Ez a 9. évad címe. Alul a logója, a tovább mögött pedig az első előzetese.

Hogy mit kell tudni?

Ősszel érkezik. Emma Roberts és Gus Kenworthy szerepelni fog benne, Evan Peters meg nem (legalábbis, ha hihetünk neki). Minden más csak spekuláció. Az is, hogy 1984-ben játszódik, illetve a videóból nagyon nyári táboros/erdős slashernek tűnik, vagyis felidézheti bennünk a Freeform, 80-as években játszódó nyári táboros/erdős slasherjét, a Dead of Summer-t. Tovább…

Tudom, hogy nem szabad sajátmagunkból kiindulni, de én őszintén meglepődtem, amikor azt tapasztaltam, hogy az Alkonyzóna című klasszikus epizodikus antológia rebootja a CBS All Access-től nem hype-osabb. Pedig, ha belegondolok, akkor semmi okom nem lett volna rá, hiszen a Black Mirror-on kívül nem nagyon robbantottak itthon a műfaj képviselői (és az sem az első szezonjában indult el hódító útjára, valljuk be), még a scifis Philip K. Dick’s Electric Dreams sem indított be sokakat, pedig kifejezetten jó volt.

Talán, ha az Outer Limits (Végtelen határok) jött volt Rod Serling alapvetése helyett? Ami egyébként most kapta meg negyedik tévés változatát és egy elég erős készítői gárdával (Jordan Peele, mint producer és műsorvezető, a showrunner a Daredevil S2-ért felelő Marco Ramirez, a házi rendező pedig a Banshee-s Greg Yaitanes) készült arra, hogy természetfölötti és scifis tanmesékkel gondolkoztasson el minket.

THE TWILIGHT ZONE – 1×01 – 7/10
THE TWILIGHT ZONE – 1×02 – 8/10

Igen, tanmesékkel. Amire a kissé mesterkélt, mégis a klasszikus változatot megidéző felvezető és lecsengető, kamerába beszélős narráció tökéletesen alkalmas. Az Alkonyzóna (Homályzóna, aki így ismeri) olyan 35-55 perces történeteket próbál mesélni, amik lehetőség szerint gondolatokat indukálnak, erkölcsi tanulságokkal szolgálnak (még ha csak idézőjelesekkel is), s közben persze szórakoztatnak, esetleg elborzasztanak.

Az első rész például egy nem túl sikeres komikusról szól, aki lehetőséget kap arra, hogy teljesüljön a kívánsága és elérje azt a sikert, amire mindig is vágyott – azonban ennek komoly ára van. A folytatás pedig egy klasszikus sztorit dolgoz fel (vagy inkább modernizál), a William Shatner főszereplésével készített Nightmare at 20,000 Feet-et  (Richard Matheson novellája ihlette!), melyben egy repülőgép utasa a fedélzeten egy podcastet kezd el hallgatni, ami nagy megdöbbenésére saját járatának különös tragédiájáról szól.

És… ennyi? Epizodikus antológiákról utólag, évadszinten lehet összegzést írni, hiszen akkor már látszódni fog a stílus, a belőtt irány, ami kapcsán egyelőre csak készítői ígéreteket sorolhatnék fel mindenféle alap nélkül, illetve lehet spoileres epizódkibeszélőket írni, mert ha a The Twilight Zone betölti a funkcióját, akkor képes párbeszédet is megindítani egy-egy résszel. Azonban mivel alapelvünk, hogy pilotkritikában nem spoilerezünk, ezért a folytatásban már nem sok mindent tudok írni.

Annyit mondjuk igen, hogy tetszett a kezdés. Igaz, az 1×01 túlságosan kiszámíthatóan csordogált, nem értettem, hogy miért akarják ezt a történetet elmesélni, és legalább 25-30 perc kellett ahhoz, hogy a feje tetejére álljon a képlet (aki ezt várta, az persze nem lepődött meg, de én nem tudtam, hogy mire számíthatok), és onnantól kezdve már meg voltam nyerve és érdekelt, mire megy ki a játék.

Az 1×02-ben pedig a kezdetektől fogva nyert ügyem volt, hiszen az ilyen sztorik még akkor is lenyűgöznek, ha tudom, hogy nem lehet racionális kifutásuk. És ez lehet a kulcsa a The Twilight Zone-nak, hiszen a narráció is azt sulykolja belénk, hogy minden történet az “Alkonyzónában” játszódik, amit látunk az ott lehetséges, szóval kicsit el kell rugaszkodnunk a talajtól, amivel nem azt mondom, hogy a tanulságok nem lehetnek univerzálisak.

Nem csak a készítői gárda illusztris, hanem nyilván minden epizódot megnyomnak ismerős arcokkal. Az első részben Kumail Nanjiani és Tracy Morgan szerepel többek között, míg az 1×02-nek Adam Scott a főszereplője, de mellette ott van például Katie Findlay is – sem rájuk, sem a megvalósításra nem lehet panaszunk, abszolút uptodate a széria kinézet tekintetében.

Az új The Twilight Zone szellemiségében egyelőre hozza a régi szériát, és bár nem volt kiemelkedő, de engem elkapott, bár tudom, hogy sokaknak ennyire nem fog bejönni. A lényeg, hogy nekem mindkét epizód tetszett, de mindkettő máshogy. Az első a feléig csak nézhető volt, az 55 percnek a második fele szippantott be inkább, míg a repülős rögtön belekezdett a rejtéllyel, s bár nyilván repetitív és valahol kiszámítható volt, egyedül csak a befejezés volt kevésbé ínyemre való.

Persze a tetszéshez az is kell, hogy az ember kedvelje az epizodikus antológia műfaját és ne a Black Mirror-t keresse a sorozatban (ódzkodni is fognak a technológiai témáktól, inkább akkor már szörnyekkel foglalkoznak). És persze az sem árt, hogy a komótosabb történetmesélésre nyitott legyen, mert simán megtörténhet, hogy a 30 helyett inkább 50 perces epizódhosszok egyeseknek soknak bizonyulnak majd.

Ma. 23:00. VIASAT6. American Horror Story – 8×01 (kritika + szinkronos előzetes)

Nem lehet azt mondani, hogy ne lenne ütős a 8. évad világelpusztulós kezdése, de sok minden fog azon múlni, hogy utána a két nagy fordulat által beállított irány, kinek mennyire jön be.

Az American Horror Story: Apocalypse-hoz szokás szerint egy vagon előzetes készült tavaly, a tovább mögötti kiderül, hogy itthon melyik promóval reklámozzák a 8. évadot.

Tovább...

Vagy Homályzóna? A film azon a címen futott. Mindegy, a lényeg, hogy a CBS All Access az egyik legklasszikusabb scifis beütésű epizodikus antológiát éleszti fel, és ez nem az első rebootja a The Twilight Zone-nak, de bevallom sem az 1985-öset, sem a 2002-eset nem láttam – azok milyenek voltak? Simán nézhetőek, hullámzóak, vagy felejtősek?

A plakát és a teaser is erősen Jordan Peele nevét próbálja nyomni, akit a sorozatosok a Key & Peele révén ismerhetnek, a filmesek pedig a Get Out!, valamint a mostani nagy sikerű Us kapcsán. Akit az érdekel, hogy mit fogunk látni a sorozatban, az itt csekkolhatja az első és a második rész előzetesét.

A Jordan Peele irányítása alatt készült Twilight Zone újraélesztés tényleges előzeteseket kapott a tovább mögött. Mivel epizodikus antológia, így nem meglepő, hogy némelyik epizód külön is kapott trailert, ezúttal két rész, a The Comedian és a Nightmare at 30,000 Feet járt így – és végre így a sztorikat is megismerhetjük. Melléjük viszont van egy hagyományosabb videó is, ami az évadra koncentrál.

Elvileg odakint hajnalban már megvolt a premier, de ha jól rémlik, a CBS All Access-es sorozatok részeit csak napközben szoktuk “megkapni”.

Tovább…

I like you special.

A Hulu új sorozatának, ami itthon az HBO GO-n debütált dupla résszel múlt héten, lehet, hogy több olvasata lesz attól függően, hogy ki mennyire ismeri DeeDee és Gypsy Rose Blanchard történetét, ami amellett, hogy megjárta a sajtót, dokumentumfilmes feldolgozást is kapott (ennek a forrását nem ismerem, de az HBO is bemutatott róla egyet – már a címek is spoileresek, szóval, aki a sorozatot előtudás nélkül nézi, az ne kattintson).

Éppen ezért írni is nehezebb róla, szóval én a bejegyzésben inkább plusz infókat nem ismerve állok hozzá és normál sorozatként kezelem, ami valós eseményeken alapul, ergó a kritika mentes lesz a spoilerektől, de jelzem, hogy kommentben “történelmi infók előfordulhatnak”, amik ellőhetik a további történéseket.

THE ACT – 1×01 – 7,5/10

A kétértelmű (és sajnos fordításban nem átadható) címmel bíró évados antológia első szezonjának a főhőse egy anya és lánya, akiket egy új környékre költözve, egy tévés interjú révén ismerhetünk meg, ugyanis, mint kiderül, a kislánynak rengeteg baja van (nem tud járni, egy gyomrába vezetett csövön keresztül táplálkozik, mindenféle allergiától szenved), így übergondoskodó édesanyja mindenórás ápolására, pátyolgatására szorul.

Szerencsére a némileg gyámoltalan lány mindezt viszonylag jól viseli, bármennyire is óvja őt anyja, az új környéken barátkozni próbál (nyilván lehetőségeihez mérten), keresi az élet apró örömeit, édességekre vágyakozik és Disney hercegnős ábrándokat kerget. Szívszorító a szituációja, de azon van, hogy pozitív képet mutasson magáról.

Alapvetően a fenti felállás egy nagyon érzelmes, minden bizonnyal tragikusan véget érő, de valahol mégis felemelő sorozatot is eredményezhetne, de abban nem lenne semmi pláne. A tragikus vég mondjuk itt is megvan, ugyanis 2015-ben, tehát 7 évvel a fősztori kezdése után indítunk azzal, hogy valaki torokelvágást és megerőszakolást emleget, a rendőrség pedig megérkezik az anya és lánya házához, ahol is szörnyű felfedezést tesz.

You’re not like other girls.

Persze, ha minderre nem került volna sor, akkor sem lepődnénk meg azon, hogy disznóság lehet a háttérben, mert a kezdetektől fogva kapunk apró célzásokat arra, hogy valami nem stimmel a duó által sugárzott képpel. Fülbe súgott félmondatok, elcsent gyógyszerek, bolti lopások és más gyanús stiklik kerülnek a képbe, hogy után az első rész végére kitisztuljon a kép és egy WTF-húzással totálisan átértékeljünk mindent, amit addig láttunk.

A flashforward az első részben viszonylag kevés időt kap, de a folytatásban nagyon hatásos lehet, ha váltani fogja a múltbeli sztorit, ugyanis egymás mellett látva a múltat és a jelent egészen más tónust fognak kölcsönözni a történések – kíváncsi vagyok, hogy miképp szerkesztik az epizódokat.

És ugye itt jön be az a képbe, amit fent írtam. Annak, aki ismeri a történetet és annak, aki semmit sem hallott róla, teljesen mást fog jelenteni a sorozat. A hatás szerintem ugyanaz lesz, gyomorba fog markolni így is, úgy is, azonban másféleképp fognak lecsapódni bennük a látottak, és teljesen más szinten fogja meg majd őket az, amit látnak. És hirtelen nem tudom, hogy kinek lehet nagyobb, vagyis… hatásosabb az “élmény”.

Nem vagyok abban biztos, hogy a The Act megvalósítása kiemelkedő lenne, inkább csak rendben van, cserébe a színészek bőven fektettek munkát a karaktereikbe (basszus, eleve milyen lehet nekik eljátszani őket!), szerintem erősek az alakítások, bár lehet, hogy meg fogják osztani a közönséget. Azonban a fenti osztályzatot ez a pilot a rám gyakorolt hatással érte el, amire akár azt is mondhatnánk, hogy ahhoz a készítőknek nem sok köze van, hiszen a történet adott, csupán némi dramatizáció múlik rajtuk.

De ez most nem érdekel. Ha az összképet nézem, akkor a The Act kezdése nekem bejött, elég erős és meghökkentő volt, megkapó és megrázó egyszerre, az érdeklődésemet igencsak felkeltő, abszolút kíváncsivá tevő. És ehhez mindegyik, az előző bekezdésben említett összetevő hozzájárul. Bár előre félek attól, hogy mindez hová fog kifutni.

A Hulu horror antológiája havonta érkezik egy résszel, valami ahhoz a dátumhoz köthető témájú horror szállítva. Április kapcsán mi más kerülne előtérbe, mint a bolondok napja? Lássuk is a tovább mögött az előzetest. Persze a többi rész is ajánlott, bármelyikkel lehet kezdeni.

A részt Adam Mason rendezte, Gregg Zehenter & Scott Barkan írta, és a főszereplői: Keir O’Donnell, Hayes MacArthur, Jessica McNamee.

Tovább…

Ha már magyar felirattal került fel rögtön a Netflix-re ez a mai premier, akkor előreveszem, és a másik saját bemutatóról majd vasárnap írunk. Kíváncsi vagyok, hogy a magyar specifikációknak köszönhetően bepróbáljátok-e, mert a mexikóiak nemrég az Amazon-os Un Extraño Enemigo / Strange Enemy című sorozattal bizonyították, hogy megy nekik a politikai thriller.

Ez egy évados, valós eseményeken alapuló antológia lesz, ami ellentmondásos bűntényekről fog szólni, melyek évtizedekre megráztak egyes országokat, társadalmi felbolydulást gerjesztve, korrupciós vádakat és az igazság utáni nyomozást indukálva. Az első évad, a Colosio (The Candidate) Luis Donaldo Colosio, mexikói politikus és elnökjelölt története lesz, akit kampányolás közben gyilkoltak meg 1994-ben.

Teaser és előzetes a tovább mögött – angol feliratosat nem találtam. Szereplők: Jorge A. Jiménez, Ilse Salas, Alberto Guerra, Gustavo Sánchez Parra, Martín Altomaro, Lisa Owen és Ari Brickman. Tovább…

Ne dőljünk be, a The Act témája eléggé durva főleg annak fényében, hogy valós eseményeken alapul (Dee Dee Blanchard és Gypsy Blanchard története megvan valakinek?), itt az előzetes gyorstalpalónak. Patricia Arquette nagyon ügyesen választott mostanában, hiszen az Escape At Dannemora után egy ilyennel jönni nem semmi.

Mai premier a Hulu-n, de pár óra és jön az HBO GO-ra is – ki nézett már bele? A héten jövünk a kritikával.

Sok, sok, sok halál, néha robotok, és még ritkábban szerelem. Vagy rengeteg emberi döntés mögött ott a szerelem/szeretet? A Netflix berendelése mögötti indokokat mondjuk nem annyira látom, gondolom, piaci rés dolgozott, de ilyen elszállt epizodikus animációs antológiát nem is tudom, mikor kaptunk utoljára. Az Animatrix volt ilyen? Mondjuk itt annyira sem függnek össze a részek, mint a Mátrix körüliek.

(Pénteken kerültek fel a részek a streaming szolgáltató kínálatába, méghozzá meglepetésképp rögtön magyar felirattal.)

A Love, Death + Robots a műfajon belül leginkább a Black Mirrorra hasonlít szerintem, csak néhol máshova mennek a történeteik, de többnyire azért sötét a végük. És nyilván nem csak a techno-pesszimizmus miatt hasonlítási alap, hanem mert érdekes sci-fi és néha természetfeletti koncepciókat bontanak ki 18 rövid kisfilmben, miközben az emberekről mesélnek.

Ilyen szempontból még erősebb is, mint a Black Mirror, hiszen amikor csak egy ötlet van, akkor azt sokkal tömörebben meséli el a Love, Death + Robots. Néha elmennek 17 percig is a részek, de ha csak 9 kell, akkor annyiban fejtik, ki amit akartak. Vagy a borzasztó Joghurtosban még rövidebben…, nálam az volt a mélypont, de nyugi, onnan csak jobb lesz.

A megvalósítás is kemény amúgy: keveredik a 3D és a 2D, mármint nem a részeken belül, hanem közöttük, így még vizualitásban is sok meglepetés akad. Egyik pillanatban még gyönyörű rendereket nézünk, 5 perccel később meg határozott vonású retró animációt.

Hogy milyen az “évad”? Nehéz megmondani. Néha szomorkásan vicces, mint a Three Robots, néha ijesztő, néha perverz, sokszor brutális, van amikor abszurditásba torkollik, és persze végletekig pesszimista. A technológia minden varázslatot és emberséget kinyír szépen lassan. Hogy ez baj-e, azt mindenki vezesse le magának.

A fő kérdés előtt mindenképp azt emelném még ki, hogy hazánk fiai is közreműködtek benne, az Ice Age címűt, és a legutolsó The Secret Wart a Digic Pictures készítette. Talán pont ezeket említitek majd.

Mivel minden rész más, így egységesen nem is lehetne pontozni. Szerintem sokkal inkább adja magát a kérdés, hogy melyik tetszett a legjobban? Nekem a The Witness, jó koncepció és érdekes art direction jellemezte. De amikor eltéved az űrhajó az is durva volt. Érdekes amúgy, hogy milyen beetetéssel kezdték az évadot, hogy az igazán weird dolgok később jöhessenek.

winnie nemrég írt a teljes első szezonról, de gondoltam, hogy a véleménye mellett elfér az enyém is, hiszen sokan még nem fedezték fel ezt a thrillert.

A sorozat tavalyi premierjével lépett be a köztudatba, és biztos, hogy egy ideig ott is maradhat, hiszen egy 10 epizódból álló első évaddal talán szerzett lelkes rajongókat is, akik minden bizonnyal a 2. szezonra is visszatérnének. Bár a pilot nem volt egy ütős kezdés, alapozásnak kitűnő volt. És onnan csak javult a Tell Me a Story.

A készítőknek sikerült egy olyan sorozatot bemutatni, amely megfelelt céljának, ugyanis a mesei alapoktól függetlenül is megállta a helyét. A sötétebb, thrilleres történésekkel, a váratlan pillanatokkal és a meglepő fordulatokkal nagyon jól operáltak az évad során. Folyamatosan szállították a nézőknek a durván bizarr képsorokat. Azonban igazán erős a szezon második fele volt, sokkhatást gyakorolva a nézőre egy-egy jól megrendezett jelenettel.

– Just how far are you gonna take this 3 little pigs methapor?
– As far as I have to
– You’re no wolf Jordan. This is not a fairy tale.
– Yeah, you got that right.

A látottak alapján tudatos felépítésű a 10 rész. Minden megvolt ami egy sikeres és ütős sorozathoz kell, tehát a recept úgy néz ki bevált. Számomra legalábbis mindenképpen.

A fináléban természetesen elvarrták a szálakat és lezárták a történeteket. Az utolsó rész sem szenvedett hiányt eseménydús jelenetekből, nem volt üresjárat egy szóval jól sikerült. Innentől spoileresen folytatom.

Tovább…