Igen, ezt is megértük, ahogy írtuk korábban hírekben, új Psych-film érkezik az ünnepi szezonban olyan vendégszereplőkkel, mint Joel McHale és Jimmi Simpson.

A tovább mögött az első beharangozója, de ugye csak a két főszereplő beszél a kamerába, és ígér sok Lassie-t (a sztori azon a magánklinikán játszódik, ahol lábadozik). Meg más apróságokat is említenek, kikacsintva a bevált “folytatás receptekre”.

Ma. HBO. 20:00. Deadwood: The Movie (magyar feliratos előzetes) – az HBO GO-s premier után a tévében is, szinkronnal a sorozat lezáró filmje.

Ha valaki bevállal egy vendégkritikát, szívesen kirakjuk, de tőlünk sajnos nem várható. Magáról a sorozatról itt találtok egy átfogóbb ajánlót, tudom, hogy nagyon sokan, akik eddig felé sem szagoltak, imádnák, mások pedig nem értenék, hogy miért zseniális David Milch, a készítő.

Itt az HBO-s szinopszis:

Az HBO saját gyártású, világsikert arató westernsorozatának filmfolytatásában visszatérnek a jól ismert szereplők, Seth Bullock (Timothy Oliphant) seriffel és a kocsmatulajdonos Al Swearengennel (Ian McShane) az élen. A cselekmény tíz esztendővel a sorozat vége után játszódik, amikor a régi szereplők újra keresztezik egymás útját. Minderre az alkalmat Dél-Dakota állam születésének évfordulós megünneplése szolgáltatja. Persze a régi sebek újra felszakadnak, és próbára teszik a kapcsolatokat.

Ma itthon is bemutatásra kerül a Disney Csatornán az élőszereplős Kim Possible-tévéfilm. Ami sokakat meg fog lepni, ha nem követi a híreket. A szinkronos előzetes és a film első 5 percének magyar változata a tovább mögött.

Tovább...

You’re just a puppet. You’re not in control.

Abban biztos vagyok, hogy számomra az idei év legnagyobb tévésorozatos élményeit (és ezt húzzuk alá vastagon) két epizodikus antológia, az Inside No. 9 és a Black Mirror szállította. Az előbbi az agypukkasztóan zseniális Halloween-különkiadásával, az utóbbi pedig a ma kidobott interaktív, cselekmény-választós epizódjával, ami többszörös mindfuck-kal ajándékozott meg minket.

És persze abban is biztos lehetek, hogy az efféle gimmick nem jöhet be mindenki, ezt akkor is megelőlegezném, ha nem láttam volna a kommenteket. A kérdés az, hogy miképp lehet értékelni egy olyan különrészt (tévéfilmet), aminek több története, befejezése van, amit egészben csak több óra alatt lehet végignézni? Egyben érdemes kezelni, vagy különszedni a szálakat?

Ez volt az az epizód, amiről érdemes minél kevesebbet tudni. A tovább előtt ezért csak a szerkezetéről írok (ami ugyancsak ellőhet meglepetéseket), arról, hogy mire érdemes számítani, illetve magáról a műfaj létjogosultságáról. A véleményemet úgyis ismeritek. Nem egy, és nem is kettő “Wow!”-élmény volt benne.

Szóval a Bandersnatch-et lesz, aki egy lapozgatós könyvhöz hasonlítja, amik itthon többek között a Kaland-Játék-Kockázat sorozatban jelentek meg, mások pedig azokhoz az interaktív videójátékokhoz, amiknél olykor klikkelni kell egyet a képernyőre. (Általában két választási lehetőség van, mindössze kétszer fordul elő ettől eltérő megoldás.)

Az igazság valahol a kettő között van. Ugyanis pár bemelegítő, randomnak tűnő kérdés után elég sokszor választási lehetőséget kapunk, hogy a főhős mihez kezdjen, és bizony a döntéseivel elég komolyan befolyásolja a fő történetet. És elég hamar kiderül, hogy vannak rossz döntések. Én sokáig nem futottam beléjük, de már a legelején elő lehet csiholni egy nem túl jó, antiklimatikus befejezést vagy akár meghalásokat, azonban nem kell attól megijedni, hogy “végig kell szenvedni” magunkat a már látott történeten azért, hogy lássunk mást is, a Bandersnatch a narratívába nagyon ügyesen beépítik a visszatekercselést úgy, hogy az olykor ne is tűnjön csalásnak. (Szerencsére olykor kapunk “segítséget”, hogy mit kéne csinálnunk.)

És az egész epizód narratívája az, ami engem nagyon megfogott, és azért mondom, hogy nehéz elképzelni, hogy egy interaktív epizód később ekkorát üssön. Charlie Brooker ugyanis lazán kimaxolta a műfajt egyetlen filmmel. A Bandersnatch sztorijában az a zseniális, ahogy magára a nézői élményre reflektál, s teszi ezt idővel egészem pofátlanul módon. Brooker nem várta meg, míg a stílust valaki ironikusan és meta módon közelítse meg, már most ezeket a lehetőségeket is kipipálta.

Ez az aspektus, amiért azt mondom, hogy a Bandersnatch több, mint egy interaktív játék. Ezért működik sorozatepizódként. Ezért működik Black Mirror-epizódként, no meg azért is, mert minden más Black Mirror-os benne. Ha nem lenne egy tonna rejtett (és kevésbé rejtett) utalás korábbi részekre, akkor is ezt mondanám. Nyilván leginkább az egyik befejezés adja vissza a totális Black Mirror-élményt, de azért mindben benne Charlie Brooke sátáni kacaja.

Az, hogy melyik a Bandersnatch fő sztorija…, azt passzolom. Sejtésem van, már lehet, hogy le is nyilatkozták, de az biztos, hogy a rettenetesen sötét, a nagyon szomorú és gyomorba markoló, a viccesen WTF és a dupla metamindfuck zárások mellett akadnak tipikus, rossz, közepes és jó endingek, amik leginkább konzisztensen és nem sok csavarral végigviszik a sztorit – stáblista viszont csak kettő van. És lehet, hogy az fogja leginkább Black Mirror-nak látni az egészet, aki egyhuzamban végigvisz egy fő szálat mindenféle visszalépés nélkül, de a Bandersnatch-élményben benne van az egész résznek és az összes, olykor egymástól teljesen független befejezésnek a kipörgetése.

Amikor ugyanis mindent megnézünk, akkor látszik csak, hogy az egyébként nyilván sima, bár terebélyesebb fajta folyamatábrával leírható sokelágazásos sztori mennyi nüanszot tartalmaz, hogy mennyi érdekes variációt a mutatnak meg. Annak ellenére, hogy nem mondanám a fő sztorira sem, hogy vékony lenne vagy nem működne, a sok rétegből jön ki valahogy egy egész.

A történetről bőven elég tudni annyit, hogy a 80-as években játszódik és egy programozó srácról szól, aki egy hírhedt fantasy regényből akar kalandjátékot készíteni. Azonban elég törékeny, labilis figuráról van szó, így közel sem leányálom számára a feladat, a sajátmaga és a könyv múltja is elég komoly befolyással van rá.

A Black Mirror: Bandersnatch, annak ellenére, hogy elsőre talán nem is lehet 100%-ig mindent látni, abszolút felhasználóbarát, legalábbis én nagyon sok mindent láttam addig, amíg először kidobott a főképernyőre, és már azzal is teljes lett volna az élményem, a második “nézés” már csak a bónuszokra hajtott inkább. A tovább mögött spoilerekkel folytatom. Tovább…

Ma. 19:00. Spektrum Home. DTK – Elviszlek magammal – 1×01

Meglátjuk, hogy ma valóban új részekkel jelentkezik-e D. Tóth Kriszta websorozatból lett tévés beszélgetős műsora, amiben a vendégeket az autójában fuvarozza, miközben kérdezget tőlük.

Holnap majd lesz hosszabb írás is a sorozatról.

Ehh, pedig nem sokon múlott, hogy sorozatként lehessen hivatkozni az Örök télre, hiszen valamikor novemberben az a döntés született, hogy ezt a Szász Attila-filmet két részben fogják leadni, de nemrég ismét visszafilmesítették.

Mindegy, ha már korábban írtunk róla, még kap egy posztot a Gulág munkatáboraiba hurcolt nőkről szóló FILM (bővebben a sztoriról), ami ma kerül bemutatásra este 9 után a Dunán. A tovább mögött megnézhető a 2 perces előzetese – nem fogok kritikát írni róla, de szerintem nagyon erős, nyomasztó darab, méltó követője a rendező két korábbi tévéfilmjének (Félvilág, A berni követ). Tovább…

A Morning Show Mystery egy Hallmark Movies & Mysteries-re készített krimi tévéfilm, amiből, tippre, ugyanúgy sorozat lehet (tévéfilmek sorozata), mint oly sok másikból. Ha siker lesz.

Ennek Holly Robinson Peete a főszereplője, aki egy reggeli tévés műsor műsorvezetőjét, egész pontosan a kajarovat vezetőjét alakítja, aki civilben bisztrótulajdonos. A műsor egyik készítője hal meg, és hősünk lesz a gyilkosság gyanúsítottja, így nyomozni kezd, hogy tisztázza a nevét, amibe a rendőrség oldaláról Rick Fox segít be neki.

A tovább mögött a Morning Show Mystery: Mortal Mishaps előzetese és három részlete. Tovább…

Avagy Psych: The Fanservice. Nem túl gyakran mondok ilyet, de valamennyire hiányzik egy heti ügyes nyomozós sorozat. A film első órája minden kellemes Psych-emléket felidézett bennem, a záró fél óra pedig eszembe juttatta, hogy mi is volt vele a baj, amikor még ment az USA csatornán.

A jóval kezdjem? Szokás szerint a karakterekben keresendő. Ismerős a szlogen, a characters welcome. Mármint a keménykedésre váltás előtt a USA ezzel tolta a sorozatait. Ezek közé tartozott a Psych, végig jó humorral, de egyre rosszabbul megírt bűnügyekkel.

Pont ettől működött ez a film is valamennyire. Gus és Shawn között az adok-kapok továbbra is remek, és az utóbbit alakító James Roday úgy tűnt, ezúttal tényleg valami jót akart letenni az asztalra. Az évadok során néha felvillanó fásultsága tovatűnt. Ennyit tesz egy kis pihenés?

Amúgy egyre jobban felnézek a korrekt karriert produkáló Dulé Hillre, vagy ezek a forgatások nagyon szórakoztatóak lehetnek, mert az ő karakterét rontották el a legjobban a főbb szereplők közül. Most is csak a hasa került előtérbe, és semmi más. Hogy is mondjam, volt pár jó poénja, de semmi emlékezetesebb nem jutott neki.

A film története pedig… Hát, nem mennék bele túlzottan, hiszen az írók sem tették. Még a szokásosnál is jobban elrugaszkodtak a valóságtól. Vagyis mielőtt félreértitek, nem realizmust vártam, de pár jelenet olyan furcsán, karakteridegen módon illeszkedett a filmbe, hogy rossz volt nézni. Mindent becsavartak a történet haladásának irányába.

Mindezek ellenére jól szórakoztam rajongóként, hiszen szinte mindenki visszatért így vagy úgy, és természetesen jó volt látni őket. Pár poént is sikerült összehozni a nosztalgiavonatozás közben.

Kicsit távolabbról nézve viszont nem értem mi volt a cél ezzel a filmmel. Vagyis gondolom az, hogy ha már nincs reboot, akkor talán jobban termel streamingen a már leforgatott sorozat. Végig úgy volt szerkesztve, mintha új nézőket akarnának, de a történet meg teljesen csak a régieknek kacsingatott.

Van másik – ha már lehet, hogy nem kapjuk meg az idei tévés Agatha Christie-minisorozatot, az Ordeal By Innocence-t.

Oké, most csalok, de csak egy kicsit, mert az idei másik mozis Agatha Christie-adaptáció, a Crooked House (itthon: A ferde ház) fura módon az angol mozis premier előtt, már decemberben bemutatásra kerül a tévében, a Channel 5 jóvoltából – legalábbis itt azt írják. A történet (természetesen) egy gyilkosságról szól, amit a halott gazdag ember unokája próbál megoldani volt kedvese, egy magánnyomozó segítségével.

Előzetes a tovább mögött. Az író a Downton Abbey készítője, Julian Fellowes, a szereplő között pedig ott van Stefanie Martini, Max Irons, Gillian Anderson, Glenn Close, Christina Hendricks, Terence Stamp, Julian Sands és Amanda Abbington. Tovább…

Uhh, fellows. I don’t think we’re in the 90’s anymore.

Na, a Hey, Arnold! mellett itt egy másik, általam klasszikusnak vélt Nickelodeon-animáció (itthon: Rocko modern élete ), ami 1996-ban ért véget, és amiről szinte semmit sem tudok, de mivel jövőre jön ehhez is egy tévéfilm, ezért megkapja a posztot.

A Rocko’s Modern Life: Static Cling-ben a régi ismerős szereplők először néznek szembe a 21. század kihívásaival és a tovább mögötti marha jó előzetes (haha, a B-52’s énekel alatt!) alapján elég nagy sokként éri a dolog őket. Mint a Hey, Arnold esetében, itt is titeket kérdeznélek, hogy mennyire volt gyereksorozat a Rocko, és mennyire lehetett élvezni idősebbként?

Tovább...

Pénteken megolt a Hey Arnold!-film bemutatója, szóval utólagos a poszt, mert nem rémlett, hogy anno nem az előzeteseket raktuk ki, hanem csak egy kis ízelítőt hozzá. Szóval a tovább mögött a Jungle Movie két trailer-je, mert biztos voltak, akik ezen az animáción nőttek fel.

Tovább...

Hari Kondabolu tegnap a truTv-n bemutatott, sztereotípiákról szóló dokumentumfilmjének van némi sorozatos vonatkozása is, ld. a címet, ami a The Simpsons indiai boltos karakterére, Apu-ra (Apu Nahasapeemapetilon-ra) utal, aki miatt például a tovább mögött látható előzetesben, illetve részletekben Kal Penn elmondja, hogy a sorozatot sem szereti.

A komikus ígéri, hogy nem csak a rasszista megközelítés miatt nyafogós anyagról van szó, amiben indiai és más kisebbségi színészek, az utca emberei mellett Simpsons-os írók is megszólalnak. A végén van is egy fél órás kérdezz-felelek videó, amiben szó esik a készítők céljairól. Tovább…