login |

Posts filed under 'kritika'

Pilot: Snowfall

2017. 07. 20. 21:45 - Írta: human

3 comments | kategória: kritika

Kivételesen nem az érdeklődésem miatt csúszott a kritika, hanem más tartott fel. Mondjuk így is csak a második rész végéig jutottam el az FX drámájából, pedig a téma érdekes lenne, viszont egyelőre úgy néz ki, hogy túltömték az évad elejét.

A sorozata a crack cocain elterjedéséről szól a 80-as években. Viszont az előzetesen sugallt feketék közötti dílerkedés mellett van itt egy CIA kapcsolat, és még vagy kettő komolyabb mellékszál. A probléma tényleg annyi, hogy ebből egyedül a fiatal fekete srác története érdekes.

Persze már most is látszik, hogy összeérnek a dolgok, megvannak a kapcsolódási pontok és főbb konfliktusok, viszont tényleg csak a fűdílerkedésből a komolyabb pénz felé nyitó fiatal az, aki érdekel is. Pedig csak egy sima felemelkedéstörténet, az 1×02 végére az első komolyabb buktatóval, ami miatt szerintem még lecsúszik majd a folytatás.

Amúgy a Snowfall eddigi problémája nagyon tipikus, nem? Mármint mindenkinek van olyan sorozata, amiben sajnálja a bizonyos szálakra szánt időt. Nekem ilyen volt a Game of Thrones, mielőtt kiszálltam, de ott érthetőbb a dolog, itt viszont az elején jobban kellett volna fókuszálni arra, ami érzelmi kötödésre ad lehetőséget a nézőnek, és onnan kibontani a történetet. Vagy a többieket is erősebben alapozni. Így a kettő között leültek a földre.

Mivel peak TV van, és az FX eléggé komolyan áll a sorozataihoz, így nem meglepő, hogy a körítés amúgy remek. Főleg, hogy az egyik készítő John Singleton (Boys n The Hood). Pár gyönyörű kép, izzadt nyári hangulat, és visszafogott erőszak jellemző a Snowfallra egyelőre.

Na jó, még belekötök a zenébe is kicsit. Lehet nem kéne, de a pilot eszméletlen GTA: San Andreas-hangulattal indít, viszont sajnos kevés tényleg ismert számra tellett a büdzséből. Persze a kiemeltebb pillanatokhoz jókat választottak, de a többi dallam eléggé semmilyen lett.

Nem tudom azt mondani, hogy kötelező, de ha javul az egyensúly, akkor még lehet belőle valami. Egyelőre 6/10. Tudom, ez közepes pontszám, viszont itt erősen átlagolásnak kell elképzelni, a 8-9/10 pillanatokat váltják az 5/10-ek.

Circle – Two worlds connected – írta LasDen

2017. 07. 20. 17:07 - Írta: vendegblogger

2 comments | kategória: Ázsia sorozatozik,kritika

Múlt, jelen és jövő. Három különböző év (sőt, évtized), három történet, egy végkifejlet. Ezzel és rengeteg drámával, fordulattal és meglepetéssel kecsegteti az embert az idén bemutatott Circle.

2007-ben Kim Woo-Jin és Kim Beom Gyoon hazafelé tartanak, miután Woo-Jin az állítása szerint idegent látott. Ekkor egy vakító fény kezdi üldözni őket, ami nem sokkal később be is éri kettejüket. Egy alak lép ki a fény mögül, ezzel teljesen megváltoztatva az ikrek életét.

2017-ben Woo-Jin az egyetemen és az életében is próbál helyt állni, normálisan akar élni. Közben Beom Gyoon frissen szabadul a börtönből, ahova az idegenekkel való megszállottsága juttatta. A dolgokat bonyolítja, hogy az ő korábbi incidenseire kisértetiesen hasonlító halál eset történik az egyetem területén.

2037-ben Szöul (Normál Föld) már nem az a szép hely, ahová túl sokan kívánkoznának. A levegő szennyezett, a közrend és az életminőség is mélyponton van. Már csak azok maradtak, akiknek nincs pénze, hogy az Okos Földre, Városba költözzenek.

Az Okos Föld valóságban egy város távol a szennyeződésektől és a káosztól. Egy hely, ahol az Emberi Törődés Rendszer (Human Care System) segítségével már 5.000 napja szabadságban, békében és bűnözéstől mentesen élhetnek az emberek. Kim Joon-Hyuk nyomozó pedig ide szeretne bejutni a saját céljaitól vezérelve.

Természetesen 12 részben nem lehet mind a 3 idősíkra egyenlő mértékben időt szakítani, így a hangsúly a jelenen és a jövőn van. A 2007-es események főleg néhány perces jelenetekben és beszélgetésekben jelennek meg.

Ez egyrészt segíti a sorozatot, hiszen az információk hiányában nehezebb összerakni az eseményeket, másrészről ezekben nem feltétlenül van annyi, hogy hosszabb kibontást érdemeljenek.

Így az epizódok struktúrája végig lineáris vonalat követ. A Part 1 mindig a jelennel foglalkozik, esetlegesen néhány releváns perccel a múltból, hogy aztán egy pofás átvezetővel ugorjunk a Part 2-ra a jövőbe. Így kvázi két cliffhangerrel zárulnak az epizódok. Egyszerű komstrukció, de működik.

És nagyjából ez lehetne az egész sorozat jelszava is. “Működik”. Mert nincs itt semmi olyasmi, amit edzett néző ne látott volna már valahol: a mégsem annyira utópisztikus világ, a rejtélyek vagy a megszállott karakter.

Az írás sem különleges, de kiválóan építenek a részek egymásra, nagyon jó ütemben kerülnek az újabb rejtélyek bemutatásra s oldódnak meg a régiek. Az egyik idősík jól reflektál a másikban történtekre, minden olyan organikus sorrendben következik. Az meg már szinte röhej, hogy minden részben tudják emelni a tétet és valami újról lerántani a leplet, mikor már így is annyi mindenre fény derült.

Nem kikövetkeztethetetlen a történet, de ügyesen rejtegetik a fordulatokat, így az embert magával ragadja. Persze ennek akkor van nagyobb hatása, ha olyan a néző, mint én, hogy egy-egy rész után nem szokott sokat agyalni a történteken. Főleg ha darálásról van szó, akkor még idő sem nagyon van rá, csak sodródni az árral.

A tovább mögött spoilermentesen folytatom.

Tovább…

Master of None

2017. 07. 19. 21:30 - Írta: human

11 comments | kategória: kritika

A Netflixes Master of None van olyan különleges sorozat, hogy már csakazértis érdemes néhol belenézni. Persze akad benne 1-2 átívelő szál, szóval nem a második szezon végére kell nyúlni, de annyira megragadó a furcsasága, hogy már csak érdekességképp is ajánlható.

Alapozásnak a pilotkritikám, vagy CyClotroniC éltetését ajánlanám az első évadról. Ha jól emlékszem winnie-nek nem jött be, ami amúgy szintén teljesen érthető álláspont. Eléggé megosztó a sorozat, sokszor rúgja fel a bevált receptet, néha még számomra is rosszul.

A történet röviden annyi…, hogy a készítő Aziz Ansari és Alan Yang képileg dolgoz ki olyan témákat, amiket 5 perces standup poénban sütnének el. Legyen ez az idősek kezelése, az indiaiak foglalkoztatása a filmekben, a melegség elfogadása családon belül, meg hasonlók. Jó ideig csak lazán függnek össze a részek, és hiába tetszett az épp aktuális nagyon, a következő epizód sokszor teljesen más ritmusban más témáról szól, ami simán lehet, hogy épp nem üt be annyira.

Mindez nem azt jelenti amúgy, hogy a Master of None zseniális, viszont eszméletlenül kísérletező, különleges darab. És most jön a megosztóbb vélemény: szerintem az első évad sokkal jobb, mint a második. Mondjuk azt elismerem, hogy alkotóilag ambiciózusabb, amit idén próbáltak Ansariék, viszont pont így lehetett melléfogni is.

Természetesen idén is voltak zseniális epizódok, például az Olaszországban játszódó, CyClotroniC által is említett dolgok előtt tisztelgő feelgood adagot jó volt nézni. Ahogy a Woody Allen New York-imádatát idéző pillanatok is remekek voltak. Konkrétan a 2×06, a New York I Love You, ami nyugodt szívvel hagyja el a főszereplőket 30 percre, önmagában is gyönyörű.

Viszont a 2. évad negatívumaihoz is el akarok érni lassan, szóval jöhet a sokak szerint túlságosan csapongó 2×05, a The Dinner Party, ami engem a végén egyszerűen szíven ütött azzal a dallal. Viszont pont ez hozta be azt a melodramatikus szálat, ami lehúzta a sorozatot.

Hiába állt a Master of None a megcsalás, életút, elvárások és a többi kérdéshez teljesen realistán, ha egyszerűen túl sokat foglalkozott ezekkel, szembe haladva az összes többi rész által felvezetett dologgal. Mert előtte egy-egy téma köré épültek a részek, és az is jelentőséggel bírt, hogy a főszereplő mindenkit barátjaként kezelt, és teljesen természetesen viselkedett a hozzá így viszonyuló nőkkel.

Pont ez volt az egyik erőssége a sorozatnak, hogy amikor elővett problémákat, akkor a főbb szereplői tulajdonképpen már csak rácsodálkoztak azokra, mert ők már sokkal elfogadóbban gondolkoztak a témákban. Erre jött a komolyabb szerelmi dráma…

Ezekkel ellentétben viszont az S1 sokkal ügyesebben tartotta meg az arányt a “standup” témák és a karakterdráma között. Erőteljesebben csapongott, viszont ez jobban is állt neki. Nyilván felnőttesebb a 2. évad, kicsit szomorkásabb, és értem, hogy miért akartak előrébb lépni a készítők, viszont sajnos nekem ez már kevésbé jött be.

Igazából pontozni nem tudom, annyira egyedi ez a sorozat. Inkább azzal zárnám, hogy tényleg érdemes akár random is belenézni egy jobban hangzó címme bíró epizódba, mert részről-részre is sokszor teljesen másmilyen a Master of None.

12 Monkeys: a 3. évad – írta Szalmi

2017. 07. 19. 18:10 - Írta: vendegblogger

6 comments | kategória: kritika

Nem gondoltam volna a 12 majomból készített sorozat első pár része, sem a 2. évadjának zárása után, hogy ilyen jól sikerül folytatás, a 3. évad.

Mint ismeretes, a 4. szezonnal zárul a sorozat, s mondanom sem kell, hogy kíváncsian várom, hogy sikerül kikeveredni az események láncolatából és az időben való ugrálásokból, mert eddig tényleg nagyon ügyesen csavarták készítők a szálakat, és emelték egyre magasabbra a szintet.

Amikor elkezdődött a sorozat, az volt az alapfelállás, hogy van egy bázis, ahonnan küldetéseket teljesít a főszereplő. 2043-ban egy kisebb túlélő csoportból James Cole utazik vissza 2015-be, hogy megtudja, mi okozta az emberiség nagy részének a pusztulását, és megakadályozza a katasztrófát. Ehhez egyetlen nyom áll rendelkezésére: Cassandra Railly.

Már ebben is sok lehetőség volt, bemutatták a két idősík szereplőit, ellenfeleket hoztak be, mitológiát gyártottak, megpróbáltak változtatni a múlton, miközben nehézségekbe ütköztek. Néha az akció közben nem is nagyon jutott idő megismerni a karaktereket, csak ide-oda rohangálás volt, egyes szereplők nem kaptak túl nagy hangsúlyt.

Aztán a történet és a részek előrehaldtával a helyükre kerültek a dolgok. A sorozat eléggé cselekményközpontú, nem karakterdráma, de azért mindenkinek megismerjük a múltját. És az események sem csak Amerikára korlátozódnak, Berlin, Párizs, London és Budapest is szerepet kapott.

A tovább mögött 3. évados spoilerekkel folytatom.

Tovább…

Big Brother US: kezdett a 19. évad

2017. 07. 19. 14:50 - Írta: Deny

22 comments | kategória: kritika,reality

Pár hete visszatért a nyár egyik meghatározó amerikai tévéműsora, immáron a 19. szezonjával. A CBS 2000-ben jól belenyúlt a tutiba, hiszen abban az évben indult el a Big Brother a csatornán a Survivorrel együtt  (egy évvel később pedig a The Amazing Race is csatlakozott hozzájuk). Hihetetlen, hogy még mindig képernyőn van mindhárom reality, melyek közül az első kettő továbbra is a CBS legnézettebb műsoraihoz tartozik, utóbbi pedig állandó Emmy-mágnes.

A Big Brother egy kőkemény stratégiai játék, ami számomra immáron 3 éve kötelező nyári program. Nyugodtan elfelejthetjük a cím alapján alkotott előítéleteinket, mivel a hazai változattal ellentétben itt egyáltalán nem egy trash reality-ről van szó, hanem egy remek szociális játékról. winnie röviden így foglalta anno össze:

 “el kell érni, hogy x emberből te maradj a végére, hogy kiejtsd vetélytársaidat, s tedd mindezt úgy, hogy azok a végén rád szavazzanak, amikor a győztesről döntenek”.

Ez pedig korántsem könnyű feladat, ha 16-an éltek egy fedél alatt, és mindenki manipulálja a másikat. A legjobb az egészben, hogy a közönségnek nincs beleszólása , hogy ki essen ki, ez kizárólag házon belüli játék. Ugyanakkor bizonyos dolgokba a nézők is beledumálhatnak.

Idén 16 ember költözött a Nagy Testvér házába, köztük egy tavalyi közönségkedvenc, Paul is, ám a műsor mottójához híven (“Expect the unexpected”) már az első nap hatalmas meglepetéseket tartogatott a lakók és a nézők számára is. Általában minden évad egy téma, egy gimmick, vagy egy csavar köré épül, ez pedig idén a kísértés lett.

A mostani szezonban mindenféle előnyökkel kecsegtetik a játékosokat, azonban ha ezeket elfogadják, annak súlyos következményei lesznek a többiek játékára nézve. És bizony nem restek élni ezekkel a lehetőségekkel, ami marhajó szituációkhoz és csavarokhoz vezet/-ett már eddig is.

A játékosok idén is sokszínűek, és egyelőre nagyon pozitív az évad fogadtatása, ami a nézettségen is meglátszik. Egyelőre csak 2-3 személy tűnik ki igazán a játékával, de ezt nem bánom, mert a többiek később még okozhatnak meglepetéseket.

Az viszont biztos, hogy az idei szezon első hete alatt is már annyi minden történt, hogy csak pislogtam. Jelenleg a negyedik hétnél járunk, de mivel csak heti 3 résszel jelentkezik a Big Brother (kivéve ezen a héten, amikor is 4 epizódot kapunk, de nem lövöm le a poént, hogy miért), még nem késő bekapcsolódni. Bátran ajánlom mindenkinek, még a műfajt élből elutasítóknak is.

A játékosok szövetkezései mellett különböző feladatok, versenyszámok gondoskodnak az izgalmakról, de a műsor formátumából adódóan egy perc nem telik el unalmasan.

Egyelőre egy 8/10-et adok ennek a szezonnak, ami sokkal jobban tetszik, mint az előző, ráadásul ezúttal az eyecandy faktort is rendesen felpörgették. A legfrissebb események alapján garantált, hogy fordulatokban nem lesz hiány idén nyáron sem.

Castlevania: az 1. évad

2017. 07. 18. 20:55 - Írta: human

10 comments | kategória: animáció,anime,kritika,pilot-mustra

Szokott mellényúlni a Netflix, ez egyáltalán nem vitás, az egyik borzasztó húzásukról szerintem lesz a napokban szó, viszont előtte még mindenki pozitívan kell nyilatkoznom róluk, hiszen szállítottak egy jó játékadaptációt. Mostantól nemcsak a Silent Hill, hanem a Castlevania is a jól sikerült “videójátékfilmek” közé tartozik.

Persze nem volt igazán nehéz dolguk, mivel a Castlevania első évadjában egyszerűen alig vállaltak kockázatot. Konkrétan azt tudom mondani, hogy ez inkább csak “évad” (így, idézőjelben), mivel összesen nincs 2 óra, és pilotnak is nevezhetnénk, hiszen csak felvezeti a főbb problémákat és szálakat, alig old meg belőlük valamit.

Gondolom a képekből látjátok, hogy egy animéről van szó, ennek minden sajátosságával. Bevallom, néha próbára tette a türelmemet a sok lassú zenére kitartott jelenet, főleg, hogy akkoriban elég sokszor volt hőemelkedésem éppen, tekintve a nyári “programom”.

Viszont azt is el kell ismernem, hogy nem fogták vissza magukat a karakterépítéssel, akármennyire is veszélyes volt így az első rész, hiszen az arra koncentrált, hogy Vlad Tepesből miképp lett Dracula, aki démoni seregeket idézett meg az emberek ellen. Mondjuk itt a sok túlhúzott jelenetbe elfért volna a csávó családi élete is, hogy átérezhessük a döntései mögötti súlyt.

Most jön a ‘de’, mivel mindenképp érdemes a második részt is bepróbálni, hiszen a tényleges főszereplő ott mutatkozik be, méghozzá rögtön megkedvelhetően. Persze tipikus karakter, olyan figura akinek a családja harcolt már pokoli teremtmények ellen, de aztán az emberek ellenük fordultak, szóval most nem túl szívesen akar segíteni nekünk Dracula mesterkedése ellen.

Az felszínen levő akciók ellenében a Castlevania erőssége a vallási kérdések, és emberei döntések kezelése. Mindezt egy viszonylag egyszerű (bocs, rajongók), de klasszikus videójáték alapjaira építették ügyesen.

Mondjuk ha keménykezűen akarom pontozni, akkor csak 6/10, a fent említett dolgok miatt. Mármint az általam kedvelt animékben is vannak túlhúzott jelenetek, de itt valahogy kevésbé működtek számomra. Folytatás természetesen lesz, 8 további rész biztosra vehető.

The Strain: kezdett a 4. évad – írta Lantaar

2017. 07. 18. 14:50 - Írta: vendegblogger

3 comments | kategória: kritika

Végre elkezdődött a strigoi holokauszt… és egyelőre legalább annyira vérszegény, mint az odavezető út.

Maga az évad egy soft reboottal kezd, amit egy 9 hónapos időugrással hoztak el. New York (és talán San Francisco) elesett, beállt a nukleáris tél és pikk-pakk náci Németországgá züllesztették az Egyesült Államokat, ahol a strigoiok élnek a menő villákban, míg az emberek karszalaggal megbélyegezve, naponta kötelezően vért adva szenvednek.

Ez nem is hangzik olyan rosszul ugye? Naná, hogy nem, de papíron mindig is jól nézett ki a The Strain (elég csak megnézni a posztereiket), gyakorlati megvalósításban viszont szerintem az egyik legnagyobb kihagyott ziccer a mai tévés felhozatalban.

A sorozat alapjául szolgáló könyv szolid volt, del Toro gyakorlatilag már a Blade 2 óta finomítgatja az ilyen típusú vámpírjait, ráadásul még egy elég szórakoztató színészi gárdát is sikerült összerántaniuk, de egy valamin elbuknak folyamatosan, ez pedig az írás.

Már egy ideje van egy elméletem a sorozatról: a csatorna vezetősége ebben láthatta a The Walking Dead utáni “next big thing”-et, amit hosszú, hosszú évadokra lehet nyújtani, ezért ukázba adták a készítőknek, hogy nem kell elsietni az események alakítását.

Viszont az alapanyag ehhez nem volt elég terjedelmes és az írók sem elég ügyesek, így jóformán mást nem tudtak kitalálni, csak azt, hogy elméletileg hihetetlenül intelligens emberek rendkívül buta döntéseket hoznak és futják a felesleges köröket pusztán azért, hogy ki lehessen tölteni az évadra szánt 10-13 részt.

A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül. Tovább…

Game of Thrones: kezdett a 7. évad

2017. 07. 17. 21:25 - Írta: CyClotroniC

165 comments | kategória: kritika

– I’m the Queen of the Seven Kingdoms.
– Three kingdoms, at best.

Sokakkal ellentétben nem mondhatnám, hogy be voltam sózva már hetekkel előre a Game of Thrones visszatérésétől, így tűkön ülés helyett leginkább az foglalkoztatott a premier előtt, hogy minek is köszönhető ez a kisebb nihil, mikor voltaképpen továbbra sincs komolyabb bajom a sorozattal.

Jobb híján arra jutottam, hogy bár rengeteg előnye van annak, hogy elérkeztünk a végjátékhoz, mégiscsak leszűkültek annyira a lehetőségek, hogy már messze nem akkora játék sorra venni előre a lehetséges teóriákat a karakterek és a cselekmény jövőjét illetően.

Azért egyáltalán nem rossz a helyzet, sőt fásultnak se nevezném a kapcsolatomat a sorozattal, de tény, hogy így a 7. évadjában már nem igen várható el tőle az újszerűség, már csak azért sem, mert bármilyen furcsa is ebbe belegondolni, de jelenleg ez a legidősebb szkriptelt sorozat a menümön.

Az mindenképpen a történet velejárója, hogy a sakktábla tisztulásával sok kopott az intrikázós varázsból, az idő télre fordultával pedig sivárabb lett kicsit a terep mindenhol. Királyvár talán sosem érződött ennyire jelentéktelennek, sosem volt ennyire csendes és kihalt, ugyanakkor jó hír, hogy talán Essos-t is végleg magunk mögött tudhatjuk a hátralévő két szezonra.

A tovább mögött folytatom, komolyabb spoilerek nélkül. Tovább…

Penn & Teller: Fool Us: kezdett a 4. évad

2017. 07. 17. 19:00 - Írta: CyClotroniC

13 comments | kategória: kritika,vetélkedő

Nem hiszem, hogy sokan lennétek, akik bírjátok a bűvészetet és eddig még csak nem is hallottatok Penn & Teller Fool Us című műsoráról. A rutinosabb bűvészek számára készített vetélkedő még 9 epizóddal indult a brit ITV-n 2011-ben, majd 4 év szünetet követően immáron 3 éve zsinórban stabil könnyed szórakozásként színesíti a CW nyári sorozatpalettáját.

A korábbi évadok során winnie már többször is írt a műsorról, melynek a szerkezete és lebonyolítása azóta se sokat változott. A nettó 40 perces epizódok során 4-4 bűvész kap lehetőséget arra, hogy “átverje” a két rutinos rókát, majd minden rész végén Penn & Teller is bemutat nekünk egy-egy trükköt a saját repertoárjukból, hol valami kisebb, jelképes dolgot, hol egy-egy klasszikusukat hozva el nekünk.

A versenyzők bemutatása a megszokott tehetségkutatós ívet követi, rövidke bemutatkozó videó után jön a trükk, majd egy röpke műsorvezetős beszélgetést követően Penn (Tellet nem beszél) értékeli a látottakat. Ha sikerül Tellerrel közösen kitalálniuk hogyan csinálta a bűvész a trükköt, csupán néhány kedves szó, ismertség és a promóció marad a fellépők jutalma. Ha azonban Pennéknek lövésük sincs vagy rosszul tippelnek, a fellépő máris helyet kap Penn & Teller régóta futó Las Vegas-i showműsorában, ami biztosan hatalmas szakmai tapasztalat és élmény lehet a győztesek számára.

A formátum talán legnagyobb buktatója éppen saját szabályaiban rejlik, hiszen nagyon sokszor nem a legkreatívabb, legelegánsabb, legviccesebb, legprofibban kivitelezett trükk nyer, hanem az, ahol a bűvészduó rosszul tippeli meg a trükk mikéntjét. A valamivel több, mint 150 eddigi próbálkozóból úgy 30-40-en jártak sikerrel, de simán emlékszem 5-10 olyan esetre közülük, ahol nem túl elegánsan eljátszottak olyan módszereket is a fellépők, amire egy tapasztalt bűvész biztosan ráharap és valójában egy 3-4. metódussal csinálták meg a trükköt, annak ellenére, hogy Pennék megfejtésével is meg lehetett volna oldani.

Ebben többnyire az a bosszantó, hogy ezzel a kiskapuval éppen a legsótlanabb, legtipikusabb trükkök szoktak élni, míg az olyan elegáns előadások, mint amilyet anno Shin Lim is vitt hozzájuk, van hogy be kell hogy érjék egy hatalmas dicsérettel, pedig sokszor tényleg azok a trükkök ütnek a legnagyobbat, ahol jól ismerik a módszereket Pennék, mégis csak ámulnak, hogy milyen kifinomultan valósítják meg őket.

A Fool Us hátránya és előnye is egyben ez a fajta kettősség, hiszen ritkán “nyernek” csak a legütősebb produkciók, cserébe viszont jóformán minden epizódba jut egy igazán frappáns trükk, ami vagy humorában, vagy újszerű körítésében vagy minőségében hoz igazán emlékezeteset a nézőknek.

Ki kell még emelni, hogy mennyire jól belőtték az arany középutat a megfejtéseknél, ugyanis Pennék többnyire egy-egy frappáns félmondattal jeleznek a fellépőnek, hogy szerintük hogyan is történtek a dolgok, ami ugyanúgy sokat mond mindenkinek, aki jobban elmerült a bűvészetben, viszont nem öli meg a varázslatot azoknak, akik inkább a színfalak mögé leskelődés nélkül élveznék a show-t. A legjobb tehát az, hogy a néző saját maga döntheti el, hogy van-e kedve utánanézni a trükknek vagy sem.

A műsor jellegéből adódóan újoncként bármilyen sorrendben lehet fogyasztani az epizódokat, így be lehet szállni simán a mostani negyedik évaddal is akár, éppen ezért nem árt kiemelni, hogy az első szezonban Hajnóczy Soma bűvész világbajnok révén volt magyar jelenlét is a műsorban.

A tavalyi évhez hasonlóan, idén is Alyson Hannigan vezeti a műsort, aki a szezonnyitóban sokkal kevesebb szerephez jutott, mint azt általában megszokhattuk a Fool Us-tól. Nehéz lenne tehát megmondani, hogy mennyire rázódott bele, de az tény, hogy az S3 alapján Jonathan Ross-nak sokkal jobban állt ez a szerep kezdetekben.

Ugyan a nyitórész nem hozott számomra olyan előadást, amit jó szívvel kiemelnék egy best of listába, de kaptunk kuriózumként egy vak fellépőt, és három olyan klasszikus trükköt is, amik inkább prezentációjukban hoztak újat. Sorozatos aspektusból nem árt megemlíteni, hogy bár Penn & Teller zárótrükkje ezúttal jóval fapadosabb volt a szokásosnál, cserébe a DVR-os amerikai nézőknek nyújtottak segítséget ahhoz, hogy átverjék barátaikat a Jane The Virgin segítségével.

Ha valakit totál hidegen hagy a bűvészet, annak nem lesz sok keresnivalója a műsor körül, ha azonban egy kicsit is érdekel titeket, nagyon nagyon ajánlott adni egy esélyt az egésznek, mert háttértudástól függően egészen mást adhat a Fool Us minden nézőnek. A tapasztalatlanabbak számára egy remek showműsor, jó pár menő előadással, a sokat látottak pedig játszhatnak együtt Pennékkel, megpróbálva kitalálni a trükkök hogyanját.

The Durrells: a 2. évad – írta Natale

2017. 07. 17. 14:50 - Írta: vendegblogger

6 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika

Sokunk gyermekkorának egyik kedvencéhez, a Durrell-könyvekhez nyúlt hozzá az angol ITV és készített belőle 6 részes évadokkal sorozatot. Ebből most a másodiknak lett vége, és már a harmadik is be van rendelve.

A sztori röviden annyi, hogy a 30-as években egy angol család (Durrellék) apuka nélkül, öt gyerekkel elköltözik Korfura ahol süt a nap és olcsó az élet. A Mama és a gyerekek (a legidősebb 23, a legfiatalabb 10) pedig ettől egyénileg mind ki tudnak bontakozni.

Az alapkoncepció az, hogy veszik a könyvek (pl. Családom és egyéb állatfajták) legjobb történeteit, aztán leforgatják őket gyönyörű helyszíneken és díszletekkel. Ezek mellett átívelő sztorikat írnak a kissé módosított karaktereknek. Ilyenek például a család pénzügyi gondjai vagy a Mama szerelmi ügyei. Ezt a három aspektust fogom megvizsgálni tovább után némiképp spoileresen.

Tovább…

Power: kezdett a 4. évad – írta Pibanto

2017. 07. 16. 15:40 - Írta: vendegblogger

6 comments | kategória: kritika

Egy erős harmadik évados zárás után startolt a negyedik szezon, ahol egyre komolyabb a tét, hiszen volt, aki kikerült a képből, más börtönbe jutott, s közben pedig Kanaan szépen építi fel a bosszúját.

Innen indult tehát az új évad, mely eddig nem hagyta cserben a nézőit. A tovább mögött folytatom spoilerekkel. Tovább…

Pilot-mustra: Salvation – 1×01

2017. 07. 14. 21:15 - Írta: winnie

10 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Armageddon megvan? Deep Impact megvan? Esetleg a 2012? Akkor képzeljük el mindezt sorozat formájában, de úgy, hogy még összeesküvéssel is nyakon öntjük a sztorit. A Salvation a CBS nyári popcorn sorozata, és pontosan azt hozza, amit ígér, bár a pilot inkább csak alapozásra ment el. De legalább kottázható volt és nem okozott semmilyen kellemetlen meglepetés.

SALVATION – 1×01 – 6,5/10

Előre kell bocsátanom, hogy ez az a sorozat, ami nem fog soha semmilyen elismerést kapni, amit a kritikusok nem fognak dicsérni, és ami lazán el fogja szórakoztatni azokat, akiket nem irritálnak az összetevői. Ki tudja, idővel talán meglepetéseket is fog hozni, nem csak ismerős húzásokat és paneleket.

Aki viszont nem bírja, vagy nem veszi komolyan azt, amikor pár ember a világ megmentésén fáradozik, az nyilván határtalanul viccesnek fogja találni a gyereke diplomázásának kulcsjelenete közben könnyező anyukát, amint azon mereng, hogy csak 186 nap van hátra az életéből, és nincs jövőre. Nagyjából ezek, a komolyabbra hangszerelt jelenetek fogják eldönteni, hogy átérezzük-e a karakterek helyzetét, vagy sem.

A Salvation pilotja arra szolgál, hogy összehozza a három főszereplőt: egy egyetemista srácot (aki egy kutatása közben abba az infóba botlik, hogy egy aszteroida tart a Föld felé, és jó eséllyel bolygógyilkos kődarabról van szó) egy milliárdos techzsenit (akihez a srác fordul, és tele van forrással), valamint egy Pentagonos tisztségviselőt (akit belső emberként akarnak használni).

Oh, we’re not gonna wait for the government to save us. We’re gonna save ourselves.

Persze a kormánynak is tudomása van a világvége közeledtéről, hatalmas erőket mozgósítanak, hogy megvalósítsák az ennek kapcsán kifundált terveket, és mellékszálként ki tudja, miért, egyesek elhallgattatásra kerülnek, mintha valaki valamiért nem szeretné, hogy illetéktelenek terjesszék az információkat.

Alapvetően elég sterilnek tűnik a sorozat, semmi nem emelkedik ki benne, megvalósításilag minden szolid, karakterizálás és háttértörténet nincs túl sok, de azért erősek és világosak a vázlatok, és a szereplők sem vetődnek rá rögtön a világ megmentésére, inkább kiélveznék azt a fél évet, ami még hátra van nekik. Viszont mivel csak egy pilotnyi játékidő van az alapozásra, idővel mégiscsak átbillenti valami őket, és küldetéstudattal áldja meg, hogy aztán előkerüljenek az olyan cheesy dumák, mint az alábbi.

Try not to spill any wine or any national security secrets.

Mázli, hogy a Salvation (egyelőre) azért nem akar komolytalankodni vagy menőzni, a sorozatnak eleve az lehet az erőssége, hogy mégiscsak olyan eseménnyel foglalkozik, ami előfordulhat, vagy legalábbis sokakat foglalkoztat, hogy vajon miképp reagálna a hatalom egy efféle krízis esetén. Egy variációt most megismerünk, és ki tudja, talán az is kiderül, hogy a sorozat sokkal többről szól, mint számítógépes tervezésről. Mert a részeket nem az fogja mozgalmassá tenni.

Semmi extra nem volt a pilot, de mivel nem nagyon volt benne (számomra) negatívum, visszafogottan élveztem, és simán ledaráltam volna az első szezont, már persze, ha nem hajlik el valami elvetemült irányba. Azt persze tapasztalatból tudom, hogy az efféle high concept sorozatok rossz esetben 5-6 részig tartanak meg (The Event, Extant), jó esetben a 2. évad közepéig (Zoo), több általában nincs bennük, de mivel a műfaj, ez a zsáner nincs túlreprezentálva, ezért szívesen nézek hasonlót.

A pilot megnézése előtt egyébként az volt a nagy kérdőjel bennem, hogy mire megy ki a játék? Arra, hogy valamiképp elkerüljék az ütközést, mint az Armageddon-ban (ekkor eléggé véges lenne a sorozat élettartama), vagy beletörődve az elkerülhetetlenbe, alternatív megoldást találnak ki, mint a 2012-ben. A pilotból csak az derül ki, hogy mindkét szcenárió valós lehet, de ha esetleg utóbbit húzzák meg, akkor egy második vagy harmadik szezont totálisan eltérő, érdekes irányokba is el lehetne vinni.

Previous Posts