login |

Posts filed under 'kritika'

Pilot-mustra: Rita – 1×01

2020. 09. 19. 14:50 - Írta: winnie

3 comments | kategória: Európa is létezik,kritika,pilot-mustra

Igen. Tessék csak szépen elfogadni, hogy van, aki késve érkezik a buliba/estélyre, attól függően, hogy a ‘party’ alatt mit értenek. A dán Rita című sorozatról szerintem az indulása óta tudtam, arról is, hogy elég jól fogadták, azt is, hogy itthon is fent van a Netflix-en, de igazából tavaly került ismét a szemem elé, amikor kiderült, hogy a holland és a francia után a Showtime elkezdte egy amerikai változat fejlesztését Lena Headey főszereplésével. (2013-ban már máshova készült egy pilot Anna Gunn-nal.)

Mit ne mondjak, a brit színésznő tökéletes választás tűnik a címszerepre, ami egyébként egy tanárnőt fed, aki… keresem a jó szót, ami leírja őt, de lehet, hogy egyetlen címkével ez lehetetlen vállalkozás. Szóval Rita meglehetősen szabad szellemben neveli egyedül három gyerekét, tanítja az osztályait, bedobja figyelmeztetés nélkül a mélyvízbe új kollégáit, ráérő idejében, lyukas óráiban pedig a vécén cigizik vagy éppen az igazgatóval szexel rekreációs célzattal.

RITA – 1×01 – 8/10

Nem hiszem, hogy bárki is meglepődne, ha azt mondanám, hogy a sorozat főhőse egy olyan tanár, aki kimondja, amit gondol, és fellép az ellen, ami nem tetszik neki. Tanárnak kifejezetten jó és empatikus egyébként, viszont az élet más területein lehet, hogy neki is jól jönne valaki, aki fogja a kezét. Az első rész végén egy diákja fejéhez vágja, hogy 14 éves létére úgy viselkedik, mint egy 40 éves, aki azzal riposztozik, hogy Rita pedig 40 évesként úgy viselkedik, mint egy 14 éves.

Ezzel egy elég jó ponton marad abba a pilot (bocs a spoilerért, de talán belefért), én meg azon kaptam magam, hogy 40 perc után abszolút érdekel ennek a karakternek (és környezetének) a sorsa. Pedig a sorozat valójában papíron semmi extrának nem tűnik, hiszen azok után, hogy kapunk némi iskolás sztorit Rita-val, megismerjük a családját. 3 gyereke van, akikből kettő már kiröppent a fészekből, és az állóvizet némiképp egyikük közelgő házassága kavarja fel, amikor is Rita megismerkedik a jövendőbeli szüleivel, akik…, de csitt!

Az elég hamar egyértelművé válik, hogy dramedy-vel van dolgunk, bár egyelőre inkább vicces (vagy szórakoztató) volt helyenként, mélyebb drámának max a már említett rész végi mondat volt, amit egyébként egy olyan diákja intézett felé, akit kifejezetten rühell Rita, és ezt meg is mondja az okostojás lánynak. Ennek megfelelően Mille Denesen természetesen cipeli a hátán a sorozatot nem tipikus, kicsit Nurse Jackie-s, diszfunkci karakterével.

A pilot tényleg csak megalapozott mindent, karaktereket, viszonyokat, de ezt nagyon jól tette, s bár gőzöm sincs, hogy mi mindent akarnak mesélni, a szereplők miatt simán benevezek. Arra mondjuk kíváncsi vagyok, hogy a random és átívelős iskolai sztorik milyen arányban fognak megférni a családi történetekkel, ugyanis utóbbiak most nagyobb súlyúaknak tűnnek, legalábbis ott rejtőzhet a valódi tartalom, míg a többi afféle humoros kísérő szál is lehet. (Rita egyik-másik gyereke már kiemelést is kapott.)

Mint írtam, late to the party vagyok, hiszen 2012-ben indult a sorozat és most került fel az 5., egyben utolsó évadja a Netflix-re (nem késve, idei a szezon), és ennek fényében különösen érdekes volt látni bizonyos dolgokat, például azt az igencsak meglepő módot, ahogy kezelte Rita az egyik fia vélt vagy valós másságát. Meg egyébként is nem nagyon lehetett látni semmi idejét múltat a főhős részéről a kezdésben, pedig ma már nem életbiztosítás 5 évnél idősebb sorozatokat nézni, mert bizonyos dolgok szavatossága igen hamar lejár.

Annak ellenére, hogy nem nagyon tudok figyelmet felkeltő hívószóval előállni a Rita kapcsán, a kezdés összességében abszolút bejött, ilyen egy jól összerakott pilot, megteremtett világ és szereplőgárda, ami és akik révén elég sok mindent el lehet mesélni. Talán az érzelmes és kiszámíthatatlan karakterrel érdemes kampányolni, aki egyik jelenetről a másikra képes nagy meglepetéseket okozni?

Pilot: Ratched

2020. 09. 18. 19:40 - Írta: human

24 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Igyekszem minden teljes évados sorozatnak 2 vagy 3 részt adni már egy ideje, de a Netflixre ma érkezett Ratcheddel kivételt teszek, mert ebből nem tudok még egyet megnézni.

Azt mondjuk már látom, hogy milyen ötletük volt a Száll a kakukk fészkének előzményére. Nem olyan eredettörténetre mentek, hogy Ratchedet megtöri a rendszer és ártatlan nővérből gonosz lesz, mivel a pilotban is elég sok rossz dolgot tesz. Aztán a végére kiderül miért. Ellenben a kivitelezés az unalmas és az idegesítő tökéletlen keveréke.

A történet középpontjában egy nő áll, aki nagyon be akar kerülni egy elmegyógyintézetbe nővérként, és ezért láthatóan már a pilotban is mindent megtesz. Emellé kapunk a sötét elméjéből is pár szeletet, na nem szó szerint, csak tesz morálisan aggodalmas dolgokat. Hogy miért ilyen fontos ott dolgoznia? Úgy tűnik, elég nyomós indoka van rá.

A pilot ennek megfelelően az ő cselekedeteivel foglalkozik, és megalapozza a helyszínt, na meg a többi karaktert. Közben pedig a zenével szétszedi az agyunkat. Minden mögött van koncepció, de nem akarom sokat vakarni a fejem ezen. A lényeg, hogy hiába néz ki az egész úgy, mint a Glee, egy horrorsorozatról van szó, méghozzá minden túljátszás ellenére kőkeményen.

Véleményem szerint ennek az előzménynek a könyvhöz viszonyítva semmi értelme. Tipikusan egy ötletet átcsomagoltak egy létező IP-be, névbe, hogy így jobban eladják. Vagy nem értették Ratched nővér karakterét a könyvben és filmben? Nem hiszem.

Ez nem tudom mennyire személyes vesszőparipám, igazából főleg csak azért mondom, mert ennek megfelelően kell kezelni, magában nézni. Nem számít, hogy a könyvben a bürokráciák és az azokhoz köthető korrumpáló hatalom rossz oldalát személyesítette meg. Itt egy teljesen más karaktert kapunk, akiből el nem tudom képzelni, hogy miképp lett az, ami az eredeti műben. De mondom, ez csak amiatt számít, hogy miképp kezeljük.

Az viszont már más kérdés, hogy magában sem működik. Ha egy random nővér és az 50-es évek kezdetleges pszichiátriája lett volna a középpontban, akkor is szétuntam volna magam. Sőt, a film hiába klasszikus, és olvastam anno a könyvet is, egyáltalán nem megszentségteleníthetetlen mű, szóval érzelmileg nem hatott meg, hogy hozzájuk nyúlnak, és így sem nyűgözött le, amit láttam.

Konkrétan nagyjából csak azt tudnám kiemelni, hogy tetszettek a díszletek és a fényképezés. Bevált, gyönyörű színes, tipikusan Ryan Murphy-közeli az egész, iszonyat túljátszott karakterekkel és túlírt, kicsit sem valóságszerű jelenetekkel, azonban a máz mögött teljesen üres. Mint mindig. Na jó, ez csak magas labda volt. A lényeg, hogy ezt most a csomagolás nem adja el.

Sok szőrszálat nem akarok hasogatni, nekem amikor Ratched takarít, és ami előtte van, az volt a pillanat, amikor úgy döntöttem, hogy egy 4/10 után le is zárom ezt a fejezetet. Nyilván a rész végéig kitartottam, de ott sem győztek meg semmiről.

Unsolved Mysteries

2020. 09. 18. 15:50 - Írta: Necridus

1 comment | kategória: doku,kritika

Mióta a Sorozatjunkie a mindennapjaim része (legyen az már kábé öt éve olvasás vagy két éve stábtagként tevékenykedés), többször rá kellett jönnöm, hogy mindig van még hova fejlődnöm, ha a junkie-ságról van szó. Legutóbb például arra döbbentem rá, hogy még sosem néztem dokusorozatot. Ismerek jó párat, de valahogy mindig kimaradtak. Na de most!

Ugyan a sorozat még csak hat epizóddal jelentkezett, de az epizodikus jellege miatt nem jelentkeznénk – legalábbis én nem látom értelmét – pilotírással vagy évadzárós poszttal, hiszen semmilyen módon nem kapcsolódnak egymáshoz az epizódok leszámítva a tényt, hogy mindegyik rejtély megoldatlan. Úgyhogy ez egy általános ismertető lesz a sorozatról, ami alapján belőheti az olvasó, belenéz-e a sorozatba. 

Szóval itt van nekünk a Netflixes Unsolved Mysteries, azaz a Megoldatlan rejtélyek aminek címe önmagáért beszél. Minden részben bemutatnak egy, a való életben megtörtént rejtélyt, ami megoldatlan maradt az évek során. Legyen az gyilkosság, eltűnés vagy… UFO-k megjelenése. A sorozat egyébként egy régi true crime dokusorozat rebootja, több száz epizódja pedig ezen az oldalon meg is található, ha valakit érdekelnek a rejtélyek.

Az (eddigi) epizódok 40-60 perc közt mozognak, és a szemtanúk interjúin kívül tartalmaznak rengeteg nyomozói feljegyzést, az érintettekről fotókat, videófelvételeket és hanganyagokat. Ahhoz, hogy a történetet rendesen ábrázolják, imitálják, mi történhetett, de arcokat nyilván nem mutatnak, mert nem a valódi emberek vannak a képernyőn – érthető okokból, mert ha valaki tényleg videózta volna, ahogy fegyvert fog az anyuka barátja a kislányra, már megoldódott volna a rejtély.

Na, de miért megoldatlanok ezek az esetek? Néha nagyon nyilvánvalónak tűnik az interjúk alapján, ki a tettes. Totál egyértelmű, nem? Sajnos a legtöbb esetben nincsenek bizonyítékok arra, hogy valóban tettesnek lehessen nyilvánítani a gyanúsítottat, így hiába rángathatjuk őrjöngve a képernyőt, hogy tartóztassák le most azonnal a férjet, a törvény nem így működik.

Nyilván kérdezhetnénk, miért jó ez egyáltalán, ha soha nem megoldott rejtélyeket látunk, és gyakorlatilag cliffhangerrel hagynak ott a rész végén örökre. Ki szereti, ha soha nem derül ki, mi a vége?A sorozat egyik célja, hogy eljusson a legtöbb személyhez, olyanokhoz is, akik esetleg tudnak bármit az esetekről. Nem véletlen, hogy minden epizód végén ott van, kit kell értesíteni, ha bármi információja van a nézőnek az esettel kapcsolatban.

Ezért is annyira megnyerő számomra a sorozat, mert téttel bíró, valós eseményeket mutat be. Átalakítani nyilván nem tudják, mert a média már rég feldolgozta az eseményt a napilapokban, tévés híradókban – meg egyébként is, meghamisítani az esetet senkinek nem érdeke.

Szóval az, hogy valódi, nem enged egy percre sem arra gondolni, hogy ez már a hihetetlen kategóriába illik. Épp ellenkezőleg. A képernyőhöz szegez, mert tudjuk, hogy ebből minden igaz, és ilyen megtörténhet a világban bárhol, bárkivel – sajnos. Sokkal nagyobb súlyt ad a realitás a történetnek, mint egy krimisorozat mondjuk, ahol egyértelmű, hogy a menő nyomozónk úgyis megoldja az esetet. Ezek az esetek megtörténtek, és rengeteg hasonló is.

Néha elgondolkoztam az epizódok nézése közben, hogy mennyire részletesen emlékeznek az érintettek a 10-15-20 (-50!) évvel ezelőtt történtekre. Én arra nem emlékszem, hány szelet kenyeret ettem reggelire, ők meg pontosan megmondják, hány óra hány perckor jártak abban a kereszteződésben 15 éve? Igaz, a tragédia miatt néhányuk élete a mai napig ekörül forog, ami megint csak rátett egy lapátnyi súlyt.

Úgyhogy itt van egy rendkívül szívbemarkoló sztorikat tartalmazó, valós eseményeket bemutató dokusorozat, ami hiába doku, ami akciómentes és emiatt sokak szerint unalmas, az igaz történetek miatt megmarkolja a néző szívét, miközben a zokogó és tragédiát megélő szemtanúk/rokonok/barátok interjúit hallgatja, és még az utolsó képkocka után sem engedi el. Rejtély- és bűncselekmény-kedvelőknek erősen ajánlott!

A zene kitűnően illik a végére, egyszerűen ráz a hideg tőle, annyira para. Az anyját elvesztő, zokogó fiú látvány én is könnyezni kezdtem, az egyik epizód végén pedig ha nem Latin-Amerikát emlegetik, mint a gyilkos rejtekhelye, hanem hazánkat, lehet, hogy paranoiásan járnám az utcákat onnantól kezdve.

Pilot: Woke

2020. 09. 17. 15:50 - Írta: human

Add comment | kategória: kritika,pilot-mustra

John Legend did it the right way, first he got the money, then he got the woke.

A szíve a helyén van? Vagy nem is tudom hogy lehetne jellemezni a Hulu új komédiáját.

Egy fekete képregény-rajzolóról szól, akinek épp beindulna a karrierje, van ügynöksége, több embert érne el a munkája, van barátnője, akivel saját lakásba akar összeköltözni, amit közösen vesznek. Mindehhez az kell, hogy ne váljon ellentmondásossá, kicsit se álljon be a társadalmi kérdésekbe, csak legyen el a bőrében és csinálja tovább csöndben a szórakoztató “mi leszünk az új Garfield” képregényét.

Mindez megváltozik, amikor a rendőrök durván megbilincselik és földre vágják utcán, csak mert hasonlít egy rablás gyanúsítottjára (később alá is húzza a (tavaly megírt) sorozat, hogy nyilván csak bőrszínben). Az esetet látó fehér barátja pedig ordibálva ugrik a zsaruknak, erre azok elteszik a fegyverüket. Ekkor nyílik ki Keith szeme. Plusz elkezd hallucinálni vele feleselő animált dolgokat, amik a woke-ságán veszekednek.

Az eset után látja meg a rendszerben alapvetően mélyen gyökerező rasszizmust. Innen pedig már nincs visszaút, és szerintem ez a része érdekes is a sorozatnak, ahogy mindennapi, “nem is gondolkozunk rajta kétszer, olyan természetes”-dolgok mögötti tartalomra világít rá. Kicsit a Get Outos “harmadszor is Obamára szavaztam volna” pillanat ugrott be közben.

A gond az, hogy valójában a többi nem működik a Woke-ban. Ami gond, mivel nem drámáról van szó, hanem jó esetben is csak dramedy-ről. Erre ami a woke-szál mellett van benne, az unalmas és valljuk be, lendület nélküli. A lakótársaival a dinamika nulla, a barátnővel a kémia az. Érdekes a kontraszt, mert nagyjából az összes többi női karakterrel simán működik a főszereplő, csak pont azzal nem, akivel jár. Bár erre rávilágít a 2. rész végén a konfliktusuk is.

Nem tudom hova tenni a Woke-ot. A fő témája érdekes, mert olyan nézőpont, amibe lehet bele sem gondolunk, főleg nem itthon. És nem a rendőrökkel való jelenetére gondolok, hanem tényleg azokra, amik “hát így működik a biznisz”-kategóriába sorolhatók, de mégis van mögöttük valami. Viszont a töltelék miatt nekem csak olyan 6/10 volt, ami a kihagyható kategória manapság.

Woke rhymes with broke.

Pilot: The Third Day

2020. 09. 16. 21:30 - Írta: human

11 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika,pilot-mustra

Azért az ősz elég komoly sorozatokkal rúgta be az ajtót már most, hiszen csak a héten jött a Des és a We Are Who We Are az HBO-ra. Na meg a Utopia készítőjétől ez A harmadik nap.

A sorozat, amiről nem sokat lehet egy rész alapján mondani? Viszont azt már most ide tudom írni, hogy míg a fent említettek között is van, amit imádtam, meg ugye az utóbbi hetekből a Raised By Wolves-t és a Ted Lassót is szétéltettem, a The Third Day nagyjából semmilyen reakciót nem váltott ki belőlem.

Kicsit olyasmi ugrott be, mintha valami Lynch mű elejét néznénk. Rendben, nincs sok szürreális dolog, bár már ebben a részben is voltak furcsaságok, és egy sokkoló jelenet, de mégis, nincs igazi csali, ami elkapott volna, csak pár információmorzsa az egyik főszereplőről, de valahogy kicsit sem érdekelt mi lesz vele, mit talál a rész végén, vagy a többi.

A történet annyi, hogy a fiát gyászoló, a gyerekkel történt esetnek helyszínt adó erdőben sétáló férfi egy lány öngyilkosságára lesz figyelmes. Megmenti a magát felakasztó fiatalt, és visszaviszi őt a közeli szigetre, ahova csak apálykor van átjárás, olyankor látszik az út.

Itt egy furcsa közösséget talál, kicsit akár egy szekta is beugorhatna (nekem kicsit Midsommar hangulata volt valahogy), akiknek nem áll jól a sora, épp egy fesztivált akarnak rendezni, hogy legyen bevételük. Viszont szinte mindenki furcsán viselkedik, de azért mégsem annyira aggasztóan, és a férfi ott ragad éjszakára a szigeten.

Jelenleg itt járunk, de ugye a The Third Day sokkal ambiciózusabb, szóval mindenképp adok még neki esélyt. Mondjuk a megvalósítás sem jött be annyira. Bár nyilván nem olcsóságról van szó, hanem művészi koncepció ez a túlszaturált kinézet, a direkt zavarosan elmosott háttér és a sokszor furcsa fókusz, hiszen így adja át a főszereplő lelki állapotát és figyelmét, de nem volt jó nézni. Bár mondom, ez lehet a cél.

Tényleg nem tudom miért ment el mellettem ennyire a sorozat, pedig Jude Law-t kedvelem, és nem érzem, hogy vele lenne a baj. Túl sok volt az alapozás, a ködös utalgatás? Mondjuk aki szereti az ilyet, annak lehet, hogy ajánlott, viszont én is bírni szoktam ezt a stílust, szóval nem tudom ebből a szempontból sem igazán ajánlani pilot alapján A harmadik napont.

Mivel elso részről van szó, így azért valami pontszám is kéne, iránymutatónak, és bár szerettem volna többet adni, de ez eddig 6/10.

Inhuman Resources: vége az 1. évadnak

2020. 09. 16. 20:00 - Írta: Necridus

1 comment | kategória: Európa is létezik,kritika,minisorozat

Ahogy a pilotnál is említettem, az itthon a Netflixre felkerült Embertelen erőforrások nem az az akciósorozat, aminek elsőre tűnik, hanem morális kérdéseket és dilemmákat vesz elő és boncolgatja főszereplőjének és családjának az életét. Alain főhősünk lányai ugye igen jó úton haladnak a sikeres élet felé, ő azonban nagyon mélyen van, és lehetőséget kap a gödörből való kimászásra nem túl tiszta módon.

Amiről rögtön a tovább mögött beszéljünk spoileresen. Tovább…

Pilot-mustra: Des – 1×01

2020. 09. 16. 15:50 - Írta: winnie

6 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika,minisorozat,pilot-mustra

I took no pleasure in cutting up people, or boiling heads, or burning bodies. I did it cos I had to, there was no more space.

Gondolkoztam, hogy az ITV héten indult (itthon az HBO GO-n világpremiert kapó) true crime drámájáról írjak-e pilotvéleményt, hiszen 3 nap alatt leadják a szezont, és mire kikerül, talán már vége is a szezonnak, és elveszti az aktualitását, de most, hogy láttam az első részt, érdemesnek éreztem, mert ennek kapcsán inkább kérdésekről tudnék beszélni, míg egy évados írásban esetleges válaszokról.

A sorozat egy 1983-ban letartóztatott sorozatgyilkosról, Dennis “Please call me Des” Nilsen-ről szól, akit David Tennant alakít. És kivételesen nem az utána indított hajsza vagy a tárgyalása van a középpontban, mivel rögtön az elején rezignáltan tudomásul veszi, hogy a háza előtt a rendőrök várják, és be is ismer nekik mindent, hogy 5 év alatt megölt, feldarabolt és megfőzött 15 embert.

DES – 1×01 – 7/10

Kifejezetten meglepett a start, hiszen miután valaki egy csatornában talált emberi maradványok miatt riasztotta a rendőrséget, nem gondoltam volna, hogy a nyomozás csak ennyiből fog állni, főleg miután némi hátteret is kapott a Daniel Mays által alakított felügyelő. Kicsit abszurdan is hatott, amikor a csatornához tartozó ház tulajdonosától megkérdezték, hogy hol rejtegeti a holttestet, az nyugodtan válaszolt, hogy a szekrényben érdemes keresni.

How didn’t we know?

A fura az egészben az, hogy a beismerő vallomás ellenére a rendőrség gondban volt, ugyanis nem tudtak semmit az áldozatokról, így (valamiért – nem ismerem az ottani jogrendszert) vádat sem nagyon tudtak emelni, ezért megindult a nyomozás annak kapcsán, hogy kikkel végezhetett az egyébként a munkájukat mindenben igen készségesen segítő Des. Ez a kendőzetlen kezdés, a gyilkos kvázi flegmasága ráadásul tompította is tetteinek élét a szememben, szóval időbe telt, míg át tudtam érezni, hogy milyen durva dolgokról van szó

Kicsit szöget ütött a fejemben a pilot, mert sokáig nem nagyon tudtam, hogy mi akar lenni a sorozat, pont azért, mert az egész ügy nagyon simának látszott. Sem rejtély, sem akció nem nézett ki belőle, szimpla true crime krónikaként pedig éreztem, hogy nem fogom tudni komolyabban értékelni csak azért, mert valami iszonytatóról és sokkolóról. Ennyi nem lenne elég.

Szerencsére a rész úgy fejeződött be, hogy azonnal indítottam volna a folytatást (és fogom is, amint megírtam a kritikát), ugyanis képbe került az az író, akinek a könyve alapján készült a sorozat, és utaltak arra, hogy a sorozat megmutatja nekünk, hogy miképp válhatott egy teljesen átlagosnak tűnő, joviális és értelmes emberből ilyen szörnyeteg. Ami kifejezetten tanulságos is lehet.

I have a responsibility for my story and theirs to be told correctly.

Lehet, hogy lesz, aki száraznak fogja találni a tálalást, de szerencsére a “főhős” figurája van annyira “érdekes”, illetve David Tennant is szuper ennek a vérfagyasztó figurának a bőrében (szerintem nem esik majd nehezére elképzelni senkinek, hogy milyen lehetett a valóságban ez az ember, még Google sem kell hozzá), hogy a sorozat minden további nélkül nézesse magát.

I want to know about your upbringing, your teenage years, your time in the army. All of it. Because only by doing that do we get the whole picture, Mr Nilsen.

Afféle lélektani krimi tehát, pszichológiai dráma a Des, legalábbis annak tűnik az első rész után, persze ettől még a folytatásban új dolgokat is bedobhatnak. És minden bizonnyal be is fognak, szóval szerintem nemsokára kibeszélhetjük a nagyon igényes megvalósítású, mindenféle hatásvadászattól mentes minisorozatot is, ami a true crime műfajának kedvelői számára ennyi alapján kötelezőnek tűnik.

Pilot: We Are Who We Are

2020. 09. 15. 21:30 - Írta: human

9 comments | kategória: Európa is létezik,kritika,pilot-mustra

Mondhatnám, hogy az Akik mi vagyunk le sem tagadhatná a rendezőjét, a Call Me By Your Name-ért felelős Luca Guadagnino-t. Azért a készítői között ott van mellette Paolo Giordano, és Francesca Manieri is. Akinek az a film nagyon nem tetszett, az szerintem ne is próbálkozzon a sorozattal.

Ritkán mondok ilyet, de annyira hasonló a hangulata, és akinek valamiért a melegség probléma film- vagy sorozatnézés közben, és emiatt zsigerből nem nézte meg a Szólítsd a nevedent, az itt is biztosan találkozhat hasonló témákkal. Bár Guadagnino és a többiek most nem kellett, hogy annyira egy témára fókuszáljanak, így még élettel telibb az egész.

A sorozat egy Olaszországban levő tengerpart-közeli katonai bázison játszódik, ahova új női parancsnok érkezik a partnerével. Na meg fiával, aki a történet középpontja. Nagyon furcsa srác, akinek New York után ebbe a bázisos környezetbe kell beilleszkednie. Ebben az új barátja, egy ottani lány segíti majd, aki vele együtt a felnövése során az identitását keresi.

Ennyi “történik” a pilotban, aki azért ülne elé, hogy micsoda csavaros dráma, az csalódni fog. Inkább amolyan életrészletnek nevezném, amit a megvalósítása tud feljebb emelni, vagyis tette is ezt számomra. Viszont, ahogy említettem, itt tényleg nem kell egy fiatalra, egy érzésre koncentrálniuk, így szinte mindenki kaphat rendes kifejtést, nem csak egy első szerelem van célkeresztben, és emiatt sokkal valósabbnak is érződik, hiába vannak benne “kényelmes” írói fordulatok néhol.

A megvalósítás pedig fantasztikus. Konkrétan a trailernél kicsit féltem, hogy túl sorozatos lesz, de nem, lenyűgözően filmes. Annyira jól átadják az új helyre, új életbe kerülő srácot érő ingereket képileg és hangilag, hogy öröm nézni. Ez utóbbi, a hang lehet fel sem tűnik elsőre, csak a hatása, de nézzétek újra valamelyik jelenetet, amelyik tetszett.

Ennek ellenére elismerem, hogy a főszereplő srác idegesítő tud lenni, de ahogy tegnap is emlegettem, ebben legalább konzisztens. Nem az van, hogy hirtelen csinál valamit, ami nem illik hozzá, csak hogy így legyen dráma, hanem végig ilyen különc, “emo-lázadó”, akinek láthatóan nem természetesen a viszonya az anyjával. Viszont ennek megfelelően nézőket megosztó figurának tűnik.

Akkor a 8/10 mellé most szólhat a Same Drugs. Újabb különleges sorozat érkezett. Szerintem a finálénál találkozunk.

Pilot-mustra: Semi-Detached – 1×01

2020. 09. 15. 15:50 - Írta: winnie

7 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika,pilot-mustra

– Where’s the thumb?
– Well, where did you last see it?
– On my fucking hand, you moron!

Valós idejű szitkom! Eredeti ötlet, még akkor is, ha nem újdonság (ld. 24), még komédiák terén sem, ha emlékszik valaki mondjuk a Big Day-re, de, ugye ilyenkor mindig van (általában egy ember), aki megjegyzi, hogy ez koppintás, nem érdekli annak ellenére, hogy a sztori, a körítés és a karakterek sem egyeznek. Én persze kiszámítható módon ugrok az ilyesmire. (Ennél jobban csak arra, amikor egy komédia egymondatos koncepciója alapján valaki előre leírja a végeredményt, holott olyan műfajról van szó, amit csak és kizárólag a karakterek és a poénok adnak el, nem a sztori. Ld. az 5-6 egymás közelében lakó vagy közös kocsmában szórakozó barátokról szóló közönségkedvencek, amik egy mondatos leírás alapján senkit nem érdekelnének.)

Szóval eredeti! És szerencsére a Semi-Detached esetében a rövid leírás is felkeltheti a néző figyelmét, bár kissé spoileres lenne, nem véletlen, hogy az előzeteses posztban is inkább csak a főszereplő karaktereket emeltük ki, mert a valós idejű jelleg miatt szinte minden történeti elem spoiler lehet. Annyit azért elárulok, hogy a cím nem csak a főhős kapcsolatára utalhat némelyik mellékkarakterrel (exfeleség, lánya), hanem egy visszavarrásra vár hüvelykujjra is.

SEMI-DETACHED – 1×01 – 7/10

A fentiek miatt így a kezdő szituációt írnám le, miszerint a Lee Mack által alakított főhős (aki esküvői DJ audiovizuális esemény-koordinátor) felesége éppen szülési fájdalmakat kezd el produkálni, és itt szabadul el a káosz, hiszen meg kell szervezni a kórházba jutást, csakhogy ezt számtalan tényező hátráltatja, kezdve az éppen pásztorórát tartó apával, a szomszédban a lánya születésnapjára készülő ex-feleséggel és bunkó új, gazdag férjjel, a hülye szomszéddal, és a semmiből felbukkanó, a hatóságok elől menekülő testvérrel.

Ez az a káosz, ami van annyira vonzó, hogy önmagában eladja a sorozatot, ami fontos, mert karakterizálni nincs sok idő (szerencsére poénokra azért jut bőven), így maradnak a helyzetkomikumok, valamint a színészek komikus alakításai, reakciói, kémiája.

A Semi-Detached egyébként 2019-ben egy tévében leadott pilottal indult (én is arról írok), annak fogadtatása hozta meg a teljes évados berendelést, így ne lepjen meg senkit a pár változás az 1×00 és a nyáron leadott 1×01 között. (A nem az 1×00-val kezdő néző azért kap némi felhozást.)

Jó látni Lee Mack-et a Not Going Out után, illetve mellett egy ennyire más karakterként, más kérdés, hogy látatlanban sejthető, hogy fogja érni kritika, pedig nem hinném, hogy a Semi-Detached csak a stílusa miatt bármennyire is visszalépés lenne. Van némi slapstick-es is ebben a full stresszes, rohanós műfajban, és gonosz szemétség is, hogy a főhős valójában a legjobbat akarja, mégis minden összezuhan körülötte.

Ami fontos: működik a valós idő. Amellett, hogy a Semi-Detached-et számomra a lendülete simán elvitte, azért váratlan húzások is voltak benne, és nem hagyták leülni. A pilot mindenképp ért ennyit, kérdés, hogy ezt a lendületet tovább lehet-e vinni a folytatásban. És nem csak a valós idejű komponensre gondolok, hanem arra is, hogy a karakterek megjelenése által okozott váratlanságra sem lehet építeni.

Pilot-mustra: Mister Winner – 1×01

2020. 09. 14. 15:50 - Írta: winnie

2 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika,pilot-mustra

A BBC2 tavasszal indult komédiája korábban kapott egy tévés pilotot, vagyis a visszajelzések alapján került berendelésre, szóval feltételezem, hogy a nézők szerették, amit látnak, de én sajnos nem igazán tudtam együtt érezni velük.

MISTER WINNER – 1×01 – 3/10

A főhős egy bizonyos Leslie Winner, aki minden, csak nem győztes. Egy kedves, jóindulatú fickóról van szó, aki annak ellenére optimista, hogy folyton szopóága kerül – hol akupunktúrás tűnnek a hátában kell tűzriadó miatt elhagyni a munkahelyét, hol egy zongorát kell a városon keresztül tolnia, hol pedig minden szakértelem híján lefestenie egy szobát.

Hiába akar (naivan) jót a Mister Winner, hiába nincs benne egy rosszindulatú porcika sem (max, ha az ügyeskedés annak számít), nem tudtam értékelni. Igen, vannak viccesebb részek benne, de inkább csak némi magától értetődő, fizikai humor esetében (ld. abbahagyja a zongorázás imitálását egy programozható zongorán, hogy elmenjen valahova, az meg elindul újra, így vissza kell ugrania tovább játszani, vagy ezer árut pakol a kabátjába), illetve némelyik kínos szituációnál. (Maga a stílus egyébként nem kínos humorra épít szerintem.)

Néha az volt az érzésem, hogy az első és a második epizód egy része is szkeccs formájában működne inkább, hiszen az egypoénos húzásokra fektették a hangsúlyt, és 20 perc alatt csak túlhúzták ezeket. Arról nem is beszélve, hogy annyira alul voltak teremtve a karakterek, akiket láttunk.

Nem téved nagyot, ha valaki mondjuk a Mr. Bean-hez hasonlítja a Mister Winner stílusát, csak annyi a különbség, hogy itt életszerűbb a főhős, és van némi narratívája az epizódoknak. Azonban Spencer Jones hiába tesz meg mindent, a legnagyobb különbség természetesen az a két komédia között, hogy Rowan Atkinson-é ezerszer jobb volt.

Báj ide vagy oda, egy komédiát megöl, ha csak helyenként vicces. És abban biztos vagyok, hogy sok más, általam lehúzott komédiával szemben, a Mister Winner-nek minden részében van valami vicces, de szumma pár perc vagy egy-két jó jelenet nem kárpótol az unalmas maradékért.

Pilot-mustra: Beef House – 1×01

2020. 09. 13. 15:50 - Írta: winnie

1 comment | kategória: kritika,pilot-mustra

Vannak sorozatok, amiket nem értek. Mármint olyanok is vannak, amiknek a létezése számomra rejtély, amiknél nem tudom, hogy miért csinálták meg, és nem a minőségük miatt, hanem csak egyszerűen annyira nincs bennük semmi plusz, hogy nem tudom, hogy a készítők miért fektettek éveket a fejlesztésükbe, hogy utána jó esetben 7 további esztendőt dolgozzanak rajtuk napi rendszerességgel. De most nem erre gondolok, hanem arra, amikor mennek a szemem előtt egy pilot képsorai, és nem tudom, hogy mit és miért látok.

Jó, persze az Adult Swim sorozatai közül jó pár ilyen. A Three Busy Debras kritikájában is írtam, hogy elég csak megnézni pár animációs vagy élőszereplős szériájuk előzetesét, hogy a fejünket ingassuk, hogy ezek mégis mik akarnak lenni, és lehet, hogy a Beef House trailerje is beszédes. De a pilot láttán azt éreztem, hogy én ehhez kevés (vagy sok?) vagyok. Volt, amit viccesnek találtam benne, nyilván az is megmaradt bennem, amikor mindenki szaros lett, de egyébként csak néztem, hogy MIVAN?

BEEF HOUSE – 1×01 – 2/10

Persze aki tudja, hogy kicsoda Tim Heidecker és Eric Warheim, azt sok meglepetés nem fogja érni, hiszen olyan kult és iszonyat réteg cuccokért feleltek korábban az Adult Swim-en (hol máshol?!), mint a sok Tim & Eric-sorozat (címeket most nem sorolok, legyen elég mondjuk a Tim and Eric’s Bedtime Stories), amik esetében már annyira kimaxolták a random fogalmát, hogy az már nem is random, hanem biztos vagyok benne, hogy minden teljesen tudatosan születik meg az írószobában.

Ez a sorozat egy haverkomédia, amiben a haverok idősek, nem menők, még csak átlagos átlagembereknek sem mondanám őket, de legalább egy házban laknak (azt nem kötik az orrunkra, hogy miért), szóval fel lehet rájuk húzni egy többkamerás, közönségröhögős felállást, de tippre azért, hogy magán a műfajon köszörülhessék a készítők a nyelvüket.

Mivel nem értem nagyon a sorozatot, így inkább utánanéztem, hogy más, értőbb illetők mit látnak benne, és találkoztam a szitkom-dekonstrukció kifejezéssel, ami tök jól hangzik, de szerintem nagyon nem igaz a Beef House-ra, távol áll ez mindenféle dekonstrukciótól. Abszurd? Igen. Szürreális? Igen. Ez nekem is eszembe jutott, de hogy dekonstrukció vagy még inkább paródia lenne…, hát, nem tudom.

Az meg nem hiszem, hogy túl hatékony lenne, ha valaki úgy csinál egy műfaji szatírát, úgy emeli ki egy műfaj borzalmasságát, hogy maga is valami borzalmasat tesz le az asztalra, mert kizárt, hogy a szándékos borzalmasság és a nem szándékos között akkora különbség lenne, azt meg pláne nem, hogy aki direkt ír értékelhetetlent, az méltóbb lenne az elismerésre. Ilyen alapon én is rámondom az általam írt szitkomra, hogy direkt pocsék.

A Beef House-ban nincsenek karakterek, csak színészek, akikre ránézve és akiket pár másodpercig beszélni hallva lejön a személyiségük. De ez bőven elég is, hiszen 10 percbe nem is férne sok lélekbúvárkodás. De így igazából nincs miért néznünk sem a sorozatot, csak a komikusok miatt, akiket viszont egy jöttment biztos, hogy nem fog ismerni. Szóval ez a sorozat csak a Tim Heidecker & Eric Wareheim-rajongói körnek készült.

A Beef House, annak ellenére, hogy tele volt a pilot 10 perce mindenfélével, belőlem semmit sem váltott ki. Nulla érzelmet, nulla mosolyt, nulla vágyat arra, hogy tovább nézzem (annál többet, hogy 20 másodperc után leállítsam – de nem tettem!), és nulla késztetést arra, hogy írjak róla, de egyrészt kompletista vagyok kritikák tekintetében, másrészt pedig lehet, hogy ez az egyetlen esély arra, hogy valaha is olvassak egy magyar véleményt a sorozatról, ami csak azért akar fura lenni, hogy fura lehessen?

Szóval hátha egy kalandor lélek szabaddá teszi magát 10 percre, hogy kommentet írjon róla – nekem. Mert hogy mást nem fog érdekelni, az biztos. Vagy van itthon fanatikus Tim & Eric-rajongó?

Ja, az egyik főszereplő színészt Ben Hur-nak hívják. Csak mondom.

Pilot: The Barrier / La Valla

2020. 09. 12. 14:51 - Írta: human

2 comments | kategória: Európa is létezik,kritika,pilot-mustra

Hogy kezdődik a Netflix-ra most felkerült spanyol sorozat, a Kerítéssel elválasztva? A Nemzeti Egység kormánya bejelenti, hogy a határokat terroristák fenyegetik, az erőforrások fogytán, és mivel a nép túlélése a cél, ezért felfüggesztik a parlamenti kormányzást a vészhelyzetben, miközben még egy ismeretlen vírus is tizedeli az embereket. Nem viccelek.

Azt kihagytam, hogy mindez a III. világháború után történik, de nyilván ez csak azért van, hogy disztópiás sci-fibe csomagolhassák a fenti dolgokat, ami nyilván nem csak, khm, bizonyos országokban történik.

Rögtön azzal kezdeném, hogy számomra sajnos a kivitelezésen elvérzik a pilot, pedig hatalmasat és merészet markoltak, jó lett volna, ha üt a végeredmény. A fenti bejelentés után ugrik a történet az időben, egészen 2045-be, ahol… egyszerűen túl sok szálat mozgat. Bár már látszik miképp érnek össze, és van rendszer a mennyiségükben, de valahogy mégsem berántós a végeredmény.

Jobb szemléltetésnek ott a The Handmaid’s Tale, ahol rögtön mutatják a rideg jövőt, és nem dobnak be mindent már az elején. Hát, itt nem így tesznek, csak az ellenállás maradt ki a kezdésből, de már van egy felnőtt ikerpár (akik közül meghal az egyik), a vírus szál (amit valahogy páran képesek kijátszani), a fasiszta katonák, a kormány teljes kontrollja és szinte minden jog elvétele a polgároktól, van már kiemelt besúgó rendszer, és persze a hatalmas társadalmi különbségek, mert a kevés maradék víz meg hús nyilván a gazdagoknál van.

Olyan, mint amikor sokan elveszik az állásuk és közben pár milliárdos tovább növeli a vagyonát. Tudom, igyekszünk nem politizálni ilyen szinten, de ez a sorozat nagyon teszi, szóval megkerülhetetlenek a fentiek. És ezekről lehetne érdekes szériát csinálni amúgy, csak épp nem sikerül.

A drámai szálak már most borzasztóak, és kicsit átgondolatlanok. Súlyt meg alig érezni bennük. Mármint nyilván az egy borzasztó dolog, ha az embert elválasztják a gyermekétől, viszont ahogy itt megoldják ezt a jelenetet, abból valahogy mégsem süt a kétségbeesés. Pedig minden meglenne hozzá, komolyan, de valahogy mégsem működik a La Valla pilotjában még ez sem.

Úgy tudnám röviden összefoglalni a pilotot, hogy egyszerűen nincs fókusza. Mintha nem sorozatban gondolkodtak volna, hanem egy nagy filmben, amit néhol napi sorozatos megoldásokkal valósítanak meg.

Mondhatnám, hogy legalább ütősen néz ki, de valójában ez sem áll. Az elején még csak-csak, de utána szinte csak szereplőkhöz közeli a kamera, és vért szenvednek a helyszín átadásával, a nagytotálokkal. Dicséretes és nagyon aktuális lehetett volna, de csak egy 5/10-re sikerült első nekifutásra. Talán a második részre majd összeáll?

Previous Posts