A Netflix felnőttkneknek szánt animációs antológia sorozata a szerelemről, halálról és robotokról mindenfajta stílusban elmerül majd. Az 5-15 perces epizódok között lesz 2D-s egyedi stílusú, de 3D animált darab is. A fő producerek David Fincher és Tim Miller, és minden részt más-más animációs csapat készített.

Itt jön be az a képbe, hogy a hazai Digic Pictures keze is benne van, közreműködnek benne. (Íme a bejelentésük.) És már a premier sincs messze, mivel március 15-én érkezik a sorozat.

A tovább mögött ott az elszállt előzetes, ami az összes kisfilmből villant valamit, elég eklektikus képet sugallva.

Tovább…

Mi történik akkor, ha Isten már nagyon unja a munkáját? Hogy működik a mennyország a TBS sorozatában? Ilyen hülye kérdésekkel posztot kezdeni?

Simon Rich, a Man Seeking Woman készítője most egy másik könyvét adaptálta, aminek a története elég egyszerű, de itt igazából a körítésbe kell előbb belemenni. Konkrétan arról van szó, hogy a Miracle Workers a mennyországot egy tipikus munkahelyként ábrázolja. Isten szeszélyes, depressziós elnök-vezérigazgatóként vezeti a dolgokat, vagyis inkább nem csinál semmi. A feladatok osztályokra bomlanak, mindenki dolgozik a kevés emberre tervezett Föld-rendszer működtetésén.

Itt kapcsolódik be az eseményekbe egy “fiatal” lány, aki előléptetésről álmodozik, nem akar tovább foglalkozni a porral. Meg is kapja amire vágyott: áthelyezik az imákra való válaszolás osztályára. Azt hiszi, végre jobbá teheti az emberek életét, de nagyjából az IT Crowd lenézett szertárába érkezik, ahol egyetlen ember dolgozik apró fohászok teljesítésén.

A bonyodalom és a történet az lesz, hogy a lány egy hibát követ el nagy lelkesedésében, amivel egy nem is hosszú láncreakciót vált ki, és ezután Isten arra jut, hogy ez a Föld nevű kísérlet kisiklott. Globális felmelegedés, sok hitetlen, pesszimista világkép uralkodik, inkább felrobbantja az egészet.

De egy fogadás keretében ad még egy esélyt a lánynak, ha képesek egy lehetetlennek tartott imát, csodát végrehajtani, akkor megkíméli a bolygót. Igazság szerint ennyire nem akartam leírni a történéseket, de valahogy muszáj volt, mert szerintem a koncepció is elég érdekes, amit beindít a pilot a fentebb írtakkal.

Persze a sztori mellett poénok is akadnak. Szerencsére egyelőre nem a szekunder szégyenes munkahelyi komédiás dolgokat erőltetik, sokkal inkább a depressziós Istent, meg azt, hogy a pár törzsre tervezett rendszer mennyire döcögve látja el a jelenleg 7 milliárdos népességet.

Mindezt pedig eszméletlen szereplőgárdával látjuk. Sikerült megszerezni Steve Buscemi-t isten szerepére, Daniel Radcliffe-et pedig az imákat valóra váltó ügyosztály vezetőjének. Viszont a lelkes angylat alakító Geraldine Viswanathan is remek eddig, jól bevezet minket a bonyodalomba.

Na erre senki sem mondhatja, hogy agyonhasznált koncepció! A lényeg, hogy olyan 7/10-re simán lőném, és tényleg javaslom a belenézést. Nem élő közönséges, alánevetős, néhol vicces, néhol pedig érdekes az egész.

Amíg nem jön a Black Mirror 5. évadja?

A YouTube Premium érdekes, kicsit egy humoros, Black Mirrorra hajazó epizodikus antológia scifi-sorozatának koncepciójáról már írtunk bővebben, de mivel ma érkezik a premier, így most lássunk még egy utolsó videót hozzá a tovább mögött.

Tovább…

A CBS All Access (itthon HBO GO) tavalyi sorozatában, ami dara során az egyik legkönnyebben csúszó volt számomra (nem a legjobb, de nagyon nézette magát), pont ugyanazt láttam meg, mint ősszel a You-ban, bár nem rögtön a pilot után. A Tell Me a Story a You-hoz hasonlóan egy bizonyos, fiatalabb rétegnek nagy kedvence lehet, még ha közel sem annyira sötét hangulatú thrillerről van szó.

Anno a Közönséges bűnözőkben azt mondták, hogy “The greatest trick the devil ever pulled was convincing the world, he didn’t exist.” Nos, itt az ördög, vagyis a készítő, Kevin Williamson pont arról győzte meg a streaming platform fejeit, hogy a Tell Me a Story koncepciója létezik, pedig a sorozat nem más, mint három külön film egymásra vágása, majd az utolsó részekre azok egymásba úsztatása a szálak összehozásával.

Igen, papíron a TMaS egy spanyol széria adaptációja, ami ismert tündérmesék történeteit helyezi a mába, de ez a koncepció elég gyenge lábakon áll. Eleve a spanyol sorozat epizodikus antológia volt, részenként egy mese feldolgozásával, és az amerikai változat teljesen saját történeteket hoz a mesefigurának is kezelhető emberekkel. Ráadásul az egész mesés tematikát csak nagyon erőltetett módon lehet ráhúzni a sorozatra. Legalábbis az elején senkinek nem jutna eszébe efféle – később már elkezdik a szánkba rágni, és teletömik motívumokkal, hogy utólag igazolják a koncepciót, de azok elhagyhatóak lennének.

Persze nem kalimpálok ellene, mert ad egy ízt, annak kapcsán meg főleg nincs semmi gond, hogy a mesés koncepcióval el lehet adni a Tell Me a Story-t – Williamson eladta a CBS All Access-nek, a CBSAA pedig eladta nekünk. Nyilván a három párhuzamosan futó történet egyikét sem lehetett volna eladni magában (adja magát a kérdés, hogy miért nem?), és együtt sem, mert amúgy meg nem lehetett volna reklámozni a sorozatot, hiszen a nézőnek kommunikálhatatlan lett volna, hogy miről szól.

Na de akkor én hogy kommunikáljam?

Kevin Williamson azt mondaná, hogy a Tell Me a Story 1. évadja részben egy modern Piroska és a farkas-sztori, részben egy Három kismalac (és a farkas) sztori, részben pedig egy Jancsi és Juliska. Én meg azt mondom, hogy a kiinduló pont egy romantikus kapcsolat egy fiatal párral, ami fura fordulatot vesz, egy bankrablás három rablóval, valamint egy emberölés, amit a tettes önhibáján követ el és a testvére segítségét kéri – és kapunk még egy férfit is, akit szörnyű tragédia ér.

Mondom, hogy nem lehetett volna normálisan eladni így. Ma már nem vesznek ilyesmit.

A legfontosabb kérdés persze az, hogy kit érdekel egy olyan sorozat, ami valójában három sorozat? Vagy film. Manapság egyre gyakrabban készülnek teljesen különálló szálakkal operáló szériák, sőt, egyes sokszereplős darabok epizódjaiban is nem egyszer futnak szálak totál egymás mellett, nulla találkozási ponttal. De azok csak 10-20 percesek, itt viszont a 450 perces szezon mondhatni három darab random, 150 perces film jeleneteinek egymásba fésülését jelenti, kábé olyan, mintha az Unbreakable-t meg a Glass-t egyszerre néznénk, hol ebből, hol abból egy jelenetet, hogy a végén kiderüljön, hogy közös az univerzum. Yay?

Van, akit ez nem zavar, mást pedig irritálni fog, főleg azért, mert ha az egyik sztori nagyon érdekes, a másik pedig nagyon nem, akkor máris ki van nyírva a maximális élmény – az ember vagy kaszálja a francba a sorozatot, vagy pedig átszenvedi magát a kevésbé érdekes sztorin. A Tell Me a Story-ban is természetesen összefutnak a kvázi nulla (oké, egy mellékszereplő látszatkapcsot jelent) kapcsolódási ponttal rendelkező szálak, de csak a legvégén.

A Tell Me a Story nem az a sorozat, ami folyamatosan lenyűgöz minket, a néző inkább csak várja a szálak kibomlását, aminek köszönhetően a lassabb történetmesélést is elnézi, hiszen pontosan tudja, hogy lesz kifutásuk. Ergó az egész műfaj másfajta nézői hozzáállást követel meg. És mivel azt sem tudjuk, hogy maradunk-e a karakterekkel, ezért nincs plot armor, senkinek a sorsa sincs kőbe vésve, bármikor történhet bárkivel bármi, ahogy itt is hullanak el kiemelt karakterek menet közben.

Mint írtam, a mesés aspektus az elején abszolút nem tetten érhető, és nem is nagyon értettem, hogy miért erőltetik annyira. Nyilván, aki tudja, hogy jelen van efféle, az rámutathat egyes dolgokra, de ha valaki ezzel nincs tisztában, az még a piros kabát emlegetése után sem fog Piroskára gondolni, vagy a malacmaszkos bankrablók sem mesei összefüggést fognak ébreszteni benne.

Később már konkrétabb vonások is lesznek, de én amondó vagyok, hogy akkor van értelme ilyenkor mesei párhuzamokat felállítani, ha a sorozat az ezekkel kapcsolatos nézői elvárásokra épít, hogy aztán szépen szembemenjen azokkal. Ha ez megtörténik (mondjuk Jancsi megöli Juliskát, a malac legyűri a farkast), akkor volt értelme, de a Tell Me a Story, bár megcsavar ezt-azt, a narratívájában nem akar annyira letérni az útról.

Az, hogy nagyjából adott a történet lefolyása, nem jelenti azt, hogy ne lennének benne csavarok, bár azért a többséget előre lehet sejteni (persze volt olyasmi, ami simán meglepett). A valódi suspense inkább abból adódik, hogy a néző agyalhat azon, hogy vajon ki kap boldog befejezést, hepiendet. Talán nem spoiler, ha elárulom, hogy nem mindenkinek a története fog vidáman záródni – ami egyébként a sötétebb tónusú Grimm-mesékre is igaz volt.

(Oké, azok után, hogy lufinak neveztem a mesés aspektust, vicces, hogy már a sokadik befejezést szentelem neki, de az mondjuk érdekes, ha az ember belemegy a játékba és nem feltételezi, hogy lufi, hogy megpróbálja kitalálni, hogy az egyes történetekben kinek milyen szerepet szánnak. Értelemszerűen a legtöbb mesefigura kiléte egyértelmű, ld. malackmaszkok, de azért akadnak kérdőjelek, és mindig ott a lehetőség arra, hogy átvitt értelemben akarjanak bizonyos figurákat, illetve mesés tematikákat megjeleníteni.)

A Tell Me a Story nem csak abban modern, nagvárosi (oké, megadom magam) mese, hogy motívumokat vesz kölcsön, hanem abban is, hogy nem minden fekete és fehér benne. Kevin Williamson nyilván büszke volt arra, hogy az ő modern fabulájában sokkal több a szürke tónus, és hogy nem csak jó és rossz létezik, hanem sok minden más köztes is. A mai világ sajnos vagy szerencsére már ilyen, sok minden a feje tetejére van állítva, sokan hazudnak folyékonyan annak ellenére, hogy mindenki tudja, hogy ezt teszik, még ők is tudják, hogy mindenki tudja róluk – mégis csinálják.

Ami a három sztorit illeti, gyökereiket tekintve egyik sem újszerű (egy kis kísértés és tiltott gyümölcs, egy kis menekülés és egy kis bosszú), de a benne lévő karaktereket, vagy még inkább a köztük lévő viszonyokat idővel elég jól sikerült lefektetni (egyedül a lány és a nagyi kapcsolatát sajnáltam, hogy a szezon közepe felé elhanyagolták), és azok kifejtésében nem riadtak vissza a sokkolóbb, közel sem visszafogott megoldásoktól, egyes szereplők nem riadtak meg a sötét oldaltól.

Azt azonban meg kell jegyeznem még, hogy a Tell Me a Story a jó felvezetés után pont a fináléját puskázta el, az nagy csalódás, maximum közepes lett. Nem az, ahogy összeértek a szálak, egyszerűen csak lelombozott a sok béna közelharc, mármint, hogy csak ennyire futotta a konfliktusok lejátszása kapcsán. Mint ahogy az is csalódás volt, ahogy bizonyos necces szituációkból fantázia nélkül kimásztak a szereplők (amikor az egyik leüti a túlerőben lévő ellenfelét – utóbbinak a végső sorsa is nagyon snassz volt). Elfogyott volna a szufla?

A Tell Me a Story összességében nagyon kellemes meglepetés volt, nem mérföldkő, de teljesen jó, szórakoztató és jól is lett megvalósítva. Persze nekem szerencsém volt, mert már a pilot után is éreztem, hogy érdekel a felütés, köszönhetően annak, hogy bár semmi bombasztikus nem volt benne, de a viszonylag szimpatikus szereplők egyszerűnek tűnő problémáit át lehetett érezni benne, és nem nagyon tántorított el semmi tőle. És ezt a szolid színvonalat mindvégig tartotta, néhány kellemes csavarral, és ismerős, mesés utalással megspékelve.

Elvileg a már berendelt 2. évad teljesen új sztorikat fog hozni, de azért kíváncsi leszek arra, hogy a készítők ellent tudnak-e állni annak a kísértésnek, hogy némelyik karaktert visszahozzák. Azt nem bánom, ha valaki vendégeskedik, hogy jelezzék az univerzumok egyezését (főleg az lenne a poén, ha utalnának arra, hogy az S2 az S1-gyel egy időben zajlik!), de többre nem biztos, hogy szükség van, legyen csak évados antológia, aminél minden évad elején eldönthetjük, hogy érdekel-e minket az aktuális történet.

Tippem szerint igazi crossover nem lesz az első és a harmadik évad között, szóval ez a Shane által kiszúrt képkocka inkább csak amolyan kikacsintás a néző felé. A monitort kell nézni, kattintsatok az alábbi spoileres képre.

Hacsak nem kapunk vendégírást, akkor a 3×05-ről nem lesz külön poszt (nem azért, mert nem nézném), de a finálé után jelentkezni fogunk. Addig is a kibeszélő a szokott helyen. Látom, hogy eléggé megoszlanak a vélemények.

The unthinkable is the expected.

A klasszikus sci-fi antológiának, a Twlight Zone-nak CBS All Access-es felújításáról már írtunk, de a Super Bowl alatt a tovább mögötti új promó érkezett hozzá. Most sem a konkrét részekből mutatnak valamit, hiszen mindegyik más lesz, hanem inkább külön forgattak egy érdekes anyagot. Ti melyik dimenzióban vagytok? Abban ahol ezt várjátok?

Tovább…

El is feledkeztem arról, hogy ha elseje, akkor ismét új epizóddal (filmmel) jelentkezik a Hulu horrorantológiája, aminek a 3. és 4. részét még nem is láttam (milyenek voltak?), de mivel az első kettő bejött, ezért szerintem nekik is esek délután.

A februári epizód címe Down, az apropója a Valentin nap, a szereplők Natalie Martinez, Matt Lauria, Arnie Pantoja, Diane Sellers és Christina Leone, az író Kent Kubena, a rendező pedig Daniel Stamm. Előzetes a tovább mögött. Tovább…

A sorozat már lement a Bravo-n (nekem nem jött be), de a cikksorozat, valamint podcast, amire épült eléggé magával ragadó volt, így nemsokára megérkezik a Netflixre, mely már jóval a premier előtt lecsapott az antológiára. Így talán még több nézőt szerez magának Eric Bana és Connie Britton drámázása. A tovább mögötti hosszú és új előzetes is közreműködhet ebben.

Tovább…

Bele kell rázódni? Az évad premierje nem annyira kapott el, és még most sem érzem a True Detective-es hangulatot, de a 3. rész konkrétan jobban tetszett, mint a kezdő kettő.

Nehéz megfogalmaznom, hogy ez miért tetszett jobban. Talán mert a főbb szálak kezdenek nem csak erőltetett összeérést mutatni? Mondjuk most a héten pont a 80-as évekbeli történések lettek kevésbé érdekesek. És még mindig mértaninak hat néha az információ adagolása.

Ellenben továbbra sem érzem, hogy ebben a sztoriban van ennyi puskapor. Nem az a gondom, hogy lassú lenne a szezon (vagyis csak részben az), inkább csak valahogy kevésnek tűnik, amit 3 rész alatt mutattak. Gondoljuk át, mit tudtunk meg eddig, 3 óra alatt – mert ugye 42 percnél maradni az luxus 2019-ben is.

Amúgy az rendben van, hogy Stephen Dorff tűnt a jobbnak a premierben, de ez nem tartott sokáig, hiszen mostanra már Mahershala Ali is villantott párat. Konkrétan az öregkoros történéseknek erősebb súlyt adott, és az ott látottak háttere a tippjeim szerint a 90-es években fogja felütni a fejét, amit majd az akkori történéséket is megbolygatja.

Ez érdekes kérdés nézői szempontból: mennyire számít nekünk, hogy megbízhatatlan mesélőn keresztül tudunk meg mindent az esetről? Hiszen Wayne Hays van a középpontban, és tudjuk, hogy az emlékei nem túl tiszták. Van akit zavar, hogy félre is vezethetnek minket?

Azért pontozásilag még mindig nem szállnék el, de a premier felfelé kerekített 7/10 után itt már legyen mondjuk lefelé kerekítetten annyi. Heti posztokra egyelőre nem érzek inspirációt, de majd meglátjuk. Addig is van ugye a fő kibeszélő.

ui: próbáljátok ki a párotokkal az “elmondtam, amit akartam, vita lezárva!”-szófordulatot, tuti siker lesz.

Ez az új, nemsokára érkező YouTube Premium-sorozat talán a Black Mirrorhoz hasonlítható leginkább. Antológia, és a nem túl távoli jövőben játszódó történetek mindegyike olyan témákkal foglalkozik, melyek a jelenben aktuálisak, és csak a scifi és a komédia lencséjén keresztül lehet róluk beszélni. A városi, modern élet gyötrelmeit egy bizarr lencsén keresztül tárja elénk.

A hangulatot talán felfedő előzetes a tovább mögött. Mivel antológia, így a szereplőgárda elég korrekt, mindenkit csak egy részre kellett megszerezni: Dylan O’Brien, Awkwafina, Michael Cera, Rosario Dawson, Steven Yeun, Ed O’Neill, Hannah Simone, Gillian Jacobs, Laverne Cox, Malcolm Barrett, Mark Hamill, Yvette Nicole Brown, Trevor Jackson, Auli’i Cravalho, Levar Burton, Sara Gilbert. Tovább…

Ma. 22:00. Epic Drama. Lightfields – 1×01 (magyar előzetes + eredeti előzetes)

Az Epic Drama mai premierje igazi különlegesség.

Ki emlékszik a Marchlands-re? (Ami egyébként az amerikai FOX egykori sorozatterve, az Oak Street alapján készült, amit Shawn Rayn jegyzett – volna.) Az, ha jól emlékszem nem is került bemutatásra itthon, így nincs értelme azt mondanom, hogy a Lightfields gyakorlatilag annak a második szezonja, csak akkor még “nem találták fel” az évados antológiákat.

A lényeg, hogy a koncepció és a készítők személye azonos, a Lightfields középpontjában egy ház áll, valamint három család, ugyanannak a házak a lakói három idősávban – 1944-ben, 1975-ben és 2012-ben. És természetesen valami (vagy valaki) össze fogja kötni őket.

Egy kötelező program már van mára – vagy holnap hajnalra, hiszen folytatódik a feelgood alapvetés. Az HBO sorozatának vannak drámai pontjai is, de a végső hangulatot nagyon jól keverik ki benne. Mondjuk reklámozhatatlannak vélem a füves futár kalandjait, inkább csak az életérzést adja át a 3. évad előzetese a tovább mögött.

Elnézve a videó elég WTF-nézettségét a YouTube-on (pedig a hivatalos csatornára került fel), meg kell állapítanom, hogy mázlink a gyártás olcsósága.

Tovább…