login |

Posts filed under 'pilot-mustra'

Pilot: DuckTales – írta Lantaar

2017. 08. 19. 16:10 - Írta: vendegblogger

3 comments | kategória: animáció,kritika,pilot-mustra

Gondolom, a blog olvasói közük nem csak az én korai gyerekkorom egyik meghatározó rajzfilmsorozata volt a DuckTales (itthon: Kacsamesék), még anno a 90-es évek elején-közepén. Magát a sorozatot világszerte klasszikusként tartják számon, ami nem csoda, hiszen rendkívül szórakoztató volt, mellesleg pedig a Disney tévés felhozatalából az egyik legminőségibb animációval rendelkezett.

Mindezeknek és a vaskos nosztalgia szemüvegeknek köszönhetően meglehetősen szkeptikusan fogadtam a hírt még 2015-ben, miszerint a Disney rebootolni akarja a szériát.

Aztán nem is igazán érdekelt a reboot, egészen addig, amíg tavaly karácsony előtt nem sokkal kijött egy videó, amin a szinkronszínészek eléneklik az eredeti főcímdalt. Ez volt az első alkalom, amikor egyszerre lett bemutatva az összes közreműködő… és az igazat megvallva, aktívan felkeltették az érdeklődésemet. Ami annyira nem meglepő, hiszen meglehetősen izmos gárdát sikerült összerántaniuk.

Ezek után eléggé vártam a premiert, és azt kell mondanom, hogy egyáltalán nem bántam meg. Sőt! Nem húzom az időt és a lényegre térek: egy erős 7-7.5/10-et nyugodt szívvel és gondolkodás nélkül oda tudok ítélni a dupla pilotnak.

Mivel relatíve sok karaktert használó felállásról van szó, ezért érthető, hogy elég sok időt szenteltek azok bemutatására és építgetésére. Viszont ezt nem sínylette meg a történet, ami az önmaga egyszerűségében mégis szórakoztatóra sikerült.

Pedig tényleg csak annyiról van szó, hogy Donald leparkolja a gyerekeket egy délutánra a rég nem látott nagybátyjánál, amíg elmegy egy állásinterjúra, majd a gyerekek újra felélesztik Scrooge (alias Dagobert) kalandvágyát és elmennek egy közös kincsvadászatra. (Igaz az utolsó jelentere behoztak egy lehetséges átívelő szálat, ami az igazat megvallva érdekesnek ígérkezik).

A titok nyitja viszont ott rejlik, hogy érezhetően szívvel-lélekkel készült, mind az írók, mind a színészek és az animátorok részéről. A történet modernizálásánál persze ne várjunk csodát, hiszen egy (hivatalosan) gyerekeknek készült sorozatról beszélünk.

Viszont érezhető, hogy próbálnak a nosztalgikus felnőttek számára élvezhető sorozatot készíteni. Kezdettől fogva érettebbek és kidolgozottabbak a karakterek, mint 30 évvel ezelőtt, még akkor is, ha azért most is eléggé sokat hagyatkoznak a készítők sablon személyiségjegyekre.

A potenciális felnőtt nézők felé történő nyitás meglátszik azon is, hogy milyen színészgárdát sikerült összeverbuválniuk a projectre. David Tennant, mint Scrooge, Dany Pudi, Ben Schwartz és Bobby Moynihan, mint Huey, Dewey és Louie (Niki, Tiki és Viki), Kate Micucci, mint Webby valamint Beck Bennett mint Launchpad (Kvákk) egyelőre mind remek és szórakoztató választásnak tűnik, főleg Tennant, aki ismét lubickol egy rá osztott szerepben, de a többiek sem élvezik kevésbé a sajátjukat.

Két dolog viszont szerintem mindenképpen meg fogja osztani valamennyire a közönséget, ezt pedig az animáció és a felújított főcímdal. Ha az animációt akarnám egy mondatban összefoglalni, akkor csak annyit mondanék, hogy “2010-es évekre jellemző, számítógépen rajzolt tévés Disney-animációról van szó”, ami bár igaz, mégis egy kicsit túlságosan leegyszerűsített leírás lenne.

Stilizáltabb, mint a régi, ami jobban merített a képregények látványvilágából, de a maga módján mégis egyedi és tele van apró részletekkel (mint például a régi képregényekre emlékeztető, a nyomtatásból eredő apró pöttyökkel teli háttérfelületek, ami ugyan apróságnak hat, de mégis egyedi stílust kölcsönöz a látványnak). Nem rendelkezik ugyan a régihez hasonló folyékony animációval, de mégsem szenved hiányt dinamizmusban és kifejezésben.

A főcímdal pedig…

Ez tipikusan az, ami vagy bejön valakinek, vagy nem (és akinek nem, az lehet, hogy párszor eljárja a “mocskos Disney megszentségtelenítette a gyerekkorom”-mantrát). Én azt mondom, hogy szerintem jól nyúltak hozzá az eredetihez, bár ha egy kicsit hasogathatom azt a közmondásos szőrszálat, akkor azt mondanám, hogy az eredetiben jóval hangsúlyosabb volt a kezdő riff, ami miatt egy fokkal fülbemászóbb és ikonikusabb volt az eredeti dallam.

Összességében nagyon jól szórakoztam a piloton és csak javasolni tudom, függetlenül attól, hogy csak a gyerekeket szeretné valaki leültetni elé, vagy velük együtt nézik a szülők, esetleg gyerekek nélkül akarnak egy kicsit nosztalgiázni a felnőttek. Szerintem mindenki élvezni fogja.

Pilot-mustra: The Defenders – 1×01

2017. 08. 18. 22:05 - Írta: winnie

37 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

It’s too late for heroes.

Jelen esetben tényleg csak a kibeszélésre szolgál a poszt, hogy az évadkritikáig is legyen hely rá (ennek megfelelően spoilert ne nagyon írjatok, konkrétumok nélkül is lehet beszélni a teljes szezonról, de ha valaki nem bírja, akkor jelezze), hiszen egyrészt nem sokan lesznek, akik az első rész után kaszálnák a sorozatot, másrészt pedig pontosan tudjuk, hogy itt az 1×01-nek nem az a feladata, hogy minden fronton megragadja az idetévedő nézőt.

THE DEFENDERS – 1×01 – 6,5/10

Ennek többek között az is az oka, hogy anno már a berendelés idején,(amikor még senki sem tudta, hogy miről fog szólni a The Defenders, és hogy ki fogja írni), tudni lehetett, hogy 8 részes lesz, szóval nem az átívelő történethez szabták az epizódszámot. Plusz a megrendelő és a készítők is tudják, hogy a Netflix-nézők számítanak célközönségnek, ezért remélik, hogy ők tisztában vannak a darálós modellel, hogy nem lepődnek meg, ha egy sorozat fokozatosan építkezik.

Ami viszont meglepett, hogy ennyire az alapoktól kezdték a The Defenders-ben az építkezést. Oké, nyilván nem érdemes kizárni nézőket, és van, aki nem látta az összes Netflix-es Marvel-sorozatot, de ha nem kaszálta őket, akkor megnézheti előbb azokat, ha pedig kaszálta, akkor miért érdeklődne a team-up iránt? Mindegy, a lényeg az, hogy az 1×01 elég keményen expozíció, ahol párbeszédek (vagy képek) segítségével komótosan elmesélik nekünk, hogy kik ezek az emberek, és épp milyen helyzetben vannak épp, illetve milyen személyes kapcsolataik lesznek fontosak.

Ugyebár Daredevil, Jessica Jones, Luke Cage és Iron Fist alkotja a főszereplő gárdát (és mindenki sorozatából két-három szereplő átjött ebbe is), azonban egyelőre még mindenki külön utakon jár, szóval a pilot négy párhuzamosan futó szálat visz (plusz egy haldokló nőét, aki mintha rosszban sántikálna), amik, remélhetőleg minél hamarabb, össze fognak futni.

– I’m not starting over, Mr. Nelson. I’m moving forward.
– People call me Foggy.
– And you let them?

A sorozathoz ugyan nem kell semmilyen előtudás, de első blikkre Matt Murdock/Daredevil sztorija tűnik legjelentősebbnek, ő az, akinek lelkében vihar dúl, nem tudja, hogy helyesen döntött-e, amikor szögre akasztotta a gumijelmezt. Jessica Jones szokás szerint nincs a topon, de belekeveredik egy eltűnés ügyébe, Luke Cage börtönből szabadul és pár gyilkossági ügy kerül a szeme elé, Danny Rand pedig folytatja a hajszát nemezise ügynökei után, miközben látomásaival küzd.

It’s just a city.

Jó látni négyüket úgy, hogy miközben mi pontosan tudjuk, nekik gőzük sincs arról, hogy a sors össze fogja hozni őket. Számunkra a hogyan lehetne a kérdés, de ahogy kell a rész végére érkezik a cliffhanger, ami belökheti a fantáziánkat, és elkezdhetjük sejteni azt, hogy New York városának megmentése lesz, ami összehozza majd a négy hőst.

Jópofa, ahogy a négy karakter külön világát eltérően jelentik meg, nem csak képek, hanem hangulati tényezők révén is (mi lesz, ha majd találkoznak?), azt pedig mondanom sem kell, hogy színészi téren a világon semmit sem változott a sorozat, hiszen aki eddig is nagyon odatette magát, azt továbbra is élmény nézni, aki pedig inkább bukdácsolt…, nos, szerintem mindenkinek voltak jobb pillanatai, szóval egyelőre ezen a téren sincs probléma.

Az első részt, ami korrekt volt (vagy másképp: semmi extra), nyilván senki nem fogja isteníteni (a pontszám kábé azt jelenti, hogy betöltötte a funkcióját, és megelőlegezek neki egy kis bizalmat), mint ahogy kaszálni sem érdemes, hiszen tudtuk, mire lehet számítani, mint ahogy azt is sejthetjük, hogy a 3-4. részre fog felpörögni a sztori, és talán a 8 részes korlát a feszes szerkezetet hozza majd magával, nem az összecsapottságot.

Bár nem hiszem, hogy nagyon aggódnunk kéne, hiszen a Daredevil 2. évadjának showrunnerjei kapták a sorozatot, de ettől még csak bízni merek a fentiek miatt, hogy nem csak egy felvizezett film lesz a végeredmény.

Egyébként éppen a készítők miatt vagy egy nagyon érdekes aspektusa a sorozatnak. Igaz, hogy Melissa Rosenberg, Cheo Hodari Coker és Scott Buck alkották meg Jessica, Luke és Danny karaktereit, de most már Marco Ramirez és Doug Petrie “kezeli” őket, szóval még arra is van esély, hogy akit mondjuk idegesített valamelyikük, az a The Defenders során megbarátkozik az illetővel (hogy aztán a saját sorozatának folytatását esetleg hanyagolja).

Pilot: Marlon

2017. 08. 18. 14:50 - Írta: human

1 comment | kategória: 2016/17,kritika,pilot-mustra

If you Black Up they’re gonna back up.

Nem, nem, nem, és nem. Legszívesebben csak ennyit írnék a posztba, mert ismét egy siralmas (többkamerás) sitcomot kaptunk az NBC-től. Vagyis…,

Oké, lehet túlzok kicsit, és Marlon Wayans teljesen szimpatikus minden interjúban, tudja, kik tartoznak a célközönségébe és nekik gyárt filmet és sorozatot. Szóval lehet, hogy őket el is találja ezzel, csak épp számomra élvezhetetlen a végeredmény.

A történet egy elvált házaspár családja körül bonyolódik. A két felnőtt kifejezetten jóban van a különköltözés óta, baráti(as) a kapcsolatuk, ami a gyerekeknek is jót tesz talán. Mondjuk a dupla premier egyik része sem rájuk gyúrt, szóval aki fél a kisebb termetű színészektől, az most megnyugodhat. Persze a sorozat minőségét tekintve ez tök mindegy.

A fő problémám azzal van, hogy nem elég, hogy teljesen kiszámítható minden poén ebből az alaphelyzetből (de tényleg minden!), hanem, hogy közben senki sem kedvelhető meg igazán. Pedig még egy YouTube-os, vlogos szálat is beleszőttek, a főhős elvileg ilyesmivel keresi a kenyerét. De ez sem sokat segít a karakterén…

Egy dolgot viszont ki kell emelnem, hogy annak ellenére, hogy fekete szereplős a sorozat, egyáltalán nem a bőrszínnel kapcsolatos, ellentmondásos témákra gyúrtak rá, szóval a Marlon nem egy black-ish, hanem teljesen hétköznapi problémákból csinálnak viccet: például az exfeleség újra randizik meg hasonlók. És akkor ezzel fel is soroltam a pozitívumokat?

Részemről sima 4/10, eszembe sem jutna tovább nézni. Aki bírja Marlon Wayans-t, az mindenképp vizsgálja be, eléggé egyemberes, de másoknak nem nagyon ajánlom.

Pilot-mustra: Trust Me – 1×01

2017. 08. 17. 21:40 - Írta: winnie

Add comment | kategória: Anglia lecsap,kritika,pilot-mustra

I know I’m good enough.

Egy sorozat, aminek már a premierje előtt sejteni lehet a kaszáját? Nem, senkit nem akarok elrettenteni a Trust Me-től, de anno, amikor Peter Capaldi-t megtették a Doctor Who főszereplőjének, ki kellett szállnia a The Musketeers-ből. A Trust Me főszereplője pedig az új Doctor, a Broadchurch-ös Jodie Whittaker. (Mondjuk tény, hogy az nem Csehországban forog és csak 6 rész egy szezon, de cserébe abszolút főszerepről van szó.)

TRUST ME – 1×01 – 5,5/10

A Trust Me egy flashforward-dal indít, hogy után jöjjön a “3 hónappal korábban” kiírás – ez talán hatásos megoldás is lenne, ha nem tudnánk a sorozat alapkoncepcióját, miszerint a nővér főhős titokban orvosként kezd el dolgozni. És nyilván kellő tapasztalatok híján ez elég nagy kihívás lesz. Nem csak az betegekkel kapcsolatos feladatok megoldását illetően, hanem azért is, hogy ne bukjon le.

Cath minderre azért szorul rá, mert elveszti eredeti, nővéri állását (abban a kórházban, amiben uralkodó nagyon gáz viszonyok miatt egyébként a sajtót is megkereste, bár végül nem fújta be őket) s egyedülálló anyaként kénytelelen más állást vállalni. És szembe jön vele egy lehetőség: lenyúlja egy messzire utazó barátja személyazonosságát, és távol otthonától orvosként áll munkába.

Kissé felesleges kockázatvállalásnak tűnik, még akkor is, ha nehezebben tudna elhelyezkedni a saját nevén nővérként, no meg számtalan etikai kérdést is felvet a tette. Nyilván az nem fog fennakadni ilyesmin, aki gyilkosokat és más bűnözőket főhősnek kiemelő sorozatokat is néz, de rászorultság ide vagy oda, mégiscsak nagyon felelőtlen, amit tesz. (Kvázi az egyetem kihagyásával gyakorlati képzés során akar beletanulni a szakmába.)

Persze hasonló eset már megtörtént a valóságban is, így ezen nem akadok fenn, bár elég stresszes lehet a szituáció, főleg egy egyedülálló anyának, hiszen ha lebukik, akkor a gyerekét is simán bukni fogja (mégis bevállalta?). Arról nem is beszélve, hogy egy újságíró is a beszélni akar vele, illetve nővér énjével.

Akartam szeretni a pilotot, de amellett, hogy Whittaker ebben is jó volt, nem sok pozitívumot találtam. Mármint maga a szituáció (mínusz az erkölcsi dilemma, amin nem lovagol a sorozat) érdekes, de ez az első rész tényleg csak annyit csinált, hogy bemutatta a karaktert (és pakoltak köré nem túl érdekes mellékfigurákat, akik lebuktathatják), illetve “újdonsült” orvosként megajándékozták pár kihívással.

Nyilván az első (és a második) páciens feszült, “na, most mi lesz?”-helyzetet hozott létre, de utána már csak montázsokat kapunk arról, hogy Cath belejön a dolgokba. Hiszem persze, hogy nem eszik ennyire forrón a kását, lesz még bőven lehetőség lebukni, és mivel nincs hova beindulnia a sorozatnak 6 rész alatt, a folytatásban komoly krízis is lehet, de mivel most az első részt értékelem, ezért csak azt tudom mondani, hogy a főszereplőnek köszönhetően volt jobb, mint közepes.

Cserébe viszont az 1×02-nél simán ott leszek.

Pilot-mustra: I’m Sorry – 1×01

2017. 08. 16. 21:14 - Írta: winnie

4 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Még várok két hetet, és már a teljes évadról írhatnék az I’m Sorry esetében, de hátha kap majd akkor is egy posztot, mert megérdemli. Legalábbis az eddigiek alapján a truTv júliusban indult komédiája kifejezetten szórakoztató, mindenképp a nyár egyik kellemes meglepetése, bár szuperlatívuszokkal azért nem fogok dobálózni.

I’M SORRY – 1×01 – 7/10

Valahogy így kell radar alatti sorozatot készíteni? Az I’m Sorry-nak sem a koncepciójában, sem a megvalósításában nincs olyasmi, amit lóbálva ki lehetne emelni, vagy amivel jól el lehetne adni. A komédia készítője és főszereplője Andrea Savage, róla (illetve alteregójáról) szól ez a sorozat, no meg a férjéről és a kislányáról – nincs is több állandó szereplő, aminek köszönhetően mindenféle jól csengő nevet lehetett hozni vendégnek.

– Walt Disney, Paula Deen, Henry Ford, I mean, come on.
– Your list of racists isn’t helping. You also forgot Mel Gibson.
– I am not proud of myself.
– A perfect example. These are all incredibly successful racists, so I’m saying, if she continues to have these beliefs, it’s not gonna preclude her from achieving all of her dreams and goals.

Közelebbről az I’m Sorry egy dolgozó anyus komédia (mármint van benne munka is, család is), ami egy cseppet sem fogja vissza magát. Eleve anyu elég profán, szabadszájú (és vicces, hiszen, akárcsak Savage a való életben, ő is tévés komédiákat ír – Jason Mantzoukas az írótársa a sorozatban, és brillírozik), mindenről megvan a véleménye, s a hebrencskedései olykor kínos helyzetekbe is sodorják, hol idegenek, hol pedig barátok előtt. Ezek pedig általában tényleg nagyon viccesek.

Még véletlenül sem a sztori vezérli a sorozatot, inkább random témákat veséz ki, mint például azt, hogy attól kezd tartani, hogy a kislánya rasszista, vagy hogy milyen helyzeteket eredményezhet az, amikor összehozza a barátját a lánya tanárával, akinek így kitudódnak a szexuális szokásai.

– She was prolific. Oh, yeah, she’s done a lot. I could tell by the audio that it’s “Three Dicks One Butt”.
– I can tell by the video that it is “Four Dicks One Butt”.
– That’s the sequel.

Valahol jó egy olyan sorozatot nézni, amire nem borul sötétség, ami úgy képes ironikus lenne, hogy nem lesz a végletekig cinikus, hogy mindvégig szerethető marad, s eközben mégsem óvatoskodik, és meri cinkesebb helyzetekbe sodorni a főhősét (amik persze megoldódnak), de úgy, hogy közben az bármikor fordulhat a párjához vagy a barátaihoz, akik tuti, nem fogják cserben hagyni.

4 vagy 5 részen vagyok túl egyébként, és abszolút tartja magát az I’m Sorry. Nagyon könnyed, bár nem mindig röhögős, de végig mosolygós. Mondjuk el tudom képzelni, hogy Savage stílusa egyeseknek idegesítő lesz, hogy soknak érzik majd a karakter, de számomra abszolút szimpatikus a maga tikkjeivel, a természetes, nem írtnak ható humora is bejön. Valahogy olyan friss és üde a végeredmény, energikus.

Pilot: Mr. Mercedes

2017. 08. 15. 21:44 - Írta: human

10 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Tudom, hogy sok minden szólt a Mr. Mercedes mellett, de az előzeteseket látva egy hangyányit sem vártam. Hogy ezt mennyire tettem rosszul, azt nem tudom, viszont mindenképp érdemes belenézni ebbe a King-feldolgozásba.

Bár nem olvastam a sorozat alapját adó regényt, de a pilot alapján pont a jobb Kingek közé tartozik: nem természetfeletti. Filmekből is az ide tartozók a kedvenceim tőle, a Shawshank Redemption, meg a Green Mile. Bár a Mr. Mercedes azért erőszakosabb náluk.

A kezdőjelenetben egy épület előtti tömegbe hajt a gonosz, méghozzá egy Mercedes-szel. Több halott fölött beszélgetnek kicsit a nyomozók, aztán ugrunk 2 évet az időben. Az egyik rendőr azóta már nyugdíjba ment, próbálja élni az életét a háta mögött hagyott megoldatlan üggyel, azonban az egyik napon egy furcsa emailt kap.

És ez is lesz a sorozat dinamikája, miszerint a gyilkos zaklatja a nyomozót. Ugye van az az elmélet, hogy sok sorozatgyilkos szeretné, ha elkapnák, úgy tűnik, itt is ez áll fenn, a gonosz szeretné, ha a nyomozó nyakon csípné, mielőtt ismét szörnyű tettet követne el. Így kezdik felépíteni a karaktereket, hiszen mindkét oldal kap bőven játékidőt.

Igazából sokkal több mindent nem tudnék írni, mivel egy mondhatni tipikus kezdést kaptunk. Tisztán látszik a nyugis építkezés, nem sietik el a dolgot, viszont egyelőre nem is ad sok elgondolkozni valót a sorozat.

Amit viszont kiemelnék, hogy míg az előzetes anyagokban nagyon olcsónak tűnt a széria, főleg az elején történtek, addig ez utóbbi itt sem igyekszik látványos lenni, érthető okokból – viszont utána jó nézni technikai szempontból. Szóval hiába csak az a DirecTv-re, vagyis az Audience Networkre készült a sorozat, ez nem spórolást jelent.

Aki mostanában nézett pilotokat, annak szerintem elkerülhetetlen a The Sinnerrel való összehasonlítás, és nálam ez kerekedik feljebb a lassabb nyomozósok közül. Lehet, hogy ennyit számítana az a tény, hogy nem tűnik olyan borzasztó klisésnek a Brendan Gleeson által alakított nyomozó?

Tényleg azért kezdtem azzal, hogy sok minden szólt a sorozat mellett, mert David E. Kelley-től már sok jót láttam, és ezt valahogy mégsem vártam. Erre meg sima 8/10-es a pilot. (A csatorna, az Audience Network oldalán régiókorlát nélkül nézhető a pilot.)

Pilot: Get Shorty

2017. 08. 13. 20:55 - Írta: human

1 comment | kategória: kritika,pilot-mustra

Rövid kritikának legyen elég annyi erről a Szóljatok a köpcösnek!-adaptációról, hogy a netre előzetesen felpakolt részekből rögtön letoltam a másodikat is. Pedig a plot már az első részben kirajzolódik, hiszen eléggé a közepébe vágtak az EPIX-nél.

Az a helyzet, hogy a könyvet nem olvastam, a Get Shorty-filmből pedig már nem emlékszem semmire azon kívül, hogy jó a szereplőgárdája és néhol nevettem rajta. A tévésorozatról pedig egyelőre az jut eszembe, hogy a pár poén mellett érzelmileg is megalapozottnak tűnik a történet.

Azért röviden vegyük át, miről szól: egy nem túl jól megfizetett bérgyilkos jobb életre vágyik. Erre oka is van, hiszen a felesége elhidegült tőle, mivel túl sokat tud a munkájáról, és így a lányát is ritkábban látja. Mondjuk utóbbi egyelőre nem tudja, mit csinál az apja.

Amerikában még az ilyen embereknek is jár az álom, így amikor az egyik munkája közben egy jónak tűnő forgatókönyvbe botlik, elhatározza, hogy filmproducernek áll. Nehezítésnek ott van, hogy nem tud semmit a szakmáról, így bevon egy dörzsöltebb figurát is. Emellett a főnöke piszkos pénzének mosására is kénytelen használni ezt a munkát.

Összességében a fentiek azt jelentik, hogy párszor erőszakkal fogják levágni a képmutató szakma kerülőútjait. Vagy buldózerrel vágnak majd át az akadályokon? Mondanám, hogy insider, vagyis bennfentes a sorozat, de szerintem ez a bérgyilkos dolgokat kivéve is csak nagyjából lenne igaz. Viszont süt belőle egyfajta Hollywood-szeretetet, amit tök jó látni.

Ami nagyon tetszett a kezdésben, hogy hiába halad a történet néhol Coen-filmeket idézően, bőven megalapozzák a karaktereket is. Az antihős kap egy jó és érthető célt, ahova gondolom, pont az erőszakos múltja miatt nem tud majd elérni igazán soha. S emellett a mellékszereplők játszmáira is jut idő, legyen szó a pénzes főnökről, a dörzsöltebb, de zsé-filmes producerről, vagy épp a mindenbe belekerülő, kisebb álmokkal bíró társról.

A főszerepet Chris O’Dowd-ra (The IT Crowd) tolták, ami elsőre kicsit furcsa lehet, de valahogy mégis megszokható benne. Az ő és a producert alakító Ray Romano közötti jelenetek adják egyelőre a részek lényegét, és kettejük párosa szerintem nagyon jól működik.

Az egyetlen, amibe bele tudnék kötni valamennyire, az a kidolgozás. Azért nem egy kanadai Syfy-sorozat szintjéről van szó, és a Birdmanes zene nagyon feldobja néhol, de mégis egy kicsit semmilyen, amiről lehet, hogy a korlátzott lehetőségek tehetnek. Egyetlen beállítás nincs a pilotban, ami később eszembe juthatna, miközben még Tarantino-t is próbálják megidézni néhol. Sajnos.

A Get Shorty-t is a történet viszi el egyelőre, mint mondjuk az Ozarkot, csak ebben az antihős kicsit jobban sikerült. Legyen olyan 7/10 a start, de minden negatívuma ellenére is megyek a harmadik részre.

Pilot-mustra: Comrade Detective – 1×01

2017. 08. 08. 21:44 - Írta: winnie

7 comments | kategória: Európa is létezik,kritika,pilot-mustra

(Az Amazon a teljes első évadot elérhetővé tette a sorozatból, és ha kapunk vendégírást, lesz is évadkritikánk, de itt, kommentben ügyeljetek a spoilerekre.)

We’re not used to crime in Romania. It’s not part of our national character.

Nesze neked, gimmick sorozat! Aki olvasta az előzeteses vagy plakátos posztunkat, az tudja, hogy milyen fura ötleten alapul a Comrade Detective. Alapvetően egy 80-as években játszódó román bűnügyi sorozatról van szó, amit úgy állítanak be, mint az akkori államvezetés által megrendelt projektet (erre rímel is a hangnem). És mindezt híres amerikai színészek által gagyiszinkronizálva (vagyis nem annyira szájra mondva) prezentálják.

COMRADE DETECTIVE – 1×01 – 3/10

Zseniális, marha jó, mekkora marhaság – ilyeneket lehetett olvasni a sorozatról, én is beindultam, gondoltam csapok is egy nagy darát, de még mindig nem jutottam el a második részig. A gond pedig tényleg csak annyi, hogy valóban egy román zsarusorozatot látunk. És abból sem túl kiemelkedőt. Mert egy valamit szögezzünk le: a Comrade Detective a pilotja alapján nem nagyon komédia.

– Are you suggesting this was an inside job?
– No. There’s no such thing as a corrupt police officer in Romania.

Később persze nem tudom, hogy mi lesz, de ennyi alapján a világon semmi nincs benne, amiért nézni lenne érdemes – vagy ami miatt más zsarusorozat helyett nézném. Poénok és karakterek biztosan nem, az átívelő bűnügyi nyomozás pedig eddig nagyon zsenge. A sztori annyi, hogy a főhős zsaru társát megöli egy álarcos figura, és elkezd nyomozni az ügyben, miközben mellécsapják a halott nagy haverját. Akivel nem nagyon jönnek ki, de idővel össze fognak nyilván rázódni.

A nyomozás kábé egyetlen nyom találásából állt (oké, kellett az alapozás), majd egy kikérdezésből, és mondhatni már meg is volt a hunyó (persze még nem a tettes), addig pedig már rég nem volt újdonság a 80-as évekbeli környezet, az itthonról is ismert lakótelepi kilátás, a sok Dacia, vagy a mai szemmel ciki ruhák.

– Can I get you a drink, Gregor?
– I quit drinking, Constantin.
– All right, vodka then.

Hazudnék persze, ha azt mondanám, hogy nincsenek vicces részek az első epizódban. Olykor a szinkron gagyisága mosolygást vált ki (de még véletlenül sem szélsőséges a kunszt, plusz kinyírja az atmoszférát a stúdióhang), olykor a nagyon nosztalgikus snittek (a sakk!), és talán három vagy négyszer utaltak arra, hogy milyen jó a kommunista rendszer, mennyire fúj a kapitalista. Kár, hogy ezek is inkább csak mosolygós pillanatokat szállítanak, nincs hangos röhögés.

És persze poén hallani egyes szereplők hangját: Nick Offerman, mint rendőrkapitány marhára lelóg a karakterről, de nyilván ez ellen nem is tettek semmit, de például Jerrod Carmichael is vicces volt román bundesligahajú piti bűnözőként – az legyen az én bajom, hogy egyik főszereplőnek sem túl karakteres a hangja (Channing Tatum és Joseph Gordon-Levitt) – azért a mellékfigurák kompenzálnak.

Ennyi alapján nincs sok értelme folytatnom a sorozatot, mert a sztori egyelőre nem túl érdekes és mintha blődre lenne véve (nem tudom, mennyire lesz komoly a zárás), és arra sem számítanék, hogy hirtelen viccesebb vagy bájosabb lenne a folytatás (tényleg, a báj, az nagyon hiányzik, pedig az első másodpercekben volt némi szintizene, de azzal ki is fújt…). Azért lehet, hogy az 1×02-t még letolom – hacsak le nem beszél valaki kommentben, aki már ledarálta az S1-et.

Pilot: What Would Diplo Do?

2017. 08. 07. 19:10 - Írta: human

12 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Yo, meditation is for pussies.

Ez mi a fene volt? Mármint a pilot, nem az idézet. A Viceland új sorozata arról szól, hogy mit tenne Diplo, a híres DJ. Bár erre nem válaszol a komédia első része egyszer sem, viszont rengeteg random hülyeséget önt az arcunkba.

A történet tényleg annyi, hogy elvileg Diplo-t követjük, akit James Van Der Beek alakít, egy celebes dokureality-szerűségben. Ha most a Kardashian-féle Keeping Up With The Kardashians dokureality-hez hasonlítanám, akkor sokakat elriasztanék, de ezt tényleg csak a kivitelezésre értem, ez normális, szkriptelt széria.

Inkább rögtön oda vágok, hogy egyszerűen működik a sorozat. Beek az egyik showrunner, magának írja a szerepet, és úgy tűnik mostanra belátta, hogy merre kell haladnia a karrierjével, a Don’t Trust The Bitch in Apt 23. is tökéletes példa volt erre, szóval továbbra is nyugodtan csinál magából viccet.

Ami miatt mégsem siralmas a végeredmény, hiába borzasztó A Beek időzítése a jelenetekben (néhol a vágó azért segíthetett volna rajta), hogy tényleg mindent belead, ami egyszerűen átjön a képernyőn. Így lesz az idióta celeb karakterből egy kicsit önző, öntelt, de valójában azért érző szívű valaki, akit már nem pofoznánk fel.

– You know you’re not Jesus, right?
– Well, I mean, won’t really know till I’m dead, right?

Elég sok idióta ötlettel szembesülhetünk már a pilotban is, így már ez is szórakoztató néha. Sőt, ha jobban belegondolunk, akkor már itt is van némi fricska, hiszen a celebek is csak emberek, és ha a színfalak mögé tekintenének a rajongóik, akkor talán nem függnének minden szavukon. Persze tovább élvezve azt, amihez tényleg értenek, mint Diplo a zenéléshez.

Pontozni nem túlzottan akarom a pilotot, nem is nagyon tudnám, mindenképp érdekes 20 perc volt, és mivel “Dawson” hasonló szerepeit nagyon bírom, így simán lehet, hogy kitartok a végéig, már ha tudják tartani ezt a kezdőtempót.

Pilot-mustra: The Guest Book – 1×01-1×02

2017. 08. 06. 15:50 - Írta: winnie

3 comments | kategória: antológia,kritika,pilot-mustra

Na, végre egy eredeti koncepció! A TBS új sorozata, a The Guest Book egy epizodikus antológia, ami egy hotelszobára koncentrál, valamint annak részenként cserélődő vendégeire, az ő történeteiket mutatja be.

Ööö…, oké, bár valóban ennyi a sorozat lényege, de ez azért más, mint az HBO most indult Room 104-ja. Egyrészt azért, mert az abszurd történetek egytől-egyig komikusak (a Room 104 ugye minden műfajt lefed). Másrészt mert nem csak a szobában játszódnak. Harmadrészt, mert vannak visszatérő szereplők benne (átívelő sztorival!). Negyedrészt pedig, mert mindenféle csavart nélkülöznek. És ötödrészt, mert sokkal gyengébbek.

THE GUEST BOOK – 1×01 – 4/10
THE GUEST BOOK – 1×02 – 2,5/10

  

Oké, először is gyorstalpalónak jelezném, hogy a TBS kifejezetten eredeti komédiakínálata olyan sorozatokból áll, mint az Angie Tribeca, a The Detour, a Search Party, a Wrecked és a People of Earth. Bár nagyon különbözőek, akinek bejön ez a hangvétel, annak kötelező lesz a The Guest Book bepróbálása is – én utóbbi kettőt gyorsan kaszáltam, a The Detour-t pedig a zseni első szezonja után a 2×01-gyel. Maradt az Angie Tribeca nézős, a Search Party-t pedig be kéne már próbálnom.

A The Guest Book-ot azonban nem a TBS-es billog, vagy a formátuma adta el nekem, hanem Greg Garcia neve, aki kapcsán még mindig a My Name Is Earl-t emlegeti mindenki, én pedig juszt is a Raising Hope-ot fogom (vagy a Super Clyde-ot?, szipp…) – azt inkább feledjük, hogy a The Millers is az ő műve, vagy a Yes, Dear. Vagyis ne feledjük, mert bennem előbbi szellemét idézte meg a pilot humortalanságával.

Némi felvezetés után a pilotban a házaspárt alakító Danny Pudi és Lauren Lapkus érkezik meg egy hegyi kunyhóba kikapcsolódni, távol a kisbabájuktól – ők egyenként is viccesek, hát még együtt, gondoltam, de sajnos itt inkább kiállhatatlanra vették a figurát, ami alapból megnehezítette a rész élvezetét. Az pedig, hogy a veszekedéseikben semmi poénos nem volt, végképp.

Attól persze, hogy nem poénokra van kihegyezve a The Guest Book, érezni rajta, hogy könnyed, idióta, olykor abszurd, vagyis, hogy elsődlegesen komédia, főleg, hogy az első rész története vesz egy sztriptízbáros kitérőt, és később is történik egy-két olyan váratlan dolog, amire nem nagyon számít a néző. De pár ötlettől az, amit látunk nem lesz fantáziadús, sem élvezetes, maxim tolerálható és végignézhető. De minek?

Az 1×02 még ennyit sem tudott hozni, egy hülye vallásos családról szólt, ahol anyuka (Stockard Channing) nem akarja, hogy a fia egy ateista csajt (Mary Lynn Rajskub) vegyen feleségül – itt a sztori nagyja már a szobán kívül játszódik, és bár az abszurd hülyeségek jelen vannak, a poénok még annyira sem, mint az első részben.

A címben szereplő vendégkönyv egyébként a pilotban narrációra szolgál (Danny Pudi karaktere írja bele a sztorit), de a folytatásban ezt is kihajították, hiszen ott anyu narrál, illetve meséli a történetet a gyóntatófülkében egy papnak. Na, ez a körítés a világon semmi pluszt nem ad, maximum egy jó snittet, ahogy Pudi ül a magasban, lábait lógázva.

Á, az egész totális csalódás. Ha véletlenül életben marad a topik, ha a későbbiekben beírná valaki a kommentek közé, hogy melyik rész sikerült jobban (mert antológia révén biztos, hogy lesznek nagyon jól eltalált epizódok), akkor visszatérnék, esetleg színészek miatt is, de az kizárt, hogy ilyen kezdés után ezt folytassam.

Egy valami érdekes lehetNE a sorozatban (amellett, hogy minden rész végén felvezetik a következő vendégeket, kezdéskor pedig két random arc a sorozatról beszél, amit nézünk, és úgy mondják el, mi volt az előző részben), azok a visszatérő szereplők, a szállodások, sztriptízbárosok, a doki, Eddie ‘Darnell’ Steeples és a többiek. Greg Garcia ígéri, hogy az ő történetük az évadzáróra ki fog kerekedni, de mivel alig szerepelnek (részenként 1-2 jelenet), így csak miattuk sem éri meg maradni.

Pilot: The Sinner

2017. 08. 04. 21:50 - Írta: human

20 comments | kategória: antológia,kritika,pilot-mustra

Jessica Biel újra tévében. Ja, hogy a USA új évados antológia sorozatában nem ez lenne a szenzáció, hanem az, ahogy felkeltik a kíváncsiságunkat – már akiét sikerül.

A történet középpontjában egy teljesen átlagos családanya áll, őt alakítja Biel, aki a strandon egyszer csak megöl valakit. Természetesen beviszik a zsaruk, a nő mindent beismer, várja a sorsát, viszont az ügyre osztott öreg róka nyomozót nagyon elkezdi érdekelni, hogy miért tette.

Ez lenne a kampó, ami a nézőbe is beleakad(hat). Egy átlagos ember miért öl meg hirtelen valakit, akit látszólag nem is ismer? Nyilván már az első részben is vannak tippjeink, ezt ki is használják az írók, és bedobnak olyasmit, ami bonyolítja a kérdést. Természetesen ködösen fogalmazok, mivel a részben konkrétan csak ez érdekes.

Teljesen érthető számomra, hogy miért alapozgattak ennyit, hiszen ezen múlik a sorozat sorsa, de… engem sajnos nem találtak el. Nem unatkoztam, vagy tartom borzasztónak a pilotot, mivel elég jól volt fényképezve, és a maga tempójához képest szépen haladt előre… viszont nem érdekel, hogy miért tette, és ez itt nem jó. Mármint annyira nem érdekel, hogy letoljam az évadot, de annyit azért elértek, hogy a végén majd elolvasom a spoilereket.

Az biztos, hogy jó szereplőgárdát hoztak össze. Egyrészt Biel is akar húzni egy McConaughey-t, komoly a szerep, és egész jól el is bírt egyelőre vele. Mellette pedig az öreg tapasztalt nyomozót Bill Pullman alakítja. Mondjuk rajtuk kívül egyelőre zsengécske a mezőny, de a többiek nem is kaptak olyan sok időt.

Amúgy a The Sinner tipikusan olyan sorozat, amit 7 éve még nyugodtan letoltam volna. Érdekes koncepció, kivitelezésben tényleg olyan 7/10, viszont most valahogy mégis azt érzem, hogy sajnálom rá az időt. Ahogy a Gypsy, ez is jól van megcsinálva, de valahogy mégis kevés a PeakTV időszakában.

Top of The Lake: kezdett a 2. évad, a Top of The Lake: China Girl

2017. 08. 01. 22:10 - Írta: human

5 comments | kategória: Anglia lecsap,Ausztrália megmutatja,kritika,pilot-mustra

I hate feminism, mom.

Mindez egy sorozatban, ami női főszereplővel operál. Nem is ez a lényeg, hanem hogy hosszú idő után folytatódott a Top of the Lake, vagyis egy új ügyet kezdve beszállási lehetőséget is biztosít valamennyire az ausztrál/angol nyomozós sorozat.

Mostanában az előbbi besorolás már nem is hangzik annyira szitkszónak, talán pont azért, amit a Top of the Lake is képvisel: az egy évadon átívelű ügyek miatt. Itt is egy nagyobb filmről lesz szó, hiszen a holttest sokáig elő sem kerül, és a nyomozás is csak az első rész végén indul.

Avagy majdnem 1 órát áldoztak arra, hogy szépen nyugisan bemutassák a főbb szálakat és karaktereket, akik majd az ügy közben fognak összefonódni. Persze már most látszik, hogy nagyjából miképp fog az előbbi megvalósulni, de azt még nyilván nem tudni, hogy mi és miért történt az áldozattal.

Vissza is térnék oda, hogy elvileg be lehet most is kapcsolódni. Már ha az ember kibírja a sok utalást az előző évadban történtekre, mivel az Elisabeth Moss által alakított főhős nyomozó sok érzelmi csomaggal tért vissza Sydney-be, amit fel fognak dolgozni a részek során.

Igen, ezt még nem is említettem, de Új-Zéland magányos tájai után ezúttal Ausztráliában folyik majd egy meggyilkolt kínai örömlány ügyében a nyomozás, akit a rész elején a tengerbe dobnak a bordély gondnokai. Emellett az anyaságról jó sok szó lesz, legalábbis az eddig látottak alapján.

Igazából nem sokat tudok már hozzátenni, mert ez tényleg csak a végére áll össze, a rész magában annyira nem izgalmas, nincs saját lendülete. Viszont hiába a helyszínváltás, most is nyomasztóra sikerült a fényképezés és a hangulat, ami ha kitart, akkor ismét jó élményt jelenthet a sorozat.

(A BBC múlt héten a neten a teljes évadot elérhetővé tette, így figyeljetek a spoilerekre. Nemsokára remélhetőleg lesz évadkritika is.)

Previous Posts