login |

Posts filed under 'kritika'

Timeless: vége a 2. évadnak

2018. 05. 15. 15:40 - Írta: winnie

15 comments | kategória: 2017/18 finálék,kritika

She’s lost in time.

Ehh, pedig a fináléra felcsillant a remény, főleg ennek a mondatnak köszönhetően. De sajnos amellett, hogy azt nem vitatom, hogy ha valaki oda van a karakterekért, akkor a Timeless-t szeretni fogja a 2. évadban is, továbbra is csak egy apró kis semmiség a sorozat. Ami olykor elfér, a családi jellege ráadásul üdvözlendő, de akkor nem kéne úgy tenni, mintha valami high concept alapvetés lenne.

A 2. évados zárásban megint tetten érhetőek voltak egy jobb sorozat szikrái, hiszen némiképp más megközelítést alkalmaztak a heti ügy kapcsán, ráadásul többször is időt utaztak benne. Azonban, ha lehántom a részről a rétegeket, valami iszonyat vékonynak tűnik a 2×10 való tartalma. Erre 40 perc?

Azt viszont el kell ismernem, hogy a cliffhanger állat volt, és kasza esetén tuti, hogy tömegreakciókat fog generálni. A tovább mögött folytatom spoilerekkel. Tovább…

Pilot-mustra: Miss Sherlock – 1×01

2018. 05. 15. 13:20 - Írta: winnie

7 comments | kategória: Ázsia sorozatozik,kritika,pilot-mustra

Oké, engem jól bepaliztak. Mi köze is van ennek az HBO Asia és a Hulu közös, japán krimisorozatnak a Sherlock Holmes-hoz? Azon kívül, hogy így nevezik a főszereplőt, és a pilot végére mellécsapnak egy orvosnőt is, egy bizonyos Wato Tachibana-t (alias Wato san). Nem mondom, hogy ha ettől eltekintek, akkor megütötte a gyenge közepes szintet a kezdés, de így végképp semmi értelme belekezdenem egy távolkeleti nyomozósba.

A poén egyébként az, hogy az 1×01-ben kétszer is rákérdeznek a főhősnél, hogy miért nevezik így, de egyszer sem válaszol. Szóval maradjunk annál, hogy “mert csak”. A magánnyomozós aspektus végülis stimmel.

MISS SHERLOCK – 1×01 – 3,5/10

Kicsit tettetetten fennhéjazónak tűnhet az értetlenkedésem az elején, de ebben a pilotban tényleg semmi nem volt a sherlockholmes-i szellemből. Oké, csak minimális, mert a főhős kétszer elsütött valami roppant triviális személyiségelemzést ránézve a vele szemben állóra. De ezen kívül semmi. Sem a nyomozás stílusa, sem a szereplők személyisége nem conandoyle-i.

Pedig a bűntény érdekes volt: Wato san hazaérkezett repülővel, a bácsikája ment ki őt köszönteni, és a nagy ölelkezés előtt közvetlenül utóbbi belülről felrobban. WTF. Sherlock el is kezd dolgozni az ügyön, és eljut más, hasonló gyilkosságokig, és a végén a megoldásig, ami talán átívelést is jelent.

A sorozat tempójával nincs gond, ugyan kissé random az egész, de elég dinamikus, amire rásegít a humoros, teátrális játék is, főleg a főhős részéről, akinek a jelleme annyira nem amerikai, hogy leírni sem tudom ezt a nem túl szimpatikus, pökhendi, saját maga számára funfaktort biztosító figurát – ugráltat mindenkit, magasan hordja az orrát, de mégis mindezt jópofa módon, komikusan teszi. (Watson pedig aranyosan teper mellette, ő már sokkal inkább tipikusan szorongó sidekick-nek tűnik.)

A gond csak az, hogy elmés nyomolvasások és logikázások helyett csak nem túl érdekes kikérdezések vannak (igaz, azokat olykor színjátékkal dobják fel), és itt elég nagy ziccert hagynak ki a készítők, hogy SH-sra fazonírozzák a Miss Sherlock-ot. És a japán stílus itt érhető tetten a karakterek viselkedésén, hozzáállásán – például, amikor légből előkapják a bűnügy megoldását és montázst prezentálnak, az egy más sorozatban kifejezetten gagyinak hatna.

Amellett, hogy a Miss Sherlock nem átlátszóan amerikai volt, és nem feltétlenül levezethető a rejtély megoldása, sajnos a készítők itt sem erőltették meg magukat, ugyanis a nyomozáshoz szükséges jeleneteken kívül volt egy, kábé semmi konkréthoz nem köthető töltelék jelenet is, amiről lerítt, hogy valamit meg akarnak alapozni vele – s, lőn! Ergó a gyilkos személye könnyen kitalálható.

(Komolyan nem tudom, mi van velem egyébként. Lehet, hogy én romlottam el, hogy folyton leleplezek (holott még bűvészeket sem úgy nézek, hogy agyalok, mi a rejtély kulcsa, hanem hagyom elvarázsolni magam), pedig sosem néztem így korábban krimit, de szeretném hinni, hogy egyes nyomozós sorozatok írói lettek hanyagabbak, vagy felhígult a szakma, hogy ilyesmiket kiszúrok…)

A második rész, a festményre rajzolt bajusszal már egy fokkal jobb volt (és stílusában sherlockholmes-osabb), de alapjába véve a japán megközelítést nem nekem találták ki. Jópofa, helyenként aranyos, viszont túljátszott, még ha nem is annyira, mint mondjuk a koreai sorozatoknál.

Fear The Walking Dead – 4×05: Laura

2018. 05. 14. 21:43 - Írta: winnie

27 comments | kategória: kritika

Akkor most kell arról beszélni, hogy ez volt-e eddig a legjobb rész vagy a legrosszabb a szezonban, vagy akár az egész sorozatban? Anno a The Walking Dead is megpróbálkozott egy visszatekintős, kétszereplős epizóddal, és most a Fear is ezt tette, amikor elmesélte John és Laura történetét. Részemről jár a pacsi, abszolút bejött, de már korábban is írtam, hogy mennyire szimpatikusak az új karakterek.

Szóval Garret Dillahunt javíthatatlan romantikusa, az áldott jótét lélek, az a John Dorie, aki rohadtul nem való ebbe a cudar világba (és tényleg nem tudom, hogy maradhatott ilyen hozzáállással életben) megkapta a saját epizódját – de mint írtam, nem erre volt szüksége ahhoz, hogy közelebb hozzák őt hozzám. De persze nem baj, hogy komolyabban is megismertük, és talán most már attól sem kell annyira tartani, hogy van valami sötét folt a múltjában.

A szerintem elég merész epizód után (kíváncsian várom a jövő heti nézettségi adatokat), amire nem lehet azt mondani, hogy sok minden történt volna benne, az merült fel bennem, hogy mekkora long con lenne a készítők részéről az, hogy nem egy backdoor pilottal akarnak felvezetni egy harmadik The Walking Dead-sorozatot, hanem egy teljes (fél)szezonnal. Lenne benne ráció, nem? Megkedveltetnek benne pár új karaktert, majd saját sorozatot adnak nekik. Amúgy sem illenek Madison-ék közé.

Folytathatom a tovább mögött spoilerekkel, de minek? Igazából tényleg az érdekel, hogy a rész kedvelői, vagy az utálók/tekerők vannak-e többen, hogy tényleg olyan megosztó volt-e a 4×05, mint amilyennek tűnik? Tovább…

A.P. Bio: vége az 1. évadnak

2018. 05. 14. 17:37 - Írta: winnie

8 comments | kategória: 2017/18 finálék,kritika

Nem jó sorozat az A.P. Bio. Nem jó, de szeretem, az NBC komédiája egyike azon kevés országos újoncnak, amit végignéztem. Persze ez a tahó stílus, amit a The Mick is hoz, az egyik kedvencem, a pofátlan főszereplő mindig a gyengém volt, márpedig itt a diákjainak a tanulást konkrétan megtiltó tanár, aki csak bosszúja kiagyalásában való segítségre kéri őket hatványozottan az volt.

Nem jó sorozat az A.P. Bio, mert baromi egyenetlen. Gyakran zseniális a pofátlanságában, remek visszatérő poénok vannak benne, olykor kifejezetten merészeket húznak, máskor viszont csak rombolás és negativitás árad belőle.

Nem jó sorozat az A.P. Bio, mert képtelen voltam megkedvelni a szociopata főhőst. Tudom, hogy egy szemétláda antihős, de a The Mick-ben Mickey-t nehéz volt nem szeretnem, itt pedig Jack Griffin-ben semmi bájt vagy szerethetőt nem találtam. Ami annak is betudható, hogy Glenn Howerton-nal sem találkoztam eddig gyakran, de szerintem inkább az írásban rejlik a kulcs, valamiért meg sem próbálják közelebb hozni hozzám. Amikor pedig olykor megtér a figura, az egy pillanatig sem volt hihető.

Nem jó sorozat az A.P. Bio, mert szerintem nincs még egy olyan nézős sorozatom, amiben áttekerek részeket. Ez istenkáromlás tudom, de ettől még vannak, akik az unalmas sztorikat vagy a szócséplést tekerik át. Én nem ezért tekerek. A korábbi kritikámban leírtam, de a három tanárnőt egy fikarcnyit sem találtam viccesnek. Egy, kettő, öt, sőt hét részen át szenvtelenül néztem a jeleneteiket, amikor végre azt mondtam, hogy ennek semmi értelme. Nem szerepelnek sokat, de amikor csak hárman voltak képernyőn, ugrottam a jelenetet, annyira nem érdekelt ez a trió. Nem vesztettem semmit, csak olykor egy bé- vagy cé-sztorit.

Nem jó sorozat az A.P. Bio, mert a mellékszereplőit nem tudta súlyuknak megfelelően használni. A három gráciáról már beszéltem, belőlük a kevesebb több lett volna, de Patton Oswalt-ból kétszer ennyit is elviseltem volna. Ő egyszerűen zseniális önbizalom-hiányos igazgatóként, és ezt nem csak azért mondom, mert azok közé a komikusok közé tartozik, akiket divat szeretni.

Nem jó sorozat az A.P. Bio, mert a kvázi állandó szereplő, de egyébként nem állandó státuszú diákokat egyszólamú karikatúraként használta csak. Olykor-olykor megszólaltak és ennyi. Pedig a többségük nagyon eltalált figura (bár lehet, hogy azért érzem így, mert nem használták el őket), amikor a bulis rész volt és megismertük egy kicsit őket, az a sorozat egyik fénypontja volt

Nem jó sorozat az A.P Bio. És az is lehet, hogy a második évad nyitánya után kaszálni fogom (mert nem újul meg, vagy olyan irányba megy tovább), de az első évadot kifejezetten szerettem és a hullámvölgyei ellenére sem voltak kétségeim afelől, hogy nézzem-e. Mert amikor jó volt, akkor nagyon jó volt. És, ha valakit ez érdekelne, akkor az évad végére még a fő sztoriszálat is lezárták.

MacGyver: vége a 2. évadnak – írta Spyblat

2018. 05. 14. 14:40 - Írta: vendegblogger

3 comments | kategória: 2017/18 finálék,kritika

Az új generációs MacGyver nagyjából olyan, mint a mekis kaja. Mindenki tudja, hogy tucat termék, hogy kvázi nem is igazi ételt eszik, de finom, gyors és olcsóbb, mint beülni egy jó kis étterembe, megrendelni egy fasza kis sztéket. Hetente egyszer szerintem belefér egy gyors sajtburger.

Elismerem, hogy nincs magasan a mérce, aminek velejárója az is, amikor háromszor annyit várunk a burgerre, ráadásul a húst kifelejtik belőle, hogy utána csalódottan távozzunk. Márpedig amikor egy sorozat esetében tulajdonképpen alacsonyan van a mérce, akkor nem nagyon szabad hibázni. És ezt többé-kevésbé hozta is a MacGyver.

Egy még mindig egy végtelenül egyszerű, de szórakoztató tematikával üzemelő széria, ahol jól működik a sokszor már röhejesen családias kapcsolatban lévő csapat, akik hétről-hétre kapnak egy ügyet, majd megmentik a világot.

Azt éreztem végig, hogy akkor volt a legjobb az évad, amikor nem próbált több lenni önmagánál. Az átívelés nem volt rossz, de idővel túl lett tolva. A The X-Files-finálénál megjegyeztem, hogy én inkább az átívelést szeretem, de ez már a második sorozat volt idén, amit inkább akkor élveztem, amikor random ügyeket hozott.

Röviden spoilerekkel folytatom a tovább mögött. Tovább…

Striking Out

2018. 05. 12. 15:30 - Írta: gromit

1 comment | kategória: Európa is létezik,kritika

Az RTÉ One-os Striking Out is jó példa arra, hogy egy sablonos, pár mondatos leírásból mennyire nem lehet még megítélni egy sorozatot.

Ebben az ír jogi drámában a főhősnő, Tara Rafferty rajtakapja vőlegényét egy másik nővel (ráadásul mindannyian kollégák egy nagy és neves dublini ügyvédi irodában, ahol Eric apja a nagyfőnök). Tara vőlegényével és munkahelyével is szakít, és amolyan szabadúszó családjogi ügyvédként próbálja megtalálni és megállni a helyét.

Ha egy sorozatot teljes egészében tekintünk, akkor kijelenthetjük, hogy elég sok múlik a karaktereken és a megvalósításon is. Márpedig ezek minden sablont képesek élettel megtölteni.

A Striking Out az elején talán még kicsit döcög, ahogy felvázolja az alaphelyzetet és felvonultatja a főbb karaktereket (a rendező erő gyakran a (dramaturgiai szempontból jól koreografált) véletlen), de hamar belerázódunk, és egy kellemesen friss, karakter- és emberközpontú, komolyabb témák ellenére is viszonylag könnyedebb hangvételű sorozatot kapunk.

Tara (Amy Huberman) fiatal, ambiciózus, kissé makacs és impulzív, de nem az a törtető, mindenen és mindenkin átgázoló fajta ügyvéd, hanem empatikus és segítőkész, összességében szimpatikus, szerethető karakter – én hamar megkedveltem.

Lázadásában, illetve önállósodási törekvésében szerencsére nem marad teljesen magára a világban. Ott van az “alkalmazhatatlan” asszisztens Ray, a mentor Vincent (a legismertebb arc a sorozatban: Neil Morrissey), aki a háttérben valami rejtélyes bizottsági munkával van elfoglalva, egy magánnyomozó (Fiona O’Shaughnessy – Utopia), és egy kávézó tulaja – meg persze maga az irodaként is funkcionáló kávézó.

Bevallom, az ír jogi rendszer számomra teljesen ismeretlen volt, és még ez alapján is elég rejtélyes maradt, hogyan is működik, a jogászok közül kinek milyen szerepe van / lehet / nem lehet. Kicsit fura, hogy nem mindig Tara viszi közvetlenül a szót, de a sorozat élvezhetősége szempontjából ez egyáltalán nem is lényeges. A karakterek, a változatos, néha elgondolkodtató ügyek, és esetleg egy kicsit Dublin, számunkra ismeretlen környezet miatt érdemes nézni.

Kapunk egy kis keresztmetszetet az ír (dublini és dublin környéki) társadalomból. A sorozat nem korlátozódik tehetős ügyvédek és gazdag ügyfelek körére, a peremen tengődő kisembereknek is nagy szükségük lehet családjogi ügyvéd segítségére.

A sorozat nyelve az angol, de fel kell készülni különböző nehézségű ír akcentusokra. A mindössze 4 részes első évad nagyon hamar elröpült, idén megérkezett már a folytatás is.

Will & Grace: vége a 9. évadnak

2018. 05. 11. 19:05 - Írta: winnie

Add comment | kategória: 2017/18 finálék,kritika

– I believe, in time, with my heart, we can find a connection, and we can build a great friendship.
– You both hate the idea of Meryl Streep on Big Little Lies.
– It’s too stunty.
– It pulls you out.
– Exactly.
– See? And connection made.

Egyre nagyobb a gyanúm, hogy a Roseanne-nel szemben a Will & Grace nem olyan, amit úgy lehetne élvezni, hogy az ember nem volt rajongója a korábbi részeknek. Nyilván vannak kivételt jelentő új nézők is, de egyszerűen annyira mindent arra épít ez az “új” W&G, hogy “Nézd! Itt van Will, ott meg Grace és… civódnak!”, meg “Itt van Jack, aki Jack!”, “És Karen is, aki Karen!”, hogy a komolyabb tartalom egyszerűen elsikkad.

Persze nem azt mondom, hogy nincs igaza a készítőknek, és sokan a telefonkönyv effektussal érvelnek, egyszerűen örülnek annak, hogy még sokáig nézhetik kedvenc karaktereiket, de ez nekem akkor is csalásnak tűnik, mert ilyen alapon tényleg telefonkönyvet is olvashatnának, és sokak értékelése nem változna. A kérdés csak az, hogy a készítők miért nem erőltetik meg magukat? Egyszerűbb a színészekre bízni magukat, ez tény, de nem lehet túl kielégítő egy írónak.

Ezzel nem azt mondom, hogy a gyenge többkamerás komédiák közé tartozna a Will & Grace, nem egy Fuller House-féle végtermék, bőven befér a felső egyharmadba (ami nem annyira ennek az elismerése, inkább a többi kritikája…), de mindezt a nosztalgia faktor megidézése mellett ismét csak a (főleg régi ismerős) vendégszereplőkkel érik el, viszont az a báj, ami régen minden bizonnyal megvolt, és talán még az évadkezdésben is pislákolt, teljesen eltűnt.

Az évadzáróban elvarrták Alec Baldwin szálát, összeboronálták Will és Grace szüleit (Blythe Danner is tiszteletét tette végre, 12 év után) és… ennyi. Megint kaptunk minimális, de friss popkultúrát, egy kis aktuálpolitikus odabökést, de nem érzem, hogy sok mindennel tudnék érvelni a sorozat mellett olyan előtt, aki nem ismeri korábbról. Kár. (Azért a vérfertőzős, testvéres kifutása a sztorinak ült.)

LA to Vegas: vége az 1. évadnak

2018. 05. 11. 14:50 - Írta: human

9 comments | kategória: 2017/18 finálék,kritika

Ha már a semmilyen sitcomokról és ötletes koncepciókról van szó, akkor itt van a Los Angeles – Las Vegas repülőjáraton játszódó FOX-os LA to Vegas fináléja is. Mondjuk a Superstore-ral szemben itt biztos, több rajongó csap az asztalra a sorozat védelmében, és ezt egy kicsit meg is értem.

Gondolom, a bevezető után nem meglepő, hogy itt sem győztek meg túlzottan az esetleges visszatérésről. Pedig mostanra már teljesen összerázódtak a karakterek, ami jó dinamikát is adhatna az egésznek. És a két legfőbb szerepelőt látszólag meg sem próbálják összehozni, ami teljesen jó hír lenne.

My most expensive purchase was buying back my daughter from a local crime lord. No, it was pizza oven.

Közben viszont talán pont ez a baj, mármint a rengeteg karakter, mert így mindenki csak 1-1 poén kap, és látszólag teljesen 2D az összes figura. Aki szimpatikusabb, annak csak pár perc jut, és így még véletlenül sem tud érdekes lenni. Egyszerűen túl nagy a káosz, főleg itt a fináléban.

Nyilván így a sorozatba visszanézve nem ütött a leánykérés, vagy az első rész dilemmájának ismételt elővétele. Viszont Peter Stormare feldobott egy kicsit, még így, teljesen egy lemezt játszva is…, és ennyi pozitívumot tudnék mondani. Lehetnek kilométerekről látszó poénok, de akkor azokat jobban kéne előadni.

Survivor – 36×12: Who shot first?

2018. 05. 10. 18:47 - Írta: winnie

14 comments | kategória: kritika,reality

Pull the trigger.

Már csak egy rész van a fináléig, szóval érezhetően itt az ideje az utolsó nagy helyezkedésnek, ami arról biztosított minket, hogy ismét csak kiszámíthatatlan részt fogunk kapni.

A tovább mögött folytatom spoilerekkel. Tovább…

Superstore: vége a 3. évadnak

2018. 05. 10. 14:50 - Írta: human

8 comments | kategória: 2017/18 finálék,kritika

Durva, hogy a Superstore mennyire nem változik. Ez gondolom, a rajongóknak jó hír, de nem hiszem, hogy egy ennyire ártalmatlan sitcomnak sok fanatikusa lenne. Semmi extra nincs benne továbbra sem, csak néha lehet kicsit mosolyogni, meg követni a kedvelt (és kevésbé kedvelt) szereplők sorsát.

A nem változás viszont onnan jutott eszembe, hogy ez a rész pont olyan volt, mint aminél kiszálltam. És most egyáltalán nem a humor minőségére gondolok, hanem a pesszimizmusra. Igen, lehet azt mondani, hogy a Superstore mosolygós, bár a feelgood jelzőt semmiképp nem használnám, de valahogy elvan vele az ember.

It’s medicine, you can’t have too many.

Viszont most megint előszedtek egy komolyabb témát: az idősek foglalkoztatását és azt, hogy a multik hogy bánnak velük. Hogy utána teljesen cinikusan le is nullázzák az egészet, miközben kicsit talán még veregették is a saját vállukat az írók: “végre szóba hoztuk ezt is, a többit oldja meg más”.

Az évad premierjéről azt írtuk, hogy idén talán végre összehozzák a főszereplőket, ez nézett ki fő szálnak, és rá is gyúrtak az átívelésre. A finálé kapcsán jó sok mellékvágány volt is eközben, hogy egy siralmas poén mellett talán sor kerüljön végre erre. De ugye a Superstore-ról van szó, szóval a premierben még simán nullázhatják az egészet.

Ennek megfelelően esélytelen, hogy a berendelt 4. évad a várólistára kerüljön nálam. Ellenben megértem amúgy azokat, akik valahogy ott ragadtak mellette, mert a sorozat a megbízhatóbbak közé tartozik, és még mindig van 1-2 értékelhetőbb pillanata, csak úgy érzem, hogy az igényeim már más irányba mutatnak így…, úristen, hány évnyi?! tudatos sitcomnézés után.

The Last Man on Earth: vége a 4. évadnak

2018. 05. 09. 21:35 - Írta: winnie

4 comments | kategória: 2017/18 finálék,kritika

Több helyen is olvastam a FOX komédiájáról (tegyem ezt idézőjelbe?), hogy tök jó lenne, csak tele van filler részekkel, vagy semmittevéssel, és amikor végre valami izgalmas történne, akkor vége az évadnak, vagy jön a nagyszünet. És ilyenkor tényleg nézek jobbra, nézek balra, hogy miért gondolkodik így valaki? Miért feltételezi, hogy a sorozat az a szóban forgó átívelés. Nem, a The Last Man on Earth az a konkrét semmittevés.

Mármint a sorozat a pár túlélőről, a világ utolsó embereiről szól, akik elvannak egymással mindenféle marhaság kapcsán, folyton konfliktusba kerülnek, olykor találkoznak egy-egy másik túlélővel (egy néma kisgyerekkel, egy előkelő nővel, egy kannibál gyilkossal), de semmi több. És igen, néha tényleg történik valami izgalmas, de mindez csak mesterséges feszültségkeltés, és nem pont akkor lesz vége a szezonnak, amikor “történik valami”, hanem azért “történik valami”, mert vége a szezonnak, és az írók abban bíznak, hogy a FOX visszahozza a sorozatot, és hogy a néző is visszatér.

Nyilván ez triviális dolog, de kikívánkozott belőlem. Például a 4. évad végére is ki kellett találni valamit. Korábban voltak védőruhás emberek, meg láttunk űrhajóst is cliffhanger-nek, most megint eszébe jutott valami a készítőknek, amivel a kevés kitartó nézőt arra lehet emlékeztetni, hogy még érdekli őket a sorozat.

A tovább mögött spoilerekkel folytatom, ellövöm a cliff-et. Tovább…

Elementary: kezdett a 6. évad

2018. 05. 09. 18:30 - Írta: winnie

8 comments | kategória: kritika

Még mindig az Elementary a legjobb Sherlock Holmes-sorozat? Ezen nyilván lehetne vitatkozni, de most inkább a múlt heti évadkezdéssel foglalkoznék, ami egyszerre volt nagyon biztató és némileg lelombozó számomra – a 6×02-nek már csak a feléig jutottam el a posztra való felkészülés során, így lehet, hogy megint félreteszem egy időre az Elementary-t.

De mondom, nem azért, mert az évadnyitó ne lett volna jó. Jonny Lee Miller talán még sosem volt ennyire szívfacsaró a főszerepben, amikor a PCS-monológot mondta, hatványozottan átjött minden, amitől retteg Holmes, szívszaggató volt a sebezhetősége és sokkoló, ahogy kiesett az idő nála – ezek a tényezők egy nagyon érdekes évadot vetítenek előre, már a heti ügyek tekintetében is.

A tovább mögött folytatom spoilerekkel. Tovább…

Next Posts Previous Posts