login |

Posts filed under 'moment of beauty'

JAws 2017 2.0.: Eyecandy – lányok, akik jobban lemaradtak

2019. 04. 10. 21:30 - Írta: winnie

19 comments | kategória: díjátadó,moment of beauty,toplista

Idén megfogadom, hogy a 21-50. helyezettek nem fognak a következő évre átcsúszni. Ünnepélyesen!

Szóval az a helyzet, hogy miután tavaly leszavaztunk az eyecandy-re, és kiderült a fiú első 10 és 11-20. helyezett, valamint a lány első 10 és 11-20. helyezett, a lemaradók, azaz az 50 kedvenc eyecandy-tek többsége nem kapott külön listát.

Pedig megérdemlik, hiszen általában a jövő élbolya a mostani feltörekvőkből állhat össze, ráadásul már csak azért is érdemes csekkolni a lista maradékát, mert sok kevésbé ismert sorozat is képviselteti magát rajta. (És ez nem a hátsó fertály, hiszen bőven 100-on túl volt a nevezettek száma, szóval.)

Kezdjük először a lányokkal. A tovább mögött a 2018-as eyecandy szavazás (vagyis a 2017-es sorozatjelenlétekről van szó) 21-50. helyezettjei nézhetők meg. Zárójelben az egy évvel korábbi helyezések.

Szokás szerint egy rakás újonc van, bár ezúttal egy évvel korábbi top10-es nélkül (3 top11-20-as viszont ide csúszott vissza – illetve Abigail Spencer és Stephanie Corneliussen tizenes helye után tavaly kizúgott az 50-ből is). Tovább…

Moment of Beauty

2019. 04. 01. 16:58 - Írta: winnie

3 comments | kategória: moment of beauty

Kaylee Bryant-re a Legacies-ból én még a The Real O’Neals-es vendégszerepe alkalmából emlékszem, ezért jó volt viszontlátni ebben a természetfölötti sorozatban. Ez a képsorozat az Avante Magazine-ban jelent meg róla. A galéria hátralévő része a tovább mögött.

Tovább…

Moment of Beauty

2019. 03. 20. 19:19 - Írta: winnie

15 comments | kategória: moment of beauty

Alison Brie-t ma már nem nézik olyan sokan itthon, mint amikor egyszerre szerepelt a Community-ben és a Mad Men-ben, de azért a GLOW mégiscsak a népszerűbb Netflix-es sorozatok közé tartozik. A 80-as években játszódó, női pankrátoros sorozat készítéséről szóló sorozat főszereplője az InStyle magazinban kapott egy fotósorozatot – a többi kép a tovább mögött van.

Tovább…

Moment of Beauty

2019. 03. 07. 15:00 - Írta: human

7 comments | kategória: moment of beauty

És ha már Kate Beckinsale beugrott sorozatozni a The Widow-val (itt a kritikánk róla), akkor elfér egy galéria is vele a tovább mögött. A DuJour magazin tavaszi számából vannak a képek.

Tovább…

Moment of Beauty

2019. 02. 27. 20:40 - Írta: winnie

3 comments | kategória: moment of beauty

A The Big Bang Theory-s Kaley Cuoco-t nem először fotózták a GoldSheep Clothing katalógusához – a tovább mögött a tavalyi képsorozat folytatása, majd pedig a korábbi képek egy része.

Tovább…

Moment of Beauty

2019. 02. 21. 20:20 - Írta: human

4 comments | kategória: moment of beauty

A You sztárja, Penn Badgley adott egy interjút a GQ-nak, ami mellé ezek a tovább mögötti galériában található stílusos képek jártak.

Tovább…

Moment of Beauty

2019. 02. 14. 16:50 - Írta: human

12 comments | kategória: moment of beauty

Emilia Clarke a Game of Thrones egyik sztárja a márciusi Elle magazinban tűnt fel egy képsorozat erejéig, amit a tovább mögött meg is nézhettek.

Tovább…

Moment of Beauty

2019. 02. 10. 19:21 - Írta: winnie

2 comments | kategória: moment of beauty

Hogy ne a kaszahír legyen az utolsó poszt Sarah Shahi legutóbbi sorozatáról, a Reverie-ről (úgyis jön a The Rookie-ba egy kicsit, meg a City on a Hill-be), íme a Style által lehozott képsorozat, ami a tovább mögött folytatódik.

Tovább…

Moment of Beauty

2019. 01. 28. 20:20 - Írta: winnie

4 comments | kategória: moment of beauty

A Tidelands című sellős (szirénes) ausztrál sorozatban Elsa Pataky elég kiemelt és érzéki szerepet kapott. Ez a Gioseppo cipőmárkának készített képsorozata róla. Az első képen még nem látszik a portéka, de a többin a tovább mögött már igen.

Tovább…

Moment of Beauty

2019. 01. 09. 19:30 - Írta: human

20 comments | kategória: moment of beauty

Nina Dobrev épp új komédiában érkezik pénteken, így ismét feltűnhet ebben a rovatban. Az alábbi képek Women’s Health magazinban jelentek meg. A tovább mögöttiek is.

Tovább…

Moment of Beauty

2018. 12. 18. 18:36 - Írta: winnie

10 comments | kategória: moment of beauty

Az ősz egyik legjobb új sorozata volt a Sorry For Your Loss, bár nyilván Elizabeth Olsen-t nem csak onnan ismerik sokan. A tovább mögött pár újságos fotójából szemléztünk.

Tovább…

Moment of Beauty

2018. 12. 02. 19:45 - Írta: winnie

4 comments | kategória: moment of beauty

Jennifer Aniston nemrég az InStyle-ban mutatta meg magát (a többi kép a tovább mögött található), és egyelőre azért nincs még címkéje ennek a posztnak, mert még mindig nem derült ki a címe annak a sorozatnak, amit Reese Witherspoon és Steve Carell közreműködésével az Apple-nek készít a reggeli talkshow-k világáról.

Tovább…

Next Posts Previous Posts