login |

Posts filed under '2020/21 finálék'

The Equalizer: vége az 1. évadnak

2021. 07. 30. 20:00 - Írta: winnie

1 comment | kategória: 2020/21 finálék,kritika

Lehet, hogy a tavalyi évad legsikeresebb országos újonca volt a CBS sorozata, de a csatornán mindenképp, ami azt jelenti, hogy a Hawaii Five-0, a MacGyver és a Magnum PI után egy újabb sorozatos reboot sült el jól, azonban számomra elég komoly csalódásnak bizonyult a The Equalizer újragondolása – itt írtam róla, és a másik kritikánkból az is kiderül, hogy nem csak én voltam így vele.

Alapvetően kaptunk egy erős főszereplővel és komolyabb érzelmi szállal megáldott/megvert sokadik nyomozós sorozatot, ahelyett, hogy valami egyéni hangvétel, mondjuk keményebb akciózás jött volna ki belőle. Az egyik kedvencem az embereken segítős epizodikus műfaj, de itt mindent leegyszerűsítettek problémamegoldásra és likvidálásra, ahol a neccesebb helyzetek feloldására egy hacker és egy mesterlövész szereplőt vetnek be, hogy még véletlenül se kelljen körmönfont és igazán kreatív megoldásokat alkalmazni. Tornyosul egy akadály? A megoldás: megnyomjuk a gombot/meghúzzuk a ravaszt. Pff.

Pedig lenne fantázia mind Queen Latifah-ban főszereplőként, mind pedig a karakterében, és a segítői is kifejezetten szimpatikusak (Adam Goldberg ugye egy állat, és Liza Lapira is régi kedvenc), de bármennyire is tetováltak meg kemények, inkább csak humorforrásként vannak jelen, amikor épp nem gombnyomásra oldanak fel problémákat. Kár, hogy ennyire kevéssel megelégszenek a készítők.

S bár mondanivaló (vagy inkább üzenet) terén nem muzsikál rosszul a sorozat, de inkább csak kötelező köröket érzek, és egyáltalán nem emelkedik ki a hasonszőrű darabok közül, és ez alatt most nem a minőséget értem, hanem a stílust. Tényleg itt lett volna a lehetőség, hogy egy, olykor a törvény rossz oldalán táncoló karakterrel komolyabban rendet rakós széria szülessen, erre még a fináléban is úgy kerülték az akciózást, mint a tüzet. Most komolyan, amikor lett volna lehetőség rá, akkor a főhős az egyik jelenetben elindult a rosszfiút elkapni, a következőben pedig már hozta is magával a fülénél fogva. A többit meg bízzuk a fantáziánkra.

Az első évad (mert ugye természetesen papírforma, hogy lesz második is) zárása nem nagyon különbözött a korábbi epizódokétól, nem igazán erőltették meg magukat az írók. Igaz, veszélybe került a főhős lánya egy gépfegyveres leszámolás miatt (a barátja lett járulékos veszteség), de maga a rész különösebben nem sikerült fantáziadúsra, csak lekapcsoltak egy fölényeskedő gengsztert, akit nyilván előbb tőrbe kellett csalni, de még ehhez sem használtak semmi fineszt.

Némi lövöldözést azért kaptak zárásnak a torkolattüzek rajongói, meg egy so-so cliffhangert annak kapcsán, hogy még valaki tisztába kerül a The Equalizer alteregójával, de a folytatásra sokkal több kéne ahhoz, hogy a sorozat a tinglitangli kategóriából kiemelkedjen. A nyomozós szál kapcsán erre lehetne, illetve lehetett volna is esélye, de az is elúszni látszik.

Kenan: vége az 1. évadnak

2021. 07. 29. 19:30 - Írta: winnie

Add comment | kategória: 2020/21 finálék,kritika

Az NBC tavalyi komédiája (ahogy az kell?) nem sok vizet zavart itthon, és nem csak azért, mert Kenan Thompson nem annyira ismert Magyarországon, mint odaát. Azért ki tudja, talán pár Saturday Night Live-rajongót megmozdított nálunk is a széria, amely minket sem igazán hozott lázba a kezdésével.

A start után még kicsit bizakodtam, és azt követően sem “marasztaltam” el ezt a próbálkozást annak ellenére, hogy kaszáltam, hiszen tudtam, hogy nem az én stílusom, és hogy sosem lesz olyan, ami igazán lekötne. Azonban akkor (még) találtam benne viszonylag szellemes momentumokat, amik, ha egy cseppet is kompletista lennék, talán maradásra késztettek volna. Azonban mire a szezon elért a végére, még nagyítóval sem találtam rá ezekre.

Szürkébb szerintem már nem is lehetett volna az első szezon zárása, főleg az utolsó rész. Azt ugyanis értem (és még meg is süvegelem), hogy a Kenan nem engedi el a halott feleséges szálat és a gyász mindvégig jelen van, hol hangsúlyosabban, hol kevésbé kiemelve, de azért egy komédia ne csak azért legyen komédia, mert komikusok szerepelnek benne. Márpedig itt a vége felé, ami humort észlelni véltem, az inkább volt kínos, mint mulatságos.

A sorozat érezhető módon kezdte elveszíteni a valósághűséget a karakterei terén, a szereplők visszasüllyedtek tévés figurákká, ami leginkább azon volt tetten érhető, hogy Kenan is olyan volt, mint valamelyik SNL-es Kenan Thompson-szkeccsszereplő, ami több, mint kellemetlen.

Még mindig nem szörnyű a Kenan, azonban a szezon vége felé bántóan közepes gyenge lett, és hiába próbálja felvezetni a főhős új kapcsolatának esélyét, ha azt ilyen gyerekes módon teszi, miközben azért a nem komédiai alapkelléknek számító érzelmeket továbbra is elég jól ábrázolja. De azt meg megette a fene, ha az ember tényleg inkább szórakozni akar rajta.

Call Your Mother: vége az 1. évadnak. És a sorozatnak is.

2021. 07. 28. 20:00 - Írta: winnie

Add comment | kategória: 2020/21 finálék,kritika

Nagyon nehéz az ABC tavalyi (mármint idei, de tavalyi évados) komédiája mellett bármit is felhozni érvként. Már a pilot után is nehéz volt, a finálét követően pedig pláne, max annyit, hogy a sorozat hitelesen bemutatta, hogy milyen egy egyedülálló anya élete azok után, hogy a gyerekei kirepültek a fészekből. Éljen? Mert hiteles? A hitelességgel lehet, hogy el lehet jól adni egy pitch-et a csatornának, főleg személyes tapasztalatokra alapozva, de azért, ha komédiáról van szó, akkor kellenének a poénok is, nem?

Az írók nyilván tudnak, tudnának vicceseket is írni, de itt ez nagyon nem ment – lehet, hogy már a főszereplők karakterein elbukott a dolog? Hogy előbbi állításomat alátámasszam, megnéztem, hogy a készítő, Kari Lizer min dolgozott egy-két éve, és… megdöbbentem, hogy max el nem készült pilotokon. Sőt, eleve szinte csak saját sorozatai voltak, 20 év alatt ezen kívül elkészítette a 90-es években a Maggie Winters-t (passz) és a The New Adventures of Old Christine-t. Á, akkor már értem. Ez a műfaj úgy nem megy, ha valaki 10 év írószobás melót kihagy.

A Kyra Sedgwick főszereplésével készített sorozatban, amellett, hogy nem volt túl vicces, minden megvolt benne, ami kvázi a kriptonitom. A többkamerás jelleg mellett ugyanis a karakterek fájóan idióták voltak, amolyan “csak tévében!” figurák, akik nem természetükből adódóan szállították a poénokat (vagyis ezúttal a “poénokat”), hanem azért, mert idiótának tettetik magukat. Anyu és pasija, illetve a gyerekek és az ő társaik mind inkább karikatúrák voltak, akiknek csak hébe-hóba jutottak valóban vicces momentumok.

És ezúttal a főszereplő sem tudta megmenteni a sorozatot, főleg azzal nem, amit a fináléban csinált. Ahogy fent is írtam, elhiszem, hogy abszolút hiteles, sőt, lehet, hogy tapasztalatokon alakul az, ahogy reagált a régóta várt meghitt együttlétre, de nézőként teljesen WTF volt, hogy a szezonzáróban nagy veszekedésre és kvázi szakításra került sor az egész szezonos évődés után payoffként valami hepiendet váró néző szeme előtt. Az ilyesmi frusztráción kívül okoz valami mást is? A záró 3 perc nem teszi meg nem történtté a korábbi negyedórás vergődést.

Igen, az utolsó percekben megtörtént a kibékülés, a nagy egymásra találás, és mindenki boldog, de magát az évad-, vagyis sorozatzárót inkább kényelmetlen volt nézni, eleinte a poénok hiánya, majd a felvett irány miatt. És ez kábé a teljes szezonra is vonatkoztatható. Kár volt ezért a sorozatért?

Law & Order: SVU: vége a 22. évadnak – írta Anna

2021. 07. 27. 20:00 - Írta: vendegblogger

1 comment | kategória: 2020/21 finálék,kritika

Annak idején ki gondolta volna, hogy a Law & Order-sorozatok közül ez a spinoff fut a legtovább – s ki tudja, merre van még a saga vége? Ha kicsit több rosszindulat lenne bennem, akkor megjegyezném, hogy talán maguk a színészek, főleg az első évektől főszereplő Mariska Hargitay és Ice-T sem gondolták volna, hogy ez a sorozat helyezi el és tartja is (el) őket a hollywoodi térképen, kvázi életműként funkcionálva. (Nyilván csak a színészi munkásságot értem, elválasztva a zenei, illetve produceri, karitatív vagy társadalmi kötelezettségektől.)

A tovább mögött folytatom spoilerekkel. Tovább…

The Conners: vége a 3. évadnak

2021. 07. 26. 20:19 - Írta: winnie

Add comment | kategória: 2020/21 finálék,kritika

A Roseanne spinoffja talán most is az ABC egyik vezető komédiája – ugyebár csak a Conner-családdal, de már Roseanne nélkül. Amikor ezt leírtam, akkor pedig belegondoltam abba, hogy az anyasorozat felélesztése milyen brutális nézettséggel tért vissza, és ez pár év alatt milyen szintre csökkent úgy, hogy még mindig egyik legjobbként emlegessem. A The Walking Dead-et szoktam általában pellengérre állítani, de azért ez a sorozat is bukta egykori nézőinek talán a 95%-át, ami szinte felülmúlhatatlan “bravúr”, amire még a legpocsékabb sorozatok sem képesek.

Szóval érdekes lenne elkezdeni azon merengeni, hogy miért történik ilyesmi, hogy ez vajon mennyire kortünet és, hogy mennyire az írók sara, illetve hogy íróként milyen lehet abba belegondolni, hogy a közönség így reagál a munkájukra, de a nézőt úgyis a sorozat maga fogja érdekelni, ami jövőre is folytatódik. És minden bizonnyal változatlan minőséggel.

Mert a minőség, illetve a stílus a nézettségcsökkenés ellenére nem változott. Illetve… Tény, hogy a Roseanne visszatérő szezonját én is néztem, a The Conners meg a pilotja óta annyira nem jött be, hogy kitartsak mellette, szóval fura, hogy emellett érvelek, de tény, hogy a dinamikák nagy része megmaradt, a keserédes, olykor drámaiba hajló hangvétel is, ami oly jellemző a szériára. És mégis! Talán csak az hiányzik belőle, hogy bármilyen szinten kiemelkedő legyen a végeredmény?

Valahogy ugyanis az az érzésem, hogy a sorozat kvázi önmagát íratja. A karaktereknek ugyanis van egy erősen meghatározható stílusa (mégiscsak 10+ éves a “franchise”), amit ismerve tudni lehet, hogy egyes szituációkra hogy fognak reagálni, és ez a kiszámíthatóság talán kicsit visszafele sül el. Az íróknak is csak az alaphelyzeteken kell kicsit gondolkodnia.

Ezúttal ráadásul a körítés is adta magát, hiszen most nem kellett, hogy az aktuálpolitika sújtsa a családot, sajnos kéznél volt a vírus, aminek a behozása a sztoriba abszolút elvárható volt, hiszen a COVID-hatás munka és egyéb lehetőséget terén igencsak komoly volt, és Conner-éket nem volt nehéz szenvedő félként megtenni. Mondjuk egy oltással kapcsolatos rész még igencsak elférhetett volna, de nyilván a produkciós ciklus erre nem nagyon adott lehetőséget, cserébe a gyerekekkel való elbeszélgetést a témáról sorra vették.

A fináléban is fura érzés volt úgy nézni az eseményeket, hogy nagyjából lehetett sejteni, hogy mi fog történni, illetve, hogy ki mivel fog poénkodni, legyen szó Dan “leánykéréséről”, Darlene húzásáról, vagy Jackie tévés szerepléséről. Igen, nagyjából minden korrekt volt, de nem annyira nézősen korrekt, hanem inkább felejthetősen, kihagyhatósan korrekt, és nem is érzem nagyon azt, hogy ebből a gödörből, illetve státuszból ki tudna mászni valaha a sorozat.

(Mert egyébként a sorozatoknál, de főleg ebben a műfajban, meg vagyok róla győződve, hogy évadról évadra simán változhat a minőség, nem kell feltétlenül arra számítani, hogy egy gyenge szezont csak egy még gyengébb követhet. Azonban ennek a tetszéshez annyira nincs köze, hiszen, ha megalapozottak a karakterek, akkor a néző hozzáállása, akár pozitív, akár negatív, a későbbiekben sem fog nagyon változni. Szóval ilyen szempontból egy felületesebb sorozatnak több esélye van, hogy kimásszon egy kátyúból.)

NCIS: New Orleans: vége a 7. évadnak. És a sorozatnak is.

2021. 07. 23. 20:00 - Írta: winnie

Add comment | kategória: 2020/21 finálék,kritika

God, I love this city.

Tavaly a Hawaii Five-0 kaszája volt akkora meglepetés a CBS részéről, mint idén a NCIS: New Orleans-é (és a MacGyver-é). Különbség csak annyi volt, hogy ennél a sorozatnál a készítőket nem érte hidegzuhanyként a hír, így kellemesen, úgy ahogy le tudták zárni (nem mintha sok mindent zárni kellett volna rajta).

Az valahol jó dolog, hogy mostanság a CBS évente képes egy-két, nem túl jól teljesítő sorozatával végre kritikus lenni a rutinszerű megújítások helyett, ami újabb és újabb sorozatoknak ad így esélyt a befutásra, bár az kicsit kontraproduktívnak tűnik, hogy az említett két idei meglepetés kasza helyére egy másik NCIS és egy másik FBI-széria érkezik. (Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy ha nincs a járvány, akkor lehet, hogy ez a sorozat is talán folytatódik, hiszen elég látványos volt, hogy a másik két NCIS is csak úgy mehetett tovább, hogy 2-2 állandó szereplőt kiírtak, hogy fedezni tudják a megnövekedett költségeket.)

Az NCIS: NOLA eléggé rajongóknak szóló befejezést szállított, hiszen az utolsó részekre háttérbe szorították a heti ügyeket (és a csapattagok nagyobb részét), és visszahozták Sasha-t és Connor-t, valamint Pride esküvőjére koncentráltak, ami kapcsán mondanom sem kell, hogy nem nekem kedveztek, így igazából nem is tudom értékelni ezt a lecsengetést. De, akik szerették a karaktereket, és a nyomozgatásokat csak szükséges rosszként fogták fel, azok szerintem örülhettek.

A Sasha-féle szál még okés is, egyrészt azért mert mégiscsak felvetett érdekes kérdéseket és dinamikákat, ráadásul még némi heti ügyes rejtélyt is adtak neki a tálalás miatt, azonban az ilyen mértékű magánéletezést tényleg nem tudom hova tenni egy krimiben. Az még csak-csak elmegy, hogy a munkatársak hangulatos jelenetekben együtt kajálnak vagy élvezik a zenét, de a folytonos privát huzavonák meg esküvői előkészületek fura, hogy teljesen szerves részét képezhetik egy epizodikus nyomozósnak anélkül, hogy a nézők kivonulnának az utcára.

Persze mindez szubjektív, és nem ért senkit meglepetésként azok után, hogy Chelsea Field évad elején állandónak ki lett emelve (vajon tényleg ennyire fontos volt a készítőknek Rita karaktere, vagy csak Scott Bakula kedvében akartak járni, hogy a felesége mellett tölthette így az idejét végig?), de ettől még egy cseppet sem villanyozott fel. Mondjuk az sem, hogy bármennyire is szimpatikus lett Charles Michael David karaktere, őt is össze kellett hozni az egyik munkatársával.

Mostanság azért észrevehető, hogy a krimisorozatok a szappanosodás felé tartanak, így a fenti háborgások eléggé Get off my lawn!-os mammogásnak hangzik olyasvalakitől, aki látványosan nem képes tartani a lépést a korral. De szerencsére azért még mindig vannak olyan nyomozós szériák, amik az írásra, azaz az ügyekre, és a karakterekre, azaz a színészi játékra hagyatkoznak, a mindenféle kapcsolati hálók bogolygatása (mostantól ez az első találat a szóra a Google-ben!) helyett.

Last Man Standing: vége a 9. évadnak. És a sorozatnak is.

2021. 07. 22. 19:57 - Írta: winnie

3 comments | kategória: 2020/21 finálék,kritika

– I know how much that truck meant to you.
– I’ve had that truck ten years. That’s longer than I’ve done improvement on this home.

Vannak komédiák melyek nagy fanfárokkal és a nézők egyre homályosuló pillantásai közepette köszönnek le 8-10 szezon után, miközben mindenki nyugtázza, hogy véget ért egy korszak – számomra utoljára a The Middle volt ilyen. És van az According To Jim-hez hasonló sorozatok, amik kapcsán sokaknak csak az “ez még mindig megy?” álrácsodálkozós közhely jut eszébe. Szerintem a rajongókat sem bántom meg azzal, hogy az itthon Apa csak egy van címmel ismert Tim Allen-sorozatot az utóbbiak közé sorolom.

Félreértés ne essék, semmi bajom az According To Jim-mel, és az LMS-t is néztem és szerettem egy ideig, de azért olykor elgondolkodik azon az ember, hogy mekkora különbség lehet két, egy évtizeden át futó sorozat között, hiszen míg az egyik nagy siker, és/vagy elismert, a másik lehet, hogy csak egy megtűrt darab, ami azért maradt életben, mert vakok között félszemű volt, és a gyengécske nézettségénél mindig akadt még gyengébb. (Tény, hogy amikor feltámadt az LMS, akkor egy ideig elég erős volt.)

Most nem gondolok bele, de lehet, hogy nincs olyan, általunk igazából nem nézett sorozat, amiről annyit írtunk volna, mint a Last Man Standing-ről, ahogy nézem a kritikákat, a 9 évad során csak egyszer maradt ki egy premier-, és egyszer egy finálékritika, egyébként minden szezon kapott két írást – ha lesz időm, elolvasom őket, hogy mit lehetett ilyen sokat érni egy viszonylag egyszerű és konkrét sztorival nem is rendelkező többkamerás szitkomról.

Főleg annak fényében, hogy a mostani, valóban sorozatzáró részről (mert ugye a 6. évad végén egyszer már kaszát kapott a sorozat) sem lehet sokat mondani. Mert igazából csak az elvárásokat hozta, de egy dekával sem többet, például a korábbi showrunneri szándék ellenére sem hozták vissza a sorozatban lecserélt szereplőket, illetve Kaitlyn Dever is csak tableten jelentkezett be, a legutolsó epizódban nem volt ott személyesen. De legalább kapott egy rövid “lezárást” a karaktere.

Ahogy maga a sorozat is kapott egyet, jó pár áthallásos szöveggel nosztalgiáztak a színészek – ezek voltak a rész fénypontjai, mert érezhetően szívből jöttek, ezzel lehetett jelezni valamennyire, hogy ez a sorozat zárása, mert egyébként nem nagyon van mit lezárni egy ilyen családi/munkahelyi szitkomon. Az nyilván jópofa ötlet volt, ahogy a truck révén húzták meg a párhuzamot, de amikor ellopták a kocsit, azt hittem, hogy csak valami poénról van szó, meg sem fordult a fejemben, hogy végig viszik az egészet.

– He talks like this.
– Buzz Lightyear with a cold?

Korrekt sorozat volt. És így az utolsó poszt azért megemlékeznék az általunk ritkán megénekelt Nancy Travis-ről, aki nagyon maga mögött hagyta azt, amit a 10 évvel ezelőtti pilotkritikámban írtam róla, és a sorozat szíve lett, szinte minden általam megnézett LMS-epizódban azt éreztem, hogy nélküle sehol nem lenne ez a komédia, nagyon és nagylelkű partnere volt Tim Allen-nek. Taps!

The Flash: vége a 7. évadnak

2021. 07. 21. 21:35 - Írta: Necridus

17 comments | kategória: 2020/21 finálék,kritika

Jó nagyot sóhajtottam, ahogy véget ért a The Flash 7. évadjának fináléepizódja, hiszen tartalmazott iszonyat jó jeleneteket, és közben mégis sikerült nem egyszer félresiklania, ami miatt az összkép nem lett túl fényes. Az pozitív, ha ilyen módon remekül felidézte az egész évadot? Pontosan ilyen hullámzó volt az egész szezon.

Az egyik pillanatban a nézők a falat kaparhatták a sokadszorra elkövetett, ostoba írói megoldások miatt (a harmadik epizódot követő kiakadásomat is érdemes átolvasni), viszont olyan esetek is voltak, amik kifejezetten jól berántották a nézőket és szórakoztatta őket. Visszatekintve nagyjából az évad fele hozta a gyengébb, kevésbé élvezhető énjét, a maradék pedig, ha nem is volt fantasztikus (egyébként volt olyan rész is!), de átlagosra sikeredett, és abszolút nem negatív értelemben.

A minőséget tekintve fele-fele arányra feloszlott szezont milyennek értékeljük? Ha azt nézem, hogy az előző három évad még rosszabb volt, akkor pozitív csalódás , azonban mind érezzük, hogy ez nem hangzik annyira jól, a sorozat még mindig nem tudott tanulni minden hibájából. Azt nem mondom, hogy szerintem már soha nem is fog, hiszen láttunk példát arra, ahogy egy megfáradt Arrowverse-széria képes volt újjászületni. Kétszer is!

Az S7-ben megvolt ehhez a potenciál, mitöbb, a második nagy gonosz szála kimondottan biztató volt, javarészt az írás is kimagasló volt az eddigiekhez képest, már-már a régi nagy sztorikhoz hasonlíthatóvá vált. Csak aztán megint visszaestek ahhoz a stílushoz, amivel tömegével kergethetik el maguk mellől a nézőket.

Térjünk rá spoileresen a konkrétumokra a tovább mögött! Tovább…

Young Rock: vége az 1. évadnak

2021. 07. 20. 20:05 - Írta: winnie

Add comment | kategória: 2020/21 finálék,kritika

Az NBC komédiája kapcsán mindenképp megemelném a kalapomat Dwayne Johnson előtt, mert a beígért szereplése nem merült ki pár másodpercben, illetve interjús jelenetekben, amikből egy egész évadnyit lehet rögzíteni pár óra alatt. Tényleg jelen volt a sorozatban, tényleg kapott értelmes szálat a 2032-es elnökjelölt szerepében, az pedig, hogy milyen fontos neki a széria, azt az 1. évados finálé záró jelenetéből kiderülhetett. Ezekért biztosan érdemes lehetett nézni a Young Rock-ot.

Az, hogy nekem miért nem jött be, az évadeleji kritikámban leírtam. Érdekes és tanulságos látni az egykori pankrátor gyerekkorának történéseit a valós személyiségekkel (Macho Man Randy Savage, Andre The Giant és társaik), az érzelmi komponens is abszolút a helyén van, azonban számomra nagyon nem vicces, és csupán feelgood semmiségként direktben nem tudnám nézni. Más kérdés, hogy mindez, hogy nem puszta karikatúrák beszélnek egysorosokban, ugyancsak a hitelességre erősít rá. (Például Dwayne apjaként Joseph Lee Anderson így zseniálisan jó, hogy egy hús-vér, érző ember, nem csak valami börleszkfigura.)

Ez az a sorozat, ami egy nagyon jól belőhető célközönségnek készült, (jó) páran nagyon fogják szeretni, miközben minket többieket hidegen fog hagyni, miközben azért erre-arra elismerően rábólintunk, mert vannak a Young Rock-nak erényei, amiket el kell ismerni. Például kevés komédia játszódik a 80-as években. Vagy a pankrátor szubkultúrában. Vagy a középisko…, ööö, izé…

Igen, azt hiszem, hogy itt kezdődnek a gondok. Fura ellentmondás, de a sorozat számomra legérdektelenebb része a kis Dewey története a 80-as évek elején, a leginkább pankráció-központú sztori. És mégis ez az a szál, amit leginkább érdemes emlegetni a sorozatból, mert a 90-es évekbeli haverkodós, romantikás középiskolás történet, illetve a sportolós főiskolás sztori már közel sem kuriózum, már-már lerágott csontnak mondható inkább.

És ugye itt jön be a képbe a szerkezet, miszerint 3 gyerekkori szállal kell bűvészkednie a készítőknek, és hogy ezt nem úgy teszik, mint a pilotban (vagy most a fináléban), hogy egyetlen részben fésülnek össze rövid sztorikat, hanem általában minden epizódra kiválasztják az egyik vonalat, és arra szánnak 20 percet, hogy az egyik jövőben emlegetett motívumot kihangsúlyozzák vele.

Hogy ez jó vagy rossz döntés, azon lehetne vitatkozni. Így mégiscsak meg kell erőltetnie magukat a készítőknek koherens, 20 perces sztorik kapcsán, viszont az valahol mégis idegesítő lehet, hogy több hetet, esetleg egy hónapot is kell várni arra, hogy egy kedvelt szál visszatérjen.

A sorozatnak egy kellemes csavart ad, hogy tényleg a valós életre alapoz, a fináléban például láthattuk a korabeli draftot, amin Warren Sapp, Dwayne Johnson csapattársa is “elkelt”, és lehetett szurkolni annak, hogy a főhős is bekerüljön egy NFL-csapatba. Ennek kapcsán kaptunk is egy érdekes cliffhangert, amire azt mondtam, hogy bizalomgerjesztő S2-t vezet fel. Utána pedig elolvastam a Wiki-n, hogy mire kell számítanom Dwayne Johnson és az amerikai foci vonatkozásában… Ennek tudatában kevésbé lennék lelkes.

Mindegy, még így is lehet potenciál a hármas számú szálban, sőt, felléphet akár az egyes mellé frissességben, miközben a kettes hozza a tipikusságot a korabeli csavarral. Csak az a kérdés, hogy a jövőbeli keretet meddig fogják, illetve meddig lehet elhúzni az elnökválasztással? Nem mintha számítana, de azért mégiscsak a The Rock az arca a sorozatnak.

B Positive: vége az 1. évadnak

2021. 07. 19. 19:49 - Írta: winnie

Add comment | kategória: 2020/21 finálék,kritika

– Got a minute?
– The doctors tell me yes.
– Ah. Gallows humor. Never gets old.
– The doctors tell me neither will I.

És megmaradt!

Mindig érdekes látni, hogy vajon az éppen aktuálisan nézett, általában egyetlen többkamerás komédia vajon a jó kezdés után megragad-e a nézőseim között, és a CBS idei, “veseátültetésre várós” újonca, ahogy olvashattátok, szerintem jól kezdett. És a folytatással sem volt gondom, eltekintve az 1×12-es, halálközpontú epizóddal, aminek nem a témája zavart  (hiszen ez a Chuck Lorre-komédia is alapvetően nagyon komoly dologról szól, és olykor beúsztatja a drámát), csak azzal, hogy lapos lett.

Mindennek elsősorban a két főszereplő az oka, Thomas Middleditch és Annaleigh Ashford kettőse nagyon működik (a prím természetesen/meglepetésre utóbbié), s őket nagyon jól kiegészíti előbbi karakterének dialízises csoportja: ez az “egyívásúak egymás között”-megközelítés már a Mom-ban vagy az Anger Management-ben is jól működött – kíváncsi vagyok, hogy jövőre, ki fog újonnan jönni, és kit fog tragédia érni (rtsd: kap-e állandó szerepet máshol Briga Heelan).

Mert valljuk meg, a sorozatban mindvégig ott lebeg a halál szele, az S1 során a dupla részben (a kamu cliffhangerrel, lol) ki is játszották valamennyire a kártyát – mondhatnám, hogy elhúzták előttünk a mézesmadzagot, de nem mondom, mert a franc sem akarta volna, hogy tragédia legyen. (Arról nem is beszélve, hogy már akkor is arra gyanakodtam, hogy a halál nem a veseátültetésre várók egyikére fog lecsapni, hanem az öregek otthonás karakterekre.)

Ahogy írtam, a két főszereplő (kiszámítható, majdnem egypoénos) karaktere és a színészek viszik nálam sikerre a sorozatot, és a többi alkotóelem csak a működőképességüket olajozza, azt azért mindenképp meg kell említenem, hogy mennyire ballaszt és totál felesleges Kether Donahue karaktere Gina barátnőjeként, a készítők sem nagyon tudnak vele mit kezdeni, legalábbis nem nagyon erőltetik meg magukat. (Drew volt felesége és gyereke is teljesen eltűnt a végére, de ők legalább használhatóak és kaptak saját sztorikat. Fogjuk rá. Bár az lehet, hogy rekord, hogy 3 állandó szereplőnél is jóval többet szerepelt 3 vendégszereplő.)

Az is jót tett a sorozatnak, hogy Gina nem csak Columbo felesége volt a többi karakter számára, hiszen idővel bevonták őt a közös interakciókba, a csoport sem csak Drew-val találkozott, és velük is elég jól működött, mint ahogy az sem volt elhanyagolható, ahogy a csoportot kiléptették pár részre a megszokott orvosi szobás miliőből.

Abszolút bejött a B Positive, többek között azzal, hogy ennyire pozitív volt. És érzelmes. Az, hogy elég hamar megtörtént a romantikus komédia irányába való eltérítése, még nem biztos, hogy tetszik, mint ahogy az sem, hogy Norma erőltetetten Drew házába lett költöztetve (másik díszletet akartak?), de egyébként más kritikát nem tudok felhozni, a vége felé örültem, hogy egyelőre még nem hozták be a Kaszást. Mármint a sorozatban nem halt (még) meg senki.

Amikor 04.16-án, az utolsó részek előtt megírtam a kritika nagyját, azzal zártam, hogy “azért kíváncsi leszek arra, hogy mik a készítők középtávú tervei, mert ha valamit nem lehet évekig húzni, akkor az a B Positive. Tisztában vagyok vele, hogy egy szezonnak nem kell egy évet lefednie, szóval még reális keretek között is megoldható lehetne 7 évadnyi sztori, de kétlem, hogy nagyon sokáig ugyanazokat a köröket akarnák lefutni. Meg aztán pár évad felvezetés után akár érdekes is lehetne a két főhőssel egy kissé megváltozott felállást megvalósítani.”

Nos, azóta megváltozott ez-az, láttuk a finálét, így még hangsúlyosabb a kérdés a hogyan tovább kapcsán. Kapunk egy szimpla haverszitkomot az együtt élő Drew-val és Gina-val? Akiknek már megvan a maguk romantikus kapcsolata is (Rosa Salazar visszatérhetne). Valahogy kétlem, hogy sutba vágnák a koncepciót, a halálközeliséget, illetve az elég jól működő dialízises csoportot. Akkor viszont nincs sok egyéb variáció.

ui: Érdekes volt, hogy a szkriptek 3 kreditesek voltak, ráadásul a teleplay-ek is kaptak 3 kreditet.

Clarice: vége az 1. évadnak. És a sorozatnak is? – írta Cleda

2021. 07. 18. 21:30 - Írta: vendegblogger

1 comment | kategória: 2020/21 finálék,kritika

– I feel like you’re asking me to burn my house down while I’m still standing in it.
– The house was always on fire. It was burning when you walked in.

Véget ért a Clarice, az egyik idei legjobb országos újonc, mert az az igazság, hogy meglepően kellemeset csalódtam. Bár az első pár rész alapján jól ki lehet szűrni, hogy mégis milyen irányt lő be magának a krimi, és ez a későbbiekben sem sokat változik, de voltak jól megvalósított elemek, és összességében nem lett egy rossz folytatás a kultfilmhez.  

Az átívelős eset feltárása során történt egy-két fordulat, de mégis inkább az ügy bizarrsága, furcsa komplexitása és Clarice mentális állapotának feltérképezése az, ami pozitív irányba döntötte a mércét. 

Annyit elöljáróban leszögeznék, hogy érdemes türelemmel hozzáállni a sorozathoz, mert rendkívül lassú a történetvezetése, nem igazán pörögnek az események. Az elején elég nehezen jutnak egyről a kettőre, de aztán ahogy telik az idő, egyre inkább elhagyják a melléknyomozósnak tűnő szálakat, és teljesen ennek az ügynek a felgöngyölítésére fókuszálnak. Ekkor mutatkozik meg igazán a fent említett bizarrság, mondhatjuk, hogy itt nem okoztak csalódást. Néha elborzasztott az elém tárulkozó látvány, hogy ilyeneket meg mertek lépni, de szerintem erre azért lehetett és kellett is számítani. 

The monsters among us aren’t aberrations. They’re a reflection of who we are.

A csapat tagjainak is igyekeztek nagyobb mélységet adni, több-kevesebb sikerrel. Összességében mégis jól működnek együtt, ahogy kezdenek összeszokni, és megbízni egymásban. A mellékszálként Catherine és Ardelia voltak előtérben. Előbbinek az elrablása utáni állapotát járják körbe, míg utóbbinak a burkolt megkülönböztetéssel kell szembenéznie. Szépen beleilleszkednek a sztoriba, más is történik a szüntelen nyomozás mellett, ami nem érződik felesleges időhúzásnak. (Még a film és a könyv által generált transzfóbiát is szóba hozzák, ami nekem például teljesen újdonság volt.)

Clarice Starling filmbéli traumájának feldolgozása végigkíséri az egész évadot. A kezdeti tagadásból egyre több minden kerül a felszínre, és a gyerekkorában elnyomott emlékekből is kapunk részleteket. Itt ki is emelném Rebecca Breeds játékát, nagyon jól hozza a tenni akaró, de közben a saját démonaival is küzdő főhőst. Az ott elhangzó gondolatok visszaköszönnek a részek alatt, ebben nincs semmi innovatív, de mégis sikerült jól átadni a dilemmáit, a benne felgyülemlő feszültséget, dühöt. 

That’s the funny thing about the truth. Once you know it, you can’t unknow it. 

A csavarok ezzel szemben elég kiszámíthatóak voltak. Lehetett sejteni, hogy itt több van a felszín alatt, hogy akár más is mozgathatja a szálakat, és a végén nem is történtek nagy meglepetések e tekintetben. Sokkal érdekesebbek voltak a tettes motivációi, hogy mit miért csinált, és ennek mi áll a hátterében, ami nem mellesleg ugyanúgy bizarr volt. Vagy éppen az, hogy a saját környezetét hogyan manipulálta, mekkora erővel rendelkezik. 

A végkifejlet teljesen korrekt volt, sőt, az évad többi részéhez képest még jóval pörgősebb is, a Clarice-szel történtek és a végső konfrontáció még egy kis plusz feszültséget is hozzáadott. A sztori szerencsére lezárt, cliffhanger pedig nincs, ami olyan szempontból jó, hogy a folytatás berendelésére kicsi az esély.  7/10

Rebel: vége az 1. évadnak. És a sorozatnak is. – írta Gábor

2021. 07. 15. 20:00 - Írta: vendegblogger

1 comment | kategória: 2020/21 finálék,kritika

Valószínűleg itthon nem sok embert érdekel a Rebel, az ABC idei midseason drámája (pilotkritika), és pontosan ezért is írom ezt az összefoglalót, hátha több embert rá tudok venni, hogy tekintse meg. Egy évad után sajnálatos kaszát kapott a Rebel, pedig szerintem egy kifejezetten jól összerakott kis sorozat.

She’s not a lawyer, she’s just loud.

Ez az idézett mondat tökéletesen lefedi a sorozat alap koncepcióját, ami nagyjából annyi, hogy Rebel (Katey Sagal) minden ügyet és problémát megold a csapatával, ártatlan embereknek segít ha bajba jutottak. A fő probléma a sorozattal, hogy nem tudja eldönteni, mi is akar pontosan lenni.

Egy sima dráma? Komédia? Krimi? Vegyítve van mindhárom egyszerre, ami néha igazán jól sül el, máskor viszont egy nagy katyvasz az egész, de számomra ezért is igazán szerethető.  1-1 részben már úgy tűnik, mintha elindulna egy kiválasztott téma felé, azonban utána teljesen más irányt vesz.

Míg az első és a második részben csupán 2 darab történetet mutattak be (az egyik az epizodikus, a másik pedig az egész évados sztori), addig a 3. résztől kezdve özönvízszerűen jönnek az újabb és újabb cselekmények. Az egész évados szál röviden annyi, hogy van egy orvosi eszközöket gyártó cég, amely sok ember gyanúja szerint hibás mesterséges szívbillentyűt ad ki a kezéből, és ebben az ügyben is szeretne igazságot szolgáltatni a főhősünk.

A további mögött folytatom spoilerek nélkül

Tovább…

Previous Posts