login |

JAws: Legjobb magyar sorozat

2016. 01. 04. 14:50 - Írta: Desmond Wallace

35 comments | kategória: hazai termék,szavazás

Idén új kategóriával bővült a JAws, mivel 2015-ben kilenc magyar sorozatot is láthattunk a különböző csatornákon, és erre eddig még nem nagyon volt példa. Talán bízhatunk benne, hogy ezzel valami tényleg megindult itthon, és ha 2016-ban is lesz miből válogatni, akkor egy év múlva ismét megmérkőzhetnek egymással a magyar sorozatok – a mostani ötösből három valamikor vissza fog térni.

Aranyélet plakátEgynyári kaland plakátFapad plakát

A kilenc 2015-ös magyar sorozatból öt kapott elegendő szavazatot a végső megmérettetéshez. Érdekesség, hogy mind az öt sorozat első évados, és csak egy olyan sorozat van közöttük, amelyikben nem szerepelt rendszeresen Lengyel Tamás.

Rajta kívül még több átfedést is fel lehet fedezni az ötösfogatban, hiszen rendezőként Dyga Zsombornak két sorozatban is benne volt a keze, íróként pedig Zomborácz Virágnak is, és még sorolhatnám.

VálótársakKossuthkifli b

A lényeg viszont, hogy itt van az HBO új sorozata, az Aranyélet, amely a legtöbb kritikai elismerést kapta 2015-ben a magyar sorozatok közül. Nem feledkeztetek meg a Fapad-ról sem, ami a köztévén nem igazán találta meg a közönségét. Itt van még a Dunáról két tavaszi újonc is: a Kossuthkifli hamar elveszítette a nézőket, az Egynyári kaland viszont a csatorna legnépszerűbb sorozata lett 2015-ben – és a blogról is rengeteg pozitív kritikát söpört be.

Hosszú idő után az RTL Klub is új saját sorozattal jelentkezett, és a Válótársakat nem csak ti, hanem a nézők sem felejtik el csütörtök esténként. A lemaradók itt, gondolom, nem sok infóértékkel bírnak, hiszen a maradék sorozatok (Szérum, Munkaügyek, butiquehotel.hu, Ketten Párizs ellen), valamint a napi szappanok kaphattak még jelölést.

(Kommentben korábban felmerült  az átfedések kérdése. Valóban van lehetősége magyar sorozatnak a nem amerikai kategóriában szerepelni még most is, hogy van külön kategória. Korábban is előfordult hasonló, hiszen a Terápia volt jelölt a “nem amerikai sorozatok” között, és tavaly pedig, mint “legjobb magyar műsor” nyert.)

A legjobb magyar sorozat

  • Aranyélet (59%, 1,485 Votes)
  • Egynyári kaland (18%, 465 Votes)
  • Válótársak (14%, 343 Votes)
  • Fapad (7%, 165 Votes)
  • Kossuthkifli (3%, 66 Votes)

Total Voters: 2,524

Loading ... Loading ...

Hírcsütörtök – Fapad-kasza? Episodes 5. évad! Power 3. évad! A konyhafőnök 3. évad!

2015. 06. 11. 08:50 - Írta: winnie

24 comments | kategória: hírek

  • Premier: The Interceptor S1, Nick Cannon Presents: Wild ‘N Out S7, Skin Wars S2, Player Gets Played S1 + Finálé: Queens of Drama S1, Wall of Shame Shuttle S1
  • Magyar premier – Duna: 06.21 Az idők végezetéig (World Without End)
  • Magyar premier – VIASAT6: 07.05 Amerikai fater (American Dad) 8. évad
  • Magyar premier – HBO Comedy: 07.07 A semmi közepén (The Middle) 6. évad
  • Magyar premier – AMC: 07.08 Kemény motorosok (Sons of Anarchy) 6. évad
  • A Bosch szinkronhangjai.
  • A World Without End szinkronhangjai.
  • A The Cape szinkronhangjai.
  • A Rush magyar szinkronhangjai.
  • A Bad Judge szinkronhangjai.
  • A Last Man Standing szinkronhangjai.
  • A Showtime berendelte az Episodes 5. évadját. 9 részt.
  • A Starz berendelte a Power 3. évadját. 10 részt.
  • Az RTL Klub berendelte A konyhafőnök 3. évadját.
  • És a Masterchef Junior mintájára az RTL Klub azt is bejelentette, hogy lesz a következő évadban Konyhafőnök Junior. (Ez volt az, aminek az amerikai verziója érdekelt volna és lenyűgözött, rém aranyos volt, de egyszerűen az első adásokban síró gyerekek látványa nekem sok volt.)
  • Bár a sorozat hivatalos Facebook-ján visszatérésben reménykednek, infóink szerint az MTVA elkaszálta a Fapad-ot. Ez nem hivatalos természetesen, de az MTVA (valamiért) ezt nem ismeri el hivatalosan, bár ha biztos lenne a folytatás, akkor Facebook-on arról írnának, gondolom.
  • Ugyan az őszi start ellenáre az 1. évadjukban midseason sorozatok esetében ez bevett szokás, de Rob Thomas megerősítette, hogy az iZombie 2. szezonja 13 részes berendelést kapott. Amit természetesen kibővíthet a CW.
  • Csak szemléltetésképpen, mert még mindig elhangzik, hogy kevés a 10 Game of Thrones-rész évente – ennél többet fizikailag nem tudnak leforgatni. David Nutter, a legutóbbi Game of Thrones-epizód rendezője elmondta (teljes interjú itt, egy másik pedig itt), hogy a sárkányos jelenethez naponta 1000 statisztát használtak fel, rengeteget próbáltak és 12 napig tartott a forgatás.
  • A legutóbbi marketinges anyagokon a Netflix új, Marvel-sorozata, az AKA Jessica Jones már csak simán Jessica Jones-ként szerepel. És ezeken az anyagokon már a 2015-ös startdátum van.
  • Jack Whitehall Twitteren jelezte, hogy nyár végén jöhet a Bad Education-film.
  • Vendégszerep: Christine Rose – Heroes Reborn, Mark Consuelos – Kingdom (visszatérő)
  • (Akkor foglaljuk össze, hogy a régi szereplők közül ki NEM tér vissza a Heroes Reborn-ba? Hayden Panetteiere, Adrias Pasdar, Zachary Quinto, Milo Ventimiglia, Ali Larter – a visszatérők közül egyesek több részben is szerepelni fognak, míg mások csak egy rövid jelenet erejéig lesznek láthatóak.)
  • A The Voice 9. évadjában a következők lesznek a zsűriben: Gwen Stefani, Adam Levine, Blake Shelton, Pharrell Williams,
  • Interjú: Al Jean (a The Simpsons showrunnerje), Peter Dinklage és Emilia Clarke (Tyrion és Dany – Game of Thrones), Laura Prepon (Alex – Orange Is The New Black), Joseph Gordon-Levitt (a Hit Record on TV készítője), Jay Ryan (Vincent – Beauty and the Beast),
  • Raven-Symone lett a The View új műsorvezetője.
  • Őszi ABC-premierdátumok: 09.14 Dancing with the Stars, 09.21 Castle, 09.22 The Muppets, Fresh Off The Boat, 09.23 The Middle, The Goldbergs, Modern Family, Black-ish, Nashville, 09.24 Grey’s Anatomy, Scandal, How To Get Away With Murder, 09.25 Last Man Standing, Shark Tank, 09.27 Once Upon a Time, Blood & Oil, Quantico, 09.29 Agents of SHIELD, Beyond The Tank, 10.02 Dr. Ken, 10.11 America’s Funniest Home Videos, 10.27 Wicked City

Finálé előtt: Fapad

2015. 06. 03. 13:28 - Írta: Desmond Wallace

9 comments | kategória: hazai termék,video

Ma este jön az utolsó rész, ami a promó alapján elég… ütősnek ígérkezik? A cég sorsa még kérdéses, de a sorozaté már nem, hiszen arról értesültünk, hogy kaszálta az MTVA. A videót a tovább mögött találjátok. Tovább…

Emlékeztető: Fapad 1. évad (folytatás)

2015. 03. 18. 17:52 - Írta: Desmond Wallace

1 comment | kategória: ajánló,hazai termék

Ma. 21:20. Duna. Fapad – 1×13 (promó) – A Fogyasztóvédelmi ellenőrzés című epizóddal folytatódik az első évad.

Délelőtti videó 2.: Fapad

2015. 03. 16. 11:22 - Írta: Desmond Wallace

1 comment | kategória: hazai termék,video

Szerdán a Dunán folytatódik a Fapad első évadja. Vigyázzatok a körmeitekre! A visszatérés promóját a tovább mögött találjátok.

Tovább...

Fapad: féltávnál az évad

2015. 01. 05. 16:42 - Írta: Desmond Wallace

15 comments | kategória: hazai termék,kritika

12 részt láthattunk eddig az M1 2014-es újoncából, és ennyiből már leszűrhető, hogy ez a Fapad-humor mennyire jön be az egyszeri nézőnek. Most egy ideig nem lesz új rész a sorozatból, de nem kell megijedni, az M1 nem törölte az AirHorse járatait, csak elmentek egy kis téli szünetre, hogy tavasszal, talán nézettségileg némiképp megerősödve térjenek vissza a képernyőkre.

A Fapad alapvetően egy életképtelen légitársaság mindennapjait prezentálja a hazai humorra éhes nézők számára. Volt itt már disznóvágás a levegőben, nyári mikulásjárat, másnapos problémák és minden egyéb ökörség, ami arról tanúskodott, hogy szinte az összes AirHorse dolgozó rendkívül szerencsétlen, akik csak a forgatókönyvíróknak köszönhetik az állásukat.

Az eddigiek alapján minőség sajnos igencsak ingadozik, de a 6,5/10-es átlag azt jelenti, hogy akadnak egészen kiváló epizódok (1×05, 1×09, 1×12),, valamint gyengék is (1×11). Azonban öröm az ürömben, hogy még a legrosszabb részekben is találhatunk olyan momentumokat, amelyekért még ezeket is érdemes megnézni.

Rengeteg karakter alkotja a törzsgárdát, így nem juthat nem szerepelhet mindig mindenki az egyes epizódokban. A főszereplők – élen Szemlő Róberttel, akit roppant meggyőzően alakít Anger Zsolt – persze kihagyhatatlanok, de a mellékszereplők között is találhatunk nagyon jól eltalált figurákat. Nekem például Blahovits Iván és Móni a két kedvencem. Andrássy Máté és Téby Zita is remek alakítást nyújt.

A forgatókönyvírók (Litkai Gergely és Vinnai András) többnyire kellően elmebeteg helyzeteket találnak ki az egyes epizódokra, amelynek a többsége működőképes is a képernyőn. Mindent összevetve, még ha nem is szólít meg mindenkit ez a stílus, szeszélyessége ellenére számomra a Fapad kihagyhatatlan vasárnap esti szórakozás. Jöhet a tavaszi folytatás.

Fapad-plakátok

2014. 11. 01. 13:15 - Írta: Desmond Wallace

38 comments | kategória: hazai termék,kampány

Nem megy jól a Fapad szekere az M1-en, pedig az alábbi plakátokkal elvileg országszerte lehet találkozni. Szemlő Róbert után még három AirHorse-os arcot találtok a tovább mögött.

Tovább…

Délelőtti videó 3.: Fapad

2014. 10. 31. 11:57 - Írta: Desmond Wallace

1 comment | kategória: hazai termék,video

Ennyi volt a bevezetés, mert vasárnap este már tényleg felszáll az AirHorse első járata. Mármint a sorozat sztorija szerint. A promót a tovább mögött találjátok. A kibeszélő itt található (hátha aktív lesz egy magyar sorozaté?), hátha kíváncsi valaki az eddigi részekről alkotott véleményekre. Vagy megosztaná a sajátját.

Tovább...

Pilot: Fapad

2014. 10. 12. 17:30 - Írta: Desmond Wallace

34 comments | kategória: hazai termék,kritika,pilot-mustra

Múlt héten elindult az M1 új komédiája, amelyben egy légitársaság (AirHorse) megalakulását követi nyomon egy tévéstáb, akiknek a segítségével mi is betekintést nyerhetünk a Szemlő-birodalom működésébe. A pilot az első lépésekről szólt, megismerhettük a cég legfontosabb figuráit, de még nem találkozhattunk a színészgárda összes tagjával.

A bemutatkozás elég jól sikerült. Az epizód elején ugyan még akadozott picit a humorjárat, de aztán beindult a móka, és kinyitott Robika légitársasága. A sajtótájékoztató alatt lehetett a legtöbbet derülni, ahol aztán valóban eldurrant néhány keményebb poén, hiszen az újságírók előtt – akik egyébként is mind rosszindulatú emberek – biztosítani kell a rendet

A karakterfelhozatal elég változatosnak tűnik, ami bizakodásra adhat okot, hiszen így bízhatunk abban, hogy az írók elég jól kiaknázzák majd a bennük rejlő szituációkat. Eddig Lengyel Tamás pilótája a legnagyobb arc – szó szerint, hiszen egy önimádó fickót formálhat meg a fiatal színész.

Pozitívumként értékelem a műszaki igazgató jeleneteit, aki depresszióval dobta fel a neki járó perceket. A babzsákos idétlenkedést viszont nem kellett volna erőltetni, ezzel csak az értékes másodpercek mentek el, és semmi értelme nem volt az egésznek.

Mi lenne, hogyha minden alkalommal kórházba mennék én is, amikor szomorú vagyok?

Összességében tehát egész jól sikerült ez a pilot, a Fapad ígéretes kezdést produkált, és ugyan nem volt még minden alkotóelem a helyén, de bízhatunk abban, hogy ennél csak jobb részek jönnek. Most 6/10 jár a látottakra, és kíváncsian várom a következő epizódot, hátha szárnyalni kezd a sorozat.

Pozitívum egyébként, hogy van főcím is, ami egész jó lett. Nyilván már csak az alkotók miatt is elkerülhetetlen a Munkaügyekkel való összehasonlítás, de én ezt most nem tenném meg.

ui.: Azért az elég kínos volt, hogy következetesen helységet mondott az egyik szereplő a helyiség helyett.

Emlékeztető: Fapad 1. évad

2014. 10. 05. 18:01 - Írta: winnie

20 comments | kategória: ajánló,hazai termék

Ma. M1. 18:55. Fapad – 1×01 (promó + hosszabb videó)

Aki szereti a Munkaügyeket, az most egy hasoonlóan áldoku-stílusú komédiát nézhet a Kálomista-istállóból, sorozat írói Litkai Gergely és Vinnai András, a rendezők pedig Fazekas Péter, Zomborácz Virág és László Péter. Én bizakodom. Hogy sikerült?

Délelőtti videó 2.: Fapad

2014. 08. 27. 11:22 - Írta: Desmond Wallace

13 comments | kategória: hazai termék,video

Felhők között van hely bőven, közlekedj a levegőben!

Októberben indul az M1 új áldokumentum (mockumentary) sorozata, komédiája – a’la Munkaügyek. A szinopszis a következő: “Szemlő Róbert kétes hírű vállalkozó úgy érezte az állati fehérje feldolgozás már nem a legjobb biznisz Magyarországon. Gondolt hát egy nagyot, és elhatározta, hogy fapados légitársaságot alapít, ami nemcsak, hogy menő dolog, de féllegális bevételek tisztára mosására is alkalmas…”

A tovább mögött találtok egy újabb kedvcsinálót és egy 2,5 perces részletet a készülő sorozatból.

Tovább...

Délelőtti videó 1.: Fapad

2014. 07. 30. 10:22 - Írta: winnie

7 comments | kategória: hazai termék,video

A Munkaügyek szellemében készül az M1 új komédia-sorozata, a Fapad Anger Zsolt főszereplésével – mellette még olyan színészek kapnak szerepet, mint Lengyel Tamás, Dobó Kata, Lengyel Ferenc. Ez is afféle munkahelyi áldoku lesz a Kálomista Team-től, írói részről pedig a Litkai & co.-tól, a tovább mögött az első promó.

Tovább...