login |

Posts filed under 'elmélkedés'

A #maradjotthon alatti talkshow-k és a YouTube

2020. 03. 26. 21:50 - Írta: human

6 comments | kategória: elmélkedés,talkshow

Tudom, hogy a talkshow-rovatunk nem a legnépszerűbb, de szerintem nagyon érdekes “átlagnézőként”, vagyis a műfajt kerülőként az a helyzet, amit a karantén idézett elő, olyan szépen megmutatja a formátum gerincét.

Az egész ugye ott kezdődött, hogy sok országhoz hasonlóan Amerikában is beütött a vírus, aminél az első komolyabb lépés a rendezvények lefújása, a sok tömeget mozgató helyek bezárása volt. Mivel az éjszakai talkshow-kat is élő közönség előtt veszik fel, így azok is először még önként, de mellőzték a közönséget.

Ennek eredménye lett pár olyan adás, amit a stábtagok néztek csak, természetesen a nézőtéren távolságot tartva egymástól. Itt rögtön egyértelművé vált, hogy mennyi mindent ad a közönség a talkshow-k nézési élményéhez. Tényleg javasolt megnézni a linkelt posztban legalább Colbert-t.

Tudom, kicsit kétélű ezeket mutogatni, de nagyon ügyesen rávilágít, hogy mennyire showmannek kell lenni egy ilyen műsorhoz, nem, sosem fake a nevetés sehol, csak ugye lehet befolyásolni azért az ott ülők hangulatát, viszont azt is felfedi, hogy a közönség nélkül ki bírja a legjobban magában. Ki az, aki most is ügyes komikus (személyes vélemény: Conan).

És ez ugye még csak a kezdet volt, hiszen ezután a home office következett, avagy mindenki elkezdett otthonról műsort gyártani, viszont ez olyan környezet, ahol szintén érdekes kontrasztba ütközünk, hiszen itt már jó sok “közéleti” show fut, akik ugye lentről próbálnak felfelé menni, egyre profibbak lenni az internet demokratizáló hatását kihasználva, ahol egy “random blogger” (ehm) is sok embert elérhet. Igen, példa is van, mindjárt.

A lényeg, hogy a híres talkshow-hostok otthoni műsorai bizony technikailag nem annyira erősek. Gondolom tudatosan választott kinézetről van, így akarnak közel kerülni a nézőkhöz, homemade, emberi, de érdekes megnézni, hogy mit “bénáznak”, mennyire rossz néhol a hang, a háttér, és a kamera. Nyilván egy Seth Meyers, vagy Jimmy Kimmel, vagy Jimmy Fallon nem tudna otthon bedobni valami rendes kamerát, vagy fellógatni a feje fölé egy mikrofont.

Szóval ott vannak a továbbra is írókkal dolgozók, Seth Meyers például mintha súgógépet olvasna… egy rosszul fókuszált webkamera előtt, bár vannak, akik tényleg lazábbak, és közben például ott van Philip DeFranco, aki ül az egyszemélyes stúdiójába a hamis háttérrel, jó bevilágítással és mikrofonnal, és igyekszik úgy beszélni a hírekről, mintha “új tévét néznénk”. És itt a példa, ugyanazt “a gazdaság számít, nem az öregek”-témát DeFranco így dolgozza fel, Seth Meyers pedig így. Közben Fallon teljesen mást csinál.

Visszatérve a showműsorok gerincére, az előbb linkelt Seth Meyers-féle A Closer Look, vagy akárcsak kedvenc John Oliverünk szegmense a koronavírusról azt is megmutatja, hogy mennyire más ritmusban kéne előadniuk a közönség nélkül. A poénjaik csak lebegnek a semmiben, mivel megállnak még mindig, mintha kivárnák a nevetést.

Vagy csak letisztulva tisztán látszik az is, hogy a hírekkel nem lehet jól viccelni, a félsoros poénok nem enyhítik az sötétséget?

Minek folytatni???

2020. 02. 07. 21:20 - Írta: human

12 comments | kategória: elmélkedés

Ez is az Undone magas labdája miatt jutott eszembe, mert hiába tudok minden ellenérvet (például a sorozat folytatásos műfaját), néha még bennem is felmerül a kérdés egy sorozat kapcsán, hogy “minek folytatni?”, amit ugye tőletek is sokszor hallok.

Egy dolgot mindenképp le kell szögeznem ide az elejére: biztos van ötletük a folytatásra. Egy dolog, hogy eleve úgy futottak neki az első szezonnak, de ugye itt készítők kapcsán többnyire írószobákról beszélünk, amik jó esetben sokkal több kreatív ötlettel állnak elő, mint mondjuk egy átlagosan 8-18 órában dolgozó egyén, aki csak kikapcsolódik a sorozatokkal. Az más kérdés, hogy jók-e ezek az ötletek, arról már lehet beszélgetni.

Vagyis át is adom a stafétát? Nyilván nekem első körben olyan klasszikusok ugranak be, mint a Prison Break, aminél láthatóan egyértelmű ötletük volt a folytatásra, felvezették, de biztos felmerülhet, hogy mi szükség volt a szökés utánra. De persze az igazi lejtmenet nem is a 2. évadban történt talán.

Vagy akár ott van a Supernatural, ahol az 5. évad végével lezárult egy nagyobb szál, sőt, még a keretet is oda tette a készítő, aki nem tervezett több dologgal, viszont nem hagyták abba annál a finálénál, jöttek mások. Nyilván a kitartó rajongók örülnek továbbra is, de közben ott is az motoszkálhatott egyesekben, hogy minek folytatni. Aztán tessék, kitaláltak valamit, nem rögtön, de volt ötletük, és lett belőle több jobb évad is a későbbiekben. (Aki pedig akarta, abbahagyhatta.)

Igazából arra próbálok rávilágítani, hogy egyrészt nyilván az íróknak mindig van, mindig lesz ötletük, másrészt viszont lehet, hogy tényleg vannak sorozatok, amikben ellőtték a legjobb történetet, annyi volt benne, érzelmileg lezárták, és tényleg minek folytatni?

Viszont az Undone kapcsán hiába van biztos ötletük, az évad olyan szépen keretbe foglalta amit mesélni akart, szerintem nem is igazi cliffhangert hagyva a végén, hogy tényleg komolyan jogosnak tűnik a minek folytatni?-kérdés részemről, de igazából ennek kapcsán a Russian Doll is előkerült a fejemben. Utóbbinál könnyebben befogadom, hogy folytatják, és tényleg, lepjenek meg, az a legjobb, de néha örülnék, ha hagynák nyugodni.

Nyilván az sorozatok létezése óta bonyolítja a kérdést, hogy sokáig a nézettség diktált. Amit néztek, azt folytatták, kivéve ha nagyon drága lett, például a színészek gázsija miatt a 7. évad után. Viszont a #PeakTv korszak behozta, hogy több hatalom kerül a készítők kezébe, és ha úgy érzik elmondtak valamit, akkor igenis befejezhetik, nyilván bizonyos keretek között, szóval nem végtelen csekkeket kapnak, hanem rendes tervekkel kell előállni.

De persze az is igaz, hogy amikor nekiállnak, akkor is gondolhatnak minisorozatként arra, amit csinálnak, hogy csak 1 évad lesz (Years & Years?). Ha pedig nézett, akkor bármikor meggondolhatják magukat nagyjából (Big Little Lies?), annyira kell a tényleg népszerű tartalom szinte mindegyik tévének és szolgáltatónak. Ezért sincs oda winnie a “limitált sorozat” kifejezésért, mert félrevezet sokakat, akik azt hiszik, hogy a lezártság egyben befejezést is jelent, pedig nyilván ha úgy adódik, akkor simán lesz folytatás.

Na meg nyilván ott van az a kérdés is, hogy élni kell valamiből. Ha valaki sorozatkészítőként megtalálta a szikrát, a frekvenciát ami rezonált a nézőkkel, akkor azt feladni, és új sorozatot fejleszteni bizony kockázatos lehet – a készítői kredit milliókat hoz a konyhára, míg egy epizodikus munka csak tízezreket. Nyilván itt is kérdés, hogy ki miképp áll neki a dolgoknak. Ha már szóba hoztam a Russian Doll-t, ott számomra egyértelmű a jelenlegi világban, hogy egy női készítős (és női főszereplős!) sorozat, amit a kritikusok és a nézők is szerettek, az addig megy, amíg a készítők akarják és úgy érzik tudják.

Lehet, hogy ez csak bennem okoz törést, mert a szerzőibb sorozatokra művészetként, nem termékként nézek, de egyrészt minek venném el más szórakozását, ha ő még élvezi a (talán) “felesleges” évadokat, elvan a megszeretett világban, másrészt meg nekem nem kötelező kitartani, bármikor kiszállhatok. A már lement, részemről lezárt szezon egy élmény volt, nem vesz el belőle a világon semmit, ha létezik 2. vagy 3. szezon, vagy akár még több.

Te hogy állsz a tömbösített premierekkel?

2019. 12. 01. 15:50 - Írta: human

37 comments | kategória: elmélkedés

Az eszméletlenül jó Undone kapcsán merengtem el azon, hogy mennyivel jobban járt volna a sorozat akkor, ha hetente jönnek az epizódjai. Erős volt benne az érzelmi töltet, a rejtély szál pedig szinte Lost-szerű találgatásra is adott volna lehetőséget, ezzel talán hétről-hétre növelve a sorozat hírét is esetleg. Ahelyett az Amazon egyben kidobta az évadot, és még nekem is pihent egy darabig a “meg kéne nézni” listán, pedig tudtam, hogy jó. Aztán meg szíven ütött, amikor tényleg leültem elé végre.

Nyilván mindfuck sorozatos ellenpéldának ott a Legion, hiszen az 7 naponta érkezett, de annak is több esélye volt arra, hogy felfedezzék a heti részekkel. Egész korrekt is lett a hype-ja ahhoz képest, hogy mennyi sorozat van. Arról nem is beszélve, hogy például itthon (Amerikában is azért) az idei év legnagyobb újonca a Chernobyl volt, és az is lassan nőtt, kúszott be egyre több háztartásba, laptopra, tabletre.

Ezzel a felvezetéssel oda akartam eljutni, hogy amikor a Netflix elkezdte kiadni a sorozatévadokat, akkor még nem ezekkel volt tele a hét, így némelyik húzásuknak igenis volt utána ideje kinőni. De felmerül a kérdés, hogy most is annyira rákattannának az emberek például a House of Cards-ra? Pedig amikor annak a premierje volt, akkor még örültünk, hogy lenyeli a hétvégénket. Berántó volt az élmény.

Viszont, bár még mindig nem ez a jellemző, de mostanra már túl sokan (az Amazon és olykor a Hulu is) dobnak ki teljes évadokat, továbbra is az a véleményem, hogy nyilván nem a mi érdekünkben, hanem a streaming war megnyerése miatt, az úgynevezett “mi nyertük a hétvégét”-effektért. Na viszont így már nem is részek, meg pilotok amik ott állnak, hanem rögtön 8-10-13 részes évadok, amikre még nehezebb beszállni, hiszen két-sok másik szezont is nézünk közben, ahol rengeteg rész áll még sorban, mivel egyben adták ki.

Arról nem is beszélve, hogy ha esetleg a 2. évad premierjénél az ember belenézne, akkor nem csak az elsőt kell pótolnia, hanem egyben ott állnak az új részek is. Erre szokta winnie azt mondani, hogy mindenki úgy osztja be magának, ahogy akarja, és ez igaz is sorozatszeretőként, viszont a köztudatba kerülésre, a watercooler beszélgetésre keresztet is vethet a széria egyben. Nincs egymással való megosztás, közösségi élmény, ha mindenki saját tempóban nézi.

Az előbbihez hozzájön, hogy az egyben kiadott sorozatoknál nem csak az a gond, hogy nem nő hétről-hétre, de ténylegesen beszélgetni is nehéz róluk. Mondjuk három sorozatkedvelő leül kávézni, és szóba kerül valami, akkor simán elhangozhat a “még csak a 3. résznél vagyok, ne is folytasd!”, miközben az addig egyáltalán nem belenézőt próbálja az ember meggyőzni, hogy érdemes. És ez meg is öli a társalgást, inkább csönd van, senki sem spoilerez.

Viszont ebbe a frissen érkezett streaming szolgáltatók nem állnak bele. Az Apple Tv+ és a Disney+ (jövőre pedig az HBO Max) is hetente szállítja a részeket, bőven hagyva időt a sorozataik hírének kibontakozására. Nyilván azért is, mert nem akarják, hogy a Star Warsosok csak egy ingyen hónapra maradjanak. Szóval sosem tudjuk meg, hogy a The Mandalorian hova nőtt volna egyben kiadva, mégiscsak filmszerű Star Wars-sorozat, de az biztos, hogy így volt esélye a meme világba is beszállni a kis lénnyel, lassan feléleszteni az Erő… reményt a cliffhangernek köszönhetően.

Nem hiszem, hogy a Netflix bármin is változtatna, viszont a kisebb streamingeknél, vagy épp kevesebb sorozatot szállítóknál (ide betenném az Amazont is) mindenképp a heti részekre kell visszaállniuk. Nyilván van aki csinálja a nagyokon kívül, ugye az amerikai HBO sem állt egyelőre bele a tömbösítésbe (bár az HBO Europe egyre inkább ezzel kísérletezik, ld. az Aranyélet után a legtöbb európai sorozatot). Egyszerűen a minőséget szállítani kell, iszonyat péntekért gyártja mindenki a presztízs sorozatait, nagy hülyeség egyben ellőni a puskaport, minden fent említett dolgot aláásva.

Magyar specifikációk a hazai Netflix-en és Amazon Prime-on

2018. 09. 10. 20:50 - Írta: winnie

40 comments | kategória: elmélkedés

Ha valakit érdekel, hogy milyen sorozatok rendelkeznek magyar felirattal és/vagy szinkronnal a Netflix, illetve az Amazon Prime itthonról elérhető kínálatában, az írja be bármikor a Junkie-s keresőbe azt a szót, hogy ‘felirat’ (én legalábbis így keresem őket) és rögtön kidobja legfelülre az ezekkel foglalkozó posztokat a motor, bár lehet, hogy ki is emelem őket majd oldalra.

Ha valaki lusta lennie, akkor íme a linkek a folyamatosan frissített posztokkal: sorozatok magyar felirattal (vagy szinkronnal) a Netflix-ensorozatok magyar felirattal (vagy szinkronnal) az Amazon Prime-on. Persze a linkeken, ahogy mutatja is a több száz komment, dumálunk és fortyogunk is ezek kapcsán, mert van min.

Igazából csak ennyit akartam írni, direkt nem is írom a ‘felirat’ szót a címbe, hogy ne ez legyen az első találat, és a listát sem vágom be ide, hogy ne kelljen több helyen frissítenem, viszont arra azért utalnék, hogy miért a fortyogás. Nem is kell utalni, elég csak megnézni, hogy milyen sorozatokhoz van felirat és kiderül, hogy mi a gáz. (A 100-150 filmekhez is van, azokat a Netflix motorjával le lehet kérni.)

Azzal nincs gond, hogy nálunk kvázi próbaüzemben fut a szolgáltatás a valódi indulás előtt, aminek csak az angolosok tapsikolhatnak, hogy egyelőre még csak a 20M körüli országok örülhetnek a szélesebb körű honosításnak, mint például a románok, akik a premier pillanatában szinte minden sorozatot felirattal tudnak nézni – jó álmodozni arról, hogy milyen lesz az, amikor mi is eljutunk ide. (Mondjuk pont a napokban váltott a Netflix forintos havi díjra, és a levélben a hazai szolgáltatás javításáról írtak. Lehet, hogy csak egyenszöveg, de hátha.)

A probléma az, hogy kommunikáció híján nem nagyon tudjuk, hogy miért azok a sorozatok (és filmek) kapnak magyar specifikációkat, amik kapnak? Mert az még belefér, hogy nálunk totál rétegcuccnak minősülő címeket részesítenek előnyben, mint a Marlon vagy Damnation, vagy a hetiben felkerülő sorozatok közül a Chesapeake Shores, nem pedig jóval kommerszebbeket. Az is belefér, hogy még mindig nem volt egy 0-day, friss világpremier magyar felirattal, de az rejtély, miért nincs nagyobb hangsúly a saját, Netflix-es címeken?

Nyilván van, aki közelebb van a tűzhöz és talán tudja, vagy sejti a választ, de fura látni, hogy miközben készülnek a feliratok (tudjuk, látjuk, bárki jelentkezhet náluk fordítani), azokkal a Netflix nem közvetlenül a saját gyártásait támogatja. Utólag kaptak menő Netflix-sorozatok is feliratot, de az első évad után sem a Narcos, sem a Stranger Things feliratai nem folytatódtak, miközben egy rakás NBC Universal-ernyő alá tartozó cucc (Great News, Marlon, Happy!, Damnation, Good Girls) kap – gondolom nem véletlenül.

És még persze azt is jó lenne tudni, hogy miért ülnek olykor hónapokig elkészült feliratokon? Hogy miért van fent kezdetek óta magyar szinkronnal a The Divide (ami egyébként zseniális, imádtam), és miért kerül fel magyar szinkronnal a Gotham, ha más élőszereplős nem, csupán pár animáció? (Filmeknél is csak a Fűrész 5 rendelkezik szinkronnal.) Miért pont azok? Miért nem más is? Ezek miben különlegesek? Tesztüzemről van szó?

A lényeg, hogy sok mindent meg tudok magyarázni a hazai Netflix kapcsán, de a fenti kérdésekre nehezen tudok választ adni. Ettől még persze én maximálisan kihasználom a szolgáltatást és még így, korlátozottan is esélytelen, hogy elfogyjanak a nézendő cuccok róla, de tudom, hogy sokan esélytelenek rá…

(Az Amazon Prime-ra nem nagyon tértem ki, de elég visszafogott a kínálatuk, már ami a magyar specifikációval rendelkező sorozatokat illeti, viszont ők legalább készítenek saját hatáskörben szinkront, ld. Mr. Robot.)

A Netflix sorozatévadjai leülnek a közepük felé?

2018. 08. 22. 21:45 - Írta: human

14 comments | kategória: elmélkedés

A Rolling Stone írója szerint a Netflix szerializált drámáinak nagy részével az a baj, hogy semmit nem tartanak meg a tévés formátum epizódos szerkezetéből. Ez nem azt jelenti, hogy mindbe heti ügyet kellene írni, de az átívelő szál mellé azért nem elkél a részekbe valamilyen ív is, mint például a Breaking Badben, vagy a The Shieldben, sőt, akár a Netflix komédiáiban. Szerinte az “olyan, mint a 10 órás film”-hozzáállás csak a sorozatok felejthetőségét növeli.

Ez a fenti nyilván csak egy vélemény, ami miatt érdekesebb a dolog, hogy a Netflix saját gyártású sorozataiért felelős alelnök, Cindy Holland válaszolt a Rolling Stone felvetéseire. Többnyire diplomatikus a mondandója, de érdekes elolvasni. Nagyon úgy tűnik, hogy tényleg mindent a készítőre hagynak, ennek minden pozitív és negatív hatásával. Utóbbiakról már mi is írtunk.

Sőt, a cikkben konkrétan kiemelik a The Good Wife esetét, ahol a megszabott korlátok okán jelentkező kreativitás új dolgokat hozott a sorozatba, ami teljesen pozitív példa az A-ból Z-be tartó sztorikat kibontó szériákkal szemben.

Viszont itt is előkerül, hogy “Éljen az alkotói szabadság!”, mert ők a készítőik eredeti elképzelései mellett állnak ki: amikor a Stranger Things showrunnerjei feldobták az “Eleven kirándul”-ötletét (ld. az ellenmondásos 2×07), akkor is teljes mellszélességgel támogatták őket. Avagy nem rajtuk, vagyis Cindy Hollandön múlik. Sajnos? Szerencsére?

Nem mellesleg pár szó esik az írásban az adatokról, a big datáról. Például a nagy Netflix & Chill az általában 2,5 epizódot jelent, és bizony az epizodikus sorozatokat is durván tömbösítik az emberek.

A feleslegesen hosszú epizódok az agyamra mennek

2018. 06. 05. 22:01 - Írta: human

41 comments | kategória: elmélkedés

Igazi vélemény cikk lesz, a kommentekben kiderül, ti hogy vagytok vele, de engem kikészít ez a modern tendencia, ami egyre több, főleg kábeles sorozatot elért mostanra. Konkrétan itt fortyogok a The Handmaid’s Tale első évadja óta, akkor jutott először az eszembe a dolog.

Van az a mondás, hogy kill your darlings. Bár lehet, nem teljesen illik erre a helyzetre, hogy az epizód írója vagy rendezője ölje, vagyis gyomlálja ki a kedvenc húzásait a részekből, de nekem mégis oda esik. Tipikusan az a helyzet áll fenn sokszor, hogy a kevesebb több lehetne, és lehet vannak olyan alkotók, akiknek kell a bevált kábé 21 és 42 perces határ, az erősebb produceri nyomás, mert amit a plusz időbe tesznek, az lefelé húzza a művüket.

Nyilván van, amikor a csatorna kéri, hogy hosszabb legyen 1-1 rész, és ennek lehet alapvetően örülnek a rajongók, de vajon tényleg megéri ez? Igen, 10 perccel tovább látható a kedvencünk, de sokszor oda már nincs puskapor. Vagy csak olyasmit húznak szét benne, ami rövidebben elmondva jobban ütne. Nyilván van olyan eset is, főleg a fináléknál, ahol elismerem a dolog létjogosultságát, a poszt egyáltalán nem azokról a részekről szól.

Például amíg néztem a The Handmaid’s Tale-t teljesen ezt éreztem. Lehet, hogy a 2. évadban amúgy is lejtmenetbe kapcsolt a sorozat, de már az első közben is elválasztotta a zsenialitástól valami. Most megnéztem: 57, 47, 53 és 53 volt az első 4 rész, de mindnél olyan volt, hogy a kábé 10 percnyi plusz felesleges művészieskedésre volt használva. Kellenek a karakterpillanatok, nem csak a történetet kell pörgetni, de a határok esetleg ötletesebb megoldásokba kényszerítenék a készítőket sokszor.

A másik nagy visszaélő természetesen a The Walking Dead. Mondjuk ott már alapból a sorozat sem tudta, hogy mit akar sokszor, meg párszor egyértelműen a csatorna kérte. De még így sem tudom felmenteni a készítőit, mert arrafelé végképp olyan művészieskedésre volt használva a plusz idő, ami mögött semmi nem volt.

Persze most be lehet támadni azzal, hogy a hozott példák egyikét sem szeretem igazán, szóval jövök egy sokáig kedvencemmel, a Love-val. Őszinte kép a kapcsolatokba cipelt csomagokról, ami bizony kritikus- talán közönségkedvenccé is tehette volna, de annyi “felesleg” volt a részekben, hogy egy keménykezű editornak egyértelműen végig kellett volna menni rajta. Akkor talán most is többen tudnák, hogy milyen sorozatról beszélek.

A számtalan kábeles komédiát nem is akarom sorolni, a Love is oda vehető sokszor, ahol egyértelműen pozitív hatása lenne egy-egy nyesésnek. Úgy elhullanának a közepes poénok, amik csak mosolygást érnek, és kizárólag a színtiszta, tényleg működő humor maradna a részben. Csak teszem azt egy Netflix sokszor a szabadsággal csábítja magához a kreatív embereket, utána nem ugorhatnak már nekik, hogy mégis beleszólnának.

A skála másik oldalán viszont ott vannak azok a sorozatok, ahol tudják mit akarnak, és a művész víziója magában csapongások nélküli. Konkrétan az Atlanta hosszú részeibe nem tudnék belekötni. Páran nyilván elővennék a Fargo korai évadjait, de nekem inkább a The Leftovers 2. szezonja ugrott be, amiben a plusz percek közül egyik sem bizonyult feleslegesnek.

Az egészből azt akarom kihozni, hogy hiába zseniálisan kreatív valaki, néha érdemes őt határok közé tenni, nem engedni minden kérésének. A mázlistáknak van csapaton belül olyan embere, aki segíti neki kigyomlálni a felesleget. Akit érdekel, filmes példának ott van a Star Wars legelső része.

Nyári dara, csapó 2.

2017. 09. 03. 20:00 - Írta: winnie

31 comments | kategória: a hét kérdése,elmélkedés

Tegnap a nyári dara hatásfoka iránt érdeklődtünk, de régóta tudjuk, hogy nem a mennyiség számít, hanem a minőség, az, ha az ember felfedez olyan sorozatokat, amik nézőssé válnak, gyöngyszemeket, amikre rácsodálkozik, hogy miképpen hagyhatta ki eddig őket. Néznivaló ötletek mindenkinek kellenek. Ezért is a mostani kérdéseink, hogy tippeket kapjatok.

  1. Mik jöttek be leginkább, milyen gyöngyszemekre, alapsorozatokra bukkantál a nyári darád között? (Tehát nem a sok “jó” és “nézős” sorozat érdekel, hanem, ami kiemelkedett, ami nagyon nagy találat volt.)
  2. Melyik darálásra bekészített sorozatodban csalódtál nagyot, akár akkorát, hogy el is kaszáltad gyorsan?

Mert tippek kellenek. Még akkor is, ha dúskálunk a jobbnál jobb sorozatokban, amikről próbálunk is írni, de ha ez nem megy, írtok ti kommentben vagy vendégposztban. Fizikailag lehetetlen az összes nagyon jó sorozatot nézni, és épp ezért még mindig meghökkent, ha azt olvasom, hogy valaki kifogyott a néznivalóból. (Ilyenkor nem kell messzire nézni, elég a legutóbbi pár hét legjobbjait bepróbálni.)

De oké, benne van, hogy valaki nem értesül a jóságokról, nem csak nézni nem lehet a sok sorozat mindegyikét, de hírek és infók szintjén követni sem (és ez a netes olvasnivalókra is igaz), bár én inkább abban látom azt, hogy sokan nem találnak rá a zseniális eresztésekre, hogy nem kísérleteznek (ugye az olvasók 2/3-a évente 10-nél kevesebb pilotot lát).

Pedig a filmekkel ellentétben egy jó sorozatra könnyebb rátalálni, elég bepróbálni egy pilotot, ami alapján sokan 20-40 perc után el tudják dönteni, hogy érdekli-e őket a folytatás. Én például azt szoktam tenni, hogy egy évaddara helyett egy napot a pilotokra szánok, megnézek 10-15-öt, drámát és komédiát egyaránt, és ezek közül 4-8 mindig meg szokott maradni. (Ez azért is jó módszer, mert azt veszem észre, hogy a kevés pilotot hype vagy műfaj alapján bepróbálók sokszor közepes sorozatok mellett cövekelnek le, csak azért, mert elkezdték őket.)

Hogy az elmúlt időszak újoncait vegyem elő, az például kellemes meglepetés, hogy olyan remek Netflix-es újoncokra, mint a GLOW, az Atypical vagy az Ozark sokan rátaláltak, de nem meglepő módon a The Mist (filmes és King-hátszél) vagy a magyar szinkron miatt a Riviera sokkal népszerűbb. Igaz, ha már King, az meglepő, hogy a nagyon jól sikerült Mr. Mercedes-re MÉG nem találtak rá sokan. (Cserébe egy White Gold vagy The Bold Type vagy Snowfall eléggé elsikkadt.)

(És ilyenkor persze eszembe jut, hogy idén például a Kingdom úgy köszönt le, hogy tényleg csak egy beavatott kör van tisztában azzal, hogy milyen kincsről van szó.)

Game of Thrones 8. évados spekulációk (spoilerzóna!)

2017. 08. 29. 18:42 - Írta: winnie

238 comments | kategória: elmélkedés

Aki követte a híreket, az tudja, hogy valamikor tavaly nyáron kiszivárogtak a netre a Game of Thrones 7. évadjának fontosabb eseményei részekre lebontva, és ezek, most, hogy utólag visszaolvasom őket, elég pontosnak bizonyultak – elvileg egy valami nem valósult meg, de az simán lehet, hogy nem kamu infó volt, hanem csak a készítők szedték ki, vagy tolták át a következő szezonra, a sorozatos világba ilyesmi előfordul.

De most nem ez a lényeg, hanem az, hogy a net megint “kitett magáért”, és vélt 8. évados Game of Thrones-infók is felfedezhetők azok számára, akik keresnek. Más kérdés, hogy bizonyos jelek alapján ezek többetek szerint is kamuk. Akár kamuk, akár nem, azt mondom, hogy ne a fő kibeszélőben beszéljük ki őket, hanem itt, mert nem tudhatjuk, hogy mikor fut bele valami kellemetlenbe egy spoilerkerülő.

És ha már spoilerzóna a poszt, akkor szerintem nyugodtan lehet forgatási infók alapján is spekulálni, hiszen aki követi a spoileres oldalakat, az látta, hogy tavaly is készültek lesifotók, láttak színészeket olyan országokban, ahol eddig nem fordultak meg, esetleg egymással korábban együtt nem filmező szereplőket. Szóval kommentben szabad a pálya, a könyvekről is lehet társalogni – és a fő kibeszélőt hagyjuk meg azoknak, akik csak saját spekulációkat osztanak meg. (A poszt ki fog kerülni majd az oldalsávba is.)

Westworld: Mitől olyan jó Anthony Hopkins?

2017. 06. 20. 19:25 - Írta: winnie

10 comments | kategória: elmélkedés,video

Sőt, nem is egyszerűen csak “jó”, hanem “nagyszerű”. A Westworld egyik főszereplője nem csilivili karaktert kapott, és érdekes volt látni, hogy egyesek ódákat zengtek az alakításáról, mások pedig csak vállat vontak, hogy semmi extrát nem csinál, vagy csak azt hozza, ami hozni szokott.

Én nem is foglalnék állást, de a tovább mögött videót ajánlanám az igazság keresőinek. A Nerdwriter ugyanis kielemzi, hogy mi is teszi nagyszerűvé Hopkins-t a Westworld-ben. Nem tudom, hogy ott van-e nála a pont, de azt igen, hogy a videó még a finálé előtt készült.

Tovább...

A Peak TV utóhatásai

2017. 01. 21. 16:00 - Írta: human

36 comments | kategória: elmélkedés

Túl sok a néznivaló.

Így kezdte Donnie a posztját, amiben a Peak TV-jelenségről írt. 2015-ben 419 eredeti, fikciós sorozat ment az amerikai csatornákon, azóta kiderült, hogy 2016-ban még több, konkrétan 455.

Ennek kapcsán tényleg csak az jutott eszembe, hogy az “ez a sorozat jó”-kijelentés mostanra semmit sem jelent. De tényleg semmit.

Tudjátok, van az a mondás, hogy ha minden kiemelkedik, akkor semmi sem emelkedik ki. Vagy valami ilyesmi. Ezt konkrétan a posztok vastagbetűs részeinek kiválasztásakor szokott eszembe jutni, de elég sok mindenre áll. Például a Peak TV-re is.

Nemcsak magamon vettem azt észre, hanem winnie Twitterén, vagy épp az itteni kommenteket is böngészve, hogy ha van egy olyan sorozat, ami mondjuk 5 éve még simán elfért volna a nézősök között, annak most egyszerűen nem tudunk helyet szorítani. Már nem elég annyi, hogy jól van megcsinálva. Ez konkrétan az országos tévéken futó sorozatokra a legigazabb, de mostanra a kábelesekre is érhető lesz.

Még ha ki is veszem az agyonfókuszcsoportozott darabokat a pixisből, a maradék nagy része akkor is simán egyéni kasza. Látom, hogy korrekt a forgatókönyv, jók a színészek, elmegy a rendezés, profi a fényképezés, de ez kevés. Amikor elkezdtem sorozatok nézni, és egyre több volt a “filmes” kinézetű, akkor még ez is elég volt a kiemelkedéshez. Most nem.

Persze mindezek mellett amúgy simán érhető az is, hogy aki mostanában kezd sorozatot nézni, az simán ott ragadhat egy ilyen előtt, mert ő még nem látott 30 összeesküvőset vagy nyomozósat. És ezzel nincs is semmi baj ám, nem nagyképűsködni akarok.

A lényeg, hogy ha minden jó, akkor az a középszer. Szerencsére még mindig lehet feljebb menni. Technikailag is. Még mindig vannak jobban fényképezett, vágott és rendezett sorozatok, de igazából még ezeknek is kell valami plusz. Egy Mr. Robot nem véletlenül zuhant meg 2016-ban, pedig a 2. évadja is gyönyörű volt. Eközben pedig a nosztalgiavonat Stranger Things nem véletlenül lett akkora siker sokaknál.

Basszus, ez a poszt még az Atlanta közben jutott eszembe. Ami nem elég, hogy jól volt megírva, érdekes problémákra koncentrált, zseniálisan rúgta fel a szabályokat, de még képileg is ütött. Az a sorozat az átlag filmes kinézetnél filmesebb volt, szemben az épp aktuálisan darált Sneaky Pete-tel, ami valahogy mégsem áll össze, pedig minden alkotóeleme profi. De erről majd annál a kritikánál bővebben.

De a fentiekre a szakmában levő nagyobb agyak is rájöttek ám, nekik az a problémájuk, hogy lassan elfognak a kreatív emberek. Régen, ha adtak nekik valamennyi pénzt, és nem szóltak bele, akkor szívesen mentek hozzájuk alkotni a jobbak. Mostanra már a pénzt is önteni kell, ha “blockbustert” akarsz csinálni a tévében.

Öröm egyáltalán a felfedezés?

2016. 09. 07. 21:51 - Írta: winnie

46 comments | kategória: a hét kérdése,elmélkedés

Nagyon szeretek felfedezni.

Ehh, ezt utálom (persze valójában nem, mert ezzel is telik a blog), amikor megírok egy posztot, aztán annak egy sora szöget üt a fejembe és magával hoz egy másik posztot, abból pedig olykor még egy harmadik is fakad. Mint most. A fenti kijelentés nálam alapvetés. Az viszont meglepett, hogy sokak esetében közel sem az.

Egy dolog, hogy nálam “munkaköri leírás”, hogy sok új sorozatot bepróbáljak, de hiszem, hogy ha nem lenne a Junkie, akkor is ugyanezt tenném – nem véletlen, hogy amikor középiskola utána Budapestre jöttem egyetemre, volt olyan évem, amikor a kétszázvalahány hazai filmbemutatóból csak ötöt nem láttam, és még fesztiválokra is jártam. Ennek oka pofonegyszerű volt: filmeket akartam felfedezni.

Nem azért, mert féltem, hogy valami jóság elmegy mellettem, hanem egyszerűen remek élmény volt a semmiből remek darabokra bukkanni. És sorozatok esetében is ez a helyzet. Viszont tudom, hogy a többség nem így gondolkodik, hiszen a kevésbé ismert filmeknek kevesebben adnak esélyt (ld. bevételek, letöltések), de ugyanez a helyzet a sorozatokkal is. Ez eddig nem meglepő, abszolút érthető.

Az viszont meglepett, hogy még a junkie-k körében sincs jelen akkora felfedezőkedv. Persze semmi extrémet nem vártam, de az meglepett, hogy az olvasók 2/3-a havi egy új sorozatot sem próbál be, vagyis nagyon, nagyon megválogatja, hogy mibe néz egyáltalán bele. A többség nyilván saját érdeklődési kör alapján dönt, van, aki mások véleményeit olvasva (de leginkább a hype dönt), a lényeg, hogy inkább biztosra megy a többség. Nem kísérletezik.

Ezzel persze nincs semmi baj, azonban engem nem csak a sorozatok érdekelnek, hanem a sorozatnézők is, főleg a gondolkodásuk. Korábban is kérdeztem már olyat, hogy ki miért nem néz mondjuk komédiát, vagy hogy ki mit keres egy sorozatban. Most egyszerűen csak a következő érdekelne:

Mi az oka annak, hogy éves szinten csak pár új sorozatba nézel bele?

Az időtényezőn gondolkodtam el egyébként, hiszen eleinte úgy véltem, hogy aki sok sorozatot néz, annak van ideje, szóval ez nem lehet gond. Viszont van, aki a nézős sorozataival pakolja tele a szabadidejét, így újdonságra már nem jut ideje, mert amit kedvel (vagy megszokott), azt nem akarja valami bizonytalanra lecserélni. Ennyire egyszerű lenne a megoldás?

Nyilván nálam is fontos az időfaktor, de ha kell, persze zokszó nélkül kidobálok pár, már nem hiperszuper nézős sorozatot bejövős újoncok kedvéért. Akkor lehet, hogy az a kulcs, hogy a többség jobban ragaszkodik a nézős sorozataihoz?

Jut eszembe, volt a Titanic-on 15-20 éve valami ír horror, talán fűnyíró is volt benne – valaki tudja, mi lehet a címe? Egyszer eszembe jutott és azóta nem megy ki a fejemből.

A hét (nem)kérdése

2016. 09. 07. 16:30 - Írta: winnie

77 comments | kategória: elmélkedés

…nincs olyan sorozat, amit ne néznének pár tucatnyian vagy pár százan legalább. Vagy van?

Mármint itthon. Vagy akár a blog olvasói között. Mindegy, lépjetek tovább ezen a poszton, csak most, hogy pár órája leírtam ezt a mondatot, elmerengtem sokadjára is azon, hogy vajon melyik az a sorozat, amit csak egy valaki néz. Hogy létezik-e ilyen sorozat, illetve akkora egyéniség, hogy annak egyedüli nézője?

A baj (és a gyakori merengésem oka), hogy nem tudhatom meg, hogy mire lehet igaz ez, hiszen nem lehet feltenni a kérdést. Mármint, hogy melyik az a bizonyos sorozat, hiszen egyrészt több száz széria van, másrészt kommentelni csak pár százaléknyi olvasó kommentel a neten. Még arra gondoltam, hogy lehetne olyat játszani, hogy ha valakinek van valami nagyon ritka darabja, akkor beírja kommentbe, hátha senki sem jelzi, hogy ő is nézi, de ez megint nem jelentene semmi. Csak azt, hogy valaki szótlan vagy lusta.

Mondom, mindegy. Csak eszembe jutott. És az is, hogy ha lenne ilyen sorozat és nem kezdtem volna el nézni, akkor “kiszúrnék” az illetővel, mert én is elkezdeném nézni. Mármint nem rossz szándék vezetne, hanem egyszerűen csak a kíváncsiság. Mert valójában én is szeretek “ebben” utazni. Azért kezdek el egy csomó nem hype-olt sorozatot (és hagyok ki sok nagyon nézettet), mert nagyon szeretek felfedezni. És később a felfedezéseket megosztani, hátha egy-két embernek örömöt okozok azzal, hogy egy újabb nézős sorozatot tolok elé.

Previous Posts