login |

Posts filed under 'kritika'

Teachers: kezdett a 2. évad

2017. 01. 20. 14:50 - Írta: winnie

Add comment | kategória: kritika

Ehh, nem. Tavaly örültem, hogy a Those Who Can’t és a Teachers révén iskolás/tanáros komédiák érkeztek az amerikai kábelcsatornákra (persze korhatárosra vették a figurát), mert annak idején akadt pár kifejezetten jó a műfajban, de egyik sem ütötte meg a mércét. A pasis Those Who Can’t jól kezdett, de elenyészett, a Teachers humora pedig már a pilotban sem vett meg magának. De idén kapott egy újabb esélyt.

(Így hirtelen nem is tudom, hogy a Bad Education és a Big School befejezése után van-e még tanáros komédia. Vagyis tudom, mert ott a Mr. D. az ezredik szezonjában, de azt még sosem láttam.)

Nem élt vele. Tény, hogy mindkét fent nevezett sorozatban vannak elvetemült és nagyon jó poénok, de sokkal nagyobb részenként miss/hit rációval dolgoznak, sokkal több poén pukkan hatástalanul, mint azt el tudnám viselni.

A TvLand-es Teachers-ben, a második évad elején (komédia, szóval bárki beszállhat bármikor) a tanárnénik visszatérnek nyári szünetről, bár egyiküknek ez nehezen megy, másikuk párt keres a neten, harmadikuk pedig megkapja a pokolosztályt.

Továbbra is mindenki magasról tesz a munkájára (szerencsére nincs gyerekkínzás, inkább a tanárok kínzódnak), a tanításnál minden ügyesbajos dolguk fontosabb, aki pedig tanítani akar, az másféle akadályokba ütközik, és persze a szereplők sem túl szimpatikusak

Gyenge, minimális röhögést kiváltó kezdés volt ez, de azért a Gangsta’s Paradise/Coolio-kombó nagyon rendben volt, még akkor is, ha nyilván nem az eredeti szám hangzott el a részben.

Pilot: SIX

2017. 01. 19. 21:30 - Írta: human

14 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Megérkezett a History sorozata, ami a SEAL Team Sixről szól. A csatornát ismerve ez már bőven elég lehet arra, hogy az ember belenézzen, hiszen láttuk, hogy a vikingek történetével is mire voltak képesek. A probléma az, hogy a pilot igazából nem adja el a sorozatot, mivel ami a legjobb benne, abból kapjuk a legkevesebbet.

A tényleges tényleges történet röviden ennyi: a csapat részt vesz egy valamennyire rosszul elsült bevetésen, aminek során a vezetője kiég. Mármint lelkileg betelik nála a pohár. Aztán időugrás, 2 évvel később egy magáncégnél biztonsági ember Afrikában, amikor is lecsapnak az épp aktuális munkája helyszínén, és foglyul ejtik.

Mindezt régi csapattagjai két okból sem tűrhetik tétlenül: egyrészt mert a bajtárs örökké bajtárs marad, másrészt pedig Amerikára nézve eléggé kompromittáló lehet az információ, aminek a birtokában van. És ezt építette fel a pilot, hogy elindultak megmenteni.

A probléma nem is a fenti alapszintű, de azért ennél csavartabb történettel van, hanem a kidolgozás többi része döcög kicsit. A legnagyobb baj, hogy nincsenek karakterek. Nem véletlenül csak egyről beszéltem feljebb, akit Walton Goggins alakít, hanem mert a többieknek semmi sem jutott, csak még a kiégésnél is nagyobb klisék.

Van itt újonc, van kiszálló, “csak még egy bevetés” (r.i.p. a tippem), forrófejű nőcsábász és hasonló katonás klisék attól függően, hogy ki-ki miképp igyekszik feldolgozni a tetteit. És sajnos egyikük sem emlékezetes. Na jó, esetleg a Tom Hardy-t utánozni próbáló színész egy kicsit igen. Nem fontos vagy érdekes a sorsuk egyelőre, mivel nem jól lettek felépítve. Szemben Goggins-szal, aki a hálás antihős klisét kapta.

De nem akarok csak negatív lenni, mert ebből még simán lehetne valami jó is, tekintve, hogy a megvalósítására nincs panasz. Aki katonás sorozatra vágyik, az mindenképp nézzen bele. Az akciók követhetőek, viszonylag korrektül megcsináltak.

Persze egyelőre még üres a kép, főleg az elején, amikor még a klisékről sem tudunk, csak random emberek lövöldöznek, de ha kerül mögé valami értelmesebb dráma, érdekesebben bontják ki a sablonos alapokat, akkor még jól is elsülhet a végére.

Viszket a kezem, hogy hat pontot adjak neki. Á, legyen. 6/10. De szerintem akit a fenti képek megmozgattak, az ne habozzon, hiszen nem sok akciósorozat van, katonás meg még kevesebb.

Valea Muta (A néma völgy)

2017. 01. 19. 18:39 - Írta: winnie

5 comments | kategória: Európa is létezik,kritika,minisorozat

(Egyre-másra indulnak itthon sorozatírói pályázatok, illetve -képzések. Akinek bármilyen aspirációja van ezen a téren, annak nagyon, nagyon ajánlom, hogy nézze meg az Øyevitne – EyewitnessValea Muta-triptichon-t, vagyis ugyanannak a történetnek a norvég, az amerikai és a román változatát. (Mindháromról lesz kritika.) Nem azért, hogy melyik a jó és melyik nem, hanem technikai szempontból nagyon érdekes látni a feldolgozások közti különbséget.

Sőt, ha én író akarnék lenni, akkor az itthon az HBO GO-n is már elérhető 6 részes norvég változat után készítenék egy 10, illetve 4 részes kivonatot, sztoriszálak kihúzásával és beleemelésével, és összehasonlítanám az amerikai és román végeredménnyel. Talán tanulságos lehet.)

A legnagyobb kontraszt az Eyewitness-sorozatokat figyelembe véve természetesen az amerikai és a román változat között van, hiszen utóbbi részei hiába több, mint 50 percesek, nagyon nem mindegy, hogy 10 vagy 4 epizód áll rendelkezésre egy sztori feldolgozására. Így utólag lehet, hogy utóbbival kellett volna kezdenem, és akkor jobban láttam volna, mennyire működik magában, hiszen az amerikai után a román nagyon felületesnek tűnt.

És nem a megvalósítással volt a probléma, bár nyilván a román változat kevesebb pénzből készült (nagyságrendekkel), de ez nem nagyon látszik meg. Ugyanúgy kapunk hangulatos, erdős-völgyes tájat (drónos felvételekkel), motorcrossozást és négyes gyilkosságot, aminek két srác a szemtanúja lesz, hogy aztán erről ne szóljanak a rendőrségnek. (A gyilkos személye itt is ismert, tehát nem whodunit a sorozat, inkább a nyomozást és a következményeket mutatja be, illetve egy párhuzamos, drogos nyomozást – utóbbi marhára nem izgalmas, a Valea Muta-ban viszont túlságosan is ki van emelve.)

Ami egyértelműen megfogott a román változatban, hogy mennyire “ismerősek” voltak benne a figurák, illetve a helyszínek, hiszen akár egy magyar falu, illetve város is adhatott volna otthont a Brassó környéki eseményeknek. (Plusz megvoltak témájában is a közép-kelet európai vonások, üzenetek.)

Mondanom sem kell, hogy leginkább az alapozások hiánya nem tetszett a Valea Muta-ban, minden olyan hirtelen történt benne. A drog/gyógyszer tarhálása a semmiből jött (és tűnt el), a férj és a feleség közti feszültségnek szinte semennyire sem ágyaztak meg (az amerikaiban a főhős és a férje közti kapcsolat abszolút központi volt, itt sokadlagos, és nulla empátiát váltott ki belőlem), és ez több húzásra is elmondható. A fináléba pedig túl sok mindent akartak beleszuszakolni.

A karakterek zöme hasonló volt, de míg az Eyewitness-ben többen is saját sztorit kaptak (az egyik szemtanú anyja, az ügynöknő, az egyik áldozat barátnője), addig itt némelyik csak egy-két jelenetet – ég és föld volt a különbség.

Persze a főszereplőkre azért jutott idő. A főhősnő itt persze nem seriff volt, hanem ügyész, és a román karakter jobban tetszett a norvégnél (Rodica Lazar tiszta Geraldine Somerville volt a Cracker-ből), még akkor is, ha sokkal hűvösebb volt, semmi anyás nem volt benne, egészen a fináléig.

A két srácot viszont nagyon érdekes volt látni, hiszen az egyiket sokkal szorongósabbra, szuicidabbra vették, a másik pedig jóval taplóbbra – az az igazság, hogy nem is értettem, hogy mit lehet szeretni benne, és ez kettejük viszonyát is furává tette.

A történet szerkezete nem változott, de épp azért utaltam feljebb arra, hogy aranybánya lehet a sorozat írói vénával rendelkezőknek, mert voltak olyan szálak, amiket megkevertek, vagy például ebben a sorozatban sokkal hamarabb behoztak (pl. a fegyver), mint például az Eyewitness-ben, illetve egyes rokoni szálakat felbontottak, míg más karakterek között rokoni szálakat létesítettek.

A sorozat érezhetően karcosabb, ridegebb volt, pedig a témája nem változott, viszont ehhez a ridegséghez nem társult komolyabb feszültség, amitől az amerikai és a norvég változat csöpögött. A melankolikus zene sem amerikai módra billentyűzés volt, hanem vonósokat hallhattunk leginkább.

Összességében a Valea Muta nem igazán jött be, nagyon kevés olyan komponense volt, amivel elégedett lettem volna, de az ismerős sztori miatt egy 4/10-et talán még így is megajánlanék, s mint írtam, könnyen lehet, hogy ha ezt nézem meg először, akkor sokkal jobb véleménnyel lettem volna. (Más kérdés, hogy az amerikai után a norvég változat bejött.)

Endeavour: kezdett a 4. évad – írta VandaTheVampire

2017. 01. 19. 14:50 - Írta: vendegblogger

1 comment | kategória: Anglia lecsap,kritika

Brit krimi híreink következnek: Morse nyomozó visszatért!

Január 8-án kezdődött az Endeavour 4. évadja (a sorozatról bővebben itt írtunk), az oxfordi városi rendőrség legkülöncebb nyomozójával. Az első rész egy számítógép elleni sakkversennyel, fürdőben elkövetett gyilkosságokkal, és rejtélyes halotti maszkokkal indít, és az is kiderül, végre sikerült-e Morse őrmesteri vizsgája.

A cselekmény két héttel az előző évad vége után folytatódik, ezért aki nem látta a harmadik évadot, a következő két bekezdést ne olvassa el, mert a szereplők még mindig az évadzáró hatása alatt vannak. Ettől eltekintve spoilerek nélkül folytatom a tovább után.

Tovább…

Colony: kezdett a 2. évad

2017. 01. 18. 21:20 - Írta: winnie

6 comments | kategória: kritika

Hogy mi az a PeakTV? Amikor túl sok a sorozat és az embernek arra sem jut ideje, hogy az őt érdeklőket és/vagy a szimplán jókat nézze. A Colony érdekelt, mert mégiscsak idegeninváziós scifi, és nem a megszokott fajtából. És a Colony pilotja jó volt, csakhogy az 1×02 már nem jött be annyira, és utána a 3. részre nem tudtam más miatt sort keríteni, így légüres térbe került a sorozat – nem kaszáltam, de nem is folytattam.

Ezért is örültem, hogy a 2. évadot úgy harangozták be, hogy az új nézőknek is alkalmas. Mondtam is magamnak, hogy ha jó a kezdés, akkor maradok, majd utólag letudom az első szezont. Most, a 2×01 után még nem tudom, hogy mi legyen, mert korrekt volt a nyitány, de a második részben kezdődik csak el igazán a szezon.

Igazából sok mindent nem lehet elmondani a részről, hiszen 90%-ban egy nagy flashback volt az egész (itt az első 10 perc) az első évad előtti időszakról, sőt, egész konkrétan Los Angeles megszállásának és fallal történő elválasztásának napjáról. És mint ilyen, érdekes volt nézni, azonban ezzel a 2×01, főleg az új nézőknek, nem sokat segített abban, hogy érdemes-e bizalmat szavazni a szezonnak.

Láthattuk (utoljára) együtt a Bowman-családot, láthattuk Will-t és Katie-t munkában (némi háttérinfót is kaptunk róluk – előbbi elég visszafogott, utóbbit meg poén látni úgy, hogy tudjuk, merre vezet az útja), Maddie is tiszteletét tette a részben, illetve Broussard és Snyder kapott még komolyabb időt – naná, hogy az ő száluk volt az, ami leginkább érdekes lett, főleg Snyder-á.

A vicces egyébként, hogy ez a kezdés, amellett, hogy két kiemelt szereplőnek láthattunk az invázió előtti énjét, leginkább arra volt jó, hogy megalapozzanak egy új karaktert, akiben ugyan lehet potenciál, de ettől még az egész koncepció elég esetleges megoldás arra, hogy ne csak úgy random kapjon egy társat maga mellé Will.

Ettől még érdeklődve néztem azt, ami történt, még akkor is, ha nem mutatott sok újdonságot, mindenképpen érdekes volt látni az eseményeket, habár lehet, hogy az igazán izgalmas történések éppen a befalazást (wow!, egész hatásos volt) követték volna közvetlenül.

Egy dolog persze, hogy újonckompatibilis volt a kezdés, azt viszont nem tudom, hogy a rajongóknak és a bizonytalan veterán nézőknek mennyire volt ínyére az, hogy a várva várt premier kábé semmit sem vitte előre a sztorit. Oké, kaptunk pár új jelenetet, de okosabbak nem sokkal lettünk. Illetve inkább “lettek”. Én pedig továbbra sem tudom, hogy mennyire lesz “más” a sorozat, mint a többi.

No Offence – írta gromit

2017. 01. 18. 19:31 - Írta: vendegblogger

3 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika

Angliában a minap elkezdődött a Shameless-t jegyző Paul Abbott legújabb sorozatának második évadja, de ne csapjunk bele rögtön.

Elindul ugyan egy teljesen új történet, de a karakterek életére és a köztük lévő dinamikára érezhető kihatása van a tavalyelőtti végkifejletnek. Egy újonnan bekapcsolódó néző nem értené a korábbi eseményekre vonatkozó megjegyzéseket, ezeknek viszont akár fontos szerepük lehet az S2 alakulásában is. Nem kötelezően, de mindenképp ajánlanám előbb a 8 részes első szezonnal felzárkózni (amit ráadásul az HBO nemrég indított útjára Manchester sötét oldalán címmel).

Mivel pár videót és említést leszámítva a blogon még nem volt írás a No Offence-ről, először egy kicsit bemutatom a sorozatot.

Egyenruhás közrendőröktől nyomozókon át az őrsöt vezető felügyelőig egy cseppet fura, de lelkes csapat életébe kapunk bepillantást egy manchesteri rendőrőrsön. A felügyelő Vivienne (Viv) Deering (Joanna Scanlan) hatalmas személyiség, nemcsak egyéniségét és vezetői stílusát nézve, hanem fizikumát is – de no offence, ahogy a cím is mondja, nem bántó szándékkal értem.

A sorozatra végig jellemző a kicsit sötét, nem-PC humor, pergő dialógusok, epés megjegyzések. De ez nem sértő, hanem az adott közegben természetesnek tűnik (a rendőri munka lelket próbáló feszültségét oldandó). Egyszerűen jól áll a No Offence-nek, bár bizonyára akad olyan, aki nem vevő az ilyenre. A széria igazából nem komédia, még csak nem is dramedy, de a humor elengedhetetlen kellék benne.

A No Offence amolyan haverzsarus sorozat, ahol a haverság nem korlátozódik egy alkalmilag együtt nyomozó vagy állandó partner párosra, hanem a fél rendőrőrsöt magában foglalja. Gyanítom, a Cuffs is valami ilyesmit akart elérni, csak nem igazán sikerült neki. Hallottam még a Brooklyn Nine-Nine-hoz is hasonlítani, de szerintem az azért eléggé félrevezető. Ez nem szitkom vagy paródia, sokkal komolyabb és sötétebb annál.

A csapatból eleinte leginkább a lengyel Dinah Kowalska (Elaine Cassidy – The Paradise) van kiemelve, aki egy balul elsült szolgálaton kívüli akcióval elbukta az őrmesteri előléptetést. Helyette a kevésbé talpraesett Joy (Joanna Roach – Utopia) lett az új őrmester.

A kiemelt hármas ellenére nincs kifejezetten női hegemónia az őrsön vagy a sorozatban, leszámítva, hogy a nem-annyira-hivatalos megbeszélések helyszíne általában a női WC. Néha direkt a főnök nénit kikerülendő, máskor viszont pont a felügyelő hívja össze a kupaktanácsot, amibe természetesen a férfi kollégák is bekapcsolódnak (pl. Spike – Will Mellor). A rendőrök között akad még pár ismerős arc, a nagyfőnököt Colin Salmon játssza, a különc helyszínelőt pedig Paul Ritter (Friday Night Dinner).

Az első szezonban Dinah összefüggést lát két, a folyóból pár héten belül kihalászott holttest között. Úgy tűnik, mintha valaki fogyatékkal élő, Down-szindrómás lányokra vadászna. Eleinte a felettesek szkepticizmusától kísérve ugyan, de megkezdődik a nyomozás egy vélhetően sorozatgyilkos után. Ebből nő ki az átívelő szál, de emellett egyéb ügyek is akadnak.

Kicsit fölöslegesnek tűnhet, hogy kiemeltként Dinah családi életét is láthatjuk, ami erősen bonyolódik, amikor szárnya alá vesz egy tanút. Cserébe viszont a heti esetek is változatosak, de engem végig jobban érdekelt a fő szál. A megoldás mondjuk nem igazán tetszett, nem a tettes kiléte zavart, hanem ahogyan kezelték, ahogyan lezárták az ügyet. A végkifejlet könnyen felboríthatja a csoportdinamikát, az érintettek lelki egyensúlyát. De összességében mégse képzett különösebb akadályt a folytatás előtt.

A 2. évad nyitányáról a tovább mögött ejtek pár szót, minimális spoilerrel. Tovább…

Pilot-mustra: Jeff & Some Aliens – 1×01

2017. 01. 18. 16:25 - Írta: winnie

Add comment | kategória: animáció,kritika,pilot-mustra

Van olyan, hogy animációs sorozat-rajongó? Tudom, hogy van, aki szereti a versenyreality-ket, más pedig a komédiákat, de olyan, aki direkt azokat a szériákat halmozza, amik rajzoltak?

Én inkább kerülöm őket, de a PeakTv egyik hozadéka, hogy végre nézhető animációs sorozatok is készülnek – mármint olyanok, amiket képes vagyok nézni. A Comedy Central-os TripTank nem tartozott ezek közé, pedig az animációs szkeccs-sorozat műfaja elég egyedi. És a TripTank egyik szkeccséből nőtt ki saját sorozattá a csatornán a Jeff & Some Aliens – itt egy példaszkeccs, ez meg egy másik.

JEFF & SOME ALIENS – 1×01 – 3,5/10

Az alapsztori rém egyszerű: egy átlag(alatti)emberről, Jeff-ről, és három nála megszálló földönkívüliről szól a sorozat. Ha egy kicsit beljebb megyünk, akkor kiderülhet, hogy az idegenek azért szállnak meg nála, hogy tanulmányozzák őt, mert el akarják dönteni, hogy érdemes-e elpusztítani az emberiséget vagy sem.

Kár, hogy csak a pilot alapján a fő karakterek egyike sem túl érdekes, a földönkívülieket ráadásul el sem tudom különíteni egymástól. De ha túllépek rajtuk, akkor némelyik mellékfigura már vicces.

Persze a sorozat sava-borsát a földönkívüliek “mitológiája” adhatja meg, a különböző idióta szokások, amik a földitől totálisan elütnek, s amik olykor Jeff-et is megütközésre késztetik – ld. az egyik fent linkelt szkeccsben kiderül, hogy rákot tudnak gyógyítani a spermájukkal, de csak közvetlen bevitelt alkalmazva. A pilotban pedig Jeff-nek kell megölnie valakit, hogy kiengesztelje az anyabolygójukon élő idegeneket, akik egyike miatta meghal.

Jó hír, hogy a sorozat kellőképpen elborult. Rossz hír, hogy ronda. Vagyis nyilván direkt ilyen a stílusa, de én a TripTank-et már eleve a kinézete miatt is képtelen voltam tolerálni. Itt főleg a földönkívüliek rusnyák, épp ezért furcsa lehet, ha azt mondom, hogy a pilot azért sem működött, mert inkább Jeff volt benne, a három lakótárs nem sok szerepet kapott. (Cserébe a mellékszereplőket viszont megismertük.)

Szóval hiába voltak a pilotban agyament és/vagy nagyon ötletes poénok is, ez a stílus már a többi CC-s és FOX-os komédiában sem kötött le 20 percre. Pár másodperc felvezetéssel egy fél perces videóban működnek (szigorúan maximum 2-3-at fogyasztva), de 20 percet kidobni rá döbbenetes időpocsékolásnak érzek csak azért, hogy az idő nagy részében unatkozva várjam a következő jó poént.

A főcím azért zseniális.

Van Helsing: az 1. évad

2017. 01. 18. 14:50 - Írta: DennyKeh

4 comments | kategória: Kanada odavág,kritika

A Syfy a tavalyi év egyik őszi nagy(?) dobásának szánta a vámpíros fantasy sorozatát, a Van Helsinget, ugyanis egyből, pilot nélkül berendelte a sorozatot, és az eredmény: remek koncepció, gyér megvalósítás. Félreértés ne essék, engem rendkívül lekötött, mint néző, viszont kritikai szemmel élve, rengeteg elszalasztott lehetőség volt ebben az évadban.

winnie-nek a kezdés nem igazán jött be, és ahogy a kommentekből kiderült, elég sokan másban reménykedtetek, mint amit kaptak. Szó mi szó, az elején a nézőben inkább keltette posztapokaliptikus sorozat érzését, mintsem egy vámpírokkal teli sorozatét. Ez azonban nem marad így sokáig.

A Van Helsing simán lehetne az egyik legjobb vámpíros sorozat, ha az írók és készítők kihasználnák azt a potenciált, amit az alapötlet rejt. Szórakoztatónak szórakoztató, de mindent egybe vetvey közepesnél jobbat nem lehet adni az évadra. Neil LaBute-nak sokkal jobban össze kellene szednie magát, ha meg akarja tartani a nézőket, és jobb évadot akar letenni az asztalra.

Az első pár részre a flashback-ek voltak inkább jellemzőek, megmutatták, hogy mi is történt pontosan a Felemelkedés előtt, így joggal remélhettük, hogy pár kérdésre választ sikerül kapni. Nos, alig tudtunk meg valamit, mondhatni csak az derült ki, hogy főhősnőnk immúnis a harapásra, valamint képes visszaváltoztatni a vámpírokat emberré.

A Van Helsing egészen az 1×07 végéig egy nagy kórházban játszódik, ahol kapunk csoporton belüli viszálykodást, miközben egy “sorozatgyilkos” is rejtőzik a csapatban, de érkeznek hívatlan is vendégek, akik megbolygatják karaktereink összeszokott csapatát. A sorozat a 8. résztől kezd izgalmassá válni, amikor már hőseink is mozgásban vannak.

Számomra mindenképp pozitívum, hogy nem fukarkodtak a karakterek kinyírásával, bátran mertek ilyet húzni, bár egyikük halála sem hatott meg igazán, mivel egyáltalán nem kaptunk háttérsztorit róluk, így nem is tudtunk senkihez sem úgy komolyabban kötődni. Tovább mögött folytatom spoilerekkel. Tovább…

Eyewitness: az 1. évad

2017. 01. 17. 21:31 - Írta: winnie

7 comments | kategória: kritika

(Egyre-másra indulnak itthon sorozatírói pályázatok, illetve -képzések. Akinek bármilyen aspirációja van ezen a téren, annak nagyon, nagyon ajánlom, hogy nézze meg az Øyevitne – EyewitnessValea Muta-triptichon-t, vagyis ugyanannak a történetnek a norvég, az amerikai és a román változatát. (Mindháromról lesz kritika.) Nem azért, hogy melyik a jó és melyik nem, hanem technikai szempontból nagyon érdekes látni a feldolgozások közti különbséget.

Sőt, ha én író akarnék lenni, akkor az itthon az HBO GO-n is már elérhető 6 részes norvég változat után készítenék egy 10, illetve 4 részes kivonatot, sztoriszálak kihúzásával és beleemelésével, és összehasonlítanám az amerikai és román végeredménnyel. Talán tanulságos lehet.)

Huhh, de mázli!, ez jutott eszembe, amikor félúton jártam az Eyewitness-ben. Alapból ugyanis nagyon vártam a skandináv eredetivel rendelkező átívelős krimit, azonban a pilot (és a második rész) közel sem nyűgözött le annyira, mint vártam, de szerencsére nagyon megérte, hogy kitartottam, összességében jó kis sorozat kerekedett belőle.

Az alapsztorit és a pilot hiányosságait már fejtegettem az első írásomban, tényleg annyi a sorozat váza, hogy két tinisrác tanúja lesz egy hármas gyilkosságnak, és több ok miatt sem mernek szólni a rendőröknek. Ami nem szerencsés dolog, hiszen az egyik nevelőanyja a helyi seriff.

Szóval adott egy kisvárosi (a helyszín: Tivoli), átívelős krimi, egy frankó erdős-tavas környezet, hangulatos zene (nemcsak a hangszeres, nagyon jó egyéb számokat válogattak (ez az 1×07-ben elég ütős volt, de itt egy teljes válogatás) és olyan fakó színvilág, mint a The Killing-ben, vagyis ha nem tudtam volna, hogy Juliette Nicholson haja vörös színű. (Oké, a szeplők elég árulkodóak, de egyébként…)

A kezdés megkedvelésében az sem nagyon segített, hogy eleinte egyik fő karakter sem túl meggyőző, illetve az ügy szerteágazó mivolta miatt nem voltak tiszta egyes vendégszereplők cselekedetei, idő kellett, míg minden a helyére került. És, ha nem döntöm el előre, a premier után, hogy darálva fogom nézni a sorozatot, akkor hetiben biztos, hogy kaszáltam volna.

Mikor azonban helyére kerültek a dolgok, a főhős nyomozó, illetve a kapcsolata a férjével (és a nevelt fiával) remek hátteret adott a sztorinak, illetve kapaszkodót nekem, amikor kevésbé bíztam a bűnügyben (szoknom kellett, hogy nem a gyilkos személye a kérdés, hiszen őt ismerjük, hanem az, ahogy elkapják őt, illetve, hogy milyen hatása van a gyilkosságnak a szereplőkre), és a srácok barátsága is jó pár réteget kapott, nem szeretem a szót, de komplexebb lett.

Jó volt, hogy több karakterközi kapcsolatban is nem a klasszikus vonások domináltak, sem a gyilkosnál, sem a tanúk esetében nem a szexualitás határozta meg az érzelmeiket és cselekedeteiket, a kisvárosi miliő pedig az emberek hozzáállásával adta meg a kellő pluszt.

Az kicsit repetitív volt, hogy a gyilkos és a nyomozó viszonyával jó ideig ugyanazokat a köröket futották le, és előbbi esetében megpróbáltam nem fennakadni azon, hogy folyamatosan és kétségbeesetten tüzeket oltott, és nem próbált meg pániktól mentesen szusszanni egyet, és konstatálni, hogy talán nincs is akkora veszélyben. (És persze a végjátszma is kottázható volt, még akkor is, ha az 1×08-ban a shipperek szívrohamot vagy sírógörcsöt kaptak – erős rész volt.)

De ettől még működött az egész, ahogy szűkült a macskának és az egérnek a mozgástere, úgy vált a sorozat is egyre feszültebbé, nem tudtam nem szorítani Helen-nek, hogy kapja el a mocskot, és vegye már észre azt, ami az orra előtt van. Szóval jó volt az Eyewitness, kifejezetten jó.

Nem, nem azért, mert újdonságot hozna a műfajba, szerintem nagy meglepetésekkel sem szolgál, de korrekt a történet, kifejezetten jók a fő karakterek, és hangulatos lett a megvalósítás. (Oké, nálam a sok The Killing-párhuzam sem ártott a sorozatnak, mert bár az eső nem esett, de a vörös hajú, a családját az ügy miatt hanyagolni kezdő, múltbéli terhet magával cipelő nyomozónő nagyon Linden-t idézte meg.)

Az 1. évad egyébként fix, lezárt történet, és egyelőre még nem tudni, hogy lesz-e 2. szezon. A nézettsége nem volt túl jó, de tudjuk, hogy ma már más faktorok is szerepet játszhatnak egy berendelésben.

Az biztos, hogy a készítő, Adi Hasak évados antológiában gondolkodik, tehát, ha lesz folytatás, akkor új ügyet és új körülményeket kapunk, bár szerintem nem lenne ellenére, ha a főhőst tovább vihetné. (Bár akkor a helyszínnek is maradnia kéne, és mindenki másnak is, szóval…, nem tudom, mi lenne.)

Ellentétben mondjuk a The Killing-gel, az Eyewitness mindhárom változata elég hasonló, legalábbis a fő sztorik megegyeznek – persze mindben vannak “helyi ízek”. 10 részével az amerikai a leghosszabb, ami bővített karaktersztorikat és mélyebb karakterizációt jelentett a főszereplők esetében.

Pilot: Pure

2017. 01. 17. 19:20 - Írta: human

1 comment | kategória: Kanada odavág,kritika,pilot-mustra

Azt hiszem, a Pure mögött mindenképp az állhat pozitívumnak, hogy mennyire a valóságból merít, mivel pont egy ilyesmi történt pár éve: a mennoniták összefogtak a mexikói kartellekkel, és drogot csempésztek nekik.

A történet tulajdonképpen nem bonyolult: a főszereplője egy frissen kiválasztott lelkipásztor, aki igyekszik a mennonita közösségét megtisztítani a külvilág mocskától. Ugye ez lenne az egész mennonitaság lényege, a modern világ káros befolyásának elutasítása. Olyasmik, mint az amish-ok, csak kevésbé különülnek el az átlagemberektől.

Na meg drogcsempészek. Azért bíznak meg bennük a mexikói drogkartellek, mert egy viszonylag zárt közösséget alkotnak, akik igazán csak a sajátjaikkal hajlandóak dolgozni. És a törvény segítségét sem veszik gyakran igénybe, inkább megoldják maguk között.

Pont ezért kerül bajba a friss lelkipásztor, mivel közreműködik a “banda” egyik tagjának lebuktatásában, így bekényszerítik az egész drogbizniszbe. De gond egy szál se, mivel egy régi barátja, aki most rendőr, segítségével majd belülről bomlasztja a szervezetet.

A fentiek alapján ebből bármi lehetett volna. Új remekmű is, de sajnos nem jött össze. Egyrészt kanadai az anyag, a CBC-n megy, szóval nincs egekben a költségvetése. Ez képileg nem annyira baj, bár feltűnően kevés helyszín van már a pilotban is, mivel jó pár ötletes megoldást láthatunk. Például rögtön a kezdés egy autóbaleset, és nagyon jól vágják körbe, hogy olcsón, de mégis élvezetesen kerüljön a képernyőre. (Mondjuk rögtön utána az egyetlen Adobe After Effects-es főcím siralmas.)

A gond inkább ott van, hogy az írószobába sem a legbriliánsabb elmék kerültek. Ilyen siralmas párbeszédeket rég hallottam, mint itt néha elhangzanak. Arról nem is beszélve, hogy a Pure-t is sújtja a “kitaláltam ezt a jó jelenetet, random idetesszük a plotot elősegítendő”-betegség. Arra gondolok, hogy az író nézte a The Wire-t, azt gondolta, hogy “huhh, ez fasza”, majd átvette. Csak hát nem rakta körbe odavezető szálakkal.

A fentiek sajnos a színészekre is állnak. Bár a felnőttek némelyike elmegy, de amit a gyerekcastingnál műveltek, azt néha fájdalmas nézni. Nem is akarnék többet erre pazarolni.

Nem azt mondom, hogy nézhetetlen volt a Pure pilotja, voltak egész jó pillanatai, de 5/10-nél nem tudnék rá többet adni. Pedig az alap jó, de akit meggyőztek vele, azzal én már nem találkozom jövő héten.

Please Like Me: vége a 4. évadnak – írta Eloise

2017. 01. 17. 16:20 - Írta: vendegblogger

2 comments | kategória: Ausztrália megmutatja,kritika

Egyik kedvenc sorozatom az új évadjával ismét nem okozott csalódást, sőt azt kell, hogy mondjam, hogy majdnem annyira tetszett, mint az első, amit elképesztően imádtam. A Please Like Me újra felültetett egy érzelmi hullámvasútra, s nem egyszer sikerült igazán meglepnie.

Még nincs semmi hivatalos, de sajnos elképzelhető, hogy ezzel a zseniális szezonnal véget is ért a történet, amit igazán sajnálnék. Míg több, általam nézett és elkaszált sorozat esetében éreztem, hogy nem történt akkora baj, mert kicsit elfáradtak, a Please Like Me esetében még bőven lenne mit mesélni. A tovább mögött most kivételesen nagyon spoileresen folytatom.

Tovább…

Inside No. 9: The Devil of Christmas

2017. 01. 17. 14:50 - Írta: winnie

6 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika

(Hát, igen, ez nem a harmadik évad kezdése volt az Inside No. 9 esetében, mint ahogy azt hittem, csak egy karácsonyi különkiadás.)

Valahol sajnálom, hogy ez az epizodikus antológia a Black Mirror-ral ellentétben (még?) közel sem olyan népszerű itthon, de hátha idővel rátalálnak mások is. Főleg azért, mert bármelyik rész bármikor nézhető, és a 20-30 perces játékidő még túl nagy energiabefektetést sem kíván meg – itt anno írtam az első két részről, de CyClotroniC is értekezett már az Inside No. 9 első két szezonjáról, ami bárkinek hozna pár 9/10-es részt, ezt garantálom.

Viszont mivel antológiáról az epizódok között csak annyi a kapocs, hogy 9-es házszámú helyeken játszódnak) van szó, ezért sosem tudni, hogy kinek melyik rész jönne be annyira, mint nekem mondjuk az 1×02-es, amin még ma is nagyon jókat tudok röhögni. Ki tudja, lehet, hogy egyeseknek a mostani karácsonyi különkiadás lesz a király?

Az az igazság, hogy én már a kezdetek kezdetén “elestem”. Lehet, hogy másnak is vannak vizuális vagy hangulatbeli gyengéi, de én a Pushing Daisies vagy éppen a mostani A Series of Unfortunate Events látványvilága láttán, vagy mondjuk a Stranger Things első 10 percének hangulata után tudtam, hogy imádni fogom _nézni_ azt, ami követi az első pár jelenetet.

Az Inside No. 9 első karácsonyi különkiadása egy nagyon retró történet mutat be, egy angol család hetvenes évekbeli Ausztriában töltött karácsonyát, amiről azonnal kiderül, hogy több réteges, hiszen mi valójában egy angol család hetvenes évekbeli osztrák karácsonyáról szóló film forgatását látjuk, melynek szappanos elemei közé beleszőtték a Krampusz legendáját is.

És innentől kezdve, mint azt megszoktuk, minden egyéb infó spoileres lehet, még a műfaj is: az első csavar már a 3. percben megérkezik, s ha addig nem lettem volna oda azért, amit látok, akkor végképp elvesztem volna az újabb réteg bevonásának köszönhetően – az efféle narratív trükkök mindig is a gyengéim voltak.

Mondanom sem kell, hogy nagyon jónak tartottam a The Devil of Christmas-t. A végén a kötelező csavart annyira minimális fanfárral intézték el, hogy elképesztő, de valójában nem osztott vagy szorzott volna a zárás sem, annyira elvarázsolt az egész retró bája, a mai szemmel bőségesen ciki jelmezek, hajak és berendezés, sőt, a különkiadás filmezési módja.

Mikor is jön az a 3. évad?

Previous Posts