login |

Happy Together: vége az 1. évadnak. És a sorozatnak is.

2019. 06. 24. 18:40 - Írta: winnie

Add comment | kategória: 2018/19 finálék,kritika

Azok az országos újonc sorozatok per defintionem nem menők, amiknek az évadzárójáról még írni is elfelejtek. Az pedig, hogy nem is nézem meg őket, amikor leadásra kerülnek, végleg skandalumnak számítanak, de most, hogy csekkoltam az első évados leköszönő epizódokat (szeretek képben lenni), tudatosult bennem, hogy a Happy Together valahogy elment mellettem. Mármint a sorozat mellett én mentem el elég hamar, de ez a finálé…, mintha nem is lett volna.

És ez nagyjából az egész sorozatot is sajnos jellemezte – vagy legalábbis, amit láttam belőle: nagyon feledhető, vékony többkamerás szitkom volt, amiben szimpatikus színészek lükéskedtek a jól szórakozó közönség és… ennyi. Nem nagyon erőltették meg magukat. Ők jól elvoltak, élvezték a dolgot, de nagyjából ez csak annyit jelent a minőség kapcsán, amikor anno az Egy rém rendes család Budapesten premierje előtt a producer azt mondta, hogy “a legkritikusabb nézőnek a stáb számít. Amikor ők jól szórakoznak egy jeleneten, akkor tudom, hogy az rendben van.”

Sajnos itt a készítők hittek a színészeknek és a nézőknek (meg talán a stábnak is), hittek a saját koncepciójukban (ami valójában kettő volt: a “rocksztár költözött hozzám” és a “fiatal vagyok, mégis idősként viselkedek”), ami eléggé hamar elvesztette a szavatosságát. Annyi dicséret illeti őket, hogy nem dobták ki az ablakon, végig kitartottak mellette, de ezzel csak annyit értek, hogy önként és dalolva vonultak a Kaszás felé. (Most olvasom, hogy az 1×02-nél is hasonlót írtam. Nincs új a nap alatt.)

Biztos vannak szitkomfanatikusok, akik maradtak, mert a sorozat nem szörnyűséges, csak semmilyen, és mint írtam, a két főszereplő szimpatikus volt (cserébe szerintem Felix Mallard sztárénekesként rettenetesen feledhető – ha helyette valaki jobb lett volna, akkor…), az utolsó részben is voltak aranyos momentumaik, a végére még két érzelmi fröccs is jutott, de ez már csak halottnak a csók volt.

Pénteki országos kaszák és berendelések (folyamatosan frissítve)

2019. 05. 10. 20:00 - Írta: Deny

63 comments | kategória: hírek

A szerdai csend után, tegnap már volt némi mozgás, de zömében csak berendeléseket kaptunk. Jöhet a vérfürdő? Alighanem Fekete Péntekre számíthatunk, hiszen már nem maradt sok idejük a csatornáknak dönteni, és egyébként is a péntek szokott lenni az egyik legeseménydúsabb nap ebben az időszakban. A kérdés az, hogy ma vajon eldől-e minden függőben lévő sorozat sorsa, vagy hagynak ezt-azt a hétvégére is. Tavaly még szombaton is született egy-két ítélet, így most sincs kizárva, hogy holnap is kapunk még bejelentéseket.

  • A FOX elkaszálta a The Cool Kids-et.
  • Az ABC berendelte a Station 19 3. évadját.
  • Az ABC berendelte a Grey’s Anatomy 16. és 17. évadját.
  • Az ABC berendelte a How To Get Away With Murder 6. évadját.
  • A FOX elkaszálta a The Passage-et.
  • Az ABC elkaszálta a The Kids Are Alright-ot.
  • Az ABC elkaszálta a The Fix-et.
  • Az NBC elkaszálta az I Feel Bad-et.
  • Az ABC elkaszálta a Splitting Up Together-t.
  • Az ABC elkaszálta a Speechless-t.
  • A CBS berendelte a Man with A Plan 4. évadját.
  • Az ABC berendelte a Dancing with The Stars 28. évadját.
  • Az ABC berendelte a The Bachelor 24. évadját.
  • A FOX elkaszálta a Lethal Weapon-t.
  • Az ABC berendelte a The Rookie 2. évadját.
  • Az ABC berendelte a Bless This Mess 2. évadját.
  • Az ABC berendelte a Fresh Off The Boat 6. évadját.
  • Az ABC berendelte az American Housewife 4. évadját.
  • Az ABC berendelte a Single Parents 2. évadját.
  • A CBS elkaszálta a Murphy Brown-t.
  • A CBS elkaszálta a Happy Together-t.
  • A CBS elkaszálta a Fam-et.
  • A CBS elkaszálta a Life in Pieces-t.
  • Az NBC berendelte a Blindspot 5. évadját. És ezzel kaszálta is a sorozatot.
  • A FOX elkaszálta a Star-t.
  • Az NBC berendelte a The Voice 17. évadját.

Második blikk: The Neighborhood + Happy Together

2018. 10. 11. 18:50 - Írta: winnie

6 comments | kategória: 2018/19,kritika

The Neighborhood – 1×02: 4,5/10. (Pilotkritika itt.) Nem mondom, hogy bármelyik hétfő CBS-es újonc szitkom maradandó élményt okozott volna, szóval nem is egyszerű feleleveníteni azt, hogy mit gondoltam róluk két napja. De az biztos, hogy a The Neighborhood az értékelhetőbb, a fenti képen látható két figura miatt chemistry-je miatt. A gond csak az volt, hogy az 1×02-nem jóval kevesebb közös jelenetük volt, akkor viszont megint kaptuk a tipikus és tényleg jól előadott, mulatságos poénokat.

Ezzel nem azt mondom, hogy a többiek nem rosszal (a kisebbik gyerek (Malcolm Butler tesója) simán lopja a show-t), egyszerűen csak nem ütik meg azt a szintet, hogy nézősé tennék a sorozatot. Az is érdekes dolog, hogy a két család közül a fekete famíliáról külön is megnéznék egy sorozatot, de a fehér önmagában annyira nem érdekes, ők csak a szomszédokkal együtt működnek.

Verdikt: kap még egy esélyt, de nyilván nem sok esélye van a maradásra.

Happy Together – 1×02: 3/10. (Pilotkritika itt.) Ennek a sorozatnak semmi értelme. Mármint így. Sem az alapfelállásnak, sem a címnek. Ugyanezt egy nagy családi szitkomként is meg lehetne írni, mindenféle keretsztori nélkül. Pár random történetelemet és poént akkor is el lehet sütni. Tipikus, helyenként szórakoztató limonádé, ami akkor a legviccesebb, amikor a főszereplők túljátszanak és fizikai komédiáznak.

Egyébként az már most elfáradt, hogy a fiatal harminc éves párt kvázi nyugdíjasnak mutatják, még akkor is, ha az írók ezen is poénkodnak, hogy mennyire abszurd ez a nézőpont. Verdikt: nem hiszem, hogy megnézem a harmadik részt, inkább valamelyik évadközit, hogy lássam, mi marad az alapkoncepcióból. Mert vagy unásig fogják ismételni, vagy totál kidobják és egy együttélős haverszitkommá teszik a sorozatot.

ui: Egyébként az WTF (és totál lényegtelen) kontinuitási hiba, hogy a feleség cipője két jelenet között megváltozott? Csak mert 3:35-nél felmegy az emeletre fehér cipőben van, majd pár másodperc múlva amikor belép az emeleti szobába (ami nyilván egy szomszédos díszlet), már valami totál más stílusú, drapp színű van rajta.

James Corden megint vandál

2018. 10. 06. 13:30 - Írta: human

2 comments | kategória: talkshow,video

A CBS szokás szerint az épp aktuális sorozatainak a plakátjait teszi a James Corden-féle Late Late Show hirdetésének helyére, ami továbbra sem tetszik a talkshow házigazdának, így ismét nekiáll vandálkodni. Ezúttal a Happy Togetherét firkálja össze, csak épp feltűnik annak főszereplője, Damon Wayans Jr. is a színen a tovább mögötti videóban. (A korábbi vandálkodások: Bull és SEAL Team)

Tovább…

Pilot: Happy Together

2018. 10. 04. 14:50 - Írta: human

9 comments | kategória: 2018/19,kritika,pilot-mustra

Újabb fárasztó országos komédia. Ezúttal a CBS-től. Próbáltam ugyan pozitívumot találni benne, de nem igazán sikerült. Ennél még a Single Parents is jobban lekötött. Nem kerülgettem a forró kását.

A történet középpontjában egy átlagos házaspár áll, akik Netflix and Chillből a Netflix résznél tartanak a pilot elején. A nő belsőépítész, a férfi könyvelő, a hétköznapjaik 30 felett teljesen nyugisak és rutinszerűek. Mindez megváltozik, amikor a pasi egyik rocksztár ügyfele beállít hozzájuk, hogy beköltözne egy időre.

Gondolom, előkerül majd, hogy a pár évvel fiatalabb, menő srác szüleiként tekint rájuk, nem csak barátokként, de… már maga az alaphelyzet is sántít nekem. Mármint tudom, hogy ez csak egy sitcom, különböző személyiségeket kell összetenni, de olyan képtelen, hogy nincs hova mennie. Az meg még képtelenebb, hogy utána marad is. De oké, ezen túl kell lépni, érdekes a híres és az átlagemberek közötti eltérés, legyen.

A főbb gond sokkal inkább az lenne, hogy az átlagos házaspár a legklisésebb pillanatokat villantja fel, mindenféle komolyabb megerőltetés nélkül. Kínos, ezerszer láott “próbálok menő és cool lenni”-pillanatok, esti bulizás nem bírása, stb. Erre persze a sztár csak mosolyogva néz, míg az ismerősei pedig lekezelik az öregeket.

Itt még bejön az is, hogy többkamerás komédia, szóval néha csak pislogtam, hogy miért is röhög a közönség. Láttam, odaírták a poént, az rendben van, csak épp siralmas volt az egész jelenet. Nem is a messziről látható csattanók a lényeg, hanem hogy még rosszul is csapják le. Pedig Damon Wayans Jr. és Amber Stevens West is kellő rutinnal kéne rendelkezzen a stíluson belül.

A lényeg, hogy itt tuti, nem fogok eljutni a 3. részig. Legyen 3/10 a kezdés. Ebben semmi nincs, ami miatt esetleg érdemes lenne visszanéznem. Igazság szerint letör, hogy első nekifutásra nincs igazán érdekes komédia újonc országoson, pedig sokáig abban erősek maradtak a nagyok, és mindig volt egy-két jobb próbálkozás. Most meg ott a The Good Place, és azon kívül alig hallani másról ezen a téren.

Happy Together: minden, amit tudni kell a sorozatról

2018. 10. 01. 15:50 - Írta: winnie

2 comments | kategória: 2018/19,ajánló,kampány,video

Ez a CBS-komédia már inkább családi és még talán munkahelyi is, azonban az a család nem túl nagy, hanem csak két fős, és kívülről “rondít bele” egy híres ember, szóval akár egy haverszitkomként is kezelhető, amiben dettó lesz egy fő, tematikus vonal, amivel amíg megy a sorozat, el lehet viccelni. Mármint azzal, hogy a híres ember nem ismeri a köznapi dolgokat és szokásokat.

A CBS nagyon odafigyelt a castingra, szóval a két főszereplő az elmúlt években nem is egy más komédiában volt főszereplő, és a mellékszereplők közül is ketten eléggé sokszor látott komikusok, szóval a kamerák előtti felálláson nem fog múlni semmi. Az, hogy milyen lesz a poénok minősége, mennyire telepedik rá a stílusra a CBS-es doh, majd kiderül.

 A plakát alatt, a tovább mögött, egy hosszabb és sok rövidebb promó tájékoztat minket a poénok minőségéről, a legvégén pedig a készítő mondja el, mi inspirálta a sorozatot, és mi lesz a fő téma.

Tovább…

2018/19: CBS-szavazás

2018. 05. 23. 17:30 - Írta: human

3 comments | kategória: 2018/19,szavazás

A CW után lássuk, hogy a legidősebb nézői átlaggal bíró CBS kínálatából mit is vártok. Természetesen kettészedve a kategóriákat, főleg, hogy az alánevetős sitcomban ők a legerősebbek mostanában is, érdekes lehet mivel igyekeznek bővíteni azt a repertoárt.

Ismétlésnék a drámák: FBI, Magnum P.I., God Friended Me, The Code, The Red Line; és a komédiák: Murphy Brown, The Neighborhood, Happy Together, Fam.

A CBS melyik új 40 perces sorozatát várod a legjobban?

  • Magnum P.I. (45%, 238 Votes)
  • God Friended Me (28%, 149 Votes)
  • FBI (14%, 74 Votes)
  • The Red Line (8%, 40 Votes)
  • The Code (6%, 30 Votes)

Total Voters: 531

Loading ... Loading ...

A CBS melyik új 20 perces sorozatát várod a legjobban?

  • The Neighborhood (36%, 86 Votes)
  • Happy Together (28%, 67 Votes)
  • Fam (23%, 54 Votes)
  • Murphy Brown (13%, 31 Votes)

Total Voters: 238

Loading ... Loading ...

CBS-előzetesek 6.: Happy Together

2018. 05. 17. 11:40 - Írta: human

1 comment | kategória: 2018/19,video

Egy harmincas, a mindennapokba beleszürkülő pár élete (éppen sorozatot darálnak!) teljesen felpezsdül, amikor egy fiatal énekes beköltözik hozzájuk a paparazzoktól menekülve. Így elsülhet olyan poén, hogy mi az a vezetékes telefon, de olyan is, amikor elrángatja őket egy fiatalokkal teli klubba. Az előzetes a tovább mögött, minden más a címkén.

Tovább…

2018/19 – A CBS újoncai (5.) – Happy Together

2018. 05. 16. 21:50 - Írta: human

3 comments | kategória: 2018/19

HAPPY TOGETHER

Készítő: Tim McAuliffe, Austen Earl
Szereplők: Damon Wayans, Jr. (New Girl, Happy Endings), Amber Stevens West (Ghosted, The Carmichael Show), Chris Parnell (grown-ish, Suburgatory, Big Lake), Felix Mallard, Stephanie Weir (The Comedians, Big Day)
Várható indulás: 2018. ősz, hétfő 20:30

Sztori: többkamerás komédia egy harmincas, boldogan házas párról, aki szuperátlagos életet élnek, de ismét felfedezik saját fiatalabb és menő énjüket, amikor egy fiatal zenész beköltözik a kiadó szobájukba, és magával hozza feltörekvő popsztár életének bonyodalmait.

winnie szerint látatlanban: nyilván nem érdekelne túlságosan a többkamerás jellege miatt, de mivel haverszitkom és papíron fiatalos, így felőlem jöhet. 50%.

human szerint látatlanban: bárcsak egykamerás lenne? Ez a koncepció tuti nem érdekel 3-5 díszlettel közönség előtt felvéve. 0%