login |

Robog az Időminisztérium

2020. 07. 26. 14:15 - Írta: winnie

2 comments | kategória: Európa is létezik,kampány

Talán egyszer majd visszatér az El Ministerio del Tiempo a Netflix-re is, bár, ahogy írtuk a kibeszélőnkben, a spanyolosok könnyedén nézhetik a 4. évadot is, ami egy elég zsúfolt plakátot kapott.

El ministerio del Tiempo: kezdett a 4. évad

2020. 05. 17. 16:06 - Írta: Qedrák

6 comments | kategória: Európa is létezik,kritika

¡Cuánto tiempo, tíó! Desde 1 de noviembre de 2017.

Jó régen volt már, hogy láttam az Időminisztérium utolsó részét. Most meg itt a folytatás! És az idei első rész alapján mindenesetre az itthoni kicsi, de lelkes közönségnek szerintem nem kellett csalódnia, én kíváncsian várom a folytatást. Ami kapcsán előbb egy kis háttér.

A harmadik évad végét úgy címeztem, hogy a sorozatnak vélhetően vége, és bár hivatalosan nem jelentették be a kaszát, azért azt lehetett sejteni, hogy ebből nem lesz egyhamar folytatás. Hogy ennek mi volt az oka, azt innen messziről nehéz megítélni. A kiszivárgott hírek szerint a sorozat gyártási költsége 700 ezer euró körül mozoghatott. A spanyol sorozatok átlagos gyártási költsége viszont csak 600 ezer euró, és az RTVE-ben ez a különbség nem mindenkinek nyerte el a tetszését. Az eleinte 12-13% körüli nézettség a harmadik évadban tartósan bezuhant 8% körülre, és bár a Netflixszel sikerült tető alá hozni egy szerződést de ez sem mentette meg a sorozatot.

A számokat érdemes megjegyezni: ez közel 250 millió forint részenként, ami alapján lehet számolni azzal, hogy itthon mennyibe kerülne. Hiszen Magyarországon sokan szeretnének egy nagyszabású történelmi sorozatot, de a fenti huzavona talán jól magyarázza azt, hogy a hazai gyártók miért nem mertek még belevágni hasonlóba. Az érzékeny téma, a magas költségek és a bizonytalan nézettség jelentette kockázatok miatt egyelőre még várnunk kell a műfaj egy hazai képvselőjére.

De térjünk vissza az Időminisztériumhoz! A változó forgatási időpontok miatt a színészek is máshova szerződtek, és a történeten is nyoma maradt a huzavonának. A harmadik évad után jegelték a szériát, de mint kiderült, nem örökre. 2018 végén röppent fel a hír, hogy az RTVE tárgyalt Javier Olivaresszel, a sorozat producerével, ezért elkészülhet az új évad, ami végül most májusban került adásba.

További változások is történtek: februárban lejárt a szerződés a Netflixszel, és az HBO España lett az új partner. Ennek megfelelően a Netflixből kikerültek az eddigi részek, de hogy a spanyol HBO beszállása nekünk magyar nézőknek mit jelent, azt nem tudhatjuk, mindenesetre a spanyol előfizetők egy nappal a vetítés után megkapják az új részeket és az eddigi három évadot is. Mi, magyar nézők legálisan az RTVE honlapján nézhetjük meg HD-ban, spanyol nyelven és spanyol felirattal. (Itt a korábbi részek is elérhetőek).

A hírekből az is kiderült, hogy Olivares időt kért a következő évad előtt, és kíváncsi vagyok, hogy ez mennyire hagy nyomot a történeten. Azt mindenesetre már előzetesen megerősítették, hogy látni fogjuk a régi szereplők közül Juliánt (Rodolfo Sancho) és Ameliát (Aura Garrido), és idén olyan spanyol történelmi nagyságokat idéznek meg, mint García Lorca, Picasso vagy Almodóvar. Spoilerekkel folytatom az első részből a tovább mögött.

Tovább…

Időminisztérium – 4×00

2020. 05. 04. 16:10 - Írta: winnie

1 comment | kategória: Európa is létezik,video

Hirtelen a címről elkezdtem az delirálni, hogy egyszer majd lesz egy időutazós magyar sorozat is, és akkor kipipálhatjuk a Filmintézet történelmi szériákra vonatkozó direktíváját is.

Mindegy, most nem ez a lényeg, hanem az, hogy holnap a spanyolok már nézni fogják az El Ministerio del Tiempo 4. évadját (hogy mi mikor, az majd kiderül, sajnos tavaly lekerült a széria a Netflix-ről), amit a tovább mögötti nulladik epizóddal vezetnek fel. (Elég rég volt a 3. évad, amiről itt írtunk, mindenkit kellemes meglepetésként érhetett a folytatás bekérése.) Tovább…

Délelőtti videó 2.: El Ministerio del Tiempo

2020. 05. 04. 10:50 - Írta: human

6 comments | kategória: Európa is létezik,video

A spanyol időutazós sorozat mindjárt folytatódik. Ha valakinek eddig kimaradt, akkor itt egy általánosabb ajánló róla. A tovább mögött pedig előzeteseket lehet nézni a 4. évadhoz.

Tovább…

Készül az Időminisztérium 4. évad

2019. 11. 17. 16:10 - Írta: winnie

6 comments | kategória: Európa is létezik,video

A közönségkedvenc spanyol időutazós sorozatról azt hihettük, hogy kaszát kapott, sokáig az is volt a helyzet, hogy nem lesz folytatása, de nemrég kiderült, hogy jöhet a 4. szezon. (Itt a pilotkritikánk, ez egy általános ajánló, és van egy S3-finálés írásunk is – akinek van Netflix-e, az nézheti is.)

A tovább mögött megnézhető egy 4. évados forgatási videó. Lehet, hogy kiderül belőle valami?

Tovább…

Hírszerda – El Ministerio del Tiempo 4. évad! Divorce-kasza!

2019. 07. 03. 09:05 - Írta: winnie

25 comments | kategória: hírek

  • Mai magyar premier: Golyóálló 1. évad, Gyilkos ügyek 6. évad, Szilaj, a szabadon száguldó 7. évad
  • Premier: Young Justice S3 (nyári – 3 rész – vendégblogger?), Tales S2 (dupla!), The Amazing Race Canada S7, Air Crash Confidential S1, Children of the Devolution S1, Inside the Bank of England S1, Trawlermen Celebs At Sea S1 + Finálé: Pure S2, The Haves and The Have Nots S6, The Curse of Civil War Gold S2, Kids Behind Bars: Life on Parole S1
  • Teljes évados premier: The Last Czars S1 (Netflix – MAGYAR FELIRATTAL!), Yummy Mummies S2 (Netflix – MAGYAR FELIRATTAL!)
  • Magyar premier – Sony Max: 07.06 Gázos páros (You’re The Worst) 5. évad
  • Magyar tévés premier – HBO3: nyár Fehér hó (Snowfall) 3. évad
  • Magyar premier – Cartoon Network: 07.08 Vadócok (Craig Of The Creek) 1. évad (folytatás)
  • Az RTL Klub holnap megint változtat az estéin: 07.04-től a 18 órakor kezdődő Híradó, majd a 19 órakor induló Fókusz után hétköznap 20:10-től A mi kis falunk régi epizódjai, 21:05-től pedig a Barátok közt kerül képernyőre.
  • Eléggé év híre az entertainment kategóriában, hogy a 193. számmal véget ér a The Walking Dead-képregény. Robert Kirkman úgy érezte, hogy itt a sztori vége, ami számomra nem kicsit meglepő a #192 után (erről majd lesz egy külön poszt). (Mindez egyébként annyira titokhír volt, hogy a 194-es és 195-ös számot már korábban felvették az előrendelések közé, még kamuborítót is rajzoltattak nekik.)
  • Még mindig logisztikai kérdéseken tárgyal a BBC, a Netflix és Jed Mercurio, a készítő a Bodyguard esetleges folytatása kapcsán. (Tippre nem az a kérdés, hogy lesz-e berendelés, hanem az, hogy lesz egy nagy berendelés, mondjuk +3 szezonos?)
  • Spotify-on már hallgatható a Stranger Things 3. évados zenei anyaga. A hangszeres.
  • Az Arrow utolsó évadjára szeretnének minél több korábbi szereplőt visszahozni.
  • A WarnerMedia pár szóbajövőre szűkítette le nemsokára induló streaming szolgáltatásának nevét. Sajtóértesülés szerint a legnagyobb esélyes az HBO Max.
  • Kaley Cuoco elég komoly, 2 éves szerződést kötött a Warner Bros. TV stúdióval, ami egyrészt a produkciós cégére is vonatkozik, mely sorozatokat fog fejleszteni nekik, másrészt pedig rá is, mint színészre. És ennek egyik gyümölcse az a sorozat lesz, aminek terveiről már két éve írtunk (akkor vette meg a jogait Cuoco), mostanra pedig biztossá is vált.
  • Új sorozat: The Flight Attendant – HBO Max, készítő: Steve Yockey, főszereplő: Kaley Cuoco, executive producer: Greg Berlanti – Chris Bohjalian könyve alapján. Egy légiutas-kísérőről, aki egy dubai szállodaszobába egy halott ember mellett ébred, és fogalma sincs arról, hogy mi történt. Persze fokozatosan kiderül az emlékfoszlányok alapján, hogy milyen következményei lehetnek az alkohol kellemes hatásának, valamint a függőségnek.
  • Ugyancsak írtuk pár hónapja, hogy a WarnerMedia streaming szolgáltatásának egyik első berendelése lehet egy, a Gremlins (itthon: Szörnyecskék) című film alapján készített sorozat. Ez is most lett berendelve.
  • Új sorozat: Gremlins: Secrets of The Mogwai – HBO Max, animációs, készítő: Tze Chun, executive producer: Steven Spielberg – a Gremlins (itthon: Szörnyecskék) című film alapján, annak előzménye, aminek a főhőse a fiatal Mr. Wing (ő a kínai nagypapa a filmben, akinek az ajándéka elindítja a sztorit), akinek a kalandjait láthatjuk a barátságos Mogwai-jal, akit Gizmo-nak hívnak. A helyszín az 1920-as évek Shanghaj-a, ahol egy 10 éves gyerek találkozik egy fura kis lénnyel, hogy egy hozzájuk csapódó tolvajlánnyal veszélyes útra induljanak a kínai vidékeken, miközben olykor összecsapnak a nemzeti folklór színes szörnyeivel és szellemeivel. A céljuk Gizmo-t visszajuttatni családjához, és megtalálni azt a legendás kincset, amire hataloméhes iparmágnások, valamint gonosz szörnyecskék egyre inkább gyarapodó seregei is áhítoznak.
  • A Netflix részéről megerősítették hivatalosan is azt a One Day At A Time kapcsán, amivel én kommentben (feltételezésből kiindulva) próbáltam érvelni, miszerint a sorozat nézettsége nem volt elegendő egy 2. évados berendeléshez sem, de mivel elégedettek voltak a szitkommal, esélyt adtak neki, hátha sikerül szélesebb közönséghez eljuttatni a folytatást. És egy kicsit nőtt is az érdeklődés az S2-re, de megmaradt rétegnek, nem lett közönségsiker. És elismerések ide vagy oda, a 3. évadon túl nem akarták erőltetni.
  • Comedians in Cars Getting Coffee 11. évadja 07.19-én jön a Netflix-re olyan vendégekkel, mint Eddie Murphy, Seth Rogen, Ricky Gervais, Matthew Broderick, Jamie Foxx, Sebastian Maniscalco, Martin Short, Mario Joyner, Melissa Villaseñor, Bridget Everett és Barry Marder.
  • Amerikában 2018/19-ben a 100 legnézettebb tévéműsorból 64 amerikai foci-közvetítés volt. További 25 más sportág élő közvetítése.
  • A CW-s Two Sentence Horror Stories írói: Vera Miao, Leon Hendrix III, C.S. McMullen, Pornsak Pichetshote, Stephanie Adams-Santos és Sehaj Sethi, a rendezői pedig Vera Miao, Tayarisha Poe, Rania Attieh & Daniel Garcia, Natalia Iyudin és Nikyatu.
  • A spanyol RTVE berendelte az El Ministerio del Tiempo 4. évadját.
  • Az HBO elkaszálta a Divorce-ot.
  • Noah Hawley, a Legion készítője beszél a 3. évados kezdésről.
  • Jacob Elordi (Nate) beszél az Euphoria – 1×02-ben látottakról. Barbie Ferreira (Kat) beszél az Euphoria – 1×03-ban látottakról. Itt is.
  • Vendégszerep: Bella Thorne, Isaiah Washington – Tales, Lena Headey, Benedict Wong, Awkwafina, Sigourney Weaver, Hannah John-Kamen, Dave Goelz – The Dark Crystal: Age of Resistance (visszatérők), Loretta Devine – P-Valley (visszatérő), Bria Henderson – Mrs. America (visszatérő),
  • Állandó szerep: Sara Parish – The Cockfields (UKTV – Kim Cattrall helyére), Whoopi Goldberg, James Marsden, Greg Kinnear, Amber Heard – The Stand (CBS All Access)
  • Interjú: Alex Metcalf (a The Loudest Voice showrunnerje), Russell T. Davies (a Years & Years készítője), Douglas Smith + még egy (Corey – Big Little Lies), Lily Neumeyer (az MTV fejlesztési főnöke, a The Hills korábbi producere), Lauren Morelli (a Tales of The City készítője)
  • Emmy-interjú: Janet Mock (a Pose egyik rendezője), Kelly Sounders és Brian Peterson (a The Hot Zone készítői), Jared Harris (Legaszov – Chernobyl), Lisa Hanawalt (a Tuca & Bertie készítője), Ayanna James (az Insecure és a Queen Sugar jelmeztervezője),
  • Új sorozat: Made For Love – HBO Max, 10 rész, komédia, készítő: Patrick Somerville, pilotrendező: SJ Clarkson – Alissa Nutting tragikomikus regénye alapján egy sötét, abszurd és cinikus módon maró történet a válásról és a bosszúról, melyből kiderül, hogy egyesek mit meg nem tesznek a szerelemért, mások pedig mit meg nem tesznek azért, hogy azt tönkretegyék. A főhős egy 30-as nő, aki 10 év fojtogató házasság után meglép instabil, rá csimpaszkodó, talán szociopata techmilliárdos férjétől, de felfedezi, hogy az az agyába ültetett egy forradalmi követő szerkezetet, ami révén nem csak meg tudja figyelni és látja, hol van, hanem a gondolatait és az érzéseit is megismeri. Delfinek is lesznek benne!
  • A Bachelor in Paradise idei szezonjának játékosai között ott lesz Blake Horstmann (The Bachelorette S14), Tayshia Adams (The Bachelor S23), Demi Burnett (The Bachelor S 23), Clay Harbor (The Bachelorette S14), Bibiana Julian (The Bachelor S22),  Cam Ayala (The Bachelorette S14), John Paul Jones (The Bachelorette S14)
  • Kanadai spinoffot kap a Life Below Zero. A címe Life Below Zero: Canada lesz.
  • A BET berendelte a Sunday Best című gospel verseny reality 9. évadját – négy év kihagyás után. Műsorvezető: Kirk Franklin, zsűri: Erica Campbell, Kelly Price, Jonathan McReynolds.

El Ministerio del Tiempo: vége a 3. évadnak. És a sorozatnak is?

2018. 01. 09. 21:01 - Írta: Qedrák

8 comments | kategória: Európa is létezik,kritika

Kezdjük rögtön a végén: könnyen lehet, hogy a harmadik szezon volt az utolsó, amit láthattunk a spanyol időutazós sorozatból. Bár hivatalosan nem mondták még ki a kaszát, a sajtóhírek szerint a sorozat “hosszabb szünetre” vonul, ez pedig ritkán számít jó ómennek, még akkor is, ha nem tengerentúli szériáról beszélünk.

Úgy tűnik tehát, hogy az időutazós sorozatok átka elérte ezt a szériát is, bár abban azt hiszem egyetérthetünk, hogy a forgatókönyvírók korántsem dolgozhattak ideális körülmények között. Az évadkezdő kritikában már elhangzott, hogy a Julián Martínezt játszó Rodolfo Sancho nem szerződött le az új évadra, de az eredeti csapat másik húzóneve, az Amelia Folch-ot játszó Aura Garrido is öt epizód után távozott egyéb elfoglaltságai miatt. (Igaz azt nem zárta ki, hogy újból szerepet vállaljon, ha folytatódik a sorozat).

Emellett pedig tartottak egy több mint két hónapra rúgó szünetet, ami nem bizonyult kifizetődő döntésnek: az első két évadban stabilan, a harmadik évad elején hellyel-közel 10%-os nézettség felett teljesítő sorozat az évad második felében 5,9%-ra is bezuhant. Márpedig a hírek szerint egy epizód elkészítése közel 700 ezer euróba kerül részenként, ennyi pénzért pedig jobban kellene teljesítenie.

Talán ezért is, talán azért is, mert a hetven perces játékidő manapság már nem igazán számít junkie-barátnak, itthon sem alakult ki túl nagy rajongótábora a sorozatnak, amelyről egyébként is elmondható, hogy a kritikusoknak általában jobban tetszett, mint a nézőknek.

A már említett forgatókönyvi csavarok okán idén elég komoly hullámvasúton ment keresztül a sorozat. Nem feltétlenül a részek lettek önmagukban gyengébbek, inkább arról van szó, hogy bizonyos szálak értelmetlenül kerültek be a sorozatba, másokat pedig nehezen lehetett követni.

A tovább mögött folytatom spoilerekkel.

Tovább…

Délelőtti videók 2.: El Ministerio del Tiempo

2017. 09. 21. 10:50 - Írta: winnie

3 comments | kategória: Európa is létezik,video

A héten elvileg folytatódott a spanyol időutazós sorozat 3. évadja, a tovább mögötti előzetesek is erre utalnak.

Tovább...

El Ministerio del Tiempo: kezdett a 3. évad – írta Qedrák

2017. 06. 19. 21:30 - Írta: vendegblogger

23 comments | kategória: Európa is létezik,kritika

Az elmúlt másfél-két évben ismét divatba jöttek az időutazós sorozatok, az Egyesült Államokban is többet bemutattak, ám egyelőre tiszavirág-életűnek bizonyult ez a hullám, mert nagy részük elvérzett az első évad után. Az időutazós szériák egyik zászlóshajója az El Ministerio del Tiempo nekem a személyes kedvencem maradt (bővebben erről itt) azok után is, hogy az amerikai szériákba belenéztem.

Korántsem természetes a sorozat mellett maradás. Kezdjük rögtön azzal, hogy a hetven perces epizódok egy átlagos junkie-nak gyilkosan hosszúnak számítanak, ráadásul az európai szériák nem feltétlenül örvendenek kirobbanó népszerűségnek itthon. Az első két évadnak mégis megvolt az a sajátos bája, ami a képernyőhöz láncolta az embert, köszönhetően többek között annak, hogy rendkívül kifinomultan adagolták a drámai és a humoros jeleneteket.

A sorozat karakterei hiába voltak sablonosak, a történetvezetésnek köszönhetően mindannyian érdekesek maradtak, és egyetlen pillanatra sem éreztem azt, hogy feleslegesen nyújtják hetven percre az epizódokat. A harmadik évad berendelésének nagyon örültem, és tűkön ülve vártam a folytatást.

Első két részből való spoilerekkel folytatom a tovább mögött. Tovább…

Hétfőn folytatódik az időutazás

2017. 05. 11. 13:27 - Írta: winnie

8 comments | kategória: Európa is létezik,kampány

Azt hittük, hogy már elindult, de elvileg csak 05.15-én lesz a spanyol El Ministerio Del Tiempo 3. évadjának premierje (magyar feliratos előzetes). Aki szomorkodik, hogy a Time After Time és a Frequency után a Timeless is kaszát kapott Amerikában (és jó eséllyel a Making History is azt fog, hogy meglegyen a 4-ből 4), annak mindenképp ajánlom a sorozatot. Itt írtunk róla bővebben, és még fogunk is írni, elvileg.

Délelőtti videó 1.: El Ministerio del Tiempo (frissítve)

2017. 04. 27. 10:00 - Írta: human

24 comments | kategória: Európa is létezik,video

A spanyol Időminisztérium lassan elkezdi a 3. évadját, itt van, hogy miért érdemes belenézni, és ehhez most egy magyar feliratos előzetest kaptunk miasubs közbejárásával, ami a tovább mögött nézhető.

UPDATE: Most már tényleg látszik a felirat.

Tovább…

El Ministerio del Tiempo – írta Qedrák

2016. 10. 21. 21:40 - Írta: vendegblogger

15 comments | kategória: Európa is létezik,kritika

A spanyol El Ministerio del Tiempo az elmúlt évek sorozatai közül az egyik legkellemesebb meglepetést nyújtotta számomra. Keveset vártam tőle, mert elrettentett a pilotkritika értékelése (meglepett, hogy egy időutazást kedvelőnek alig jobb lett a közepesnél), és a hetven perces műsoridőt is kissé soknak találtam, ezért hiába rajongok a történelmi tematikájú sorozatokért, a bakancslistámon igen hátulra került.

Végül nyáron szántam rá magam, hogy belenézzek, mondván, hogy más néznivaló éppen nem jutott eszembe, de a második évad fináléja után már bántam, hogy ennyit vártam vele. A magam szempontjai szerint vállalkoznék egy ajánlásra, hogy miért tartom megnézésre határozottan érdemes sorozatnak a honi közönség számára az El Ministerio del Tiempót.

ministerio-julian_alonso_amelia

Akik valamennyire járatosak a spanyol történelemben és közéletben, tudják, hogy az legalább annyira megosztja a ma élő leszármazottakat, mint a hazánk történelme, sőt egy kicsit talán jobban is.

A középkori nagy dicsőség, a világtörténelmet alakító birodalom a múlté, ahogy Magyarország sem tűnik manapság történelemformáló tényezőnek. Spanyolországban is volt egy évtizedeken keresztül fennálló diktatúra, ahogy nálunk is, amelyhez sokan még ma is meglehetősen ambivalensen viszonyulnak, akárcsak nálunk. Mindezt még megfejelik a regionális és nemzetiségi problémák.

Egy ilyen háttérrel pedig nem könnyű történelmi témákhoz nyúlni, de az El Ministerio del Tiempo ezt olyan finoman és időnként humorosan oldotta meg, hogy az időnként esetleges technikai háttérről is hajlamos megfeledkezni az ember.

ministerio-kiraly_agnes_emdt

Kétségünk ne legyen felőle: a liberális, urbánus, baloldali és a konzervatív, hagyománytisztelő, katolikus történelemszemlélet közül a sorozat egyértelműen az előbbi mellett teszi le a voksát, és a nagy spanyol történelmi eseményeket és alakokat elsősorban ezen a szemüvegen keresztül nézi.

Nem véletlen, hogy Irene egy leszbikus szexuális ragadozó, és a húszas évek Spanyolországából is a később világhírűvé vált művészeiket emelték ki, a Franco-rendszerből pedig a válás tilalmát. Úgy az első évadban, mint a másodikban nagy hangsúlyt kapnak a női szerepekkel kapcsolatos kérdések és szituációk.

ministerio-fulop_szigeteki_utolsok

A sorozat viszont kellő empátiával nyúl a nagy történelmi ikonokhoz is, amely leginkább a második évad utolsó részében volt tetten érhető, ahol II. Fülöp avatkozott be tevékenyen a történelembe. Róla meglehetősen ambivalens kép alakult ki a világban, hiszen mi (és velünk együtt a világ számos pontján) a Don Carlosból ismert schilleri uralkodót ismerjük, a sötét lelkű, vakbuzgó és maradi zsarnokot, míg a hispán területeken ő Felipe, El Prudente, a Bölcs, aki a spanyolok Mátyás királya, vagy Nagy Lajosa.

És bár a világ, amit megteremtett, finoman szólva sem olyan, ahol a modern kor minden embere szívesen élne, mégis amikor Amelia vitatkozik vele, a nő elsorolja mindazon tetteit, amely miatt érdemes felnézni rá. Végül az uralkodó saját maga látja be tévedését (persze ehhez kellett egy kis „ösztönzés” is).

ministerio-napoleon_angustias

Hasonlóképpen, bár ellenkező előjellel került terítékre Napóleon, akire a spanyolok zöme alighanem megszállóként tekint, az ellenállókra pedig nemzeti hősökként emlékezik (néhányan elő is kerülnek az elmúlt évadban). Mégis itt egy Angustíasszal való kedélyes főzőcskézésbe torkollik a jelenléte, ami nagyjából olyan élmény lehet egy spanyol néző számára, mintha mi egy hasonszőrű magyar sorozatban azt látnánk, hogy valamelyik főhős megiszik egy pofa sört Haynauval.

Lényegében az El Ministerio del Tiempo egyik fő mondanivalója is tetten érhető: mindenkiben érdemes meglátni az embert, legyen szó a szomszédról vagy bármelyik történelmi alakról. Többek között ez a fajta humanizmus az, ami végtelenül szimpatikussá teszi számomra ezt a sorozatot. A tovább után folytatom spoilerek nélkül.
Tovább…

Previous Posts