login |

Beforeigners: kezdett a 2. évad – írta Scat

2022. 01. 10. 21:30 - Írta: vendegblogger

9 comments | kategória: Európa is létezik,kritika

Az HBO Europe norvég sorozatával, az Időbevándorlókkal (pilotkritika) érdekes viszonyom van. (Tudom, hogy már lefutott a 2. évad, majd lesz évadkritika is, de addig is, itt egy poszt a nyitányról.)

A különböző idősíkok népeinek összeeresztése egyrészt nagyon tetszik, másrészt viszont ott van a nyomozós szál, ami szerintem kifejezetten vontatott. Ennek ellenére is nézem, mert összességében még így is érdekel és persze ott az örök remény, hogy túlsúlyba kerül az a rész, ami engem megmozgat, esetleg úgy fűzik össze a nyomozással, hogy neked kedvezzen. A második évad első része alapján van okom reménykedni.

Mivel ugye három korból érkeznek az emberek, ezek közül az egyik pedig a 19. századi Anglia, ezért valóban adta magát, hogy valamiképpen felbukkanjon Hasfelmetsző Jack. Ugye a „mi valóságunkban” sohasem derült ki, hogy ki is volt a gyilkos, örök rejtély maradt. És ez viszonylag nagy mozgásteret biztosít a sorozatnak. A tovább mögött folytatom.
Tovább…

Délelőtti videó 2.: Beforeigners

2021. 11. 23. 10:50 - Írta: human

14 comments | kategória: Európa is létezik,video

A norvég gyártású HBO-s Időbevándorlók nagyot ment itthon is (kritika), és már a második évadja jön pár nap múlva, amihez a tovább mögött magyar feliratos előzetes van. Úgy tűnik, Hasfelmetsző Jack kerül elő…

Tovább…

Hírpéntek – Beforeigners 2. évad! Kipo and the Age of Wonderbeasts 3. évad!

2020. 09. 25. 09:20 - Írta: winnie

10 comments | kategória: hírek

  • Szolg.közl: Ezen a héten eléggé csak loholtam magam után, így sok hír konzerv volt a reggeli rovatban, de nemsokára felhozom magam.
  • A Utopia mai premierje kapcsán: ezek a saját gyártású sorozatok nem elérhetőek a hazai Netflix, Amazon Prime Video és HBO GO felületén.
  • Mai magyar premier: Teherán 1. évad + Netflix: Szellemes nővérke 1. évad, Edzőcipő minden mennyiségben 1. évad, Country-szerű 1. évad, Tökéletes bűntény 1. évad, Borsszem Bheem 3. évad + Holnapi magyar premier: Profilozók 10. évad, Younger 6. évad, Lego Ninjago: A Spinjitzu mesterei 12. évad (folytatás), Aranyhaj gubancos kalandja 3. évad (folytatás), A helyettesítő tanár 1. évad
  • Premier: Restored S4, Magic of Disney’s Animal Kingdom S1, The Amber Ruffin Show S1, Press Your Luck S2 (őszi), Match Game S5 (őszi), Celebrity Family Feud S7 (őszi), Bridezillas S13 + Finálé: Agents of Chaos S1, Bringing Up Bates S9, Celebrity Game Face S1, Lost Resort S1, Barrett-Jackson. Revved Up S1
  • Teljes évados premier: Deutschland 89 (Deutschland 83 S3 – Amazon – itthon nem!), The School Nurse Files S1 (Netflix), Sneakerheads S1 (Netflix), Utopia S1 (Amazon – itthon nem!), Country-ish S1 (Netflix), A Perfect Crime S1 (Netflix), Fernando S1 (Amazon), Might Little Bheem S3 (Netflix),
  • Magyar premier – AXN: 09.26 Profilozók (Profilage) 10. évad 
  • Magyar premier – Disney Csatorna: 09.26 Aranyhaj gubancos kalandja (Rapunzel’s Tangled Adventure) 3. évad (folytatás)
  • Magyar premier – HBO3: 09.27 Patria (Patria) 1. évad
  • Nem premier, de nem tudom, hogy volt-e már nem prémium csatornán a Marilyn Monroe titkos élete (The Secret Life of Marilyn Monroe), ami 09.26-án jön a STORY4-re.
  • A Jurassic World: Camp Cretaceous szinkronhangjai.
  • A Bergendy Péter-féle pikáns Mátyás királyos sorozat kapcsán még annyit tudni, hogy női főszereplős lenne, Mátyás idején játszódna, a címe Hadileányok, minisorozat lenne, Hellebrandt Gábor és Szabó Róbert Csaba készíti, a története pedig “1472-ben játszódik a fiatal Mátyás király seregében, ahol a csapatokat kísérő nők keverednek bele az intrikákkal átszőtt kémtörténetbe. Sok összecsapás, bajvívás, reneszánsz erotika és korabeli Moulin Rouge-szerű mulatozás színezi a tervünket”
  • Pilotszkript: The Winds of War – csatorna nélkül (Universal Cable Productions), készítő: Seth MacFarlane és Seth Fisher – Herman Wouk könyvei (itthon: A háború szeleitt a hivatalos, magyar nyelvű tartalma + Végső győzelemitt a hivatalos, magyar nyelvű tartalma) alapján, egy amerikai család viharos történetéről kontinenseken és éveken át a II. világháború alatt.
  • Az ABC lefixált pár őszi premierdátumot: 10.21 The Goldbergs S8, black-ish S7, The Conners S3, 10.28 American Housewife S5,
  • Daleks! címmel készül animációs Doctor Who-spinoff a Time Lord Victorious multiplatform történet részeként. Novemberben indul, 5*10 perc lesz – a Doctor Who YouTube csatornáján. És a dalekokról fog szólni, akik Islos archívumában valami ősit és halálosat fedeznek fel, és nem sokkal később szülőbolygójukat támadás éri, a császáruk pedig menekülni kényszerül. Szereplők: Nicholas Briggs, Joe Sugg, Anjli Mohindra, Ayesha Antoine.
  • Karanténforgatás: A See 2. évadjának forgatása 10.14-én folytatódik Toronto-ban.
  • Karanténforgatás: A Euphoria 2. évadját csak jövőre forgatják, ami azt jelenti, hogy a közösségi oldalakon pár hete feltűnt forgatáskezdés csak a két szezon közötti átvezető részre vonatkozott. Legalábbis én erre következtetek, ugyanis az időpontról az HBO főnöke beszélt.
  • Az klasszikus X-Men: The Animated Series készítői beszéltek a Disney-vel egy esetleges felélesztésről/folytatásról, de ennyi, azóta nincs fejlemény, a lényeg, hogy a labda a stúdió térfelén van, miután az írók jelezték nekik, hogy ők bármikor ráérnek, ha a sorozatról van szó.
  • Az NCIS: Los Angeles 12. évadjára állandó szereplőnek lett előléptetve Caleb Castille (Devin Roundtree).
  • A Younger kaszája még nem hivatalos annak ellenére, hogy Hilary Duff utolsó évadként nyilatkozott az S7-ről, de a készítő Darren Star is úgy fogalmazott, hogy “nem hivatalosan utolsó évadnak tervezzük a hetediket”.
  • Az év elején bemutatott ausztrál The End című sorozat talán az egyetlen volt az idei angol nyelvű premierek közül, ami sehogy nem akart a szemem elé kerülni a neten, szóval valamiért nem terjedt el, ha ugyan felkerült. De mivel nemsokára amerikai premiert kap a Showtime-on, ezt is végre láthatom/láthatjuk.
  • A Netflix-szel kötött gyártói szerződést Meghan Markle és férje produkciós cége.
  • Az HBO Europe berendelte a Beforeigners 2. évadját.
  • A Netflix berendelte a Kipo and the Age of Wonderbeasts 3. évadját.
  • Vendégszerep: Genevieve Padalecki – Walker (visszatérő)
  • Állandó szerep: Nick Robinson – Maid (Netflix)
  • Interjú: Kadeen Hardison (Bowser – Teenage Bounty Hunters), Lamorne Morris (a Woke főszereplője), Carrie Coon, Katherine Ryan (a The Duchess készítője és főszereplője),
  • A legújabb előrejelzés szerint év végén vagy jövő év elején indulhat el a TV2Play.
  • Sorozatberendelés: Doogie Kameāloha, M.D. – Disney+, komédia, 10 rész, készítő: Kourtney Kang – a Doogie Howser, MD című 80-as évekbeli sorozat alapján alapján, egy 16 éves lányról, aki orvosként dolgozik Hawaii egyik szigetén.
  • Pilotszkript: God’s Assistant, Emily – Quibi, animáció, készítő: Steve Leff, Isten asszisztenséről, aki igyekszik bohockodó főnökét visszafogni az emberi élet borzasztóvá tevésében, na meg a saját és munkatársai életét is védeni odafenn.
  • A Hulu és a BBC3 közös dokusorozatot rendelt be 6 részre Planet Sex címmel, Cara Delevingne közreműködésével. Ebben utóbbi a szexuális és nemi identitással kapcsolatos gondokat fogja feltárni, de a pornó népszerűsége is komoly szerepet kap majd benne.
  • A CBS The FBI Declassified címmel indít bűnügyi műsort Alana De La Garza narrálásával. 10.13-án kezd főműsorban.
  • Egy év felfüggesztett börtönre ítélték az Ink Master-es Daniel Silva-t okozott halálos autóbalesete miatt.

Emlékeztető: Időbevándorlók 1. évad

2019. 09. 13. 18:00 - Írta: winnie

11 comments | kategória: ajánló,Európa is létezik,kampány

Ma. 20:00. HBO. Beforeigners / Fremvandrerne – 1×01 (pilotkritika + magyar feliratos előzetes) – az HBO GO-s premier után a tévében is. Azt nem írom, hogy magyar szinkronnal, mert a GO-ra is úgy kerül fel világpremierként (jelenleg az 1×04-nél tart).

Az elmúlt hetekben legalább három világépítős sorozat indult, és az HBO Nordic első sorozata, ez a norvég időutazós darab az egyik közülük. Ezek után mondhatnám, hogy nem meglepő, hogy ennyire bejött a széria (főleg, hogy a világépítés és az időutazás mellé még egy kedvenc stílusom, az átívelős nyomozás  is belekerült), de elnézve a ti véleményeiteket, talán nem csak az elfogultság beszél belőlem.

A linken bővebben is leírom a sorozat lényegét, de ez a plakát is elég beszédes: egy olyan világban játszódik a sorozat, ahová folyamatosan érkeznek három múltbeli korszakból jövevények, akik az évek során a társadalmak szerves részei lettek megtartva saját szokásaikat és életmódjukat (ergó hozzájuk idomultak a társadalmak). Nyilván a jelenlétük meg is osztja az embereket, és a két főhős (az egyikül egy viking korból érkezett harcos) elkezd egy jövevény megölése ügyében nyomozni.

És végül szokás szerint az HBO hivatalos leírása:

A norvég sci-fi sorozatban különös jelenségekre figyelnek fel szerte a világon. Fényvillanásokat látnak az óceán fölött, majd ezt követően emberek tűnnek fel a múltból. A rejtélyes elődök három történelmi korból érkeznek: a kőkorszakból, a vikingek korából és a XIX. század végéről. Senki sem érti, hogyan lehetséges ez, és az utazók sem emlékeznek arra, mi történt. Néhány évvel később a viking korból származó nő a rendőrtiszt társával egy titokzatos gyilkossági ügyet próbál felderíteni Oslóban.

Pilot-mustra: Beforeigners / Fremvandrerne / Időbevándorlók – 1×01

2019. 08. 24. 16:50 - Írta: winnie

36 comments | kategória: Európa is létezik,kritika,pilot-mustra

Manapság egyre gyakoribbak az olyan műfaji történetek, mint például a krimik, amiket high concept, világteremtős köntösbe csomagolnak. Ilyenkor persze mindig nagy kérdés, hogy eltalálják-e az arányokat, azaz a krimi iránt érdeklődőket fogja-e zavarni a körítéssel kapcsolatos elkalandozás, illetve azok, akiket csak a high concept vonz, azok mennyire lesznek oda a nyomozgatásért.

Mindez azért jutott eszembe, mert az HBO Nordic eheti premierje (ami itthon az HBO GO-n világpremier volt magyar felirattal és szinkronnal), a norvég Beforeigners pont ilyen sorozat. Alapvetően egy átívelős krimiről van szó két nyomozóval. A csavar az, hogy az egyik “normál”, mai ember, a másik viszont a múltból a jelenünkbe kerülő barbár viking harcos. MIVAAAAN?

BEFOREIGNERS – 1×01 – 7/10

Az Időbevándorlók ugyanis egy olyan világban játszódik, ahol egyszer csak rejtélyes időutazók, idővándorok jelennek meg. Nem önszántukból teszik, egyszerűen csak fényjelenségek kíséretében egyenként a tengerben teremnek, hogy aztán vagy kiússzanak a partra, vagy megfulladjanak, vagy kimentsék őket. A helyszínünk természetesen Norvégia, azonban nem lokális jelenségről van szó, hanem globálisról. A világ minden táját ellepik az újonnan érkezettek .

Az időutazók rejtélyes módon háromféle korból érkeznek: a kőkorszakból, a vikingek korából, illetve a 18. századból. És persze amnéziájuk van, vagyis gőzük sincs, hogy mi történt velük, hogy miképp kerülnek a 2010-es évekbe. Amint a pilot ezt tisztázza számunkra egy jól szituált, boldog házas nyomozó bemutatásával ugrunk pár évet az időben előre. És elég meglepő világot láthatunk viszont.

Amellett, hogy a nyomozónk lepukkant, gyógyszerfüggő lett, a kapcsolata tönkrement (nyilván a sorozat erősen fog foglalkozni az okokkal), láthatjuk azt is, hogy mennyire alkalmazkodott a világ a jövevényekhez, akik közül még az első hullám óta is évi 13 ezer érkezik Norvégiába, amiből ki lehet számolni, hogy ez világszinten mondjuk 5 év alatt hány “új” ember megjelenését jelenti.

Alkalmazkodás alatt nem holmi menekülttáborokra meg szeparációra kell gondolni (azok csak ideiglenesek), hanem az időbevándorlók részleges asszimilálódására. Mármint olyan szempontból, hogy részesei lesznek a társadalomnak, azonban nem 21. századi emberként, hanem a saját hagyományaikat megtartva, korhű ruhákban járva (igen, az ősemberek is, akik olykor fákról lógnak), korhű eszközöket (is) használva, korhű szokásoknak hódolva. Egyeseknek saját nyelvük van, saját üzleteik, vendéglátó egységek épülnek rájuk, stb.

Oké, valójában mindebből még nagyon keveset látunk, így csak feltételezni tudunk dolgokat, de egy biztos, hogy a Beforeigners fő motívuma ez az új, megváltozott világ lesz, amiben a ma embereinek 3 különböző helyről (időből) érkező kisebbséggel kell együtt élnie (illetve nézőponttól függően eltűrni őket). Nem tudom, hogy mennyire láthatjuk mindez politikai szemszögből, vagy csak maradunk a mindennapi élet kiemelésénél, de az biztos, hogy ezen körülmények között kapunk egy gyilkossági ügyet.

Híreink következnek 19. századi hallgatóink számára.

A szokásos esti időbevándorló-hullám (elég kemény lehet a központoknak napi rendszerességgel összeszedni, fertőtleníteni, majd eligazítani őket, konkrét állami gépezet (Érkezési Igazgatóság) épült ki e célra) egyik alanyát ugyanis holtan találják az öbölparton. Ez megszokott, rutinügy lenne, azonban a főhős nyomozónak feltűnik valami, ergó gyilkossági ügyként kezdik el kezelni az esetet. Azonban múltja miatt Lars Haaland csak akkor dolgozhat rajta, ha maga mellé veszi egy újonc rendőrt, aki egy pár éve a viking korból érkezett harcosnő – mindennek PR okai vannak, a rendőrség jó színben akarja feltüntetni magát.

Az ügy első látásra nem “ki tette?”-sztori lesz, hiszen a pilot végére elég sok infót megtudhatunk róla, bár reménykedem abban, hogy nem akarják a 2. részre lezárni az ügyet, hogy epizodikusba váltsanak át, mert a nő halála kapcsán abszolút látszik, hogy mire mehet ki a játék. Egy dolog ugyanis, hogy a multik és a pénzemberek próbálják kihasználni az új népcsoportokat, mások negatívabb előjellel viseltetnek irántuk elég erős evilági párhuzamot szolgáltatva a szériának.

Az ügy mellett persze a két főhős múltja is szolgál némi rejtéllyel. A férfi volt párja egy 19. századi emberrel él már együtt (és a lányuk már most saját sztorit kap amerikai módra – csak remélni tudom, hogy ez a szál nem ballaszt lesz amerikai módra…), és egyelőre sejtésünk sincs arról, hogy mi történhetett velük. Mint ahogy arról is csak flashback-villanásokat látunk, hogy a viking Alfhildr Enginsdottir-rel mi a helyzet – ő is rátalál a jelenben olyanokra, akiket ismert, és akikre igencsak neheztel múltbéli történéseknek köszönhetően.

Az efféle, alternatív világot építő sorozatok kapcsán szeretem mindig kiemelni (nyilván feleslegesen, hiszen mindenki tisztában van vele), hogy csak azoknak érdemes belevágnia, akik képesek átadni magukat a készítői vízióknak, elfogadják, hogy az adott világ (ld. The Handmaid’s Tale) egy bizonyos módon alakult át, és nem egyes dolgok kialakulási folyamatának logikáját firtatják, mert akkor jó eséllyel sok mindent megkérdőjeleznek.

Összességében a kezdés érdekes volt, mert van annyira izgalmas az alapkoncepció, hogy elvigye magával a lassabb alapozást. A két fő karakter ugyan egyelőre elég képlékeny (és az nem segít sokat, hogy mindkettő múltja egy böhöm nagy kérdőjel, szóval nem sokat tudunk róluk), de a kezdetekben nem túl egészséges, egyik oldalról lekezelésre alapuló kapcsolatuk hordoz magában annyi dinamikát (és humort), hogy előre fele görgesse a történéseket.

Félre ne értsetek, nem volt benne agyeldobás, de a potenciálnak köszönhetően pilot abszolút olyan lett, hogy indítottam volna is a következő epizódot. De hát, heti lesz, ez van.

Délelőtti videó 3.: Fremvandrerne / Beforeigners / Időbevándorlók

2019. 08. 18. 12:15 - Írta: human

12 comments | kategória: Európa is létezik,video

Itthon jövő héten mutatkozik be Időbevándorlók címmel az HBO Nordic első sorozata, ami eléggé scifis beütésű lesz

Hogy miről szól? Nos, pár legyengült ember megjelenik Oslo-ban, és idővel kiderül róluk, hogy valójában a mi időnkbe menekültek valahonnan. És ők még csak az első fecskék, akik ezt teszik a kőkorszakból, a vikingek korából és a 18. századból. A történet a rendőrségnél elsőként munkát kapott időbevándorló és egy “jelenbeli” zsaru időbevándorlással kapcsolatos ügyeivel foglalkozik majd.

A tovább mögött a magyar feliratos előzetes nézhető. A főbb szerepekben: Nicolai Cleve Broch, Ágústa Eva Erlendsdóttir, Jóhannes Haukur Jóhannesson.

Tovább…