zavar a nemnyomozás), a jelek szerint sokaknál cseppet sem gond, ha 20 perc számukra érdekes évődést és karakterizálást 20 perc számukra érdektelen nyomozással egészítenek ki. Nem tudom… 20 percért 40-et nézni számomra luxus.

Na, de a hosszú felvezetés után essen azért pár szó a CBS újonc sorozatáról, mely tehát szinte semmit sem karakterizált – nem meglepő, hiszen Dick Wolf-sorozatról van szó, és tudjuk, hogy ez a Law & Order-ökre is jellemező volt, ld. az egyetlen állva maradt képviselőt, a Law & Order: SVU-t. Igen, a pilotban a Missy Peregrym által alakított főhős férjének a halálát bedobták átívelő drámai/rejtélyes szálnak, de csak alig foglalkoztak vele.

Egészen a fináléig.

Nem mondom, hogy megleptek a fejlemények az 1×21 végén, hiszen érződött, hogy el fognak valahova jutni a férj halálának vizsgálatával, és ennek kapcsán az érzelmi kötődés beemelése is kötelezően megfutandó kör volt. Más kérdés, hogy azzal már nem számoltam, ami a szezonzáró első perceiben történt, annyira randomnak tűnt. Persze értelmet nyert a dolog, de őszintén meglepődtem.

Az FBI-ra pedig korábban nem volt jellemző az, hogy nagy meglepetéseket okoz. Olykor a hangulat volt az erős, olykor sikerült egy elég komplex esetet összerakni, ami elindult valahonnan, hogy teljesen máshol kössön ki a végére (na, ilyen egy karakterizálós krimiben sosincs), olykor pedig eléggé durva, lehúzós témát választottak. A gond a konzisztencia hiánya volt, mert hiába teljesített a széria egy erős átlagot, csak ritkán tudta azt meghaladni.

És ezért mondom, hogy az FBI valójában (egyelőre) nem egy túlzottan jó sorozat. Bőven nézhető és én örülök neki, hogy nem karakterizál, így nem csak faék-egyszerűségű ügyeket hoz, hanem bonyolultabbakat is, de ajánlani csak annak tudom, aki hozzám hasonlóan a procedurális vonalért van jobban oda. A színészek teljesen jók egyébként, a karakterek vázlataival sincs gond, szóval rajtuk nem múlik talán a nézői megítélés, de egyelőre ez még nem Law & Order: SVU-színvonal.

A felvezetett spinoff az üldözős aspektusa miatt nem nagyon fogott meg, és bár itt is vissza fogok pillantani a kezdésben, rendszeres nézős csak akkor lesz, ha sikerül szintet lépni, vagy ha nagyon nem lesz más krimi ősszel. (A távozó Sela Ward helyett egyébként Alana De La Garza jön a spinoffból új állandó szereplőnek.)

Previous Posts