login |

Posts filed under 'kritika'

Pilot-mustra: El Internado: Las Cumbres / The Boarding School: Las Cumbres – 1×01

2021. 02. 27. 15:49 - Írta: winnie

2 comments | kategória: Európa is létezik,kritika,pilot-mustra

Ha múlt héten nem lett volna két első napos, teljes évados darám, akkor simán lehet, hogy a pénteken az Amazon Prime Video-n debütáló Internátus-reboot/spinoff is lecsúszott volna. Persze nem tudom, hogy milyen lett, de az első rész alapján simán néztem volna tovább is, ha aznap nem várt volna rám pár további néznivaló.

EL INTERNADO: LAS CUMBRES – 1×01 – 6,5/10

Az értékelésből is látszik, hogy nem azért folytattam volna, mert annyira oda meg vissza lettem volna a starttól, egyszerűen csak a felvezető rész pont annyira volt sejtelmes és homályos, hogy már csak a kíváncsiság is vitt volna előre. Persze ettől még nem volt rossz a nyitány, az érdeklődésemet is felkeltette, arról nem is beszélve, hogy engem egy sorozatból sugárzott baljós hangulat, illetve a festői környezet mindig meg tud ragadni.

Kezdem azzal, hogy bár a sorozat egy univerzumban játszódik a hajdani El Internado-val (itt írtunk róla – nagy kedvenc volt egykoron itthon is), nem kell hozzá előtudás vagy ilyesmi, ez (a pilot alapján legalábbis) teljesen saját sztori. A hasonlóság abban áll, hogy ennek a helyszíne is egy bentlakásos iskola, ami ezúttal a hegyekben van elszigetelten. (Az Internátus-rajongók azért kapnak némi morzsát, ugyanis egy jelenetben feltűnik két régi szereplő, szóval értesülni lehet a sorsukról. Ajánlott legalább azt csekkolni, ha valaki nézte anno.)

Az első részben megismerjük a kolostorral “egybe kötött” iskolát, amelybe problémás gyerekeket járatnak, annak pár dolgozóját, főleg tanárját és persze diákját. Utóbbiakból 4-5-öt kiemelnek, mégpedig amiatt, mert meg akarnak szökni az intézményből. És a pilot mondhatni ennek a szökésnek az előkészületeivel telik el, valamint magával a szökéssel ér véget, amikor látunk valami tragikusat, utána pedig egy igencsak fura, fejvakarós dolgot.

El is gondolkozhatunk, hogy vajon felütötte-e a fejét valami természetfölötti szál, vagy egyéb titok lappang az iskola környékén, amiről nem annyira beszélnek. És tippre az évadban ez fog kiderülni, valamint talán az is, hogy miféle furcsa titok lappang az iskola falai között.

A kezdés a szökési kísérlettel elég fura volt, mert meg sem fordult a fejemben, hogy ne a suliban játszódna a sztori, amiből viszont az következett, hogy akkor a szökésből sem lesz semmi – ez nyilván némiképp kiszámíthatóvá tette a szervezkedést, de azért a szereplőkkel való ismerkedés valamennyire lekötött. Mint ahogy az iskolai viszonyok (az igencsak szigorú fenyítési rendszerrel) is elég érdekesnek és egyedinek tűntek, bár első pillantásra elég tipikus karaktereket kapunk mind a felnőttek, mind a gyerekek terén.

Az a gond az efféle pilotokkal, amelyeket megtekintve ezer meg egy kérdés tódul az ember fejébe, hogy nagyon nem tudni, hogy mennyire bizonyulnak később lufinak, és mennyire lesznek valóban markánsak a későbbiekben. A külsőségekkel, a darkos tónussal abszolút nem volt gond, ezúttal mindenképp visz előre a “valami van”-szál, többek között azért, mert ami “van”, az nem holmi ismeretlen dolog, legalábbis a jelek szerint akadnak olyan karakterek, akik többet tudnak, mint amit elmondanak, és ez azt jelzi, hogy aki válaszokat vár el, az sem fog csalódni az új Internátus folytatásában.

Zene, hegyek, kámzsás alakok, hollófejűek – vajon ennyi elég lesz az üdvösséghez? Mennyire fogja a sorozatot dominálni a horror és mennyire a tinidráma? Mennyire mélyre fognak menni a mitológiába, vagy csak valamicskét elkarcolgatják a felszínen? Egy csomó kérdés van, amire csak 2-3 rész láttán lehet megpróbálni válaszolni, és ezen válaszok fényében fogok én is dönteni a folytatásról. Csak jussak el odáig.

Dream Home Makeover

2021. 02. 26. 21:53 - Írta: Necridus

2 comments | kategória: kritika,reality

Amikor még nem volt a streaming annyira a mindennapjaink része, sokszor ültünk le a családdal a tévé elé házátalakítós sorozatokat nézni. Azóta már nincs tévém, viszont az építészet, belsőépítészet, lakberendezés továbbra is érdekel többünket, így amikor megérkezett a Netflix-re az Álomotthon mindenkinek című reality, rögtön felkaptuk rá a fejünket, és persze bele is kezdtünk, hiszen hiánypótló alkotással van dolgunk a platformon. Azonban a hiánypótlás nem jelenti azt, hogy jó is.

Nem egy rémes sorozattal van dolgunk, de azért a színtiszta, HGTV-s házátalakítós valóságshow-tól ez eléggé messze van. Shea és Syd McGee (Studio McGee) a két központi dizájnerünk, akik a Netflixtől kaptak (egyelőre) tizenkét nagyjából fél órás epizódot arra, hogy bemutassák munkáikat. Ezt sikerült is, azonban a játékidő felében igazándiból csak egy Shea McGee Show-t láthattuk, mert szinte ugyanannyi hangsúlyt kapott a véleménye, élete és családja, mint a házalakítás.

Két adagban kaptuk meg az epizódokat, így hat epizód októberben, hat pedig januárban került bemutatásra, valószínűleg a koronavírus miatt – a második adagban már többször említik a vírust annak kapcsán, hogy mennyire rossz videochaten keresztül dolgozni, de a találkozásoknál meg simán ölelgetik egymást, maszkot sem látunk.

Ahogy azt kell, minden részben megmutatták, hogy is néz ki a felújítandó térség, majd a végén az eredményt, közte pedig Shea lányairól voltak jelenetek bevágva, vagy éppen arról, hogy a dizájner mit szeret átalakítani és hogyan. Igazából aranyos jeleneteket láthattunk a család életéből (az első néhány részben a saját házuk átalakítása is kapott egy szálat), de az az igazság, hogy ha ilyet akarnék nézni, nem egy házátalakítós műsort indítanék el.

A család jelenetei mellett pedig hiába van jelen összesen tizenkét átalakítás, nem tűnt túl változatosnak a főszereplő munkája. Gyakorlatilag négy színt használt végig, egy konkrét bútor több átalakításában is megjelent, és hiába gyönyörű és irigyelni való az, amit alkot, mégsem ugyanazon stílus több helyszínben való alkalmazására vágyik az ember, ha egy ilyen műsort néz.

Volt konyha, háló, étkező, nappali és kosárterem (igen, jól olvastátok!) átalakítás is, de az összesnél McGee ízlésének megfelelően alakították át a szobát. Nem is csoda, hogy az ügyfelek igényei annyira kevés időt kaptak a képernyőn. Nyilván a végén mindegyik oda meg vissza volt a végeredménytől, ezt meg is értem, talán mi is rettentő boldogok lennénk, ha olyan szobánk lenne, amilyeneket a stúdió készített, csak nézőként már a hetedik ugyanolyan stílusú szobát nézni unalmas.

Arról nem is beszélve, hogy a konkrét átalakítást sem igazán mutatták. Alig egy-két perc jutott olyan jelenetekre részenként, amikor felszedik a parkettát, festenek, bevisznek bútorokat a szobába, pedig a folyamatba betekinteni is pont olyan szórakoztató a nézőnek, mint a végeredményt látni.

Helyettük a már említett családi jeleneteket láthattuk, amik nem igazán illenek a műfajba (az, hogy a gyerekeknek van egy felfújható csúszdájuk, totál hidegen hagy, amikor azért jöttem, hogy azt lássam, hogyan újítanak fel szobákat), valamint interjúk kaptak szerepet. Olyanok, amikben a szinte sosem pislogó Sid szinte nyomul a feleségére, aki kínosan lerázza férjét és folyamatosan arról beszél, hogy ő mit hogyan szeretne, mintha az ügyfél nem is számítana.

Úgyhogy házátalakítós reality-nek elég vérszegény lett ez a darab. Míg a pilotnál egy 6/10-re lőttem be a sorozatot, de az egész szériára nem adnék többet 4/10-nél. Viszont amolyan guilty pleasure-két elfér, amit gyorsan le lehet zavarni, miközben mérgelődünk, hogy már megint minden fehér lett, megint ugyanaz a kanapé került a szobába, Shea pedig megint lepattintotta a férjét.

Ja, és azon is el lehet veszteni a fejünket, hogy miért kell valakinek 106 négyzetméteres nappali – otthoni kosárlabda csarnokkal.

WandaVision – 1×08: Összefoglalva az eddigieket…

2021. 02. 26. 19:29 - Írta: human

56 comments | kategória: kritika

Na, kiderült, hogy miért van ez a sitcomos körítése a WandaVisionnek. Biztos akad, aki “XY képregényben ez van, eddig is egyértelmű volt”, mintha a sorozat nem az átlagembereknek készült volna. Igazság szerint minden mozgókép úgy készül, hogy előismeret nélkül érteni lehessen.

Ami biztos, hogy minden eddigi filmnél jobban elmerültek Wanda múltjában. Nem csak abban, hogy mennyi sitcomot nézett az élete során, hanem abban is, hogy mikor. Spoileresen folytatom a tovább mögött.

Tovább…

Pilot: Coisa Mais Linda (Girls from Ipanema / Most Beautiful Thing)

2021. 02. 26. 15:50 - Írta: Necridus

Add comment | kategória: kritika,pilot-mustra

Lassan két éve, hogy bemutatásra került a sok című, magyarul A legszebb dolgok címet kapó brazil zenés dráma a Netflixen hét epizóddal, több mint fél éve pedig már megkapta a hat részes második évadját is, így a rajongók biztosan már azon is túl vannak. Én még csak most jutottam el a pilotig, amivel kapcsolatban igen ambivalens érzéseim vannak.

A történet középpontjában a zenéért rajongó Maria Luiza, vagyis Malu áll, aki férjével és gyermekével Sao Paolo-ból költözött Rio De Janeiro-ba az 1950-es években, hogy beteljesítse álmát és éttermet nyisson. Az édesapja és házassága révén is igen jómódú, gazdag hölgynek gyorsan megváltozik az élete, amikor a költözés után férje elhagyja és magával viszi az összes vagyonát.

Az összetört szívű Malu ezután több embert is megismer, köztük új barátnőket, valamint egy zenész férfit, akivel természetesen szinte forr köztük a levegő. Ő az, aki emlékeztetheti arra, miért is jött a városba.

A pilot majd egy órájában alaposan bemutatták a főhőst a kezdeti szituációban, viszont másokra igen kevés idő jutott. A három barátnő például alig kapott pár percet, szinte semmit nem tudtunk még meg róluk. Az mondjuk nem elfelejtendő, hogy a dinamika közöttük működött, így még belefér, hogy nem karakterizálták a többi hölgyet is annyira. Majd később gondolom jut rá idő.

Malu bemutatásához flashback-eket is használtak, de nekem néha kicsit nehezemre esett kiigazodnom rajta, hogy melyik jelenet játszódik a jelenben, és melyik a múltban. Többször kiírták (volt például 10 évvel korábbi jelenet is!), de nem érződött logikusnak és nyilvánvalónak az egymást követő jelenetek összekapcsolása.

Az már a leírásból is látszik, hogy a pilot nem volt túltömve eseményekkel, sőt, néha elég lassúnak éreztem, de voltak azért csúcspontjai is. Az egyik például a múltbeli jelenet, ahol Malu rájön, hogy férje elhagyta, és a színésznő mindent beleadva megmutatta, hogy el fogja tudni vinni ezt a sorozatot a hátán. A másik kiemelkedő pedig az epizód végén lévő táncos jelenet. Az utcazenélők körül szambát táncoltak igen sokan, ahova Malu és új barátja is elmentek, és egy igen feelgood jelenetet kaptunk ebből a néhány másodpercnyi felhőtlen táncolgatásból és éneklésből.

De nem csak ez, hanem több jelenet is hasonlóan szabadságérzetet, boldog és gondtalan hangulatot sugárzott, mint például az, amikor Malu felmászik a jacht tetejére, és vigyorogva beleugrik az óceánba. Ezen jelenetnél is fogalmazódott meg bennem, hogy a képi világ is mennyire rendben van a főleg meleg, lágy színekkel.

Hullámzott azért a kezdés igencsak, legalábbis a szórakoztató jelenetek közt voltak igen laposak is, de egyelőre van annyira szép és hangulatos, hogy megérje adni neki még egy esélyt. A főszereplő, Maria Casadevall pedig egyelőre remekül átadja a karakterét. Legyen 6/10 a pilot. Meglátjuk, hogyan tovább.

The Crew: vége az 1. évadnak

2021. 02. 25. 21:10 - Írta: human

9 comments | kategória: kritika

Bár Netflix új komédiájának a kezdéséről már írtam, de nem tudok szó nélkül elmenni a többi rész mellett sem, mert aki oda van a hagyományosabb élő közönség előtt felvett, azaz alánevetős sitcomokért, annak nagyon tudom ajánlani A bokszutca személyzetét.

A történet mint említettem, egy kis NASCAR-csapatról szól. Az eddigi csapatfőnök lánya veszi át az irányítást, és átrángatja a bevált módiban ellevő hagyományőrző alkalmazottakat 2020-ba. Csak az egészet olyan poénokkal teszik, mintha 1990 lenne.

Érdekes amúgy ez az ellentét, mert vannak benne haladóbb gondolatok, már nyilván olyanok, amilyen mélyek ezek lehetnek egy efféle sorozatban, de mindezt régies poénokkal fejelik meg a veteránok. Tényleg azt mondom, hogy a Friends meg a többi sokadik újranézése helyett javasolom bepróbálásra, kellemes agykikapcsoló.

Az ereje végig abban rejlett, hogy eszméletlen mennyiségű hagyományos poént tettek bele. Nyilván ezek 80%-a “rossz”, ami még egy mosolyt sem csal ki, de összességében mégis hatásos, mert valahogy fenntartják a szintet annak, amikor egy tényleges találatot ejtenek a nézőn. Van amikor csak néztem, hogy miért húznak ki valamit, de a mégis sikerült elrejteniük ezekbe olyasmit, ami működik.

Ha már a hagyományos komédiákat emlegetem, akkor amellett sem mehetek el, hogy romantika szempontból is nyilván oda hajtott a vonat. Meglepett, hogy 10 rész alatt már ott vagyunk, hogy ki kivel jön össze, de hát ez van. Már a kezdéskor volt utalás arra, hogy Kevin legjobb női barátja mintha kedvelné őt. A fináléra ennek az ellentettje lett, és a főszereplő volt oda a nőért, aki épp talált párt magának.

Talán pont ezért nem leszek ott mégsem a folytatásnál? Mármint a romantikus szálak szinte mindig gyengítik a sitcomokat, főleg ha hosszabb húzás szaguk van, és a 10. részre itt is ez ütötte fel a fejét. Ellenben addig eléggé elvoltam vele.

Ilyen az amikor profik csinálnak egy rutinsorozatot, és feldobják az embert 1-2 órára. Nem a lábnyomukat teszik le, a content jelző elsüthető, nem fogjuk emelgetni sosem, legfeljebb a folytatás érkezésekor, de mégis elvoltam vele. Mindezt úgy, hogy tudjátok, nagyjából sitcomjunkie vagyok, izé, voltam sokáig, szóval rengeteg olyat láttam a zsánerben, amire már senki nem emlékszik (vicces, hogy a jelenlegi “King” meme-ek miatt pont ez ugrott be hirtelen:), és ennek fényében mondom, hogy ez a nézhetőbb darab.

Four Weddings and a Funeral: az 1. évad – írta Pamats

2021. 02. 25. 15:50 - Írta: vendegblogger

5 comments | kategória: antológia,kritika

A Hulu, Mindy Kaling nevével fémjelzett évados romantikus antológiája, a Négy esküvő és egy temetés már másfél éve lement, és azóta sincs hír arról, hogy mi lett a sorsa. Itthon az RTL után az HBO is bemutatta (mindkettő először streamingen) a sorozatot, és mivel az azonos című 1994-es film, ami alapján készült, elég népszerű volt itthon is, talán jó, ha megemlékezzünk róla röviden. Mert egyáltalán nem volt rossz. Sőt!

A sztori alapvetően nem bonyolult. Négy egyetemi barát egy esküvőre tart, ahol a nem várt bonyodalom után elindul a történet és egy elég mozgalmas év elé néznek romantikus, kapcsolati, magánéleti szempontból, mind ez 10 kerek részben, lezárással, tehát egy gyors dara is lehet egy hosszú filmként.

A történet ott kezdődik, hogy Maya (Nathalie Emmanuel) New York-ból Londonba érkezik barátnőjének, Ainsley-nek ( Rebecca Rittenhouse) az esküvőjére, ő maga pedig nagy dilemmában van, mivel bár sikeres, de a szenátorjelölt főnökével van titkos viszonya, amit szeretne ha hivatalos lenne. Az esküvőn ott lesz a másik két régi barát, Craig (Brandon Mychal Smith) és Duffy (John Reynolds) is.

A bonyodalom pedig ott kezdődik, hogy Maya találkozik Kash-el (Nikesh Patel) a repülőtéren és láthatólag elindul valami köztük, de mint később kiderül a férfi pont Ainsley vőlegénye. Miután Kash végül a lánytól függetlenül is elbizonytalanodik és nem lesz házasság, elkezdődik a kalandos sztori mindenki számára, amit a címből is tudhatóan 4 esküvő és 1 temetés fog keresztezni, meg sok romkom klisé szakításokkal, összeveszésekkel, félreértésekkel, barátságokkal, útkereséssel.

Előre bocsátom: szinte minden úgy történik vagy olyan helyzetek kerülnek elő, amire ez ember ilyenkor gondolni szokott.

A fentiekből is kiderül, hogy a széria csak az alapját veszi át a mozifilmnek, és utána a saját útját járja. Ez nem is lehetne másképpen, hiszen 25 év telt el a film óta, és napjainkban más típusú magánéleti vagy világbeli helyzetekkel találkoznak a szereplők.

Aki érzékeny az aktuális témák felemlegetésére, annak sem kell félnie, mert inkább csak a felszínt karcolgatja a sorozat, nem megy bele semmilyen témába, végig megmarad a könnyed, romkomos hangulat, főleg, hogy a mellékkarakterek által behozott szálat elég jól támogatják a romantikus komponenst.

Más tekintetben sem mutat újat a széria, de nem is akar látszólag, helyette szépen előjönnek a műfajra jellemző sablonok, karakterek és a fordulatok is messziről látszanak, de még pont annyira hangulatos és kicsit feelgood, hogy megmenekül valahogy a dolog.

Valahol amúgy a 2000-és évek romkom filmjeinél kell keresni a megoldást (ld. Love Actually és társai, aminek készítője, Richard Curtis jegyezte az eredeti 94-es filmet is), kicsit maibb köntösben, nem egész estés élményként, hanem 10 részben. Ez lehetne gond is, de mivel minden főbb karakter, még a becsatlakozó mellékszereplők is kapnak egy-egy szálat, így nagyobb megakadások nélkül halad végig a történet, bár lehetnek majd akik túlnyújtottnak találják majd az alapsztorihoz képest, vagy nem egyformán fogja őket lekötni minden szereplő, kisebb-nagyobb történeti elem.

Szintén a műfajhoz mérten a csapat tagjai és barátai is leírhatóak pár szóval, és hozzák a bevált figurákat és sztereotípiákat (esetlen, álmodozó, naiv, romantikus, nagymenő, buta, gazdag szőke stb.), de hála a jó szereposztásnak, ez nem annyira feltűnő, de szerencsére kellően megtelnek élettel, ráadásul voltak kifejezetten jó párosok is.

Nathalie Emmanuel is, mint húzónév nekem bevált, de igazából elég egyenrangúnak érződtek a szereplők, nem lógott ki senki, és a kémia is megvolt többször. Igaz ez a mellékalakokra is, mint például Ainsley tipikus sznob angol barátnője, aki lehetett volna sablon figura, de nagyon átélhető szálat kapott, Zoe Boyle is remek választás volt a szerepre. 

A többi mellékszereplő is nagyobb részt kedvelhető volt (pedig szintén eléggé típusfigurák), akik csatlakoznak idővel és megjelennek, néha hívatlanul is, vagy pont a félreértéseknek köszönhetően a legrosszabb helyzetekben. Itt érhető tetten, hogy mennyire jól működik a humor és a hangulatteremtés, bár ezek is legtöbbször az ilyen romantikus darabokban előforduló szituációk.

Azért jelen van egy kellemes baráti feeling, na meg ahogy a végén szokott lenni, a sok bonyodalom után minden kiszámíthatóan a helyére kerül, nincs meglepetés, és nem is nagyon szeretnék a sztori alakulásaira meg fordulataira se kitérni, mert azok között sincs nagy megfejtés.

Úgy nagyjából végig az jellemző a Four Weddings and a Funeral-re, hogy nagyon tipikus és vékony a sztorija, de annak ellenére, hogy a kissé egydimenziós karaktereket is szinte mind láthattuk már (ami 2019-ben, vagy most már 2021-ben kevésnek tűnhet), még éppen van annyira feelgood és szerethető, hogy viszonylag könnyedén nézeti magát. Amiben az eltalált színészválasztásnak is szerepe van.

Ez a sorozat egyszerűen jó érzéssel tölti el a nézőt, mert olyan hepi meg romantikusan túlidealizáltan hihetetlennek ható. S bár jó eséllyel gyorsan elfelejti utána, max az érdekes formátumra fog emlékezni. De ettől még egy esős hétvégi maratonra pároknak, vagy azoknak, akik egy kis vidámságra vágy, tökéletes lehet.

For All Mankind: kezdett a 2. évad – írta Scat

2021. 02. 24. 21:29 - Írta: vendegblogger

28 comments | kategória: kritika

Egy vallomással tartozom: az első évadot csak januárban néztem meg. Pedig annak idején olvastam a pilotírást is (az évadvégit nem, de láttam, hogy az is van), felírtam is magamnak az AppleTv+ sorozatát, aztán… valahogy elfelejtődött. Érdekes kérdés, hogy így jártam-e jobban, hogy közvetlenül a második szezon előtt láttam az elsőt, vagy jobb lett volna minél hamarabb? Mindegy is, elkalandoztam.

Az új évad egy majd’ tíz éves időugrást követően veszi fel a fonalat az elsőhöz képest. A tovább mögött rögtön spoilerekbe is vágnék.

Tovább…

Pilot: Superman & Lois

2021. 02. 24. 19:29 - Írta: human

45 comments | kategória: 2020/21,kritika,pilot-mustra

& The kids, mert tinidráma is kell a CW (nálunk HBO GO-n elérhető) új sorozatába, amiben Superman és Lois a főszereplő. Azért ez nem egy Smallville, nem a kriptoni első lépéseiről szól, hanem más problémákról. És jobb is annál, de azért ez nem olyan magas léc. Oké, jöhetnek a kövek.

Nyilván a világ is sokat változott a Tom Wellinges széria óta, kaptunk új mozis Supermaneket is, legutóbb egy darkos változatot a Man of Steellel. Ezzel kell szembemennie a Superman & Lois-nak, ami bár sötét kicsit, de mégis reménytelibb, hősiesebb, ha lehet ezt mondani rá.

A történet onnan veszi fel a fonalat, hogy Clark már rég elmondta Lois-nak a “dolgokat”, összeházasodtak, két tini gyermekük van, és Metropolis-ban élnek, ahol egy nagy befektető épp leépíti a Daily Planetet. Mindeközben a srácokkal is gond van, és minden arra mutat, hogy vissza kéne költözni Smallville-be, amit Martha Kent sajnálatos halála el is indít.

Avagy jöhet az új környezetbe való beilleszkedés, helyi problémák, mert valami befektető ott is machinál, tinidráma, és mellette még egy nagyobb ellenfél is, aki tudja, kicsoda Superman – ez utóbbi szál volt a legelnagyoltabb egyelőre. Gondolom a vegeredmény pedig tele van ismertebb nevekkel és utalásokkal a képregényeket és az eddigi sorozatokat ismerőknek.

A Superman & Lois nem mellesleg készítésileg is sokat merít a Man of Steelből, na meg… az Interstellarból? Legalábbis ez az előbbi képkocka a zenével mintha onnan jött volna, ne sírj Matthew! Nyilván jóktól nyúlni nem probléma.

Ellenben amit kaptunk, az jóval a megszokott CW-minőség felett van, a pilot legalábbis biztosan. Vagyis inkább úgy mondom, hogy a nevetséges VFX-es DC-képregénysorozataik fölött, mert azért van pár szebben fényképezett darab a csatornán. De persze simán lehet, hogy csak a pilotnál dobtak be mindent, a folytatásban meg jön az álldogálós megbeszélgetés.

Igazából nem látom bele, hogy miért maradnék a sorozattal. Ezt főleg az mondatja velem, hogy a gyerekek szála egyszerűen teljesen hidegen hagyott (vajon mit jelenthet, hogy az egyik mindig feketében, a másik mindig világos ruhában jár…). Nem azt mondom, hogy rossz lett, de a Supermanes világmegmentések mellett ellensúlynak az új iskolába járó fiúk kalandjai nem tűnnek olyan izgalmasnak.

Tudom, ez adja a drámát, a család vs. a nagy kötelesség, erre húzták fel ránézésre a sorozatot, de mégis csak egynek tűnik a “munka vagy család”-egyensúlyozós drámák sorából. Csak a munka itt konkrétan a világ megmentése. Nekem az, hogy Superman családjáról van szó, nem dob sokat, inkább egy mélyebbre néző írás érdekes egy ilyen témában. De lehet valakinek pont ez a plusz kellett.

Mindez oda vezet, hogy oké, a pilotra lehetne adni 7/10-et, és igyekeztem lefesteni, hogy milyen lett, de nem az én sorozatom lesz.

Ui: nekem Tyler Hoechlin sosem lesz igazi Superman, iszonyat rossz castingnak tartom, de ezzel főleg lehet, hogy egyedül vagyok.

Aggretsuko

2021. 02. 24. 15:50 - Írta: Shyllard

Add comment | kategória: anime,Ázsia sorozatozik,kritika

A Netflix 2018 óta futó, már 3 évadon túllévő, magyar felirattal elérhető szériája azon kevés animék közé tartozik, amik nem manga adaptációk. A vörös panda története 2016-ban vette kezdetét webes mese formájában, amit a streaming szolgáltatás később átvett, és újraindított saját platformján.

A világos színekkel, vidám dallamokkal, nagy szemű és aranyos állatokkal operáló anime viszont főhőséhez hasonlóan sötét titkokat rejteget magában: A külcsín csak egy álca, valójában egy komoly, felnőttes és átérezhető történetről van szó, ami az egyszerű hétköznapok frusztrációit fordítja le egy könnyen fogyasztható médiumba.

A sorozatot folytonos kettősség jellemzi: Aggretsuko szerény, visszahúzódó és kötelességtudó, de napjai végén a munkahelyén felhalmozott dühét Japán országán belül népszerű Karaoke bárjai egyikében tölti, metálzenére üvöltve az épp aktuális sérelmeit.

A nagy szemű, egyszerű vonalakkal ábrázolt, sok esetben klasszikus amerikai gyermekrajzfilmeket idéző szereplők karikatúrájukon túlmenően karaktereiket kibontva valós személyeket tárnak elénk. A zene pedig egyik pillanatban csilingelően kellemes, szinte meseszerű, majd a következőben a metál mindent elöntő dörömbölése zökkenti ki a nézőt a már-már lagymatag szórakozásból.

Ezen dualitásból következően nagyon hamar hozzászokunk, hogy semmi sem az, aminek elsőre látszik, viszont a készítők sosem kiszámíthatók, így nevetésre bőven van indok. Aki szereti az ilyen ellentétekből fakadó vicceket, az mindenképpen jót fog tudni mulatni az Aggretsuko-n, mert valami mesterien űzi a szórakoztatás ezen formáját. Mindeközben nagyon aranyos, megmosolyogtató humorral is meg van rendszeresen fűszerezve, ami főleg az állatok viselkedésén, vizuális komédián és túlzott karikatúrákban üti fel a fejét.

Az animálás egyszerű, de rendkívül folyékony, így mondhatni hiperaktív mozdulatok sokaságának lehetünk tanúi, amit szavakkal nehéz jellemezni. Az első részben már látható ennek nyoma, és valahogy még a 3. évad végén is ugyanúgy meg tudott mosolyogtatni ez a bevetett eszköz. Valahogy működik. Az állatok adottságait nem mindig használják ki, mint mondjuk a Bojack Horseman-nél, de azért néha itt is történnek tipikus megmozdulások, csak sokkal finomabban és kisebb mértékben.

A szereplők ehelyett inkább erősen The Office-t idézik, nem véletlenül, hiszen nagyrészt egy iroda mindennapi életébe tekinthetünk bele, ezúttal viszont egy fő személy szemszögéből. Pár rész alatt nagyon gyorsan és könnyen megértjük és megszeretjük Aggretsuko-t, hisz dühe sosem alaptalan, még ha néha kicsinyes is, mindig nagyon emberi, valós.

Valószínűleg a legtöbb olvasó, aki már rendelkezett akár rövidtávú munkával is, tapasztalt meg problémákat, amiket vagy a kötelessége, főnöke, esetleg munkatársai váltottak ki. Főszereplőnknek egyikből sincs hiánya, s elé gördülő nehézségeket legtöbbször meglehetősen valóságközeli módon oldja meg, személyiségétől sosem elkalandozva. Leginkább a tavalyi Rilakkuma és Kaoru-hoz tudom hasonlítani a történéseket, mert az elrugaszkodott körítés ellenére sokszor meglepően keserédes anime-hez lehet szerencsénk.

A hangulat pedig annak is köszönhető, hogy nem egy konstans, állandó, hanem egy folyamatosan fejlődő, saját magát is egyre jobban megismerő főszereplő életét kísérhetjük végig. Történnek vele extrém dolgok, de maguk a problémák, amikkel meg kell küzdenie sokaknak ismerősök lehetnek: A munkahelyen kívül magánéletében is számtalan helyzettel kell megküzdenie, legyen szó jogosítvány megszerzéséről, anyukájával való kapcsolatának ápolásáról, esetleg a Nagy Ő megtalálásáról.

Minden évadban átívelő történetek is kísérik a részeket, amik mindig adnak egyfajta löketet a következő rész beizzítására, még ha nem is a világ legnagyobb cliffhangereivel. Vannak jobb-rosszabb sztorik is, első évad nagyszerűen alapoz, második elejétől a végéig valami zseniális, míg harmadik egy már sokkal elrugaszkodottabb, de továbbra is fontos tanulságot magában hordozó útra kalauzol el bennünket.

Összefoglalva tehát egy meglehetősen rövid és szórakoztató anime-ről van szó, ami sokkal nagyobb mélységet hordoz magában, mint az elsőre tűnik. Kicsit lassan indulnak be az események, az elején nagyon epizodikus, de szépen lassan átívelő szálak veszik át a főszerepet, valóságszagú helyzetek tömkelegébe belehelyezve Aggretsuko-t.

Az első, 10 perces részből nagyon könnyen leszűrhető mire lehet számítani, így akinek felkeltette a sorozat az érdeklődését, annak mindenképpen ajánlom. Ugyanis még ha változik is a fókusza a sorozatnak és néha személyesen kevésbé érintett helyzetekbe is kerül be főhősnőnk, a poénáradat sosem áll meg, folytonos mosolyt eredményezve az erre vevők arcán.

Napi egy-két rész megnézésére tökéletes, a fonalat nem igen lehet elveszíteni és Aggretsuko karaktere is van olyan erős, hogy vágyik az ember arra, hogy újra lássa és szurkolhasson neki, feszülten várva mikor is robban be a dühe és ereszti ki magából a valós, metál énjét.

Pilot: Bloodlands

2021. 02. 23. 21:20 - Írta: human

5 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika,pilot-mustra

— Is there something you’re not telling me?
— Yes. Carry on.

A főnyomozótól kérdezték, és a válasza alapján máris tudtam, hogy legalább a pilotot nem fogom megbánni. Kár, hogy most nem voltam teljesen ráhangolódva erre a noir hangulatra, amit a BBC vadonatúj sorozata szállít.

A középpontját nehéz meghatározni (spoilermentesen). Azzal kezdődik, hogy egy volt IRA tag kocsiját találják a vízben, amihez egy telefonhívás kapcsolódik, miszerint “nálam van”, mármint a férfi. De már itt is van egy nyom, ami valami régi üggyel köti össze az egészet.

A rendőrök el is indulnak a nyomokon, hogy a pilot végére találjanak valamit, feltépjenek egy régi sebet. Ha jól értem, akkor 1998-ban egy béke köttetett a környéken, és voltak olyan emberek, akik ennek fényében eltussoltak pár dolgot. Ezek izzottak tovább a mélyben.

Annyira nem akarok belemenni a történetbe, mert igazából ha valaki odavan az ilyen lassan kibontott, valamennyire a valóságon alapuló realista krimikért, annak nagyon tudom ajánlani a Bloodlands-et. Nem olyan tipikusan “noir” kinézetű, hiába aggatták rá előzetesen ezt, csak egy átlagos sorozatnak néz ki, de a téma miatt mégis talán oda sorolható. A végén pedig mindenki szürke lesz?

Az biztos, hogy az átívelő szál nem túl felemelő, és már a pilotban is volt pár olyan karakter ellentét, ami érdekesnek tűnt, hogy a személyes vonalat ne is említsem.

A megvalósítást már említettem, de tényleg nem ez lesz, amit a fényképezése miatt fogunk imádni. Nem az, hogy rossz, hanem amolyan semmilyen, mint a valóság, vagy mint a tévésorozatok többség, nem fekszik rá úgy, mint mondjuk egy Fincher a Dragon Tattoo-ban. Vagy akár az amerikai The Killing a tévében anno.

Ellenben most a szereplőgárdába kicsit bele tudnék kötni. Rendben, nyilván nem James Nesbittbe, de valahogy a többiek nem remekeltek. Főleg az új főnök. Olyan… semmi kémia nem volt sehol a részben, néha kicsit mechanikusan mozgatta a karaktereit. Ez a legjobban a lánnyal való találkozásban érhető tetten.

Nem az mondom, hogy kötelezőnek tűnik első nekifutásra, de az átívelő zsáneren belül szerintem elmegy a kezdés és nyilván lesz még jobb is. Most ideteszem, hogy 6/10, de ez nagyon csak számomra ennyi, mert most nem ilyesmire vágytam, és ettől még beránthatott volna, volt már olyan, hogy megtörtént ilyen hangulat-ellentét, de ez valahogy nem ugrotta meg. Viszont valójában nem rossz.

The Walking Dead: folytatódott a 10. évad

2021. 02. 23. 19:30 - Írta: Necridus

14 comments | kategória: kritika

(A sorozat itthon még mindig nem talált tévés otthonra, így nálunk most nem lesz szinkronos világpremier, de tavasszal jönni fognak a részek felirattal az HBO-ra és a Netflixre. Odakint a hétfő hajnali tévés premier előtt kivételesen már egy héttel felkerül a rész az AMC digitális platformjára, a többi rész viszont jövő héttől már csak csütörtökönként fog érkezni az AMC+-ra, tehát a 10×02 03.04-én.)

Gondolom, nem hír senkinek, hogy a Walking Dead kaszát kapott tavaly, így hamarosan el kell búcsúzni a sorozat szeretett (?) figuráitól. De az univerzum még közel sem akarja bezárni kapuit, ugyanis a Fear még mindig jelen van, a World Beyondnak hátra van a második és egyben utolsó szezonja, valamint (egyelőre) két spinoff is készül a sorozathoz, és akkor még a Rick-filmekről nem is beszéltünk. Meg persze még a 10. évad hat, a 11. szezon 24 része is hátra van, szóval a nemsokára valóban egész sok időt jelent.

De amiért az univerzum jövőjét most gyorsan elmeséltem, az nem csak emlékeztetőül szolgál. Az epizód közben az agyamban lezajlott gondolatmenetet írtam le, ugyanis a kasza miatt teljesen más érzést keltett a premier nézése, miközben valójában nem sok változás történt. Mintha próbálkoztak volna újításokat behozni a rendezés terén, de lényegében a sorozat magját tekintve ugyanazt kaptuk, mint az elmúlt pár részben.

Ne köntörfalazzunk, a tovább mögött spoileresen folytatom. Tovább…

Riverdale 5. évad: az időugrás után – írta Cleda

2021. 02. 23. 16:00 - Írta: vendegblogger

1 comment | kategória: kritika

Riverdale’s dying. We might be the only ones who can save it. 

A régóta pedzegetett időugrás végre elérkezett, hogy kvázi új löketet adjon a sorozatnak. A rész inkább a karakterek jelenlegi életére fókuszált, amik elég sok kiaknázható lehetőséggel szolgálhatnak, már ha jól használják fel őket. 

Egyelőre mégis bizakodó vagyok, mert nem lőttek el mindent már rögtön az elején, sok mindenre nem derült fény (mondjuk hét év elég hosszú idő), de az 5×04 végig lekötött, és kíváncsivá tett, hogy mit hoznak ki ebből az egészből.

Félreértés ne essék, nem hiszem, hogy túl sok új és/vagy régi nézőt vissza lehet csábítani, max. egy-két rész erejéig, mert a színvonal az úgy nagyjából belőhető, nem kell drasztikus változásokra számítani.

A továbbiakban a bandáról spoileresen lesz szó.

Tovább…

Previous Posts