login |

Posts filed under 'pilot-mustra'

Pilot: Mindhunter

2017. 10. 15. 21:20 - Írta: human

19 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Nem akarok kertelni: ma este 6 körül álltam neki a sorozatnak, valójában már két részt láttam, és alig várom a harmadikat. Pedig pénteken nyugodtan halasztottam, hogy majd ráérős tempóban nézős sorozat lesz a Mindhunters, aminek a pilotját David Fincher rendezte, nem olyannak tűnt, ami darára termett, erre most itt tartok.

A történet hiába baromi egyszerű, a sorozatgyilkosos témák rajongói mindenképp nézzék meg – persze mások is, lebeszélni aztán főleg nem fogok senkit. Erről szól röviden: az FBI profilalkotóinak születéséről. Ők azok, akik igyekeznek kitalálni a sorozatgyilkosok viselkedését és következő lépését.

Természetesen ez a tudomány sem a semmiből jött, és pont ebből a sorozatból fogjuk nagyjából megtudni, hogy mégis honnan. Ez azt is jelenti, hogy eleinte csak a belső késztetés és kíváncsisága hajtja a főhőst a gyilkosok jobb kiismerésére, és az elismeréshez a betokosodott rendszerrel és gondolkodással kell elbírnia majd.

Ez amúgy a nézőre is érthető, mármint szerintem eleinte a jó rendezés – az első két résszel Fincher fektette le az alapokat, amiket a többiek követnek majd – és a kíváncsiság az, ami ott tartja az embert előtte. Legalábbis magamon teljesen ezt vettem észre.

A felépítés alapján gondolom, a végén Mansonnal beszélgetnek majd, de már most is iszonyat furcsa gyilkosok kerültek elő. Egyszerűen érdekes, hogy mi veszi rá őket a rémtetteikre.

Mindezt megvalósításilag úgy kell elképzelni, mint a Zodiac-ot? Már ha Fincher munkásságára gondolok, akkor egyáltalán nem a Seven-re hasonlít a Mindhunters. Képileg sem, durva mennyit fejlődött a rendező, mert hiába imádom a korai filmjeit, mostanság már sokkal visszafogottabban támaszkodik a vizualitásra.

De az előbbit félresöpörve: hiába teljesen más a filozófiája a Mindhunternek, valahogy a True Detective első évadja ugrott be közben. Persze itt nincs nihilista Cole, de valahogy hasonlóképpen vizsgálják az emberi lélek sötétségét.

A végére mindenképp azt mondanám még, hogy ha leültök elé, mert érdekesnek tűnik, akkor két részt mindenképp adjatok neki, főleg, hogy mindkettőt Fincher rendezte, és csak a harmadiktól vette át más. A pilot csak a végére kezd igazán érdekes lenni, de utána jelentősen javul a helyzet, szóval adok rá egy 8/10-et. Gondolom, a végén még jelentkezem.

(Mivel Netflix-es a sorozat, ezért az egész szezon felkerült egyszerre. Lesz majd évadkritika is, de addig kommentben, ha lehet vagy spoiler nélkül fogalmazzatok, vagy jelöljétek a spoilert, és azt is, hogy honnan való.) 

Pilot-mustra: Valor – 1×01

2017. 10. 14. 14:50 - Írta: winnie

2 comments | kategória: 2017/18,kritika,pilot-mustra

(A másik pilotkritikánk itt olvasható.) A piros pont mindenképp jár a CW-nak, hogy kimerészkedett a komfortzónájából (persze annyira nem, hiszen a szappan, az szappan). Nemrég egy középkori sorozattal és egy krimivel négy évadot is képesek voltak lehozni, most meg berendeltek egy katonai, rejtélyközpontú sorozatot. A nagy kérdés csak az, hogy mi alapján, mert el nem tudom képzelni, hogy az általuk bekért szkriptek még a Valor-énál is rosszabbak voltak.

VALOR – 1×01 – 2,5/10

Pedig nekem általában be szoktak jönni a CW újoncai, legalábbis a képregény-sorozatok kivételével több is a képernyő elé ragasztott (hogy aztán első évados kaszát kapjanak, ld. Containment, No Tomorrow, Frequency), de a Valor esetében már a pilot durva nagyot hasalt a szememben. Pedig nem is annyira katonás a sorozat, hanem inkább pilótás, Helikopter-pilótás. Nem mintha ez bármit is számítana.

A főhős egy szomáliai bevetésen keveredik galibába, miután valakit valahonnan kimentenek (nem kötik az orrunkra, az akciót se nagyon látjuk, csak halljuk, ahogy kommandóznak a távolban a katonák), aztán ugrunk egy hónapot, és kiderül számunkra, hogy egyrészt a lányt még mindig gyötrik a rémálmok a történtek kapcsán, másrészt pedig kitüntetést kap pilótatársáváal, és ismét munkába állhat.

Ehhez persze fájdalomcsillapítókra, meg jó pár olyan karakterjellemzőre lesz szüksége, amik rém kliséssé teszik őt, kábé minden katonai közhelyet megkap (oké, a dobolás annyira nem az), megtudjuk, hogy van pasija (szintén zenész…, mármint nem dobos, hanem katona), illetve azt is, hogy társával együtt valamit titkolnak, ami a bevetésen történt, és ami két katona fogságba esésével járt. (Meg is indítanak valami nyomozást.)

Túlléphetünk a cseppet sem megkapó karaktereken, és azon, hogy a két főszereplőnek mennyi játékidő kell, hogy egy elhagyatott helyen felajzva egymásnak essenek, és azon is, hogy a pilótanő PTSD-je eléggé bekavar abba, hogy ismét melózhasson, de persze ő nem akarja hagyni magát. A gond itt az, hogy miért gondolta bárki is, hogy a rejtélykomponens bármilyen szinten is érdekes lesz?

Egy: nem tudjuk, hogy mi a francért nem árulják el az igazságot (mint ahogy az igazságot sem tudjuk, de persze flashback-ek révén ez fel fog tárulni.) Kettő: rohadtul nem érdekel senkit két, alagsorban, hadúri fogságban sínylődő névtelen katona, akikről a világon semmit nem tudunk. Három: nyilván valamilyen összeesküvés áll a háttérben, meg randomneves titkos szervezet, hogy valami egy ezerszer látott összeesküvős sztorit lehessen szőni a történtek köré.

Oké, a sorozat nem epizodikus, hanem átívelős, de ettől még nem lesz jobb, mint a SEAL Team vagy a The Brave, maximum annak, akinek tetszik a kiképzés és a párkapcsolati kavarás, vagy esetleg a két eyecandy főszereplő. Mert rajtuk kívül csak CGI-helikopterek és ihletetlen megoldások töltik ki a játékidőt.

Pilot-mustra: Dynasty – 1×01

2017. 10. 12. 19:14 - Írta: winnie

9 comments | kategória: 2017/18,kritika,pilot-mustra

You never know who’s gonna stab you in the back.

Úgy mentem neki az új Dynasty-nek, hogy csak annyit tudtam a régiről, hogy létezett, mást nem, sosem láttam, nem szerettem. De azért sejtettem, hogy nagyjából milyen stílusú lehet, amikor a készítő elmondta, hogy az egyik legfőbb jellemzőt jelentő catfight-okat, a cicaharcokat megtartották az új sorozatra is, és azokat minél organikusabban próbálják tálalni. Igen, hardcore heti szappan, gazdagemberes heti szappan érkezett a CW-ra.

DYNASTY – 1×01 – 5,75/10

Nem szoktam gyakran .75-özni, de csak nem akarok hatost adni erre a kezdésre, mert a pilot első 20 percében totál eltemettem a sorozatot, a rész végére viszont azon kaptam magam, hogy élvezem, fun volt. És rohadjak meg, ha nem játszott szerepet benne olyan alantasnak tűnő húzás, mint a fent említett cicaharc. A zene, a bitch-ezés, az egymásnak esés és a végén a tesó meg az inas nézése… – tökéletes volt.

– Bite me, Cristal!
– Please, call me mom.

Tudom, hogy ilyesmit nem illik élvezni és minőséginek tekinteni a peak TV korában, és előfordulhat, hogy az 1×03-ra már beleunok a hajtépésbe, de most működött. És valamennyire a történet is összeállt a negyvenvalahányadik percre, de senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy leginkább a műfaj rajongói, illetve a guilty pleasure keresői fognak jól járni a Dynasty-vel.

A sztori Gazdagékról szól, KőGazdagékról, akik a Ewing-okkal ellentétben áramban utaznak. Apu viszi a boltot, az ő lánya jön haza abban a reményben, hogy kinevezik az egyik megürült magas posztra, de kiderül, hogy csak azt jelenti be a szülő, hogy újra fog házasodni. Ez nyilván dupla sokk, hiszen nem elég, hogy nincs meg az állás, de még valakit (aki alig idősebb nála) még a nyakára is hoznak.

Ezt követően a táblára kerül a többi figura is, hiszen van például zöldlelkületű tesó is a családban, valamint zord inas, jóvágású sofőr és persze egy üzleti vetélytárs is, köztük máris egy elég bonyolult kapcsolati háló feszül, de valójában szinte minden csak háttérként szolgál a mostohaanya és mostohalánya közötti vetélkedéshez a cégért, illetve a családfő figyelméért.

A Dynasty pilotja tele volt minden műfaji kellékkel, kábé azokkal, amiket anno az Empire is felvonultatott (mínusz flashback-ek): volt itt titkos szerető, áskálódás, manipulálás, hátba szúrás, megcsalás, titkos rokon, sötét múlt, árulás, üzleti fifika és persze (naná!) gyilkosság is. (Viszont a Dynasty-pilot közel sem annyira elszállt, mint az Empire-é volt, inkább a földön jár.)

Mindezt ráadásul elég manipulatívan is tálalják a készítők, nem egyszer látszólag a “véletlenek” összjátékára alapozva, amitől sokan a falra másznak majd, de mint írtam, amikor beindultak a dolgok, akkor elkezdett működni a gépezet. (Például a szirmos jelenet a semmiből arra a zenére remek csúcspont volt.)

Most már csak azt kell eldöntenem, hogy mi a helyzet Nathalie Kelley-vel, mert sokszor őt éreztem a színészek között gyenge pontnak. Olykor direkt illegette magát és szándákosan játszott rá dolgokra, de máskor nagyon kilógott, viszont a balhét nagyon jól kezelte, abban a szituációban ő vitte a prímet. A többiek, akik között olyan öreg rókák vannak, mint Grant Show vagy Alan Dale, nyilván hozták, amit kell.

Az elején szerintem a random cégnév-dobálás és kiszámítható üzleti sztori volt, ami teljesen elaltatott, de amikor a karakterek és az érzelmek kerültek elő (nem mintha azok nem lettek volna kiszámíthatóak), akkor a maga módján élvezhető lett a Dynasty, valahogy megnyugtatja a nézőt az, hogy a bemutatott idillikus kép csak a vihar előtti csendet tükrözi, hiszen jött valaki kívülről és látványosan beletrottyant a kompozícióba.

Gond csak az lehet, hogy mindebből nehéz lesz bármi eredetit kihozni. Persze adja magát a kérdés, hogy akarnak-e a nézők egyáltalán eredetit?

A sorozat heti rendszerességgel, az amerikai sugárzás után felkerül itthon a Netflix-re, magyar felirattal.

Pilot: Valor

2017. 10. 11. 15:45 - Írta: human

11 comments | kategória: 2017/18,kritika,pilot-mustra

Amikor azt hiszed, hogy katonás sorozatban nincs lejjebb a SEAL Team-nél és a The Brave-nél, akkor a CW gyorsan jelentkezik egy ponfoért.

A Valor története egy rosszul elsült katonai akcióval kezdődik, amiből ketten térnek vissza: az egység első női pilótája és a felettese. A kettejük sztorija stimmel, meg is kapják a kitüntetésüket is hősiességükért, viszont már az első percekben látszik, hogy nem azt mondták el, ami történt.

Erre fog felépülni az évad és a sorozat, avagy ki fog derülni hogy zajlott le ténylegesen az az akció. Főleg, hogy mint megtudjuk, az elesett katonák közül nem mindenki halt meg ténylegesen. Van akit csak foglyul ejtettek. Szóval a titkolózás közben még egy mentőakció is lesz… valamikor.

Az első problémám, hogy nem elég az átívelő szál unalmassága, de basszus, ezzel hogy lehet kitölteni egy évadot – vagy a teljes sorozatot? Mert az oké, hogy a Brave meg a SEAL Team jöhet heti ügyekkel, de a Valor más felépítéssel bír. Rosszabbal.

A következő gond pedig az lenne, hogy siralmas a kidolgozás. Nem is annyira a színészek, bár a Blood Drive-ból érkezett csaj inkább szép, mint hihető katona, de a körülötte levőkkel nincs gond. Ellenben a rendezés, a költségvetés, a fényképezés mind-mind siralmas. Tipikusan trash, de közben látszik, hogy nem annak szánták.

Igazából nincs kedvem több időt szánni rá, ajánlani senkinek nem tudom, míg a két már említettebben el tudom képzelni, hogy a katonai sorozatokért rajongók találnak valamit, addig ebben esélytelen. Legyen 2/10.

Pilot-mustra: The Mayor – 1×01

2017. 10. 10. 16:04 - Írta: winnie

1 comment | kategória: 2017/18,kritika,pilot-mustra

(A másik pilotkritikánk itt olvasható.) Az ABC a keddi családi komédia napján múlt héten a tévében is elindította a nagyon nem családi komédia újoncát – a pozicionálás nekünk nyilván mindegy, cserébe a józan ész viszont azt mondatja velem, hogy a The Mayor-nek sokkal nehezebb lesz sikert aratnia, pedig sok kritikus szerint, ha csak egy országos újonc komédiát próbál be az ember, akkor ezt érdemes.

THE MAYOR – 1×01 – 5/10

Nem tudom. Alapvetően tisztességes lett a végeredmény, és már a pilotból leszűrhető, hogy akár még nőhet is ez a szint, de nekem valahogy mégsem állt össze annyira ez a fish out of water-sztori. Úgy értem, hogy ez egy olyan történet, aminek muszáj sokkal viccesebbnek lennie. És a szándék meg is volt rá, hiszen elég erős a karakterekből fakadó, nem poénokra kijátszott humor.

A történet tényleg pár szavas (ez sokszor a siker kulcsa), egy rapperből véletlenül polgármester lesz annak ellenére, hogy nem akar ő nyerni a választásokon, csupán ismertségre kívánt szert tenni, promotálni a sufnialbumát. Na, ez túl jól sikerül, a srác két homie-val bele is veti magát a “munkába” ahogy azt elképzeli Móricka-alapon, de szerencsére kap maga mellé egy politikai mindenest, aki megpróbálja gatyába rázni és irányba terelni a laza csávót.

Kicsit tipikus lett a kezdés, pont olyan karaktereket hozott, amilyeneket vár az ember, és ez a kiszámíthatóság csak akkor lett volna jó, ha a főhőst alakító Brandon Michael Hall kiemelkedően jó lett volna – bele fog idővel rázódni a szerepbe, persze. Lea Michele elég tipikus (de ilyen, laikus polgármester mellett vicces) figurát hozott a maga karót nyelt, pörgő, szakmai módján, a többiek is inkább a klisékalauzból másztak elő.

Annak ellenére, hogy egyelőre inkább a hangnem volt a nyerő a karakterek ellenében, a pilotban meglepő módon az általam nem túlságosan kedvelt Yvette Nicole Brown volt a fénypont (oké, TK is jó arc volt, de ő inkább a stílusa és a dumái miatt), mert itt valahogy nagyon jól működtek a természetesen érzelmesebbre hangszerelt anya-fia jelenetek, talán azért, mert valóságszagúak voltak, nem idétlenkedték el őket. Annyira.

Korrekt volt a kezdés, de éreztem, hogy nem tudok átállni a sorozat hullámhosszára, így nem kötött vagy nyűgözött le túlságosan – lehet, hogy egyszerűen nem a stílusom. Viszont látok benne annyit, hogy bizakodjak.

Pilot: Kevin (Probably) Saves The World

2017. 10. 09. 20:45 - Írta: human

5 comments | kategória: 2017/18,kritika,pilot-mustra

(A másik pilotkritikánk itt olvasható.) Szinte minden ősszel jön valami sorozat, ami valamennyire visszaadja az országos tévékbe vetett hitem. Mert hiába van egyre több, sokkal keményebb témákat feldolgozó kihívójuk, valahogy mégis bele tudnak tenyerelni valami jóba. Itt is ez történt.

A történet röviden: meteorhullás van a Földön, az egyik kő Amerikában csapódik le Kevin közelében, aki az unokahúgával oda is hajt a helyszínre és nem csak megérinti a követ, hanem haza is viszi. Másnap egy angyal Isten egy harcosa várja a konyhában, aki közli vele, hogy egyike az igaz embereknek, és neki kell megkeresni a többieket. Erre a feladatra ki is fogja képezni.

Az első 10 percben nagyjából a fejemet vakartam, amikor katonai helikopterrel jöttek Kevin ikertestvéréhez, mintha valami katasztrófafilmet néztem volna és nem így emlékeztem a trailerre. De utána jött a mosolygás és a meghatás. Meghatottság? A lényeg, hogy teljesen szívmelengető pillanatokkal van tele a sorozat.

Ami a legjobban tetszett a pilotban, hogy hiába érzelmes, valahogy mégsem a siralmas giccsbe torkollik az egész. Ami más sorozatban 5 perces montázs lenne valami szomorú zenére, azt itt egész gyorsan letudják, mértékkel. Ezen felül még az is pozitívum, hogy hiába nyitó részről van szó, ami bemutat pár karaktert, egyáltalán nem rohannak egyelőre.

Bár a főszereplő Jason Rittert nagyon bírom, és úgy tűnik karizmával vitte el a részt, a múltjára való sok utalgatásnak mintha nem lenne alapja. Mármint hiába vezet BMW-t, nem látszik rajta a pénz, így a “jó útra” térése sem annyira érthető. Ebben jobban el kell majd merülniük később.

Talán egy kicsit szétesett a végeredmény, a régi előzeteshez viszonyítva picit változott is a koncepció és egy szereplő is, de nagyjából ezt tudom hibának felhozni, ls ezt is csak nehezen, mert engem rohadtul elkapott az egész. Egyike azoknak a pilotoknak mostanában, amiknél sajnálom, hogy nem vártam még pár napot, hogy rögtön nézhessem a folytatását is.

Adok rá egy sima 7/10-et, mert még lehet javítani, de mindenképp ott leszek a folytatásnál.

Pilot-mustra: 9JKL – 1×01

2017. 10. 09. 17:45 - Írta: winnie

2 comments | kategória: 2017/18,kritika,pilot-mustra

(A másik pilotkritikánk itt olvasható.) Mark Feurstein kifejezetten súlytalan színész, de van benne valami erőltetett természetesség, ami révén olykor meggyőző képes lenni. Ez a CBS-szitkom abszolút az ő sorozata, rajta áll vagy bukik, és nem csak azért, mert kiemelt főszereplő, hanem mert készítő is egyben.

9JKL – 1×01 – 3,5/10

A sorozat egy klasszikus családi komédia, ami nem újdonság, mint ahogy az sem, hogy a szereplők egymás közelében, egymás szomszédjában laknak – ezer ilyen sorozat volt és van, még családokkal is, ld. szegény The McCarthys. A színészfiú hazaköltözik New York-ba, pont a tesó+feleség, valamint apu+anyu közti lakásban, hogy legyen valami plusz poén lehetőség, mert egyébként tök olyan, mintha egy házban laknának, hiszen a lakás pusztán egy szoba.

Mondanom sem kell, hogy ezt az alapfelállást többkamerásan valósították meg, és rémisztően elmaradottan (vagy úgy is lehet mondani, hogy “a klasszikus hagyományokat követve”), valahol döbbenet, hogy a közönség mégis megállás nélkül röhög. Egy gyenge sorozat sokadik részénél ez nem csoda, hiszen rajongók fognak jegyet venni a felvételre, de egy pilotnál ez a világ nyolcadik csodája, főleg, ha alig van szóra érdemes poén benne.

Valamilyen szinten azért meglepetés volt a pilot, mert bár béna volt, de közel sem annyira rettenetes, mint gondoltam volna. Egyrészt azért, mert human-nel ellentétben kaptam nem feltétlenül várt poénokat és megoldásokat (illetve karakterjellemzőket), másrészt pedig, mert a a mellékszereplők megmentik valamennyire.

Még nem látni, hogy ki lesz Barney, hogy kinek lesz minden mondata zseniális, de majdnem az összes családtagnak voltak jó pillanatai: David Walton most nem annyira tipikus davidwalton-i szerepet kapott, Liza Lapira remek deadpan, Linda Lavin nagyon creepy a kétértelműségével – egyedül Elliott Gould volt egy kicsit lejárt lemez. (A többiek közül Matt Murray laza, szerencsétlen Albert Tsai-ról inkább nem szólnék, döbbenet, hogy immáron negyedik évad folyamatosan van munkája…)

Arra azért kíváncsi leszek, hogy Feurstein karakterének a színészi mivolta kap-e komolyabb szerepet, vagy most kimerült az egész Paul Feig-ben (ő is meglepett, például, hisz végigvitték a sztoriját), a szkriptírásban és a pár célozgatásban a korábbi szerep kapcsán. (Megjegyzem, ezt a Blind Cop-poént nem értem. Mármint úgy vicces, hogy tényleg volt egy ilyen sorozat? Nem lett volna értelme olyat kitalálni…, amin gondolkodni is kell?)

Pilot: The Gifted

2017. 10. 06. 22:47 - Írta: superpityu

11 comments | kategória: 2017/18,kritika,pilot-mustra

(A másik pilotkritikánk itt olvasható.) Meg is érkezett az ősz talán legvártabb és leghype-osabb újonca is, ami elsőre úgy tűnik, hogy be tudja váltani a hozzá fűzött reményeket.

A már ismert X-Men univerzumban vagyunk, csak éppen a nagyok már eltűntek, szóval másoknak kell a kezébe venni a gyeplőt és segíteni az új mutánsokat. Mert mutánsnak lenni ugyan nem bűn, de a képességek használatáért már fizetni kell. 

Kicsit tipikus ugyan a pilot, de mégis nagyon jól állt össze. Nem is tudom, minek nevezzem, kicsit olyan sorozatos blockbuster-nek tűnik elsőre a The Gifted. Ehhez mérten pedig végig szórakoztató, sőt elsőtől az utolsó percig rendkívül feszes a pilot ritmusa. Ezt pedig ne csak pozitívumnak érezzétek, konkrétan nincs ideje a karaktereknek levegőt venni, annyira pörög az egész, akcióból akcióba rohan a történet.

Nagyjából ugyan felvázolják a karaktereket, de senkiben sincs idő jobban elmerülni, ez pedig jelentősen rányomta a bélyegét a nyitányra. Nincs kellő érzelmi kapocs a szereplők között. Oké, a kormánynak dolgozó apa pálfordulása teljesen érthető, miután a gyerekei veszélybe kerülnek, de mégis hiányzott belőle valami.

Ami még kicsit fájt az a végső akció, ami a sok futkározással egyáltalán nem ütött akkorát, sőt ugye a cliffhanger sem volt túl eredeti. Ahogy az újonc mutáns gyermek is kicsit túl van tolva, nagyon arra hagyatkoznak a készítők, hogy megfogja a nézőt, hogy hű, mennyire erős a srác, csak éppen nem tudja még kontrollálni a képességét – valljuk meg, hogy ilyet azért már elég sokszor láttunk.

A hangulatot viszont nagyon jól sikerült eltalálni. Tényleg átjön a mutánsok kilátástalansága. Ez főleg ott érhető tetten, amikor a sentinelek kopogtatnak a gyerekekért, és rájönnek, hogy a szülők, hogy nem is a jó oldalon állnak. Leginkább Lauren karakterén érezni ezt, aki ugye nem is most szerezte meg a képességeit, de az apja miatt nem beszélt róla senkinek.

A felfokozott várakozások miatt elismerem, hogy kicsit ugyan csalódtam a kezdésben, de ettől függetlenül élveztem végig ezt a negyvenegynéhány percet. Egy 7/10-et sem sajnálok tőle, simán kinőheti a gyerekbetegségeket, amelyektől még kicsit köhögött a pilot.

Ja, és jár a pacsi a csengőhangért, valamint ahogy kicsit megelevenítettek az első X-Men film kezdőjelenetét, csak éppen Magneto helyett Lorna és Marcus párosával.

Pilot-mustra: Ghosted – 1×01

2017. 10. 06. 14:35 - Írta: winnie

3 comments | kategória: 2017/18,kritika,pilot-mustra

(A másik pilotkritikánk itt olvasható.) Valamikor nem kellenek nagy röhögések ahhoz, hogy egy komédia megfogja az embert. Előfordul, hogy bőven elég két összhangban lévő színész, vagy pár, szégyenteljes röhögéseket előcsaló alantas poén vagy fizikai komédia. Azt mondjuk nem tudtam, hogy komédia esetében is megfoghatja a zene az embert, de a Ghosted-nél nemcsak az első két jellemző volt meg, hanem bizonyos a nosztalgikusan prüntyögő muzsika is.

GHOSTED – 1×01 – 7,5/10

Egy titkos kormányügynökség, mely paranormális nyomozásokat folytat (természetfölötti események, földönkívüliek) elrabol két átlagembert, mert úgy vélik, hogy ők segíthetnek nekik egyik ügynökük eltűnésére való fény derítésben. A két botcsinálta figurának (egy “hívő” tanárember, valamint egy überszkeptikus biztonsági őr) persze nem nagyon akaródzik ez, de azért némi kényszer hatására azért belevágnak a felderítésbe.

Persze csak egyszeri alkalomról van szó, de a rész végére természetesen úgy alakulnak a dolgok, hogy folytatják a munkájukat, ami során, ahogy az haverkomédiához illik (már MÉG nem haverok), marják és verbálisan abúzálják egymást, laikus módra szerencsétlenkednek a necces szituációkban, és persze sikert aratnak mindenféle gusztustalanság ellenében.

Ez a sorozat, amiben egyelőre semmi mélység nincsen, először az jutott eszembe róla, hogy vicces kis semmiség, jópofa hülyülés, ami csont nélkül bejött. Nem durva, mint a The Mick, és (sajnos?) már most látszik, hogy a karaktereknek próbálnak érzelmileg zaklatott háttérsztorit kitalálni, sőt, egy elég személyes átívelő szálat is kapunk, de ha ezeket nem viszik túlzásba, akkor szerintem jó ideig együtt maradhatunk.

Szinte nem is hiányozna a történet, ha csak az egy hullámhosszon mozgó Adam Scott és Craig Robinson kapcsolatára építenének, de persze ha sikerül valami Men in Black-es sztorit a humor mellé a Ghosted-ba csempészni, akkor nem tiltakoznék ellene. A lényeg, hogy ne kelljen komolyan vennem, a készítők se akarják magukat teljesen komolyan venni.

Ja, igen, a zene. Nem vagyok teljesen elfogult a szintizene kapcsán, hiszen például a Dead of Summer-t kíméletlenül elkaszáltam (pedig!), de számomra a Stranger Things-hez, illetve a Vice Principals-höz rengeteget ad a szintetizátoros, nyolcvanas évekbeli hangzás. A Ghosted pilotja pedig ezért már az első percekben megfogott, és ha nem is kápráztatott el, de végig fenntartotta az érdeklődésemet.

Pilot-mustra: Wisdom of The Crowd – 1×01

2017. 10. 06. 13:15 - Írta: winnie

1 comment | kategória: 2017/18,kritika,pilot-mustra

(A másik pilotkritikánk itt olvasható.) Az mindig marha vicces, amikor a CBS megpróbál fiatalos és menő lenni. Vagy aktuális. Pedig ők is tudják, mi is tudjuk, hogy a nézőik zöme akkor is nyugdíjas marad, ha a fene fenét eszik. És ez nem jelenti azt, hogy ne csinálnának jó és nézős sorozatokat, főleg a krimikedvelők mazsolázhatnak kedvükre a kínálatból. De a Wisdom of The Crowd-ot szerintem érdemes békén hagyni.

WISDOM OF THE CROWD – 1×01 – 4/10

Nem az a bajom, hogy vállalhatatlan a sorozat, hanem az, hogy kisujjból kirázható. És igen, ez totál személyes dolog, de egyszerűen ki nem állhatom azokat a krimiket, amikben az íróknak nem kell megerőltetniük magukat, amikben nem kell agyalni azon, hogy ki a tettes, és hogy lehet őt lebuktatni furmányos módon.

Ezért nem szerettem az olyan krimisorozatokat, mint a Lie To Me vagy a The Mentalist, mert hiába a jó főhős, ha meg akarták oldani az ügyet, akkor elég volt előbbibe egy arcrezdülést írni, utóbbiba egy elszólást vagy horogbekapást, és megvolt a lebukása. De ugyanez a helyzet sok sorozatban a hackeléssel. Ha valami infó kell az utolsó lépéshez a nyomozónak, és nem akarnak erőlködni az írók, akkor meghackeltetnek valamit, és voilá, elkapható a tettes.

A Wisdom of The Crowd egy techmilliárdosról szól, aki ezúttal nem kórházat vesz (szia, Pure Genius!) és nem is rendőrőrsöt (szia, APB!), hanem egy alkalmazást fejleszt ki (szia, APB!), ami lehetőséget ad a közösségi nyomozásra, s mint később kiderül, a közösség igazságszolgáltatásra. Ami elég necces koncepciónak tűnik, de simán elhiszem, hogy működne, hiszen sok közösségi feedback-re épülő alkalmazás működik (a trollok ellenére is), még akkor is, ha én tuti nem szállnék be infókkal.

Az app segítségével mindenfélét lehet csinálni, infókat gyűjteni, körözött személyt előkeríteni, sőt, a ezernyi személyes jogot tiporva még lazán fel is hívhatnak ismerve a helyzetemet, hogy ugyan menjek már oda egy pad közelébe (az illető nem is kételkedik, hogy jót tesz-e?), hogy le tudják hallgatni az azon ülők beszélgetését a mobilom segítségével. Elég aggályosnak hangzik, nem?

Mindegy, a WotC-ban Jeremy Piven, miközben lánya gyilkosát akarja előkeríteni (érdektelen átívelő szál ON – ugyanúgy 40 perces az ügy, mint az epizodikusak, csak 22*2 részben fogják kifejteni…), besegít pár random bűnügy kibogozásába a rendőröknek. Vagy A Rendőrnek, akinek az a dolga, hogy kételkedjen olykor az alkalmazásban, vagy a jogszerűségben.

És, visszautalva az első bekezdésre, minderre pár kikérdezés mellett úgy kerül sor, hogy a felhasználóktól érkező infókat elemzik. Vagyis, ha megvan a tettes, csak nem tudják a hollétét, akkor azt nem kell kinyomozni (az írói erőfeszítést kíván, hogy korábban nyomokat szórjunk el, ami alapján lehet következtetni), hanem elég egy üzenetet küldeni a főhős telefonjára (lusta írás…), hogy “Itt láttuk a XY-t.”, és már csak oda kell menni, és elkapni. És én ilyen krimikre nem akarom pazarolni az időmet. Egy nagy cheat kód az alapkoncepció.

Pilot-mustra: Kevin (Probably) Saves The World – 1×01

2017. 10. 04. 21:54 - Írta: winnie

7 comments | kategória: 2017/18,kritika,pilot-mustra

We’re always asking if we’re alone in the universe if there’s something else out there. It’s the wrong question. We don’t really need to know what’s out there. We want to know why we’re even here, and if what we do really matters.

(A másik pilotkritikánk itt olvasható.) Ajajj, ez lesz akkor az idei feelgood kaszasorozat? Félre ne értsetek, nem akarom festeni az ördögöt a falra, de mostanában több jól sikerült, szívet melengető dramedy tűnt fel az országos csatornákon, hogy egy évadot követően távozzon. A Kevin (Probably) Saves The World remélhetőleg megragad, mert abszolút szerethető kategória, melyen helyenként felröhög az ember, máskor pedig a szemét törölgeti.

KEVIN (PROBABLY) SAVES THE WORLD – 1×01 – 6,5/10

Komolyan mondom, a szívem szakad meg, hogy nem tudok magasabb pontszámot megajánlani a sorozatnak, de nagyon nehezen állt össze a pilot, pedig azt hittem az alapsztori alapján, hogy pillanatok alatt meg fog nyerni magának.

A történet egy mélyponton lévő pasiról szól, aki visszaköltözik szülővárosába nemrég megözvegyült nővéréhez (és az ő tinilányához), hogy kikupálódjon, meg egyébként sincs hova mennie. Nem sokkal később egy meteor-becsapódást vesz észre, aminek hatására mellé szegődik egy éteri lény (Isten harcosa?), akit csak ő lát, és akinek a feladata Kevin megvédése és kvázi kitanítása, mert elmondása szerint ő a 36 Igaz Ember egyike. (Nyilván a lény jövetele Kevin-t is magához téríti.)

Ami a fent említett “megnyerést” illeti, Jason Ritter mindenképp sikerrel járt, hirtelen nem is tudom, hogy milyen jelzővel illessem ezt a nagyon nem menő, látszólag szerencsétlen és suta, de egyébként valahol mélyen jóravaló, kifejezetten értelmes figurát, aki az életében bekövetkezett események hatására eljutott odáig, hogy öngyilkosságot kíséreljen meg. (A hivatalos leírás szerint Kevin “nem túl jó ember”, de Ritter ezt nem nagyon adja el.)

Persze a másik két családtaggal sincs gond. JoAnna Garcia-t minden eddigi sorozatában szívesen láttam, de hogy itt éppen testvéri (sőt, ikertestvéri) kapcsolatban van a főhőssel, csak rátett erre egy lapátra – a kettejük viszonya egy nagyon erős mozgatóerő lehet, csak abban bízok, hogy nem a titkolózásra fognak építeni. A lánya, Reese is sokkal több lehet, mint pukkancs tini, bár kissé inkonzisztensen viselkedett, a végén sem értettem a mosolyát. (Az is meglepett, hogy ő narrál.)

A Vice Principals-ból ide hozott Kimberly Hebert Gregory-ról pedig azt mindenképp el lehet mondani, hogy az eredeti pilotban (itt az előzetes) szereplő Cristela Alonzo-nál sokkal jobb, bár egyelőre csak kétféle dolgot volt képes hajtogatni, remélem, több lesz, mint egy bully-zó “angyal”. A többiek (kajás haver, rendőr, volt barátnő) egyelőre még nem kaptak komoly szerepet, szóval azt is mondhatom, hogy nem zsúfolták túl a pilotot.

Ez az első rész nagyjából végigzongorázta, hogy mire kell számítanunk. Remélem, nem a katonai szálra, hanem mondjuk arra, hogy Kevin hebrencskedik, adok-kapok zajlik közte és a láthatatlan Yvette között, ami verbális és helyzetkomikumokra is lehetőséget ad, és persze arra, hogy random, önzetlen cselekedeteket láthatunk, hogy a végén felemelő pillanatokban lehessen részünk. Most már csak arra kell figyelni, hogy mindez ne fulladjon giccsbe.

35-ök ide vagy oda, nem nagyon látom, hogy milyen sorozatos formátumot képzeltek el a Kevin-nek. Sima családi sztorikat kapunk, vagy rágyúrnak a jócselekedetekre? Mert a főhős csak nem fogja a világot a nyakába venni, hogy előkerítse a kiválasztottakat. Szóval, ha nem jött volna be a pilot, akkor ezért is érdekelne a folytatás. De szerencsére azért tetszett, amit láttam, de még egyszer mondom, ennél sokkal többet vártam volna. Vagy csak meggyőzőbbet.

Pilot: 9JKL

2017. 10. 04. 16:15 - Írta: human

5 comments | kategória: 2017/18,kritika,pilot-mustra

(A másik pilotkritikánk itt olvasható.) Mark Feuerstein rajongók előre, mert másnak még csak ajánlani sem lehet ezt a sorozatot. Mondom ezt úgy, hogy a jó sok alánevetős sitcomot toltam már le a junkie születése óta, és azokhoz viszonyítom a CBS új premierjét.

A történet Mark Feuerstein élete alapján íródott valamennyire, amikor a válása után és 2 nagyobb projektje között kénytelen volt a szülei melletti lakásba költözni. Mivel az ősök továbbra is kisgyerekként kezelik, mintha nem felnőtt férfi lenne, így gondolom kitalálható, hogy mi lesz a 9JKL felépítése.

Mondhatnám, hogy az alapfelállásból bármit ki lehetne hozni, de egyszerűen annyira siralmasra van megírva az egész, hogy még a legklisésebb poénokat sem tudják rutinosan elsütni. Pedig Feuersteint profik és sorozatpestisek veszik körül, akik már feltűntek itt-ott.

A legrosszabb számomra most az volt, hogy nem értettem, a közönség mi a fenén nevet? Mármint oké, technikailag tényleg csattanó van ott, de nagyjából egy 3 éves az, akinek az elhangzó szöveg jó lehet. Erre borulnak az élőben ott levők minden mondat után.

Arról ne is beszéljünk, hogy a tényleg színészt alakító főszereplő munkájáról semmi nem volt a pilotban. Teljesen családi a megközelítés, tipikus helyzetekkel és hozzájuk messziről látszó, de még rosszul is előadott poénokkal.

Komolyan mondom, hogy még ennyit írni sem volt kedvem róla, erre most adok egy 1/10-et, legyen ilyen is. Amúgy vicces, de a cím tudom, hogy egy tényleges lakcím lenne elvileg, vagyis lakásszám, de olyan, mintha a billentyűzetre ütöttek volna, annyira ott van egymás mellett az a JKL.

Previous Posts