login |

Posts filed under 'pilot-mustra'

Pilot: Too Old to Die Young

2019. 06. 25. 21:20 - Írta: human

13 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

A nők az okai mindennek! Ezzel indít Nicolas Winding Refn és Ed Brubaker sorozata. Amire nem tudom, miért adtak pénzt (konkrétan az Amazon szállítja), de nem is érdekel, mert annyira más, mint az átlagsorozatok. Vigyázat, nem azt mondtam, hogy jobb, mert nem mindenkinek való, az biztos.

Persze Refn is azzal jön, amivel nemrég Lynch, ez egy hosszú film, konkrétan 13 óra. Amit történetileg biztos el lehetne mesélni 3-4-ben is.

A történet? Hogy is mondjam, két zsaruval indít, akikről kiderül, hogy nem túl tisztességesen játszanak. A 17. percre pedig a következmények is utolérik az egyiket. A másik pedig ahelyett, hogy a rendőrökre bízná a tettes elkapását, inkább visszatart pár információt, de nem a bosszú miatt, hanem inkább a saját érdekeit nézve még mélyebbre merül a mocsokban, hogy jó esetben kikerüljön abból.

Ködösen fogalmazok, mert hiába történnek dolgok a másfél órás pilotban, igazából két dolog áll fenn: nem akarok sok mindent lelőni, és nem is annyira a történet lényeg. Mármint zsánerdarab a Too Old To Die Young, de aki egy pörgős, korrupt zsarus szériát vár, az nem kapja meg. Ami nem meglepő Refn munkásságát ismerve. Most jöhet a hangulat duma?

Érdekes amúgy a Refn-jelenség, mert a Pusher-trilógiával befutott rendező sokaknak a Drive című filmmel került fel a radarjára. Nem ok nélkül. Viszont messze az a legkommerszebb film, amit készített, igazi hőssel. És a Drive miatt érkezett rajongókat gyorsan igyekezett le is pattintani az Only God Forgive-vel, amiben a “wanna fight” hős baromira nem hős, hiába adták el annak a trailerek, és a film teljes művészieskedésbe torkollott.

Ezek a tények, hogy kinek mennyire tetszettek az előbbi filmek, az meg a ráadás. Meg az alapozás ehhez a sorozathoz. A Too Old To Die Young az előbb említettek közötti skála közepére érkezett nagyjából. Legalábbis a pilot alapján.

Minden a hangulatról szól. Meg az ürességről? Üresek a díszletek, üresek a párbeszédek a rengeteg szünetükkel, minden a végtelenbe ki van tartva, hogy legyen időnk befogadni, átérezni ezt az ürességett, amit csak az erőszak hirtelensége, tempója ráz fel. És fogalmam sincs, ez mit jelent.

A kérdés, hogy érdekes-e mindez… 13 órán át. Nem tudom. Most épp megnézném a 2. részt, de csak holnap lenne rá időm, akkor meg már lehet, hogy el kéne engedni. Kijöhet ebből valami jó? Sőt, a kérdés inkább az, hogy tartotta-e a minőséget? Az Amazon ugye az egész első évadot a netre tette, és nem az foglalkoztat, hogy tart-e valahova a történet, hanem hogy a hangulattal mi lett a végére, ha valaki ködösen válaszolna.

Pontozni? Nem tudom. Egy filmként nézve 8/10, pilotként értékelve viszont kérdőjelek, mondom, a tipikusság semmiképp nem süthető rá. De a közönségkedvencség sem, szóval érdemes bepróbálni, de ha nem üt, akkor hagyni kell a fenébe valószínűleg.

Pilot-mustra: Don’t Forget The Driver – 1×01

2019. 06. 25. 14:50 - Írta: winnie

Add comment | kategória: Anglia lecsap,kritika,pilot-mustra

Szeretem az angol sorozatokat, drámákat és komédiákat egyaránt, de van, amikor egy sorozat túl angol nekem. És Toby Jones-t is szeretem, azonban a mostani debütálása sorozatkészítőként nagyon nem jött be nekem, a Don’t Forget The Driver-t nagyjából odasorolom magamban, ahová a Martin Clunes-féle Warren került, a súlyos csalódások közé. Amit akár úgyis lehet értelmezni, hogy magamban csalódtam, hogy nem jött be nekem.

DON’T FORGET THE DRIVER – 1×01 – 3,5/10

A Brexit korában játszódó sorozat történetének főhőse egy távolsági járatokon dolgozó, joviális buszsofőr, az ő egyhangú és békésnek tűnő hétköznapjait és családi életét ismerhetjük meg, amik persze a felszín alatt azért a maguk módján némiképp háborognak. Főleg azok után, ahogy egyik, franciaországi útját követően egy menekültet fedez fel járművében rejtőzve (ez igencsak a Home sztorijára hajazna, de csak mellékszálról van szó, mint ahogy a tengerparton talált hulla is az – jön és megy).

A főhős amellett, hogy buszozik, természetesen magánélettel is rendelkezik, ami közel sem egyszerű, hiszen egyedül neveli a lányát, gondozza beteg édesanyját, a romantikus élete is alakulófélben van (egy ugyancsak nem túl könnyű helyzetben lévő nővel) – és még ikertestvére is van! Aki egyébként kiköpött ellentéte neki és Ausztráliában él (mert miért ne!), és olykor dumálnak, de ezt a szálat már végképp nem tudtam hová tenni. (Majd a végén értelmet nyer?)

A Don’t Forget The Driver megmutatja, hogyan lehet sorozatot csinálni a semmiről, a mindennapokról, miközben próbálunk az alsó rétegeibe mélyebb mondanivalót csempészni? Ez egy kicsit fellengzősen hangzik, lehet, hogy Toby Jones elbízta magát íróként. Színészként persze hozza magát, szimpatikus a karaktere, igazi outsider, akinek lehet szorítani, de ezzel mit sem érek, ha a sorozat nem vált ki belőlem érzelmeket

Nyilván Jones (és a hangulat miatt) beugorhat az embernek a Detectorists, vagy akár Ricky Gervais nemrég bemutatott After Life-ja, és bár mindkettővel akadnak hasonlóságok, mégsem merném bátran ajánlani az egyik nézőinek a másikat. Igen, átlengi egyfajta melankolikus hangulat az egészet, és ha csak a főhőssel foglalkoznánk, lehet, hogy jobban bejönne, de mivel folyton a családtagjaira váltottak át, elveszítettem az érdeklődésemet.

Szimpatikus, ahogy a monoton hétköznapok során a buszsofőr által szállított utasok révén képet ad a sorozat az emberi viselkedésről (mind pozitív, mind pedig negatív oldalról), arról, ahogy a személyszállítókhoz viszonyulnak, ahogy segítenek egymásnak, ahogy működik a tolerancia közöttük, ahogy nem feltétlenül csak ellenséget látnak abban, aki másfele húz.

Keserédes komédia a Don’t Forget The Driver, a saját tetszési indexemből kiindulva rétegdarab. De akik szeretik a sötét tónusú, belőlünk mégis nevetést kicsikarni próbáló szériákat, azoknak érdemes esélyt adni neki. Akik inkább a kommerszebb darabokra vevők, azok egy pilotnézésnél az esélytelenek totális nyugalmával indulnának.

Pilot: Mr. Iglesias

2019. 06. 21. 20:45 - Írta: human

14 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Vajon fog közönség előtt felvett, alánevetős, többkamerás sitcom igazán működni streaming szolgáltatón? Valamennyire költői a kérdés, mert biztosan, az is lehet, hogy csak most nem ugrott be semmi konkrét és már van is rá pozitív példa, de ebben a pillanatban az véleményem, hogy nem. A Netflixen pedig főleg nem, akármennyire is magyar feliratos premierrel érkezik.

Hogy pont a Netflixen miért nem? Túl sok szabadságot adnak a készítőknek. Amikor megláttam, hogy 30-30 perces az első két rész, már akkor gyanús volt, hogy mellé fog menni a Mr. Iglesias. Tudom, régi vesszőparipám ez az epizódhosszúság, de egy többkamerás sitcomnál szerintem kell, hogy az idő szorítsa az írókat, mert akkor levágják a felesleget. És még a reklámokhoz való igazodás is ad egy ritmust a részeknek, ami itt szintén nincs meg itt.

És tudom, ott a The Ranch, de az a depressziós témája miatt inkább kísérletinek érződött, mint hagyományos többkamerásak. Vagy a One Day At a Time, de az is inkább a felemelő üzenettel küzdött. Valamennyire itt is észrevehető az ilyesmire törekvés, hiszen latino a főhős, de ez sokkal hagyományosabbnak érződik. És számomta nem is működik.

A Mr. Iglesias amúgy egy jószívű tanárról szól, aki mindent megtesz az iskolájának hátrányos helyzetű diákjaiért. Összecsap értük a felső vezetéssel, támogatja őket a tanulásban. A munkatársai pedig tipikus sitcom karakterek, kiszámítottan adják a lovat a poénokhoz.

— What is swipe left?
— The story of my life.

Sőt, ugye az újonc, nemrég odaköltözött naiv tanár nénin keresztül még bonyolultabbá válik a társadalmi kérdésekkel való foglalkozás. Sok néző érezheti úgy, hogy ilyen módon tekint a dolgokra, hogy amit nem lát, az nem is létezik. De az egészhez – lejárt lemez -, az kéne, hogy üssenek a poénok, jobban elkapja a nézőt a sorozat.

Mivel pilotról van szó, így adok valami pontszámot, 5/10, de egyszerűen nem tudom ajánlani azon felül sem, hogy nekem nem tetszett esetleg.

Pilot-mustra: Reef Break – 1×01

2019. 06. 21. 18:15 - Írta: winnie

4 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Na, ezek azok a sorozatok, amiktől képes lennék besokallni, és ez nem az adott széria hibája, hanem az összes többié – egyrészt azé a fizikailag is befogadhatatlanul sok zseniális darabé, melyek fényében erősen leértékelődik a korrekt középszer, másrészt pedig a még több középvonalas, valamilyen szinten élvezhető, de egyébként “minek van?” kategóriás biztonsági játéké.

Mindig is imádtam pilot epizódokat nézni, és még most is nagyon szeretek (ezt is hamarabb megnéztem, mint a Dark évadkezdését), de ez a kategória (ld. még tavaly a Take Two, vagy most a Blood & Treasure) kezdi elvenni a kedvemet, mert afféle receptalapú biztonsági játékokról van szó, amik az alkalmi nézőnek, ha esetleg véletlenül belenéz, jó eséllyel bejönnének, de egy junkie számára jó, ha 10-ből 1-szer találnak be, ld. nálam tavasszal a Whiskey Cavalier, ami hasonló kategória.

REEF BREAK – 1×01 – 4/10 (5/10)

Maga a pilot totálisan közepes volt, és épp ezért vonnék le belőle szívem szerint egy pontot, mert akkora középszer. Mert egyébként nincs semmi baj vele, csak az, hogy olyan, mintha a 90-es évekből maradt volna rajtunk az Acapulco akciócsoport (Acapulco H.E.A.T. – néztem, szóval) vagy Drága testek (Silk Stalkings) idejéből. Annyira azt az esztétikát vitték tovább, hogy az már-már vonzó is lehetne a mai szemeknek.

Mindezt abból tudtam leszűrni, hogy az első két kép, amit lőttem a pilotból, benne volt az előzetesben is, ahogy utólag felfedeztem, mert annyira jellegzetes, szándékolt snittek (de most komolyan, ld. a fentit, ami bájos, idézőjelesnek is mondható, ahogy megy, és így visszanéz valakire, de…, értitek). Ezek után nem is meglepő, hogy a készítő az, akinek az egyik korábbi saját sorozata a Kemény, mint a kő (Lawless) volt, aminek a főhőse egy kigyúrt magánnyomozó Miami-ból.

De most erről a sorozatról van szó, aminek a főhőse egy megtért tolvaj, aki visszatér egykori otthonába, egy csendes óceáni szigetre, ahol már van némi “hírneve”. Nem tervez ugyan hosszabb időre, de miután belekeveredik egy emberrablási ügybe (nem gyanúsítottként) és (NEMSPOILER) lebuktatja a tettest, a kormányzó megkéri, hogy ugyan, maradjon már besegíteni a rendőrségnek ebbe-abba afféle problémamegoldóként.

Szerencsére nem tipikus ügyekre kell gondolni, nem annyira a nyomozások mechanikája lesz a középpontba, ráadásul karakterizálós a műfaj (mondjuk arra már nem vették a fáradságot, hogy a megoldás egy magán párbeszéd közben essen le – egyszerűen csak a semmibe bámulás közben jött rá a főhős a titokra…), ezért a szigetet is feltöltötték a múltjának egyes darabjaival, mint volt férj, egy elítélt bűnöző, akinek lebuktatásához köze volt, vagy egy lány, aki apja halála szárad a kezén.

Rozsdás esztétika ide vagy oda, persze a sztori már fel lent öntve aktualitásokkal, ezt már a pozitív oldalra lehet írni, 20 évvel ezelőtt ilyen indítékot nem nagyon lehetett volna írni, cserébe legalább az ügy kiszámítható volt, inkább csak afféle helyfoglaló, hogy pár akciósabb jelenetnek helyet adjanak. (Amik szereplőihez képest a The Walking Dead teleportáló zombija smafuk, hiszen itt folyton tengervíz alól meg hosszú, belátható partszakaszon járgányokon robogva bukkantak elő fegyveresek a semmiből.)

A Reef Break alapvetően egy habkönnyű limonádé menőnek szánt dumákkal és pillantásokkal, pár szép képpel és látványosabb set piece-szel, néhány ügyes színésszel, lájtos drámai szálakkal, meg egy-két írói ötlettel, de alapvetően nem túl sok ambícióval. Az az érzése az embernek, hogy megmondták a készítőknek, hogy milyen összetevőket használjanak, ők pedig ezt rakták össze. Ártalmatlan a sorozat, amit simán nézni fog az ember, ha bele tud kapaszkodni valamelyik aspektusba, mondjuk bejön neki Poppy Montgomery klasszikusra vett stílusa, vagy a környezet.

Nekem most nem volt mibe kapaszkodnom.

Pilot: Wild Bill

2019. 06. 19. 21:30 - Írta: human

3 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika,pilot-mustra

Megtört a remek pilotok sora. Na jó, az angol ITV sorozata sem rossz, csak nem lett annyira kiemelkedő így elsőre. Pedig Rob Lowe mindent megtett!

A történet egy amerikai rendőrkapitányról szól, aki mint kiderül, elkövetett valamit, így rendbe kell hozza a karrierjét. Egy kisebb angol városnak pedig pont egy ilyen tapasztalt vezető kell, ezért adnak neki egy esélyt. Ez a lényeg, bár kicsit bonyolultabban.

A konfliktus egy része mindenképp abban van, hogy a helyiek miképp fogadnak egy “bunkó” amerikait, aki rögtön feléjük is kerül ugye, hiszen a helyi rendőrség vezetője lesz. A másik szálon pedig a főhősnek a lányával sem annyira sem erős a kapcsolata, amin szintén dolgozni akar az új közegben. Itt is derülnek ki plusz dolgok.

Viszont az előzetesben emlékeim szerint nagyon a humoros részre gyúrtak, pedig elindítva a pilotot rögtön a játékidőt meglátva kiderül, hogy nem arról van szó. Akad itt humor, szó se róla, de valójában egy drámai nyomozás folyik már az első részben is, és elég sötét szálak kerülnek felszínre.

Mindezzel csak oda akarok kilyukadni, hogy egy szépen fényképezett, néhol vicces, de inkább kemény, komoly krimisorozatot kapunk, ahol a főbb konfliktusok mellett még heti ügyek is akadhatnak. Eszerint kell nekiülni, mert egyébként zsáneren belül teljesen rendben van.

Igazából nem is tudom, miért nem ragadott meg a Wild Bill kezdése, de ez nekem csak 6/10. Korrekt volt az aktuális bűneset, mondhatni érdekes, de szerintem ilyen témában már nagyon nehéz engem berántani. Aki viszont vevő a műfajra, az tegyen próbát.

Pilot-mustra: Grand Hotel – 1×01

2019. 06. 19. 14:50 - Írta: winnie

5 comments | kategória: 2018/19,kritika,pilot-mustra

Az amerikai főműsoridős szappanoperák, vagy ha úgy tetszik akciódús, intrikákkal és konfliktusokkal teli, szórakoztató kapcsolati drámák, ha az alapjaikat nézzük, akkor igencsak hasonlítanak egymásra – vegyük csak az Empire-t, a Dynasty-t, vagy régről a Dallas-t. És most az ABC-s Grand Hotel-t. Vannak egy pénzgyártó birodalom (olaj, zene), egy gazdag család, pár szegényebb, pénzre utazó külsős, sok interperszonális kavarás meg titok. Bűnözők. És egy rejtély, lehetőleg gyilkosság.

Ez mind megvan a Grand Hotel-ben is. Itt olaj helyett szállodás vagyon van, a helyszín Texas helyett Florida, gyilkosság helyett eltűnik valaki, és még folytathatnám a sort. Mindezzel csak arra akarok kilyukadni, hogy az ember nem a sztorielemeknek köszönhetően fogja letenni a voksát egyik-másik szappan mellett, inkább a karakterek és a közöttük lévő viszonyok, esetleg a közreműködő színészek győzhetik meg őket. Szóval… teljesen szubjektív az egész.

GRAND HOTEL – 1×01 – 6,75/10

És nekem a Grand Hotel kifejezetten bejött – ahogy nézem az értékeléseimet, jobban, mint annak idején az Empire vagy a Dynasty. És még az is lehet, hogy mindez nem a sorozat érdeme, talán csak kevésbé voltam álmos és jobban oda tudtam figyelni. De előfordulhat, hogy Miami és a tengerparti luxus nyűgözött le. Vagy csak szimpatikusak voltak a szereplők – más kérdés, hogy nem volt emlékezetes, szélsőséges figura közöttük. Sőt, lehet, hogy azért nyert meg jobban, mint az említett kettő, mert hiányzott belőle az extrém faktor.

Egy nagy szállodát irányító család van a középpontban: Apu és a második feleség (vajon csak a pénzre utazik?) viszi a boltot, s mindkettőnek van két-két felnőtt gyereke is (akik élvezik a gondatlan életet), akik nem jönnek ki túl jól egymással: az egyik épp az esküvőjére készül (ismerős motívum), a másik csak van (és közben őt adják el a rút kiskacsának – amúgy ikerpár a két lány), a harmadik egylábú és minden vendéggel lefekszik, a negyedik pedig némi tanulás után hazatér, hogy szerzett tudásával még magasabb szintre emelje a hotelt.

A gond csak az, hogy a hotel napjai meg vannak számlálva, ugyanis a házasság annak eladásával kapcsolatos, márpedig ez elég rosszul érint egyes családtagokat. De még mielőtt felszínre törnének a konfliktusok az üzlet kapcsán, a fő sztori előtt egy hónappal történik valami, eltűnik az egyik szakács, mely eseménynek minden további történésre kihatása lesz, csak éppen egyelőre nem tudjuk, hogy pontosan mi.

A Grand Hotel nem fogja megreformálni a műfajt, csak egy színvonalas(abb) képviselője akar lenni, ami talán nem fog trash-be átmenni – nem mintha az baj lenne, csak éppen egy szállodás körítésben (az események is a vendégek lakhelyén történnek), ahol fontosak a külsőségek, nem biztos, hogy jól venné ki magát az efféle, a látványos balhék nem festenének túl jó képet a bizniszről.

Ahogy az kell, a pilotban már bőven van intrika, célozgatás homályos múltra, a nézők elől rejtegetett motiváció, s ahogy az lenni szokott, ahol titkok vannak, ott azok a felszínre is fognak kerülni.

Persze minden a pénz körül fog forogni, a gazdag család adott is, de szerencsére kapunk személyzetet is (szobalányt, pincért, kisfőnököt), és a helyszínnek köszönhetően az éppen aktuális vendégekkel (epizodikus sztorikkal) mindig fel lehet majd dobni a szappanosabb mesélést, hogy ne menjen át a sorozat unalmas csikicsukiba.

Mondanom sem kell, hogy ennél a sorozatnál kiemelt szerepet kap a hangulat, legyen szó akár vizualitásról (tengerparti jelenetek! színes Miami!), akár zenékről (latin cuccok és hiphop!), kifejezetten mutatós volt a megvalósítás, ami persze egy pilotnál nem csoda, kérdés, hogy a heti robot idején ez mennyire lesz fontos a készítők számára, és mennyire fognak csupán stúdiókra, esetleg medencékre korlátozódni a történések.

A pilot viszonylag jól alapozta meg a szereplőket, nem bonyolította agyon a viszonyokat, világosnak tűnnek az elsődleges motivációk, és bár csavarosan próbálnak ezt-azt tálalni (és olykor sikerült is meglepni), összességében azért elég kiszámítható módon tették le az alapokat, amikre a folytatás majd lehet építkezni. Ebben a műfajban élvezetes első epizódot persze nem nehéz csinálni. Hullámzás nélküli folytatást viszont annál inkább.

Tetszés ide vagy oda, még egyszer hangsúlyoznám, hogy a világon semmi újat nem hozott a Grand Hotel, főleg, hogy eleve egy spanyol sorozat alapján készült, ami ugyan a 20. század elején játszódik, de a pilot a fő csavarját onnan kölcsönözte. Azonban azt a semmi újat egyrészt korrekt módon prezentálják (sem a készítők, filmesek, sem a színészek között nem éreztem gyenge pontot), másrészt a szappan sokszor azért is működik, mert a klasszikus elemek révén próbálják úton-útfélen meglepni a nézőt.

Pilot-mustra: Jett – 1×01

2019. 06. 18. 19:30 - Írta: winnie

10 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Ó, de szeretem én a stílusos, jól kinéző sorozatokat! És a Cinemax pár napja bemutatásra kerül újonca mindenképp ilyen volt, egy kicsit két korábbi erősségét idézte meg a csatornának, a Quarry-t és a Banshee-t. Nem clickbait akarok lenni, műfajban teljesen más, mint ez a kettő, de bizonyos elemek azért ismerősek voltak, például a stílusos bűnügyi dráma és a ponyvás motívumokból, könyvszerűen építkező sztorimesélés.

Persze ez csak hab volt a tortán, mert engem azzal már alapból meg lehet venni, ha a főhős egy tolvaj, hiszen akkor már van egy heist-szálunk, azaz rablós-átverős mókára kilátásunk. Persze a Jett annál sokkal komolyabb, afféle füstös, noiros hangulatot áraszt minden porcikája.

JETT – 1×01 – 7/10

Először is, mennyire tökéletes már Carla Gugino ebben a szerepben! Karaktere nemrég szabadult a sittről, és persze legszívesebben felhagyna a bűnözéssel, azonban alkalmai szeretője, egy főgengszter (Giancarlo Esposito) csak beszervezi őt egy melóra, ami (mondom, hogy klasszikus ponyvás motívumok!) rosszul sül el. Azonban, ami ezután következik, az már kevésbé kiszámítható, hiszen ha bosszú és/vagy visszavágás is élteti, akkor sem egyértelmű, hogy kire veti ki a hálóját.

A Jett megint egy olyan sorozat, amiről egyszerűen lerí, hogy készítő darab. Sebastian Gutierrez filmjeivel eddig nem robbantott nagyot, de Sam Esmail nyomdokain haladva írta és rendezte is a széria teljes szezonját, és mind a szkript, mind pedig a megvalósítás piszok tudatosnak tűnik, nagyon pontos, minden bizonnyal nagy műgonddal megtervezett képeket látunk, és még azt is bevállalták, hogy a pilotban elutaznak Havannába forgatni, mert csak, kellett az autentikus környezet és hangulat.

A Jett is az a típusú sorozat lesz, amely jóval komplexebb, mint elsőre tűnik. A pilot fő sztorija alapvetően elég vékony és hamar ledarálható lenne, de a készítőt a világnak a megteremtése érdekelte, és annak feltöltése karakterekkel, akik révén vagy féltucat mellékszálat is megindít, s arra mérget vehetünk, hogy ezek nem csak helykitöltők lesznek és a semmibe futnak majd, hanem jelentőségekkel fognak bírni.

Arról nem is beszélve, hogy a történetmesélés (megint egy gyengém!) nem lineáris, az időben olykor előre és hátra ugrálva ügyesen építik fel a narratívát, és úgy, hogy a megoldásoknak legyen funkciója, hiszen ha az ember bizonyos történéseket időrendbe helyez, akkor azok az előkészítés és a kötelező expozíció miatt közel sem lennének olyan hatásosak, mint így. És mindig jár a kalapemelés, ha valaki tesz azért, hogy a néző jobban szórakozzon, hogy érjék meglepetések.

Ahogy írtam az elején: Carla Gugino. Ennyi. Ő uralja a képernyőt, és bár lehet, hogy a megvalósítást lesz, aki modorosnak fogja megítélni, szerintem ehhez a stílushoz ez dukál, nagyon nem véletlen, hogy olykor osztott képernyőt vagy ismerős vágási technikákat használnak, ezek mind passzolnak a zsánerhez. (Gugino ide vagy oda, egyébként is nagyon jól választottak színészeket, már a pilotban lett rajta kívül pár kedvenc.)

Nem sodró lendületű az 1×01, eleve több, mint egy óra, szóval bőven lélegeznek a jelenetek, kapnak teret a kisebb szereplők is, de a stílus rajongóinak még akkor is csemege lesz, ha csak a végére pörög fel, hogy aztán egy meglepő pisztolylövés józanítson ki minket, s tudatosítsa bennünk, hogy ebben a világban hiába játssza valaki a magabiztosat, bármikor a kés rossz oldalára kerülhet.

Ez a szintlépés, tétnövelés pedig, ha lehet, még jobban felkeltette a figyelmemet, szóval mondanom sem kell, hogy jöhet a 2. rész. Csak nem értem, hogy miért kell szombatig várnunk rá.

Pilot: City on a Hill

2019. 06. 18. 14:47 - Írta: human

13 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Folytatódik a kiemelkedő pilotok hete? Lehet, hogy nem mindenben értünk egyet, de az biztos, hogy a mostani felhozatalra a szürke és az unalmas jelző nem illik. És ide áll be a Showtime-tól a City on a Hill is, ami a maga módján zseniális. (Az HBO Go-n amúgy nézhető magyar felirattal.)

A valós eseményeken alapuló történetről azt érdemes tudni, hogy a 90-es évek elején játszódik Bostonban, a város átalakulásának kezdetén, amikor komolyabb lépések történtek a korrupció és a rendszer szintű rasszizmus visszaszorítására. Itt kóstolgatja egymást egy régimódi FBI ügynök és az új, fekete, diversity hire ügyész. Mégis meglepő szövetségre lépnek idővel, amivel mindent felforgatnak.

Az események katalizátora egy gyilkosságba torkolló fegyveres rablás. Mármint ezt így a rész felépítéséből ki lehet hámozni, mert amúgy cselekményileg nem pörög a City on a Hill, sokkal inkább a nyugis alapozás híve, szépen lassan bemutatja a főbb karaktereket, így mindenki igazinak érződik, a rasszista FBi ügynök, a bűnbanda, az ügyész, senkire nem lehet legyinteni azzal, hogy “mindegy, mi történik vele”.

Tudjátok, igazából mi ugrott be róla? A The Wire. Egy rész után persze nem lehet teljes szívvel ilyet mondani, de egyelőre a részletesség stimmel, semmit sem áldoznak be a drámai fordulatokért, és egy rendszer mélyen gyökerező problémái is előkerülnek. Remélem él vele a sorozat, mert eddig székbe szegezett.

Mondjuk erről a szereplőgárda is tehet. Persze Kevin Bacon szinte mindig jó, főleg ilyen simlis FBI ügynöknek, viszont a pilot tele volt ismerős arcokkal, olyanokkal akik tökéletesen illenek a környezetbe, és a sorozat kinézetébe. Tényleg, erről még nem is írtam, de teljesen a régimódi – ha lehet ezt mondani a 80-90-es évek bűnügyi darabjaira – filmeket idézi.

Egyelőre meggyőző a City on a Hill, bár lassan állhat majd össze, viszont igazán csak azoknak ajánlott, akiknek a The Townhoz hasonló filmek tetszenek. Na jó, minőségi darab, érdemes belenézni, csak még valamit hozzá akartam fűzni egy 8/10-hez.

Pilot: Euphoria

2019. 06. 17. 21:24 - Írta: human

39 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

I didn’t build this system, nor did I fuck it up.

Az HBO kőkemény tinisorozata, ami talán tényleg a Skins babérjaira törhet, legalábbis a mostani fiatal generációról, a Z-ről szól teljesen kendőzetlenül próbál mutatni valamit. Na meg iszonyat depressziósan?

Igazából nekem meglepőek voltak a látottak, mivel a bevezető “kiskorúaknak egyáltalán nem ajánlott” alapján nem tudom eldönteni, hogy most akkor kinek ajánlott ténylegesen. Mert nem a 15 éveseknek, az biztos. A kukkolóknak? A szülőknek, hogy jobban átérezzék a gyermekük nehéz életét és egzisztenciális problémáit? Vagy csak simán a polgárpukkasztás a cél? Néhol ez utóbbinak éreztem a túlsúlyát.

Nudes are the currency of love. Stop shaming us.

Nem véletlenül nem a történettel kezdtem, mert igazából csak szeletet kapunk pár tini életéből, amit a talán főhős lány narrálása köt össze valamennyire. Előkerül minden, de főleg a drogok, és az a pillanat, amikor a borzasztó életüket hátrahagyják a tinik az eufória pillanataiban, akármi is váltsa ki azokat. Azért a szeletek nyilván egy tányérra kerülhetnek idővel, de erre még semmi nem utalt.

Egy dolog azért biztos, az Assassination Nation írója és rendezője, Sam Levinson készítőként (meg az operatőr, Rév Marcell) megmutatta a lapjait. Vizuálisan elég erős a sorozat, főleg ha a drogozós részekről van szó. De igazából mindent erre épít fel, a képekre, és a narrációra való felfűzés konkrétan nem ad lehetőséget a néző számára semmiféle bekapcsolódásra. Ez csak elmondás, abból sem túl eredeti, nem pedig lebilincselő mesélés.

Talán ezért is merül fel, hogy csak belenézünk a dolgokba, mert empatikusnak nem igazán lehetünk egyelőre senki felé. Az mondjuk átjön, hogy az összes karakter szenved valami miatt, nehéz az élete, amit nem is igazán szeret. Ennyire nehéz tininek lenni manapság, vagy csak torzít a sorozat? Vagy csak ezek ugyanazok a körök, mint minden korosztály fiatal éveinél, semmi új nincs benne.

Igazából ezt is nehéz pontozni. Kukkolásként erős, művészileg is, de mégsem áll valahogy össze. 5/10? 8/10? Megosztó? Get off my lawn?

Pilot-mustra: Los Espookys – 1×01

2019. 06. 17. 19:30 - Írta: winnie

1 comment | kategória: kritika,pilot-mustra

A sátán napjai meg vannak számlálva.

Nem lepődnék meg, a valaki jelezné, hogy kezdtem már így kritikát, de muszáj megint leírnom: az, hogy ennyi (de tényleg piszok sok) sorozat készül óhatatlanul is magával vonja azt a tényt, hogy soha annyi eredeti koncepcióval rendelkező darab nem volt látható tévében (és más platformokon), mint manapság. Pár órája olvashattatok a Perpetual Grace, LTD-ről (ami nem semmi), most pedig itt van az HBO friss premierje.

A Los Epookys minden szempontból különleges sorozat, már a koncepciója is egészen meglepő, és az HBO sem próbálta mainstreamnek eladni, hiszen a péntek éjszakai kuriózum sávjában mutatta be. Erre is csak azt a közhelyet lehet leírni, hogy kifejezetten rétegcucc mivolta miatt lehet, hogy nem fog sok rajongót szerezni, de egyesek nagyon, nagyon fogják értékelni, nem véletlen, hogy sok kritikus is nagyon tapsikol. Én nem fogok.

LOS ESPOOKYS – 1×01 – 3/10

Pedig marhára várós volt a koncepció miatt ez a komédia, hiszen a középpontban egy horroros kunsztokat létrehozó amatőr brigád van, akik rajongásukat úgy fejezik ki, hogy mindenféle gusztustalanságot dizájnolnak felkérésre – hol egy szülinapi bulira, hol átverésekhez, hol pedig egy kísértetjárta ház kreálásához, hogy a vendégekre a frászt hozzák. Van köztük lótifuti színész, sminkes, maszkmester, kellékes, és persze az Agy.

A darab különlegessége az, hogy javarészt spanyol nyelvű – már amennyire ez különleges dolog. Tehát a spanyol szövegek angol, az angolok spanyol feliratot kapnak, pedig az executive producere Lorne Michaels, az egyik készítője és főszereplője pedig Fred Armisen (aki egy profi valet-t, autókat leparkoló fickót alakít, aki a főhős bácsikája), aki vagy eleve ilyen kicsavart koncepciót keresett, vagy látott annyit két főszereplő társa ötletében, hogy megvalósítsa azt.

Az első reakcióm a pilot láttán mindenképp a “MIVAAAAN???” volt. Vagy ha nem is az első, de némelyik jelenetnél biztosan előjött, mert a Los Espookys nem győzött mindenféle különcségekkel meglepni, kezdve a kék hajú csokibirodalom örökössel, aki úton-útfélen előadja az eredettörténetét, egészen a kvázi bekapcsolható tévés műsorvezetőig, aki a fényeket leoltva sajátmaga is kvázi teljesen OFF, “Hová menjek, ha kialszanak a fények?” lesz .

A különcséghez az is hozzájárulhat, hogy a sorozat helyszíne sem meghatározott, adná magát, hogy Mexikó, de mégsem mexikói a sztori, inkább valami szürreális alternatív világot kell elképzelni, amitől ugyan nem lesz fantasy a sorozat, de bőven van benne olyan abszurdba hajló vagy lehetetlennel határos elem, ami kicsit túl “sok” lenne IRL. Ennek megfelelő különleges hangnemet is kell elképzelni.

Az az igazság, hogy én voltam talán legjobban meglepődve, hogy ennyire hatástalan volt számomra a sorozat (pedig a pilot végén még fel is lelkesültem, és előkaptam a screenert az 1×02-vel, mondván, hogy végre látni, hogy mi akar lenni az egész, de ugyanolyan csalódás volt a folytatás is, nyílt ugyan a világ, jöttek érdekes szereplők, de semmi extra), pedig ez a műfaj, az idiotisztikus humor sokszor bejön, ld. az ugyancsak horroros köntösbe öltöztetett What We Do In The Shadows esetében.

Igen, a rétegsorozatoknál mindig benne van, hogy körön kívülre kerülve csak irigyeljük azokat, akik őszintén rajonganak a végtermékért, de ezúttal az volt a helyzet, hogy nagyon mentegetni sincs kedvem a Los Espookys-t (majd kommentben, ha jön a népharag), túl esetlennek tűnt számomra (lehet, hogy a spanyol nyelv és a dialógok stílusa? nem tudom, de nekem teljesen ritmustalan volt az egész), és bár valóban kiszámíthatatlan, de rég rossz, ha ennyi (és az, hogy bájos meg jót akar) elég lenne az elismeréshez.

Pilot: Perpetual Grace, LTD

2019. 06. 17. 16:30 - Írta: human

5 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

A sorozat, amit a szereplőgárdája miatt mindenképp be kellett próbálni? És akkor tegyük hozzá, hogy az egyik készítője ezelőtt a nagyon eredeti, furcsa, kémes és amúgy zseniális Patriotban működött közre. Innen nem szép bukni, és…

Gondolkoztam, mivel kezdjem a történet ismertetését, de azt hiszem, a Patriot kritikám egyik sorát alakítom át: A Perpetual Grace, LTD…, hogy is mondjam, egy szélhámosos sorozat. Talán. Inkább úgy mondanám, hogy egy indie darab a zsánerből. Mondjuk az átverősök között alapból nagyobb a szórás, szóval innen kevésbé lóg ki egy furcsa darab, de azért valamennyire megteszi.

A történések onnan indulnak, hogy valaki beszervez egy poszttraumás, önmarcangoló tűzoltót a szülei kifosztására. A terv az, hogy az öregeket, akkk egy gyülekezetet vezetnek, leküldik Mexikóba, börtönbe zárják kis időre, közben halott nyilvánítják őket, és így kifosztják az elvileg 4 milliót tartalmazó bankbetétjüket. Gondolom, nem meglepő, hogy több szintű a terv, és a szar nem egy ventilátorba is belerepül.

Egy dolog biztos, semmiképp sem egy új közönségkedvenccel állunk szemben. Ezért sem akarok a bonyodalomba jobban belemenni, mivel valamennyire lassú a sorozat egy szokásos szélhámosos darabhoz képest, ilyenből aktuálisan ugye a Sneaky Pete ajánlott. A lényeg az, hogy mindenki hazudik, és valójában a terv már mostanra is csak a felszínt mutatja. Ez konkrétan a pilot végére ki is derül.

Viszont mindezt olyan furcsán tolják a képünkbe, hogy meglepő nézni. Egyelőre még nem a zseniális jelzőt használnám, bár lehet a sárga képi világ tört csak le valamennyire, de hiába csak az egyik készítő Steven Conrad jött a Patriotból, ugyanaz az abszurd, fekete humor itt is feltűnik villámgyorsan. Ahogy, mint mondtam, a függetlenfilmes jegyek is.

Mindehhez pedig a szereplőgárda is odateszi magát. Persze Ben Kingsley ás Jacki Weaver alap, ők az öreg és érdekes múltú szülők. De nyilván Jimmi Simpson is jól hozza az önmarcangoló nem is szélhámos szélhámost. Arról. nem is beszélve, hogy kisebb szerepekben is jó pár ismerős van, például a pilotban rögtön Luis Guzmán és Terry O’Quinn a beugró.

Az a helyzet, hogy az Epix csatorna egy hatalmasat húzott a sorozattal. Hiába, manapság nincs idő közepes dolgokra. Ne értsetek félre, a fentiek alapján is látható, hogy egyértelműen nem mindenki kenyere a Perpetual Grace, LTD, viszont aki kicsit is vevő az effélére, vagy pedig szereti a nem leráott csont cuccokat, az nagyon rákattanhat, mert iszonyat minőségi és különleges az eddigiek alapján.

Na, az eddigi 8/10-ek után nézzük azt a harmadik részt, ami tegnap érkezett? Tényleg, hetiben jön, ami nekem manapság konkrétan felüdülésnek érződik, nem igyekeznek dominálni a hétvégém, mint a Netflix. És persze van ideje leülepedni a dolgoknak.

Pilot: How To Sell Drugs Online (Fast)

2019. 06. 15. 15:00 - Írta: human

7 comments | kategória: Európa is létezik,kritika,pilot-mustra

‘Lemezmegakadáshang, bizonyára érdekel, hogy miképp kerültem ebbe a helyzetbe’. Ilyesmi kezdéssel bír a Netflix múlt héten bemutatott új, német sorozata. A fenti keresőszöveggel indult az egész. Vagy a barátnővel, aki 1 évet Amerikában töltött a srác nélkül, és közben megváltozott.

Mindezek hatására Európa is szállít egy jó tinisorozatot mostanában? A másikat az eddigi kritikák alapján az HBO hozza majd el Euphoria címmel holnap, de most térjünk vissza a drogot áruló nördre.

A történet tényleg úgy kezdődik, hogy a főszereplő barátnője visszatér Amerikából, és azt mondja tartsanak szünetet. “Hősünk” ezt nehezen viseli, rögtön áthágja a bizalmát, és bejelentkezik a lány Facebookjába, hogy kiderítse áll-e valami más is a háttérben. Így derül ki, hogy egy jóképű srác rá hajtott, és drogok szállításával próbál hozzá közelebb férkőzni.

Először csak azt próbálja megakadályozni Moritz, hogy a vetélytársa drogot szerezzen, így kikényszeríti annak díleréből a teljes készletét. De ez a vonal nem jön össze, plusz a nyakán marad a drog, tartozik ugye a beszállítónak, közben még az egyetemre sem veszik fel, szóval minden oda vezet, hogy mekkora loser. Viszont ért a gépekhez, meg a Darknethez, így elkezdi online árulni a hozzá került drogot. És akkor még csak a 2. részben járunk.

Igazából azért mentem ennyire bele a történetbe, mert a kidolgozása ügyes nagyon. Meglepően mélyre viszik a karaktert: ugye belép a csaj közösségi oldalára, amivel bemutatják, ahogy elindul az erkölcsi züllés lejtőjén, és hihetővé teszik az egyre nagyobb rosszcselekedeteit. És hihetővé a történetet, ami amúgy megtörtént eseményeken alapul, szóval annyira nem is meglepő ez a lépcsőzetes züllés.

Viszont ennek a kivitelezése is eléggé működik, mivel mindeközben a Z generáció, a most felnövő tinikről is szól, az online és a valós világ közötti növekvő eltérésről, ami befolyásolja a társadalmat. És ezt technikai oldalról is bemutatja. Elég csak a Snapchat filter áthozása a valóságba, vagy épp a skip intro gomb adaptálása a sztoriba, ami egyben kritika is a rövidülő odafigyelési időinkre.

Két rész alapján amolyan 7/10, de egy The Society-hez képest sokkal, de sokkal életszerűbb, egyáltalán nem olyan steril mint az, és emiatt jobb is.

Previous Posts