login |

Posts filed under 'pilot-mustra'

Pilot-mustra: The Sounds – 1×01

2020. 11. 24. 15:50 - Írta: winnie

Add comment | kategória: Ausztrália megmutatja,Kanada odavág,kritika,pilot-mustra

I thought rich people were different. They’re not. Everyone has issues. Turns out having money just makes them worse.

Á, manapság az átívelős krimik is nehéz feladat elé állítanak, ha pilotkritikát kell írni, mert igazából az első rész tényleg csak a karakterek és az alaphelyzet bemutatására megy el, valamint jó esetben megtörténik a bűneset, szóval leginkább csak előbbiek alapján lehet ítélni, osztályozni a kezdést, annak ellenére, hogy az egész évadot túlnyomó részben mégiscsak utóbbi, azaz maga az ügy fogja meghatározni. Azonban csak a gyilkosság (vagy esetünkben most eltűnés) tényéből nem lehet az ügy szövevényességére vagy fapadosságára következtetni, sem a nyomozásra vagy a rejtély minőségére.

Ez a 8 részes darab szeptemberben érkezett Új-Zélandról, és ahogy a The Luminaries és Eva Green esetében, itt is egy importált színésznő révén próbálják a globális közönség számára vonzóvá tenni a sorozatot. Tudom, hogy sokakban fájó emléket hagyott az Under The Dome, de én mindig is kedveltem Rachelle Lefevre-t, szóval nálam a műfaj és a főszereplő (na meg persze Új-Zéland) miatt eleve előnnyel indult a The Sounds,

THE SOUNDS – 1×01 – 6,5/10

És mivel már relatíve régi a premier, ezért megvan a lehetőségem a darára is, és bár érdekel a sorozat a kezdést követően, de ezt a nyitányt semmiképp sem tudom felpontozni, mert pár érdekes szerkezeti döntéstől eltekintve sok újat és izgalmasat nem hozott, sőt, a végső csavar inkább tipikusnak tetszett, mintsem olyannak, ami láttán felkönyökölnék a punnyadásomból, és azt mondanám, hogy “Látni akarom, merre megy az a bizonyos szál.”

Az alaphelyzet mondjuk olyan szempontból nem megszokott, hogy a középpontban egy kanadai házaspár áll, akik Új-Zélandra költöznek, ahol a férj egy lazacokkal kapcsolatos befektetést vezényel. A kapcsolatuk látszólag nagyon idillikus, és nem csak egymással jönnek ki, hanem a többiekkel is, bár az utólag érkező feleség ez utóbbiban kételkedni kezd, amikor látja férje pár összezördülését és konfliktusát távolról.

A sorozatot az indítja be, hogy egy közös hajókázás során a férj kimegy kenuzni és eltűnik – ehhez hasonlót is láttunk már, azt hiszem. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a parti kisváros hatóságai természetesen azonnal keresést indítanak, de nem sok sikerrel járnak, és bár a feleség ragaszkodik ahhoz, hogy ne adják fel, bizonyos jelekből kénytelenek arra következtetni, hogy a férj meghalt. Értelemszerűen balesetben, de az érintett felekben (a rendőrök és a feleség is) azért bőven van gyanakvás is más, külső körülményekre.

Korrekt volt a kezdés, de ennél a sorozatnál még kell 1-2 rész, hogy érezzem, hogy érdekelni fog a főszál. Egyelőre a mellékkarakterek és egyéb konfliktusok nem olyanok, hogy azonnal berántsanak (oké, arra ott van az új-zélandi környezet, ami szuper), az meg kicsit idegesítő volt, hogy csak pár távoli lökdösődés és összefüggéstelen hangoskodás-cafat révén jelezték, hogy vannak feszültségek.

Ennek az egyik oka pedig az, ahogy a pilot előrehaladtával olykor bevágtak korábbi jeleneteket, amik némiképp más megvilágításba helyeztek már látott dolgokat, vagy legalábbis mindenképp plusz infót hoztak. Ez a trükközés kicsit unfair volt, mert tényleg teljesen önkényesen kurtítottak meg előzőleg mutatott jeleneteket, hogy később láthassuk csak teljes egészében őket, de egyelőre még hajlandó vagyok elnézni, főleg így, hogy már ismerem a játékszabályokat. Akkor már kevésbé fogom, ha kiderül, hogy az összes infó birtokában már nem lenne érdekes a rejtély.

Az új-zélandi viszonyok mellett (nyilván vannak, akik ágálnak az új üzlet ellen, mások személyes konfliktusokat táplálnak, és biztos vannak egyéb titkok is a kisvárosban) él egy kanadai vonal is, ugyanis a férj egy gazdag család sarja, melynek feje (és a tesó) némiképp aggódva figyelik próbálkozásait a világ másik felén, és az események hatására ők is aktívvá válnak, tippre az átívelő sztoriban is szerepe lesz ennek a vonalnak.

Ahogy írtam, maradni fogok, de nem azért, mert mondjuk a pilot valami flashforward-szerűséggel, egy víz alatti tusakodással kezdődött (szerintem teljesen feleslegesen), hanem mert inkább most valóban az az érzésem, hogy valami nagyobb disznóság lehet a háttérben, mint arra követeztetni lehet az első részből. Bár a rész végi csavar némiképp szkeptikussá tesz, mert egy érzelmi töltetet kivesz a sztoriból, valamint egy érdekes szcenáriót is semmissé tesz, miszerint esetleg az aggódó feleség sem feltétlenül őszinte.

Pilot-mustra: Cryptid – 1×01

2020. 11. 21. 14:50 - Írta: winnie

1 comment | kategória: Európa is létezik,kritika,pilot-mustra

Aki kifogyott az aktuális horrorfilmekből (meg a Welcome To Blumhouse filmhosszúságú epizódjaiból) és nem tudja, hogy mi legyen az eheti horrorja, amit megnéz, annak tökéletes választás lehet ez a skandináv sorozat, ami nemrég debütált az ottani streaming szolgáltatón, a Viaplay-en. A tíz darab nagyjából 20 perces epizód egy esősebb délutánon simán leszalad, főleg, hogy nézeti magát a sorozat és első blikkre érdekes is.

CRYPTID – 1×01 – 7,5/10

Nem sokat cicózik holmi felvezetéssel a Cryptid. Egy középiskolában vagyunk, egy srác beleköt a másikba, majd elkezd rángatózni, fura dolgok jelennek meg rajta és szétrobban. Ott, a folyosón. Senki nem tudja, hogy mi történhetett, jobb híján a haverra kezdenek el ferde szemmel nézni és azt pletykálni, hogy miatta történt az egész, a rendőrség is beszáll az ügybe, de a jelek szerint elhiszik, hogy a főhős ártatlan. Mi persze ezzel tisztában vagyunk mert láttuk, mi történt.

Nevezzük nevén a gyereket: Niklas természetesen eléggé sokkos állapotba kerül, a maga módján elkezdi feldolgozni a történteket barátai és barátnője segítségével (akinek van némi vaj a fején, mert az első jelenetben őt láttuk szexelni az áldozattal), és kiderül, hogy mostanság eléggé rájár a rúd, hiszen az édesanyja is nemrégen meghalt. (Plusz fejleményként egyébként még korábban lelépett nővére is feltűnik, aki fura rajzok készítésével múlatja az időt.)

Érezhető, hogy a sorozatban komoly jelentősége lesz a múltnak, annak, hogy mi történt a testvérekkel korábban, azonban (kissé idegesítő módon) erre csak röpke (szó szerint) felvillanásokkal utalnak, amikből nem sok infót kapunk, remélhetőleg idővel komolyabb teret is kapnak a flashback-ek a kérdőjeleket eloszlatandó, lehetőleg úgy, hogy értelmezni is lehessen őket.

A műfajban az erős kezdés nem meglepő, a filmek az első ölés után szoktak elkezdeni alapozni. Azonban ezen a tipikus horroros beidegződésen a Cryptid túllép azzal, hogy a haláleset utáni alapozás is már bőven a történet része, így egy pillanatig sem érződnek üresjáratnak az első két epizód eseménytelenebb szegmensei, mert látjuk a történések következményeit (és még más rejtélyes dolgokat).

Hogy hová fog kilyukadni a sztori, azt nem tudom, ha jól alakul, akkor idővel jelentkezem évadkritikával is, de ez a kezdés abszolút meggyőzött. Persze, ha őszinte akarok lenni, akkor én már az első percekben meg voltam véve. Mármint nem azért, mert egy szexjelenettel nyitnak, hanem ahogy pár snittel később berobban ez a szám, amit utána elég sokáig kerestem, de még a Shazam is tanácstalan volt. De amikor a stáblista alatt is ez ment (vagyis a remix), akkor kiderült, hogy a sorozathoz készítették direktbe.

A Cryptid fokozatosan hántja le a réteget a rejtély-komponenséről, és mindezt elég jó tempóban teszi (segítenek a 20 perces részek), ezért, és mert az alapozás, ahogy írtam, a sztoriba van építve, eléggé nézeti magát az anyag.

Akár egy hosszú horrorfilmnek (vagy két rövidnek) is elmegy a Cryptid, és a mellékelt képekből szerintem kiderül, hogy csak annak ajánlható nyugodt szívvel, aki a testnedvek/belsőségek vonalon összerezzenés nélkül mozog, egyelőre inkább grafikus a sorozat, mintsem félelmetes. Bár még történik valami a kezdésben, ami a természetfelettivel kapcsolatos gyanúnkat egy lényével is kiegészítik, ezen a vonalon talán be fog jönni némi sejtelmesség is.

Pilot-mustra: Power Book II: Ghost – 1×01

2020. 11. 19. 15:50 - Írta: winnie

5 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Nagyot tévedek, ha azt mondom, hogy az elmúlt évek leghype-osabb gengsztersorozata a Power volt? Bár nagyon úgy tűnik, hogy ez csak Amerikára volt igaz, a globális sikernek nem nagyon látom a nyomait, itthon sem futott be annyira. De az mindent elmond róla (vagy csak a jelen kor trendjeiről?), hogy a Starz rögtön 4 spinoffot kért be az utolsó, 6. évad utánra – naná, ha nézettségi nagyvad képződik, akkor univerzumot kell húzni köré. És ezek közül az első a Book II.

A Ghost alcímet viselő spinoff talán a legegyenesebb folytatása lesz az alap Power-nek. Ez az, amit Courtney Kemp, a készítő-showrunner vitt tovább, ennek a főszereplője Ghost fia, és ide hozzák át az anyasorozat talán legmeghatározóbb szálát. Ha nem lenne riasztó az új nézők számára, akkor akár 7. évadnak is nevezhetnénk.

POWER BOOK II: GHOST – 1×01 – 6,5/10

Ghost már nem szerepel a sorozatban, de ennek ellenére elég komolyan meghatározza a spinoff történéseit. A középpontban tehát Tariq áll, aki akkor kaphatja meg a jussát, ha elvégzi az egyetemet. Ennek megfelelően ki is buliznak neki egy elég jó helyet, ahol megpróbál helyt állni – ambíciónak nincs hiányában, és a saját látásmódja is megvan ahhoz, hogy felhívja magára a figyelmet. (Természetesen itt megismerjük a szobatársait, illetve már jó előre megpróbál becsajozni.)

A másik kiemelt szálon ott van Tasha – a börtönben, ahova egy gyilkosság vádjával került be, de az ügyvédje és Tariq (és más titkos szövetségesek) azon ügyködnek, hogy kihozzák, mert tudják, hogy ártatlan, más kérdés, hogy ő elég komoly csapdában van, mert nem nagyon beszélhet, így valami kerülő út révén kell megúsznia a dolgot – szerencséjére szereznek neki egy nagymenő ügyvédet, és máris kész a jogi szál.

Persze közel sem csak ennyi a sorozat, hiszen még beúsztatják a Ghost ügyében való fehérgalléros, politikai szarkavarást, amire igencsak magas körökben kerül sor, illetve Tariq körül közvetve bejön a képbe némi gengszterkedés egy új keresztanyával – egyik sem érdektelen, a klasszikus sakkjátszmás, helyezkedős történetekben ott a potenciál.

A szereplőgárda kapcsán poén volt rácsodálkoznom, hogy mennyi ismerős arc tűnik fel mellékszerepekben, olyanok, akikre egy gengszteres sorozatban (már, ha ez is az lesz) nem nagyon számítanék, pl. Kelly Rutherford, Mark Feurstein és a Power-ből visszatérő Victor Garber, és, ha már 50 Cent-et ebben nem láthatjuk, azért az állandó szereplők között Mary J. Blige és Method Man viszi tovább a zenész vonalat, ráadásul mindketten elég fajsúlyos szereppel, talán a két legjobb új karakterként.

Minden adva van a Power Book II-ben, hogy jól süljön el, de nagyon sok egyelőre a részlet, amin elcsúszhat. Kezdve azzal, hogy a pilotot Anthony Hemingway rendezte, és nyilván ő nem fog visszatérni egyhamar, illetve nagyon fontos lesz az is, hogy a különböző szálakat (kezdve az iskolával, az anyán át egészen a konspirációig) hogy fogják tálalni, milyen súllyal lesznek  jelen, hogy lehet-e elég érdekes a fősztori, azaz Tariq felnövése.

Teljesen korrekt kezdés volt – még akkor is, ha ezt a jelzőt pár nap alatt harmadjára sütöm el. Olyasmi, ami nem ránt be, de egyelőre nem is tántorít el, szóval tipikusan még két epizódot kell adnom a sorozatnak, hogy lássam, mi a helyzet vele. A Power-t nem nézők a lényeget megkapják a rész eleji emlékeztetőből, nem szükséges az előzmények ismerete, de persze a megértésben azért segít, ha bizonyos összefüggések megvannak a néző fejében, ha egyes visszatérő karakterek ismerősek. De van annyi új szál a Második Könyvben, hogy frissen is élvezni lehessen, és Tariq is kellő alapozást kap, hogy érdekeljen minket. Szemben azokkal, akik az anyasorozatban érdektelennek találták őt.

Remélem, be fog jönni nekem is, és akkor a decemberi folytatásra felhozom magam a maradék pár résszel.

Pilot: Big Sky

2020. 11. 18. 21:30 - Írta: human

8 comments | kategória: 2020/21,kritika,pilot-mustra

Hiába na, David E. Kelley pilotszinten továbbra sem okoz nagy csalódást. A Big Sky az ABC új sorozata, szóval országos, de elég erősen kezd, amit a végén levő fordulat végképp bebetonoz.

A történetet nem is tudom hogy foglaljam össze. Nyilván vannak, amiket tudok az előzetes és a leírás miatt, de konkrétan a rész egy nagyon hangulatos alapozás volt. A lényeg, hogy Montana egy elhagyatottabb részén nők tűnnek el, főleg kamionos parkolókból.

A másik szálon konkrétan egy kamionost mutatnak, aki 38 évesen nincs igazán jóban az anyjával, mégis vele él. És gondolom az 1+1 az mindenkinek megy, avagy a munkája közben nőket rabol el parkolókból. A pilotban is mutatnak egy esetet. És még innen sem csak kétoldalú sorozat, ami mutatja a gyilkos oldalát és az utána folyó szövetségi nyomozást, mivel látszólag nem is azok harapnak rá az ügyre.

A kezdés a gyilkos oldala mellett inkább egy szerelmi háromszöget helyezett még középpontba, egy magánnyomozó válófélben a feleségétől összejött a nyomozó cégénél levő munkatársnőjével, ami így hármuk barátságát eléggé megingatta. Tudom, milyen közhelyesen hangzik, viszont egyrészt egész jól van kibontva a magánéleti dráma, másrészt pedig a folytatáshoz erre az alapozásra is szükség volt.

Főleg, hogy a háromszög alap párjának a fia épp a barátnőjét várja valami messzi államból, de a lányok sosem érkeznek meg. Mi tudjuk, mi van velük, hiszen eléggé feszült horrorfilmes hangulatban telik az utazásuk. Na a magánnyomozó trió is a lányok keresésére indul.

Még hagytam bőven felfedezni valót, de szerintem az, hogy lányok eltűnése ügyében nyomoznak az nem írja le jól a Big Sky-t. Egyrészt mert sokkal emberibb a dráma is benne, és nem is olyan egyszerű nyomozós, hogy a rendőrséget követjük a hideg úton. Hogy is mondjam, szaftosabb?

Amihez a helyszín rengeteget ad. Legalábbis nem a jéghideg kihalt pusztákat kapjuk, hanem ezt a hegyvidékes környéket, mint a fentebbi képen. És persze a szereplőgárda se semmi, tele van veteránnal, ismerős arccal, legalábbis ez a négyes többségét már láttam remekelni máshol: Kylie Bunbury, Katheryn Winnick, John Carroll Lynch, Ryan Phillippe.

Ritkán süthetünk el olyat országos sorozat pilotjára, hogy meglepő, de ez az volt. Hangulat rendben, alapok rendben, remélem, kezdenek is valamit a (kicsit jóindulattal) 8/10 után.

Small Axe: Mangrove

2020. 11. 17. 21:50 - Írta: human

1 comment | kategória: Anglia lecsap,antológia,kritika,pilot-mustra

Nem valódi pilotról van szó, hanem a BBC epizodikus antológia sorozatának első filmjéről. A Kis fejsze magyar cím alatt érkező öt történetet a Shame-et és a 12 Years a Slave-et készítő Steve McQueen köti össze, és kettőt ő is rendezett. Az első ezek közül a most tárgyalt Mangrove.

Bevallom, nem voltam épp társadalmi kérdések iránt érdeklődő hangulatban, amikor elindítottam a premiert, de mivel McQueen köztudottan profi, így simán elkapott, olyannyira, hogy az utolsó előtti pillanatot meg is könnyezzem.

A valós eseményeket feldolgozó antológia célja, hogy bemutassa azokat az apró, de kitartó csapásokat, amik megrengették az intézményesített rasszizmust Angliában. Az első ezekből a Mangrove 9 70-es évekbeli tárgyalása. A Mangrove egy fekete férfi által nyitott étterem volt, ami az ottani közösség kedvelt helye lett, és a rendőrség pár tagja folyamatosan zaklatott, hiába nem találtak semmit soha a házkutatások során.

A közösség idővel tüntetést szervezett, aminek a végén (emberéletet nem követelő) káosz alakult ki, amikor a rendőrség összecsapott velük. Mégis a tüntetést szervezőket vették elő, indítottak ellenük eljárást, méghozzá egy frissen hozott keményebb törvény alapján (legalábbis erről beszélnek), ami tulajdonképpen minden tüntetést megakadályozhatott volna a jövőben. A per lefolyása viszont tele volt meglepetéssel, ami idővel a rendőrség előítéletes, esetleg rasszista tendenciáira is rávilágított.

Ebből akár egy hatásvadász, nulla erejű dráma is lehetett volna, de McQueen keze alatt mégis elkezd működni. A történet tényleg az étterem megnyitásától indul, bemutatja, hogy a tulajdonos mit vezetett előtte, szóval hiába a kétesnek tűnő motiváció, de az első házkutatásra még akár találhattak is volna reális okot. Ellenben a folyamatos zaklatás már bőven kihúzza a gyufát a helyiekben, így jutunk el a tüntetésig.

Ez mind kell ahhoz, hogy jobban megértsük a karaktereket, és nyilván a film sötétebb tónusán is enyhítenek az étterem életvidám pillanatai, azonban a lényeg tulajdonképpen a tárgyalástól indul el. És ott már bizony vérforraló dolgokat is látunk, szóval a berántás csak a második órában működik ténylegesen.

Érdekes amúgy, hogy a Chicago 7-hez ennyire közel kaptunk még egy hihetetlenül erős tárgyalótermi drámát, bár itt máshogy vágták össze a történteket és utána a bírósági részt. Mindkét megoldást megértem, de a Chicago flashbackes megoldása jobban tetszett, míg itt a tüntetéshez vezető dolgok és a tárgyalás között éles határvonal érződik. Igazából mindkét szerzői választás jogos, csak nekem az jobban tetszett.

Ha már a tárgyalás, az tanulságos volt abból szempontból is, hogy milyen taktikát alkalmaztak a Mangrove 9 és a védők, avagy technikailag is érdekes volt az egész, nem csak azért, mert valóban fontos társadalmi kérdésekről szól.

A fentiek fényében nem meglepő, ha azt mondom, hogy míg az első óra során bármikor fel tudtam volna állni a film elől, addig a tárgyalás közben már sokkal erősebb volt a hatása. Mindezt úgy mondom, hogy két főszereplő hangja valamiért még idegesített is, mégis odaszögeztek a látottak, és a vége egyszerűen ütött

Pilot: Industry

2020. 11. 16. 15:50 - Írta: human

10 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Bevallom az HBO-s Ipar előzetesei alapján nem értettem, hogy miért kiemelt pont ez a premier a csatornánál. A megnézése után már valamennyire el tudom fogadni, azonban a másik oldalról egyáltalán nem.

A történet egy olyan pénzügyi cégnél játszódik, ahol az ügyfelek próbából félmilliárd fontokat szórnak el 1-1 befektetésre (half a yard olyan jó kifejezés rá). Ide kerül be egy csapat egyetemről kiszabadult fiatal munkatárs, akiknek bizonyítani kell, hiszen pár hónappal később már csak egy részüknek lesz hely a cégnél, a többieket elküldik.

Mindannyian felettesek alá kerülnek, akik széthajtják, kizsákmányolják, de közben meg érdekes módon el is fogadják őket, ha bírod a melót akkor a csapat része leszel. Süt az egészből a nagy tétek érzése, ahol nincs idő tökölni, vagy hibázni. Meglepően emberi, miközben jéghideg is, nagyon furcsa volt ebből a szempontból a pilot.

Nem kerülgetem a negatívumokat, kinézetre ez a sorozat iszonyat szürke, amit a zene is megfejel. Nem tudtam miért, de amikor a végén kiírták, hogy a Girls-ös Lena Dunham rendezte, akkor felnevettem, és mindent megértettem ebből a szempontból.

Amúgy érdekes, mert az a tipikus angol-sorozatos kinézete van, mármint a semmibe beleolvadó steril, laposfényes digitális megoldás, ami nyilván direkt ilyen, mert nem akarnak a style over substance hibájába esni, mindent a történetnek adnak. Talán ez az indok. Pedig ott is tudnak szépet csinálni, nem minden angol darabot lehet a fentiekkel leírni.

Ellenben, pedig nekem fontos, hogy egy dráma ne így nézzen ki, a történet mégis elkapott. Pedig mondhatnám, hogy túl sok a szál, hiszen a pilotban 4 karakter is fontosabb kiemelést kap, így elmerülni sem lehet túlzottan bennük. Ennek ellenére a végére már érdekelt mi lesz velük. Ha ez legalább Suits-szinten lenne fényképezve, akkor ezerrel várnám a folytatást.

Amúgy a Suits azért is beugrott, mert az egyik fiatal munkatárs nem végzett egyetemet, és bekamuzza a dolgot. Mármint hamis iratokat is benyújt meg minden, érvényesül egy elismert cégnél úgy, hogy valójában fel sem vették volna. De persze lehet, hogy az igazi hasonlítás az elvárt kinézetre egy Succession lehetne.

Ezen kívül még az is durva volt, hogy a szexuális zaklatáshoz mennyire cinikusan állt az Industry. Tényleg van a történetben pár olyan húzás, ami a nagyobb drámák közé is beteheti majd. Oké, a nagy fordulat a pilotban eléggé messziről látszott, de elnézem neki, mert közben meg jól levezették a nyomást, és a különbséget a semmiből feltörő srác és a beleszületett az egészbe lassú kényelmes között. Amibe jól illik a hamis diplomás középre.

Tényleg nem gondoltam volna, hogy érdekelni fog mit hoznak ki a sorozatból. A pilot még így is “csak” 7/10, de írtam miért nem tudott feljebb kúszni.

Pilot-mustra: The Minions of Midas – 1×01

2020. 11. 14. 14:50 - Írta: winnie

5 comments | kategória: Európa is létezik,kritika,minisorozat,pilot-mustra

A Netflix pénteki spanyol premierje, a Midász követői a stáblista alapján minisorozat, így megelőlegezem neki ezt a címkét, hiszen a jelek szerint egy 6 részes, lezárt történetről van szó. Ami, ha a fő koncepciót nézzük, érthető is, bár siker esetén simán elképzelhető lehetne, hogy afféle üzleti, pénzügyi, politikai drámaként folytatódjon a széria.

Legalábbis az első 2 rész alapján ez az irány dominál, nem pedig az 1900 körül megjelent, Midász kegyencei című Jack London-novellából kölcsönzött alapszituáció, miszerint egy üzletember zsarolólevelet kap, amiben egy elég komoly összeget követelnek tőle, azzal fenyegetve őt, hogy ha nem fizet, akkor bizonyos időközönként egy véletlenszerűen kiválasztott embert megölnek.

THE MINIONS OF MIDAS – 1×01 – 6,5/10

Szóval Madrid-ban járunk, a főhősünk egy cégcsoportot vezet, és nyilván elég komoly vagyonnal rendelkezik, és minden bizonnyal ennek köszönhető, hogy egy rejtélyes, választékosan megszövegezett levélben a lehető legudvariasabb módon megzsarolják őt. Természetesen csak úgy a semmire senki nem fog kifizetni több millió eurót, így amikor beígért időben valóban megölnek egy random embert, az üzletember a rendőrséghez fordul, hogy kapják el a tettest – vagy tetteseket az aláírásból ítélve, ld. a címet.

Nyilván nem árulok el titkot azzal, hogy a rendőrség bevonása nem sül el jól, és a későbbiekben a tét csak tovább növekedik, arra kényszerítve az üzletembert, hogy magát és családját bebiztosítsa, annak ellenére, hogy valójában őt nem is fenyegetik, sőt, Midász követői ki is emelik, hogy neki nem akarnak rosszat, az ő haszna a saját javukra válik – adja is magát a kérdés, hogy miért a zsarolásnak ezt a nem túl hatékony formáját választották.

Azonban ez nem minden, hiszen amellett, hogy a főhős (egyre inkább összeomló szakmai és családi) életét megismerjük (családi állapot, némi huzavona, új barátnő, stb.) még két komolyabb szál kerül előtérbe: egyrészt a cégcsoporthoz tartozó napilap egyik újságírója rászáll egy necces sztorira, ami szerint a vállalatot tulajdonló bank fegyvereket ad el Közel-Keletre, másrészt pedig ennek kapcsán a cégvezetésben is folyik némi stratégiai helyezkedés. Ja, és az sem minden jelentőség nélküli, hogy Madrid utcáin, és talán országszerte politikailag elég forró a hangulat, zavargások vannak.

Vajon valóban véletlenszerűek a gyilkosságok, vagy van valami kapcsolat az áldozatok között? És hogy jön a képbe a céges korrupciós, illetve a spanyol politikai, gazdasági helyzet? Vonzó, hogy egy olyan thrillerről van szó, ami annak ellenére, hogy nem túl pörgős, elég sok mozgó alkatrésszel dolgozik, ami komplex történet képét festi le, vagy legalábbis annak illúzióját.

A főhős, kisebb meglepetésemre, nem az a szemét, gátlástalan üzletember típus. Teljesen normális figurának tűnik, akinek mintha még szíve is lenne, és a jelek szerint még a pénzéhség sem motiválja őt annyira, mint kollégáit, legalábbis képes olykor a szívére hallgatni és morálisan elfogadható döntéseket hozni. És ennek köszönhetően legalább azt elérte a Midász kegyencei, hogy melléálljunk.

Mindenképpen jó a sorozat alapötlete, arra vetődtem rá elsősorban, azonban az némiképp csalódás volt, hogy ez a szál inkább a hátteret szolgáltatta, ami előtt folyt a céges, cégpolitikai kavarás, valamint a főhős magánélete. Lehet, hogy a későbbiekben változni fognak az arányok, illetve előfordulhat, hogy minden összefügg mindennel (nyilván!) és szükség volt a kezdeti fókuszhiányra, de ez így nem vesz rá egyelőre a gyors darára, maximum az évad lassacskán történő megnézésére.

Pilot: Romulus

2020. 11. 13. 19:30 - Írta: Necridus

17 comments | kategória: Európa is létezik,kritika,pilot-mustra

“Na, benyomom gyorsan az angol szinkront a magyar felirattal, aztán mehet is. Ja, hogy csak latin nyelven érhető el? Ejha, így se néztem még sorozatot! – hangzott el a számból, miután az itthon az HBO GO-ra érkezett Sky Italia-sorozatot elindítottam. A készítők már tavaly leszállították a Rómát alapító ikerpár történetét egy filmben, és most kissé újragondolva egy 10 részes szériával is megpróbálkoznak… amiben nem szerepel a címszereplő?

Na jó, idővel gyanítom felbukkan majd Romulus is, de az első két epizódban még egy generációval feljebb járunk, és belegondolva, hogy az egész szezon tíz epizóddal fog rendelkezni, időfecsérlésnek érződik ennyit alapozni.

A történet az időszámításunk előtti 8. században veszi fel a fonalat, amikor harminc törzs is jelen van a saját királyával, de Numitor, a bölcs és igazságos (és Romulus & Remus nagyapja), mindegyikük összefogója és legnagyobb vezére. Ikerfiai, Iemos és Enitos. Öccse pedig mindenáron meg akarja szerezni a trónt, ezért megvakíttatja bátyját és unokaöccsei életére tör.

Olyan világot mutat be a sorozat, ahol elengedhetetlen a vallás és a mitológiai lények erős jelenléte. Az egyik főszereplő például egy Vesta-szűz, az ikrek szerint pedig az istenek nem az örök száműzetés útját szánták nekik, és nagy tervük van velük. Ebben a világban a brutalitás, a kegyetlenség és a férfidominancia folyton jelen lesz, miközben a látvány folyamatosan lenyűgöz.

Legalábbis ezeket ígérték. A látvány tényleg dicséretes, viszont a brutalitással kapcsolatban vitatkoznék, hiszen ahhoz képest elég sokat takargatnak. Leginkább viszont az zavart, hogy a száműzöttek szála olyan, mintha ősemberekről szólna. Az öltözékek, a fegyverek, az életszínvonal is. Nyilván nem a legcivilizáltabb korszak ez, de azért az ősemberek ábrázolása is történhetett volna pont ezen öltözékekkel és díszlettel – de persze laikus vagyok (ami azt jelenti, hogy mások is fogják így gondolni), szóval nyugodtan javítsanak ki a történelemhez jobban értők.

De Iemos-nál például megjelent a kovácsolt kard, többen használják a lovat, mint közlekedési eszközt, megvannak a páncélzatok is, úgyhogy nem mondanám, hogy egyáltalán nem korhű, csak az a bizonyos szála érződik olyannak, mintha nem is ugyanakkor játszódna.

A történet egyébként több főszálat is indított: a Vesta-szűz története mellett helyet kap a királyságok összefogásáért történő hatalomháború, valamint a száműzöttek és Iemos kalandjai. De még nem áll össze, hogy ezeket miért tették bele egy Romulus-ról szóló sorozatba. A leírásból az kiderült, hogy három személy szemszögéből fogjuk látni a történetét, de egyelőre hiányzik a kulcsszereplő. A három szereplő oké, jelen van, de (még) nincs kit nézni az ő szemszögükből.

Összességében tehát 2 epizód is elment arra, hogy az ő történetüket mutassák be, és ki tudja, mennyit fognak még velük foglalkozni. De nem biztos, hogy ez annyira jó ötlet, mert eddig talán ez a legfőbb gyengéje a sorozatnak. Főleg annak lesz az, akinek csak az rémlik, hogy farkas nevelte fel az ikerpárt, akik megalapították Rómát, és semmit nem tud ezen szereplőkről. Iemos magára maradása még úgy-ahogy leköt, de a Vesta-szűz sztorija például csak a második rész végén ébresztett bennem bármi érdeklődést.

Szóval egyelőre a szememben egy 4,5/10-es bazi nagy alapozással van dolgunk, ami inkább rosszul sült el, mint jól. Meglátjuk, hogy mit hoznak ki belőle … Ha kitartok addig.

Pilot-mustra: Paranormal – 1×01

2020. 11. 13. 15:50 - Írta: winnie

5 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

If your mind plays tricks on you, don’t play along.

A Netflix múlt heti premierje, a Paranormális esetek a magyar cím alapján tűnhetne valami új dokusorozatnak vagy egy Paranormal Activity-spinoff filmnek is, de hagyományos sorozatról van szó, ami Egyiptomból érkezett, és egy könyv ihlette. Azt vettem észre magamon, hogy a számomra mozgóképen kevésbé ismert (nem európai vagy amerikai) kultúrák sorozataira nehezebben tudok ráhangolódni (ld. Miss Sherlock, Blood & Water, The Ghost Bride, Ghoul), azonban itt a világon semmi gondom nem volt, kifejezetten tetszett a kezdés.

PARANORMAL – 1×01 – 7/10

A sorozat főhőse egy első blikkre szürke kisember (aki nem hivatalnok, hanem tanárember, de egyébként orvos), mégis kifejezetten érdekes figura. Erős dohányos, realista és pesszimista, Murphy törvényeinek rajongója (olyannyira, hogy Refaat-nak saját törvényei is vannak), le van neki szervezve az unokatesója menyasszonynak (akivel elég mereven viselkedik, és nem csak kulturális okokból), és, mint elég hamar kiderül, komoly tapasztalatokat szerzett gyerekkorában a természetfölötti kapcsán.

Azonban tapasztalatok ide vagy oda (az 1×01 már kapunk fontos szerepet játszó flashback-es, gyerekkori sztorikat), Refaat erősen szkeptikus maradt, a még a jelenben is folyton magyarázatot talál a látomásaira, de mintha kezdene megborulni a jól felépített világa, ugyanis környezetében többen is fura dolgokat tapasztalnak, és egy idő után ő is kénytelen szembenézni azzal, hogy talán minden, amit eddig hitt, az mégsincs úgy, ahogy azt ő gondolja.

Alapvetően epizodikus tagolású a Paranormal (az 1×02-ben például a rendőrség egy múmia boncolásához való asszisztálásra kéri fel, amely kapcsán egyesek halálos átkot emlegetnek), de a múlt ad eleve egy ernyőt a szezon fölé, és nem bírtam nem észrevenni, hogy az évadzárónak ugyanaz a címe, mint a pilotnak, csak egy “II.”-t biggyesztettek mögé, szóval talán az sem fog csalódni, akit az átívelés érdekel inkább.

Általában az efféle természetfölötti történeteknél a magánéleti szálak nem nagyon szoktak izgatni, itt viszont vannak érdekes vonalak. Refaat családjának elég központi szerep jut (mint ahogy menyasszonyának is), és a helyzetet az is bonyolítja, hogy egy fiatalkori ismerős brit nő is meglátogatja, akivel a kapcsolata ugyancsak nem egyszerű, kettejük közös múltja is lassan feltárásra kerül.

Persze nem kell holmi szappanra gondolni, egyszerűen csak ez remek karakterizációs lehetőséget nyújt a készítőknek, akik nagyon kellemes, ijesztő (bár nem feltétlenül félelmetes) hangulatot teremtenek, ami az arab világgal vegyítve tényleg elég egyedi elegyet alkot. Ez igaz lehet a prezentált lényekre is, ha az 1×02-ből és az említett múmiából indulok ki.

A főszereplő Ahmed Amin nagyon jó, azonnal eladja a karaktert, nagyon hamar tisztába kerülünk vele, tudni fogjuk, hogy mire számíthatunk nála. Az ironikus (cinikus?) stílusára pedig a narráció is ráerősít, nem csoda, hogy civilben komikus a színész. Ennek megfelelően nem is annyira horrorsorozatként definiálnám a Paranormal-t, inkább csak természetfölöttinek, ami nem annyira a félelemkeltésre épül.

Ilyenkor mindig benne van az emberben, hogy hasonlítsa valamihez a sorozatot. Biztos van olyan amerikai darab, mely hasonlóképpen természetfeletti, vagy természetfelettinek tűnő jelenségekkel foglalkozik, de konkrét párhuzam nem jut eszembe, maximum annyi, hogy a főhős olykor Scully szerűen szkeptikus, és keresi minden mögött a racionális magyarázatot. De persze az, hogy gyerekkorától kezdve része van ilyen élményekben, teljesen más szituációt teremt.

Az első két rész alapján számomra bőven nézős a Paranormal. Nem körbeugrálósan kötelező, egyszerűen csak kellemesen szórakoztató, és már csak azért is érdekes számomra, mert eddig nem nagyon láttam egyiptomi szériát, így még a saját sorozatos műveltségemet is bővíthetem vele. De persze annyira nem vagyok elkötelezett, hogy akkor is nézzem, ha nem jönne be, de eddig nincs ilyen gond. (Bár az 1×02 második fele kicsit összecsapottnak hatott.) Kérdés, hogy az átívelő történettel boldogulnak-e majd.

Pilot-mustra: Dash & Lily – 1×01

2020. 11. 12. 21:30 - Írta: winnie

11 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

I don’t have a love story, and that’s okay. I don’t need one. I love Christmas.

Van olyan, amikor egy sorozat túlságosan cuki? Nyilván nézőtől függ, hogy az édességet ilyenkor ellenállhatatlannak találja vagy inkább émelyítőnek, de míg az ételek esetében én utóbbiak csoportjába tartozom, addig a filmeknél és sorozatoknál nem hiszem, hogy túl lehetne adagolni számomra az aranyosságot. A Netflix új, könyvalapú sorozatában ráadásul két fiatal, Dash és Lily épp karácsonykor talál egymásra. Ha egymásra talál.

DASH & LILY – 1×01 – 7,5/10

Nem elég, hogy a Dash & Lily aranyos, de még rejtély komponenssel is indít, ráadásul többszemélyes narrációval, sőt, hogy kvázi minden kedvenc mozgóképes kunsztom képviseltesse magát, még a több nézőpontos történetmesélést is bevetik. Komolyan mondom, még el sem kezdődött szinte a pilot, de máris meg voltam véve. De ez tényleg elég szubjektív, hogy ki miképp viszonyul ezekhez a történetmesélési metódusokhoz.

Egy fiatal lány hangos gondolatait halljuk, aki mámorítóan lelkes, a jelek szerint  nagyon élvezi a karácsonyi forgatagot és hangulatot, és látjuk, amint egy könyvesboltban elhelyez a könyvek közé egy piros jegyzetfüzetet. Utána váltunk és egy tinisrác kerül a középpontban, aki piszkosul nincs oda az ünnepi felhajtásért, de amikor tök véletlenül rátalál a noteszre, amin egy érdeklődését felkeltő kérdés szerepel, úgy dönt, hogy elfogadja az ismeretlen invitálását a játékra.

Mert afféle játékról van szó eleinte a sorozatban, a lány különféle nyomokat hagyott a jegyzetfüzet megtalálójának, hogy próbára tegye őt, akinek persze a játék mellett az is célja, hogy kiderítse, hogy ki mozgatja a szálakat. És eközben elkezdjük megismerni a fiú, Dash történetét, ismerőseit, értesülünk a szüleiről, még flashback-et is kapunk az előéletéről, de mindennek inkább csak az infóátadás, az expozíció a célja.

A folytatásban pedig megismerjük a másik felet, és a történet másik felét is, ráadásul a másik nézőpont bemutatása közben kiderül az is, hogy korábban nem láttunk ám mindent, és ez a sajátos puzzle-stílus ellenállhatatlan játékosságot kölcsönöz a sorozatnak – kérdés, hogy mennyire lehet frissen tartani az üzengetős, egymásnak kihívásokat intéző alapszitut.

A karakterekről elég hamar kiderül, hogy közel sem annyira felületesek, hogy pár jelzővel leírhatóak legyenek, és ahogy közös történetük rétegei feltárulnak, az ő rétegeik is hámlanak lefele, így bontva ki a valódi énjeiket.

Kíváncsi vagyok, hogy fog hatni a nézőkre a sorozat karácsonyi hangulata (csengettyűs zene alert!). Elég fura látni a tömött utcákat, az ajándékokkal sereglő embereket, a nyüzsgést – ki hitte volna, hogy pont olyasmi jelenthet eszképizmust, kiszabadulást a mindennapokból, ami épp sokak számára rátelepszik az év utolsó napjaira, nem ritkán negatív előjellel. (Ráadásul New York nevezetességeit is elég jól sorra veszik.)

A cukiságfaktor miatt engem elég hamar elvarázsolt a Dash & Lily. Persze azért óvatos vagyok, mert az első részek csak alapoztak és az ismerkedésről szóltak, ha valami nyúlós szappanba akar fordulni ezek után a sorozat, arra nem leszek vevő. De ha megtartják a továbbiakban is ezt a szerethető stílust, akkor simán maradni fogok. És ugye mivel idővel minden nézőnek le fog esni a fő “csavar”, jó eséllyel nem is fenyeget az, amitől félek.

Limonádé? Lehet. De frappáns és jól elkészített. Meg aztán én a legfapadosabb, legklasszikusabb limonádét is szeretem inni, szóval.

ui: Sorozatos említés! A Law & Order: SVU-poén zseniális volt.

Pilot-mustra: B Positive – 1×01

2020. 11. 12. 19:30 - Írta: winnie

4 comments | kategória: 2020/21,kritika,pilot-mustra

Hogy is mondja az angol? Ezt nem láttam jönni. Mármint a sorozatra számítottam, hogy bemutatásra kerül, gondoltam, gyorsan túl is esek a pilotján (már megvolt múlt pénteken), hogy kipipáljam (pipálásnál több meg sem fordult a fejemben), hiszen egy többkamerás CBS-komédiáról van szó, ami nagyon nem az én műfajom – egyrészt azért, mert CBS, másrészt azért, mert többkamerás. (És akkor még Chuck Lorre neve is itt van társkészítőként, hogy végképp a nullához közelítsenek a rákattanási esélyeim.)

De a B Positive nem hagyta magát, és elég hamar kiderült számomra, hogy nem fogok fintorogni a nézése közben, a második tíz percre pedig tényleg azon kaptam magam, hogy élvezem, amit nézek, amikor pedig megszólalt a telefonban a zene, akkor tényleg elröhögtem magam, ami példa nélküli. Bejött, ott leszek a folytatásnál simán, bár most fog majd beállni a heti rutin szintjére a széria.

B POSITIVE – 1×01 – 7,5/10

A sztori leegyszerűsítve annyi, hogy egy férfinak vese kell, és egy nőtől megkapja azt. Kicsit bővebben a Thomas Middleditch által alakított elvált kardigános apuka rokonai és ismerősei nem nagyon csapnak le arra a lehetőségre, hogy felajánlják neki az egyik veséjüket, viszont amikor összefut egy régi osztálytársával (Annaleigh Ashford), az jelzi neki (kissé szétcsúszott állapotban), hogy minden további nélkül megszabadul a kedvéért a szervétől. És első blikkre nem romantikus indíttatásból.

Persze nemsokára kiderül, hogy azért mégsem ennyire egyszerű a helyzet, de addig is legalább megismerjük ezt a két, nem igazán egyszerű esetnek tűnő embert, akik eléggé különböznek, mégis vannak érdekes közös pontjaik, mondjuk nem a lány pimasz szabadszájúsága és korlátmentessége. A humor persze nem csak belőlük fakad, más verbális és fizikai poénok is akadnak, még sima helyzetkomikumok is, végigzongorázzák a skálát, hogy mi ragad meg a falon

A pilot legnagyobb eredménye, hogy jól lerakja a karakterek alapjait, akiket a színészeik remekül adnak el (azonnal tisztába jövünk velük), a készítők pedig, ki tudja, milyen indíttatástól vezérelve, a csatorna előírásait szembe köpve nem annyira kilométerekről látható, kiszámítható poénokat írtak nekik

(Cserébe a mellékszereplők egyelőre feledhetőek, pedig mind Kether Donahue, mind pedig Izzy G olyan sorozatokból érkezett, ahol közönségkedvencek voltak, ld. You’re The Worst és AJ and The Queen. De tény, hogy itt nem sok anyagot kaptak, sőt, még egy Sara Rue-nk is volt, ha már névsort olvasok.)

A téma ugye első blikkre nem feltétlenül szitkomba való, és majd ki fog derülni, hogy mennyire fognak komolykodni és mennyire veszik lazán a vesével kapcsolatos, akár halálközelinek is mondható dolgokat, mint például a dialízis (illetve mennyire domborítják ki, hogy a másik főhős öreg, beteg emberekkel dolgozik – akik viccesek!), de már egy ideje ismert, hogy Chuck Lorre és csapata nem retten meg, ha egy vicces sorozatban fajsúlyosabb témákat kell elővenni, a Mom például nem véletlen, hogy már a 8. szezonját kezdte meg (csak nem párban mennek?).

Ahogy írtam, az alapozás és az egymásra találás esetében jóval könnyebb volt a dolga a készítőknek, mostantól kezdve, amikor beáll a rutin, már kevesebb újdonsággal lehet előrukkolni, szóval ekkor fog csak vízbe ugrani a majom. De az eddigiek alapján azért bőven bizakodó vagyok. Lehet, hogy a The McCarthys és a Kevin Can Wait után megint CBS-es többkamerásat fogok nézni?

Nagyon érdekes lesz majd látni a folytatást olyan tekintetben is, hogy ezek a részek már steril környezetben fognak készülni. A pilotnál elvileg még volt közönség, és az írók azzal szoktak érvelni a nézők kapcsán, hogy a színészek is jobbak ilyenkor, hiszen a visszacsatolásokból energiát nyerhetnek, de számomra az nyomósabb érv a nézők mellett, hogy az ő reakcióik hatására még történhetnek utolsó pillanatos újraírások, ha valami nem működik, azt kihajíthatják. Viszont nézők nélkül csak az egyáltalán nem elfogulatlan stáb az egyetlen szűrő, és az már az Egy rém rendes család Budapesten esetében is kiderült, hogy nem szerencsés csak rájuk hagyatkozni. Ez egy újoncnál valódi teszt lesz, egy bejáratott sorozatnál már nem akkora tényező.

ui: A főcím az…, az…, WTF. Soha nem fogom megnézni többet.

Pilot: A Teacher

2020. 11. 12. 15:50 - Írta: human

5 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

— You’re such a bad influence.
— Thank you!

Iszonyat érdekes, bár lehet inkább megosztó témát feszeget az FX on Hulu-s Teacher azzal, hogy komolyan álltak neki a tanár-diák viszony feldolgozásához.

Már az első 3 rész felvetése is elég komoly társadalmi különbségekre világít rá, mert itt egy szexi 30 feletti tanárnő kezd ki egy 17 körüli sráccal, amire csípőből sokan rögtön azzal reagálnak, hogy milyen szerencsés a fiú, mert valamiért ez elfogadottabbnak tűnik, és a botrányok is az idős tanár-fiatal diáklány kapcsolatokból szoktak lenni. Bár mostanában már ez a fordított is többször felháborodást kelt, amivel A tanár foglalkozik.

A történet tényleg röviden összefoglalható azzal, hogy az iskola új tanárja először csak korrepetálást vállal az egyik okos, de szegény srácnak. Aztán egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Nyilván ezt a három (fél órás) részes lassú alapozással vezetik fel, kicsit kínos beszélgetésekkel teli realista románcként.

Aztán szépen-lassan kiderül, hogy a srác miért is vágyik az idősebb nő szeretetére. Természetesen a másik oldalba is belemennek, felfedik, hogy a “hibákat elkövető fiatalság” időszaka kimaradt a nőnek, az egyetemi bulizásokat nem élhette át. Most meg így pótol. Érdekes, hogy közben a férje is az egyetemi hobbija irányába nosztalgiázik.

Tényleg érdekes abból az irányból nézve a sorozat, hogy teljesen értelmesen mutatja be a kapcsolatuk kezdetét. Ha a srác egyetemista lenne és összejönne egy középiskolás tanárral, akkor csak a korkülönbség lehetne a probléma, már a nő házasságán kívül, viszont mivel középiskolásról van szó, nem igazi felnőttről, így bizony a felelősség a felnőttnél van.

A viszonyuk normálisan, hihetően kezdődik, ezzel teljesen célkeresztbe kerül, hogy az a bizonyos határvonal milyen ártatlanul léphető át, észre sem venni. Nem karikatúraszerű az ábrázolás, hogy a vén perverz ráizgul a fiatal húsra. Pont ezért kényelmetlen is nézni, mert a valósabb történéseket mutatja, amihez tökéletesen illik a rész végi figyelmeztetés a fiatalok számára. Már ha értik?

Nem ez lesz az új kötelező dráma, kínos sorozat, és vizualitásban is a realizmus felé kacsingat, viszont úgy beszél egy valós gondról, amire kevés példa van.

Valahogy mégsem kötött le teljesen. Nem tudom hogy lehetett volna máshogy, lehet, hogy csak a téma nem szól hozzám. Védem itt a 7/10-et? Lebeszélni nem akarnék senkit, de valami mégis hiányzik belőle számomra.

Previous Posts