login |

Posts filed under 'pilot-mustra'

Pilot: Andor

2022. 09. 22. 15:50 - Írta: human

55 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Igazából 3 részes volt az új Star Wars-sorozat premierje a Disney+-on, és kellett is ennyi, hiszen ott indul be a cselekmény igazán. Bár azt tippelném, hogy megosztó lesz a nyitány, de azért nem vagyok annyira biztos benne.

A sorozat a Rogue One-ban látott Cassian Andor története, megtudhatjuk miképp lett a felkelők könyörtelen (ha emlékeztek az említett film kezdésére) kémje. Ezt úgy kell elképzelni, hogy némi flashback a gyerekkora, és a jelen, egy ügyeskedő férfi, aki keresi a nagyon rég látott húgát, és ennek során megöl két biztonságit, amivel egy nagyobb folyamatot indít be.

Andor itt még nem profi kém, hanem egy kisstílű bűnöző, aki egy ilyen..,. nem is tudom, milyen városban éldegél. Vannak alvilági ismerősei, meg rendes polgárokkal is jóban van, de mindenkin érezni, hogy azért a Birodalom keze, ez a cég eléggé kiszipolyozta őket, rájuk rakódott már az elkeseredés, amit gondolom páran hősiességre fognak váltani. És akkor a 3. részre beindul a bonyodalom is, ami elkezdi próbára tenni az embereket, na meg Andort a kémkedés felé terelni.

Ami miatt viszont megosztónak gondolom a sorozatot az az, hogy eltér a Star Wars-os főhangulattól. Ezt ugyanúgy teszi, mint a Rogue One, akinek az tetszett, az tényleg semmiképp ne hagyja ki. Mindez konkrétan azt jelenti, hogy nem űr-westernt kapunk, ahol a fejvadász körbejár és néha segít, hanem a háborús film hangulatra feküdtek rá. Senki sem aranyos, játékos, minden vérre megy.

Azért az Andor nem rúg fel úgy mindent, mint a The Last Jedi tette, szóval ilyen szempontból nem rettenti el a rajongókat, de a kalandos hangulatért meg kell várni a The Mandalorian folytatását, ami ugye jön majd jövőre. Mindezek tényleg nem bajok, csak tények, ne is legyen minden Star Wars-sorozat egyforma, lehet kevesebb fanservice, csak mondom, hogy az Andor érezhetően eltér a nosztalgikus iránytól. Egyelőre. Ha nem is újat mond, de legalább mást.

A megvalósítás kapcsán winnie külön szólt, hogy említsem: nem a LED falas technológiát használták (itt egy cikk). Bár nem tudtam róla, de a részek közben eléggé feltűnő volt, hogy sokszor kimozdultak a Mandalorian, Bobba Fett, és Obi-Wan által megszokott 10 méteres buborékból (pl. fenti kép), elég csak a 3. rész akciójelenetére gondolni. Nektek mennyire volt elsőre vágós? Jobb ez, vagy mindegy?

Igazából a sok díszlet talán még filmesebbé is teszi a részeket, de ez azért kicsit túlzó kijelentés lenne, hiszen sokszor beszélgetnek “kis szobában” (a sok félközeli képen is látszik:), beköszönt a sorozatos költségvetés itt az elején, de igyekeztek jelentősen feldobni ezeket, és szabadban, meg a hatalmas lepukkant városban játszódó jelenetekkel megtömni az átvezetést. Viszont A Nagy akciójelenet rohadt jó lett. Ott teljességgel érezni lehetett a háborús hangulatot.

Az alakítások működnek, bár pont a főszereplőre mondanám, hogy elmegy, de láthatóan igyekeztek a kis szerepekre is ismert színészeket szerezni, és adni nekik témát, amivel építkezhetnek. Pont emiatt is lesz “belakott” érzése a világnak, amit látunk, nem csak a lepukkant, BKV-t idéző járművek és eszközök miatt. Dizájnban maradt az, amit a The Mandalorian, vagyis hát a New Hope elkezdett, de azért mégis kicsit más. Hirtelen az jutott eszembe, hogy míg azok a nyár, addig ez az ősz, borult ég, néha eső.

Az egészet még a zene dobja fel rohadtul, az a helyzet, hogy felhúzza 8/10-re a három részt. Míg az Obi-Want vártam, és csalódás lett, addig itt pont az ellenkezője áll fenn, és a Rogue One-nal szemben nem utóforgatások és átszabás utáni hullámzó végterméket látunk, hanem egységesebb víziót, ami eddig működik.

Pilot: Quantum Leap

2022. 09. 20. 21:20 - Írta: human

12 comments | kategória: 2022/23,kritika,pilot-mustra

Időutazás! Embereken segítés! Az NBC folytatta a Quantum Leap – Az időutazó sorozatot (mondhatni rebootként), amiben Scott Bakula volt a főszereplő. Tehát ahhoz valamilyen módon kapcsolódik majd a történet, és már a kezdésnél is emlegetik az embert, aki elsőre használta ezt a fajta időutazó technológiát.

Hogy miről van szó? A főszereplő a kvantum világon át időt és testet utazik, avagy mindig új emberként ébred, olyanként aki magán vagy másokon kell segítsen. Tulajdonképpen változtat a múlton. A helyzetekben segíti őt a jövőből hologramként feltűnő párja, aki a jövőbeli információkkal felvértezve nyilván elengedhetetlen. Na meg tökéletes alany a nézőnek magyarázásra.

Van emellett egy átívelő szál is, és ne bántsatok ha azt mondom, hogy minek. Konkrétan: az embereken segítős, a múltbeli rész egész fun volt. Rendben, a végső feloldása már gagyi, de az odavezető út közben párszor el lehetett mosolyodni, amin bizony a 80-as évek zenéje sokat segített (és egyre olcsóbb? Milyen számok voltak már itt!). Részemről teljesen erre kellett volna gyúrni, hagyva a jelent, ahol ott az átívelés, hogy miért is ugrott bele a tudós az utazásba, meg rengeteg karakter akik nullára érdekelnek.

Viszont megint ott vagyok, amit kicsit reméltem, hogy elmarad. Avagy országos sorozat, 20-25 perc tök jó benne, és elnézném a heti “segítést”, de ott van mellette a sok körítés, ami egyelőre unalmas, főleg hogy “majd meglátod miért tettem” ködös utalások vannak csak, még csak nincs is igazi rejtély, hanem nesze semmi, fogjuk meg jól helyzettel állunk szemben.

Érdekes amúgy, mert pont a “heti ügyek” az, amit nem szállít annyira a streaming, avagy tényleg arra kell rágyúrniuk, részemről nem kéne erőltetni mást manapság, főleg ha nem mernek tényleg komolyan elmerülni benne. Már nem lesz új Lost, legyen inkább új… nos… Quantum Leap. Erős akció-thrillert, tényleg jó-jó sorozatot nem tudnak vagy akarnak szállítani, ami nem is baj.

Az igazi negatívum számomra nem is a VFX volt, az belefér a popcorn bájba nálam, de gondolom páratoknál azért elrettentő lesz, hanem a folyamatos magyarázás. Minden reklámszünet után elmagyarázzák a téteket, hogy “felvehessük a fonalat”, csak hát rendesen odafigyelve nézve erre semmi szükség és iiiiszonyat unalmas. Legalábbis számomra. Nem maga az expozíció ténye a baj, az van mindenhol, hanem ahogy csomagolják.

A múltbeli rész 8/10 szórakoztató popcorn, az összkép amolyan 6/10 kicsit semmilyen.

Pilot: Narco Saints – írta Scat

2022. 09. 19. 15:50 - Írta: vendegblogger

1 comment | kategória: Ázsia sorozatozik,kritika,pilot-mustra

Anyám és apám is így éltek. Sosem vittek el minket étterembe. Csak robotoltak, hogy legyen elég pénzük, amíg bele nem pusztultak. Mi értelme az ilyen életnek? Nem akartam, hogy a gyerekeimnek is ilyen élete legyen. Valaminek változnia kellett.

Nemrég került a Netflixre a Narkószentek. Gondolom meglepő, de ez is egy dorama (tetszenek, na), azonban a műfaja akcióthriller. Vagyis szerintem az. 6 részes minisorozatnak tűnik, szóval nem gondolnám, hogy lesz folytatása.

A történet alapjai valós eseményeken nyugszanak, azonban értelemszerűen alakítottak ezen-azon. A sztori Kang Inguról szól, akinek gyerekkorában meghal az anyja, húszéves korára pedig az apja is, így neki kell gondoskodnia öccséről és húgáról. Az első epizód első tíz percében ezt az egy mondatot meséli el nekünk a főhős. Látjuk a gyerekkorát, az otthonát, szüleit, későbbi feleségét, azt, hogyan lépked előre a ranglétrán, hogyan próbál boldogulni az életben.

Őszintén meglepődtem, hogy ezt ilyen sokáig látjuk, viszont meglepő módon tetszett. Tök érdekes volt nézni, hogy miképp próbál boldogulni, illetve ebben a szakaszban alapoztak meg az életfelfogásának is. Miért hiszi azt, hogy a becsületes munkába csak belepusztulni lehet, miért akar előrébb jutni, és, hogy milyen ember is valójában. Kicsit hasonlít is a helyzete az A Model Family főszereplőjére, bár itt a család sokkal kevésbé hangsúlyos, inkább a családfenntartó szerepről szól az egész, na meg persze az önmegvalósításról. Hisz egy okos, talpraesett embert ne szorítsa már sarokba a bürokrácia!

A bevezető után pedig találkozik is egy régi barátjával, aki ad neki egy tuti tippet. Adjanak el suriname-i rájákat a koreai piacra! Suriname kis ország Brazíliától északra, és ahogy ezt a barát is megemlíti, “senki sem hallott róla”. Ezen a helyen a halászat az egyik megélhetési forrás, ám a kifogott rájákat ott senki sem eszi meg, ezért szó szerint visszaöntik a tengerbe mindet. Számukra az szemét, míg Dél-Koreában nemzeti eledel, ahol nagy piaca van. Innen az ötlet, hogy vegyék meg olcsón ott, ahol amúgy sem kell senkinek, és adják el jó pénzért abban az országban, ahol viszont szeretik.

Hamar el is utaznak mindketten Suriname-ba, ahol az üzlet kiépülését nem látjuk, helyette abba csöppenhetünk bele, hogy egy legális vállalkozáshoz hisz szükség van a vesztegetésre. Először a sereg kér védelmi pénzt, majd a kínaiak. Mert igen, az az ország olyan, mint egy olvasztótégely. Mindenféle bőrszínű és származású ember van ott. Senki sem lóg ki onnan, ahogy ezt be is mutatja nekünk a sorozat.

Szóval a kínaiak után Kang Ingu kap egy SMS-t az asszonytól (pontosan nem mondják ki az első epizódban, de kb. 2005 körül játszódik a cselekmény), hogy azért ne felejtsen el templomba menni vasárnap, amit egy fényképpel igazoljon is neki. El is mennek barátjával, ahol, hogy, hogy nem, a misét vezető lelkész koreai. Végül kiderül, hogy ő tudna nekik segíteni a kínaiakkal. Meg is teszi, úgy tűnik, hogy így már minden rendben, ám hamarosan képbe kerül a kokain is – a cím elég árulkodó, szóval vártam már, mikor és hol bukkan fel a drog.

Ugye azért is volt mindez fura, mert Kang Ingu tényleg legális üzletet akart kiépíteni. Nem akar Walter White lenni és drogbirodalmat vezetni, csak egyelőre úgy tűnik, hogy minden szándéka ellenére mégis belekeveredik ebbe. Ebből a szempontból a hivatalos tartalomleírás túl sokat is árul el.

Technikailag egyébként korrekt a végeredmény, szépek a helyszínek (egy részét a Dominikai Köztársaságban forgatták) és a díszletek is rendben vannak. Jó volt Suriname hangulata, tényleg sokszínű, változatos, nem vált unalmassá a látvány. A színészek is rendben vannak, a lelkészt játszó Hwang Jung-min tűnt a legjobbnak, legalábbis könnyedén el tudtam róla hinni, hogy bizony ő nem akárki, van egyfajta karizmája. A magyar felirat is rendben van, nem lógott ki a lóláb.

Őszintén szólva ez így első ránézésre egy kellemes sorozatnak látszik, ami nem ígér sokat, viszont amit be akar mutatni, az jól sikerül neki. Persze, az alapötletben nincs semmi kirívó, de talán a valóság adta háttér miatt számíthatunk pár olyan plusz dologra, amire egyébként nem igazán. Majd kiderül. Én erre így 6/10-et adnék, mert ígéretes, korrekt, a potenciál megvan benne, még bármi lehet belőle.

Ja, és a főcím marha jó! Simán elmenne egy James Bond vagy Metal Gear Solid rész elejére is, annyira hasonlít hozzájuk, és annyira jól néz ki. A zene alatta semmi extra, de a látvány, a hangulat nagyon tetszett.

Pilot: Mike

2022. 09. 18. 21:30 - Írta: human

1 comment | kategória: kritika,minisorozat,pilot-mustra

Aki oda van az életrajzi filmekért, annak itt a következő csemege a Hulu tálalásában (itthon Disney+). Ugye külön kategóriát alkotnak ezek a filmek, jól behatárolható stílusjegyekkel, és a Mike egyáltalán nem igyekszik kitörni ebből a dobozból.

A történetről szerintem bőven elég annyit tudni, hogy az ökölvívó Mike Tyson életét mutatja be. Érdekesség, hogy talán “rossz” dolgok is rendesen terítékre kerülnek, mert Tyson a berendelés híre hallatán nem lelkesedett a sorozatért, gyorsan el is kezdett egy sajáton dolgozni.

Nyilván részletezne lehetne, hogy miképp lesz egy nem túl szerető anya miatt már kisgyerekként rabló, jár meg minden minden fiatalkorú bűnözőkkel foglalkozó fegyházat, és közben lesz egyre elismertebb utcai bunyós, hogy egy jobb bokszoló simán kiüsse, és emiatt feltámadjon benne valami másik tűz. Tyson életének ez csak a kezdete, eléggé megosztó figura volt, gondolom a több rész elmerül ebben is.

A bevezetőben nem vicceltem, ez csak a biopic zsáner rajongónak lesz tényleg nézhető, mert “sima” drámasorozatként egyszerűen nem működik. A narráció segítségével átrepül Tyson életének jó pár mérföldkövén, olyasmin ami egy rendes drámában sokkal nagyobb szerepet kapna, itt meg egy montázst, némi 4. falas kiszólással – miközben az egész valami olyasmire van felhúzva, mint a Mike Tyson: Undisputed Truth. A végeredmény egy Rocky-hoz nem is viszonyítható, de nem is kell ezt tenni vele!

Viszont tényleg ennek a megvalósításnak is megvan a bája. Tudom, hogy Tyson nem az a feltétlenül szerethető figura, de ebben a csomagolásban az első két részt tök jó volt nézni. Igen, bírom a zsánert, gondolom egyértelmű. Tudom, hogy a Walk Hard kifigurázta az összes húzást, és mégis utána simán eszem a hasonló filmeket, és hát ezt a sorozatot is. Érdekes, mert a Pam & Tommy mégsem csúszott le simán, de ez valahogy a Green Book és a Bohemian Rhapsody stílusában repked előre, és nézeti magát, még ha morálisan és igazság szempontjából nem is tudom, hova vezet.

Bevallom kicsit nehéz volt többet írni róla, mert számomra amit a bevezetőben említettem az tökéletesen behatárolta a sorozatot. Az alapján tökéletesen el tudnám dönteni, hogy érdekel-e. Az első 2 rész sima 7/10, de látjátok mivel kell osztani a részemről.

Buy My House

2022. 09. 18. 15:50 - Írta: Necridus

Add comment | kategória: kritika,pilot-mustra,reality

A házakkal kapcsolatos realitykre hamar rá szoktam harapni, bár olyat még sosem láttam, ahol Shark Tank, azaz Cápák között stílusban ingatlanbefektetők versenyeznek házakért egymással kvázi vakon – vagy éppen nem versenyeznek, mert előfordul az is, hogy köszönik szépen, de nem szeretnének befektetni.

A Netflixes Eladó a házamban amerikai ingatlantulajdonosok prezentálják eladni kívánt házaikat és telkeiket, hogy a befektetők egymásra licitálva megvegyék tőlük … általában, mert olyan is van, aki inkább befektetőt keres nyaralóépítéshez. A lényeg, hogy egy rövidvideó és a megfelelő érvelés mellett igyekeznek megkapni azt a pénzt, amire vágynak az ingatlanért cserébe.

Ami nekem rettentően fura volt, hogy egyszer sem jártunk helyszínen, mindig csak videót láttunk és néhány percnyi beszélgetést (ami természetesen jóval több volt a valóságban) követően már komoly pénzeket ajánlottak a cápák. A profiknak gondolom, annyi elég is volt, de mivel mi nem halljuk teljesen részletekbe menően a beszélgetést, én hiányoltam az ingatlanok még részletesebb bemutatását.

Hiszen nem kis pénzeket mondtak be mind igényként, mind ajánlatként a résztvevők. Gyakran megkaptuk azt az információt is, mennyit ért akkor az ingatlan, amikor megvették és a környéken hasonlók mennyiért kelnek el, ahhoz képest pedig mindig megkérdőjeleztem a sorozat létjogosultságát, hiszen az ár végig akörül mozgott. Kérdéses, hogy így mit nyertek a tulajdonosok, bár az egyikük többször hajtogatta, hogy ő készpénzben még aznap odaadja bármilyen közvetítődíj nélkül a teljes összeget.

Azért végülis nem bántam meg, hogy megnéztem a sorozatot, hogy ismét szembesültem vele, mennyire sokszínű lehet egy-egy épület. Volt itt földhajó, japán építésszel építtetett, Disneylandtől 10 percre lévő ingatlan, tóparti luxusház, társasház és kertvárosi, 130 éves épület is. Sokszínű ingatlanokat kaptunk, a legtöbbjük pedig nem a tipikus amerikai fehér-bézs színvilágban tündöklő, letisztult luxusház volt, sokkal különlegesebbeket is láthattunk.

Ezeknek pedig mind saját történetét is hallhattunk, ami miatt néha még drukkoltam is az eladóknak. Jelent meg közöttük túl üzletiesen megnyilvánuló is, de alapvetően nagyon szerethető személyek jöttek a cápák elé eladni házaikat, akiknek történetét élvezet volt hallgatni. Néhányuk ráadásul extrább előadást tartott: italt is hozott egyik másik, sőt, olyan is érkezett, aki egy gyors jógaórát is tartott.

A befektetők azonban már kevésbé ragasztanak a képernyőhöz. Van köztük ötgyermekes édesanya (nekem őt sikerült egyedül igazán megkedvelnem), a cégének a nevét kétpercenként megemlítő, jószívű pasi, futballista és a legtöbb piacon első helyen tündöklő ingatlanos céget képviselő hölgy is. Eltérő stílusú személyek voltak, azonban “szerepükből” adódóan kevésbé kellett kitenniük magukat, inkább kérdeztek néhányat, elmondták a véleményüket, majd léptünk is tovább a vendégekre.

A licitálásnál pedig vártam, hogy vad táblaemelgetést fogok látni, de nemcsak tábla nem volt (jó, ez valójában nem probléma), de túl erős verseny sem. Általában mindenki mondott egy-egy árat, a legmagasabbnál pedig rákérdeztek, hogy elfogadják-e, de heves érvelések és az összeg gyors emelgetése elmaradt. Cserébe az izgalmat úgy próbálták megtartani, hogy mindig egy licitálás közepén vágták ketté a részeket, ami mondjuk olcsó húzás, és mivel inkább volt ez egy higgadtabb bemutató és beszélgetés, mintsem körömlerágós háború az ingatlanért, nem is mondom, hogy feltétlen bejövős fegyver volt.

Abszolút nézhető kategóriás, azaz kihagyható darabról van szó, inkább csak azoknak ajánlom, akiknek szeretik a házak körül forgó realityket, de azért belefér nekik, ha egy tipikus háttértévés darabot nézzenek (van hozzá magyar szinkron, úgy még könnyebb – van benne egy elég megmosolyogtató baki is). Mert ez nem több annál, és őszintén nem is érdem, hogy az elgondolás mögött ki látott potenciált. A Shark Tank-be a pluszt az hozza, hogy ott a termékkel ki lehet lépni a piacra és ott a tét is sokkal nagyobb a prezentáló számára. Innen viszont ez hiányzik.

Pilot-mustra: A Private Affair – 1×01

2022. 09. 17. 15:29 - Írta: winnie

8 comments | kategória: Európa is létezik,kritika,pilot-mustra

Tegnap magyar felirattal érkezett meg Prime Video-ra a spanyol Magánügylet, azaz az Un Asunto Privato, amit már júniusban elkezdtem magamnak hype-olni, elég volt egy pillantást vetnem a plakátra, és máris a legvárósabb idei újoncok közé lőtt. (Röhejes, de valamiért annyira elvette az eszemet a régies, kosztümös stílus, valamint a főhős nagyítóval a kezében, hogy tegnapig le sem esett, hogy a másik főszereplő egy igencsak ismerős arc, Jean Reno.)

Szóval egy kosztümös krimivel van dolgunk, ami kapcsán nem lehet egy másodperce alatt nem a Miss Scarlet and The Duke-ra asszociálni. Női főhős, akinek halott, rendőr apja anno minden tudását átadta, és akit nem nagyon vesznek komolyan a férfiak által dominált nyomozói világban. Emellé még a humort és a bájt is behúzhatjuk, a különbség mindössze annyi, hogy nem a 19., hanem a 20. század közepén járunk, illetve, hogy az Aura Garrido által alakított Marina Quiroga nincs megszorulva anyagilag, konkrétan az inasa segít neki be. (Intermezzo: Pff, most, hogy megnéztem a nevét, a szokatlan keresztnévből rögtön leesett, hogy a The Innocent egyik főszereplőjéről van szó. Ugye nem csak én nem jöttem rá a pilotot nézve?)

 A PRIVATE AFFAIR – 1×01 – 6,5/10

Sztori szempontjából még annyiban tér el a Miss Scarlet-től ez a sorozat, hogy a jelek szerint ez abszolút átívelős, hiszen a kiinduló pontunk eleve az, hogy Marina a kikötőben járva (csempész krimi magazinokért ment) belebotlik egy gyilkosságba. Amiről később kiderül, hogy egy sorozatgyilkos műve lehet, aki prostituáltakra utazik. Ezt a rendőrség viszont titkolja, szóval már az infó megszerzéséhez is fifikára van szükség, és a folytatásban is ez a vonal dominálhat, ugyanis a hatóság, pár szövetségesnek tűnő arc ellenére nem nagyon tűnik partnernek Marina detektíves szárnypróbálgatásait illetően.

Így a lány nem is annyira osztja meg a zsarukkal sem, amit talál (a nagyobb gond, hogy velünk sem, vagy legalábbis elég látványosan kimaradunk a nyomozósdiból, ha olyan béna nyomok lesznek később is, hogy “ilyen bogarat csak egyetlen gyárban használnak”), de jobbkéznek, figyelemeltérésnek, ökölnek, meg miegymásnak az inasa kéznél van – kíváncsi vagyok, hogy Reno karaktere végig csak ficsúr komornyik marad, vagy kiderül róla, hogy azért vannak skilljei.

Mivel átívelős műfajról van szó, így a pilotban nincs megoldás, nincs semmilyen “katarzis”, ezért elég nehéz magas ponton zárni az első részt, max egy cliffhangerrel lehetne, de az itt elég satnyára sikeredett, semmiképp sem olyannak, hogy az ember azonnal látni akarja az 1×02-t. (Később érdekes lesz látni, hogy miképp próbálják a részeket érdekessé tenni a nyomok elszórásán kívül, az előzetes inkább arra utal, hogy kvázi set piece-ekkel, mintsem kisebb rejtélyekkel.)

Szerencsére, ha már a sztori nem is fogja meg a nézőt, a két főszereplő bőven elég ehhez. Garrido nagyon jópofa és pörög, Reno pedig hebeg-habog és látszólag sodródik az árral. Jó párost alkotnak, és bár nekik köszönhetően a báj és a könnyedség megvan a sorozatban, a humor még nem biztos, hogy az igazi volt, vagy legalábbis nem magával ragadó. Ugyanez a helyzet a többi karakterrel is, legyen szó rendőrökről, vagy a családi oldalról, anyuról és a nyomozó tesóról, remélhetőleg a későbbi részekben ők is megtelnek élettel, mert így inkább azt tudnám sorolni hosszabb ideig, hogy a biztató alaphelyzet ellenére mi mindent hiányolok a szériából.

A potenciák szokás szerint tehát meg. Az első rész igazából csak alapozott, és arra nagyon kíváncsi vagyok, hogy a nyomozás kapcsán merre akarnak elindulni, illetve, hogy milyen szempontból fogja az ügy a központi helyet betölteni a sztoriban. Mert az sejthető, hogy nem a “ki tette?”-kérdés lesz itt a lényeg (a legelején, bár nem tisztán, azért a főhőssel együtt látjuk a gyilkost), hanem talán a macska-egér játék, a motivációk felderítése, illetve a nyomozás folyamata, az elkapás? Ez utóbbi azért is tűnhet valószínűnek, mert az előzetesben autós és vonatos akciójeleneteket emeltek ki a kalandfaktort kihangsúlyozandó,

Majd kiderül. Tipikusan olyan kezdés volt, ami után hetiben nem biztos, hogy előre venném a folytatást, mert nem pörgetett fel maxra, viszont így, hogy teljes évados premier volt, adja magát, hogy gyorsan megnézzem a második, esetleg a harmadik részt, és akkor elég hamar eldől, hogy lelassulva végignyomom az évadot pár nap vagy hét alatt, vagy kukázom.

Pilot: Little Demon

2022. 09. 13. 15:50 - Írta: Necridus

2 comments | kategória: animáció,kritika,pilot-mustra

Elég csábító nevekkel érkezett az Aggódó Szülőknél a biztosítékot nem kicsit kiverő felnőtt animáció az FXX-re (ami azt jelenti, hogy nálunk egyszer majd Disney+-ra jó eséllyel felkerül), ugyanis a Little Demon-t Aubrey Plaza és Lucy és Danny DeVito neve fémjelzi. Kár, hogy nem élőszereplős?

Ahogy azt a cím ezt egyáltalán nem sugallja, a főhősünk az az anyuka, aki 13 évvel ezelőtt megszülte az Antikrisztust, egy lányt, Chrissy-t. Ketten átlagos életet éltek (néhány költözést és az anya részéről nagy védelmezést leszámítva) egészen addig, amíg Chrissy be nem lép serdülőkorába, és az első havibajával meg nem idéz egy fekete lyukat a város felett, ami felkelti az édesapja, az ördög figyelmét is.

Miután Chrissy megismeri az igazságot az életéről, meglátogatja a pokolban az apját, amit védelmező édesanyja nem hagy annyiban, előtörik belőle az az oldala, amit eddig titkolt, s háborúba kezd az ördöggel a lánya kegyeiért. A lány azonban már egyikük iránt sem érdeklődik, hiszen egyikük sem figyelt rá, fontosabbnak tartotta a csatározást. Mindeközben egy Constantine-szerű démonvadász is képbe kerül, aki Chrissy-t szeretné eltenni láb alól.

Ezzel az alappal indul az első epizód, ami azért meglehetősen tömény volt 25 perces voltához. Nem azért, mert ez olyan sok esemény lett volna, hanem azért, ahogy a kezdeti visszafogott stílusból pillanatok alatt vérengzős, ocsmány szörnyes, mindent megmutató, erősen 18+-os darabbá vált, amiben lazán hullottak a testrészek, fröcsögött a vér és durrantak a fegyverek.

Azon gondolkoztam a nézése közben, hogy mihez is lehetne hasonlítani a stílusát. Azt nem mondanám, hogy Mr. Pickles vagy Paradise PD-szerű elszállt, sokszor inkább visszataszító agymenés. Vannak benne furcsaságok (lásd a fenti képet), de sokkal összeszedettebb, célirányosabb megbotránkoztatásokat tartalmaz. Talán Harley Quinn? Az Inside Job már közelít, de azért annyira nem könnyed.

A humora azért attól eltér, bár hasonló beszólásokat kapunk, erőltetettnek sem éreztem és azért többször felnevettem az epizód alatt, még ha nem is voltam igazán jó kedvemben, ami azért sokatmondó. Az animáció pedig elsőre szokatlan volt, azonban abszolút kielégítő a történet elmeséléséhez. Az első bekezdésben lévő saját kérdésemet megválaszolva: nem kár, hiszen az animációs jelleg sokkal szabadabban, könnyebben ábrázolja a szörnyeket, a fröcsögő vért és hasonlókat, élőszereplősen ez feleennyire nem lenne látványos.

Pedig a bátor látvány az egyik erőssége a pilotnak, ez az, amivel a horrorrajongókat megfoghatja, a sztorival pedig a többieket. Az előzetest kihagytam, ezért az epizód nézése közben kaptam észhez, hogy ebben bőven van anyag, egyfelől egy erősebb átívelést is kaphatunk a sátán és az édesanya csatájával, másfelől epizodikus is lehet az Antikrisztus erejének megismerésével és hétköznapi életbe való beilleszkedésével – ehhez mellékszereplő barátot is kaptunk.

Harmadrészt pedig ott van az érzelmi töltet a különcséggel, a sosem ismert édesapával és az édesanyától elidegenedéssel. Persze elég abszurd köntösben kaptuk ezeket, hiszen a sosem ismert édesapa valójában a leggonoszabb lény a világon, mindenesetre ilyen oldalról is megvilágíthatják a szituációt majd az epizódok, és ezt már a pilotban is bemutatták.

Ami pedig még egy plusz, az a szinkronhangok erőssége: először azt gondoltam, DeVito hangja nem igazán sátáni, azonban meglepően passzolt hozzá, talán azért is, mert ez az ördög nem tipikus. Ha pedig az ember tudja, hogy a lányának az IRL lánya adja a hangját, adhat egy extra élvezeti faktort. Aubrey Plazáról pedig lehet azt mondani, hogy nem jó? Itt sem fordult ez elő, abszolút jól átadja a dühös, lányáért végletekig elmenő édesanyát, akinek elég sötét múltja van.

Van benne potenciál, még ha a stílusa miatt elég megosztó darab is lehet. Nálam bejött, erősebb 7/10-es, amit mindenképp folytatok, főleg a sztori és a felfedezhető képességek miatt.

Pilot: Off The Hook

2022. 09. 10. 14:50 - Írta: human

2 comments | kategória: Európa is létezik,kritika,pilot-mustra

Az alapfelvetés miatt muszáj volt belenéznem a múlt héten Netflixre érkezett francia Digitális detoxba, és már a főcím közben Kid CuDi szólt (Too busy making my own waves, baby), szóval úgy éreztem egy feelgoodba csapok. Valamennyire be is vált, de a másik kritikánkkal szemben kicsit kevésbé.

A történet két barátról szól, az egyik még mindig sztalkolja a volt pasiját, és amikor az 1 év után letiltja mindenhol, akkor rátör a munkahelyén, ami miatt letartóztatják. A másiknak a zenei karrierje van a béka segge alatt, és a menedzsere ráveszi, hogy műpopóval adja elő a dalát a fellépésén, ami egy baleset miatt kiesik, és persze viral videó lesz belőle.

Szóval mindketten mélyponton vannak, és rájönnek, hogy erről a közösségi hálózatok, telefonok, instagram, minden más tehet. Részegen ki is kapcsolnak mindent, és eldöntik, hogy 30 napnyi képernyő detoxra mennek. Követem őket, ez a poszt vége. Na jó, nem. Az ötlet nem eget rengető, manapság épp fel is tör amúgy ez a mozgalom, újra jobban fogynak a buta telefonok, még a magyar YouTuberek között is volt aki nyomta a 30 napot azt hiszem. A megvalósításban lehet a szórakozás.

Miképp lehet egy ilyen egyszerű ötlethez állni? Eszméletlen túlzással, emberkarikatúrák népesítik be az Off The Hookot. A főszereplők a metrótól nem találnak el a munkahelyükhöz, ott mások telefonjára sandítanak az elvonási tünetek miatt és hasonlók. Persze mindez igazából nem segít a mélyponton levő életen, nekik kéne változni, de az első két részben eléggé kapálóznak ez ellen.

Azt azért hozzátenném, hogy jó francia sorozathoz illőn egy igazán szerethető karakter nincs itt (nyilván túlzok:), de komolyan, mindannyian borzasztó emberek. A főszereplőket elfogadom, de a többiek között huhú, mik akadnak. Az, hogy mindenki önző, az az alap, arra csak pakoltak rossz tulajdonságokat, és passzív agresszívan egymás ellen is vannak. Igazából ez csökkent a feelgood érzésen ténylegesen.

Viszont a “jó francia sorozat” kijelentés a kidolgozásra is illik, mivel korrekten néz ki az egész, nem az a lapos egyenfényes Netflixes felhozatal. A Détox a sajátságos humorával, amit be kell fogadni, simán gördül előre, és nyilván a karikatúra alakítások sem igazán rosszak, csak szokatlanok picit épp. De mindenki egyformán olyan, szóval mindenképp készítői döntésről van szó, és az elszállás lehetősége végig benne volt a poénokban, a képekre is igyekeztem ilyen WTF pillanatokat tenni.

Aki esetleg vágyakozik valami hasonló detoxra, annak adhat pluszt a sorozathoz, de nekem olyan 6/10. Elvoltam az első két résszel, de semmi extra.

Pilot: The Lord of The Rings: The Rings of Power – írta Scat

2022. 09. 08. 15:50 - Írta: vendegblogger

86 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

(Kommentben könyves spoilert ne írjatok! A könyves kibeszélő itt található. – winnie)

– A hajónak van egy titka. A kővel ellentétben nem lefelé, felfelé tekint. Egyenesen az őt vezérlő fényre. A fény pedig olyasmit kínál, amit a sötétség soha!
– De néha előfordul, hogy a fényt ugyanolyan szikrázóan tükrözi vissza a víz, ahogyan az égen látszik. (…) Honnan tudjam melyik fényt kövessem?
– Megesik, hogy nem tudhatjuk, amíg meg nem érintjük a sötétséget.

Kezdetét vette egy újabb utazás Középföldén, amit a Prime Videón nézhetünk meg, mind magyar felirattal, mind szinkronnal – utóbbira a végén még kitérek.

Az Amazon bár nagyon sok pénzért megszerezte a Gyűrűk ura-jogokat A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi elkészítéséhez, azonban nem használhatott fel hozzá minden írásos forrásanyagok, például A szilmarilokat sem. Így mondhatjuk, hogy a sorozat elsősorban A Gyűrűk Ura függelékeire épül, illetve abból merített ihletet a készítő páros, JD Payne és Patrick McKay.

Nem kertelek, egyből leírom, hogy nálam az első két rész rögtön a 8/10-es szintre lőtte a sorozatot.

A hatalom gyűrűi abba a kellemetlen helyzetbe került, hogy kis híján egy időben indult a „modernkori változatával”, A tűz és jég dala legújabb adaptációjával, a Sárkányok házával. Emiatt óhatatlanul sem kerülheti el azt, hogy a nézők ne hasonlítsák hozzá. De érdemes-e így tennünk?

Nem egy olyan cikket találni interneten, ami szerint a Trónok harca A Gyűrűk Ura felnőtt változata. De igaz ez? Nos, nem az. Ugyan két fantasyről van szó, de a két történet teljesen más megközelítéssel meséli el a saját cselekményét. Tolkien műve mindig is kevésbé volt szövevényes. Konfliktusa egyetlen örök és megingathatatlan igazságra épült, a jó, gonosz elleni harcára. A rend küzdelmére a káosz ellen.

Ez persze manapság már könnyen közhelyesnek vélhető, hiszen a mai történetekben már ritka, hogy valaki egyszerűen gonosz, próbálják őket is komplexebbnek megalkotni, keresni a gonoszságuk okait, így mondjuk félreértettnek, vagy legalábbis emberibbnek igyekeznek ábrázolni, akiben két rémtett között azért ott lapul valami “jó”, vagy legalábbis normális. Tolkien története ezzel szemben nem keveri ezeket a tulajdonságokat, nála sok minden két pólusú. A gonosz gonosz, mert mindenáron hatalomra vágyik, míg a jók az igazság bajnokai, akik számára a rend, a szabadság a cél.

Ezt az eszmét pedig az első két rész alapján, számomra is meglepő módon, A hatalom gyűrűi a magáévá tette. Hiszen már rögtön az első perces narrációban (ahol ugyanúgy Galadriel beszél, aki A gyűrű szövetségében is) világossá válik, hogy ez a történet arról fog szólni, az a végcélja, hogy előkerítsék és legyőzzék a gonoszt, aki a filmekhez hasonlóan itt is Szauron. Az epizód további szakaszai is részben erről szólnak, és szerintem ez végtelenül jól áll neki.

Emiatt talán egysíkúnak tűnhet Galadriel karaktere, viszont érthetőnek is, hiszen olyasmiért küzd, ami helyes, ezt pedig nem feltétlenül célszerű szövevényes ármánykodásokkal kiszínezni. Morfydd Clark egyébként kifejezetten jó választásnak tűnik a szerepre, sőt, engem a kinézete Cirire emlékeztetett a Vajákból.

Ami még a sorozat erényei közé tartozik, az a grandiózussága. Egyszerűen hihetetlenül hatalmasnak érződik a világa, amit minden szinten átsző a cselekmény konfliktusa. Az utolsó eldugott kis dombságon is történik valami, ami azt sugallja, hogy ez még fontos lehet a későbbiekben. Nem egy elszigetelt tünde konfliktusnak érződik a sztori, hanem egy mindenen átívelő eposzi kalandnak.

A Gyűrűk Ura pedig erről szólt, számomra ezt mutatta be, nem pedig egy nagy sétálást. Minden falunak volt történelme, minden karakternek volt háttere, minden rangnak volt legendája. Ezt pedig a sorozat is úton-útfélen érzékelteti. A helyszínekkel, a zenével (ami pont annyira ünnepélyes, hogy ezt kihangsúlyozza), a háttértörténettel.

A színészek összességében rendben vannak, még a netes hörgést kiváltó külalakbeli változtatások és új karakterek sem voltak vészes, pedig tartottam tőlük. Persze az is igaz, hogy most még nem minden figura bukkant fel az előzetesekből, úgyhogy még nem kaphattunk teljes képet a felhozatalból. Viszont például a fekete tünde karakter szála (ő gondolom eleve a sorozat szülötte) kifejezetten érdekes a kaland szempontjából, mivel a másik kiemeltebb elem, a rejtett szerelmi kapcsolat már a Hobbit-trilógiában sem sült el túl jól..

A látványt elképesztő. Khazad-dûm földalatti királysága szédületes, a díszletek és jelmezek, mind a praktikusságot az egyszerű gyaplábúaknál, mind a nemestündék előkelőségét kiválóan sikerült érzékeltetni. Egyedül a király, Gil-galad öltözéke volt számomra kissé suta. A törpök sisakja, amin még a szakálluknak is jut „védelem” meg klassz kis érdekesség.

Süt az egészről, hogy erre bizony tényleg áldoztak – előbb fantáziát, majd pedig kőkemény dollárokat. Az animációk is abszolút rendben vannak, még amelyiknél jól is látszott, hogy CGI, az is kifejezetten szép lett. A kameramunka is a grandiózusságot érzékeltette, tényleg, mindennel azt próbálták kihangsúlyozni, hogy ez egy eposzi kaland.

Hozzáteszem, utánaolvastam azért néhány részletnek, és azoknak, akik nem tesznek így, és hozzám hasonlóan csak a filmeket ismerik, részesülnek majd nem egy meglepetésben. Sok mindennek megismerhetjük majd az eredetét, de persze az, hogy ezek mennyire lesznek pontosan ábrázolva, már más kérdés.

Így, hogy a regényeket nem ismerem, nagyon szórakoztató eddig, és nyújtja azt a fennkölt egyediséget, amit egy Gyűrűk ura-történettől várok. Nem örülnék neki, ha karakterszinten átvenné a Trónok harca-féle szövevényességet azzal, hogy a gonosz figurákat esendő személyeknek, ezáltal valamilyen szinten szimpatikusnak igyekezne ábrázolni, míg a jókat gyarlóknak, akik csak az alkalomra várnak ahhoz, hogy bárkin áttaposhassanak. Ez elütne attól, ami az alaptörténet üzenete is volt.

Végezetül kitérek a szinkronra is, hiszen az kapásból van a szériához. A nyelvezet, a szóhasználat, és a regényben alkalmazott fordítások (amiket a filmek is átvettek) továbbra is megmaradtak. Néha már úgy éreztem, hogy kissé modoroskodóra is sikerült a magyar változat, viszont ha ezt elengedem, akkor ez egy nagyon szép, igényes munka lett. A szinkronszínészek is ügyesek, senkinél sem volt olyan érzésem, hogy végtelenül elüt mind a hangja, mind a játéka a karaktertől. Ráadásul többen is vannak, akiket eddig alig lehetett hallani, ennek nagyon örülök. Legyenek minél többen! Érdekesség, hogy Kálid Artúr itt is szerepel, akárcsak a Sárkányok házában.

Egyetlen dolog van, ami viszont kifejezetten bosszantott, az pedig a hangkeverés. A párbeszédek hangereje egész korrekt, de a zenék, effektek, környezeti hangok csak úgy kirobbannak a hangszóróból, ez pedig kifejezetten idegesítő, mert így már folyton készülnöm kell arra, hogy mikor kell állítanom a hangerőt. Az eredeti hangsávról nem tudok nyilatkozni.

Illetve még annyit hadd jegyezzek meg, hogy Prime Video alkalmazásban, ha PC-n nézzük, akkor a részek közben az „érdekességek” fülnél több kiegészítő infót is olvashatunk, az éppen felbukkanó karakterről, országról, népről. Ahogy Az idő kerekéhez, itt is hatalmas melléklet/függelék készült térképekkel és egyéb hasznos anyagokkal, amik ugyan nem elengedhetetlenek a sorozathoz, de sokat adhatnak hozzá. Szimpatikus, hogy ennyi energiát öltek bele.

Összegezve ez a sorozat egyelőre ígéretesnek tűnik, sőt, nekem még tetszik is, meglátjuk, hogy ezt sikerül-e még jobbá tenni vagy csak szinten tartani, esetleg azt, hogy az első részekre ment el a puskapor és innentől csak zuhanás lesz.

Az igazi alkotás megköveteli az áldozatot.

Celebrimbor

Pilot-mustra: Partner Track – 1×01

2022. 09. 07. 21:37 - Írta: winnie

6 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Úgy tűnhet, mintha a Netflix hazai sorozatos toplistája szerint haladnék, hiszen a tegnapi első helyezett után a másodikkal folytatom (nyugi, holnap nem a mára a 2. helyre fellépő, viccesen félrevezető című, rokonnal randizós reality-t, a Dated & Related-ed veszem sorra). A két héttel ezelőtti premier, A partnerség nyomában is könyvadaptáció, amit meg nem mondtam volna. Ugyanis általában a könyvadaptációknál odafigyelnek arra, hogy az első részben adjanak egy fő csapásvonalat a szériának, azonban itt ilyesmi tényleg csak úgy volt jelen, hogy tudjuk, az idealista ügyvéd főhős minden vágya az, hogy a céges joggal, felvásárlásokkal foglalkozó cégénél partnerré válhasson. Egyébként meg csak úgy van minden.

PARTNER TRACK – 1×01 – 6,5/10

Szeretem az idealista főhősöket, úgyhogy az Arden Cho által alakított Harvard második ügyvéddel is elég hamar megbarátkoztam. A papírforma alapján Ingrid csak a munkájának él, a ranglétrán akar felfelé törtetni, ami neki egy (vagy több) fokkal nehezebb, mint másoknak a cégnél. Ennek megfelelően az élete elég sivár (nincs macskája sem!), romantikus kapcsolatai nem létezőek (egy 6 éves egyéjszakás nagy szerelem élteti), még szerencse, hogy munkabarátai vannak, akikkel lehet szórakozó helyekre járni, majd éjszaka hazabaktatni a nagy városban.

A Partner Track első blikkre ugyanis eléggé nagyvárosi sorozatnak tűnik (konkrétan New York-inak, mínusz szex), azon belül sem a pórnép problémái vannak előtérbe, hanem a csillogás, a pezsgőzés, a luxus, de ugye a pénz nem boldogít. Csak a partnerség? A gond csak az, hogy annak megszerzésében nem csak a belső konkurencia kavar be (mindenki teper a menő ügyfelekért, és elég egy kirakott láb, amin hasra esik az ember), hanem egy hirtelen felállított szerelmi háromszög-szerűség (naná?), és, ha mindez nem lenne elég, akkor még a család is csak gondot okoz.

Egy rész után az a baja a Partner Track-nek, hogy túlságosan is bízik a főhősben, hogy megfogja a nézőt, és közben annyira nem alakít ki saját identitást. Mármint persze minden nagyon szép, sőt, olykor egyenesen imponáló (tévésen), nagyon jók a kontrasztok, de alapvetően mégiscsak egy szappan látszik kibontakozni előttünk munkával és magánélettel – előbbi esetében, a jogi vonalon még átívelés sem biztos lesz, lehet, hogy csak “heti ügyekkel” vezetik rá Ingrid-et arra, hogy az idealizmusa nem sok mindenre elegendő, muszáj lesz olykor visszásabb eszközökhöz nyúlnia, hiszen mindenki tudja, hogy azokat szentesítik a Cél.

(Ezeknél a sorozatoknál tudom, hogy a dialógok elég sokat adnak az élvezeti értékhez, és a magyar szinkron, legyen bármilyen is derék, nem nagyon tudja visszaadni a stílust, ráadásul a gyors beszéd miatt ugye óhatatlanul is elvész benne egy adag információ, de egy idő után meguntam, hogy a jogi jeleneteket, irodás furkálódásokat és élceket nem tudom maradéktalanul követni, szóval kényelmi okokból behódoltam a magyar hang előtt. Vannak ilyen mumus sorozataim, maximum majd váltogatok a magánéleti jeleneteknél.)

A Partner Track-et látva örültem annak, hogy egyes sorozatokkal a főhősnek köszönhetően viszonylag tök könnyen tudok empatikus kapcsolatot létesíteni, és itt is ez volt a helyzet, hogy nem a történetcsíra fogott meg, hanem inkább az kezdett érdekelni, hogy mi lesz Ingrid-del – ha valaki híján van ennek, akkor nem biztos, hogy ki fog tartani, mert mind a romantikus rész, mind a családi dráma, mind a jogi vonal elég halvány, ez a hátránya azoknak a szériáknak, amik mindenbe bele akarnak kapni.

Nyilván a teljes évados premier sorozatoknál annyira nem szorítja a készítőket a pilotfrász, szóval végülis van idejük alapozni a folytatásban is, hogy utána “beindítsák a gépezetet”, ráadásul például a mellékszereplők, valamint a konfliktusok kapcsán azért már letették az első köveket, szóval a potenciál megvan benne, hogy magával rántson, csak azt nem tudom, hogy lehet-e több a sorozat egy korrekt guilty pleasure-nél.

ui: WATT! Az első rész MVP-je számomra a Rachel-t alakító Alexandra Turshen volt, és igencsak nagyot néztem, amikor kiderült, hogy ő volt Misty a Red Oaks-ban. Utána meg elmorzsoltam egy könnycseppet a Red Oaks-ért, szipp. És azzal vigasztalom magam, hogy tavaly tavasz óta bárki megnézheti azt a remek kis sorozatot a Prime Video-n magyar felirattal.

Pilot-mustra: Devil in Ohio – 1×01

2022. 09. 06. 21:41 - Írta: winnie

9 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Az elmúlt hetekben megint vagy fél tucat kiemelkedő Netflix-premiert láthattunk (és pár “kevésbé” kategóriásat), én meg naná, hogy egy olyanról írok most, amiért nem rajongtam úgy, mint egy Kleo-ért vagy King of Stonks-ért, ami nem kötött le és szórakoztatott, mint az (egyébként gyengébb) Echoes, de ha már talán látom a fényt az alagút végén, már ami a kritikaírásra fordítható időmet illeti, akkor a legfrissebbel kezdenék.

Az ördög Ohióban egy regényadaptáció, aminél biztosra mehetnek a könyv rajongói, hiszen az írója maga készíti a sorozatot, ami eléggé kétélű fegyver. A cím pedig nem árul zsákbamacskát, bár az első két rész alapján nem igazán kell természetfölöttitől tartani (báááár…), az emlegetett “lény” ugyanis a jelek szerint egy embercsoport hitének élén áll. Igen, a Devil in Ohio első blikkre a sátánizmussal foglalkozik.

DEVIL IN OHIO – 1×01 – 6,5/10

Mindenféle építkezés nélkül rögtön a kellős közepébe vág a sorozat, egy rémült lány rohan át egy kukoricaföldön, talán üldözik őt, de sikerrel menekül meg, felveszi őt egy autó, kiköt egy kórházba, egy Emily Deschanel-hasonmás pszichiáter elkezd foglalkozni vele, majd befogadja őt, hogy a pilot vége előtt egy asztali ima hallatán nagyot nézzen, igaz, a lány hátára késsel karcolt pentagramma is belengette, hogy miről lehet szó.

Oké, most csak poénból átrohantam az alapsztorin, de tényleg ez az alap, bár a lényeg a részletekben rejtőzik. Nem csak a pszichiáter, de mi sem tudjuk, hogy ki fia/lánya borja a lány, hiszen nem nagyon beszél, csak olykor-olykor elszólja magát (hogy kirakózhassunk), a rendőrség, a második részben teszi meg az első komolyabb lépéseket a kiléte kiderítését illetően, mi pedig, bár sejtjük, hogy sátánimádókhoz lehet köze (ők sem nagyon jelennek meg az első két részben), csak találgatjuk, hogy valóban egy szektaszökevényről van szó, aki látszólag rettentő naiv, és azért viselkedik furán, mert a világtól elzárva, fura szokások között nevelkedve élt, vagy mondjuk hátsó szándék mozgatja.

A Devil in Ohio (vagy akár az Echoes) kapcsán eszembe jutott, hogy már csak ezért is nagy ajándék a Netflix, mert aki ezeket a zsánerműfajokat szereti (nálam inkább a rejtély és a krimi, mint a fantasy), az folyamatosan kap belőlük, nyilván változó színvonallal. Ez ahhoz képest, hogy nemrég még ezek a műfajok szinte teljesen hiányoztak, elég komoly előrelépést jelentenek.

Eddig a sorozat viszonylagosan próbál a földön járni, örültem is, hogy nem nagyon gurult el a készítők gyógyszere, bár ilyen szempontból őszintén aggódom a folytatás kapcsán. De talán azért bizakodhatok, mert láthatóan eléggé fontosak számukra a “normál ember” karakterek, hiszen már az elején kiemelik a pszichiáter öt tagú családját, köztük az egyik lányt, de persze a többiek is megkapják a férjjel az élükön a maguk hol vékonyabb, hol húsosabb mellékszálát, amiből sejteni lehet, hogy a szezon közepére közel sem lesz idillikus ez a família kívülről.

A központi figura, aki köré azonnal fel is húznak egy rejtélyt, a pszichiáter, hiszen egy dolog a jövevény, az ő ragaszkodása a lányhoz eléggé feltűnő, mint ahogy az is, hogy viszonylag bajos múltja lehet, amiről eleinte nem nagyon tudunk semmit, bár szép lassan ezt az irányt is építgetik. (Azért persze Madeleine Arthur-nak jár az elismerés, mert elég megfoghatatlan, definiálhatatlan karaktert kell hoznia, ami piszok nehéz feladat, és Mae egyszerre aranyos, kedves, szánnivaló és nagyon creepy (para?) figura.)

Teljesen korrekten kezdődött a Devil in Ohio, már csak ezért is ciki lenne szimpla 6-os adni, amikor azt az “elfér, de semmi extra” sorozatokra szoktam megajánlani, hiszen azért lekötött és mindenképp érdekel, hogy hova fut ki a sztori, a téma ellenére remélem, hogy nem csak egy-két részre maradok a folytatásban. Más kérdés, hogy akiket a karakterek vagy a baljóslatot sugárzó hangulati elemek nem annyira kötnek le, azokat sem a rejtélyfaktor (főleg, hogy a Netflix korában egy klikk megválaszolni a rejtélyt…), sem a sztori előre görgetésének a tempója nem fog meggyőzni szerintem, mert azért olyan sok minden nem történik az első két részben. Persze a darálókat ez nem fogja talán zavarni.

ui: Elég béna voltam, hogy az 1×02 (majdnem) végén lévő (neves) csavar elsőre nem esett le. Öregszem.

Pilot: Off the Hook

2022. 09. 03. 14:50 - Írta: Necridus

2 comments | kategória: Európa is létezik,kritika,pilot-mustra

Franciaországból érkezett a rövidformátumú, mindössze hat epizódból álló komédia, a Digitális detox a Netflixre, aminek mind a három nyelven igen beszédes a címe, bár a magyar az, ami egyértelműen leírja, miről is szól a sorozat, a francia Détox csak az elvonásra utal, de arra nem, hogy pontosan milyen is.

A középpontba két lakótárs kerül, akik szerencsétlen események sorozata után úgy döntenek, leteszik egy hónapra a telefonjaikat. Manonról elterjed egy eszméletlen kínos videója, Léát pedig rajtakapja exe, ahogy utána kutakodik, sztalkolja folyamatosan. Mindketten rájönnek, hogy toxikus kapcsolat fűzi őket az internethez, ezért egy közös barátnál hagyják megőrzésre eszközeiket.

A koncepció az, ami miatt belenéztem, hiszen manapság egy hónapig digitális eszközök nélkül igen nehéz huszas-harmincas éveiben járóknak (meg persze a fiatalabbaknak) boldogulni, legtöbbünknek a munkája lenne oda tőle, na meg rengeteg kapcsolatot ápolunk a kütyük segítségével, így tényleg az keltette fel leginkább a kíváncsiságom, vajon hogy fejtik ki azt, hogy ezen eszközök nélkül hogyan próbálják meg eddigi életstílusukat, kapcsolataikat a lányok fenntartani.

Jópofa jelenet volt, ahogy hátrahagyva telefonjaikat barátjuknál (egy ciki redőnylehúzás mögötti szenvedés után) kapásból meztelennek érezték magukat az utcán az eszközök nélkül (mondjuk a kínos, takargató elrohanás már nem volt annyira megnyerő, azért azt csak tudták, hogy kabátban vannak), aztán elmentek olyan eszközöket vásárolni, amikkel helyettesíthetik a mobiljaikat: vekker, tollak, noteszek, posztitek, naptárak, stb.

A két lány dinamikája pedig remek, igaz, Manon alapból erős karakter, belőle folyamatosan robbannak ki az érzelmek, de ketten együtt az igaziak, abszolút sikerült magával rántania a kapcsolatuknak annak ellenére, hogy nem érzem még kifejezetten más személyiségnek kettejüket. Kettejük duójában azonban ennyi alapján bőven van annyi, hogy az évad végéig kitartson a lendületből.

Amit viszont ahhoz, hogy megfelelő legyen, kihagynék, az minden más karakter. Egészen addig élveztem a pilotot (és a kritika előtt másodszori átpörgetésnél még inkább, kimondottan lekötött), amíg nem kezdték a családtagjaikat is bevonni. Ez szerencsére az utolsó percekben történt meg, akkor kaptuk a szülők szerelmes szálát, a testvéreket és még más családtagokat, akik nemcsak arra reagáltak, hogy Léa és Manon egy hónapra eltűnnek a családi chatből, hanem látszólag elkezdték mindegyikük mellékszálát építeni.

Nem látom őszintén értelmét, amikor van egy energikus duónk, akiknek meg kell tanulniuk harminc napig digitális eszközök nélkül élni, minden eddigi helyzetet más eszközökkel megoldani, állásukat és kapcsolataikat fenntartani. Számomra ebben már bőven elég alapanyag van (főleg a 6×30 perchez), a főszálhoz igazából nem szorosan kapcsolódó családtagok kibontása egyáltalán nem hiányzik.

De remélem, megcáfolnak. Vagy úgy, hogy nem kapnak sok szerepet, vagy szórakoztatóak lesznek. Egyelőre azonban a remek dinamikájú páros, a kellően részletes alapozás és a pörgő pilot az, ami miatt maradok, még ha a francia humor igazán nem is nyerte el tetszésemet. Voltak vigyorgós részei, de azt nem tudom mondani, hogy borultam a nevetéstől. A komédia része azonban egyértelműen működik, összevetve egy nagyon erős 7/10-es a kezdés.

Previous Posts