Tessék, míg a romantikus filmek között többnyire gyengébb darabokkal nyomul a Netflix, na meg a tiniproblémásokkal, addig ez a júliusi olasz premier, Az 56k generáció nagyon belenyúlt a tutiba. Sorozat formában virágzott a romantikus zsáner idén, hiszen a Starstruck mellett kaptunk még egy remek anyagot. Itt még a nosztalgia is beüthetett, már a címből láthatóan a 90-es évekre is visszanézhettünk.
A történet tipikus romkom filmes, az első vagy második rész fordulatát ellövöm, ahogy a leírás is tette, aki minden meglepetést át akar élni, az most kezdje el nézni. Szóval két 30-as ember találkozik – és az egyikük azt hiszi, a netes randija a partner. El is töltenek egy remek estét közösen, karaoke, iszogatás, hányás. Látszólag van kapcsolat közöttük, izzik a levegő.
Az este végén a lány elbúcsúzik, a férfi pedig ezután dugja csak töltőre a telefonját, ahova befut egy valag üzenet a vakrandijától arról, hogy nem ér oda. Na de akkor ki volt a nő, akibe szinte rögtön beleszeretett? Nézőként nem hosszú a nyomozás, mert megtudjuk a nő szálán, hogy az a lány az, akivel jóban volt tiniként. Nem folytatom tovább, a lényeg, hogy van rengeteg bonyodalom, akadály az esetleges kapcsolat útjában, sok véletlen és a többi. Mondom, romantikus zsánerdarab, és mivel a szíve a helyén van, így működik.
Az egészet pedig az a nosztalgia faktor dobja elvileg fel, de nem ennek meglovagolása a cél, hanem hogy a karakterek fiatal énjeinek története is bemutatásra kerül, ami bizony a betárcsázós modemek, gyerekszerelmek, és csalódások között játszódik. Lehet lógni kicsit a 90-es években is, amikor egy meztelen kép letöltése pár perc volt, de fontosak ezek a pillanatok, mivel az összes szál kiegészíti egymást, így áll össze a teljes a kép.
A mostban csak nagyon elnagyolt pillanatokat kapó barátok is igazából a flashbackekben vannak kifejtve, kapnak egyéniséget. Színesítik a képet, de annyira sokat nem adnak hozzá. Igen, ezt kicsit a negatívumokhoz írnám, bár aranyos volt gengszterfilmes képsorok kifordításával az ahogy összehozták a “softcore pornó” üzletet a srácok, és mondom, kellett ahhoz, hogy a jelenben mindenkit értsünk és működjön, mégis bizonyos részeit untam ennek.
Eljutottunk a megvalósításhoz, ami gyönyörű. Mondom, nem értem, hogy míg a Netflix képileg is borzasztóan kinéző romantikus filmeket rendelget be, addig itt miért képes rendes színeket és hasonlókat finanszírozni. Egy tetőn vagy vízparton üldögélés is hangulatos a Generation 56k-ban, ami pár pontot mindenképp rápakolt az értékelésemre, bár ezt a történetet enélkül is végig néztem volna.
Az egyetlen tényleges problémám a színészekkel, vagy épp a rendezővel volt. A gyerekek csak 1-2 pillanatban alakítottak jól, avagy lehet rosszul lettek irányítva akár. Viszont az aranyos történetek kicsit kihúzták őket a bajból. A felnőttek között pedig pont a főszereplő Cristina Cappelli volt kicsit bajban pár jelenetével, kicsit sem hozta amit elvileg érzett a karaktere. Mármint rohadt aranyosan mosolyog, mintha benne lenne valamiben (hogy ne lőjem el a jeleneteket), közben meg szinte az ellenkezőt mondja.
A végére csak két dolog lenne: tegye fel a kezét, aki szerint a 7. résznél kellett volna abbahagyni? Eléggé Before Sunset hangulata lett volna, bár azért azt a szintet nem tudja tejesen hozni, hagyományosabb szerelmes történet. A másik, hogy most akkor mikor jön a 2. évad? A 8. rész ezért is kellett, mert bár érzelmileg van vége a sorozatnak, azért kicsit felvezették a lehetséges folytatást.
