login |

Posts filed under 'pilot-mustra'

Pilot: Valley Of Tears

2021. 07. 31. 15:09 - Írta: Necridus

6 comments | kategória: Ázsia sorozatozik,kritika,pilot-mustra

Izraelből érkezett a Könnyek völgye című háborús sorozat, ami nálunk az HBO GO-n érhető el magyarul is. Én még talán soha nem néztem háborús sorozatot (filmet igen, de abból se sokat), ezért újoncként írok, milyen is volt egy ilyen pilotot nézni.

A sorozat 1973-ban játszódik Izraelben, amikor az izraeli csapatokat a semmiből érkező invázió éri a vallási ünnep napján. Igaz, nem kéne őket meglepetésként érnie a támadásnak, hiszen az egyik főhős, a hírszerző, folyamatosan elnyomott srác már gyanakodott rá és próbálta a katonák tudtára adni, hogy közeleg a háború. Azok persze hallani sem akartak az invázió lehetőségéről, főleg az ünnepnap előtti estén. A támadás mégis elérkezett, ezért az összes katona tankba ült és a frontvonalra ment, hogy visszaszorítsa az ellent.

A történelmi vonatkozást nem részletezném, arra ott a hangulatot megteremtő opening, de a történelemkedvelőket megnyugtatva kijelenthetjük, hogy igaz történet alapján készült a sorozat. Mármint persze nem teljes egészében, a karakterek például ha jól tudom, fiktívek, mindenesetre a valódi háború eseményeit láthatjuk a képernyőn egy új szemszögből – az eddigi posztok alatt lévő kommentekből viszont az derül ki számomra, mégsem váltotta be az ígéreteit ilyen téren.

Ez az új nézőpont az izraeli katonákhoz fűzhető, ők azok, akiket igyekeznek minél realisztikusabban ábrázolni: szórakozni akarnak, magasról tesznek a háborúra, amikor ünnepnapra készülnek, valamint büszkék korábbi sikereikre annyira, hogy túl magabiztosan viselkednek a jelenlegi helyzetükben is. Hibáznak, nem tökéletes katonák, mert emberből vannak, akiknek van szívük – igen, szerelmi szál is van.

Főszereplőink közt van a már említett hírszerző srác, valamint több katona, melyek közül talán a legtöbb szerepe a már igen sokat megtapasztalt, túl magabiztos férfinak lesz. Mellettük pedig fut egy szál börtönben, valamint a fronttól messze lévő édesapa is kapott egy saját jelenetet Tel-Avivban, miközben két nő közti pihenésből ébreszti fel a sziréna.

A karakterekről mondhatnék még többet, de egyfelől nem ez a poszt lényege, másrészt még nem érzem, hogy igazán megkapta mindenki azt az alapozást, ami elegendő lenne ehhez. Szó se róla, építkezett derekasan a pilot, csak kellett volna még pár jelenet (valószínű, a második epizódban meg is kapjuk azokat), amik alapján már el lehet dönteni, ki milyen embernek tűnik és mennyire lehet vele szimpatizálni.

A kevesebb alapozásnak persze az az oka, hogy nem akarták a háborút váratni, már a pilotban megjelennek az ellenséges csapatok és áttérünk a frontvonalon egymásra lövöldöző tankokra. De ekkor sem akar grandiózus lenni, nem jelenít meg több száz tankot és rohangáló katonákat, mindössze néhány bombázó repülő és tank kap szerepet, amit ismét csak passzolnék, hogy mennyire tükrözi a valóságot.

Amivel nincs is baj, mert a pilot inkább a feszültséget igyekezett építeni, amihez értett is. Az elején önfeledt katonák közben riadót kiáltó hírszerző után különösen jó jelenet volt, ahogy meghallották a rádióban a támadást jelentő kódot az ellenféltől, s a bázis pillanatokra elnémult és ráeszmélt, hogy valóban baj van. De a feszült telefonhívás az apával is fokozta a hangulatot.

Meg persze a bombák elkerülése a tank felé rohanás közben, majd onnan az ellenséges hadiegységek kilövése. Itt lett tényleg háborús sorozat, amit ha így folytatnak, én elégedett leszek. Nem lett egyből a szívem csücske, de kezdő háborús sorozat-nézőként nézhető, egész jó pilot lett, amolyan 7/10. A 2014-es Fury c. film jutott egyből eszembe az utolsó jelenetek láttán. Meglátjuk, fogom-e ezt annyira élvezni, mint azt az alkotást.

Pilot: Power Book III: Raising Kanan

2021. 07. 30. 15:50 - Írta: human

Add comment | kategória: kritika,pilot-mustra

A legújabb, szám szerint második Power-spinoff (az elsőről itt írtunk) pár hete indult a Starz-on, mely csatorna erre a gengszteres “univerzumra” koncentrál egyre jobban. Van benne elég puskapor? Elég ha betömögetik a lyukakat?

A történet Kanan körül (gondoltátok volna a cím alapján?:) bonyolódik. Az életének késői időszakát már láttuk 50 Cent alakításában, de most megtudhatjuk miképp keveredett a bűnözés világába. Részemről semmit nem tudtam a karakterről, szóval amolyan új, 90-es években játszódó gengsztersorozatként néztem rá. És szétuntam magam.

Tényleg eredettörténetről van szó, gondolom, jó pár a pilotban látott név feltűnhet később, de az egész arra megy inkább ki, hogy Kanan tehetséges gyerek volt, de eldobta az egészet, nincs kiút a gettóból, és inkább a gengszter anyjának segített be, méghozzá kéretlenül, amivel elég sok problémát okozott. Laza középiskolásból már az első részben eljutunk az első gyilkosságához.

Nem negatívan ültem elé, és igazából most sem azt érzem, hogy utáltam a kezdést, hanem tényleg inkább csak untam. Meg lehet csinálni ezt a “fiatal bekeveredik a nagyobb drog-képbe” dolgot jobban is. Avagy nem a klisékkel van bajom, hanem azzal, ahogy le vannak vezetve itt.

A legrosszabb talán, hogy mindent csak magyaráznak, amolyan Casino-módra, viszont teljesen alap dolgokról van szó, amiket simán mutathatnának. Nem is a gengszter pillanatokra gondolok, vagy ami az ilyen botor nézőknek segít, mint én, és a jövőt mondja el, amit lehetett látni az alapsorozatban, hanem középiskolás fordulatokat, pl. amikor Kanan ledermed egy csaj mellett.

A kidolgozás pedig szerintem katasztrófa. Egy másodpercre sem tűnik 1991-nek amit látunk. Nyilván a divat és a klasszikus hip-hop adja, de képileg nem éreztem, hogy abban a korban lennék. Digitális az egész, amit meg sem próbáltak “régiesíteni”.

Az alakítások közül sajnos a Kenan anyját életre keltő Patina Miller emelkedik ki, csak sajnos a negatív irányba, mert nulla keménység benne van, egy másodpercre sem hihető komoly gengszternek. De igazából a többiek sem. Talán mutatni kellett volna, amint elkövetnek valami tényleg sötét dolgot? Tudom, a pilotban van egy, de nem annyira ők követik el, jó távol vannak tőle, hiszen igyekeznek pozitív oldalon tartani a szereplőket, már amennyire bűnözőket lehet.

Részemről simán 5/10 a nyitány amolyan új nézőként, de ha valaki ezerrel imádja a Power-Univerzumot, az ne tartsa magában a véleményét!

Pilot-mustra: Katla – 1×01

2021. 07. 28. 15:50 - Írta: winnie

19 comments | kategória: Európa is létezik,kritika,pilot-mustra

A Netflix viszonylag friss premierje volt az izlandi Rejtélyes jég, és bár nyilván szó sincs arról, hogy ami izlandi, az csak jó lehet, azért a tapasztalataink az északi ország sorozataival eddig elég pozitívak voltak, így nem meglepő, ha ez is a várósak közé tartozott. (A Trapped és az itthon korábban HBO-s premier Case még most is fent van a Netflix-en, a The Minister pedig viszonylag friss premier, majd arról is fogunk írni.)

Sorozatok ide vagy oda, azért az izlandi mozgóképgyártást én mégis a filmek alapján ítélném meg, és azok közül több nagyszerűt láthattunk már, főleg a krimi műfajából, a Vérvonalon át az Elégtételig. És vajon mi a közös a legtöbb emlegetett film- és sorozatcímben? A több hollywoodi filmmel is rendelkező Baltasar Kormákur, aki a Trapped után a Katla készítője és rendezője is volt. Csoda, hogy kötelezőnek tűnt a sorozat?

KATLA – 1×01 – 7/10

Nem tehetek róla, de imádom ezt a stílust, ami a lassú folyás mellet szinte csak és kizárólag a hangulatra alapoz. Lehet, hogy 8 részen át már nem élvezném ennyire és az is igaz, hogy az 1×02 elindítása után nem sokkal újra elkezdtem nézni a pilotot, hogy pár karakter-bemutató és kulcsjelenetet a helyére tegyek, mert igazából csak a nyitó epizód történései maradtak meg bennem, és a karakter-interakciók, a nevek és, hogy ki kicsoda, már kevésbé, de ezek után már nem volt gond. (Ez van, amikor lassú a tempó, az ember hajlamos azt gondolni, hogy nincs jelentősége minden egyes jelenetnek. Pedig!)

A Katla egy vulkán, aminek “tövében” játszódik a sorozat. És ami egy éve kitört és azóta is folyamatosan zajlik a vulkáni tevékenység, ezért mindent vulkáni hamu borít, a környéken lakók nagy része el is költözött, az ilyen-olyan okból (tudós munka, trauma, érzelmi okok) maradókat a turistáskodók tartják valamennyire életben. És mi rögtön belecsapunk a közepébe, hiszen azzal kezdünk, hogy egy hamuval borított meztelen ember botorkál ki a vulkánból. WTF.

Ezzel párhuzamosan pedig a környékbéliek több furcsaságot is észlelnek (frissen nyíló hasadékok, életre kelő döglött állatok), amikhez talán a vulkánnak lehet köze. Sőt, nem csak ők kapják fel a fejüket, hanem egy távolabbi kórház kutatóorvosa is, aki a neki küldött vulkanikus mintákat vizsgálva változásokat vesz észre, így oda is utazik a Katla-hoz. A fókusz persze továbbra is a jövevényen van, akiről kiderül, hogy egy régebben eltűnt svéd nő, aki után elkezdenek kérdezősködni, hogy még furcsább dolgokkal szembesüljenek. És, ha mindez nem lenne elég, újabb ember kerül elő a Katlából.

Tényleg nem akarok történetmesélősbe átmenni, de ilyen a sorozat. Kormákur annyira, de annyira a hangulati elemekre koncentrál (pazar a vizualitás, hiszen, még ha tudjuk is, hogy a sorozat nagyobb része stúdióban forgott, a helyszínen is dolgozhattak  bőven a filmesek), hogy viszonylag kevés időt hagy a történet görgetésére, cserébe viszont amikor ezzel foglalkozik, akkor tényleg haladunk előre. Szóval miközben a Katla, miképp a vulkán füstfelhői, lassan gomolyog, mégis azt a látszatot kelti, hogy normál tempóban halad előrefelé a történet.

A karakterekkel való előidőzést persze segíti az is, hogy első (és másodikra) egy nagyon jó főszereplőre bukkantak Guðrún Ýr Eyfjörð személyében (akit én nem is ismertem korábbról énekesként), egy ilyen sztorihoz, hangulathoz, környezethez pont egy ilyen Grima illik, esélytelen lett volna nem szimpatikusnak találnom. Az ő révén az érzelmi komponenst is sikeresen megalapozzák, aminek köszönhetően a sztori mellé állítottak.

Azonban hiába a “nyomasztás”, mivel egy rész után elég nagy a homály (nem csak fizikailag, hanem átvitt értelemben is), így kétesélyes a kifutás. Ebben a megmagyarázhatatlan jelenségekkel operáló műfajban szinte kizárt, hogy minden egyes készítői döntés megnyerje a nézőt, így csak reménykedni tudok abban, hogy nem gurul el nagyon a készítői gyógyszer.

(Egy kis intermezzo: vicces, hogy a kritikát pont azon a napon (07.07) fejezem be, amikor hírek jönnek az Etna ismételt kitöréséről és arról, hogy Catania városát ellepte a hamu, mert én is terveztem írni arról a személyes vonatkozásról, hogy 20 éve a későbbi feleségemmel csaptunk egy 30 napos improvizálós, “aznap kitaláljuk, melyik országban alszunk másnap” európai vonatozást, ami során Catania-ba is eljutottunk (Firenzéből adta magát a célpont, megspóroltunk egy éjszakai hostel szállást a szicíliai vonatozással), amely épp akkor szenvedte meg az Etna kitörését, így át tudom érezni, hogy milyen lehet a Katla közelében élni. Catania-ban sem volt érdemes kocsit mosni (random, korabeli kép tőlem – pedig ilyen messze volt a füstölés), mert elég hamar csupa por és homou lett minden, és egy napos városnézés után mi is elég durván néztünk ki.)

Kizárólag az első részt látva azt kell mondanom, hogy a hangulatteremtéssel elérték nálam, hogy potenciállal telinek lássam a sorozatot. Remélhetőleg élni fognak a lehetőséggel, de a természetfeletti szál behozása mindig kétesélyes. Itt arra tippeltem elsőre, hogy az általam oly kedvelt Les Revenants/The Returned/Resurrection/Glitch-vonalra fog ráállni a Katla, aminek nagyon örülnék, de lehet, hogy bődületesen nagy luftot rúgok ezzel.

Pilot: Turner & Hooch

2021. 07. 22. 21:30 - Írta: human

Add comment | kategória: kritika,pilot-mustra

Egy ifjúsági bűnügyi sorozat, ami elé az egész család leülhet? Hát persze, hogy a Disney+ hozza el. IP-ként az Egyik kopó, másik eb című jó öreg Tom Hanks-filmhez nyúlt a Burn Notice készítője, és nem mondhatnám, hogy tényleg sokat tett volna hozzá. Ellenben lehet mosolyogni, amikor mindent összenyálaz Hooch? (Is crazy:)

A történet röviden úgy foglalható össze, hogy a főhős rendőr éli békés, nem olyan régóta magányos életét. Épp új ügyet, egy tanúvédelmet kap a társával, amikor az apja halála után rá marad egy kutya, ami természetesen mindent felforgat. Az egész amúgy nagyon ifjúsági! Mármint tényleg fiatalokra céloz a problémákkal és megoldásokkal, amiket látunk, a “de vicces, hogy komikusan nyálas az akta, amit Hooch megrágott!!” és a többi.

Az első rész szokásos zsúfolt pilotos módon felvezeti, hogy miképp kerül hozzá a kutya, milyen nehezen tudnak együtt élni. Nyilán az eb minden bútort, párnát és rendet megszüntet gyorsan, amit a férfi nem annyira bír. Emellett pedig a tanúvédelmi oldalról még egy “teljes” nyomozás is van benne, ami azért elég nagyokat ugrik, amikor kiderül, hogy Hooch nagy segítség benne.

Az nem lepett meg, hogy mennyire gyerekes a sorozat, szerintem a “zsánerén” belül elmegy a cukisággal, még ha nem is fogom nézni. Ellenben azon felhúztam a szemem, mert már nem emlékeztem, hogy McG (Terminator 4, The Babysitter) rendezte a pilotot.

Nyilván a rendező stílusából semmit sem lehet felfedezni benne, érdekes, hogy milyen semmilyen, nulla terepen forgatott az egész. Amúgy nekem ez is volt vele az igazi bajom. Oké, gyerekes poénok, de az egészből süt a pár díszletes, greenscreenes olcsóság. Olyan… szappanoperás, de komolyan, rásütöm. Van benne akció, de egyik jelenet sem folyékony, látszanak a 3 másodpercek amiket összevágtak, mintha amatőr lenne. Nézzétek meg amikor elgáncsolja a főszereplőt a kutya 10 percnél. Vagy ahogy a színészek reagálnak dolgokra, látványosan, kitartva, kacsintva, hogy mindenkinek legyen ideje felfogni, és “hát miért nem látja?” módon a tévére mutogatni.

Ellenben amit technikai részen morgok, az szerintem a 6-13 korosztályban “tök aranyooooos” és hasonlókat kaphat. Viszont őket meg nem hiszem, hogy a belengetett átívelő ügy annyira meg fogja mozgatni. Meg úgy az összes, kicsit sötétebb felhangot tartalamazó elem is inkább unalmas lehet számukra.

Egyszerűen édi az a kutya, csak sorozatként engem kicsit sem kapott el a Turner and Hooch. Igazából nem tudom pontozni.

Pilot: SurrealEstate

2021. 07. 21. 15:50 - Írta: human

4 comments | kategória: Kanada odavág,kritika,pilot-mustra

– I don’t believe in ghosts.
– Neither do I.
– I just work with them.

Amikor a pilotod Az ördögűző nyúlásával indít, vagyis hommage-ával, gondolom, akkor mit várhatsz? És amúgy is ki a célcsoport, mert ha tisztelgés lenne, akkor nem a fiatal nézők fogják felismerni. A Syfy horrorsorozatot hozott a minap Tim Rozon főszereplésével, és… hát…

A történet, nos egy olyan ingatlanügynökség körül bonyolódik, akik minden házat el tudnak adni. Mármint a szellemek vagy más természetfelettivel megszálltakat is, hiszen megoldják az ügyet Dean és Sam nélkül, így visszanyeri értékét az ingatlan, és nagyobb a részesedésük az eladásból.

Nem viccelek, tényleg ez a sztori, iszonyat sokat lovagolnak a jogi meg hasonló részén az ingatlaneladásnak, mintha akkora ász lenne ez a körítés. Mindenki döntse el magának, hogy neki pont ez az extra jó-e, engem egyáltalán nem győzött meg. Mindezt a szokásos újonc a csapatban oldalról ismerhetjük meg, minden karakter neki magyarázza az alapokat. Vannak fordulatok, de… iszonyat unalmas az egész.

Konkrétabban úgy képzeljétek el, mintha, hogy is mondjam, a Bones nyomozós sorozatot kapnánk, de persze a szerethető karakterek nélkül, és természetfelettivel. Tudom, nem a legjobb hasonlítás, biztos van az Evil vagy hasonló, ami közelebb lenne, de itt még csak nem is próbáltak komolyabban megijeszteni, legalábbis egy jelenetet kivéve.

Jelen vannak benne a horror panelek, de valahogy nem működnek. Teljesen meglepett, mennyire nem hatott rám az ijesztős rész. Ehelyett tényleg a f*szom ingatlanos dumák meg hasonlók jártak a fejemben végig. Na meg az, hogy milyen idővonal keveredések vannak már itt vágásban, az egyik esti jelenetből átvágnak másnap reggelre, és vissza, de végig úgy megy a sztori, mintha azok szinte egyszerre játszódnának. Mármint nem ténylegesen, de olyan érzés a vágás és rendezés.

Ha valaki azt mondja, hogy az ilyen sorozatok nem csak helykitöltésnek születnek, azt egyszerűen nem fogom elhinni. Még a készítőkről sem, biztos volt 100 ötletük és a legkevésbé kedvelt félmondatra csapott le a Syfy, mert látták, hogy ezt olcsón meg lehet csinálni, és kicsit máshogy nyúl a természetfeletti elűzéséhez, mint a többség, a sorozat atyja meg rángatta kicsit a vállát, de hát a lakáshitelt fizetni kell.

Nyilván nem ilyen egyszerű, de a sorozatban semmi, de semmi törekvést nem látok valami jóra. Kifutják a bevált paneleket, mindent mechanikusan összetesznek, aztán lesz valami. Ez esetben egy olcsó gagyi, legalábbis le sem tagadhatná a SurrealEstate, hogy Syfy Kanada, hol minden B-darabjuk készül. Nem a trükkök vagy ilyesmi az igazából a baj, hanem hogy nincs benne semmi kedvelhető. Egy Private Eyes sem versenyez még egy Mentalistával sem, de pár karakter miatt el lehet nézni. Itt meg felcsapták a klisé könyvet, aztán nem tettek hozzá semmit, csak rengeteg nézőnek magyarázást.

– One last thing. Don’t rule out the rational explanation. Ever.
– Rule it out? I’m praying for it.

Egy ember sötét gondolatait nem úgy kell a tudtunkra hozni, hogy valaki azt mondja róla, hogy “sötét gondolatai vannak”. Egy kritika nem az, hogy más ideírja, hogy human szerint 3/10, mindegy, nézhetetlen, kerülendő.

Pilot-mustra: Whitstable Pearl – 1×01

2021. 07. 20. 15:57 - Írta: winnie

Add comment | kategória: Anglia lecsap,kritika,pilot-mustra

– I’m not a big fan of small towns.
– Oh, why’s that?
– Because you have to talk to people.

Mostanában az új angol krimik inkább az átívelős műfaj kedvelőinek szóltak, de május végén az Acorn TV-re megérkezett ez a sorozat is, ami a klasszikus, epizodikus stílust képviseli. Mondanom sem kellett, hogy felvillanyozott a széria létezése, bár az kicsit óvatosságra intett, hogy könyvadaptációról (Julie Wassmer regényei nem jelentek meg itthon) van szó, márpedig 45 percre “butítani” egy hosszabb történetet akkor sem szerencsés, ha maga az író a sorozat készítője.

A Whitstable Pearl az amatőr, műkedvelő nyomozós műfajt erősíti, hiszen a főhőse egy étterem-tulajdonos, aki (múltja okán) tulajdonképpen csak kedvtelésből segít kisvárosa lakóinak problémáik megoldásában, talán még magánnyomozónak sem mondanám. De ennek ellenére rendszeres munkakapcsolatba kerül a sorozat helyszínéül szolgáló tengerparti kisvárosba érkező mufurc londoni nyomozóval.

WHITSTABLE PEARL – 1×01 – 3/10

Sajnos elég hamar lelohadt a lelkesedésem a Whitstable Pearl kapcsán, mert közel sem az az edgy sorozat, aminek hittem, hanem inkább a cozy mystery vonalat erősíti, az otthonkába bújva, papucsban, orra letolt szemüvegben nézőset, a kellemesen bizsergetőset, helyenként heherészőset, ami még véletlenül sem kíván meg agytornát. Persze ettől még lehetne jó is a sorozat (gondoljunk csak az Agatha Raisin-re!), de ez a krimi a tengerparti környezet mellett nem sokat kínál.

A két főhőst mondjuk szimpatikussá teszik a főszereplők, Kerry Godliman és Howard Charles, utóbbira ez még akkor is igaz, ha igazi morgós figurát személyesít meg. Ráadásul kettejük bimbózó munkakapcsolatában is van potenciál (és humor), főleg, hogy talán magánemberként is közel kerülnek, viszont a karakterek marhára nem érdekesek, még akkor sem, ha a rendőrnek mintha lenne valami a múltjában. A körülöttük lévő mellékszereplőknek és kisvárosi figuráknak megint csak villanásaik vannak, igazából nem nagyon lehet “beléjük esni”.

És sajnos a nyomozós vonallal is ez a helyzet. Sőt. Az első részben egy halászhajó tulajdonosának háló gubancolódott, víz alatti holttestére bukkan Pearl, és bár a rendőrség balesetre gyanakszik, ő egy korábbi nyomozása alapján gyanúsnak véli a halálesetet. A gond csak az, hogy a későbbi vizsgálódások (amik során egy újabb haláleset is történik) csak időhúzásra jók, arra nem, hogy mondjuk kialakuljon egy rejtély, vagy a néző együtt nyomozhasson a párossal, inkább csak sodródunk egy random, és nem sok alapozást kapó megoldás felé, miközben mellékszálakon magánéleti történések zajlanak. (A nyomokat random kapjuk, mindössze a “bele a közepébe”-kezdés pár snittje tartalmaz mankót számunkra.)

A Whitstable Pearl inkább a BBC délutáni, 10 részes/évados sávjába illene a tétnélkülisége és a fantáziátlansága miatt, azon sorozatok közé, amik pusztán sármjukkal (a környezet és a szereplők révén) veszik le lábukról a nézőket. Ezek a tipikusan háttértévézhető szériák, amiknél pár perc kihagyása nem jelent hátrányt, és 5 perccel az adott epizód befejezését követően a világon semmire sem fogunk emlékezni abból, amit láttunk.

Nyilván sokat adhatna az egészhez a tengerparti környezet, de komoly hangulat ettől még nem érződik belőle, csak olykor a látványnak köszönhetően érezhetjük a kelleténél sósabbnak a levegőt. Már csak ezért is ritka nagy csalódás volt.

Pilot: We Children From Bahnhof Zoo

2021. 07. 17. 15:01 - Írta: Necridus

3 comments | kategória: Európa is létezik,kritika,pilot-mustra

Év elején érkezett itthon az HBO GO-ra a német A végállomás gyermekei, ami igaz történeten alapszik. Christiane F. könyvében saját történetét meséli el, ahogy néhány barátjával fiatalon belekeveredtek a drogok világába a ’70-es évek Nyugat-Berlinjében.

Az fontos azért, hogy alapszik, mert már a sorozat elején kiírják, hogy néhány személy és esemény részben vagy teljesen a képzelet szüleménye – a könyv után előbb film, majd most sorozat készült a sztoriból, de sosem pontosan azt fedték le, ami valójában történt.

Bevallom, nagyon fura volt nézni ezt a pilotot. Kicsit úgy éreztem, mintha a német Euphoriát nézném, de nincsenek benne annyira jó színészek, na meg annak a pilotját teljes egészében értettem. Itt bevallom, néha elvesztettem a fonalat.

A kezdőjelenet például teljesen kérdőjeles számomra, ahol a főszereplőnő egy repülőn a zuhanástól rettegő David Bowie-t nyugtatja, hogy nem fognak meghalni, mert ő maga halhatatlan. Persze ennek a jelenetnek ez is a célja, hogy felkeltse az érdeklődést és rávegye a nézőt, hogy maradjon addig, amíg ki nem derül, mi a fene volt ez.

Ez itt működött, cserébe a későbbiek inkább elvették a kedvem a folytatástól. Nem azért, mert rossz lett volna a pilot, hanem mert egy idő után elővette a jelenetek túlnyújtásának eszközét, amiben olyannyira csak a hangulatra alapoznak, hogy néhány mondat kimondására is percekig kell várni, vagy éppen a karakterek nem is beszélnek, csak szól a zene és mindenki lassan mozog.

Ez biztos másnak bejön és hatásos, de nálam inkább unalmasba csapott át. Nekem nagyon soknak érződött a 48 perces 1×01 úgy, hogy relatíve sok minden tisztázatlanul érkezett. Ügyesen fűzték össze a karakterek sorsát a legvégére, szépen az egymástól független figurák története elindult egy irányba haladni, de mindegyik olyan módon lett bemutatva, mintha már ismernünk kéne őket.

A főhősünknél például nagyot néztem, hogy az apja (nekem inkább tűntek a szülők kicsit idősebb lakótársaknak) tacskótenyésztésről hadovál, az anyja meg válni szeretne, majd mégis ott marad velük az apa, hoz egy hatalmas kutyát a tacskó helyett, az anya pedig már nem őrjöng. De hogy miért változott meg máris ennyire, azt nem éreztem elég kifejtettnek. Ahogy Babsi édesapja esetén sem, aki arról beszél lányának, milyen érzés megfulladni.

Főhősünk egyébként egy extrovertált, belevaló lány, aki túlélt egy liftbalesetet, de az iskolában senki nem hisz neki, mellette pedig többek között drogfüggő, gyári munkás srácot, testét férfiaknak pénzért áruló fiút és depressziós lányt is kapunk, aki tudtán kívül egy gyilkost kért meg arra, hogy elvigye valamerre. Szóval már alapvetően sem a legboldogabb, legidillibb életet élő tinik történetét mutatja be a sorozat, akik egy szórakozóhelyen ismerkednek meg a drogok világával. Az utolsó pár percben csak azt látjuk, ahogy ott táncolnak – mondjuk a felemelkedős rész ütött.

Könnyű dolgom van egyébként, hogy ne tegyek a pilotkritikába spoilert, hiszen semmi olyat nem mutatott a sorozat, amivel még utolsó pillanatban sokkolni szeretne. Tényleg a 10 évvel későbbi flashforwardot leszámítva csak alapozott, megismertette velünk a zűrös tinik jelenlegi helyzetét és összekötötte a történeteiket.

Innen pedig bárhova mehet a sztori. Az nem titok, hogy alapvetően egy drámát készítettek és nem bűnügyi sorozatot, tehát nem hal meg senki a kis csapatból, akinek rejtélyes meggyilkolása után nyomozni kell. Semmi ilyesmiről nincs szó, inkább azt mutatják be (majd, gondolom), hogy milyen hatással van a tinikre a drog a Nyugat-Berlinben az 1970-es években.

A 6/10-es pilot után látnom kell még legalább egy epizódot, hogy el tudjam dönteni, szeretnék-e maradni a folytatásra (mondjuk a gyilkosos szál kifejezetten érdekel, hova lesz kivezetve). Nem volt ez rossz, de még nem látom a konkrét irányt és stílust, amit képviselni fog a maradék hét rész, hiszen az egész nyitány csak alapozott.

Pilot-mustra: American Horror Stories – 1×01-02

2021. 07. 16. 22:00 - Írta: winnie

6 comments | kategória: antológia,kritika,pilot-mustra

Amikor tavaly a vírus miatt meghiúsulni látszott az American Horror Story 10. évadjának forgatása, mint sok, kiterjedt íróparkkal rendelkező sorozatkészítő, Ryan Murphy is B-tervet keresett magának, mint Jenji Kohan a Social Distance-szel vagy Robert és Michelle King a The Bite-tal. Murphy-ék azt találták ki, hogy készítenek az AHS-brand alatt rövid horrorfilmeket, és így megszületett ez az epizodikus horrorantológia, mely végül várakozáson felüli 16 részt számlál.

Azt már számtalanszor leírtam, hogy mennyire nem reprezentatív epizodikus antológiák esetében a pilot alapján bármiféle kritika a szezon egészére vonatkozóan, de írni azért érdemes róla, még akkor is, ha messzemenő következtetéseket nyilván nem szabad levonni ebből az egy részből. Ami egyébként egy dupla volt, szóval mondhatni megkaptuk Ryan Murphy random horrorfilmjét. Ami… nem is olyan random?

AMERICAN HORROR STORIES – 1×01-1×02 – 5,5/10

Ó, hát ennél jobban ez a kezdés nem is reprezentálhatta volna magát az anyasorozatot. És nem csak azért, mert az AHS 1. évadjának egyik ismerős alakját vették elő (az SM ruhás Rubber Man-t), hanem azért is, mert még a helyszín is az ottani eseményeknek helyet adó Murder House volt. (Ami egyébként olyan szempontból nem jelent semmit, hogy bárki újonc ne adhatna esélyt a sorozatnak, nem kell előtudás.)

Azonban nem a technikai jellemzők alapján húznám meg a párhuzamot, hanem minőség kapcsán. A Rubber(wo)Man című dupla rész/film ugyanis olyan volt, mint egy teljes AHS-szezont sűrítettek volna 90 percbe. Persze, némiképp kapkodó is lett, de főleg a hullámvasút jött át a biztató kezdéssel, az azt követő totális szétcsúszással, majd a rövid feltámadással és jó ötletekkel, csavarokkal, hogy a végén a zárás inkább apátiát váltson ki belőlem. Vagy másnál nem ilyen volt az összes AHS-szezon? Tisztelet a kivételnek.

A sztori szerint egy 3 tagú család költözik a hírhedt múlttal rendelkező házba, hogy felújítva amolyan kísértetszállodaként üzemeljék. Az igencsak magának való tinilány elég hamar furcsa dolgokra lesz figyelmet (pl. random guruló piros golyók és suttogások), majd talál egy szadomazo gumijelmezt. Utána pedig…, nos, a műfaj nem nagyon engedi meg a további spoilerezést, legyen elég annyi, hogy egyrészt ő is elég furán kezd viselkedni, másrészt az élete is elég negatív fordulatot vesz, aminek halálosan komoly következményei lesznek.

A dupla epizód féltávja egyébként elég komoly vágást is jelent a történetben. Az első rész ugyanis egy komoly csúcsponton fejeződik be, hogy az 1×02 teljesen más hangvétel kíséretében folytatódjon, ami miatt komolyat is pislogtam, de persze lassan összeállt a kép, bár ettől még a korábban említett szétcsúszást tartom, mert tényleg akadtak fejfogós pillanatai a második résznek, bár idővel valamilyen szinten revideálták magukat Murphy-ék.

A gond igazán az volt, hogy filmhossz ide vagy oda, még a főhős karakterét sem sikerült annyira megalapozni, hogy a későbbi történések épüljenek valamire, s ne tűnjenek légből kapottnak – és akkor a többiekről nem is beszéltünk. Bár, azért viszont jár az elismerés, hogy a játékidő rövidsége ellenére azért a mitológiára meglepő értékelhető mennyiségű figyelmet fordítottak.

Mivel ez a kezdés 90 perces volt, így, a soron következő részekkel ellentétben emellé oda lehet rakni a Hulu-s Into The Dark epizódjait, vagy az ugyancsak a Blumhouse által gyártott, tavaly ősszel az Amazon Prime Video-ra kiadott epizodikus horrorantológia filmjeit, s azokkal összevetve szerint az AHS-spinoff azért alulmarad, sokkal inkább érződik tévésnek, de bármennyire is hullámvasút volt, bármennyire is nem a szájízemnek megfelelő súllyal volt benne a humor és a horror (utóbbi például hangulatilag szint jelen sem volt, csak pár jump scare-rel), azért az American Horror Story-s kapocs és az ismert arcok (mármint színészek, nem karakterek) nézhetővé tették, ami egy hajszállal a közepes fölé sorolta nálam a végeredményt.

Ezt az első részt tehát Ryan Murphy írta Brad Falchuk-kal, de ugye ez a műfaj azért működött COVID-körülmények között, mert írószoba sem kellett hozzá, mindenki írhatta a maga történeteit. Ennek némiképp ellentmondva a folytatásban 3 Manny Coto-epizód jön majd (az egyik egy betiltott filmről, a másik egy online posztolt videóról, a harmadiknak a címe Ba’al), meglátjuk, hogy azok, immáron 45 percben, milyen szintet fognak megütni.

Pilot: Dr. Death

2021. 07. 16. 20:10 - Írta: human

5 comments | kategória: antológia,kritika,pilot-mustra

Ha horrorsorozatot akartok nézni, akkor a Peacock héten teljes évados premierrel érkezett darabját kifejezetten tudom ajánlani. Ellenben akinek betervezett műtétje van mostanában, az mindenképp hagyja ki. Úristen, az a rész!

A történet a valóságon alapul, de nyilván dramatizálva vannak benne extra részek is. Ami tény, hogy volt egy orvos Texas államban, aki több rutin gerincműtétet elrontott, és nem az első két rész alapján nem tudni miért. Az ítéletével indul a sorozat, szóval nem spoiler, és nem is az a lényeg, hogy “mit követett el?”, hanem a miért és a miképp állították le.

Az egyik szál tehát mutatja az orvost, az elbaltázott műtétet, a másik viszont két olyan sebészt, akik felfigyelnek arra, hogy valami itt nem stimmel, és utána erednek. Ez első körben a bürokráciát jelenti, hiszen az orvosi kamarának befújják az ijesztő sebészt. Azt akarják elérni, hogy minimum soha többet ne műthessen.

Igazából a sorozattal pont ez a legnagyobb bajom, a két rohadt erős szál. Nem mondom, hogy a Dr. Death leül közöttük a padlóra, mert nagyon ügyesen ér egyszerre tetőponthoz mindkettő a premierben, viszont valahogy mégsem működött a koktél nekem. Lehet csak mert a Joshua Jackson által játszott Halál doktor oldalát bemutató tényleg horrorfilmes, és rosszul esett nézni? Azok a tekintetek, amikor a műtőben mindenki ránéz, úristen.

A látszólag szociopata sebész után eredők vonala viszont egy nagyon hangulatos nyomozás valójában, méghozzá nem tipikus környezetben ugye. Nem mellesleg itt Alec Baldwin és Christian Slater brillírozik. Gondolom, ez lehet amúgy a lényeg, a két oldal között pingpongozni a nézőt, “kapják már el!”-érzést erősíteni azzal, hogy milyen ember is volt ez a Dr. Death, miképp jutott oda, hogy feleslegesen nyomorított és ölt meg embereket. De személyesen én inkább csak az utána nyomozók szálával beértem volna. Ott is van falramászós pillanat, amikor ütköznek a bürokráciával.

Remekül megcsinált sorozatról van szó, nem csoda, hogy Ted Bundy-t emlegetik közben a szereplők, nekem is az ugrott be. Tök más eset persze, de valami olyasmi hangulata van az egésznek, mint a Zac Efronos filmnek. A sármőr doktor mindent megúszhat – egy darabig?

Mindezt remek fényképezéssel, és mondom, ami műtét van benne, az zsigeri, ijesztő. Nem csak az, hogy gerincműtétnél miképp kalapálnak és csavaroznak, arról eddig sem voltak illúzióim, hanem az egész ahogy le van vezényelve a rendező részéről, ahogy emelkednek a tétek és a jóérzésű emberek tekintete elborzad az orvos körül.

Az érdekes jelzőt mindenképp idetenném, és tudom, csak pozitívumokat írtam, de nekem mégis csak 7/10 felé lőném. Az biztos, hogy két rész után már valahogy érdekel miképp bontják tovább, de több műtétet most nem tudnék nézni. Ellenben ennek pont a hatása miatt hetente kéne mennie. Az első két rész mindegyike durván zárul, utána ülhetnénk rajta és emészthetnénk, de ehelyett darálhatjuk rögtön. Már persze, ha engedünk a “nyomásnak”.

Pilot: The North Water

2021. 07. 15. 21:38 - Írta: human

13 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika,pilot-mustra

It is a grave mistake to think too much.

Bálnavadászat, jéghideg tenger, és rengeteg férfi, akiknek a velejében van a rosszra való hajlam. Mi kell még a BBC kőkemény sorozatába? Talán egy kicsit más tempó? Lehet, hogy azt aláírnám.

Az Ian McGuire Északi vizeken című könyve alapján készített sorozat története röviden összefoglalva annyi tényleg, hogy van egy bálnavadász hajó, ahova új emberként érkezik hajóorvosnak egy háborút megjárt sebész. Ez alapján ki nézne bele? A lényege igazából a kezdő idézet: a világ pokol, és a férfiak a meggyötört lelkei, de ördögei is.

Ennek megfelelően nem a cselekmény a lényeg, bár az is elkezd beindulni a pilot végére, hanem a karakterek, akik benépesítik a sorozatot. Jó, persze, mindig a karakterek, de itt főleg. A hajó elsőtisztje is sötét ember, a kapitányának múltja sem tiszta, na és ott van… nem is tudom mi a besorolása, a fő bálnavadász, aki már az első 10 percben megöl valakit, hiszen úgyis kihajózik, a következmények nem érdeklik. Na meg a sebészről is elkezdenek kiderülni dolgok.

Az biztos, hogy nem a szerethető karakterek miatt ül le az ember a sorozat elé. Aki nem szereti, amikor lehúzzák a hangulatát, az ne is próbálkozzon vele. 1859-ben játszódik a történet, az egész világ mocskos, a benne élők is. Baltával faragottak a jellemek, és olyan sötétség van némelyikben, amibe borzongató belenézni, hiszen az ember fél, hogy visszanéz rá az abyss.

Mindez a megvalósításból is visszaköszön, egyetlen meleg szín nagyjából egy fogadó tűzhelye. Azon kívül minden deszaturált, amit tetéz is a bálnavadászatra kifutó hajó, hiszen észak felé tart, a végtelen jégtáblák irányába. Úristen, de nem akarnék ebben a világban élni! Tudjátok, mi ugrott be róla kicsit? A The Revenant. Nem olyan szép, de hiába van emberekkel tele, ők is a természet elkerülhetetlen keménysége csak, ahol nincs jó érzés, csak a túlélés, az ösztönök kielégítése.

Az alakítások pedig… aztakurva! Padlóhoz vágott Colin Farrell. Nem csak mert felismerhetetlen, hanem annyira átjön az ősgonosz minden mozdulatából. Tökéletes ellenpárja Jack O’Connell, a látszólag tisztességes sebész, akiről gyorsan kiderül, hogy laudanum (röviden: ópium) fogyasztó.

Az egyetlen, amit kicsit a negatívumok oldalára tennék, hogy iszonyat lassú az első rész. Mármint ez ilyen, nem leszólom miatta, de egy kritikában muszáj kitérni erre. Alattomos a The North Water, és minden építkező perc kell, hiszen már a pilot végére is beérik kicsit a sugárzott borzongató hangulat emiatt. Ellenben tudom, hogy ki kell írni figyelmeztetésnek a dolgot.

Részemről sima 8/10 a kezdés, bár talán egy őszi premierben (az angoloknál akkor lesz, csak az amerikai AMC hamarabb bemutatta) jobban ütött volna, mint így a kánikula közepén. Az “írta és rendezte” után gondoltam, megnézem ki a túró ez az Andrew Haigh, meg sem lepett, hogy The OA-t is rendezett (sok más, pl. a Looking mellett, de az nem illik annyira ide), és több fesztiválra kijutott indie filmje van.

Perhaps life cannot be puzzled or blathered into submission but should be live through and survived in whatever fashion a man can manage.

Pilot-mustra: JIVA! – 1×01

2021. 07. 14. 15:50 - Írta: winnie

Add comment | kategória: kritika,pilot-mustra

Próbálok lépést tartani a kevésbé hype-os Netflix-premierekkel is, de még mindig nagy a lemaradásom. Mármint nem nézést tekintve, hanem a kritikák kirakását. Lásd, a dél-afrikai gyártású Táncolj! kezdése is megvolt már jó ideje, én aznap be is próbáltam ezt a magyar szinkronnal érkező sorozatot (ahol a többnyelvűség miatt azért van eredeti hang is), és meg is írtam a kritikát, ami most (nem tudom, mikor) kerül ki.

Igen, sorozatos arany-, sőt, platinakor van, amikor mindenki tud találni több tucat olyan sorozatot, ami érdekli és amit élvezhet, bár fura módon így is elő fordul néha, hogy egyesek középszerek mellett cövekelnek le, vagy a kínálat nagyságán pufognak, azon, hogy túl sok csoportra céloznak a platformok (ráadásul azt sugallva, hogy a Netflix új dán sorozatának létezése hatással van a legújabb koreai darab minőségére, vagy mi), és hogy készülnek olyan szériák, amik nem őket veszik célba. Ez törvényszerű, általában nem a sorozat sara. Jelen esetben mellettem a JIVA! ment el, pedig a táncos műfajjal nincs gondom. Meg is kapta az esélyt.

JIVA! – 1×01 – 5/10

A sorozat főhőse egy fiatal lány, Ntombi, aki nagyon ígéretesen induló táncos volt, de édesanyja gondozása miatt fel kellett hagynia szenvedélyével, és most napjait a nulla élvezetet jelentő gagyimunkája tölti ki. Azonban tengerparti kisvárosában rendeznek egy táncversenyt, ami nagyon csábítja, hogy ismét ritmusra rophassa, lehetőleg egy lánycsapat tagjaként.

A körülötte lévők (testvér, barátnő) is kapnak némi teret, de a legnagyobb figyelem a verseny kapcsán szülővárosába visszatérő Sztárra vetül, akinek lehet, hogy lefelé tart a csillaga, mert igencsak rá van kényszerülve, hogy a róla forgó dokurealitynek némi drámát kreáljon. És Ntombi ehhez kéznél is van, hiszen annak idején együtt voltak. Csak történt valami – erről a fájdalmasnak tűnő emlékről kapunk pár flashback-et, de egyelőre még nem fedik fel a teljes képet.

A JIVA!-ban a fő konfliktus tehát a klasszikus magánélet kontra szakmai élet, ami jelen esetben a családi kötelességek szembeállítását jelenti az álmokkal, a táncos ambíciókkal. És ennek a lerágott csont mivolta talán annyira nem is izgatott volna, az viszont kifejezetten kellemetlenül érintett, hogy a mellékszereplők mindegyike szinte csak szappanos, kapcsolati drámát, huzavonát vagy epekedést kapott a legelején, ami nem utalt sok fantáziára.

Persze tipikus alaphelyzeteket is lehet izgalmasan alakítani, de ahogy fent utaltam rá, ekkora és ilyen színvonalas kínálat mellett nem fog megtartani az a sorozat, ami inogva kezdődik, csak az ígéret ugyanis nem (mindig) elég. És, bevallom, a pilotban ábrázolt, és tippre a folytatásban komolyabb előtérbe kerülő politikai szál, a közelégedetlenség sem villanyozott fel, pedig arra bőven lehetne mutogatni, hogy nem annyira tipikus.

Ebben a közegben játszódik tehát a JIVA!. Nem egyszerű kitörni belőle, és ha sikerül is, akkor is visszahúzhatja az embert. De ahogy az ábrázolt példák is mutatják, igenis lehetséges, és innentől kezdve az írók dolga, hogy jól kufárkodjanak a csúcspontokkal és mélybe húzásokkal, amikből biztos, hogy nem lesz hiány, egy ilyen sorozatnak hullámvasútnak kell lennie, másképp nem működik.

Szerintem ezúttal nekem az tett be, hogy a sorozat dél-afrikai. És ezúttal nem a sormintámra mutogatnék (nem merítettem nagyot), miszerint a Shadow, a Queen Sono, vagy a Blood & Water sem lett a kedvencem (bezzeg az észak-afrikai Paranormal király!), hanem egész egyszerűen az ottani táncstílus közel sem jön be annyira, mint mondjuk a hip hop, de tippre hasonlóképp viszonyulnék egy latin-amerikai, tangóról szóló drámához is. A So You Think You Can Dance egykori fix nézőjeként is az amerikai, főleg utcai táncstílusok jönnek be, az itteni pedig bár hasonlított rá, de mégis más volt. Ami persze nagy pozitívum, hiszen nem egy új Step Up: High Water-t akarunk látni, hanem valami eredetit, de én nagyon vártam, hogy feldobnak majd a koreográfiák, hogy meglesz az összhang által kiváltott borzongás. De nem. Azonban, aki fenntartás nélkül szereti a táncokat, az ne hagyja ki.

Mondanom sem kell, hogy azért a rövidebb montázsokat, valamint párbajos szegmenseket így is élvezetesnek találtam, és az egész tele van őserővel, evergiával és szívvel, sőt, még a szezon is rövid, mindössze öt részes, de csak ezek miatt nem fogok maradni. Pedig a JIVA! hangulata elég egyedi volt, és a nem megszokott kulturális közeget is vonzónak találtam, de a történeti hiányosságokat nem tudták ezek sem elfedni.

Pilot: The White Lotus

2021. 07. 13. 21:30 - Írta: human

37 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Tudjátok, van az a jellemzés, hogy “annyira pofonvágnám arca van”, vagy miképp fordítsam le a punchable face-t. Na ilyenekkel van tele az HBO új sorozata, amit muszáj nézni. Jó, túlzok, nem muszáj, de valami iszonyat nem megszokott ez A Fehér Lótusz.

A történet…, nos, nehéz értelmesen összefoglalni. Mármint természetesen a The White Lotus egy nyaralóhely Hawaii egyik szigetén. Az ide érkező VIP vendégek, és az ott dolgozók történetét meséli el a sorozat. Innentől tényleg a személyesebb sztorikon van a hangsúly, mindenki kap 1-1 szálat. Nehéz elmondani, hogy ez miért érdekes. De mégis az az emberek miatt romlott paradicsom.

Például itt van a magát rákosnak képzelő gazdag, akinek a felesége egy erőteljes üzletasszony. Vagy ott van a friss házas anyakicsifia huszoniX éves, akinek az új felesége egy bombázó újságíró, aki szegényebb családból származik. Vagy ott van az anyja hamvaival beállító nő. Vagy a szálloda vezetője, aki teljesen belefásult már a munkába. Vagy a…

Tehát van egy rakat panel, amit valami iszonyatos módon tesznek elénk. Nem szarul megírt a sorozat vagy ilyesmi, csak tényleg nagyjából minden karaktert felpofozna az ember. Tipikusan az az eset, hogy tényleg beleláthatunk egy másik világba vele, olyanba amibe lehet nem kellett volna. A borzasztóan viselkedő gazdagokéba.

Bár nekem kevés ügyfeles tapasztaltatom van, de szerintem aki valaha is sokat dolgozott ügyfelekkel bárhol, az ne nézze meg, mert felerősödnek a PTSD tünetei. De közben meg valamennyire mámorító is a világ, amit a képünkbe tol. Érdekes kérdés ez, felmerül, hogy valami üzenetre össze tudják-e rántani majd a végére. Az biztos, hogy van benne humor, de a kínos és a sötét fajta, bár olyan, ami az én Office-t nem annyira kedvelő mérőmet nem csapta ki.

Mindezt valami eszméletlen szereplőgárdával. Érdekes, hogy sok karaktert olyan alakít, ahol máshol kedveltem, de itt, nos a poszt első sora. Azért bedobom a listát: Murray Bartlett, Connie Britton, Jennifer Coolidge, Alexandra Daddario, Fred Hechinger, Jake Lacy, Brittany O’Grady, Natasha Rothwell, Sydney Sweeney, Steve Zahn. Egyelőre Zahn kapta az erős szálat, de szerintem idővel mindenkin finomítanak majd.

Egy kicsit amúgy haragszom az HBO-ra, mert a sorozat flashforwarddal indít, és olyasmit írtak ki a feliratban, ami szerintem a képből nem volt egyértelmű. Így kicsit aláásták a minimális rejtély szálat, ami van itt. Bár gondolom nem olyan fontos, csak a már emlegetett esetleges üzenethez.

Egyelőre egy rengeteg idegesítő karakter ellenére is mégis valahogy bódító ez a pilot, amit a 2. rész erősített is egy Daddario-jelenettel, meg Zahn remek pillanatával. Valahogy kifordítja a jó dolgokat is ez az álláspont, ahonnan nézzük a szereplőket. Sima 8/10 kezdés.

Previous Posts