login |

Posts filed under 'kritika'

Survivor – 38×09: Dark Place

2019. 04. 19. 18:30 - Írta: winnie

Add comment | kategória: kritika,reality

Minden évben van szerintem egy olyan rész, amiről csak pénteken írok, idén ez volt – megvoltak az anyagok csütörtökre, minek erőltessem be két poszt közé. Főleg, hogy az előző részben várt dupla kiszavazás most jött el. És érdekes eredménnyel.

A tovább mögött folytatom spoilerekkel. Tovább…

Pilot-mustra: Bless This Mess – 1×01

2019. 04. 19. 14:50 - Írta: winnie

1 comment | kategória: 2018/19,kritika,pilot-mustra

What’s a hole?

Az ABC új komédiáját érdekes lehet azon a szemüvegen keresztül nézni, hogy az elkészült pilotra a FOX végül nemet mondott, a készítők azonban nem adták fel, és az ABC-nek el tudták adni a sorozatot. Igaz, hogy csak 6 részes szezonnal, de már láttunk olyan komédiákat, amik 6 tavaszi epizód után második évadot kaptak, és végül még a sorozatos panteonba is bekerültek. Seinfeld? The Office? Parks and Recreation? És első körben még a nézettsége is jó volt.

Ahogy a fentiek, a Bless This Mess is az esélytelenek nyugalmával indul tehát, mindenféle veszítenivaló nélkül, és bár tudom, hogy a kritika több családi ABC-szitkomot is nagyon szívesen a keblére ölel (Fresh Off The Boat, Speechless, black-ish), nálam igazából csak a Splitting Up Together nézős a kínálatukból. És lehet, hogy a Bless This Mess is az lesz? Nem tudom, végül milyen lesz, de az biztos, hogy szívesebben nézném, mint a csatorna “vicces” kínálatának zömét.

BLESS THIS MESS – 1×01 – 6,5/10

Gyorsan sietek kijelenteni azt is, hogy nem volt kiemelkedő a pilot, és az az igazság, hogy a kezdő felállás (városi pár vidéken vesz házat, amiről kiderül, hogy ramaty állapotban van) nagyon vékony, mondhatni egypoénos, azonban mégis volt benne annyi báj és energia, hogy elégedetten álljak fel előle

A készítők valamennyire belövik a stílust, hiszen egyrészt a New Girl-ös Liz Meriwether jegyzi a sorozatot, másrészt Lake Bell (aki az egyik főszereplő is), szóval közel sem konvencionális poénokra kell számítanunk.

Az előbb említett látszólagos egypoénosság kicsit azért aggaszt, mert csak nem arról fog szólni a sorozat, hogy a főhősök szerencsétlenkednek a felújítás közben és alkalmazkodnak a farmélethez. Ez így elég nagy korlát lenne és (szerintem) hamar elfáradna a koncepció. Persze ezt már most is próbálták feldobni a kiegészítő karakterekkel, és nagyjából sikeresen is tették, mert azok kivétel nélkül furák. Amolyan kakukk kategóriásak.

– Is there something that you want to talk about, or… ?
– I don’t need therapy. I’m not a Jewish person.
– Oh, no, no, you don’t have to be Jewish to go to therapy.
– “Yeah.” “Okay.”
– No, I’m serious… you actually… you don’t have to be Jewish.

Szerencsére a főhősöket sem kell féltenünk, nekik is vannak külön-külön és együtt is olyan tikkjeik, amik remek humorforrásként szolgálnak, és együtt is van egy olyan dinamikájuk (“még sosem veszekedtünk”), aminek kijátszásában bőven rejlik potenciál.

Can we be alone together?

A Bless This Mess egyelőre nem az a típusú sorozat, amit az ember jobbra-balra ajánlana, de mint írtam, megvolt benne a kellő báj, energikus és friss lett, mondhatni felüdülés, és már csak ezért vagyok optimista.

A sorozat kapcsán szerintem nekem az lesz a kulcs, hogy mennyire fogom tudni elfogadni/megszokni Dax Shepard-öt a szerepében, mert nálam talán ő lógott ki egy kicsit, bár lehet, hogy csak a karaktere. Ha a második részben megvesz, akkor fapados koncepció ide vagy oda, nem hiszem, hogy ne maradnék.

JAws 2018 2.0.: Eyecandy (lányok) – Akik lemaradtak (11-21. hely)

2019. 04. 18. 21:30 - Írta: human

14 comments | kategória: díjátadó,moment of beauty,toplista

(Tavalyi eredmények: 1-10. helyezett11-20. helyezettek és a lemaradtak.) Ti szavaztatok az idei eyecandy versenyben, dzsiaj összesített, és most kidoboljuk a 11-21. helyezetteket.

Akkor kezdjük a fő eyecandy kategóriák átböngészését. Ti szavaztatok, szóval ez teljesen az olvasótábor ízlése. Nyilván nem pontosak az egyezések, de hát az ilyen listáknak nem is ez a lényege. Van aki ezt átfutva belenéz valami sorozatba hirtelen?

Idén a 11-21-be elég sokan kerültek a semmiből, ahogy azt megszokhattuk. Vagy nem volt sorozatuk előtte, vagy szünetelt a karrierjük, vagy csak simán nem kaptak szavazatot korábban. Konkrétan heten ilyenek. Viszont mellettük van egy nagy lecsúszó, és egy előrefelé teleportáló is.

Na lássuk azt a teljes galériát a tovább mögött.

Tovább…

The Passage: vége az 1. évadnak

2019. 04. 18. 19:45 - Írta: winnie

9 comments | kategória: 2018/19 finálék,kritika

There were so many times they could have turned back. That they could’ve said “stop.” But they didn’t. By the time anybody bothered to try, it was too late.

Akkor a 2. évadtól kezdve nézős lesz a The Passage? Csak mert a végén olyat húznak, ami… Amit valójában már a pilotban belebegtettek, és amit a könyvolvasók biztos, hogy vártak. A gond csak az, hogy a sorozatot bepróbálok közül sokan nem maradtak, és bár szerintem nem áll rosszul a szénája a szériának a FOX-on, még egyáltalán nem biztos, hogy lesz folytatás.

De igazából nem nagyon tudom kárhoztatni a készítőket, mert Justin Cronin regénye valamennyire kalodába zárta őket, nehéz lehetett egy ilyen szerkezetet képernyőre vinni, nem is véletlen, hogy az első nekifutásra más volt a koncepció (párhuzamos történetmesélős), de végül a mostani mellett döntöttek, ami a könyv első 200 oldalát adaptálta, hogy aztán a folytatás egy teljesen más műfajjá változzon.

Kicsit rébuszokban beszélek, de íme az utolsó perces csavar a fináléból, amit ugyan kifehérítek, így ki kell jelölni, ha érdekel valakit, de az előzményekre nézve nem spoileres, szóval nyugodtan el lehet olvasni (az utolsó jelenet egy 100 éves időugrás után, egy, a fertőzés által elpusztított világban játszódik, ahol alig maradt túlélő ember), és lehet, hogy lesznek olyanok kiszálló kaszálók, akik ennek tudatában azt mondják, hogy megéri időt fordítani az alapozásra. Mert az 1. évad tényleg csak a karakterek és viszonyaik alapjait rakta le.

A tovább mögött folytatom spoilerekkel. Tovább…

Pilot-mustra: No Good Nick – 1×01

2019. 04. 18. 14:58 - Írta: winnie

5 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

A Netflix hétfőn elkezdett “ifjúsági” komédiája (a 3-6. részekhez már van magyar felirat!) nagyon ügyesen lett megszerkesztve. Egyrészt ott van a műfaja, a hithű junkie által gyakran szitokszónak tartott “ifjúsági”, mert van egy tévhit, ami szerint gyerekeknek is szóló sorozatot nem lehet felnőtt(ebb) fejjel élvezni. Másrészt viszont a célközönség ellenére olyan elemeket (műfaji sajátosságok, színészek) csöpögtettek a végeredménybe, amik simán megtarthatna másokat is.

NO GOOD NICK – 1×01 – 4,5/10

A készítők nem sokat tökölnek, rögtön az első percekben ismertetik velünk az alapfelállást. Ugyanis a sorozat, ami első pillantásra egy klasszikus, családi szitkomnak tűnik (tudjátok, a megszokott, élő közönség előtt, színpadon felvett fajtából), megkapja a csavarját, ami megkülönböztetheti a többitől: apu, anyu és a két gyerek (fiú és lány) egy új rokon érkezését tapasztalja meg. De van még egy csavar: a rokon, aki egy tinilány, valójában nem is rokon, hanem szélhámos.

Nick rosszban sántikál, bűntársai vannak, akikkel talán ki akarja rabolni a célpontokat, azonban ők a kezdeti húzódozás után elég hamar megkedvelik a lányt és lehet, hogy valóban be is fogadnák, ami értelemszerűen a címszereplőt is megingathatja eredeti elhatározásában. De nem kell attól félni, hogy meggondolja magát és minden ismét a tipikus szitkomi mederbe terelődik, mert további csavarokat is tartogat az első rész.

Mivel még csak az 1×02-t láttam (és jó eséllyel nem is fogom tovább nézni, max a szezonzáróba kukkantok bele), így nem tudom megalapozottan nyilatkozni róla, de nagyon úgy tűnik, hogy az átívelés elég hangsúlyos lesz a No Good Nick-ben. Ami így egy elspoilerezhető szitkommá vált, legalábbis a készítők szerint, ugyanis az évadnak mindössze egy részét vették fel élő közönség előtt, egy bizonyos ponttól kezdve, a spoilerszivárgástól való félelem miatt már üres nézőtér előtt folytatták a forgatást. Ami… akár biztató is lehet, nem?

Mert egyébként a sorozat elég tipikus olyan szempontból, hogy a családi jelenetek mellett kapunk iskolaiakat, illetve munkahelyieket (egyelőre anyu séfmelójából, hiszen Nick ott fog dolgozni), a konfliktusokat pedig a klasszikusok mellett az fogja okozni, hogy míg az apuka támogatja Nick-et (aki elég jól behízelgi magát nála – vicces látni, ahogy Sean Astin elégedettkedik), anyu egy kicsit óvatosabb, és míg az idealista és nagyon mai lánygyerek új barátot lát benne, addig a bátyja meglehetősen gyanakvó szándékait illetően.

Mint írtam, a No Good Nick-et tökéletesen elfogadható, de nem túl eredeti poénjai ellenére az átívelés (valamint a csipetnyivel talán sötétebb tónus, és a heti szélhámoskodás) mellett még a színészek tehetik vonzóvá. Melissa Joan Hart hozza a Melissa & Joey-beli öntudatos énjét, mondanom sem kell, hogy érti a műfajt, de számomra Sean Astin még jobban bejött, aki rém szórakoztatóvá teszi kissé mamlasz karakterének majd minden pillanatát. De a fókusz a gyerekeken van.

És persze az érzelmi komponensen, hiszen a család szeretettel fogadja az őket célpontnak tartó kis szálhámost, aki újra meg újra megtapasztalhatja, hogy miközben kvázi ért nekik, nem biztos, hogy jót tesz – az efféle “tanulságok” igazából automatikusak, a műfaj velejárói.

A pontszámtól annyiban nem kell megijedni, hogy eleve nálam 5/10-et nem sok többkamerás komédia érhet el, így ez mindenképp hízelgő, de muszáj volt azt is figyelembe vennem, hogy egy-két jól sikerült poénon kívül azért jobbára az engem kevésbé lekötő tinis Disney/Nickelodeon humor dominál. Amivel nincs semmi baj, nem ciki a végeredmény, csak általában tipikus és kiszámítható, és engem nem indít be

De mint írtam, a No Good Nick-nek biztosan lesznek rajongói, hiszen az átívelés lehet, hogy meg fogja tartani a nézőket, és szerencsére a két szülő szerepel annyit, hogy azok is kapaszkodhassanak beléjük, akiket a gyerekek kevésbé fognak meg. Ha más nem, a 10. rész végére pedig szerintem az utóbbiakat is meg lehet majd szokni.

Black Monday: vége az 1. évadnak

2019. 04. 17. 21:30 - Írta: human

2 comments | kategória: kritika

Tetszett a Wolf of Wall Street? Vagy a Wall Street korábbról? Akkor félig felejtsd el ezeket, miközben a 80-as évek kirívó ruháiban Don Cheadle igyekszik összehozni az évszázad üzletét.

A Black Monday egy megtörtént, de máig ismeretlen okok miatt kitört tőzsdei pániknap háttere mögé kerített egy izgalmas történetet. Az egész mögött egy fekete csávó állt, aki akart egy nagyot kaszálni? És ehhez volt egy 365 napon át zajló terve, ami több sakkfigurát is mozgatott.

Igazából a történetbe nem akarok jobban belemenni, mint a pilotnál, mivel ez a sorozat egyik nagy pozitívuma: jönnek a fordulatok ezerrel. Ez feledteti a negatívumok többségét is, hiszen 10 perc alatt annyi árulás van benne, mint a Suits-ban évek alatt. Vagy nem is tudom, mihez hasonlítsam. A lényeg, hogy csak kapkodjuk néha a fejünket, és nem azért, mert a Yakuza feltűnik, hiszen az csak a kezdet.

Viszont pont emiatt, a pörgés miatt meg kell említenem, hogy az, ami ehhez adja a tüzelőanyagot, az bizony szétesik, ha komolyabban belenézünk. Konkrétan a fordulatok túl egyszerűek, 25 perc alatt felvezetik őket, és bamm, lecsapnak vele. Nincs meg a long con a néző felé, pedig a karakterek épp azon dolgoznak, egy hosszan kivitelezett átverésen.

Ellenben a pörgéshez iszonyat jó szereplőgárda tartozik, ami pedig ismét pozitív irányba dönti a mérleget. Nyilván Don Cheadle, akit csak ennyire veszek újra elő, mert igazából az idióta munkatársait is jól hozzák, innen Paul Scheert emelném ki, na meg az is mekkora húzás, hogy Casey Wilson végre kapott egy idegesítő szerepet, ami tökéletes casting döntés lett.

Igazság szerint nem született új klasszikus, valami hiányzott az igazi ütéshez, hogy mindenkit ráeresszek. Nem tudom megfogalmazni tökéletesen, mert leginkább a ritmus szó ugrik be. Mondjuk tippre direkt ment szembe a jelenlegi, “a 80-as évek cool volt” elképzeléssel, és az is a poén része, hogy itt baromira nem volt cool senki, direkt a ciki dolgokat emelték ki a korszakból. És ez a zenére is értendő, a vágásra, amivel vissza is értem a ritmushoz.

Amúgy bepróbálni érdemes, mivel a Showtime komédiája egy nagy film, a végére oda érünk, ahol kezdtünk. Nyitott kérdések persze vannak, de mégis azt mondanám, hogy inkább lezárt az évad, szóval nem kell félni, akármi is lesz a Black Monday sorsa a későbbiekben.

Fuck ’em all.

Queen of the South: a 3. évad – írta heidfeld

2019. 04. 17. 20:00 - Írta: vendegblogger

3 comments | kategória: kritika

Nincs könnyű dolga ennek a USA csatornán futó bűnügyi szériának, ezt a régi pilotkritika is bizonyítja.

Aki látta a Dél Királynője, azaz La reina del sur című telenovellát, az akaratlanul ahhoz hasonlítja. Magasan volt a léc, elég a főszereplő, Kate de Castillóra, vagy a még emlékezetesebb Patricia O’Farrelre és Christina Urgelre gondolni. Másrészt a csatorna bár nem országos, de nem is igazán kábeles beállítottságű, bevállalós, hiszen sem az erotikát, sem a durvaságot nem viszik túlzásba, s nem tudom, így lehet-e igazán ütős egy bűnszervezet felépítéséről, harcairól szóló sorozat?

Voltak kétségeim, de nem adtam fel az elején, és második évadtól már egészen korrekt, többnyire érdekes, olykor pedig megdöbbentő dolgokat kapunk. Igaz, az S2-ben néha érezni lehetett az időhúzásra való törekvést is egy zseniális rész után.

Azt mindenképp hangsúlyoznám már az elején, hogy színészek terén senki ne várjon csodákat. Veronica Falcón (Camila Vargas) kiemelkedik, a többiek viszont inkább csak átlagosak. Alice Braga sem egy Kate de Castillo, de egyre erősebb meggyőződésem, hogy közel sem olyan rossz, mint ahogy a kezdetekben éreztem. Kár, hogy a karaktere olyan semmilyen, hogy hirtelen az iZombie nyomozója jut róla eszembe.

Teresa Mendoza karakterére a legjobb jelző talán a ‘higgadt’, márpedig erre nagy szüksége is van az évadok óta tartó megpróbáltatásai miatt. Ezek kellően megedzették, hogy a tavalyi S3-ban igazán kemény döntéseket hozzon. A tovább mögött folytatnám, némi spoilerrel. Tovább…

Második blikk: The Fix

2019. 04. 17. 18:30 - Írta: winnie

2 comments | kategória: 2018/19,kritika

Hazudtam.

Azt terveztem, hogy a jól sikerült (legalábbis nekem bejövős) pilot után a sokszereplős, keszekusza üggyel bíró ABC-s krimisorozathoz csak évad végén térek vissza, hogy a maradék részeket elkezdjem darálni, de úgy döntöttem, hogy nem várok, és a 2-3-4. epizódot már most megnéztem, hogy legalább tudjam, hányadán állunk, érdemes-e várnom egyáltalán a fináléra.

Egyelőre részemről érdemes. Érdemes, mert még mindig pörög a sorozat, még mindig érdekel az eset (illetve az, ami mögötte áll – már várom, hogy mindenkiről kiderüljön valami disznóság), és mert érdekes kérdéseket vet fel. Persze a pilot betegségei még mindig megvannak, a karakterek nem túl érdekesek és (tizen)kettővel több mellékszálat bonyolítanak a kelleténél, és ha ilyen szinten ér véget, akkor el fogom könyvelni kellemes sorozatként – és utána lehet, hogy örökre elfelejtem.

If they don’t trust the messenger, they don’t trust the message.

A macska-egér játéknak továbbra is a modernebb aspektusai az izgalmasak. A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül. Tovább…

Pilot-mustra: Special – 1×01

2019. 04. 17. 14:50 - Írta: winnie

1 comment | kategória: kritika,pilot-mustra

The humor pieces were cute, but they didn’t resonate with a larger audience of basics. So instead we’ve started publishing confessional essays, like “50 Ways to Hate Myself,” or “Why Do I Keep Finding Things Inside My Vagina?”

A Netflix pénteken elindult és magyar felirattal elérhető új sorozatáról lehet, hogy rögtön évadkritikát kellett volna írnom, hiszen a 8 darab 15 perces részt simán el lehetne adni egy két órás filmnek is – lehet, hogy a szolgáltató kísérletezik azzal, hogy egy random szerzői projekt milyen műfajt képviselve érdekli jobban a nézőket? Megyek, akkor megnézem 15 perces szeletekben a The Perfect Date-et, mint az új, romkom sorozatot, mintha egy 6 részes első szezon lenne, ami sosem kap folytatást.

A Special nomen est NEM omen, semmi különleges első blikkre, mint sorozat, cserébe nagyon szimpatikusnak és bájosnak, meg szerethetőnek tűnik, afféle könnyed darab, ami biztos, hogy nem fekszi meg az ember gyomrát, ha ráérő idejében előveszi a mobilját, hogy megnézzen belőle 1-1 epizódot, más kérdés, hogy talán az általam elvből került, így nem annyira ismert YouTube is tele lehet efféle sorozatokkal, szóval ilyen alapon nagy szükségem sem lenne rá.

SPECIAL – 1×01 – 6,5/10

A Special főszereplője egy anyja által special-nek mondott fiatal férfi, aki cerebrális parézisben NEM szenved, csak olyanja van, ugyanis közel sem annyira komoly a helyzet, mint a Speechless főhőse esetében, sőt, még a Jerk-ös sráchoz képest is sokkal jobban el tud vegyülni a készítő/főszereplő Ryan O’Connell. Olyannyira, hogy gyakornokként munkát is vállal egy netes cégnél anélkül, hogy bárkinek szólna a CP-jéről.

Cerebral palsy is a disability resulting from damage to the brain before, during, or shortly after birth, and outwardly manifested through muscular incoordination.

Olykor persze akadnak mozgási nehézségei, de ennek kapcsán jól jön az, hogy nemrég elütötte egy autót (azzal jól el lehet kenni a dolgot). Ez persze azt is maga után vonja, hogy az elütés, egyébként roppant unalmas élményéről írni kényszerű a menőmanó millennial-oknak szóló weblapra (a főnök nagyon vicces és tipikus karikatúra), mert olyasmire sokan kattintanak, de ez legyen a legnagyobb baj, hiszen végre “emberszámba” veszik, és nem csak kulimelót bíznak rá.

I’m not able-bodied enough to be hanging in the mainstream world, but I’m not disabled enough to be hanging out with the cool PT crowd.

Mindezt pedig olyan formában látjuk, amiről lerí, hogy személyes élményeken (is) alapul, és ez eleve közel hozza a nézőhöz a sorozatot. Mert a Special alapjába véve egy srác humoros helykeresése egy olyan világban, ahol sem a normális emberek, sem a fogyatékkal élők közé nem illik, de szerencsére ez nem kell, hogy jelentse számára, hogy így egyik csoportba sem tartozik, hiszen tartozhat mindkettőbe.

És miközben próbálja megtalálni a helyét, mi kapunk egy kis szatirikus látleletet a millennial kultúráról, a beilleszkedési nehézségekről (ja, Ryan még meleg is), meg arról, hogy kéne elfogadnunk önmagunkat, akkor is, ha nehezünkre esik.

– Nice outfit.
– I know. That’s why I wore it.

A Special nem lesz az a sorozat, amit most gyorsan ledarálok, hogy a végére érjek, de ezért is jó a Netflix, mert nem fogja hagyni, hogy elfelejtsem. Mindig ott fog vigyorogni az elkezdettjeim között, és olykor megnézem belőle a következő epizódot, és ha a többi is ilyen lesz, akkor egy percig sem fogom bánni. Persze lehet, hogy az 1×02 után úgy döntök, hogy mégiscsak kihagyhatatlan és minél hamarabb kipipálom a szezont.

(A kritika kirakása előtt megnéztem az 1×02-t, ami inkább volt nálam 5/10-es, itt most látszott a tizenegynéhány perces hossz, sok minden csak lógott a levegőben. A kissé kínosra vett, medencés bulis, párkeresős sztori jobban vette volna ki magát, ha viccesebb, és utána erősebb a hangulatváltás. Sebaj. Azért még maradok.)

Star Trek: Discovery – 2×13: Such Sweet Sorrow Part 1 – írta Ace

2019. 04. 16. 21:30 - Írta: vendegblogger

34 comments | kategória: kritika

A Discovery készítői úgy döntöttek a finálét két részre szedik, s ebből láthattuk is a felvezető részt, ami az első évadhoz hasonlóan a vihar előtti csendre emlékeztet és nagyon úgy tűnik, az összes puskaport az utolsó részben akarják begyújtani, tehát most csak egy könnyed rávezetést kaptunk, amit főleg a búcsúzásnak szenteltek.

Nevezhetnénk akár tölteléknek is, de én inkább felvezető epizódnak mondanám a 2×13-at, amiben előtérbe került a dráma, miközben az elkerülhetetlen is egyre közelít a legénység felé, amivel ezúttal nem csak a Discovery hanem a legendás USS Enterprise is szembe néz.

Ismét bekapcsoltak egy tavalyi Short Treks-epizódot, méghozzá az elsőt, a Runaway-t. Mintha azt mondták volna anno, hogy ezek az epizódok csak lazán fognak kapcsolódni a Discovery-hez, de mostanra rájöhettünk, hogy azért elég nagy az a kapocs. Talán van olyan, aki csak kapkodta a fejét a rész eleji emlékeztetőnél, ha elszalasztotta a Runaway-t. De ezek után, és a mostani történések kapcsán egyre reálisabb, hogy a Calypsót valahogy kapcsolatba hozzák az anyasorozattal.

A tovább mögött spoilerekkel folytatom. Tovább…

Magnum PI: vége az 1. évadnak

2019. 04. 16. 19:30 - Írta: winnie

10 comments | kategória: 2018/19 finálék,kritika

A Hawaii Five-0 és a MacGyver után ismét kaptunk egy olyan rebootot a Hawaii Five-0 és a MacGyver készítőjétől, amit előzetesen sokan köpködtek (mert hogy merészelnek klasszikusokat leporolni, hogy hírnevüket öregbítsék!), hogy utána azok, akik valóban elkezdik nézni azt mondják, hogy egy teljesen korrekt és élvezhető végeredmény. De ehhez persze el kell kezdeni, és látni, hogy miképp formálták a koncepciót az első évad során.

Nyilván a fentiek a H50 és a MacG műfaját kedvelőknek szólnak, akik szeretik az akciódús, látszólag téttel bíró, olykor drámainak tűnő, de valójában könnyed sorozatokat, amikben a szép snitteknek (Hawaii, ugyebár), jó dumáknak és cool pillanatoknak van jelentősége, és ahol a történetek inkább csak a karaktereket helyzetbe hozó kellékek. Nekem pedig, ahogy azt a pilotkritikámban is leírtam, ez nem annyira a stílusom.

A fináléban egy mini átívelést, story arc-ot zártak le azzal, hogy visszahozták Jordana Brewster pár résszel ezelőtt bemutatott karakterét, ezzel adva némi érzelmi töltetet a résznek, de egyébként nem sok mindenben különbözött egy random epizódtól, még cliffhanger-t sem biggyesztettek a legvégére, ami így is van jól, hiszen nagyjából minden erőltetett lett volna lezárásnak. Persze jutott a zárásba elcsépelt lövölde és kiszámítható párfordulás, de ez van.

Külsőségek tekintetében persze nem fogták vissza magukat a készítők, hiszen a Magnum PI az a sorozat, ahol egy random beszélgetésre nem az irodai díszletbe vagy valahova való sétálás közben kerül sor, hanem a Ferrari-ban ülve, miközben a háttérben festői tájakat látunk, arról nem is beszélve, hogy ezúttal az autós üldözés helyett egy helikopteres üldözést kaptunk – ismét csak jelezném: aki ilyen sorozatra kíváncsi, azt az új Magnum nem fogja cserben hagyni.

Egyedül azt nem tudom, hogy karakterek szintjén mi a helyzet. Thomas-t eleinte sokan színtelennek találták, de nekem vele nem volt gondom. Higgins már a kezdetektől a legjobb arc, a prímet nálam egyértelműen ő viszi, a kapcsolatát a címszereplővel kifejezetten érdekes nézni. Ellenben TC-t és Rick megítélését kénytelen vagyok a rajongókra hagyni, mert nem hiszem, hogy előbbit mindenki annyira tipikusnak találná, mint én. (Mondjuk én Rick-ben is inkább csak Zachary Knighton-t látom, ami nem előny, de annyi baj legyen.)

Szóval miközben engem sem a finálé, sem a random évadközi részek nem győztek meg arról, hogy nézős sorozat lenne számomra a Magnum PI, az egyértelműen lejön, hogy nincs vele semmi probléma, olyan sorozatként, amilyennek definiálta magát, tökéletesen élvezhető, és szerintem egyre inkább el fogja kapni az ember, ahogy közelebb kerülnek hozzá a karakterek.

A Magnum PI pont azt a műfajt képviseli, amit megszeretve az ember idővel jó eséllyel nem fogja már kaszálni sem, mert nem sztorifüggő, így a minősége sem tud nagyot zuhanni, hacsak nem kezdik erőltetni a melodrámát és a szappanoperát. És egyelőre ez nem fenyeget, mert bár meg-megpendítenek romantikus szálakat, eljátszanak lehetőségekkel, de alapvetően a főbb szereplők barátságára alapoznak Haverok közt módra.

One Punch Man: kezdett a 2. évad – írta Scat

2019. 04. 16. 17:50 - Írta: vendegblogger

6 comments | kategória: anime,kritika

Nos, három és fél év után folytatódik a One Punch Man.

Bevallom, az első évadot éppen múlt héten daráltam le, egészen addig nem is tudtam arról, hogy lesz folytatása, pláne azt, hogy már ezen a héten. Mázli. Ráadásul bejött nekem a sorozat, és nem is csak azért, mert kifigurázza a már megszokott kliséket (felüdülés volt látni, hogy egyetlen párbaj nem 4-5 részen át tart, hanem csak 4-5 percig, az is csak azért, mert az aktuális fő gonosznak be nem áll a szája), de számomra ott lapul benne a mélyebb gondolat is.

De erről majd később. Lássuk, hogyan is kezdődött az új szezon. A tovább mögött folytatom. Tovább…

Previous Posts