login |

Pilot: Crashing

2017. 02. 21. 21:51 - Írta: human

4 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Milyen a feltörekvő standup komikus élete, főleg ha épp megcsaláson kapta a feleségét, és így kénytelen ismerősök és kollégák kanapéján meghúzni magát? Talán az HBO komédiájából, a Crashingből majd kiderül.

A történet tényleg annyi, mint amit a bevezetőben írtam. A főszereplő egyelőre semmit nem keres a fellépéseivel, viszont a felesége eltartja, neki köszönhetően jó élete van. Egészen addig, amíg egyszer korán hazaérve azon nem kapja a nőt, hogy épp mással szexel.

El is viharzik otthonról gyorsan, így keveredik az eddigi helyeinél nagyobb színpadra, ahogy kiönti a szívét a nézőknek. Azok ezt nem fogadják túl jól, de ezen a fájdalmas fellépésen keresztül ismerkedik össze Artie Lange-gel. Nem indul erősen a barátság, de végül csak kiköt a kanapéján. És az évad során mások nappalijában is aludni fog, hiszen ez a koncepció.

Amiben másnak tűnik a sorozat, mint mondjuk egy Louie, az a főszereplő (és író) Pete Holmes karaktere. Egyelőre nem a végtelen sötétségekbe ereszkedik a Crashing, hanem a szar kezdő helyzetéből kihozza a pozitívumot. A főhős tényleges életének katalizátora lehet ez a megcsalás, hiszen emiatt végre kimozdul a komfortzónájából, kitalálja mit és hogyan akar kezdeni az életével és karrierjével.

Mindezt nagyon jó humorra teszi a sorozat. Bár az esetleges fejlődés végén lehet nem lesznek sokkal jobbak a poénok, de tetszett, hogy feltörekvőként a kis klubban a viccei is kicsit csiszolatlanok és gyengébbek voltak. Érezni, hogy miért nem tudott még előre lépni. Ha Holmes sorozatbéli énje fejlődik az élményei által, akkor remélem, a Crashing ezen aspektusa is vele tart majd felfelé.

A Crashing nem lesz instant klasszikus, de egész jó volt, 7/10 a kezdő rész. Külön öröm, hogy a kínos helyzeteket nem húzza a végletekig, nem az a humorforrás, így kellemes hátradőlős lazítós szórakozás.

*Az első rész regisztráció nélkül megnézhető az HBO GO-n.

Emlékeztető: Hatalmas kis hazugságok 1. évad + Megborulva 1. évad

2017. 02. 20. 19:00 - Írta: winnie

3 comments | kategória: ajánló,kampány

Ma. 20:00. HBO. Big Little Lies – 1×01 (kritika holnap + szinkronos promó)
Ma. 21:30. HBO. Crashing – 1×01 (kritika + szinkronos promó)

Eredeti hangú, magyar feliratosak a premierek, a szinkronos bemutató szokás szerint kábé két hét múlva érkezik. A kettő között Girls – 6×02 lesz.

Utóbbi pedig egy keserédes komédia egy megcsalt és kvázi hajléktalanná váló standup komikusról, akit más, nevesebb komikusok karolnak fel – utóbbiak (Artie Lange, T.J. Miller, Sarah Silverman) magukat alakítják. A készítő Pete Holmes és Judd Apatow – előbbi főszereplő is, utóbbi rendezett pár epizódot. Ez az a sorozat, amit 6 rész után azért fogok tovább nézni, mert érdekel egy standupos élete. Nem rossz, de nem is kiemelkedő.

Az előbbi egy regényalapú (elvileg) minisorozat sztárszereposztással (Nicole Kidman, Reese Witherspoon, Shailene Woodley és mások), neves készítővel (David E. Kelley), szép környezettel, gazdagemberes ingatlanokkal – amolyan Három anyuka és egy kisvárosi gyilkosság.

Délelőtti videó 4.: Megborulva

2017. 01. 25. 11:55 - Írta: winnie

Add comment | kategória: video

Megérkezett az HBO februárban induló új komédiájának, a Crashing-nek a szinkronos előzetese a tovább mögé. Ebben Pete Holmes kvázi magát alakítja, vagyis egy komikust, akit megcsal és elhagy a felesége, így New York legjobb komikusainak heverőjén húzza meg magát

Tovább...

Délelőtti videó 4.: Crashing

2016. 12. 26. 11:55 - Írta: winnie

Add comment | kategória: video

Egyre jobban várós lesz az HBO új komédiája a komikus Pete Holmes főszereplésével, aki egy kvázi hajléktalanná váló komikust keres, aki komikus haverjainál húzza meg magát. Új előzetes a tovább mögött. Most többek között TJ Miller és Sarah Silverman köszön be, gondolom, sajátmagukat alakítva.

Tovább...

Délelőtti videó 3.: Crashing

2016. 11. 28. 11:55 - Írta: winnie

1 comment | kategória: video

Önéletrajzi ihletésű sztori egy kedves komikusról, aki, miután elhagyja őt a felesége, New York legjobb komikusainak heverőjén húzza meg magát, akik kvázi átsegítik őt a válása nehézségein.

Ez nem az angol Crashing (ami rohadt jó egyébként), hanem az amerikai. Ez lesz a címe az HBO egyik új, 2017-ben érkező komédiájának, aminek a készítői között ott van Judd Apatow is, de a fő értelmi szerző, a készítő és főszereplő Pete Holmes.

crashing-hbo

Nem adtak ki hozzá szereposztást, így feltételezem, hogy további szereplők: Lauren Lapkus, George Basil éééés… benne van az előzetesben Artie Lang meg TJ Miller – ez akkor azt jelenti, hogy magukat alakítják, ők lesznek a fent nevezett komikusok? Az első előzetes a tovább mögött. Start: 02.19. Tovább…

Next Posts