login |

Posts filed under 'minisorozat'

The War of The Worlds

2019. 12. 04. 14:50 - Írta: winnie

10 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika,minisorozat

No one would have believed in the first years of the 20th century intelligences greater than man’s, yet as mortal as his own that as men busied themselves about their various concerns, they were scrutinised as narrowly as creatures that swarm and multiply in a drop of water.

Ráduplázunk a Világok harcára, jó? Főleg, hogy most már az angol premierje is megvolt a The War of The Worlds-nek (mindig fura látni, ha egy nemzeti produkció más országban (ezúttal Új-Zélandon) hamarabb látható – a különbség elvileg csak annyi, hogy Angliában 3 részes, máshol 2 részes a mini), míg a nemzetközi War of The Worlds (itt a kritikánk) francia részei végre angol feliratot is kaptak – arról majd human ír este.

H.G. Wells marslakó-invázióról szóló története szerintem sokak számára ismerős – egy 1897-ben írt regényről van szó, ami 1938-ban a tömegpánikot keltő Orson Welles-rádiójáték révén vált újra ismertté, és azóta jó pár adaptációt élt meg. Legutóbbi Steven Spielberg rendezésében (itthon: Világok harca) Tom Cruise menekült Dakota Fanning-gel a kezében, számomra pedig a Jeff Wayne-féle musical révén maradt örökérvényű az IP – most is azt hallgatom. Ez az adaptáció hű, vagyis 1900 körül játszódik – a másik a modern korba van helyezve.

Vannak olyan sorozatos/filmes koncepciók, amik a gyengéim, ami esetében túl könnyűen megadom magam, lehet, hogy minőségtől függetlenül. Ez akkor tűnt fel, amikor a hasonlóságuk ellenére zsinórban a negyedik “visszatérnek élőként a halottak”-sorozat (ld. Les Revenants, Resurrection, The Returned, Glitch) pilotja jött be nagyon. Egyszerűen minden egyes alkalommal annyira erős volt az érzelmi komponens, hogy képtelen voltam magamat függetleníteni a látottaktól, be lettem szippantva.

Nos, mint kiderült, a The War of The Worlds is hasonló számomra: ennek a BBC-s minisorozatnak a kezdése (és a FOX International-sorozatnak a startja) is megteremtette nálam a totális kilátástalanság érzetét. Amikor így bele tudom élni magam a karakterek helyzetébe, akkor nem nagyon látom azt, hogy mennyire jó vagy nem jó a megvalósítás, hiszen nálam csont nélkül elérte hatását a sorozat. (Szóval, spoiler, a másik széria is jobban bejött, mint human-nek.)

Az alapsztori nagy vonalakban tényleg csak annyi, hogy jönnek a marslakók és szétszedik az emberiséget. Persze köré vagyon írva egy kerettörténet is egy fiatal párról, akikről szép lassan kiderül, hogy miért is örvendenek némi megvetésnek, valamint egy csillagászról, aki egy fura fémgömböt vizsgál, ami városa közelében zuhant le az égből. A fémgömb a politikusok érdeklődését is felkelti (főleg, hogy az egész világon megjelennek), hogy aztán a tanulmányozás közben működésbe lépjen és mindenkit elporlasszon.

Meg is indul az össznépi menekülés (hova? a fővárosba, London-ba!), azonban a két főhős elszakad egymástól, így külön követhetjük a történetüket, s mellett még egy elég titokzatos, vörös világban játszódó szál is elkezd kibontakozni, mely elég vérfagyasztó (és szívfacsaró) módon idővel bekapcsolódik a fő folyamba.

This is nothing for anyone to be concerned about. You are in Great Britain. We are the masters of warfare. Our cavalry, our cannon are the best in the world.

A kosztümös krimik kapcsán meg szoktam említeni, hogy mennyire szeretem a műfajt, de úgy tűnik, hogy a múltban játszódó zsánersorozatokért vagyok oda, hiszen a kosztümös horror, vagy jelen esetben a scifi is több tekintetben sokkal érdekesebb, mint egy mai. Számomra kifejezetten izgalmas, hogy a karakterek teljesen másképp gondolkodnak, mások a félelmeik, mások a rendelkezésükre álló eszközök (komikusan tragikus volt a puskákkal felvonuló hadsereg) – a The War of The Worlds világában még a scifi popkultúra sem létezett.

Nyilván egy földönkívüli támadás ma sem lenne könnyen kezelhető, de a XIX. század végén különösen esélytelennek tűnik az emberiség (az első támadás elég sokkoló), és idővel a sorozat továbbviszi a marslakó mitológiát, nem csak porlasztó gömbök, hanem az ismert háromlábú, lépegető gépmonstrumok is megjelennek (és ezzel még mindig nem merült ki az alien arzenál!), mi pedig nézőként egyszerűen elképzelhetetlennek látjuk a hepiendet, ami kőkeményen rányomja a bélyegét a nézői élményre – a The War of The Worlds-ben nem a felhőtlen szórakozást kell keresni.

A fentiek mellett arra is rá kell mutatnom, hogy nem egy fullos, (poszt)apokaliptikus sorozatot kapunk. A The War of The Worlds elég lassú sodrású, és elég komoly hangsúlyt helyeznek a korabeli társadalmi viszonyok ábrázolására is – talán túlságosan is hangsúlyosat, aminek köszönhetően nem csak nehezen indul be a sztori, hanem később is el-elkalandozhat egyesek figyelme.

Tudom, hogy elfogult vagyok, látok negatív kritikákat is a minisorozatról, főleg annak második feléről, de nekem összességében kifejezetten tetszett, amihez természetesen kellett az, amit fent is írtam, hogy képes legyek ebbe a kilátástalan szituációba belegondolni. Ha az ember benne van a sztoriban, akkor még a kevesebb téttel bíró, karakterizáló vagy expozíciós dialógok is magukban hordozzák a nyomasztó drámát. És a The War of The Worlds szuper jó nyomasztásban.

Ja, még valami: alapból a könyvet nem ismerem tüzetesen, a filmbeli nevekre pedig nem emlékeztem, így tök poén volt hallani azokat a neveket (Ogilvy, Mayberry Hill) és történetszálakat, amik a már említett musicalből ismerősek voltak.

Délelőtti videó 3.: A Christmas Carol

2019. 11. 25. 11:30 - Írta: human

3 comments | kategória: Anglia lecsap,minisorozat,video

Nem szoktuk a készítőt előre tenni, de a BBC számára a Peaky Blinders-ért felelős Steven Knight meséli el Charles Dickens klasszikus történetét. Kicsit sötétebben.

Több Dickens-művet feldolgoznak, és az A Christmas Carollal (itthon: Karácsonyi ének) kezdik, amiben egy mogorva öregembert három szellem látogat meg karácsony estéjén, és szembesítik őt önző életével, a múltjával, jelenjével, és ha nem változtat a viselkedésén, akkor a várható jövőjével.

Az előzetes a tovább mögött. Szereplők: Guy Pearce, Andy Serkis, Rutger Hauer, Stephen Graham, Charlotte Riley, Joe Alwyn, Vinette Robinson, Kayvan Novak és Lenny Rush.

Tovább…

Maltese, a maffianyomozó / Maltese – Il romanzo del comissario / Maltese: The Mafia Detective – írta speranza

2019. 10. 26. 15:40 - Írta: vendegblogger

6 comments | kategória: Európa is létezik,kritika,minisorozat

Az olasz maffiasorozatok rajongóinak figyelmébe szeretném ajánlani ezt a kosztümös gyöngyszemet, ami az 1970-es évek Szicíliájában játszódik. (Itthon az Epic Drama csatornán ment, a pilot a honlapjukon meg is tekinthető.)

Megnézve úgy tapasztaltam, hogy a nyolc részes minisorozat több szempontból is mutat némi hasonlóságot a 80-as és 90-es években nálunk is nagy sikerrel vetített Polippal. A főszerepét pedig Kim Rossi Stuart alakítja, akit itthon a Fantaghiro mesefilm-sorozatból, vagy esetleg a Bűnügyi regény c. filmből ismerhetünk. Eddig hogy hangzik? Mert a legjobb érvemet még be sem dobtam: a forgatókönyvet a Gomorra két írója, Leonardo Fasoli és Maddalena Ravagli követték el.

A cselekmény Rómában kezdődik, ahol Dario Maltese felügyelő (Kim Rossi Stuart) és csapata rajtaüt egy droglaboron, és az ott kialakult tűzharc közben egy díler az életét veszíti. Az eset után Dario a szülővárosába, Trapaniba (Szicíliába) utazik, hogy részt vegyen gyerekkori barátja, Gianni Peralta felügyelő esküvőjén, de erre sajnos már nem kerülhet sor, mert a házasulandó párt a nosztalgikus hangulatban telt családi ebéd után meggyilkolják.

Gianni az utolsó erejével megkéri Dariót, hogy a folyamatban lévő nyomozása anyagát vegye magához a lakásáról, de mire ő odaér, a dossziénak hűlt helyét találja. Lelkiismerete nem hagyja nyugodni, ezért áthelyezteti magát Trapaniba, hogy személyesen keresse meg a felelősöket. Az új állással pedig egy új csapatot is kap maga mellé, amelynek tagjait olyan komolytalan becenevekkel aggatták fel, mint: Nyúl (Rosario Terranova), Szög (Alessandro Schiavo) és Normann (Marco Leonardi).

A merénylet alapos szervezettsége azonnal szemet szúr mindenkinek, de Maltese hiába veti fel a főügyésznek, hogy a maffiát sejti az események mögött, az leinti annyival, hogy igyekezzen mihamarabb lezárni az ügyet, mert minden bizonyíték szerelmi bűntényre utal.

A helybeli újságok tálalása is ezt látszik megerősíteni. Mindez – vagyis a hatóságok és a sajtó reagálása – nagyon ismerősnek tűnik a számára, mert az édesapja különös körülmények között elkövetett öngyilkosságára emlékeztetik. Dariot azonban nem olyan fából faragták, hogy meghátráljon az első akadály előtt, és egy titokzatos informátornak köszönhetően hamarosan fordulatot is vesz a nyomozás. Ezen kívül aligha árulok el nagy titkot, ha elkotyogom, hogy (olaszokról lévén szó) nem nélkülözzük a szerelmi szálakat sem.

Az összes feltétel adott tehát egy izgalmas, mozgalmas akciósorozathoz, de nem akarok senkit átverni. A széria lassan építkezik, és az akciójeleneteket is csak kiskanállal mérik. Inkább a drámán van a hangsúly és a hangulaton, mert az verhetetlen. Minden apróság, minden részlet korhű.

A ruhák, a frizurák, a kiegészítők, a kocsik és a gyönyörű, autentikus helyszínek is. Olyan mértékben ügyeltek a hitelességre, hogy leesett az állam. Csak néhány példát említek: mindenki mindenhol dohányzik és az autókban senki se használ biztonsági övet. A gyanúsítottakat nem számítógépen rögzített adatok segítségével keresik ki, hanem fotók alapján. A helyszínelőkön overall nincs, legfeljebb egy pamut kesztyű, és a fegyveres bűnözők letartóztatására induló rendőrök se viselnek golyóálló mellényt.

Mindezt a 21. századi, agyonszabályozott hétköznapjaink mellett nagyon érdekes volt látni, de a külsőségeken kívül a rendezés is „régimódias”, ha lehet így fogalmazni. Időnként furcsán mozgatták a kamerát a felvétel közben, ami szintén hozzájárult a hitelesebb látványhoz.

Kim Rossi Stuart egy konzervatív, merev gondolkodású figurát alakít, aki azért a végére már rugalmasabban áll a dolgokhoz. A sorozat cselekménye teljesen az ő személye köré épül, és ez a jelenetek beállításain is meglátszik. A mellékszereplők legtöbbje viszont csak statiszta, alig tudunk meg róluk valamit, gyakran csak egy-egy jellemző tulajdonságukat, ami ugyancsak a retró nyomozós sorozatokat idézi fel bennem.

Tudom, ma már kevésnek tűnik, ha azzal próbálok bárkit is meggyőzni, hogy ezt leginkább a sok, régről ismerős – vagy a fiatalabbak számára új – impulzus miatt élmény nézni, de itt pont ez a helyzet. A széria legnagyobb erőssége ez a virtuális időutazás, amire lépten-nyomon rácsodálkozunk, ámbár nem maradunk mondanivaló nélkül sem.

Személy szerint nagyon örültem, hogy a Gomorra és a Suburra ellentételezéseként megint egy olyan, (Poliphoz hasonló) maffiasorozatot nézhetek, ahol elsősorban az igazságszolgáltatás szemszögéből láthatjuk, hogy milyen nehéz küzdeni a szervezett bűnözés ellen. Mert a korrupció olyan szinten beépült már a szicíliai mindennapokba, hogy természetessé vált, akár a levegővétel. Aki nem áll be a sorba, azt hamar félreállítják. Bizonyítékot találni valaki közreműködésére pedig szinte lehetetlen ott, ahol a hatóság emberei is be vannak szervezve.

Az írott sajtó szerepe is érdekes a történetben, pontosabban az, ahogy mindkét oldal használja – helyesebben felhasználja – az újságírókat a céljai érdekében, akik ezért sokszor mindenkinél jobban értesültek.

Klasszikus maffiasorozatról van tehát szó, amit azt hiszem, azok értékelnek a legjobban, akik már éltek a 70-es évek közepén, vagy szerették a Polipot, de ez nem jelenti azt, hogy ne ajánlanám mindenkinek. (Ezzel akkor válaszoltam is szepi06 kérdésére.) Ha számokban kell kifejeznem mindezt: az évadot 7/10-re, az időutazást viszont 10/10-re értékelem.

Délelőtti videó 3.: The Accident

2019. 10. 25. 11:30 - Írta: winnie

3 comments | kategória: Anglia lecsap,minisorozat,video

Ez az újonc, kőkemény dráma tegnapi angol premier volt a Channel 4-on, és önálló sorozat, de lehet, hogy a Hulu-ra, mint a National Treasure 3. évadja fog felkerülni. (Sajnos egyikről sincs kritikánk, de bővebben a National Treasure-ről itt írtunk, a kvázi 2. évad Kiri-ről pedig itt.)

Jack Thorne új szériája (melyet a 2017-es Greenfell-katasztrófa ihletett) egy egykor prosperáló wales-i közösségről szól, melyet katasztrófa ér, ami több gyerek életét követeli, s mely a harag, illetve a bűnbak-keresés hatására teljesen szétszakad. A sorozat amellett, hogy a fogyatékosságra fog koncentrálni, feltárja a politikai és személyes tényezőket, melyek az eseményhez vezettek.

Előzetes a tovább mögött. Szereplők: Sarah Lancashire (más karakter, mint a Kiri-ben), Sidse Babett Knudsen, Nabhaan Rizwan, Mark Lewis Jones, Jade Croot, Shaun Parkes, Ruth Madeley, Joanna Scanlan, Adrian Scarborough, Genevieve Barr, Eiry Thomas. Tovább…

Délelőtti videó 3.: War of The Worlds

2019. 09. 30. 11:30 - Írta: winnie

10 comments | kategória: Anglia lecsap,minisorozat,video

The chances of anything coming from Mars are a million to one, he said – á, imádom hallgatni a War of the Worlds-musicalt! (Aki ismeri, annak remélem a színpadi változat is megvolt.) Pár napja írtuk, hogy aki figyelte a híreinket, az tudhatja, hogy három War of The Worlds-sorozat is készül, vagy legalábbis három széria, ami H.G. Wells itthon Világok harca című regényét veszi alapul.

A BBC-s változat lesz a hű adaptáció, hiszen az tényleg az 1800-as évek végén játszódik majd (a Fox International a mába helyezi a sztorit (itt vannak képek róla), míg a Simon Kinberg-féle AppleTv+-os projekt inkább csak hasonló elemeket tartalmaz) és egy pár lesz a középpontjában, akik az emberiség elpusztítására és a bolygó meghódítására törekvő könyörtelen marslakók elől menekülnek.

Az első előzetes a tovább mögött, a főszereplők Eleanor Tomlinson, Rafe Spall, Robert Carlyle és Rupert Graves, a premier pedig nagyon közel van, de egyelőre csak kanadai időpontunk van, viszont a magyarra is hamar sor kerül az Epic Drama-nak köszönhetően. Tovább…

Emlékeztető: Csendes Don 1. évad

2019. 09. 25. 20:21 - Írta: winnie

Add comment | kategória: ajánló,Európa is létezik,kampány,minisorozat

Ma. 20:40. Duna. Тихий Дон / Tikhiy Don – 1×01 (magyar előzetes + szinkronhangok)

Ehhez a 2016-os, 14 részes orosz minisorozathoz nem tudok sok mindent hozzáfűzni azon kívül, hogy egy új adaptációja az ismert Solohov-regénynek. Itt a hivatalos szinopszisa:

1912. A Don-menti kis faluban élő Meljehov családban az apa az úr, az öreg Pantyelej parancsol a család minden tagjának. Felesége mindenben aláveti magát férje akaratának, akinek a faluban is nagy tekintélye van. Mindaddig nincs is a családban probléma, míg Grisa bele nem szeret a szomszédasszonyba, innentől kezdve már nem tud parancsolni a fiának. Amíg Akszinya férje katonaidejét tölti, Akszinya és Grisa szerelmi viszonyt kezdenek. A felháborodott Pantyelej erővel meg akarja nősíteni a fiát…

Délelőtti videó 4.: Csendes Don 1. évad

2019. 09. 25. 11:55 - Írta: winnie

Add comment | kategória: Európa is létezik,minisorozat,video

A Solohov-féle Тихий Дон (angolosan Tikhiy Don) alapján készült ez a 14 részes minisorozat 2015-ben, ami ma kerül bemutatásra a közszolgálati csatornán. A tovább mögött a magyar nyelvű előzetes.

Tovább...

Az Unbelievable-ről bővebben

2019. 09. 17. 18:35 - Írta: human

Add comment | kategória: minisorozat,video

Kaitlyn Dever, Toni Collette, Merritt Wever és még sokan mások egy igaz történetet keltenek életre a Netflixen – pont tegnap került ki egy 3 rész utáni kritika róla.

Aki még kíváncsi pár infóra, annak a fent említettek, na meg a készítők is mesélnek ezt-azt a sorozatról a tovább mögötti kulisszás videóban. Úgy foglalják össze, hogy egy nemi erőszak utáni nyomozást láthatunk jól és rosszul levezetve. Tanulságos lett?

Tovább…

Pilot-mustra: Unbelievable – 1×01

2019. 09. 16. 14:50 - Írta: winnie

25 comments | kategória: kritika,minisorozat,pilot-mustra

One less rape in the world, that’s ultimately a good thing, right?

Mennyire tesz “jóvá” egy történetet az, ha valóban megtörtént? És lehet-e kritizálni valós események alapján készített sorozatot azért, mert nem elég jó a sztorija? Nyilván lehet, miért is ne, csak éppen elég furcsán veszi ki magát, nem? Mármint az, hogy ha hiányoljuk, hogy az írók nem tupírozzák fel az adaptációt. Na, az Unbelievable esetében nincs semmilyen hatásvadász tupír.

A Netflix pénteki premierje, a magyar felirattal és szinkronnal érkezett minisorozat egy valós események alapján készült true crime dráma, mint a nemrég a Hulu által bemutatott The Act vagy a Bravo-s Dirty John (erről már régóta tervezek évadkritikát írni). A 2008-ban kezdődő sztorit egy fiatal lány megerőszakolása indítja be, majd True Detective-módjára emellé bevonnak egy 2011-es idősíkot is egy erőszaktevő ügyében vizsgálódó két nyomozóról.

UNBELIEVABLE – 1×01 – 6,5/10

Ezúttal inkább ismertetőhöz, ajánlóhoz közelebb lévő, afféle technikai kritikát írnék, mert ez az a típusú darab, amit az ember végignéz, ha elhatározza magát, hogy végignézi (és jó eséllyel be fog neki jönni a sorozat, mert kifejezetten jó), de csak az első része egyáltalán nem működik pilotként, ugyanis semmit nem árul el magáról a sorozatról, például, mert meg sem jelenik benne a két főszereplő.

Gondolom készítői oldalról volt bőven rágódás azon, hogy lehetne prezentálni a sztorit, és végül az a döntés született, hogy a két idősáv keresztbe vágása helyett az 1×01 bemutatja egy bizonyos Marie Adler esetét (aki azt vallja, hogy megerőszakolták, majd később visszavonja vallomását), az 1×02 pedig arról szól, hogy pár évre rá egy Karen Duvall nevű nyomozó vizsgálódik egy erőszaktevő ügyében, akiről mi azt sejtjük, hogy ugyanaz, aki a 2008-as tettért felel.

Ebben a második részben pár jelenet erejéig azért feltűnik a 2008-as szál, de idővel egyértelművé válik, hogy melyik lesz a hangsúlyos, így akár azt is mondhatjuk, hogy olyan, mintha két külön sorozatot néznénk: egy TD-re hajazó, a rendőrségi eljárásokat és a rendőri munkát elég aprólékosan bemutató krimit két nyomozóval (Merritt Wever és Toni Collette), valamint egy karaktertanulmányt egy nemi erőszak áldozatáról.

You wanna take back your statement taking back your statement?

A krimis vonalat nem nagyon kell részletezni, ugyan kicsit nehezen indul be a minimális kapaszkodóval rendelkező nyomozás (mármint a való világban, nekünk szerencsére érdekesebb nézni a sertepertélést), de addig is legalább megismerjük a két nyomozót (és egy kicsit a magánéletüket is), plusz amikor szagot kapnak, akkor már a tempóval sincs gond. Mondjuk az legyen a legnagyobb gond, hogy valamennyire valóságosnak hat az események ábrázolása, ami során konkrétan szerepet kap az is, hogy mennyire akadályozza a rendőri munkát a szervezeti működés.

Az áldozat, Marie (Kaitlyn Dever) szála pedig hozza azt a vonalat, amit a már említett The Act-ben és a Dirty John-ban is átélhettünk, miszerint a néző, miközben a végletekig frusztrálja az, ami történik, képtelen elhinni, hogy mindez a valóságban így menne végbe, és gondolatban az írót kérdőjelezi meg, hogy teljesen logikátlan, amit látunk.

Now, if you experience any of the following: excessive bleeding, vaginal discharge, shortness of breath, trouble swallowing, hives, thoughts of killing yourself… there’s a number there I listed it on your instructions.

Pedig nem. Valahol döbbenet, hogy mennyiszer kérik a bűncselekmény ismételt átélésére az egyébként is labilisnak tűnő, nem túl rendezett családi háttérrel rendelkező lányt, és mennyire kis behatás elég ahhoz, hogy mind ő alapállást váltson, mind pedig a körülötte lévők hirtelen másképp kezdjenek viszonyulni hozzá. (Az mondjuk nagy előny, hogy az 1×01 révén vele töltött egy óra után kifejezetten érdekelni kezdett a sorsa, az pedig főleg, hogy mi is folyik a fejében.)

És a fenti kapcsán nem arról van szó, hogy hanyag lett volna a 2008-as nyomozás, nyilván bosszantó látni, de maximum a minimális empátia hiányzott belőle – elég nagy a kontraszt a nyomozók hozzáállása közötti különbség, és ijesztő belegondolni, hogy mennyi minden múlhat ezen, amellett, hogy a nemi erőszak még mindig olyan bűncselekmény, ami kapcsán nagyon sok múlik az áldozatokon, akik ha rejtőzködnek, akaratukon kívül is újabb tetteket idézhetnek elő.

Még egyszer: a kezdés nem feltétlenül fogja lenyűgözni az embert, de az ügy már akkor beszippanthat minket, az pedig azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy korrekt (de nem hivalkodó) és igényes a megvalósítás, és nagyon erősek a főszereplők alakításai. Viszont mire az 1×03 végére lezárul az első nagyobb gondolati egység, szerintem nem lesznek sokan, akik azt mondják, hogy akkor kiszállnak az Unbelievable-ből.

Én sem fogom tenni. A true crime-os műfajnál nem mindig ez a helyzet, de itt szükségem volt az elhatározásra, és persze szokás szerint feltettem az első epizódok közben magamnak a kérdést, amit a műfaj minden kritikájában fel fogok tenni, miszerint az mennyire változtat a nézői élményen, hogy amit látunk, nem csupán az emberi fantázia terméke, hanem valóban megtörtént? A választ nem tudom, de az biztos, hogy sokkal több és mélyebb tanulságokat lehet levonnia látottakból.

Délelőtti videó 2.: Unbelievable

2019. 09. 13. 10:50 - Írta: human

6 comments | kategória: minisorozat,video

Mit tehet az ember, ha senki nem hisz neki? Valóságban megtörtént durva esetről szól a ma (magyar szinkronnal és felirattal) bemutatott Netflix-minisorozat, aminek a történetéről errefelé írtunk már. A tovább mögött az új előzetes nézhető meg. Aki már látta, véleményezheti, de nemsokára jön a kritika is.

Tovább…

Nézzünk animációt? Uzumaki

2019. 09. 10. 16:50 - Írta: human

2 comments | kategória: animáció,anime,Ázsia sorozatozik,minisorozat,video

Az örvény beránt a legmélyebb sötétségbe? Az Adult Swim Toonami blokkjába érkezik majd jövőre ez a 4 részes anime.

A legendás Junji Ito horrormangájának az adaptációja lesz a minisorozat, és mindenki abban reménykedik, hogy a Junji Ito’s Collectionnél jobban sikerül. Ennyi alapján van rá esély, bár lehet csak Colin Stetson zenéje rántott be ennyire — ő dolgozott a Color Out of Space-en és a Herditary-n is. A tokiói Production I.G (xxxHolic, Ghost in the Shell: Arise) a gyártó, a rendező pedig Hiroshi Nagahama (Mushishi, The Reflection).

Amiért érdekes lehet így elsőre, hogy a tovább mögötti teaser iszonyat hangulatos. Ja, és a sorozat fekete-fehér lesz.

Tovább…

La Mante / The Mantis

2019. 09. 07. 17:30 - Írta: winnie

4 comments | kategória: Európa is létezik,kritika,minisorozat

Korábban már elhatároztam, hogy a Netflix-en fellelhető, szinte kivétel nélkül érdekesnek tűnő átívelős francia nyelvű krimisorozatok mindegyikén végigmegyek. A Le Chalet már megvolt tavaly (nagyon bejött, a zenéjét ma is folyton hallgatom), és kommentben legtöbben a Le Mante-ot ajánlottátok, így azt vettem előre, de már felkészült a The Forest (La Foret), a Blackspot (Zone Blanche), a The Frozen Dead (Glacé) és a The Break (La Treve) is.

Mivel nem nagyon van szó folytatásról (pedig végülis lehetne), ezt a 2017-es sorozatgyilkosos szériát egy 6 részes minisorozatként kezelném, hiszen teljesen lezárt a története. És éppen a viszonylagos rövidsége miatt tartottam nagyon érdekesnek, ugyanis a legelején nem nagyon tudtam eldönteni, hogy akkor ez most whodunit (ki a gyilkos?) vagy whydunit (miért öl?), vagy csak sima üldözős-elkapós széria lesz-e. Választ nem is adok, mert azzal is sokat árulnék el róla.

A La Mante, azaz a The Mantis azt jelenti, hogy A Sáska. Így hívtak egy, a 90-es években Párizsban garázdálkodó sorozatgyilkost, aki elég nagy médiaszenzáció lett annak köszönhetően, hogy 8 áldozatával végzett különös kegyetlenséggel. A gyilkost, bizonyos Jeanne Deber-t elkapták, börtönbe zárták, azonban nemrég ismét elkezdődtek a gyilkosságok, amik pont olyanok, mint a régiek. A vallomása ellenére mégsem a valódi gyilkos ül? Vagy csak egy másoló kezdett el dolgozni? Belső embernek köszönhető a sok megegyező részlet vagy a rab titokban tanoncot képez ki?

Az első rész a harmadik gyilkosság helyszínelésével indít, amikor is a régi ügyön is dolgozó, a körülményeket is elég jól ismerő, veterán nyomozó felveszi a kapcsolatot a börtönben ülő sorozatgyilkossal. Ő azonban csak akkor hajlandó segíteni, ha fiával dolgozhat, aki ugyancsak a rendőrség kötelékében van. A férfi nyilván nem lelkesedik az ötletért, hogy pszichopata anyjával találkozzon, de a rábeszélések hatására vonakodva mégiscsak ad egy esélyt a dolognak.

Van tehát egy afféle Hannibal Lecter-szerű kerete a sorozatgyilkosos sztorinak (a helyszín mondjuk nem egy műanyag-kalitka, hanem valami kúria, ahol el van zárva A Sáska, de ugyanúgy egy helyben állva, szenvtelenül kommunikál és ötletel a rendőrséggel – mi pedig találgathatunk, hogy őszintén segíteni akar, vagy valami hátsó szándék motiválja), valamint egy ügyünk, amit nézőként eleinte nem nagyon tudunk hova tenni. Főleg azok után, hogy már az első részben láthatóan forró nyomra kerül a rendőrség.

Mivel azonban tudjuk, hogy hat részes a szezon, sejthetjük, hogy a Le Mante jóval többről fog szólni, mint hogy elkapják a gyilkost (vagy azt akit gyilkosnak vélnek?). És többek között egyrêszt ez a zseniális a sorozatban. Nem azért kiszámíthatatlan, mert annyira csavaros (nyilván vannak benne meglepetések is), hanem mert nem látni benne a folyamatábrát, nem lehetünk biztosak abban, hogy merre halad majd a sztori.

A sorozat tele van finom rétegekkel, amik nem kis érzelmi hullámvasutazást eredményeznek végig, de a legvégén kemény csúcspontot produkálva. Az, ahogy fény derül lassan a múlt titkaira (mert mondanom sem kell, hogy nem csak a jelen számít), rendesen igénybe veszi a nézőt.

Ês persze az is, ahogy a gyilkos “működik”, hisz már a legelső jelenetben egyértelművé teszik, hogy vizualitás tekintetében sem lesz szégyellős a La Mante.

Nem akarom ragozni, a Le Mante nagyon bejött nekem. Van a sorozatnak egy-két olyan aspektusa, amit (lehet, hogy jogosan) ki lehet pécézni dühöngve, mondván hanyag az írás, de általában efféléken nem akadok fenn, amíg a történet szövése az atmoszféra és a dráma leköt, itt pedig ezzel nem volt gond. Sőt! Az mondjuk némiképp csalódás volt, hogy az 1×05 végén egy snitt miatt felsejlett előttem, hogy mi lesz a lezárás, és a széria valóban ezen az úton indult el, de legalább nem lehet azt mondani, hogy nem fair játékot űzne a sorozat. Mert amikor félrevezet, akkor okosan teszi.

Egyeseknél talán még a főszereplőn is elcsúszhat a sorozat, mert a fiút, Damien-t alakító Fred Testot nem azt a típusú karaktert hozza, aki annyira kiemelkedne, nincs benne sok szélsőség, de nekem szimpatikus volt, őrlődött és rettegett ő keményen, a helyzete piszok ijesztő volt, szurkoltam, hogy ne legyen tragikus hős. De az, aki a játékában kivetnivalót találna, biztosan vigasztalódhat Carol Bouqet pszichopata sorozatgyilkosával, Pascal Demolon veterán zsarujával, illetve a Lucie-t alakító Manon Azem-mel, aki számomra afféle titkos MVP-je volt a Le Mante-nek, nagyon meggyőző volt, főleg miután kellékstátuszból mutatta meg, mit tud.

Previous Posts