login |

Posts filed under 'pilot-mustra'

Pilot-mustra: The Harper House – 1×01

2021. 10. 14. 15:50 - Írta: winnie

Add comment | kategória: animáció,kritika,pilot-mustra

We’re the Harpers and we do shit for real.

Komolyan ott lennék azokon a pitch-eléseken, amikor eladják ezeket a sorozatokat a készítők az adott platformnak. Nem azért, mert csodálkozok azon, hogy képernyőre kerülhetnek (nem titok, hogy animációkra nagyon nehéz rákattannom), hanem mert érdekelnek a mögöttük lévő gondolatok 20-30 percben előadva. Abban ugyanis biztos vagyok, hogy a Paramount+ új animációjának készítője is szenvedélyesen érvelt amellett, hogy el kell készíteni ezt a sorozatot, és szerette is volt ezt tenni, hogy hosszú éveken napi 10-12 órában dolgozhasson rajta, de engem tényleg az érvei érdekelnének. Főleg a látottak fényében.

THE HARPER HOUSE – 1×01 – 2/10

Igen, persze a fentieket minden sorozatra el lehet mondani, és kommentben gyakran meg is teszem, és jogosan lehet azt válaszolni minderre, hogy szar duma az, hogy a készítő meg jó esetben a teljes írógárda megszállottja annak a szériának is, ami az adott embernek nagyon nem tetszik, hiszen másképp nem nagyon lehetne ennyi idő ráfordításával dolgozni rajta, de ha egyszer így van. Meg azt is tudjuk, hogy minden szubjektív, azaz, ha valami pocsék valaki szerint, más szerint, lehet zseniális. A The Harper House-t is sok százezren vagy millióan fogják imádni.

Én nem.

Az első percekben vártam, hogy mi lesz a más ebben a sorozatban (ld. fent, hogy mivel adták el), ahol egy család beköltözik egy düledező házba, mert mint kiderül, az anyuka elvesztette az állását és a régi házukat eladják, azonban ezt a gyerekeknek nem kötik az orrára. Azonban egy jó ideig nem nagyon történik semmi, ami alapján akár a sztorija, akár a megvalósítása, akár a hangneme másféle lenne., bár a pincelakó oposszumokra való rácsodálkozás azért megpendített valamit, hogy nem lesz annyira nyílegyenes a széria.

Idővel azonban (mondjuk az eredeti lakó holttestének megtalálása után) a The Harper House éreztetni kezdi, hogy bizony lesznek sajátosságai, és egyre több elszálltság kerül bele (kábé, mint a Close Enough esetében, ahogy eszkalálódik az átlagos alaphelyzet), valahogy azonban mégsem tudom körbeírni, hogy mit is tud a sorozat, mert minden hallucináció meg felnőttes utalás ellenére egy pillanatig nem találtam érdekesnek.

So you know, we are a family of allies in this house. Here’s a card with all my social handles, just in case you want to check out my feeds, or tag this super diverse and progressive hang.

A legzavaróbb az volt, hogy konkrétan megfoghatatlannak éreztem. Valahogy totál nem illett össze a megvalósítás, a történések és mondjuk az aláfestő zene, nem értettem, hogy egyes karakterek miért néznek ki úgy, ahogy (ld. a főszereplő család egyik gyereke), miért viselkednek másképp, mint azt várnám, miért ez a nagy megszállottság a pankráció kapcsán (vajon ez visszatérő elem lesz?), és még a Rhea Seehorn/Jason Lee főszereplő duó sem tudott annyit hozzátenni az eredményhez, hogy meggyőzzön.

Nyilván semmi csoda nincs abban, hogy újabb animáció megy el mellettem csont nélkül. Kezdem tényleg azt érezni, hogy a műfaj értelmezésével vannak gondjaim.

Pilot-mustra: One of Us Is Lying – 1×01

2021. 10. 12. 15:50 - Írta: winnie

1 comment | kategória: kritika,pilot-mustra

Your welcome.

A Peacock pár napja mutatta be Karen M. McManus, itthon Lehull a lepel című könyvének adaptációját (aminek showrunnerje az Elite készítője, Dario Madrona), rögtön 3 részt kiadva (a folytatásban 3+2 epizód fog jönni, szóval 10.21-ére vége is lesz a szezonnak), ami a junkie-knak nem jön rosszul, mert eléggé darára lett kitalálva a sorozat.

Nem sok mindent tudtam a sztoriról (nem nézek előzeteseket), de van egy gyengém, az efféle expozíciós, azaz kijelentést vagy kérdést tartalmazó címek, amik leírják egyben a mű lényegét, sztoriját, fő kérdéskörét. Mint nem rég a Ki ölte meg Sarát?, vagy ott volt a Valakinek meg kell halnia, Agatha Christie munkásságából pedig az N vagy M?, esetleg a Miért nem szóltak Evans-nek? Nos, itt a magyar cím ugyan kinyírta a kérdést, de ugye szó szerinti fordításban az annyit tesz, hogy “Az egyikünk hazudik.”

ONE OF US IS LYING – 1×01 – 7/10

Na de ki? Van ugyanis négy ember, akik közül bárki megölhette az iskola Gossip Girl-jét. És jó eséllyel csak ők végezhettek vele. Egy középiskolában vagyunk ugyanis, ahol a friss tanév első napján rögtön öten kerülnek detention-be (délutáni, büntetés jellegű tanulószobába), ahol az egyikük elhalálozik – itt a teljes jelenet. Mint később bebizonyosodik, nem természetes módon, hanem valaki rásegítésével.

Mindez azért nem annyira meglepő számunkra, mert az áldozat a blogján beharangozta, hogy a tanév kezdése alkalmából miféle új szaftos pletykákat, leleplezéseket fog közzétenni, és hogy, hogy nem pont azokkal került délutánra egy terembe, akikről (elvileg) írt volna. Akiknek papíron érdekük fűződött volna ahhoz, hogy ne írjon róluk, mert akkor elég komoly csapást szenvednek el a magánélet, továbbtanulás, esetleg sportkarrier terén.

Szóval valaki hazudik. Valaki a tettes. Valaki nem akart lebukni, és inkább drasztikus eszközhöz folyamodott, ráadásul úgy készítette elő a terepet, hogy ne csak ő legyen gyanús. A könyvet és a sztorit nem ismerem, de furcsa, hogy erre a vázra húzták fel, ugyanis így első blikkre azt gondolnám, hogy kiölik belőle a meglepetést, hiszen ha négy ember közül egy a sáros, akkor nem sok meglepetés érhet minket, hiszen mindenki gyanús fog maradni, nem fogják valakiről elterelni a gyanút, hogy később meglepetésre ő legyen a tettes.

És fura módon pont a fenti gondolatmenet miatt kezdett el még jobban érdekelni a sorozat. Mert tudom, vagyis tudni vélem, hogy akkor nem csak az lesz a pláne a történetben, hogy a négy delikvens közül ki hazudik, hanem más is. Mármint illene más fronton is meglepetést hozni, lesből lecsapni, és amíg nem tudom, hogy mi vár rám, addig mindenképp érdekes az alapkoncepció.

A magas pontszám pedig ennek szól. Nyilván korrekt a megvalósítás (mínusz a sok zene), az alaphelyzetet simán eladták nekem, az is valószínű, hogy a kezdés alapján senki nem fogja a színészeket isteníteni (hiszen a  kevésbé ismert fiataloknak amúgy is inkább ostorozni szokták a játékát), a történet sem sokat haladt előre azon kívül, hogy felállították a figurákat a táblára, szóval mondhatni még nem is történt semmi (a halálesetet leszámítva), mostantól kezdődik a valódi sztori, mostantól ismerjük meg a karaktereket mélyebben is. De mivel az alap beszippantott, ezért ezt nem tagadhatom le.

Lehet, hogy kevésbé műfajrajongói szemüveg (szemellenző?) nélkül semmi extra az első rész, de annak, aki szereti a rejtélyeket és a tinédzserekről szóló, kavarós, manipulálós sztorikat, az nem fog sok kifogást találni a pilotban. Remélem, ez így lesz a folytatásban is. Most már csak az a kérdés, hogy rögtön folytassam-e a második résszel, vagy csak majd akkor, ha kijön a finálé? És persze az is, hogy miért csak 2022-ben lesz nálunk SkyShowtime?

Pilot-mustra: CSI: Vegas – 1×01

2021. 10. 11. 15:50 - Írta: winnie

4 comments | kategória: 2021/22,kritika,pilot-mustra

Hát.

Lehet egy ilyen “pilotot” pilotként értékelni? Mert mégiscsak új sorozatról van szó, akkor is, ha a Dexter: New Blood-ot nem fogjuk annak kezelni. De a Helyszínelők feltámasztása (de rég is volt az S15-ös finálé!), azaz kvázi 16. évadja nem új nézőknek szól, és nem is olyan első résszel kezdődik, ami a tipikus pilotjegyeket hordozna magán. Ha valaki teljesen szűz szemmel, előtudás nélkül vágna bele, akkor csak egy látvány szempontjából erős, de egyébként feledhető krimit kapna. A régi rajongók viszont…

CSI: VEGAS – 1×01 – 5,5/10

…egy nosztalgiabombát, egy rengeteg szívet megdobbantó epizódzáró “csavarral”? Fogjuk rá. Hiszen nem csak régi színészeket láthatunk viszont és nem csak a The Who-féle főcímdal tér vissza, hanem a csak a CSI-ra (nálunk otthon mindig is “csí” volt, írásban eddig nem nagyon kellett toldalékolnom) annyira jellemző vizuális jegyek is visszaköszönnek (átvezető tájtotálos képsorok a száguldó kamerával, sebbe, szervekbe és testbe behatoló nézőpont, stb.), amik megalapoznak egyfajta (régenvolt) hangulatot.

Rögtön az első visszatérővel kezdünk: valaki rátámad egy nyugdíjas rendőrre (régieknek: Brass-re), aki lelövi az illetőt, de arra gyanakszik, hogy egy korábbi lezáratlan esetének tettese feni rá a fogát, ezért felhívja egykori kollégáját (régieknek: Sara Sidle-t), hogy utazzon el hozzá Las Vegas-ba és segítsen a nyomozásba a helyi erőknek. Ennyi az alap, még két korábbi CSI-stábtag kap szerepet, de azt nem lövöm le, hogy kik és hol és mikor, de egyiküket szerintem ki lehet találni.

A rész elvileg arra szolgál, hogy megismerjük az új vegas-i helyszínelő csapatot, ezért a fenti ügyön dolgozók mellett kapunk még másokat is, akik CSI-módra egy különálló esetet derítenek fel (nem sok jelenetet kap ez a szál), de igazából nem számít a dolog, hiszen egyik nyomozás sem alkalmas arra, hogy komolyabban megismerjük az újakat (talán csak a főnököt sikerül valamennyire), a lényeg a stíluson, a grafikusabb jeleneteken, na meg persze Sara-n van, valamint némi érzelmi alapozáson, ezért is mondom, hogy közel sem annyira újnéző-barát.

És ezért is tudja eladni a nosztalgia a kezdést, ami bőven elég lehet ahhoz, hogy megtartsa a nézőt, mert nagyon sokáig szinte semmi olyan nem történik a pilotban, ami minimális szinten kiemelné a sorozatot történet vagy karakterek szempontjából a masszából. Szerencsére a végére bedobnak egy egész érdekes (bár nem újdonság) és hatalmas téttel bíró csavart (vótmá’!), ami révén a pilot fő esetét átívelősnek teszik meg, és ez tippre sokaknak bejöhet. Kérdés, hogy az ősrajongók hogy reagálnak a szerkezetbeli változásokra.

(Ha már ősrajongók, akkor én olyan szempontból tényleg “ős” vagyok, hogy annak idején a kezdetektől követtem (a tévében) a Helyszínelőket, azonban még a William Petersen-éra vége előtt kiszálltam a sorozatból, ami talán 6 vagy 7 évadot jelent. Láttam Laurence Fishburne-nel és Ted Danson-nal is részeket, de addigra a sorozat számomra túlságosan megváltozott, sokkal többet karakterizált, eltűnt az első pár szezonra annyira jellemző, 100%-osan procedurális megközelítés. (Ezért is sajnálom nagyon, hogy itthon az Amazon-on csak a 11-15. évad van fent, mit nem adnék a koraiakért…, tuti újranézősek lennének!))

Szóval sok függ a fogadtatás kapcsán a régi nézők hozzáállásáról, mert bár a régi szériában is voltak idővel átívelések, a CSI: Vegas tényleg minden részben továbbvitt történetet fog hozni az epizodikus nyomozások mellett, és abban is biztosak lehetünk, hogy minden eddiginél több karakterizálást kapunk, mert… Nem tudom, mert manapság ez a divat és kialakult az illúzió, hogy a nézők is erre vágynak? Végülis a közösségi oldalas kibeszéléseket ez tartja életben, nem a #hetieset.

Ahogy mondtam, egy új sorozat pilotjaként ez a rész nem működött, el nem tudom képzelni, hogy önmagában bárki kiemelkedőnek találná a nyitányt. De azzal, hogy jó pár ismerős arc feltűnt, visszatért egy ismerős stílus és ismerős brand, simán lehet, hogy megváltja a teljes évados jegyét sokaknál. Nem voltam lenyűgözve, de 1-2 további epizódra még biztos maradni fogok, mert reményei szerint csak jobb lehet a folytatás.

Pilot: Ganglands / Braqueurs: La série

2021. 10. 09. 14:50 - Írta: human

1 comment | kategória: Európa is létezik,kritika,pilot-mustra

Miközben ment a Rablók: A sorozat (blőő), végig az járt a fejemben, hogy ha ez film lenne, akkor biztos lenyomnám (vajon honnan jött ez a gondolat), de 6 részre már sok lesz ez a megvalósítás, amivel készült a Netflixes darabja. Izgalmas, izgalmas…, de valahogy nincs benne elég puskapor.

A történet középpontjában egy profi rabló áll, akinek mutatják is egy hatalmas véres akcióját. Látszik, hogy korábban sem volt egyszerű az élete, vesztett már el fontos családtagot is. A másik főbb szálat pedig pont az ő unokahúga hozza be, aki egy zűrös csajjal jár, hiába van normális élet,e közösen piti rablásokban vesznek részt. Egy ilyen során szereznek 8 kiló kokaint, és el is viszik magukkal. Most akkor gondoljátok át fejben, hogy a két dolog hogy fésülhető össze, és szerintem ki is találjátok merre vezet az út, főleg ha a Takent szóba hozom.

Igen, a 8 kiló kokó eléggé hiányzik a kifosztott futár főnökének, meg is találja azt a bizonyos unokahúgot, akit elrabol. Közben a zűrös másik csaj el akarja adni a drogot, azonban akitől segítséget kér ebben, vérszemet kap a nagy szajré miatt, szóval már a kokain sincs meg, nem lehet csak úgy visszaadni, hiába indul el a nagybácsi visszaszerezni azt, hogy kiváltsa vele az elrabolt unokahúgát.

A kezdő részben szerintem ez nagyon jó volt, ahogy mindkét szál kezdett egyre jobban durvulni. Ha nem is az elejétől, de a rész végére már nőtt az izgalom, és folyamatosan emelkedik a tét, kisebb piti bűnözőktől látszik a felfelé vezető út a nagyobb kutyákhoz, avagy mindenki, még a profi rabló is kezd túl mélyre merülni a veszélybe, valami olyasmibe keveredni ahonnan nincs egyszerű kiút.

Viszont ezzel egyelőre ki is fogytak a pozitívumok. Gondolom már olvastátok tőlem, hogy szerintem igazán mozis minőségre a franciák és a spanyolok képesek valahogy, meg néha az északiak, de sajnos itt ebből semmi nincs meg. A képi világ olcsónak hat, és sajnos a legfontosabb, az akciók unalmasak és szintén nem jól megcsináltak. Oké, fröcsög a CGI vér, ezt rájuk lehet fogni, de valahogy nincs lendületük, erejük, gondolom rossz a vágás és a koreográfiára sem volt sok idő. Legalább nem csak halálunalmas verekedés van.

Az egész negatívum kupacot pedig csak tetézik a színészek, és persze a rendezés. Sok túljátszott gülüszeműség, álkeménység, meg…, á, nem is tudom jól szavakba önteni, de kábé a piti bűnözők direkt pofáncsapós hülyeségén kívül igazából semmit nem sikerült átadni jól. Pedig a színészek többsége ismerős lehet innen-onnan, szóval nem teljesen ismeretlenekkel van összehozva olcsón, de valahol félrement a dolog.

Amolyan egyszernézős akciósorozat a végeredmény, pedig többen reménykedtem. Szerintem bőven a tipikus francia gyártási minőség alatt volt.

Pilot: Pretty Smart

2021. 10. 08. 17:20 - Írta: human

6 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

A Netflix tovább folytatja a hagyományos, többkamerás sitcomok gyártását, sok tartalom kell a zsánerbe, ha be akarják hozni a 60 éves lemaradásukat. Csak hasra csaptam a dátummal, de a ma érkezett A látszat néha csal bizony a Two and a Half Men, The Big Bang Theory és hasonlók rajongóinak ad egy kis szórakozást, vagy legalábbis némi új néznivalót.

A történet egy baráti társaságról szól. Az egész gerince egy kicsit buta, de iszonyat jó szívű Los Angeles-i lány, akihez pár napra beköltözik az okoska (sznob, karótnyelt) Harvardvégzett nővére, de végül ott ragad nála. Ezen ellentét a sorozat gerince, mármint mindketten máshogy állnak az élethez. Már csak a butuskának beállított lány lakótársai, barátai kellenek, akik szintén nem a legokosabbak, és meg is van a banda.

Igazából történet nincs, mindig csak részen belüli “ügyek”, vagyis aktuális problémák, természetesen A+B+C szálon, avagy egy főbb, és pár kisebb, amik néha összeérnek, néha nem. Tipikus szituációs komédia, na, bár nyilván a felépítés drámákra is igaz, csak valahogy sitcomokban szerintem jobban kiszúrható. A lényeg, hogy Pretty Smart teljesen a helyzetekre épít és oda tesz poénokat, nem pedig nagy átívelésre, 1-2 romantikus vonalat kivéve.

Ami viszont meglepő, hogy mennyire illik a fentiek mellé. Bár Twitteren a 90-es éveket emlegettem elsőként, de hülye voltam, mert ez bizony ezerrel a 2000-es éveket idézi meg. Iszonyat szexi szereplők, kivéve az okoska nő, és iszonyat régimódi karakterpanelek. Nekem nagyon furcsa, hogy beleteszik az Instagram és a többi “modern” cuccot elvileg, de közben például egy olyan túlzóan meleg karakter van benne, amit 2021-ben írni szerintem egyszerűen gáz. Azért őt emelem ki, mert ez lóg ki leginkább.

Igazából a két testvér ellentétes jelleme is valahogy “ezerszerláttam” eset, de ha jobban belegondolok, nyilván sitcomokban ilyesmi előfordulhat, a kidolgozás kéne a lényeg legyen, nem? Alánevetős komédia, lehet borulni a nézőkkel közösen. Bár a hangos nevetés nem megy, és okoskán a poénok többségét látom előre, annyira régimódi az írása, de mosolyogni sikerült párszor rajta.

Ontom itt a negatívumokat, közben meg valójában egy tipikus háttértévének elmenő esettel állunk szemben. Meg aztán a Pretty Smart pozitív üzenete mellett nem tudok elmenni. Egyszerűek, butuskák a karakterei, de sosem rajtuk nevet a sorozat, hanem legfeljebb velük, kifigurázva a pökhendi okoskát, aki szépen lassan rádöbben, hogy az agy nem elég az élethez, kell a szeretet is, ami a többiekről ráragad.

Míg némelyik karakter 10 évvel ezelőttről teleportált ide, addig ahogy egymás felé nyitottak érzelmileg sokszor, azt egyszerű jó nézni. Már az ötödik rész jön, bár most átnyargalok valami másra, de simán lecsúszik majd valamikor a maradék hat. A pilot amúgy iszonyat gyenge, de miután kialakul a dinamika a 3. részre, onnantól egy sima 6/10 sitcom amivel el lehet lenni.

Pilot-mustra: The War Next-Door – 1×01

2021. 10. 07. 15:50 - Írta: winnie

3 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Kell az ilyen sorozat is a kínálatba, nem? Egy amolyan slapstick komédiaszerűség. Ezért is írtam egy nemsokára kikerülő fejtágítót, amiben arról is van szó, hogy a Netflix nem egy színtiszta HBO akar lenni, azaz csak A+-os sorozatoknak otthont adni, és értelmetlen számon kérni, hogy egy kiemelt és elismert darabra jut pár darabolós horrorszéria, babasorozat vagy lakáseladós reality. A Netflix olyan, mint sok tematikus csatorna, melyek közül az egyik szállítja a prémium sorozatokat, évi párat, mint az HBO. Egy másik pedig a harsány és idióta komédiákat. Mint a júliusi, Mexikóból érkezett premier, a Szomszédok háborúja.

Elismerem, hogy ezt a komédia-stílus eddig olyan sok Netflix-sorozat nem képviselte, az idiotizmus kifejezés pedig legutóbb Netflix-kritikámban (erre esküdni mertem volna!) a Medical Police kapcsán fordult elő. Szóval, aki erre a sorozatra fizet be, illetve áldoz időt, annak mindenféle lehetetlenségre kell felkészülnie. Oké, túlzok, mert közel sem annyira elvetemült, mint az előbb említett darab.

THE WAR NEXT-DOOR – 1×01 – 6/10

A sorozat lényege az, hogy egy közel sem annyira eleresztett népes család lottón nyer egy házat egy menő környéken, egy elkerített lakóövezetben. És mivel legalább fél évig élniük is kell a házban (csak azt követően adhatják el), ezért odaköltöznek a pereputtyal, amit nem mindenki vesz jó néven. Konkrétan az egyik szomszéd család női feje szívja igazán mellre a dolgot, mert (véletlenül) ismeri a másik család anyukáját, és megismerkedésük közel sem volt annak idején konfliktusmentes. És a kezdeti acsarkodás elég hamar eszkalálódni kezd.

Szóval el lehet képzelni a folytatást, gazdagék megpróbálják kitúrni szegényéket (igazából a család többi tagja ezt közel sem ilyen vehemensen teszi, az ellentéteik is jóval enyhébben, némelyik pedig még barátkozik is), akiknek pedig bőven meg van a maguk baja is, hiszen alkalmazkodni kell az új életkörülményekhez, ráadásul a ház fenntartása is előre nem látott nehézségekkel jár.

Ebből még lehet, hogy nem sülne ki túl vicces sorozat, de a karakterekre ráeresztették az írógárdát, és talán egy kivétellel (a szegény család legkisebb lányára gondolok) mindenkit lehülyítettek. Mármint nem szó szerint, inkább csak karikatúraszerűre vettek, ami helyenkénti agyalágyultságban és harsányságban mutatkozik meg, mindezzel jó alájátszva a történet szembenállós alapfelállásának.

Amolyan osztályharcos (mármint egymás ellen harcoló osztályos) komédiának is fel lehet fogni a Guerra de vecinos eredeti címen futó szériát, bár abban nem reménykedem, hogy nem foglalnak állást a készítők és mossák el a “rossz” gazdagok és a “jó” szegények közötti határvonalat egyértelművé téve, hogy kinek kéne szurkolnunk nézőként, de azért remélem, hogy nem egyszerűsítik le ennyire a képletet, mindig jobban veszi ki magát, ha csak gyarló emberek vannak a középpontban, akiknek nevetni tudunk az esendőségein.

Igazából a Szomszédok háborúja nem nyűgözött le. Az első rész a frissessége miatt még jobban hatott, gondolok itt az alaphelyzet kialakítására és az első sokkra, a második epizód azonban kicsit már vánszorgott számomra. Nem volt rossz, de sajnos egy-két kivétellel a karakterek még nem vágódtak be nálam, és az, hogy talán a szomszéd anya és a lánya jött be, jelzi azt is, hogy inkább a reagáló, pukkancskodó szereplőkön szórakoztam, nem azokon, akik elsődlegesen feleltek a káoszért.

Pedig a “szegény” famíliában is van potenciál, energia meg pláne, szóval lehet, hogy a folytatásban el fog jönni az a pont, amikor átbillenek, és nagyon remélem, hogy a készítők az évad vége felé a végletekig kiélezik a szembenállást, és nem akarják összeboronálni a perlekedő feleket.

Pilot-mustra: Doogie Kamealoha, MD – 1×01

2021. 10. 06. 15:50 - Írta: winnie

1 comment | kategória: kritika,pilot-mustra

A Disney+ szkriptelt sorozatai eddig eléggé könnyen csoportosíthatóak. Vannak ugye a Marvel-sorozatok, a Star Wars-sorozatok, a felemelő/outsideres sportsorozatok és a tinédzsereket megcélzó dramedyk – oké, a The Mysterious Benedict Society és a The Right Stuff kilóg, de előbbi a Hulu-ra, utóbbi pedig a NatGeo-ra volt tervezve eredetileg, nem saját gyermek.

A szériák nagy részére egyébként az is igaz, hogy nem teljesen eredetik, ilyen vagy olyan módon már meglévő IP-re alapoznak, kvázi adaptációk. Nos, a platform legutóbbi szkriptelt premierje is adaptáció, vagy legalábbis merít ihletet (egy régi klasszikusból), de egyébként a fiataloknak szánt dramedys vonalat lovagolja meg, amit mondjuk a Diary of a Future President vagy, ha idesorolható, a High School Musical-sorozat.

DOOGIE KAMEALOHA, MD – 1×01 – 6/10

Valahol sajnálom, hogy szinte mindenki úgy fog nekikezdeni a sorozatnak, hogy ismeri az alapkoncepciót, így a készítői “erőfeszítés”, amivel pár percig próbálják palástolni és meglepni a nézőt, odavész, de ez egy ilyen műfaj. Azért tisztességesen megírták a pilot kezdését is, amikor látunk egy apjával szörföző tinilányt, aki épp autóvezető vizsgáján próbál átmenni, amikor meglát egy balesetet és kiugrik a kocsiból, hogy segítsen az áldozaton. Ugyanis a 16 éves lány orvos. Amolyan csodagyerek, aki valódi diplomával rendelkezik.

És ennyi is az alapsztori, többet nem kell tudni. Lahela a kórházban dolgozik, szabadidejében pedig azt teszi, amit minden fiatal – élvezi a gondtalannak tűnő életet. Az orvosi szálon némi csavart hoz az, hogy az anyja is a kórházban dolgozik, közvetlen feletteseként, és őt is láthatjuk a többi családtaggal (apu, bátyó, öcsi) magánéleti környezetben, cseppet sem hanyagolják el őket, bár inkább a komikusabb oldalra erősítenek rá velük.

Alapvetően a Doogie Kamealoha egy tinédzsersorozat, ami kapott egy gimmick-et (ahogy a Diary of a Future President is az egy gimmick-kel, csak pár évvel fiatalabb tinikkel), ha kivennénk az orvosi aspektust, akkor pont olyan lenne, mint mindegyik másik hasonló széria: családi élet, barátkozások, első szerelmek. Azonban az orvosi szál nem csak heti eseteket, pácienseket és munkahely életet hoz a képbe, hanem némi mélységet is, hiszen a pilotban eléggé ráerősítenek arra, hogy a főhős minden látszat ellenére tényleg nem átlagos tinédzser, esélytelen, hogy gondmentes életet éljen,  az orvosi hivatása azért nyomot hagy rajta és befolyásolja a lelki világát.

A sorozat lelke egyértelműen Peyton Elizabeth Lee, akinek köszönhetően anno az Andi Mack számomra az egyik legtolerálhatóbb és legkomolyabb Disney Channel-komédia volt, aki mellett Kathleen Rose Perkins-t jó látni hasonló szerepben – Jason Scott Lee-nek inkább sidekick-ség jut. Mellette, vagyis mellettük még mindenképp kiemelendő Hawaii jelenléte, ami nem csak a vizualitást nyomja meg erősen, hanem látni, hogy a készítők elkötelezték magukat amellett, hogy a szigetvilág hagyományait is kiemeljék, a kulturális vonásaival is megismertessék azokkal, akik mondjuk nem nézték a Hawaii Five-0-t.

Nincs baj a sorozattal, s bár nem egyszer előfordul, hogy kedvelem az ifjúsági szériákat, ezúttal azt éreztem, hogy ez túlságosan is más korosztályt fog lekötni. Simán el lehet nézni, aranyos és szórakoztató, de felnőtt szemmel inkább csak egy érzelmes és bohókás semmiség, mintsem komolyabb hatású, a nézőt képernyő elé szögező darab, ami nélkül nem tudnék meglenni – nagyjából azt éreztem, mint a Diary of a Future President kapcsán is. Helye van a kínálatban, jó, hogy van, és pár év múlva is megnézhető.

Viszont az mindenképp pozitív, hogy ezzel fölé próbálnak lőni a Disney Channel-ös komédiáknak. Nem csak azért, hogy nem röhögős darab, hanem mert egy fokkal kevésbé egyértelmű humorral és tényleg valósnak ható karakterekkel operál (hö-hö…), nem csak karikatúrákkal, miközben persze megmarad a pozitív hangnem és az értékközpontúság.

Tippre eléggé más a hangneme a Doogie Kamealoha-nak, mint anno a Doogie Howser-nek, ami Neil Patrick Harris-t tette ismertté, de így is működik a koncepció, sőt, talán azt is ki lehet jelenteni, hogy ma így működik igazán. És még azokat sem fogja bántani, akik az ilyen rebootok miatt szoktak értelmetlenül háborogni, hiszen amellett, hogy tényleg csak az alapkoncepció hasonlít, konkrétan ki is mondják az első percekben, hogy azért nevezik Doogie-nak (olykor) a főhőst, mert anno volt egy ilyen sorozat.

The Cleaner: az 1. évad

2021. 10. 05. 15:50 - Írta: winnie

2 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika,pilot-mustra

– Jesus! What happened?
– A woman killed her husband.
– What with, a combine harvester? Stabbed him 38 times. Why? To piss me off? You only need five stabs.

Greg Davies, brit komikust szerintem elég sokan ismerik, láthattuk jó pár sorozatban is, valamint brit panelshow-kban is visszajáró vendég, kellemes meglepetésemre pedig az általa vezetett The Taskmaster-t itthon is bemutatták nemrég.

A BBC új, bűnügyi helyszínes takarítós komédiájának (ami 6 fél órás részével pár napja teljes évados premier volt – a 6 rész becsapós, mert nem annyira darára való szerintem) ő nem csak a főszereplője, hanem a készítője is. (Az igazsághoz mondjuk hozzátartozik, hogy a sorozat alapjául a német Der Tatortreiniger szolgál, amiből nem csak az alaphelyzet, hanem némelyik sztori is átkerült. Hogy mennyi, azt passzolom, de a zseniális 1×02 biztosan.)

A sorozat főhőse (és egyetlen állandó szereplője) egy férfi, aki bűnügyi helyszíneket rendbe rakó, halálesetek után takarító vállalkozást visz. Minden rész elején láthatjuk, ahogy megérkezik egy helyszínre a rendőrség vagy a mentők távozása után, és az ő feladata mindent olyan állapotba hozni, mint a haláleset előtt volt. Ennyi az alapfelállás, ami olyan érzetet kölcsönöz a sorozatnak, mintha egy epizodikus antológia lenne, mondhatni minden egyes epizód elmenne egy négykezes rövidfilmnek. (A pilot közben még nem ezt éreztem, akkor egy ideig úgy tűnt, mintha valami átívelős sztorit vezetnének fel, de szó sincs erről.)

Az első részben például egy harmincegynéhány késszúrással megölt áldozatról van szó, és a helyszín láttán hősünk eléggé ki is akad, hogy minek kellett ennyire összemocskolni a konyhát és túlzásba vinni az ölészetet, ekkor kicsit aggódtam is, hogy miképp lesz változatos a széria (az eredeti 7 évadon át ment!), de később szerencsére már nem a “mocsok” aggasztja, másféle esetek is adódnak, mint pl. egy felrobbanó kályha okozta elhalálozás.

Amikor először írtunk a sorozatról, azt hittem, hogy lesz valami krimiaspektusa is, de erről szó sincs, nincs nyomozás vagy gyilkos-megtalálás, még akkor sem, ha az 1×01-ben éppen az indítja be a sztorit, hogy a Helena Bonham-Carter által alakított elkövető rányit a tüsténkedő takarítóra.

Ha már név szerint megemlítettem Bonham-Carter-t, akkor négykezes/rövidfilmes aspektust még egyszer kiemelném, mert tényleg teljesen különálló, abszolút karaktercentrikus, nagyon színészközpontú etűdöket kapunk, már-már azt érezhetjük, mintha egy-egy színdarabot néznénk, amiket ugyan a takarító személye összeköt, de mind stílus, mind hangulat, mind téma kapcsán nagyon eltérőek, vannak vidámabb, bizarrabb, drámaiabb hangvételű is köztük, némelyik elég ütős. És a komédia is hol entellektüel, máskor pedig elég slapstick.

A közös jellemző az, hogy a másik fél, azaz Davies partnere mindig nagyon sok teret kap a csillogásra. Mindenki remek volt, de csúcsalakítást az 1×02-ben David Mitchell szállította, egyszerűen frenetikus, amit leművel a részben, mint blokkal küszködő író. (Jut eszembe, ha már író: a részek címei (mert kiírásra kerülnek!) sem az áldozatra vagy az esetre koncentrálnak, hanem a másik félre, ld. Az özvegy, A szomszéd, Az író, Az arisztokrata vagy Az influenszer.)

A The Cleaner telitalálat lehetett volna nálam, de. Bár a halottközeli téma miatti olykor sötétebb tónus kifejezetten bejött, néha egy kicsit számomra túl lettek húzva bizonyos dialógok, túl sokat rugóztak egy-egy aspektuson, és bár minden epizód pozitívan csapódott le bennem, akadtak unalmasabb részeik is. Plusz a szórványos, kissé elszállt, álomszerű betéteket sem tudtam hová tenni, úgy éreztem, hogy néhol a kelleténél eggyel több tikkel rendelkezik a The Cleaner.

– So, I’ve spent all day listening to your madness, and cleaning up your grandmother, and you’re writing about my sandwich?
– It’s the perfect metaphor. It is both dead and alive simultaneously.

De ettől még mindenképp remek élmény volt ez a 6 rész, amiket szerintem nincs értelme egymás után 3 óra alatt megnézni, mert mindegyiket érdemes hagyni ülepedni, szerintem megérdemlik.

Pilot-mustra: The Bite – 1×01

2021. 10. 04. 19:20 - Írta: winnie

Add comment | kategória: kritika,pilot-mustra

Csak és kizárólag filmes/sorozatos szemmel nagyon érdekes volt látni, hogy a járvány miatt leállások közben, hogy alakult annak kronológiája, hogy a mozgóképes kreatívok megpróbálják elfoglalni magukat. Nyilván a többség írt, mint a meszes, kihasználva a rá szakadt tonnányi szabadidőt, és jó eséllyel egy csomó remek sorozatötlet fogant meg tavaly tavasszal. Azonban akadtak olyanok is, akiknek az agya rögtön arra a srófra kezdett el járni, hogy vajon mi mindent lehet a totális korlátozások alatt létrehozni.

Először jöttek ugye az online videóchates sorozatok, melyek közül például a magyar változat dicséretesen gyors volt. Ezek frissessége csak egy ideig tartott, és ősszel már kicsit necces volt hasonlóval kijönni. Utána a kevés szereplős rövid sztorik kezdtek el érkezni rövidfilmes, vagyis epizodikus antologikus formában, melyek nem annyira a filmeseket, mintsem a színészeket foglalta le, hiszen ők csinálták a stábfeladatok zömét is. És még mielőtt elindultak újra a forgatások, még megjelentek azok a jóval narratívabb karanténsorozatok, amik ugyan magukon viseltek pár jellemző COVID-érás jegyet, de már komolyabb történettel is bírtak.

THE BITE – 1×01 – 6/10

Na, ez a májusi premier a Robert és Michelle King-duótól érkezett, akik eddig nem nagyon hibáztak sorozataikkal (The Good Wife, The Good Fight), és a Braindead, valamint az Evil révén azt is bizonyították, hogy a horror műfaja (meglepő módon?) közel áll hozzájuk. A The Bite első látásra kvázi egy zombis sorozat, ami a Spectrum Originals premierje volt. Mindez csak a pilot végén derül ki, de ennyi előtudás kell ahhoz, hogy az ember belevágjon, mert első blikkre tényleg csak egy nagyon elkésett online videóchates szériának tűnik. (Persze lehet, hogy a folytatás is “szeparált” lesz, de a műfaj miatt ezt kétlem. Majd kommentben update-elek.)

Tehát a való világban vagyunk, a vírus miatt lezárások vannak, az emberek saját biztonságok érdekében bekuckóznak, már akik. Mert nyilván dolgozni azért kell, szóval a főhős (Audra Macdonald) pszichiáter neten tart rendeléseket, váltogatva a páciensek között, miközben a férje valami kormányzati központban húzza az igát, nem látják egymást élőben gyakran, ami kapóra jön annyiban, hogy így tarthat magának egy szeretőt. A másik kiemelt karakter (Taylor Schilling) pedig online domináskodik, már amennyire lehet.

Már az elején kapunk azzal kapcsolatos utalásokat, hogy talán nem csak a COVID garázdálkodik a világban, ugyanis egyes emberek furán kezdenek viselkedni. A pszichiáter egyik páciense fura harapásnyomot mutat meg a karján, a híradó egy tömegelős nyaralós-bulizós jelenetet mutat, ami vérengzésbe fullad, és ahogy írtam, a pilot végén az egyik (másik) online chat végén el is szabadul a pokol, és a főhősben is tudatosul a helyzet komolysága.

A pilot abszolút alapozott, így nem sok részletről lehet beszámolni, következtetéseket sem lehet levonni a folytatást illetően, szóval a kíváncsiság tart meg a sorozat mellett, bár már másfél hónapja nem láttam a második részt (nem szalad el!). Meg az, hogy van egy ironikus, abszolút sajátos, akár humorosnak is mondható stílusa, ami az olykor kifejezetten statikus jeleneteket is élvezetessé teszi. Szívesen mondanám, hogy a The Bite magán viseli King-ék keze nyomát, de én ennyiből ezt nem tudtam megállapítani, arról nem is beszélve, hogy úgy váltogatják maguk között a jogi dráma és a komikus horror műfaját, hogy magam sem tudom, hogy pontosan milyen nyoma van a kezüknek.

Semmi extra nem volt a The Bite kezdése, de megtartott. Akinek több ideje van, mint nekem, annak lehet, hogy egy délutáni dara lesz a hat epizódos szezon, más viszont tippre el sem gondolkozik ezen, hiszen látni sem akar online chatet, vagy legalábbis ezt hittem, mert előfordulhat, hogy a kíváncsiság felülkerekedik

Pilot-mustra: Mixte / Voltaire High – 1×01

2021. 10. 02. 15:20 - Írta: winnie

2 comments | kategória: Európa is létezik,kritika,pilot-mustra

Előzetesen nem tudtam semmit az Amazon Prime Video francia sorozatáról, de a leírása (60-as évek, Franciaország, először jönnek lányok egy fiú iskolába) rögtön felkeltette az érdeklődésemet, épp ezért volt csalódás, hogy nem lett éles nálunk nyár elején, a világpremierrel egy időben (pedig fent volt). De szerencsére szeptember 10-én nem csak élessé vált itthon, hanem rögtön magyar felirattal lett az (ezt az érdeklődőknek mondom, én szokás szerint maradtam az angol szinkronnál – quelle horreur!)

MIXTE – 1×01 – 7,5/10

Szóval a Voltaire középiskola egy középiskoláról szól, ami (elsőként) koedukálttá válik a 60-as évek Franciaországában. Persze nem viszik túlzásba a dolgot, mindössze arról van szó, hogy pár diáklány érkezik a nagyon sok fiú közé, de akkortájt már ez is haladó dolognak számított, nem csoda, hogy egy bizonyos rétegnek nem tetszett, az iskola vezetésében is komoly ellenállás volt a döntés kapcsán, nem csak a férfi, hanem a női tanárok részéről is.

Sokszereplősnek mondanám a sorozatot, de ha központi figurát kéne választanom, akkor az az egyik jövevény lány lenne, akinek a bátyja is az iskolába jár (a srác, bár nyilván szívén viseli a lány sorsát, de megtiltja neki, hogy az iskolában beszéljen hozzá), ráadásul az igazgatóhelyettes is a rokona, így némiképp kiváltságos helyzetben is van. Természetesen az ő barátnői, valamint pár fiú kerül még kiemelésre, illetve némelyik tanár, főleg az említett igazgatóhelyettes, valamint egy frissen érkező tanárnő.

Ami történik, természetesen a káosz elszabadulásának előjele, és hogy hogy nem, a lányok érkezése nem feldobja a fiúkat, hanem épp ellenkezőleg, nem nagyon örülnek nekik, amit mai fejjel lehet, hogy nehezebb felfogni. Azt persze mondanom sem kell, hogy abban a korban az elvárások, illetve az értékek (“értékek”) teljesen mások voltak, másképp ítélték meg a lányokat, a viselkedésüket, és mindez jó pár réteget pakol a történetre.

A sorozattal kapcsolatban, mint nagyjából minden, pár évtizeddel korábban játszódó széria esetében, a kinézet az, ami először szembetűnik. Sosem szoktunk két 60-as évekbeli sorozatot összehasonlítani és félek, hogy mindre azt mondanám, hogy tök jól néz ki, remekül megteremtik benne az adott kor hangulatát (tényleg, van olyan, amiben nem?), de itt valóban ezt éreztem, mindenképp ki akartam emelni a retrós miliőt, ami nagyon betalált nálam.

Az alaphelyzet és pár kezdeti jelenet miatt a Mixte könnyedebbnek tűnik, a pilot eleje miatt úgy véltem, hogy megvan az esélye arra, hogy limonádés szintet üssön meg, de a témafelvetések miatt már ekkor lehetett látni jeleket arra, hogy komolyabbra fogják hangszerelni, később pedig érkeztek, illetve történtek olyan dolgok, hogy tudatosuljon bennünk mindez. Legalábbis ezt érzem két epizód alapján.

Így visszatekintve az első két részre, azt kell megállapítanom, hogy azon kívül, hogy tök jó, semmi olyasmi nincs a sorozatban, amire rá mutatva hangsúlyosan ajánlani lehetne (értsd: kábé mindenki mellett el fog menni, aki nem ajánlás alapján próbálja be). Ez is azon szériák közé tartozik, amik azért működnek, mert minden a helyén van bennük. Élvezetes, érdekes a történet, a karakterek, a konfliktusok, még informál is az akkor kor kapcsán. Nem csak simán kikapcsolja az embert, hanem tényleg leköti és szórakoztatja.

Arra azért kíváncsi leszek, hogy nem akarnak-e majd sok karakterre túl sok történetszálat szánni, mert akkor elkerülhetetlen lesz valamilyen szintű felületesség. Nem karakterek szintjén, mert őket nem hanyagolják el, inkább csak egyes mélyebb sztorik elmaszatolására gondolok, illetve futtában való kidolgozására.

Pilot: Maid

2021. 10. 01. 19:30 - Írta: human

8 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Az ősz a vidám sorozatoké? Nyilván túlzok, egyáltalán nem az Egy szobalány vallomása című darabhoz hasonlók vannak többségben, de még véget sem ért az HBO gyomrosa, a Scenes from a Marriage, erre máris itt van egy hasonlóan felemelő széria, csak most a Netflixtől. Három rész után sem enged, iszonyat örvény hatása van.

A történet egy durva este után kezdődik, amiben a férfi ittasan tört és zúzott a lakásban, bár konkrétan a szeretteit nem verte, és ennek következményeként a főszereplő anya az éjszaka közepén fogta a lányát és elszökött a bántalmazó kapcsolatából. Igen, azt még nem is mondtam, hogy igaz történeten alapul a sorozat, amit könyvben lehetett korábban olvasni Maid: Hard Work, Low Pay, and a Mother’s Will to Survive címmel.

Természetesen nem volt könnyű dolga a nőnek, hiszen a férfi korábban a pénztől is elvágta, munkája sem volt, a szüleihez sem mehetett, hiszen az anyja borzasztó, az apjának pedig már új családja van, nem mellesleg az állami segítség is iszonyat sok bürokrácián át érhető el. Nem is a részletek a lényeg, majd felfedezitek a fordulatokat, hanem hogy a folyamatos csapások közben miképp tudott kitartani. Erről szólna a talán felemelő üzenet, ami közben azért egy borzasztóan lehangoló kép a bántalmazó kapcsolatokról is közben.

Figyelmeztetésként tényleg azt tudom idetűzni, hogy iszonyat realista a sorozat, ha valaki empatikusan nézi akkor az életről is lehozhatja kicsit. Már rögtön az első részben kiborító, ahogy a barátok a “szereti azért őket” apa mellé állnak, és tulajdonképpen vissza akarják terelni a nőt hozzá. Vagy hogy utána egy ilyen helyzetből kijutott nő mennyire tehetetlenül áll a semmiben. Miképp lehet egy ilyet végigcsinálni? El sem tudom képzelni. Nem csoda, hogy a segítő otthonban vannak olyanok, akik elbuknak.

Emellett amúgy a talpra állás lépései is ütősek, csak kevésbé. Ha a főszereplő csak sok év után akarna új életet kezdeni, és azt néznénk, hogy milyen munkákat kell végeznie hozzá, azt is erős lenne, de talán magában nem állna meg. Helyette van itt a két szál, amik összeadva összeszoríthatják a nézők gyomrát rendesen. És közben még a mellékszereplők is rögtön érdekesek, legalábbis ha nem nézem végig a sorozatot, akkor is utánaolvasok, hogy a lenti képen levővel mi lett. Mondjátok, hogy visszatért pozitív vonalon…

Mindezt teljesen filmes megvalósítással képzeljünk el. Tudom, nehéz elmondani a különbséget “csak” egy sorozat (ami ettől még simán lehet jó) és egy film között, legalábbis egyszerűen, de ahogy az egész folyik, a vágás, de még a blocking is, nincs benne 10 kamerás “mindenkit felveszünk majd a vágó megoldja az információátadást” jelenet, hanem szinte mindennek van tényleges célja és főszereplője. Erre sorozatoknál egyszerűen általában csak nincs idő, nem a tehetség hiánya szokott a gond lenni, viszont itt ezek szerint nem kellett sietni. Az egyedüli negatívum, hogy kicsit sok a közeli kép.

Hogy a szereplőgárdáról, és ezek szerint az irányításukról ne is beszéljek. Mondanám, hogy Margaret Qualley lopja a show-t, de hát ő a főszereplő, szóval eleve övé a show. Semmi ripacskodás, színpadias túlzás, és tényleg ott van a tekintetében sokszor, amit a jelenet mondani akar, nem pedig csak jól castingolták és minden körülötte az igazi tartalom, a színész meg csak elvan a jóban, mint pár sorozatnál szokott lenni. Tényleg olyan indie filmes, drámás az egész hatása.

Amúgy számomra a tökéletes hasonlítás a Pursuit of Happyness, de ezt nem úgy értem, hogy el akarom venni a Maid vitorlájából szelet, iszonyat fontos témákkal foglalkozik és szerintem sokaknak jelenthet hidegzuhanyt a bántalmazásokról, akik azt hiszik csak az asszony vagy férj folyamatos verése számít annak. Egyszerűen felépítésileg nekem az ugrott be valamiért, szimplán írási megvalósításilag, de ott a nehézségeken átestünk 2 óra alatt, és még happy end is jött, addig itt, bár a megjelent könyv tényéből következtethető a pozitív befejezés, bizony több szomorúság van. Folyamatosan. Kicsit nehezen bírtam.

Mondhatni tényleg realista az Egy szobalány vallomása, nem csak abban, ahogy ábrázol dolgokat, hanem ahogy a főszereplő is mondja az exének, nem minden szórakozás, a jó pillanatokat a szarok kötik össze, néha utóbbiak vannak többségben is. Mivel pilot, így “kell” pontszám, legyen 8/10.

Pilot-mustra: The Chestnut Man – 1×01

2021. 10. 01. 15:50 - Írta: winnie

12 comments | kategória: Európa is létezik,kritika,pilot-mustra

Søren Sveistrup-nak sokat köszönhetek. Konkrétan az egyik kedvenc sorozatomat. Minden idők egyik legjobbját. A The Killing-et. Mármint a The Killing készítője természetesen Veena Sud volt, de az eredeti sorozatot, a Forbrydelsen-t (itthon Egy gyilkos ügy volt a címe), amit Amerika adaptált, Sveistrup jegyezte. És a Netflix szerdai premierje, a dán A gesztenyeember az ő itthon is megjelent regénye alapján készült. Így mondanom sem kell, hogy várós volt.

Amikor két éve megírtuk, hogy lesz egy ilyen sorozat, rögtön felkeltette az érdeklődésemet a könyv, de végül úgy döntöttem, hogy inkább nem olvasom el, hanem mindenféle előtudás nélkül vágok neki a 6 részes szériának, mely taktika például a Harlan Coben-adaptációknál nem bizonyult rossznak. Két epizód után egyelőre itt sem

THE CHESTNUT MAN – 1×01 – 7/10

Egy 1987-es flashback-kel kezdünk, ami során egy rendőr pár holttestet fedez fel egy tanyán (és gesztenyéből készített figurákat…), majd a pincébe lebotorkálva vele is végez valaki. Mielőtt pedig magunkhoz térhetnénk, máris a jelen Koppenhágájában találjuk magunkat, ahol egy nyomozónő nem túl lelkesen elvállal egy gyilkossági esetet, ráadásul a főnöke rábíz egy Europol-ügynököt is, hogy segítsen neki, nem mintha utóbbi egy fikarcnyit is érdeklődne a munka iránt. Egy nő brutális megölésének esetéről van szó, az áldozat kezét levágták és mellette egy gesztenyefigurát találnak.

Egy másik szálat is megindít elég hamar a sorozat (elég hamar érkezik a kapcsolódási pont), egy politikus, konkrétan a szociális miniszter tér vissza a napi munkába egy éves kihagyás után, aminek az volt az oka, hogy a kislányát elrabolták és megölték. A nő határozott célokkal veti a munkába magát, nem törődve azzal, hogy mások ki akarják használni őt, azonban arról értesül, hogy valaki fenyegetéseket és egyéb gyalázó üzeneteket címez neki.

Azt akartam írni, hogy A gesztenyeember kapcsán rögtön érdemes elhessinteni a The Killing-es és Forbrydelsen-es párhuzamokat, de most eszembe jutott, hogy itt is pont egy új partnert kap egy váltani akaró nyomozónő, meg egy utolsónak tűnő esetet, de azért nem ragaszkodnék a párhuzamhoz, mert ennek a sorozatnak teljesen más a stílusa és hangulata, egyelőre nem is annyira whodunit-nak, azaz “ki tette?”-szériának tűnik, hanem másban (mondjuk a miértben) keresendő a rejtély. (Ha már noir, akkor sokkal inkább a Cardinal jutna eszembe róla.)

Az a rejtély, amit nagyon jó tempóban és kellemesen fejvakarósan építenek fel, miközben a nyomozók egyre több mindenre jönnek rá, látszólag a kérdőjelek is sokasodnak azzal, hogy bonyolódik a történet, új szereplők kerülnek bemutatásra, akikről eleinte nem nagyon tudjuk, hogy kicsodák, de elég hamar helyükre kerülnek, és azt mondanom sem kell, hogy egy ilyen, “ott hagyunk valamit a helyszínen” gyilkosság esetében nem meglepő, hogy újabb holttestek bukkannak fel.

A nyomozás mellett némi magánéletet is kapunk a két nyomozó, valamint a politikus oldaláról, ami vagy csak szimpla karakterizálás miatt van jelen, de az is lehet, hogy jelentőséggel is fog bírni ahogy előre haladunk. A második részre már némi versenyfutás is kialakul a nyomozók és a tettes között, nem tudom, hogy a folytatásban is ez fog dominálni, vagy újabb réteget hoznak be a nyomozásba, ami eléggé egy helyben álldogál (senki nem töri magát), míg meg nem történik egy felfedezés, ami hirtelen (végre) az ügyön dolgozók kíváncsiságát is felkelti. Más kérdés, hogy sok kapaszkodójuk nincs, elég profinak tűnik a tettes, akinek sem a motivációja nem tiszta, sem pedig az, hogy mi köze az ügyhöz a miniszternek.

Mivel a műfaj a gyengém, így nem csoda, hogy engem beszippantott a lassú és inkább beszélgetős kezdés. Oké, nem a vákuum erejével tépte ki a szemeimet az arcomból (egyelőre), de a visszafogottsága ellenére elég hamar tudatosult bennem, hogy pár nap alatt a szezon végére fogok érni, pont ezek azok a sorozatok, amik miatt örülhetünk annak, hogy a Netflix ennyire ráfeküdt az európai színtérre. Most már csak azt kell remélni, hogy a jó indulás után a “tárgyalás” és a befejezés is rendben lesz.

(Nemsokára jön az évadkritika is, addig kommentben érdemes óvatosan bánni a spoilerekkel és könyves utalásokkal, minimum jelezni azokat a sorozat jellege miatt.)

Previous Posts