login |

Search Results for ‘második blikk’

Második blikk: Bluff City Law + All Rise

2019. 10. 05. 16:30 - Írta: winnie

Add comment | kategória: 2019/20,kritika

Bluff City Law – 1×02: 4,5/10. (Pilotkritika itt.) De csak jó indulattal! Az, hogy a gyilkossági ügyet továbbvitték és lehet, hogy évados szálat kreálnak belőle, elég meeh, egy ilyen sorozatba nagyon nem hiányzik. Az, hogy megint random dologgal döntötték el a fő ügyet, még nagyobb meeh. Volt egy harmadik szál is, ami aranyos, de csak azért volt, hogy legyen.

Verdikt: El lehet nézegetni a sorozatot, de inkább csak a lelkizések nem tipikusak benne, azok meg annyira nem izgatnak. Csak a pilot miatt még megnézem az 1×03-at, de nem bizakodom egyáltalán.

All Rise – 1×02: 3/10. (Pilotkritika itt.) Ami jó volt a pilotban, az most is jó, de ez így túl kiszámítható, hogy az ügyeket a bíró sikálja el, hogy a kecske is jól lakjon és a káposzta is megmaradjon. A jogi drámától nem ilyen igazságtevésre vágyom, meg tanulságok leszűrésére, és arra, hogy tudjam, a bíró mindent elfésül, hanem érvek ütköztetésére, dilemmákra és kemény döntések meghozására. Ez nekem túl kumbájjá.  És még mindig jobban érdekelne egy sorozat az ügyvédnővel. (A mellékfigurák jópofák továbbra is, de az ügyész…, már csak miatta is kaszálnám, hiába haver, esetleg későbbi romantikus szál.)

Verdikt: hiába végeznek a résztvevők tisztességes munkát, és tudnám ajánlani a sorozatot ez alapján, egyszerűen itt a koncepció nem köt le. Még akkor sem kötne, ha érdekesebbek lennének az ügyek vagy a karakterek. Azt hittem, izgalmas lesz a bírói megközelítés, de nem. Felejtős. (Az Uhura-jelenet cserébe viszont nagyon jó volt, ennyi pont elég annak átadásához, hogy mit számít egy sorozatkarakter egy fiatalnak – és itt akár az All Rise főhősére is gondolhatnánk,)

(Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy teljesen össze voltam zavarodva a rész alatt, mert a vádlott apját múlt héten láttam bukott korrupt bíróként, és totál azt hittem, hogy ebben a pilotban volt, így nem tudtam hova tenni. De utánanéztem, és kiderült, hogy a For The People-darám során futottam bele. Időbe telt, és addig más síkon értelmeztem a sztorit.)

Második blikk: Bob Hearts Abishola + Carol’s Second Act

2019. 10. 05. 15:00 - Írta: winnie

5 comments | kategória: 2019/20,kritika

12 országos pilot került bemutatásra múlt héten, s miután mindről írtam (az eheti kettőről is jön majd kritika), most kaptak a 2. részek is egy esélyt tőlem. Régen 3 rész alapján döntöttem egy újonc sorsáról, de manapság már kezdek átállni a kettőre, mert azt vettem észre, hogy nagyon, nagyon ritka, hogy a gyenge kezdés után valamire rákattanok (10-ből 1?), és azt a 10%-os veszteséget elviselem.

De a kettő meg fog maradni, mert egy dolog a pilot, de azt egy ember írja kvázi vákuumban, míg az 1×02 már egy teljes írószoba munkája azok után, hogy megrágták a sorozat koncepcióját. Szóval az még simán előfordulhat, hogy gyenge kezdés után magára talál egy sorozat. ElőfordulHAT, de idén az 1×02-t nem ebbe az irányba mutatnak…

Bob Hearts Abishola – 1×02: 2,5/10. (Pilotkritika itt.) 17 és fél perces epizód. Az kemény! A készítők azzal reagáltak a “Bob kvázi egy stalker”-kritikákra, hogy most Abishola rokonait tették megszállottá, akik Bob nyomában vannak, sőt, konkrétan autós üldözésre került sor. Más kérdés, hogy kábé 4-5 jelenet volt az egész részben, ritka gyorsan véget ért, ami egyrészt kellemes meglepetés volt, másrészt jelezte, hogy mekkora nulla volt maga a rész.

A fő szál még érdekelne is, de alig kapott terepet ezúttal, és bár a zoknis család munkahelyi dolgai (Maribeth Monroe!) humorosak, de így nem lesz elég semmire. Verdikt: itt még kap egy esélyt a sorozat, de minden bizonnyal felejtős lesz

Carol’s Second Act – 1×02: 3/10. (Pilotkritika itt.) Hiába a szimpatikus színészek és a szerintem korrektül megrajzolt karakterek (az ilyen szitkomokra jellemző egy tulajdonság ki van emelve és működik), valahogy az egész túl… érdektelen. Nem mondom, hogy humortalan, mert azért próbálkoznak (az ápoló például teljesen jó volt), és az utolsó pár perc össze is állt, felhúzta az osztályzatomat, de ez nagyon kevés így.

Verdikt: kasza. De szerintem ez a sorozat maradni fog még egy jó ideig.

Második blikk: Jófiúk

2019. 09. 12. 14:50 - Írta: winnie

6 comments | kategória: hazai termék,kritika

– Nekem is, őrmester!
– Főhadnagy.
– Ki számolja?

Kifejezetten korrekt volt az RTL Klub sajátgyártású újoncának első része, és igazából a folytatásban sem kellett csalódnom, éppen ezért bosszantó egy cseppet az, hogy a sorozat sokkal jobb is lehetne, ha itthon egy fokkal profibb lenne a sorozatok írási folyamata. És épp emiatt kicsit gondban is vagyok, hogy azt, hogy egyelőre jól csapódik le bennem a Jófiúk, mennyire érdemes az eredeti széria számlájára írnom, és mennyire a magyar stábéra?

Bár… számít ez? Egy sorozat nem lesz kevesebb attól, hogy jó az alap, ráadásul pontosan tudjuk, hogy remek eredetiből is lehet nagyon rossz feldolgozást csinálni. Ezúttal, szemben a szinte 100%-ban másolat Alvilággal, nincs előttem az eredeti, hogy összehasonlítgassak (valaki kommentben megtette), éppen ezért az is lehet, hogy a kifogásaimat annak is címezhetném, de az írók azért vannak, hogy kijavítsák azokat?

A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül, de kicsit technikai dolgokba másznék bele, mert tényleg sokkal jobb is lehetne a végeredmény. Tovább…

Második blikk: The Rook

2019. 07. 12. 20:17 - Írta: winnie

3 comments | kategória: kritika

EVAs. It’s an acronym. Extreme Variant Abilities. Abilities that are only possible at the farthest reach of human biology. A tiny fraction of the population possess them… Less than one hundredth of one percent. And the most fortunate are selected to be employed here.

Bahh, ne már! Nem akarom, hogy elromoljon a Starz Bourne-filmekre hajazós, amnéziásan magához térős, ügynökös természetfölötti sorozata! Oké, egyelőre még nem kiáltok farkast, de ahhoz képest, hogy mennyire tetszett a pilot a felfedezéseknek köszönhetően, a folytatás már sokkal tipikusabb lett (6/10), és nem is annyira indított be. (Terveztem, hogy bedobom a Counterpart-os párhuzamot, de egyelőre még várnék vele. Majd a szezon végén?)

Elkezdődött, vagy legalábbis folytatódott a machináció az ügynökségen belül és az ügynökök, valamint a külvilág között. (Ha már ügynökök, nekem egyszerűen nehéz ezeket a hülye neveket megemészteni, mint a Lugat, a Gestalt vagy a Checquy…) És eközben megtudtunk egyet, s mást a mitológiáról, amin javarészt a különleges képességű embereket értem, szóval lehet, hogy nemsokára mutánsozni is fogom őket.

EVAs are trafficked. They’re stolen, smuggled, traded. Enslaved for the elicit use of their incredible power.

Egyelőre a külső szálak még nem túl érdekesek, bár ott is volt némi hatalmi huzavona, hazugságok oda-vissza, saját pecsenye sütögetése, képességvillogtatás, engem a “Ki az áruló?”-kérdés jobban izgat, illetve az, hogy mi áll a történtek mögött, de pont ezen a vonalon nem nagyon léptünk előre, bár pár személyes kapcsolatra fény derült.

A sorozat azon aspektusa, hogy az amnéziás főhős folyamatosan “kommunikál” mindent tudó, múltbeli énjével utóbbi üzenetei segítségével, baromi jó és élvezetes csavart ad az egész alapfelállásnak, remélem, ezt minél tovább meg fogják tartani. De persze ez kevés lesz az üdvösséghez, ráadásul ez a felállás elég véges koncepcióval kecsegtet, és tippre a The Rook is meg fog változni akkor, amikor eltűnik az emlékezetvesztéses szál.

Now is the time to decide. Do you take this step forward, then another and another? Or do you rewind 10,000 steps behind?

A legutóbbi emlékeztetés során a vagdosás is szóba került, újabb “kellemes” dilemmákat (és felkavaró igazságokat) kínálva a főhősnek, akinek a helyébe tök érdekes belegondolnunk magunkat, a gond az, hogy például Olivia Munn karakterének a sztorija, valamint a rész végi (talán) WTF-nak szánt fejlemény alig volt képes kiváltani belőlem egy vállrándítást.

Továbbra is bizakodom persze a The Rook kapcsán, és simán meglehet, hogy a második rész is hozta az első szintjét, de nem véletlen, hogy ennyire szeretem a pilotokat, mert nekem az újdonság faktor mindig sokat dob az összképen, és az 1×01 közben tök jó agyalni azon, hogy miképp nézhet ki majd a sorozat, s hogy miképp lehet sok szezon az alapsztoriban. Kérdés, hogy itt mennyire terveznek a könyvön túl?

Második blikk: Reef Break

2019. 07. 09. 18:28 - Írta: winnie

Add comment | kategória: kritika

Ó, anyám… Amikor 10 perc alatt tudni lehet, hogy már a második részét sem érdemes befejezni a sorozatnak. Az 1×02 a jelek szerint ugyanolyan, mint a pilot epizód, csak pepitában. És ez nem bántás, csak annak jelzése, hogy az első rész elég jól belövi ezt a napfényes, tengerpartos, akciózós stílust, amit iszonyat sok vicces, menő és dögös fluff-fal (nem nagyzolok az angollal, csak nem jut eszembe a megfelelő magyar kifejezés…, “helyfoglaló édes kis semmiség”?) öntenek fel. És így lesz kész a limonádé.

Igazából nem a sorozatot akarom rugdosni a poszttal, inkább jelezni azt, hogy tökéletesen illik a Hawaii Five-0 és a Magnum PI által kitaposott ösvényre, és nem a parti környezet miatt, hanem az akciózósabb, komikusabb, karakterizálósabb aspektus miatt. Van valami bűnügy, ami teljesen lényegtelen, felhúznak rá némi rejtőzködést, üldözést és lövöldözést (esetleg verekedést) teljesen tét nélkül, és mindezt nyakon öntik iszonyat sok karakterizálással, a szereplők közti random párbeszédekkel.

Az persze sosem baj, ha vannak egysorosok és sokat sejtető nézések, vagy kétértelmű kommentek, de szinte minden csak sallang, inkább a látvány számít, legyen szó akár a környezetről, akár a főszereplőkről. Mélysége ugyanis nincs semminek. És ezzel a világon semmi baj nincs, nekem is vannak hasonló, nézős habkönnyű sorozataim, de az akciózásért sosem voltam oda, főleg akkor nem, ha a krimi teljesen jelzés értékű csak mellette. (Inkább fordítva szeretem.)

Azt pedig mindenképp a készítők javára írom, hogy maga az ügy (ami a 10. perctől a 30. perc környékéig tartott) nem csak valami throwaway plot volt (már megint fellengzős angoloskodás, de szerintem az eldobható történet annyira nem fedi a kifejezést), hanem a környezetre ráhúzott, kulturális és/vagy ismereti pluszt adó eset, szóval van mögötte gondolat, és bármennyire is meglepő, de édes kis semmiséget sem lehet csuklógyakorlatként írni, ahhoz is meg kell szenvedni, hogy az működjön.

És Poppy Montgomery miatt a Reef Break lehet, hogy működik is, egyszerűen csak engem nem köt le ez a műfaj annyira, hogy odafigyeljek arra, hogy valami mozog a képernyőn és közben hangokat ad ki a fülhallgatóm.

Második blikk: Grand Hotel

2019. 07. 02. 18:10 - Írta: winnie

3 comments | kategória: 2018/19,kritika

Vagy lehetne harmadik blikk, hiszen ma hajnalban lement az 1×03 is Eva Longoria rendezésében és vendégeskedésével.

Mindenesetre az ABC nyári dramedy-jének a folytatása olyan volt, mint a pilot, csak pepitában, tehát akit a kezdés megnyert, azt a folytatás is jó eséllyel megtartja, akinek viszont nem keltette fel az érdeklődését ez a készítői szándék szerint igényesebbre hangszerelt szappanos felállás, azt nem biztos, hogy az 1×02 fogja meggyőzni. Nekem bejött, szóval maradok.

Egyelőre továbbra is az győz meg, hogy valamilyen szinten visszafogott a Grand Hotel. Lehet, hogy aki megnézi a pilotot vagy a második részt, az ezen felhúzza a szemöldökét, de zongorázni lehet a különbséget a Dynasty-hez vagy az Empire-höz képest, egyelőre catfight, ordibálás, mindenféle tipikus elvetemültség és trashközelinek híján van a sorozat, inkább az eleganciát emelik ki, meg a látványt, a csillogást, a latin hangulatot. Jó, persze itt is felgyújtottak valamit (sosem volt a kezemben, de így működik egy tűzijáték?), de amíg a szezonzáróban vissza nem tér mondjuk a halott feleség (vagy az ikertestvére), addig szerintem maradni fogok.

Nem hiszem, hogy a történet újszerűsége kötne le persze (egy kis rejtély, egy kis fenyegetés, egy kis gonoszkodás, egy kis bájolgás, egy kis intrika, egy kis problémamegoldás – patikamérlegen kimérve), de már az is pozitív, hogy két részen át kibírták, hogy minden sztori kapcsolati drámás szálakhoz fűződjön. Sőt, kvázi minden van a sorozatban, de egyelőre semmi “viszony”, vagy felhevült, szerelemből eredő, állandóan ismétlődő egymásnak esés nem volt, mindössze két fiatal kóstolgatja egymást óvatosan, illetve az egyik főszereplő megpróbál mindenkit megfektetni, de ő sem kapcsolatot keres. (Oké, akadt más szex is, de annak is egyéb oka volt.)

Hogy meddig bírja a legtipikusabb szappanos jellemző (szerelmi háromszög!) nélkül a sorozat, nem tudom (vannak jelek rá, hogy nem sokáig), de ki tudja, talán még a kiszámítható nyűglődéssel is élvezhető lesz. Az egyetlen gondot a műfajra jellemző hipergyors problémakreálás és -megoldás jelentheti számomra, a mostani részben is 20 perc alatt megjárták a szélsőségeket, a mennyet és a poklot mindenféle komolyabb következmény és mélység nélkül.

Arra mondjuk kíváncsi vagyok, hogy a vendégeket, mint sztorilehetőséget be fogják-e vonni, bár való igaz, hogy már így is kicsit zsúfolt a sorozat (például az ikerlányok eléggé periférián vannak), de szerintem amíg az Alicia-t játszó, az Anna Kendrick-hasonmás bajnokság örökös ezüstérmeseként is ismert Denyse Tontz hol tágra nyílt szemekkel, hol fogas mosollyal végigpörgi a jeleneteit, addig nem fogok ilyesmin problémázni.

Második blikk: The InBetween

2019. 06. 27. 14:50 - Írta: winnie

1 comment | kategória: 2018/19,kritika

My name is Cassie, and I see ghosts. Sometimes they send me a message, and sometimes they just show up.

Igen. Pont ezért szállok ki a The InBetween-ből. human már írt az NBC utolsó 2018/19-es újoncáról, aminek a halottakkal beszélő főszereplője besegít a rendőrségnek, és nagy meglepetésemre kifejezetten bejött neki. Nekem is bejött, 6,5/10-re hoztam ki a pilotot, de a folytatást már egyszerűen nem tudtam hová tenni, egyszerűen nem látom, hogy mi akar lenni ez a sorozat, csak egymásra vannak halmozva benne dolgok.

Az az igazság, hogy amiket most negatívumként fogok felhozni, másnak talán pozitívumok lesznek, illetve még reálisnak is tűnhetnek, már amennyire a témában lehet realitásról beszélni. Először is az irány hiánya alapvetően arra utal, hogy nincs egy konkrét sablon, amire fel lehetne húzni a részeket. Mondom, az akár üdvözlendő is lehetne, mert bármi jöhet bármikor bármilyen formában, de számomra pont a random történetmesélés húzta le az értékelést.

A másik meg az, ami a fenti idézetből lejön. Egyszerűen zavarja a nem létező OCD-met, hogy a főhősnek nincs egy konkrét módszere a látomásokra, nincs semmi visszatérő mechnika. A Ghost Whisperer-ben megvolt, hogy Melinda miképp kapja őket, a Medium-ban pedig Allison Dubois mindent álmában látott. Itt viszont teljesen véletlenszerű minden. Az is, ahogy jönnek a látomások, az is, amit lát Cassie, az is, ahogy látja. Hol érintésre, hol közelségre, hol csak úgy – hol lát valakit, hol találkozik egy szellemmel, hol pedig bekerül egy halott bőrébe és az ő szemén keresztül tapasztal meg mindent.

Tippre egy “valódi médiumot” sem egy konkrét recept szerint rohannak le a víziók, de itt azért fel kellett volna szerintem áldozni a “realitást” a tévé kedvéért, mert egyszerűen így nincs íve az epizódoknak, és tényleg az az érzésem, hogy csak ötleteket dobáltak egymásra. Az első 3 rész olyan volt, mintha 3 különböző sorozat egy epizódját néztem volna meg.

Nyilván ilyen szempontból az ügyek is változatosak akad, ahol a rendőrség konkrétan nyomoz valaki után, és még rejtély is van, máskor pedig csak valamit ki akar deríteni a főhős, de annyira all over the place az élmény, hogy besokalltam. És az az igazság, hogy egyébként is minden döcög a The Inbetween-ben, kezdve a megvalósítástól egészen a főszereplő játékáig. (Például gőzöm sincs, hogy viszonyul a látomásokhoz. Van, hogy megrémül, pedig tudja, hogy nem valódiak, máskor direkt keresi őket, és azt is csak úgy random bedobták, hogy alkohollal elnyomja őket.)

Nem is folytatom, mert napestig tudnám folytatni mondjuk a szellemek hol egyéni, hol tömeges megjelenésével (ld. a kórház), akik hol horrorba illenek, máskor tök normálisan néznek ki, rendelkezzenek bármilyen sötét sztorival. (Ide tartozik a főhős mellé szegődött kvázi Hannibal Lecter, aki ötletnek ismét csak jó, de jelentősége nem nagyon volt, csak némi repetitív lelkizést kényszerített ki.)

Azt meg külön sajnáltam, hogy a pilottal ellentétben a 2. és 3. részben nem volt szellemnek segítős mellékszál.

Második blikk: In The Dark

2019. 04. 24. 18:50 - Írta: winnie

5 comments | kategória: 2018/19,kritika,pilot-mustra

Nem krimi ám a CW legújabb premierje (amiről human már írt pilotkritikát), csak egy kicsit becsapósak voltak a kezdeni a sajtóanyagok. Az In The Dark valójában egy szappan, kapcsolati dráma, aminek a főhőse egy vak lány. Amit nyakon öntöttek egy gyilkosságos/nyomozós szállal – hogy vonzóbb legyen a közönség számára? Lelkük rajta. Tényleg érdekes lenne elolvasni a sorozat keletkezésének körülményeit, hogy milyen lett volna eredetileg, és mi az, amit mondjuk a fejlesztés közben adtak hozzá.

Ritka, amikor egy készítőnek egy idényben két országos pilotjából is sorozat lesz, és most Corinne Kingsbury megcsinálta ezt a bravúrt, hiszen a CBS-es Fam mellett az In The Dark-ot is ő jegyzi – legutóbb egy másik Corinne, méghozzá Brinkerhoff neve ugrik be, aki ilyen bravúrt vitt véghez, meg is kapta a kaszát azonnal mind a jó kis No Tomorrow és a jó kis American Gothic. És a duplázásra itt is jók az esélyek.

Alapvetően az In The Dark érdekes is lehetne, ha tudná, hogy mi is akar lenni. Érdekes lehetne, mert a némiképp nimfomán és nem túl barátságos főhős karaktere elég egyedi, az, hogy vak, tényleg csak hab a tortán, de elég finom hab, hiszen ő végképp nem olyan típusú karakter, aki szánalomra szorulna – még a kutyáját is utálja. Legalábbis ez az álca, ami olykor leesik, és akkor láthatjuk, hogy valójában egy ugyanolyan törékeny emberrel van dolgunk, mint amilyenből rengeteg van a világban.

Murphy tipikusan az a típusú antihős karakter, akit az angol ‘mess’-nek ír le. Cinikus, szétszórt, némiképp deviáns, hajszolja az élvezeteket, nem törődik sem magával, sem másokkal, még viselkedésének következményeivel sem, és úgy tűnik, mintha saját szívásaiból sem tanulna. A sorozat pedig elvileg egy karaktertanulmány lehetne, amiben Murphy jelenén keresztül feltárulna a múltja is, hogy miképp lett belőle az, aki.

Eközben megismerjük a családját (akik kvázi a kedvéért vakvezető kutyaiskolát nyitottak), a lakótársát, pár munkatársát, a legjobb haverját (kár, hogy őt megölik…), és leendő barátját, a gyilkosságban nyomozó zsaru lányát. És nagyjából körülöttük forog a sztori, miközben a B-szálon (hol az A-szálra kiemelve, hol C-szállá silányítva) pár gengszter bevonásával folyik átívelve a nyomozás. Egy totál érdektelen, minekvan? ügyben.

A gyilkossági eset többek között azért is érdektelen a pilot után, mert alig ismerjük az áldozatot, számunkra ő egy senki volt, így nem nagyon lehet átérezni a főhős lelki világát – nem véletlen, hogy az 1×02-t rögtön flashback-ekkel kezdik, hogy bemutassák, milyen jó gyerek volt a srác. Ez is valami, bár nem old meg sok mindent.

Attól, hogy tök feleslegesnek tűnik a krimi ebben a sorozatban, el lehetne tekinteni a halvány átívelés fölött és csak a többit nézni, de valahogy ez a krimis vonal az egész széria DNS-re rányomja a bélyegét, folyton előkerül, hiszen hol magánéleti szálak kapcsán ugrik be valami a főhősnek, ráadásul az új pasiját is a bűnügy kapcsán ismeri meg – hátha ő lesz a gyilkos?

Ha kivesszük az ócska nyomozgatást és erőltetett nyomok révén való előrejutást, akkor kapunk egy 30 perces dramedy-t, ami olykor ugyan csépeli a főhőst, de alapvetően a komédia dominál benne – az egyes jeleneteket is próbálják feldobni humorral (nyilván főleg a vakságra, illetve Murphy karakterére alapozva), és fura módon a 2-3. részen is átívelt egy szexuális szál (az egyikben egy húgyúti fertőzés, a másikban pedig egy eltört pénisz…) – erre a srófra járt az írók agya. De… valahogy mégsem áll össze a kép.

Egy biztos, Perry Mattfeld nagyon, nagyon szórakoztató alakítást nyújt, csak miatta is érdemes nézni a sorozatot, és itt nem nagyon tudok ellenpólust mondani, mint az Abby’s esetében, ami helyett Natalie Morales-t a The Middleman-ben is tudnám nézni. Mattfeld-re akár nyűglődik, akár végletekig cinikus, akár szexre vágyik, akár szemét, nem lehet haragudni vagy rosszat mondani. Az írók is talán túlságosan is rá építenek a többiek kárára, mert 3 rész után csak a lakótárssal való kapcsolatát tudom kiemelni.

Akár heti 5, akár 15 perc a krimi, nekem ennyi már sok abból, ami érdektelen, így nem maradok, összességében közepes/10 (plusz/mínusz 1) szinten mozogtak a részek. Viszont az In The Dark az a sorozat, ami bír annyira egyéni hangvétellel, hogy érdemes bepróbálni, mert hiszem, hogy többeknek bejönne, akik a CW-s címke miatt leírják.

Második blikk: The Fix

2019. 04. 17. 18:30 - Írta: winnie

4 comments | kategória: 2018/19,kritika

Hazudtam.

Azt terveztem, hogy a jól sikerült (legalábbis nekem bejövős) pilot után a sokszereplős, keszekusza üggyel bíró ABC-s krimisorozathoz csak évad végén térek vissza, hogy a maradék részeket elkezdjem darálni, de úgy döntöttem, hogy nem várok, és a 2-3-4. epizódot már most megnéztem, hogy legalább tudjam, hányadán állunk, érdemes-e várnom egyáltalán a fináléra.

Egyelőre részemről érdemes. Érdemes, mert még mindig pörög a sorozat, még mindig érdekel az eset (illetve az, ami mögötte áll – már várom, hogy mindenkiről kiderüljön valami disznóság), és mert érdekes kérdéseket vet fel. Persze a pilot betegségei még mindig megvannak, a karakterek nem túl érdekesek és (tizen)kettővel több mellékszálat bonyolítanak a kelleténél, és ha ilyen szinten ér véget, akkor el fogom könyvelni kellemes sorozatként – és utána lehet, hogy örökre elfelejtem.

If they don’t trust the messenger, they don’t trust the message.

A macska-egér játéknak továbbra is a modernebb aspektusai az izgalmasak. A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül. Tovább…

Második blikk: Abby’s

2019. 04. 10. 16:50 - Írta: winnie

1 comment | kategória: 2018/19,kritika

Múlt héten filóztam azon, hogy vajon mi az idei egyetlen nézős többkamerás komédiám... Mert bármennyire is nem az én műfajom, valamiért mindig van egy, élő közönség előtt, színpadon felvett szitkomom.

Anno a Last Man Standing élt túl nálam egy szezont, majd jött a Clipped, de bírta egy évadon át a The McCarthys, meg a Kevin Can Wait is, ja, és még volt az Undateable, mert amikor élőre váltott a sorozat, akkor kötelezővé vált. Még talán akadt egy (mi volt az tavaly???), de az biztos, hogy a 2018/19-es országosok közül nálam a The Neighborhood állt a nézős szinthez a legközelebb, de 3 rész után azt is kaszáltam. Igen, az Abby’s sem került be közéjük.

human pilotkritikájának kommentjeiben olvashattátok a véleményemet az NBC újonc komédiájáról. Külsőségek tekintetében ebben a sorozatban minden ott van, amiért szurkolnék neki, meg amiért nézni akarom, egyedül csak az hiányzik, hogy igazán jó is legyen. Ma meg már nem tartunk ott, hogy olyasmire szoruljak, hogy nézhető kategóriásat nézzek, vagy éppen színészeket – akkor már megnézem másodjára a The Middleman-t, nem? Abban is benne van Natalie Morales.

A sorozat csupán egy sima beszélgetés a kocsmában pár ember, a személyzet és a vendégek között. Ergó eladni sem könnyű a koncepcióval (most az, hogy mindezt felcicomázzák azzal, hogy az egész egy illegális hátsó kerti létesítmény, meg hogy nem belső stúdióban, hanem kintiben veszik fel, élmény kapcsán nem jelent sok pluszt), a gond az, hogy a megvalósítással sem.

Persze szimpatikus a végeredmény, ha nem lennének másféle igényeim el is néznék belőle olykor 20 percet, de két rész után érzem, hogy egy másodpercig sem tudnék rákattanni. Vannak benne jobb ötletek, jópofa visszatérő poénok, amik idővel akár legendary-kké is kinőhetnék magukat, de ennyi, semmi több. Viszont simán elhiszem, hogy aki rákattan a felállásra, az gond nélkül élvezni fogja, mert elég egyenletes.

Számomra igazából olyan semmilyenke lett a sorozat. Nem kínos. Nem rossz, per se, csak…, nem tudom, olyan 4-5/10. Hiányzik belőle valami. Meg is mondom, hogy mi: a fentieket leírva az jutott eszembe, hogy ezen a sorozaton marha sokat dobhatna, ha élőben menne, már csak a szabad ég alatti forgatás miatt is. Na, akkor, ilyen szereplőkkel tuti, hogy kötelezően nézős lenne.

(És nem, nem akarok belemenni ebbe, mert én is tudom, hogy marhaság, hogy ugyanaz az alapanyag felvételről nem nézős, élőben meg igen. Az Undateable esetében bebizonyosodott, hogy csak ennyi kellett a nézőssé válásához a komédiának. Magam sem értem. Biztos annak az esélye, hogy Neil Flynn elröhög valamit, vonzó.)

Második blikk: Ízig-vérig

2019. 04. 03. 16:37 - Írta: winnie

19 comments | kategória: hazai termék,kritika

Most mondjam azt, hogy “Oké, tudjuk le gyorsan, majd söpörjük félre és várjuk a következőt”? Őszintén remélem, hogy a többség másképp fog a sorozatra nézni és a Sony a sikernek köszönhetően berendel egy új szériát, de…

Annyira marha közhelyes megint leírnom, hogy én akartam szeretni a VIASAT3 új sorozatát (itt a pilotírásunk), de az Ízig-vérignél a 200 első randit sokkal szívesebben nézném. (Mármint nem úgy értem, hogy azzal bármi bajom lett volna, csak a számomra válóok napi jelleg és a 60 rész miatt használom ebben a kontextusban.) Konkrétan ez a legnagyobb bajom ezzel, hogy nem nézném szívesen, nem túl szórakoztató, zavar az erőltetett műdráma. Ez nem élvezetes hétfő esti program.

Nyilván, ha nem komédia a műfaj, akkor kellenek konfliktusok egy sorozatba, és a mélység sem árt, viszont azoknak megalapozottnak is kell lenniük, és nem csak információ- és kommunikációhiányon kell alapulniuk. Az Ízig-vérig esetében szinte minden szembenállás mesterséges, elkerülhető lenne vagy éppen teljesen felszínes, amivel ráadásul némelyik karaktert kifejezetten irritálóvá teszik, ami végképp öngyilkosság.

Sajnos a második rész sem nagyon akarta irányba állítani a sorozat stílusát, szinte semmi érdekes nem volt benne. Lehet, hogy számomra egyelőre azért nem működik az Ízig-vérig, mert a készítők vagy nagyon filmes fejjel gondolkodnak vagy nem ismerik a tévésorozatos dramaturgiát? (Utóbbi nyilván nem igaz, hiszen egyiknek sem ez az első próbálkozása, bár a Csak színház és más semminek is vannak gyerekbetegségei.)

Ha a történet felejtős, akkor legalább a karakterekkel lehetne valamit kezdeni, de megint csak ott tartunk, hogy a jobb pillanatokra háromszor annyi gáz jut. Nem értem, hogy Éva karakterét miért nem akarják szimpatikusabbá tenni (pedig a férje csalta meg őt, szóval előnyből indult). Nyilván idővel változni fog a kép, de olyan a sorozat, mintha András lenne a főhős, a volt felesége (akinek saját ötlete sincs…) pedig csak keresztbe akarna tenni neki (egy bajuszpödörgető gonosz mellett), mert olyan nem létezik, hogy békésen egymás mellett prosperáljanak.

Ráadásul ebben a részben a mellékfigurák megint csak lógtak a levegőben. Pokorny és Badár legalább tesz annyit hozzá a megírt karakteréhez, hogy szimpatikus legyen (bár előbbiről továbbra sem tudom, hogy kicsoda és micsoda és miért van), de ez is csak a színészek miatt van, nem a szkriptnek köszönhető.

Szilágyi Fanni, a szezon második felének rendezője mondta, hogy “az Ízig-vérig egy klasszikus romkom” – én meg csak nézek kifele a fejemből: hol itt a rom? és hol itt a kom? 90 perc után szerelmes bárki is bárkibe? Vannak benne emlékezetes jellem- vagy helyzetkomikumok? Minden második percben hahotázunk? Ezek után mondanom sem kell, hogy az 1×02 sem igazán fogott meg, sima kasza lett így nálam a sorozat

Második blikk: The Village

2019. 03. 27. 18:30 - Írta: winnie

1 comment | kategória: 2018/19,kritika,pilot-mustra

Ami kvázi pilotkritikának is kezelhető, mert az első részről human írt (őt nem győzte meg a sorozat), de az az igazság, hogy sok mindent nem tudok hozzátenni az elhangzottakhoz, illetve a kommenthez, amit írtam a kritikához, maximum annyit, hogy az idei legnagyobb országos újonc-csalódás lett nálam. Pedig nem is vártam túlságosan, de sokkal többre számítottam egy szimplán nézhető kategóriánál.

Mert a The Village még véletlenül sem irritáló vagy nézhetetlen annak, akiben van némi empátia és nem veti meg a szentimentális, érzelmes drámákat, amik olykor manipulálják is az embert. Én szeretem ezt a műfajt, és az sem zavar, ha megkönnyezek valamit, vagy írói eszközökkel más érzelmeket csiholnak ki belőlem, azonban a sorozat mindezt túlságosan gépiesen teszi, az volt az érzésem, hogy ha a csatorna egyes jelenetet nem érzett elég hatásosnak, akkor oda még rendelt egy evőkanál cukormázat.

Pedig alapvetően a nagy családot alkotó társasház-lakók koncepciója rendben van, még akkor is, ha ez annyit jelent, hogy nem egy-két sztorit fogunk látni epizódonként, hanem hat-nyolcat – elhúzva 3-4 részre. A végeredmény ugyanaz, csak a csúcspontok távolabbiak és koncentráltabbak. (Cserébe viszont lerí a történetekről, hogy személyesek, hogy az írók saját élményekből táplálkoznak és, hogy fontosak nekik ezek a sztorik, ami pozitívum.)

Nem hiszem, hogy a kiszámíthatóság a bajom a sorozattal, nem várok feltétlenül ettől is váratlan fordulatokat, mint a This Is Us-tól, de annyi nem elég, hogy pozitív az üzenete, még akkor sem, ha manapság jó, hogy nem csak cinikus hangvétel létezik.

Lehet, hogy Michaela McManus kapcsán elfogult vagyok, és azért jött be leginkább az ő, ápolónős, anyukás sztorija (meg az első jelenet is a lányával is remek volt), de sem az ügyvéd, sem az öreg, sem a gondnok, sem a zsaru és a gyerek története nem fogott meg túlságosan. Hol kedvesek, hol szomorkásak voltak, de ennyi.

A második rész sem tett hozzá az elsőhöz sok mindent, csak elmaszolta a “nagy házcsalád” aspektust. Ha azt kihoztam egy jóindulatú 5,5-6/10-re, akkor ez inkább 4,5-5/10 volt. Az anya-lánya sztori még mindig simán viszi a prímet, de az sem kiemelkedő, és inkább csak azért emlegetem, hogy a többi kifejezetten érdektelen, a töredezett, mozaikos történetmesélés miatt még időbe telik azok érzelmi csúcspontjához elérni, így mindössze az olyan apróságokra lehet bólogatni, mint az esti dal éneklése.

A The Village-et simán szeretni fogják páran, alapvetően melegséggel tölthet el minket, ami mindig jó érzés, vannak felemelő pillanatai, humorosak is, a részek végén pedig jó eséllyel mosolyogni fogunk (bár a közepén azért szívesen hullattam volna könnycseppeket, de ez megint csak nem ment…), de azért örülnék, ha komolyabban lekötnének a szereplők sorsai, és nem csak az olyan közbevetett hangulati elemek kapnának el, mint a végén a tánc, vagy akár a kosarazás. (A zenés képeket is nagyon szerettem.)

Ahogy írtam is kommentben, már a 2. rész után biztos vagyok benne, hogy nem fogom tovább nézni, mert egyszerűen semmi értelmét nem látom a “nézhető” kategóriás sorozatokba való beletörődésnek. A The Village-et szerintem csak akkor érdemes követni, ha az ember őszintén tud rajongani azért, amit mesél és akikről mesél, ha sikeresen érzelmi hullámvasútba ültet. Nálam ezt ezek a sztorik és karakterek nem érték el.

Next Posts Previous Posts