login |

Posts filed under 'pilot-mustra'

Pilot-mustra: The Devil’s Hour – 1×01

2022. 10. 28. 21:43 - Írta: winnie

7 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika,pilot-mustra

A Prime Video mai teljes évados premierje, Az ördög órája, ha délelőtt kezdek neki, akkor lehet, hogy le is csúszott volna estére (azok a régi szép idők, amikor péntek este teljes évados kritikával jöttem, volt pár cím, hirtelen nem is tudom, melyek). Nem azért, mert csak hat rész a szezon jó angol krimisorozathoz méltóan, hanem mert pont azt az esztétikát és kirakós jelleget hozta, mint oly sok BBC-s és ITV-s átívelős krimi. Hogy mindez pozitívum vagy negatív, azt mindenki eldöntheti magának, nekem hatalmas plusz pont, oda vagyok a műfajért, pláne, ahogy az angolok művelik, nyáron, amikor megjelent a Prime Video-n itthon a Chloe, akkor is csak jobb híján kezdtem el nyaralás alatt, hogy lássam, mit tud, aztán hiába töltöttem le előre csomó mindent, először azt néztem végig, annyira bejött.

De most erről a sorozatról van szó, aminek érdekes az alapkoncepciója, miszerint egy nő minden nap 3:33-kor felébred. Több infót nem is akartam tudni róla, más kérdés, hogy ennyi előtudás után abszolút nem azt kaptam, amire számítottam. Hanem (mondom!) egy klasszikus átívelős bűnügyi sztorit. Legalábbis a pilot alapján úgy tűnik.

THE DEVIL’S HOUR – 1×01 – 8/10

A sorozat ugyanis nem csak Lucy, az egyedülálló anya 3:33-as ébredéseiről szól, hanem még erről-arról. Például arról, hogy a főhősnek álmai vannak, sőt, ébren is látomások, villanások gyötrik, amikről eleinte úgy gondoljuk, hogy a múlt részei, de később inkább arra gyanakodhatunk, hogy a jövőé. Hö? Ezt ő amolyan deja vu-knek nevezi.

De mindez csak amolyan melléksztoriként van jelen amellett, hogy a gyerekvédelmi munkakörben tevékenykedő anya a gyerekével pszichiáterhez jár (a srác nem elég, hogy nem nagyon mutat érzelmeket (nem sír, nem nevet), még creepy módon alvajár is), a munkájával is meggyűlik a baja egy családját zaklató férfi kapcsán, plusz a “nem teljesen százas” anyukájára is oda kell figyelnie. És ekkor emellé, vagyis ezek mellé a szálak mellé (amik nyilván összeállnak majd egy nagy képpé) kapunk egy rendőrségi nyomozást egy gyilkosságban, ami felkavaró fejleményekkel jár.

De akkor hol van Peter Capaldi a plakátról, adódik a kérdés. Nos, hangban már rögtön az első másodpercekben jelen van, mintha ő ülne szemben az eléggé lestrapált Lucy-val (valamikor a jövőben) és beszélgetnének egy ablaktalan szobába – ha nem látom előre a reklámanyagot, akkor biztos jobban ütött volna a rész vége, én meg itt elspoilerezem annak, aki elolvassa ezt.

Aláírom, hogy olcsó eszköz emlékképeket villantgatni, összefüggéstelen, később értelmet nyerő snittekkel, szó szerinti puzzle darabkákkal érdeklődést generálni, de nálam ez szinte mindig működik, mert rögtön elkezd forogni az agyam, hogy most mi van. És abban is biztos vagyok, hogy míg engem egy lehet, hogy teljesen random képhalmaz intellektuálisan felajz, más simán értelmetlennek fogja találni az egészet, mert az első rész végére az biztos, hogy bár történnek komoly fejlemények, de a főhős kapcsán sokat nem jutunk előre, mind az emlékképek szerepe és mibenléte miatt sötétben tapogatózunk, mind pedig a 3:33-as kelés terén.

Persze most, hogy mindkét szál szereplői világos utat kaptak maguk elé, és már sejthetjük, hogy mi lesz a folytatás, elkezdődhet a kirakós összeállítása is (vagy legalábbis annak figyelemmel követése, ahogy összeáll előttünk), ami esetében adja magát, hogy a múltban gyökerezik minden, az annak idején történtek vannak kihatással a jelenre, illetve a szereplőkre. Bármennyire is ez az n+1-edik ilyen sorozat (szia, Chloe!, ha már említettem, de ugye a Harlan Coben-adaptációknál is mindig felhozom), ez továbbra is az egyik kedvenc panelem, főleg, hogy a cél szentesíti az írói eszközt, hiszen nem a panel alkalmazása, a lényeg, hanem az, hogy az jól legyen a történet szolgálatába állítva.

Eleinte kicsit szét volt esve számomra a The Devil’s Hour, önmagukban nem nagyon kötöttek le a szálak, és kicsit a “rejélyeskedünk, hogy rejtélyeskedhessünk”-megközelítést éreztem rajta, de észrevétlenül belemelegedtem a részbe, ami végül teljesen beszippantott köszönhetően többek között a nagyon jó Jessica Raine-nek, és annak, hogy a zsaru páros is kifejezetten érdekesnek tűnt. Ma még biztos le fog szaladni egy epizód, holnap pedig elvárom, hogy a Prime Video napi toplistáján ott legyen a legjobb 5-ben a széria. Vagyunk annyira, akik szeretik ezt a műfajt, nem?

Pilot: The Peripheral

2022. 10. 21. 20:20 - Írta: human

51 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Most nem értem meg az Amazont a William Gibson-adaptációja, A Periféria kapcsán, mert két részt adtak kI, de a másodikat számomra hiba volt, bár az jobban árulkodik a folytatásról, de olyan fasza a premier cliffhangerje, hogy várhattak volna a lecsapással 1 hetet, ha már úgysem egyszerre dobják ránk az egész évadot, hanem every friday, de szinkronosan is.

Aki semmit nem akar tudni, csak hogy érdemes-e belenézni: ne habozzon! Viszont a tartalomhoz nehéz ködösnek lenni, avagy felfedek olyasmit, ami csak a 2. részben kerül elő, de azért igazából ott volt az előzetesben is, szóval szabad a gazda. Nyilván én tudtam ezt a korai csattanót, hiszen láttam a trailert meg korábban is fordítottam a sorozat tartalmát, és még így is működött a premier.

A lényeg, hogy új popcorn sorozat kopogtatott, ami nem kicsit hívja ki a Westworldöt a hóra, sajnos némelyik akció megvalósításában is, de ennyire nem akarok előre szaladni. A közeljövőben egy lányt követünk valami poros kisvárosban, aki nappal 3D nyomtat, éjjel meg régebben ügyes volt a VR játékokban, boost szolgáltatást üzemeltetett a háborús veterán bátyjával, és oda kacsingat vissza.

A cselekményt az indítja be, hogy a báty valami rejtélyes eszközt kap, egy új VR rendszer tesztelésébe vonják be, de végül a húga lép be a rendszerbe, és találja magát látszólag egy rablás felvezetésében, egy beépülős “játékban”. Le is nyomja a küldetést, de végig csodálkozik, hogy mennyire élethűnek tűnk az egész. A második feladata már sokkal durvább, és közben tényleg olyasmibe keveredik amibe nem kéne, szóval vérdíjat tűznek ki a fejére.

Igazából a sztori egy jó kis sci-fi akciófilmes, amihez az adja a pluszt, hogy az új headset valójában egy 70 évvel későbbi jövőben irányít robottestet, avagy belekeveredik egy harcba (szerintem egy MI ellen, az illik is Gibsonhoz, bár a Neuromancerhez való visszanyúlásnak érződik), amibe lehet nem akart.

Nyilván az első két részben sok mélység nincs, viszont a karaktereket korrekten építik, a főbb szereplők egyszerű, de működő motivációkat kaptak, és persze a jövőben testet irányítás remek körítés. Meg jó nézegetni a kitalált kütyüket, a géppel felturbózott testeket és a többit, a pepecselős részét a sci-fi történeteknek.

Majdnem azt mondtam, hogy a színészek között sok az ismeretlen, de nem lenne igaz, Chloë Grace Moretz mellett valójában van itt Westworldből ember, a Midsommar pasija és hasonlók, de valahogy a gárda mégis a legfelsőbb szint alattinak érződik. Nem gáz, csak…, nem presztízs? Ellenben blockbuster akciónak tökéletesen megfelelnek.

Viszont a látványra nem fognám, hogy mozis. Vannak benne iszonyat fasza dolgok, de pont a második rész aláhúzta, hogy a jelen eléggé “tévésen” kel életre. Sok féltestes kép, kevés nagytotál, teljesen kisképernyős feeling. És a jelenben van egy olyan akciójelenet, egy lövöldözés, ami egyszerűen nem érződik profinak, csak a Westworldös “essünk túl rajta” ugrott be közben.

Egyelőre teljesen elkapták a figyelmem, a 7/10 simán megvan, ha csak a legelső részt láttam volna, akkor 8/10 lenne itt.

Pilot: Mo

2022. 10. 20. 15:50 - Írta: human

2 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Csak megkésve fért bele a Netflixes Mo világa, de nem akartam teljesen kihagyni, mivel Mohammed “Mo” Amer mellett Ramy Youssef jegyzi. A horog, hogy más oldalról mutatja be a muszlim életet Amerikában, mint a Ramy.

A történet középpontjában Mo van, aki több, mint 20 éve vár a menekült státuszára, és épp kirúgják a fekete állásából, így vissza kell térnie az ügyeskedő pénzszerzéshez. Közben nyilván ott a családi nyomás egy rendes muszlim lány elvételére, na meg egy jól kereső munkára, hiszen akinek nincs olyan, az teljes csődnek számít.

Mindezt úgy, hogy otthon él, bár gondolom ez az erősebb családi kötelékekkel függ össze. Legalábbis a Ramy és a Mo alapján arra gondolnék, hogy van egy réteg a közösségben aki házasságig otthon él. Érdekes, hogy mennyire kötelességnek érez sok mindent amúgy, de azért látszik alatta a szeretet. Lehet a szomszédom is muszlim, akinek mindig hallom a veszekedését, de látszólag jól megvannak? Mert itt is sok az ilyen jelenet, kikiabálják magukat és megy tovább az élet.

Igazából ezúttal a megvalósításon hasal el a sorozat. Mondjuk komédiánál nehezebb rögtön ráérezni az egységes hangra, így érthető, csak hát ki ad nekik másfél évadnyit nézőként? Itt is elég sok ötlet van, amiken látszik, hogy “ezt akarjuk megmutatni” módon nem maradhattak ki. Van közöttök remek, van közöttük közepes, de egy döcögős halmaz a végeredmény.

Még a fényképezés sem annyira “tipikus Netflix”, mint mondjuk a Partner Track — mindig az ugrik be siralmas Netflix kinézetre mostanában, pedig az írása korrekt szappan –, ellenben az írás döcögése mellett nekem az alakítások nem működtek. A főszereplő még csak-csak, de a többiek közül legfeljebb a telefonboltos, Mo barátnője és barátja, meg talán akikkel hummuszt kajált. A feltűntek fele?

Konkrétan a kirúgás utáni hazahajtás, és a rész végi boltos jelenet kapott el. A Mo-t a kultúraszeletek közé sorolnám, érdekes belenézni, és szerintem aki az ilyet szereti, az megtalálja a számítását, de hiányzik az a 20% amivel kitörhetne a többi nézőhöz, az ami miatt a Ramy jobban működik. Nekem a megvalósítása 6/10 közelébe húzta.

Pilot: Walker: Independence

2022. 10. 19. 15:51 - Írta: Necridus

2 comments | kategória: 2022/23,kritika,pilot-mustra

Ki gondolta volna, hogy a Chuck Norris nevével fémjelzett Walker – a texasi kopó majdnem felélesztése a Supernatural-ös Jared Padalecki-vel a CW-n sikeressé válik annyira (már amennyire a CW-n sikeres lehet lenni – a premier ugye anno robbant, még ha nem is jött be túl sokunknak a stábból), hogy spinoffot is kapjon, ami a csatorna legelső western sorozatává válik (ugye? Gyors nyomozás alapján nem találtam mást) – Padalecki persze itt is executive producerkedik.

Walker: Independence címet kapta a leánysorozat, ami igazából tekinthető abszolút különállónak is, hiszen a Walker napjainkban játszódik, ez pedig a késői 1800-as években, így nem sok kapcsolódási pont van, nem kell egyiket látni a másikhoz. A kettő mindössze apró részletekben függ össze, így semmilyen hiányt nem szenved az abszolút új néző, a Walker-kedvelőknek azonban van egy-két easter egg.

A történet középpontjában Abby Walker áll (ő a Shadowhunters után a Freeformról az Arrow miatt a CW-ra költöző Katherine McNamara), aki éppen férjével utazik Independence városába, ahol a férje seriff lesz, azonban az út során megtámadják őket, a szerelmét megölik, ő pedig a kisvárosba megy, hogy kiderítse, miért is tett valaki ilyet. Amint szembetalálkozik a tettessel, esküt tesz, hogy bosszút áll, amiben segítségére két személy siet: a szerethető bűnöző, Hoyt Rawlins (Matt Barr a zseniális Harper’s Island után még egyszer kikacsintott a Fox-ra a Sleepy Hollow és a CBS-re a Blood & Treasure miatt, egyébként ő is a CW-n telepedett le a Hellcats-ben, a Valorben, ezelőtt pedig a Walkerben), valamint a folyékonyan angolul beszélő indián, Calian (Justin Johnson Cortez).

Persze nyilvánosan nem lőheti le a seriffet, akkor azonnal börtönbe kerülne, feldobni pedig nem is tudja, hiszen nem hinne neki senki, így marad a főszálra kihúzott bosszúállás olyan formája, amivel tönkreteheti és büntetlenül bosszút állhat az elhunyt férje miatt. Ehhez így vagy úgy, de kaptunk még néhány karaktert, köztük Hoyt szerelmét, a seriffhelyettest, az egyszerűnek tűnő, valójában titokzatos táncost, valamint Independence-ben új életet kereső bevándorló munkást.

Látszik is, amit az előzetes leírások ígértek: Independence-ben senki sem egy egyszerű figura, mindenkinek rengeteg titka van, a város szinte vonzza az olyan embereket, akik egészen más emberek voltak korábban. Ebből kaptunk is ízelítőt, bár meglehetősen darabosan, amivel el is jutunk az első nagy problémámhoz a pilottal kapcsolatban: nem tűnt igazán átgondolt, kényelmesen lefolyó 40 percnek, inkább egymásra hajigált ötleteknek.

A mellékkarakterek abszolút erőltetettnek érződtek, a négy főszereplővel pontosan ugyanazokhoz a fordulópontokhoz jutottunk volna, semmi fontos szerepük nem volt igazán, főleg nem a nagyon görcsös titokzatossá tételüknek. A korrektül összerakottságot ráadásul nem sikerült elérni amiatt sem, amit az a csatlós Caliannal tettek: semmit. Őszintén vele nem tudom, hogy mire gondoltak alapozás alatt, amikor zéró indokot adtak a csatlakozására, egyszer csak megjelent a bokor mögül és máris egyértelmű volt mindenki számára, hogy Abby-nek segítene megbuktatni az új seriffet.

Ráadásul egyelőre az Arrow-ban egész korrekt Kat McNamara most kevésnek érződik a szerephez. Mondjuk még csak a törékeny, de bosszúszomjas, gyászoló és kábé mindig hunyorítva sírni készülő nőt alakította, ami talán a karaktere fejlődésével (nem lepődnék meg, ha a végén, egy esetleges második évadban ő lenne az új seriff. Na az mondjuk szinte esélytelen a rémes nézettségű pilot után) ez megváltozik. Mellette azonban Matt Barr tündököl, bár sejthető volt, hogy ő lesz az, aki elviszi majd a jeleneteket, a szerepe is elég hálás ebből a szempontból. hiszen nem egy kesergő embert kell játszania, hanem egy sármos, belevaló, humorizáló bűnözőt.

A CW westernes próbálkozása egyébként gondolom nem csak engem tett kíváncsivá, azért elég érdekes koncepciónak hangzott az alapvetően tinisorozatokkal funkcionáló csatornától, de az első egy perc rögtön meg is erősítette, hogy jó helyen vagyunk: a nyitány konkrétan egy tipikus CW-jelenet, amiben elektronikus popzene alatt a szerelmespár (vagy két tök idegen, de jelen esetben előbbi) vad szeretkezésbe kezd.

Ezután azonban már bizonyított a sorozat, hogy mégis a csatorna új hullámát képviseli (kezdve a Walker-rel, a Superman & Lois-on át a The Republic Of Sarah-ig), mind rendezésileg, mind fényképezésileg, és egyelőre úgy tűnik, hogy szerencsére az epizodikusságot is hanyagolják. Sikerült a végére egy olyan ponton lezárni, ahol éppen egy izgalmasabb legendaszerű történet első fejezete ért volna véget, megvan a maga bája, ami miatt érdemes még egy esélyt adni neki.

Ha nem raknak ennyi mindent a pilotba, hogy igyekezzenek mindenkit meggyőzni, valamiért érdemes maradni, akkor kevésbé érződött volna katyvaszosnak, így egy nagyon jóindulatú 6/10-es szinten zárt a pilot.

Ja igen, a Walker easter eggek, ha valakit érdekelnek: Abby Walker-nek becézik Jared Padalecki Cordelljének édesanyját is, az elhunyt férje Liam, ahogy Cordell testvére is, a rosszfiút itt is Davidsonnak hívják, Matt Barr ott is Hoyt nevű karaktert játszott, és itt a lova ugyanazt a nevet kapta, mint Padalecki karaktere.

Pilot: The Winchesters

2022. 10. 14. 15:50 - Írta: Necridus

16 comments | kategória: 2022/23,kritika,pilot-mustra

Jó pár spinoff ötlet született a Supernatural-höz, a megvalósulás küszöbéig először a kilencedik szezonban a Bloodlines ért el a backdoor pilotjával, de ennél több lehetőséget nem is kapott a csatornától, ahogy a Wayward Sisters sem, ami a 13×10-ben kapott kiemelt szerepet, most azonban végre megérkezett az első valóban berendelt sorozat.

The only thing worse than how it starts for a hunter is how it ends.

Ugyanakkor nagyon fontos kiemelni, hogy a The Winchesters nem követeli meg a CW leghosszabb sorozatának végignézését (jön majd nem Supnat rajongói kritika is!), ugyanis egy előzménysorozatról van szó, amiben az ottani főszereplő testvérpárosunk szülei kapnak kiemelt szerepet fiatalkorukban. John Winchester, a katona visszatérve a szolgálatból szó szerint belebotlik Mary Campbell-be, a belevaló, ugyanakkor titokzatos lányba, akiről hamar kiderül, hogy szörnyvadász.

Johnt az eltűnt apja utáni nyomozás során menti meg Mary, aki bevezeti a szörnyvadászok világába: elmeséli, hogy gyerekkora óta minden olyan szörnytől igyekszik a világot megszabadítani, amiről csak azt hiszik az átlagemberek, hogy mítoszok: vámpírok, vérfarkasok, démonok és a többi – a Supnatban a tizenöt év alatt jóval többel találkoztunk, hatalmas palettát fedtek le, így érdekes lesz látni, hogy hogyan tudják ezen ellenfeleket úgy megújítani, hogy ne legyen repetitív az univerzum.

John közvetlen ezután tudta meg, hogy édesapja is vadász volt, pontosabban a Men of Letters tagja, ami meglepően hamar a történetbe integrált kikacsintás számunkra, hiszen ismerjük a szervezet tragikus történetét és jövőjét, azonban az új nézők helyzetébe belegondolva magam elagyaltam rajta, hogy mennyire lehet ez túl ködös háttérsztori. Ha újra elmesélik, akkor viszont a rajongóknak kvázi kétszer kell megnézniük ugyanazt?

De nem ez volt az első és utolsó eset a pilot közben, amikor azon gondolkoztam, hogy ismétli önmagát az univerzum a két sorozaton keresztül, hiszen a főszál is arról szól, hogy eltűnt édesapá(ka)t keresnek a srácok, miközben egyre több szörnnyel kell majd megküzdeniük. Mégsem érződött ez egy cseppet sem unalmasnak, abszolút fogyasztható lett, inkább megmosolyogtató párhuzam, mintsem béna másolat, az új nézőknek pedig nyilván emiatt semmilyen negatív érzése nem lehet.

A pilot egyébként legnagyobb erénye számomra az egyszerre igényes megvalósítás és a szinte rohanó, ugyanakkor nem széteső pörgőssége lett. Előbbi főként a rendezésen, a fényképezésen, a kameramozgáson látszik (bár ez a kissé maszatolt kép valamennyire zavaróvá vált a végére), nem érződik az a ZS kategóriás CW-stílus, ami a csatornától nagyon sokszor érkezett már. Többször felkaptam a fejem remekül beállított kamerákra, az árnyékokkal, távolsággal játszadozásra, és még az elsőre furcsa sárgás színvilág sem érződik zavarónak, ezzel olyan, mintha állandó flashbackeket néznénk, ami alátámasztja a narrátort, vagyis Dean-t, aki szüleiről mesél.

Az nekem mondjuk nem volt tiszta, hogy Dean narrálása hogyan is illeszkedik a Supnatba, de a végén ízig-vérig Deanes jelenetben, ahol a vagány srác a nyikorgó autóajtót becsapva elindítja a rock zenét és elhajt a távolba, látszik a KAZ 2Y5 rendszám, ami a második évadtól már nem jelent meg, ráadásul a Samulet is ott lóg a kocsiban, Sam pedig nincs mellette, így egyértelműen a pilot előtt játszódik a narrálás – ha persze ez fontos, mert lehet, hogy feleségével executive producerkedő Jensen Ackles nem is fog többet megjelenni és csak a narrálást folytatja.

Amellett, hogy a sorozat nem érződött gagyinak vagy olcsónak látványra (bár az a Loup-Garou nekem eléggé gumisnak hatott), megfogott és egy pillanatra sem engedett a tény, hogy ügyesen keverte az alapozást a monster of the week jelleggel, miközben az átívelést is megindította. Az öt fő karakterünk szinte mindegyikéről kaptunk elég információt ahhoz, hogy már szerethessük vagy utálhassuk őket, az őrző szörnyeteget pedig le is győzték az epizód végére az epizodikusságot erősítve, miközben az eltűnt édesapa szálát is felvázolták és abba az irányba állították a karaktereinket.

Egyedül a karakterek háttérsztoriját, mellékszálait éreztem kissé túl soknak. Hiába volt Carlos megjelenése igen emlékezetes és John gyors beletanulása a szörnyvadászatba szerethető, az, valahogy túl tömöttnek érzem a háttérsztorikat. Van itt meggyilkolt család, szörnyvadászatban elhunyt egykori csapattag, valamit a csapattag akkori párjával kavarás, ami miatt feszültség is állt a srácok együttműködésének útjába.

A négy főszereplőnk közül egyébként hiába a nemrég táboroztató Meg Donnelly a nagyobb név, számomra a John-t játszó Drake Rodger vitte az epizódot. Ráadásul nemcsak a színész játékával lehetünk abszolút elégedettek, hanem John kidolgozásával is, aki ugyan új az egész szörnyvadászosdiban, még nem feltétlen érzi a súlyát, ugyanakkor máris képes hősiesen a többieket mentve áldozatot tenni, az eltűnt édesapa és boldogtalan édesanya párosával kiegészülő magánéleti szála pedig elég erős táptalaj arra, hogy vele erősítsék a drámát.

Mary Campbell, a gyerekkora óta szörnyeket üldöző lány egyelőre az, aki annyit beszél, amennyit muszáj, bárkinek ad egy-két pofont és nem retten meg semmitől, ugyanakkor emellett megvillantották egy barátságosabb, másokban bízó és azokat támogató oldalát is. Örülök, hogy nem a tipikus sosemmosolyog karakter lett, bár remélem, Donnelly beleszokik a szerepbe, mert kissé Kat McNamarás volt most számomra a nem túl változatos hangsúlyozásával.

A másik három csapattagunk Latika Dar, a csapat agya, aki sokkal bátrabb, mint amennyire bízik magában (az a csecsemőpózban kocsiban maradás eléggé fura volt, miközben mindenki elindult vadászni), illetve Carlos Cervantez, aki eléggé hasonlít bátorság terén Mary-re és egyelőre messze a legérdekesebb karakternek tűnik a főszereplőpároson túl.

A harmadik pedig Ada Monroe, aki egy egyszerű könyvesbolt-tulajdonos, de ismeri a szörnyek világát és ő is magyarázza el a srácoknak, hogy a Földet nagy veszély fenyegeti, amit nekik kell megállítaniuk. A csapattal egyelőre nem tűnik úgy, hogy bárkivel is mellélőttek volna, mindegyiküknek megvan a saját jelleme, nincsenek túldimenzionálva, nem is túl egyszerűek, és a pilotban egyik sem érződött igazán feleslegesnek.

Ami viszont supnatosként feltűnt, hogy már rögtön a pilotban másmilyen szabályok alapján működik ez a világ. Itt a démonokat sokkal rövidebb exorcism-mel lehet kiűzni, azok azonban nem rögtön a pokolba kerülnek vissza, csak az égbe szálltak, ahonnan azonnal új gazdatestet is kereshettek. Persze erre mondhatjuk, hogy a rövidebb ördögűzés nem annyira erős, az pedig a démonokra már nem is igazán hatott később a Supnat idejében. A másik eltérés egyértelműen az, hogy John megismeri Mary halála előtt a vadászéletet, amiről már beszéltünk egy korábbi poszt alatt. Ez a wait and see kategória, bármikor jöhet az emlékezetvesztős, más univerzumos csavar.

Mint a Supernatural miatt junkie-vá váló, autójában Deanhez hasonlóan Samulet-et tartó, az ördögűzés szövegét betéve tudó rajongó abszolút élveztem a pilotot, még ha szokatlan is, hogy visszatértünk ebbe a világba úgy, hogy nem az imádott Winchester testvérek kalandjait nézzük. A stílusát tekintve nem tudnám egyik szezonhoz sem igazán hasonlítani, nincs is meg az a sötét jelleg, mint ami az elején volt, de az a lassabb, humorosabb, főszálra koncentráló Supernatural sem köszön vissza igazán.

Go home, soldier boy.

Saját identitással dolgozik tehát a The Winchesters, ami abszolút pozitív csalódás, 7.5/10-es pilottal indult, amit rögtön néznék is tovább, részben azért, mert érkezik a Smallville-es Tom Welling Mary édesapjaként, Danneel Harris-Ackles pedig egyelőre nem publikus szerepben tér vissza a képernyőre. És már az is kiderült, hogy első Supernatural-karakterként Gil McKinney jön, mint Henry Winchester.

Pilot: Alaska Daily

2022. 10. 13. 15:50 - Írta: human

6 comments | kategória: 2022/23,kritika,pilot-mustra

Baromi fontos témához nyúl az ABC újonc sorozata, ami emellett még jelentősen ki is lóg a mezőnyből. Nem is csak az országosból, de még a streamingből is, bár onnan máshogy, de ezt egy leadben nem lehet gyorsan kifejteni.

A történet egy régi vonalas sztárújságíróról szól, aki New Yorkban dolgozik, és hatalmas füles segítségével ír egy leleplező cikket valami fontos tábornokról. Aztán egyrészt megingatják annak igazságtartalmát, és még cancelezéssel is betámadják, mivel nem túl kedves a női munkatársaihoz, bár nem zaklatja őket, csak rájuk förmed úgy tűnik teljesen jogosan.

We can choose to fight and stop acting like a bunch of scared woke wussies more interested in eating their own than reporting the news

A fontos laptól nem kirúgják, hanem a helyzet kezelése nem tetszik neki és ott hagyja őket (fenti idézet), elkezd könyvet írni a kormány említett tagjáról. Ekkor támadja be egy régi ismerőse, hogy egyrészt nők tűnnek el Alaszkában és senki nem foglalkozik velük, oknyomozni kéne, másrészt a The Daily Alaskan újsághoz szeretné megszerezni munkatársnak. Hősünk pedig elvállalja, felutazik, és szembesül a valósággal.

Nem gondoltam volna, hogy kicsit a Miért éppen Alaszka? fog beugrani közben, de ahogy írom ezt a mondatot úgy tartom egyre hülyébbnek magam, hiszen miért nem gondoltam? Iszonyat mosolyogtató része az Alaska Daily-nek, ahogy a nagyvárosból odaszakadt újságíró szembesül a kihalt utcákkal, a békés emberekkel, akik sosem emelnék fel a hangjukat. Igazi kultúraszelet így nézőként is, de ez a a megvalósításra is rányomja bélyegét.

Igazából ezzel lóg ki az országos premierek közül, hogy olyan…, békés. Van benne igazi dráma, de nagyon visszafogott. A készítő Tom McCarthy, aki a Spotlighttal már elmerült az újságírás mélységeibe, és úgy tűnik talált még ott fontos témát, viszont a rendezői stílusa nagyon visszafogott, baromi messze van a a tévében kommersz drámák megszokottságától, és ez természetesen ide is érthető hatványozottan. Mégis be tud mászni az ember bőre alá a sztori.

Az Alaska Daily témája pedig nagyon fontos, hiszen a helyi független lapok létezése mellett érvel, amire iszonyat nagy szükség van Amerikában, és hát…, az lenne itthon is. Nyilván nem váratlan, hogy ezek elhullottak az internet miatti bevételcsökkenésben, és persze van ahol a politikai gépezet keze alatt, de ők tudják a helyi sztorikat rendesen felderíteni és megírni. Ahogy itt is elhangzik, nem a New York Times fogja lehozni egy helyi választott rossz pénzkezelését, hanem a helyi újság, és majd döntenek az olvasók.

Azért a téma fontossága mellett sajnos kicsit ideologizáltan is áll a kifejtéshez, hiszen a főszereplő egyenes morális iránytűs gerinces újságíró Hilary Swank alakításában, és a többiek is legfeljebb morgósak, nem pedig korruptak és/vagy lusták. Bár talán nem is fért volna bele árnyalás, majd talán a későbbi részekben? Ettől még iszonyat nagy szükség lenne a hasonló sajtótermékek feltámadására, de lassan már csak nosztalgiázhatunk ilyesmin.

Nehéz helyzetben vagyok a ponttal, szóval olyan 7/10-re lőném, hogy aki csak a pontszámot nézi ne túlhype-olva üljön elé, de úgy tűnik, máris találtam egy országost aminek még több esélyt kell adnom.

Pilot: So Help Me Todd

2022. 10. 11. 15:50 - Írta: human

5 comments | kategória: 2022/23,kritika,pilot-mustra

Ahogy a Quantum Leap pilotjánál említettem, részemről az országos sorozatok egy rést tudnának ténylegesen betölteni a mindennapokban, mégpedig a heti ügyes limonádét. A streaming szolgáltatóknál is előfordulnak ilyen gyártások, bár hirtelen egy sem ugrik be, de biztos vagyok benne, hogy van pár, viszont ebben a műfajban tényleg villanthat a CBS meg a többiek. Az említett adó meg is próbálta 2 hete, és visszarepített 10 évvel korábbra villámgyorsan!

A történet egy magánnyomozóra koncentrál, aki elvesztette az engedélyét, de azért látszik, hogy rendesen ért a szakmájához. Kénytelen biztosítási ügyekben nyomozni, de túl jó szíve van hozzá. Nem mellesleg a sztárügyvéd anyjával sincs túl jóban egy régi családi perpatvaruk miatt. Mégis rögtön segít neki, amikor a nő férje eltűnik (a jó szív!).

Miközben előkeríti a pasit, kicsit besegít az ügyvédnő aktuális gyilkossági ügyébe, aminek során az anyja rájön, hogy nem is annyira trehány és tehetségtelen a srác, mint gondolta, és beveszi az irodájába nyomozó segédnek. És ez az alap, a néha döcögős családi kapcsolat, és persze a heti ügy, vagy talán ügyek, ahova bedolgozik a férfi.

Akkor itt vagyok, hogy ez az, a pilotban nincs átívelő szál, ellenben van egy nem rendőri nyomozás, némi családi dráma, igazi “heti falat” felépítés, és teljesen szórakoztató. Nyilván így 2023 hajnalán nem készíteném be kötelezően minden héten, ellenben pár rész még simán lecsúszhat, ha valami könnyed kell.

Az egyedüli amiben az országosok nem erősek talán, azok a színészek mostanra? (Kivéve az Alaska Daily?) Legalábbis itt is van pár nagyon fura választás. A főszereplő például eléggé 1 bites, de többnyire jó casting, mert amit írtak arra illik nagyjából, amit hoz. Az anyját alakító Marcia Gay Harden persze veterán, de a pilotban ő is kicsit eltévedt néha. De az elvárt szinttől igazából nincs messze senki.

A kidolgozás meg tipikusan semmilyen. Azért kiemelném, hogy volt 1-2 nem annyira borzasztóan kivitelezett jelenet, de a többség az bizony csak a plot központú, a felvételében semmi alkotói tudat nincs. Rutin, amit néha feldob a könnyedség. Régen simán sok nézője lett volna itthon is mert szórakoztató, és 7/10 kezdet lenne, de nyilván egy mondjuk The Bear-hez képest sehol nincs. Helyén kell kezelni, de oda jól beillik.

Pilot: The Midnight Club

2022. 10. 10. 15:50 - Írta: human

22 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Ha ősz, akkor Mike Flanagan a Netflixen? A Midnight Mass és Hill House/Bly Manor sorozatokért felelős Flanagan ezúttal… nem is tudom, miről akart mesélni. Legalábbis az első két rész után, talán a saját korlátaim miatt, de kicsit értetlenül néztem.

A történet egy Ilonka nevű okos, középiskolás lányról szól, akinek nagy tervei voltak a jövőjére nézve, neves egyetemre készült és a többi. Ezt húzta keresztbe egy látomás. Vagyis a rák, ami a mindennapi diagnózisa a betegségének, és ami ellen minden kezelés hatástalannak bizonyult, a 20. születésnapja elérhetetlenné vált.

Azt nem mondtam, hogy az internet hajnalán, a 90-es években játszódik a történet, ott kezd a lány végül nem tipikus gyógymódokat keresni, és talál egy történetre, amiben valaki egy bizonyos otthonból egészségesen távozott. El is határozza, hogy elmegy ő is oda, ahol elvileg “a halálos betegek maguk dönthetnek az eltávozásukról” módon kezelik a bennlakókat, akik mind fiatalok, és hát egyiküknek sincs sok hátra.

Az Éjféli klub cím pedig onnan jött, hogy a bennlakó halálos beteg gyerekek éjszakánként isznak egy kis alkoholt, és horrortörténeteket mesélnek egymásnak. Na meg van egy olyan egyességük, hogy aki eltávozik, az minden erejével megpróbál üzenni a túlvilágból. Lehet, hogy pont ez történik? Ha eldönteném, hogy sosem nézem végig a látott 2 rész után, akkor belenézhetnék az utolsó részbe, hogy kiderítsem.

Mindeközben a főszereplőnek, és mint kiderül, nem csak neki, látomásai vannak. Ijesztő pillanatok, amikben valami mozog az árnyékokban, vagy maga a sötét a gonosz. Vagy valami ilyesmi. Folyamatos sejtetés, de valahogy…, mellé megy. Ezt vizuálisan is értem, ég és föld a készítő előző sorozatához, a Midnight Mass-hez képest.

A fő gondom az volt, hogy hova tarthat a sorozat, mert az alapok most nem erősek. Nyilván az említett Midnight Mass kapcsán sem voltam a legpozitívabb, de ott beszippantott a hangulat és lehetett érezni, hogy “valami van”. Itt két rész után semmi komolyabbat nem tudok felidézni. Talán mert a karakterek kicsit sem érdekesek? Nem érdekel, mi lesz velük. Az egyedüli rejtélyesebb dolog, ami elkaphatna, hogy vajon miképp gyógyult meg az a nő. Egyáltalán tényleg meggyógyult, vagy az csak egy csali újabb és újabb bentlakók idecsábítására?

Ami nekem a legdurvább, hogy a részek egyszerűen csak puffanással érnek véget. Végigülünk egy közepes 40 percet pár jó pillanattal, és nincs a végén horog, ami a folytatásba rángatna minket. Az első két cliffhanger egy semmi, darabokra vágott nagy történet, lehet van akinek bejön így, de nálam egyértelműen hozzájárult ahhoz a gondolathoz, hogy valami hiányzik itt.

Nem akarok teljesen negatív lenni, mert míg a nagyobb szálak lehet elmentek mellettem, a konkrét szereplők által az éjféli klubban mesélt történetek tetszettek, kezdve az olcsó ijesztgetős túltolással, zárva a duplázódó lánnyal. Az összhang viszont mégsem az igazi, és igazából ezek a mesélt történetek is kicsit erőltetetten vannak a “jelennel” keverve.

Mondom, két rész után irány nélküli a helyzet, bízni lehet legfeljebb a készítőben, hogy valahova tényleg viszi. Sima 6/10 a végeredmény.

Pilot-mustra: Endless Night – 1×01

2022. 10. 08. 16:24 - Írta: winnie

Add comment | kategória: Európa is létezik,kritika,pilot-mustra

Már régóta adós vagyok a Netflix belga szekciójának megszakértésével (haha!), mert azok után, hogy olyan remek szériák kerültek fel Belgiumból a Netflix-re, mint az Undercover, a 13 Commandments, a The Twelve, a Unit 42 és a minap a Public Enemy (és régről ugye ismerjük például a Tabula Rasa-t meg a Cordon-t), az elmúlt hónapokban ismét érkezett pár. Én meg bizakodtam, hogy a Two Summer, az Under Fire és az Endless Night sem okoz csalódást. Hát, a kép elég vegyes lett…

A Végtelen éj azért kezdett kiemelten érdekelni, mert megláttam a plakátját, ami elég slasherösnek tűnt a tinik és a maszkos “rém” miatt, azonban nem akarok senkit tévútra vinni, mert nagyon nem úgy néz ki, hogy kaszabolós horrorral lenne dolgunk. Lehet, hogy belefér majd némi vérengzés, de a jelek szerint itt más tematika és komplexebb történet dominál, már amennyire valami 180 percben komplex lehet.

ENDLESS NIGHT – 1×01 – 5/10

Pont az időfaktor volt az első, ami egyébként eszembe jutott a pilot nézése alatt. Régen el nem tudtam volna képzelni, hogy kijöjjek moziból, illetve abbahagyjam egy film nézését (könyvet lehet, hogy tettem már le), pár éve viszont, főleg a “hosszú film a sorozat”-kor kezdetekor azért elgondolkodtam, hogy ha már a sorozatok esetében egy rész után is mehet a kasza, akkor mi a frászért kéne tartani attól, hogy egy filmet 20-30, vagy oké, legyen klasszikus pilothossz, 40 perc alatt kukázunk? Nyilván a kérdéskör visszavezethető a sunk cost fallacy fogalmához (ahogy nézem, elsüllyedt költség csapda vagy Concorde-effektus néven is fut itthon). Szóval (és nem azért írom, mert büszke vagyok rá) ma már simán hajítok ki filmeket 20-30 perc után is, ha nem kötnek le, és bizony az Endless Night pilotjának első fele, még ha csak 15 percről is volt szó, iszonyatosan érdektelen volt. És szívesen kihajított volna. De gondoltam azért maradok az 1×01 végéig, a kártyák kipakolásáig. És utána néztem is az 1×02-t.

Mondjuk még ennyi alapján is nehéz körbeírni, hogy miről akar szólni a sorozat, és talán ez a pilot legnagyobb hibája. Hogy belekap mindenbe, és lógva hagy minket. Pedig jól indult, elég konkrétan: pár tinédzser megkóstolt valami ismeretlen drogot és az egyik meghalt a delíriumában. Gondoltam bumm, bele a közepébe, nulla előzetes bemutatás, rögtön történések vannak, mindjárt jön a maszkos gyilkos. Azonban ahelyett, hogy visszaugrottunk volna a múltba, elkezdték volna flashbackekkel bemutatni a karaktereket, hogy azért mégis tudjunk róluk valamit, hat hónappal a jövőbe ugrottunk előre. Mi van?

Az van, hogy a félresikerült drogteszt után a srácok továbbra is szeretnek elszállni a drogtól, főleg, mert aki meghalt, az nem is halt meg. Mivel a drogot lopják, ezért kissé borotvaélen táncolnak, és a készlet is fogytán van, de a jelek szerint a hatása, a kvázi ébren való álmodás nagyon megéri. Még akkor is, ha kockázatokkal és mellékhatásokkal jár – a rész végén látjuk azt is, hogy miért gondolják így. Meg a rész közben is, mert lehet, hogy nem olyan az életük, hogy azzal elégedettek legyenek.

A csavart a belga tinik történetébe egy új jövevény lány hozza, aki összefut (szó szerint) a drogos bagázzsal, miután az egyik srác rosszul lesz, és itt nem az lesz az érdekes, hogy a kíváncsisága miatt megtudja, hogy mit is művelnek, hanem az, hogy neki is vannak elég különleges álmai. A pilot elején a nemrég meghalt apjával épít homokvárat, amikor pedig felkel, akkor egy marok homokot hoz át onnan. Mi van?

És ha mindez nem lenne elég, akkor a drogok lelőhelyén, egy alvás (álom?) kutató központban is történnek kísérletek az álmok vizualizálása kapcsán, valamint van egy 10 éve alvó páciensük is, és a végén olyasmi történik egy ijesztő találkozást követően, amit nem nagyon sikerült megmagyaráznom (de eszembe jutott az, hogy Time is on my side, yes it is – bárcsak ebbe az irányba mennének!), ráadásul még a maszkos lény is megjelenik. Mi van?

Tudom, hogy ez kicsit felsorolás jellegű volt, de tényleg, ebbe is, abba is bele kapónak érződött a kezdés: a biztató start után előbb érdektelennek, majd egyre több potenciállal telinek, de magam sem tudom, hogy mit gondoljak. Igen, pont ilyenkor lett volna érdemes rögtön egy teljes évados írással indítani, de ki tudja, hogy ki fogok-e tartani a végéig, meg, hogy mikor érek el oda.

Egy biztos, a készítőknek vannak ötleteik. Most már csak az a kérdés, hogy milyen jól képes azokat 3 órába belepréselni.

Pilot: Interview with The Vampire

2022. 10. 07. 15:50 - Írta: human

13 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Let the tale seduce you.

A vámpírok őszének fő darabja lehet az AMC-s Interjú a vámpírral (nálunk tévébe egyelőre nem jön, lehet, hogy csak az itthon 2023-ban induló AMC+-on látjuk), ami nagyon figyelmesen nyúl Anne Rice regényeihez, azokhoz, amikből már készült több film is – az első Brad Pitt és Tom Cruise szereplésével.

Azt hiszem, magasan van a léc, legalábbis a két színész cseréje, mert történetileg jót tesz neki a sokkal hosszabb játékidő, van bőven alapanyag hozzá. Konkrétan a kiadott első 2 rész már majdnem 2 óra, azaz egy filmnyi.

A történet tulajdonképpen elmagyarázza, miért készül újra interjú Louis-szal, a vámpírral, de röviden: egy újságíró elkontárkodta régen a munkáját, így újra, most rendesen kérdezve lesz kifejtve a történet, az amiben egy férfit először csak elcsábít egy bizonyos Lestat nevű, New Orleans-ba érkező titokzatos férfi, de utána vámpírt is csinál belőle.

Innen indulunk, az 1900-as évek elejéről, de gondolom szépen lassan haladunk majd előre. Az interjú rész pedig a nemrég zajlott világjárvány időszakában történik, és az immáron öreg és beteg Malloy készíti. Nem tudom, mit érdemes még előre elmondani, de igazából a kiragadott idézet nyomán nem a fordulatok, hanem a mesélés kábító módja a lényeg. Elvileg.

A megvalósítás pedig mindent megtesz, hogy kilógjon az átlagos felhozatalból. Tényleg életre kel a korai New Orleans, remekek a kosztümök, és amolyan lassan hömpölygő a mesélés, ami be tudja rántani az embert, a csúcspontjain pedig kellően R besorolású, véres és meztelen, igazi ösztönhatást elérő.

Ellenben a két főszereplőt rendesen szokni kell. Azt sem lehet rám fogni, hogy a régi film imádója lennék, bevallom egyszer láttam vagy 15-20 éve, nem sok minden rémlik, így teljesen magukban értékelem az alakításokat, és nincs meg bennük a…, hogy is mondjam, fennköltség. Bár lehet szembemegyek az átlagos véleménnyel, de a Lestatot alakító Sam Reid korrekt, viszont Jacob Anderson sajnos eléggé egybites mellette a kezdő két részben.

Gondolom, mostanra feltűnt, hogy a kosztümös sorozatok nem a gyengéim, így annyira nem is pontoznám. Szerintem minőségi a végeredmény, úgy láttam kritikusok is jobbára éltették, szóval mindenképp érdemes esélyt adni neki, főleg, ha az ember rajong a műfajért, de részemről 100%-ig biztos vagyok benne, hogy maximum, akkor látok majd további képkockákat belőle, ha az asszony is nézi.

Pilot: Andor

2022. 09. 22. 15:50 - Írta: human

215 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Igazából 3 részes volt az új Star Wars-sorozat premierje a Disney+-on, és kellett is ennyi, hiszen ott indul be a cselekmény igazán. Bár azt tippelném, hogy megosztó lesz a nyitány, de azért nem vagyok annyira biztos benne.

A sorozat a Rogue One-ban látott Cassian Andor története, megtudhatjuk miképp lett a felkelők könyörtelen (ha emlékeztek az említett film kezdésére) kémje. Ezt úgy kell elképzelni, hogy némi flashback a gyerekkora, és a jelen, egy ügyeskedő férfi, aki keresi a nagyon rég látott húgát, és ennek során megöl két biztonságit, amivel egy nagyobb folyamatot indít be.

Andor itt még nem profi kém, hanem egy kisstílű bűnöző, aki egy ilyen..,. nem is tudom, milyen városban éldegél. Vannak alvilági ismerősei, meg rendes polgárokkal is jóban van, de mindenkin érezni, hogy azért a Birodalom keze, ez a cég eléggé kiszipolyozta őket, rájuk rakódott már az elkeseredés, amit gondolom páran hősiességre fognak váltani. És akkor a 3. részre beindul a bonyodalom is, ami elkezdi próbára tenni az embereket, na meg Andort a kémkedés felé terelni.

Ami miatt viszont megosztónak gondolom a sorozatot az az, hogy eltér a Star Wars-os főhangulattól. Ezt ugyanúgy teszi, mint a Rogue One, akinek az tetszett, az tényleg semmiképp ne hagyja ki. Mindez konkrétan azt jelenti, hogy nem űr-westernt kapunk, ahol a fejvadász körbejár és néha segít, hanem a háborús film hangulatra feküdtek rá. Senki sem aranyos, játékos, minden vérre megy.

Azért az Andor nem rúg fel úgy mindent, mint a The Last Jedi tette, szóval ilyen szempontból nem rettenti el a rajongókat, de a kalandos hangulatért meg kell várni a The Mandalorian folytatását, ami ugye jön majd jövőre. Mindezek tényleg nem bajok, csak tények, ne is legyen minden Star Wars-sorozat egyforma, lehet kevesebb fanservice, csak mondom, hogy az Andor érezhetően eltér a nosztalgikus iránytól. Egyelőre. Ha nem is újat mond, de legalább mást.

A megvalósítás kapcsán winnie külön szólt, hogy említsem: nem a LED falas technológiát használták (itt egy cikk). Bár nem tudtam róla, de a részek közben eléggé feltűnő volt, hogy sokszor kimozdultak a Mandalorian, Bobba Fett, és Obi-Wan által megszokott 10 méteres buborékból (pl. fenti kép), elég csak a 3. rész akciójelenetére gondolni. Nektek mennyire volt elsőre vágós? Jobb ez, vagy mindegy?

Igazából a sok díszlet talán még filmesebbé is teszi a részeket, de ez azért kicsit túlzó kijelentés lenne, hiszen sokszor beszélgetnek “kis szobában” (a sok félközeli képen is látszik:), beköszönt a sorozatos költségvetés itt az elején, de igyekeztek jelentősen feldobni ezeket, és szabadban, meg a hatalmas lepukkant városban játszódó jelenetekkel megtömni az átvezetést. Viszont A Nagy akciójelenet rohadt jó lett. Ott teljességgel érezni lehetett a háborús hangulatot.

Az alakítások működnek, bár pont a főszereplőre mondanám, hogy elmegy, de láthatóan igyekeztek a kis szerepekre is ismert színészeket szerezni, és adni nekik témát, amivel építkezhetnek. Pont emiatt is lesz “belakott” érzése a világnak, amit látunk, nem csak a lepukkant, BKV-t idéző járművek és eszközök miatt. Dizájnban maradt az, amit a The Mandalorian, vagyis hát a New Hope elkezdett, de azért mégis kicsit más. Hirtelen az jutott eszembe, hogy míg azok a nyár, addig ez az ősz, borult ég, néha eső.

Az egészet még a zene dobja fel rohadtul, az a helyzet, hogy felhúzza 8/10-re a három részt. Míg az Obi-Want vártam, és csalódás lett, addig itt pont az ellenkezője áll fenn, és a Rogue One-nal szemben nem utóforgatások és átszabás utáni hullámzó végterméket látunk, hanem egységesebb víziót, ami eddig működik.

Pilot: Quantum Leap

2022. 09. 20. 21:20 - Írta: human

19 comments | kategória: 2022/23,kritika,pilot-mustra

Időutazás! Embereken segítés! Az NBC folytatta a Quantum Leap – Az időutazó sorozatot (mondhatni rebootként), amiben Scott Bakula volt a főszereplő. Tehát ahhoz valamilyen módon kapcsolódik majd a történet, és már a kezdésnél is emlegetik az embert, aki elsőre használta ezt a fajta időutazó technológiát.

Hogy miről van szó? A főszereplő a kvantum világon át időt és testet utazik, avagy mindig új emberként ébred, olyanként aki magán vagy másokon kell segítsen. Tulajdonképpen változtat a múlton. A helyzetekben segíti őt a jövőből hologramként feltűnő párja, aki a jövőbeli információkkal felvértezve nyilván elengedhetetlen. Na meg tökéletes alany a nézőnek magyarázásra.

Van emellett egy átívelő szál is, és ne bántsatok ha azt mondom, hogy minek. Konkrétan: az embereken segítős, a múltbeli rész egész fun volt. Rendben, a végső feloldása már gagyi, de az odavezető út közben párszor el lehetett mosolyodni, amin bizony a 80-as évek zenéje sokat segített (és egyre olcsóbb? Milyen számok voltak már itt!). Részemről teljesen erre kellett volna gyúrni, hagyva a jelent, ahol ott az átívelés, hogy miért is ugrott bele a tudós az utazásba, meg rengeteg karakter akik nullára érdekelnek.

Viszont megint ott vagyok, amit kicsit reméltem, hogy elmarad. Avagy országos sorozat, 20-25 perc tök jó benne, és elnézném a heti “segítést”, de ott van mellette a sok körítés, ami egyelőre unalmas, főleg hogy “majd meglátod miért tettem” ködös utalások vannak csak, még csak nincs is igazi rejtély, hanem nesze semmi, fogjuk meg jól helyzettel állunk szemben.

Érdekes amúgy, mert pont a “heti ügyek” az, amit nem szállít annyira a streaming, avagy tényleg arra kell rágyúrniuk, részemről nem kéne erőltetni mást manapság, főleg ha nem mernek tényleg komolyan elmerülni benne. Már nem lesz új Lost, legyen inkább új… nos… Quantum Leap. Erős akció-thrillert, tényleg jó-jó sorozatot nem tudnak vagy akarnak szállítani, ami nem is baj.

Az igazi negatívum számomra nem is a VFX volt, az belefér a popcorn bájba nálam, de gondolom páratoknál azért elrettentő lesz, hanem a folyamatos magyarázás. Minden reklámszünet után elmagyarázzák a téteket, hogy “felvehessük a fonalat”, csak hát rendesen odafigyelve nézve erre semmi szükség és iiiiszonyat unalmas. Legalábbis számomra. Nem maga az expozíció ténye a baj, az van mindenhol, hanem ahogy csomagolják.

A múltbeli rész 8/10 szórakoztató popcorn, az összkép amolyan 6/10 kicsit semmilyen.

Next Posts Previous Posts