login |

Friday Night Lights: vége az 1. évadnak

2007. 04. 23. 16:20 - Írta: Mr. Double B.

33 comments | kategória: kritika

Nem szeretem az amerikai focit. Helyesbítek, nem érdekel az amerikai foci – még csak a szabályokat sem ismerem rendesen. Arról már nem is beszélve, hogy mennyire lerágott csont és kiszámítható egy “semmiből jött kis csapat a film/évad végére hihetetlen sikereket ér el az új edzővel” történet. Oldalakon keresztül lehetne sorolni az ilyen témájú filmeket, kezdve mindjárt az azonos című, s a sorozat alapját adó 2004-es mozival.

Friday Night Lights

Humannak kicsit le is húztam a pilotot. Értettem én már akkor is, hogy a fakó, naturalista képvilág, a kézi kamerás, már-már dokumentumfilm szerű operatőri munka és a sok közeli képkivágás egészen különleges ízt ad ennek a karakter drámának, de az első epizód nekem a Remember the Titans tévéfilm verziójának, gonoszkodva azt is mondhatnám, koppintásának tűnt, a folytatásban pedig fel voltam készülve a kisvárosi dögunalomra.

Mégis. Az évad végére, azt kell mondanom (és nem csak nekem, ahogy human már éltette sokadszorra FNL-t pár hete ismét), Sorkin ide vagy oda, ha az NBC úgy dönt csak egy sorozatot menthet meg az idén, akkor egy percig se habozzanak. Clear Eyes, Full Hearts, Can’t Lose!

Nos egy teljes évadot nem nagyon lehet spoilerek nélkül összefoglalni, de azért igyekszem úgy kedvet csinálni a nyári darálóknak, hogy ne nagyon rontsam el az örömüket. Az éltetés folytatása a tovább után.

Tovább...

Friday Night Lights – nem az, hogy van esély

2007. 04. 11. 00:03 - Írta: human

16 comments | kategória: hírek

Háhá, egyre nagyobb a szóbeszéd a második évadról emberek, és ez bizony kicseszett jó hír. Most épp Ausiello ejtette el, hogy 6 forgatókönyvet rendeltek be (az már ugye sorszámilag 2×01-06 kell legyen), és ha tetszik, akkor gondolom megy is a hívás, hogy akkor srácok második évad.. Ezt most annak a pár rajongónak írom, aki követi a sorozatot.

Aki még nem nézi, az az évad egyik legerősebb karaktervezéret drámáját hanyagolja, én szóltam. Amúgy itt ejtettem róla pár szót.

Friday Night Lights – A legjobb dráma amit a legkevesebben néznek?

2007. 03. 30. 13:03 - Írta: human

58 comments | kategória: kritika

Hihetetlen mit hozott a sorozat szerda este, nem tagadom, egy kurvaélet kiszaladt a számon. Akik ezt írják, azok bizony nagyon tudnak. A sorozat szerkezet miatt, és mert van még x rész, tisztában vagy vele, hogy minek kell történni, hiszen ez nem egy Lost vagy Heroes, mégis végigizgulod a részt, mert annyira meg van írva. Na ez a jó televíziózás.

Friday Night Lights

Egész egyszerűen folyamatosan emelkedett a sorozat színvonala a premier óta. Akkor én a hangulat miatt maradtam ott, mások meg ki tudja miért, hiszen az első rész mozifilmes volt és hát valljuk be, hiába volt baromi jó hangulata, azért klisésre sikeredett. Na ezen később simán túl lehet lépni, mert a karakterek olyan jól vannak megírva, hogy talán itt van a legtöbb olyan, aki tényleg érdekel. Így belegondolva Buddy az egyetlen, akit visszább vennék, de igazából ő is kell a teljes képhez.

Erről van szó, a foci többnyire csak a körítés, ez bizony egy nagyon profin megírt karaktervezérelt dráma. A legjobb fajtából. Engem személy szerint hétről hétre ledöbbent a minősége, és nagyon fogom sajnálni, ha nem rendelik be a 2. évadot (pedig a nézettsége alapján nem sok pénzt tennék aFriday Night Lights túlélésére).

És akkor a most szerdai rész, olyan 5 perces maximumra járatással, hogy a körmömet rágtam. Nem vagyok nagy amerikai foci rajongó, de olyan szépen volt felvezetve mindkét jelenet (a meccs és egy másik) feszültsége, meg a kettő közötti ellentét, olyan közeli és kézzelfogható volt az egész, hogy ez a rész bizony bekerült az évad legjobb 42 percei közé. Azt merem mondani, hogy a Lost-ot könnyedén verte szerdán, és a Donnelly-s hétfőn, de még a House eheti részénél is jobbnak bizonyult könnyedén nálam. Még két rész, go Panthers. Ti meg nézzétek!

Moment of Beauty: Go Panthers

2006. 12. 03. 15:50 - Írta: human

13 comments | kategória: moment of beauty

Azaz az egyik Friday Night Lights leányzó. Kattintva már nagylány.

bwy1162346719r.jpg arx1162346735q.jpg bfi1162346726f.jpg

Friday Night Lights teljes évad

2006. 11. 14. 10:35 - Írta: human

4 comments | kategória: hírek

Az NBC tud meglepetéseket okozni. Már pár sorozatra rábólintottak idén. Olyanokra, amiknek a nézettségét megvizsgálva egyáltalán nem az lenne az első gondolatunk, hogy teljes évadra vele.

Oké, voltak vesztesek is, lásd a Kidnapped-fejezetet, de most már egyre biztosabb, hogy ott tényleg a pénz volt a legfőbb tényező. Nagyon drága lehetett a show. Vagy mégsem biztos? A Friday Night Light sem lehet olcsó.

A lényeg, hogy a sorozat megkapta a teljes évados megrendelést, akárcsak a Studio 60, és nemsokára jön a Scrubs. Az NBC nem lazsál, nagyon gyúrnak, hogy ne utolsónak jöjjenek ki a nagy adók versenyében év végén. A CW-t leszámítva persze.

A Friday Night Lights sorozatról itt az első kritikám, meg winnié, meg aztán egy későbbi éltetésem, pár rész után helyzetjelentve. Még nem késő elkezdeni.

Egy este nézős sorozat

2006. 11. 02. 19:22 - Írta: human

3 comments | kategória: kritika

Közeledik az éjfél, felhúzom a fülhallgatót, nem rakom túl hangosra mert attól már fájna a fejem és benyomom a playt a szerkezeten. Aztán még kicsit helyezkedem a fotelben és csak bambulok.

Egyszerűen én nem tudom korábban nézni a Friday Night Lights-t. Nem azt mondom, hogy ez a csúcs sorozat, mert közel sem az sőt, elég sok fennakadósan klisés dolog van benne. Mégis sikerül valami hangulatot vinni bele a helyszínnel, egykét naplementével, a zenével ami megint a Robbanások az égen volt a meccs alatt, és működik. Nekem az egész működik és ugye ez a lényeg.

A fórumok nem zengnek tőle, itt sem lesz túl sok komment, megértem. Én akkor is nézem amíg vége nem lesz, mert bejövős. Persze csak éjjel. És akkor még az eyecandy 26 éves (imdb szerint) bomba szurkolócsajról egy szót sem szóltam, aki persze 18 évest játszik. De ez mindegy.

Aki tovább tájékozódna annak az én régi kritikám errefelé, winnié meg emitt.

Csalódások – 1. rész: a Top 5

2006. 10. 13. 12:11 - Írta: winnie

6 comments | kategória: elmélkedés,toplista

Persze még alig kezdődött el az idény és várnak még bemutatásra novemberben is sorozatok, olyik (wow) sorozat még a 2-3. részig jutott el, ahol esetleg akár egy azonnali cancel-lel járó 50%-os esést produkálhatna (ld. morzsoljunk el egy cseppet a tavaly Head Cases-ért, bitang jó volt és még mindig nem tudni, hogy a 4 le nem vetített résszel mi van…) – de veszem a bátorságot és meglebegtetem a kaszát pár papírforma és meglepetés cancel-gyanú ellen.

FIGYELEM! a (baromira szubjektív) listán való szereplés nem jelenti, hogy a sorozat cancel-t kapott volna (eddig még nincs hír hivatalos kaszáról), azt meg pláne nem jelenti, hogy nem lenne érdemes nézni őket, mert rossz sorozatok lennének – csakis a puszta számokat rágom meg. Ráadásul a kaszát több irányból is meg lehet közelíteni. Nem az a sorozat kap feltétlenül cancel-t, amelynek a legalacsonyabb a nézettsége. Van, hogy jó nézettséggel, de gyenge nézőmegtartással járul egy sorozat a bitó alá, van, hogy a gyártási költségekhez mérten nem teljesít megfelelően valami.

1. Kidnapped: Mese nincs. Az NBC csodát várt a sorozattól, sztárparádé, magas költségvetés, New York-i helyszín és mégis már az első adást érdektelenség követte, majd az érdektelenséget a nézőszám további gyors apadása. Magyarázat nincs – pedig isten látja lelkem, általában megtudom közelíteni a gyenge nézettséget objektív oldalról is. A hasontémájú Vanished-nél gyengébben nyitott és gyorsabban is esett. Az NBC mindenesetre (egyelőre) humánus és szombatonként le fogja adni a sorozatot, valamint a 13. részre befejezést is penderítenek a sztorinak, így én maradok a Kidnapped-del.

2. The Nine: Innen szép nyerni. A The Nine pilotja nekem baromira bejött, a nézők kevésbé érdeklődtek, de hetvenakárhány százaléknyi Lost-néző megtartása közepes teljesítménynek elegendő. (És megint egy sirám. Lehet, hogy csak én vagyok ilyen, de nekem annyira természetes, hogy mindenbe belekóstolók. Ha amerikai tévénéző lennék, akkor csak kíváncsiságból is megnézném például a CSI-k ellen menő premiereket, mert a CSI-ket aztán bőven ismétlik.) Mindenesetre a második heti kevesebb, mint 50% fiatal megtartása borzasztó teljesítmény. El lehet vegetálni, de van egy olyan érzésem, hogy nem tudjuk meg, hogy mi lett volna, ha 3 évadon át keresztül tart a sorozat főszála. Amíg tart én maradok, mivel kíváncsiságom töretlen.

3. Friday Night Lights: Ismét csak bebizonyosodott, hogy a sportdrámákat tini és családi körítéssel nem viseli el az amerikai közvélemény, még akkor sem, ha amerikai fociról van bennük szó. Így még mindig a Tuti gimié (One Tree Hill) az igaz út, miszerint tini és családi dráma kell sportkörítéssel. A nagyon gyenge, még a Kidnapped-ét is alulmúló kezdést további csökkenés követte, így nem hiszek a feltámadásban, melyre legutóbb épp a One Tree Hill volt a példa, de említhetném a House-t is, amely ebben a slotban, ugyanilyen gyengén nyitott és cancel-özhető lett volna, de jött az American Idol. Főleg azért nézem tovább, mert érdekel (szakmai szempontból, hö), hogy miképpen bontották volna ki a sztorit. És ki tudja. Talán nem cancel-özik, bár szerintem a Nyughatatlan Jordan-t az isten is idetervezte volna.

4. Runaway: A CW DOA-drámája, vagyis már a premier előtt halott volt. Nekem bejött a pilot, nem volt gondom a menekülős-családi drámával, de az sem volt komplett, aki azt hitte, hogy a Hetedik mennyország majd a Runaway-jel fog közösködni. Remény van azért, ki tudja, hátha a vasárnapi időpont hoz némi megváltást.

5. FOX-szitkomok: Csütörtök 8-ra téve ugyancsak halott vállalkozások voltak. Még akkor sem lett volna sok esélye a Til Death-nek és a Happy Hours-nek, ha jók lettek volna, de szerintem nem azok. Ráadásul akkor még nem volt Csúnya Betty a sávban… A Til Death a főszereplő Brad Garret miatt jobban hoz és a FOX szemérmetlenül kísérletezget vele vasárnap, így akár még túl is élheti a sorozat – a gyengélkedő The War at Home helyén. A Happy Hours-nál még egy Til Death-ismétlés (Hahó! összvissz 3 részből ismételtek az 1×04 után…) is jobban hozott, így a FOX hiába mondja, hogy visszahozza novemberre, nem hiszek nekik. Mindegy, nem nézem őket, remélem azért vannak, akik igen.

Legközelebb jövök a többi csalódással, majd pedig a sorozatnézettségek naposabbik oldalával.

Friday Night Lights (2006-07 Pilot)

2006. 07. 31. 12:05 - Írta: human

2 comments | kategória: pilot-mustra

Én is azok közé tartozom akik számára közömbös az amerikai foci, ezt a sorozatot mégis élveztem. A pilot rész erőteljesen rendben volt, hangulatilag. Kezdve a napok kiírásától a kisvárosban való kocsikázásokon át, egészen a zenéig. Robbanások az égen, legalábbis párat felismertem, azt hiszem, a többi is olyasmi lehet. Még mielőtt folytatom, csak annyit, hogy én nem láttam a filmet.

Az persze látszik, hogy közel sincs annyi pénz rá, mint egy Minden héten háborúra, vagy egy Emlékezz a Titánokra volt (ez főleg a pályán játszódó jeleneteknél érződik). De mégis jó, amit látunk. Az a hangulat, ami ebben van. A kisváros, és lakóinak egyetlen kitörési lehetősége. Ahogy az edzőt győzködik az öregek, akik mindent jobban tudnak. Ehh.

Ami kicsit nem tetszett, az a túl sokat imbolygó kamera. Vagyis csak pár jelenetnél volt zavaró. Meg ez a dokumentum érzés néha. Az is baj kicsit, hogy ennyire kiszámítható volt az első rész. Így megmondtam mi lesz a meccsen. Mégis hatott, de komolyan. Talán az a gitár.

Az értékelésem egy 7/10, de kötve hiszem, hogy ezt 22 részen át lehetne tartani. Azért esélyt biztosan kapni fog tőlem. Ez a pilot egyszerűen egyben volt.

Pilot mustra: Friday Night Lights – 1×00 (2006/07)

2006. 07. 27. 21:00 - Írta: winnie

5 comments | kategória: pilot-mustra

Egy újabb sorozat mozifilm alapján. Volt, hogy bejött a kombináció (Stargate, mondjuk) és volt, hogy kudarcot vallott (Bazi nagy görög lagzi) – ezúttal egy (itthon) baromira réteg témát dolgoz fel a film sorozat, a középiskolai amerikai focit. Akinek volt szerencséje a Péntek esti fények című filmhez, az tudja, hogy miről beszélek.

FRIDAY NIGHT LIGHTS – 1×00 – 5.5/10

Sportsorozatba baromi nehéz belekezdeni – készítői szempontból. Hirtelen a The Hoop Life (kosárlabda) és a The Clubhouse (baseball) jut eszembe az utóbbi évek áldozatai közül, de biztosan akadt még pár rajtuk kívül is. A műfaj hasonló, mint a klasszikus ügyvédes dráma, hiszen abban is szinte mindig a főhős nyeri meg a pert. Sportsorozat esetében sem egyszerű, hogy az évad végére a csapat ne jusson el a döntőig – és akkor még nem is beszéltünk a 2. évadról.

Rövid leírás, szereplőkkel – a Junkie-ról

Mivel a sportsorozatok többsége fiatalos környezetben játszódik, ezért Mark Schwahn (One Tree Hill – Tuti gimi) jött rá megint arra, hogy nem a sportsorozatot kell tinik közt forgatni, hanem tinisorozatot sportkörülmények között. Az eredmény meg is látszik, hiszen az eleinte erős kosárlabdás behatással rendelkező széria idén lép a 4. évadába. A Friday Night Lights viszont mindent a sportnak rendel alá – legalábbis a pilot. Új edző, kis város, nagy remények és szezonnynitó.

Előzetes: Íme a trailer. Minden benne van. Az NBC oldalán az őszi előzetesek között még akad pár zenére összevágott, sokkal feszesebb trailer is.

Pozitívum: A filmszerűség. Az, hogy nagyon profin van összerakva, szerintem igényes munka (bár a kamerarángatás-ellenesek most biztos megdobálnak). Remek a kisvárosi fíling, nagyon jól átjön, hogy ennek a településnek (Dillon, Texas) és lakóinak a focicsapat a mindene, az egyetlen esélye a kitörésre. És Kyle Chandler is jó a főszerepben. (A giccsfaktort meg elfogadom, mert tudom, hogy hasonló a hozzáállása a fiataloknak az egyetemi sporthoz.) A kölyökcsapat pedig mindent ütött.

Negatívum: Ellenben tudjuk, hogy mégis csak sorozatról van szó, szóval fel is merül a szokásos nagy kérdés: hogyan lesz ebből széria? Mik lesznek a sport-tini-felnőtt konfliktusok arányai? (Nyilván az edzőé a fő-főszerep) Mindenesetre a viszonyok többségéről csak halvány skiccet kaptunk, mert minden a nagy napnak volt alárendelve. Sajnos a filmszerűségből adódóan kiszámítható is volt a nyitóepizód, minden fordulat, de ezt még el lehet nézni.

Verdikt: 5.5/10 – Nem volt rossz az első rész, de semmi olyan tényező nem volt benne, amire azt mondanám, hogy ez kell nekem, hogy vesztenék valamit, ha kimaradok belőle. A második rész után ki fog derülni, hogy mennyire képes megfogni az embert a FNL. (Ja, és bár szerintem nem lesz hazai tévében a téma miatt, de előre is sajnálom azt a fordítót, akinek szinkront kell írnia rá. És nem csak a szakkifejezések miatt.)

Ajánlás: Na, mégis kinek? Az amerikai foci rajongóinak. Én csak koca Superbowl-néző vagyok, ezért nem számít magam fannek (sajnos nem visz rá a lélek a magyar és az NFL-es csoportmeccsek nézésére).

Jóslat: Baromi kétesélyes a dolog. Egyrészt az NBC baromi jól tudja promotálni, hiszen ősszel minden vasárnap amerikai foci közvetítéseket fognak nyomni, melyek a heti legnézettebb adások között lesznek. S bár a sportos sorozatok bucskáztak mostanában, de ki tudja, talán az amerikai focira rá fog szállni a nép. A vetélytársak között ott lesz a felnőtt központú NCIS, az ABC népszerű táncos reality-je, a CW Gilmore Gilrs-e és a House. Négy top20-as sorozat. Hiába a kritikusok kedvence ez a pilot, így nem sok esélyt látok a túlélésre.

2006/07 – Az NBC újoncai (1.) – Friday Night Lights

2006. 05. 15. 16:25 - Írta: winnie

2 comments | kategória: 2006-07

Friday Night Lights-cast

FRIDAY NIGHT LIGHTS

Készítő: Jason Katims (rendező: Peter Berg)
Szereplők: Kyle Chandler (Easrly Edition), Connie Britton, Adrianne Palicki, Aimee Teegarden, Gaius Charles, Jesse Plemons, Mack Brown, Minka Kelly, Scott Porter, Taylor Kitsch, Zack Gilford
Várható indulás: 2006. ősz. (kedd, 20.00)

Sztori: A Péntek esti fények című, nálunk csak DVD-n megjelent film készítői dobták át a témát tévére, pár szereplőt is áthozva. Egy kis texas-i városban, Dillon-ban zajló amerikai focis palántákról szól a széria, akiktől elvárják a bajnokság elnyerését, ami persze az újonc edzőre eléggé kemény feladatot ró. Szívszaggatás lesz itt ezerrel, sok családi szál és sport.

winnie szerint látatlanban: A sportos sorozatok mostanában nem aratnak, a film sem hagyott bennem akkora nyomot, hogy 50%-nál jobban várjam.

human szerint látatlanban: Oké, erre nincs szó mennyire nem érdekel. 10%-nyira SEM.

Next Posts