Tavaly nekem nem volt meg a Continuum-os Simon Barry készítésében Anthony LaPaglia, Paul Sorvino, Kim Coates és Enrico Colantoni főszereplésével készített kanadai maffiasorozat (itt írtunk róla bővebben), szóval, ha valaki tud mondani róla egy-két szót kommentben, hogy képbe kerüljek, azt megköszönöm.

És természetesen azért írom a fentieket, mert múlt héten elindult (mondom, hogy le vagyunk maradva, pedig már napi 7 videónk van…) a második szezon új történettel, s benne Kim Coates mellé érkezik kiemelt szereplőnek Anna Hopkins, Melanie Scrofano és Louis Ferreira is. Az előzetes a tovább mögött. Tovább…

Nem értem, hogy miért utólag jött jó plakát a Syfy mindkét múlt pénteki premierjéhez. Biztos van olyan is, aki a Van Helsing-et és a Z Nation-t is nézi.

A Syfy pénteki trash double bill-jéhez valamikor szeptember elején raktunk előzeteseket, szóval gondoltam, aki a nagy országos sorozatos dömpingben lemaradt volna a vámpíros, valamint a zombis sorozat kezdéséről, az a tovább mögött megnézheti a Van Helsing 3., és a Z Nation 5. évados új promóit, kétszer kettőt.

Azt hiszem, egyikhez sem tervezünk kritikát írni, szóval, ha valaki értekezne a sorozatok idei nyitányáról, annak szívesen terepet adunk. Tovább…

Ma. 22:00. AXN. Ransom – 2×01 (kritika + magyar előzetes) – mindenképp megjegyzésre érdemes, hogy az egész szezont két magyar operatőr vitte!

Ma kezd az AXN-en a Magyarországon forgatott Ransom új szezonja, amiben ilyen jó kis Eiffel-tornyokat láthatunk Budapesten. A tovább mögött a hazai promó.

Tovább...

Nagyon szeretem a kosztümös krimisorozatokat, éppen ezért a tavalyi év magasan legnagyobb csalódása volt számomra a Frankie Drake Mysteries, ami nem elég, hogy nyomozós, de még magánnyomozós is a 20-as évek Kanadájában.

Lehet, hogy adok esélyt a tegnap indult 2. évadnak, aminek az előzetesei és egy részlete a tovább mögött nézhető, de a többi látott részből nekem az jött le, hogy ezúttal a stílus az, amit képtelen vagyok megkedvelni. Szóval lehet bármilyen is a sztori vagy a karakterek… Tovább…

“Ma” visszatér Kanada legkedveltebb nyomozós sorozata, a kosztümös Murdoch Mysteries, a tovább mögött a 12. évad promója és egy részlete. És bónusznak azt is megmutatják, milyen lenne a sorozat némafilmként.

Tovább...

Még júliusban kezdett a The Bletchley Circle című brit sorozat kanadai-brit koprodukcióban készült spinoffja a BritBox-on, The Bletchley Circle: San Francisco címmel. A cselekménye 1956-ban, San Franciscóban játszódik és ugyanazt a kódfejtős nyomozósdit folytatják benne, amit már az eredeti sorozatban is megszoktunk és megszerettünk.

A korábbi, öt fős körből csak a két határozottabb, magabiztosabb szingli, Millie (Rachel Stirling) és Jane (Julie Graham) karakterét mentették át a spinoffba, cserébe viszont érdekes, új egyéniségeket kaptunk az amerikai oldalon.

Amikor nekiültem, nem hittem, hogy ebből a témából sokkal többet lehet még kihozni, mint amire már sor került, de tévedtem. Ha lehetséges, ez még az eredeti sorozatnál is lebilincselőbbre és hangulatosabbra sikerült. Nyugodtan elkezdheti nézni az is, aki nem látta az előzményeket, mert az összefüggés a két széria között nagyjából kimerül a két említett szereplő személyében.

Millie az egyik újságból tudomást szerez egy San Franciscoban történt fojtogatásos gyilkosságról, ahol a fiatal női áldozat tenyerére különös jelet rajzoltak. Az eset kísértetiesen emlékezteti egyik kolléganőjük, Claire második világháború alatt történt, megoldatlan halálára, akinek kivágták a nyelvét, majd ugyanazt a jelet írták a tenyerére, amit a lányoknak akkor nem sikerült megfejteniük. Felmerül tehát a gyanú, hogy az elkövető azonos személy lehetett.

Mivel a kör többi tagja elfoglalt, Millie Jane-hez fordul segítségért és rábeszéli, hogy utazzanak a tengerentúlra, hátha így sikerül igazságot szolgáltatniuk Claire-nek és megakadályozni az újabb gyilkosságokat. Ehhez megpróbálják felvenni a kapcsolatot egy „Major Sixth” fedőnevű egykori kódfejtővel San Franciscóban, akivel Jane a háború alatt levelezett a munkája során. Erről szól röviden a pilot, de a nyolc rész (ezekből 4 ment egyelőre le) során a lányok összesen négy ügyet oldanak meg, ezért párosával érdemes nézni az epizódokat.

A sorozathoz érdekes történelmi hátteret és helyszínt választottak, és ahogyan az már a Bletchley-körnél is megfigyelhető volt, a cselekmény ezúttal is egy kissé túlmutat a gyilkosságok megoldásán. A lányok érkezése San Franciscóba akkorra tehető, amikor a város vezetése elhatározta a Fillmore Kerület átalakítását, amely az ott élő vegyes, de zömmel afroamerikai lakosság élénk ellenállásába ütközött.

A negyed amolyan olvasztótégely volt, ahol többnyire jól megfértek egymással a különböző nációkból érkező bevándorlók, de kereskedelmi és kulturális központ is volt egyben, piacokkal és jazzklubokkal. A tüntetők rasszizmussal vádolták az átalakítás szorgalmazóit, akik viszont többek között a közbiztonság állapotával indokolták az átépítés szükségességét.

Nos, ez az a terület, ahol az első (majd az azt követő többi) gyilkosság történik és ahol az új szereplőink is élnek, egy felbolydult városrész közepén. Az új karakterek életén keresztül egy kicsit belelátunk a korszak észak-amerikai társadalmi problémáiba is, amelyek még napjainkban is aktuális témák az USA-ban.

A kódfejtő kör két – azaz tulajdonképpen három – újabb tagját kanadai színésznők alakítják. Crystal Balint az afroamerikai családanyát, Iris-t személyesíti meg, aki alkalmanként egy jazzklubban zongorázik. Ő az, akinek a családi élete köré a sorozat átívelőnek tekinthető, főbb szála szövődik, és akit a leginkább megkedveltem. Tetszenek a finom gesztusai, és a visszafogott játéka. A hebrencs Hailey-t, aki bármit meg tud szerelni, (Chanelle Peloso) már ő vonja be a nyomozásba.

Időnként egykori kolléganőjük, Olivia (Jennifer Spence) segítségét is igénybe veszik, aki a rendőrségi munkája és származása miatt duplán kényes helyzetben van, ezért eleinte csak vonakodva hajlandó információkat szolgáltatni a lányoknak. A lehetséges gyanúsítottak száma meglehetősen nagy, de ez persze nem okozhat gondot a képzett, egykori kódfejtőknek.

Hamisítatlan, 50-es évekbeli amerikai hangulat, kellemes aláfestő zenék, pazar fényképezés, különös motivációjú bűncselekmények, és rendhagyó nyomozások második világháborús kódfejtő módszerekkel – ezt nyújtja a The Bletchley Circle: San Franciso azoknak, akik belevágnak a sorozatba és állíthatom, hogy nem bánják majd meg a ráfordított időt.

Bár még mindig nem értem a jelenséget, de úgy tűnik, hogy a Syfy vámpíros sorozatának rajongóbázisa kezd megszilárdulni. Nekik szól az októberben kezdő 3. évad előzetese a tovább mögött.

Tovább…

Ma. 22:00. VIASAT6. Travelers – 1×01-02 (pilotkritika + évadkritika + magyar előzetes)

Nem, nem a Traveler, ami annak idején az első nagy országos pilotélményünk volt a blog indulása után, hanem a jövőből a mi jelenünk embereibe az akkoriak tudatát letöltő Travelers premierjére kerül sor, amiről szerintem mindent leírtam a pilotkritikában. Nagyon szerettem a kezdést, bőven kínált felfedeznivalót.

Vagy másfél éve már írtam erről a zseniális kanadai komédiáról egy pilotkritikát, azonban anno nem jutottam el az első évad végéig sem vele. Nem azért, mert baj lett volna a minőségével, egyszerűen csak elfelejtődött a sok remek vígjáték között. Azonban nemrég felkerült a hazai Netflix kínálatába, és miután heteken át szemeztem vele, végre megadtam magam, és a nyaralások alatt fokozatosan szintre hoztam magam a 3. évad előtt.

A fentiekből már kiderülhet, hogy továbbra sincs gond a minőségével, sőt, nyugodtan állíthatom, hogy az egyik legviccesebb jelenleg futó komédia a tévében, ami nagyon jól jelzi, hogy mennyire nincs értelme egysoros tartalom alapján megítélni egy szitkomot. Legalábbis szerintem arra, hogy “egy koreai származású családról szól, akiknek van egy kis ABC-jük Toronto-ban”, ember nincs itthon, aki azonnal ráugrana.

Szerencsére tudjuk, hogy a műfajban minden a humoron milyenségén (és persze a karaktereken) áll vagy bukik, a legzseniálisabb high concept is lehet fájóan poénmentes, a legtipikusabb családi, munkahelyi vagy haverszitkom is lehet sírva röhögős 20 percen keresztül. A Kim’s Convenience esetében pedig minden adott (főleg a karakterek), ami nem is csoda, hiszen egy jól bejáratott színdarab az alapja.

A sorozat alapfelállását tényleg nem nagyon lehet színezni, apu, anyu és két felnőtt gyerek, meg egy bolt a maga vevőkörével egy nagyvárosban. A vevők között egy kiemelt, visszajáró arc akad, a többség viszont csak cold open-hez nyújt helyzetkomikumokat (ezt már a Superstore-ban is nagyon szerettük), esetleg a heti sztorihoz vagy a maradibb nézeteket valló apuka karakterizálásához némi mankót.

Nem mintha a bolttulaj apuka sok plusz karakterizálásra szorulna, Appa egyértelműen a sorozat lelke, az óhaza szülöttje és nagy tisztelője, a hagyományok ápolója, a régi(es) elvek őrzője, aki nem zavartatja magát, hogy a korszellem messze túlhaladta őt, és hogy a gyerekei folyton belekavarodnak az avíttas nézetei által létrehozott necces szituációkba vagy géppuska-párbeszédekbe, amiknek a végén ők húzzák a rövidebbet.

Az oda-vissza dialógokból álló dinamika mellett a sztereotípiákkal való játék az erőssége a Kim’s Convenience-nek – egyrészt az, ahogy kifigurázzák őket, másrészt, ahogy elhajítják némelyiket (ld. a jópasi, nem kocka ázsiai, illetve alapvetően a Kim szülők is olyan jómunkásemberek, mint bárki Észak-Amerikában), harmadrészt pedig az, ahogy elfogadják azokat és némely szereplő révén még rájuk is erősítenek – jól látni a fiatalok és az öregek között lévő különbségeket.

Nem tudok mást mondani, csak azt, hogy amellett, hogy nagyon szerethető a Kim’s Convenience, marha jók az alakítások benne, és a humora is zseniális, s ehhez még csak kutyába sem kell lemennie, mindvégig valóságszagú és életszerű marad. Igen, lehet, hogy túl magaslabda a koreai származásra építeni és erős akcentusokat, valamint tört angolt használni, de ha egyszerűen működik, akkor nincs mit tenni, ráadásul Appa karaktere a maga vaskalaposságával és csökönyösségével így működik csak igazán.

A családfő mellett a többiek önmagukban ugyan lehet, hogy egy (vagy három) fokkal szürkébbek, azonban a gárdának az az erőssége, hogy nagyon jók közöttük a dinamikák, vagyis szinte mindenki mindenkivel működik párban, és teljesen más Jung-Janet kapcsolat, mint egy Jung-Umma – azt pedig mondanom sem kell, hogy Appa-val a család összes tagja aranyat érő jeleneteket hoz. (A személyes kedvencem persze az elejétől fogva a Jung iránt epekedő Shannon.)

Ráadásul sírva röhögés ide vagy oda, a Kim’s Convenience érzelmi szinten is nagyon erős, amikor kell (és nem amerikai, átlátszó, összeborulós módon, hanem legtöbbször visszafogottan, nem a képünkbe tolva), és még némi dráma is van benne, ami persze kódolva van a DNS-ébe, hiszen a család fiú gyereke jó ideje nem beszél az apjával, és ez egy elég fontos, sokszor háttérben meghúzódó szál, olyan, amit ismét csak ritkán látunk amerikai komédiákban.

(Az ilyet ritkán veszem észre, de a végére még ideírnám, hogy nagyon bejönnek a sorozat vágóképei, azok a pár snittes, nagyvárosi életképek, amik pár másodperc alatt is remekül alapozzák a hangulatot. Hol azért, mert szép kompozíciók, hol pedig mert annyira jellemző jelenetet mutatnak.)

Azt írtam pár napja hírben, hogy most már talán kimondhatjuk, hogy a Netflix berendelte a Slasher 3. évadját. A hivatalos Facebook-on már szerepel a Slasher III grafika, és a tovább mögötti véres videóval hirdetik a szezont. (A jó 1. évad után a 2. szezon nagyon erős lett, bizonyítva azt, hogy a kaszabolós horroroknak is van helye a tévében.)

Tovább...