login |

Posts filed under 'pilot-mustra'

Pilot: The Handmaid’s Tale

2017. 04. 28. 21:21 - Írta: human

28 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Jó, jó, jó, de haladjunk már! A Hulu-ra érkező The Handmaid’s Tale az egyik legnagyobb pofáraesésem mostanában, mindjárt be is írom a csalódások posztba. Kész. Persze ettől még nagyjából 7/10 a kezdés, de többet vártam. Ez mondjuk lehet az én bajom, de azért megpróbálom kifejteni, hogy mire gondolok.

A történet rövid összefoglalása nagyjából az, hogy a férfiak “győztek”. Izé, nyilván nem ilyen egyszerű. A THT a jövőben játszódik, ahol Amerikát padlóra küldi egy katonai puccsnak kinéző valami. Ennek során a férfiak kerülnek teljesen hatalomra, és a nőktől minden jogot elvesznek. Az eddigi részekből nem derült ki, hogy a világ milyen állapotban van, hogy ez kivitelezhető volt.

Mindeközben valami miatt a nők többsége képtelenné válik gyermeknemzésre. Aki mégis képes, azzal nagyjából tenyészeti célokat szolgálnak, hogy a magas rangú férfiaknak kell szállítsák az utódokat. Ők a Handmaid-ek, a szolgálólányok. A sorozat egyikőjük története.

A fentieket a bevált módszerrel mesélik el. Flashbackek során látjuk, hogy miképp veszik át a hatalmat a fegyveresek, bukik el a demokrácia először csak apránként, aztán ölesebb lépésekkel. Közben pedig megismerjük az elnyomás rendszerét, amit láthatóan nem lenne szabad normálisnak elfogadni, mégis azt teszik sokan, még a borzasztóan kezelt Handmaidek közül is.

Trump győzelmével nyilván aktuálisabb a téma, amit boncolgat a sorozat, de valahogy mégis túl képtelennek érződik, mert már nem teljesen ott tart a felvetett témákban a társalgás, mint amit itt kapunk. Ez elindítani lenne képes a közbeszédet, de arra már nincs szükség. A sorozat alapjául szolgáló könyv a 80-as években jött ki, és arra az időszakra sokkal jobban illett ez a része.

Egyszerűen sokkal jobban működne a sorozat, ha a visszaemlékezéseket hanyagolnák, és csak elmerülnének a főszereplő drámájában. Főleg mert ez a szál az igazán erős a Handmaid’s Tale-ben. Mondjuk akkor lehet, hogy nem jönne ki a 10. rész, de látnánk a működő diktatúrát, melyben elkezd mozgolódni valami lázadás féleség. Ez sokkal időtlenebb történet, és a sugallt bántalmazó kapcsolatos értelmezéséhez még jobban illik.

De tényleg, a jövőben játszódó részek brutálisak. Konkrétan azzal kezdődik a sorozat, hogy a látjuk amint hősnőnk szökni próbál az országból, de a férjét valószínűleg lelövik (kamerán kívül, szóval…), a gyerekétől pedig elválasztják. Ez utóbbi adja számára az erőt a kitartásra és gondolom rendszer elleni fellépésre, hiszen újra vele akar lenni. És ez csak a kezdet a durvulásban.

Azt mondjuk teljesen megértem, hogy miért 3 részes volt a premier, itthon az HBO GO-ra is így került fel, mivel konkrétan a harmadik a legerősebb belőlük, annak ellenére is, hogy a flashback része számomra nem működött. Viszont azt vettem észre magamon, hogy addigra elkapott, és darálnám tovább. Természetesen ez tipikus csapda, mert a nagyobb adag miatt a sorozat gyengeségei kicsit elhalványulnak, hiszen a jóból is sokat kaptunk.

Akkor nem kerülgetném tovább a legnagyobb negatívumot: iszonyat lassú az egész, viszont a rosszabb fajtából, amin érezni, hogy néhol csak az időt húzzák. Sokszor nem koncepciónak érződik a jelenetek felesleges kitartása, hanem felesleges időhúzásnak. Arra gondolok, hogy történhetne csak annyi, mint amit kaptunk egy részben, viszont akkor nem 50, hanem 40 percesre kéne venni egy epizódot. Az 1×03 utolsó percén érezni ezt a legjobban, hiszen teljesen ritmustalanul illesztik be a zenét, mivel van ott pár felesleges snitt.

Arról nem is beszélve, hogy a lassúság mellé valami furcsa fennköltség is beszivárog. Még a leghétköznapibb dolgokat is úgy hajtják végre a szereplők, mintha valami szertartás lenne. Talán ez írja le legjobban az érzést. De itt tényleg olyanokat kell érteni, hogy valaki sétál egy folyosón, de a hétköznapiság mindenféle látszata nélkül.

Nyilván értem, hogy az elnyomás alatt mindenki kétszer meggondolja amit tesz, na de itt a hatalmon levők is ezt csinálják. Arról nem is beszélve, hogy ha valaki ilyen fél perces szünetekkel válaszolgatna nekem fontos dolgokról, akkor kábé azonnal gyanús lenne, nagyjából fél perc alatt bukna le mindenki ebben a sorozatban. Szóval valahol zavaró ez a természetellenesség.

Azt viszont mindenképp el kell ismernem, hogy a fele-fele történet és koncepció mögé eszméletlen szereplőgárdát találtak. Elisabeth Moss konkrétan kihúz pár neccesebb pillanatot a szarból. Jobban belegondolva ő a legjobb, inkább az lepett meg a színészekben, hogy a sokszor közepesnek tartottak is miket villantanak.

Például Alexis Bledel tényleg színészkedik kivételesen! Yvonne Strahovski szintén, bár ő már mutatott erre hajlamot. Ne értsétek félre, eddig is bírtam őket, de nem véletlenül nem lettek szupersztárok, most viszont magukhoz viszonyítva javultak.

Még biztos lehetne írni, valamit tuti ki is hagytam, és talán pont ezen látszik, hogy rengeteg lehetőség volt ebben a sorozatban, és éppen ezek emiatt csalódás, hogy maximum 7/10-nek érzem az első 3 részt.

Pilot: The White Princess (The White Queen 2. évad) – írta Qedrák

2017. 04. 27. 14:50 - Írta: vendegblogger

4 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika,pilot-mustra

Megint egy sorozat, amit láthatunk itthon is a kinti premierrel egy időben, hiszen a Starz-os A fehér hercegnő az HBO GO-n is elérhető. Pedig nem volt minden vargabetűtől mentes az útja. Az előzménysorozatnak(?) számító szériát, a The White Queen-t a BBC mutatta be 2013-ban, ahol nem hozott elég nézőt, így nem rendeltek be tovább évadokat belőle. Az Egyesült Államokban azonban már más volt a helyzet, ezért jöhetett a folytatás.

A The White Princess Philippa Gregory hasonló című regényének (és vélhetően A király átka című, részben vele egy időben játszódó művének) az adaptációja. Az eltelt idő egyúttal azt is jelentette, hogy a színészgárdát szinte teljes egészében lecserélték, csak egy-két jelentéktelenebb mellékkarakter maradt a megelőző szériából. Ez részben azt a benyomást erősíti, hogy egy teljesen külön alkotásról van szó.

Ugyanakkor a forgatási helyszínek, a díszletek vagy éppen a főcím zenéje változatlan maradt, sőt, egy-két régi jelenetet is felhasználtak, úgyhogy egy kicsit egybefonódott az új és a régi történet, ahogy a Yorkok és a Lancesterek rózsája egyesült a főcímben Tudorrá.

A látottak alapján az egyes szám első személyben, a címszereplő Elizabeth of York (Jodie Comer) szemszögéből íródott könyv, inkább csak sorvezetőként szolgált, az első részben legalábbis számtalan jelenetet láthattunk, amelyek a könyvben egyáltalán nem szerepeltek. A Kuzinok háborúja-sorozatnak egyébként ez a darabja nyomasztóbbra sikeredett, mint a korábbiak, ami betudható a témaválasztásának.

1485-öt írunk, a bowsworthi csatát követően a York-ház elbukott, Tudor Henrik (Jacob Collins-Levy) francia csapatokkal megerősített katonái pedig birtokba vették Angliát. Az új király és környezete azonban nem lehet biztos abban, hogy stabilan birtokolja a királyságot, uralmuk ugyanis meglehetősen ingatag. Veszélyt jelent rá a titokban megszöktetett Richard herceg, akiről a Tudorok úgy tudják hogy halott.

De veszélyt jelent rájuk nézve a többi York-ági leszármazott is, ezért a trónt úgy lehet a leginkább biztosítani, hogy a későbbi VII. Henrik elveszi Elizabeth of Yorkot. A két félnek persze nem fűlik a foga a házassághoz, hiszen a bukott uralkodó, III. Richárd, a szeretőjévé tette az unokahúgát, aki akkor már elméletben Henrik jegyese volt.

Az első epizódban e házasság körül forognak az események, ahogy a két érintettet finomabb és kevésbé finomabb eszközökkel ráveszik, hogy mondják ki egymásnak az elsősorban a királyságot boldogító igent.

A The White Queen pilotja nem kapott itt túl hízelgő kritikát, főleg annak okán, hogy ott gyorsan össze kellett boronálni a királyt és Elizabeth Woodville-t. Tulajdonképpen az új sorozatban is megkapjuk ezt, csak éppen ellenkező előjellel: a romantikus sztori helyett kapunk egy kényszerházasságot, amelyet egyik fél sem akar.

Ez már egy árnyalattal érdekesebb helyzetet teremt, főleg azért is, mert a könyvben a főhősnő teljesen aláveti magát a Tudor-uralomnak, és legfeljebb a belső monológjain keresztül értesülünk arról, hogy kissé másképpen értékeli a helyzetet, mint az anyósa vagy a férje. Itt ellenben egy dacoskodó hercegnőt kapunk, aki csak morogva veszi tudomásul a megváltozott politikai realitásokat.

Az előzménysorozathoz képest valami itt sem változott: a környezet ugyanolyan steril maradt, mint régen, ami kissé színházi jellegűvé varázsolta a látottakat. Hogy egy kicsit hazabeszéljek, a széles körben kevésbé ismert, Magyarországon forgatott történelmi sorozatok (Pillars of The Earth, The Last Kingdom) simán verik ezt. A relatíve kevés statiszta, és a nem túl sokat használt nagytotálok csak erősítik ez a benyomást.

A lecserélt szereplőgárda egyébként hozza a kötelezőt, lefelé senki nem lógott ki, viszont megjegyezhető alakítást keveset lehetett látni. A két anya és anyós (Elizabeth Woodville – Essie Davies, Margaret Beaufort – Michelle Fairley) karakterét játszó színésznő közül utóbbit alighanem mindenki ismeri a Game of Thrones Catelyn Starkjaként, de talán előbbi sem teljesen ismeretlen a kotnyeles nyomozó Miss Fisher-ként, vagy a GoT 6. szezonjának színésznőjeként.

Fairley mostani alakítását nagyjából úgy érdemes elképzelni, mintha az ottani személyiségéből kivonnánk mindent, ami szimpatikussá tette, hogy a helyére némi vallási fanatizmus kerüljön. Érdekes volt látni, hogy ő az előzménysorozat színésznőjétől, az amúgy remekül alakító Amanda Hale-től még néhány gesztust is ellesett.

Míg a fiatalokat egymás utálata és a dinasztiájuk iránti lojalitás mozgatja, addig a két anyának a múlt árnyaival kell megküzdenie: Margaret Beaufortnak azzal, hogy két ártatlan gyermek életén keresztül vezetett az út a fia királyságáig, a boszorkányos hatalommal bíró özvegy királynénak pedig azzal, hogy a hatalmát felhasználva a lánya utódainak az életét átkozta meg korábban.

A történelmi hűségről egyébként nem igen érdemes beszélni, az első epizód zárásában szinte mentegetőzésképpen írták ki, hogy a létező személyek karaktereit a sorozat kedvéért átformálták, de ez már az eredeti Philippa Gregory-mű esetében is így volt.

Már az előzménysorozat sem feltétlenül arról volt híres, hogy jelmezeiben és külsejében a Rózsák háborúját idézte volna fel. A fehér hercegnő sem különb ezen a téren, de egy romantikus történelmi regényre épülő sorozat esetében ez azt hiszem megbocsátható.

Az eredeti szériát követőknek mindenképpen érdemes belevágniuk a folytatásba, megkapjuk azt az élményt, amit a The White Queen-től. Akik most kezdenék el, azok alapvetően egy tisztességes iparosmunkát láthatnak amit, ha értékelni kellene, akkor nagyjából 6,5/10-re lehetne belőni.

Pilot: Great News

2017. 04. 26. 19:20 - Írta: human

4 comments | kategória: 2016/17,kritika,pilot-mustra

Jó hírem van, Briga Heelan újra sitcomban! Bár lehet, ezzel az egykamerás NBC-komédiával pont nem kerül majd be az eyecandy szavazás élébe, mivel eléggé gyerekesre írták a karakterét. Ja, hogy a sorozatról kéne inkább írni, nem csak a főszereplőről? Rendben: nem túl jó, de vannak nézhető pillanatai.

A történet egy hírműsor szegmens-produceréről szól, aki végre feljebb akar jutni a ranglétrán, és a vezető sztorikon dolgozni, de nem túlzottan megy neki. Láthatóan nincs önbizalma az előléptetése kiharcolásához. Ezen változtat az őt még mindig gyerekként kezelő anyja, aki gyakornokként elhelyezkedik a cégnél, és kisebb súrlódások közben azért segíti a lányát.

Lefordítsam? A Great News egy újabb munkahelyi komédia. Csak ezt kellett volna írnom? Nem tudom. A rossz hír inkább az, hogy nem is túlzottan jó. A fő probléma pont az anya-lánya kapcsolattal van. Mármint ez lenne a sorozat szíve és mozgatórugója, de egyszerűen fájdalmas jelenetekkel van tele.

Teljesen megértem, hogy egy komédiában fel kell nagyítani a jellemvonásokat, szóval egy anya kotyogása vagy egy 30 éves nő botladozása kicsit képtelen lesz, de olyan siralmas jeleneteket írnak a két szereplő közé, hogy fáj, mert nem organikus, vagyis hihetően életszerű valamennyire.

Tényleg ki gondolja komolya 2017-ben, hogy egy anya a lánya munkahelyén körbejár, és mindenkinek a képébe mondja, akiről már hallott valamit. Konkrétan odamegy a technikushoz “jé, nem is annyira rossz az illatod”. Haha, mármint tényleg nevetni kéne, mert ez a poén abban a jelenetben.

Pedig a mellékszereplők baromi jók. John Michael Higgins a régimódi, de gyerekes híradósként remekel, ahogy az idióta társát alakító Nicole Richie is elég vicces sokszor. Kár, hogy a fő téma rosszul van felvezetve, hiszen Briga Heelan – Andrea Martin duót kivéve a sorozatból maradna 5 perc, amit néznék is. Viszont ezért 22-ket végigülni az necces.

A pontozás? Passz, 6/10. Olyan tipikus sitcom, ami lecsúszhat, de igazából semmi maradandó nincs benne. A mostani választékban ez nem a legjobb ajánlólevél, de gondolom páran azért így is végignézik majd.

Pilot: Famous In Love – írta Tomi

2017. 04. 25. 14:50 - Írta: vendegblogger

6 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Admit it. You wanna be an actress.

A Famous in Love a Pretty Little Liars készítőjének új, Hollywoodról, hírnévről, álmokról, rémálmokról, titkokról, szerelemről és a színfalak mögötti drámákról szóló sorozata in medias res kezd, amikor főhősnőnk Paige Townsen (‘d’ nélkül a vezetékneve végén) visszatér Los Angelesbe, igazi szupersztárként, fotósok várják a reptéren, de a lányon látszik, hogy nem felhőtlenül boldog.

Majd visszaugrunk az időben egy évvel, amikor még csak egy átlagos főiskolás lány volt színésznői ambíciókkal, aki együtt lakik a legjobb barátnőjével, és a legjobb fiúbarátjával (akibe titokban szerelmes is), akik szintén szeretnének berobbanni a filmes szakmába.

A legjobb barátnő elrángatja (oké, valójában nem kell sokáig nyaggatni) hősnőnket egy világhírű könyvsorozat filmes castingjára, ahova rögtön vissza is hívják. Mindenki el van alélva a lánytól, főleg a férfi főszereplő, és igazából itt kezdődnek majd a bonyodalmak, mert természetesen meg is kapja a szerepet. (Eddig meglehetősen hasonlít a sztori a nemrég bemutatott The Arrangement-éhez, nem?)

Közben persze, megismerjük a többi szereplőt is. A producer anyut, akinek a balhés, csajozógép fia játssza a film egyik férfi főszerepét, a srác haverját, aki már nem igazán haver, mert elvileg összekavart a barátnőjével. (Ha még tudná, hogy az anyjával is kavar…, de azért szintén játszik a filmben, anyuci jóvoltából. Csak, hogy legyen bonyodalom.)

Aztán van még itt nekünk tipikus idegesítő színésznőcske, aki majd borsot tör főhősnőnk orra alá, és aki bármire hajlandó csak hogy elérje a célját, meg egy szintén tenyérbemászó újságíró, mondhatni minden tipikus Hollywood. És ez nagyon igaz volt a részre is. Nem hozott semmi újat, amit ne lehetne előre megjósolni. Mindenki nagyon szép, a helyszínek is, a zenék passzoltak a jelenetekhez, de igazából ennyi.

De tényleg, csupán kliséhegyek épülését láthatjuk, ráadásul be kell vallanom, hogy jobban bejött volna, ha párhuzamosan kezdik adagolni az egy évvel későbbi jövőből a jeleneteket, miközben a múltban pedig azt látjuk, hogy hogy jutott oda hősnőnk, ahol most van – az legalább kevésbé lenne tipikus megoldás.

A színészekre kicsit rátérve, már nagyon kíváncsi voltam, hogy a bajos csajnak kikiáltott, egykori Disney-sztárként Miley Cyrus nyomdokaiba lépő Bella Thorne, mit tud kihozni magából, ha neki kell „eladnia” egy sorozatot, és őszintén szólva nem voltam elájulva tőle. Azt nem vitatom, hogy tehetséges, de kizárt, hogy azok a mimikák, melyekkel néhány jelenetet előadott, csak engem idegesítettek volna.

De nem akarom csak őt kipécézni, mert minden más szereplőre is igaz a fenti. Egyedül a kissé különc barátnő jött be jobban, rajta legalább jókat lehetett szórakozni, és hiába talán az ő szála a leginkább kiszámítható, mégis érdekel.

I’m not taking no for an answer. I’m kissing the lips that made out with Rainer Devon and Jordan Wilder.

Ez a kezdés jó indulattal kap egy 4/10-et, mert szeretem az olyan sorozatokat, amelyek a mai filmbizniszt mutatják be, és minden negatívumot leszámítva a pilot nem volt olyan szörnyűséges. De mint említettem, jobban bejött volna egy flashback-es szerkezet, főleg a PLL készítőjétől, hiszen nála tudjuk, hogy másképp forog az idő kereke, s ki tudja, mikor érünk el a “jelenhez”.

Pilot: Genius

2017. 04. 24. 21:30 - Írta: human

7 comments | kategória: antológia,kritika,pilot-mustra

A NatGeo nagy dobása lehet a Genius, legalábbis mindent megtettek ennek elérée érdekében. Az biztos, hogy a készítőn és a főszereplőkön nem spóroltak, ami a pilotnál nagyon sokat jelenthetett.

A Genius egy antológia, így minden évad különböző zsenikről fog szólni. Az első alany Albert Einstein, akit kis variálással rögtön élete két szakaszában láthatunk, remekül használva a flashback módszert.

A kezdő részben az öreg Einstein épp Németország elhagyását tervezi 1932-ben, a fiatal pedig próbál kitörni a tőle elvárt életútból. Természetesen jó visszaemlékezések alatt arra célzok, hogy az idősebb Einstein döntései és gondolatai mögötti részt mutatják be a fiatalkora segítségével, remek harmóniában.

Tisztában vagyok vele, hogy Ron Howard jelenleg nem akkora név, az utolsó igazán jó filmje a Frost/Nixon volt 2009-ben (a Rush rajongói leharapják a fejem mindjárt), viszont régen jól értett a kicsit okosabb, mégis populáris filmekhez. A legismertebbje gondolom az Apollo 13, de a The Da Vinci Code érdemei is simán elismerhetőek a jelenlegi kalandfilmek nélküli mozis világunkban, az A Beautiful Mind pedig alapfilm sokaknál.

A lényeg, hogy Howard beszervezése nagy húzás volt a pilot rendezésére, hiszen amellett, hogy elég sok mindent felvezetnek a kezdésben, a flow szinte végig megvan. Organikusan és jó ritmusban történnek a dolgok, szinte végig leköti a néző figyelmét.

Ahogy winnie írta az ajánlónál, ez sorozat-sorozat, nem pedig szájbarágós tanóra vagy dokurészletekkel kiegészített scifi, mint az ugyancsak NatGeós MARS. A Genius a két idősík miatt már valamennyire fel is rúgja a tipikus életrajzi filmek szerkezetét, amik szeretnek szép sorban mesélni.

Az első 5 perc pedig az összes odatévedő nézőt célozza, hiszen mit keres az Einstein életéről szóló film elején egy brutális merénylet, amit rögtön azzal ellensúlyoznak Howardék, hogy a prof. épp az asszisztensét húzza közben…

Így 60 perc után azt kell mondanom, hogy egész érdekesen mutatják be Einstein életét, és egy 7/10 simán jár rá. Személy szerint a hangulatom most nem állt rá annyira, de ennyi alapján semmiképp sem tartom rossznak a Genius-t, sőt!

Pilot: Guerrilla

2017. 04. 20. 21:45 - Írta: human

2 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika,pilot-mustra

Bevallom, mostanában egy kicsit tele vagyok a fontos filmekkel és sorozatokkal. Mármint amik ezt az első betűtől teljesen komolyan tolják. Egy Atlanta sokkal jobban leköt, miközben foglalkozik például a faji kérdésekkel is, méghozzá teljesen őszintén. Ez alapján kitalálható, hogy milyen kedvvel ültem a Sky és Showtime (mini)sorozata elé, amire teljesen illik a komoly jelző.

A történet a 70-es évek Londonjában játszódik, ahol épp egy bevándorlók és feketék elleni kemény törvényt akarnak hozni, ami nem tetszik pár érintettnek. Mármint ez a sorozat nagyon leegyszerűsített alapja, ennél azért sokkal rétegesebb, ami nem meglepő, hiszen az egyik legkomolyabb, de alig ismert drámát, az American Crime-ot készítő John Ridley hozta tető alá.

Nyilván most kéne annak jönnie, hogy “de”…, de valamennyire tényleg tetszett. Teljesen értem, hogy miért volt ez a pilot szerkezete, és a lassú, kicsit művészieskedő részekre is szükség volt, hiszen pont azt mutatta be, ahogy egy helyben topog a feketék mozgalma. Viszont ettől még untam, vártam, hogy valami történjen már.

Aztán persze megkaptam a “történéseket”, amikor bevetették a a Scotland Yard direkt feketék ellen alakított részlegét, akik a tüntetés közben “véletlenül” halálra vernek valakit botokkal.

És innentől elég gyorsan eszkalálódik a cselekmény, hiszen a főszereplő páros (egyikük tanár a másik pedig ápolónő), elhatározza: kiszabadít egy politikai foglyot. Mindezt azért, mert szerintük ő a mozgalom mögé tud állni, cselekvésere inspirálni másokat. Elég a szavakból és a békés tüntetésekből. Így lesznek harcosok a sima aktivistákból.

Mindezt eszméletlenül jó szereplőgárdával teszik. Bár a plakáton Idris Elba az egyik nagy név, és jó látni, azonban a kezdésben csak 2 jelenete volt – mondjuk abból az egyik elég erős. Viszont Freida Pinto teljesen meglepett, akkorát húzott, ő mutatta be legjobban békésből harcosba való átváltozást.

A rendezés és a vágás eleinte nem győzött meg, ezek a bejátszott flashback emlékek rohadtul hatásvadászok voltak, még ha pár karakter kapcsolatát, múltját is építették velük gyorsított eljárással. Még pár apróság volt amit zavart, de igazából az építkezés után már helyrerázódott az egész.

Elvileg tényleg lezárt a sorozat, 6 részes, szóval miniként kezelhető. Akit jobban érdekel, az mindenképp nézzen bele. Pontozni nem igazán tudom, a fontoskodás után még tetszett is, de valahogy mégsem érdekel annyira a folytatás, hogy azonnal nézzem.

Pilot: Harlots

2017. 04. 16. 21:15 - Írta: human

2 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika,pilot-mustra

– How can I relinquish my freedom to a man who thinks I’m a pineapple?
– Damn you for a stupid slut. You need to be his property. Men don’t respect whores; they respect property.

Aki többet akart megtudni a XVII. század örömlányairól, annak segít a Hulu és az ITV közös sorozata. Mivel kosztümös, így engem nem mozgatott annyira, hiszen a “stílust” nem kedvelem annyira, de végtére is lecsúszott a pilot, pedig meztelenség alig van benne.

A történet középpontjában egy madam és két lánya áll. Épp kitörnének a szar környékről, egy kicsit feljebb lépve a pénzszerzési ranglétrán, de akad pár akadály az úton. Az egyik lány dörzsölt, játszik a férfiakkal, a másik pedig még szűz, ami egy kupiban elég furcsa.

Már a sorozat alapjait meghallva is az a kérdés adja magát rögtön, hogy vajon mit tudnak tenni bele a szexualitáson kívül. Nem? Történet nélkül meztelen nőket bármikor nézhetnénk, azért nem kell a Hulu-hoz mennünk.

Történetileg az egyik extra a főszereplők ellen áskálódó konkurencia. Egy fennköltebb, elit lányokkal bíró madam mindent megtesz, hogy még mélyebbre taszítsa az általa lenézett szakmabelieket. Nem fél bevetni egy vallásos nőt sem, aki már a pilotban is boszorkányüldözési hangulatban festette alá a kupin történő rajtaütést.

De igazából még az a harc is kevés lenne, és itt hozták be azt, ami engem a legjobban lekötött: a különböző eszmék összecsapását. Most nem a vallásos dilisre gondolok, hanem tulajdonképpen a női utakra. A szabadságot a madam pénz által megvehetőnek gondolja, a dörzsölt lány az előbbi leküzdésében, az ártatlan pedig meg kell találja a sajátját valahol középen.

Bár a költségvetés nem botrányos, de sajnos elég kevés díszletre tellett, ez főleg az utcai jeleneteken látszik. Viszont a kosztümökkel igyekeztek, azt el kell ismernem. A lényeg: technikailag a sok közeliből tisztán látszik, hogy tévét nézünk, nem tudom “mozifilmes” hatással illetni sajnos.

Egy dolog biztos, egy 7/10-et simán adok rá, mert nálam a körítése ellenére is elérte, hogy még pár részt adjak neki. Ami azért nagy teljesítmény.

Pilot-mustra: Carters Get Rich – 1×01

2017. 04. 12. 19:50 - Írta: winnie

1 comment | kategória: Anglia lecsap,kritika,pilot-mustra

A Cuckoo-nál már bejött az amerikai színészre építő családi komédia formula Angliában (ott előbb Andy Samberg, majd utóbbi B99-jának berendelése után Taylor Lautner idétlenkedett), most hasonlóval próbálkozott a Sky1, hiszen a Carters Get Rich-et James Van Der Beek-kel turbózzák fel, talán abban bízva, hogy így jobban el lehet külföldre adni a sorozatot.

CARTERS GET RICH – 1×01 – 3,5/10

A sorozat egy négy fős családról szól, akik 11 éves fiukkal megütik a főnyereményt. A szociálisan papíron nem túl erős gyerek (ebből a világon semmi sem látszik) kifejleszt valami randi alkalmazást, amit egy amerikai cég megvásárol 10 millió dollárért. És jöhet a habzsi-dőzsi, a munkásosztálybeli famíliát megcsapja a gazdagság szele, mi pedig láthatjuk, hogy ezt miképp dolgozzák fel. Például úgy, hogy anyu vesz 10 iPad-et. Komolyan.

A sorozat epizódjainak az esszenciája gondolom a családi összetartás lesz, bár a meglepően érdektelen fő karakterek (oké, apunak vannak jó pillanatai) mellé bejön a vállalat részéről egy idióta segítő (nehéz elképzelni, hogy vezető a fickó), illetve hol hologramként, hol élőben James Van Der Beek is megjelenik, hogy hozza a gazdag és rámenős techmágnást – ő legalább szórakoztató, de a karaktere megint csak nélkülözi a fantáziát, inkább paródia.

Ami a legfurább volt, hogy a pilot epizód elég bénán van összetákolva, előfordult, hogy egy teljesen random jelenetet toltak be pár másodpercre egyetlen poénért, meg egyébként is ahelyett, hogy a karakterekre vagy a sztorira koncentráltak volna, sokszor inkább csak viccmesélősen raktak egymásra snitteket

Olykor ugyan képes egy-egy jópofa, váratlan húzásra a Carters, de egyébként inkább a bárgyú humort nyomja, és ami még nagyobb bűn, nagyon repetitív: anyu költekezik, a szülők kínos helyzetbe sodorják a gyerekeket, illetve mindenki lejmolni akar, a nagy pénzre fáj a foga. Legalábbis pilotban ez volt a helyzet (az 1×02 is kijött már, az még nem volt meg), utóbbi ráadásul elég fantáziátlan megoldás.

Oké, én mondjuk a Cuckoo-ért sem voltam annyira oda, de abban legalább volt fantázia, a Carters Get Rich-ben viszont nem sok van, ugyanazokat a poéntípusokat variálják, így a pilot elég hamar unalmassá válik. Lehet, hogy a folytatásban kilépnek ebből a mederből, de pár jobb színészmomentumtól eltekintve tényleg nem sok mindent adott ez a 20 perc. Pedig lehetne belőle valami feelgood.

Pilot-mustra: Ingobernable – 1×01

2017. 04. 11. 19:10 - Írta: winnie

3 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Lehet, hogy ennél a Netflix-es sorozatnál évad végén lenne célravezetőbb kritikát írni, de nem akarom húzni az írást, ki tudja, mikor érek el addig. Mert ugyanaz volt az érzésem, mint amikor az Amazon-os You Are Wanted-et néztem – az egysoros alaptörténettel pontosan annyira lehet ajánlani a sorozatot, mint egy hosszabbal, és a kezdeti építkezésekből nem látni, hogy milyen előjelű lesz a végkövetkeztetés.

A német You Are Wanted-ben egy férfi életére szállnak rá hackerek, és ezért menekülni kényszerül a hatóságok elől, míg a mexikói Ingobernable-ben a mexikói elnök felesége ébred arra, hogy a férje kvázi mellette fekszik holtan, és ezért menekülni kényszerül a hatóságok elől.

INGOBERNABLE – 1×01 – 6/10

Oké, a képet árnyalja az, hogy az esetet egy elég kemény veszekedés előzte meg a két fél között, a feleség valamiért bujkált és le akart lépni, a férjnek meg habzott a szája, az pedig mondanom sem kell, hogy nem tudjuk, hogy a badass-nek eladott főhősnő bűnös-e vagy sem, mert egyrészt nem láttuk, hogy mi történt (csak az előzményt és a végeredményt), másrészt pedig a nő sem emlékszik rá.

A folytatásban van egy olyan érzésem, hogy a menekülés, a keresés, illetve az egyéb politikai (új elnök kapja meg a hatalmat), valamint családi szálak (befolyásos apu, aggódó gyerekek) mellé be fogják hozni a flashback-eket is, hiszen mégiscsak ki kell derülnie annak, hogy mi indukálta a kezdés konfliktusát, hogy miképp jutott el az elnök és a felesége, aki mondhatni hatalomra juttatta őt, hogy egymás torkának estek.

Akárcsak a You Are Wanted, az Ingobernable is (legalábbis a kezdetekben biztosan) egy nem túl mély, popcorn thriller látszatát kelti, egy elég erős főszereplővel (Kate Del Castillo), valamint a kiegészítő szálakat bonyolító, helyenként összeesküvő szereplőkkel.

Nyilván magát a menekülést, illetve a háttérben való machinálást nem nagyon lehet túl eredeti módon megközelíteni (majdnem elkapják, trükkösen meglép, random segítők, áruló), de az esély mindig megvan arra, hogy valami igen érdekes irányba futtassák ki a történetet. Ha pedig nem, a tempó és a közepesen izgalmas jelenetek akkor is le tudják kötni a nézőt.

Én az első 3 rész után még benevezek a folytatásra, mert bár rajongó nem lettem (még), de nincs ellenemre a sorozat, egyelőre érdekel a főhős. Az 1×03-ra pedig az is kiderül, hogy nem csak tehetetlen, passzív figura, nem egyszerűen egy bajban lévő nő, aki improvizál, hanem azért több annál.

Annak ellenére is maradok, hogy tudom, a nem amerikai sorozatoknál mindig megvan a veszély arra, hogy a nemzeti közönség számára ugyan újnak számító, de sok amerikai szériában már ellőtt, elcsépelt fordulatokkal töltsék meg a sztorit, és bizony az eddigiek alapján az Ingobernable tényleg inkább csak szórakoztatni akar, mintsem feltalálni a spanyolviaszt.

Ami fura volt, az az olykor pátosszal teli zenére mutatott érzelemkitörések, ez talán némiképp telenovellássá tette olykor a sorozatot. De ha már zene, akkor a kortárs mexikói muzsika nagyon jól feldobta az első részeket.

A sorozat a Netflix-en elérhető itthon is, az eredeti spanyol nyelv mellett egyelőre csak angol felirattal, valamint angol szinkronnal is. Az első évad 15 részes, az epizódok hossza 32-40 perc.

Pilot: The Marvelous Mrs. Maisel

2017. 04. 10. 21:28 - Írta: human

3 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

It’s easier to be happy when you are pretty.

Amy Sherman-Palladino megcsinálta már megint. Sőt, a Gilmore Girls óta most dobta a legnagyobbat az új ötletei közül. Ugye ott volt a The Return of Jezebel James és a Bunheads, utóbbi nagyon nézhetőnek bizonyult, na meg persze a Gilmore felélesztése, de most pár bevált fogását félredobta igazán frisset szállított az 50-es évekből az Amazonnak.

A történet középpontjában egy háziasszony áll, aki élete első felében az elvártak szerint cselekszik. Választ magának egy férjet, mindenben támogatja, gyereket szül neki. A pilot első fele erre megy el, na nem a szülésre, hanem a támogatásra. Látjuk ahogy tökéletes életet teremt a családja számára.

A csavar ott jön, hogy a férje stand-up komikus akar lenni, de nem nagyon megy neki, így nyomásnak érzi a tökéletes felesége támogatását, ezért elhagyja. A csaj teljesen kiborulva, becsípve arra a helyre téved, ahol az ura fellépett, és ott önti ki a szívét az épp jelen levőknek. Nagyon viccesen.

Igen, a The Marvelous Mrs. Maisel az 50-es évek egyik női stand-up komikusáról szól. Nem volt váratlan a fordulat, hogy a nő vicces a színpadon, hiszen rengeteg aprósággal építették fel ezt a pillanatot a pilotban. Igazából ez mondható el az egészre, tele van vicces és érdekes apróságokkal.

Azért nem mindent dobott félre Sherman-Palladino, szóval a rész nézése közben simán észrevehető, hogy ő a készítő. Erős, de nem tökéletes női karakter, aki nemcsak talpraesett és találékony, de a szó is ömlik belőle. Viszont nem Loreai.

Természetesen a kor, az 50-es évek díszletei és kosztümjei, na meg a bevilágítás egy kicsit álomszerűvé teszi az egészet, de mégis azt éreztem közben, hogy valahogy érettebb ez a munka a készítőktől. Közben pedig mégis megvan benne az a játékosság, ami miatt szeretjük az általa készített sorozatokat.

A szereplőgárda nyilván parádés: Tony Shalhoub, Michael Zegen, Marin Hinkle és Alex Borstein is volt már jó máshol, de a főszereplő Rachel Brosnahan (House of Cards, Manhattan) lepett meg a legjobban. Nem véletlen, hogy a készítő hozzá ragaszkodott valami nagyobb név helyett, akit esetleg a szolgáltató akarhatott, mivel a nő lubickol a szerepben.

Nem gondoltam volna, hogy még egy stand-upos léttel foglakozó sorozat kell nekem, de igazából 15 perc alatt meg lettem győzve ennek az ellenkezőjéről. Rég nevettem ennyit dramedy-n.

A sorozat az Amazon 7. pilotszezonjában mutatkozott be, és pont ma jött a hír, hogy rögtön 2 évadot rendeltek be belőle. Szóval ezért a pilotért már nem kell aggódnunk, biztos, hogy láthatjuk a folytatást.

Pilot-mustra: Dimension 404 – 1×01 (+1×02 és 1×03)

2017. 04. 07. 14:50 - Írta: winnie

13 comments | kategória: antológia,kritika,pilot-mustra

Viccesen jött ki a lépés, mert pont tegnap írtam az év eddigi legjobb sorozatszezonjáról, az Inside No. 9 S3-ról, most pedig egy másik epizodikus antológia, a Dimension 404 kerül sorra. Persze ismét csak adja magát a kérdés, hogy egy ilyen, totál elkülönülő részekből álló sorozatról miképp lehet kritikát írni?

Egyrészt minden rész másféle. Jó esetben azonos a színvonal, de általában nem ez a helyzet (itt például két gyenge rész után jött egy jó). Másrészt a műfajok is eltérőek – mind zsáner, de scifitől horrorig minden előfordul. Harmadrészt pedig rövid, ezúttal 35-40 perces sztorikról van szó, amikről, ha pár sort írok, ellövöm a 70%-ukat. Mindegy, lássuk, hogy milyen a Hulu és a RocketJump Twilight Zone-ja vagy Outer Limits-e.

DIMENSION 404 – 1×01 – 3,5/10
DIMENSION 404 – 1×02 – 4/10
DIMENSION 404 – 1×03 – 6,5/10

Most légy okos, Domokos! És előre szólok, hogy a harmadik rész időutazós, szóval annak kapcsán lehet, hogy elfogult voltam. De még talán arra is igaz volt, ami az első kettőre, hogy egy érdekes alapötlet, valamint egy jó csavar után teljesen szétestek az epizódok. Mondhatni akkor, amikor hirtelen 2-3 karakternél több került egy jelenetbe.

A Dimension 404 narrációja (Mark Hamill elég creepy, és megidézi a régi klasszikus epizodikus antológiák szellemét) utal ugyan arra, hogy hasonló a tematika, illetve az univerzum, de valójában még ez sem köti össze a részeket, az azonos bennük tényleg csak az, hogy az Inside No. 9 mintájára felvillan mindegyik elején a 404-es számkombináció.

Az egyik részben egy tinilány és a nagybátyja moziba megy, ami a 3D-n túlmutató technológiás élményt ígér, a másikban egy bizonyos scifiért betegesen rajongó lány azon kapja magát, hogy kedvenc sorozata egyszerűen eltűnt a világból és senki sem emlékszik rá, míg a harmadikban minden ellenállása ellenére egy srác feliratkozik egy társkereső alkalmazásra, mely megkeresi számára a 100%-osan tökéletes társat.

Szemben más hasonló sorozatokkal, egyik rész sem valami slusszpoénra épül, mindegyik csavarjára már a részek első felében, harmadában sor kerül, és azokat gondolják tovább – és, ahogy írtam, számomra a részek itt estek szét, mintha itt fogyott volna el belőlük a kraft. Valójában a végeredmények teljesen felejthetőek, amolyan vállvonogatósak, és cseppet sem elgondolkodtatóak. Márpedig az gáz ennél a műfajnál.

Mivel egyik epizód sem volt olyan (még az időutazós sem), amit bántam volna, ha kihagyok, ezért nem hiszem, hogy az első évad maradékát bevállalom (a premierhéten 3 rész jött ki, ezt követően hetiben jön a többi), de ha esetleg valaki beírja kommentbe, hogy valamelyik nagyot ütött, akkor erőt veszek magamon. Valójában ugyanis egyik sem volt pocsék, inkább az jött le, hogy hiába lelkesek a készítők, egyelőre még csak ennyi van bennük, egy félig amatőr projekt.

Valójában a részeket nem is annyira a történések adták el, hanem a színészek – ők, ha nem is mindig jók, de legalább ismertek: az 1×01-ben Robert Buckley és Lea Michele, az 1×02-ben Sarah Hyland és Patton Oswalt (itt utóbbinak elég nagy az érdeme abban, hogy sokáig szórakoztató volt a sztori), az 1×03-ban pedig Ashley Rickards.

Pilot: Nobodies

2017. 04. 05. 14:50 - Írta: human

5 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Ha valaki kíváncsi, hogy igazi senkik, akik látszólag tehetségtelenek is, miképp akarnak boldogulni Hollywoodban, az mindenképp nézzen bele a TvLand-es Nobodies-ba.

Tényleg ennyi a sztori. Három improvizációban utazó színész/író megpróbál összehozni egy Mr. First Lady című filmet. Ami a pilotot elnézve amúgy vicces a meta szinten, de erről mindjárt.

A lényeg, hogy mint mindenhol, úgy itt is kapcsolati háló kell a dolgok elintézéséhez, a stúdió csak akkor áll szóba velük, ha neves szereplőjük van, szóval megpróbálják Melissa McCarthy-t megszerezni, mivel régen ő is ugyanabban az imprótársulatban, a Groundlings-ban volt (csak azóta kitört). De ez elsőre nem sikerül. Utána más celebet is megkeresnek, mert a szobatársuk együtt kosarazik vele, így “ismerik”, és a játék közben megpróbálják beszervezni a szerepre.

A problémám leginkább az, hogy ez többnyire kínos. Pontosítok: nem is kínos humor, hanem csak simán kínos. Mármint egy The Office-t sem kedveltem túlzottan (neee), de azért láttam benne a viccet, ami itt nem áll fenn. Borzasztó mítingek és baráti beszélgetések, többnyire poén nélkül. Még csak elmosolyodni sem tudtam rajta soha.

Az egyetlen ami tényleg vicces volt benne nekem, az a már említett meta szint. Mivel a pilot borzasztó, de a készítői nagyjából amiatt kaptak berendelést, hogy mennyire nagyobb nevet szereztek meg rövid cameóra, ami elvileg feldobja az első részt. Van aki magát alakít, mint McCarthy, viszont van aki csak egy sikeresebb szakmabelit.

Részemről simán 3/10. Nem tudom az elfogadható kinézetet pontozni, amikor ennyire nem hatott a humor.

Previous Posts