login |

Posts filed under 'pilot-mustra'

Pilot-mustra: Big Little Lies – 1×01

2017. 02. 24. 23:00 - Írta: winnie

22 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Bruises heal. Stigmas can last forever.

Az HBO új (vélhetően mini)sorozata egy elég idillikus, óceánparti lakóközösséget mutat be, zömében gazdagembereket, és persze az ő problémáikat, ami sokakat alapból nem érdekelne, a csatorna miatt azonban mégis megérdemel egy pillantást ez az igen lenyűgöző kiállású széria. Ami azért több réteget tartalmaz, mint egy központi rejtéllyel (gyilkossággal) nyakon öntött egyszerű szappanopera.

BIG LITTLE LIES – 1×01 – 7/10

 

A kezdő konfliktus miatt rögtön a The Slap ugrott be egyébként a sorozatról, csak ebben nem egy felnőtt vág pofon egy gyereket (nem a sajátját), hanem az egyik kisgyerek kezdi el fojtogatni (állítólag) a másikat, és ez okoz olyan konfliktust, majd láncreakciót, ami egy gyilkossághoz vezet. Utóbbi tényét már az első percekben közlik velünk, a csavar az, hogy nem tudjuk, hogy ki halt meg – és természetesen azt sem, hogy ki ölte meg.

Mindez az iskolaév első napján történik meg, és csakis azért van ennyire komoly következménye, mert az alfanőstény, vagyis inkább minden dolog középpontjába igyekvő főhős (Reese Witherspoon) kiszáll a kocsijából, hogy megfeddje az előtte autóban SMS-ező tiniket, majd visszafele menet megrándul a bokája, s ennek köszönhetően megismerkedik a partmenti kisvárosba költöző egyedülálló anyával (Shailene Woodley). (A triumvirátus harmadik tagja a visszafogott, fiatal férjjel rendelkező, volt ügyvéd barátnő, akit Nicole Kidman alakít.)

Idővel persze kiderül, hogy nem csak a három jóbarát feleségről szól a gyilkosságig vezető sztori, hanem a férjeikről is, de főként a fojtogatás miatt felszínre kerülő, egyébként a képmutatás álcája mögött rejtező feszültségekről, és rengeteg, négy fal közötti titokról, melyek közül legjelentősebbnek talán a jövevény anya rejtélyes múltja tűnik.

Az első részben elég zavaró volt, hogy pár perc alatt rengeteg arc jelenik meg, és sokakról azt sem tudjuk, hogy kicsodák. Eleve zsúfolt a kezdés, de a sorozat szerkezete, azaz a gyilkosság utáni vallomások kíséretében mesélt, a gyilkosságig vezető történet az elején abszolút nem működik: látjuk a sok arcot, amint kommentálják az eseményeket és fogalmunk sincs arról, hogy kicsodák ők. (Idővel persze kiderül, hogy ki a tanár, ki a barát, ki ez, ki az, de addig csak szövegbuborékok mindenféle alapozás nélkül.)

Szerintem nem annyira szappanos a tálalás, de egyeseknek a melodráma mennyisége (férj és feleség, szülő és gyerek, vagy akár barátok között) túlzott lesz, és ez némiképp sekélyessé is teszi a sorozatot, de ezen a felszínen túl lehet lépni.

Ami viszont mindenképpen a sorozat javára írandó, hogy egyrészt gazdagemberes és házasságos klisék ide vagy oda, nincs benne az, ami a legjobban adja magát ebben a környezetben, vagyis a megcsalás (eleinte legalábbis). No meg persze maga a környezet, ami helyenként elég impresszív, akár a külső felvételek tekintetében, akár a házbelsőket megfigyelve – nem bánkódnék, ha hasonló helyen kéne élnem.

Tudom, hogy egy könyv a Big Little Lies alapja, de ettől még sorozatként kezeljük, és ebben a műfajban nem hoz semmi újat. Egyrészt átívelős, rejtélyes, gyilkosságos sztorival tele a padlás, másrészt gazdagemberes vagy szappanos is akad bőven. Még a kettő együtt a flashforward-dal is megvolt itt-ott, például a Revenge-ben, de persze ez azért más. (Ráadásul volt karakter, akinek a tetteit egyre kényelmetlenebb volt nézni, de ez csak az én érzékenységemet bizonyítja.)

Nehezen is tudom elképzelni, hogy ez a sorozat nagy kritikuskedvenc legyen, vagy sokat szerepeljen a díjátadókon, inkább amolyan guilty pleasure-ként fogják megtartani az ízlésüket magasabb szintre belövők, de nekem szinte feltétel nélkül bejött, egy idő után elkapta a figyelmemet és érdekelni kezdett, simán letoltam volna egyben az egészet.

Ez pedig szerintem sokkal nagyobb részben köszönhető a színészeknek, mintsem a rendezésnek vagy az írásnak. Nem azt mondom, hogy kiemelkedőek az alakítások (lehet, hogy sokan nem fogják így látni, de az eddigiek alapján eskü, hogy Shailene Woodley jön be a szürke, szinte sminkmentes karakterével, illetve más miatt Alexander Skarsgård), de jó nézni a színészeket, energikusan (Witherspoon nagyon pörög), szórakoztatóan és pontosan tálalják a karaktereiket, még az apró mellékszereplők is.

Szóval jöhet a folytatás, illetve a lezárás, ha azt nézem, ahol most tartok, de nagyjából ugyanezt éreztem a pilot után is, a lelkesedésem megmaradt. És cseppet sem azért, mert szeretem az átívelő rejtélyes sorozatokat. Fura módon itt a gyilkosság csak egy baljóslatú dolog, ami fele halad a sztori, de valójában annyira nem izgalmas maga a tény, annyira keveset tudunk róla (a pilot után elég minimális a jelenbéli szál), maximum némi találgatós játékra ad lehetőséget.

Az HBO jóvoltából láthattuk a sorozat első 6 részét.

Pilot-mustra: SS-GB – 1×01

2017. 02. 24. 15:30 - Írta: winnie

11 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika,pilot-mustra

Nem, így nem nagyon lehet kezdeni egy sorozatot. Nyilván adott a koncepció és időt kell adni a könyv alapján készült SS-GB-nek, de az kicsit lehangoló volt, ahogy bemutatják az 1941-es világot, amiben a németek megszállták Angliát (alternatív történelem, rulez!), és erre kiderül, hogy a főhős egy london-i nyomozó (egy bizonyos Archer), aki kap egy új ügyet és elkezd vizsgálódni, kérdezősködni.

SS-GB – 1×01 – 5/10

 

Szóval, ha alternatív történelemre fizetek be, akkor nem feltétlenül vegytiszta krimit várnék, főleg, hogy maga az ügy, egy régiségkereskedő meggyilkolása, illetve annak körülményei nem is tűnnek érdekesnek, s főhősünk lepődik meg a legjobban, amikor a nyakára küldenek a németek egy SS-tisztet, hogy annak dolgozzon alá nyomozása során.

Nehezen indul tehát a sorozat, az ügy mellett még a nyomozó családi életét is megismerjük, de szép lassan (a hangsúly a lassúságon!) azért kibomlik a lényeg, kár, hogy mindez viszonylag izgalom- és meglepetésmentesen történik. Még a rész végén a “nagy felfedezés” sem hordoz magában elegendő fenyegetettségét, valahogy az egész megvalósítás annyira visszafogott.

Szóval annak ellenére, hogy Anglia megszállás alatt van (mindössze az északi területek úszták meg valamennyire a német fennhatóságot), természetesen azért jelen vannak szórványosan a többé-kevésbé közös ernyő alá szerveződő ellenállók is, akik megpróbálnak pozíciókra szert tenni, s ezen pozíciók egyikéhez a kulcs úgy tűnik, hogy a Gestapo tőszomszédságában dolgozó felügyelő lehet.

Az biztos, hogy a megszállás és az elnyomás bemutatásra elég hatásos, nyomasztóak a viszonyok Angliában, nincs sok móka és kacagás, a lakosság egy része munkatáborokban, az SS-GB kifejezetten jól játszik az atmoszférával és a háttérhangokkal, valahol hátborzongató miliőt teremtve ezzel, bár van egy olyan érzésem, hogy angolként ezt sokkal jobban lehet értékelni.

Nem tudom. Maga a felütés érdekes, azonban a (belebegtetett) kettős ügynökös felállás eddig sem volt annyira újszerű, de manapság pláne sok képviselője van ennek a “műfajnak” a sorozatok között, és egyelőre még nem tiszta, hogy az SS-GB miben fog újat hozni.

Pilot: The Good Fight – 1×01-02

2017. 02. 22. 14:50 - Írta: superpityu

23 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Tavaly a 7. évadjával befejeződött a The Good Wife, viszont a CBS úgy döntött, hogy megpróbálja folytatni annak sikertörténetét és berendelte a spinoffot az újonnan indult streaming szolgáltatójára, a CBS All Access-re.

Az új sorozat Diane Lockhart karakterére helyezi a hangsúlyt, és számomra az egyetlen kérdés az volt, hogy mennyire lesz élvezhető a The Good Fight az anyasorozat teljes ismerete nélkül, hiszen én alig pár rész láttam belőle. Nos, mindenképp élvezhető, tetszett a kezdés, igaz pár visszautalás nem esett le azonnal, de nem zavart a részek nézése közben.

The Good Fight – 1×01 – 8/10
The Good Fight – 1×02 – 7,5/10

Igazából fogalmam sincs, hogy a TGW milyen stílusú volt, mit emeltek át a spinoffba belőle, de amit ebben a két részben hoztak az messze felülmúlta a várakozásomat. Bár igazából magam sem tudom, hogy miért is vártam a sorozatot, de őszintén meglepődtem, hogy mennyire imádtam minden pillanatát.  

Mindenesetre a készítők (a King házaspár az eredeti terveikkel ellentétben a BrainDead után visszatért) nem bíztak semmit a véletlenre, hiszen a sorozat felütése rendkívül hasonlít az anyasorozatéra. Itt egy pénzügyi botrány miatt áll a bál, amiben természetesen Diane is érintett, valamint a kezdő ügyvéd keresztlánya, Maia, akinek a családjától indult el ez az egész.

Diane éppen a visszavonulását készítette elő, de az összes megtakarítását befagyasztották, valamint munkahelyét is kénytelen feladni. Ráadásul a nevének beszennyezése miatt más ügyvédi irodák sem akarják bevenni társként. És itt jön be képbe a Reddick, Boseman & Kolstad, ahol egy régi TGW-s, Lucca Quinn is dolgozik. Az egyik partner, Boseman veszi észre, hogy mekkora lehetőség lehet abban, ha Diane az ő oldalukon van.

Meg kell hagyni, hogy mindkét epizód remekül van összerakva. Nincs bennük semmi sallang, végig konkrétak, nem kerülgetik a problémákat hosszú percekig. Iszonyatosan intenzívek, a párbeszédek pedig az utolsó percig pörgősek. Ráadásként pedig zene is remekül idomul a sorozathoz, szinte pulzál tőle az összes jelenet. Tele van minden pillanata energiával. 

Minden nagyon össze volt rakva, jó volt nézni az egészet, ahogyan pár perc alatt eljutottunk a botrányig, majd gyorsan megtapasztaltuk, milyen következményei lettek és a 2. részre már más sem maradt, mint annak bevizsgálása, hogy miként kovácsolhatnak előnyt ebből az egészből.

Persze ehhez az is kell, hogy a karakterek (és a színészek) remekeljenek és még emiatt sem kell szégyenkeznie a Good Fight-nak. A rajongókat korábban megosztó Lucca (Cush Jumbo) fergeteges, nem tudok hirtelen jobb jelzőt találni rá, Diane (Christine Baranski) sem okozott csalódást, valamint Maia (Rose Leslie) is betalált a végére, ahogyan egyre inkább ráérzett a helyzetének kezelésére. Viszont az abszolút aduásznak Boseman (Delroy Lindo) kissé bohókás, de végig mindent kézben tartó karakterét érzem.

Bár a főszálként kezelt botrány nem túlzottan hoz lázba, főleg a 2. rész ócska cliffje után, a heti esetek mindkét alkalommal jól működtek. Részemről eggyel gyarapodik a néznivalók listája, és talán nyáron ráveszem magam The Good Wife darájára is.

(Az első szezon 10 részes lesz és nem a CBS-re, hanem a CBS All Access-re érkezik minden vasárnap új epizód. Azt pedig a The Good Wife-nézőknek írom, hogy a streames jelleg miatt korhatárosabb a megvalósítás, mint az anyasorozat esetében, itt például már nyugodtan káromkodhatnak szereplők.)

Pilot: Crashing

2017. 02. 21. 21:51 - Írta: human

2 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Milyen a feltörekvő standup komikus élete, főleg ha épp megcsaláson kapta a feleségét, és így kénytelen ismerősök és kollégák kanapéján meghúzni magát? Talán az HBO komédiájából, a Crashingből majd kiderül.

A történet tényleg annyi, mint amit a bevezetőben írtam. A főszereplő egyelőre semmit nem keres a fellépéseivel, viszont a felesége eltartja, neki köszönhetően jó élete van. Egészen addig, amíg egyszer korán hazaérve azon nem kapja a nőt, hogy épp mással szexel.

El is viharzik otthonról gyorsan, így keveredik az eddigi helyeinél nagyobb színpadra, ahogy kiönti a szívét a nézőknek. Azok ezt nem fogadják túl jól, de ezen a fájdalmas fellépésen keresztül ismerkedik össze Artie Lange-gel. Nem indul erősen a barátság, de végül csak kiköt a kanapéján. És az évad során mások nappalijában is aludni fog, hiszen ez a koncepció.

Amiben másnak tűnik a sorozat, mint mondjuk egy Louie, az a főszereplő (és író) Pete Holmes karaktere. Egyelőre nem a végtelen sötétségekbe ereszkedik a Crashing, hanem a szar kezdő helyzetéből kihozza a pozitívumot. A főhős tényleges életének katalizátora lehet ez a megcsalás, hiszen emiatt végre kimozdul a komfortzónájából, kitalálja mit és hogyan akar kezdeni az életével és karrierjével.

Mindezt nagyon jó humorra teszi a sorozat. Bár az esetleges fejlődés végén lehet nem lesznek sokkal jobbak a poénok, de tetszett, hogy feltörekvőként a kis klubban a viccei is kicsit csiszolatlanok és gyengébbek voltak. Érezni, hogy miért nem tudott még előre lépni. Ha Holmes sorozatbéli énje fejlődik az élményei által, akkor remélem, a Crashing ezen aspektusa is vele tart majd felfelé.

A Crashing nem lesz instant klasszikus, de egész jó volt, 7/10 a kezdő rész. Külön öröm, hogy a kínos helyzeteket nem húzza a végletekig, nem az a humorforrás, így kellemes hátradőlős lazítós szórakozás.

*Az első rész regisztráció nélkül megnézhető az HBO GO-n.

Pilot-mustra: Doubt – 1×01

2017. 02. 19. 15:55 - Írta: winnie

6 comments | kategória: 2016/17,kritika,pilot-mustra

Ha azt írom, hogy rég húzott fel ennyire sorozatpilot, mint a Doubt-é, akkor biztos, hogy hazudnék, mert határozottan emlékszem arra, hogy nemrég már beszéltem arról, hogy nem feltétlenül kell egy epizodikusabb sorozatba valami csavar ahhoz, hogy jó legyen, vagy érdekelje az embert. De ettől még csak pislogtam, hogy a CBS jogi drámájában mi az, ami miatt a készítők azt mondták, hogy ezt meg kell írniuk?

DOUBT – 1×01 – ?/10

Nem is osztályozom, mert talán a felétől elkezdtem érezni (egy ideig nem volt bajom a pilottal) azt, hogy ennek így semmi értelme (mármint, hogy nézzem), és a végére kiderült, hogy tényleg nincs. De 1/10-et csak nem adok rá, mert mégiscsak tisztességesen leforgatták, írtak korrekt, helyenként jó és elég pörgős párbeszédeket és érdekes karaktereket, plusz a színészek nagy része is kifejezetten rendben van. Lehet, hogy erre kéne tartogatnom a 0/10-et?

A gondom az a sorozattal, hogy nem tudnám ajánlani, nem tudnám érdekfeszítően leírni azt, hogy miről szól, hogy miért lenne érdemes nézni. Márpedig egy ilyen posztnak az lenne az értelme többek között, nem? A Doubt egy random jogi sorozat. Ennyi. Nincs benne csavar. Nincs a kutyáját mindenhová magával cipelő ügyvéd, nem vak a bíró, nem zseni a segítő, nincsen benne 5 újonc ügyvédbojtár, nem transznemű a kolléga. Ja, de. De ez nem csavar, hanem előfordul.

Persze a CBS-nek ajánlania kellett valahogy a sorozatot, így annyit írtak a májusi hivatalos szinopszisba, hogy egy csúnya (és régi) gyilkosság vádlottjába beleszeret az ügyvédje, és voilá, itt a cím: DOUBT, vagyis Kétség. Bűnös vagy ártatlan az illető? Kit érdekel? Valami hihetetlen, hogy mennyire érdektelen az eset, többek között azért, mert még nem tudunk róla sokat.

Igen, ez egy olyan jogi sorozat, ami átível (döglassan, minden részben egy új nyommal, gondolom), és amiben részenként még végigtárgyalnak egy vagy két másik, random esetet. Pontosan ezt csinálja a How To Get Away with Murder. Csakhogy abban azért van pár csavar (a körítés, a stílus, a flashback). És van benne egy elég érdekes főhős.

A Doubt-ban nem mondom, hogy érdektelen a Katherine Heigl által alakított karakter, pont megtestesíti az erős nőt, aminek csak örülni lehet. Más kérdés, hogy kábé mínusz tartományban van a közte és a vádlott közti kémia. A többi figura között akad jópofa, Dulé Hill figurája szellemes, Laverne Cox most némiképp csalódás (az ő ügye WTF nyílegyenes marhaság volt már!), Dreama Walker pedig aranyosan vicces, de ez nekem nem elég. (Sőt, az újonc gyereket is jól vezették fel.)

Oké, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy kapunk még egy személyes szálat slusszpoénként (eskü, hogy kitaláltam a rész közepén, hogy mi lesz), ami ugyancsak nyilván átívelni fog, de ez megint nem annyira érdekfeszítő, hogy “megcsináljon” egy sorozatot.

Szóval, mint mondtam, nem tudom ajánlani a sorozatot sehogy. Írásban esélytelen. Az meg hogy néz ki, hogy azt mondom, hogy meg kell nézni a pilotot és eldönteni, hogy érdekel-e minket a karakterek sorsa, mert ezt bármelyik sorozatra el lehetne mondani. És igazából a legszívesebben mondanám is, de akkor meg mi értelme lenne kritikákat írnunk? (Az ellendrukkereink kórusban: “Exactly!”)

Megmondom, mi értelme: így legalább megvan az az illúzió, hogy valakinek segítünk. Vagy nézős sorozatot szerezni, vagy pedig 40 perc szabadidőre szert tenni. Az is valami.

(Egyébként direkt megnéztem, viszonylag korrektek a kritikák, bár inkább olyanok, mint a mi 6/10-es, semmi extráink. Szóval ez is egybecseng azzal, hogy tisztességes a sorozat. De párhavonta mindenkinél akad egy olyan, ami kíméletlenül betalál. És tuti, hogy nemrég ezt is leírtam már valamelyik másik sorozatnál.)

Riverdale: 3 rész után

2017. 02. 16. 20:20 - Írta: winnie

12 comments | kategória: 2016/17,kritika,pilot-mustra

Nem hiszem, hogy nevezhetem a Riverdale-t a szezon egyik legnagyobb csalódásának, hiszen eleve elég szkeptikusan álltam hozzá, csak a jó előzetes vélemények miatt érdeklődtem iránta tavaly májusban. De a sorozat koncepciója (kisvárosi) és ígérete (rejtélyes) nem hangzott rosszul, és igazából senki sem cincálta szét most sem a kritikusok közül, arról nem is beszélve, hogy a CW idei első két újonca (No Tomorrow és Frequency) nagyon bejött.

RIVERDALE – 1×01 – 2/10

A középiskolás körítéssel bíró sztori (középpontban az iskolások + szülők) két katalizátort kap: egyrészt új lány érkezik a suliba, hogy szépen felborítsa a tipikus amerikai diák-hierarchiát, másrészt pedig (és nyilván ez a fontosabb): egy ikerpár kicsónakázik a tóra, de csak egyikük tér vissza, a másik (állítólag) beleesett a vízbe és eltűnt. Nyilván meghalt.

Az áldozat nem volt igazán népszerű (vagyis papíron az volt, de eléggé utálták őket), ami azt jelenthetné, hogy mindenki gyanús, de mégiscsak gyerekről van szó, szóval… COME ON! Persze megindul a suskus, a nyomozgatás, miközben véget ér a nyár és az új tanév új status quo-t is hoz el. Például hősünkkel, Archie-val nyáron dannyzukós dolgok történtek és új álmokat kezd el dédelgetni, legjobb barátja, Betty pedig rájön, hogy epekedik utána, de azért nem adja fel.

Uhh, kommentben azt írtam, hogy ‘hihetetlen mód tré’ volt a pilot, márpedig egy tinisorozatnak elég hitványnak kell lennie, hogy ilyen reakciót váltson ki belőlem. A posztban persze szalonképesebbre kell fognom magam, de tényleg alig volt momentum a kezdésben, ami tetszett volna. Pedig nem kellett volna sok ahhoz, hogy érdekeljen, pusztán érdekes figurák és karakterdinamikák. Na, ez az, ami nem volt a Riverdale-ben.

Helyette kaptunk mindenféle fantáziátlan és elcsépelt, és ami a legrosszabb, kiszámítható dolgot, és még egy normális cliffhanger-re sem futotta a készítőktől (mondhatni egy infót később közöltek, mert… csak), bár azt elismerem, hogy a narrációt bevonni és sejtetni vele okos húzás.

Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy csak ilyen tinikarakterekkel lehet mit kezdeni egy sorozatban. Pedig nagyon sok mozgásteret és érdekes figurákat eredményezhetett volna, de ahelyett, hogy komolyabban játszottak volna a külső szemlélőnek elég avíttasnak ható Archie-val és társaival, csak modernizálták és elbanalizálták őket, még akkor is, ha ilyen szó talán nem is létezik.

A Riverdale az érdektelenséget egy átívelő krimiszállal próbálja feldobni, de az az igazság, hogy ezek a látszatátívelések nekem már nem jelentenek semmit. Ez alatt azt értem, hogy maga a bűnügyi sztori konkrétan szumma 20 vagy 30 perces, még egy normális krimiepizódot sem tesz ki. Ezt húzzák el 13 részre, mintha valami epic rejtély lenne.

Igen, érdekel a válasz (hogy most épp melyiket húzzák ki a pár közül), az epizodikus krimiket is ezért szeretem, de ha akarom, majd elolvasom pár sorban a megoldás, nem kell hozzá 500 perc, főleg, hogy nincs érdekfeszítően tálalva. Ha a készítők nem tudják a sorozat történéseit bevonni az átívelésbe, csak erőltetetten, akkor azzal tudom, hogy tök felesleges törődnöm.

Azt persze elismerem, hogy kifejezetten jól néz ki a sorozat, helyenként tök állatok a képek (meg a főszereplők ‘dizájnja’ is rendben van), de ez ezen a ponton nem hiszem, hogy bármin is segítene.

Egy pozitívumot tudok említeni a karakterek kapcsán, mégpedig a Veronica/Betty-viszonyt, ami nem feltétlenül tipikusan alakul (kivéve a szekrényes dürhőséget), teljesen másra számítottam, sőt, eleve Veronica karaktere teljesen meglepetés az első 3 részben. (Oké, Jughead is rendben van.) De minden más totálisan elcsépelt. Ami már csak azért is kár, mert egy Riverdale-lel gyomtalanítani lehetett volna az amerikai tinisorozatos világot és építkezni rá. De így csak még több dudvával lett  tele.

A két további epizód sem változtatott sokat a véleményemen, inkább megerősítette azt. Ami kiderült a bűntényről, az szánalmas volt, egy cseppet sem keltette fel a kíváncsiságomat. A karakterek sztorijai pedig lehet, hogy a 10. részre érdekessé válnak, de én addig nem maradok.

Pilot: Doubt

2017. 02. 16. 17:40 - Írta: human

11 comments | kategória: 2016/17,kritika,pilot-mustra

Egy jogi sorozat azoknak, akik még nem láttak hasonlót? Semmi egyedi nincs benne, csak egy kis Grey’s Anatomy-val nyakon öntötték CBS-módra, és ezt nem csak a főszereplő miatt mondom.

A Doubt egy ügyvédi irodáról szól, akiknek több ügye is van. A pilotban kettő miatt járnak bírákhoz és tárgyalásra, és gondolom ez lesz a későbbiekben is. Szóval tipikus nagyobb fő és kisebb tanulságos mellékügyes a felállás, mint sok hasonló drámában.

Az átívelő szálat egy high profile védencnél kapjuk, hiszen a főszereplő kemény ügyvédünk belé szeret. A probléma, hogy a csávó gyilkossági tárgyalás elé néz, bár látszólag ártatlan. Nyilván az lesz a fordulat párszor, hogy az előbbiben megingatnak minket és a szerelmes nőt.


Az ártatlanság arca.

Az a helyzet, hogy az ilyen sorozatot nagyon ritkán adják el az ügyek. Biztos több is van, de hirtelen a Justice ugrott be, ahol mi a végén látjuk, hogy tényleg bűnös volt-e a felmentett, vagy tényleg ártatlan az elítélt – kár, hogy ott kevésszer éltek ezzel.

Ezzel oda jutottam, hogy csak a karakterek számítanak, hiszen egy Boston Legal-t is miattunk néztünk, viszont itt nem sok jót kapunk ezen a fronton. Konkrétan Dulé Hill és Elliott Gould marhajók, komolyak és szórakoztatóak egyben, Laverne Cox határeset, és Katherine Heigl meg…, hát, szerintem siralmas.

Megint egy határozott, okos nő szerepet osztottak Heiglre, aki már a pilot végére picsog, miközben érzelmes zene szól olyan hangosan, hogy alig érteni amit a szereplők mondanak. Ez utóbbi miatt ugrott amúgy be a Grey’s Anatomy. Persze sok sorozatban van zenés montázs, még a Scrubs-ban is, de valamiért ez a fajta csöpögős nálam mindig az Anatomy-val köthető össze.

Ráadásul mindez teljesen közepes megvalósítással kel életre, vizuálisan semmi érdekes nem volt a pilotban. A zenék a jó írást helyettesítik, hiszen csak azzal festik le a jelenet hangulatát, a történésekből nem következik, hogy a nézőnek ott mit kéne érezni, de megszólal a laza, vagy komoly, vagy lassú zene, és máris tudja mindenki.

Elismerem, hogy Hill olyan 5-10 percnyi szórakozást hozott, és a walk-and-talk meg a kutyás dolog legalább jobb sorozatokat idézett, de sajnos így is csak 4/10 a maximum amit adni tudnék. Ha ez siker lesz…, akkor is nézhetünk mást.

Pilot-mustra: Superior Donuts – 1×01

2017. 02. 15. 19:35 - Írta: winnie

4 comments | kategória: 2016/17,kritika,pilot-mustra

Bár a CBS új komédiája (vagyis inkább “új” komédiája, hiszen két hete indult) munkahelyi szitkomnak tűnik, egy fokkal több annál. Ugyanis egy olyan munkahelyen játszódik, ahol nem(csak) az ott dolgozók életét követhetjük, hanem a betérő, általában állandó vendégeket. Mint a Clipped és a fodrászüzlet esetében, vagy hogy klasszikusabb példához nyúljak, mint a Cheers és a kocsma esetében.

SUPERIOR DONUTS – 1×01 – 5/10

 

A színdarabon alapuló sorozat helyszíne egy fánküzlet (ehh, komolyan mondom, már a hátteret is szívesen bámulom és merengek azon, hogy a 90-es években még volt Dunkin’ Donuts itthon), aminek régimódi tulaja felvesz egy fiatal munkaerőt, hogy aztán kettejük elég ellentétes nézetei ütközhessen. Persze csak módjával, hiszen mégiscsak kettejük fokozatosan kialakuló baráti kapcsolata a lényeg.

A többi főszereplőt pedig nem munkatársak alkotják (ketten viszik a boltot), hanem a törzsvendégek. Két zsaru (naná!), egy random munkákat elvállaló figura, egy tanulni bejár diáklány és a szomszéd tisztító tulaja, akinek magára az üzlethelyiségre is fáj a foga.

A sorozat pedig tényleg a karakterekből és az alaphelyzetből (oldszkúl kontra mai gondolkodás) alakul ki, ezt hosszú éveken át lehet gyurmázni anélkül, hogy kifáradna a koncepció, csak minden rész végére kell valami tanulságot vagy érzelmesebb momentumot találni, ami a hülyülést egy kicsit normalizálja. Semmi forradalmit nem kapunk, csak korrekt, nem irritáló végeredményt, időnként tényleg vicces megnyilvánulásokkal.

Amellett, hogy némelyik karakter tipikusan szitkomos (az egyiknek még a neve is “vicces”) és ezért elég jól rájuk éreztek az írók, s folyamatosan szórják a hülyeségeiket, a sorozatot egyértelműen a színészek viszik a hátukon. Judd Hirsch és Katey Sagal ugyebár szitkomprofi, Maz Jobrani és David Koechner pedig alaphangon nagyon vicces komikus, s mellettük Jermaine Fowler telitalálat, mindenkivel (persze főleg a főnökkel) rögtön rátalált a megfelelő kémiára.

Akiket nem említettem, nos, ők hárman elviselhetőek, helyenként viccesek, de simán meglennék nélkülük, bár mondjuk nem is kapnak annyi anyagot

A Superior Donuts teljesen rendben van ahhoz képest, hogy többkamerás. Ez igaz, hogy nálam még mindig csak 5-öst jelent (a tízes skálán), de a legtöbb mostani, élő közönség előtt felvett vicces sorozatnál sokkal szívesebben nézném ezt (még egy ideig). Még akkor is, ha az eddigi három rész és nagyjából egyenletes minőség után azt kell mondanom, hogy a korrektség nemnézős korrektséget fed. De legalább nem fogok rettegni, ha később belenézek.

APB: 2 rész után

2017. 02. 15. 18:19 - Írta: human

9 comments | kategória: 2016/17,kritika,pilot-mustra

Sima cancel. Nem is kell végigolvasni? Ilyenkor durva visszanézni, amiket még a bejelentéskor gondoltunk. Akkor ezt írtam róla: “Első körben semmiképp sem írnám le”. Most meg itt röhögök magamon. Az APB mindent elrontott, ami jóvá tehette volna.

Egyszerűen a FOX akciósorozatait nem éri meg várni, mert nevetséges, hogy mennyire nem értenek hozzá. Viszont mivel nagyjából csak ők szeretnek ilyesmiket csinálni, így néha beletenyerelnek a tutiba, aztán vagy lelövik, mint a Drive-ot, vagy be sem rendelik a pilot után. Vagy fut évtizedekig, mint a 24.

Arra célzok a hozzánemértéssel, hogy az akció szinte mindig rossz, és mintha csatorna utasítására nézne ki ugyanúgy mindenhol. Komolyan, nézzünk meg egy autós üldözést a Prison Break második évadjából, és vessük össze az itt látottakkal_ ugyanaz a kamu “száguldás”, rossz vágások és kék szűrő. Ez utóbbiból is az olcsó kinézetű, ami rögtön elárul mindent. Ehhez tegyük hozzá a dubstep-szerű “jövő zenét”, és kész is.

A mélypontról csak a karakterek húzhatnák ki a sorozatot, de nem teszik, hiszen minden ezerszer látott ebben a két részben. A történet ugye annyi, hogy egy milliárdos elveszti a legjobb barátját, így bevásárolja magát egy rendőrőrsbe, hogy átrángassa a 21. századba az igazságszolgáltatást.

Az alapfelállásból bármi lehetett volna, de sajnos siralmas volt a kibontása. Lehet, hogy szőrszálhasogatásnak fog tűnni a következő pár pont, de nekem minden hihetőséget és tétet kirántott a sorozat alól, hogy a főszereplő csaj társ nélkül járőrözött, hogy a milliárdos sajátkezűleg irányítja a drónokat, hogy minden részben kitalálnak egy kütyüt, ami már most sem volt kreatív, de 13 vagy 22 részen át évente…

A legdurvább mégis az volt, hogy míg a sorozat néha igyekszik behozni azt a gondolatot is, hogy a pénz nem elég mindenre, kell a tapasztalat is, addig a tényleges hepiend megoldásoknál mégis mindent a pénz old meg: jobb orvos, drága technológia.

Hogy valami pont is legyen: a pilot 3/10, mert a házas akciójelenet a vonattal elment, a második 2/10, mert borzasztóan manipulatív, a harmadik részig pedig már nem jutok el, hiszen itt még a kidolgozás sem jó, a tipikus és klisés karakterek mellett.

Hunted: az első 4 rész – írta Enzo

2017. 02. 14. 15:10 - Írta: vendegblogger

24 comments | kategória: kritika,pilot-mustra,reality

Idén is indult egy embervadászatos reality, a tavalyi The Runner mobilplatformos-élővideós online közösségi őrülete után (amiről szintén írtam) a CBS által műsorra tűzött Hunted a hagyományos tévés formátumban érkezik, az azonos nevű 2015-ös angol sorozat alapötletére építve.

A The Runner-rel ellentétben itt nem egy szökevényt üldöznek kétfős csapatok, hanem kétfős csapatokat igyekeznek megtalálni profi szakemberek, és a hangsúly is inkább az üldözötteken van. Kilenc páros szállt versenybe, én eredetileg azt hittem, hogy mindenki egyszerre indul, de még csak most, a negyedik részben jutottunk el oda, hogy az utolsó kettős is elrajtoljon.

A versenyzők arra vállalkoztak, hogy megpróbáljanak 28 napig észrevétlenek maradni az Irányítóközpont adatelemzőkből, volt bűnüldözőkből, profilozokból és más hasonló foglalkozású „pandúrokból” álló csapata előtt, akik gyakorlatilag bármiféle módszer segítségével (a lehallgatástól a családtagok kikérdezéséig) beazonosíthatják a helyzetüket, és rájuk küldhetik a taktikai egységet.

Ha sikerül kihúzni ennyi ideig, a fődíj 250,000 dollár, és így az első pár rész után azt kell mondjam, hogy jócskán meg kell küzdeni ezért a pénzért: a tökéletesnek tűnő trükkök sem garantálják a „láthatatlanságot” a térfigyelő kamerák és a háromszögelés alapú helymeghatározás világában.

Nálam nagyon betalált a műsor, már anno kinéztem magamnak, de mivel pont mostanában foglalkoztam többet a kiberjelenlét és a törvényszéki informatika témájával, így örülök, hogy a műsorban mindig megmutatják az alkalmazott módszereket.

Persze, néhányat utólag rekonstruáltak (ezt ki is írják az epizódok végén), de ezek az üldözők által használt információszerzési módok mind-mind a valóságból lettek átvéve. Emiatt nem tud nem arra gondolni az ember, hogy ugyanezeket használják „élesben” a különböző ügynökségek – már csak azért sem, mert konkrétan ilyen hátterű tagokból áll a nyomozócsapat, van itt volt CIA- és FBI-ügynök, ex-Navy SEAL, de még Fehér Ház-beli múlttal rendelkező szakember is.

A tovább után konkrétumokkal, majd azt követően spoilerekkel folytatom. Tovább…

Pilot: Legion

2017. 02. 09. 21:14 - Írta: CyClotroniC

91 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

A csapból, a mozivászonból és most már a tévéből is szuperhősös képregényes cuccok folynak. Nem tudom, hogy mikor pukkan ki a lufi, de egyelőre bőven meg tud élni a PeakTV korában minden legalább közepes iparosmunka, ami nem nagyon ugrál és követi a műfaj íratlan szabályait. A CW talán az egyik legjobb példa arra, hogy kár bármit is kockáztatni vagy kreatívkodni ezen a fronton, míg megy a szekér, a Legion pedig arra, hogy lehet ám ezt a műfajt máshogy is csinálni.

Annyira egyszerű dolgom lenne csak leírni, hogy itt van végre egy szuperhősös sorozat nem csak képregény-rajongóknak, de voltaképpen leginkább csak arról van szó, hogy üdítő dolog valami újra, ízlésesre és eszement mód kreatívra akadni a sorozatkínálatban, főleg ha mindez az FX-re érkezik a Fargo készítőjétől, Noah Hawley-tól.

Alapvetően szerintem bőven elég lenne csak leülni a pilot elé és az első két és fél perc alatt belehabarodni abba, ahogy a The Who ‘Happy Jack’-jére komponált montázson keresztül felskicceli nekünk Hawley főhősünk, David (Dan Stevens) múltját. Azért talán annyit mégis el lehet árulni róla, hogy bár fél életét egy elmegyógyintézetben töltötte, könnyen lehet, hogy valójában az X-Men univerzum egyik legerősebb mutánsáról van szó, akinek halvány lila dunsztja nincs róla, hogy ki is ő valójában.

A netto 67 perces pilot egyik legnagyobb erénye, hogy valami olyan extrát hoz körítésben, amihez rég nem volt már szerencsénk. A retro-futurisztikus díszletek, az op art-os minták, a 60-as, 70-es évek színvilágai egyedi és hatásos környezetet teremtenek, majd ehhez hozzájön egy olyan zenei sáv, ahol simán megférnek egymás mellett a zaklatott, helyenként teljesen disszonáns vonósok, a fura, elektronikus effektek, különböző suttogások (komolyan megéri fejhallgatóval letolni, ha tehetitek) vagy akár a ‘She’s a Rainbow’ a The Rolling Stones-tól.

Túlzás nélkül olyan izgalmas az egész körítése, mintha egy audio-vizuális kalandparkban lennénk, ami egyszerre kölcsönöz stilisztikai elemeket Wes Anderson-tól, a Utopia sorozattól vagy a francia újhullámtól, és mégis baromi egyedi lesz az ismerős alapanyagok ellenére is. (Lőttem még képeket, ezeket itt találjátok.)

Nehéz is elhinnem, hogy ez a pilot volt Hawley második rendezése életében, úgy hogy regényíróként került a tévé közelébe és alig pár éve még a showrunnerködés is egy teljesen új terep volt a számára. A legkevesebb erőfeszítés nélkül nyúl ha kell egy tracking shot-hoz vagy egy belső nézetből felvett POV-jelenethez, állítja a feje tetejére a képet, változtat képarányt és az erőszeretettel használt áttűnései sem céltalanok. Meg hát tudjátok hogy megy ez, van hogy az ember a móka kedvéért bedob egy bollywood-i táncjelenetet is.

Ami a karaktereket illeti, David nagyon rendben van, rögtön érezni az irányába egy jó adag szimpátiát, így tulajdonképpen már a legelejétől érdekel a sorsa. A csúcspont ennek ellenére mégis a Fargo második szezonjából is ismerős Rachel Keller volt Syd-ként, egy olyan lányként, aki nem viseli el, ha bárki hozzáér és naná, hogy éppen ő tetszik meg David-nek. Kettejük bimbódzó románca eddig lazán a kedvenc sorozatos dolgom idénről, és nem a Pushing Daisies-nosztalgia miatt.

A Fargo-ból egyébként Jean Smart kapott még fontosabb szerepet, noha ő csak a pilot legvégén tűnik fel, illetve ki kell még feltétlenül emelni Aubrey Plaza-t, akin iszonyatosan látszik, hogy baromira élvezi a szerethetően zavart édesség- és egyébfüggő Lenny szerepét.

Bevallom azonban, hogy a pilot utolsó percei és a következő részből látottak miatt minden lelkesedésem ellenére is egy kicsit szkeptikus vagyok a folytatást illetően. Nem feltétlenül azért, mert két szezon Fargo után ne bíznék Hawley hozzáértésében, sokkal inkább az a baj, hogy annyira tetszett a kezdés, hogy nem állok még készen arra, hogy hátrahagyjak sok mindent, amit megszerettem és amiken egyértelműen túlhalad majd a történet.

Az viszont már most egy hatalmas pozitívum, hogy nem egy huszadik harcművészt vagy atletikus csodagyereket kapunk hősként, hanem egy zavart elméjű és zaklatott múltú fazont, aki kellően törékeny és elveszett ahhoz, hogy a sorozat számára végig a mentális és lelki dolgok jelentsék majd a fókuszt. És hát miért is ne lehetne ezekkel a démonokkal és belülről emésztő frusztrációkkal végre behatóbban foglalkozni?

A Legion pilotja egyelőre egy nagyon jó kezekben lévő 9/10-es ígéret, és iszonyatosan szorítok neki, hogy úgy találjon magának egy stabil rajongótábort, hogy ezért semmit se kelljen feladnia kreatív szempontból. Van annyira különc szerzet, hogy ne legyen ínyére sokaknak a sorozat, de csak úgy fogunk végre ettől a műfajtól is igazán merész és egyedi dolgokat kapni, ha bevállalunk valamit, ami eltér a rutintól.

Ilyen lett a Legion

2017. 02. 08. 21:41 - Írta: winnie

22 comments | kategória: ajánló,kritika,pilot-mustra

Na, akkor újradefiniáljuk a mindfuck-ot, oké?

A “hivatalos” pilotkritika előtt gondoltam írok pár szót az FX új sorozatáról, a Legion-ről, főleg, mert meg vagyok róla győződve, hogy ez az év első komoly fanfavorit aspiránsa – és nem csak azért, mert a nézése közben, bizonyos aspektusai miatt eszembe jutott a Mr. Robot és a Westworld.

Persze igazából egyik említett sorozatra sem hasonlít túlságosan, hiszen (és tudom, hogy ez a nézők tudomására kellett hozni előzetesen, de a pilot sokkal ütősebb, ha az ember nem tud róla) egy Marvel-szériáról van szó, amely (legalább ezt kifehérítem, hátha valaki nem tudja) az X-Men “világában” játszódik.

A sztoriról legyen elég annyi, hogy egy elég zűrös fejű férfi a főhős (Dan Stevens iszonyatosan él, nagy ajándék neki ez a szerep), aki hangokat hall és meg van győződve arról, hogy őrült skizofrén, éppen ezért valami elmegyógyintézetszerűségben éldegél, ahol egy nap találkozik egy nővel (Rachel Keller a sorozat nagy felfedezése számomra), akinek hatásáról egy napról a másikra totál megváltozik az élete, és elkezd tudatosulni benne, hogy talán nem is annyira őrült.

A sztori alapján eleve nem sokan gondolnának Marvel-portékára (másból azért fognak), de a pilotnak nem a történet az erőssége. A legtöbb nézőt ugyanis az fogja berántani (illetve eltaszítani), hogy látszólag iszonyat kaotikus a pilot, igazi rejtvény, csak kapkodjuk a fejünket, hogy mi történik, mi valódi és mi nem – ember legyen a talpán, aki mindent követni tud, de az egész trip számomra marha élvezetesre sikeredett, legalább 7/10 volt a kezdés.

A trip jellegre leginkább a sorozat abszolút egyedi kinézete erősít rá. A pilotot Noah Hawley rendezte, aki totál kiéli magát a beállításokkal és egyéb kunsztokkal, de a pálmát a furcsa hibrid 70-es évekbeli/modern világ-mixtúrát megálmodó jelmeztervező és díszlettervező (utóbbi tervezte a Pushing Daisies kinézetét is) viszi el – marha jó, szürreális, már-már pszichedelikus a látványvilág.

Amikor pedig a pilot végén fellélegezhetnénk, hogy végre most jönnek a magyarázatok, akkor a 2-3. rész csak még jobban ráerősít a tripjellegre, és elkezdünk álmokban és a múlt emlékei között járkálni – szó szerint, közben nyomozva az után, hogy mi mindent nyom el magában a főhős. Ekkor ugyan többet megismerünk a világból, több karakter is bemutatkozik (némelyik kifejezetten jópofa), de a jelen története egy cseppet sem mozdul előre.

A koncepció persze tudatos, és a Legion meglehetősen eredeti, és jó eséllyel olyan sorozat lesz, amit sokan azért fognak talán nézni, hogy lássák, mi sül ki belőle, hogy kerülnek helyére a darabkák – a készítőt ismerve, ezzel nem lesz gond, biztosan nagy élmény lesz, ahogyan összeáll a puzzle.

Ja, egyébként a legnagyobb csavar, hogy a fentiek ellenére, vagy éppen a fentiek miatt én az 1×03 után passzolom a sorozatot. Hivatkozhatnék arra, hogy sosem voltam oda a hallucinálásokért és a gazdátlan hangokért, de valójában inkább megadom magam, mert néha annyira csak kapkodtam a fejem, hogy mi történik, hogy egyre kevésbé kötöttek le a történések.

A Legion első 3 részét az FOX jóvoltából láthattuk premier előtt. A pilot Amerikában holnap hajnalban kerül adásba az FX-en, Magyarországon pedig este érkezik a szinkronos verzió a FOX-ra.

Previous Posts