login |

Posts filed under 'elmélkedés'

Miért nem lett siker itthon?: Warrior

2021. 04. 01. 17:50 - Írta: winnie

33 comments | kategória: a hét kérdése,elmélkedés

Nagyon fura és kellemetlen olvasni a blogon egyes sorozatoknál évekkel a premierjeik, sőt, kaszáik után, hogy valaki felfedezte őket és nagyon bejönnek nekik, és az illető bosszankodik, hogy nem is tudta, hogy ilyen jók. Mert ilyenkor mindig bennem van, hogy talán mi nem nyomtuk őket eléggé. Nyilván mindenről írunk, előzeteses és/vagy plakátos posztot biztosan, de legtöbbször pilotkritikát is. És mégis, van, hogy általunk előzetesen sikergyanúsnak hitt sorozatokat nem fedeznek fel. (Azt kiemelném, hogy nem a külföldi nézettség hiányára célzok, hanem arra, amikor a hazai junkie-k mellett elmegy egy széria visszhang nélkül, pedig a sorozatra találó nézők visszajelzései általában nagyon pozitívak.)

Elsőnek a legjellemzőbb példát venném elő, a Warrior-t, a Cinemax sorozatát, amit itthon az HBO GO Harcos címmel a világpremierrel egy időben mutatott be. Talán a válaszokból mi is tanulni fogunk.

Miért nem adtál esélyt a Warrior-nak? Ha pedig nézted, ajánlanád?

Azért remek ez a példa, mert minden amellett szólt előzetesen, hogy rá fog vetődni egy bizonyos sorozatrajongói réteg. Akcióznak benne, nem szemérmes (értsd: korhatáros) a tálalás, a készítő előző sorozata, a Banshee vitathatatlan közönségkedvenc volt, Bruce Lee neve egy generációnak elég meggyőző hívószó lehet – és, ha mindez nem lett volna elég, még a kritikái is elég jók voltak, a hazai nézői kommentekről nem is beszélve – 2020-ban még a JAWS-főkategóriában is jelen volt.

Valamiért mégsem tartották sokan vonzónak. Kár. Odakint sem lett nagy siker persze, de nem ezért nem folytatódik, hanem mert a Cinemax leállt a sorozatokkal. Bár még van parányi esély, hogy találnak új otthont, mert minden résztvevő folytatni szeretné.

Szóval a kérdés ott van a címben. Nyilván amellett, hogy az okokat is keresni akarjuk, a bejegyzés lényege az (is), hogy felhívja a figyelmet arra, hogy itt egy junkie-k által nagyszerűnek tartott sorozatra, aminek a felfedezését nem érdemes 2025-ig kitolni. Még akkor sem, ha végülis nem szalad el, ott fog maradni (elvileg) a HBO GO kínálatában.

A spinoff jelenség evolúciója

2021. 03. 03. 09:30 - Írta: winnie

20 comments | kategória: elmélkedés

Mindannyian szeretünk tévésorozatokat nézni, azonban a hatalmas mennyiségből nem egyszerű kiválasztani a legjobbakat, illetve azokat, amiket mi legjobban értékelnénk. Persze mindig meg próbálkozhat azzal az ember, hogy nem előzetesek, leírások vagy a közreműködők nevei alapján teszi le a voksot egy-egy új néznivaló mellett, de szerintem a többség továbbra is tart az ismeretlentől, és inkább az ismerős felé tendál. De most nem?

Arról nem is beszélve, hogy hajlamosak lehetünk megfeledkezni arról, hogy egy sorozat nem feltétlenül attól lesz sikeres, hogy zseniálisan jó, hiszen ha a néző nem talál rá, nem kezdi el nézni, akkor megette a fene a kifogástalan minőséget. Hadd ne soroljam azokat, amiket szupernek talált a többség, azonban mivel a nézettségük nulla fele közelít, így sokszor esélyük sem volt a túlélésre.

Természetesen mindig is népszerűek voltak a tévében más platformok műveinek (filmeknek, könyveknek) adaptációja, továbbgondolása, azonban egy tévésorozathoz nézőt legkönnyebben egy másik tévésorozatra való “utalással” lehet szerezni. Egy sorozat, ami kapcsolódik egy másik sorozathoz, már eleve (mindenféle reklám nélkül) annyi potenciális nézővel indul, amivel az anyasorozat rendelkezik. Persze a koncepció és minden más megismerését követően a nézőtábor mérete csökkenni fog, de a lényeg az, hogy egy bizonyos nézői kör fontolóra vegye az új sorozat elkezdését, márpedig ez olyan, marketingköltéssel meg nem vásárolható luxus, ami a legtöbb újonc esetében elképzelhetetlen, 4/5-ük csak abban bízhat, hogy utólag felkapják őket valamilyen okból.

Kommentben sokat hadakoztunk már egymással annak kapcsán, hogy egy spinoffnak mennyire legyen köze az eredetihez, hogy mi a jó, ha hasonló, vagy ha nagyon eltérő, de egy idő után el kell engedni az anyasorozat tartalmát, és el kell fogadni, hogy sokszor csak a brand a lényeg. Az a brand, ami persze kivételes esetben egy új brandet is szülhet, elég csak az NCIS-re gondolni, amely eredetileg csupán csak a JAG spinoffja volt, mára viszont önálló márkanévként újabb spinoffokat fialt, miközben az elődjéről már szinte senki sem beszél. (Hirtelen nem is jut eszembe sok hasonló példa, csak a Cheers spinoffja, a Frasier, bár itt a Cheers címe még ma is igen jól cseng.)

Mondanom sem kell, hogy a spinoffok több, mint fél évszázados múltra tekintenek vissza, és a kezdetekben szinte kizárólag tovább vitt karakterekre korlátozódtak: fogták egy-egy népszerű sorozat (általában komédia) jól sikerült mellékszereplőjét, és saját sorozatot rittyentettek köré, ami aztán vagy sikeres lett, vagy nem. Az elmúlt években már eljutottunk oda, hogy a főhőst is tovább lehet vinni, legalábbis egy másik énjét, ld. a The Big Bang Theory-ből kinőtt Young Sheldon-t, ahol Sheldon további, vagyis korábbi történeteit mesélik el.

Az elmúlt évtizedekben egyre népszerűbbé váltak az új karakterek révén generált spinoffok, amikor egy epizódban plántált kvázi backdoor pilotban vezetnek fel egy új szereplőt, így ismertetve meg őt az összes nézővel (tehát az “új sorozat” első részét az eredeti nézőinek 100% előtt mutatják be), hogy aztán mindenki eldönthesse, hogy érdemes-e követni őt a saját történetébe. Ez a metódus igen kedvelt a DC-s képregény-sorozatok esetében, ahol az Arrow-ban vezették fel Flash karakterét, és a későbbiekben számos széria követte az első kettőt, Supergirltől egészen a legfrissebbig, a Batwomanig.

A karakter mellett a körítés is fellépett a gyakori spinoff eszközök közé. Itt a legváltozatosabb koncepciók tűntek fel, akadtak például másféle időszakra építők (That ’70s Show és That ’80s Show, The Goldbergs – Schooled – és végülis a múltban játszódó Young Sheldon is jó példa lehet, bár ott a stílus is megváltozott), de a legnépszerűbbek máig a földrajzi helyszín változtatását meglépők, elég csak a CSI, az NCIS és a 9-1-1 változataira gondolni, bár ma például a Chicago-sorozatok esetében a helyszín megmarad, és az előbbi példáknál állandó foglalkozás változik.

Abszolút mai jelenségként ez a vonal csúcsosodott ki abban, hogy egy sikerszériából nem pusztán másik sorozat indul, hanem egy teljes univerzum épül ki, amiben ha minden összefügg mindennel, akkor nem csak a lehetőséget nyújt egy sorozat rajongói számára egy másik, hasonló nézésére, hanem kis túlzással elő is írja az új sorozat(ok) nézését. Ez a kissé agresszív irány a mai sorozatozók érzelmire apellál, hiszen sokan tartják magukat kompletistának, és vannak úgy vele, hogy mindent fel kell habzsolni, ami a kedvencükhöz kapcsolódik.

Az Arrow, The Flash és Batwoman révén már említett Arrowverse ilyen univerzum, mely nemrég egy másik platform DC-s sorozatait is felszippantotta – a DC Universe-es Titans, Doom Patrol, Swamp Thing, Stargirl-kvartettre gondolok. De hasonló, időkön átívelő univerzum épült a The Vampire Diaries-re (a The Originals és a Legacies révén), és az nem fogják kihasználatlanul hagyni azt a ziccert sem, hogy a Game of Thrones hatalmas világára és több évezredes történelmére ne húzzanak fel új sorozatokat.

A spinoffokat, főként az univerzumépítős sorozatok esetében természetesen leghatékonyabban crossoverekkel lehet sikeressé tenni, hiszen azok révén lehet a nézőket az általuk nem nézett sorozat követésére rábírni, főleg a dupla epizódok segítségével, amiknek az egyik fele az egyik, a másik fele a másik szériában folytatódik – valamiért a többség nem képes arra, hogy kihagyjon részeket, vagy befejezetlennek tűnő sztorikat nézzen, mert… Passz. Pedig a sorozatírók évtizedek óta hivatalból számolnak azzal, hogy egy vagy több rész is kimaradhat valakinek, így folyton mankókat, visszautalásokat írnak a szkriptekbe.

Az univerzumozás terén persze nagyon könnyen át lehet esni a ló túloldalára, elég csak arra gondolni, hogy a CBS All Access minden hétre akar új Star Trek-epizódokat (ami legalább 5-6 ST-sorozatot feltételez), arról nem is beszélve, hogy mi történik kábelen a nemszkriptelt műfajban, ahol kisebb csatornák egyes népszerű címeik mellől szinte mindent kidobálnak, és csak egy adott sorozatot, és annak nem egyszer tucatnyi változatát kínálják (ld. Bravo – The Real Housewives, TLC – 90 Day Fiancé) – őszinte részvétem ezek rajongóinak, bár ők minden bizonnyal élvezik a sorozatokat, cserébe szinte más nem is létezik számukra, ami kőkemény sorozatvakságot okozhat.

Kommentben gyakran merül fel a sok spinoff vagy az univerzumok ellen érvként az, hogy kreatív szempontból elaprózódnak ezek a sorozatok, holott erről szó sincs. Bár lehet fölöttük egy kreatív producer, író koordinátorként, de nem arról van szó, hogy ugyanaz a csapat dolgozik 3-4 szérián egyszerre. Épp ellenkezőleg: minden egyes széria külön írócsapattal bír, külön stábbal, külön produkciós emberekkel. Hiába tartozik ugyanabba az univerzumba egy csatorna több sorozata is, azok teljesen különálló alkotásként készülnek, egyikre sem jut kevesebb idő, mint akkor jutna, ha a témájuk között sem lenne kapocs.

Azt pedig mondanom sem kell, hogy a mostani spinoffáradat még mindig csak a kezdet, hiszen rengeteg sorozat címét és szellemiségét, karaktereit és világát fogják továbbvinni újabb és újabb szériákba. És bár mindig lesznek olyanok, akik fárasztónak találják a jelenségét, abban is biztosak lehetünk, hogy egy adott sorozat kedvelői érdeklődést fognak mutatni kedvencük, vagy az abban szereplő karakterek történetének folytatása iránt. És, ahogy írtam, a siker kulcsa csakis ez. Az érdeklődés generálása. Ez az első akadály, amit minden sorozatnak meg kell ugrania. Arról, hogy jól sikerült-e, csak akkor kezdhetünk beszélni, ha valaki bepróbál egy sorozatot.

A cikk az HBO támogatásával készült.

A hét dumája

2021. 02. 09. 21:30 - Írta: winnie

16 comments | kategória: a hét dumája,elmélkedés

One of the reasons Friends and The Office are so popular is because they’re on Netflix.
/Ted Sarandon, a Netflix nagyfőnöke/

Avagy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? De tényleg, ez szó szerint a millió dolláros, vagy száz millió dolláros kérdés, nem? Mert tudjuk, hogy hipernépszerű némelyik klasszikus szitkom, és láttuk, hogy éves szinten 100 millió dollárokat fizettek ki a Friends, a The Office vagy a The Big Bang Theory amerikai streaming jogaiért (amiből a készítők és a megfelelő státusszal rendelkező színészek nagyon sok pénzt kapnak!). De… mi van akkor, ha mindez délibáb?

Ugye újabb és újabb platformok azért adnak ki sok pénzt ezekért, mert annyira nézettek. És nyilván náluk is azok lesznek. De nem ezért veszik meg őket, hanem azért, hogy előfizetőket hozzanak. Azonban, ha Sarandos-nak igaza van, a nézők nem a Friends miatt fizettek előre a Netflix-re, csak ha már előfizettek a Netflix-re, akkor nagyon sok Friends-et néztek. Pihenésképp. Vagy nosztalgiaként. Komfortkajaként. Mert arra volt idő, stb. És ebben lehet valami, mert egy év Friends-elérésért fura 100 dollárt fizetni, ha talán az összes részt olcsóbban meg lehet venni örökre.

Szóval lehet, hogy ott lesz a Friends az HBO Max-on, lehet, hogy nézni fogják az előfizetőik, de egyáltalán nem biztos, hogy rentábilis lesz a sorozat, már ha lehet streamingen ilyesmiről beszélni. A Netflix pedig majd hoz más komfortkaja sorozatot. Ugye egyrészt Magyarországon nem tűnt el a Friends a Netflix-ről, amikor Amerikában (csak egy évvel később), másrészt pedig érkezik oda nemsokára a Seinfeld. (Azt hittem, hogy csak Amerikában, de itthon meg az fog eltűnni az Amazon-ról jövő héten. Nem baj, mert az Amazon-nak meg ott van Magyarországon az Egy rém rendes család. Meg a The Office. Meg a Two and a Half Men. Meg, meg, meg…)

Eltűnhetnek a háttérszínészek a sorozatokból

2020. 09. 28. 21:30 - Írta: human

12 comments | kategória: elmélkedés

Azt hiszem egyértelmű, hogy a sorozatokra és filmekre a járvány vizuálisan is rá fogja nyomni a kézjegyét, nem csak az akadozó készítés miatt tesz be nekik vagy a szabályzottabb intim jelenetek. (Aki követi a reggeli híreinket, az olvashatott beszámolókat arról, hogy egyrészt miképp zajlanak a forgatások, másrészt az új előírásokat is linkeltük többször.)

Az első hangok már májusban megfogalmazódtak, miszerint a háttérszínészek, az extrák végképp eltűnhetnek a sorozatokból és filmekből. Ők azok, akik élettel töltik meg a helyszíneket, a stadionokat, a kávéházakat, az utcákat a főszereplők mögött. Miattuk tűnik valóságosnak a jelenet.

Persze a háttérszereplőket már korábban is fenyegette mindez, hisz szinte mindig CGI révén sokszorozták költségtakarékosság miatt, de a mostanra kialakult irányvonalak, a Covid-Sars-2 miatti biztonsági előírások végképp lehetetlenné tehetik a komolyabb jelenlétüket. Nem csak azért, mert a kamera előtt ott állnak másfél méteren belül, de nekik általában kis helyük van a forgatáson, és nagyon össze vannak zsúfolva, ahol lehetetlen betartani a másfél méteres távolságokat. Jelenleg minden forgatáson igyekeznek minimalizálni az emberek számát, ezzel csökkentve a járvány terjedésének esélyét.

Ez pedig problémás lehet. Nem is csak abból a szemszögből nézve, hogy így elvileg még kevesebb igazi élet lesz a művekben, de bizonyos szinten a mostanság készülő történetek eleve sem sok emberes tömegjelenetekben gondolkoznak, hogy a zöld utat kapó új projektekben alapvetően ne kelljen annyi embert használni. Lesz egy időszak, amikor az efféle történetekből több lesz (nyilván közel se mind), a járvány vizuálisan is lekövethető lesz a művészetben és a szórakoztatóiparban.

Fizetnél a Lucifer folytatásáért pár ezer forintot?

2020. 09. 17. 19:30 - Írta: winnie

35 comments | kategória: a hét kérdése,elmélkedés

Már elég régóta van bennem az, hogy valamikor a jövőben elérhetünk arra a pontra, hogy egyes sorozatok folytatásáért a rajongók közvetlenül fognak fizetni. Hogy miért? Mert már most is ezt teszik, csak közvetve, nem? Szóval adja magát a kérdés, hogy

Fizetnél egy konkrét összeget a kedvenc sorozatod megmentéséért? És több sorozatért? És fizetnél-e értük havi átalánydíjat?
(A kérdést általánosságban értjük, az éppen aktuálisan elkaszált kedvencekre, nem címekre vagyunk kíváncsiak.)

Hogy mire gondolok? A rajongói, vagy legalábbis rajongókat mozgósító sorozatokra. Amik kapcsán ambivalensek az érzéseim a kasza utáni közösségi oldalas felzúdulások láttán. Főleg azért, mert ezek egy elég szűk réteget fednek le (a social aspektus csak hangosít), szóval x ezer, tízezer vagy százezer aláírás, retweet és megosztás sem biztos, hogy releváns tévés szempontból, viszont nem is elhanyagolható, a kérdés, hogy őket milyen modellel lehetne monetizálni.

Amikor látok egy-egy efféle felzúdulást, először óhatatlanul is az a reakcióm, hogy “tetszettek volna nézni”. Nyilván ez csak az amerikaiakra vonatkozik (és most tekintsünk el a nézettség-mérések technológiájától és módszertanától), de ettől még abban biztos vagyok, hogy páran (sokan?) a kasza miatt hőbörgők közül nem is nézték a sorozatot tévében. Ez persze nem kötelező (lehet más legális (vagy kevésbé legális) módon utólag is nézni, de tudjuk, hogy támogatni, csak előbbivel támogatható a széria), azonban azt mindig lehet mondani, hogy ha valaki nem is nézi élőben a szériát, a tévéjét még bekapcsolhatja, hogy jelen legyen a mérésekben. (Mondom, elméletben, mert a nagy többségnél nincs mérőműszer.)

És hogy miképp kapcsolódik mindez a kérdésemhez? Nos, a sorozatok megmentésének műfaja sosem arról szól, hogy segíteni akarnak egy szériának. A platformnak az a fontos, hogy új előfizetőket szerezzen, lehetőleg olyanokat, akik a sorozatuk megnézése után meg is maradnak a szolgáltatónál. Aki nem marad meg, nos, ő az, aki havi 2-3000 ezer forintot fizetett azért, hogy megmentse a sorozatot – a további folytatásért. És a kérdésem erre vonatkozik.

Nyilván lehet valami letöltve is nézni 0 forintért, de egy megmentett sorozat streaming szolgáltatós élettartam-meghosszabbításáért az járul hozzá, aki konkrét pénzt ad ki érte.

Az ingyenhónapoktól most tekintsünk el, de aki akart Lucifer vagy The Expanse 5. évadot, annak két dolga volt: fizetni egyszer pár ezer forintot, valamint a Lucifer-t választani első nézős tartalomként a Netflix-en, illetve az Amazon Prime-on (ez fontos! és opcionálisan mehet egész nap a loop is). Utána már saját döntés, hogy lemondja-e az előfizetést (amivel megint csak sokkal kevésbé támogatjuk a kedvenc sorozatunkat, mert a platform nem annyira érdekelt a mi meggyőzésünkben – érdekesség: őket én sem érdeklem, aki fix előfizető vagyok), vagy fizetünk-e minden hónapban egy fix összeget addig, amíg fut a kedvencünk.

Szóval erre vonatkozott a kérdésem. Arra, hogy kinek mennyit ér meg a kedvence. Csak mert ugye egy sorozat így még belefér, de 10-20-ért egyenként már necces lenne fizetni – már persze abban a nem reális esetben, ha 10-20 platformon való megmentésről lenne szó.

És többek között ezért lehet abban is bízni, hogy egy szolgáltató kevésbé sikeres szériákat is átvesz, mert egy maroknyi, de hű tábor is hozhat elég új előfizetőt. Viszont olyan sorozatokat nem fognak megmenteni, aminek a nézői már úgy is előfizetők, mert minek…

A gondolatmenetem vége egyébként az, hogy így kvázi lehetetlen (lesz) kaszálni minimálisan is rajongói sorozatokat, és idővel tele lehetünk sok, korábbi IP-n alapuló, beépített rajongói táborral rendelkező szériával. (És itt megint csak egyszerűsítem a modellt, mert tudom, hogy egy megmentés sokban függ a stúdió és a platform közötti megegyezéstől, és olykor hiába a szándék mindkét oldalon, ha a feltételekről nem sikerül megegyezni.)

A Bezár a bazár és a logikus döntések a forgatókönyvekben

2020. 09. 14. 21:15 - Írta: human

6 comments | kategória: elmélkedés

Sokszor előkerül a sorozatos vitákban, hogy az adott szereplő miért teszi azt, amit tesz, és olyankor jöhetünk a bevált lemezünkkel, hogy igazából a kérdés ez: illik az eddig látott ábrázolásához amit csinált?

Úristen, de régi ez a draft, amit most végre befejezek! Tavaly nyáron amikor néha belenéztem a Bezár a bazárba, akkor ott láthattam, vagyis ti is láthattátok a példát arra, hogy az otthoni fotelből hidegvérrel, mindenféle személyes érzelmi tét nélkül hozott döntéseket nem várhatjuk el a karakterektől, hiszen a valóságban sem így születnek a döntések. Emberek vagyunk, szubjektívek, a hormonjaink, a bélflóránk (tényleg, még az is!) irányít minket az agyunk mellett. És mindannyiunknak más fontos, máshol vannak a határai. Egyszerű példa: van akinek 400 ezer forint biztos pénz fontos, van akinek az még csak játék, akármi is várja otthon.

Igen, nyilván felmerül mindenkiben “ezt vagy azt kellett volna tennie” dolog, nem tagadom, de tényleg azt kell nézni, hogy eddig hogyan viselkedett, mik történtek vele a sorozatban-részben, és ez által miképp döntött. Sőt, azt is, hogy a konfliktusok során változva, hiszen a fejlődés alapvető szükséglet egy forgatókönyvben,

A fotelhidegvér tökéletes ellenpéldájának pedig tényleg ezek a vetélkedők a legmegfelelőbb illusztrációk. Néha az ember a fejét fogja, hogy miért nem a logikus dolgot teszik az igazi emberek, néha ők maguk is kimondják, mit kéne tenniük, de aztán a megérzéseik, a kockázatvállalásuk, és még sok minden miatt máshogy döntenek. És ezek nem a megírt karakterek, még ha a producerek/castingosok igyekeznek is szórakoztatókat választani, szóval miért várjuk el, hogy egy Rick Grimes, vagy egy John Snow, akinek lehet nincs is meg az összes információja ami nekünk nézőnek, pont a legideálisabb, legmegfelelőbb döntést fogja hozni? Talán mi azt tesszük mindig?

Most tényleg abba bele sem megyek, hogy nyilván a következő konfliktus, karaktert próbáló és fejlesztő pillanat felé kell vinnie minden döntésnek, mivel ez nyilvánvaló, hanem ennek megvalósítására. A lényeg, hogy mindig amikor felmerül bennünk, a “miért?”, akkor gondolkozzunk is kicsit a válaszon, mielőtt az írók logikátlanságának esünk. Lehet, hogy épp a logika diktálja a karakterek logikátlannak tűnő döntéseit.

Nullkommentes pilotok 2019-ből és 2020-ból

2020. 09. 10. 19:29 - Írta: winnie

13 comments | kategória: elmélkedés

A sorozatok, amiket senki sem látott?

Oké, csak viccelek, mert tudom, hogy az olvasóknak csak egy része kommentel, sőt, ugye az elmúlt években, miközben az oldal látogatottsága azért nőtt, a kommentek száma elég komolyan visszaesett. És, ha valamit, ezt meg tudom érteni, mert én sem szoktam szinte sehova sem kommentelni. Ettől még persze, főleg a kritikáknál, bátorítom a hozzászólásokat, mert szerintem nagyon sokat segíthet egy olvasónak, ha nem csak egy véleményt olvas el, főleg akkor, ha

  1. a mi véleményünkkel ellentétesen értékeli valaki a szóban forgó sorozatot,
  2. egy pilotkritika esetében valaki tud későbbi részekről, akár a teljes évadról nyilatkozni, főleg abban a tekintetben, hogy miképp változtak a kezdeti benyomásai – ez ugye a teljes évados premiereknél jöhet főleg szóba.

Szóval buzdítok mindenkit továbbra is – nem azért, mert mi bármit is nyernénk ezzel, hanem azért, mert az olvasóknak jelenthet plusz infókat. Meg persze nekem is, ha még nem láttam a sorozatot, ezt nem tagadom.

De most nem ez a lényeg, hanem az, hogy össze akartam szedni, hogy melyek voltak az elmúlt években azok a pilotok, amikhez egy komment sem érkezett – és kiemelhetek kontrasztnak olyanokat is, amikhez több tucat jött. Persze az összesítés kissé mesterséges, mert a 0 és az 1 komment nem sokban különbözik, és lehet, hogy az az 1 komment is csak annyi, hogy “Nem tűnik rossznak.”, de ez egy kézzel fogható, kvantitatív mérce – és aki akar, ki is szúrhat ezzel a poszttal, hogy csakazértis beszúr a kritikákhoz egy véleményt!

(A listában az első kritikák szerepelnek, azaz olyanok is, amikhez nem készült pilotírás, hanem pár “az 1. évad”-kritika, mert azonnal ledaráltuk őket és nem vesződtünk egy rész utáni elemzéssel. Amúgy szerintem meglephet sokakat, hogy idén a legkommenteltebb pilotkritikák (a heti sorozatokat, amiknél kibeszélő volt a kritika és a premier után nem hoztak 40 kommentet, nem számoltuk): Tales From The Loop – 84, Space Force – 77, I Am Not Okay With This – 59, Cursed – 56, Locke & Key – 49, Egyszer volt Budán Bödör Gáspár – 45, Warrior Nun – 44.

Szóval itt a nullás lista – jó, közepes és gyenge pilotokkal egyaránt (az elmúlt napok termése. még nincs benne):

A fenti 8,5 hónap “termése”, 2019-ben pedig ezek voltak komment nélküliek – tényleg senki nem látta őket?:

Hány streaming-előfizetés az optimális?

2020. 08. 11. 21:24 - Írta: winnie

48 comments | kategória: a hét kérdése,elmélkedés,streaming

Értelemszerűen azoktól kérdezem, akik fizetnének ilyesmiért. Csak mert én azt vallom (költséghatékonyságot és nézési hatékonyságot szem előtt tartva), hogy egy adott időpillanatban bőven elég egy nagy és egy réteg/szakosodott/konzerv platform.

És nagyon, de nagyon nem értek egyet azokkal, akik azt hozzák fel, hogy nem lehet bírni, mert mindenre elő kell fizetni. Kell?

Mármint a jelenséget látom (tavaly is 235 platform volt Amerikában – itthon azonban (még?) kezelhető a mennyiség), és persze, aki mindenhez azonnali hozzáférést akar, annak igen, de sokkal racionálisabb (szó szerint pár klikkel) szolgáltatókat váltani havonta. Aki mindent akar, az sem 12 hónapon át használja az egyes platformokat, elég 3 vagy 6 hónap is. Egyszer az egyik, egyszer a másik, nem?

A lényeg, hogy az átlagembernek nem az kell, hogy egy konkrét valamit nézzen, hanem az, hogy nézzen valamit. Nyilván a junkie konkrét dolgot akar, amit meg is tehet, ha elviseli, hogy nem lesz naprakész. Mert mindenből úgysem lehet. És amikor felhozza magát azzal, hogy szolgáltatót vált, akkor szépen pörgetheti annak a platformnak a többi cuccát.

Ez egy tavalyi kimutatás arról, hogy az amerikai háztartások közül mekkora arányban rendelkeznek 1, 2, 3 vagy 4, illetve több szolgáltatással. Én, bár a platformjumpingot propagálom másoknak, jelenleg még mindenhol ott vagyok (mert kábé másra nem is költök, szakmai ártalom), ami Netflix, Amazon Prime, HBO GO, YouTube Premium, AppleTv+, RTLMost+, plusz a FilmBox-nak is van egy, ahol még nem végeztem az összes sorozattal. Plusz még ott az NFL GamePass – szerencsére az amerikai focin kívül más sportot nem nézek, mert akkor még lehetne előfizetni más profi sportokra vagy pankrációra és még ki tudja, mire. (A DumaTv-t passzoltam, a filmesekkel nem törődök.)

És ugye jövő évben elvileg jön itthonra is az első olyan platform, ami (eleinte legalábbis) nem az újdonságaival, hanem a konzerv tartalmaival, katalógusával próbálja megnyerni az előfizetőket, a Disney+. Plusz a TV2Play, plusz az újabb magyar nemzeti platform, de gondolom ez utóbbiak nem annyira sorozatban fognak utazni.

A #maradjotthon alatti talkshow-k és a YouTube

2020. 03. 26. 21:50 - Írta: human

6 comments | kategória: elmélkedés,talkshow

Tudom, hogy a talkshow-rovatunk nem a legnépszerűbb, de szerintem nagyon érdekes “átlagnézőként”, vagyis a műfajt kerülőként az a helyzet, amit a karantén idézett elő, olyan szépen megmutatja a formátum gerincét.

Az egész ugye ott kezdődött, hogy sok országhoz hasonlóan Amerikában is beütött a vírus, aminél az első komolyabb lépés a rendezvények lefújása, a sok tömeget mozgató helyek bezárása volt. Mivel az éjszakai talkshow-kat is élő közönség előtt veszik fel, így azok is először még önként, de mellőzték a közönséget.

Ennek eredménye lett pár olyan adás, amit a stábtagok néztek csak, természetesen a nézőtéren távolságot tartva egymástól. Itt rögtön egyértelművé vált, hogy mennyi mindent ad a közönség a talkshow-k nézési élményéhez. Tényleg javasolt megnézni a linkelt posztban legalább Colbert-t.

Tudom, kicsit kétélű ezeket mutogatni, de nagyon ügyesen rávilágít, hogy mennyire showmannek kell lenni egy ilyen műsorhoz, nem, sosem fake a nevetés sehol, csak ugye lehet befolyásolni azért az ott ülők hangulatát, viszont azt is felfedi, hogy a közönség nélkül ki bírja a legjobban magában. Ki az, aki most is ügyes komikus (személyes vélemény: Conan).

És ez ugye még csak a kezdet volt, hiszen ezután a home office következett, avagy mindenki elkezdett otthonról műsort gyártani, viszont ez olyan környezet, ahol szintén érdekes kontrasztba ütközünk, hiszen itt már jó sok “közéleti” show fut, akik ugye lentről próbálnak felfelé menni, egyre profibbak lenni az internet demokratizáló hatását kihasználva, ahol egy “random blogger” (ehm) is sok embert elérhet. Igen, példa is van, mindjárt.

A lényeg, hogy a híres talkshow-hostok otthoni műsorai bizony technikailag nem annyira erősek. Gondolom tudatosan választott kinézetről van, így akarnak közel kerülni a nézőkhöz, homemade, emberi, de érdekes megnézni, hogy mit “bénáznak”, mennyire rossz néhol a hang, a háttér, és a kamera. Nyilván egy Seth Meyers, vagy Jimmy Kimmel, vagy Jimmy Fallon nem tudna otthon bedobni valami rendes kamerát, vagy fellógatni a feje fölé egy mikrofont.

Szóval ott vannak a továbbra is írókkal dolgozók, Seth Meyers például mintha súgógépet olvasna… egy rosszul fókuszált webkamera előtt, bár vannak, akik tényleg lazábbak, és közben például ott van Philip DeFranco, aki ül az egyszemélyes stúdiójába a hamis háttérrel, jó bevilágítással és mikrofonnal, és igyekszik úgy beszélni a hírekről, mintha “új tévét néznénk”. És itt a példa, ugyanazt “a gazdaság számít, nem az öregek”-témát DeFranco így dolgozza fel, Seth Meyers pedig így. Közben Fallon teljesen mást csinál.

Visszatérve a showműsorok gerincére, az előbb linkelt Seth Meyers-féle A Closer Look, vagy akárcsak kedvenc John Oliverünk szegmense a koronavírusról azt is megmutatja, hogy mennyire más ritmusban kéne előadniuk a közönség nélkül. A poénjaik csak lebegnek a semmiben, mivel megállnak még mindig, mintha kivárnák a nevetést.

Vagy csak letisztulva tisztán látszik az is, hogy a hírekkel nem lehet jól viccelni, a félsoros poénok nem enyhítik az sötétséget?

Minek folytatni???

2020. 02. 07. 21:20 - Írta: human

12 comments | kategória: elmélkedés

Ez is az Undone magas labdája miatt jutott eszembe, mert hiába tudok minden ellenérvet (például a sorozat folytatásos műfaját), néha még bennem is felmerül a kérdés egy sorozat kapcsán, hogy “minek folytatni?”, amit ugye tőletek is sokszor hallok.

Egy dolgot mindenképp le kell szögeznem ide az elejére: biztos van ötletük a folytatásra. Egy dolog, hogy eleve úgy futottak neki az első szezonnak, de ugye itt készítők kapcsán többnyire írószobákról beszélünk, amik jó esetben sokkal több kreatív ötlettel állnak elő, mint mondjuk egy átlagosan 8-18 órában dolgozó egyén, aki csak kikapcsolódik a sorozatokkal. Az más kérdés, hogy jók-e ezek az ötletek, arról már lehet beszélgetni.

Vagyis át is adom a stafétát? Nyilván nekem első körben olyan klasszikusok ugranak be, mint a Prison Break, aminél láthatóan egyértelmű ötletük volt a folytatásra, felvezették, de biztos felmerülhet, hogy mi szükség volt a szökés utánra. De persze az igazi lejtmenet nem is a 2. évadban történt talán.

Vagy akár ott van a Supernatural, ahol az 5. évad végével lezárult egy nagyobb szál, sőt, még a keretet is oda tette a készítő, aki nem tervezett több dologgal, viszont nem hagyták abba annál a finálénál, jöttek mások. Nyilván a kitartó rajongók örülnek továbbra is, de közben ott is az motoszkálhatott egyesekben, hogy minek folytatni. Aztán tessék, kitaláltak valamit, nem rögtön, de volt ötletük, és lett belőle több jobb évad is a későbbiekben. (Aki pedig akarta, abbahagyhatta.)

Igazából arra próbálok rávilágítani, hogy egyrészt nyilván az íróknak mindig van, mindig lesz ötletük, másrészt viszont lehet, hogy tényleg vannak sorozatok, amikben ellőtték a legjobb történetet, annyi volt benne, érzelmileg lezárták, és tényleg minek folytatni?

Viszont az Undone kapcsán hiába van biztos ötletük, az évad olyan szépen keretbe foglalta amit mesélni akart, szerintem nem is igazi cliffhangert hagyva a végén, hogy tényleg komolyan jogosnak tűnik a minek folytatni?-kérdés részemről, de igazából ennek kapcsán a Russian Doll is előkerült a fejemben. Utóbbinál könnyebben befogadom, hogy folytatják, és tényleg, lepjenek meg, az a legjobb, de néha örülnék, ha hagynák nyugodni.

Nyilván az sorozatok létezése óta bonyolítja a kérdést, hogy sokáig a nézettség diktált. Amit néztek, azt folytatták, kivéve ha nagyon drága lett, például a színészek gázsija miatt a 7. évad után. Viszont a #PeakTv korszak behozta, hogy több hatalom kerül a készítők kezébe, és ha úgy érzik elmondtak valamit, akkor igenis befejezhetik, nyilván bizonyos keretek között, szóval nem végtelen csekkeket kapnak, hanem rendes tervekkel kell előállni.

De persze az is igaz, hogy amikor nekiállnak, akkor is gondolhatnak minisorozatként arra, amit csinálnak, hogy csak 1 évad lesz (Years & Years?). Ha pedig nézett, akkor bármikor meggondolhatják magukat nagyjából (Big Little Lies?), annyira kell a tényleg népszerű tartalom szinte mindegyik tévének és szolgáltatónak. Ezért sincs oda winnie a “limitált sorozat” kifejezésért, mert félrevezet sokakat, akik azt hiszik, hogy a lezártság egyben befejezést is jelent, pedig nyilván ha úgy adódik, akkor simán lesz folytatás.

Na meg nyilván ott van az a kérdés is, hogy élni kell valamiből. Ha valaki sorozatkészítőként megtalálta a szikrát, a frekvenciát ami rezonált a nézőkkel, akkor azt feladni, és új sorozatot fejleszteni bizony kockázatos lehet – a készítői kredit milliókat hoz a konyhára, míg egy epizodikus munka csak tízezreket. Nyilván itt is kérdés, hogy ki miképp áll neki a dolgoknak. Ha már szóba hoztam a Russian Doll-t, ott számomra egyértelmű a jelenlegi világban, hogy egy női készítős (és női főszereplős!) sorozat, amit a kritikusok és a nézők is szerettek, az addig megy, amíg a készítők akarják és úgy érzik tudják.

Lehet, hogy ez csak bennem okoz törést, mert a szerzőibb sorozatokra művészetként, nem termékként nézek, de egyrészt minek venném el más szórakozását, ha ő még élvezi a (talán) “felesleges” évadokat, elvan a megszeretett világban, másrészt meg nekem nem kötelező kitartani, bármikor kiszállhatok. A már lement, részemről lezárt szezon egy élmény volt, nem vesz el belőle a világon semmit, ha létezik 2. vagy 3. szezon, vagy akár még több.

Te hogy állsz a tömbösített premierekkel?

2019. 12. 01. 15:50 - Írta: human

38 comments | kategória: elmélkedés

Az eszméletlenül jó Undone kapcsán merengtem el azon, hogy mennyivel jobban járt volna a sorozat akkor, ha hetente jönnek az epizódjai. Erős volt benne az érzelmi töltet, a rejtély szál pedig szinte Lost-szerű találgatásra is adott volna lehetőséget, ezzel talán hétről-hétre növelve a sorozat hírét is esetleg. Ahelyett az Amazon egyben kidobta az évadot, és még nekem is pihent egy darabig a “meg kéne nézni” listán, pedig tudtam, hogy jó. Aztán meg szíven ütött, amikor tényleg leültem elé végre.

Nyilván mindfuck sorozatos ellenpéldának ott a Legion, hiszen az 7 naponta érkezett, de annak is több esélye volt arra, hogy felfedezzék a heti részekkel. Egész korrekt is lett a hype-ja ahhoz képest, hogy mennyi sorozat van. Arról nem is beszélve, hogy például itthon (Amerikában is azért) az idei év legnagyobb újonca a Chernobyl volt, és az is lassan nőtt, kúszott be egyre több háztartásba, laptopra, tabletre.

Ezzel a felvezetéssel oda akartam eljutni, hogy amikor a Netflix elkezdte kiadni a sorozatévadokat, akkor még nem ezekkel volt tele a hét, így némelyik húzásuknak igenis volt utána ideje kinőni. De felmerül a kérdés, hogy most is annyira rákattannának az emberek például a House of Cards-ra? Pedig amikor annak a premierje volt, akkor még örültünk, hogy lenyeli a hétvégénket. Berántó volt az élmény.

Viszont, bár még mindig nem ez a jellemző, de mostanra már túl sokan (az Amazon és olykor a Hulu is) dobnak ki teljes évadokat, továbbra is az a véleményem, hogy nyilván nem a mi érdekünkben, hanem a streaming war megnyerése miatt, az úgynevezett “mi nyertük a hétvégét”-effektért. Na viszont így már nem is részek, meg pilotok amik ott állnak, hanem rögtön 8-10-13 részes évadok, amikre még nehezebb beszállni, hiszen két-sok másik szezont is nézünk közben, ahol rengeteg rész áll még sorban, mivel egyben adták ki.

Arról nem is beszélve, hogy ha esetleg a 2. évad premierjénél az ember belenézne, akkor nem csak az elsőt kell pótolnia, hanem egyben ott állnak az új részek is. Erre szokta winnie azt mondani, hogy mindenki úgy osztja be magának, ahogy akarja, és ez igaz is sorozatszeretőként, viszont a köztudatba kerülésre, a watercooler beszélgetésre keresztet is vethet a széria egyben. Nincs egymással való megosztás, közösségi élmény, ha mindenki saját tempóban nézi.

Az előbbihez hozzájön, hogy az egyben kiadott sorozatoknál nem csak az a gond, hogy nem nő hétről-hétre, de ténylegesen beszélgetni is nehéz róluk. Mondjuk három sorozatkedvelő leül kávézni, és szóba kerül valami, akkor simán elhangozhat a “még csak a 3. résznél vagyok, ne is folytasd!”, miközben az addig egyáltalán nem belenézőt próbálja az ember meggyőzni, hogy érdemes. És ez meg is öli a társalgást, inkább csönd van, senki sem spoilerez.

Viszont ebbe a frissen érkezett streaming szolgáltatók nem állnak bele. Az Apple Tv+ és a Disney+ (jövőre pedig az HBO Max) is hetente szállítja a részeket, bőven hagyva időt a sorozataik hírének kibontakozására. Nyilván azért is, mert nem akarják, hogy a Star Warsosok csak egy ingyen hónapra maradjanak. Szóval sosem tudjuk meg, hogy a The Mandalorian hova nőtt volna egyben kiadva, mégiscsak filmszerű Star Wars-sorozat, de az biztos, hogy így volt esélye a meme világba is beszállni a kis lénnyel, lassan feléleszteni az Erő… reményt a cliffhangernek köszönhetően.

Nem hiszem, hogy a Netflix bármin is változtatna, viszont a kisebb streamingeknél, vagy épp kevesebb sorozatot szállítóknál (ide betenném az Amazont is) mindenképp a heti részekre kell visszaállniuk. Nyilván van aki csinálja a nagyokon kívül, ugye az amerikai HBO sem állt egyelőre bele a tömbösítésbe (bár az HBO Europe egyre inkább ezzel kísérletezik, ld. az Aranyélet után a legtöbb európai sorozatot). Egyszerűen a minőséget szállítani kell, iszonyat péntekért gyártja mindenki a presztízs sorozatait, nagy hülyeség egyben ellőni a puskaport, minden fent említett dolgot aláásva.

Magyar specifikációk a hazai Netflix-en és Amazon Prime-on

2018. 09. 10. 20:50 - Írta: winnie

40 comments | kategória: elmélkedés

Ha valakit érdekel, hogy milyen sorozatok rendelkeznek magyar felirattal és/vagy szinkronnal a Netflix, illetve az Amazon Prime itthonról elérhető kínálatában, az írja be bármikor a Junkie-s keresőbe azt a szót, hogy ‘felirat’ (én legalábbis így keresem őket) és rögtön kidobja legfelülre az ezekkel foglalkozó posztokat a motor, bár lehet, hogy ki is emelem őket majd oldalra.

Ha valaki lusta lennie, akkor íme a linkek a folyamatosan frissített posztokkal: sorozatok magyar felirattal (vagy szinkronnal) a Netflix-ensorozatok magyar felirattal (vagy szinkronnal) az Amazon Prime-on. Persze a linkeken, ahogy mutatja is a több száz komment, dumálunk és fortyogunk is ezek kapcsán, mert van min.

Igazából csak ennyit akartam írni, direkt nem is írom a ‘felirat’ szót a címbe, hogy ne ez legyen az első találat, és a listát sem vágom be ide, hogy ne kelljen több helyen frissítenem, viszont arra azért utalnék, hogy miért a fortyogás. Nem is kell utalni, elég csak megnézni, hogy milyen sorozatokhoz van felirat és kiderül, hogy mi a gáz. (A 100-150 filmekhez is van, azokat a Netflix motorjával le lehet kérni.)

Azzal nincs gond, hogy nálunk kvázi próbaüzemben fut a szolgáltatás a valódi indulás előtt, aminek csak az angolosok tapsikolhatnak, hogy egyelőre még csak a 20M körüli országok örülhetnek a szélesebb körű honosításnak, mint például a románok, akik a premier pillanatában szinte minden sorozatot felirattal tudnak nézni – jó álmodozni arról, hogy milyen lesz az, amikor mi is eljutunk ide. (Mondjuk pont a napokban váltott a Netflix forintos havi díjra, és a levélben a hazai szolgáltatás javításáról írtak. Lehet, hogy csak egyenszöveg, de hátha.)

A probléma az, hogy kommunikáció híján nem nagyon tudjuk, hogy miért azok a sorozatok (és filmek) kapnak magyar specifikációkat, amik kapnak? Mert az még belefér, hogy nálunk totál rétegcuccnak minősülő címeket részesítenek előnyben, mint a Marlon vagy Damnation, vagy a hetiben felkerülő sorozatok közül a Chesapeake Shores, nem pedig jóval kommerszebbeket. Az is belefér, hogy még mindig nem volt egy 0-day, friss világpremier magyar felirattal, de az rejtély, miért nincs nagyobb hangsúly a saját, Netflix-es címeken?

Nyilván van, aki közelebb van a tűzhöz és talán tudja, vagy sejti a választ, de fura látni, hogy miközben készülnek a feliratok (tudjuk, látjuk, bárki jelentkezhet náluk fordítani), azokkal a Netflix nem közvetlenül a saját gyártásait támogatja. Utólag kaptak menő Netflix-sorozatok is feliratot, de az első évad után sem a Narcos, sem a Stranger Things feliratai nem folytatódtak, miközben egy rakás NBC Universal-ernyő alá tartozó cucc (Great News, Marlon, Happy!, Damnation, Good Girls) kap – gondolom nem véletlenül.

És még persze azt is jó lenne tudni, hogy miért ülnek olykor hónapokig elkészült feliratokon? Hogy miért van fent kezdetek óta magyar szinkronnal a The Divide (ami egyébként zseniális, imádtam), és miért kerül fel magyar szinkronnal a Gotham, ha más élőszereplős nem, csupán pár animáció? (Filmeknél is csak a Fűrész 5 rendelkezik szinkronnal.) Miért pont azok? Miért nem más is? Ezek miben különlegesek? Tesztüzemről van szó?

A lényeg, hogy sok mindent meg tudok magyarázni a hazai Netflix kapcsán, de a fenti kérdésekre nehezen tudok választ adni. Ettől még persze én maximálisan kihasználom a szolgáltatást és még így, korlátozottan is esélytelen, hogy elfogyjanak a nézendő cuccok róla, de tudom, hogy sokan esélytelenek rá…

(Az Amazon Prime-ra nem nagyon tértem ki, de elég visszafogott a kínálatuk, már ami a magyar specifikációval rendelkező sorozatokat illeti, viszont ők legalább készítenek saját hatáskörben szinkront, ld. Mr. Robot.)

Previous Posts