A CBS All Access antológia sorozata, a Mondj egy mesét! már kaszát kapott (1. évados és 2. évados kritika), de gondoltam, érdekes lehet látni a tovább mögötti előzetest, hogy a CW hogyan reklámozza saját közönségének a bűnügyi sztorikat – ott kap ugyanis a járvány miatt lineáris premiert.

HA-HA! Mekkora már, hogy a Creepshow pilotjában az egyik karakter mögötti hirdetőtábla tele van Stephen King-es állatokról szóló eltűnési/keresési hirdetésekkel. Ehhez hasonló easter egg-eket, utalásokat tartalmaz a tovább mögötti videó, ami a jól sikerült epizodikus horrorantológiához készült.

Ha már a Black Mirror 5. évadja sokaknak csalódást okozott, ne feledjük, hogy milyen volt az interaktív Bandersnatch, nem? Amikor belefutottam ebbe a tovább mögötti paródiavideóban (amiben Fallon és Higgins benne ragad a nézői irányítású sztoriban), akkor rögtön az jutott eszembe, hogy újra fogom nézni valamikor a részt.

Tovább...

Azok után, hogy winnie átvette tegnap az S1-es epizódokat, elfér még a tovább mögötti előzetes a 2. évadhoz, nem? Nem Jordan Peele-re koncentrálnak, hanem villantják, hogy idén mik lesznek az antológia részeiben – pár perce már elérhetővé vált az összes epizód.

– I mean, The Twilight Zone isn’t just monsters on a plane wing. If there’s nothing being said of importance, then it’s just campfire stories.
– So you don’t like campfire stories?
– No, I did when I was a little girl.

Tavaly tavasszal írtam ugyan “pilotkritikát” az új Alkonyzónáról (ami sajnos elég jól elkerülte hazánkat), de ugye epizodikus antológiáról van szó a korábbi Twilight Zone-ok szellemében, azaz minden rész teljesen önálló történet, és gondoltam, hogy röviden vonok egy konklúziót a szezonról, és írok egy vázat a 10 részhez, hogy ha valaki egyet-kettőt megnézne téma alapján, akkor tudjon választani. (Az epizódokat annyira nem fogom egyenként minősíteni, arra ott vannak a kommentek, ha valakinek volt kedvence.)

Az apropó pedig természetesen az, hogy holnap odakint a CBS All Access bemutatja a 2. évadot a scifi-rajongók nagy örömére (ráadásul teljes évados lesz a premiert, talán meg sem számozzák a részeket), szóval a napokban lehet, hogy újabb írás jön, vagy kettő, ha érdemesnek tartom az évadkritika előtt egy-két random epizód véleményezését. Mondom, epizodikus antológiáról nincs sok értelme írni.

Az első két részről bővebben is írtam tavaly, és hogyhogy nem, azok is tetszettek a legjobban (na meg a harmadik, naná!), illetve a az igencsak meglepő zárás, középen inkább hullámzott számomra a sorozat. Mindvégig érdekes maradt (talán az 1×09 kivételével), mert mindegyik történetben, tanmesében ott volt valami elég jónak a lehetősége, de nem mindegyik lett úgy kijátszva, hogy a végére érje el a csúcspontját, némelyik a zárás eléggé lefittyedt mindenfajta megvalósított ív nélkül.

A jó felütések mellett a témák sokszínűsége volt, ami megfogott, illetve a stíluskavalkád. A klasszikus földönkívülis történet mellett voltak inkább misztikumba hajlók is, vagy hátborzongatóan valóságosak is, akadtak elég komorak, de kifejezetten viccesek is (még ha kínjában is nevetett az ember, vagy a sötét humoron), de az általában állandó volt, hogy a szereplők pszichéjébe próbáltak hatolni.

Egy-egy mondat a részekről, ha valakit esetleg valamelyik érdekelne csak úgy, szemi-random:

1. The Comedian: egy nem túl sikeres komikus lehetőséget kap arra, hogy teljesüljön a kívánsága és elérje azt a sikert, amire mindig is vágyott – azonban ennek komoly ára van.
2. Nightmare at 30,000 Feet: egy repülőgép utasa a fedélzeten egy podcastet kezd el hallgatni, ami nagy megdöbbenésére saját járatának különös tragédiájáról szól. (A Richard Matheson-novellára épülő rész az ős-Alkonyzóna sorozat egyik epizódjának feldolgozása)
3. Replay: egy anya rájön, hogy egy régi kamera kazettájának visszatekerésével az időt is vissza tudja tekerni, és talán így akadályoz meg egy tragédiát.
4. Traveler: egy alaszkai kisváros rendőrőrsén karácsonykor egy öltönyös idegent fedeznek fel az egyik cellában, aki fura mesét ad elő.
5. The Wunderkind: egy bukott kampánymenedzser elvállalja egy 11 éves gyerek amerikai elnökjelölti kampányát. Ami nem várt következményekkel jár.

   

6. Six Degrees of Freedom: az első Marsra induló űrhajó legénysége kilövéskor arról értesül, hogy kitört a Földön az atomháború.
7. Not All Men: egy meteoreső után az emberek igen furcsán kezdenek el viselkedni.
8. Point of Origin: a kormány elhurcol otthonából egy példamutató háziasszonyt, azzal vádolva, hogy őt, hogy sötét titkokat hallgat el származásáról.
9. The Blue Scorpion: apja öngyilkossága után egy férfi fura kapcsolatba kerül a(z ön)gyilkos fegyverrel.
10. Blurryman: a művészet és a szórakoztatás viszonyát az író szempontjából megközelítő posztapokaltiptikus történet elég hamar meglepő fordulatot vesz.

A színészeket nem említettem a részekben, de rajtuk nem spóroltak, szinte mindegyikbe igyekeztek ismert arcokat szerződtetni, és ugyanez igaz a megvalósításra is, helyenként nagyon igényes a The Twilight Zone, számomra főleg a fényképezése tetszett, bár az 1×08 esetében túlzásnak éreztem a fura beállításokat. (De főleg ezért, néhol, ahol kilógott a lóláb, ott sajnos nagyon kilógott, ami tök érthetetlen volt.)

Számomra akkor volt a legjobb ez az Alkonyzóna, amikor elérte, hogy borsóddzon a hátam, amikor rémálomba hajló szcenáriókat ismerhettünk meg. A korszellemnek megfelelően az új változat erőszakosabb, több volt, mint a régi, bár szállított meglepetéseket, összességében nem szédítő WTF-csavarokkal operált (csak azokért szerintem nem érdemes nézni), és persze ott volt nekünk a minden rész elején az adott díszletben (ez a része remek volt!) beköszönő Jordan Peele, aki az epizódok végét a “tanulságokkal” le is csengette – az ő prezentációs stílusa csont nélkül bejött, megvolt benne a kellő irónia, az 1×10-ben meg…

Look, what Rod Serling did was, he took this silly genre kid stuff and he elevated it. He made art with it for grown-ups.

Azt hiszem, hogy manapság illik jelezni egy kritikában, hogy a sorozat (ahogy ma szinte minden… – 10-20 éve azért nem ez volt a helyzet) az érzékenyebbeket akár triggerelheti is, hiszen Rod Serling (meg minden komolyabb scifi) szellemében az epizódok zöme társadalmi kommentárral is bír, azaz hiába fantasztikusak és valóságtól bizonyos téren elrugaszkodottak a történetek, egyes aspektusaik mélyebb tartalommal rendelkeznek, legyen szó kritikáról, megoldási javaslatról vagy szimpla látleletről.

Szóval az Amazing Stories-szal ellentétben a The Twilight Zone nem csak a fantasztikum kedvéért fantasztikus (mármint a szó műfaji értelmében), hanem azért is, mert több akar lenni. Más kérdés, hogy ez nem mindig jön össze. Egyes epizódokban igazán gyomorba markolóan sikerül az ábrázolás (az 1×03-as rész a közelmúlt eseményei fényében elég kemény), más részek viszont túlzottan is fontoskodóak, amolyan “a kevesebb több lett volna”-hatást érve el. Az persze ettől még pozitívum, hogy erre a The Twilight Zone-ra nem volt jellemző a szégyenlősködés vagy a simulékonyság, nem félt attól, ha egy-két háton tollakat borzol fel.

Individual madness, or shared nightmare. Nyakunkon a rövid, scifis történeteket epizodikus antológiaként összefogó 2. évad, aminek a kezdő részét az egész házigazdája, Jordan Peele írta. A tovább mögötti rövid promó mindent megtesz, hogy eladja a fő koncepciót, ami a különböző sztorikat összefogja.

Ma. 20:45. Duna. Meurtres à… / Murder in… – 2×02 (szinkronos előzetes)

Nem kell megijedni az epizódszámtól, ez a 2013-ban elindult francia krimi (amiről egyébként semmit sem tudnék magamtól) kvázi egy epizodikus antológia, bár akkor nem így nevezték. Tévéfilmek, vagyis dupla részek sorozata, és minden epizód címe egy francia tájegységre utal, ahol az aktuális történet játszódik és gyilkosság történik. Vagyis a nyomozók is mindig mások (max van, aki egyszer visszatér.)

Írtátok, hogy korábban random már lement az egyik film, akkor még nem sorozatként, most pedig az első rész a Yeu sziget alcímet viseli, hogy aztán jöjjön a 3×08 (Brocéliande), majd a Wiki-n valamiért 3. évados külön epizódnak jelzett Martinique. A közszolgálati csatorna így írja le a sorozatát:

11 héten át az ország egy-egy gyönyörű és talán kevésbé ismert tájaira látogathatnak el a nézők – a fotelból! Többek között a Yeu szigetre, Grasse-ba, ahol a helyi lakosok kedélyét furcsa, megmagyarázhatatlan gyilkosságok borzolják. A gyilkosságok többnyire a múltba, múltbéli sérelmekhez nyúlnak vissza, és nem egyszer helyi legendák, babonák is fűszerezik azokat. A sorozat tehát nem csupán könnyed, nyári szórakozást ígér, de kevéssé ismert tájakkal, népszokásokkal, hagyományokkal is gazdagítja tudásunkat.

Majd az esti emlékeztetőre komolyabban is utánaolvasok a Duna mai premierjének, az eredetileg a Meurtres à… címet viselő kriminek, de mintha francia Kisvárosi gyilkosságokként írnák le. Passzolok, de az biztos, hogy minden tévéfilmes hosszúságú része más francia tájon játszódik Szinkronos előzetes a tovább mögött.

Tovább...

I was a good girl.

A Dirty John, azaz Aljas John című valós alapokra építkező, azaz true crime antológia sorozat még 2018-ban indult a Bravo csatornán, és, mivel rögtön két évados berendelést kapott, a folytatás most érkezett meg immáron a USA adóra (itthon pedig ismét a Netflix-re a szezon végeztével valamikor). Évados antológiáról van szó, szóval a szezonok történeteinek semmi köze egymáshoz, mások a szereplői is, a közös pont a valós bűnügy – és a középpontban egy aljas férfi áll. A cím alapján.

Az első szezonról (aminek Connie Britton, Eric Bana, Julia Garner és Juno Temple a főszereplője) csak egy pilotírásunk van, ami nem túl pozitív, de én is tervezek róla írni, mert nekem nagyon bejött az évad, komolyan WTF és elrettentő volt látni, hogy mi minden megtörtént a valóságban. Gondolom, a folytatás is hasonlóan bicskanyitogató lesz. Kár, hogy ezt csak akkor fogom megtudni, ha elolvasom, hogy mi történt a valóságban.

A 80-as években járunk és egy válási hercehurca kellős közepébe pottyanunk, amikor is egy feleség (ő lenne Betty Broderick) harcol a jussáért és a gyerekeiért, a férje azonban jól taktikázik, mire az egész odáig fajul, hogy az asszony a kocsijával belehajt a férje házába, ami után kényszerzubbonyban vezetteti el az ura – direkt használom ezt a szót, mert…, de csitt! És ez még csak a kezdet. Akkor még nem vettek komoly fordulatot az események.

Szóval a kezdéskor még nem nagyon tudjuk, hogy mire megy ki a játék, mindössze a pilot végén derül ki egy teljesen random csavarként bedobott időugrás után, hogy mi történt, hova fogunk eljutni, és nagyjából ez is az egyik nagy problémám ezzel az évaddal. (A csavar nem annyira WTF, lehet sejteni, utána is lehet nézni, az előzetesekből is azonnal kiderül, le is írom, de csak fehérrel, szóval ki kell jelölni: Betty Broderick megöli a férjét.)

A pilot közben végig úgy éreztem, hogy azért kezdünk ennyire in medias res, mert a 10-20. percre el fogunk jutni egy bűncselekményig, és utána szépen megmutatják nekünk azt a hosszabb folyamatot, de kiderül, hogy a készítők nagy bajban lehetettek a második évad kitalálása kapcsán, mert csak olyan történetet találtak, amit csak nem lineáris időszerkezet révén tudtak tálalni, ami azt jelenti, hogy szanaszét szabdalták az egészet.

Valóban megismerjük a házasság történetét, a második részben már 1965-ös flashbackek is vannak (fiatal színészekkel – Chris Mason döbbenetesen jó fiatal Christian Slater), de ezeket a jeleneteket további 3-4 idősávból érkezőkkel “szennyezik”, a házasság válás előtti időszakával, a (kvázi) jelennel, amikor már tart a válóper, és a jövővel, amikor a bűncselekmény tárgyalása folyik.

És igen, valóban megállapíthatjuk azt, hogy a történet lineárisan elmesélve abszolút nem működne ebben a műfajban (mert muszáj sejtenünk, hogy az egésznek nem lesz jó vége), a gond csak az, hogy még így, mixelve tálalva sem az igazi.

Később persze fény fog derülni arra, hogy mi is robbantja ki a fő konfliktust férj és feleség között, hogy milyen áldozatokat hoz Betty, hogy milyen manipulációkat vet be a férje, mindkettejük nézőpontját megkapjuk, de valahogy a főhősön kívül a legtöbb karakter üres (főleg a mellékszereplők), és ezért igazán a fent említett bicskanyitogatás csak bőven a szezon felén túl jöhet el, addig pedig már rég késő lesz számomra.

Ha visszatekintek az elmúlt évek true crime drámáira, még azokra is, amik flashforwardot használtak, meg kell állapítanom, hogy a legtöbb esetében (The Act, Waco) volt olyasmi, ami a “felvezetésben” megfogott, amiért érdemes volt nézni az előzményeket, de Betty és Dan története a kezdetekben csak érdektelen morzsákat szór el, például olyasmiket Dan korai viselkedése kapcsán, amiket karakterizálás híján nem tudunk hová tenni – vagy csak a korábbi múltbéli szál még nem ért el addig a pontig, hogy tisztává váljon.

Ugyanis láthatjuk, hogy elég fura lesz a páros kapcsolata: a férj az orvosi egyetem után jogi egyetemre megy, és a feleség úgy tartja el és kvázi teremti meg őt, hogy ez idő alatt folyamatosan jönnek a gyerekek (négyig jutnak el), és eközben az üres ígéreteket szóró férje elvárja azt is, hogy kvázi (ki)szolgálói szerepkörben tündököljön. És ő még partner is, csupa mosoly, ahogy azt kell, sugallja, hogy minden a legnagyobb rendben, a látszatra ugyanis muszáj adni. És ezt a férj is “rutinosan” kihasználja.

You are so lucky.

Összességében tehát nekem nagy csalódás volt a The Betty Broderick Story. A “pilot” is csak 3-4/10 volt, de a második részt (ha már dupla premier volt) csak kötelességből néztem meg, és csak azt követően kaszáltam a szezont. De ennek ellenére azt mondom, hogy a 2×02 kötelező a kezdéshez, hiszen akkor kristályosodik ki az elbeszélés szerkezete, akkor derül ki, hogy milyenek valójában ezek a karakterek (a rejtélyes harmadik csak a szezon közepén tűnik majd fel…), az még megtarthatja a nézőt.

Azt nyilván az elejére kell vennem, hiszen a kezdésnél kicsit húztam a számat: ha a romantikus-drámai zsáner Love Life-ra hasonlító darabjaival tele lenne a padlás, akkor biztos kiszálltam volna a 4. rész vége után.

A finálé után is kettős a helyzet, mert pozitív a befejezés, mármint minőségileg, viszont nem tudom 100%-ra azt mondani, hogy megéri eljutni addig, ha közben nem tetszik a sorozat. Tipikusan olyasmi, amit a karakterek megszokása után az ember nehezebben enged el, de valójában egy közepesben tud ott ragadni, amire sokszor látok kommentekben példát. Szerencsére itt csak 1 évad a történet.

A folytatást már berendelték, és ugye új színész és történet várható, szóval a mostanit teljesen lezárták, ha valaki ezen információ nélkül nem merülne el benne. És ugye nincs nagy választék a zsánerben. A tovább mögött spoilermentesen folytatom.

Mai Netflix-premier az Egy eltűnt kislányt keresve, ami egy minisorozat, vagyis antológia Mexikóból, és már volt két korábbi évada, az Egy bűnügy története: Az elnökjelölt (Historia de un Crimen: Colosio / Crime Diaries: The Candidate) és a Bűnügyi naplók: Végzetes éjszaka (Crime Diaries: Night Out), de természetesen ez új történet.

Ez a széria is egy megtörtént eseményt dolgoz fel, amikor Mexikóvárosban eltűnt egy kislány, és a nyomozás nem haladt a résztvevők személyes érdekei miatt.

Előzetes a tovább mögött. Szereplők: Daríp Yazbek, Diana Bovio, Regina Blandón.

Azt hiszem, hogy pont most ért véget ennek a walesi sorozatnak a negyedik szezonja, de azért a tovább mögé kiraknám az S4 előzetesét.

Magáról a szériáról nem volt külön poszt, de az angol 15 Days-nél írtam róla, hogy a különálló évadok mindegyikének az a koncepciója, hogy a szezon elején történik valami (bűncselekmény), és a sorozat során az odáig vezető 35 nap krónikáját követhetjük figyelemmel. És engem, ugye, minden efféle gimmickkel meg lehet venni.