login |

Posts filed under 'kritika'

Csak színház és más semmi: kezdett a 2. évad

2017. 03. 01. 20:10 - Írta: winnie

1 comment | kategória: hazai termék,kritika

– Manapság kit érdekel a színház?!
– Az embereket igenis érdekli.
– Hahh, az emberek tévét néznek.

Az idézet alapján mintha kicsit le lennének maradva a Csak színház és más semmi írói. Oké, álomjelenetről volt szó, meg nem olyan mondta, aki képben lenne ilyesmivel, szóval magyarázható a dolog, de elég furán kezdett a 2. évad, hogy aztán minden visszazuttyanjon a régi kerékvágásba. Igen, abba a kellemesen limonádésba, mostanra talán szappanosabba, amit megszokhattunk egy éve.

Eltelt ugyanis egy kis idő a szezonzáró óta, de nagyon nagy változások nincsenek. A színház továbbra is pénzszűkében van, ezért új rendezőt szerződtetnek (pénzeset), ami persze a réginek nem tetszik. Ami kapcsolat megvolt az S1 elején, az már nincs meg, és a felek keresik a boldogságot (vagy próbálják azt megtartani), ami pedig akkor nem volt meg, mostanra erősödni látszik, bár azért próbára lesz téve.

Mintha egy fokkal több szappanos, vagy mondjuk így, hogy romantikus elem lenne jelen ebben a szezonban (plusz a gyerekek nagyobb szerepet kaptak valamiért), de szerencsére az eddig megszokott körítés, a színház premierre készülés is megmarad (ami insider, az jó), bár nem tudom, hogy maradnak-e a háttér dolgoknál, vagy megint sor kerül próbákra is – utóbbi nem tudom, hordoz-e túl sok lehetőséget a kábé 3-4 színészkarakternek. (Elég kevesen vannak.)

Összességében továbbra is abszolút szórakoztató és teljesen súlytalan a sorozat, bár a 2. évados sztorik között azért akad számomra egy-két luft, az új szereplőkben viszont van (vagy lehet) fantázia, bár fura módon már most lezártnak érzem mind a rendező, mind a jelmeztervező karakterét, szóval érdekel, hova alakítják őket, illetve, hogy hosszabb távra számolnak-e velük, vagy pusztán idei akadályként használják fel őket a többiek előtt.

És persze továbbra is előszeretettel hoznak létre olyan jeleneteket, amiket a néző nagyon nem akar látni, takarná el a szemét, hogy ne lássa a kínos helyzetbe kerülő karaktereket, de persze az ujjain keresztül mégiscsak kikukucskál, mert érdekli, hogy mi fog történik. És nálam ezért marad nézős a sorozat, szemben mondjuk a Válótársakkal: mert érdekel. Érdekel, hogy mi fog történni a színházban, és érdekel, hogy mi lesz a szereplőkkel.

A rész vége felé egyébként számolgattam, hogy az első évadosok közül hány szereplő nem tért vissza, s miután a végén rájöttünk, hogy az a négy csak három lesz, még az is kiderülhet, hogy a többieket is visszahozzák. (Ez a plakát a falon pedig szöget ütött a fejembe: tiszta Miss Fisher’s Murder Mysteries, nem?)

Pilot: Taken

2017. 03. 01. 14:50 - Írta: human

12 comments | kategória: 2016/17,kritika,pilot-mustra

Az egyik fő baj ezzel a pilottal, hogy abszolút nem mutatja be a tényleges sorozatot, hiszen az egész csak egy prológ. Meg amúgy is egy földbeállt franchise tévés felélesztése?

A történet nagyon alap, a CIA ügynök lányát elrabo…, ja nem. Nem ügynök még, és a testvérét megölik, az ügy pedig terrorista szálakhoz vezet, így a nemzetbiztonság egyik különleges ügyosztályához kerül a nyomozás. Akik főszereplőnket nyugodt szívvel használják csalinak, hogy becserkésszenek egy rosszembert.

El is értünk a Taken egyetlen igazi pozitívumához? Rengeteg nehéz döntés van benne. Egy kicsit a 24 ugrott be, hiszen az osztályt vezető nő nyugodt szívvel mer akár emberáldozatokat is hozni az ügy érdekében. Erre döbben rá a főszereplő is, aki első körben csak a testvére gyilkosságát elrendelő illetőt akarja elkapni.

A szlogen a berendeléskor amúgy az volt, hogy megtudhatjuk Bryan Mills miképp tett szert a Taken-filmekben látott “particular set of skills”-ére. Csak hát ott egy jó színész adta elő azt a mára legendás akciófilm monológot, itt meg a főszereplő Clive Standen egyelőre nem győzött meg semmiről.

Nyilván bizonyos szinten nem is kellett annyira profinak lennie, mint az öreg Millsnek, hiszen még csak most fog igazán megkeményedni. Abba mondjuk bele sem mennék, hogy időrendben igazából ez egyáltalán nem a Taken előzménye, itt okostelefonok vannak meg ilyesmi, szóval csak koncepciós előzmény a jelenbe helyezve. Ez nem fontos. Leragadtam az apróságoknál, de ez leginkább azért van, mert akciósorozatként sem működik a Taken.

Értem, hogy nincs idő eleget tökölni egy-egy akciójelenettel, de akkor nem kell ennyire kiemelni őket. Itt is az volt a vesztük, hogy próbálták látványosra csinálni a praktikus helyett, így a koreográfia és a vágás hatalmas gagyit szült. Főleg az éjszakai lövöldözésben, pedig az gyorsan lerendezve még profinak is tűnt volna.

Igazából kerülgetem itt a kását, de a fenti egyetlen pozitívumon kívül semmit nem tudnék kiemelni. Tipikusan felejtős az egész még úgy is, hogy alig van akciósorozat a tévében. Mondjuk moziban sincs sok, mármint tiszta akciós cucc és nem szuperhősös rombolós, de talán a John Wick végre elindít valamit.

Egyszerűen izgulni senkiért nem lehet, nincs íve a pilotnak, és a túl sok minden markolása mellett még a karakterek rendes megalapozása is elmarad, amitől az egész egyszerűen üres lesz. Ezen a mindenhonnan meríteni akaró képi világ sem segít. Simán 5/10.

Broadchurch: kezdett a 3. évad

2017. 02. 28. 21:27 - Írta: winnie

4 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika

Do you believe me?

Na, megint meglesz a heti nevetés adagunk Angliából… Vagyis annak éppen az ellenkezője, hiszen visszatért a Broadchurch és ezúttal hozta azt a bizonyos hangulatot. Sőt, mondhatom, hogy visszatért az első szezonos énjéhez, ugyanis miután a 2. évad kezdetekben aggasztóan eltért a korábbiaktól (ld. ügyvédes és múltas szál), ugyan végig hatásos és átgondolt maradt, de közel sem lett annyira érdekfeszítő. Most erre megvan a lehetőség.

Még akkor is, ha ez a premier iszonyatosan kevés kibeszélnivalót adott. Chris Chibnall nagyon meg akarta alapozni a dolgokat, ezért az első fél óra kábé 2 mondatban elmesélhető lenne: (elmondása szerint) megerőszakoltak egy nőt, Ellie és Hardy pedig előzetes vizsgálat (ami alapvetően szívszorító volt) és némi akadozó beszélgetést követően hazakíséri őt.

A maradék 20 perc már mozgalmasabbra sikerült, legalábbis abban a tekintetben, hogy nem csak három karakter volt a képernyőn, hanem fokozatosan kiderült, hogy a visszatérő városkalakók mivel foglalatoskodnak. Ahogy nézem, az ügybe komolyabban csak egyiküket fogják bevonni, de talán az események a többiek életére is valamiféle kihatással lesznek. Legalábbis remélem, hogy komolyabb funkciójuk is lesz.

Annak ellenére, hogy egy szexuális bűnözéssel kapcsolatos kisvárosi történet mindenképp kevésbé elcsépeltebb, mint egy random gyilkosság, nem vagyok biztos abban, hogy sok újat lehet elmondani ezzel kapcsolatban, főleg, hogy az 1. évad is ide tartozó szállal operált. Bár ki tudja, talán a környezet ezen módosít, hiszen másképpen reagál erre egy kisebb település, mint egy metropolisz.

How long have they been calling me ‘shitface’

Ettől persze még kíváncsi vagyok, hogy mit sütöttek ki, bár az új szereplők eddig nem sok vizet zavartak (az áldozattal is meg kell még “barátkoznom”). Szerencsére azért Olivia Colman és David Tennant minden közös pillanata arany, az elég lehúzós témába mosolygást csempésznek, de azért nem lenne fair csak az ő dialógjaik (meg a zseniális zene) alapján értékelni egy krimit.

Szóval túlzsúfoltsággal nem lehet vádolni a 3×01-et, és már most adja magát pár kérdés a két napról meg az érdekesebb infókról, no meg némelyik mellékszereplőről, akik közül van, aki még meg sem szólalt, s mégis szöget ütött az ember fejébe.

A túlzottan aprólékos bemutatás, bármennyire is lekötött, meggátolta, hogy túl magasra értékeljem ezt a közepesnél azért jobb kezdést, de biztos vagyok abban, hogy a folytatás a nyomozás megkezdésével és a mellékszereplők komolyabb bevonásával csak érdekesebb lehet. Azt pedig nagyon remélem, hogy a szezon nem csak egy szimpla “Ki tette?”-kérdés köré fog felépülni.

The Grand Tour: az 1. évad – írta: BotondB

2017. 02. 28. 18:10 - Írta: vendegblogger

12 comments | kategória: Anglia lecsap,doku,kritika

Tavaly novemberben, közel másfél év után tért vissza új, az Amazonra készített, így itthon is elérhető autós műsorával a Clarkson-May-Hammond trió. A Top Gear házigazdáiként elhíresült csapat legújabb projektjét, a The Grand Tour-t hatalmas várakozás övezte, már csak azért is, mert előző műsoruknak (általános vélemény szerint) nem igazán sikerült pótolnia őket.

Clarksonékat ismerve a kérdés csak az volt, sikerül-e stílusosan bemutatniuk egykori munkaadóiknak: jelentem sikerült.

A műsor formátuma viszonylag egyszerű: minden héten elutaznak egy országba ahol aztán a helyiekkel együtt megnézik azt, amit tök másik ország(ok)ban vettek fel.

Nem volt egyértelmű elsőre, hogy ez miért lesz olyan jó, de végül bevált: az intróban és egy-két heti rovatban mindig sikerült a helyi autós (vagy épp teljesen másmilyen) szokásokról szót ejteni, a kisfilmekben pedig az aktuális helyszín került középpontba.

A tovább után autós spoilerekkel folytatom. Tovább…

Pilot: The Blacklist: Redemption

2017. 02. 28. 14:50 - Írta: dzsiaj

7 comments | kategória: 2016/17,kritika,pilot-mustra

Nyugodtan lehet oszolni, itt aztán tényleg nincs semmi látnivaló. Amikor az NBC úgy döntött, hogy spin-offot kér a The Blacklist-ből, valószínűleg még maguk sem gondolták azt, hogy idénre ennyire meggyengül nézettségileg az anyasorozat, és ez nem volt jó előjel a leágazás számára sem. (Magához a sorozathoz nem kell igazán előismeret: összeraknak egy csapatot, hogy küldetéseket oldjanak meg.)

Már csak emiatt is illett volna kicsit jobban megerőltetnie magát a bevezető rész négy írójának. Bizony, a pilotot négyen jegyzik: Jon Bokenkamp, az eredeti széria ötletgazdája; John Eisendrath, a The Blacklist showrunner-je; J.R. Orci, aki írói karrierjét az Alias-ban kezdte, de bátyjával ellentétben megmaradt a sorozatoknál; és Lukas Reiter, az egy évadot megélt The Firm első embere.

Azt persze nem tudni, hogy ebből mennyi volt Eisendrath és Bokenkamp valódi részvétele, de ettől még adja magát a kérdés: ehhez a lélektelen, érdektelen, sablonos, tizenkettő-egy-tucat pilothoz tényleg ennyi író kellett? Sőt, van egy még jobb kérdés: tényleg ilyen kaliberű színészekre van itt szükség?

Famke Janssen-t nem kell bemutatni: bár a nagy mozis áttörés az X-Men-filmek után nem jött neki össze, a neve még ma is jól cseng, és személy szerint karizmatikus színésznek tartom. Ebből itt sajnos nem sok jön át, a szerepe Reddington-light, de egyelőre nincs is igazán karaktere. Ő a csapatfőnök, és kész, kábé ennyiből kell dolgoznia.

Ryan Eggold egy ideig nagy kedvenc volt a The Blacklist-ben, de mindig is jobb alakítást nyújtott kívülálló kettős ügynökként, mint aggódó férjként és apaként. Ha sikerülne visszacsempészni némi titokzatosságot köré, a figura sokkal jobban is működhetne, mint így, random jófiúként.

A mostanra már igazi sorozatveterán Edi Gathegi ennél szintén jobb sorsra érdemes. Mivel Mr. Solomon személyében extrém figurát alakíthat, ezért karakterileg ő a sorozat egyetlen pluszpontja, az egyetlen valamirevaló beszólás is hozzá köthető a pilotban.

Tawny Cypress is ezer helyről lehet ismerős a junkie-k számára: ugyancsak karizmatikus, erős színésznő, aki nulla karakterizálást kap, sőt az első részben még a csapaton belüli helye, konkrét szerepe sem tisztázódik.

Az utolsó állandó szereplő pedig a kötelező kövér-kocka-hacker, vicces, vagy inkább annak szánt beszólásokkal. Ő foltozza be a történeti lyukakat azzal, hogy pötyög valamennyit a billentyűzeten, illetve ő az írói lustaság és/vagy tanácstalanság megmentője is ugyancsak azzal, hogy pötyög valamennyit a billentyűzeten. Mindent elintéz, kivéve azokat az eseteket, mikor a többi szereplőt is mozgatni szeretnék, olyankor természetesen nem fér hozzá távolról a szerverhez/kamerához/szabadon választott elektronikai eszközhöz, és itt jönnek képbe a többiek, mint terepügynökök.

Fogalmam sincs, kinek az ötlete volt az, hogy egy deka eredetiséget se csempésszenek a pilotba, de az biztos, hogy működött. Az epizód írói a munkálatok megkezdése előtt minden bizonnyal magukhoz vettek egy nagy tál pattogatott kukoricát, üdítők tömkelegét, majd DVD-n „végigizgulták” a CSI: Cyber-t, egy random NCIS-sorozat random évadját, meg mondjuk a teljes felújított Hawaii-Five-O-t, és a látottak alapján együltő helyükben elkészítették az első rész szkriptjét.

Majd a munka végeztével elégedetten csettintettek: „ez kell a népnek!”

De a helyzet az, hogy nem, nekem legalábbis nem. Tudom én, hogy gondolni kell az új nézőkre is, akik talán még egy nyomozós szériát sem láttak életükben, de akik igen, azok a világon semmi újdonságot nem fognak itt találni. Persze lehet, hogy ez is volt a cél, hiszen ha a nép megevett 4 CSI, 3 NCIS és 2 Criminal Minds-sorozatot, akkor miért ne fogyasztana még ezekből pár falatot?

A nagy számok törvénye alapján nyilván a hazai közönségben is fog majd rajongókat szerezni magának a Redemption, de amíg a sorozat kerülni fogja az eredetiség minimális látszatát is, addig én is kerülni fogom az új The Blacklist-et.

A pontszám mindezek fényében azért lehet a túlzónak tűnő 5/10, mert látványosan nincs is benne elrontva semmi, egyetlen színész vagy jelenet sem vállalhatatlanul gyenge (kivéve a lövöldözések, amikben mintha a világon semmi koreográfia nem lenne), csak szimplán tízezerszer látott, de semmi esetre sem rosszabb a fent említett vetélytársaknál.

The Expanse – 2×05: Otthon

2017. 02. 27. 21:30 - Írta: Desmond Wallace

47 comments | kategória: kritika

(A könyves kibeszélő itt található. – spoileres, könyves megjegyzésekre, kérdésekre ezt használjátok.)

Már a dupla részes premier is rendben volt, de amit azóta produkál a The Expanse, az minden elismerést megérdemel. A történet most érte el az eddigi csúcspontját, az pedig csak hab a tortán, hogy ez egy remek epizódban kristályosodott ki. Mostantól kezdve bátran lehet egy lapon emlegetni a The Expanse-t a Battlestar Galactica-val

Az első évad során néhol eléggé lelassult a cselekmény, de idén olyan sebességre kapcsolt a történet, hogy az már vetekszik a Rocinante gyorsulásával. Holdenék továbbra is ott vannak az események sűrűjében, a helyzet pedig csak fokozódik. A cold open kifejezetten sokkoló fejleményeket hozott, a folytatás pedig csak fokozta az izgalmakat.

Az írók most nagyon kitettek magukért, hiszen szinte hibátlanul terelgették a karaktereket a gyönyörűen drámai végkifejletig. Nagybetűs élvezet volt ez a 40 perc, amely nem csak a lendületes történetvezetés, hanem a drámai pillanatok, és a nem mindennapi tévés látvány miatt is sokáig emlékezetes lesz a nézők számára.

A többiektől pedig csak annyit kérdeznék: Miért nem kezdtétek még el nézni? Innentől spoileresen folytatom. Tovább…

The Walking Dead – 7×11: Közösségi élet és videójátékok

2017. 02. 27. 20:01 - Írta: human

104 comments | kategória: kritika

Valamennyire érdekes volt az eheti rész, a gond csak az volt, hogy olyan karakterrel foglalkozott, aki engem hidegen hagy. Na, spoileresen a tovább mögött folytatom.

Tovább…

How To Get Away With Murder: vége a 3. évadnak – írta infinity

2017. 02. 27. 15:20 - Írta: vendegblogger

10 comments | kategória: 2016/17 finálék,kritika

Egy ideig nem kell idegeskednünk és izgulnunk kedvenc szereplőink sorsa miatt, ugyanis lezárult a HTGAWM 3. évadja – viszont már most készülhetünk a negyedikre.

A félévad-záró óta valami megváltozott és ez talán a sorozat történetében először történt meg. Ugyanis eddig voltak heti esetek is, míg most kizárólag a központi szállal foglalkoztak, annak megoldásával, illetve leleplezésével, ami érthető is. Egyrészt ez magyarázható azzal, hogy most egy kulcsszereplőtől búcsúztunk el és az ügy reflektorfénybe helyezése alapkövetelmény volt. Másrészt Annalise sorsa is váratlan fordulatot vett, így nem lett volna értelme ügyeket vállalni, habár lett volna még ügyvéd a háznál.

Azt a kérdést azonban fel kell tenni, hogy vajon megérte-e a készítőknek, illetve nekünk, hogy kizárólag az áldozat esetére fókuszáltak?

Amikor az idei részek elkezdődtek rögtön rá akartam minket vezetni a gyilkos személyére, de mivel ez az a sorozat, ahol semmi nem az aminek látszik, gondolhattuk, hogy nem ilyen egyszerű a megoldás. Éppen ezért már nagyon vártam az évadzáró részeket, gondoltam tudtam, hogy itt valami nagyon durva dolog lesz, hogy ugyanolyan megdöbbenéssel fogadom a gyilkos kilétét, mint ahogyan anno az áldozatét. Nem így történt.

Igaz, hogy az utóbbi pár résszel és a finálé felépítésével is nagyon meg voltam elégedve, de amikor kiderült ki áll a háttérben, csak ennyi jutott eszembe: WTF?! Szó se róla, meglepődtem, de inkább értetlenül állok a dolog előtt, egy nagy kérdőjellel.

Jelentkezzen az, aki sejtette, hogy kinek a műve ez az egész! Egyáltalán létezik olyan néző, akinek a toplistáján szerepelt ez a név mint potenciális gyanúsított? És ez vajon jó vagy rossz? Nézzük tovább spoileresen a tovább mögött a történteket. Tovább…

Az anime is sorozat: Psycho-Pass – írta scrat

2017. 02. 26. 16:06 - Írta: vendegblogger

8 comments | kategória: animáció,anime,Ázsia sorozatozik,kritika

Egy világban, ahol a társadalom egy közismert, ám mégis, működését tekintve titokzatos számítógéprendszer utasításai szerint él, létezhet-e szabad akarat? Hatalmukban áll-e az embereknek a saját döntések meghozatala, önnön érzelmeik átélése? Vagy elég, ha teljesen rábízzák magukat a rendszerre, mert ez a logikus és helyes választás?

Nos, az általam ezúttal választott anime, a Psycho-Pass ezen kérdéseket tárgyalja ki.

Az események a jövőbeli Japánban veszik kezdetüket, ahol az élet szép, egy már megszokott mederben zajlik, mely megbonthatatlannak látszik. Ezt az úgynevezett Szibüllák rendszere segítségével érték el, ami leegyszerűsítve olvas az emberek személyiségében. Ennek segítségével megszűnt a munkanélküliség, lévén a program, az iskolai eredmények alapján mindenkit besorol egy adott munkakörre, elvégre, nincs ember, aki semmire sem alkalmas.

Ugyanakkor a Szibülla minden személyhez társít Bűnelkövetési Együtthatót, melynek segítségével megállapítható, hogy az adott illető mennyire veszélyes a társadalomra, előfordulhat-e, hogy bűnözővé váljon. Ha a igen a válasz, akkor pedig az, hogy szükséges-e kényszerítés alá vonni az egyént, súlyosabb esetben likvidálni.

Ezen ítéletek végrehajtói nem mások, mint a Bűnözéselhárítási Iroda – továbbiakban BI – dolgozói, akik kvázi a rendőrségnek felelnek meg. Itt olyan egységekben dolgoznak a „rendőrök”, melyeknek kettő nyomozó a vezetője, akik alá pedig úgynevezett „vérebek” tartoznak, szám szerint négy.

De kik is ők? Bűnözők, akikről a Szibüllák rendszere úgy ítélte meg, hogy nem veszélyesen magas az együtthatójuk, tehát alkalmasak arra, hogy más bűnözők elfogásában segédkezzenek. Mivel nekik ettől függetlenül, továbbra is vörös marad az együtthatójuk, ezért a rendszer szerint ők is likvidálhatóak, azonban csak a nyomozók által. Tehát egymást nem ölhetik meg a vérebek, ahogy nyomozókat sem – köszönhetően annak, hogy az „intelligens” fegyverük ezt nem engedi.

A BI dolgozói a Dominátor nevű fegyverrel tudják megállapítani az emberekről, hogy kényszerítés alá vonhatóak-e vagy sem – ezt úgynevezett színképpel is mutatja a fegyver, minél közelebb van a vörös egy árnyalatához, annál inkább veszélyes a potenciális bűnöző. Kijelzi emellett azt is, hogy mennyire súlyos esettel állnak szemben, mi az alkalmazandó eljárás.

A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül. Tovább…

Agents of SHIELD – 4×15: Self Control

2017. 02. 25. 19:20 - Írta: superpityu

26 comments | kategória: kritika

Újabb fejezet ért véget az Agents of SHIELD 4. évadjában, vagyis ez a jelenlegi szál már nem lesz annyira előtérben, hiszen új kihívásokkal kell szembenéznie a szereplőknek. Tegyük hozzá, hogy korántsem élveztem annyira az idei részeket, mint amennyire szerettem volna. Voltak nagyon jó húzásaik, de sokszor nem sikerült kilépni a középszerből.

Viszont a 4×15 talán a sorozat legjobb epizódja lett. Bár korábban is voltak merész húzásai a készítőknek, vagy éppen meglepően helyeztek el egy-egy csúcspontot, és itt is hasonlóan használtak fel pár dolgot.

Az epizód hangulata, a csúcsra járatott paranoia, és most még a színészi játékot is ki kell emelnem: Elizabeth Henstridge és Iain De Ceastecker közös jelenete úgy a rész 10. percében annyira egyben volt, annyira eladták az összes érzést, hogy tényleg meglepődtem azon, hogy pont tőlük kapom a legnagyobb gyomrost sorozat alatt. Mellettük Chloe Bennet kapott jobb pillanatokat, most bizonyította nem csak király akciókat tudnak vele csinálni.

Jöjjenek a spoilerek a tovább után.  Tovább…

Pilot-mustra: Big Little Lies – 1×01

2017. 02. 24. 23:00 - Írta: winnie

25 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Bruises heal. Stigmas can last forever.

Az HBO új (vélhetően mini)sorozata egy elég idillikus, óceánparti lakóközösséget mutat be, zömében gazdagembereket, és persze az ő problémáikat, ami sokakat alapból nem érdekelne, a csatorna miatt azonban mégis megérdemel egy pillantást ez az igen lenyűgöző kiállású széria. Ami azért több réteget tartalmaz, mint egy központi rejtéllyel (gyilkossággal) nyakon öntött egyszerű szappanopera.

BIG LITTLE LIES – 1×01 – 7/10

 

A kezdő konfliktus miatt rögtön a The Slap ugrott be egyébként a sorozatról, csak ebben nem egy felnőtt vág pofon egy gyereket (nem a sajátját), hanem az egyik kisgyerek kezdi el fojtogatni (állítólag) a másikat, és ez okoz olyan konfliktust, majd láncreakciót, ami egy gyilkossághoz vezet. Utóbbi tényét már az első percekben közlik velünk, a csavar az, hogy nem tudjuk, hogy ki halt meg – és természetesen azt sem, hogy ki ölte meg.

Mindez az iskolaév első napján történik meg, és csakis azért van ennyire komoly következménye, mert az alfanőstény, vagyis inkább minden dolog középpontjába igyekvő főhős (Reese Witherspoon) kiszáll a kocsijából, hogy megfeddje az előtte autóban SMS-ező tiniket, majd visszafele menet megrándul a bokája, s ennek köszönhetően megismerkedik a partmenti kisvárosba költöző egyedülálló anyával (Shailene Woodley). (A triumvirátus harmadik tagja a visszafogott, fiatal férjjel rendelkező, volt ügyvéd barátnő, akit Nicole Kidman alakít.)

Idővel persze kiderül, hogy nem csak a három jóbarát feleségről szól a gyilkosságig vezető sztori, hanem a férjeikről is, de főként a fojtogatás miatt felszínre kerülő, egyébként a képmutatás álcája mögött rejtező feszültségekről, és rengeteg, négy fal közötti titokról, melyek közül legjelentősebbnek talán a jövevény anya rejtélyes múltja tűnik.

Az első részben elég zavaró volt, hogy pár perc alatt rengeteg arc jelenik meg, és sokakról azt sem tudjuk, hogy kicsodák. Eleve zsúfolt a kezdés, de a sorozat szerkezete, azaz a gyilkosság utáni vallomások kíséretében mesélt, a gyilkosságig vezető történet az elején abszolút nem működik: látjuk a sok arcot, amint kommentálják az eseményeket és fogalmunk sincs arról, hogy kicsodák ők. (Idővel persze kiderül, hogy ki a tanár, ki a barát, ki ez, ki az, de addig csak szövegbuborékok mindenféle alapozás nélkül.)

Szerintem nem annyira szappanos a tálalás, de egyeseknek a melodráma mennyisége (férj és feleség, szülő és gyerek, vagy akár barátok között) túlzott lesz, és ez némiképp sekélyessé is teszi a sorozatot, de ezen a felszínen túl lehet lépni.

Ami viszont mindenképpen a sorozat javára írandó, hogy egyrészt gazdagemberes és házasságos klisék ide vagy oda, nincs benne az, ami a legjobban adja magát ebben a környezetben, vagyis a megcsalás (eleinte legalábbis). No meg persze maga a környezet, ami helyenként elég impresszív, akár a külső felvételek tekintetében, akár a házbelsőket megfigyelve – nem bánkódnék, ha hasonló helyen kéne élnem.

Tudom, hogy egy könyv a Big Little Lies alapja, de ettől még sorozatként kezeljük, és ebben a műfajban nem hoz semmi újat. Egyrészt átívelős, rejtélyes, gyilkosságos sztorival tele a padlás, másrészt gazdagemberes vagy szappanos is akad bőven. Még a kettő együtt a flashforward-dal is megvolt itt-ott, például a Revenge-ben, de persze ez azért más. (Ráadásul volt karakter, akinek a tetteit egyre kényelmetlenebb volt nézni, de ez csak az én érzékenységemet bizonyítja.)

Nehezen is tudom elképzelni, hogy ez a sorozat nagy kritikuskedvenc legyen, vagy sokat szerepeljen a díjátadókon, inkább amolyan guilty pleasure-ként fogják megtartani az ízlésüket magasabb szintre belövők, de nekem szinte feltétel nélkül bejött, egy idő után elkapta a figyelmemet és érdekelni kezdett, simán letoltam volna egyben az egészet.

Ez pedig szerintem sokkal nagyobb részben köszönhető a színészeknek, mintsem a rendezésnek vagy az írásnak. Nem azt mondom, hogy kiemelkedőek az alakítások (lehet, hogy sokan nem fogják így látni, de az eddigiek alapján eskü, hogy Shailene Woodley jön be a szürke, szinte sminkmentes karakterével, illetve más miatt Alexander Skarsgård), de jó nézni a színészeket, energikusan (Witherspoon nagyon pörög), szórakoztatóan és pontosan tálalják a karaktereiket, még az apró mellékszereplők is.

Szóval jöhet a folytatás, illetve a lezárás, ha azt nézem, ahol most tartok, de nagyjából ugyanezt éreztem a pilot után is, a lelkesedésem megmaradt. És cseppet sem azért, mert szeretem az átívelő rejtélyes sorozatokat. Fura módon itt a gyilkosság csak egy baljóslatú dolog, ami fele halad a sztori, de valójában annyira nem izgalmas maga a tény, annyira keveset tudunk róla (a pilot után elég minimális a jelenbéli szál), maximum némi találgatós játékra ad lehetőséget.

Az HBO jóvoltából láthattuk a sorozat első 6 részét.

Pilot-mustra: SS-GB – 1×01

2017. 02. 24. 15:30 - Írta: winnie

12 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika,pilot-mustra

Nem, így nem nagyon lehet kezdeni egy sorozatot. Nyilván adott a koncepció és időt kell adni a könyv alapján készült SS-GB-nek, de az kicsit lehangoló volt, ahogy bemutatják az 1941-es világot, amiben a németek megszállták Angliát (alternatív történelem, rulez!), és erre kiderül, hogy a főhős egy london-i nyomozó (egy bizonyos Archer), aki kap egy új ügyet és elkezd vizsgálódni, kérdezősködni.

SS-GB – 1×01 – 5/10

 

Szóval, ha alternatív történelemre fizetek be, akkor nem feltétlenül vegytiszta krimit várnék, főleg, hogy maga az ügy, egy régiségkereskedő meggyilkolása, illetve annak körülményei nem is tűnnek érdekesnek, s főhősünk lepődik meg a legjobban, amikor a nyakára küldenek a németek egy SS-tisztet, hogy annak dolgozzon alá nyomozása során.

Nehezen indul tehát a sorozat, az ügy mellett még a nyomozó családi életét is megismerjük, de szép lassan (a hangsúly a lassúságon!) azért kibomlik a lényeg, kár, hogy mindez viszonylag izgalom- és meglepetésmentesen történik. Még a rész végén a “nagy felfedezés” sem hordoz magában elegendő fenyegetettségét, valahogy az egész megvalósítás annyira visszafogott.

Szóval annak ellenére, hogy Anglia megszállás alatt van (mindössze az északi területek úszták meg valamennyire a német fennhatóságot), természetesen azért jelen vannak szórványosan a többé-kevésbé közös ernyő alá szerveződő ellenállók is, akik megpróbálnak pozíciókra szert tenni, s ezen pozíciók egyikéhez a kulcs úgy tűnik, hogy a Gestapo tőszomszédságában dolgozó felügyelő lehet.

Az biztos, hogy a megszállás és az elnyomás bemutatásra elég hatásos, nyomasztóak a viszonyok Angliában, nincs sok móka és kacagás, a lakosság egy része munkatáborokban, az SS-GB kifejezetten jól játszik az atmoszférával és a háttérhangokkal, valahol hátborzongató miliőt teremtve ezzel, bár van egy olyan érzésem, hogy angolként ezt sokkal jobban lehet értékelni.

Nem tudom. Maga a felütés érdekes, azonban a (belebegtetett) kettős ügynökös felállás eddig sem volt annyira újszerű, de manapság pláne sok képviselője van ennek a “műfajnak” a sorozatok között, és egyelőre még nem tiszta, hogy az SS-GB miben fog újat hozni.

Previous Posts