login |

America’s Next Top Model: a 22-24. évad – írta Eloise

2020. 08. 21. 15:50 - Írta: vendegblogger

4 comments | kategória: kritika,reality

Az első három, a második három, a harmadik három, a negyedik három, az ötödik három, a hatodik három és a hetedik három szezon után, jöjjön a(z egyelőre) utolsó hármas.

A 22. évad több szempontból is érdekes volt. A korábbi szezonokhoz hasonlóan itt is vegyesen voltak a férfi és a női modellek, ezen kívül, ami még érdekessé tette ezt az etapot, az az, hogy el lett törölve a magassági követelmény, így az S13-hoz hasonlóan az alacsonyabb modellek is esélyt kaptak bizonyítani.

A zsűri maradt a régi, és még mindig Yu Tsai a kreatív igazgató. A közösségi média viszont már most nincs bevonva, ami nem is gond, mert teljesen értelmetlen volt. Aminek viszont örültem, hogy visszatértek a vendég zsűritagok. Gondolom sok döntési joguk nincs, de érdekes látni, hogy valaki, aki csak belecsöppen a versenybe, mit gondol a modellekről.

Az évadra eléggé jellemző volt a további büdzsécsökkentés, így a versenyzők idén csak Las Vegas-ig jutottak el. Eléggé az arcukra volt írva a csalódottság szerintem, amit Tyra hatalmas nagy lelkesedése se enyhített. A tovább mögött folytatom spoilerekkel. Tovább…

America’s Next Top Model: a 19-21. évad – írta Eloise

2020. 08. 11. 15:50 - Írta: vendegblogger

1 comment | kategória: kritika,reality

Az első három, a második három, a harmadik három, a negyedik három, az ötödik három és a hatodik három szezon után, jöjjön a következő trió.

A 19. évadban (a premierről volt is kritika a Junkie-n) újra vadonatúj szereplőket kaptunk, viszont ennek az évadnak is volt külön tematikája. A College Edition, az az Főiskolai kiadás alcímet kapta. Ez nyilván azt jelentette, hogy az évadban szereplő modellek mindegyike főiskolás volt. Vagyis nem teljesen, hiszen elég tágan értelmezték a főiskola fogalmát, hiszen a kozmetikus képzésen résztvevők és a szabadegyetemre járók is jelentkezhettek a műsorba.

A valóságshow elég nagy változásokon esett át. Próbálták modernizálni, ami lehet, hogy sikerült is, viszont nekem sokszor inkább a kínos szó jutott eszembe. A változás egyik legszembetűnőbb jele a zsűri szinte egészének lecserélése volt. Nigel Barker angol fényképész, korábbi modell 18 évad után távozott. Ő nagyon hiányzott nekem ebben az évadban, hiszen szakmai hozzászólásai korábban sokat segítettek, valamint vicces volt, ahogy időnként másokkal flörtölt.

Olyan szempontból megértem a döntést, hogy nekem úgy tűnt, hogy az utolsó évadokban már sokkal kevésbé élvezte a műsorban való közreműködést, mint korábban. Nigelt Rob Evans modell váltotta. A fiatal srác valószínűleg kiváló modell, viszont a műsorhoz nem igazán tudott sokat hozzáadni. A vendégzsűritagok helyett Bryan Grey Yambao, más néven Bryanboy lett a negyedik zsűritag. Az újítást egyedül Kelly Cutrone élte túl, aki véleményem szerint nem mindig találta a helyét a megváltozott show-ban.

A kreatív rendezői poszton is változás történt: Jay Manuelt Johnny Wujek váltotta. Véleményem szerint szakmailag semmiképp nem csináltak jó cserét. Wujek nem tudott olyan sokat kihozni a lányokból, mint Jay. Emellett nem is volt olyan színes egyéniség. A tovább mögött folytatom spoilerekkel. Tovább…

America’s Next Top Model: a 16-18. évad – írta Eloise

2020. 07. 01. 16:11 - Írta: vendegblogger

2 comments | kategória: kritika,reality

Az első három, a második három, a harmadik három, a negyedik három és az ötödik három szezon után, jöjjön a következő hármas.

A 16. évadban is maradtunk a high fashion világában. A zsűri nem változott, aminek nagyon örültem, főleg, hogy André Leon Talley stílusát nagyon megkedveltem. Ami kissé hiányzott az Tyrán kívül egy másik női zsűri tag, mentor a modellek mellé.

Ebben az évadban még a korábbi évadhoz képest is több volt a vita. Nem tudom, hogy csak direkt így lettek összevágva a képsorok, vagy tényleg ennyire paprikás volt a hangulat. Nyilván van, akit ez nagyon szórakoztatott, engem azonban inkább idegesített. Ami miatt viszont érdemesnek találtam nézni ezt az évadot, hogy a lányok többsége nagyon tehetséges volt.

A tovább mögött folytatom spoilerekkel.

Tovább…

America’s Next Top Model: a 13-15. évad – írta Eloise

2019. 05. 19. 15:50 - Írta: vendegblogger

Add comment | kategória: kritika,reality

Az első három, a második három, a harmadik három, valamint a negyedik három szezon után, jöjjön a következő hármas.

Kezdett leülni a show, és a készítőknek az az ötlete támadt, hogy az évadokat dobják fel valamilyen különleges modellkeresési szemponttal. Az S13 az alacsonyabb modelleknek kedvezett, ezúttal 168 cm alatti versenyzők is jelentkezhettek. Ez egy egyszeri alkalom volt, így akiknek ekkor nem sikerült bejutnia a legjobbak közé, annak a következőben sem volt rá esélye.

A tovább mögött pár gondolat és spoiler szokás szerint. Tovább…

America’s Next Top Model: a 10-12. évad – írta Eloise

2019. 02. 24. 15:50 - Írta: vendegblogger

1 comment | kategória: kritika,reality

Az első három, a második három, valamint a harmadik három szezon után, jöjjön a következő hármas.

A készítők azt szerették volna, hogy a 10. (jubileumi) évad nagyot szóljon, de ezt nem igazán sikerült megvalósítani. Pedig erre az évadra még New Yorkba is visszatértek. Emellett pedig egy új zsűritagot is üdvözölhettünk: Twiggy helyét Paulina Porizkova vette át.

Ez a csere kifejezetten jót tett a realitynek, hiszen az általában visszafogott Twiggy helyett kaptunk egy sokkal szókimondóbb ítészt. Ami viszont nagyon zavaró volt, hogy már ennél az évadnál azt éreztem, hogy nagyon sok a sikongatás meg a hangoskodás. (A legrosszabb talán az volt, mikor egyszerre olvasták fel Tyra levelét.). A tovább mögött folytatom spoilerekkel. Tovább…

America’s Next Top Model: a 7-9. évad – írta Eloise

2018. 04. 24. 14:50 - Írta: vendegblogger

5 comments | kategória: kritika,reality

Az első három, valamint a második három szezon után, jöjjön a következő hármas.

Ezekben az évadokban nem sok minden változott. Maradt a zsűri és a helyszín, valamint a műsor menete is ugyanaz. Különösen jellemző volt rájuk, hogy olyanok kaptak esélyt bizonyítani, akik nagyon sokszor jelentkeztek a műsorba eddig hiába vagy, akik eljutottak válogatóra, de nem kerültek be a legjobbak közé. Bennem kicsit fel is merült, hogy ennyire nem tudnak kit választani vagy ez egy jó történet, amit el lehet adni.

A reality ennek ellenére nem vesztett népszerűségéből, a hetedik évad érte el az eddigi legnagyobb nézettséget. Valószínű nem kellett sokat könyörögni az ismert embereknek, hogy vendégként megjelenjenek a műsorban. Felbukkant többek között Queen Latifah, Fabio és Dita von Teese is. Emellett a show stábtagjai, a sminkesek, fodrászok, sztájlisztok, is egyre többet szerepeltek.

Nekem nagyon tetszett, hogy kaptunk egy kis betekintést a készülődésbe, ráadásul többször sikerült a műsort is feldobniuk. A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül. Tovább…

America’s Next Top Model: a 4-6. évad – írta Eloise

2018. 03. 23. 14:50 - Írta: vendegblogger

3 comments | kategória: kritika,reality

Az ANTM első három évadja olyan sikeres volt, hogy nem volt kérdéses a folytatás. Azért némi költségcsökkentésre sor került, így átköltözött a show Los Angeles-be. Természetesen ez nem így lett tálalva az első részben.

A tovább mögött folytatom röviden a második évadharmasról alkotott véleményemmel. Tovább…

America’s Next Top Model: az 1-3. évad – írta Eloise

2018. 03. 07. 14:50 - Írta: vendegblogger

7 comments | kategória: kritika,reality

Nemrég volt írás a Junkie-n az ANTM most indult, 24. évadjáról, így gondoltam a nosztalgia jegyében elkezdeném végig venni a modellkereső versenyreality korábbi szezonjait.

Főleg, hogy amikor Tyra Banks, szupermodell 2003-ban elindította valóságshow-ját a UPN-en, valószínűleg álmodni sem mert róla, hogy ekkora sikere lesz. Nem elég, hogy számos modellnek adott lehetőséget, hogy bemutatkozzon, még rengeteg külföldi spinoffot is szült.

Természetesen a nézők számára mindez másodlagos volt, hiszen csak az számított, hogy minden héten izgulhassanak azért, hogy egy-egy szimpatikus versenyző továbbjut-e vagy hazautazik. Ugyanis az ANTM ez nem egy jótékonysági intézmény, a műsorban feltűnő tárgyak vagy közszereplők sem véletlenül kerülnek a műsorba. Ráadásul, akár tetszik, akár nem, időnként az embernek komoly kétségei vannak, hogy egy-egy jelenet vagy mondat mennyire valóságos.

A koncepció azt hiszem, hogy sokak előtt ismert, akik láttak már versenyreality-t: minden héten vannak teljesítendő feladatok, amiket értékel a zsűri, és egy valaki kiesik. A végén pedig már csak a győztes marad állva, s ő viheti haza a fődíjat.

A tovább mögött spoilerek nélkül, de előbb egy általános ismertető. Tovább…

American’s Next Top Model: kezdett a 24. évad

2018. 01. 31. 16:50 - Írta: winnie

3 comments | kategória: kritika,reality

Tudom, hogy már 3 hete elkezdődött az új szezon, aminek ismét Tyra Banks a műsorvezetője a tavalyi, Rita Ora-s kitérő után (és eltörölték a korhatárt is), de rutinosan megvártam, míg sor kerül a makeover epizódra, hiszen az sok szempontból vízválasztó szokott lenni. Egyrészt azért, mert a lányok itt nyerik el végleges kinézetüket, másrészt pedig azért, mert…, na, igen, mert drámadrámadráma.

Ejj, azok a klasszikus, régi részek, amikor még nem tudták, ez mivel jár… Ma már a többség mindenbe belemegy, hiszen ez a minimum, de most is sikerült úgy alakítani az egészet, hogy legyen sírás és rívás. És egyáltalán nem ezért, de maga az epizód, a 24×03 nagyon erős lett, talán az egyik legjobb az elmúlt időszakban, szóval van miért várnom a folytatást.

A tovább mögött folytatom. Tovább…

Délelőtti videó 6.: America’s Next Top Model

2018. 01. 09. 12:47 - Írta: winnie

Add comment | kategória: reality,video

The boss is back. Még pár óra és visszatér az ANTM, és a 24. évaddal együtt jön Tyra Banks is, aki ismét magához ragadja a műsorvezetői posztot, hogy aztán smize-olásra szólítsa fel a modelljelölteket, akik ismét csak lányok lesznek, de mindenféle korhatár nélkül. A tovább mögött egy előzetes, egy zsűribemutatás, valamint a 24×01 első 5 perce.

A zsűriben Ashley Graham, Drew Elliott és Law Roach lesz, és a szezonban vendégként feltűnik majd Nigel Barker, Eva Marcille, valamint a RuPaul’s Drag Race-es Valentina, Katya és Manila, Director X, Patrick Starr, Jermaine Browne, Jourdan Dunn és Maejor. Tovább…

Délelőtti videó 6.: America’s Next Top Model

2017. 11. 30. 12:48 - Írta: winnie

Add comment | kategória: reality,video

Nemsokára 24. évad, és erre visszatér Tyra Banks – értelemszerűen a tovább mögötti első promó is ezt reklámozza.

Tovább...

Hírpéntek – America’s Next Top Model 24. évad!

2017. 03. 17. 09:33 - Írta: winnie

15 comments | kategória: hírek

  • Mai magyar premier: Tabu 1. évad + Holnapi magyar premier: Mámor tábor 1. évad, Álom hava 1. évad
  • Premier: The Last Kingdom S2, Shrink S1, Review S3, Hustle & Soul S1, Braxton Family Values S6 + Finálé: Caraoke Showdown S1
  • + Amazon-pilotok: The Marvelous Mrs. Maisel, Oasis, The Legend of Master Legend, Budding Prospects, The New V.I.P.’s
  • Teljes évados premier: Marvel’s Iron Fist S1 (Netflix), You Are Wanted S1 (Amazon), Julie’s Greenroom S1 (Netflix), Samurai Gourmet S1 (Netflix)
  • Magyar premier – Cartoon Network: 03.25 Kalandra fel!: Finn eredete (Adventure Time: Islands)
  • Magyar premier – Cartoon Network: 03.27 Kalandra fel! (Adventure Time) 7. évad (folytatás)
  • Magyar premier – Nickelodeon: 03.27 A legboszibb boszi (Every Witch Way) 2. évad
  • Új a magyar Netflix-en: természetesen az Iron Fist, Julie’s Greenroom, Samurai Gourmet + Outback Truckers
  • Új a magyar Amazon-on: You Are Wanted S1 (a pilotok nem kerültek fel)
  • Pilotszerep/1: Emily VanCamp – The Resident (FOX), Rachel Griffiths – cím nélküli Warren Leight-dráma (CBS), Merrin Dungey – Brothered Up (CBS), Yvette Nicole Brown – cím nélküli Jeremy Bronson-komédia (ABC), Sam Huntington – Losing It (ABC), Willa Fitzgerald – Behind Enemy Lines (FOX), Nia Long – The Goldbergs-spinoff (ABC),
  • Kíváncsi valaki, hogy a magyar Survivor-re jelentkező Junkie-olvasók hogy teljesítettek a casting során? Érdemes elolvasni a legutóbbi kommenteket, talán szurkolhatunk valakinek. A leírtak alapján egyébként a nyári, ausztrál változatra fog hasonlítani a magyar, szóval több emberrel és hosszabb lesz, esetleg heti több adással.
  • Folynak a tárgyalások a Once Upon a Time 7. évados berendeléséről, ami egy reboot lenne. Jelenleg az a terv, hogy a két finálés vendégszereplő mellett (akikről írtunk egy-két napja a reggeli hírekben) 4 mostani színészt (Jennifer Morrison, Robert Carlyle, Lana Parrilla és Colin O’Donoghue) hoznának vissza. Így olcsóbb lenne a sorozat, talán az ABC is bevállalná, de ehhez a színészekkel is meg kell még egyezni. Nyilván mások is visszatérhetnek, de most csak róluk van szó.
  • Továbbra is elég jól áll a The Night Manager esetleges 2. évadjának szénája, de pár “hírrel” ellentétben még nincs berendelve. Fejlesztik a szkripteket, dolgoznak rajtuk, a szándék mindkét oldal esetében egyértelmű.
  • A Netflix interaktív sorozatokkal kísérletezik, a jövőben jöhet valami Choose You Own Adventure-stílusú (ld. lapozgatós könyvek) projekt. 2016-ban a Kong: King of The Apes című animációs sorozatban már volt interaktív elem, afféle Power Up-ok a részek közben, amik révén meg lehetett nézni miniepizódokat.
  • A Your Pretty Face Is Going To Hell 4. évadja 04.02-án kezd az Adult Swim-en.
  • Érkezik nemsokára a Netflix-re a finn Sorjonen (Bordertown)itt írtunk róla bővebben.
  • A VH1 berendelte az America’s Next Top Model 24. évadját. A csavar: a műsorvezető ismét Tyra Banks lesz.
  • A Netflix berendelte a Las Chicas Del Cable 2. évadját.
  • A FEUD – 1×02-ről beszélt Ryan Murphy, az executive producer (itt is) és Alfred Molina (Robert Aldrich),
  • Az eheti The Walking Dead-epizódban történtekről beszélt Lennie James (Morgan) És itt is meg itt is. Valamint a showrunner, Scott Gimple.
  • A legutóbbi Superstore-epizódokról írt: Nico Santos (Mateo), Lauren Ash (Dina), Colton Dunn (Garrett), Nichole Bloom (Cheyenne), Ben Feldman (Jonah),
  • Interjú: Szaniszló Csaba (az AMC Networks International Central Europe nemzetközi sportjogbeszerzője), Peller Mariann (a Virtuózok készítője),
  • Vendégszerep: Shemar Moore – Criminal Minds (az évadzáróban), Timothy Hutton – Tom Clancy’s Jack Ryan (visszatérő), Tim Robinson – Making History, Cody Rhodes – Arrow (megint), Tom Lipinski – Blindspot (megint),
  • Új sorozat: cím nélküli nyomozós dráma – CTV, 10 rész, kanadai, készítő: Ley Lukins, két nyomozónőről, akik együtt dolgozva nagy kihívást jelentő és nagy jelentőségű ügyeket oldanak meg, miközben személyes életükben is sok mindennel meg kell küzdeniük.
  • Új sorozat: Crisis – Kansai TV és Fuji TV, japán, készítő: Kazuki Kaneshiro, főszereplő: Shun Oguri és Hidetoshi Nishijima, egy rendőrségi terroristaellenes egységről.
  • Új sorozat: State of Happiness – NRK, 8 rész, norvég (norvég és angol nyelven), készítő: Mette M. Bølstad – Siv Rajendra és Synnove Horsdal ötlete alapján, rendező: Petter Noess. Az 1970-es norvég olajboom idejéről. A sztori középpontjában 4 különböző háttérrel rendelkező fiatal áll, akik hatalmas lehetőséget kapnak az élettől az olajbiznisz kapcsán. A helyszín egy partmenti kisváros, mely teljesen átalakul, amikor feltárják a tengeralatti olaj-lelőhelyeket.
  • Tóth Gabi nem tér vissza zsűritagként az X-Faktor következő szezonjára.
  • will.i.am vissza fog térni a The Voice UK 2018-as évadjára is.
  • A Nick Cannon-féle Wild’n Out a Broadway-re kerülhet át.
  • Álom hava címmel 03.18-án mutat be 2 részes minisorozatot a Duna World, ami egy szerb-magyar koprodukció lesz Bicskei Zoltán készítésében (ő írt és rendezett). Az 1690-ben játszódó minisorozat története és szereposztása itt olvasható.
  • Pilotszerep/2: Dylan Bruno – Behind Enemy Lines (FOX), David Warshofsky – The Trustee (ABC), Kelley Missal – The Crossing (ABC),

Previous Posts