login |

Posts filed under 'elmélkedés'

Eltűnhetnek a háttérszínészek a sorozatokból

2020. 09. 28. 21:30 - Írta: human

12 comments | kategória: elmélkedés

Azt hiszem egyértelmű, hogy a sorozatokra és filmekre a járvány vizuálisan is rá fogja nyomni a kézjegyét, nem csak az akadozó készítés miatt tesz be nekik vagy a szabályzottabb intim jelenetek. (Aki követi a reggeli híreinket, az olvashatott beszámolókat arról, hogy egyrészt miképp zajlanak a forgatások, másrészt az új előírásokat is linkeltük többször.)

Az első hangok már májusban megfogalmazódtak, miszerint a háttérszínészek, az extrák végképp eltűnhetnek a sorozatokból és filmekből. Ők azok, akik élettel töltik meg a helyszíneket, a stadionokat, a kávéházakat, az utcákat a főszereplők mögött. Miattuk tűnik valóságosnak a jelenet.

Persze a háttérszereplőket már korábban is fenyegette mindez, hisz szinte mindig CGI révén sokszorozták költségtakarékosság miatt, de a mostanra kialakult irányvonalak, a Covid-Sars-2 miatti biztonsági előírások végképp lehetetlenné tehetik a komolyabb jelenlétüket. Nem csak azért, mert a kamera előtt ott állnak másfél méteren belül, de nekik általában kis helyük van a forgatáson, és nagyon össze vannak zsúfolva, ahol lehetetlen betartani a másfél méteres távolságokat. Jelenleg minden forgatáson igyekeznek minimalizálni az emberek számát, ezzel csökkentve a járvány terjedésének esélyét.

Ez pedig problémás lehet. Nem is csak abból a szemszögből nézve, hogy így elvileg még kevesebb igazi élet lesz a művekben, de bizonyos szinten a mostanság készülő történetek eleve sem sok emberes tömegjelenetekben gondolkoznak, hogy a zöld utat kapó új projektekben alapvetően ne kelljen annyi embert használni. Lesz egy időszak, amikor az efféle történetekből több lesz (nyilván közel se mind), a járvány vizuálisan is lekövethető lesz a művészetben és a szórakoztatóiparban.

Fizetnél a Lucifer folytatásáért pár ezer forintot?

2020. 09. 17. 19:30 - Írta: winnie

35 comments | kategória: a hét kérdése,elmélkedés

Már elég régóta van bennem az, hogy valamikor a jövőben elérhetünk arra a pontra, hogy egyes sorozatok folytatásáért a rajongók közvetlenül fognak fizetni. Hogy miért? Mert már most is ezt teszik, csak közvetve, nem? Szóval adja magát a kérdés, hogy

Fizetnél egy konkrét összeget a kedvenc sorozatod megmentéséért? És több sorozatért? És fizetnél-e értük havi átalánydíjat?
(A kérdést általánosságban értjük, az éppen aktuálisan elkaszált kedvencekre, nem címekre vagyunk kíváncsiak.)

Hogy mire gondolok? A rajongói, vagy legalábbis rajongókat mozgósító sorozatokra. Amik kapcsán ambivalensek az érzéseim a kasza utáni közösségi oldalas felzúdulások láttán. Főleg azért, mert ezek egy elég szűk réteget fednek le (a social aspektus csak hangosít), szóval x ezer, tízezer vagy százezer aláírás, retweet és megosztás sem biztos, hogy releváns tévés szempontból, viszont nem is elhanyagolható, a kérdés, hogy őket milyen modellel lehetne monetizálni.

Amikor látok egy-egy efféle felzúdulást, először óhatatlanul is az a reakcióm, hogy “tetszettek volna nézni”. Nyilván ez csak az amerikaiakra vonatkozik (és most tekintsünk el a nézettség-mérések technológiájától és módszertanától), de ettől még abban biztos vagyok, hogy páran (sokan?) a kasza miatt hőbörgők közül nem is nézték a sorozatot tévében. Ez persze nem kötelező (lehet más legális (vagy kevésbé legális) módon utólag is nézni, de tudjuk, hogy támogatni, csak előbbivel támogatható a széria), azonban azt mindig lehet mondani, hogy ha valaki nem is nézi élőben a szériát, a tévéjét még bekapcsolhatja, hogy jelen legyen a mérésekben. (Mondom, elméletben, mert a nagy többségnél nincs mérőműszer.)

És hogy miképp kapcsolódik mindez a kérdésemhez? Nos, a sorozatok megmentésének műfaja sosem arról szól, hogy segíteni akarnak egy szériának. A platformnak az a fontos, hogy új előfizetőket szerezzen, lehetőleg olyanokat, akik a sorozatuk megnézése után meg is maradnak a szolgáltatónál. Aki nem marad meg, nos, ő az, aki havi 2-3000 ezer forintot fizetett azért, hogy megmentse a sorozatot – a további folytatásért. És a kérdésem erre vonatkozik.

Nyilván lehet valami letöltve is nézni 0 forintért, de egy megmentett sorozat streaming szolgáltatós élettartam-meghosszabbításáért az járul hozzá, aki konkrét pénzt ad ki érte.

Az ingyenhónapoktól most tekintsünk el, de aki akart Lucifer vagy The Expanse 5. évadot, annak két dolga volt: fizetni egyszer pár ezer forintot, valamint a Lucifer-t választani első nézős tartalomként a Netflix-en, illetve az Amazon Prime-on (ez fontos! és opcionálisan mehet egész nap a loop is). Utána már saját döntés, hogy lemondja-e az előfizetést (amivel megint csak sokkal kevésbé támogatjuk a kedvenc sorozatunkat, mert a platform nem annyira érdekelt a mi meggyőzésünkben – érdekesség: őket én sem érdeklem, aki fix előfizető vagyok), vagy fizetünk-e minden hónapban egy fix összeget addig, amíg fut a kedvencünk.

Szóval erre vonatkozott a kérdésem. Arra, hogy kinek mennyit ér meg a kedvence. Csak mert ugye egy sorozat így még belefér, de 10-20-ért egyenként már necces lenne fizetni – már persze abban a nem reális esetben, ha 10-20 platformon való megmentésről lenne szó.

És többek között ezért lehet abban is bízni, hogy egy szolgáltató kevésbé sikeres szériákat is átvesz, mert egy maroknyi, de hű tábor is hozhat elég új előfizetőt. Viszont olyan sorozatokat nem fognak megmenteni, aminek a nézői már úgy is előfizetők, mert minek…

A gondolatmenetem vége egyébként az, hogy így kvázi lehetetlen (lesz) kaszálni minimálisan is rajongói sorozatokat, és idővel tele lehetünk sok, korábbi IP-n alapuló, beépített rajongói táborral rendelkező szériával. (És itt megint csak egyszerűsítem a modellt, mert tudom, hogy egy megmentés sokban függ a stúdió és a platform közötti megegyezéstől, és olykor hiába a szándék mindkét oldalon, ha a feltételekről nem sikerül megegyezni.)

A Bezár a bazár és a logikus döntések a forgatókönyvekben

2020. 09. 14. 21:15 - Írta: human

6 comments | kategória: elmélkedés

Sokszor előkerül a sorozatos vitákban, hogy az adott szereplő miért teszi azt, amit tesz, és olyankor jöhetünk a bevált lemezünkkel, hogy igazából a kérdés ez: illik az eddig látott ábrázolásához amit csinált?

Úristen, de régi ez a draft, amit most végre befejezek! Tavaly nyáron amikor néha belenéztem a Bezár a bazárba, akkor ott láthattam, vagyis ti is láthattátok a példát arra, hogy az otthoni fotelből hidegvérrel, mindenféle személyes érzelmi tét nélkül hozott döntéseket nem várhatjuk el a karakterektől, hiszen a valóságban sem így születnek a döntések. Emberek vagyunk, szubjektívek, a hormonjaink, a bélflóránk (tényleg, még az is!) irányít minket az agyunk mellett. És mindannyiunknak más fontos, máshol vannak a határai. Egyszerű példa: van akinek 400 ezer forint biztos pénz fontos, van akinek az még csak játék, akármi is várja otthon.

Igen, nyilván felmerül mindenkiben “ezt vagy azt kellett volna tennie” dolog, nem tagadom, de tényleg azt kell nézni, hogy eddig hogyan viselkedett, mik történtek vele a sorozatban-részben, és ez által miképp döntött. Sőt, azt is, hogy a konfliktusok során változva, hiszen a fejlődés alapvető szükséglet egy forgatókönyvben,

A fotelhidegvér tökéletes ellenpéldájának pedig tényleg ezek a vetélkedők a legmegfelelőbb illusztrációk. Néha az ember a fejét fogja, hogy miért nem a logikus dolgot teszik az igazi emberek, néha ők maguk is kimondják, mit kéne tenniük, de aztán a megérzéseik, a kockázatvállalásuk, és még sok minden miatt máshogy döntenek. És ezek nem a megírt karakterek, még ha a producerek/castingosok igyekeznek is szórakoztatókat választani, szóval miért várjuk el, hogy egy Rick Grimes, vagy egy John Snow, akinek lehet nincs is meg az összes információja ami nekünk nézőnek, pont a legideálisabb, legmegfelelőbb döntést fogja hozni? Talán mi azt tesszük mindig?

Most tényleg abba bele sem megyek, hogy nyilván a következő konfliktus, karaktert próbáló és fejlesztő pillanat felé kell vinnie minden döntésnek, mivel ez nyilvánvaló, hanem ennek megvalósítására. A lényeg, hogy mindig amikor felmerül bennünk, a “miért?”, akkor gondolkozzunk is kicsit a válaszon, mielőtt az írók logikátlanságának esünk. Lehet, hogy épp a logika diktálja a karakterek logikátlannak tűnő döntéseit.

Nullkommentes pilotok 2019-ből és 2020-ból

2020. 09. 10. 19:29 - Írta: winnie

13 comments | kategória: elmélkedés

A sorozatok, amiket senki sem látott?

Oké, csak viccelek, mert tudom, hogy az olvasóknak csak egy része kommentel, sőt, ugye az elmúlt években, miközben az oldal látogatottsága azért nőtt, a kommentek száma elég komolyan visszaesett. És, ha valamit, ezt meg tudom érteni, mert én sem szoktam szinte sehova sem kommentelni. Ettől még persze, főleg a kritikáknál, bátorítom a hozzászólásokat, mert szerintem nagyon sokat segíthet egy olvasónak, ha nem csak egy véleményt olvas el, főleg akkor, ha

  1. a mi véleményünkkel ellentétesen értékeli valaki a szóban forgó sorozatot,
  2. egy pilotkritika esetében valaki tud későbbi részekről, akár a teljes évadról nyilatkozni, főleg abban a tekintetben, hogy miképp változtak a kezdeti benyomásai – ez ugye a teljes évados premiereknél jöhet főleg szóba.

Szóval buzdítok mindenkit továbbra is – nem azért, mert mi bármit is nyernénk ezzel, hanem azért, mert az olvasóknak jelenthet plusz infókat. Meg persze nekem is, ha még nem láttam a sorozatot, ezt nem tagadom.

De most nem ez a lényeg, hanem az, hogy össze akartam szedni, hogy melyek voltak az elmúlt években azok a pilotok, amikhez egy komment sem érkezett – és kiemelhetek kontrasztnak olyanokat is, amikhez több tucat jött. Persze az összesítés kissé mesterséges, mert a 0 és az 1 komment nem sokban különbözik, és lehet, hogy az az 1 komment is csak annyi, hogy “Nem tűnik rossznak.”, de ez egy kézzel fogható, kvantitatív mérce – és aki akar, ki is szúrhat ezzel a poszttal, hogy csakazértis beszúr a kritikákhoz egy véleményt!

(A listában az első kritikák szerepelnek, azaz olyanok is, amikhez nem készült pilotírás, hanem pár “az 1. évad”-kritika, mert azonnal ledaráltuk őket és nem vesződtünk egy rész utáni elemzéssel. Amúgy szerintem meglephet sokakat, hogy idén a legkommenteltebb pilotkritikák (a heti sorozatokat, amiknél kibeszélő volt a kritika és a premier után nem hoztak 40 kommentet, nem számoltuk): Tales From The Loop – 84, Space Force – 77, I Am Not Okay With This – 59, Cursed – 56, Locke & Key – 49, Egyszer volt Budán Bödör Gáspár – 45, Warrior Nun – 44.

Szóval itt a nullás lista – jó, közepes és gyenge pilotokkal egyaránt (az elmúlt napok termése. még nincs benne):

A fenti 8,5 hónap “termése”, 2019-ben pedig ezek voltak komment nélküliek – tényleg senki nem látta őket?:

Hány streaming-előfizetés az optimális?

2020. 08. 11. 21:24 - Írta: winnie

48 comments | kategória: a hét kérdése,elmélkedés,streaming

Értelemszerűen azoktól kérdezem, akik fizetnének ilyesmiért. Csak mert én azt vallom (költséghatékonyságot és nézési hatékonyságot szem előtt tartva), hogy egy adott időpillanatban bőven elég egy nagy és egy réteg/szakosodott/konzerv platform.

És nagyon, de nagyon nem értek egyet azokkal, akik azt hozzák fel, hogy nem lehet bírni, mert mindenre elő kell fizetni. Kell?

Mármint a jelenséget látom (tavaly is 235 platform volt Amerikában – itthon azonban (még?) kezelhető a mennyiség), és persze, aki mindenhez azonnali hozzáférést akar, annak igen, de sokkal racionálisabb (szó szerint pár klikkel) szolgáltatókat váltani havonta. Aki mindent akar, az sem 12 hónapon át használja az egyes platformokat, elég 3 vagy 6 hónap is. Egyszer az egyik, egyszer a másik, nem?

A lényeg, hogy az átlagembernek nem az kell, hogy egy konkrét valamit nézzen, hanem az, hogy nézzen valamit. Nyilván a junkie konkrét dolgot akar, amit meg is tehet, ha elviseli, hogy nem lesz naprakész. Mert mindenből úgysem lehet. És amikor felhozza magát azzal, hogy szolgáltatót vált, akkor szépen pörgetheti annak a platformnak a többi cuccát.

Ez egy tavalyi kimutatás arról, hogy az amerikai háztartások közül mekkora arányban rendelkeznek 1, 2, 3 vagy 4, illetve több szolgáltatással. Én, bár a platformjumpingot propagálom másoknak, jelenleg még mindenhol ott vagyok (mert kábé másra nem is költök, szakmai ártalom), ami Netflix, Amazon Prime, HBO GO, YouTube Premium, AppleTv+, RTLMost+, plusz a FilmBox-nak is van egy, ahol még nem végeztem az összes sorozattal. Plusz még ott az NFL GamePass – szerencsére az amerikai focin kívül más sportot nem nézek, mert akkor még lehetne előfizetni más profi sportokra vagy pankrációra és még ki tudja, mire. (A DumaTv-t passzoltam, a filmesekkel nem törődök.)

És ugye jövő évben elvileg jön itthonra is az első olyan platform, ami (eleinte legalábbis) nem az újdonságaival, hanem a konzerv tartalmaival, katalógusával próbálja megnyerni az előfizetőket, a Disney+. Plusz a TV2Play, plusz az újabb magyar nemzeti platform, de gondolom ez utóbbiak nem annyira sorozatban fognak utazni.

A #maradjotthon alatti talkshow-k és a YouTube

2020. 03. 26. 21:50 - Írta: human

6 comments | kategória: elmélkedés,talkshow

Tudom, hogy a talkshow-rovatunk nem a legnépszerűbb, de szerintem nagyon érdekes “átlagnézőként”, vagyis a műfajt kerülőként az a helyzet, amit a karantén idézett elő, olyan szépen megmutatja a formátum gerincét.

Az egész ugye ott kezdődött, hogy sok országhoz hasonlóan Amerikában is beütött a vírus, aminél az első komolyabb lépés a rendezvények lefújása, a sok tömeget mozgató helyek bezárása volt. Mivel az éjszakai talkshow-kat is élő közönség előtt veszik fel, így azok is először még önként, de mellőzték a közönséget.

Ennek eredménye lett pár olyan adás, amit a stábtagok néztek csak, természetesen a nézőtéren távolságot tartva egymástól. Itt rögtön egyértelművé vált, hogy mennyi mindent ad a közönség a talkshow-k nézési élményéhez. Tényleg javasolt megnézni a linkelt posztban legalább Colbert-t.

Tudom, kicsit kétélű ezeket mutogatni, de nagyon ügyesen rávilágít, hogy mennyire showmannek kell lenni egy ilyen műsorhoz, nem, sosem fake a nevetés sehol, csak ugye lehet befolyásolni azért az ott ülők hangulatát, viszont azt is felfedi, hogy a közönség nélkül ki bírja a legjobban magában. Ki az, aki most is ügyes komikus (személyes vélemény: Conan).

És ez ugye még csak a kezdet volt, hiszen ezután a home office következett, avagy mindenki elkezdett otthonról műsort gyártani, viszont ez olyan környezet, ahol szintén érdekes kontrasztba ütközünk, hiszen itt már jó sok “közéleti” show fut, akik ugye lentről próbálnak felfelé menni, egyre profibbak lenni az internet demokratizáló hatását kihasználva, ahol egy “random blogger” (ehm) is sok embert elérhet. Igen, példa is van, mindjárt.

A lényeg, hogy a híres talkshow-hostok otthoni műsorai bizony technikailag nem annyira erősek. Gondolom tudatosan választott kinézetről van, így akarnak közel kerülni a nézőkhöz, homemade, emberi, de érdekes megnézni, hogy mit “bénáznak”, mennyire rossz néhol a hang, a háttér, és a kamera. Nyilván egy Seth Meyers, vagy Jimmy Kimmel, vagy Jimmy Fallon nem tudna otthon bedobni valami rendes kamerát, vagy fellógatni a feje fölé egy mikrofont.

Szóval ott vannak a továbbra is írókkal dolgozók, Seth Meyers például mintha súgógépet olvasna… egy rosszul fókuszált webkamera előtt, bár vannak, akik tényleg lazábbak, és közben például ott van Philip DeFranco, aki ül az egyszemélyes stúdiójába a hamis háttérrel, jó bevilágítással és mikrofonnal, és igyekszik úgy beszélni a hírekről, mintha “új tévét néznénk”. És itt a példa, ugyanazt “a gazdaság számít, nem az öregek”-témát DeFranco így dolgozza fel, Seth Meyers pedig így. Közben Fallon teljesen mást csinál.

Visszatérve a showműsorok gerincére, az előbb linkelt Seth Meyers-féle A Closer Look, vagy akárcsak kedvenc John Oliverünk szegmense a koronavírusról azt is megmutatja, hogy mennyire más ritmusban kéne előadniuk a közönség nélkül. A poénjaik csak lebegnek a semmiben, mivel megállnak még mindig, mintha kivárnák a nevetést.

Vagy csak letisztulva tisztán látszik az is, hogy a hírekkel nem lehet jól viccelni, a félsoros poénok nem enyhítik az sötétséget?

Minek folytatni???

2020. 02. 07. 21:20 - Írta: human

12 comments | kategória: elmélkedés

Ez is az Undone magas labdája miatt jutott eszembe, mert hiába tudok minden ellenérvet (például a sorozat folytatásos műfaját), néha még bennem is felmerül a kérdés egy sorozat kapcsán, hogy “minek folytatni?”, amit ugye tőletek is sokszor hallok.

Egy dolgot mindenképp le kell szögeznem ide az elejére: biztos van ötletük a folytatásra. Egy dolog, hogy eleve úgy futottak neki az első szezonnak, de ugye itt készítők kapcsán többnyire írószobákról beszélünk, amik jó esetben sokkal több kreatív ötlettel állnak elő, mint mondjuk egy átlagosan 8-18 órában dolgozó egyén, aki csak kikapcsolódik a sorozatokkal. Az más kérdés, hogy jók-e ezek az ötletek, arról már lehet beszélgetni.

Vagyis át is adom a stafétát? Nyilván nekem első körben olyan klasszikusok ugranak be, mint a Prison Break, aminél láthatóan egyértelmű ötletük volt a folytatásra, felvezették, de biztos felmerülhet, hogy mi szükség volt a szökés utánra. De persze az igazi lejtmenet nem is a 2. évadban történt talán.

Vagy akár ott van a Supernatural, ahol az 5. évad végével lezárult egy nagyobb szál, sőt, még a keretet is oda tette a készítő, aki nem tervezett több dologgal, viszont nem hagyták abba annál a finálénál, jöttek mások. Nyilván a kitartó rajongók örülnek továbbra is, de közben ott is az motoszkálhatott egyesekben, hogy minek folytatni. Aztán tessék, kitaláltak valamit, nem rögtön, de volt ötletük, és lett belőle több jobb évad is a későbbiekben. (Aki pedig akarta, abbahagyhatta.)

Igazából arra próbálok rávilágítani, hogy egyrészt nyilván az íróknak mindig van, mindig lesz ötletük, másrészt viszont lehet, hogy tényleg vannak sorozatok, amikben ellőtték a legjobb történetet, annyi volt benne, érzelmileg lezárták, és tényleg minek folytatni?

Viszont az Undone kapcsán hiába van biztos ötletük, az évad olyan szépen keretbe foglalta amit mesélni akart, szerintem nem is igazi cliffhangert hagyva a végén, hogy tényleg komolyan jogosnak tűnik a minek folytatni?-kérdés részemről, de igazából ennek kapcsán a Russian Doll is előkerült a fejemben. Utóbbinál könnyebben befogadom, hogy folytatják, és tényleg, lepjenek meg, az a legjobb, de néha örülnék, ha hagynák nyugodni.

Nyilván az sorozatok létezése óta bonyolítja a kérdést, hogy sokáig a nézettség diktált. Amit néztek, azt folytatták, kivéve ha nagyon drága lett, például a színészek gázsija miatt a 7. évad után. Viszont a #PeakTv korszak behozta, hogy több hatalom kerül a készítők kezébe, és ha úgy érzik elmondtak valamit, akkor igenis befejezhetik, nyilván bizonyos keretek között, szóval nem végtelen csekkeket kapnak, hanem rendes tervekkel kell előállni.

De persze az is igaz, hogy amikor nekiállnak, akkor is gondolhatnak minisorozatként arra, amit csinálnak, hogy csak 1 évad lesz (Years & Years?). Ha pedig nézett, akkor bármikor meggondolhatják magukat nagyjából (Big Little Lies?), annyira kell a tényleg népszerű tartalom szinte mindegyik tévének és szolgáltatónak. Ezért sincs oda winnie a “limitált sorozat” kifejezésért, mert félrevezet sokakat, akik azt hiszik, hogy a lezártság egyben befejezést is jelent, pedig nyilván ha úgy adódik, akkor simán lesz folytatás.

Na meg nyilván ott van az a kérdés is, hogy élni kell valamiből. Ha valaki sorozatkészítőként megtalálta a szikrát, a frekvenciát ami rezonált a nézőkkel, akkor azt feladni, és új sorozatot fejleszteni bizony kockázatos lehet – a készítői kredit milliókat hoz a konyhára, míg egy epizodikus munka csak tízezreket. Nyilván itt is kérdés, hogy ki miképp áll neki a dolgoknak. Ha már szóba hoztam a Russian Doll-t, ott számomra egyértelmű a jelenlegi világban, hogy egy női készítős (és női főszereplős!) sorozat, amit a kritikusok és a nézők is szerettek, az addig megy, amíg a készítők akarják és úgy érzik tudják.

Lehet, hogy ez csak bennem okoz törést, mert a szerzőibb sorozatokra művészetként, nem termékként nézek, de egyrészt minek venném el más szórakozását, ha ő még élvezi a (talán) “felesleges” évadokat, elvan a megszeretett világban, másrészt meg nekem nem kötelező kitartani, bármikor kiszállhatok. A már lement, részemről lezárt szezon egy élmény volt, nem vesz el belőle a világon semmit, ha létezik 2. vagy 3. szezon, vagy akár még több.

Te hogy állsz a tömbösített premierekkel?

2019. 12. 01. 15:50 - Írta: human

38 comments | kategória: elmélkedés

Az eszméletlenül jó Undone kapcsán merengtem el azon, hogy mennyivel jobban járt volna a sorozat akkor, ha hetente jönnek az epizódjai. Erős volt benne az érzelmi töltet, a rejtély szál pedig szinte Lost-szerű találgatásra is adott volna lehetőséget, ezzel talán hétről-hétre növelve a sorozat hírét is esetleg. Ahelyett az Amazon egyben kidobta az évadot, és még nekem is pihent egy darabig a “meg kéne nézni” listán, pedig tudtam, hogy jó. Aztán meg szíven ütött, amikor tényleg leültem elé végre.

Nyilván mindfuck sorozatos ellenpéldának ott a Legion, hiszen az 7 naponta érkezett, de annak is több esélye volt arra, hogy felfedezzék a heti részekkel. Egész korrekt is lett a hype-ja ahhoz képest, hogy mennyi sorozat van. Arról nem is beszélve, hogy például itthon (Amerikában is azért) az idei év legnagyobb újonca a Chernobyl volt, és az is lassan nőtt, kúszott be egyre több háztartásba, laptopra, tabletre.

Ezzel a felvezetéssel oda akartam eljutni, hogy amikor a Netflix elkezdte kiadni a sorozatévadokat, akkor még nem ezekkel volt tele a hét, így némelyik húzásuknak igenis volt utána ideje kinőni. De felmerül a kérdés, hogy most is annyira rákattannának az emberek például a House of Cards-ra? Pedig amikor annak a premierje volt, akkor még örültünk, hogy lenyeli a hétvégénket. Berántó volt az élmény.

Viszont, bár még mindig nem ez a jellemző, de mostanra már túl sokan (az Amazon és olykor a Hulu is) dobnak ki teljes évadokat, továbbra is az a véleményem, hogy nyilván nem a mi érdekünkben, hanem a streaming war megnyerése miatt, az úgynevezett “mi nyertük a hétvégét”-effektért. Na viszont így már nem is részek, meg pilotok amik ott állnak, hanem rögtön 8-10-13 részes évadok, amikre még nehezebb beszállni, hiszen két-sok másik szezont is nézünk közben, ahol rengeteg rész áll még sorban, mivel egyben adták ki.

Arról nem is beszélve, hogy ha esetleg a 2. évad premierjénél az ember belenézne, akkor nem csak az elsőt kell pótolnia, hanem egyben ott állnak az új részek is. Erre szokta winnie azt mondani, hogy mindenki úgy osztja be magának, ahogy akarja, és ez igaz is sorozatszeretőként, viszont a köztudatba kerülésre, a watercooler beszélgetésre keresztet is vethet a széria egyben. Nincs egymással való megosztás, közösségi élmény, ha mindenki saját tempóban nézi.

Az előbbihez hozzájön, hogy az egyben kiadott sorozatoknál nem csak az a gond, hogy nem nő hétről-hétre, de ténylegesen beszélgetni is nehéz róluk. Mondjuk három sorozatkedvelő leül kávézni, és szóba kerül valami, akkor simán elhangozhat a “még csak a 3. résznél vagyok, ne is folytasd!”, miközben az addig egyáltalán nem belenézőt próbálja az ember meggyőzni, hogy érdemes. És ez meg is öli a társalgást, inkább csönd van, senki sem spoilerez.

Viszont ebbe a frissen érkezett streaming szolgáltatók nem állnak bele. Az Apple Tv+ és a Disney+ (jövőre pedig az HBO Max) is hetente szállítja a részeket, bőven hagyva időt a sorozataik hírének kibontakozására. Nyilván azért is, mert nem akarják, hogy a Star Warsosok csak egy ingyen hónapra maradjanak. Szóval sosem tudjuk meg, hogy a The Mandalorian hova nőtt volna egyben kiadva, mégiscsak filmszerű Star Wars-sorozat, de az biztos, hogy így volt esélye a meme világba is beszállni a kis lénnyel, lassan feléleszteni az Erő… reményt a cliffhangernek köszönhetően.

Nem hiszem, hogy a Netflix bármin is változtatna, viszont a kisebb streamingeknél, vagy épp kevesebb sorozatot szállítóknál (ide betenném az Amazont is) mindenképp a heti részekre kell visszaállniuk. Nyilván van aki csinálja a nagyokon kívül, ugye az amerikai HBO sem állt egyelőre bele a tömbösítésbe (bár az HBO Europe egyre inkább ezzel kísérletezik, ld. az Aranyélet után a legtöbb európai sorozatot). Egyszerűen a minőséget szállítani kell, iszonyat péntekért gyártja mindenki a presztízs sorozatait, nagy hülyeség egyben ellőni a puskaport, minden fent említett dolgot aláásva.

Magyar specifikációk a hazai Netflix-en és Amazon Prime-on

2018. 09. 10. 20:50 - Írta: winnie

40 comments | kategória: elmélkedés

Ha valakit érdekel, hogy milyen sorozatok rendelkeznek magyar felirattal és/vagy szinkronnal a Netflix, illetve az Amazon Prime itthonról elérhető kínálatában, az írja be bármikor a Junkie-s keresőbe azt a szót, hogy ‘felirat’ (én legalábbis így keresem őket) és rögtön kidobja legfelülre az ezekkel foglalkozó posztokat a motor, bár lehet, hogy ki is emelem őket majd oldalra.

Ha valaki lusta lennie, akkor íme a linkek a folyamatosan frissített posztokkal: sorozatok magyar felirattal (vagy szinkronnal) a Netflix-ensorozatok magyar felirattal (vagy szinkronnal) az Amazon Prime-on. Persze a linkeken, ahogy mutatja is a több száz komment, dumálunk és fortyogunk is ezek kapcsán, mert van min.

Igazából csak ennyit akartam írni, direkt nem is írom a ‘felirat’ szót a címbe, hogy ne ez legyen az első találat, és a listát sem vágom be ide, hogy ne kelljen több helyen frissítenem, viszont arra azért utalnék, hogy miért a fortyogás. Nem is kell utalni, elég csak megnézni, hogy milyen sorozatokhoz van felirat és kiderül, hogy mi a gáz. (A 100-150 filmekhez is van, azokat a Netflix motorjával le lehet kérni.)

Azzal nincs gond, hogy nálunk kvázi próbaüzemben fut a szolgáltatás a valódi indulás előtt, aminek csak az angolosok tapsikolhatnak, hogy egyelőre még csak a 20M körüli országok örülhetnek a szélesebb körű honosításnak, mint például a románok, akik a premier pillanatában szinte minden sorozatot felirattal tudnak nézni – jó álmodozni arról, hogy milyen lesz az, amikor mi is eljutunk ide. (Mondjuk pont a napokban váltott a Netflix forintos havi díjra, és a levélben a hazai szolgáltatás javításáról írtak. Lehet, hogy csak egyenszöveg, de hátha.)

A probléma az, hogy kommunikáció híján nem nagyon tudjuk, hogy miért azok a sorozatok (és filmek) kapnak magyar specifikációkat, amik kapnak? Mert az még belefér, hogy nálunk totál rétegcuccnak minősülő címeket részesítenek előnyben, mint a Marlon vagy Damnation, vagy a hetiben felkerülő sorozatok közül a Chesapeake Shores, nem pedig jóval kommerszebbeket. Az is belefér, hogy még mindig nem volt egy 0-day, friss világpremier magyar felirattal, de az rejtély, miért nincs nagyobb hangsúly a saját, Netflix-es címeken?

Nyilván van, aki közelebb van a tűzhöz és talán tudja, vagy sejti a választ, de fura látni, hogy miközben készülnek a feliratok (tudjuk, látjuk, bárki jelentkezhet náluk fordítani), azokkal a Netflix nem közvetlenül a saját gyártásait támogatja. Utólag kaptak menő Netflix-sorozatok is feliratot, de az első évad után sem a Narcos, sem a Stranger Things feliratai nem folytatódtak, miközben egy rakás NBC Universal-ernyő alá tartozó cucc (Great News, Marlon, Happy!, Damnation, Good Girls) kap – gondolom nem véletlenül.

És még persze azt is jó lenne tudni, hogy miért ülnek olykor hónapokig elkészült feliratokon? Hogy miért van fent kezdetek óta magyar szinkronnal a The Divide (ami egyébként zseniális, imádtam), és miért kerül fel magyar szinkronnal a Gotham, ha más élőszereplős nem, csupán pár animáció? (Filmeknél is csak a Fűrész 5 rendelkezik szinkronnal.) Miért pont azok? Miért nem más is? Ezek miben különlegesek? Tesztüzemről van szó?

A lényeg, hogy sok mindent meg tudok magyarázni a hazai Netflix kapcsán, de a fenti kérdésekre nehezen tudok választ adni. Ettől még persze én maximálisan kihasználom a szolgáltatást és még így, korlátozottan is esélytelen, hogy elfogyjanak a nézendő cuccok róla, de tudom, hogy sokan esélytelenek rá…

(Az Amazon Prime-ra nem nagyon tértem ki, de elég visszafogott a kínálatuk, már ami a magyar specifikációval rendelkező sorozatokat illeti, viszont ők legalább készítenek saját hatáskörben szinkront, ld. Mr. Robot.)

A Netflix sorozatévadjai leülnek a közepük felé?

2018. 08. 22. 21:45 - Írta: human

14 comments | kategória: elmélkedés

A Rolling Stone írója szerint a Netflix szerializált drámáinak nagy részével az a baj, hogy semmit nem tartanak meg a tévés formátum epizódos szerkezetéből. Ez nem azt jelenti, hogy mindbe heti ügyet kellene írni, de az átívelő szál mellé azért nem elkél a részekbe valamilyen ív is, mint például a Breaking Badben, vagy a The Shieldben, sőt, akár a Netflix komédiáiban. Szerinte az “olyan, mint a 10 órás film”-hozzáállás csak a sorozatok felejthetőségét növeli.

Ez a fenti nyilván csak egy vélemény, ami miatt érdekesebb a dolog, hogy a Netflix saját gyártású sorozataiért felelős alelnök, Cindy Holland válaszolt a Rolling Stone felvetéseire. Többnyire diplomatikus a mondandója, de érdekes elolvasni. Nagyon úgy tűnik, hogy tényleg mindent a készítőre hagynak, ennek minden pozitív és negatív hatásával. Utóbbiakról már mi is írtunk.

Sőt, a cikkben konkrétan kiemelik a The Good Wife esetét, ahol a megszabott korlátok okán jelentkező kreativitás új dolgokat hozott a sorozatba, ami teljesen pozitív példa az A-ból Z-be tartó sztorikat kibontó szériákkal szemben.

Viszont itt is előkerül, hogy “Éljen az alkotói szabadság!”, mert ők a készítőik eredeti elképzelései mellett állnak ki: amikor a Stranger Things showrunnerjei feldobták az “Eleven kirándul”-ötletét (ld. az ellenmondásos 2×07), akkor is teljes mellszélességgel támogatták őket. Avagy nem rajtuk, vagyis Cindy Hollandön múlik. Sajnos? Szerencsére?

Nem mellesleg pár szó esik az írásban az adatokról, a big datáról. Például a nagy Netflix & Chill az általában 2,5 epizódot jelent, és bizony az epizodikus sorozatokat is durván tömbösítik az emberek.

A feleslegesen hosszú epizódok az agyamra mennek

2018. 06. 05. 22:01 - Írta: human

41 comments | kategória: elmélkedés

Igazi vélemény cikk lesz, a kommentekben kiderül, ti hogy vagytok vele, de engem kikészít ez a modern tendencia, ami egyre több, főleg kábeles sorozatot elért mostanra. Konkrétan itt fortyogok a The Handmaid’s Tale első évadja óta, akkor jutott először az eszembe a dolog.

Van az a mondás, hogy kill your darlings. Bár lehet, nem teljesen illik erre a helyzetre, hogy az epizód írója vagy rendezője ölje, vagyis gyomlálja ki a kedvenc húzásait a részekből, de nekem mégis oda esik. Tipikusan az a helyzet áll fenn sokszor, hogy a kevesebb több lehetne, és lehet vannak olyan alkotók, akiknek kell a bevált kábé 21 és 42 perces határ, az erősebb produceri nyomás, mert amit a plusz időbe tesznek, az lefelé húzza a művüket.

Nyilván van, amikor a csatorna kéri, hogy hosszabb legyen 1-1 rész, és ennek lehet alapvetően örülnek a rajongók, de vajon tényleg megéri ez? Igen, 10 perccel tovább látható a kedvencünk, de sokszor oda már nincs puskapor. Vagy csak olyasmit húznak szét benne, ami rövidebben elmondva jobban ütne. Nyilván van olyan eset is, főleg a fináléknál, ahol elismerem a dolog létjogosultságát, a poszt egyáltalán nem azokról a részekről szól.

Például amíg néztem a The Handmaid’s Tale-t teljesen ezt éreztem. Lehet, hogy a 2. évadban amúgy is lejtmenetbe kapcsolt a sorozat, de már az első közben is elválasztotta a zsenialitástól valami. Most megnéztem: 57, 47, 53 és 53 volt az első 4 rész, de mindnél olyan volt, hogy a kábé 10 percnyi plusz felesleges művészieskedésre volt használva. Kellenek a karakterpillanatok, nem csak a történetet kell pörgetni, de a határok esetleg ötletesebb megoldásokba kényszerítenék a készítőket sokszor.

A másik nagy visszaélő természetesen a The Walking Dead. Mondjuk ott már alapból a sorozat sem tudta, hogy mit akar sokszor, meg párszor egyértelműen a csatorna kérte. De még így sem tudom felmenteni a készítőit, mert arrafelé végképp olyan művészieskedésre volt használva a plusz idő, ami mögött semmi nem volt.

Persze most be lehet támadni azzal, hogy a hozott példák egyikét sem szeretem igazán, szóval jövök egy sokáig kedvencemmel, a Love-val. Őszinte kép a kapcsolatokba cipelt csomagokról, ami bizony kritikus- talán közönségkedvenccé is tehette volna, de annyi “felesleg” volt a részekben, hogy egy keménykezű editornak egyértelműen végig kellett volna menni rajta. Akkor talán most is többen tudnák, hogy milyen sorozatról beszélek.

A számtalan kábeles komédiát nem is akarom sorolni, a Love is oda vehető sokszor, ahol egyértelműen pozitív hatása lenne egy-egy nyesésnek. Úgy elhullanának a közepes poénok, amik csak mosolygást érnek, és kizárólag a színtiszta, tényleg működő humor maradna a részben. Csak teszem azt egy Netflix sokszor a szabadsággal csábítja magához a kreatív embereket, utána nem ugorhatnak már nekik, hogy mégis beleszólnának.

A skála másik oldalán viszont ott vannak azok a sorozatok, ahol tudják mit akarnak, és a művész víziója magában csapongások nélküli. Konkrétan az Atlanta hosszú részeibe nem tudnék belekötni. Páran nyilván elővennék a Fargo korai évadjait, de nekem inkább a The Leftovers 2. szezonja ugrott be, amiben a plusz percek közül egyik sem bizonyult feleslegesnek.

Az egészből azt akarom kihozni, hogy hiába zseniálisan kreatív valaki, néha érdemes őt határok közé tenni, nem engedni minden kérésének. A mázlistáknak van csapaton belül olyan embere, aki segíti neki kigyomlálni a felesleget. Akit érdekel, filmes példának ott van a Star Wars legelső része.

Nyári dara, csapó 2.

2017. 09. 03. 20:00 - Írta: winnie

31 comments | kategória: a hét kérdése,elmélkedés

Tegnap a nyári dara hatásfoka iránt érdeklődtünk, de régóta tudjuk, hogy nem a mennyiség számít, hanem a minőség, az, ha az ember felfedez olyan sorozatokat, amik nézőssé válnak, gyöngyszemeket, amikre rácsodálkozik, hogy miképpen hagyhatta ki eddig őket. Néznivaló ötletek mindenkinek kellenek. Ezért is a mostani kérdéseink, hogy tippeket kapjatok.

  1. Mik jöttek be leginkább, milyen gyöngyszemekre, alapsorozatokra bukkantál a nyári darád között? (Tehát nem a sok “jó” és “nézős” sorozat érdekel, hanem, ami kiemelkedett, ami nagyon nagy találat volt.)
  2. Melyik darálásra bekészített sorozatodban csalódtál nagyot, akár akkorát, hogy el is kaszáltad gyorsan?

Mert tippek kellenek. Még akkor is, ha dúskálunk a jobbnál jobb sorozatokban, amikről próbálunk is írni, de ha ez nem megy, írtok ti kommentben vagy vendégposztban. Fizikailag lehetetlen az összes nagyon jó sorozatot nézni, és épp ezért még mindig meghökkent, ha azt olvasom, hogy valaki kifogyott a néznivalóból. (Ilyenkor nem kell messzire nézni, elég a legutóbbi pár hét legjobbjait bepróbálni.)

De oké, benne van, hogy valaki nem értesül a jóságokról, nem csak nézni nem lehet a sok sorozat mindegyikét, de hírek és infók szintjén követni sem (és ez a netes olvasnivalókra is igaz), bár én inkább abban látom azt, hogy sokan nem találnak rá a zseniális eresztésekre, hogy nem kísérleteznek (ugye az olvasók 2/3-a évente 10-nél kevesebb pilotot lát).

Pedig a filmekkel ellentétben egy jó sorozatra könnyebb rátalálni, elég bepróbálni egy pilotot, ami alapján sokan 20-40 perc után el tudják dönteni, hogy érdekli-e őket a folytatás. Én például azt szoktam tenni, hogy egy évaddara helyett egy napot a pilotokra szánok, megnézek 10-15-öt, drámát és komédiát egyaránt, és ezek közül 4-8 mindig meg szokott maradni. (Ez azért is jó módszer, mert azt veszem észre, hogy a kevés pilotot hype vagy műfaj alapján bepróbálók sokszor közepes sorozatok mellett cövekelnek le, csak azért, mert elkezdték őket.)

Hogy az elmúlt időszak újoncait vegyem elő, az például kellemes meglepetés, hogy olyan remek Netflix-es újoncokra, mint a GLOW, az Atypical vagy az Ozark sokan rátaláltak, de nem meglepő módon a The Mist (filmes és King-hátszél) vagy a magyar szinkron miatt a Riviera sokkal népszerűbb. Igaz, ha már King, az meglepő, hogy a nagyon jól sikerült Mr. Mercedes-re MÉG nem találtak rá sokan. (Cserébe egy White Gold vagy The Bold Type vagy Snowfall eléggé elsikkadt.)

(És ilyenkor persze eszembe jut, hogy idén például a Kingdom úgy köszönt le, hogy tényleg csak egy beavatott kör van tisztában azzal, hogy milyen kincsről van szó.)

Previous Posts