login |

Posts filed under 'Ausztrália megmutatja'

The Amazing Race Australia: kezdett az 5. évad

2021. 02. 17. 16:01 - Írta: winnie

5 comments | kategória: Ausztrália megmutatja,kritika,reality

Annyira esélytelen vagyok a nem amerikai reality-k követésére. Gondolom, sokan örülnek annak, hogy az ausztrál Survivor-höz hasonlóan az ottani The Amazing Race is heti több adással jelentkezik, így kábé minden második nap van néznivaló, de én még úgy sem tudtam azonnal írni a kezdésről, hogy egyszerre több részt néztem meg. Egy idő után fel is adtam azt, hogy utolérjem magam és aktuális kritikát írjak.

Mondjuk nem is baj, mert nem kibeszélni akartam volna az évadot, inkább csak a benyomásaimat leírni (és ha nézi még valaki, a többit kommentben lehet folytatni). Főleg, mert elég rég láttam ausztrál szezont (a 2014-es S3-ról írtam, de a jelek szerint a 2019-es folytatást nem kezdtem el), és döbbenetes volt látni a különbségeket az amerikaihoz képest – ez sokkal érdekesebb volt.

Már eleve a műsorvezető szerepe elég komoly eltérést jelent, ami már csak azért is vicces, mert Phil új-zélandi. Nyilván utóbbinak nincs sok ideje forgatni a szakaszok között, és ő is szívesen bohóckodik, de sokkal karót nyeltebb és visszafogottabb ilyen szempontból az eredeti TAR, az itteni műsorvezető Beau Ryan most másodjára kapta meg a marsallbotot, és hihetetlen módon él vele, nagyon sokat nyer a személyiségével a TARAU.

A vírus miatt az 5. évad Ausztrálián belül maradt (a maszkfóbokat nem nagyon fogja zavarni az ottani szórvány COVID-jelenlét miatt, az első részekben csak a reptéren tűnt fel, hogy járvány van). A kevesebb hosszabb távú utazás azonban az első pár rész alapján talán nem okoz nagy traumát, főleg, hogy Ausztrália nem elég, hogy Kanadához hasonlóan nagyon változatos tájakat kínál, de itt még kulturális tekintetben is elég komoly az országon belüli sokszínűség.

És ez a csapatokon is látszik, csak néztem, hogy mennyire sokszínű a gárda. Annak ellenére, hogy 14 duóval indultak neki, még a legtipikusabb fiatal fiú és lány párok is elég megkülönböztethetőre sikeredtek személyiség és stílus alapján (csak az egyik duó létezéséről feledkeztem el folyton vicces módon…), egyelőre a legtöbb jó karakternek tűnik.

Játéktechnikailag a jóval több rész több nem kiesős kört feltételez még akkor is, ha a több a csapat is, de ez egyelőre nem okoz gondot, hiszen a 70 perces epizódoknak köszönhetően plusz fél órát tölthetünk a játékosokkal az amerikaihoz képest, feladatot is többet kapunk, mint ahogy csavar is több és másféle van, mint az eredetiben, elég csak az 5×02-ben kiosztott szabotázsra gondolni (és arra is, hogy ki kapta a szabotázst, ami ugyancsak meglepő fordulat volt). (Ebben a bekezdésben hatszor írtam le azt a bizonyos szót…)

Az évadnyitóban tartottam attól, hogy pár teljesen lúzer csapat a kezdő epizódokat unalmassá fogja tenni, az egyiknek a vergődését elég kínos volt nézni, de kellemes meglepetés ért már akkor is, annak ellenére, hogy a filippínók “tettéért” járó retorzió szokatlanul enyhe volt. Talán ez a húzás volt az egyetlen, ami kicsit meghökkentett és negatívumként csapódott le bennem. Nem azért, mert az történt a részben, ami, hanem azért, mert a későbbiekben gáz lenne ilyesmivel taktikázni.

A feladatok egy része elég érdekes volt, bár nem egy “tű a szénakazalban” jött össze, de kaptak érdekes csavarokat még ezek is. Előzési alkalmak is adódtak közben, bár volt olyan is, ami fura mód semmi gondot nem jelentett szinte senkinek (lehet, hogy elmérték), máshol meg érdekes volt látni, hogy a detour-ok hol becsapósak a élt hosszukat illetően, hol pedig egyenetlenek, mivel a nehezebbnek tűnő tényleg jóval nehezebb is volt.

Az szerencsére itt is megvan, hogy a clue-kat nem mindig olvassák el, akadtak rém ostoba húzások is egyesektől (az arrogáns csávó nem tudom, mit akart mutogatni a tengerparton), és a jelek szerint az ausztrál producerek nem szívbajosak, ami a versenyzők testi épségét illeti, hiszen már az első részekben akadtak nagy esések, ijesztő pillanatok.

Az első pár rész egyelőre minden várakozásomat felülmúlta, aki szereti az amerikai változatot, annak érdemes benevezni, hogy a 32. évad csalódását leöblítse, meg aztán ki tudja, hogy mikor lesz S33?!

Így készült az Aunty Donna’s Big Ol’ House of Fun

2021. 02. 12. 16:59 - Írta: winnie

Add comment | kategória: Ausztrália megmutatja,video

Egy szkeccssorozat színfalai mögé nézni nem biztos, hogy olyan érdekes, mint egy “normál” sorozat esetében, de a tovább mögötti videó megmutatja, hogy készült a Netflix komédiája, az Aunty Donna: A móka háza, amiről itt írtam kritikát.

Tovább…

Délelőtti videó 2.: Harrow

2021. 02. 07. 11:20 - Írta: winnie

1 comment | kategória: Ausztrália megmutatja,video

Ma folytatódik Ioan Gruffudd ausztrál krimisorozata a 3. évadjával, aminek a tovább mögött megnézhető az előzetese. Tovább…

Pilot-mustra: Bump – 1×01

2021. 02. 05. 15:50 - Írta: winnie

4 comments | kategória: Ausztrália megmutatja,kritika,pilot-mustra

Oh, fuck my life.

A Bump szó szerint az év első újonca volt. Ugyan a The Serpent is január elsején mutatkozott be, de egy ausztrál sorozat ilyen szempontból mindig előnyben van. És nem csak az első 2021-es sorozatról van szó, hanem az első nézősről is. Sőt, akár az első dara is lehetett volna nálam, hiszen a 30 perc alatti epizódjainak köszönhetően elég könnyen csúszik ez a nem tipikus babás dramedy.

A Stan csatorna szériájának ugyanis egy 16 éves lány a főhőse, akinek a semmiből születik egy gyereke. Mármint szó sincs szeplőtelen megtermékenyítésről vagy más természetfeletti dologról, egyszerűen csak megesik, főleg a gyanútlan fiatalok között, hogy valaki észre sem veszi, hogy gyereket vár, csak akkor, amikor az “előkerül”. Na, ez történik Olympia-val (barátainak Oly), és ez alaposan felborítja a családja, meg még egy másik család életét is.

BUMP – 1×01 – 7/10

Oly azok közé tartozik, akik úgy reagálnak a gyerekre, hogy látni sem bírják, fel sem merül benne, hogy megtartsa, szóval eleinte az anyjára hárulnak a gondozási feladatok, de nem hiszem, hogy nagy spoiler lenne, ha elárulom, hogy idővel megbékél a helyzettel, hiszen a sorozat is arról szól, hogy miképp lehet egy ennyire extrém szituációt normálisan kezelni, miképp lehet alkalmazkodni, és hogy lehet ilyen körülmények között eldönteni, hogy mit várjunk az élettől.

A helyzetet ráadásul az apa kiléte is bonyolítja, hiszen nem Oly barátjáé a gyerek, és a srác családja sincs feltétlenül felkészülve a gyermekáldásra, ráadásul a két család között is akad egy olyan viszony/kapcsolat, ami még inkább összekuszál mindent.

A Bump a tinédzserterhességet nem csak a gyerek, hanem a szülők szempontjából is megmutatja (meg nagyjából mindenkiéből, hiszen a környezetük is aktív része a történetnek), s teszi mindezt hol viccesebb, hol pedig drámaibb módon, szóval viszonylag reálisan. Mindenki igyekszik, mindenki elszúr dolgokat, mindenki küszködik, hogy a lehető legjobbat hozza ki a szituációból, és így óhatatlan, hogy bizonyos érdekek sérüljenek.

Egyik szereplő sem tökéletes, sőt, talán ennek az esendőségnek az ábrázolása a Bump legfőbb erőssége, főleg, hogy nagyon emberi módon teszi ezt, nagyon könnyen át lehet érezni a szituációkat, és azt, hogy mit ad nekünk az egymással való kommunikáció, illetve mit vesz el annak hiánya, valamint hogyan hatnak az életre a társadalmi elvárások és elfogultságok.

It’s like the Handmaiden’s Tale around here. Blessed is the boob.

Az meg már csak hab a tortán, hogy a pilot, illetve az első pár rész még véletlenül indul el melodrámás irányba, és csak remélni merem, hogy a folytatásban sem erre kerül sor, bár nem lesz egyszerű egy hosszabb, fluid történetet faragni ebből anélkül, hogy elkerüljék a szappanba süllyedést.

A Bump nagyon rendben van, kellőképpen érzékenyen kezelik az írók a kényes témát, megalapoztak benne pár nagyon jó dinamikát (főleg azt, ami Oly és az anyja között van), de számomra a harmadik rész inkább lett közepes a jól sikerült első kettő után, így kicsit aggódni is kezdtem, hogy vajon ez a lefelé ívelés tartós lesz-e. De reméljük, hogy a címnek megfelelően ez csak egy döccenő volt az úton, ami jövőre az elég gyorsan berendelt második évadban folytatódhat.

Délelőtti videó 6.: The Amazing Race Australia

2021. 02. 02. 12:40 - Írta: winnie

7 comments | kategória: Ausztrália megmutatja,reality,video

Igaz, hogy amerikai The Amazing Race-re most jó ideig számíthatunk, de ettől még a nemzetközi verziók a jelek szerint készülnek. Tegnap elindult például az 5. ausztrál évad, aminek az előzetese és főcíme a tovább mögött nézhető. Annak nem olvastam utána, hogy globális lesz-e, vagy csak országon belüli, nem tudom, mikor forgatták.

Tovább...

Délelőtti videó 3.: Metro Sexual

2021. 01. 24. 12:15 - Írta: winnie

Add comment | kategória: Ausztrália megmutatja,video

Egy valamivel több, mint egy éve bemutatott ausztrál komédiáról van szó, ami az amerikai premierje kapcsán került a szemem elé, és mivel áldokus a stílusa, ezért ment is a bepróbálós kategóriába.

A történet pár, a szexuális egészséggel foglalkozó orvosról szól, és a klinikájukon töltött mindennapjaikról. Amikor munkahelyüket bezárás kezdi fenyegetni, bebizonyítják, hogy igenis értékes a munkájuk.

Előzetes a tovább mögött. Főszereplő: Riley Nottingham és Geraldine Hickey,

Tovább…

Délelőtti videó 3.: Bump

2020. 12. 31. 11:30 - Írta: human

2 comments | kategória: Ausztrália megmutatja,video

Az ausztrál Stan csatorna családi drámája új évi premier lesz.

A története egy nagy dolgokra törő tinédzser lányról szól, akinek váratlanul gyereke születik, amivel két család életét is felforgatja.

A tovább mögött előzetes és egy kulisszás videó. Főszerepben Nathalie Morris, Claudia Karvan és Carlos Sanson Jnr.

Tovább…

Az őszi amerikai, ausztrál és magyar The Masked Singer-évad – írta Critica007

2020. 12. 27. 15:50 - Írta: vendegblogger

5 comments | kategória: Ausztrália megmutatja,hazai termék,kritika,reality

A koreai The Masked Singer, azaz az Álarcos énekes négy éve jött, látott és győzött az amerikai tévés piacon, majd meghódította az egész világot. Jómagam háromféle verziót néztem idén, a magyart, az amerikait és az ausztrált (a brit új szezonja a héten indult), bár nem biztos, hogy az egyikből minden részt meg kellett volna néznem.

A reality a 4. évadra is a FOX zászlós hajója maradt, annak ellenére, hogy maga a műsor nem tud megújulni, hiszen az alapkoncepció nem engedi. (Ha valaki nem tudná miről van szó, akkor itt találja winnie posztját és kérdéseit a műsorról.)

Az amerikai verzió – sikerének köszönhetően – évről évre nagyobb neveket tud szállítani, noha többsége még mindig a régen A-listás sztárból lett B-ZS listás sztár kategóriájába tartozik. (Kifehérítve írom csak le a nevét: Mickey Rourke nem tudom hova sorolható, de nem is hazudtolta meg magát, és a produkciója után hirtelen levette a maszkot, mert melege volt alatta, illetve érzelmileg sem bírta tovább, mert egy halott barátjának énekelte el a dalát.)

Az idei évadban is jó pár nemzetközileg ismert sztárt hoztak el nekünk, akik szállították is a meglepetés produkciókat. Jó példa erre a Gomba, akit a mezőnyből talán a legtrendibb név alakított, de olyan gyönyörűen játszott a hangjával, hogy lehetetlenség lett volna kitalálni a nyomok nélkül a valódi azonosságát. Az első produkciója utolsó 10 másodpercéig még a nemét sem sikerült kitalálni az előadónak. Mindezt mindenféle hangtorzítás nélkül!

A zsűrit idén a „Golden Ear” díjával próbálták kicsit felrázni (azaz, ki az aki már az első produkció után helyesen tippelte meg az előadót), de teljesen felesleges volt ezt behozni, nem adott semmit a műsorhoz, igaz, el sem vett.

Ken Jeong nyilván elfáradt a sok különböző műsor felvétele közben, mert idén közel sem hozta a szokásos kretén formáját, sőt, többször sírt, mint a többiek együttvéve. A karácsonyi singalong-ban sem tudott kiemelkedően vicces lenni – ugye egy seggel több lovat nehéz megülni. Jenny McCarthy Wahlberg továbbra is tökéletes a pletykafészek szerepére. Nicole Scherzinger most is bombabiztosan hozta az elérzékenyült művész szerepét, még egy vidám dalon is képes volt elérzékenyülni. Szerencsére Robin Thicke úgy is elegáns tudott maradni, hogy idén fertelmes ingeket kapott a stylistoktól. Akinek botfüle van, az is tudhatta biztosan, hogy kiemelkedőt hallott, mert Thicke ritkán lelkesedik, de akkor nagyon.

Mégis már kicsit megfáradtnak éreztem az egészet, a vendég zsűritagok sem hoztak új dinamikát az ítészek közé. Szerintem ideje lenne a vérfrissítésnek. (Felkészül Sharon Osbourne?) Nick Cannon továbbra is baromi jól vezeti az egészet, továbbra is elhiszem neki, hogy lelkesedik mindenért, ami a műsorban történik.

A COVID természetesen ezt a műsort is érintette, ezért a szerkesztők úgy döntöttek, hogy a zsűritagok messzebb ülnek egymástól, nézők nem lesznek, hanem korábbi évadokból vágnak be megfelelő közönségreakciókat, illetve egy előre kiválasztott „superfan csoport” online követhette a felvételeket, és így szavaztak a produkciókról.

Aki eddig még nem próbálta be az amerikai verziót, a mostani, negyedik évad tökéletes belépési pont, mert a produkciók színvonalasak, a sztárok nagy részét ismerni fogja (vagy legalábbis ismerős lesz), a zsűri nem túl szélsőséges, így egy gyors dara után a korábbi évadok is érdeklődés tárgyát képezhetik majd.

Az ausztrálok már augusztusban letolták a saját verziójuk 2. évadját, ami semmiben sem marad el látványban és profizmusban az amerikai verziótól, viszont egy magyar nézőnek szinte semmit sem mondanak a jelmezes celebek nevei. (Az első évadban még próbálkoztak nemzetköziesek lenni, Lindsay Lohan zsűritagsága is ezt a célt szolgálta.) A második etapban viszont maradtak házon belül.

Dannii Minogue-ot kevés junkie-nak kell bemutatni, a brit X-factor-os zsűrizése óta mindenki szíve csücske lett, most sem okoz csalódást. Jackie O (énekesnő) mintha Jenny McCarthy Wahlberg tükörképe lenne, Dave Hughes (humorista) kellően vicces. A vírushelyzet miatt a szereplést nem vállaló Lohan helyett Urzila Carlson stand-up komika ugrott be, aki nem sok vizet zavart, de tudott olyan természetes lenni, hogy ne érezzük újoncnak a csapatban. Osher Günsberg műsorvezetése nekem túlságosan sok, inkább tenyérbe mászó a stílusa azzal a széles, ezerfogú vigyorával és túlhúzott „e” hangjaival.

A vírushelyzetre a készítők itt reagáltak a legjópofábban, ember nagyságú plüssállatokat ültettek a nézőtérre, illetve pár jelmezbe egy-egy táncos bújt, és ugrálva-tapsolva bátorította az előadókat. A zsűritagokat viszont egy plexilappal választották el egymástól, illetve amikor a helyzet miatt ketten nem tudtak elutazni a stúdióba, akkor úgy jelentkeztek be online a zsűriasztal mögül, hogy szinte tökéletes lett az illúzió.

Összességében csak egy-egy epizódot merek ajánlani az érdeklődőknek, mert annyira nem vicces, hogy celebek nélkül is megálljon a lábán, a sztárokat meg nem ismerjük. Nekem az ausztrál verzió olyan, mint a licsi. Nagyon érdekes, hogy egy gyümölcs, de annyira nem finom, hogy rendszeresen vegyek belőle. Évente egy-két szem elég, hogy ne feledkezzem meg az ízéről.

Természetesen a magyar verziót, az Álarcos énekest is néztem, az RTL Most-on. Két okból is ott. Egy: „élőben” inkább a Sztárban sztárt néztem. Kettő: ennek a formátumnak kifejezetten rosszul áll, hogy a műsoridőt széthúzzák, mint a rétestésztát. (A Szex és New York heti 24 percben még bőven elviselhető volt; de a két mozifilm már csúnyán elhasalt, mivel egy epizód tartalmát húzták szét 120 percre. Ugyan ez a helyzet az Álarcos énekessel is.) Az első évad kezdéséről itt olvashattok.

A zsűriből kikerült Dancsó Péter, aki helyett jött Hargitai Bea és lett telitalálat. Megtalálták a magyar Jenny McCarthy Wahlberg-et. Messze túlnőtte a többieket, mert rajta az látszódott, hogy őszintén élvezi a show-t, nagyon akar nyomozni és mindig mindennek tudott örülni.

Sebestyén Balázs fogalmam sincs, hogy milyen karaktert szeretett volna hozni, de nekem az első évadban nem tetszett a „mit-keresek-ilyen-prosztó-műsorban” attitűdje. Idén is olyan volt, mintha derogálna neki zsűrizni, viszont most több fokkal jobban „élvezte” a nyomozást, és helyenként úgy tűnt, hogy átadta magát az önfeledt ripacskodásnak. Ha neki szánták Thicke szerepét, akkor kell még rajta dolgoznia bőven.

Csobot Adél idén is jól hozta Nicole Scherzinger szerepkörét; továbbra is jól áll neki ez a műsor. Gáspár Lacin idén már azért többször éreztem az erőltetettséget, pedig benne van a „doktorkenizmus”. Összességében nem tudom negatívan bírálni a zsűrit, valami mégis hiányzik nekem, valami plusz, amitől a show biztos alapjai lehetnének. (Rövidebb, de kreatívabb szegmensekben fogyasztva, biztosan élvezetesebb lenne.)

Istenes Bencének fekszik a műsor, ritkán esik át túlzásokba, az Adéllal való kapcsolata aranyos poénokat eredményez, és Balázzsal való „versengése” is jópofa. Idén plusz poénforrás volt, hogy féltékenykedett a Zebrára. Jól vezeti ezt a műsort, na.

Amivel nekem a legnagyobb a bajom van, az nem a szerkesztők hibája, csak kicsi az országunk. A produkciók kinézetre profik, viszont a szereplők hangját el kellett torzítaniuk, hogy ne legyenek azonnal felismerhetők. Ez pedig engem nagyon zavar. (Az, hogy a Röfi végül az volt aki, egy baromi jó csavar lehetett volna, ha lett volna esélyünk kitalálni, hogy férfi van a női jelmez alatt. De nem volt, mert annyira el lett torzítva a hangja, hogy csakis női előadókra gondolhattunk.)

Összességében nem kell szégyenkeznie a magyar változatnak, a második évad szórakoztatóbb volt, mint az első, csak a műsor hossza, na, azon kell még rövidíteni. Szerintem többen is néznék.

Azt hiszem az ausztrál verziót elengedem, marad YouTube-ötpercesnek. De az USA és a HUN verziót jövőre is nézni fogom.

Délelőtti videó 5.: Five Bedrooms

2020. 12. 27. 13:10 - Írta: winnie

Add comment | kategória: Ausztrália megmutatja,video

Csak a tisztesség kedvéért rakom ki a tovább mögötti hosszú előzetest ehhez ehhez az ausztrál sorozathoz, mert szokásunk, ha amerikai streaming premier esetében a korábbiaknál bővebb trailert kapunk. Az Offspring készítőinek romantikus komédiájának sztoriját a korábbi posztunknál lehet olvasni.

Tovább…

Délelőtti videó 3.: Alibi

2020. 12. 24. 11:30 - Írta: winnie

Add comment | kategória: Ausztrália megmutatja,video

Ez az az új-zélandi sorozat, amit egyszerűen képtelen voltam/vagyok beszerezni, pedig azóta fáj rá a fogam, hogy hallottam róla. A premier anno elment mellettem 2018-ban, de anno olvastam, hogy a CBS pilotszkriptet rendelt be adaptáció gyanánt. És a koncepciója azonnal megfogott. Egy gyilkossági ügyet mutat ugyanis be és minden rész egy gyanúsított vallomására koncentrálna, az áldozat utolsó napja kapcsán. Az egész nonlineáris és bármilyen sorrendben nézhető.

A középpontban egy 17 éves lány megölése van, mely eseményt, illetve az azt megelőző napot hat gyanúsított szemszögéből lehet követni.

Előzetes és egy interjús anyag a tovább mögött.

Tovább…

Délelőtti videó 3.: Head High

2020. 12. 13. 12:15 - Írta: winnie

Add comment | kategória: Ausztrália megmutatja,video

Az új-zélandi Three csatornára érkezett június végén ez a fiatalos, rögbis dráma.

A középpontban két középiskolás rögbisztár testvér van, akiket apjuk edz, és minden vágyuk, hogy a nemzeti válogatott tagjaivá váljanak.

Előzetesek a tovább mögött.

Tovább…

The Letdown

2020. 12. 09. 15:50 - Írta: Shannen

3 comments | kategória: Ausztrália megmutatja,kritika

Teljesen random bukkantam rá Netflixen az ausztrál The Letdown-ra (magyarul a szörnyű Babapara néven fut, korábban volt egy előzeteses poszt róla a Junkie-n), ami egy friss anyuka mindennapjairól szól nagyon viccesen és kendőzetlenül őszintén. A jelenleg elérhető két évad mindössze 13 részt takar, úgyhogy egy kellemes hétvégi darának tökéletes.

Alison Bell-t, aki nemcsak főszereplője, de egyik készítője is a sorozatnak, a saját élményei ihlették, amikor képernyőre álmodta az újdonsült anyuka, Audrey történetét, amiben igazából semmi különleges nincs.

Egy teljesen átlagos, kialvatlan, bizonytalan anyukát látunk, aki próbálja túlélni a mindennapokat az újszülött babájával, miközben, az egyébként abszolút támogató, férje dolgozik, hiszen valamiből a családot is fenn kell tartani.

Szerencséjére ott a helyi baba-mama klub, ahol csak első pillantásra tűnik mindenki szuper anyának és apának, idővel kiderül, hogy a tökéletes szülő nem létezik.

Az itteni csapat, mely igazán remek mellékszereplőket rejt, fogja adni a történet hátterét és apránként mindenkit egy kicsit jobban is megismerünk egyrészt párhuzamba, másrészt kontrasztba állítva Audrey történetével. Van itt nagyon fiatal, laza anyuka, otthonmaradós apuka, spermadonortól született babát nevelő anyuka és van főállású anyuka is, aki már a sokadik babájával van otthon és mondhatni már mindent látott.

Hogy ismerősen cseng ez a felállás? Nos igen, nagyon hasonló alapokból indult a szintén Netflixen elérhető kanadai Workin’ Moms is (érdekesség, hogy mindkét széria 2017-ben kezdett), bár ott a hangsúly inkább a munka és az anyaság közti egyensúlyozáson van, és a hangvétel is egy fokkal merészebb. A The Letdown-ban a munkába való visszatérés inkább csak a második évadban jelenik meg, és közel sem olyan hangsúlyosan, mint a kanadai sorozatban.

Bár jókat lehet nevetni a bemutatott szituációkon, azért, mint tudjuk, az élet nem habos torta, főleg nem egy újszülött babával, így olykor azért szívszorító pillanatok is akadnak, és ezek váltakozása teszi a sorozatot annyira hitelessé a szememben. Nagy szíve van a sorozatnak és a komorabb részek ellenére is végig feel-good marad az eredmény.

Azon mondjuk elgondolkodtam, hogy kinek szórakoztatóbbak a látottak, azoknak, akik szülőként már átélték az első egy-másfél év örömeit és nehézségeit vagy azoknak, akik nem voltak hasonló helyzetben? Az biztos, hogy én, aki a második csoportba tartozom, remekül szórakoztam rajta és éppen ezért bátran merem ajánlani bárkinek bepróbálásra.

Previous Posts