login |

BoJack Horseman: az 5. évad

2018. 09. 18. 14:50 - Írta: superpityu

13 comments | kategória: animáció,kritika

I tell you buddy, this is going to be a sensational season of television.

Azt hiszem, a BoJack Horseman 5 év alatt hatalmas fanfavorit sorozattá nőtte ki magát. Nem csak itthon, hanem odakint is egyre elismerőbben beszélnek a Neflix beszélő állatos animációjáról. Ez pedig csak azért igazán érdekes, mert míg az első évadot szinte csak közepesre hozták ki a kritikusok, addig a pénteken debütált 5. szezont mindenki csak éltetni tudja. Egyébként teljesen jogosan.

Kevés sorozat tud évadról évadra megújulni és bár tavaly az S4 inkább csak tartani tudta a 3. évad által megemelt lécet, idén fogták és ismételten magasabbra tették azt, hogy még nehezebb legyen megugrani. Úgy érzem, hogy BoJack Horseman most ért a csúcsra, ahonnan nehéz megmondani, merre indul el legközelebb.

A BoJack sikere azért is érdekes, mert hiába az animációs köntös mégis sokkal jobban megcincálja az néző lelkét, mint az élőszereplős sorozatok nagy része. Adja magát a kérdés, hogy akkor miért is szeretjük. Sokszor kérdezem ezt magamtól is, de sosem jövök rá a valódi okára, viszont hihetetlen bizarr érzés, hogy mennyire tudok azonosulni a szereplőkkel. Mert akármennyire is elb*szott figurák ők, mégis mindenkiben van egy kis BoJack, egy kis Mr. Peanutbutter, egy kis Princess Carolyn, egy kis Diane és egy kis Todd is.

Kicsit olyan mintha megélném, sajátomnak érezném az örömeiket és a bánataikat. Felfedezek hasonló vonásokat a saját életemben és a sorozat világában. Mert hiába csak egy beszélő állatos animáció ez, még így is sokkal jobban reflektált a valóságra és az elmúlt évek eseményeire, mint más szériák.

You say, you wanna get better, and you don’t know how.

És ezzel meg is érkeztünk az 5. évadhoz, ami egészen új utakon járt. Tavaly eljutottunk oda, hogy kicsit kacifántos úton, de BoJack kapott egy sorozat főszerepet, aminek a készülését követhettük ebben az évadban. Ezzel pedig sikerült szépen feldolgozni az elmúlt egy évben mi minden történt Hollywood-ban.

Mindezt pedig úgy tette, hogy még véletlenül sem ez volt kimondottan a középpontban, vagyis fogalmazzak inkább úgy, hogy nem rágta az ember szájába a dolgokat, de aki csak fél füllel is hallotta mi minden történt, azok is biztos rájöttek, hogy az aktuális kérdésekre, mind például a #Metoo mozgalom és nők helyzete, különösen sokat figyeltek idén. (Elég az 5×01 meztelenkedős jelenetére gondolni, a kiszolgáltatottságra vagy a rendező hozzáállására.)

Az évad folyamán pedig csak egyre több és több hasonló került bemutatásra. De nem csak ezért volt igazán jó ez, mert láttuk, hogy mi minden történik a kamera mögött. Hanem mert pont ezek miatt az események miatt kapott egy fontos 2. évados szál ismét kiemelt szerepet. Ezzel pedig Diane és BoJack közé egy olyan ellentétet tudtak rakni, ami merőben változtatta meg kettejük dinamikáját.

Ami igazán érdekes volt még, magának BoJack karakterének az alakulása. Már nem ringattam magam abba az álomba, hogy valaha is meg fogja találni a boldogságot, de ahogy fogytak a részek azt vettem észre, hogy nem is szerettem volna, hogy boldog legyen. És ez csak azért furcsa, mert nem érzem, hogy BoJack az évad eseményei ellenére nagyobb antihős lenne, egyszerűen csak nem tudok neki annyira szorítani, mert szinte egyértelmű, hogy valahogyan majd a vesztébe fog rohanni rövid időn belül.

A történet vezetése mondhatni tökéletes volt idén. Remekül illetek össze a szálak, tényleg minden mindennel összefüggött. Egyedül Diane sztorijában volt egy kis mellékvágány idén, de a többiek a személyes sztorik ellenére is elég sokat adtak a főszálhoz.

Usually when people ask how I’m doing, the real answer is I’m doing shitty, but i can’t say I’m doing shitty because I don’t even have a good reason to be doing shitty. So, if I say „I’m doing shitty”, then they say, „Why? What’s wrong?”. And I have to be like, „I don’t know, all of it?”. So instead when people ask how I’m doing, I usually say, „I’m doing so great.”

Külön kedvencem az idei szezonban az 5×06, ilyen epizódhoz eddig még nem nagyon volt szerencsém. Azt egyszerűen látni kell. De a rettentően kreatív volt a pszichológusos rész is. Míg mondjuk a Princess Carolyn-ra hangszerelt epizód ugyan nem volt formabontó, mégis talán annak a vége mart a legmélyebben belém.

Az pedig, hogy megint sikerült a finálé elé valami brutális felvezetést készíteniük, az már szinte megszokott, mégis meglepődtem rajta. Főleg az 5×10 cold open-je alapján számítottam valami másra a végkifejlet kapcsán, de talán így volt a legjobb, hogy ennyire meg lettünk ezzel vezetve. És hiszem, hogy mások is keresték az állukat, amikor kiderült az igazság.

Spoilerekbe nem mennék, azt majd ti a kommentekben, de arról még ejtenék néhány szót, hogy mennyire fantasztikusak a sorozat színészei. Komolyan várom már, hogy behozzanak a díjátadókon számukra egy kategóriát, mert egyszerűen brutális amit Will Arnett lehozott a 6. epizódban, de Alison Brie is messze most volt a legemlékezetesebb. Persze a többiekre sem lehet panasz, főleg, hogy olyanokkal erősítettek be például mint Stephanie Beatriz és Rami Malek.

Úgy érzem, hogy a BoJack Horseman ezzel az évaddal ért a csúcsra. Talán van feljebb is, de nagyon nehéz elképzelni, hogy 10/10 felé tudnának menni. Mert ha eddig szórtam a 9/10-et a korábbi szezonokra, akkor erre nyugodt szívvel adhatom a bűvös 10-est.

Yes, yes, I see you.

Felfújták

2018. 09. 09. 14:13 - Írta: human

1 comment | kategória: animáció,kampány

A Bojack Horseman nem csak előzetest, de egy egész korrekt plakátot is kapott.

Délelőtti videó 1.: BoJack Horseman

2018. 09. 05. 10:20 - Írta: human

2 comments | kategória: animáció,video

Ha azt kérdezik, hogy manapság mi a Netflix egyik legjobb animációs sorozata, akkor nyugodtan rá lehet vágni a BoJack Horsemant. Szétszedi Hollywoodot, a depressziót, és még sok minden mást, immáron az 5. szezonjában is. Az előzetes a tovább mögött nézhető a szeptember 14-én érkező folytatáshoz – ahhoz képest, hogy ez jövő hét, nem siették el a reklámozását.

Tovább…

Délelőtti videó 2.: BoJack Horseman

2018. 08. 26. 11:30 - Írta: winnie

1 comment | kategória: animáció,video

Aki ezzel a promóval találkozna tévében és nem ismeri a sorozatot, az elkezdene érdeklődni?

Tippre holnap megérkezik a BoJack 5. évados előzetese, de a tovább mögötti promót kiraknám előtte. Egyrészt azért, mert, mint írtuk, ez lesz az első Netflix-sorozat, ami Amerikában analóg csatornán is bemutatásra kerül, másrészt pedig mert általában a trailerek előre mutatnak, nem pedig már látott jeleneteket raknak össze vicces videókban.

Tovább...

JAws 2017: Legjobb animációs sorozat

2017. 12. 30. 10:00 - Írta: CyClotroniC

35 comments | kategória: animáció,szavazás

A The Legend of Korra 2014-es győzelme óta nincs sok dolgom ezzel a JAws-kategóriával, elég csak újrahasznosítanom az egy évvel korábbi döntő posztját, hiszen immáron négy éve állóvíz az animációs sorozatok mezőnye, és tényleg csak annyi változott, hogy idő közben a Korra leköszönt, a Rick & Morty pedig kihagyta a tavalyi évet.

A korábbi évek győztesei: 2008: South Park2009: Family Guy2010: Family Guy2011: Family Guy | 2012: Family Guy | 2013: Archer2014: The Legend of Korra | 2015: Archer | 2016: Archer

Egyszerűen durva belegondolni, hogy az 5 jelölt közül ketten (South Park, Family Guy) az előző évezredben indultak útjuknak, az elmúlt éveket nyerő Archer az előző évtizedben, és igazából csak a két “nyeretlen” széria, a Rick & Morty és a BoJack Horseman minősül “frissnek” a felhozatalt tekintve.

Két éve, mikor pontosan ugyanez az ötös versenyzett, négyen fej-fej mellett mentek végig a BoJack-et leszámítva, kérdés, hogy azóta fel tudott-e erősödni a BoJack a többiek mellé, kopott-e valamit a veterán trió támogatottsága, és hogy a magyar premierrel szerzett-e annyi új rajongót a Rick & Morty, hogy végre begyűjtse az első győzelmét.

Tavaly írtam, hogy az animációs tagen 15 oldalnyit posztoltunk az év során, idén ez az adag csak tovább növekedett: több, mint 20 oldalnyit termelt ki a kategória, szóval bőven van még miből merítenie azoknak, akik valami újra vágynak. Többek között egyre több anime sorozatról került fel ajánló az oldalra, de lehet esetleg próbálkozni a The Simpsons mögött lemaradó, kalandosabb, akciódúsabb szériákkal is (Trollhunters, Star Wars: Rebels, Dragon Ball Super).

A Top10-es jelölteken kívül talán érdemes esélyt adnotok a Rick & Morty-t is jegyző Dan Harmon improvizációs szerepjátékozásra épülő fantasy-komédiájának, a HarmonQuest-nek, vagy két olyan sorozatnak, amik idén több kritikus toplistáján is megfordultak: az éppen leköszönő Samurai Jack-nek vagy az újonc Big Mouth-nak.

Legjobb animációs sorozat

  • Rick & Morty (43%, 986 Votes)
  • Archer (17%, 391 Votes)
  • Family Guy (16%, 360 Votes)
  • South Park (13%, 304 Votes)
  • BoJack Horseman (12%, 273 Votes)

Total Voters: 2,314

Loading ... Loading ...

BoJack Horseman: a 4. évad

2017. 12. 15. 19:40 - Írta: superpityu

10 comments | kategória: animáció,kritika

Őszintén elgondolkoztam azon, hogy mit is tudnék idén írni a BoJack Horseman-ről, mert már a premier után közvetlenül letoltam a szezont, mégis eddig kotlottam rajta. Viszont még mindig olyan, mintha friss emlék lenne ez a szezon és nem is láttam volna azóta más sorozatokat.

Talán ebben rejlik a BJ ereje, hogy képes a nézővel maradni, nagyon sokáig, ráadásul idén ezt úgy tette, hogy korántsem rángatta bele a karaktereit akkora depresszióba, mint az előző évadban. Vagyis egészen másként volt nyomasztó a sorozat, mint korábban. Mindenesetre sokkal több kiskapu lebegett a szereplők előtt az évad során, amivel néha sikerült is élniük.

Viszont amikor porba döngölte a karaktereket, akkor nem kímélt senkit, és képes volt egy epizód végi cliffhangerrel levenni az életről nem csak a szereplőket, de minket a nézőket is (igen, 4×09 rólad beszélek, te szemétláda!).

Külön jó volt látni, ahogyan betekintést nyertünk BoJack anyjának múltjába, valamint egészen fantasztikusan mutatták be a betegségét. Ahogyan azt is szépen adagolták, hogy mitől is lett olyan az anya-gyerek kapcsolat, amit már a korábbi évadokban megismertünk.

Remek ívet kapott a családi szál, ahogyan a szereplők életében egyre fontosabbá válik a karrier helyett a családalapítás gondolata. Egyedül Todd sztorija lógott ki ebből, de meg is lepődtem volna, ha ő nem valami furcsa különálló baromságot kapott volna.

Karakterek közül már egyre egyértelműbb, hogy Princess Carolyn az, akit egyenértékű partnerként tudunk kezelni BoJack mellett. És nem, még véletlenül sem valami szerelmi szálra gondolok, hanem ő lett az a karakter, akinek a története ugyanannyira érdekel (ha nem jobban), mint a BoJack-é.

Viszont Diane és Mr. Peanutbutter sztorija annyira nem hoz már lázba. Vannak bennük jóságok ezt aláírom, de valahol szomorú látni, hogy Diane hova jutott az első évad óta. Ő volt az aki a pozitív dolgokat képviselte a sorozatban. Az pedig külön lehangoló, hogy nem igazán működik már a BoJack-Diane kémia sem annyira.

Viszont hiába volt olyan a Mr. Peanutbutter-szál amilyen, ide érkeztek a legemlékezetesebb karakterek, mármint Beatrice Horseman mellett. De Andre Braugher, Lake Bell és Jessica Biel (mint Jessica Biel, afféle character actress Margo Martindale 2.0 formájában) karakterei veszettül képesek voltak feldobni az amúgy elég közepes sztorit.

Összességében kicsit kevesebb volt ez a szezon, mint az előző. Viszont néhol kreatívabb megoldást választottak (BoJack gondolatai), amelyekért jár a pacsi.

Ja, pontszám, legyen 9/10 csont nélkül, még mindig. 

Hírpéntek – BoJack Horseman 5. évad! Frontier 3. évad!

2017. 09. 22. 09:30 - Írta: winnie

8 comments | kategória: hírek

  • Mai magyar premier: Az uralkodónő 4. évad, Tömény történelem 2. évad + Holnapi magyar premier: A zöld íjász 5. évad
  • Premier: Bad Blood S1, Gotham S4, American Beauty Star S1, The Timeline S3 + Finálé: Zoo S3, Girlfriends’ Guide To Divorce S4, Growing Up Hip Hop S3, Mountain Men S6, Driven To Love S1 + mostantól csütörtökönként megy a The Orville S1 + lement a Nathan For You – 4×00
  • és a hajnali Twitter-stream után felkerült a netre a Ghosted pilotja
  • Teljes évados premier: Fuller House S3 (az első 9 rész – Netflix), Transparent S4 (Amazon – vendégblogger?), Neo Yokio S1 (Netflix), Jack Whitehall: Travels With My Father S1 (Netflix)
  • Új a magyar Netflix-en: The Good Place S1 + a 2×01 is felkerült magyar felirattal, és mostantól hetiben fognak érkezni a sorozat részei
  • Korábban írtunk arról, hogy Dick Wolf (Law & Order, Chicago-sorozatok) új franchise-t tervez, ami az FBI világában játszódna. Szerintem ezt a projektet rendelte be azonnal sorozatnak a CBS (hopp, nem az NBC!) 2018/19-re F.B.I. címen, Craig Turk készítésében és showrunnerködése mellett.
  • A Bob’s Burgers – 8×01-ben 50 rajongói kép, rajz és grafika fog szerepet kapni.
  • Kiderült, hogy a George R. R. Martin által utólag “bejelentett” ötödik Game of Thrones-spinoff készítője Bryan Cogman lesz. (Itt írtunk az első négyről és a készítőkről.)
  • A Mom sikeresen eladásra került kábeles utósugárzásra a CMT-re és a TvLand-re.
  • A Comedy Central új éjszakai szatirikus hírműsora/talkshow-ja, a The Opposition with Jordan Klepper még Niccole Thurman-t is hozzácsapta tudósítóihoz.
  • Fejlemények az AMC kontra Frank Darabont tárgyalás kapcsán – nem foglalom össze, a linket ajánlom.
  • Kreatív nézeteltérések miatt távozott Ryan Murphy FOX-os projektjétől, a 9-1-1-tól a pilotrendező, McG (majd a True Lies-on fog dolgozni), a helyére Bradley Buecker érkezik.
  • A Netflix berendelte a BoJack Horseman 5. évadját.
  • A Discovery Canada berendelte a Frontier 3. évadját.
  • Laura Palmer házának valódi tulajdonosa beszél arról, hogy került bele a Twin Peaks fináléjába.
  • Derek Simonds, a The Sinner készítője beszél a zárásról és az esetleges 2. évadról.
  • Pilotszerep: Megan Ketch, Emily Tremaine, Shiloh Fernandez – Tremors (Syfy), Bryant Tardy – Deadlier Than The Male (TNT),
  • Állandó szerep: Miranda Richardson, Jack Whitehall – Good Omens (Amazon), Lulu Wilson, Victoria Pedretti – The Haunting Of Hill House (Netflix),
  • A Bob’s Burgers 8. évados vendégszereplői: Thomas Middleditch, Maria Bamford, Fred Savage, John Early, Jillian Bell, Nicole Byer, Andrea Savage, Todrick Hall, Adam Driver + visszatér Molly Shannon, Zach Galifiniakis
  • A Comedy Central-os Tömény történelem 2. évadjának (ami 17 részes lesz) szereplői mesélőként: Papp Szabolcs, Badár Sándor, Fluor Tomi, Anger Zsolt, Felcser Máté, Kamarás Iván, Ganxsta Zolee + szereplőként: Gryllus Dorka, Trokán Nóra, Rezes Judit, Nyári Dia, Kamarás Iván, Árpa Attila, Anger Zsolt és Gáspár Tibor.
  • Új sorozat: cím nélküli dráma – OWN, készítő: Tarell Alvin McCraney, Dél-Floridában játszódó sorozat Obama elnökségének vége felé, ami azzal foglalkozik, hogy a férfivá váláshoz miért szükséges a kiegyensúlyozottság. A főhős egy 14 éves, gettóban felnőtt csodagyerek, akit legjobb barátja halála kísért, és keményen dolgozó anyjára van utalva, választás elé kerül, döntenie kell az őt nevelő utca, valamint a kiutat jelentő oktatás között.
  • Új sorozat: All Night – Hulu, 10 rész, komédia, készítő: Jason Ubaldi, rendező: Brian Dannell, gyártó: AwesomenessTV, egy maratoni érettségi buliról, melyen a végzősök elhatározzák, hogy beteljesületlen középiskolás álmaikat, vágyaikat valóra váltják. Szereplők: Chris Avila, Brec Bassinger, Chanel Celaya, Ty Doran, Teala Dunn, Allie Grant, Caleb Ray, Eva Gutowski, Tetona Jackson, Gus Kamp, Tom Maden, Jenn McAllister, Austin North, Tequan Richmond, Chester Rushing, Jake Short, Chance Sutton, Noureen DeWulf, Kate Flannery, Dawan Owens.
  • A HGTV berendelte a Flip or Flop Atlanta 2. évadját.
  • Az ABC októberben tervezte bemutatni a The Wonderful World of Disney: The Little Mermaid Live!-ot, de a projektet lelőtték.
  • A Netflix latin-amerikai standuposokkal erősít. 21 új argentin, brazil, chilei, kolumbiai, stb. komikustól rendelt be különkiadást
  • Kenan Thompson Skoogle címen dolgozik 2-11 éves gyerekeknek szóló, élőszereplős szkeccssorozaton. Szerepelni csak egy gép szinkronhangjaként fog benne.

BoJack Horseman: kezdett a 4. évad

2017. 09. 10. 21:00 - Írta: superpityu

12 comments | kategória: animáció,kritika

A BoJack Horseman az előző szezonokban is bizonyította, hogy egy animáció is lehet elképesztően mély és elgondolkodtató. Tavaly pedig sikerült egészen új szintre emelni a sötét tónust a sorozatban, így nem is igazán tudtam, hogy mire számítsak a 4. évad kezdésénél.

A 4×01 engem baromira meglepett, na nem az időugrással, hanem azzal, hogy BoJack nélkül kellett végignézni ezt a 20 percet. Furcsa húzás, de tetszik, hogy azt láttuk meg először, hogy a többi karakter miként viselkedik a főhősünk lelépése után. 

Nem hiszem, hogy túlságosan meg kellett volna lepődni a többi karakter viselkedésén. Volt BoJack, nincs BoJack, az élet megy tovább. Egyedül Diane az, aki állandóan üzenetekkel bombázza, ezzel jelezve az idő múlását és visszakacsintva arra, hogy annak idején bizony az ő kettősük vitte el a hátán a sorozatot.

Persze az előző szezon eseményei után nem meglepő, hogy a többiek továbbléptek, de egyrészt baromira sajnálom a BJ-PC dinamikát, ami tavaly a csúcsra lett járatva, cserébe viszont Carolyn élete végre sínen van (hahaha, ebben a sorozatban kíváncsi vagyok, hogy meddig fog ez tartani). Másrészről pedig már annak a reménye, hogy visszakapjuk azt a BJ-Diane kapcsolatot, ami a sorozat elején meghatározó volt, egyszerűen jó érzéssel tölt el.

Rengeteg változáson esett már a sorozat, bár engem ez a kezdés nem győzött meg túlzottan, hiszen mégis arra lettem volna kíváncsi, hogy BoJack miként döntött a fináléban, de összességében még mindig piszok ambiciózus dramedyről van szó. Bár abban sem vagyok biztos, hogy a dramedy megfelelő kifejezés rá, hiszen hiába van benne egy csomó jó poén, az egészet annyira átjárja már a fanyarság és a keserűség, hogy jobb kikacsintásokon sem merek már túlságosan röhögni.

Valahol 6/10 környékén mozgott ez a kezdés, mert hiába volt jó, mégis baromira hiányzott belőle BoJack karaktere.

Hol van BoJack?

2017. 08. 27. 14:10 - Írta: human

5 comments | kategória: animáció,kampány

A délelőtti előzetes mellé “Where is Waldo?”-s plakát is járt a BoJack Horseman-hez. Na, ki milyen gyorsan szúrja ki rajta a delikvenst??

Délelőtti videó 1.: BoJack Horseman

2017. 08. 27. 10:20 - Írta: human

4 comments | kategória: animáció,video

A filozofikus, depresszió, Hollywood- és sztárság-elemző sorozat szeptember 8-án folytatódik a Netflixen a 4. évadjával. Itt az első évad ajánlója., ha valaki anno lemaradt volna. A lényeg, hogy aki várja, annak már csak alig pár hetet kell csak kibírni, és a tovább mögötti előzetessel lehet hangolódni rá.

Tovább…

JAws 2016: Legjobb animációs sorozat

2017. 01. 01. 10:57 - Írta: CyClotroniC

40 comments | kategória: animáció,szavazás

Nem nagyon néz új animációs sorozatokat a hazai junkie vagy nincs is nagyon mit néznie? – merülhet fel a kérdés, hiszen ahol még két éve 6 jelöltünk volt a The Legend of Korra zárószezonjainak köszönhetően, tavaly már csak 5, idén viszont a Rick & Morty szünete miatt mindössze 4 animációs sorozat volt képes összekaparni annyi jelölést, ami elég volt a döntőhöz, a Star Wars Rebels és a The Simpsons már nagyon lemaradt.

2008: South Park2009: Family Guy2010: Family Guy, 2011: Family Guy ,
2012: Family Guy, 2013: Archer2014: The Legend of Korra, 2015: Archer

Tavaly nagyon durván kiélezett csatát hozott a döntő, fej-fej mellett ment 4 jelölt is, a mindössze 5% voksot begyűjtő BoJack kivételével, idén viszont nem csak az lehet a kérdés, hogy milyen szezont hozott a választásos, nosztalgiázós átívelő sztorit villantó South Park, a Family Guy, az Archer vagy a BoJack Horseman, hanem, hogy a Rick & Morty-híveknek mi is a második kedvencük, ha akad ilyen egyáltalán.

Mindenesetre kicsit hervasztó az egysíkúság, hiszen azt se lehet mondani, hogy teljesen hanyagoljuk a kategóriát, az animációs tagen például 15 oldalt termelt ki idén az oldal és bár a Gravity Falls esetében azért érződött, hogy talált magának pár maréknyi rajongót, ez későinek bizonyult a JAws szempontjából.

Már csak ezért is érdekelne kísérleti jelleggel, hogy a voksotok mellett, mondjátok el, hogy ti milyen animációs sorozatot hiányoltok a döntőből, ha akad ilyen. Nálam például a Steven Universe gondolkodás nélkül top10-es sorozat volt idén, de simán lehet, hogy én is vagy mi is elsodródunk ritka kincsek mellett ebben a nagy sorozatdömpingben.

Legjobb animáció

  • Archer (34%, 815 Votes)
  • South Park (29%, 701 Votes)
  • Family Guy (23%, 561 Votes)
  • BoJack Horseman (14%, 349 Votes)

Total Voters: 2,427

Loading ... Loading ...

A BoJack Horseman filozófiája

2016. 10. 27. 19:10 - Írta: winnie

Add comment | kategória: animáció,video

Nem hittem volna, hogy nézhetőnek fogok találni egy animált sorozatot, de a BoJack Horseman zseniális, és olyan fordulatot ritkán vesz egy sorozat története, mint ez tette az első évad derekán. A tovább mögött egy érdekes videóban fejtegetik nekünk a sorozat filozófiáját via Wisecrack.

Tovább...

Next Posts Previous Posts