login |

Posts filed under 'pilot-mustra'

Pilot: Counterpart

2017. 12. 10. 20:44 - Írta: human

7 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Oké, ez mi a fene volt?

Azt mondjuk már most elfelejteném, hogy nagy hype lesz a Counterpart körül, mert ez egyelőre lassú. Ne értsétek félre, nagyon jól használja az idejét, de 20 perc után egyértelművé válik, hogy egy rétegsorozatot szállított az Starz. Hogy kiket fog elkapni? A kémfilmek és -sorozatok rajongóit.

A történet alapjai röviden: a 70-es években, a hidegháború közepén a kísérletezgetés közben az emberek véletlenül kinyitottak egy dimenzióalagutat. Akkor még egyforma volt a két “hely”, de így 30 évvel később már hatott egymás fejlődésére a megszerzett tudás.

Mindeközben a főhősünknek, Howardnak is hasonlókon jár az agya: vajon az életünk csak a döntéseink összegzése, amiket a bennünket ért hatások módosítanak? Az határoz meg minket, ahogy reagálunk?

Ilyesmin azért gondolkozik, mivel a túloldalról érkező hasonmása teljesen más embernek tűnik, mint amilyen ő maga. Mellesleg a siralmas irodai munkának tűnő helyzetéből pont a hasonmás rángatja bele a cselekmény közepébe, hiszen a másik Howard láthatóan a kémtörténet legmélyéről merült fel kicsit.

A kidolgozást már említettem. Aki oda van a rendes kibontású kémtörténetekért, az egy pillanatot se habozzon majd a belenézéssel. Nem is tudom, hasonlítsam a Tinker Tailor Soldier Spy filmhez (amiből amúgy van sorozat is), amit megfejeltek egy kis PK Dick-kel? Valamiért ez ugrott be. Nyugisan felvezetett szálak mentén alapozzák a karaktereket, akiknek szinte már érdekel is minket a sorsa.

Sajnos a pilot és a második rész rendezője az Imitation Game-ért felelős Morten Tyldum, aki az egész jól megírt történetet teljesen iparosmunkásan kelti nekünk életre. Komolyan mondom, egy emlékezetes pillanat soncs a pilotban vizuálisan, pedig a sok helyszín és kitalált díszlet alapján még csak a költségvetéssel sem spóroltak.

Egy dologban viszont semmiképp sem nyúltak mellé, ez pedig JK Simmons. Bár gondolom, idővel a többi főbb szereplő hasonmását is láthatjuk, de a pilotot simán elviszi a hátán az a Simmons, aki már egy testtartással is képes megmutatni, hogy épp melyik jellemű szereplőjét látjuk.

Ha most rögtön itt lett volna a folytatása, akkor már nézném, de valahogy mégis “csak” egy 7/10 amit adnék a pilotra.

Mellesleg az évad január 21-én kezd a Starz-on, most csak leadták a pilotot az Outlander fináléja után, hogy sok néző előtt ezzel promózzák.

Pilot: Knightfall

2017. 12. 09. 15:38 - Írta: Qedrák

18 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

A templomosok lesznek az új vikingek?

A History Channelnek valószínűleg nem fájna, ha találna egy újabb sikeres szériát, mint amelyet Ragnarék története jelent manapság. A templomosok sztorija jó ajánlólevél lehet egy tévés alkotáshoz, hiszen megvannak a megfelelő kulturális kapcsolódási pontok, hiszen ki ne hallott volna már a nagyhatalmú és titokzatos rend váratlan végéről vagy a péntek 13-ról?

Tulajdonképpen furcsa is, hogy nem tudnék egyetlen olyan sorozatot mondani, amely a templomosokról szólt volna, vagy úgy általában az érett középkorban játszódik. Maurice Druon méltán népszerű Elátkozott királyok című könyvéből a franciák csináltak 2005-ben egy minisorozatot, többek között Gerard Depardieu szereplésével (ő játszotta Jacques de Molay-t), de az a széria nem tett rám túl mély benyomást, és egyébként is a templomosok végső napjaival kezdődött.

Tulajdonképpen a Knightfall is egyfajta véggel kezdődik, hiszen 1291-ben kezdünk, amikor is a muszlimok elfoglalják a keresztes államok utolsó kis csücskét, Akkont. (Vagy Akkót, attól függően, hogy melyik nyelvről írjuk át a nevet). A templomosok részt vesznek ebben a küzdelemben, ám megfordítani már nem tudják, így jobb híján mentik ami menthető. A menekülés közben azonban elveszítik azt, ami számukra a legfontosabb, a Szent Grált.

Tizenöt évvel később, immár a Francia Királyságban, a templomosok anyagilag megerősödve keresik az identitásukat a megváltozott körülmények közepette. Az egyik főhősünk, Landry (Tom Cullen), aki gáláns kalandok mellett harcolni szeretne a Szentföldért, ahelyett hogy különböző megbeszélésekre járna Párizsban. Közben azonban a francia monarchia megpróbálja kielégíteni csillapíthatatlan pénzigényét, hiszen IV. (Szép) Fülöp (Ed Stoppard) államreformjai elég költségesek, ezért a tanácsadója, Guillaume de Nogaret (Julian Ovenden) tanácsára odanyúl, ahonnan az könnyen elvehető. Nagyjából így foglalható össze spoilermentesen az első rész.

Ha nagyon röviden akarnám jellemezni a sorozatot, akkor úgy foglalnám össze, hogy az ígéretes momentumokat rendkívül kínos bakik váltogatják, nagyjából úgy, mint amikor a szakállas-borostás középkori férfiarc alól váratlanul előbukkant egy szőrtelenített mellkas. Ezek a pillanatok végtelenül illúziórombolók tudnak lenni, még akkor is, ha az elszántság és az akarat látszik a megvalósításon.

Akkon elvesztése például nem sikerült annyira rosszul, jól koreografált jeleneteket is láthattunk, viszont a közepes színvonalú CGI hervasztóan szakította félbe ezeket. Nekem ugyan sosem tetszett a sokat rángó kamera, de megértem, hogy másoknak miért jön be, és ebből sokat kaptunk. Meglepő módon olyan vágásokat is láthatunk, amiknél úgy tűnt, mintha a kamerát egyenesen a sisakban helyezték volna el, tehát kreativitásnak nincs híján a széria. (A történelmi hitelességről majd alább írok).

A színészi játékkal viszont nem vagyok elégedett. Nem tudom ki instruálta Tom Cullent (akit például nemrég a Gunpowderben láthattunk Guy Fawkes-ként), de az, hogy háromnegyed óra alatt nem láttunk tőle kettőnél több arckifejezést, egy kicsit luxus a főhőstől. És ez vonatkozik a többiekre is, legfeljebb a megjegyezhető arcú közember Parsifalt (Bobby Schofield) vagy az ügyeletes főgenya szerepét betöltő Nogaret-t tudnám megemlíteni a karakterek közül, de azért ők is csak a kötelező köröket hozták.

A környezet és a hangulat megteremtése már egy kicsit jobban sikerült. Látunk tipikus középkori tereket, zsúfolt piacot, vidéki tanyát, templom-, és palotabelsőket, amelyek nem sikerültek rosszul, leszámítva az időnként eléggé kilógó CGI-t. A

mi viszont csillagos ötös nálam, az a ruházat: a főszereplőktől kezdve az utolsó statisztáig mindenkin sokat dolgoztak a jelmezesek, és úgy tömegben, mind egyénileg tükröznek egyfajta középkorinak gondolt megjelenést. Ha ezzel a lelkesedéssel dolgozott volna mindenki a projekten, akkor máris kijelenthetnénk, hogy a History Channelnek nem kell a Vikings pótlásán többet gondolkodnia.

A történetszálakkal sem feltétlenül lehetünk maximálisan elégedettek, láthattunk már ennél sokkal feszesebben felépített és sokkal izgalmasabb pilotot is. A különböző konfliktusok meglehetősen kiszámított módon érkeztek egymás után, és semmilyen komolyabb meglepetést nem tartogattak.

Lehetett sejteni, hogy a Szent Grál nem veszett el annyira, mint amennyire bemutatták, ahogy Parsifal jegyesét szerintem elég sokan leírták abban a pillanatban, amikor a leendő gyermekeik neveit találgatták. Nyilván Szép Fülöp francia király pénzéhsége mellett az is egy komoly motiváció lesz majd a templomosokkal szembeni fellépéséhez, hogy Landry-t a francia királyné (és navarrai királynő) Johanna szeretőjének mutatja be a sorozat.

A fentieket azonban mintha egy kis távolságtartással kezelné, ami alatt azt értem, hogy kevés az olyan karakter, akinek a történetébe igazán bevonná a nézőket. Bár ehhez értelemszerűen idő kell, az eddig látottak nem kecsegtetnek túl sokkal.

A már említett kínos bakik állatorvosi lova egy (szerintem) vágási hiba, amely akkor figyelhető meg, amikor a templomosok megmentik a Párizsból elűzött zsidókat. Nogaret támadó embereit az egyik pillanatban a lovon érkező templomosok tartják fel, hogy a következőben már gyalogosan rohanják le a támadókat.

Ami a történelmi hitelességet illeti, próbálom magamat mindig emlékeztetni arra, hogy egy sorozat nem egyenlő egy vizuális történelemkönyvvel vagy egy dokumentumfilmmel. Egy-egy tévés alkotás esetén persze eltérő hozzáállást tapasztalhatunk, ha a hitelességről esik szó.

A Vikings esetén például a készítők azzal harangozták be a sorozatot, hogy mennyire valósághű és bemutatja az északiak szokásait. Nyilván ez sokakat vonzott, de én azt tudom, hogy a skandináv középkorral foglalkozó ismerőseim vagy azok, akik érdekeltek living history-ban (vagy ahogy magyarul néha szokták néha nevezni, újrajátszásban), mind gutaütést kapnak, ha felemlegetem nekik a szériát.

A Knightfall javára legyen írva, hogy deklaráltan nem törekszik arra, hogy úgy adja el magát, mint történelmileg hiteles sorozat. Ez szerencsés módon azt jelenti, hogy ha olyan fegyverzetet vagy öltözéket veszek észre, amely nem feltétlenül létezett a 14. század legelején, akkor azt ráfoghatjuk az alkotói szabadságra. például az első rész egyik alapkonfliktusát adó zsidókérdésben a valódi templomosok aligha lovagoltak volna ki, hogy megvédjék őket.

A jelmezekben is látszik az igyekezet arra, hogy minél jobban felelevenítsék a középkorias környezetet, e téren kevesebb az okunk a panaszra. A külső helyszínek közül Parsifalék tanyáját emelném ki, amely külsőleg valóban emlékeztetett egy 14. századi gazdaságra, más kérdés, hogy ezek az épületek általában nem álltak egyedül.

Nem szokásom számokkal értékelni, most sem fogom ezt megtenni, de ez a pilot legfeljebb közepesnek tekinthető.

Ahhoz képest, hogy mennyi energiát öltek bele a sorozatba és milyen ígéretes trailereket kapott, elmarad a várakozásoktól. Az igyekezet és az elszántság látszik, de ez már a múltban sem bizonyult minden esetben elégségesnek ahhoz, hogy megtartsa a nézők figyelmét. Ha az ígéretes momentumokat a Knightfall nem váltja valóra, akkor könnyen lehet, hogy csak egy szezonos marad a széria.

Pilot: Happy

2017. 12. 07. 21:50 - Írta: human

11 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Mit lehet arról a sorozatról mondani, ami azzal indít, hogy a főszereplője fejbe lövi magát és miközben szökőkútként spriccel a vére, táncosok tűnnek fel a háttérben. Nyilván csak képzelődik a haláláról, ezzel múlatja az időt két bérgyilkosság között. Mindezt teljesen meglepő módon a Syfy csatorna prezentálásában kapjuk.

– I am going to remove your penis in thin slices like salami.
– It’s gonna take you a long time.

Már a trailerek is felpörgettek a Happy!-re, de igazából azok sem tudtak felkészíteni arra, hogy ténylegesen mennyire véres lesz ez a képregény-adaptáció. És mennyire… zsigeri lesz a hatása. Konkrétan a Banshee csúcspontjai ugrottak be, amikor a rész vége felé elszabadult a főhősünk.

A történet középpontjában egy lecsúszott zsaru áll, aki az alvilág bérgyilkosaként tengeti a mindennapjait. Az egyik munkája közben szívrohama lesz, de a kórház felé tartó mentőben megtalálja egy kicsi képzelt póni – igen, jól olvasod. A lény egy lányhoz tartozik, akit elraboltak, és “hősünket” akarja rávenni a mentésre.

Igazából már a gyerekmentésben is bőven lenne puskapor, de a főhősnek más gondja is akad, mivel a balul elsült munkája kapcsán az alvilág egyik mocskos játszmájában is részt kell vegyen, ami úgy tűnik, erőteljesen akadályozni fogja a cél elérésében.

Mondom, már a történet bonyolítása is tetszett, bár a rész végi cliffhanger pont nem, de a kidolgozás először kalapáccsal, aztán egy tűzoltókészülékkel is fejbeb***ott. És közben még poénkodott is a Happy, méghozzá nagyon mocskos módon. Ez nem percenként 100 fuckolást jelentett, hanem sötét akasztófahumort.

A Banshee-t már szóba hoztam, de szerintem még a John Wick-et is meg kell említenem, mert az alvilági kapcsolatok részről meg az ugrott be. De közben mégis van saját hangja is a pilotnak. Erről persze a színészek is tehetnek, jó sok ismerős arcot fogtok látni (hiszen belenéztek!), élükön a zseniális Christopher Melonival.

Amúgy néha nem értem a Syfy-t. Mármint valahol igen, ki kell tölteni a játékidőt, kellenek a saját gyártások, de most ősszel indítottak egy Ghost WarsSuperstition kombót, amiknél a Happy klasszisokkal jobb nem csak írásilag, de megvalósításilag is. Szóval ez a kettősség furcsa náluk.

Ja, a pilotra egy 8/10 könnyedén elfér.

Pilot-mustra: Superstition – 1×01

2017. 12. 06. 17:19 - Írta: winnie

3 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

– You wanna ride rusty in the field, your weapon goes in the trunk.
– You got an arsenal all laid out back there like Sam and Dean?

A Syfy új és igencsak várós premierje, a Happy! előtt tegnap letudtuk a csatorna egyik őszi újoncát, a Ghost Wars-t, most pedig itt a másik, a Superstition. Míg előbbi szellemes volt, ez utóbbi inkább démonos, bár azt nem tudom, hogy a Supernatural rajongóinak ajánljam, mert szeretik a műfajt, vagy épp nekik ne, mert mégiscsak ugyanaz a családi vállalkozós démonvadászos az alapkoncepció.

SUPERSTITION – 1×01 – 3/10

Előrebocsátom, hogy az efféle hetidémon-elkapós sorozatok sosem voltak a szívem csücskei, pedig jó párat vártam előzetesen, azonban sokszor koppantam. Igazából nem is nagyon értem, hogy miért annyira népszerű a műfaj, hiszen az elmúlt években rengeteg variációt láthattunk a témára más és más alapfelállással a Stephen Kinges Haven-től a Wynonna Earp-ön át a vicces(nek szánt) Stan Against Evil-ig, hogy nagyon nehéz dolga van annak, aki epizodikus sztorik terén újat akar mutatni.

A Superstition tényleg legjobban a fekete Supernatural-ként közelíthető meg, a road movie-s aspektus nélkül. Adott egy kvázi családi vállalkozás, mely ártó lényekkel és jelenségekkel foglalkozik a főállásként fenntartott temetkezési biznisz mellett, és ide tér haza 16 évvel öccse halála után a tékozló fiú Afganisztánból látszólag azért, hogy besegítsen, de valójában, mert mintha egy látomás gyötörné, melyben apját holtan látja.

Szép lassan kiderül, hogy mivel is foglalkozik a Hastings család, illetve, hogy nem véletlenül konvergálnak a lények (a sorozatban ‘infernal’-ok) La Rochelle városkája felé, szóval adja magát az epizodikus réteg, melyet persze felöntenek némi régmúltban, illetve a főhős közeli múltjában gyökerező átíveléssel, magánéletbeli csavarokkal (és lelkizéssel…), valamint családi mitológiával, illetve a település történetével.

Kár, hogy ehhez nem kapunk olyan hangulatot, ami maradandó lehetne. Hiába tűnik úgy, hogy az epizódok többségét Mario Van Peebles rendezi, és hiába van egyfajta stílusa a sorozatnak, mindez nem nagyon tesz hozzá az olykor humorral oldott horroros hangulathoz. Ráadásul sok újdonságot sem kapunk.

Nyilván a megvalósítás a gagyi felé tart, a trükkök kifejezetten gyengék, ami egy démonos sorozatnál sosem szerencsés, a közelharcok kapcsán viszont egyelőre ingadozok, hiszen például az 1×02 elején elég korrekt volt a bunyó, viszont a pilotban Van Peebles forgórúgása több, mint vicces volt. Remélem, a későbbiekben a családi fegyverraktár darabjait fogják inkább preferálni, mert az jó ötletnek tűnik.

Amit mindenképp a pilot javára írok, az a befejezése, na az WTF lett, nem láttam jönni, de utána megnéztem a második részt és…, szóval no komment. Oké, az egészet belefoglalták a mitológiába, ráadásul az 1×02 zárása mindezek fényében duplán vicces volt. (A közös, később ugyancsak visszatérő rosszfiú miatt az 1×01-1×02 dupla pilotként kezelhető.)

Maga a második rész, mivel az első “kígyódémonos” sztoriját vitték tovább, már kevésbé jött be, a nyitó trióból leginkább az 1×03 jött be, hiszen ott kapott egy (idővel nyilván visszatérő) társat a főhős, de persze ennyi sem volt elég ahhoz, hogy maradjak a sorozat mellett, egy-egy jobb heti sztori esetenként ennyit nem ér meg.

Pedig igazából szimpatikusak a karakterek (oké, nincs negatív véleményem róluk), a családi szál kiemelése is pozitívum, a végére pedig biztos ki fog kerekedni körülöttük a történet, azonban a gyenge és nem túl érdekes kezdés miatt búcsút intek a Superstition-nek.

I guess black do crack.

Pilot: Ghost Wars

2017. 12. 05. 14:59 - Írta: human

4 comments | kategória: Kanada odavág,kritika,pilot-mustra

(Igen, a premier már jó pár hete megvolt, de csak most jutottunk el idáig, viszont a műfaj miatt kár lenne szó nélkül hagyni. És így legalább a többiek is tájékozódhatnak a vélemények alapján.)

Valahol hihetetlen, hogy a Daredevilben nagyot alkotó Vincent D’Onofrio most egy ilyen gagyiban látható. Pedig a Ghost Wars a Syfy komolyabbnak szánt próbálkozásai közé sorolható.

A Ghost Wars-ban a szellemek agresszívak és el akarnak intézni egy elszigetelt alaszkai kisvárost, mert azt hiszik, hogy a helyiek miatt ragadtak ott. Szerencsére van pár nyugodtabb lény is, akik önként maradnak az élők közelében és segítik őket valamennyire. Sőt, a pilot végi cliffhanger még több rejtélyt villant fel.

Nagy vonalakban erről lenne szó, de kicsit konkrétabban: a főhős anyja egy boszorkány volt, és most a fiúnak muszáj elfogadnia a sorsát, kiteljesíteni az örökölt természetfeletti képességeit, és segíteni a helyieken. Akik amúgy babonásan félnek is tőle, mert szerintük miatta sújtja átok a környéket.

Komolyan mondom, ez még akár korrekten is elsülhetett volna. Mondjuk erről az esős, hideg környezet is tehet. Valahogy megkapó a táj, legalábbis ha úgy nézünk rá, hogy horror történethez szolgáltatja a hátteret. A probléma ott kezdődik, hogy nagyjából senki sem ért a minőségi sorozatgyártáshoz a közreműködők közül, kivéve a már említett D’Onofrio-t, aki nyilván egyedül nem tudja megmenteni a sorozatot.

Konkrétan a színészek és a vágás valami siralmas. Utóbbinak például szinte semmi ritmusa nincs, előbbiek pedig a legfélelmetesebb jeleneteket egyszerűen nevetségessé teszik. Van egy rész, ami a boncnok részén játszódik hullák között, amikor lekapcsolódik az egyik lámpa, meg becsapódik az ajtó, és a karakterek viszont végig úgy beszélnek, mintha teáznának – nagyon-nagyon gagyi volt.

Amúgy azt, hogy a csatorna komolyabbnak szánta a sorozatot, úgy értem, hogy persze a költségvetés nem túl magas, de valóban ijesztő szellemtörténet prezentálása tűnik a kitűzött célnak, nem pedig valami bé-filmes hülyülés, mint a csatorna legtöbb kanadai berendelésénél. Lásd pl. a Killjoys-t, vagy épp a producer másik sorozatát, a Van Helsinget.

Pontozni nem akarnám, sajnos legjobb esetben is csak közepes a Ghost Wars, így biztos, nem maradok.

Pilot-mustra: Korhatáros szerelem – 1×01-1×02

2017. 12. 04. 21:50 - Írta: winnie

19 comments | kategória: hazai termék,kritika,pilot-mustra

Amíg az MTVA az Egynyári kalanddal és a Csak színház más semmivel, az RTL Klub a Válótársakkal és A mi kis falunkkal, az HBO pedig a Terápiával és az Aranyélettel virgonckodott, a TV2 nem nagyon próbálkozott saját gyártású heti sorozattal. Mostanáig.

Miképp az RTL és az HBO, ők is ismert alapokhoz nyúltak, az első szériájuk az új-zélandi Step Dave feldolgozása, illetve magyar viszonyokra való ültetése, és hangulatát tekintve a Válótársakra hajaz leginkább, mert bár ugyanúgy elég súlytalan (limonádé?), mint a Csak színház, de erőteljesebben nyúl a drámaibb (vagy “drámaibb”) vonalhoz, mint az RTL dramedy-je. Sajnos.

KORHATÁROS SZERELEM – 1×01 – 6,5/10
KORHATÁROS SZERELEM – 1×02 – 4,5/10

Az alapsztori pofonegyszerű, bár van egy csavarja, amit ellövök, mert minden reklámanyag ellő: egy középkorú nő megismerkedik egy nála jóval fiatalabb sráccal, a korkülönbség 15 év (39 kontra 24), és az ismerkedésből nem egyéjszakás kaland lesz, hanem úgy tűnik, hosszabb távú kapcsolat. A csavar pedig, hogy előbbi nem csak másik korosztály, de még három gyerekes anyuka is egyben.

– Mikor is született?
– Uhh, 1993.
– Anyám!
– De az elején. Februárban.

A romantika és a környezetük reakcióira építő komédia azonnal adja magát, az pedig majd kiderül, hogy a Korhatáros szerelem mekkora hangsúlyt fektet majd arra is, hogy miképp tud együtt élni ez a pár három gyerekkel, akiket kiemelt szereplőként egy anyós, egy barát, egy hódoló, egy mindent irányító akaró nővér és a férje (és még kettő, eddig be nem mutatott karakter) egészít ki.

Persze hiába a két szerelmes a központi figura, már az elején sem csinál titkot abból a Korhatáros szerelem, hogy a mellékszereplőkkel is akar törődni, és nem egynek már a kezdetek kezdetén történetszálakat, vagy azokra hasonlító dolgokat ad, hogy némiképp oldottabb legyen a hangulat, de szerencsére a mennyiséget nem viszik túlzásba, nem zsúfolt a kezdés (ld. a be nem mutatott karakterek), viszont olykor a humor kissé az idióta felé tendál (Fenyő Iván kinézete megadta az alaphangot…).

Ne adjunk neki színes italt!

Ezen a téren volt is egy nagyobb adag prekoncepcióm, és amikor az 1×02-ben is elkezdtek félig-meddig zenés montázsokhoz nyúlni, akkor úgy éreztem, hogy azok jogosak is, éppen ezért volt kellemes meglepetés, ahogy jópofa callback-ekkel igazolták a korábban bemutatott montázs létét, és ekkor gondoltam azt, hogy megvan a sorozatban a potenciál arra, hogy kilépjen a klisék és a sokszor látott történetek szorításából.

A kezdés, illetve annak a váza kifejezetten bejött, jó hangulatú volt, a szereplők elég szimpatikusak (Kovács Patrícia már régi mozifilmjei alapján megnyert magának, de Kovács Tamással sem volt gondom), és annak ellenére élveztem a pilotot, hogy kicsit esetleges volt, plusz a zene olykor nagyon tolakodó volt, nem csak hangos, hanem túl is használták érzésem szerint az aláfestő számokat.

A folytatás persze hozta magával a bonyodalmakat és már közel sem volt annyira felhőtlen, mint az 1×01, és ez még nem zavart volna, mint ahogy az sem, hogy kínosra veszik a figurát, viszont az 1×02 elején magát az agresszióba hajló jelenetet volt nagyon kínos nézni, annyira kilógott a korábban felvázolt hangulatból. Később is voltak neccesebb dolgok, ráadásul a sztori pörgetése is kapkodóvá tette az egészet. De amikor jó volt, akkor tényleg jó volt.

Mint írtam, én sokkal jobban örültem volna egy sima romkomosnak megközelítésnek, nem hiszem, hogy csak drámázással lehet mélységet kölcsönözni egy sorozatnak, főleg, hogy egyetlen rész alatt nem csak felmerül és meg is oldódik egy, az első blikkre mindennek véget vető, a világot is összedöntő konfliktus, de még kettő hasonlóval meg is toldják azt. Ez így csak összecsapottság látszatát kelti.

Persze ez nyilván egyéni ízlés kérdése, a fentiek közül engem is a Csak színház tartott meg és nem a Válótársak, ergó aki utóbbit preferálja, az talán kevésbé fogja szívni a fogát, mint én. Azért maradok még pár részre, mert amikor a rom(antika) és a kom(édia) van középpontban, az nagyon jól áll a sorozatnak. És a Társas játék (első szezonja!) is megmutatta, hogy a szereplők számára komoly témát lehet könnyedebb stílusban is úgy tálalni, hogy nem limonádé legyen a végeredmény.

Pilot-mustra: Dark – 1×01

2017. 12. 01. 21:56 - Írta: winnie

24 comments | kategória: Európa is létezik,kritika,pilot-mustra

We trust that time is linear. That it proceeds eternally, uniformly. Into infinity. But the distinction between past, present and future is nothing but an illusion.

A Netflix aktuális premierjeiről van, hogy rögtön évadkritikával indítok, de a mai esetében szerintem érdemes a pilotról is írni. Na, nem azért, mert sok konkrétumot el lehetne mondani, hanem mert egy rész alapján többféle irányba is elmehet a sorozat. Hiába volt marha jó a kezdés, az 1×02-ből ki fog derülni egy-két dolog (például a műfaj kapcsán), ami egyeseket lehet, hogy eltaszít a sorozattól, másokat viszont végleg beszippant.

Az viszont biztos, hogy a pilot tipikusan junkie-mágnes, tele van olyan momentumokkal, ami miatt a többség azonnal indítani fogja a második részt (komolyan mondom, hogy nagyon remélem, hogy nem olyan irányba, illetve műfaj fele megy majd, ami engem totál hidegen hagy), és az első rész alapján jó pár olyan jellemző van, amiből a Stranger Things juthat eszünkbe.

DARK – 1×01 – 8/10

A különbség “csak” annyi, hogy a Dark Németországban játszódik, 2019-et írunk (hmm, ennek vajon mi lehet az oka?) és nem kisiskolások, hanem középiskolás gyerekek vannak a középpontban. Meg a szüleik. Meg esetenként azok szülei. Sok szereplőnk van, na (német arcokkal és nevekkel – nem hittem volna, hogy ez nehezíti számomra a sztori követését…), egy rész után nem nagyon tudni, hogy kin lesz a fókusz.

A történetről sem egyszerű írni, inkább pár mozaikot ejtenék el, hiszen a pilot is ezt teszi, hogy később azok elkezdjenek összeállni. Kezdésnek például egy férfi felköti magát és egy üzenetet hagy hátra, amire azt írja, hogy november akárhányadikán 22:13-kor bonthatják csak ki. Természetesen ezen a napon indít a sztori egy kisvárosban, aminek a közelében ott egy tátongó barlang, sőt, még egy atomerőmű is tornyosul mellette.

A kisváros, ahol nem nagyon szokás bűnözni, éppen felbolydult, hiszen két hete annak, hogy eltűnt az egyik helyi gyerek (érdekes módon 33 évvel korábban volt egy hasonló eltűnés). A középiskolába visszatér az egyik diák, akinek valami pszichológiai okból ki kellett hagynia némi időt. Pár srác felkerekedik, hogy az eltűnt srác titkos marihuánakészletét előkerítse. És van egy őrült öregemberünk is, aki azt hajtogatja, hogy “It’s gonna happen again.” Ja, és valaki felbontja a halott levelét a megadott időben.

És még látunk ezt-azt, a pilot vége felé pedig történik valami, amit már tényleg nem lőnék el, és ami beindítja az eseményeket, hogy a rész végére egy WTF keretében nagyjából megvilágosodjon az, hogy mi is akar lenni ez a sorozat.

Mivel még minden homályos, egy ilyen kezdésen sem tudok sok mindent értékelni, de azt tudom, hogy nagyon bejött. Nyilván gőzöm sincs, mire megy ki a játék, de a hangulati elemek és a nagyon erős vizualitás hihetetlen mód elkaptak, az pedig már csak hab volt a tortán, hogy hol egy sárga esőkabát tűnt fel, hol pedig klasszikus, 80-as évekbeli slágerek kaptak kiemelt szerepet – például egy Nena-klasszikus.

Szóval így is lehet európai sorozatot csinálni, nem csak Absentia-módra! Aki kedveli a rejtélyközpontú, high concept sorozatokat, annak kötelezően bepróbálós a Dark – de, mint írtam, a kezdős több lehetőséget is felkínál a továbblépésre (sima nyomozós? scifi? szörnyhorror?, elborult szürreál?, vagy csak egy nagy bullshit?, stb.), így egy részünk szerintem koppanni fog a folytatást illetően, hogy mást vár. A többiek pedig be fogják habzsolni, mert nagyon kínálja magát.

Yesterday, today and tomorrow are not consecutive, they are connected in a never-ending circle. Everything is connected.

A sorozat a Netflix-en eredeti hanggal és angol szinkronnal is nézhető.

Mivel Netflixes a sorozat, így természetesen már az egész évad rendelkezésre áll. Majd arról is lesz írás (UPDATE: itt az évadkritika), de most maradjunk az általános véleményeknél, vagy ha a későbbiekről beszéltek akkor azt jelezzétek és spoilermentesen tegyétek, mert itt tényleg sokat ronthat az élményen a spoiler.

Pilot: Bounty Hunters

2017. 12. 01. 18:58 - Írta: human

1 comment | kategória: Anglia lecsap,kritika,pilot-mustra

Ilyen az, amikor valaki Guy Ritchie-filmeken nő fel, és utána amatőr módon megpróbálja lemásolni őket? Nem is értem az angol Sky csatorna mit láthatott ebben a sorozatban.

A történet első körben bonyolultnak tűnik, hiszen elég sok szál indul el benne, hogy jó kis csavaros akció-gengszter-dráma-komédia legyen a végeredmény. Mármint tényleg ez mind szerepel a készítők céljai között. Egyrészt van egy lúzernek tűnő fiú (Jack Whitehall), akinek az apja kórházba kerül – a fater amúgy valami bizományit üzemeltet, ahol így kénytelen a srác helyettesíteni.

A cselekményt egy szobor indítja be, amit egy kétes alak rásóz hősünkre. Pár perccel később pedig kiderül, hogy az ezzel való kereskedés a terroristákat segíti. Így kerülnek a képbe a zsaruk. A főszereplő közben megpróbálja visszaszerezni a pénzt a szobrot áruló csávótól, amire egyedül képtelen, így felfogad egy fejvadászt (Rosie Perez). Akit nem mellesleg valami kartell keres becsületbeli ügyből. Mármint ki akarják nyírni.

Komolyan mondom, tehetségesebb készítővel ez a sok szál szépen összeállhatna valami kellemes egésszé, de sajnos itt nem ez történik. Vagy lehet, hogy igazából sorozatban ez az agyoncsavarodás nem is működőképes dolog? Most félretéve azt, hogy a drámai részek mellett a legsiralmasabb komédia (komolyan, ki kéne vágnom azt a Gálvölgyi Show-t idéző bohózat-részletet..) van jelen, a probléma, hogy semmi összhang nincs az egészben.

Az erőszak használatát nem is értettem igazán. Mármint egy Guy Ritchie-filmben is meghalnak páran, de ő valahogy képes ezt elhelyezni a sztoriban és hozzáfésülni a cselekmény többi részéhez. Itt meg az erőszak mintha valami más filmből érkezett volna. Az egyik pillanatban még kibotladozik a szerencsétlen komikus szereplő a mini kocsijából, a következőben meg pár terrorista kalapáccsal agyonver valakit.

Sajnos a fentiek nem csak az írásra érthetőek, hiszen kinézetileg és alakításilag meg aztán főleg semmilyen a Bounty Hunters. Talán ezzel írhatom le legjobban, hiszen mi értelme egy ennyire közepes dologra időt szánni? Van benne 2 perc, ami értékelhető összesen. Legyen 5/10, de semmiképp sem ajánlott, csak a műfaj keményvonalas kedvelőinek.

Pilot: Runaways

2017. 11. 24. 20:32 - Írta: superpityu

20 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

A Hulu vajon behúzza az idei évet? Azt hiszem, jogos lehet a kérdés, mert tavasszal jött tőlük a Handmaid’s Tale, ami gigasiker a streaming szolgáltatónak és díjakat is hozott, aztán múlt héten feltolták a Future Man első szezonját, ami szintén sok pozitív visszajelzést kapott. Most pedig megérkezett tőlük a Marvel’s Runaways, ami az első 3 epizód alapján rohadt jónak tűnik.

Runaways – 1×01-03: 8/10

Őszintén szólva a sokat dicsért képregényes alapanyag ellenére is hatalmas meglepetés volt a Runaways pilotja, hiszen tini karakterekkel könnyű mellélőni, de nem elég, hogy a fiatalok sem klisések, de még a szülőket is elég jól eltalálták.

A történet röviden annyi, hogy a tini szereplőink szülei egy szektát alkotnak, amely embereket áldoz fel valami oknál fogva, ez még annyira azért nem tiszta 3 rész után sem. Viszont az egyik rituálét véletlenül meglátják a fiatalok, szóval elkezdődik a nyomozás, hogy kiderítsék, minek is voltak a tanúi.

Persze nem ilyen egyszerű a dolog, mert a történet felütése és a srácok összeverbuválása sem annyira könnyű. Szóval tini hőseink egykoron jóbarátok voltak, de pont két évvel a pilot időpontja előtt egy másik közeli barátjuk halála óta elhidegültek egymástól. Így az évforduló megfelelő alkalom arra, hogy újra egy helyre érkezzenek és a többiek szemére hányják, hogy miért is fordultak el egymástól.

Maga a reunion kicsit izzadságszagú volt, ezt aláírom, de a srácok közötti interakciók valami fantasztikusak. Ezen az is segít, hogy mindenki valami mást hoz magával, teljesen más személyiségek. Mert hiába a tökéletes családi háttér, mindegyik srác szarul érzi magát a jelenlegi helyzetében. És igen, kicsit klisésen vannak felvezetve a karakterek, de olyan gyönyörűen forgatják ki ezeket, hogy jó volt látni őket.

Lehet, kicsit elfogult lettem hirtelen a sorozattal és a szereplőkkel, de régen lepődtem bármin annyira, mint a Runaways-en, hiszen még csak nem is vártam igazán, erre simán úgy mutatkozik be, hogy elkezd kopogtatni az év végi toplistákon.

Egyébként az a héten kaidott első 3 epizód egy nagy hosszú pilotnak is nevezhető, bár külön-külön is megállják a helyüket, ha hetiben érkeztek volna, de az 1×01 sutaságaiért simán kárpótolt a szülők szemszögéből érkező folytatás. Sőt a konkrét konfliktusig csak az 1×03 végén érkezünk el. De mégsem tudom igazán elképzelni, hogy merre fog haladni a sztori, mert rengeteg kis szál van, amit egyébként remekül kezeltek.

Szinte minden karakterben látni a potenciált, bár van egy felnőttek közötti szerelmi szál is, amire igazából nem érzem, hogy nagy szükségünk van jelenleg. Viszont a háttér, amit a szülőknek adtak, az nagyon bejön. Ebből leginkább a gengszteres szál tűnik a legizgalmasabbnak, még akkor is, ha erre alig szántak időt.

Egyébként sztori nem halad túl gyorsan, amit egyáltalán nem bánok, sőt azért a múlt történéseiből is megismerünk pár szeletet, amelyek még fontosak lesznek később.

És mivel Marvel-sorozatról van szó, így a képességek is előkerülnek, amelyek szerencsére nincsenek túltolva. Olyannyira, hogy mi is a karakterekkel ismerjük meg őket. Mindenesetre a Nico és boszorkánykodás (vagy valami ilyesmi) izgalmasnak tűnik. Karolina csillogása még nagy kérdőjel, Molly pedig kicsit tucatképességet kapott.

Gert és a kis háziállata viszont nagyon menőnek tűnik elsőre. Chase pedig gondolom majd azzal a felvázolt kesztyűvel fog keménykedni, Alex viszont egyelőre csak egy okos srácnak tűnik.

A pontszám ott van fent, és a leírtaktól függetlenül sem tökéletes a Runaways, de baromi szórakoztató volt a nyitány minden perce. Jöhet a folytatás, mert simán néztem volna tovább a 3. rész cliffhagere után.

Pilot: Godless

2017. 11. 23. 17:20 - Írta: human

17 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Ha western, akkor bosszútörténet? Mivel Amerikában Hálaadás van, ami 4 napos ünnepet jelent sokaknak, így nem is annyira meglepő a Netflix szerdai premierje, hiszen fogták és daralehetőségre bocsátották az egyik mostani legnagyobb dobásukat. Sorozatrajongói szempontból még itthonról nézve is jól tették.

A Godless már azzal is kiemelkedik, hogy a készítő Scott Frank, és Steven Soderbergh executive producerkedett, a szereplőgárdában pedig többek között Jack O’Connell, Jeff Daniels és Michelle Dockery brillírozik. És igazából a többi színészt sem tudnám rossz szavakkal illetni, nagyon erős a gárda.

A történet amúgy a legklasszikusabb western témákat veszi elő, csak egy picit csavar rajtuk. A főszereplőnek nézeteltérése van egy kegyetlen banda vezetőjével, akinek még az egyik zsákmányát is lenyúlja. A konfliktus lövöldözésbe torkollik, ami után mindketten elmennek a sebeiket nyalogatni.

A fiatal srác egy főleg nők által lakott bányászvárosba keveredik, ahol a pilot alapján valamennyire be is fogadják majd. A gonosz pedig még véresebb szemmel utána ered. A sorozat tetőpontja szerintem innen ki is található. Viszont nem is ez a lényeg, hiszen egy western nagyon ritkán fog minket történetileg meglepni. Az utóbbi évek legjobb filmje a stílusban az Open Range, ami ugyanilyen egyszerű, és mégis modern klasszikus.

Azért pont Kevin Costner filmjét ragadtam ki, mert többször is az ugrott be. Maga a stílus amúgy képes volt átszivárogni a 21. századba is olyanokkal, mint a No Country for Old Men vagy épp az idei Logan pont Scott Franktől. Nem is ez a lényeg, a Godless sokkal inkább a hagyományosabbakra építkezik… gyönyörűen

Nem elég, hogy jó ránézni a sorozatra, mert olyan mintha valami filmet néznénk. Ez így 2017-ben nem akkora meglepetés talán – bár ez lehet külön posztot érne, mert nem mindig tudok egyetérteni vele -, viszont a nyugalmas történetvezetés, a remekül kitartott karakter pillanatok mind lenyűgözőek. Nyilván pont ezért ütnek jobban a konfliktusok is.

Hiába tudom, hogy Scott Franknek régi terve volt már ennek a történetnek a megvalósítása, valahogy mégis az jut eszembe, hogy Soderbergh a The Knick után ismét egy tökéletes korszak-bemutatást szállított.

A kezdés sima 8/10 részemről. Kár, hogy most épp mást darálok, mert kedvem támadt ezt előrébb venni.

A Netflix-től megszokottan az egész évad felkerült, de most lehetőleg maradjunk az első benyomásoknál. Ha későbbi részekről van véleményed, azt próbáld meg spoilerek nélkül kifejteni.

Pilot-mustra: Gone – 1×01

2017. 11. 22. 21:52 - Írta: winnie

1 comment | kategória: Európa is létezik,kritika,pilot-mustra

– How old are you?
– 10, but… my old birthday was in April, but Mel changed it so, I guess I’m eleven.

Manapság globalizálódnak a tévésorozatok, és ez nem csak azt jelenti, hogy az amerikai sorozatok esetében egyre többet számít, hogy nemzetközi viszonylatban miképp teljesítenek, hanem azt is, hogy olyan nemzetközi koprodukciók születnek, amiket nem csak a gyártók országában próbálnak már premier előtt értékesíteni, hanem világszerte.

Az egyik fő csapásvonalat ezen a téren azok az európai próbálkozások jelentik, amik amerikai krimisorozatokat idéznek meg – angol nyelven, amerikai színészekkel, sokszor amerikai készítőkkel. Ilyen volt pár éve a Crossing Lines, a Ransom vagy nemrég az Absentia – nekem egyik sem jött be annyira, így a német-francia Gone-hoz eleve szkeptikusan közelítettem.

GONE – 1×01 – 6,5/10

   

A Gone az RTL és a TF1 gyermeke, némi NBCUniversal-os bábáskodás mellett (egyelőre amerikai gazda nélkül), amit meglepő módon először az ausztrál Universal Channel mutatott be – ergó már tudjuk véleményezni, hiszen angol volt a premier.

A sorozat célja egyértelműen az amerikai epizodikus krimik megidézése volt, amellett, hogy könyv alapja is van (Chelsea Cain regénye, a One Kick). Röviden emberrablós-nyomozós lesz a Gone pár ismerős arccal (Leven Rambin, Danny Pino, Chris Noth), a főhős pedig egy fiatal lány, akit egy osztag beszervez, hogy tapasztalatai révén (őt is elrabolták régen) segítse a munkájukat.

Igen, a klasszikus civilsegítős felállásról van szó (és még egy civil hacker is beszáll mellé), szóval túl kell lépni azon, hogy vajon az FBI mire menne a lány nélkül, aki egyébként még harcművész skill-ekkel is rendelkezik, hátha véletlenül összetűzésre kerül a sor – kár, hogy a verekedős jelenetek mintha nem lettek volna az igaziak.

Szerencsére maga a karakter kellőképpen sérült ahhoz, hogy érdekessé váljon, és mivel okosan megismertették a nézővel a figurát gyerekként, így óhatatlanul is közel hozták hozzánk, muszáj érdeklődést tanúsítanunk iránta, hiszen láttuk, honnan jutott el oda, hogy segítsen azoknak, akik hozzá hasonló helyzetbe kerültek.

Annak ellenére, hogy megint felkészültem arra a fura esetlenségre és produkciós értékbeli botladozásra, amit mondjuk az Absentia esetében is tapasztaltam, a Gone kellemes meglepetést okozott – és igazából lehet, hogy ez is vitte fel kicsit túlságosan is a pontszámomat. Hogy nem számítottam arra, hogy teljesen korrekt lesz.

Az első rész után nem hiszem, hogy ennél többet lehetne mondani róla, hiszen kaptunk egy alapozást (eredettörténetet a főhősnek) és egy viszonylag rövidke, 20 perces ügyet, amit még így is sikerült érdekessé tenni (nem a “ki a tettes?”-kérdés a rejtély, hanem a körülmények), valamint kötelezően olyanná, hogy erkölcsi kérdéseket vessen fel, valamint némi ellentmondásosságot is.

Karakterizálásra a főhősön kívül nem nagyon jutott idő (lehet, hogy nem is fognak vesződni vele)), a komoly téma ellenére némi humor s belefért a Gone-ba, ami annyiban egyébként meglepett, hogy nem Noth-ot nyomoztatják (szerencsétlen csak áll a repülőgépes díszletben és ráncolja a homlokát a monitorok előtt), hanem Rambin-t és Pino-t, de így legalább megvan a dinamika a működésük során, egyrészt a fiatalosság miatt, másrészt kettejük első találkozása okán is.

Mondom, korrekt volt a kezdés. Semmi extra, de kellemes, és ki tudja, talán valami heti nézős krimi is kisülhet így belőle.

Pilot: The Punisher

2017. 11. 17. 18:20 - Írta: human

47 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

I had a good home but I left.

Azaz kezdett az másfeledik évad? A Daredevil 2. szezonjában Frank Castle eredettörténete volt a legjobb, és 6 hónapos ugrással most azt folytatták. A kezdés alapján baromi jól. Vagyis.

Tényleg csak az előbbit tudom idézni, ha már a sorozat íróinak is ez a mániája a helykitöltésre. A történet Frank bosszúja után kezdődik 6 hónappal, amikor is “a Punisher halott”-hírek után nyugodtan dolgozik egy építkezésen (mekkora tökéletes klisé!). Éjszakánként a múltja gyötri, nem csak az, ami a családjával történt, hanem ami odaát, a háborúban.

Az új munkahelyén egy lelkes fiatal srác ismerkedik meg vele, és amikor ő bajba kerül, akkor feltámad Frankben egy kicsit a Megtorló. Naná, nem tud nyugodtan meglenni magában az igazságtalanságok közben. Mivel csak ennyivel nem lehetne kitölteni 13 részt, így a maffia is képbe kerül. Ha még ez sem lenne elég, akkor egy Homeland Security ügynök Frank osztagának régi ügyei utáni nyomozásba merül. Persze itt látszólag itt is magasra vezetnek a szálak.

Szóval lassan minden elkezd összefüggni mindennel, és akkor el is jutottunk az egyik negatívumhoz. Na, nem a nagyobbá váló ügyhöz, hanem a dolgok ismétléséhez. Szerintem Frank rutinját és démonait nem kéne ennyiszer bemutatniuk és megerősíteniük. Látjuk, hogy vége a hadjáratnak, aztán egy karakter még ki is mondja, meg effélék. Szögelik a túlhúzott plotot?

De még is így elkapott a sorozat hangulata ezerrel. Talán mert az egésznek a középpontja a legbeváltabb akciófilm klisékre épül, remek kidolgozással. Valahol jó látni egy ennyire nem tökölő karaktert: ha ő felrobban, akkor ott nincs megállás látszólag.

Csak ne bonyolítsák túl. És itt most a veteránok találkozóján felvetett politikai kérdésekre gondolok. De mivel azok nyilván nem véletlenül kerültek bele, így majd meglátjuk hogyan kerülnek kibontásra. Egyelőre nyilván folytatom, mert minden hibája ellenére sima 8/10 a kezdés.

Mivel Netflixes a sorozat, így természetesen már az egész évad rendelkezésre áll. Majd arról is lesz írás, de most maradjunk a kezdő résznél, és ha a későbbiekről beszéltek akkor azt jelezzétek és spoilermentesen tegyétek.

Previous Posts