Az utolsó pillanatban vettük észre, hogy a Sony elindítja itthon a Hulu havi horrorantológiáját, minden bizonnyal azért kerülte el a figyelmünket, mert automatikusan filmnek vettem a részt. Mert az is. Ugyanis az Into The Dark alapvetően tévéfilmek sorozata, melyeket minden hónapban egy neves, általában ünnepnaphoz igazítanak.
Igen, ezért nem is akkora probléma, hogy az 1×05-tel indít a sorozat, mert minden szempontból különállóak az epizódok (illetve pont az Amerikában ma bemutatott 2×07 az 1×03 folytatása, de ettől még messze vagyunk), de nem kell aggódni, a Halloween-es 1×01, valamint a Hálaadásos 1×02 is fog majd érkezni – a folytatás egyelőre még a 6. és 7. rész lesz. Nyilván lutri minden epizód, piszok jó után jöhet béna is, de ez egy ilyen műfaj.
Alapvetően arról van szó, hogy az elég sok mozis horrort is gyártó Blumhouse lehetőséget biztosít filmeseknek, hogy elkészítsék a saját kis horrorötletüket tévés körülmények között. Az epizódokról a fent linkelt kritikák mellett még itt írtunk bővebben: ez A mélyben, azaz a Down című Valentin-napra időzített epizód lesz Natalie Martinez, Matt Lauria, Arnie Pantoja, Diane Sellers és Christina Leone főszereplésével, az író Kent Kubena, rendező pedig Daniel Stamm.
A hivatalos leírás szerint:
Két munkatárs beszorult egy liftbe a Valentin-napi hétvégén.
A Hulu havi horrorantológiája, ha jól látom, a folytatásokat is meglépi ezzel, hiszen a Pooka egy korábbi, talán jobbnak számító rész volt, és ez a történet egészül majd ki egy új fejezettel a tovább mögötti videelőzetesben látható módon.
Az Apple Tv+ fantasztikus (ez a műfaja!) antológia sorozatának, az Amazing Stories-nak már megvolt a premierje, írtunk is róla, viszont ezek a plakátok valamiért lemaradtak eddig. A semmitmondóbbat a tovább mögé tettem, és inkább az első részét emelném ki – sajnos a többi epizódhoz nem találtunk.
A linkelt kibeszélőben olvashatjátok winnie (pár napja azt írta, hogy eddig 5,5, 3 és 6,5/10 a részek nála) és a többiek véleményét a többi részről is, egyelőre nem tűnik kötelezőnek a sorozat.
Mivel az FX eltolta a Fargo premierjét, így egy ideig nem fogunk előzetest látni a 4. évadhoz, szóval becsüljük meg a tovább mögötti promót, ami talán legutoljára érkezett.
A Dirty John is true crime-antológia sorozat (vagy, ha úgy tetszik, egy közös tematikára felhúzott minisorozatok sorozata), ha valaki elfelejtette volna, és nemsokára folytatódik.
Az első évad (nemsokára jön winnie-től egy elég pozitív kritika is a szezonról!) után ismét egy tragikus szerelmi történetet mesélnek el, egy 1989-ben megtörtént eseményt. Most nem akarom felfedni, hogy miért ezt választották, de mindenki elolvashatja a hírünket, ahol írtunk róla.
A tovább mögötti teaser csak hangulatot alapoz, de a szalagcímek már utalnak a sztorira is. A két főszereplő Amanda Peet és Christian Slater.
Ugye a National Geographic antológia sorozata minden évadban más híres emberről beszél. Einstein és Picasso után a 3. évad alanya Aretha Franklin lesz. A tovább mögötti előzetesből lejöhet a hangulat.
Folytatódik a Scream (és az I Know What You Did Last Summer, meg a The Faculty, meg a Dawsons’s Creek, meg a Stalker, meg a The Following, meg a The Vampire Diaries) készítőjének, Kevin Williamson-nak sorozata, egy, az első évadtól totálisan különálló szezonnal, tehát bárki bekapcsolódhat anélkül, hogy mikronnyi infót veszítene – ezt bizonyítja az is, hogy az 1. évados színészek némelyike (Paul Wesley, Danielle Campbell) is visszatér, teljesen másféle szerepben.
A koncepció persze nem változott, ismét 3 ismert mesére húznak rá modern történeteket (vagy modern történetekre ismert meséket?), és ismét thrilleres lesz a köntös. A konkrét sztorikat a kritikában lehet olvasni, mint ahogy azt is, hogy nekünk miért jött be kevésbé az idei évad – épp ezért lehet, hogy azok, akiknek az S1 nem tetszett annyira, ezt jobban fogják fogadni?
Az HBO hivatalos leírása:
Kevin Williamson a világ legkedveltebb meséit gondolja újra, és sötét csavart pszichológiai thrillerbe oltja azokat. A tízrészes második évadban ezúttal három legendás hercegnő – A Szépség és a Szörnyeteg, Csipkerózsika és Hamupipőke – történetével találkozhatunk újra, mégpedig olyan formában, ahogy még sohasem láttad. És találkozhatunk a Pruitt családdal, amely a szerelem és veszteség, a romantika és a terror között navigál. A háttér mindehhez az ikonikus Music City – Nashville, Tennessee.
Az Oprah Winfrey-féle OWN csatorna végre olyan sorozattal jelentkezett, ami felkeltette a figyelmemet? Ideje volt. A Cherish The Day egy évados antológia, melynek az a koncepciója, hogy minden része egy-egy napot fed le egy romantikus kapcsolatban. És nem, nem az első pár napot, hanem különféle kulcspillanatokat jár végig a kezdetektől, a boldog (vagy boldogtalan?) végig.
CHERISH THE DAY – 1×01 – 6/10
A pilot olyan szempontból azért hagyományos megismerjük a két főhőst (egy szabadszellemű, sokat utazó, bár nem túl jól eresztett fiatal nőt és egy tehetős, menő céges munkát végző pasit), látjuk, hogyan találkoznak, és miképp indul be, majd hogyan alakul a nap végéig a kapcsolatuk, azonban a második részre már egy teljes évet ugrunk, és egy másik kiemelt jelentőségű nap eseményeit tárják elénk.
Elég erős pusztán a koncepció ahhoz, hogy eladja magát a sorozatot? Csak mert mindvégig azt éreztem, hogy bármennyire is szimpatikus a két fő karakter, azért annyit (még) nem érzek bennük, hogy egyedül elvigyék a hátukon a szériát. Szerencsére együtt elég jók, akkor teljesedik ki igazán a Cherish The Day, a dinamikájuk abszolút olyan, hogy kíváncsian vártam, miképp alakítják tovább a sorsukat.
Másképp nem is menne, mert a sztori komponense a pilotnak nem olyan volt, hogy megtartson. Inkább az érzelmekre és azok alakulására, változásaira koncentrált, valamint (az általam egyre többször emlegetett) életképekre, amolyan hangulatra koncentráló sztorimaszatokra, amik ugyan viszik előre a karaktereket, azonban más célt nem szolgálnak, csak azt, hogy jobban bemutathassák őket.
Nem tudom, hogy mennyire tudatos részünkről, de azt vettem észre, hogy kritikák terén nagyon ritkán írunk a fekete közönségre koncentráló amerikai csatornák (BET, OWN, Tv One, Bounce Tv) sorozatairól – így hirtelen a Being Mary Jane jut eszembe. Mármint azt tudom, hogy ezeket itthon jóval kevesebben nézik, de furcsa, hogy bár a gagyi komédiákat és a hajmeresztő szappanokat én is passzolom, az elmúlt időszak igényesebb sorozatai is (Greenleaf, Queen Sugar, David Makes Man) elmentek mellettem.
Szerencsére a Netflix révén már nagyobbat meríthetünk (All About The Washingtons, Family Reunion – és a Greenleaf-nek már magyar felirata is van), és a Cherish The Day-jel végre koncepciót tekintve is szintet léptek a készítők, jelen esetben az az Ava Duvernay. Ő 10 éve még csak ‘publicity consultant’ volt az ABC Family-s Lincoln Heights mellett, a Selma-val való befutását azonban meglepő módon a tévében kezdte el kamatoztatni: előbb a már említett Queen Sugar-rel, majd a When They See Us-szal (ehh, arról sem írtunk még…), most pedig itt az érdekes szerkezetű Cherish The Day. (Nemsokára az HBO Max-ra érkezhet a DMZ című képregény-adaptáció tőle.)
A Cherish The Day értelemszerűen a fekete kultúrára jellemző dolgokat domborítja ki, de épp ezért lehet érdekes másoknak is. És nem azért, mert bizonyos ez vagy az kiemelésre kerül, hanem inkább azért, mert így tudatosulhat bennünk, hogy mik azok a témakörök, amik kiemelt jelentőséggel bírnak mondjuk egy bizonyos kulturális közeg számára – tök mások lehetnek a hangsúlyok, mint nálunk. (Ennek kapcsán az idei Oscar-nyertes, hajjal foglalkozó rövidfilm jutott eszembe.) Nyilván ez alatt a család szerepétől kezdve az öltözködési stílusig, illetve a gondolkodásmódig sok mindent lehet érteni (vagy ott az 1×02 elején a tárlat).
Összességében nálam végül csak a korrekt szintet ütötte meg a pilot, de hosszabb távon, ha jobban látom a középpontban lévő kapcsolat evolúcióját, szintet léphet a sorozat (azaz két résznyi esélyt még fog kapni). Más kérdés, hogy nem tudom, hogy mi kéne ehhez: csak a két főhősre koncentrálni, vagy jobban odatenni a mellékkaraktereket. Mert utóbbiak (akár Michael Beach apaként, akár Cicely Tyson az idős színésznőként) hiába voltak teljesen autentikus figurák, annyira nem tartottam érdekesnek őket, amennyi időt szántak rájuk. Egyelőre.
Nem tudom, hogy a nézettségben is hasonló trendek érvényesülnek-e itthon, de nagyon jól megfigyelhető a blogos kommentek kapcsán, hogy egyes, első évadban még elég sok hozzászólással rendelkező, a junkie-kat érdeklő zsánersorozatok a 2. évadjukra teljesen érdektelenné válnak számukra. És ilyenkor nem nagyon tudjuk, hogy ez csak látszólagos dolog, vagy tényleg sokszor kiszállnak az emberek az első évadot követően (a többség mégiscsak kompletista, így nem tartom valószínűnek), esetleg átállnak utólagos, dara üzemmódra.
Anno a Sleepy Hollow-nál figyeltük meg ezt talán először, ott brutális volt a visszaesés az első és második évados aktivitás között, de idén remek példa erre a Tell Me a Story, a Manifest (a 2. évados kibeszélő nullkommentes) és a The Purge is. Mindegyik fanfavorit műfajt képvisel, mind elég népszerű volt tavaly és a jelek szerint idén már jóval kevésbé. Pedig a The Purge egyrészt hozta a tavalyi szintjét, másrészt még újítani is tudott. Ja, és a filmeket ismerőknek mitológia szempontjából elég fontossá vált.
Tavaly is többször említettem a Tell Me a Story-t a The Purge kapcsán, idén is ezt teszem: a két sorozat nem csak a thrilleres műfajukban rokon, hanem a szerkezetükben is, hiszen ugyanúgy, látszólag nulla kapcsolódási ponttal rendelkező történetszálakat futtatnak egymás mellett, amik a szezon végére talán összeérnek – az idei sztorikról az évadnyitós írásomban lehet olvasni.
Ahogy írtam, a szezon újszerű megközelítése abszolút bejött. Míg tavaly a Purge-éjszakán játszódott a teljes évad, most két Purge között – mindössze az évadnyitó egy része lógott bele a tisztogatásba, valamint az utolsó két részben tértünk vissza a következőre. Minden más annak az egy évnek a történéseivel foglalkozott. Többé-kevésbé sikeresen.
A történetszálak alakítása kapcsán elég nagy kihívás volt, hogy egy teljes évet kellett lefedni velük, és egyik sem lett így kiemelkedő, cserébe mindegyik megütött egy korrekt szintet és sikerült érdekesen fenntartani őket. Nyilván Esme sztorija idővel a középpontba kerül, ő volt az a karakter, akinek a legkönnyebben lehetett szorítani, és az ő sztorija kapott olyan lezárást, ami erősnek és következményekkel telinek mondható.
A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül, bár képek spoileresek. Tovább…
Ma. 23:00. VIASAT6. American Horror Story – 9×01 (American Horror Story: 1984) (kritika)
A sorozat, amit nem lehet igazán kaszálni? Mármint arra gondolok, hogy simán lehet, hogy az ember pár szezonját az első rész után dobja. de némelyiket imádni fogja. Ha az előző, világvégés évad nem jött be, attól még ez nagyon betalálhat. Vagy fordítva.
Igen, itthon is visszatér egy újabb szezonra Ryan Murphy horrorantológiája (amit természetesen már rég nem Murphy visz, talán még mindig Tim Minear a showrunner), ezúttal egy 80-as években játszódó, nyári táboros slasher szezonnal, aminél a premier előtt azon agyaltunk, hogy hol a francban lesz benne a csavar, mert kizárt, hogy ne legyen benne, hacsak nem az a csavar, hogy nincs benne csavar.
Ma. 21:30. HBO3. Miracle Workers – 2×01 (Miracle Workers: Dark Ages) (kritika) – az HBO GO-s világpremier után a tévében is, szinkronnal.
A Man Seeking Woman készítőjének, Simon Rich-nek a sorozata folyatódik – mintha egy új széria lenne. Az American Horror Story-hoz hasonlóan csak a cím maradt meg, meg a komédia műfaja, valamint a színészek. De minden más új, így az első évadot nem ismerők, vagy az azt kaszálók is ellátogathatnak ide.
A kritikánkban minden ott van, de itt az HBO-s leírás is.
A barátságról, a családról és arról szól a történet, hogyan lehet elkerülni, hogy meggyilkolják az embert. A második évad a sötét középkorban játszódik, és falusiak egy csoportjára összpontosít, akik megpróbálnak pozitívak maradni a szélsőséges jövedelmi egyenlőtlenségek, a rossz egészségügyi ellátás és a széles körű tudatlanság korában. Daniel Radcliffe, Steve Buscemi, Geraldine Viswanathan, Karan Soni, Jon Bass és Lolly Adefope új szerepekben térnek vissza és új kihívásokkal néznek szembe.
Az American Horror Story 10. évadjának sem az alcíme, sem pedig a története nem ismert, de Ryan Murphy ezt a plakátféleséget adta meg tegnap segítségként Instagram-on azzal a kommentárral, hogy
Things are beginning to wash up on shore…
Végülis az első “előzetes” is elég tengerközpontú volt. Folytatódhat a tippelgetés?
