Mondom, hogy hozom fel az őszi lemaradásaimat, és végre odáig is eljutottam, hogy az egyik leghype-osabb újoncot sorra kerítsem. Ugye a rebootok/adaptációk/újragondolások, mindegy hogy nevezzük őket, pont ezért készülnek, mert már a címükkel generálnak valamekkora érdeklődést, még marketing sem kell hozzá. Hiába lenne zseniális a 3500 című sorozat koncepciója, nagyobb erőfeszítés kell az eladásához nulla ismertséggel, mint a 4400 című sorozat esetében, ami ugye egy régi szériára épült). És a siker felé az első lépés az érdeklődés felkeltése, az, hogy hány ember nézi meg az első részt, miképp a mozikban az első hétvége bevétele. Utána már csakis az adott alkotás esetleges erényei játszanak szerepet, de nyilván magasabb kiinduló pontról nagyobbat lehet zuhanni, mint egy alacsony kezdőszintről.
A CW újonca tehát már jó pár hónapja debütált (mindjárt finálézik!), én meg elég furán álltam hozzá. Annak ellenére, hogy a 4400 által képviselt “műfajt” iszonyatosan szeretem (ld. még Beforeigners, Les Revenants, Resurrection, The Returned, Glitch), az eredeti széria anno sosem lett kiemelkedő kedvencem (elnézegettem persze), és valamiért ezt a sorozatot is csak visszafogottan vártam, tippre azért, mert akkor még másképp néztem sorozatokat, és az eredetiből nem annyira az adott korban sosem élő emberek felbukkanása maradt meg, hanem az, hogy mindenféle szuperképességgel rendelkeztek, és anno inkább az X-Men-re asszociáltam belőle.
4400 – 1×01 – 7/10
Igen, mondhatni ez a képességes dolog az, ami megkülönbözteti az említett sorozatokat egymástól (a jövős The Crossing volt ilyen, nem is jött be…), de számomra azért voltak nagyon hatásosak, mert az érzelmi töltetük egy tőből fakad, és ez, ki tudja, miért, minden egyes alkalommal hat rám. Ugye egyrészt arról van szó, hogy egyes karakterek a saját korukból kiragadva egy másik korban kénytelenek élni (ami elég nagy sokk), másrészt vannak olyan szereplők, akik egykor traumát szenvedtek el azért, mert előbbieket elvesztették, és most viszontláthatják őket sok év elteltével, ami a dinamikákat tekintve nagyon izgalmas lehet.
Ahogy az HBO-s norvég Időbevándorlók esetében, itt is emberek kerülnek a múltból (a saját jelenükből) a mi jelenünkbe, a különbség annyi, hogy a 4400 esetében mintha nagyjából csak az elmúlt 100 évet érintenék ezek a titokzatos, globális vetületű időutazások. Az egyik fő rejtély az, hogy vajon mi történhetett, a másik pedig (és talán ez a nagyobb), hogy miért történt, és miért pont velük. Hogy van-e valami küldetésük?
Az eseményekre elvileg világszerte kerül sor, de a lényeg, hogy 4400 embert érintenek, akikre persze a hatóságok eléggé ferde szemmel néznek és nem is tudják, hogy mit kezdjenek velük, szóval a nemzetbiztonsági üggyé válik (jönnek is a fekete autók). Mi egy Detroit városába érkező pár tucat fős kontingenst követünk a sorozatban, amely tagjait egy szállodába terelik össze és szigorú őrizet mellett fogva tartják őket, miközben megpróbálják felmérni a helyzetet.
Do you think it might reverse everything, like, somehow take us back to before? Maybe it’s like that new show Outlander. This chick finds some kind of altar in the woods, and then all of a sudden, she’s at this castle with this hottie in a kilt and they go… at it.
Amellett, hogy megismerünk féltucat kiemelt jövevényt különböző korokból, a másik oldallal is foglalkozunk, hiszen egy szabályokat követő FBI-ügynök, valamint vele együtt dolgozva egy szociális munkás próbál minél többet kideríteni a történtekről, miközben mindkét oldal próbálja elfogadni azt a scifibe illő tényt, hogy valóban időutazás történt. (Üdítő, hogy az első két részben nem tűnik fel az a számomra ritka irritáló és klisés karakter, akiről lerí, hogy többet tud mindenki másnál (sőt, még beépített ember sem volt), bár gondolom, csak idő kérdése.)
Az időutazás persze csak egy dolog, szerintem érdemes lelőni azt a poént, amire már fent is utaltam: a 4400-ak emberfeletti képességekkel rendelkeznek. Mármint nem szuperemberekről van szó, egyszerűen csak lassacskán elkezdik felfedezni, hogy képesek olyasmire, amire más nem. Van, akinek a sérülései gyógyulnak be mágikus módon, más az elméjével képes dolgokat mozgatni – és legyen ennyi is elég, hiszen a sorozatban az egyik fun mindenképp a képességek fokozatos felfedése, valamint annak rejtélye, hogy az általunk megismert karakterek vajon mire lehetnek képesek.)
– Are you a body language expert, too?
– Oh, I watch a lot of reality television. People say it’s trash, but I say it’s a masterclass on human nature.
Az első két részt a jövevények és a befogadók részéről is a kérdőjelek töltik ki, mindenki a miérteket kutatja, miközben előbbiek eléggé rosszul viselik, hogy bezárva tartják őket annak ellenére, hogy semmi rosszat nem tettek, bár nyilván érthető a jelenbéliek bizalmatlansága is. És persze, ahogy azt illik, kapunk olyan karaktereket is, akik a 21. századból tűntek el, így számukra külön cél a jelenbéli szeretteik felkutatása és az újraegyesülés velük, ha ugyan ez lehetséges.
A gondom az a sorozattal, hogy minden, ami lenyűgöző lehet benne, azt az alaphelyzet szállítja, nem pedig a készítők. Az érzelmi töltetet inkább az én gondolataim adják a történéseknek, és nem annyira az írás vagy a rendezés. Ami történik, az túlságosan is tankönyvszerű. Gondolom, senkit nem lep meg, hogy flashback-es szerkezetet kapunk, legalábbis az 1×02-ben látjuk az egyik 4400-as múltját és az eltűnéséig vezető eseményeket, így kialakítva neki egy izgalmasabb jelent. Kár azonban, hogy maga a flashback sztori közel sem érdekfeszítő, inkább szimplán csak emberi. Lehet, hogy kár számon kérnem ezeken a csavarosságot?
Ugyanígy a központi rejtély kapcsán is eléggé esetlen az írás, legalábbis a nyomok elpotyogtatása elég mechanikusan történik (ha valamire szükség lesz, akkor azt 10 perccel korábban nem kicsit feltűnően bevezetik), de számomra az a legnagyobb rejtély, hogy miért gondolták, hogy az 1×01 és 1×02 végén a cliffhanger (“cliffhanger”) annyira izgalmas. Komolyan mondom, a pilot végén a kötelező csavar annyira lelohasztó (“Ennyi?”), hogy a folytatásban már fel sem kaptam a vizet azon, hogy miért nem oldódik meg teljesen logikusan (mert nem adunk át infót…), és húzzák el egy újabb cliffre. Az ilyen “legyünk már túl rajta” húzásoknak tűnő sztorielemek sosem jók.
Nem hiszem, hogy a 4400 túlságosan kiemelkedő lenne és a műfajtársai közül (egyelőre) talán az egyik legkevésbé érdekesebb, és szerintem tényleg inkább azokat fogja megtartani, akiket nem annyira a rejtélyaspektus érdekel, hanem maguk a karakterek. Mert bármennyire is botladozni látszik az írás, a kiemelt karakterek nagyobb részét legalább sikerült szimpatikussá és/vagy érdekessé tenné. Ami persze nagyban a színészeknek, illetve a castingosoknak is köszönhető.
Aki megnézi, hogy a fent említett sorozatokat hogy értékeltem (8-as és 9-es akadt közöttük!), az nem csodálkozik azon, hogy miért tetszett nekem a 4400 kezdése is, egyszerűen maga a felfoghatatlan helyzet és annak érzelmi töltete továbbra is elvarázsol. Más kérdés, hogy ez a 4400 igazából a papírra vetetteken túl sok újdonságot és izgalmas momentumot nem tartalmaz. Érdekel a folytatás, egyelőre lekötnek a karakterek, de nagyon sok fog múlni azon, hogy milyen irányba tervezik előre vinni a történetet. Mert pusztán az érzelmek (amik esetleg szappanba csapnak át) a teljes szezonon nem segítenek át, az biztos.
