login |

Freaks and Geeks-osztálytalálkozó a Vanity Fairben

2012. 12. 07. 23:22 - Írta: human

12 comments | kategória: arcok

Judd Apatow ugye anno tévében kezdte, két fantasztikus sorozatot szállítva a népnek, mielőtt átnyergelt a sikeres mozifilmek készítésére. Pont ezért nem is meglepő, hogy a Vanity Fair a vele foglalkozó “comedy issue”-ja mellé összehozta a Freaks and Geeks (ha még van valaki, aki nem ismerné, itt egy kritikánk róla) csupa ismert arcból álló gárdáját egy fotózásra.

Lássuk a 26 képes galériát a tovább mögött. (A másik alap Apatow-sorozat természetesen az Undeclared.)


Tovább…

Freaks and Geeks

2007. 06. 23. 17:31 - Írta: human

48 comments | kategória: kritika,méltatlanul elfeledett

Ha azt mondom 40 éves szűz, felkapod a fejed? A Felkoppintvára még nem, majd ha lesz szinkronosan gondolom, de ezen két alapvetés vígjáték készítője, Judd Apatow, jegyzi a Freak and Geeks sorozatot főleg. Ez most tipikusan az a helyzet, hogy végzel a 18 résszel és rögtön jöhetne a folytatás, de sajnos nincs, mert ennyit forgattak belőle összesen. Néha nem értem az NBC-t, hiszen a Freaks and Geeks bizony olyan minőséget képvisel, amit tévében ritkán látni.

Miről van szó? Egy középiskolás sorozatról ami 1999-ben készült, de a 80-es években egy unalmas kisvárosban játszódik. Azon belül is az iskolában két jól elkülöníthető csoportosulásról (a címből kitalálható a két csapat megoszlása), akiket csak az köt össze, hogy a freak-ek közé tartozó lánynak a testvére a geekek közé tartozó egyik fiú. Amúgy tipikusan olyasmi a részek lezajlása, hogy külön szálon folyik a freakek és a geekek élete. Ez most nem lett túl átütő bemutatás, de jobban nem tudom leírni jelenleg.

  • Freaks: az iskola bajkeverői. Szexelnek, füveznek, lógnak az órákról, meg ilyenek.
  • Geeks: a science fiction rajongók (tipikus), izmuk nulla, amit megszokhattunk a kockák ábrázolásánál. Nem túl népszerűek, de hát így is a cheerleader lányokra buknak teljesen felszínesen, azok meg nem rájuk nyilván.

Na jó, nem kertelek, lassú a tempó néha, főleg az elején, de mivel megéri ezért meg kell szokni. Lassú tempó alatt azt értem, hogy beszélgetések nem sorkini tempóban zajlanak, hanem szép nyugisan, szüneteket tartva, olyan hétköznapian, hiszen senki sem olvassa a másik a másik gondolatait, ez nem a nyugati szárny.

Dramedy-ről van szó, s azon kívül, hogy a poénok ütnek néha, a dráma sosem válik túl súlyossá, a megvalósítás is teljesen filmes, a szereplőgárda pedig parádés. Kezdve rögtön a főszereplő lánnyal, Linda Cardellini, akinek mostani képet elnézegetve nem mondanám meg, hogy ennyire szerethető volt régen, pedig igen. Aztán itt van Marshall a How I Met-ből, egy nagyon apró szerepben feltűnik Wallace a VM-ből (de fiatal itt a csávó, lol). De a többiek is baromi jók.

Tipikusan feelgood a sorozat, olyan “végig mosolygod és jobb kedved van utána”-hangulatot áraszt, csak sajnos gyorsan elfogy. Egy hétig sem tartott ki, pedig alig van időm most sorozatokat nézni. Amit még megemlítenék, az a főcím. Mind a 18 alkalommal végignéztem, annyira eltalálták a készítői a hangulatot. Egy tablókép fotózás a témája, és a betépett arcot amit 1-2 freak vág, hát kész röhej minden egyes alkalommal.

Mivel zárhatnám mással, mint egy hangulatvideó a sorozatból, a főcím zenéjére.