login |

Posts filed under 'minisorozat'

Polgár Judit és Beth Harmon

2021. 02. 25. 20:00 - Írta: winnie

3 comments | kategória: minisorozat,video

Na, még egy magyar jelenlét! Nem elég, hogy a sakkóra magyar volt, és a zenekar magyar volt, még össze is hozta a Netflix a The Queen’s Gambit főszereplőjét. Anya Taylor-Joy-t és Polgár Juditot (aki ugye Beth-hez hasonló sakkfenomén), hogy elbeszélgessenek. Ebből nézhető meg a tovább mögött pár percet. De jó látni és büszkének lenni?

Tovább…

The Stand: vége a minisorozatnak

2021. 02. 22. 20:55 - Írta: Shannen

18 comments | kategória: kritika,minisorozat

A könyvadaptációknál ugye mindig felmerül a kérdés, hogy mennyiben tesz hozzá (vagy vesz el) a látottakhoz az eredeti mű ismerete. Most, Stephen King Végítéletének legújabb adaptációjakor nemcsak a könyv adhat összehasonlítási alapot, hanem az abból készült 1994-es négy részes minisorozat is. Én azonban azon nézők táborát erősítem, akik sem a könyvet nem olvasták, sem a Gary Sinise-es sorozatot nem látták, így teljesen szűz szemmel ültem le a 2020-as The Stand elé. 

Az egyetlen dolog pedig amiért végig is néztem a sorozatot, az az volt, hogy megpróbáljak rájönni vajon miért tartják ezt sokan King egyik legjobb művének. Erre sajnos nem kaptam választ, ugyanis a sorozat nagyon sok sebből vérzett. 

Felmerült bennem persze, hogy nálam a hiba és a könyvet ismerők talán jobban értékelik a látottakat, de kommentek alapján ez sem túl valószínű. Pedig az utolsó epizódot, a könyvben nem szereplő plusz lezárást, ami nekem kifejezetten tetszett, King írta, hogy egy régi adósságát törlessze az egyik szereplő kapcsán.

Azt azért mindenképp elismerem, hogy biztos nem lehet egyszerű egy 1000 oldalas könyvet kilenc órába belesűríteni, főleg, ha sok szereplőt kell mozgatni és árnyalni. De azért ez nem is lehetetlen. Sajnos itt a készítőknek beletört a bicskája és összességében olyan 6/10 körüli lett a végeredmény.

A történet alapja, nagyon leegyszerűsítve, hogy miután egy amerikai katonai bázisról elszabaduló vírus kiírtja az emberiség 99%-át, a túlélőknek új életre kell berendezkedniük, és ebben bizonyos természetfeletti erők igyekeznek őket segíteni illetve gátolni. A hőseinknek pedig el kell dönteni, hogy melyik oldalra állnak.

Bár ez így érdekesen hangzott számomra, nem volt egyszerű kitartanom és túllendülnöm az első pár részen, ami – és most próbálnám szépíteni, de nem megy – egy katyvasz volt. A történetet nem ismerőként, az állandó időbeli ugrások nehezen követhetővé tették, hogy most pontosan hol is járunk és milyen viszonyrendszerben vannak a szereplők. Azt a készítői szándékot értem, hogy érdekesebb az, hogy mi történik egy világjárvány után, mint alatt (főleg, hogy ezt most úgyis mindenki tapasztalhatja, szerencsére közel sem akkora volumenben), de ehhez rossz történetmesélési eszközöket választottak.

A flashback-eket és flashforward-okat lehet jól alkalmazni, de itt nem adott hozzá a történethez az, hogy nem lineárisan láttuk a vírus felbukkanását követő hónapok történéseit, amíg a hőseink egy helyszínre nem kerültek.  Simán megértem, ha valaki emiatt feladta és idő előtt kaszálta is a sorozatot. Szerencsére nagyjából az évad közepétől beállt a lineáris történetmesélés, igaz, innentől egyéb problémák ütötték fel a fejüket.

Egy posztapokaliptikus világ általában izgalmas karaktereket tud magában rejteni, hiszen mindenki másképp reagál egy olyan helyzetben, amikor a társadalmi normák látszólag eltűnnek. Vannak, akik elvesztik az eszüket és önuralmukat, mások a túlélésre koncentrálnak és arra, hogy újjáépítsék az életüket. Van, aki lehetőséget lát a káoszban arra, hogy végre bizonyítson és felfigyeljenek rá, bármi áron. A The Stand esetében viszont a legtöbb szereplő egydimenziós volt.

Azok, akikért drukkolni kellett volna, egyszerűen nem voltak annyira érdekesek, hogy izguljak a sorsukért, és így tétnélkülivé váltak a látottak. Egyedül talán Harold és Lloyd voltak azok, akiknél azt éreztem, hogy több van bennük és ezt sikerült is megmutatni, mindkettejük sztorijának volt kidolgozott háttere és íve.

A sikeres karakterizálás hiánya már csak azért is volt egy nagy kihagyott ziccer, mert erős volt a színészgárda, lehetett volna őket többet, jobban használni, de itt még Alexander Skarsgaard is beleszürkült Flagg szerepébe. A tovább mögött röviden még néhány spoileres gondolatot is megosztok a sorozatról. 

Tovább…

Így készült az Unorthodox

2021. 02. 21. 21:50 - Írta: winnie

1 comment | kategória: Európa is létezik,minisorozat,video

Nemrég írtunk végre az itthon elég sikeres Netflix-es minisorozatról (aminek magyar címe: A másik út), és az előfizetők találkozhattak a platform felületén egy külön, a széria készítéséről szóló 20 perces dokumentumfilmmel is, amit a tovább mögött meg lehet nézni.

Tovább…

Your Honor: vége az 1. évadnak. És a sorozatnak is.

2021. 02. 21. 21:10 - Írta: Shannen

11 comments | kategória: kritika,minisorozat

A Showtime limitált sorozata/minisorozata tökéletes példája annak, hogy ha fogsz egy csapat kiváló színészt és technikailag jól néz ki, amiről mesélsz, akkor ezek szinte majdnem képesek befoltozni azokat a kisebb-nagyobb lyukakat, amivel a forgatókönyv egyébként tele van. Bryan Cranston családi/tárgyalótermi drámája ugyanis hiába kezdett nagyon ígéretesen, valahogy mégsem tudott felnőni önmagához vagy legalábbis beváltani a kezdés alapján hozzáfűzött komoly reményeket.

A történet alapjait a pilotnál leírtuk, és nagyon leegyszerűsítve a fő szál annyi, hogy egy köztiszteletben álló new orleans-i bíró próbálja megvédeni a tinédzser fiát, aki egy cserbenhagyásos gázolás során véletlenül megölte a helyi gengszter család fiát, akik nyilván brutális bosszút állnának, ha tudnák ki a tettes. Így a Cranston által alakított főhős kénytelen hátrahagyni erkölcsi normáit és bepiszkolni a kezét (bizonyítékokat eltüntetni, tanukat manipulálni), aminek idővel egyre súlyosabb, nem várt következményei lesznek mások életére.

Ezek a következmények kitárják a sorozat látószögét és a szimpla családi dráma mellett komolyabb társadalmi kérdések is fókuszba kerülnek, úgy mint a rendőrségi korrupció, rendszerszintű rasszizmus és úgy általában a társadalmi egyenlőtlenségek, ami például egy fehér, mégiscsak privilegizált helyzetben levő, valamint egy fekete fiatal felelősségre vonása között húzódnak. Mindezek mellett pedig egy-két személyes, romantikus szálat is kapunk.

Szóval az vitathatatlan, hogy a készítők egy komplex sztorit raktak össze, ám sajnos nem minden réteget tudtak vagy akartak rendesen kifejteni. Ilyen volt például a Baxter család, akiktől mindenki rettegett a városban, és hiába tud Michael Stuhlbarg nagyon félelmetesen nézni, az ő háttérsztorijuk nem volt kidolgozottabb egy átlagos maffiacsaládnál, így összességében súlytalanok maradtak. Ráadásul több olyan szereplő is volt, aki inkább csak lógott a levegőben és csak arra kellettek, hogy a történet egy adott pontján előrébb billentsék a sztorit (lásd Margo Martindale karakterét vagy Adam tanárát).

A sorozat esszenciája a szűkebb és tágabb értelemben vett családban, mint a feltétel nélküli szeretetet, biztonságot és gondoskodást adó közösségben rejlik. Három család élete fonódik össze váratlanul a baleset következtében és miközben mindenki csak a saját gyerekét akarja megóvni, a végén mégis mindegyikük élete tragikusan megváltozik.

A Your Honor tulajdonképpen két szinten működik igazán, egyrészt a személyes vonalon a családi dráma nagyon átérezhető és abszolút lehet azonosulni az indulatokkal is. Ez nagyban köszönhető a színészeknek, Cranston-t és Stuhlbarg-ot már említettem, de az Adam-et alakító Hunter Doohan is remek. Mint ahogy Hope Davis is abban a néhány percben,amiben feltűnik.

Másrészt a legjobb részek a tárgyalótermi jelenetek az évad második felében. Nem véletlen, hiszen a készítő Peter Moffat (Criminal Justice, Silk), aki elég otthonosan mozog ebben a környezetben. Igazi feszültség és izgalom van ezekben a jelenetekben, ráadásul Maura Tierney személyében egy szuper vendégszereplőt is kaptunk hozzájuk.

Ami kevésbé működött az a fentieken túli körítés, amire tényleg nem szántak elég figyelmet, hogy kellőképpen kidolgozzák, a red herringekből egy idő után sok lett és feleslegesen vitték el az időt, egy sor nagyon komolynak gondolt történés volt abszolút hiteltelen (gondoljunk a titkos találkozókra, amelyek fényes nappal, nyilvános helyeken történtek meg), és a koronavírus-járványt is abszolút értelmezhetetlen módon sikerült beleírniuk a sztoriba.

Ahogy a kritikám elején írtam, a technikai megvalósítás ettől még kiemelkedő lett, a human által is emlegetett filmes kivitelezés az egész évadra jellemző volt. Nálam külön plusz pont volt, hogy kimozdultak a French Quarter-ből és New Orleans kevésbé ismert, de nagyon is valós arcát mutatták meg. Na és persze a zene, Volker Bertelmann vonós tételei nagyon jól passzoltak ehhez a drámai történethez.

Mielőtt a tovább mögött spoileresen szót ejtenék a kifejezetten jól sikerült végkifejletről, azt még azért itt leírom, hogy a hibái ellenére érdemes esélyt adni a sorozatnak, csak nagy elvárásokat nem kell vele szemben támasztani. Az összkép így is olyan 7/10.

Tovább…

Behind Her Eyes: az 1. évad

2021. 02. 18. 19:45 - Írta: winnie

53 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika,minisorozat

Usually this is where I wake up.

Veletek előfordult már olyan, hogy előre tudtátok egy új sorozat esetében, hogy első napos dara lesz – annak ellenére, hogy azt sem tudjátok miről szól? Aki olvasgatja a blogot, az tudja, hogy az átívelős krimik a gyengéim, a zsánerből pedig a popcorn műfajt képviselő könyvadaptációkért kifejezetten oda vagyok. Mármint szeretem nézni őket. Az, hogy jók lettek-e, az csak a végén derül ki.

A Netflix ugye eddig ezt a szegmenst a Harlan Coben-sorozatokkal fedte le (The Stranger, Safe, The Woods) – és most itt van a legújabb, a szerdai premier, Ne higgy a szemének, Sarah Pinborough itthon is megjelent könyve alapján, amiről piszok nehéz lesz úgy írnom, hogy ne legyen spoileres. Mert egész egyszerűen muszáj azt is kibeszélni, amire fény derül féltávnál, és mely csavarnak nagy szerepe lesz abban, hogy a sorozat fogadtatása milyen lesz – tippre megosztó.

Meglátjuk, hogy a tovább mögé kell-e mennem, előzetesen azt mondanám, hogy tetszett a sorozat, a Safe és a The Woods közé illeszteném, és most azon gondolkodok, hogy mennyire trafált bele az a kritikus, aki a véleményét Twitteren pár karakterben úgy sommázta, hogy az első két rész unalmas, a második kettő nagyon jó, a harmadik kettő pedig röhejes (kritikákat nem olvasok, de a tweetek eljutnak hozzám). Azt aláírom, hogy a tempója lassú, de az ilyen adaptációknál megszoktuk a lassabb alapozást, ez a széria pedig kifejezetten könyvhű lett.

A történet (amiről nehéz figyelemfelhívó módon írni spoilerek nélkül) középpontjában egy egyedülálló anya van, akit egy bárban összefut egy férfival és jól érzi vele magát – másnap meg kiderül, hogy ő az új főnöke (oké, tudom, lerágott csont, lapozzunk). Utána pedig a férfi feleségével is találkozik és összebarátkoznak, és ahogy ezek a kapcsolatai egymástól függetlenül alakulnak, mi megismerjük a férj és a feleség iszonyatosan furcsának tűnő kapcsolatát, amit eleinte nem nagyon lehet értelmezni (csak sejtjük, hogy “van valami”, de még balóslat sincs jelen eleinte), és ami idővel totál beszippantja a gyanútlan főhőst.

A sorozat alapvetően Tom Bateman és Eve Hewson karakterének kapcsolatáról, illetve az azt övező rejtélyről és titkokról szól, hiszen látszólag nagyon egyoldalú a viszonyuk, kérdőjelekkel van tele, és ezekről lassacskán el is kezdik lehántani a rétegeket többek között visszaemlékezések formájában, és az is kiderül, hogy nem csak egy 3 szereplős sztoriról van szó.

Az efféle sorozatokat, amik nem annyira mondjuk a borús hangulatra építenek vagy a nyomozásra, akkor szoktam szeretni, amikor folyamatosan agyalásra késztetnek. És a Behind Her Eyes ezt teszi, hiszen az első részekben mindvégig David és Adele kapcsolatának dekódolásán dolgoztam, valamint a puzzle darabkák összeillesztésén. És ezért szeretem ezt a műfajt, mert aktív nézőt kíván, akkor a legérdekesebb, ha közben megmozgat, és egyszerre nézni és kombinálni baromi jó móka.

Ahogy az lenni szokott az efféle könyvadaptációk esetében, a múlt elég komoly szerepet kap, és ahogy ennek kapcsán egyre több infót kaptunk, aggódni is kezdtem, hogy elmegyünk egy nyilván sokkoló, de azért 2021-ben mégiscsak snassznak számító irányba, de szerencsére ilyen szempontból nem kell aggódni, amikor úgy tűnik, hogy az egyik irányba tart a Behind Her Eyes története, akkor mindig képes bedobni egy vargabetűt.

Nem lesz hivatkozási alap számomra, de alapvetően tetszett a sorozat (legyen 7/10?), és nem azt mondom, hogy lehetett volna feszesebb vagy tempósabb is, hiszen a felépítése miatt végig kellett menni bizonyos lépcsőfokokon, meg aztán összességében nem is nagyon volt olyan pillanata, hogy beindult volna, egyszerűen csak ahogy kulminálódott a helyzet és kaptunk egyre több információt, úgy nőtt a feszültség, és zakatolt jobban az ember agya.

Az biztos, hogy a zárás dobott rajta, az ilyenre szokták mondani, hogy most azonnal érdemes lenne újranézni az egészet, és akkor sok minden megvilágosodhat (és nem csak annak alapján, amit látunk :kacsint:). Szóval ennek fényében érdemes kezelni az értékelésemet.

És akkor most jönne az, amiről muszáj lenne beszélni – és amiről nem fogok, max kommentben. Ami láttán először kiábrándultság vett erőt rajtam, de idővel megbékéltem a húzással, és összességében úgy érzem, hogy jól tettem, mert így lett kerek a sztori, így működött a lezárás, ami kőkemény lett.

Viszont lehet a zárásról is beszélni, szóval a tovább mögött abszolút spoilermentesen folytatom, de a rébuszokban való beszélés kapcsán van esély arra, hogy valaki elkezd kombinálni, és elrontja a szórakozását, szóval csak saját felelősségre érdemes olvasni. Tovább…

Ne higgy a szemének!

2021. 02. 17. 13:13 - Írta: human

7 comments | kategória: Anglia lecsap,kampány,minisorozat

Tökéletesnek tűnő házasság, de ott van valami a szemei mögött Behind Her Eyes. Elvileg meglepetésekkel teli sorozat érkezett ma a Netflixre, lesz róla írásunk.

Délelőtti videó 3.: Behind Her Eyes

2021. 02. 09. 11:30 - Írta: human

4 comments | kategória: Anglia lecsap,minisorozat,video

A Ne higgy a szemének! című pszichológiai thriller Sarah Pinborough könyve (itt a hivatalos, magyar nyelvű tartalom) alapján készült a Netflixre, és jövő heti premier lesz a krimirajongók nagy örömére. (Értsd: első napos dara lesz – winnie)

A sorozat egy titkárnőként dolgozó egyedülálló anyáról szól, akinek kátyúba kerül az élete, de összejön egy sikeres, fiatal pasival, akiről kiderül, hogy a főnöke, majd egy új barátjáról az, hogy a férfi felesége. És hősünk a pár megszállottjává válik, belegabalyodik a házasságukba. Amikor azonban jobban megismeri őket, elkezdi látni a repedéseket közöttük, vajon tényleg olyanok, mint amilyennek tűnnek, és miféle titkot rejtegetnek?

A tovább mögött előzetes. Szereplők: Simona Brown, Eve Hewson, Tom Bateman, Robert Aramayo.

Tovább…

Délelőtti videó 2.: It’s a Sin

2021. 01. 29. 10:50 - Írta: human

Add comment | kategória: Anglia lecsap,minisorozat,video

Olvashattátok a kritikánkat a Channel 4-ra készített Russell T. Davies-drámasorozatról, aminek a magyar címe Ez bűn. Itthon az HBO GO-n elérhető a teljes szezon, Amerikában pedig az HBO Max-ra érkezik februárban, ennek kapcsán még a tovább mögötti hossz előzetes futott be, ami sokkal többet mond, mint a rövid, és csak hangulatra koncentráló angol promók.

Tovább…

It’s a Sin

2021. 01. 28. 15:50 - Írta: Shannen

17 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika,minisorozat

Akkor meg is van az idei év első olyan sorozata, ami egész biztosan rajta lesz az év végi toplistámon.

Az angol Channel 4 új ötrészes minije, mely itthon Ez bűn címmel teljes évados premiert kapott az HBO GO-n, egy fiatal baráti társaság történetén keresztül  mutatja be, hogy milyen volt melegként élni Londonban az 1980-as években az AIDS-válság kellős közepén. Az elég borús téma ellenére, amely a történet előrehaladtával egyre komorabbá válik, a sorozat tele van humorral és sugárzik belőle az életigenlés. Mindez annak köszönhető, hogy ez nem egy újabb AIDS-sztori, hanem sokkal inkább egy történet a barátságról és az embertelen körülmények közt is megbúvó reményről. 

Az It’s a Sin készítője az a Russel T. Davis, aki többek között a kultikus Queer as Folk (Fiúk a klubból) angol eredetijének megalkotója, és aki engem legutóbb a Years and Years minisorozattal nyűgözött le. Nem véletlenül ezt a kettőt emelem ki a munkásságából (amely egyébként a Torchwood-tól kezdve a Cucumber-ön át az A Very English Scandal-ig terjed). Míg az első a témája miatt, a második a szerkezete okán juthat az Ez bűn nézőinek eszébe.

Az, hogy egy kiemelkedően jól sikerült sorozatról lesz szó már az első epizód végére sejthető lett, az It’s a Sin ugyanis az utóbbi hónapok egyik legerősebb sorozatkezdését produkálta. Mindössze 45 perc alatt bemutatta és össze is hozta a főbb karaktereket, megteremtette a 80-as évek semmivel össze nem téveszthető nosztalgikus, feelgood hangulatát, belengette a szereplők előtt álló tragédiákat és az utolsó perceiben a néző hidegrázósan vehette tudomásul, hogy olyan karakterekhez kezdett máris kötődni, akik közül biztosan lesz olyan, aki nem fogja megérni a sorozat végét.

So, where do you see yourself in five years’ time?

Az öt rész egy évtizedet ölel fel 1981-től kezdve. A történet elején három alig 20 éves meleg srác álmaikat követve Londonban találja magát. Roscoe, miután felvállalja másságát a vallásos Nigériából bevándorolt családja előtt, lelép otthonról, Ritchie, aki titkolja konzervatív családja előtt homoszexualitását, egy szigetről érkezik a fővárosba, hogy színész lehessen, a szégyenlős Colin pedig Wales-ből érkezik, hogy egy menő szabóságnál legyen tanonc. A fiúkat hamar összesodorja az élet és úgy döntenek, hogy egy fedél alá költöznek, ahol csatlakozik hozzájuk Ritchie legjobb barátja, a színésznőnek készülő Jill és egy másik közös barátjuk, Ash is.

Miközben a csapat éli a huszonévesek átlagos életét, azaz tanulnak, dolgoznak, buliznak és igen aktív szexuális életet élnek, a kis közösségük színes, vibráló buborékjának apró repedésein át először csak szimplán furcsa, majd idővel egyre aggasztóbb hírek kezdenek bekúszni egy Amerikában terjedő vírusról, ami rákot okoz, de csak a meleg férfiak körében. Ez annyira abszurdnak tűnik (honnan tudná egy vírus, hogy ki meleg, ugyebár?), hogy a fiúk jó ideig nem is veszik komolyan a fenyegetést. Egyedül Jill az, aki próbál utánajárni dolgoknak és óvatosságra inteni a barátait.

A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül.

Tovább…

Unorthodox

2021. 01. 23. 14:50 - Írta: Shannen

15 comments | kategória: Európa is létezik,kritika,minisorozat

A Netflix egyik nagy tavaszi meglepetéssikere (mind kritikailag – lásd a 8 Emmy-jelölést, mind nézettségileg – lásd a hazai áprilisi Netflix nézettséget) az Unorthodox – A másik út című négyrészes könyvadaptáció volt.

A Deborah Feldman azonos című, itthon is megjelent önéletrajzi regényéből készült, azaz inkább inspirálódott sorozat egy fiatal nő útját mutatja be, ahogy elszakadni próbál egy brooklyn-i ultra-ortodox zsidó közösségből, hogy új életet kezdhessen Berlinben.

A minisorozat, melyben a szereplők nagy része jiddisül beszél, egyrészt egy coming-of-age sztori azaz felnövéstörténet, arról, ahogy a felnőttkor küszöbén álló Esther úgy dönt, hogy kitör abból a közösségből, amiben felnőtt és megpróbál egyedül boldogulni a világ másik végén. Másrészt van benne egy kis buddy comedy-be oltott nyomozósdi is, ahogy Esther férje és a közösség egyik fekete báránya igyekszik a lány nyomára bukkanni.

Mielőtt belemegyek a történet részletesebb ismertetésébe, egy kis háttér: a brooklyn-i szatmári haszid zsidóközösség az egyik legnagyobb haszid közösség a világon, mely eredetileg az egykori magyarországi Szatmárnémetiben alakult ki és a második világháború után az onnan New York-ba kivándorolt zsidók alapították újra a közösséget. Szigorú vallási szabályok szerint élnek, elutasítják a modern kultúrát és a nők egyik legfontosabb feladatának tekintik, hogy minél több gyermeket szüljenek. 

A sorozat ott kezdődik, hogy Esther egy szatyornyi személyes holmival megszökik otthonról és Berlinbe utazik, ahol az anyja is él, aki már évekkel korábban elhagyta a szatmári közösséget és ezzel együtt a lányát is. Miközben párhuzamosan látjuk, hogy a lány hogyan boldogul a német fővárosban, valamint a családja és a közösség, hogyan reagál az eltűnésére, flashbackek segítségével megismerjük a múltját is, pontosabban a szökése előtti nagyjából egy év eseményeit, és ami még fontosabb, megismerjük Esthert magát is és megértjük, hogy miért pont ő lehetett az, aki úgy döntött, hogy hátat fordít a korábbi életének.

Ahogy a többi szatmári lány, Esther is egy elrendezett házasságba kerül 18 évesen, amikor hozzámegy Yanky-hez, egy kedves, visszafogott szatmári sráchoz. A házasságuk első éve azonban tele van frusztrációval és a várt gyermekáldás is elmarad. A sikertelen házasság első éve alatt Esther mindinkább elvágyódik a családja és a közösség jelentette nyomás alatti élettől. Mindene a zene, de zongoraórára is csak titokban tud menni, hiszen neki tilos zenével foglalkoznia. Tanulni szeretne, megismerni a világot, de mint szatmári zsidó nő, erre nincs lehetősége a szigorú szabályok miatt. A jelleme és az előírt szabályok közt húzódó feszültséget a könyv még jobban átadja, hiszen ott a főszereplő (az írónő) gyerekkorát is megismerhetjük.

A Berlinbe való megérkezés nemcsak, hogy feltárja az ajtót Esther előtt azzal, hogy egy vele korabeli fiatalokból álló multikulti zeneakadémista társasághoz csapódik, de a város, mely tele van Holokauszt-emlékművekkel rákényszeríti, hogy szembesüljön a közösségének a múltjával és rámutasson, hogy máshogy is lehet emlékezni a múltra és tisztelni az áldozatok emlékét.

Esther nem konkrét céllal megy Berlinbe, csak annyit tud, hogy meg akarja ismerni a Brooklynon túli világot. Az első útja még csak nem is az anyjához vezet Berlinben, hiszen rá még mindig neheztel, amiért gyerekként otthagyta őt. Időt ad magának, hogy barátokat szerezzen és egy véletlen folytán még egy hosszú távú cél is körvonalazódni kezd előtte. Azonban a múltja hamar utoléri.

A férje és annak unokatestvére, Moishe, aki finoman szólva sem a legpéldásabb életet éli, Esther után utazik, hogy felkutassa a lányt Berlinben. A két férfi kettőse szolgáltatja a humort a sorozatban, legalábbis egy pontig, amíg a végső konfrontációig el nem jutunk.

Az Unorthodox-nak sok erénye van, de a legnagyobb az Shira Haas személye, ő a lelke és a motorja a történetnek. Miatta lesz a sorozat kihagyhatatlan. Viszonylag keveset kell beszélnie, de amit egy-egy pillantásával át ad, az többet mond ezer szónál. Hatalmas feladatot kapott és nem esett össze a súly alatt.

A sorozat másik erőssége a szatmári szokások autentikus bemutatása. Számomra, aki keveset tud ezekről, kifejezetten érdekes volt látni, hogy hogyan zajlik ott például egy esküvő. Sőt, nemcsak a szokások, de úgy általában azok a részek, melyek a közösségben vagy Moishe-ék nyomozása során játszódtak nagyon igaznak és hihetőnek tűntek (nyilván így külső szemmel nézve), szemben mondjuk Esther és a berlini barátai történetszálával, amiben kicsit sok volt a klisé (ezek a részek egyébként megint csak kicsit eltávolodnak a könyvtől).

Az Unorthodox nem a haszidizmus kritikája és nem az a konklúziója, hogy a közösségen kívüli világ jobb, nem, ez a történet Esther története, egy lányé, aki úgy érezte, hogy a korábbi élete ketrecbe zárja és akinek több levegőre volt szüksége, ahhoz, hogy megtalálja önmagát. Nem fordít teljesen hátat a zsidóságának, csak megpróbál úgy élni, hogy egyszerre élhesse meg a lényének ezt a részét és engedje kiteljesedni kíváncsiságát, tudásszomját és élvezni az életet, ahogy ő szeretné.

“Magyar jelenlét”: The Queen’s Gambit

2021. 01. 21. 16:22 - Írta: winnie

2 comments | kategória: minisorozat,video

Á, megint egy remek videó. Számomra a Vezércsel egyik fénypontja a zene volt. A tovább mögött az látható, hogy a finálé egyik jelenetét hogyan hozza össze Carlos Rafael Rivera (hogy lehet ilyen kevés IMDb-kreditje? a készítő másik Netflix-sorozatát csinálta (Emmy-t kapott érte) és egy Liam Neeson-filmet) és a Budapest Art Orchestra, ami… nyilván nem Művészeti Együttes, de most hirtelen nem találom a nevüket.

Tovább…

Délelőtti videó 2.: It’s a Sin

2021. 01. 14. 10:50 - Írta: human

Add comment | kategória: Anglia lecsap,minisorozat,video

A 80-as évek és az AIDS, de a lassú ráébredés módján – Russell T. Davies-től. A nemsokára (itthonra is) érkező brit sorozat, az Ez bűn alapjait jobban összefoglaltuk már, a tovább mögött végre normális előzetes, annak egy kicsit másmilyen, de feliratos változata, és egy részlet van hozzá.

Tovább…

Previous Posts