(Ahogy nézem, a posztot 03.08-án, hajnal fél hatkor írtam, nyilván azzal a felkiáltással, hogy másnap véglegesítem és még a dupla évadnyitó előtt kikerül. Na, erről ennyit, de nem fogom kidobni, inkább befűzöm mögé a finálés írást is, amit kaptunk, illetve annak erős szerkesztett változatát, mert elég sok része arról szólt, hogy ki mit nyilatkozott és írt a zárásról, minket pedig ez kevésbé érdekel, arra ott vannak a kommentek. A lényeg, hogy nézzétek el ezt a megkésett bejegyzést, de legalább lesz platform az S4-es véleményeknek, még ha megkésve is.)
Még most is emlékszem, hogy milyen remek élmény volt a Megszállottak viadala (hát, fura egy cím, az biztos) első szezonja (amit csak tisztességből kezdtem nézni az S2 premierje előtt, és iszonyatosan bejött), a macska-egér játékkal, a nagyon fekete humorral, a kíméletlen gyilkosságokkal és vérengzésekkel, Villanelle teljesen egyedinek ható karakterével, valamint persze Jodie Comer kiemelkedően szórakoztató alakításával. És még csak az sem akarom mondani, hogy “biztosan azért, mert Phoebe Waller-Bridge készítette”, mert hát az S2-t is nagyon élveztem, a showrunner-váltás ellenére nem nagyon éreztem változást. Viszont a folytatás…, na, ott gyorsan el kellett engedem a sorozatot nagy bánatomra.
Nem akarom az újabb showrunner-váltásra fogni a dolgot (az ilyesmi általában a hangnemben érhető tetten, itt pedig a lényegben nem biztos, hogy volt komolyabb módosulás), mert a 4. évados dupla évadnyitó után inkább az tudatosult bennem, hogy a koncepció fáradt el – vagy hagyták elfáradni? Itt van ez a két remek karakter (a köréjül felhúzott túlbonyolított, összeesküvős, titkos szervezetes sztorit most hagyjuk), akik kaptak megint egy várt cliffhanger-t, hogy aztán… éljék a saját életüket?
Oké, ez kicsit túlzás, és nyilvánvalóan az a cél, hogy ismét “összehozzák”, illetve egymásnak eresszék őket, és a payoffnak meg akarnak történetileg és érzelmileg is ágyazni, de az, hogy alig találkoznak (jó, eddig is csak egymás nyomában voltak sokszor), illetve alig “törődnek egymással”, az nagyon nem vált a sorozat, vagy legalábbis az évadnyitó előnyére.
Láthattuk, ahogy Eve új melójában és új személyiségével “tör és zúz”, nem kímél senkit, és azt is, ahogy Villanelle veszettül próbál jó emberré válni, legalábbis a saját fejében, mert amellett, hogy tudtuk, hogy erre nem fog sor kerülni, mert akkor nem lenne sorozat, sejthettük azért is, hogy mindez sikertelen lesz, mert a pszichopata ént azért nem lehet ájtatossággal és keresztelkedéssel levetkőzni.
Bár a karakterek új helyzeteit pár percig érdekes volt nézni, az, hogy utána sokáig semmi komolyabb előrelépés nem történt (max egy új, valóban érdekesnek tűnő figurát hoztak be), eléggé unalmassá tette a premiert, olyannyira, hogy amikor sor került a Nagy Találkozásra, az sem váltott ki komolyabb csúcspontot nálam. Az meg főleg nem, hogy Eve bizonyította, hogy a víz nem válik vízzé.
Lehet, hogy az tett be a sorozatnak (ha ugyan betett, hiszen láttam, hogy a hét legjobb epizódjai között is feltűnt a nyitány, aminek örülök, mert lehet, hogy bőven kisebbségben vagyok!), hogy egymáshoz közelebb hozták a fő karaktereket és megszűnt a fogócska közöttük, hogy Villanelle sokkal emberibb lett, és nem az a megfoghatatlan gyilkológép? Nem hiszem, mert pont arról akarnék panaszkodni, hogy a 4. évad kapcsán megint csak azt éreztem, hogy semmi újat nem kapok a sorozattól, és, ha még mindig egymás üldözése folyna, akkor ez hatványozottan igaz lenne.
Szóval a status quo (fogjuk rá) megváltozása papíron valamennyire frissen tarthatta volna a sorozatot, de az, hogy erre mégsem került sor, azt lehet, hogy mégis az írókra fognám, főleg, hogy a 2. évadban el nem tudtam volna képzelni, hogy ezekkel a szereplőkkel lehet valami nem érdekeset is letenni az asztalra. Szóval ilyenkor nem lehet más tenni…, mint elengedni?
Ha már csak ennyire a két főszereplő stikkjeire támaszkodnak, akkor a szezon éppen aktuális története talán kihúzhatta volna (számomra) a kátyúból a Killing Eve-et, de azt sem tudom mondani, hogy a Twelve-szál bármennyire is a sorozat előnyére vált volna (azt már inkább, hogy fikarcnyit sem érdekel, hogy mit kavarnak a szervezettel), így végképp nem éreztem, hogy érdemes maradnom. Max megnézem a finálét vagy az utolsó 10 percet.
És akkor most átadom a szót.
Befejeződött az elmúlt pár év egyik legjobb sorozata, de vajon méltón búcsúzott?
A Megszállottak viadala című könyvadaptációt pár éve az a Phoebe Waller-Bridge tette fel a térképre, akinek a körberajongott Fleabag-et köszönhetjük, és miután számomra az első három évadban végig tartotta a magas szintet, még egy közepes 4. évad sem vehette el tőlem akadályozhatta meg, hogy úgy vonuljon be nálam, mint a legjobb sorozatok egyike!
– I did it, Eve.
– Don’t you mean ’we did it’?
– Yeah. But mostly me.
Mint ismert, minden évadban új showrunner felelt a sorozatért, ami eleinte azt hozta magával, hogy mindig friss és szórakoztató tudott maradni a történet. Miután azonban a 3. évad nálam az egyik legjobb szezont hozta a sorozatos világban (hiába, na, “Három a magyar igazság.”), a ráadás ezúttal elmaradt! Persze nem akarom teljesen elvenni az S4 érdemeit, hiszen rengeteg zseniális momentumot köszönhetünk neki a képzeletbeli transz Jézustól kezdve a kubai “kirándulásig”, de miután 4 éve vártuk, hogy a készítők feltegyék a pontot az i-re, kicsit hoppon maradtunk. Szó se róla, a rajongók kiszolgálását maximumra tekerték a két főhős közti kapcsolatta, de még mielőtt nagyon beleélhettük voln amagunkat, véget is vetettek a mókának
Az persze a kezdetek óta várható volt, hogy Eve és Villanalle nem feltétlenül kap boldog befejezést a sorozatban, azonban ezt sokkal jobban is meg lehetett volna valósítani, a kivitelezéssel bőven volt gondom. És itt nem csak a hanyagul megírt finálés szkriptre és a nagyon lustára sikeredett utolsó jelenetre gondolok, hanem például arra is, hogy a 4. évad nyolc részéből nagyjából három teljesen felesleges volt, ami miatt a fináléba nagyjából ugyanennyi epizódra való anyagot sűrítettek bele. Tényleg csak azért nem fulladt unalomba a záró etap, mert a négy főszereplő mindent beleadott.
A 4. évad főszála, ami ugye a Tizenkettek lettek volna, sajnos nem sok szót érdemel, mintha a készítőket sem érdekelte volna, hiszen ahhoz képest, hogy mekkora királynak állították be őket, olyan gyorsan rendezték le őket a fináléban.
Szerencsére számomra még egy ilyen gyenge finálé sem rombolhatta le a felejthetetlen élményt, amit a Killing Eve színészei és az első három évad írói adtak. Való igaz, a búcsú méltatlan volt, de abban biztos vagyok, hogy sokaknak örök kedvence marad.
Loading ...
