login |

Camping: az 1. évad

2019. 01. 25. 14:50 - Írta: winnie

1 comment | kategória: kritika

A Sally4Ever láttán el tudom képzelni, hogy nagyjából milyen lehetett Julia Davis előző komédiája, a Camping, amit Amerikában a Girls készítője, Lena Dunham és alkotótársa, Jenni Konner adott el az HBO-nak – hogy aztán minden szempontból hatalmasat bukjon. De hogy létezik, hogy egy BAFTA-jelölt angol komédia újrája ekkorát zakózzon?

Nem fogok választ adni a kérdésre, hiszen még mindig nem néztem meg az eredetit, így amit lejjebb írok, az közel sem biztos, hogy megoldás, hiszen simán lehet, hogy az eredetire is igaz. Az viszont biztos, hogy human is, és a többségetek ugyancsak ütötte-vágta a pilotot, amit az erősen negatív fogadtatás után én is megnéztem, és nagy meglepetésemre nagyon bejött.

Persze nem eszik annyira forrón a kását, ugyanis elég hamar kiderült, hogy a Camping mégsem az én sorozatom.

A történet ugyebár egy baráti társaságról szól, akik egyikük születésnapját az erdőben ünneplik meg, egy kempingezéssel. Élükön egy nagyon merev, irányításkényszeres nő (Jennifer Garner) áll, akinek lelkileg igencsak elnyomott férje (David Tennant) a születésnapos – előbbi a társaság minden percét előre megszervezi, hogy aztán persze kiderüljön, nem mindenki akarja követni az utasításait.

Julia Davis a Sally4Ever-ben is bemutatta, hogy nagyszerűen tud nem szerethető karaktereket írni, s ha ilyen szempontból hű volt az adaptáció, akkor jár a pacsi Dunham-éknek, mert ez nekik is sikerült. A gond csak az, hogy egy dolog, hogy valakit utálunk, és egy másik, ha nem érdekes. Márpedig a Camping-ben számomra szinte a teljes bagázs érdektelen volt, és többségükkel képtelen voltam együttérezni.

Nagyjából az 1×03-ra jöttem rá, hogy azért tetszett annyira a pilot, mert Jennifer Garner (és David Tennant) karaktere volt a középpontban. Azonban ahogy nőtt a baráti társaság mérete, úgy került el róluk a fókusz. Vagyis megmaradtak középpontban, de a többieket is elkezdték kiszolgálni, így egyre több játékidő jutott rájuk, a részek pedig egyre unalmasabbá váltak. Amikor Garner képernyőre került, akár a férjével, akár a többiekkel, akkor megcsillant a fény az alagút végén, de menten ki is aludt, amikor megint a többiek kezdték el tépni a szájukat maguk között.

Hiába viszonylag rövidek az epizódok, és hiába volt a szezon is csak 8 rész, éreztem, hogy ki kell szállnom, és az utolsó rész is csak a döntésem helyességét igazolta, mert különösen nagy kifutása nem volt a sztorinak, kaptunk már minikatarzist és/vagy kevésbé hepiendet, hogy aztán mindenki kedvetlenül menjen a saját dolgára. (Kíváncsi vagyok, hogy egyes szereplők döntései a végén mennyire okoztak a rajongóknak elégedettséget…)

Kiderültek nagy igazságok, kaptunk nagy vallomásokat is, bár azt valahogy lustaságnak éreztem, hogy képesek voltak ehhez bedrogozni a karaktereket – úgy könnyű ilyesmit előcsiholniuk belőlük, ha nem köti őket semmilyen szabály.

Az HBO a premier után pár héttel azt mondta, hogy egy évados a sorozat, mindig is ez volt a terv, az angol eredetit sem folytatták, de később a készítők már arról beszéltek, hogy adott esetben megoldható lenne egy 2. szezon, hiszen a banda ismét elmehetne az erdőbe (van is szó róla!), hogy ismét megutáltassák magukat velünk. Azonban ilyen nézői és kritikai fogadtatás mellett, kizártnak tartom, hogy erre sor kerüljön, bár hivatalosan még nincs semmi infó erről.

Pilot: Camping

2018. 10. 19. 14:55 - Írta: human

19 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Az új HBO-sorozat az, ahol ha belenézel a színészek miatt, és 5 perc után már felbasz a plafonig a főszereplő, akkor villámgyorsan le kell lépni. Igazából ez egy nagyon fejvakarós darab, annyira nem működik benne semmi.

Lehet, hogy nem is nekem kellett volna megnéznem, mert amúgy sem vagyok oda a kínosabb komédiákért, de hiába nem követtem mondjuk a The Office-t, azért Michael Scottot el tudom fogadni, nem kergetett ki a világból, mert okkal volt olyan amilyen, és működött vele a humor. Na most, a Camping főhősére semmi ilyesmi nem mondható el.

A történet egy családapa 45 születésnapjának hétvégéjén játszódik. Ünneplés gyanánt elmennek a barátaikkal kempingelni, de a férfi felesége önző, kicsinyes, mindent kontrollálni akar, a fiát is, és ez természetesen aláássa az össznépi jókedvet. Értem én, hogy direkt van így megírva a karakter, viszont nem tettek bele semmi olyasmit, amitől érdekesebbnek tűnne. Vagy megérthetőbbnek.

A konfliktust amúgy a főszereplő, Jennifer Garner karakterének totális ellentettjét alakító Juliette Lewis hozza, aki szabadelvű (és -lelkű), és látszólag a káoszt szereti. Nyilvánvaló, hogy már az első részben is látszik, hogy ez nem egy könnyen feloldható probléma lesz.

Mármint annak, aki kitart esetleg a Camping mellett. Durva amúgy, hogy Garner, David Tennant és még jó pár ismertebb arc ellenére is ennyire nulla a végeredmény. Egyszerűen semmi kémia nincs közöttük. Mármint egyáltalán nem érezni, hogy ezek az emberek miért viselik el egymást. Például oké, a férfinak van egy régi barátja, ami miatt az elnézi a feleség baromságait, na de ezt a kapcsolatot nem éreztetik jól. Kis túlzással olyanok, mint két idegen.

Gondolom, meg kell említenem, hogy egy angol sorozat remake-je, de azt igazából sosem láttam, szóval lényegtelen. Lehet, hogy tőlük jobban működik az efféle humor, de az biztos, hogy az amerikai folytatását semmiképp nem akarom látni. 2/10.

Emlékeztető: Kemping 1. évad

2018. 10. 15. 18:10 - Írta: winnie

Add comment | kategória: ajánló,kampány

Ma. 21:00. HBO. Camping – 1×01 (pilotkritika a héten + szinkronos előzetes)

Nekem nem illik a plakát a fő előzeteséhez.

Persze a pilot mindenképp nézős, csak ez inkább a Weeds-et sugallja nekem. Maga a sorozat, amiben szerepel Jennifer Garner, David Tennant, Brett Gelman, Juliette Lewis, Bridget Everett is többek között, egyébként egy angol komédia feldolgozása a Girls-ös Lena Dunham és Jenni Koner készítésében, a történetéről pedig ezt írtuk:

A történt egy férfiról szól, aki 45. születésnapját a természetben ünnepelné meg az irányításmániás felesége szervezésében, azonban velük tart a feleség testvére, egy volt legjobb barát és egy szabadszellemű ismerős, és máris egy nem feltétlenül pozitív értelemben feledhetetlen hétvége kerekedik ki az egészből, házasságok kerülnek bajba, szexuális és más fajta feszültségek izzanak, és felelevenednek olyan emlékek, amiknek nem kéne.

Délelőtti videó 4./1: Kemping

2018. 10. 15. 11:55 - Írta: winnie

1 comment | kategória: video

Ma itthon is érkezik a tévébe az HBO új sorozata, a Camping, a tovább mögött a szinkronizált előzetes nézhető meg Jennifer Garner ismerős hangjával. Na de ki beszél David Tennant szájával?

Tovább...

Délelőtti videó 5.: Camping

2018. 10. 14. 13:10 - Írta: human

Add comment | kategória: video

Nem mondhatni, hogy Lena Dunham és Jennie Koner angol eredetire építkező, Girls utáni sorozata túl jó kritikákat kapott volna, de innen szép nyerni.

Az HBO komédiája lesz Jennifer Garner visszatérése a tévébe, erre koncentrál a kulisszák mögötti videó a továbbra kattintva – valamint egy David Tennant-interjú is, amiben a színész sok mindent megoszt új szerepével kapcsolatban..

Tovább…

Délelőtti videó 2.: Camping

2018. 09. 19. 10:50 - Írta: human

Add comment | kategória: video

Az HBO nem tipikus komédiájának főszereplői Jennifer Garner és David Tennant. Ha ez nem elég, akkor itt leírtuk a kempingezésük lényegét, most az új előzetest nézhetjük a tovább mögött.

Tovább…

Délelőtti videó 3.: Camping

2018. 08. 02. 11:30 - Írta: human

2 comments | kategória: video

Az HBO új komédiája egy kempingezésről szól, méghozzá egy angol eredeti alapján – nem tudom, hogy látta-e valaki. A készítői a Girls-ös Lena Dunham és Jenni Konner.

A történt egy férfiról szól, aki 45. születésnapját a természetben ünnepelné meg az irányításmániás felesége szervezésében, azonban velük tart a feleség testvére, egy volt legjobb barát és egy szabadszellemű ismerős, és máris egy nem feltétlenül pozitív értelemben feledhetetlen hétvége kerekedik ki az egészből, házasságok kerülnek bajba, szexuális és más fajta feszültségek izzanak, és felelevenednek olyan emlékek, amiknek nem kéne.

A tovább mögötti teaser alapján nem ugranék rá, de azért ránézésre minden megvan arra, hogy jó legyen. A szereplőgárda is erős: Jennifer Garner, David Tennant, Janicza Bravo, Arturo Del Puerto, Brett Gelman, Juliette Lewis, Ione Skye.

Tovább…