login |

Crashing – írta champion

2020. 02. 25. 14:50 - Írta: vendegblogger

6 comments | kategória: kritika

Kicsit megkésve találtam rá az amerikai HBO-s Crashingre (Phoebe Waller-Bridge azonos című angol sorozatáról itt van egy írás), és miután lepörgettem, meglepődve láttam, hogy csak egy árva pilotkritika született róla az oldalon – winnie-ék idővel kaszálták.

Azonban ennél viszont szerintem sokkal többet érdemel a Megborulva, és talán ezzel az írással pár hazai junkie is rátalál Pete Holmes önéletrajzi ihletésű komédiájára. 

A kiindulási pont, hogy főhősünk, Pete stand-up komikus akar lenni, de a nyílt, open mic esteken kívül nem igazán jut tovább, miközben nem dolgozik, és a felesége tartja el, holott már bőven harminc felett van. Ezt forgatja fel, hogy egy nap rajtakapja az asszonyt egy másik pasival. Elhagyja őt, viszont mindenféle egzisztencia nélkül ez nem annyira egyszerű.

A nagyvárosba menekül, ahol leégeti magát egy nagyobb comedy clubban, viszont ennek köszönhetően megismerkedik Artie Langgel, akinek megesik rajta a szíve és megengedi, hogy nála héderezzen egy estét. 

Pete lakhatása lesz a sorozat egyik fő mozgatórugója: olyan arcok fogadják be pár estére, mint T.J. Miller, Sarah Silverman, vagy éppen Bill Burr, akik mind magukat alakítják. De feltűnik a sorozatban többek között Jeff Ross, Hannibal Buress, Whitney Cummings, John Mulaney, Ray Romano és Amy Schumer is. Ez az, ami igazán bennfentes hangulatot ad a sorozatnak, szóval akit érdekel a stand-up világa annak kötelező

A másik, hogy hiába mondanám feelgoodnak a Crashing-et, nagyon mélyről indít és nem egyből jutunk a csúcsra. Ha fel akarsz lépni egy kisebb klubban, órákig kell szórólapoznod, és ha behozol öt embert arra az estre, akkor a végén kapsz pár percet, amikor már lehet, hogy csak néhány részeg maradt, ha egyáltalán maradt bárki is. A sorozat bemutatja milyen egy buta délutáni beszélgetős tévéműsor felvételére beugrós gagmannek lenni, vagy éppen keresztény stand-upot vállalni, hogy megélj valamiből. 

Egyébként a hit is fontos szerepet játszik, mivel Pete erősen vallásos neveltetést kapott, és sokat küszködik az addig sziklaszilárd nézeteivel. Össze lehet-e egyeztetni a bibliai tanokat azzal, hogy egy roast battle keretei közt porig alázz egy másik embert?

Jó látni, ahogy a kezdetben bicegő poénok szépen lassan alakulnak, ahogy Pete megtalálja a saját hangját és stílusát. De mindeközben kíméletlenül őszinte is azzal kapcsolatban is, hogy mennyien akarják hallatni a hangjukat, mégse jön össze mindenkinek a Netflix special, függetlenül attól, hogy mennyire tehetséges. Dolgozhatsz bármilyen keményen, lehetsz akármilyen kitartó: néha csak a puszta szerencsének köszönheted, hogy oda jutsz ahova vágytál.

human a pilotkritikájában durván ráérzett egyébként milyen lesz ez a sorozat. Sosem fogja senki a legnagyobb klasszikusok közt emlegetni, hiszen egy erős 7,5/10-nél ez semmiképp sem több, viszont kevés széria nézeti magát ennyire. De néha az ember nem is vágyik többre, mint egy “kellemes hátradőlős lazítós szórakozás”-ra.

Hírvasárnap – Crashing-kasza! SMILF-kasza!

2019. 03. 10. 09:15 - Írta: winnie

8 comments | kategória: hírek

  • Mai magyar premier: Ben 10 3. évad
  • Premier: DC Super Hero Girls S1, Ghost Adventures S16, Family or Fiancé S1, Clash of the Collectables S1, Supermarket Secrets Revealed S1, Al Murray’s Great British Pub Quiz S1, Brian Johnsons A Life On The Road S2, Mike on Much in Conversation With S1, Gardener’s World S1 + Finálé: Love After Lockup S2 (tavaszi), Say Yes To The Dress S17, Philly Revival S1, Your Worst Nightmare S5
  • + mivel Starz-premier, már nézhető egy nappal a tévés bemutató előtt a Now Apocalypse pilotja.
  • Új a magyar Amazon-on: The Good Fight S2, This Is Us S2
  • Magyar premier – VIASAT3: 03.26 Az újonc (The Rookie) 1. évad
  • Magyar premier – HBO: nyár Nagypályások (Ballers) 5. évad
  • Magyar premier – VIASAT3: 03.25 Ide süss! 3. évad
  • A Those Who Can’t szinkronhangjai.
  • Pilotszerep: Wilson Bethel, Jessica Camacho – Courthouse (CBS), Finn Jones, Keiko Agena – Prodigal Son (FOX), Malcolm Barrett – Our House (CBS), Thomas Lennon – Richard Lovely (FOX), Jean-Luc Bilodeau – Carol’s Second Act (CBS), Sarayu Blue – Under The Bridge (CBS),
  • A Supernatural évadzárójára egy jelentős rajongói kedvenc karakter vissza fog térni.
  • Santiago Cabrera és Michelle Hurd csatlakozott elsőként Patrick Stewart-hoz a Picard-os Star Trek-sorozatba állandó szereplőként.
  • Alexa Nisenson (Charlie) állandó szereplőnek lett kiemelve a Fear The Walking Dead 5. évadjára.
  • A Conan Without Borders következő célállomása Ausztrália lesz.
  • A Sky főnöke megerősítette, hogy a Patrick Melrose valóban minisorozat volt, de elismerte, hogy aktív megbeszéléseket folytat a kreatív csapattal, amik “érdekes eredményekhez” vezethetnek.
  • Grant Moran készítésében tévésorozatot terveznek készíteni a The Nut Job című animációs mozifilm (itthon: A mogyoró-meló) alapján.
  • A CW 04.19-től elkezdi leadni a CW Seed-en bemutatott I Ship It című sorozatának 6 epizódját. Egy zenés komédiáról van szó Helen Highfield, Riley Neldam és Yasmine Al-Bustami főszereplésével a középpontban két lakótárs, munkatárs, barát van, akik együttest alapítanak, akik a fandom kultúra által ihletett számokat adnak elő – itt az előzetese.
  • A WarnerMedia tervezett streaming szolgáltatása meg akarja szerezni a CW globálisan Netflix-en elérhető képregényes sorozatait (Arrow, The Flash és a többi), valamint a Riverdale-t.
  • Uta Briesewitz rendezheti a The Wheel Of Time című Amazon-sorozat első két részét.
  • A Facebook Watch 03.15-én folytatja a 2. évaddal a SKAM Austin-t.
  • Az HBO elkaszálta a Crashing-et.
  • A Showtime elkaszálta a SMILF-et.
  • Matt Miller, a Lethal Weapon készítője beszél a fináléról.
  • Peter Nowalk, a How To Get Away with Murder showrunnerje beszél a zárásról, és Karla Souza (Laurel) is nyilatkozott.
  • Vendégszerep: Mark Sheppard – Doom Patrol, Adam Brody – Single Parents, James Remar, Gloria Reuben – City on a Hill (visszatérők), Rosa Gilmore, Keon Alexander, Jess Salgueiro – The Expanse (visszatérők),
  • A Netflix-es Cursed állandó szereplői Katherine Langford mellett Devon Terrell, Gustaf Skarsgård, Peter Mullan, Lily Newmark, Shalom Brune-Franklin, Daniel Sharman, Sebastian Armesto, Emily Coates, Catherine Walker, Billy Jenkins).
  • Interjú: Daniel Sackheim (a True Detective S3 rendezője), Sophie Okenodo (Caroline – Flack), Jennifer Lopez (a World of Dance zsűritagja), Mike O’Brien (az AP Bio készítője),
  • A Sony Pictures Television Central Europe Programme Planner pozícióba keres embert a csapatába. Itt vannak az elvárások és a jelentkezés feltételei.
  • Pilotberendelés: The Unicorn – CBS, többkamerás komédia, készítő: Bill Martin és Mike Schiff, valós történet alapján egy özvegyről, aki tovább akar lépni élete legnehezebb éve után, de ráeszmél, hogy nem áll készen két lánya felnevelésére egyedül, ráadásul a társkereső világban is totálisan tapasztalatlan, ahol számára megdöbbentő módon elég keresett portékává válik.
  • Sorozatberendelés: Dave – FX, készítő: Jeff Schaffer és Dave Burd – utóbbi rapper és komikus, alias Lil Dicky a főszereplő is, hiszen az ő élete ihlette a sorozatot. Pilotrendező: Greg Mottola. Egy huszonéves, neurotikus, külvárosi férfiról, aki elhitette magával, hogy az a végzete, hogy minden idők legjobb rappere legyen. Most már csak a világot kell meggyőznie erről.
  • Pilotszkript: 61st Street – AMC, készítő: Peter Moffat, a mai Chicago-ban egy ígéretes, középiskolás sportolóról, akit elmeszel a hírhedten korrupt helyi büntető jogi rendszer: miután a rendőrség bandatagként viszi be, hirtelen kereszttűzben találja magát, a hatóságok bosszúja célpontjaként, rá akarják verni ugyanis egy félresikerült drograzzia közben megölt rendőr halálát. A középpontban természetesen az intézményesített rasszizmus hatásai lesznek, a sorozat pedig mélyére néz, hogy mi történik akkor, ha ez a “szisztémás abúzus” az ország leginkább sebezhető közösségeit éri.
  • Új sorozat: cím nélküli scifi-horror komédia – Amazon, mexikói, készítő: ??, a nézőt egy horror-hullámvasútra ültető sorozat, ami nagy dózisban adagolja a feszültséget és a fekete humort egy hatalmas, apokaliptikus csata alatt.
  • Az ESPN-es Monday Night Football visszavonultatja az új NFL-idényben a BoogerMobile-t
  • Meghalt Jan-Michael Vincent (Airwolf).
  • 4 év után szakított Dylan McDermott és Maggie Q.

Megborul?

2019. 01. 28. 13:15 - Írta: winnie

1 comment | kategória: kampány

A(z amerikai) Crashing 2. évados startja annyira elvette a kedvemet az HBO komédiájától, hogy a 3. szezonnak már esélyt sem adtam. Persze, ha valaki azt mondja, hogy érdemes, mert George Basil már nem szerepel benne, akkor jövök. A premier már megvolt, de a plakátot azért illik kiraknunk utólag is.

Emlékeztető: Megborulva 3. évad + Fekete hétfő 1. évad

2019. 01. 21. 20:30 - Írta: winnie

Add comment | kategória: ajánló

Ma. 21:00. HBO. Crashing – 3×01 (magyar feliratos előzetes)
Ma. 21:30. HBO. Black Monday – 1×01
(kritika + magyar feliratos előzetes + szinkronhangok)

Ehh, valaki fájdította a szívemet ma kommentben azzal, hogy azt hitte, hogy az angol Crashing folytatódik. Akkor most emlékezzünk meg arról az überzseniális komédiáról, ami még Netflix-en is fent van itthon, szóval akinek van két-három szabad órája és bízik bennem, az betárazhatja esti programnak. A kevés évente újranézős sorozatok egyike.

Az amerikairól nem is nagyon írnék, mert annak idején azt hittem, hogy a kedvencem lesz Pete Holmes való életből merített, saját magukat alakító komikusokkal telitömött keserédes komédiája, de képtelen voltam ráhangolódni az irritáló szereplő (George Basil nálam már-már Larry Joe Campbell szintjén mozog…) és magánéleti szálak miatt.

A másik HBO-s premier (mindkettő feliratos – szokás szerint 13 nap múlva érkezik a szinkronos változat) a Showtime most indult, 80-as években játszódó, Wall Street-es komédiája lesz, ami december óta már elérhető az HBO GO-n.

Ez a csatorna leírása:

1987. október 19-én összeomlott a New York-i tőzsde, és történetében először felfüggesztették a részvényekkel való kereskedést. Minden idők legnagyobb egynapos tőzsdei összeomlását azóta is Fekete Hétfőként emlegetik. A mai napig nem tisztázott, hogy mi vagy ki okozta ezt. A történet arról szól, hogy kívülállók egy csoportja hogyan fektette meg a kékvérű öregfiúk által uralt Wall Streetet.

Délelőtti videó 5.: Crashing

2019. 01. 07. 11:17 - Írta: human

Add comment | kategória: video

Úgy tűnik a barátoknál lakó stand-up komikus történetnek 3. évadjában a #metoo is elő lesz véve. Legalábbis a tovább mögötti előzetesben a poénok erre épülnek.

Tovább…

Délelőtti videó 5.: Crashing

2018. 12. 07. 12:20 - Írta: human

Add comment | kategória: video

Nem csak másoknál húz ki pár napot Pete Holmes idén, de komolyabb kérdések is felmerülnek a stand-up karrierjében. Miért is nem nézem ezt az HBO-sorozatot? A tovább mögött egy egész hosszú előzetes van a 3. évadhoz.

Tovább…

Hírcsütörtök – Crashing 3. évad! High Maintenance 3. évad!

2018. 02. 22. 09:04 - Írta: winnie

26 comments | kategória: hírek

  • Premier: Homicide City S1, Dreaming The Impossible Unbuilt Britain S1, Britains Most Evil Killers S1, Hard Quiz S3 + Finálé: The Amazing Race S30 (dupla!), Match Game S3 (téli),
  • Magyar premier – Disney Csatorna: 03.17 Star Wars: Lázadók (Star Wars Rebels) 4. évad
  • Magyar premier – HBO: 03.30 Bizalom (Trust) 1. évad
  • Új a magyar Netflix-en: El Ministerio Del Tiempo S1-S3 (nem tudom, mikor került fel, mert még mindig használhatatlan az újdonságok listázása, de eddig mintha nem láttam volna itthon)
  • Alex Garland, az Ex Machina és az Annihilation írója azt mondta, hogy van egy FX-es projektje, ami 8 részben (már meg is írta) egy technológia-alapú scifi lenne, és a mában játszódna.
  • A Nielsen mostanság a Netflix-et is mérni szokta, de gőzünk sincs, hogy ezek az adatok mennyire állnak közel a valós értékekhez. Az Altered Carbon-ról ezt írták (és most angol leszek, mert próbálnék értelmezni): “In its first three days, it totaled 1.2M viewers on average, reaching 2.5M in its first seven days. The audience also shrunk pretty dramatically from the premiere to the finale, starting off with a seven-day average of 5.9M viewers. By Episode 10, that had dwindled to barely 1M”
    Szóval? 3 nap 1,2M nézős átlag, 7 nap 2,5M-s, de a kezdeti 5,9M-s nézettség a fináléra 1M-sra esett. Ebből a mondatból még hiányzik pár szó, hogy értelme legyen, bár a lényeg azért lejön.
  • A The Walking Dead új részeiben találkozhatunk az első teljesen meztelen zombival.
  • A Survivor: Ghost Island játékosait tájékoztatták az évadkezdés előtt a Final Four-os tűzgyújtós csavarról.
  • Julie Plec executive producerként is csatlakozott a Roswell CW-s rebootjának pilotjához, és maradni is fog a sorozat mellett, ha azt berendelik.
  • Pilotrendezés: Michael Dinner – L.A. Confidential (CBS), Andy Ackerman – Fam (CBS) és Pandas in New York (CBS), James Burrows – Here Comes The Neighborhood (CBS),
  • Pilotberendelés: Roswell – CW (valójában még cím nélküli), készítő: Carina Adly MacKenzie – Melinda Metz Roswell High-regényei alapján (amikből a 15 évvel ezelőtti tévésorozat is készült), illetve azok újragondolása annak kapcsán, hogy manapság milyen az élet egy Mexikóval határos államban. A főhős egy illegális bevándorló lánya, aki vonakodva hazatér szülővárosába, a turistacsapdának számító Roswell-be, ahol rájön, hogy gyerekkori szerelem (aki most rendőr) valójában földönkívüli, aki nem evilági képességeit egész életében rejtegette. A lány megőrzi a titkát, és együtt elkezdenek nyomozni a férfi származása után, azonban egy erőszakos támadás, valamint egy régóta tartó kormányzati összeesküvés arra utal, hogy komolyan idegen jelenlét is van a Földön, és a félelemre alapozó politika, valamint a gyűlölet a férfi leleplezésével, valamint egyre mélyülő szerelmük tönkretételével fenyeget.
  • Az Unbreakable Kimmy Schmidt 4. évadja 05.30-án kezd a Netflix-en, de csak az első hat rész jön ki. A szezon folytatására az év második felében kerül sor.
  • Az HBO berendelte a Crashing 3. évadját.
  • Az HBO berendelte a High Maintenance 3. évadját.
  • Natalie Zea, a múlt heti The Detour-epizód rendezője beszél a tapasztalatairól.
  • Aline Brosh McKenna, a Crazy Ex-Girlfriend showrunnerje beszél az évadzáróról. Itt is és itt is.
  • Pilotszerep: Phillippa Soo – The Code (CBS), David Zayas, Annie Ilonzeh – Staties (ABC), Gage Golightly – The End Of The World As We Know It (CW), Tyler Ritter – Playing Dead (CW), Joe Morton – God Friended Me (CBS), Sabrina Carpenter – So Close (NBC), Julia Kelly – Get Christie Love (ABC),
  • Vendégszerep: Felisha Terrell – Shooter (visszatérő), Reg E. Cathey – Luke Cage, Roger Cross – The X-Files, Zachary Knighton – LA To Vegas, Dawn Olivieri – SEAL Team,
  • Állandó szerep: Xavier De Guzman – Take Two (ABC), Ray Fisher – True Detective S3,
  • Interjú: Greg Nicotero (a The Walking Dead házi rendezője), Dan Fogelman és Milo Ventimiglia (a This Is Us készítője, valamint Jack), Retta (a Good Girls egyik főszereplője), Vincent Rodriguez III (Josh – Crazy Ex-Girlfriend),
  • Két hétig kódolatlanul nézhetők a Paramount és Prime csatornák minden MinDig TV néző számára 02.19. és 03.04. között.
  • Pilotberendelés: In The Dark – CW, készítő: Corinne Kingsbury, egy közel sem tökéletes és tiszteletlen nőről, aki egyetlen szemtanúja lesz drogdíler barátja megölésének – a gond csak az, hogy vak. Amikor a rendőrség ügyet sem vet a sztorijára, kutyájával a gyilkos nyomába veti magát, miközben színes szerelmi életével és randizásaival is törődik, és szívből utálja munkáját, az őt túlságosan is óvó szülei tulajdonában lévő vakvezető kutya iskolában.
  • Pilotszkript: Halfway There – csatorna nélkül, egy függőségéből kilábalófélbe lévő alkoholistáról, aki józan életet próbál kialakítani maga körül, azonban amikor volt szerelme és némi családi dráma (alkoholista anyjával) kezdi el kísérteni, akkor minden összeomlik körülötte. Szereplők: Matthew Lillard, Blythe Danner, Sarah Shahi. Rendező: Rick Rosenthal.
  • A HGTV berendelte a Restored by the Fords 2. évadját és a Home Town 3. évadját.
  • A Netflix új, nemszkriptelt sorozatot rendelt be Marie Kondo-tól 8 részre. Benne a rendrakó guru olyan embereknek mutatja be a KonMarie Method-ot, akik életük válaszútja előtt állnak, és igencsak szükségük van valami pozitív szikrára.
  • A BBC új táncos reality formátumot fejleszt. A Drop The Beat szombat esténként jelentkezne, verseny lenne és edgy-bbre tervezik, hogy fiatalokat is leültessen a képernyő elé.

Délelőtti videó 4.: Megborulva 2. évad

2018. 01. 30. 11:55 - Írta: winnie

Add comment | kategória: video

Tudom, hogy a Crashing második szezonja már megy itthon, és a szinkronos premier is megvolt pár napja, de hátha jár valaki az én cipőmben, hiszen még nem sikerült elkezdenem az HBO komédiájának új szezonját. És egyébként is csak a premier után került ki a tovább mögötti szinkronos előzetes az új részekhez, ami némi motivációs adhat a felzárkózáshoz.

Tovább...

Még mindig nincs hol aludnia

2017. 12. 23. 13:13 - Írta: human

Add comment | kategória: kampány

A Crashing az HBO komédiája, és csak csatlakozni tudok ahhoz, hogy nem volt rossz. A folytatáshoz a minap jött új trailer, most itt a plakát is.

Délelőtti videó 5.: Crashing

2017. 12. 22. 12:20 - Írta: winnie

3 comments | kategória: video

Az HBO legalulértékeltebb sorozata? A Crashing (kritikánk).

Oké, hogy Pete Holmes nem annyira ismert, de én tényleg azt hittem, hogy egy befutni próbáló standup komikusról szóló, olykor kínos komédia sikeresebb lehet – akár itthon, akár odakint a tévében. Ráadásul tök jó vendégszereplők vannak, akik magukat alakítják a valódi standupos világból. A tovább mögött a 2. évad hosszú előzetese, ami például Whitney Cummings-szal kezdődik.

Tovább...

Délelőtti videó 5.: Crashing

2017. 11. 17. 12:20 - Írta: winnie

Add comment | kategória: video

A Crashing az HBO egyik kellemes meglepetése volt tavalyról, Pete Holmes önéletrajzi ihletésű komédiája egy erősen küszködő standup komikusról szól, és januárban érkezik a 2. évad, aminek a hosszú előzetese a tovább mögött.

Tovább...

Hírcsütörtök – Crashing 2. évad! The Lion Guard 3. évad!

2017. 03. 16. 09:14 - Írta: winnie

20 comments | kategória: hírek

  • A Nielsen még mindig szenved a rendszerhibájával, így tovább késnek a nézettségek.
  • Mai magyar premier: Az életkritikus 1. évad
  • Premier: Hap and Leonard S2 (vendégblogger?), Greenleaf S2 (vendégblogger?), Chasing Classic Cars S11, Big Brother Canada S5, Udes Car Wars S1, The Best of British Takeaways S1, Sun, Sea and Selling Houses S1, Play To The Whistle S3 + Finálé: X Company S3 (vendégblogger?), Star S1 (vendégblogger?), Lethal Weapon S1, Jeff & Some Aliens S1, Workaholics S7, Uncensored with Michael Ware S1, Bakers vs. Fakers S2, Property Brothers S10, Are You The One? S5, Alaskan Bush People S6
  • Teljes évados premier: Snatch S1 (Crackle)
  • Magyar premier – Duna: 04.02 Kártyavár (House of Cards) 3. évad
  • Magyar premier – FOX: 04.03 Outcast (Outcast) 2. évad
  • Magyar premier – TV2: 04.02 A nagy duett 5. évad
  • Új a magyar Netflix-en: Hotel Beau Séjour S1
  • Újabb sorozatos magyar feliratok a Netflix-en: The Red Tent, The Lizzie Borden Chronicles, Hatfields & McCoys
  • Pilotszerep/1: Eva Longoria, Ken Marino, Kyle Bornheimer, Steve Harris, Andy Richter – Type-A (FOX), Christine Lahti – Controversy (FOX – Rita Wilson helyére), Monica Potter – Wisdom of The Crowds (CBS), Eric Winter – Las Reinas (ABC), Jenny Wade – Redliners (NBC), John Larroquette – Me, Myself & I (CBS), Jessica Paré – cím nélküli Ben Cavell-dráma (CBS), JoAnna Garcia Swisher – The Gospel of Kevin (ABC),
  • A Mr. Robot 3. évadjának mind a 10 részét (ismét) Sam Esmail fogja rendezni.
  • Elég rég nem hallottunk a BBC-féle Troy: Fall Of A City sorozattervről, de nemrég jött a hír, hogy a Netflix beszállt mellé partnernek. (Készítő: David Farr, Trója bukásának története egy család szemszögéből, az ő összeomlásuk révén – szerelem, intrika, bosszú és vérontás, és minden Párisz megszületésével és a baljós jóslattal kezdődik.)
  • A The Amazing Race 29. évadjában 22 vadidegent fognak párba rakni. Sőt, nem is rakják őket párban, hanem ők választanak maguknak párt. (Oké, nem elég, hogy csütörtök 22:00-s lesz a reality, de még az alapkoncepció kinyírásával is elő akarják segíteni a kaszát? Oké, nyilván lehet, hogy marha jól fog elsülni, de ettől többen fogják nézni?)
  • Itt egy cikk arról, hogy milyen is a Game of Thrones Live Concert Experience, vagyis a GoT-os koncertturné.
  • A FOX eltolta a The Beast című orvosos pilotjának forgatását, illetve castingját a nyárra, hogy ne a nagy rohanásban kerüljön sor erre.
  • Az HBO berendelte a Crashing 2. évadját.
  • A Disney Junior berendelte a Mickey and the Roadster Racers 2. évadját és a The Lion Guard 3. évadját.
  • Az Netflix 05.12-én teszi elérhetővé a Master of None 2. évadját.
  • Charlie Day (Charlie) beszél az It’s Alaways Sunny in Philadelphia évadzárójáról.
  • Az America’s Next Top Model készítői, zsűrije és győztese beszélnek az évadzáróról.
  • Interjú: Carlos Bernard (Tony Almeida – 24: Legacy), Giancarlo Esposito (Gus Fring – Better Call Saul), Joss Whedon (a Buffy The Vampire Slayer készítője), Will Forte (Phil – The Last Man on Earth), Candice Patton (Iris – The Flash),
  • Állandó szerep: Missy Peregrym – Van Helsing S2,
  • Vendégszerep: Rachel Bilson, Kaitlin Doubleday – Nashville (visszatérők, bár van hír, ami szerint előbbi állandó), Rob Corddry, Kenny G, Larry King, Tig Notaro, Dr. Drew Pinsky, Reggie Watts – The Gorburger Show, Mena Massoud – Tom Clancy’s Jack Ryan (visszatérő), Izabella Miko – The Mick,
  • Pilotszerep (nem országos): Allen Maldonado – cím nélküli Tracy Morgan-komédia (TBS)
  • Pilotszkript: Intuition – SundanceTV, készítő: Anna Ziegler – Allegra Goodman 2006-os könyve alapján. Egy tudósnő szemszögéből elmesélt történet, aki egy Amerika keleti partján lévő, nehézségekkel küszködő laborban dolgozik. A sorozat feltérképezi a nemi egyenlőtlenségeket a férfiak által dominált tudományos kutatás területén. A sztori középpontjában egy botrány lesz, aminek a főhős kerül a középébe, miután kollégái azt állítják, hogy feltalálták a rák ellenszerét. Rivalizálások, féltékenység és csalással való vádaskodások.
  • Új sorozat: InFidel – Fox Premium, 8 rész, mexikói, készítő: David Barraza Ibáñez. Fidel Catro romantikus kapcsolatairól és szerelmeiről. Start: 2018-ban.
  • Új sorozat: Ghoul – Cinemoz, 8 rész (26 percesek), libanoni, készítő: Antoine Waked, rendező: Rami Kodeih. A sztori 8, a világ különböző tájairól érkező idegenről szól, akik a Közel-Keleten kénytelenek szembenézni egy zombijárvánnyal, melyet egy olyan vírus okoz, mely más országokban más és más hatást vált ki.
  • Az A&E berendelte a Leah Remini: Scientology and the Aftermath 2. évadját.
  • A Nagy Duett 5. évados profijai lesznek: Janicsák Veca, Tolvai Renáta, Judy, Fábián Juli, Vincze Lilla, Völgyesi Gabi, Oláh Gergő, Vastag Csaba, Jolly, Emilio, Csipa és Peller Károly, az “amatőrök” között pedig ott lesz Stohl Luca és Ábrahám Edit.
  • Már folynak az X-Faktor új szezonjának meghallgatásai, de április 30-ig tartanak. Itt vannak a helyszínek.
  • Pilotszerep/2: Nikki M. James – cím nélküli Warren Leight-dráma (NBC), Amy Hill – cím nélküli Dannah Phirman & Danielle Schneider-komédia (ABC), Mandell Maughan – Me, Myself & I (CBS), Sharon Leal, Sheaun McKinney – cím nélküli Jenny Lumet-dráma (CBS),
  • A fenti Troy-os hír kapcsán további európai Netflix-projektek: a BBC2-vel együtt a Black Earth Rising (Hugo Blick-től – Afrikában játszódó, nemzetközi háborús bűnügyes bírósági tárgyalásokról szóló thriller egy fekete angol-afrikai család szemszögéből. A fő témák igazság, bűntudat és önrendelkezés.), The Spy (a Canal Plus-vel, valós történet alapján Izrael legprominensebb kéméről, Eli Cohen-ről.) + még: Marcella (ITV); Kiss Me First (Channel 4), Watership Down (BBC); La Catedral Del Mar (Antena 3); Rita (TV1 Denmark) and El Ministerio Del Tiempo (RTVE). Licensed series include The Break (RTBF); Nobel (NRK); Cannabis (Arte); Bordertown (YLE); No Second Chance (TF1); Call My Agent! (France 2); Case (RUV); Beau Sejour (VRT) és The Same Sky (ZDF) among others.

Previous Posts