login |

Posts filed under 'pilot-mustra'

Pilot: Parallels

2022. 06. 25. 14:50 - Írta: human

1 comment | kategória: Európa is létezik,kritika,pilot-mustra

Mi történik, ha beröccentik a részecskegyorsítót, és 4 fiatal is a közelben van? A Disney+ érkezésével újabb európai sorozatokba nézhetünk bele elég sok magyar lokalizációval, konkrétan a francia ifjúsági Párhuzamosok szinkronnal jött, bár a magyar sávot annyira nem ajánlanám, sajnos, iszonyat élettelen, eredetiben kicsit jobb.

A történet röviden tényleg úgy foglalható össze, hogy a gimis fiatalok kiszöknek a “bunkerjukba” egy este az egyikőjük szülinapját ünnepelni, de az este folyamán egyszer csak elmegy az áram, és… hát mi tudjuk, hogy összekeverednek a párhuzamos univerzumok. Igazából ez a csali, muszáj volt lelőnöm.

Konkrétan az első mutatott szálon 1 fiú marad a bunkerban váratlanul, és feltűnik egy idősebb férfi, aki mintha hasonlítanak egy másik fiú idősebb változatára. Innentől rendőrség és a többi, ami történne pár fiatal eltűnésekor. Ellenben a rész végén látjuk, hogy a másik szálon ketten maradnak a bunkerban, senki nem tűnik fel, és így kezd a rendőrség vizsgálni. Csöpögnek az információk, de vajon van kibogozásra lehetőség? És ha jól látom, akkor még több ugrálás is lesz.

Hogy valójában miről szól? Így majdnem 2 rész után nem is tudom. Már persze ott a rejtély és a kaland, de miről tippre a felnövésről akarhattak beszélni a “miért várjátok a gimi végét” és utána feltűnő idős változataik alapján – amit több idő bemutatása még jobban aláhúzhat. Na mindegy, ez csak úgy eszembe jutott, igazából az út számít, és sajnos itt már vannak fenntartásaim. Már most volt olyan (a pókeres csávó) szál, amitől a hideg kirázott, és a rejtélyek mellett már most is a magánélet a lényeg igazából, hogy ki milyen és hol köthet ki az életben. A gyűrűre is vannak már tippjeim.

Meg tipikus európai ifjúsági sorozat módra egyáltalán nem olyan ám, mint ami egy “Disney ifjúsági sorozat” kijelentésből beugorna. Nyilván nem vérkomoly, de mer a szomorúbb pillanatokba is elmerülni, és még korrekten van fényképezve is. Persze nem egy Dark, vagy a másik oldalról Stranger Things és hasonló (legalábbis gondolom), de nem is akar az lenni, csak egy normális rejtélyes sorozat fiatal főszereplőkkel.

Ami ilyen meglepő mellék gondolat, hogy milyen őszintén és egymást érzelmileg támogatón beszél már minden fiatal. Ott bukott ki legjobban, hogy kicsit akarnak hatni a fiatal nézőkre esetleg, már amellett, hogy a piálás sem jött össze a szereplőknek, pedig egy pezsgőt el akartak tolni a szülinapi bulin.

Olyan tipikus pontozhatatlan (kivételesen nem is adok, hiába pilot, aminek szinte mindig szoktunk), mert nekem kicsit unalmas volt, de közben meg akiknek célozzák azoknak lehet bejön. Ha 15 lennék inkább ezt nézném, mint a The Old Man-t. És nem, a Stranger Things-et olyan 80-as évek nosztalgiával tömték meg, hogy azt egyáltalán nem csak fiatal nézőkre célozzák, és ott még a felnőtt szereplők is jók, míg itt papírmasék voltak.

Pilot: The Old Man

2022. 06. 23. 21:20 - Írta: human

5 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Azt hiszem, a közepébe vágok: ez a legjobb pilot, amit az utóbbi hónapokban láttam. Az FX sorozatánál (ami nálunk elvileg Disney+-os lesz) még én is kerültem az előzeteseket, pedig winnie-vel ellentétben meg szoktam nézni őket, de elég volt annyit tudnom, hogy Jeff Bridges karaktere erőszakos múltú öregember. Valamiért ez megvett.

Amúgy is bírom a Liam Neeson Takenje miatt aranykorát élő “öregfiú pakol” zsánert, erre itt még komolyan is vehető az egész.

A történet egy volt amerikai ügynökről szól, aki egy ismerőse segítségével valamit elkövetett a múltban egy hatalmas ember ellen. Utóbbi pedig 30 évvel később jött a számlával, amikor már minden résztvevő azt hitte, hogy örökre el lett temetve a dolog. Tudom, ez így senkit nem hoz lázba, annyira átlagos, az számít mit építettek rá, nem?

Az egész ereje abban rejlik, hogy a sok eltelt évek alatt bizony nem csak sok vesztenivalója lett a résztvevőknek, de már sok egyéni tragédiát is átéltek. Az életük végén csak nyugalmat akarnak, a főszereplő vidéken él, gyászolja a feleségét, amikor az egyik éjszaka valaki rátör, és kénytelen elintézni. Ezután is a teljes eltűnést fontolgatja, semmi kedve felvenni a kesztyűt, de végül csak megteszi.

Erre a “rengeteg év van a vállukon” öreguras szerepekre pedig valami telitalálat casting Jeff Bridges és John Lithgow a “törvény” két oldalán. Mindkettejük kirázná a kisujjából, erre még ami körülveszi őket is remek. Jon Watts (új Pókember-filmek, Cop Car) a szart is kirendezte az öregekből és a fiatalokból, a beszélgetős jelenetekben remekül mélyítve a drámát, hogy amikor kirobban az erőszak, az üssön, és legyen tétje.

Igazából nem mondanám akciósorozatnak a The Old Mant, mégis van a pilotban egy olyan 15 perces akciójelenet, ami előtt le a kalappal. Olyan zsigeri, mint mondjuk a Banshee feloldó verekedései, viszont nem ponyva, végig komolyan vehető, és nagy a tétje. És nyilván pár hajszálat széthasogatnék a kocsis odavetítéseknél, de mégis remekül egyben van a képi világ. A világ minden fáradtságát is jó volt így nézni, ahogy a reménnyel teli pillanatokat is, amikből nem sok jót remélek.

Sima 9/10-et szórok az első részre, magában is rohadt jó volt. A második kicsit esett, de remélem itt megáll a csökkenés. Az meg külön extra filmbuziknak, hogy Amy Brenneman már megint rossz ember mellé szegődött a Heat után.

Nem mellesleg a legjobb mellékszereplők is itt vannak a pontszám felett.

Pilot-mustra: I Love That For You – 1×01

2022. 06. 22. 15:50 - Írta: winnie

5 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

A Showtime új komédiája (ami most finálézott…) itthon nem fog sok port kavarni, de egy szűk réteg azért talán érdeklődni fog iránta. Észrevehető ugyanis, hogy kábeles, de főleg a prémium csatornás komédiák valahogy kívül esnek az itthoni átlagízlésen. Igen, előfordul, hogy zsánereket ötvöznek, mint a Barry esetében, akkor valamennyire rátalálnak a nézők, vagy akkor, ha díjakkal szórnak meg valamit, de elég arra gondolni mondjuk, hogy a nagyon jó kis HBO-s Somebody Somewhere itthon mekkora érdeklődést válthatott ki.

És nincs is ebben semmi meglepő, a számonkérés meg pláne távol áll tőlem (én személy szerint inkább azt sajnálom, hogy pár szuper angol komédia elmegy a junkie-k mellett (mellettem is!), de ugye magyar premier híján nem sok esélyük van, pedig tudom, hogy nem egynek lenne itthon közönsége), hiszen én is meglettem volna az I Love That For You nélkül, igazából közömbös voltam iránta (3/5-ös várási fok? max), de hát mi más is lehetettem volna, ha igazából azt sem tudtam, hogy miről szól. Tényleg komolyan érdekelne, hogy más vág-e így bele sorozatokba? Én ugye előzeteseket nem nézek, az alapsztorikra meg sokszor már nem emlékszem, szóval a mostaniból is csak annyi volt meg, hogy Vanessa Bayer a főszereplője a Saturday Night Live-ból.

I LOVE THAT FOR YOU – 1×01 – 7/10

A sorozat (hmm, mi lehetne a frappáns magyar cím?) egy (most tudnék olyan jó kis angol szavakat bedobni a jellemezésére, mint a quirky vagy az awkward, amikre teljesen jól illő magyar megfelelőt sosem sikerül találnom…) nőről szól, aki megvalósítja fiatalkori álmát és egy teleshopos prezentáló (prezentőr?) lesz. Azaz olyan tévécsatornánál kezd el dolgozni, melynek műsoraiban emberek termékeket adnak el, és egy órán keresztül kell folyamatosan égve tartani a megrendelői telefonvonalakat, így ürítve ki a rendelkezésre álló raktárkészletet legyen szó autóolajról, kerámiáról vagy arckrémről.

Bármennyire is álomállás ez hősünk esetében, nem minden papsajt, ugyanis eléggé stresszes világról van szó: aki nem tud eladni, az repül. És a termék eladásához az is kell, hogy a prezentáló önmagát is el tudja adni. És a furkálódó kollégáktól, valamint a kíméletlen főnöktől hajtva, a kirúgástól tartva Joanna azt találja mondani, hogy visszatért a gyerekkori leukémiája. És így máris beilleszthető és körbeírható lett a személyisége, a menő anyukablogger és a vidéki jógyerek mellett ő lett a rákos nő, akitől nagyon szívesen vesznek a nézők terméket.

A sorozattal kapcsolatban (amellett, hogy valamennyire insider!) nem lehet elmenni Bayer személyisége mellett. Nyilván nem csak főszereplőről van szó, hanem ő az egyik készítő is, ráadásul a saját fiatalkori élményeire épít, és itt hozza azt a hamisítatlan, full pozitív, olykor naiv figurát is, akit általában a színpadon vagy sokszor az SNL-ben is. Számomra tipikusan olyan komikusról van szó, aki a (ajajj!) szerethetőségével hódít, az I Love That For You pontszámát is ez a szerethetőség faktor dobta meg, mert egyébként nem hiszem, hogy ilyen magasra húztam volna. Egyszerűen hatott rám. Még akkor is, ha olykor szívesen megráztam volna a főhőst, hogy szedje össze magát.

Érdekes módon az I Love That For You-nak nem annyira a komikus éle vált be nálam, hanem az, amilyen módon kapjuk meg a komédiát. Lehet, hogy régebben elintéztem volna azzal, hogy bizonyos jelenetek a kényelmetlen humort képviselik, de most jobb szónak találnám erre a tragikomikusat, hiszen a legtöbb vicces pillanat mögött ott van a szomorúbb valóság, az, hogy tudjuk, hazudik a főhős, illetve, hogy magában elég… nem is bizonytalan, de fals módon magabiztos a személyisége, holott erre nem lenne semmi oka. És ez a nüansz ad egy olyan réteget a sorozatnak, ami fura mód sokkal élvezhetőbbé teszi számomra, mint egyébként talán valójában.

Alapvetően első blikkre jópofa semmiségnek tűnhet az I Love That For You, ami, ahogy fent is írtam, lehet, hogy nem hiányozna, ha nem volna, de az eddigi sorminta alapján nem lepődnék meg azon, ha pár rész után másképp vélekednék róla. Sok, főleg prémium kábeles komédia indul ugyanis úgy, hogy könnyednek mutatja magát, és ahogy haladunk előre, úgy mélyül és vált esetleg hangnemet, talán műfajt is. És az biztos, hogy a Showtime sorozatában a téma és a főmotívumok kapcsán ennek megvan a lehetősége.

Lehet, hogy ideje lenne összeszámolni, hogy csak az elmúlt évek SNL-esei közül kiknek jött össze a sorozatok világa. Például a Kenan Thompson-féle Kenan-ért kicsit sem voltam oda, de Cecily Strong és a Schmigadoon!, Michael Che és a That Damn Michael Che, és Aidy Bryant és a Shrill nálam abszolút bejött, szóval jöhet Pete Davidson és a Bupkus?

Pilot: Maldivas

2022. 06. 20. 15:50 - Írta: Necridus

Add comment | kategória: kritika,pilot-mustra

Újabb brazil sorozatot kaptunk a Netflixtől, ezúttal egy igen változatos epizódhosszal funkcionáló rejtélyes dramedy-t, a Született dívákat, ami beállhat azon sorozatok sorába, amik az első epizódban megcsillantják a potenciáljukat, de nem adnak bele mindent, hogy maradásra késztessenek. Mert ez a módi a Netflixnél már évek óta, nem?

A Maldivas néhány dámáról szól, akik a Maldivas lakóparkban élnek, ki párjával, ki gyermekekkel, ki egyedül. Egy azonban mindegyikükben közös: követtek már el olyat az életben, amit minden áron eltitkolnának. Ezek tudatában csak egy olyan személy van, aki képes lenne ellenük felhasználni ezen információkat, ezért, ahogy a narrátorunk az első percekben elspoilerezi: meg kell halnia.

Ennyi alapján mondjuk megértem, hogy senkinek nem keltette fel az érdeklődését, hiszen elég sablonos történetnek hangzik, de a pilotot inkább a hangulat vitte el és a narráció. Nálam a tavalyi év egyik legtáncraperdítőbb latinpop számával remekül kezdett, de az igazán remek hangulatépítő az volt, ahogy a narrátor a főszereplőinket (köztük sajátmagát is) alkoholos italokhoz hasonlítva mutatta be.

Ezen jeleneteknél azért hullámzott egy kicsit, mert minden egyes új bemutatás után az adott karakter simán kapott jó pár percet, mindig leültünk egy kicsit megnézni az új karaktert a pörgés helyett, aminél mindig kicsit csökkent a lelkesedésem, de élvezhetetlennek közel sem mondanám.

Ahogy említettem, a pilot inkább csak alapozott, de azt azért elég erősen. Megismertük Milene-t, aki közös képviselőként próbálja elfedni a sebeit, amik a férje általi hanyagolással keletkeztek és minden vágya, hogy mások értékeljék. Ez rögtön veszélybe kerül, amint leváltja a másik díva, Patricia (na meg azért, mert valójában lop a lakópark pénzéből). Mellettük Kat az, aki férjével simlis ügyekbe keveredett és megpróbálta Patriciát bemártani, azonban mindenki úgy tudja, hogy csak a férje bűnös, ezért retteg, hogy Patricia elszólja magát.

Rayssa népszerűségét veszélyezteti azzal, hogy nyílt kapcsolatot folytat férjével – jelenlegi partnere pedig Milene férje. Az egykori táncos wellnessközpontot nyitna az épületben, azonban fél, hogy Patricia elkotyogja hűtlenségét és véget vethet karierrjének. A rengeteget említett Patricia az, aki mindenkiről tud valamit, kivéve egy valakiről: a saját lányáról, Lizről, aki a lakóközösségbe készül otthagyva párját, hogy megismerhesse édesanyját.

Liz azonban arra ér oda a lakóparkban, hogy édesanyja apartmanja lángokban áll. Előtte pedig négy hölgy figyeli a kiáramló füstöt: Kat, Rayssa, Milene és Veronica, a narrátorunk, aki egyértelműen szerethető vagy gyűlölhető karakter állítása szerint, és egyből lerí, hogy ő a legnagyobb különc mind közül. Liznek tehát már nincs lehetősége találkozni édesanyjával, azonban a rejtélyt még kiderítheti, ki is ölte meg őt.

Kellően kusza? Akkor érdemes még egyszer átolvasni a fentieket, vagy esetleg esélyt adni az első részben, mert a történetben mindenképp van szufla, a karakterek is korrekt, úgyhogy  valóban csak a kifejtésen múlik, hogy kiemelkedő lehessen a Maldivas. A pilot összességében egy erősebb 7/10 nálam, de tényleg csak a ritmustalanság miatt. Meglátjuk, hogy a folytatásban ez változni fog-e.

Pilot: The Lazarus Project

2022. 06. 19. 21:20 - Írta: human

5 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika,pilot-mustra

Időhurkos sorozat? JÖHET. Igen, nagybetűvel. Az angol Sky hozta, itthon majd akkor jön, amikor a SkyShowtime elindul, de nem ez a lényeg, hanem hogy mennyire idézi a “régimódi”, Lost után indult high concept sorozatokat. Popcorn és nézeti magát. Kicsit sajnálom, hogy egyben jött az évad, bár ezt 2 rész alapján mondom, mivel a From-nak végül rosszat tett a heti érkezés, hiszen csak a fináléra pörgött fel rendesen, sok kopp volt közben. Na de.

A sorozat alapja annyi lenne, hogy van egy nemzetközi szervezet, aki igyekszik megakadályozni a tulajdonképpeni világvégét, legyen az járvány, vagy épp a nukleáris háború. Ebben nagy segítséget jelent számukra, hogy az eseményeket megelőző július elsejére akárhányszor vissza tudnak ugrani. Mármint amolyan checkpoint a rendszer, avagy nem lehet hirtelen visszamenni 1933-ba és megölni Hitlert, hanem a legutóbbi július 1. a legtávolabbi múlt, ami elérhető.

Igazából van két hatalmas expozíció dump az első két részben, amikor elmagyarázzák a szabályokat, és igyekeznek a netes háborgókat “plot hole!!! Ezt akkor miért nem???” kérdéseket kioltani. Na meg a széria filozófiájához is tartozik, hogy mi számít akkora eseménynek, ami miatt be kell vállalni az újraindítást, és egyáltalán mi értelme ennek az egész folyamatnak, ha a világ láthatóan el akar pusztulni, akkor érdemes-e visszahozni a halálból?

Az ügynökök azok az emberek, akik képesek emlékezni a “leresetelt” időre is, avagy az eltüntetett idővonalakra, és nyilván az ott szerzett információknak hála cselekedni is. Két fajta ügynök van, az egyik aki genetikai módosítással mesterségesen lett képes az emlékezésre, a másik pedig a mutáns, akinek egyszer csak elszakadt valami.

A főhős nyilván utóbbi, így ő az újonc, akinek a szemén át megismerjük az egész működését, vele csodálkozhatunk rá dolgokra. Na de igazából az ügynökök is csak emberek, nem? Nyilván ez a homokszem a gépezetben, ahogy az majd szépen-lassan kiderül. Vagyis hát két rész alatt eléggé belevágtak.

Az egyedüli negatívumom, még ha látom is miért kell, az a magánéleti szálak megvalósítása. Nyilván mindenkit kell árnyalni, és a szerelem/szeretet olyan motiváció, ami leterelheti a leglogikusabb útról az embert, viszont ahogy konkrétan mutatják ezeket, az valahogy unalmas. Vagy csak az arány rossz, mert az elején mindenképp az ügynökség izgalmasabb, azt kellett volna jobban tolni. Mondom, egybeérnek a szálak és fontos minden, csak valahogy ott döcögtek a részek.

Amúgy rohadt jó a megvalósítás. Mármint 2 rész alapján nem új klasszikus született, de remek akciójelenetes popcorn sorozat igen, ami pont annyira mély, ami egy ilyen szériához kell. Nem komoly drámaként kell nézni, akkor a kicsit elnagyolt karakterek is bőven elférnek. Gondolom a FlashForward kéne legyen a hasonlítás, de nekem inkább egy 24-Day Break keverék ugrott be. Szereplők szempontjából sajnos pont a főhőst alakító Paapa Essiedu skálája nem villogott, de még határeset, főleg amíg pereg a történet.

Azt hiszem, mindenképp találkozunk a végén. Vagyis a kommentekben próbáljátok kerülni a spoilereket, ez az általánosabb ajánló lenne inkább, nyilván azt nyugodtan írjátok le, hogy ha esetleg számotokra csökkent a minőség. A kezdés nekem most fél pontos lesz kivételesen, mivel az első részre 8-at adnék, a folytatásra 7-et, szóval 7,5/10.

Pilot: Baby Fever

2022. 06. 18. 14:50 - Írta: Necridus

1 comment | kategória: Európa is létezik,kritika,pilot-mustra

Orvosi romantikus komédiaként adta el a Netflix A felkészületlen anya című dán sorozatot, aminek az alapötlete megfogott, a rövidebb játékideje vonzóbbá tette, majd az első epizódot látva csalódást is okozott. Hogy miért? Mert eddig a három jelzőből egyetlen egyet láthattunk, ez pedig az orvosi.

A történet szerint a főhősünk egy meddőségi doktornő, aki szakított párjával, majd azzal szembesült, hogy hamarosan nem lesz több lehetősége teherbe esni, ezért labilis állapotban, ittasan megtermékenyíti magát az exe spermájával. A pilot ennél nem is megy tovább, de innentől várható, hogy szembesíti exét a tettével és felkészül az anyaságra.

Mivel sokunk a pilotepizód alapján dönt sorozatokról, ezért főként arról fog szólni a poszt, ugyanakkor a végén leírom, hogyan is láttam a második epizódot. Ezt azért tartom fontosnak, mert a mindössze hat epizódos sorozat pilotja még nem mutat eleget, és volt egy olyan érzésem, hogy ha le is írom a pilot alapján, a folytatásban egész másra lehet számítani, hiszen az első epizód csak alapozott.

Mindenesetre a kezdés elég nagy csalódás volt, mert a romantika része is hiányzott (legalábbis a kesergő főhőst és az ex-szel való találkozást annyira nem tudtam annak venni, utóbbi se volt túl romantikus), és a komédia se jött át igazán, bár itt lehet én vagyok defektes, de szinte egyszer sem nevettem, de még a számat se húztam fel némán.

A romantika tehát kb. a tizedében volt meg, a humor viszont egyáltalán nem. Ha vicces is próbált lenni, nem sikerült neki. Viszont a dráma, a kesergés, szembesülés az öregedéssel és magánnyal az már érdekesebbé tette a jeleneteket. Sajnos ez az epizód fele lehetett nagyjából, a maradék vagy a gyenge próbálkozás a humorral, vagy a kórházban beszélgetős, semmiről nem szóló jelenetekből állt.

A pilot épp ezért gyengébb 4/10, a folytatás pedig ugyanezt a stílust követte, a megérzésem nem volt helyes. A romantika már többször megjelent, a humornak is több nyoma látszódott, bár vicesnek még mindig nem tudom elkönyvelni. Nem is értem őszintén, mit keres a magyar toplistán. A rövidsége? Az egyszerűsége? Vagy most épp nincs jobb?

Pilot: Dark Winds

2022. 06. 17. 21:20 - Írta: human

5 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Újabb nyomozós sorozat, legyinthetnénk, de nekem eléggé eszembe juttatta a True Detective-t az AMC új kömyvadaptációja, amiért amúgy Graham Roland felelős, aki olyanokkal dolgozott a sorozaton, mint George R. R. Martin és Robert Redford. Nyilván nem 1 az 1-ben másolat, és a filozófia sem kellően pesszimista, de mégis ahhoz tudnám elsőnek hasonlítani.

A középpontjában két ügy van, amik nyilván valahogy összefüggnek majd. Az egyik egy pénzszállító kirablása, aminek a tettesei egy helikopterrel a huszonvalahány ezer négyzetmérföldes rezervátum felé repültek el. A helyről azt kell tudni, hogy nagyjából két helyi rendőr van ott, akik nem éppen csak a törvény betűjét követve tartja be a rendet. Például a főnök halállal fenyegetőzve ásat vissza pár műkincset egy rablóval már az elején. Nem mocskos zsaruk, de vannak saját szabályaik az biztos.

Mindeközben a rezervátumban is találnak két hullát, akik közül az egyik látta a helikoptert. Na őket ki ölte meg és miért? Avagy nézőként mi rögtön tudjuk, hogy lehet összefüggés a kettő között, és valójában a rendőrök is sejthetik. Az egészet feldobja pár FBI ügynök, mivel a dupla gyilkosságra őket kell hívni, de ezeknek inkább a rablás felderítése az érdeke, hiszen az előrelépést is jelent. És még egy újonc rendőr is van a rezervátumban.

Az igazi különlegesség mindenképp a helyszín, hiszen nem sok ilyen területen játszódó nyomozós történetet kapunk. Avagy nem tipikusak a helyiek szokásai, amibe már a pilotban is kapunk betekintést. És nyilván nem kicsi a szakadék az őslakosok és a fehérek között sem, jó sok száz évnyi ellentét izzik alatta. Sőt, a radikálisabb indián csoportok is célkeresztbe kerülnek majd.

A két gyilkosság kapcsán még “sötét szellemmel” is találkozik az egyik nyomozó, olyan indián nővel, aki képes másokat irányítani – ezeknél a természetfelettire és sötétebb szálakra utaló jeleneteknél ugrott be a True Detective. Elég sok mindent beledobnak a közösbe, szóval a kibontás lehet az érdekes, és igazság szerint a pilot alapján egész korrekt tempóval haladnak, hiszen sok mindent bemutattak mégis érdekes tudott maradni a Dark Winds.

Sajnos a kinézete néhol… döcög. Mondjuk azon nem sokat tudnak segíteni, hogy minden sárga, ellenben némelyik jelenetnél elnagyoltan ropogott a kidolgozás. Mondjuk a veterán sorozatos arcok mindenképp igyekeztek gördíteni előre az egészet.

Igazából nem tudnám megtippelni, hogy merre megy, szóval tényleg csak az érdekességét adó dolgokat igyekeztem említeni. A pilot maga amolyan 7/10-es bármi lehet.

Pilot: Our Blues – írta Scat

2022. 06. 16. 15:50 - Írta: vendegblogger

Add comment | kategória: Ázsia sorozatozik,kritika,pilot-mustra

Néhány hete indult Netflixen, az eredeti sugárzáshoz képest majd’ kettő hónap késéssel, az Szigeti történetek (szerintem korrekt lett a magyar cím), ami egy újabb dél-koreai dorama, ami Dél-Koreában korrekt siker, műsoridőben folyamatosan nyer a sávjában nézettségben.

Már premierkor akartam róla írni, de épp benne voltam a Start-Up-ban (amiről szintén lesz évados kritika), ezért félretettem. Aztán végül azzal párhuzamosan belenéztem ebbe is és érdekes kontrasztot nyújtanak egymáshoz képest.

Úgy vettem észre az utóbbi időben, hogy a legtöbb doramában, hiába húszasok vagy harmincasok a szereplők, rengetegszer lyukadnak ki oda a karakterek, hogy tinédzserként viselkednek. Az egyik főszereplő általában egy mamlasz, ez pedig a cselekményt el szokta vinni a gyerekesebb irányba. Persze nem állítom, hogy mind ilyen, ne értsetek félre, csak ez egy jellemző klisének tűnik.

Az Our Blues nem ilyen. Az első kettő rész alapján felnőttekről szól, középkorúakról, akiknek a problémáik, a gondjaik, az örömeik olyanok, amiket elképzel az ember, ha érett személyekre gondol. Pénz, család, magánélet, és ami talán a legmeghatározóbb, és amivel én is a leginkább tudtam azonosulni, az elszalasztott lehetőségek feletti bánat.

A szereplőknek úgy tűnik, hogy nem gyerekes problémáik vannak, hanem életszagúak, olyanok, amiktől akár ez egy európai vagy amerikai sorozat is lehetne. Szerencsére ez nem egy melodráma, eddig ügyesen sikerül egyensúlyozni a meggyötörtség érzése és a jó emlékű, vidám pillanatok között.

Erre írja a Netflix azt a besorolást, hogy „slice of life”, amire ezúton kérem az olvasókat, hogy találjunk ki egy jó magyar kifejezést rá. Amíg ez nem történik meg, addig maradok a hétköznapinál/hétköznapiságnál. Mert hétköznapi dolgokról szól, ahogy a történet szereplői is azok. Nem dúsgazdag mágnások, se nem ágról szakadt szegény emberek, hanem hétköznapiak.

A cselekmény szerint a főszereplőt, Han-su-t áthelyezi a bankja a Csedzsu-szigetre, ami amellett, hogy a doramák egyik leginkább klisés helyszíne (ahogy nálunk minden út Rómába, úgy arrafelé minden út a Csedzsura vezet), egyben a szülőhelye is, ahonnét évekkel ezelőtt távozott, és ahol azok a barátai élnek, akiket évtizedek óta nem keresett.

Közben kiderül, hogy hatalmas adósságai vannak, minden pénzét, ingatlanát, vagyonát a gyereke golfkarrierjére fordította, aminek még mindig nincs gyümölcse. Eközben szépen lassan mindenkitől elidegenedett, a feleségétől, a lányától, a testvéreitől és szüleitől is. Magára maradt, és ezt nem érezheti át rajta kívül senki, mert mindenki csak a szerencsétlen vesztest látja benne.

Ekkor helyezi át a munkahelye őt a csedzsui bankfiókjába, ami bár nem egy kifejezetten kicsi sziget (három és félszer akkora, mint Budapest), mégsem lakják igazán sokan (kb. 600.000-en). Miközben pedig találkozik régi ismerőseivel, elkezd dolgozni benne a felismerés, hogy több is lehetne az életében, mint a folyamatos pénzszerzés, amivel csak adósságból adósságba kergeti magát.

Mikor ezt írom, akkor már több rész is elérhető kettőnél, és az epizód címek alapján (mert vannak!) nem végig Han-suról lesz szó. Úgy tűnik, hogy ez egy antológiaszerű sorozat, amiben a helyszín és a társaság közös, de a különböző részek más-más szereplőket helyezi majd előtérbe, mint mondjuk Az elit alakulatban.

Nekem ez első elgondolásra tetszik. A Hometown Cha Cha Chában (szintén lesz róla írás) is, bár megismerhettük a kisvároska több lakóját, sosem váltak  többé mellékszereplőknél. Itt talán másképp lesz, igaz, az első kettő rész alapján még senki sem igazán szimpatikus annyira, hogy nagyon kíváncsi legyek rá.

A történetben egyébként kapunk múltban játszódó szálat is, ahol eddig Han-su iskolaéveinek egy részét láthattuk, hogy mennyire más volt gyerekként és ahogy ő fogalmaz, „meggyötört” felnőttként.

Aki egyébként egy olyan történetet szeretne látni, amiben a főszereplő visszakerül a középiskolába egy időutazás keretein belül, ahol lehetősége adatik megváltoztatni minden hibát, amit szerinte elkövetett, amitől rosszabb és szomorúbb lett az élete, annak ajánlom a ReLife animét, amiről már régóta akarok írni, de végül sosem jutok el odáig. Talán egyszer.

Meglepődtem, mikor láttam, hogy az évad a megszokott tizenhat résszel ellentétben húsz epizódos lesz, de végül is könnyen elképzelhető, ha valóban antológiaszerű lesz, hisz akkor a több szereplőre több idő kell.

Nekem eddig tetszik, és bár így, hogy valószínűleg változni fognak a főszereplők a részeken belül, benne van a pakliban, hogy olyan történetszálba botlok, ami fikarcnyit sem érdekel, de megkockáztatom. Az eddigi kettő rész alapján 7/10-re tartom.

Pilot: Smother-in-Law

2022. 06. 14. 15:56 - Írta: Necridus

Add comment | kategória: kritika,pilot-mustra

Meglepő, de a Netflix még csak idén hozta el az első brazil szitkomját, ami Az anyósok réme, és én ugyan csak a pilotig néztem, de azalatt számomra rögtön kiderült, hogy nem egyszerűen csak az anyósok réméről van szó, hanem a szitkomokéról is.

Azért mindenek előtt kicsit ismertetném a történetet, hátha az vonzóvá teszi valakinek: a világjárvány elején a szűk körülmények között élő Isadir beköltözik kissé esetlen fiához és annak feleségéhez, akivel kimondottan rossz viszonya van, így mindent meg is tesz a kotynyeles anyós, hogy megkeserítse annak életét.

Innentől pedig jöhetnek is az anyós különböző vad akciói, amiket az egykor nyugodt életet élő, tehetős házaspárnak el kell viselnie. Az első epizódban például már bulit tartott, de az előzetesből már kiderült, hogy lesz itt még rengeteg őrültség, többek között robbanások is.

Ezeket én már nem fogom megnézni, szerencsére nekem nem kötelező elviselnem a nagyi őrültségeit, amiből bőven elég volt az első 26 perc, nem vágyom még kilencszer ennyire, ugyanis abszolút nem az én stílusom. Az egész annyira mű és túltolt, hogy talán paródiaként még működne is, de valahogy igyekszik közben komolyan is venni magát, amitől humortalan maszlaggá válik.

Az anyós túlságosan lesarkított karakter, aki cseppet sem vicces vagy szerethető, inkább idegesítő – főleg így, hogy egy férfi öltözött be és játssza el úgy, hogy néha elfelejti, hogyan is kellene mozognia és beszélnie karakterének. Ezért is érződik az egész annyira műnek, na meg azért, mert nem tipikus szitkomosan vannak berendezve a helyszínek (értsd: zsúfolt), hanem inkább színháziasan, sokkal jobban érződik, hogy csak néhány méter széles tér a fontos, onnantól a stáb van.

De mondhatnék közönséget is, ugyanis végig olyan érzésem volt az első epizód alatt, mintha egy színdarabot néznék, amiben nemcsak túljátszák a karaktereiket a színészek, hogy minden messziről is látható legyen, hanem úgy is helyezkednek, hogy azt egy kiemelt nézőtábor valóban lássa, ami azért valljuk be, sokszor nem reális képet mutat. Közben a nevetés és a helyenkénti tapsolás fokozta ezt az érzést.

Mindezt összevetve kicsit olyan érzésem volt, mintha egy Beugró, egy Irigy Hónaljmirigy típusú szkeccs-show és egy jó negyven évvel ezelőtti sitcom szerelemgyerekét nézném, ami szándékosan hangos, túlzó, és ma már nemigen elfogadható poénokat hajigálnak nőnek beöltözött férfiak végig ökörködve, amihez kell egy különleges hangulat, egyébként elviselhetetlen.

Ha valakinek van néha-néha az ilyenhez hangulata, annak azért egy kipróbálásra ajánlanám annak ellenére, hogy több fórumot olvasva is elviselhetetlennek tartják sokan. Nem vagyok az imdb pontozás híve, de direkt ránéztem és gúnyosan elmosolyodtam, hogy 4.2 pontot látok, mert én korábban 4/10-re értékeltem. Azóta az emlék még keserűbb, simán lejjebb tudnám pontozni valahova a Powerless szintjére, sőt, ezt még jobban is utáltam.

Pilot: The Villains of Valley View – 1×01-02

2022. 06. 13. 15:50 - Írta: Necridus

4 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

A Disney Channel sorozataihoz azért már egy ideje nincs közöm (a Chilling Adventures Of Sabrina Ross Lynch-ét híressé és egyik kedvenc zenészemmé tévő Austin & Ally óta nem igazán találtam magamnak tartalmat a csatornán, de szerintem a többiek is így vannak vele a stábban, bár winnie a Sulphur Springs-et megszerette), ugyanakkor a Villains Of Valley View-ra felfigyeltem a szuperhősös koncepciója és Lucy Davis miatt, aki Hilda Spellman volt a CAOS-ban.

A történet szerint egy őrült tudós és egy főgonosz szerelméből három gyermek született, akik szintén gonoszok. Amikor a srácok már tinédzserek, a rosszfiúk ligájában új vezetői pozícióra jelentkezik az édesanya (ő Lucy Davis), de azt nem kapja meg, ami miatt lánya dühében olyan tettekhez folyamodik, hogy már nemcsak a hősök célkeresztjébe kerül a család, de a gonoszok ligájáéba is, ezért menekülnek Valley View-ba, ahol próbálnak átlagemberekként elvegyülni. Személyiségeiket azonban nem tudják egyik napról a másikra megváltoztatni.

Kapunk tehát pár ízig-vérig rosszfiút, akik próbálnak nem szemétkedni, hiszen akkor gyanút foghatnak a helyiek. Rögtön meg is érkezik a szomszéd lány és nagymamája (őt a Good Luck Charlie undok szomszédja játssza, gyakorlatilag átnevezve, de átemelve a karakterét), akik azonnal kihívás elé állítják a családot, de a mindig jó és hazudni képtelen lányt végül beavatni kényszerülnek, így lesz ő gyakorlatilag főhős tinilány első helyi barátja.

Számomra ebben a sztoriban rengeteg potenciál lakozik, főleg úgy, hogy egy tündérien jó lány lett a velejéig gonosz család egyik társa. Ráadásul – ezt már a pilot megnézésénél tudtam meg – a szupererőknél is van egy csavar, hiszen a legfiatalabb épp csak megkapja az erejét, de máris nagy galibába tud keveredni. A második epizód pont ezért is tetszett miatta annyira, alakváltóként kénytelen volt elbújni a szomszéd hölgytől, akinek kedvenc kardigánjává változott kreativitás hiánya miatt, majd úgy kellett túlélnie a napot, hogy le ne bukjon.

Az említett második epizód (mert ugye duplapremier volt) egyébként élvezetesebb volt a pilotnál, egyfelől azért, mert Lucy Davis több időt kapott, ő pedig mindig szórakoztató, másfelől pedig a felnőttesebb beszólások és a kreatív történet miatt. Persze a Disney Channel élőszereplős komédiák fő jellemvonásai megvannak, szóval a túljátszás és a szájbarágós, előzményeket elmesélő mondatok nem ritkák, de itt ezek egyáltalán nem tudtak zavarni, míg a The Fairly OddParents: Fairly Odder élőszereplősben kifejezetten irritált – hamarosan annak a kritikájával is jelentkezem.

A TVoVV kellemes csalódás volt, még úgy is, hogy a belőtt célcsoportot jelentő 10-12 éves korosztályból kicsúsztam 12 éve. Azért nem engedte el a Disney néhol igen bugyuta és erőltetett vonalát, de van benne egy kis felnőttesség, több kreativitás és élvezetes színészi játékok. Kategóriájában nálam 6/10, a második epizód pedig még 7/10-et is elér, és megyek is nézni a 3. epizódot.

Pilot: Irma Vep

2022. 06. 09. 15:50 - Írta: human

3 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

A sorozat, amiről szinte semmit nem lehet írni, hiszen a kezdése behatárolhatatlan. Az HBO egy kultfilm (kérdőjel) újragondolásával jelentkezett, amibe Alicia Vikander mellett még pénzt is öntöttek, elnézve a helyszíneket és a rengeteg statisztát. A végeredmény (ami itthon az HBO Max-ra rögtön szinkronnal jött!) pedig a premier alapján nyilván nem eldönthető, de vajon ki marad a folytatásra? Egyáltalán ki néz bele? Mondjuk filmbuziknak ajánlott, de az más téma.

A történet leegyszerűsítve egy színésznő új munkájáról szól. Épp valami globális blockbuster reklámkampányával végzett, és az “1 nekik (stúdióknak), 1 magadnak”-elvet vallva szeretetprojektet vállal el: a feminista Irma Vep (vamp példakép) alakítását egy francia némafilmes sorozat, a Vámpírok remake-jében. Igen, ez a sorozat egy film remake-je kvázi (újra és továbbgondolása), amiben egy remake-et forgatnak. Meg biztos van még valami meta szint, ami most nem ugrik be.

Ezt úgy kell elképzelni, hogy az első fél órában tulajdonképpen egy sztár unalmas mindennapjait követjük, mintha Scarlett Johansson reklámozná az új Marvelfilmet szerte a világon. Interjúk, fotózás, díszbemutató, ilyesmi. Közben pedig elmegy a készülő sorozat forgatására is, ahol találkozik a rendezővel. Aztán van ruhapróba. Mindemellett elkezdik alapozni a forgatás körüli feszültségeket is.

A felvezetés után kezd kirajzolódni a hatalomról és kapcsolati dinamikáról szól része is az Irma Vepnek, elnézve a főszereplőnő kapcsolatát a szerelmével, vagy épp a szerepével, és így kvázi a hatalmával intimitást kicsikarni akaró színészt, esetleg a nagyon furcsa rendezőt, aki korábban már meg akarta ölni az egyik vele dolgozó színészt. Mi lesz itt? Gondolom, nem véletlen az említett témák mellett, hogy a Vámpírok főszereplőnője feminista példakép volt a sorozat világában.

– So, how’s it been goin’ so far, are you happy?
– Mira, I have some bad news for you. I’m never happy. I tried happiness, but it’s just not for me.

Az biztos, hogy nagyon visszafogott az egész sorozat, olyan természetesen merül bele a témáiba, de ez ránézésre lassúságként is bőven lecsapódhat, mert a felszíne nem annyira csillogó, mint aminek egy Entourage mutatta be például a filmes világot. Igen, az előzetest és a rövid leírást látva később elborultabb lesz, mivel Alicia Vikander karaktere a szerepébe fogja magát képzelni, és a rendező gyógyszerezését sem véletlenül emlegethették ennyiszer.

Ami viszont egyértelmű, hogy gyönyörű, nagyon szépek a helyszínek, sok a statiszta, szóval nulla “covid sorozat” érzés van benne. Na meg filmbuziként nekem tetszett ahogy a filmes és sorozatos világot bemutatta, gondolom még így is idealizált, de olyan… tényleges munkának tűnt, amit láttunk. Bár vannak benne sztárallűrök, de nem végtelen túlzások. Egyelőre.

Sima 8/10 a kezdés nekem valahogy, és nyilván nem akarok senkit lebeszélni, de azért óvatosan.

Pilot-mustra: The Rising – 1×01

2022. 05. 31. 15:50 - Írta: winnie

Add comment | kategória: Anglia lecsap,kritika,pilot-mustra

A belga, vagyis flamand Hotel Beau Sejour (kritikánk) az elmúlt évek egyik legérdekesebb krimikoncepcióját szállította, legalábbis számomra, ugyanis még valamelyik számítógépes játékból volt ismerős nekem az a megközelítés, amikor a főhősnek saját gyilkosát kell megkeresnie. Azonban amikor anno végre kezdtem Netflix-en a sorozatot, elég keserű csalódás ért, ugyanis kiderült, hogy nagyon nem az én stílusom, három rész után el is engedtem inkább.

Na, az angol Sky Max tavaszi premierje, a The Rising (reméljük, hozzánk érkezni fog ősszel a SkyShowtime-ra) a Hotel Beau Sejour adaptációja. Így nyilván egyrészt izgalommal vártam, másrészt pedig volt bennem egy nagy adag szkepticizmus is érthető módon. Persze az adaptációk esetében elég egyszerű fogni a remek alapötletet és jobban megvalósítani, ráadásul az ígért noiros stílus a brit környezetben is elég vonzónak tűnt. A pilot után azonban nagyon nem tudom, hogy mitévő legyek.

THE RISING – 1×01 – 6/10

Az első rész elején egy fiatal lány tér magához egy tóban. Nem tűnik úgy, mintha tudná, hogy került oda, de nem nagyon rugózik rajta, inkább hazaindul gyalogosan, által a brit vidéken. Már reggel van, szóval azt is látjuk, ahogy a családja ébredezik, és felfedezik, hogy éjszaka nem ment haza. Tanakodnak, elkezdik őt keresni, aggódni is kezdenek, de szerencsére csak hazagyalogol a lány, pont, amikor az anyja a rendőrséget hívja. És ekkor, a 15. perc táján jön az a jelenet, ami piszok hatásos, ha az ember a semmiből nézi a sorozatot, ráadásul definiálja is azt-

Ekkor úszik be ugyanis a természetfölötti aspektus, miszerint a lány, Neve hiába beszél az anyjához, hogy megérkezett, hogy már nem kell jelentenie az eltűnését, az nem hallja, amit mond, nem látja őt, és előbb bennünk, majd Neve-ben is tudatosodik, hogy ennek csak egy oka lehet, miszerint a lány teste még mindig a tóban van, mi csak kvázi a szellemét látjuk, illetve azt a valóságot, amit ő él meg. Ez elég fura ugyanis: érzi a környezetét, mondhatni tudja használni a tárgyakat (pl. autókat nyit, motorra ül), de azokkal a valóságban nem lép interakcióba.

A kisváros elég hamar felkerekedik, hogy előkerítse a lányt, miközben mi látunk bevillanó flashback-eket egy előző napi motorversenyről, felvezetnek pár másik szereplőt, fiatalokat (pl. barát, testvér), időseket (elvált apa) egyaránt, és szép lassan egy elég terebélyes, sokszereplős puzzle rajzolódik ki előttünk, miközben tudatosul bennünk, hogy Neve szellemléte nem azt jelenti, hogy nem tud kommunikálni senkivel, hiszen előbb egy kutya veszi őt észre, majd… egy ember is meglátja.

Annak ellenére, hogy elég régen láttam az eredetit, ebben a kezdésben túlságosan is sok minden emlékeztetett arra, így konkrétan sztori szempontból semmi újat nem kaptam, de aki nulláról nézi, annak nem kell aggódnia. Gőzöm sincs, hogy a The Rising összességében mennyire fogja követni a Hotel Beau Séjour-t és mennyire indul el a saját útján (spoilerektől tartva tartottam egy hevenyészett keresést ennek kapcsán, de nem jutottam sok eredményre…), de az biztos, hogy (ahogy azt kell!) a pilot igencsak hűen (szolgaian?) az eredetire épült.

Persze voltak különbségek, hiszen eleve a címből is kiderül, hogy míg a belga változatban a főhő egy szállodában “tér magához” holtan, addig itt egy tóban, de ettől eltekintve a lényegi húzások (a kiegészítő karakterekre még kevésbé emlékszem) eléggé hajaztak az eredetire, ami kapcsán főleg az elég egyedinek ható motocross-vonal meghagyása lepett meg – ez a szál nem tudom, hogy a belga változatban mennyire lett volna lecserélhető más hasonlóra a későbbiekben, mert az tény, hogy a pilotban nem csak a verseny van kiemelve, hanem más szerepe is van a főhős motorozásának.

Összességében elég közepesnek éreztem a kezdést, de azért nem sietném el az ítéletet, mert ennek lehet, hogy tényleg csak az az oka, hogy mindvégig az munkált bennem, hogy “ezt már láttam”, és a korábbi szkepticizmusom felülkerekedett a kíváncsiságomon, és valahogy nem tudtam hangulatba kerülni. Az adaptációknál ez nagyon sokszor nem esik meg velem, de itt valamiért nem tudtam elvonatkoztatni.

Pedig szerintem a noiros, nagyon borongós beütés abszolút a helyén van, a képek és a zene is eladta mindezt, a főhőst alakító Clara Rugaard-ot sokkal jobban értékeltem, mint az eredeti halott lányát (még akkor is, ha talán utóbbihoz jobban illett a karakter), szóval ezek alapján az elsőnézőknek kevesebb problémája lenne, és a folytatásban kiderül az is, hogy az alaphelyzetet miképp fogják felfejteni, hova kerülnek majd a hangsúlyok.

A The Rising-ot szerintem nem annyira maga az ügy, a rejtély fogja eladni, hanem inkább ez a különleges, túlvilági látásmód, illetve az, ahogy a főhős megéli azt, hogy áldozattá vált. Kíváncsi leszek, hogy a gyilkossággal kapcsolatos körülmények felvázolása, a karakterháló itt is inkább szappanosan lesz komplex, mint izgalmasak, már a pilotban érezni, hogy a felszín alatt rejlik ez-az, csak azt sajnálom, hogy közel sem sikerült annyira feldobni a témát, mint mondjuk a Broadchurch-ben vagy a The Killing-ben, mely krimisorozatokban dettó jelen van a lenti képen látható motívum, amikor a gyermeke halálával szembesülő szülőt vissza kell tartani attól, hogy odarohanjon a holttesthez.

Amellett, hogy sajnáltam, hogy másodjára sem tudott jobban berántani a sztori, talán a főszereplőhöz való viszonyom most tovább meg tud tartani, mert ő mindenképpen érdekes karaktert hoz, azt pedig még érdekesebb lehet látni, hogy kvázi szellemként mihez tud kezdeni a való világban, mert kommunikáció ide vagy oda, azért elég korlátozott a rendelkezésére álló eszközkészlet. Cserébe, amikor úgymond beavatkozik vagy megjelenik, akkor az nagyon hatásos jeleneteket eredményezhet.

Previous Posts