login |

Posts filed under '2018/19 finálék'

NCIS: New Orleans: vége az 5. évadnak

2019. 08. 07. 14:50 - Írta: winnie

5 comments | kategória: 2018/19 finálék,kritika

Az NCIS-spinoff, amit szinte egy NCIS-rajongó sem néz? Valahol anno örültem, hogy Scott Bakula egy klasszikus nyomozós NCIS-változat élére áll, és nem annyira az akciózás lesz a középpontban, mint a Los Angeles esetében, de aztán valahova félútra állt be a sorozat a kettő közé. Némi kajálással meg zenével, és sokkal több nyafogással karakterizációval – utóbbi tette számomra kevésbé elviselhetővé az egyébként közepes krimit.

De az is mutatja, hogy nem vagyok elfogult, hogy az elmúlt évek NCIS: NO-kritikái közül azért találni pozitívakat (S1-finálé, S2-premier, S2-finálé, S3-premier, S3-finálé, S4-premier, S5-premier – hogy maradt ki az S4-finálé…?), szóval képes működni ez a sorozat, de nem úgy, ahogy azt az 5. évad lecsengetése tette. Vagyis számomra nem úgy.

Tudom, hogy Louisiana állam a helyszín, ahol a hiedelmek meg a vudu erősen dúlnak, de ettől még nagyon sokszor leírtam, hogy nagyon nem vagyok oda a látomásokért. És már az 5×23 is úgy kezdődött, hogy itt bizonyos valami “nagyon különleges”, halus dupla finálét fogunk kapni. Így is lett, ráadásul az egészet tetézték még némi dzsungeles akciómókával is, ami végképp nem a kenyerem, az a kevés városi nyomozás és téglakergetés, ami az 5×24-be jutott, kábé semmit sem ért.

Mondhatni tehát ez a zárás számomra eleve DOA volt, azaz holtan érkezett, egyedül egy régi szereplő visszahozása és használata volt kellemes meglepetés, az viszont már korántsem, hogy visszajött egy másik régi arc is (a fantáziacsaj Pride elméjében – van, akinek bejön ez a szál?), akit kezdenek elcsépelni, még akkor is, ha felvezették a szálát erre a szezonra.

Mint ahogy azt is kezdik elcsépelni, hogy a főhős ismét kap egy riválist, ismét életveszélybe keveredik, ismét egy hajszál választja el a haláltól, miközben a néző nyilván nem izgul, hogy lelövik-e őt, inkább csak találgat, hogy ezúttal ki és hogy fogja megmenteni, mert az biztos, hogy erre sor fog kerülni. Lehet, hogy ezeket a sorozatokat persze a kiszámíthatóság teszi élvezhetővé, de az nem kell, hogy egyenlő legyen a repetitivitással.

Ez a (dupla) finálé teljesen ihlet nélküli volt, és mondom, az egy dolog, hogy a transzcendens száltól a világból is kiszaladok, de szerintem még a hallucinációk rajongóit (azt a hármat) sem köti le sokadjára. Az pedig végképp necces, hogy a látomások révén oldódik meg az ügy, vagy kerül elkapásra a tettes. De ez is az NCIS: New Orleans, nem csak a bumbumbum.

iZombie: vége az 5. évadnak. És a sorozatnak is

2019. 08. 04. 15:50 - Írta: Necridus

5 comments | kategória: 2018/19 finálék,kritika

Emlékszem, mennyire tetszett a zombilét újszerű sorozatos megközelítésének első híre, amikor először olvastam a blogon az iZombie-ról. A Veronica Mars-os Rob Thomas képregény-adaptációja végre nem az agyfaló, botorkáló (és teleportáló, khm, TWD, khm) élőhalottakat tervezte képernyőre vinni, hanem egy teljesen más világban mutatta volna be a zombikat, ami rengeteg potenciállal rendelkezik.

A természetfölötti krimi pilotja human-nek nagyon bejött, winnie-nek már kevésbé, én pedig azok táborát erősítettem, akik elszórakoztak a részen, de inkább bedobták a “ha majd kerítek rá időt”-sorozatok közé, s azóta is ott volt. Nem is azért, mert nem lett volna jó, hanem mert nem igazán mert a sorozat nagyokat lépni, és folyamatosan csalódnom kellett benne.

A zombiságot csak a látnokságra és az agyas kaják elkészítéséről szóló jelenetekre használták fel, igazából semmilyen komolyabb hatása nem volt jó ideig annak, hogy Liv tulajdonképpen halott. Nyomozgattak, poénkodtak, titkolóztak, de akármilyen más körítésben felhasználhatták volna a látnok, nyomozósegéd csaj történetét.

Már a 3. évad végén is bosszankodtam, mennyire zavaróan félremegy a sorozat minden egyes lehetőséggel teli pillanatában. Komolyabb szerepet kapott az élőhalott világ, elvégre már nem csak Liv volt zombi, hanem rengetegen mások, és végre erősebb drámai szálakat is megindítottak – kár, hogy teljesen bugyután oldották fel őket. Ebben az évadban ráadásul hozták Liv felesleges kapcsolati drámáját (többször is ugye), és olyan karakterek kerültek a képbe, akiknek semmi jelentősége nem volt igazából.

És talán ez a legnagyobb hibája a sorozatnak: hogy fogja magát, bemutat valami olyan helyzetet vagy karaktert, amitől megindul a fantáziánk és mint egy izgága gyerek, úgy várjuk a jobbnál-jobb következményeket, erre -mintha az írók direkt megviccelnének- egyszerűen gagyi módon oldják fel. De mégis miért én írom a zárókritikát, miért néztem én végig ezt a sorozatot?

Akadtak azért igen jó pillanatai, ezt én is bevallom: amikor bekeményített és komolyabban ráfeküdt a zombik fenyegetésére, vagy maga Blaine, aki minden megjelenésével máris feltornászta a középkategóriás részeket egész jóvá. Na meg ugye a remény hal meg utoljára, nem? Bár az biztos, hogy az iZombie újragondoltatta velem, mikor érdemes elkaszálni egy sorozatot, mert többet soha nem fogok ennyi ideig követni egy közepesen jó szériát.

A kasza ugye előre bejelentett volt, így volt ideje az íróknak felkészülni a zárásra, ami ugye az 5. évad utolsó részét jelentette. Szintet is léptek az utolsó évadban, jóval komolyabb történetet hoztak végre, de azért nem mertek kinőni az unalmasnak mondható, bohóckodással összekapcsolt nyomozói szerepéből. A tovább mögött spoileresen folytatom. Tovább…

Jane The Virgin: vége az 5. évadnak. És a sorozatnak is

2019. 08. 02. 21:40 - Írta: Necridus

6 comments | kategória: 2018/19 finálék,kritika

When Jane Gloriana Villanueva entered our lives years ago…

Az én életembe csak másfél hónapja lépett be, de pontosan olyan gyorsan szerethettem bele a sorozatba, mint azok, akik az első percek óta jelen vannak. Minden hibája ellenére rettentő szórakoztató komédiát hozott össze a CW, ami 5 évad és 100 rész után végleg elköszönt nézőitől (a spinoff ugye nem jött össze).

Komédiának címkéztem az imént, de a Jane The Virgin valójában sokkal több ennél. Egy olyan szappanról/telenovelláról beszélünk ugyanis, ami tudja magáról, hogy szappan, és ezt egyszerre felhasználja és kifigurázza, mert megvolt benne minden, ami egy igazi latinamerikai darabban (még spanyolul is beszéltek az angol mellett, ráadásul nem keveset!), de közben ezeket az elemeket idézőjelbe teszi, sokkal humorosabb és könnyedebb stílusban adja elő, mint ahogy megszoktuk.

És valljuk be, mindannyian imádjuk a szerelmi háromszögeket, az eltitkolt ikertestvéreket, a gyilkosságokat és az amnéziás betegeket!

A tovább mögött általánosan a sorozatról, majd spoileresen az évadzáróról. Tovább…

Chicago Med: vége a 4. évadnak – írta infinity

2019. 07. 30. 15:01 - Írta: vendegblogger

2 comments | kategória: 2018/19 finálék,kritika


Az NBC-s Chicago-trilógia legfiatalabb tagja már a 4. szezonjával végzett idén. Mivel a franchise e tagja is sikeresnek bizonyult az évek során, berendelték az 5. évadot is, így ősszel folytatódik a bonyodalmakkal teli történet, melynek a Chicago MED ad otthont.

Sajnos itthon nem örvend akkora sikernek a sorozat, illetve nem rendelkezik akkora rajongói bázissal, mint külföldön, pedig a műfaj kedvelőinek véleményem szerint ezt az alkotást is érdemes bepróbálni.

Szerintem ez is lehetne éppen olyan sikeres, mint például a mára a leghosszabb ideje futó kórházas sorozat címet viselő Grey’s Anatomy, vagy a konkurens csatornákon lévő azonos műfajú társainak egyike.

Az mindenesetre biztos, hogy nekem a pilot óta bejön a széria és az egyik kedvencemként tartom számon, ami főképp a szerethető karaktereknek és az izgalmas bonyodalmaknak köszönhető.

A mostani szezonban is rendesen felkavarták az állóvizet, ami egyértelműen nézőorientálttá tette a Chicago Med-et. Ez persze abból a szempontból jó döntés volt, hogy ebben az évadban sem volt időnk unatkozni. A készítők kiválóan teremtették meg az egyensúlyt a pörgős részek és esetek, valamint a központi karakterek körüli dráma tekintetében, amely nagyban hozzájárult az erős színvonalhoz.

Szerintem remek szezont zárt a sorozat. Az érdekes események mellett kiváló alakításokat láthattunk, mind a vendég-, mind az állandó szereplők tekintetében. Amellett, hogy bejött az évad, természetesen akadt néhány negatívum is, amik nem nyerték el a tetszésemet, de persze ez mindig benne van a pakliban, nem meglepő.

Tovább kisebb spoilerekkel kifejtem a részleteket.

Tovább…

Law & Order: SVU: vége a 20. évadnak

2019. 07. 28. 21:29 - Írta: winnie

3 comments | kategória: 2018/19 finálék,kritika

It’s called power.

A Law & Order: SVU-t (ami ugye ősztől minden idők legtöbb szezont megérő élőszereplős, főműsoridős sorozatává válik) elég gyakran szoktam ajánlani az évadnyitós és szezonzárós írásaimban, ugyanis egy teljesen epizodikus krimiről van szó, amiből az ember bármelyik részt megnézheti, a 4×05-öt, a 12×13-at vagy éppen a 20×10-et, amiről télen külön írtam is, hiszen annyira piszok jó lett – vajon fog reppenni az Emmy-jelölés a Judd Hirsch/Wallace Shawn-duónak? (Hahh, jellemző, hogy mire kikerül az írás, már meg is voltak a jelölések!)

Most viszont nem ezt teszem, ugyanis elég érdekeset húzott a LO: SVU: egyrészt visszahozták a szezon vége felé Callie Thorne, a sorozat során eddig párszor feltűnt védőügyvéd karakterét, másrészt pedig a 20×18-cal elindítottak egy miniátívelést. Persze ez csak annyit jelentett, hogy a 20×24-ben láthattuk a dupla részes sztori második felét, de ügyesen a 20×23-ban (sőt, áttételesen a 20×21-be is) plántáltak némi apróságot a zárás kapcsán.

Szóval, aki kíváncsi lenne Dick Wolf krimijére, annak nem biztos, hogy a zárással kell próbálkoznia, hanem vagy a 20×10-12-es remek trió egyikével (esetleg a közutálatnak örvendő 20×14-gyel…), mert ezúttal jobban belemásztak a karakterekbe, ráadásul Philip Winchester ügyészének a kiszállását is meg kellett alapozni. Hogy jó döntés volt-e így zárni, azt nem tudom, de maga a sztori nekem kifejezetten bejött, mert egy kicsit más bűnözői aspektust emeltek ki.

A tovább mögött folytatom spoilerekkel. Tovább…

The Goldbergs: vége a 6. évadnak

2019. 07. 26. 15:13 - Írta: winnie

3 comments | kategória: 2018/19 finálék,kritika

How dare you use logic and facts against us?!

Szemben az ABC egyes, Amerikában kellőképpen sikeres családi komédiáival (ld. a nálunk 1, 2, illetve 3 évad után pihenőre vonuló Speechless, black-ish, Fresh Off The Boat), a The Goldbergs itthon is alkalmasnak találtatott a nézők szemében. Pedig… Most mondjam azt, hogy ez a leggyengébb mind közül?

Nyilván a siker itthon és odakint (olykor már a Modern Family-t is lenyomja, illetve kommunikálhatjuk úgy is, hogy az már annyira lecsökkent, hogy le tudja nyomni) is ellentmond ennek, és még human is megmondhatója lehet, hiszen pár szezonon át néző volt. De bármikor, amikor elém kerül a The Goldbergs, az jut eszembe, hogy a sorozatot nagyban a nosztalgia faktor és az eltúlzottság adja el, és nem a poénok.

Nem tudok másra gondolni, mert olykor engem is megfog a The Goldbergs, amikor egy film (vagy más 80-as évekbeli mérföldkő) előtt tiszteleg, meg egyébként is tele van ennivalóan bájos megoldásokkal. De ebből az elfogultságomból mindig kizökkent, amikor Murray ordibálni kezd vagy a Barry-t alakító ember túljátszását látom, a hat év óta színészileg javulni képtelen főszereplőről nem is beszélve. (Én komolyan képtelen vagyok elhinni, hogy milliókat nem irritál Sean Giambrone, aki valójában szinkronszínész lenne, bár most a Kim Possible-filmben végre megint “normál” szerepet is kapott Ron Stoppable-ként.)

Are you familiar with the movie “BREAKIN’ 2: Electric Boogaloo”?

A nosztalgiát és a filmes utalásokat én is imádom, bár az évadzáróban a 84-85-ös breaktáncos filmek emlegetésével és sztoriszálba való beszövésével baromira nem tudtam mit kezdeni. Aki persze tudja, hogy mi fán terem a Beat Street, a Breakin’ és a Krush Groove, az örülhetett.

Szóval a zárás csak a közepes szintet ütötte meg nálam, főleg úgy, hogy elég sokat szenvedtek Barry iskolából való kirepülésével, de szerintem a fix nézőket simán vissza fogja hozni a szezon végén belengetett “életem legjobb éve”-ígéret, viszont mivel Adam-ről, a készítő énjéről van szó, ezért nem fogok izgalomba jönni tőle.

Egyébként csak nekem van olyan érzésem, hogy egyre látványosabban veszik vissza a két felnőtt főszereplő súlyát? Nyilván, a gázsinövelés nem nagyon jön szóba, mivel a sorozat nem zajos siker, csak korrekten teljesít, szóval Wendi McLendon-Covey-t és Jeff Garlin-t így lehet valamennyire kompenzálni, hogy kevesebb napot kell dolgozniuk egy héten. Olykor persze kapnak egy-egy hangsúlyosabb epizódot, de a fókusz inkább a gyerekeken van, ami ugyancsak nem hozza meg a kedvemet ehhez a komédiához.

Ja, egy valamit mindenképp javaslok a rajongóknak: a Schooled című spinoffot ne hagyják ki! Nekik kötelező.

FBI: vége az 1. évadnak

2019. 07. 24. 17:30 - Írta: winnie

5 comments | kategória: 2018/19 finálék,kritika

Á, micsoda friss fuvallat volt az FBI első szezonja. Számomra.

Nem azért, mert annyira jó krimi lenne. Sajnos inkább van közelebb a közepeshez, mint a jóhoz, de manapság tényleg nagyítóval kell keresni az olyan nyomozós szériákat, amik nem karakterizálnak, hanem csak és kizárólag a tettes keresésének folyamatára koncentrálnak. Ezerszer szívesebben nézek egy 40 perces bűnügyi sztorit, mint egy 20 perceset, amit szappan és az ügyhöz köze nincs párbeszédekkel dúsítanak fel.

Mindig szoktam emlegetni, hogy anno ugye a CSI (mondjuk ott nem 1*40, hanem inkább 2*20 perc nyomozás volt), a Without a Trace vagy a Cold Case így indult (hogy aztán évadokkal később egyre többet karakterizáljon), de manapság már nem a lélektan és a rejtély számít a nézőnek, hanem inkább az évődés és a romantika. Ami meglep, hogy míg nálam kaszát jelent, ha 20 perc nyomozás mellett 20 perc érdektelenség van (nyilván, ha megfognak a karakterek, akkor nem zavar a nemnyomozás), a jelek szerint sokaknál cseppet sem gond, ha 20 perc számukra érdekes évődést és karakterizálást 20 perc számukra érdektelen nyomozással egészítenek ki. Nem tudom… 20 percért 40-et nézni számomra luxus.

Na, de a hosszú felvezetés után essen azért pár szó a CBS újonc sorozatáról, mely tehát szinte semmit sem karakterizált – nem meglepő, hiszen Dick Wolf-sorozatról van szó, és tudjuk, hogy ez a Law & Order-ökre is jellemező volt, ld. az egyetlen állva maradt képviselőt, a Law & Order: SVU-t. Igen, a pilotban a Missy Peregrym által alakított főhős férjének a halálát bedobták átívelő drámai/rejtélyes szálnak, de csak alig foglalkoztak vele.

Egészen a fináléig.

Nem mondom, hogy megleptek a fejlemények az 1×21 végén, hiszen érződött, hogy el fognak valahova jutni a férj halálának vizsgálatával, és ennek kapcsán az érzelmi kötődés beemelése is kötelezően megfutandó kör volt. Más kérdés, hogy azzal már nem számoltam, ami a szezonzáró első perceiben történt, annyira randomnak tűnt. Persze értelmet nyert a dolog, de őszintén meglepődtem.

Az FBI-ra pedig korábban nem volt jellemző az, hogy nagy meglepetéseket okoz. Olykor a hangulat volt az erős, olykor sikerült egy elég komplex esetet összerakni, ami elindult valahonnan, hogy teljesen máshol kössön ki a végére (na, ilyen egy karakterizálós krimiben sosincs), olykor pedig eléggé durva, lehúzós témát választottak. A gond a konzisztencia hiánya volt, mert hiába teljesített a széria egy erős átlagot, csak ritkán tudta azt meghaladni.

És ezért mondom, hogy az FBI valójában (egyelőre) nem egy túlzottan jó sorozat. Bőven nézhető és én örülök neki, hogy nem karakterizál, így nem csak faék-egyszerűségű ügyeket hoz, hanem bonyolultabbakat is, de ajánlani csak annak tudom, aki hozzám hasonlóan a procedurális vonalért van jobban oda. A színészek teljesen jók egyébként, a karakterek vázlataival sincs gond, szóval rajtuk nem múlik talán a nézői megítélés, de egyelőre ez még nem Law & Order: SVU-színvonal.

A felvezetett spinoff az üldözős aspektusa miatt nem nagyon fogott meg, és bár itt is vissza fogok pillantani a kezdésben, rendszeres nézős csak akkor lesz, ha sikerül szintet lépni, vagy ha nagyon nem lesz más krimi ősszel. (A távozó Sela Ward helyett egyébként Alana De La Garza jön a spinoffból új állandó szereplőnek.)

Bless This Mess: vége az 1. évadnak

2019. 07. 17. 20:10 - Írta: human

3 comments | kategória: 2018/19 finálék,kritika

Mi történik, ha a Miért éppen Alaszkát összedobjuk a Pénznyelő című Tom Hanks-klasszikussal. Mondjuk az előbbi csak a pilotra érthető, mert utána máshova helyeződött a hangsúly, de hangulatban mégis kicsit hasonló lett. Csak hát azért gyengébb.

Az ABC tavaszi újonc komédiája azzal indít, hogy a főszereplő New York-i pár kiköltözik Nebraskába egyikük örökölt farmjára. Álmokkal teli érkeznek a helyre, hogy majd lazítanak, nyugodtan gazdálkodnak, ehelyett egy lyukas tetős lepukkant házat találnak ott, és még a talajt sem lehet könnyedén megművelni.

Viszont a valósággal való szembesülés nem töri le őket, és nyilván emiatt lesz mosolygós a sorozat végül. Minden problémához pozitívan állnak neki, még a kapcsolatukban levőknek is. Az új helyzet persze néha próbára teszi őket, de valahogy túl tudnak rajta lépni.

Bár nagy poénok tényleg nincsenek (na jó, részenként talán egy akad), viszont a főszereplő páron kívül a furcsa, aranyos, kemény, őket nehezen befogadó helyiek is feldobják azért az epizódokat. A végére már mindenki épülgetett, és mindenki kedvelhető volt valamennyire a maga módján. Ezért is ugrott be az Alaszka, de persze Hart of Dixie-t is említhettem volna.

És valahogy ez emelte egy hangyányit feljebb a sorozatot a középszernél: a közösség mindennapjait volt jó követni. Oké, nyilván Lake Bell és Dax Shepard azért veterán és kedvelhető – igen, utóbbi is, bár nem az a nagy színész, de ha jól castingolják, akkor bírom.

Még az mondható el az évadról, hogy ugye egykamerás, és kicsit tényleg olyan, mintha valami indie komédiát néznénk. Mondjuk ezért nem várom annyira a folytatást, mert ez a 2 órányit megnéztem egyben nyugiban, és a végén logikus volt a változás amit bedobtak, de ennél több epizód esetében már felmerült volna bennem a kasza gondolata.

black-ish: vége az 5. évadnak

2019. 07. 15. 16:50 - Írta: winnie

1 comment | kategória: 2018/19 finálék,kritika

– I still want to chop him in the throat.
– Oh, babe. That feeling never goes away.

A Speechless után egy újabb ABC-s családi komédia, ami itthon nem futott be nagy karriert, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a 2016-os magyar premiert a Comedy Central-on nem követte folytatás a második szezonon túl. És ezen ezúttal sincs okunk csodálkozni bár azért a nagy nevek (Anthony Anderson, Laurence Fishburne), illetve az olykor elég populáris és harsány poénok hozhattak volna magyar nézőket is.

Persze odakint sem arról van szó, hogy a black-ish sikertörténet lenne, ha a nézettségét vesszük, hiszen megint csak kegyelemkettessel csúszott át az év(ad) végi vizsgán, ha kaszát kapott volna, senki nem állna most döbbenetet sugárzó kifejezéssel az arcán. Viszont a két spinoff (a Freeform-os grown-ish, illetve a nemsokára kezdő mixed-ish) önmagáért beszél. Meg aztán a kritika továbbra is szeret(get)i a komédiát, de azzal (a jelen komédiafelhozatala mellett) még a legnagyobb rajongókkal is szívesen vitába szállnék, hogy Anthony Anderson eddig minden szezonért kapott Emmy-jelölést legjobb főszereplőként (az erre érdemesebb Tracee Ellis Ross “csak” az S2-S4-ért), és a sorozat is ott volt az elmúlt három évben a legprímábbnak tartott komédiák között – persze komoly győzelmi esélyek nélkül.

Természetesen szó sincs arról, hogy nem lennének jók a főszereplők (sőt, én még Marsai Martin-t is kiemelném melléjük), de tippre inkább a jelölési rendszer nyertesei ők, hiszen bőven elég számukra egy erős, aktualitásokkal foglalkozó epizódot írni a nominációhoz, és mivel sok, a sorozatot nem néző akadémiatag is szavaz, nekik nem feltétlenül fog feltűnni, hogy közel sem annyira széles spektrumot fed le a játékuk.

Hogy magamnak némiképp ellentmondjak, az évadzáró pont némi változatosságot hozott Anderson és Ellis Ross karaktere kapcsán, ugyanis a lyukas évet bevállaló Junior az egész felsőoktatást szkippelni tervezi, amire ők a várt besérülések/betorzulások után érzelmesebb énjüket vehették elő, és produkáltak egy elég eseménydús és vicces (meg kedves) részt, amelyet ugyan némiképp tanmesésre hangszereltek, de a fiatalabb nézők számára simán lejöhetett az üzenet, amit aztán ők tovább is gondolhattak magukban – vagy saját családjukkal.

This wasn’t a life-changing moment. It was a life-ending one.

Szóval nem volt rossz az 5. szezon lecsengetése, és a folytatás által kínált dinamika-váltás sem fogja hagyni leereszteni a sorozatot, azt azonban továbbra sem látom benne, hogy az elmúlt öt év egyik legeslegjobb komédiájáról lenne szó.

Speechless: vége a 3. évadnak. És a sorozatnak is.

2019. 07. 10. 18:30 - Írta: winnie

1 comment | kategória: 2018/19 finálék,kritika

Your words, my voice, for the last time.

Az ABC komédiája nem az a sorozat volt, ami kapcsán nagyon vártuk volna a magyar premiert, mondván majd akkor rátalál a hazai közönség. A Comedy Central elhozta két éve, de talán nem véletlen, hogy (a jelek szerint) nem nagyon erőltette a folytatást. A kritikusok mondjuk végig pozitívan álltak hozzá a Speechless-hez, látom, hogy lehetett mit szeretni rajta, még ha nekem nem is jött be, és eléggé inkluzív is volt maga a sorozat is, nem sok szériában látunk beszélni nem tudó főhőst.

Más kérdés, hogy ebben a fináléban eléggé éreztem, hogy számomra az volt a gátja a sorozatnak, hogy a szereplők sokszor magukkal beszélgettek. Eleinte ugye a JJ-s párbeszédeknél a srác hangja Kenneth volt, mostanra viszont sokszor a karakterek maguknak “fordították” a szavait, így hol Anyu, hol a tesó beszélt sajátmagával, ami engem folyton kizökkentett, kábé annyira, amennyire a többkamerás komédiák, amikben nincs egy normális tempójú, természetes hatású párbeszéd sem, mert a karakterek folyton megállnak, hiszen végig kell várniuk a közönség röhögését. (Tudom, hogy ez a többséget nem zavarja, ez az egyik legősibb sorozatos műfaj, de nekem kiütésem van tőle.)

Pedig magában a JJ-karakterben mindvégig megvolt a potenciál, és az az igazság, hogy nem csak Apu és Anyu sikerült jól, kellő számú tikkel (tikk-kel!) felvértezve, hanem még a tesóknak is jutottak korrekt sajátsztorik (ezúttal Ray bénázása a csajokkal jópofa volt), mégis valami akadályozta az egy hullámhosszra való kerülésünket. Talán a fenti?

Pedig a készítőkön látszott, hogy igyekeznek, nem csak félgőzzel írnak, próbálnak jó témákat találni, megalapozzák az érzelmi hatásokat és kerülik a papolást. És még a leköszönés is stílszerű volt, igazi, sorozatzárónak jól beillő részt kaptunk (amit persze nyilván lehetett volna simán folytatni). Sőt, a végére tanulság is jutott, amit minden giccseskedés nélkül meg lehet szívlelni.

Be unrealistic.

In The Dark: vége az 1. évadnak

2019. 07. 02. 16:40 - Írta: Necridus

5 comments | kategória: 2018/19 finálék,kritika

Akkor ez most nem jó, de nem is tragikus?

Nehezen álltam neki az In The Dark első évados kritikának, mert humanhez hasonlóan én sem tudtam hova tenni a sorozatot – csak míg ő ezt a premiernél írta, én még 13 rész után is mondom. Tényleg szórakoztató a CW szériája, de ha meg kell mondanom, hogy milyen kategóriába illik, akkor muszáj lenne 2-3 darabra vagdosni, hogy egyértelmű legyen. A sorozat főszála ugye egy gyilkossági eset, de a krimi mellett sokkal inkább a dramedy és a romantika különböző elemei dominálnak.

Megéri neki esélyt adni, de szerintem nem szabad tőle valami világmegváltót várni, még csak valamelyik erősebben megjelenő stílushoz sem érdemes ragaszkodni, mert van, hogy egy egész részre krimivé változik a sorozat, mint ugye a téli menekülés, olykor meg egyszerűen csak komédiaként akar szórakoztatni, vagy esetleg egy cuki, romantikus sorozat szeretne lenni.

Nem mondanám, hogy szinte zavaróan skizofrén a sorozat, inkább csak olyan, mintha két személy osztozna az írói feladatokon, és nem tudnak megegyezni abban, hogy milyen stílusnál maradjon az ITD. Válogatja a stílusát, de kellemesen, élvezi, hogy nem kötik szabályok, és nem érződik semmi görcsösség sem, vagy az, hogy az adott jelenetnél nem dramedys megoldás kéne, hogy legyen, hanem valami sokkal durvább, krimibe illő jelenet.

Nyilván a főszereplő Perry Mattfeld által alakított vak Murphy a leginkább kiemelt karakter, akit bemutatták egy afféle “utálok élni, de ha már élek, akkor elszórakozom” típusként, viszont  szerencsére a történet adta, hogy változzon, jól kidolgozott karakterfejlődésen menjen keresztül. Először láthattuk az álcája alatt lévő érző, szeretetre is képes nőt, majd azt a Murphy-t, aki képes megállni a saját lábán egyedül, s szembeszállni azzal, aki megkeserítette életét.

A tovább mögött spoileresen folytatom. Tovább…

The Fix: vége az 1. évadnak. És a sorozatnak is.

2019. 07. 01. 15:00 - Írta: winnie

6 comments | kategória: 2018/19 finálék,kritika

I did the right thing?

Hát, ööö, izé, szóval, az a helyzet, hogy… Nem.

Sokan azért néznek végig szezonokat vagy sorozatokat, hogy lássák, miképp fejeződnek be. Én az efféle indokokat (kifogásokat?) minden furának tartottam, hiszen a befejezést el is lehet olvasni (szokásom), rá is lehet bárkinél kérdezni (szokásom), ha pedig egy fő válasz van, akkor azt az 5-10-20 percet meg is lehet nézni a fináléból (szokásom – mint legutóbb az In The Dark-nál). A The Fix-et én egész más okok miatt néztem végig annak ellenére, hogy elég rondán ívelt lefele a minőségi görbéje, idővel a kaszaszint környékére.

Ahogy írtam a kezdésnél és féltávnál is, kifejezetten elégedett voltam az ABC midseason, átívelős jogi krimis, bosszúfantáziás sorozatával, sok minden bejött benne, azonban idővel szembesülnöm kellett olyan írói döntésekkel, amik nem nagyon tetszettek. Ettől még azonban tanulságos volt nézni magának a szezonnak a felépítését, a technikai szerkezetét, illetve az elbeszélési stílusát, engem ez sokszor akkor is lenyűgöz, amikor annyira nem jön be egy sorozat.

Itt persze sokat nyomhatott a latban az is, hogy rendszeres hallgatója voltam a készítők podcast-jének, a Happier in Hollywood-nak, amiben Elizabeth Craft és Sarah Fain (egyebek mellett) lépésről-lépésre beszámolt a sorozat készítéséről kezdve a tavaly nyári pitch-től, a pilotszkript és a pilot berendelésén át egészen a sorozatberendelésig és a sorozat produkciójáig. Nyilván ők nagyon imádták a projektet, iszonyatosan lelkesedtek érte, megpróbálták a lehető legjobb munkát kiadni a kezükből, és a sok háttérinfó tudatában nagyon érdekes volt látni, hogy mi került a képernyőre. És hogy én miért nem lelkesedtem.

Az persze csalódás volt, hogy végül nem jött be a The Fix, a tovább mögött spoileresen le is írom, hogy mi ennek az oka, bár előtte azért jelzem, hogy aki belevágna, de tart a kasza tényétől, annak nem érdemes meghátrálnia, mert a szezon totálisan le van zárva, az ügy meg lett oldva, a következményeket is megmutatták, és az az igazság, hogy mivel a folytatást sem vezetik fel még egy mini cliff-fel sem, így még arról sincs fogalmam, hogy milyen lett volna az S2. Tovább…

Next Posts Previous Posts