login |

Posts filed under 'pilot-mustra'

Pilot-mustra: Hold The Sunset – 1×01

2018. 02. 22. 19:10 - Írta: winnie

2 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika,pilot-mustra

Mit ne mondjak, jó pár éve annak, hogy tévésorozatban láthattuk John Cleese-t. De most visszatért a képernyőre az egykori Monty Python-tag, bár mivel nem ő a készítő, így a BBC új komédiája esetében, így még véletlenül sem egy abszurd remekre kell számítanunk, inkább egy öreges, békebeli komédiára, amivel nagyon jól ellehet az ember, főleg, ha szereti a stílust.

HOLD THE SUNSET – 1×01 – 5,5/10

 

Igen, nekem sajnos nem annyira kenyerem. A világon semmi negatívumot nem találtam a Hold The Sunset-ben, el tudom nézegetni, mostanság nem nagyon mozgat meg a klasszikusabb, inkább a színészi játékra, mintsem a hangosan röhögős poénokra vagy extrém karakterekre koncentráló sorozat.

A történet szerint egyébként Cleese karaktere végre célba ér a szembeszomszédban lakó asszonynál, aki hosszú évek ostromlása után beadja a derekát, és belemegy abba, hogy a barátságukat házassággal erősítsék meg. Azonban ahelyett, hogy férj és feleségként az életük hátralévő részét gondtalanul élveznék (külföldön például), kénytelenek elviselni utóbbi 50 éves gyerekét, aki a hirtelen válása után a szülői házba visszaköltözik.

Ezzel az alapszituációval egyébként minden adott lenne egy többkamerás komédiához, azonban szerencsére a Hold The Sunset nem közönség előtt felvett darab, nincsenek benne röhögések, teljesen életszerűek a párbeszédek. A “gyerek” anyu öle helyett egy váratlan helyzetbe csöppen bele (nyilván jöhet a rivalizálás mostohaapuval), mint ahogy az újdonsült férjjelölt sem arra számított, hogy bekerül egy harmadik kerék a háztartásba.

Innentől kezdve csak az nem tud írni köréjük humoros helyzeteket, aki nem akar, azonban a sorozat végig kimért és “elegáns” marad, nem megy le kutyába (oké, mint a kép is mutatja, nem fizikai humor azért helyet kapott), de még populárisabb irányba sem indul el a könnyebb poénokért, inkább próbál érzelmi húrokat pengetni, és tényleg a három főszereplő karakterére koncentrál.

Kellemesen mosolygós a Hold The Sunset, nem veszik poénosra, inkább a valószerűség a cél, csak kérdés, hogy így hányan fogják kihagyhatatlannak találni. Nyilván azok, akik nagyon szívesen elnézegetnék még John Cleese-t, vagy a többi, itthon csak az angol komédiák igazi fanatikusai előtt ismert színészt.

Pilot: The Young Offenders

2018. 02. 21. 21:21 - Írta: human

8 comments | kategória: Anglia lecsap,Európa is létezik,kritika,pilot-mustra

Na végre egy jó angol komédiáról ejthetek pár szót, amit a BBC Three szállított. Konkrétan borultam a tapló, de szívvel teli humoron.

A cím alapján nem meglepő, hogy pár semmirekellő fiatal bűnözőről szól a sorozat. Legalábbis a pilot azzal kezd, hogy ólmot lopnak a srácok, de lebuknak, és így bicajon menekülnek a zsaruk elől. Másnap a suliban szembe kell nézniük azzal, hogy szorul a hurok, de sok káromkodással és anyai segítséggel ebből is lehet menekvés.

Már a kezdéssel megnyer amúgy a sorozat, hiszen a lopás utáni menekülés ügyes bemutatása volt a kisvárosnak, ahol élnek, és a tettükre való reagálás közben tök jól lefektették a többi karakter alapjait is az írók. De az egész sztori a főszereplő duó barátsága miatt működik igazán, ők töltik meg a hülye dumákat és eszméletlen akcentust élettel.

Az egyedüli amit negatívumnak fel tudnék hozni, hogy a színészek túl idősnek tűnnek. Nem olyan szép, amerikai tinisorozatos szinten, hanem leharcolt, európai fazont hoznak. Leginkább a kisebbet alakító, talpig borostás Alex Murphy furcsa ilyen szempontból, mivel ha jól veszem ki, akkor 16 körülit alakít.

Nem akarok olyasmivel dobálózni, hogy ez az új Skins, de az biztos, hogy most megnézem a már kinn levő további részeket is gyorsan. A Young Offenders azon kevés, mostanság bemutatott angol komédia egyike lett, amit van kedvem tovább nézni. Mondjuk ha valamihez tényleg hasonlítani akarnám, akkor az a Bully játék lenne.

A sorozat filmes múltjáról, az előzetesnél írtunk, szóval már csak a pontszám maradt, ami legyen a pilotra egy 8/10 simán.

Pilot-mustra: Step Up: High Water – 1×01

2018. 02. 20. 18:26 - Írta: winnie

4 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Ha jól emlékszem, minden Step Up-mozifilmet vártam anno, mert annak ellenére, hogy a tánc művelése iszonyatosan távol áll tőlem, mindig is szerettem nézni azt, amikor tehetséges emberek táncolnak (modernebb stílusban). Ezért is követtem elég sokáig a So You Think You Can Dance-et, ami tele volt remek táncosokkal. És ezért is volt kötelező legalább az első három Step Up.

Más kérdés, hogy szerintem a filmek általában csalódást okoztak a roppant látványos előzetesek után. És nem hiszem, hogy csak a szappanba mártott tanmesés történetek miatt nem lettek a kedvenceim, pedig mindben voltak remek jelenetek – főleg, amikor párbajra vagy valami csoportos koreográfiára került sor. Szóval a YouTube Red Step Up-sorozata is várós volt.

STEP UP: HIGH WATER – 1×01 – 5/10
STEP UP: HIGH WATER – 1×02 – 6/10
STEP UP: HIGH WATER – 1×03 – 6,5/10

És természetesen ennek is koppanás lett a vége. Vagyis…, az eleje, mert mint látjátok a 2. és 3. rész már jobban tetszett. És nem biztos, hogy azért, mert annyival jobban sikerültek volna, inkább csak lejött, hogy mi is akar lenni ez a sorozat. (A véleményem előjelétől függetlenül egyébként hiszem, hogy az első két részt érdemes a sorozatot bepróbálóknak megnézni, mert azok funkcionálnak dupla pilotként, az 1×02 csavarja indítja be a sorozatot – bár az is igaz, hogy a két rész szinte ugyanúgy végződik.)

A koppanás oka leginkább az volt, hogy túlságosan tipikus volt az alapfelállás (hátrányos helyzetű táncos ikrek, anyut lecsukják, egy nevelőapához kerülnek új városba (benne barátok és ellenségek), az egyikük felvételizik egy táncos suliba (benne barátok és ellenségek), a másik nem akar, cserébe barátokra és ellenségekre tesz szert) és túlságosan is a szappanos vonal dominált, amiből első látásra nem sok újat lehetett kihozni (nyilván mindenkinek vannak titkai, mindenki hajt valakire, stb.).

Viszont a folytatásban kiderült az is, hogy a sorozat nem akar több lenni egy inspiráló történetnél, ami fiatal művészekről szól (akik persze esendő emberek is egyben, sőt, zömében felelőtlen tinik) egy bűnnel átitatott közegben, ahol nem sok kiugrási lehetőség van, és akinek sikerül is, az is sokszor csak a fehérgalléros bűnözésig jut el.

És az is kiderül, hogy a fent megfogalmazott elvárásaim a táncjelenetek kapcsán (mármint a párbajok és csoportos koreográfiák) cseppet sem valósak, mert bár akad mindkettőből egy-egy a Step Up: High Water első részeiben, de inkább az fog örülni, aki próbákat, vizsgákat, egyéni vagy páros performanszokat és koreográfiákat, valamint sima gyakorlást akar látni. Szóval egyelőre az überlátványos, fényfáklyás, vizes körülmények között forgatott össztáncokról le kell mondanunk.

Egyszóval a sorozat próbál sokkal intimebb lenni, miközben az ikreken keresztül a táncosokra és a környezetükre koncentrál, meg persze valamennyire magára a tánciskolára (itt jön be Naya Rivera és Ne-Yo a képbe szereplőként), mely csak a felszínen szép, alatta azért, ahogy kell, rothadnak a dolgok.

És persze lehet bármennyit emlegetni (fennkölt módon) a táncosokat, bármennyire is látjuk a napi rutint, a ST:HW mégiscsak egy szappan, méghozzá a modern fajtából, amiben pörgetik a cselekményt, nem nagyon hagyják levegőhöz jutni a karaktereket, minden felnagyítódik az érzelmek és az intrikák tengerébe, és a rohanás miatt felületesnek is érződnek a dolgok. De a maguk módján persze szórakoztatónak, főleg, ha az ember megkedveli a főszereplőket.

Annak idején a Nashville-nél írtam (és nyilván az Empire-re vagy a Star-ra is igaz lehet), hogy a dalolós részek hiába szépen és jók, ha egyszer a sztoritól veszik el a helyet, márpedig nem mindegy, hogy heti 40 percbe 40 vagy 25 perc történet fér bele. A Step Up: High Water esetében ugyanez igaz lehetne a táncos részekre, azonban egyrészt a YouTube Red, ha kell, simán 50 perc fölé megy játékidő tekintetében, másrészt pedig majd minden táncos jelenet történetet mesél, hozzáad a karakterekhez.

Szóval a közepes kezdés után számomra, mint laikusnak kellemes meglepetés volt a folytatás – adja magát, hogy a táncközeli embereknek talán még inkább az lesz. Az is látszik a sorozaton, hogy magasan a YouTube Red legnagyobb költségvetésű darabja, épp ezért sajnálatos, hogy így is akadnak benne esetlen megoldások, de a táncosszínészek (vagy színésztáncosok) profizmusát és a rendezést nem érheti szó.

A sorozat első négy része ingyen és bérmentve megnézhető a YouTube-on, a többi epizód vagy a szokott helyeken, vagy 440 forint / darab áron érhető el.

Pilot: The Joel McHale Show With Joel McHale

2018. 02. 18. 21:15 - Írta: human

8 comments | kategória: kritika,pilot-mustra,talkshow

Visszatért a The Soup! Csak most több káromkodással, hiszen ezúttal a Netflix pénzeli a show-t. Ööö, lehet, hogy sokaknak semmit sem jelent a kezdő mondat, szóval egy picit belemegyek.

Anno Joel McHale a The Soup-ban különböző reality sorozatokat kritizált, cinikusan kiemelve belőlük a legnevetségesebb pillanatokat, némi kontextust adva nekik. Az ember normál gondolkodással leült, és ámult, hogy mi a fenét művelnek pénzért és/vagy hírnévért sokan. Ez tényleg a mély merítéseket jelentette amúgy, nem kifejezetten a Big Brother és hasonló nagyságú realityket, hanem kábeles cuccokat, mondjuk egy tetoválós sorozat 3. spinoffját.

Most 2017-ben pedig… ugyanazt kapjuk, mint régebben. Joel McHale nem csak realityk-ből, hanem rendes, nemzetközi sorozatokból merítve bemutatja, hogy az emberek mennyire mennek le béka segge alá. Nem azt mondom, hogy kutyába, mert ez többnyire a saját választásuk, senki sem kényszeríti őket. Sőt, a “pilot” látszólag a komolyan vettekből szedett elő dolgokat.

Mindezt iszonyat száraz humorral kell elképzelni. Néha jó, néha közepes időzítéssel öntik ránk a poénokat, sz*rva mindenre. Egyszerűen nincs megállás, hogy sokat röhöghessünk valamin, mert már jön is a következő egysoros. És a következő. És a 10. kikacsintás ezek mellé.

Bár a kezdő részben sok ismert arc besegített röviden, ott volt például Alison Brie, Jason Priestley vagy épp Kevin Hart, de gondolom, később már nem ez adja majd el a heti adagot. Az biztos, hogy a Netflix 13 részt már bekért vasárnapi premierekkel, azok után derül ki a folytatás sorsa.

Mondjuk Joel McHale karrierjének ez nem tudom mit jelent, hiszen tulajdonképpen kénytelen volt visszatérni valamihez, amin már elvileg túllépett. Lehet, hogy nem is nagyon hívják sehova, hiába volt a Community egyik sztárja? Persze a The Grean Indoors megvolt, de azon kívül?

A The Joel McHale Show With Joel McHale nem fiktív sorozat, hanem egy heti klipkommentár műsor, szerintem pontozhatatlan, de esélyt érdemes adni neki. Már akinek a fentiek felkeltették a figyelmét. (A fenti 3. képes részen borultam, ami akkor látható amikor 18:47 van hátra a részből.)

Pilot: Stargate Origins – írta Lantaar

2018. 02. 18. 16:10 - Írta: vendegblogger

33 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Ez mi a férfi nemi… fuck it… ez mi a fasz volt? Tegyétek le a kezeteket, természetesen költői a kérdés, a választ én is tudom: corporate greed!

Nem tagadom, hogy a Stargate-franchise az egyik legnagyobb kedvencem. A Scrubs mellett ez az a sorozat, amit bármikor képes vagyok megnézni és kivétel nélkül képes jobb kedvre deríteni. Sőt jelenleg is az éves SG-darám közepén járok (a 8. évad utolsó 5 része az egyik legjobb évad- és sorozatlezáró történetegyüttes, amit valaha láttam).

Mégis szkeptikus voltam, amikor bejelentették, hogy felélesztik a franchise-t a Stargate Command platformra afféle digitális sorozatként, még szkeptikusabb lettem, amikor megláttam az előzeteseket és úgy érzem, az elkészült végtermék egyelőre igazolja ezt a hozzáállásom. Mert ez tényleg egy végtermék.

Azt már rég elfogadtam, hogy a sorozathoz, illetve az az által felépített mitológiához nem lesz köze az 1928-ban játszódó Origins-nek, kizárólag az eredeti mozifilmhez. Ezt nem nehéz megtenni, ha egy multiverzumot tartalmazó franchise-ról van szó. De amit itt műveltek, az eddig a legrosszindulatúbb elképzeléseimet is felül-, vagyis alulmúlja. Pedig isten látja lelkem, olvastam eleget az elmúlt években kiadott, elvileg hivatalos folytatásnak számító képregényekből is, amik azért eléggé mélyre rakták a mércét minőség terén.

Láttunk már bőven jó és rossz sorozatos, vagy filmes felélesztéseket, rebootokat az elmúlt évek alatt. Egy valami jellemző volt az összes jóra: a készítők imádták és tisztelték az eredetit, ami arra hajtotta őket, hogy az eredetihez hű alkotást (mind szellemiségében és minőségében) hozzanak létre. Itt viszont az eddigi 3 részről (kb. 30 perc nettó játékidő) üvöltött, hogy a stúdiót nem érdekelte a minőség, csak az, hogy minél hamarabb, minél kevesebb ráfordítással felkeltsék az érdeklődést ez egyik IP-jük iránt.

Ennek érdekében megbíztak pár amatőrt, akiket bezavartak egy lepukkant raktárba, hogy leforgassanak egy (összeadva) film hosszúságú websorozatot, ránézésre akkora büdzséből, amiből még egy első évados SG-1 bottle epizódot sem tudtak volna elkészíteni. A díszletek ócskák és műanyagok, a színészek amatőrök és a CGI olyan gagyi, hogy mellette még a Once Upon a Time effektjei is úgy néznek ki, mintha az ILM mesterművei lennének.

Arról nem is beszélve, hogy a történet is gyengébb lábakon áll, mint egy végstádiumú ALS-beteg! Olyan mértékű retcont akarnak lenyomni a nézők, rajongók torkán, amilyen tömést még libák etetésénél sem láttam, amikor vidéken éltem. Mindezt úgy, hogy valamennyire mégis merítenek a sorozatok mitológiájából, például azzal, hogy a DHD a nácik birtokában van.

Ó, azok a nácik! A világtörténelem egyik legjobban megfilmesíthető gonoszait képtelenek valódi, fajsúlyos fenyegetésként ábrázolni, helyette, úgy viselkednek, mint egy rossz karikatúra. Arról nem is beszélve, hogy látszólag Catherine Langfordon kívül mindenki más egy együgyű idióta, akiket végletekig klisés tulajdonságokra alapozva építettek fel, amíg el nem érték a kellemes, egydimenziós vastagságukat.

Egyszerűen nem értem, hogy ez hogy a francba készülhetett el! Láttam már tanulók által készített rajongói filmeket, amik nemhogy jobban néztek ki kisebb költségvetésből, de sikerült értelmesebb, koherensebb történetet írniuk hozzá.

Nyilván nem lehet végleges konklúziókat levonni 3 rész után, de az eddigiek alapján minden érdeklődő jobban jár, ha inkább az ideiglenesen ingyen elérhetővé tett eredeti filmet nézi meg YouTube-on, mert egyelőre ez csak egy amatőr megcsúfolása mindennek, ami Stargate… kivéve az Infinity-t, mert arról ugye jobb, ha nem beszélünk.

De legalább végre elmondhatjuk hogy nem a Universe a leggyengébb élőszereplős fejezete a franchise-nak…

Pilot: Collateral

2018. 02. 14. 18:56 - Írta: human

2 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika,minisorozat,pilot-mustra

Egyszerűen nem értem, hogy egy látszólag tökéletes gyilkosságból és a londoni bevándorlók kérdéséből hogy lehet ilyen unalmas sorozatot, vagy legalábbis kezdő részt csinálni a BBC2-re.

Pedig rengeteg minden szólna a Collateral mellett, például a főszereplő trió, Carey Mulligan, Billie Piper és John Simm remek casting. Sajnos ők sem tudják feldobni a cselekményt. Sőt, Mulligan mosolygós “kemény” nyomozóként egyelőre nem ütött, de mivel tehetséges, így nyilván lesz ebből még valami.

A történet amúgy elmenne egy átívelő történetes krimihez. Az egyik este látszólag véletlenül lelőnek egy pizzafutárt. Nem rablás, és a golyónyomokból arra lehet következtetni, hogy aki elkövette az nem most lőtt először pisztollyal. Miért tette, mik voltak az indokai? Hogy függ ez össze a rengeteg bevándorlóval, akiket felvillantanak a cselekményben? A minisorozatból kiderül.

Talán nem csak a levegőbe fognak beszélni, hogy “hát jól van ez így??”, miközben a Crash mélységeibe merülnek a téma boncolgatásában.

Én is amellett vagyok, hogy a fontos témákról igenis beszélni kell, akkor is ha nehéz, akkor is ha sokan reflexszerűen felháborodnak, ha szóba kerül a bevándorlás témaköre, legyen szó legális vagy illegálisról, amikor viszont a Collateral kapcsán meghallottam azt a kifejezést, hogy PC-bingó, akkor csak bólogatni tudtam.

Nem elég, hogy feketén dolgozik a lelőtt arab srác, de az egyik munkatársa is benne van valamiben, a szemtanú illegális bevándorló, amellett, hogy egy papnő a párja. Nem mellesleg ennek a papnak köze van ahhoz a képviselőhöz, aki a bevándorlók mellett áll, és akinek a feleségéhez szállította az utolsó pizzáját a futár. És ez még csak nem is mindegyik összefüggés.

Hogy a rész végi szomorú zenés kemény döntésről ne is beszéljek, ami olyan szinten volt hatásvadász, mint… a már említett Crash.

Amit még pozitívan tudok amúgy említeni, az a kidolgozás. Pár érdekes vágás, egykét jó beállítás, kompetens munka végig. Hiába mozgat ilyen sok szereplőt, egy pillanatra sem veszíti el a nézőt. Mármint vizuálisan, mivel az írás eléggé jó altatónak is.

Szóval egyszerűen hiába a komoly téma, ha a nagy sokat mondás közben csak valahova közepes szintre sikerül eljutni a sorozatnak. 5/10-et adnék rá, ajánlani ennyi alapján nem igazán tudom.

Pilot: Our Cartoon President

2018. 02. 13. 14:50 - Írta: human

2 comments | kategória: animáció,kritika,pilot-mustra

Nem minden arany, ami Trump-kritika? Hiába van ott a készítők között Stephen Colbert, az amerikai elnököt (is) kifigurázó Showtime-sorozatban első ránézésre nincs elég puskapor.

Tisztában vagyok vele, hogy az esti talkshow-k ennél a sorozatnál többet foglalkoznak Donald Trump hülyeségeivel, de animációs komédiaként nem működik az anyag. Főleg, mert nincs konkrét történet. Az írók megnézik, hogy mi abszurdat csinált mostanában az elnök, és viccelődve elmélkednek azon, hogy vajon mi lehetett a döntések hátterében.

Az első részben például a múlt heti State of The Union-beszédet megelőző napokkal foglalkoznak. A gond, hogy még egy ilyen nagy témát sem tudtak sorozat-szerűen végigvezetni, ehelyett inkább olyan az epizód, mintha sok apróbb poént, csattanót lazán összekötöttek volna. Ami egy napi éjszakai talkshow műsorvezetőjének monológjában teljesen érthető, az ebben a formában már kevésbé állja meg a helyét.

Arról nem is beszélve, hogy sok általános poént már most elsütöttek a feleségéről, a gyerekeiről, az őt körülvevő yes-manekről, a 2016-os győzelmének folyamatos emlegetéséről és a többiről. Tudnám még folytatni a felsorolást, hiszen a pilot szinte mindet felhozta rövid időre. Innentől pedig csak ismételgetni tudja a poént, ami nem elég.

Ránézésre az Our Cartoon President nagyjából akkor működhetne, ha heti 10 perc lenne, Adult Swim-módra. Maga a rajzstílus, a technikai kivitelezés nem vészes egy ilyen paródiához képest, szóval nem amiatt kéne csökkenteni a játékidőt, hanem azért, mert ez egyelőre kevés. Vagyis nekem nem csak egyelőre, hanem szinte végleg, mert a pilot alapján a második rész kicsit sem érdekel.

Legyen random 5/10, mert párszor azért elvigyorodtam.

Pilot: Here and Now

2018. 02. 12. 21:31 - Írta: human

11 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Ez meg mi volt? És most negatívan értem a kérdést. Az HBO új sorozata látszólag dráma, gyakorlatilag meg ki tudja, mi, mivel már a pilot is olyasmivel kezd, hogy egy nő megkarmolja a saját arcát és közben rejtelmes dolgokat kiabál.

Ez itt a történet helye lenne, de nem sokat tudok mondani róla. Ahogy előre nem adták ki, hogy merre tart az évad, úgy ezt a pilotból is kihagyták. Bár lehet, nem is fontos a végeredmény, csak a címbéli most számít, a pillanat amiben vagyunk. Mindannyian.

Azt azért el lehet mondani, hogy egy hatalmas család van a Here and Now középpontjában. Egy sok éve házas pár, akiknek van 3 örökbefogadott gyereke, meg egy igazi lánya. Bár mindez részben csak azért alakult így, mert az anyuka multikultinak akart tűnni. Csak hát közben életre szóló sebeket okozott a gyerekeknek.

A pilot a családfő 60. születésnapjáról szól, arról ahogy mindenki odaszédeleg a családi házban tartott buliba, és eközben előkerülnek a sérelmek. És még véletlenül sem mondanám a kezdésre, hogy szarul van megírva, konkrétan csak egy jelenet volt, aminél kicsit húztam volna a számat az információöntés miatt, pedig hány szereplőt mozgattak.

Viszont a Here and Now-ra tökéletesen illik a vesszőparipám, hogy igenis kell hook, egy horog, amire rá lehet harapni, valami ami berántja a nézőt. Iszonyat profin van összerakva az egész első rész, a sorozat elszállt módján minden karakter kapott mélységet, és szórakoztató volt nézni, de szinte semmi sem súgta azt, hogy folytatnom kéne.

Ennyi alapján sokgyerekes, családos drámának kicsit semmilyen volt, sőt, inkább az illik rá, hogy pár évvel le van maradva. Természetfeletti szempontból pedig egyelőre semmit sem kapunk, csak 1-2 hallucináció volt benne. De hogy miért? Mert vesztettünk, nincs értelme az életnek?

Nyilván a készítő, Alan Ball miatt kap még esélyt, hiszem a Six Feet Under zseniális volt tőle a True Blood pedig egy ideig tényleg szórakoztatott. Más kérdés, hogy ha jól emlékszem, akkor a Here and Now-ból több részt kapó kritikusok sem lettek sokkal okosabbak. Pontozásnak meg… fogalmam sincs.

Pilot: Corporate

2018. 02. 06. 17:00 - Írta: human

7 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

– I’m trying to watch my figure, I wanna have a hot body because I’m tired developing my personality.
– I’ve been there.

Ez. Meg. Mi. Volt. Bevallom, a Comedy Central saját gyártású komédiáinak a premierjét nem szoktam túlzottan várni, a Corporate pilotjának is tologattam a megnézését (már a 4. résznél jár), így talán még nagyobbat is ütött. Gondolom, akinek rendes 9-5 munkája van, annak pedig még komolyabb lehet az anyag.

A cím alapján gondolom nem meglepő, hogy a Corporate egy multinál játszódik, ahol mindenkinek üres az élete, a szabályok megfojtják az embert, és a felemelkedés csak azt jelenti, hogy kicsit több emberrel lehet kicseszni. A pilotban a fő problémát például egy céges tweet jelenti, ami miatt az internet bojkottálni akarja a cég aktuális menő termékét.

Ami miatt működik a Corporate, az a nagyon elszállt humor. Nem azt mondom, hogy optimisták a poénok, viszont a sötétségbe teljesen el mernek merülni az írók. Semmitől nem hátrálnak meg, miközben kokainként fogyasztják a cukrot és az öngyilkossággal viccelődnek.

I refuse to negotiate with the internet.

Hogy is mondjam, párszor elég gonoszan lehet nevetni közben, miközben azon merengünk, hogy a kapitalizmus mennyire öli meg az egyéniséget és töri össze mindenki álmait.

Nem tudom, még mivel ajánlhatnám a sorozatát, de kevés ilyen erős komédia kezdőrészt láttam mostanában. Mondjuk a főszereplő duó néha kicsit monotonan adta elő a poénokat, ami hiába illik a karakterekre, mégis lehúzta a részt. Na de nagyjából más negatívumot nem is tudnék kiemelni, ezt is úgy kellett vadásznom. 8/10.

Pilot: A.P. Bio

2018. 02. 02. 19:01 - Írta: human

3 comments | kategória: 2017/18,kritika,pilot-mustra

Minden hibáját elismerem ennek a pilotnak, még sokat kell majd tekerniük a saját hangjuk megtaláláshoz, de közben bevallom vigyorogtam is párszor. Mondjuk azt nem értem, az NBC hogy gondolta ezt az egészet.

A történet egy kirúgott egyetemi filozófia tanárról szól, akit pár betépése és a riválisa miatt senki nem akar alkalmazni. Hogy legyen kenyérre való, elmegy középiskolai biológia tanárnak. Mondjuk a tervei között az nem szerepel, hogy tényleg biológiát tanít a diákoknak, sokkal inkább a saját piszkos céljaihoz használja fel őket.

Ezzel össze is függ a sorozat legnagyobb problémája: az országos tévére való finomítás kinyírhatja a sorozatot. Ez a kijelentés lesz az ősz slágere? Csak mert a The Residentnél is simán jöhettünk ezzel. Itt úgy értendő a dolog, hogy a humor nagyon furcsa a nézőközönséget tekintve, viszont annyira nem furcsa, mintha bármit megtehetnének kábelen.

Konkrétabban a pilotban az első dolog amire felhasználja a középiskolás diákokat, hogy catfisheljék a riválisát Facebookon. Avagy adják ki magukat mindannyian idősebb nőnek, és hajtsanak rá. A fiúk is. Ezt tetézi azzal, hogy az írt üzeneteiket az osztály előtt fel is kell olvasniuk.

Most jön a “de”, mert hiába nem korrekt politikailag az A.P. Bio, mivel bírom a cinikus tanáros történeteket, így simán betalált párszor, ahogy leszarja a szabályokat. Főleg, hogy ellenpontnak bemutatták, hogy mi vár a gyerekekre, ha ő tanár nincs ott, ezzel valamennyire finomítva a karakterét.

Igazából egyetlen dolog zavart nagyon, hogy hiába jelentik már az elején ki az efféle témák rákfenéjének elvetését, miszerint idővel a tanár szíve meglágyul és elkezdi érdekelni a gyerekek sorsa, a rész végére mégis ebbe a hibába esik főhősünk valamennyire.

Amit még meg akarok említeni, hogy alapból Glenn Howerton simán jó casting a tahó főszerepre, de Patton Oswalt is meglepően nagyot alakít a suli látszólag kemény, de szeretetéhes igazgatójaként. Vagyis nem nagyot alakít, hanem elég viccesek a jelenetei. A lényeg, hogy jószívű 7/10-et adnék rá, az biztos, hogy még kap tőlem esélyeket az A.P. Bio.

Pilot-mustra: Altered Carbon – 1×01

2018. 02. 02. 15:14 - Írta: winnie

173 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

(Mivel Netflix-es a sorozat, ezért az egész szezon elérhetővé vált reggel 9:00-kor. Lesz majd évadkritika is, de addig kommentben, ha lehet vagy spoiler nélkül fogalmazzatok, vagy jelöljétek a spoilert, és azt is, hogy honnan való. És mivel könyves alapú a sorozat, ezért a könyves infókat is érdemes hanyagolni – igény esetén csinálok egy könyves posztot a sorozatnak.) 

Lehet, hogy az év egyik legambiciózusabb újoncával rukkolt elő a Netflix az itthon Valós halálként ismert Richard Morgan-regénytrilógia adaptációjával. A történet egy némiképp disztópikus jövőben játszódik, a 25. század környékén, amikor is az emberek képesek a tudatukat egy koponyaalapba épített tok segítségével másik testbe átvinni, így élve túl a halált. Már persze akkor, ha nem sérül a tok, mert akkor jön a Valós halál.

ALTERED CARBON – 1×01 – 7/10

Kicsit csalok, mert már három részt is láttam a sorozatból, és nap végére már a vége felé fogok járni az első évadnak, de elég ráérős tempójú, nem egyszerű darálni sem (annak ellenére, hogy arra termett), hiszen nem rohanós, felületes darabról van szó, így jó eséllyel az évadkritikára már nem lenne időm ma, de azért az első benyomások szerintem érdekelhetnek egy-két embert.

Your body is not who you are.

Kezdjük azzal, hogy scifi ide, cyberpunk oda, az Altered Carbon valójában, ha lecsupaszítjuk, akkor egy (neo) noiros krimisorozat, amiben egy gazdagember megbíz valakit, hogy derítse ki azt, hogy ki akarta őt megölni. Ennek megfelelően kapunk bőven nyomozgatást, bizonyítékokat (még kinagyított pisztoly-sorozatszám is van benne!), rendőrségi szálakat (egy lány megölése), félrevezetéseket, összeesküvést, rosszarcú, az igazság kiderítésében akadályt jelentő figurákat és egy átívelő rejtélyt. Ez lehet, hogy egyeseknek nem annyira vonzó (nekem, mint krimirajongónak az!), viszont a világ mindenképp az. Az lenyűgöző.

Az Altered Carbon ugyanis azzal kezd, hogy a főhős, egy japán-szláv származású, a harchoz igencsak értő egyén, bizonyos Takeshi Kovacs (aki tényleg ‘kovács’, és nem ‘kováksz’) meghal, hogy 250 évvel később egy másik testben térjen magához. Kiderül, hogy egy ‘Meth’ (alias Matuzsálem, akinek van annyi pénze, hogy a tudatát folyton vándoroltassa) élesztette fel, mert valaki megölte őt (szerencsére volt 48 órás backup, bár értelemszerűen 2 nap kiesett az életéből), és nem hisz abban az elméletben, hogy öngyilkos lett.

Hősünknek ehhez nem nagyon fűlik a foga, a felkínált pénz és szabadság sem vonzza, inkább visszamenne hűvösre, azonban miközben velünk együtt rácsodálkozik az őt körülvevő világra, történik valami, aminek köszönhetően mégiscsak belevág a nyomozásba.

A fő, nyomozós szál kapcsán az Altered Carbon kifejezetten tipikusnak tűnik (senki nem fogja azt mondani rá, hogy ezt szerette benne igazán, sőt!), bár a néző gondolkodását nyilván megbolondítja az, hogy a tudatok és testek nem tartoznak össze, valamint az egyéb jövőtech-ek, így elég komplex, bármerre hajlítható rejtéllyel van dolga. Ami nagyon nem tipikus, az a világ, amit minden egyes jelenettel, tégláról téglára építenek, gazdagítanak, színesítenek.

Szép lassan megismerjük a mitológiáját, a történelmét (mi az a Protektorátus?, kik azok az Envoy-ok, akiknek a képviselője Kovács is? mi volt a szerepük a múltban?), a technológiát (sok-sok új fogalommal, mint a sleeve, stack és társaik), a virtuális valóságos megoldásokat, illetve az emberek gondolkodásmódját (tele van WTF-okkal az emberek viselkedése a tudományos lehetőségeknek köszönhetően) – és a hangsúly a ‘lassú’ jelzőn van, hiszen még az 1×03-ban is látszólag csak a felszínt kapargatjuk, de alakulnak a dolgok.

És mindezt, mint írtam egy korhatáros, noiros stílussal nyakon öntve tálalják, ami egyeseknek biztos, hogy imponáló lesz, mások pedig csak ásítoznak majd a tudálékosnak ható narrálás közben, melyeket olykor a Kovács múltját bemutató gyerekkori, illetve felnőttkori flashback-ek is feldobnak – ezek idővel gondolom megtöltik élettel a Joel Kinnaman által alakított, nagyon nem egyszerű főszereplőt, mert őt is a világgal együtt, szép folyamatosan ismerjük meg.

Akiket annyira nem nyűgöz le a jövővilág, azoknak komolyabb meglepetések és akció híján (oké, akad benne látványos lövöldözés és nullgravitációs bunyó is) elég sokat kell várnia, míg “beindul” az Altered Carbon, de szerintem a készítők ügyesen oldották meg, hogy minden kikérdezés, nyomolvasás, de még a hosszas, fényűző partis jelenetek is újabb és újabb infóval gazdagítja az ismereteinket a világgal kapcsolatban – miközben persze a krimiszálat is előreléptetik, illetve új karaktereket mutatnak be.

A pilot már csak azért is akadozik (nálam a világ húzta fel, a vizualitás azonnal megvett magának), mert rengeteg benne az infódump, ami persze elkerülhetetlen, sok mindent kell ismertetni velünk a dialógok közben, de ezek mennyiség idővel csökken, és mindezek ellenére nem lehet vádolni a sorozatot azzal, hogy egybitessé tenné magát, nem sok mindent rág a szánkba, és aki nem figyel, az bizonyos elég csúnyán lemaradhat.

Azt pedig mondanom sem kell, hogy maga a sorozat és a világ bőven elgondolkoztatja az embert, mert nem csak kütyükről és technológiáról szól a 25. század, hanem társadalmi kérdésekről. A nagyonszegények és nagyongazdagok felosztás nyilván nem újszerű, de mint írtam, elég sokkoló összefüggések tartják mozgásban a földi életet, és akkor arról még nem is beszéltem, hogy a 250 év után magához térő Kovács egyik első kérdése az, hogy melyik bolygón van.

A fentiek tényleg csak általánosságok, szinte semmit sem írtam a sztoriról és a világról, a karakterekről meg főleg nem, hogy meglegyen a felfedezés lehetősége mindenkinek, de tényleg úgy érdemes belevágni az Altered Carbon-ba, hogy nem az előbbi fogja lenyűgözni az embert, bár abban bízom, hogy idővel fel fog nőni a történeti komponens is a világépítés mellé. Ami, mint írtam, piszok ambiciózus, és már csak ezért is maradni fogok.

Pilot-mustra: Let’s Get Physical – 1×01

2018. 01. 30. 19:41 - Írta: winnie

2 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Nagyon hiányzik már egy olyan komédia, mint az Impastor volt. Ami meg olyan volt, mint a Big Time in Hollywood, FL. Mindkettő zseniális volt, váratlan poénokkal, totálisan ütődött humorral, sokszor korhatáros tartalommal operált, na meg konkrét történettel. És erőszakkal is, hisz végülis mindkettő bűnügyi sorozat volt szegről-végről. A Let’s Get Physical-tól nagyjából hasonlót vártam, mínusz az erőszakos komponens.

Múlt héten indult el a sorozat a Pop-on, és nagyon egyszerűen körbeírható: aerobic-os vagy fitnesszes komédiáról van szó, bár talán a címből is kiderül, ami ugye Oliva Newton-John 80-as évekbeli aerobic himnuszát idézi meg.

LET’S GET PHYSICAL – 1×01 – 6,5/10

 

Történetünk főhőse egy tróger zenész, énekes, aki a 80-as években aerobicisten apjának nagy reménysége volt, azonban eléggé elbaltázta egyik fontos versenyét, így kiesett a pixisből, és azóta is csúszik lefele azon a bizonyos lejtőn. Meghízott, a csaját lenyúlta egykori, egyébként tökéletes testű vetélytársa, szóval igazából csak a méretes szerszámával vigasztalódhat. Mármint a sajátjával. (Mármint ez nem kap külön történetszálat, csak megemlítik.)

A motort az rúgja be, hogy Apu meghal, és a fiúra hagyja a edzőtermét azzal a felkiáltással, hogy az kapja meg a 8 millió dolláros örökséget, aki megnyer valamilyen fitnessz versenyt. Értelemszerűen ebben a versengésben az öntelt és egészségmániás félisten egykori versenytársa a vetélytársa – a baj csak az, hogy nagyjából ott ér véget a pilot, amikor végre úgy döntenek, hogy győzzön a jobbik.

Ergó, az egész első rész egy nagy felvezetés, a versengésre csak a folytatásban kerül sor, így az sem nagyon tiszta, hogy mennyire lesz visszafogott a sorozat, illetve mennyire lesz egymásnak betartós. De akárhogy is, nyilván a sorozat koncepciója rém buta és egyszerű, hiszen ki ne találná viccesnek azt, amikor egy nem túl fitt fazon spandexben zenére táncol?

A siker kulcsa az, hogy ennél többnek kell lenni, és ha nem csak egypoénos lesz a sorozat, ha továbbra is megmaradnak a verbális poénok és alázások, akkor jól is elsülhet. Addig viszont inkább csak kellemesen szórakoztató kategória lesz, ami iszonyú feelgood-ba vált át, amikor Bonnie Tyler-t kezd énekelni a főhős.

Az biztos, hogy a szereplőkkel nem lesz gond. Matt Jones lehet bármilyen hülye, nem tud nem szimpatikus idióta lenni, Chris Diamantopoulos zseniális szemétláda, AnnaLynne McCord pedig remélhetőleg több lesz, míg tartozék. Nem kell, hogy pszichopata legyen, mint a 68 Kills-ben, de több anyagot is kaphatna.

Összességében a Let’s Get Physical első része nem volt semmi extra, habkönnyű az egész, pár merészebb poénnal, de érzem benne a potenciált, főleg az átívelős történeti lehetőségek miatt – valamiért sokkal szívesebben nézek most egy konkrét sztorit, mintsem egy random szituációkra építő komédiát.

Previous Posts